Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Chelsea

    Share

    Chelsea

    on Pént. Jan. 16 2015, 10:47

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Csüt. Feb. 19 2015, 22:57

    //Mi lesz még itt!//


    - Ááá… - értem meg. – De ha nyelvtanilag értelmezem, akkor is ragadványnév. – gondolkodok el.
    - Elvégre a vámpír szó jelöli a fajt. – teljesen ártatlan megjegyzés, kiegészítés. - Azt mondják, nem nekem lesz rossz. – ezt teljesen úgy adom elő, mintha tankönyvből tanultam volna, nulla tapasztalattal. Mert éppen így is van.
    - Ennek miért nem örülsz? Biztosan tisztelnek, elvégre, ha tanácstag vagy, akkor sok mindent tudsz. – kész, naivitás a köbön. Az emléktörlésekkel tudásom és tapasztalataim jó részét is elveszítettem, a rajongásom és kíváncsiságo maradt meg töretlenül.
    - Ó. – csalódok egy kicsit, elvégre úgy tudtam, hogy adni és kapni egyformán kell, viszonzás nélkül minden az értékét veszíti. – Én mit tudok neked adni? – kérdezem óvatosan és egyben érdeklődve.
    Értetlenül nézek rá.
    - Ha valakit ölelek és ő is ölel, akkor szembe van, nem? – tényleg nem értem, mit akar mondani. – Te … mindig csak a rosszra gondolsz, minden kapcsán? Gyenge pont? – nézek meghökkenve a szárnyaimra. – Miért?
    Megzavarodva nézek rá. Nővérem intelmei bukkannak fel bennem, a széltől is óvna. Mindig örülök, ha velem van, ezért az aggodalmait is elfogadom, csak legyen velem.
    - Miért vagy ilyen? – fakadok ki az angyalfiúra kétségbeesetten. – Rendes vagyok veled és te pedig még ezt sem tennéd meg nekem, pedig megkértelek.
    Megbántódom, de az nálam, mint a tavaszi szellő, hamar napfényes nevetéssé változik.

    Látom ám rajta, hogy élvezi a repülést. De ki ne élvezné! Büszke mosoly ül ki a képemre, szeretek örömet okozni.
    - Jól van, értem én. – békülékenyen válaszolok. – Ha nem bírnálak el, fel sem emeltelek volna. Nem tudom. Majd ha mindegyikkel találkoztam, megmondom. – felelek ártatlanul a kérdésére.
    - Nem lesz baj, mindjárt leérünk. – érzem, hogy valami megváltozott benne, ahogy megfeszül a karjaim között. Szétnézek, de nem látok senkit.
    Megfordulok a kilátás felé, összecsukom a szárnyaimat, boldog mosollyal néznék szét, amikor elérnek a szavai. Értetlenül fordulok vissza felé, ahogy igazítani kezdi a kezeimet a vállára. A parancsra megijedek és nem tudok megmozdulni.
    Mivel sem túl erősen nem fogom és a szemem is nyitva, beleszédülök az érkezésbe.
    Ahogy tisztulni kezd a látásom, ujjongva feltartom a kezeim, hogy aztán megszeppenten magam elé kapjam és úgy meredjek Lilyre. Összezavarodottan nézek rá.
    - De nem.. ott biztosan nincsenek… vagy vannak? – eltöprengek, pedig tudom, merre szálltam le. – Én nem… nem akartam.. sajnálom. – szottyanodok el, majd felnézek az égre és elsikkantom magam.
    - New Yorkban vagyunk, emberek között! – odaugrok hozzá és egy cuppanós puszit adok az arcára, miközben átölelem. – Köszönöm! – és ezzel most már végképp lebuktam, mit sem tudva erről.
    - Gyere, menjünk a Takiba! Van egy isteni finom italuk, biztos szeretni fogod! – megfogom a kezét, hogy elinduljunk, arcom ragyog a boldogságtól. – Meghívlak!
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Szomb. Feb. 21 2015, 22:07

    //Mi lesz még itt!//

    Előzmény


    - Nem nyelvtanilag értelmezve pedig meg akarsz halni *mordul fel, továbbra is tettetett bosszúsággal. Az, hogy befelé röhög ilyen szintű hülyeségen, már részletkérdés. Ó, ez a kölyök! Ismét megállapítja, hogy Kei cseszettül mázlista, hogy Lilyvel futott össze, s nem egy rosszabb szándékú lakóval. A következőre viszont már nem tudja megállni. Hallhatóan is felnevet.*
    - Hát hoooogyne... *nyújtja el két vinnyogás között.* - Tisztelnek. Khm. Noigen. *Már csak a szája sarka görbül felfelé.* - Ezért is kell tisztelned neked is *teszi hozzá immár teljesen komoly arccal. Kíváncsi, hogy a srác beugrik-e, vagy ilyen nyilvánvaló kamut azért ő se vesz be. Bár az előzmények után... simán kinézi belőle.*
    *Az óvatos érdeklődés már inkább kedvére való.* -  Talán kiokoskodunk valamit *vigyorog a srácra nyájasan.* Végtére megmentettelek attól, hogy egy túlbuzgó őrszem lelőjön... *ismerteti a tényeket. Na igen, a Sötét Háború óta maximálisan paranoiás itt mindenki. Előbb öl, aztán kérdez. Vagy aztán sem. Nem véletlen, hogy a Brocelindon tanyázó alvilágiak a Szövetség ellenére úgy kerülik Idrist éjszaka, mint ördög a tömjénfüstöt.*
    *Értetlenül megcsóválja a fejét. Az értetlenségnek az az oka, hogy fogalma sincs, egy ilyen ártatlanul együgyű valaki miért nincs minimum rácsok mögött, a saját biztonsága érdekében. Két pillanat alatt képes lenne kinyíratni magát, és még csak fel sem tűnne neki közben, hogy bajban van.* - Nem éppen, angyalfiú. A keze a hátad mögött van, és abban szokás fegyvert tartani. Plusz szabadon matathat a szárnyaidnál vele. *okítja, immár kissé kelletlenül. Utálja ismételni magát.* - Nem mondanám ezt éppen rossznak, csupán felkészülök a lehetséges... Ó, az istenekre! *forgatja a szemét.* - Direkt vagy hülye? Mi történik egy angyallal, ha elveszti a szárnyát, he? *teszi fel a költői kérdést és gesztikulál is hozzá szélesen, mintha egy gyengeelméjűvel tárgyalna. Annak is tartja Kei-t. Többé-kevésbé. És még neki áll feljebb!* - Rendes? Ilyen, ha rendes vagy? Az idegeimen táncolsz! *Kérdés, hogy felháborodása mennyire valódi, s mennyi az, amit a hatás kedvéért rájátszik. Az biztos, hogy ha ezt teljesen őszintén és egyszerűen ki tudná jelenteni, akkor már rég faképnél hagyta volna a srácot, hiszen se kutyája, se macskája a gyerek, hogy patronálja bármi hátsó szándék nélkül. Nem az ő stílusa lenne...* - Mellesleg úgy nevezlek, ahogy akarlak. Akár kis pincsikutyának is *teszi hozzá, immár higgadtabban.*

    *Hát hogy a viharba ne élvezné a repülést! Véleménye szerint az ilyen élmények alanyi jogon kellene járjanak neki. Másoknak persze nem, az emberek és alvilágiak többségét továbbra is némi megvetéssel és tisztes távolból szemléli, még akkor is, ha éppen a földön van körükben. Ilyenkor meg pláne.* - Megjegyzem, ez csupán költői kérdés volt... *dünnyögi, bár lehet, hogy a menetszél hamarabb elkapkodja a szavait, mint ahogy azok eljutnának Keihez. Nem igazán tudja, mennyire jó az angyalok hallása. S még ha tudná is, akkor sem tudná kikalkulálni az egyéni sajátosságokat. Végtére közöttük, amennyire tudja, a rang szokta meghatározni az erőt és a képességeket. Az aggodalma, mint kiderül, jogos volt, mert a kölyök nem hallja meg a kérését a leszállás elodázására... Mindenesetre a lelépés nem olyan egyszerű, Kei-nek igenis kapaszkodnia kell a nőbe, ráadásul ha kell, saját kezével zárja le a szemeit, hogy ne leskelődjön, mielőtt matatna a gyűrűvel. Ha kell, szabad kezével még akkor is a tekintetét fedi el, ha nem, akkor a karját szorongatja, nehogy lemaradjon valahol félúton. Az azért ciki lenne, főleg, mivel látták a kölyökkel, tehát illik tudnia elszámolnia vele. Amint megérkeznek, lefejti magáról a kölyök kezeit, még mindig dühösen, és ellép mellőle. Gyorsan csekkolja a környezetet, aztán figyeli a másik arcán villódzó neonfényeket, a meglepődést, majd a felismerést, végül az örömöt olvasva le róla. Az ölelésből viszont nem kér... ellöki a srácot, neki egy házfalnak.*
    - De igen, kölyök, voltak, nem is kevesen, és nem is messzire, és ha nem hozlak el onnan, valószínűleg mindkettőnket széttépnek, amiért betettük a lábunkat a területükre! *hajol bele az arcába, közvetlen közelről, villogó szemmel suttog neki, s még előbukkanó, hegyes szemfogait is megmutatja. Erősen rá is játszik a "nagy és ijesztő vámpír vagyok" szerepre, kifejezetten azért, hogy a frászt hozza Kei-re.* - Szóval most már három szívességgel is tartozol nekem, Kei. *Most használja először a srác nevét, s most is csupán azért, hogy nyomatékot adjon a szavainak.  Miután ezt tisztázták, elengedi, de a lelkesedését látván inkább megint elkapja a kezét.*
    - Ácsi, angyalfiú! *próbálja lehűteni.* - Először is tisztázzunk valamit! Mivel nyilvánvalóan tilosban jársz, hajnalhasadásig van időnk, mert én reggel hazaviszlek. Ami pedig az éjszakát illeti, addig se kószálsz egyedül semerre, csakis velem. Megértetted? *Nem hagyja addig elmenni, amíg ebbe bele nem egyezik. Utólag, ebben a helyzetben már koránt sem olyan örvendetes, hogy az őrségnek demonstrálta, hogy a srác az ő társaságát élvezi. Ha mások nem tudnának róla, hogy vele indította az éjszakát, most simán faképnél hagyhatná a kölyköt. Így viszont kénytelen a gardedámot játszani... próbál a dolog jó oldalára koncentrálni: legalább sikerült piszokul leköteleznie a srácot. Egy jóakaró az angyalok között? Nem rossz. Kár, hogy ilyen kis puding példány, akinek az égvilágon semmi befolyása sincs valószínűleg. Mindegy, a semminél ez is több.* - Mellesleg a Taki rohadt messze van innen *állapítja meg, ahogy kinéz a forgalmasabb utcára, amiből nyílik a kis sikátor.* - Javaslom az újratervezést, mert nem fogok taxizni veled, repülni nem engedlek, gyalog meg hosszú lenne az út.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Vas. Feb. 22 2015, 16:36

    //Mi lesz még itt!//

    Először még el is gondolkodok a válaszán, aztán pedig inkább lehajtom a fejem. Sosem fogok rajtuk kiigazodni.
    - Miért kéne? Nem ismerlek. – biccentem oldalra a fejem, s kíváncsian nézek végig rajta. – Szerintem, ha valakit kedvelnek az jobb, nem? És kedvellek.
    Ránézek és kirobban belőlem a nevetés.
    - Lelőni? Megsebezni tudna, komolyan is, de nem tud megölni. – vigyorgok az őrrel kapcsolatban.
    - De jó, majd kitaláljuk. Bár.. ha valaki ad, akkor kérhet is, nemigaz? - nézek rá.
    Még mindig nem értem. Ki is mondom, amin gondolkodom.
    - Najó, de mielőtt megölelne, látom a kezét úgyis. És ha fegyver van benne, azt látni lehet. – öszegzem elégedetten.
    Félrebiccentem ismét a fejem. Tényleg nem értem.
    - Az alapján ítélsz, amit látsz. És idióta aki mutatja. – húzom fel az orrom, majd ráeszmélek, mit mondtam és megbánás tükröződik az arcomon. Az, hogy ilyen vagyok-e, ha rendes vagyok, elgondolkodom.
    - Igazad van, kedvesebb vagyok. – jegyzem meg csendesen.
    - Akkor nevezz. De nem fogok rá hallgatni. Vámpírka. – besértődtem, ez már biztos.

    A dünnyögést hallom, amit inkább bocsánatkérésnek veszek, és éppen ezért kedves, meleg mosollyal tekintek rá, ami mögött a repülés imádata is szikrázik.
    Nem tudom pontosan, mi történt, ráadásul egészen gyorsan, így hagyom, tegyen, amit tenni vél.
    Az ellökésre csodálkozva nézek rá. Biztos nem szereti az érintést. De akkor miért hagyta, hogy repülés közben átkaroljam?
    Már-már hetykén odavágnám, hogy de akkor felkaptam volna és elrepülünk. A farkasok nem tudnak repülni, elvégre. A vámpírfogak és az egész azonban megdöbbent, elsápadok, aztán hirtelen megjelenik a tekintetem mélyén valami fenyegető, egy pillanatra csupán. Az erő, amellyel rendelkezem, megvan bennem, ám oka van, hogy lappang a naívitásom mélyén. Okát én tudom a legkevésbé. De leszegezem a tekintetem, nem tudok válaszolni, elnémulok. Félek tőle és félek magamtól is, ami felbukkant bennem. Hogy aztán, amint elenged, ismét az ujjongásom kerüljön előtérbe.
    - Három? Milyen három? Eljönni egyedül is el tudok, és a farkasok nem tudnak repülni tudtommal.
    Mivel angyalfinak hív ismét, meg sem állok, hanem kijjebb lépek az utca felé, boldog mosollyal. Szárnyam csak alvilágiak és árnyvadászok láthatják az angyalokon kívül, ruházatom pedig az itteniek öltözködését adja vissza. Készültem!
    A Takira visszafordulok felé és vissza is lépek.
    - Nincs! – már átölelném, amikor kimondja, hogy nem akar velem repülni. - Akkor mit akarsz? – teljesen oda nem figyelve arra, hogy a köztes időben mit mondott.
    - Akkor jó Újholdazást. – rántom meg a vállam és kiterjesztve a szárnyaim, az ég felé török. A városban vagyok, az emberek világában! Ekkor ér el Sakura gondolata és érzései, hátrakapom a fejem, keresem a forrását, aminek következtében nem látok egy hirdetőtáblát, mellette egy tartórudat és nekirepülök, majd hangosan csattanva a sikátorok valamelyikében megint a földre érkezem, nem is olyan messze onnan, ahonnan ellöktem magam.
    Egy fél percig egészen nappali világosságot látok, mire kitisztul a szemem, a jobb szárnyamban érzek némi fájdalmat. Felállok a fejemet fogva, majd a szárnyaimat nézegetem meg. Nem tört el, de csúnya zúzódás lett a középső részén, ezért ha használom is, nem lesz kellemes.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Hétf. Feb. 23 2015, 20:20

    //Mi lesz még itt!//

    *Még szerencse, hogy Lilyt cseppet sem érdekli, Kei vajon kiigazodik-e rajta. Na persze, az lenne a hihetetlen és paranoiára maximálisan okot adó forgatókönyv, ha sikerülne neki... pláne ilyen rövid idő alatt.* - A te korodban még illik elfogadni mások ítéletét. Ha az idrisiek szerint tiszteletreméltó vagyok, akkor bizonyára igazuk van, nemde? *Hangszíne csevegő, és továbbra is csupán feltételes módban beszél. Ő ugyan egy szóval sem állítja, hogy Kei igazat mondott, amikor kijelentette, hogy az itteniek tisztelnék. Csak tovább szövi a gondolatmenetét. Az tán csak nem bűn...* - Tudod, egy rendkívül szimpatikus itáliai úriember, bizonyos Macchiavelli behatóan tanulmányozta a kérdéskört A fejedelem című könyvében. Érdemes elolvasni, nagyon tanulságos *bólogat, leginkább csak magának.*
    - Én egy szóval sem említettem megölést *vigyorog a fiúra leereszkedően. Ejj, kérem, ez így túl egyszerű. Máris rá fog unni.* . De biztos vagyok benne, hogy ezek a csúnya árnyvadászok nagyon kellemetlen perceket tudnak okozni még egy angyalnak is... *A kérés felvetésére elkerekedik a szeme. ~Ez hülye!~ állapítja meg, kissé elkeseredetten.* - Épp most mondtam, hogy mit kaptál cserébe *mordul rá, most már kissé türelmetlenül. A további értetlenkedés pedig... az égre emeli a tekintetét, mintha onnan várna segítséget.* - Az én kezemet is láttad, igaz? *motyogja, és a srác elé tartja az üres mancsait. Aztán jobb csuklója egyetlen csavaros mozdulatára már kezébe is csúszik egy tőr, szemfényvesztő gyorsasággal. Mintha varázslat volna.* - Na, ha ártani akartam volna neked, már nyiszálhattam volna a tollaid, mielőtt egyáltalán észbe kaphattál volna *magyarázza, miközben helyére igazítja a fegyvert. Ez a művelet jóval bonyolultabb, mint az előkapás, fél percig is elpiszmog vele. De hát tökéletesnek kell lennie, hogy tényleg azonnal használhassa a pengét, ha szükséges... a legtöbb vámpír nem hord magánál fegyvert, amit Lily mélységesen elítélendő arroganciának tart. Az emberfeletti erő és gyorsaság egy dolog, de attól még bármikor jól jöhet egy bökő. Arról nem is beszélve, hogy ő még keresztet is vésethetett bele... finom meglepetés, ha esetleg egy fajtájabélinek problémája lenne a politikai hovatartozásával.*
    *A bűntudatos megjegyzésre előbb halványan elmosolyodik - jó tudni, hogy ilyen könnyű kizökkenteni a srácot - aztán észbe kap, és inkább bosszús mordulást produkál.* - Ne kedvesebb legyél, hanem okosabb! *Már ha lehet választani. Bár többnyire értelemszerűen nem lehet. A pukkancs kis visszavágásra meg nem tehet róla, elneveti magát.* - Hát akkor ne hallgass rá, angyalfiú! *bíztatja a másikat jókedvűen. Mintha különösebben érdekelné... Szegény Kei tényleg nem tudja, hogy kivel áll szemben. Idrisben azért ennél jobban szoktáák ismerni. A kölyök viszont olyan tudatlan, mintha csak egy mondén lenne Manhattan utcáiról... Viselkedését tekintve legalábbis.*

    - Jaj, te gyerek...! *sóhajt fel, és a halántékát kezdi masszírozni. Nem mindhatná, hogy önbizalomhiányban szenvedne, de egy bazi nagy idrisi vérfarkas-falka ellen még ő se fogadott volna magára, ha összetűzésre került volna sor. Márpedig az illetéktelen behatolás tényállása esetén azt tutira lehet borítékolni.* - Észre sem vetted, hogy ott szálltál le a területük közepén. Hiába tudsz repülni, ha egy nagy dög hamarabb rád veti magát, mint ahogy észreveszed, hogy veszélyben vagy... *dünnyögi lemondóan - kezd rájönni, hogy Keinek aztán hiába beszél, vajmi keveset tanul belőle. Pedig jobban tenné, ha odafigyelne a nőre... főleg, ha az emberek világában akar kavirnyálni.* - Szóval igen, három. Egy, az őrség miattam nem kapott el, kettő, miattam nem ettek meg a gonosz farkasok, három, elhoztalak New Yorkba, ahol nyilvánvalóan abszolút nem lenne szabad lenned, mégsem hajítalak vissza azonnal Idrisbe. Ha belegondolok, ez akár kettőnek is számíthatna... *kalandoznak el egy pillanatra a gondolatai, így fordulhat elő, hogy a srác kijut a sikátorból, mielőtt elkapná a fekete pulóvere ujját. Az se zavarja, ha netán elszakítja a hevességével.* - Higgadj már le, ha nem akarsz most rögtön a Konzulnak magyarázkodni! *szól rá ingerülten, remélhetőleg sikerült elkapnia és megfékeznie a srácot. Ha nem, akkor tesz még egy kísérletet, amikor Kei szárnyat bont. Vámpír erejét, ügyességét és gyorsaságát bevetve ugrik fel, és ragadja meg, ha kell, a földhöz is vágja a kölyköt. Inkább nyekkenjen egyet baráti szándékból, mint hogy agyoncsapja az áram, vagy valami hasonló banális baleset.* - Tudod egyáltalán, hogy mit csinálsz? Kétlem, hogy repültél már New Yorkban. Nem olyan egyszerű ám, és hiába nem látják a szárnyad, egy fogékonyabb mondén azért észrevehet. Amíg nem ismered ki magad egy új helyen, maradj a földön! *néz a másikra tőle telhetően szigorúan. Ez általános érvényű tanácsnak sem utolsó, most pedig pláne aktuális... Ha minden igyekezete ellenére lezajlik a táblának repülés, akkor fáradtan sóhajt egyet, és a szemét forgatja. Cincálódnak az idegei. Mindenesetre ez talán elég ahhoz, hogy Kei ne tiltakozzon, amikor jó erősen csuklón ragadja, és nem is nagyon tervezi elengedni, amíg a srác teljesen le nem higgadt.* - Mondom, ne repkedj fejjel a falnak... vegyük át az alapokat, angyalfiú. Mit tudsz Manhattanről? Tudod-e, hol vagyunk most? Mennyire tudsz tájékozódni? Hogyan kell viselkedned az emberi világban? *áll neki a faggatózásnak. Nem mintha túlzottan érdekelné, de ezek esszenciális információk arra nézvést, hogyan fog eltelni ez az éjszakájuk. Nem, véletlenül sem olcsó motelszobában, brrr... nem pedofil ő.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Kedd Feb. 24 2015, 11:53

    //Mi lesz még itt!//


    - Igaz és nem. És lehet, magam szeretem eldönteni. – és feltétlenül megbízom mindenkiben.
    Egészen értelmesen nézek rá értetlenül. Semmit sem mond a név, és főként: nem tudom az emberek írását elolvasni.
    - De igen. – biccenem oldalra a fejem. – Halandó lesz az angyal. – az én esetemben azonnali halál. Nagy levegőt veszek. – Vagyis meghal, de nem azonnal. Attól az még megölés.
    Érdeklődve nézek rá.
    - Nem szereted az árnyvadászokat? – szomorú lesz a tekintetem. – Sokan nem szeretik.
    Elpirulok a szavaira, mert rájövök, hogy mit értett alatta.
    - Igaz. Bocsánat.
    A kérdésére bólintok. Elbűvölten nézem, ahogy elővarázsolja a fegyvert, kitágulnak a szemeim és izgatottan nézek rá.
    - Megmutatod még egyszer? Úgy tudtam, hogy nem hordtok magatoknál fegyvert.
    Szinte szíven szúr a válaszával, a földre tekintek, sűrűn pislogva, eltűnik a mosolyom. Sokan mondták ezt nekem. Nem tehetek róla. Pontosabban: nagyon is.

    - De nem csirke vagyok, akit ebédnek néz! – tágra nyitom a szemeim méltatlankodva. Nem vagyok csirke! – Nem bántottam őket. – sértődöm meg.
    - A farkasok amúgy sem ettek volna meg. – húzom fel az orrom. – Kettő. – elpirulok azonban, amikor ismét az emberek világa kerül szóba. Eltalálta.
    Szinte visszaránt és össze is ütközünk, ha nem lép hátrébb.
    - Nekem? – mondanám, hogy nem, de végül is megengedték, hogy Idrisben lehessek, így elhallgatok.
    Bár a szárnyaim erősebbek, el tudnék szakadni tőle, de megijedek, hogy baja eshet, ha felrántom és utána lezuhan, így megakadok a felszállásban. A következő pillanatban az a félelmem, hogy baja eshet, semmi foszlik, mert nyekkenve érek földet az oldalamra, ahogy odavág a földhöz. Hallok és érzek a szárnyamban egy reccsenést, halkan, megnyikkanok, de inkább nyögésnek tűnik. Gyorsan lefordulok a szárnyamról, felülök. Jobban megijedek azonban Lilytől.
    Nem értem, miért ilyen. Keresem a tekintetében az érzelmeket, benne, de valahogy nem megy. Már éppen nyitnám a szám, hogy elmondjam, éjjelente szoktam ilyen helyeken repülni, magasan, amikor nem látnak az emberek. Szép fentről a látvány. Összerezzenek, ahogy megfogja a csuklóm. Félek, és nem feltétlenül attól, ami most történik. Csendben hallgatom, küzdök a félelmemmel, a kérdései segítenek. Vékony hangon szólalok meg, halkan.
    - Szépek az épületek éjjel. Télen, hóesésben a legszebb. – felnézek az égre. Szerencse, hogy csillagos az ég.
    - Ők valami számokat használnak. Ez talán a 37. utca. – egy kicsit nagyon arrébb vagyunk, de nem zavar. Amint a levegőben vagyok, ez már nem számít.
    - Ha felrepülök, akkor tudok. – felelem bizonytalanul, de még inkább a bennem lapuló félelem az, ami vezérel.
    - Voltam közöttük. – majd fellelkesedek. – De a delfinek jobbak! Sokkal …. a hirtelen fellendülő izgalmam alábbhagy. Megpróbálom kiszabadítani a csuklóm a kezéből, közben felállok. Felnőtt. És a felnőttek nem szeretnek játszani. A mozdulattól a bal szárnyamban nyillaló érzés áll be, érzem, ahogy a duzzanat egyre nagobb. Szép, még elrepülni sem tudok. Felsóhajtok, becsukom a szemem és sorolni kezdem, amit a nővérem folyton mondogat nekem és amit rendre nem tartok be.
    - Nem röpködünk, nem beszélünk a világunkról, nem kezdek énekelni, nem teszem láthatóvá a szárnyaimat, nem kezdek lelkendezni a tündérek cukiságáról és dalaikról, nem beszélek arról, hogy anyukám és nagyi szárnyaiban arany szín is van és majd nekem is lesz, és az milyen menő lesz, hogy minden évben versenyt rendezünk a pegazusokkal és rendre mi nyerünk, hogy a tündérpor csikiz, a démonok mindig patásak, szarvuk van és rettentő büdösek… - ránézek, hogy mi van még, de olyan sok van, hogy mindig elfelejtettem, hol kezdtem el. - Hova megyünk? - váltok inkább hirtelen témát, és a szemem már ismét izgatottan csillog.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Kedd Feb. 24 2015, 22:41

    //Mi lesz még itt!//

    *Inkább csak megrántja a vállát.* - Hát akkor döntsd el magad. Hamarosan úgyis elkerülhetetlen lesz *vigyorodik el. Csöppet egoista, ugyanakkor... legyünk őszinték, van is mire. S a tapasztalatlan Kei mellett még inkább nyeregben érzi magát, mint egyébként. Az értetlenkedésre meg inkább legyint.* - Majd kölcsönadom, ha akarod *ajánlja fel nagyvonalúan. Na, persze csak egy mai kiadást...*
    - Halandó bizony... *dünnyögi, de a hangsúlya megegyezik azzal, ahogy az ügyész kimondja, nincs több kérdésem, miután bombabiztosan bizonyította az igazát.*
    - Nos... nem. Nem igen kedvelem őket. De nem kell szeretnem senkit ahhoz, hogy szükségesnek tartsam őket, vagy segítsek nekik... *...ha az áll érdekemben. Egy angyalka előtt ezt azért nem mondja ki hangosan.*
    - Mi? *tágul nagyra a szeme, miközben piszmog a tőrrel.* - Nem! Nem mutatom meg. Milyen kérés ez? *hüledezik. Mintha egy bűvésztől azt akarnák, hogy mutassa meg a trükkjeit... másrészt viszont... Kei csillogó szemeit nézi, és felsóhajt.* - Na jó... *Újfent kirázza a ruhaujjából az apró tőrt, ami egy alkarjára erősített szíjhoz van rögzítve.* - A többség nem is. De néha jól jöhet.

    - Engedély nélkül a földjükre tetted a lábad. Egy hevesebb vérfarkasnál ez számíthat halálos bűnnek *magyarázza kedvetlenül. Minek is győzködi a srácot? Ja, igen, a viszonzás miatt. Jó lesz észben tartania, amikor épp az idegen táncol.*
    *Arra nem számít, hogy Kei hirtelen visszafogja magát, így egy kissé erőteljesebbre sikerül a visszarántás. Szája meglepett O-t formáz, amikor földnek teremti a szárnyaskát.* - Hoppá... bocsi! *szabadkozik, miközben felsegíti. Nem azért, hogy lerántotta, hanem azért, mert ő is hallotta a reccsenést. Vajon Kei mennyire gyógyul gyorsan? Hm...* - Oké, egy tartozást egyenlítettél, már csak kettővel jössz nekem *ismeri el. Már csak azért is, mert van egy olyan sanda gyanúja, hogy a naiv angyalka pesztrálása közben simán begyűjthet még párat reggelig. Az incidens arra is jó, hogy megnyugtassa Lilyt, így Kei már nem sok indulatot érezhet felőle, arca is megint normális, vámpírfogak sehol.*
    - Én is szeretem a havat, de visszafogom magam, mert feltűnő, hogy nem olvad el rajtam. Neked is be kell áldoznod némi élvezetet az ittlét kedvéért... *inti a srácot, de a csuklóját nem engedi el. Akkor feltehetően megint meg akarna lépni a kölyök, és nem akarja fél éjjel a repkedőt hajkurászni. A számra a szemét forgatja.* - Nem éppen. Na, akkor ideje megtanulnod a talpadon maradva is tájékozódni... nézd, ott az utcatábla. Ezek a tájékozódásod alapkövei mostantól, nem a tornyok és felhőkarcolók. Oké?
    *Ami pedig a szabályokat illeti... szabad kezével a halántékát kezdi masszírozni.* - Oké. Ez mind szép és jó, de közel sem minden. Na, gyere. Most sétálunk egyet az utcán. Te csendben maradsz, és megfigyeled az embereket, aztán elmondod, mit látsz. Ha elégedett vagyok a válaszoddal, akkor jöhet a következő lépés, és beülünk valahová. Áll az alku? *Ha a válasz igen, és Lily érzi, hogy Kei komolyan gondolja, akkor belekarol a srácba (puszta óvintézkedés ugyebár), és ketten kiléphetnek a mellékutcából, a neonok forgatagába.* - Remélem, jól vagy... *teszi hozzá, mert kicsit azért bánja, hogy úgy földhöz vágta a kölyköt. Ennyi év után jobban is vigyázhatott volna az erejével... na de nem sokáig emészti magát rajta, az tuti.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Pént. Feb. 27 2015, 13:31

    //Mi lesz még itt!//

    - Mert? – kérdezek rá naívan és csodálkozva. Sosem szerettem, ha sürgetnek, bezzeg, ha nekem kell valami!
    - Inkább ne. Elveszítem. – ami félig igaz, inkább azt akarom takarni, hogy nem tudok se írni, se olvasni emberi nyelven.
    Nem akarom elveszíteni a szárnyaimat, de nem tudom elképzelni, hogy valaki ilyet tegyen. Vagyis hallottam, hogy valaki ezt tette, de remélem, hogy Teremtőnk megbüntette érte.
    - Igaz. – szégyellem el magam, mert lehet, hogy ilyet takarhatott a kérdésem, magam sem tudom már. – Szeretek segíteni és akkor ezek szerint te is. – csillan fel a szemem.
    Nagyra nyitott, könyörgő és egyben izgatott szemekkel nézek rá, hogy szeretném még egyszer látni, ahogy a semmiből előrántja a fegyvert.
    - Hűűűű… - elámulok a megismételt látványon. – Tök jó! – lelkendezek. Nem szeretem a fegyvereket, a meglepetést igen. Legyen az akármilyen.
    - Csak kardot tudok forgatni. Állítólag jól. – ha nem lennék ennyire széplelkű és egyben gyenge is, akkor mindenképpen.

    Szinte könnyed nemtörődömséggel rántom meg a vállam enyhén.
    - A butaság ellen sosem volt orvosság, azt mondják az emberek. Egyetértek velük.
    Némiképp ezt magamra is mondom, tudtom nélkül. Egyetlen mentségem a nem tudás és ebből fakadó nem félés. Kár, hogy amit megszerzünk, az ilyen könnyen el is veszíthető.
    - Hagyjál. – csapom el a kezét és még ülök egy kicsit. – Semmivel sem jövök neked, egyedül is el tudtam volna jönni. Inkább te jössz nekem kettővel.
    Ingadozik a kedvem és a hangulatom is. A tépőfogakra megijedve elhallgatok. Az emberek világában kisebb is vagyok, Idrisben sem a teljes alakommal vagyok jelen, mindkét helyen nem csak sok energiát használnék fel ezzel, de hatással lennék a környezetemre is. És fiatalabbnak is tűnök, tizenhatnak.
    - Akkor minek élünk, ha nem élvezhetjük azt, ami megadatik? – még vékony a hangom, de a méltatlankodás ismét megy. – Van szárnyam, van hó. Tud… - lenyelem, bosszúsan kifújom a levegőt. – azt éppen nem. – utalok a repülésre, csak nem mondom ki. Mint ahogy azt sem, mert eszembe sem jut, az már természetes, hogy erőm jó része sem nyilvánul meg, ami alapban megcsappant már Idrisben is.
    - Te mit áldozol fel? – a kérdésre őszintén tekintek rá, bár a duzzogás az még ott van.
    Elcsodálkozva nézek fel az égre. Megint eltájoltam magam? Ezért nem szeretek sétálni néha. Viszont érdekes ötletet dob fel és még segít is, így lelkesen bólogatok.
    - Oké! – az utcatáblára nézve látom, hogy veszett fejsze nyele, mert nem tudom elolvasni, mi van rajta, még ha fel is ismerem, hogy betűk vannak rajta. Elfordítom a tekintetem a tábláról.
    - Te mit tudsz, ami például olyan, mint a repülés? - ártatlan kérdés, a fajokkal azért tisztában vagyok, angyali énem némileg viszolyog a vámpír érintésétől, éppen ezért nem is merek annyira ellenkezni.
    Kétségbeesetten nézek rá, ahogy idegesen meglebegtetem szárnyaim a reakcióra, érzem, ahogy a lüktetés egyre kellemetlenebb, a bal szárnyam vége nem is mozdul meg, ahogy szokott, be is szippantom a számat, de azért kifakadok, duplán is.
    - De annyi minden szabály van! Lehetetlen betartani! Te mindet ismered? Betartod őket? Hogy tudod betartani őket? Egyedül is be tudok ülni valahová. – csapok vissza duzzogásba. Ismerem az itteni emberek pénzét, ide sokszor járok, meg egy másik helyre is. Kettőre… háromra.
    - Mit nézzek az embereken? – csillan aztán fel a szemem.
    Az izgatottságtól csak némileg jut el hozzám, hogy belém karol és elindulunk, nagyon odafigyelek az emberekre. Biztos észrevett rajtuk valamit, amit én nem és alaposan mindegyik közelben lévőt megnézem, ha elmennek a közelben, a fejem is utána fordul.
    - Mit? – szinte teljesen utánacsavarodok az egyiknek, aki elmegy mellettünk. A szányaim rejtem, és simán átsétálnak rajta, ezt mindig szerettem, és ritkán tudtam megállni, hogy ne simítsak végig rajtuk.
    Huncut tekintettel nézek Lilyre, aki vagy érzi vagy nem, de a mögötte lévő szárnyamat kiterjesztem köré.
    - És hova ülünk be? A Takit szeretem, de most már nincs kedvem hozzá. – kinyújtom a nyelvem hegyét rá. – Bizony, voltam már itt, nem is egyszer. – felelem büszkén, közben teljesen elfeljtem, hogy egyet is mondott, még pedig azt, hogy maradjak csöndben.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Pént. Feb. 27 2015, 15:56

    //Mi lesz még itt!//

    *Kissé hitetlenkedve felröhög. Nem éppen a "vámpírosan vonzó" hangján, hanem mint aki tényleg kínban van és már nem is érti, mit keres az adott szituációban.* - Mert ha valakivel együtt töltesz némi időt, csak kialakul róla valami véleményed! Vagy még ehhez is birka vagy?
    *Az akadékoskodásra türelmetlenül megvonja a vállát.* - Ajj, akkor kapsz egy saját példányt. Kulturálódj *közli unottan, de azért érződik, hogy több ellentmondást nem akar hallani, elfogadni meg pláne nem fogja.*
    *A további faggatózásra majdnem megkérdezi, hogy "mondták már neked, hogy baromi sokat kíváncsiskodsz?", aztán egy apró legyintéssel letesz róla. A válasz igen. Nyakát rá.* - Tulajdonképpen ha valakinek segítek, azzal magamnak segítek, szóval így is mondhatjuk *hagyja rá a másikra. Na, nem önzetlen ő, egy cseppet sem. De nem akar magyarázkodni és összehasonlító vallástörténetből kisdoktorizni az angyalkának. Egyáltalán, amennyit eddig megtudott a srácról, elég valószínű, hogy nem is értené, mit magyaráz. Vajon Isten angyalai mit kezdenének az ő vallásával? Lily nem ma tervezi kideríteni. Persze, hosszú még az éjszaka...*
    - Nos, örülök, hogy ennyire tetszik... *kommentálja a másik lelkesedését fegyverigazgatás közben, bár a hangjából nem éppen ez hallatszik. Inkább unalom.* - Kard, hm? Mint az angyalok többsége, gondolom. *Már ha lehet hinni a szakrális szövegeknek és az ábrázolásoknak. Néha akad azért lándzsa is rajtuk. De főleg kard... egykezes, kétkezes, pallos, szablya, mindenféle. Legalábbis a keresztényeknél, Ázsiában e tekintetben is uralkodik a sokszínűség. Inkább rá se kérdez, mert annyira azért nem érdekli a dolog.*

    - A tudatlanság nem bűn, de önmagában hordozza a büntetését *tárja szét a karját, mintegy jelezve, az aztán végképp nem az ő hibája, ha Kei tudatlan. Mert a flegma megszólalása alapján ebből az esetből se fog tanulni...* - Most például azt, hogy jössz nekem eggyel. *Ebből úgysem fog engedni. Végtére ezért csinálja az egész pesztrálgatást. A másik külsejének változását magában persze elraktározza, de szóvá nem teszi. Nincs hozzá köze, s viszonyuk szempontjából irreleváns. Legfeljebb egy kicsit erőteljesebben érzi bébiszitternek magát. Klánvezér létére. Néha maga is elcsodálkozik, mire nem képes a céljai érdekében... A dacos visszavágásra felvonja fél szemöldökét, mérsékelten jól szórakozik.* - Igazán? És miért is tartoznék ÉN és éppen NEKED?
    *A kérdés valahol jogos, de mégis váratlanul éri. Hé, nem úgy kéne ennek történnie, hogy az angyalok válaszolják meg az ilyen filozófiai cuccokat?* - Nem tartom magam nagy filozófusnak, sem teológusnak, de tuti nem azért élünk, hogy hedonista vadbarmokként bóklásszunk a vakvilágban. Az ilyen langyos lábvíz létezés a mondénok többségének, meg a disznóknak való, nem az intelligens lényeknek... *sommázza a véleményét.* - És főleg nem az angyalkáknak. Tudtommal titeket elég határozott céllal teremtettek, már ha lehet hinni a mítoszoknak. *És miért is ne lehetne, ha egyszer tényleg ott vannak ők, akik jóformán életnagyságban kiléptek az állítólagosan hiteltelen tündérmesékből? Na jó, a tündérekkel kapcsolatban tényleg hiteltelenek, de ez már igazán részletkérdés.*
    *A nyávogást a továbbiakban egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Amíg Lilyn múlik, addig nem lesz repkedés és pont. Ebben az egy kérdésben még Raphaellel sem értett egyet, így Manhattanban perpillanat a démonmeghajtású motorok is tiltottak. Legalább addig, míg Lily meg nem enyhül velük kapcsolatban... A következő kérdésre ismét felszalad a szemöldöke. Lassan egyszerűbb lenne odaragasztania, vagy mi.* - Kezdetnek, például, halott vagyok *kezdi a nyilvánvalóval. Aztán már inkább azt fontolgatja, kell-e egyáltalán ennél többet mondania... szerény véleménye szerint nem. De a kölyök tuti nem éri be ennyivel. És ha már úgyis itt van vele, és előttük az éjszaka, akkor miért is ne?...*
    *Így aztán, amikor a "repüléshez hasonló" képességeire terelődik a kérdés, enged egy kicsit.* - Na jó... húzz fel egy álcát az utca bejáratához, akkor megmutatom *mutat arrafelé, és villant a fiúra egy ragadozóvigyort. Ha teszi, amire kérte, akkor a következő pillanatban (ismét csak természetfeletti erejét és gyorsaságát használva) felkapja a srácot (továbbra is ügyel, hogy a szárnyától tisztes távolságban maradjon), és felugrik az első emelet magasságában kezdődő tűzlépcsőre, aztán felszáguld rajta egészen a háromemeletes ház tetejéig... lefelé azonban sokkal egyszerűbb utat választ: Kei-t még mindig megtartva szimplán kilép a semmibe, felkészíti magát, a megfelelő helyekre irányítva testében az energiákat, és talpra érkezik. Az aszfalt ugyan kicsit megrepedezik és behorpad alatta, de a csontjaiba irányított erő őt megvédte attól, hogy baja essen. Igaz, Kei kicsit nyekkenhetett. És az egész nagyjából húsz másodpercig, ha tartott.* - Hát, például nem csinálok ilyesmiket. *Őszintén reméli, hogy ezzel lezárhatják a témát. Ő mindenesetre elengedi a srácot.* - Visszavonhatod az álcát *teszi hozzá közömbösen.*
    - Igen, sok szabály van. Nem mondom, hogy az összeset ismerem, mert az emberekét nem mindig. De minden olyat, ami számít, ami az alvilágiakra vonatkozik *mosolyodik el hidegen.* - Tudod, ez már csak azért is szükséges, mert én vagyok az, aki betartatja a szabályokat... *nyomja meg a szót erősen. Nem csak, mint klánvezér, hanem mint tanácstag is ez a dolga. Annak azért erősen tud örülni, hogy a duzzogás nem tart sokáig... mondjuk, ha mégis előfordul majd, talán egyszerűen megint előveszi az ijesztő énjét. Úgy tűnt, az hatásos volt.*
    - Mindent *feleli tömören, s csak akkor folytatja, ha Kei nagyon elveszettnek tűnik.* - Arra vagyok kíváncsi, hogy te mit és hogyan látsz, a saját szemléletemmel már tisztában vagyok. Viselkedés, testbeszéd, tevékenységek, öltözködés, bármi, ami szerinted említésre érdemes... *magyarázza, miközben az embereket kerülgetik a lámpák fényében. A szárnyak meg addig nem zavarják, amíg nem kell velük testközelből is megismerkednie... legalábbis reméli. De ha úgy érzi, hogy kezd elgyengülni a "szentésges jelenléttől", majd úgyis kisiklik a kölyök elől valahogyan... A nyelvöltéssel sem foglalkozik.* - Türelem, előbb a tanulás *inti le először a másikat somolyogva, némi hatásszünetet tart.* - Amúgy a Véres Csontokra gondoltam *teszi hozzá mintegy mellékesen.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Hétf. Márc. 02 2015, 21:59

    //Mi lesz még itt!//

    A megjegyzése, ami kérdés, nagyon megbánt, le is szegem a fejem és legszívesebben nem szólnék semmit. Nem értem, miért kell ilyennek lennie én nem bántottam őt, nem állt szándékomban. Amikor pedig a könyvvel kapcsolatban is ugyanerre jut, már majdnem sírok, de lenyelem a könnyeim, csak azért sem mutatom meg neki, hogy fájt.
    A kíváncsiságomnak azonban ez nem szab határt, mert szeretek tudni dolgokat. Főleg, hogy sokszor érzem azt, valamikor már tudtam, és most nincs a fejemben. Mivel okos vagyok, kezdem sejteni, hogy nem azzal van a gond, hogy buta, vagy lusta vagyok.
    - Ezt fordítva ismerem! – ujjongok fel, de aztán nem folytatom, inkább csendben maradok.


    A büntetéssre elakad a válaszom, átfogom a bal kezemmel a jobb felkaromat. Büntetés…
    - Nem, nem jövök neked semmivel. – hajtogatom a magamét. Annyiszor bántott meg ma, hogy lassan már az sem vigasztal, hogy végre az emberek között vagyok. Ha nem ma, akkor holnap jutottam volna ki. Vagy holnapután. Van időm.
    - Eltörted a szárnyamat. – vonok vállat egyszerűen, mint ha azt mondtam volna, hogy minden reggel felkel a Nap.
    - Ha nem élvezed azt, amit Isten teremtett, akkor nem is vagy érdemes arra, hogy létezz. Nem csodálkozol rá a világ szépségeire és jóságaira, csak húzod a szád, fanyalogsz és gőgösen felhúzod az orrod. – félrebicentem a fejem. – Pedig nagyon gyönyörű voltál, amikor élvezted a repülést. – mosolyodok el melegen. – Igen. A nevünk is utal rá.
    - Az nem képesség, hanem tulajdonság.- vágom rá egyből arra, hogy halott.
    - Jó. – már csillan is fel a szemem és rejtőzéssel lefedem az adott helyet. Ami azonban utána következik, elakad a hangom, de nem a jókedvtől.
    Nagyon is csendben maradok, becsukom a szemem, jó szorosra. Amikor elenged, a lehető legtávolabb húzódóm tőle és átölelem a térdem, ahogy leguggolok. Nagyon sápadt az arcom, és csak remegek. Amire nem akarták, hogy emlékezzek, némiképp felbukkant. Ha közeledni akar hozzám, az alapvetően idegességemben néha megrebbenő szárnyaimat védőn összecsukom magam körül.
    Aztán, mint akit átkapcsoltak, kitárom a szárnyam és máris záporoznak a további kérdéseim.
    - Nem alvilági vagyok. – hökkenek meg. – Tudom, de te csak a vámpírok között, nem? A warlockok között a warlock főnök, a farkasok között aaaa… falkavezér, és úgy mindenki között az árnyvadászok. És te nem árnyvadász vagy. – minő megállapítás!
    - Miért vagy rá kíváncsi? – kezdem unni, hogy mindenki butának néz, holott tudom, nem tehetek róla és unom egy ideje a kioktatásokat is. Egyedül nővéremtől fogadom el.
    - Nem tanulni jöttem ide, hanem ismerkedni és emberek között lenni. A Véres Csontok az mi? Olyan, mint a Taki? – teljesen figyelmen kívül hagyom a tanulási egyezséget, nem véletlenül. Gondolatban már tervezem, hogy melyik állatkertbe látogatok el, delfinezni, pingvinezni és pillangózni.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Szer. Márc. 04 2015, 22:53

    //Mi lesz még itt!//

    *Kei enyhén szólva túlérzékeny, ha Lily egyelőre meglehetősen baráti (legalábbis annak szánt) megjegyzései és piszkálása is képes elrontani a kedvét. Vagy éppen az, hogy könyvet tervez neki ajándékozni... mi ebben a rossz? Ki érti! Persze, ezt az észrevételét nem osztja meg magával a túlérzékeny angyalkával, csak magában állapítja meg. Furcsa, hogy angyal létére mennyire hasonlít a testbeszéde az emberekére. Ezt is elraktározza a jövőre nézvést. Feltételezi, hogy valamilyen számára ismeretlen okból a srác emberibb, mint a legtöbb szárnyas. Ha viszont téved, és mindegyik ilyen... nos, akkor nagyon nagyot csalódna, de ennek nem sok esélyét látja.*
    - Khm... igen. A kijelentés jellegéből adódóan fordítva is ugyanilyen igazságtartalommal lehet mondani... *krákogja, és tűnődik is egyben. Végtére csak nézőpont kérdése a dolog. Ez a jó a kölcsönhatásokban.*

    - Hm... *csücsörítve gondolkodást imitál.* - Ebben az esetben, feltételezem, rögtön indulhatunk is haza, és semmilyen problémád nem lesz vele vagy belőle *veti fel, egyelőre kifejezéstelen arccal, csak a másik esetleges reakcióján tervez nagyot mosolyogni. Persze, az is kitelik tőle, hogy merő durcából rávágja, hogy mehetnek is, de ebben az esetben meg tényleg hazazsuppolja és levan a válláról a gond. Neki mindkét forgatókönyv elfogadható.*
    - Hogy... mi? *hüledezik a srác állapotjelentésén, és erre valószínűleg lefehéredne, ha nem lenne alapból is sápadt.* - Hú, ez szívás *állapítja meg kedvetlenül. Az egy dolog, hogy szavakkal szurkálódjon, de nem tartja magát kegyetlennek, és kivételesen tényleg nagyon sajnálja, hogy így alakult. Nem szándékosan tette, ami csak tovább súlyosbítja a dolgot. Enyhén megrázza a fejét.* - Oké. Mi vagy ki kell ahhoz, hogy rendbe jöjjön a szárnyad? *kérdezi, a bűntudaton egy pillanat alatt túllépve, tettre készen. Senkinek nem használ semmit, ha valaki nekiáll önostorozni, ellenben ha megteszi, ami tőle telik, hogy megoldja a felmerült problémát, már jóval előrébb járhatnak. Általában nem kérdezne, hanem rögtön cselekedne, de az angyalokról nem tud eleget ahhoz, hogy önhatalmúlag bármit is tehetne érte.*
    *A srác kioktatására elnézően mosolyogva csóválja a fejét.* - Bocs, de nem vagyok keresztény, és ez az egész hozzáállás nekem nem igazán jön be. Elfogadom a világot olyannak, amilyen, jó és rossz oldalát egyaránt. De a rácsodálkozás, az elfogadás és a hedonizmus három, egymástól teljesen független, egymást megengedő, de nem feltételező attitűd, melyek közül én kiválasztottam azt, ami világnézetemnek és hozzáállásomnak a legkedvesebb *állítja határozottan.* - Továbbá hozzáfűzném, hogy az egyes vallások útjai sem zárják ki egymást, mivel, ha hinni lehet bizonyos nézeteknek, ugyanannak az ősbölcsességnek a forrásából fakadnak, vagyis akár a keresztények bárgyú örömét, akár a keletiek hűvös nyugalmát választom, mindkét úton elérhetem az áhított célt. Mármint elérhetném, ha nem lennék vámpír, de ettől az apróságtól tekintsünk most el a hipotézis kedvéért *teszi hozzá gyorsan az utolsó mondatot, mielőtt Kei esetleg azt hinné, hogy nincs tisztában létezésével, és annak következményeivel. Bár a téma kissé kellemetlenül érinti. Kei túlságosan fiatal és naiv (még ha valós korát megtippelni sem tudná), így nem szívesen veszi tőle, hogy megpróbálja kioktatni. Ez az ő szerepe kettejük között, és nem óhajtja cserélni.*
    - Inkább állapot, ámde olyasmi, amit nem választottam... *Egy pillanatra hagyja, hogy merengő gondolatai magukkal ragadják, aztán a perc elszáll, és ismét a megszokott józansággal tekint a másikra.* - Feláldoztam az emberségem. Ennyi nem elég? *Ha csak részben is igaz, ami a Bibliában áll, akkor a keresztény világban ez egyenértékű azzal, hogy valaki feladja kiemelt státuszát a teremtés rangsorrendjében. Ez elég nagy szívás minden szempontból.*

    *Látja, hogy Kei egyáltalán nem jól reagál a kis bemutatójára, csak éppen az okát nem érti. Homlokráncolva szemléli a srácot, mielőtt letenné, de akkor sem ereszti el teljesen, továbbra is fogja a vállát, miközben a másik összekuporodva leguggol.* - Mi a baj, angyalfiú? *Ha nem is érzelgős, de meglepően... gyengéd a hangja. Ezért aztán jócskán meglepődik, amikor Kei védekezőn összecsukja a szárnyát, s rémülten hátrahőkölve kell kitérnie a fehér szárnyak érintése elől. Szemrehányóan mered a tollakra.* - Nem tettem ellened semmit, kölyök, szóval ne dugd el a képed, hanem mondd meg, hogy mi a gáz! *szólítja fel a fiút, immár hűvös hangon. Ha nem tudja, miben kell, akkor nem tud tenni semmit az ügy érdekében.*

    - Ez nézőpont kérdése, angyalfiú. Technikailag nyilván nem. Viszont az emberek világához sem tartozol. Amíg itt tartózkodsz, valahova mégiscsak be kell sorolni, és akkor már inkább a természetfelettiek közé *neveti el magát a másik hökkent ábrázatán. Annyira le lehet olvasni mindent az arcáról! Ez már szinte rémes.* - Nem egészen. A Szövetség óta nem olyan élesek a határok. Nem parancsolgatok a többieknek, de ha például egy felfegyverzett tündérrel találkoznék, az rám is tartozna, és azonnal elintézném... *S nem kis egóra vall, hogy egy percig sem kételkedik benne, simán lenyomna egy tündérlovagot. Pedig azok se ma kezdték űzni az ipart. Igazából vicces, hogy jóformán csak az emberek halandók ezeken a sakktáblákon, mindenki más inkább évszázadokban méri a korát.* - Ja, és mellesleg az árnyvadászok senkinek nem főnökeik. A Szövetségben elvileg nincsenek hierarchikus viszonyok. Ők inkább a takarítóbrigád *kacsint a srácra. Maga sem gondolja teljesen komolyan a szavait, s ha bárki más állna vele szemben, nem is mondaná ki őket, legalábbis nem így. Egy pillanatra szöget is üt a fejében, hogy talán Kei csak játssza a hülyét, épp azért, hogy ilyen meggondolatlan szavakat kicsikarjon belőle... lehetséges. A továbbiakban jobban kell figyelnie, dönti el, ámbár tudja, hogy még egy hozzá hasonló szentségtelen lényre is hat egy angyal kisugárzása. Ez lehet a magyarázat, miért érez iránta rokonszenvet és miért viselkedik vele ilyen fesztelenül.*
    - Na, mit gondolsz, miért? *néz a srácra kissé unottan. Mindazonáltal egy sóhajjal nyugtázza, hogy kimerítő választ fog adni tulajdon visszakérdezésére.* - Ha már úgy döntöttem, hogy segítek neked, akkor tudnom kell, miben és mennyit segítsek. Szóval azt, hogy hogy állsz most tulajdonképpen. Ezzel a feladattal nem csak arról kapok képet, milyen ismeretekkel rendelkezel, hanem arról is, milyen a gondolkodásmódod, mennyire vagy képes elemző módon szemlélni a környezeted, miket tartasz fő motívumoknak mások viselkedésében és ehhez hasonlók. Ebből kábé két másodperc kiszámítani, mi a leghatékonyabb út a továbblépésre, hol tapasztalhatsz a legtöbb hasznos dolgot, és milyen messzire engedhetlek anélkül, hogy bajba kevernéd magad. Nos, most már hajlandó vagy válaszolni? *mered a másikra, tőle telhetően szuggesszíven. Ami azért egy vámpírtól nem csekély, egy halandó (pláne ha férfi) már nyáladzó idiótaként pitizne, hogy kedvére tegyen, de van egy olyan érzése, hogy az angyaloknál ez nem működik ilyen egyszerűen. Egy próbát azért megér.* - Remek, örömmel hallom, hogy nem kell tanítsalak *hangja szarkasztikus.* - Akkor mondd meg nekem, hogy miért ne menj annak az embernek a közelébe *mutat valakire az utcán, aki egy lámpaoszlopnak dőlve figyeli az orra előtt sodródó tömeget. Nincs rajta semmi figyelemre méltó: húsz év körüli fickó lehet, öltözéke deszkás cipőből, bő farmerből, barna műbőr széldzsekiből áll, aminek kapucnija takarja a haját, arca enyhén borostás,  homloka előreugró, szeme így árnyékban van.*
    - Afféle. Amolyan késdobáló alvilágiaknak. Érdekes figurákkal lehet ott ismerkedni *vigyorodik el, s ismét hagyja elővillanni szemfogait. Ezúttal cseppet sem fenyegetően, inkább a várható élvezet jeleként.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Szomb. Márc. 07 2015, 21:59

    //Mi lesz még itt!//

    A válaszra hevesen megrázom a fejem. Nem akarok visszamenni. Csak még alkalmat kell találnom, hogyan tudok meglógni előle. Most még biztosan nem. Nem akar nekem rosszat, és nem akarok visszamenni. Még nem.
    A szívásra vállat vonok.
    - Majd összeforr. Nem nagy, de éppen elég, hogy ne tudjak kormányozni. – és lüktessen.
    Amikor ránézek közben, szemem tükrei kedvessé csillannak, észrevéve az aggodalmat. – Hamar meggyógyul. Holnapra már talán röpülhetek is megint. – próbálom megnyugtatni. Mégis csak törődik velem, fontos, hogyan érzem magam. Mindig is tudtam, hogy van nekik is szívük, csak kicsit nagyon kérges az arcuk.
    - Biztos úgy van. – mosolygok rá angyali ártatlansággal. – Ettől még szeretem a havat. – állapítom meg és igazából egy kukkot sem értek abból, amit mond. A logika sosem tartozott hozzám, hiába tartottak régebben eszesnek. Inkább csak átlátom a dolgokat, megmagyarázni nem tudom. És nem reagált arra, hogy szép. Pedig szép. A lelke. Láttam. Sokan úgy gondolják, hogy nincs lelkük, szerintem egy nagy hülyeség.
    - Én sem választhattam. – vonok vállat. – És rossz? Mármint… nem szereted? – leszek kíváncsi. – Emberség? – eltöprengenék, érteni vélem, amit mond. – Nekem sincs emberségem. – válaszolom. – Ne tőlem kérdezz ilyeneket, nem Isten vagyok. Csak egy angyal. – nézek rá.

    Nem enged el, nem jó, nem akarom most, hogy hozzám érjen, de nem tudok még arra sem figyelmet venni, hogy lerázzam a kezeit magamról. Elmosódott képek, hangok, de legfőképp rég elfeledett benyomások, érzelmek bukkannak fel bennem. Félek… egyedül vagyok… fáj..
    Hirtelen vált a kép bennem, mintha elsöpörték volna, s meglepetten simítok végig az arcomon. Könnyek. Nem jutott el hozzám Liliana kérdése, az erőszakkal elfeledtetett erőszakos múlt halvány emléke berántott, s csak a bűvige ereje rántotta vissza a fátylat, rámborítva ismert jellemem.

    - Gyakorlatilag sem. És mivel nem alvilági vagyok, hanem természetfeletti, ezért a ti szabályaitok nem vonatkoznam rám. – húzom ki magam büszkén. Azután kiváncsian csillogó szemekkel hallgatom. A Szövetséget tudom, és azt is, hogy mi van most a tündérekkel. De mélyen hallgatok arról, hogy bizony vannak fegyveres tündérek. Itt, az emberek világában is megbújtak belőlük és nagyon szuperül tudunk együtt játszani a delfinekkel! Ők bölcsek. Arról nem tehetnek, hogy némelyik nagyon csúnya. A tündérporuk nagyon szép!
    - Ha nem tudnak fegyvert viselni, attól még meg tudják védeni magukat. – szerintem jobban, mint mások fegyverrel. De ez csak én véleményem.
    - Érdekes. – nézek rá töprengve. – Mások nem mondtak ilyet. A legtöbb árnyvadász úgy gondolja, hogy mivel ők őrzik a rendet, ezért joguk van mindenkinek megszabni, hogy mit tehetnek és mit nem. Elvégre, ha olyan nagy egyenlőség lenne, akkor a Tanácsban arányosan lennének az alvilágiak, ott lennének a démonok és mi is. És nem képviselőként. És nem Idrisben, hanem egy semleges helyen. Honnan tudod, hogy minden vámpír ugyanazt akarja, ami te? – a kérdés kíváncsiságé, nem a felelősségre vonásé.
    - Ez butaság. Idejönni segítettél, az, hogy azt hiszed, nem tudok semmit az emberek világáról, az csak a te fejedben létezik. Honnan tudjam akkor, hogy az a kép, ami benned van emberekről, a világukról, helyes, ha vélekedésre alapozod a rólam való gondolkodásod? Vagyis köszönöm, boldogulok magam is. – mint ahogy ezt bizonyítja a múltammal kapcsolatos sötét foltok is. Világos. De a szemei szépek… rá is meredek, miközben beszélünk.
    - Azt csak te tudod, hogy te miért nem akarsz. – nézek rá értetlenül. – Amúgy füves cigit szereti, imádja a gördeszkát, haldoklik a nagymamája, tegnap megnyert egy kártyaversenyt és jól besörözött. És terhes a barátnője. – azt nem fogom elmondani neki, hogy a szeme, tehénszem, jelezve, milyen fajba is tartozik. Én meg nem árulkodok ilyen téren.
    - Menjünk! – csillan fel a szemem, megfogom a kezét és már húzom is magam után, majd megállok. – Merre is?
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Vas. Márc. 08 2015, 14:54

    //Mi lesz még itt!//

    *Ahogy várta, Kei azonnal tiltakozik a hazamenetel lehetőségére, így hát elvigyorodik.* - Sejtettem... *dünnyögi, inkább magának. Ha így a helyzet, természetesen még inkább oda fog figyelni, nehogy az angyalka meglógjon a közeléből. El kell vele számolnia reggel.* - Ha jól viselkedsz, esetleg máskor is magammal hozlak majd *veti fel, mintegy mellékesen, továbbra is a reakciókra kíváncsian. Vajon mennyit hajlandó megtenni és meddig hajlandó elmenni a fiú, hogy New Yorkban bóklászhasson? Persze, fura egy gusztusa van, de hát ha neki ez kell...*
    - Nem, nem. Valamit biztosan lehet tenni, hogy felgyorsítsuk a gyógyulást *ingatja a fejét.* - Egy boszorkánymester nem tud valami bűbájt olvasni rá? Vagy egy gyógyító rúna valamelyik árnyvadásztól nem segítene? *veti fel ötleteit, mert ezek még a könnyebben elintézhetők. Azt, hogy vámpírvérrel meg lehetne-e gyógyítani a srácot, fel sem veti. A démoni erő, ami a vámpírvérben van, aligha tenne jót neki, ő meg nem tovább szivatni akarja. Ami azt illeti, már ez az egy sem szerepelt a terveiben. De javára legyen mondva, hogy tényleg igyekszik kiköszörülni a csorbát. Annak ellenére, hogy titkon még előnynek is elkönyveli az esetet: így legalább tuti nem kezd esztelen repkedésbe a kis szárnyas.*
    *A vallási-filozófiai fejtegetésére kapott választól egy pillanatig döbbent értetlenséggel mered a srácra, aztán elneveti magát. Miért is várt többet... csak mert angyal a srác? Ugyan, attól még kölyök marad.* - Akkor szeresd. De csak a földről *neveti el magát, s legyint is hozzá. Majd száz év múlva visszatérnek a kérdésre.*
    - Tudod, ez is nézőpont kérdése. Bizonyos elméletek szerint a lélek maga választja meg, hová, milyen körülmények közé születik. S ilyenformán, még születésünk előtt, magunk választjuk meg például a családunkat, vagy a fajunkat, attól függően, hogy a léleknek mit kell megtapasztalnia a megtestesülése folyamán *magyarázza ismét.* - Ergo, e nézet szerint a te lelked maga választotta, hogy angyalként szülessen meg. Én viszont az emberséget választottam, s csak később váltam vámpírrá. *A visszakérdezésre már-már rávágná, hogy dehogynem, de inkább visszafogja magát, és végiggondolja a kérdést alaposan. Lehet, hogy Kei nem érdemli meg, hogy komoly válaszokat adjon neki, de Lilynek ma éjjel nincs kedve könnyed valótlanságokkal kibújni az őszinteség alól. Vagy ez is az angyali hatás lenne? Mindegy.* - Tulajdonképpen nem szeretem. Nem is utálom. Csak elfogadom, és kihozom belőle legjobb képességeim szerint, amit csak tudok. És jó vagyok benne *von vállat végül. S hogy Keinek ne lenne embersége... ugyanúgy megjegyzés nélkül hagyja, ahogy a fiú sem tett szóvá nézeteit Lily lelkéről. Nem ismerik egymást eléggé, hogy ilyen személyes témákat fezsegessenek.* - Hát, angyalként közelebb állsz az istenedhez, mint én, arra mérget vehetünk *tárja szét a karját értetlenül. Ki mást kérdezne? Persze, erre van adekvát válasza: saját magát. Senki más nem adhatja meg neki a válaszokat, mint önnönmaga. A saját hite szerint legalábbis mindenképpen. De egy keresztény számára bizonyára jogos igény volna, hogy a mennyei szárnyasoknak legyen felelete kétségeire.*

    *Mikor a kölyök nem reagál, Lily kezd aggódni. Türelmetlen indulata úgy vonul el, mint árhullám a folyón, mi után zavartalanul folytatódik a víz nyugodt hömpölygése. Figyelmesen, kutatón szemlélné a másik arcát, ha hagyná, de ahogy a fátyol borul Kei emlékeire, úgy rántja maga köré a szárnyát védekezőn a srác, s így Lilynek nincs más választása, mint a türelem. Törökülésbe telepedik az összekuporodott fiú előtt, bal kezét a térdén nyugtatja, jobbjával az aszfaltot érinti lágyan, s lehunyt szemmel várakozik, miközben a halála óta feleslegessé vált légzésére figyel. Beszív és kifúj, újra és újra és újra, örök mozdulatlanságban, anélkül, hogy akár egyetlen másik izmát is megfeszítené, mint ami tüdejét emeli és süllyeszti. Nem tudja, nem is érdekli, mennyi idő telik el így, valószínűleg nem sok. Abban a pillanatban, hogy Kei arca előbukkan szárnyai mögül, Lily is kinyitja a szemét. Higgadtan, türelmesen szemléli a fiút, várja, hogy visszazökkenjen ebbe a valóságba. Ötletei, hogy mi zajlott le a szárnyak mögött, lennének, bár valószínűleg meg sem közelítik az igazságot.* - Elárulod? *emeli tekintetét a fiúra, hangjában és tekintetében nincs sürgetés, kivételesen tényleg felkínálja a választás lehetőségét. Magát is meglepi ugyan, de szeretne segíteni a fiúnak, s nem csak azért, hogy utána a másik viszonozza a szívességet. Kei kínjait Lily önmaga régi útkeresésének rokonaként érzi, s nem akar érzéketlenül elmenni mellettük.*

    - Az alvilági és a természetfeletti itt szinonimák, angyalfiú *mosolyodik el azon, hogy egy ilyen egyszerű szócserével is be lehet ugrasztani Keit. Bizony, a szabályok mindenkire érvényesek. Sőt, az angyalokat valószínűleg még több is köti, hiszen nem csak a Tanács törvényei szabják meg életüket, hanem az összes mennyei dogma is, amiről Lilynek nem sok fogalma van. Még csak nem is tud hinni abban, amit Kei megél és képvisel, bár mint rámutatott, vallásaik feltehetően ugyanazt képviselik, csak más fogalmak mentén. Ami pedig a tündéreket illeti, Lily azzal se nagyon foglalkozna, ha a fiú elárulná neki, amit tud. A tündérek csak akkor érdekelnék a nőt, ha Manhattanben grasszálnának kivont kardokkal. Nyilvánvalóan nem teszik, mert arról tudna... ha nem is azonnal, de hamar.* - Ahogy a vámpírok is *mosolyodik el. Azt azonban nem tartja véletlennek, hogy minden alvilági közül egyedül a tündéreknél volt általános gyakorlat a fegyverviselés. Kulturális különbség? Önbizalomhiány? Gyengeség? Talán mindegyik egyszerre.*
    - Kei, most elárulok neked egy titkot *néz a fiúra sóhajtva, komolyságot tettetve, aztán elmosolyodik.* - A legtöbb árnyvadász arrogáns seggfej. *Tart egy kis hatásszünetet.* - Lehet, hogy ők vadásznak démonokra, de hidd el, a rend fenntartása nem csak ebből áll, és az alvilágiak bőven kiveszik a részüket a feladatból. A Szövetség óta pedig még inkább ez a helyzet. *magyarázza, ez már a komolyabb része a dolognak. Nem mintha nem hinne minden szavában teljes mértékben: abban is, amit a nephilimekről mondott. Ez a véleménye, s a tapasztalata is.* - Angyalok és démonok pedig azért nincsenek a Tanácsban, mert ők nem itt élnek, nem ez a sík az otthonuk. Ha idelátogatnak, akkor az itteni szabályok szerint kell játszaniuk, különben... *elharapja a mondatot, nem fejezi be. Nyilvánvaló, hogy mi lesz különben. A démonok kordában tartására ott vannak az árnyvadászok, de ha az angyalok kanászodnának el túlzottan, arra is lenne megoldás - a Szövetség többi tagja gondoskodna róla. Törékeny a világ egyensúlya, és aki józanul gondolkodik, annak nem áll érdekében felborítani.* - Ami pedig a vámpírokat illeti, megteszem, ami tőlem telik, hogy mindannyiuk érdekét képviseljem. Nyilván ez lehetetlen, hiszen ezernyi érdekellentét feszül egymásnak, lokálisan és globálisan is, de mindenkinek jogában áll, hogy közölje velem a kívánságait és problémáit, én pedig mérlegre teszem őket, és a reális céloknak igyekszem érvényt szerezni. Nem mondom, hogy tökéletes rendszer, de egyelőre nem tudunk jobbat. *Akinek nem tetszik, dolgozzon ki másikat. Ha pedig újító és jobbító javaslata nincs, akkor ne ugasson. Lily pedig jó képviselőnek gondolja magát: józannak, aki képes reálisan szemlélni a valóságot és ennek megfelelően válogatni a lehetőségei közül. Ráadásul elkötelezett általánosságban véve a vámpírok iránt. Ez két olyan tulajdonság, ami keveseknek adatik meg. Nincs ellenére, hogy a munkájáról beszéljen, hiszen többnyire szereti csinálni.*
    - Egy szóval sem mondtam, hogy semmit nem tudsz. Éppen azt magyarázom, hogy nem tudom, mit és mennyit tudsz! *megint kezdi bosszantani a fiú, olyan gyerekes és türelmetlen, és azt hiszi, hogy olyan felnőtt... úgy viselkedik, mint egy tipikus kamasz. Talán az is, lévén a korát Lily még mindig nem tudja. Meg azt se, hogy a kor mit jelent egyáltalán az angyaloknál.*   - Az én vélekedésem pedig nem helyes vagy helytelen. De reális *próbálja lezárni a vitát. Nincs birtokában az abszolút igazság, főleg, mert olyan nem is létezik. A teljes igazat mondani szinte képtelenség. Legfeljebb a relatív igazság közlésére vagyunk képesek. De olykor még az is túl destruktív lenne, és ezért hazudunk... Inkább visszarántja a gondolatait, mielőtt túlzottan elkalandoznának ismét a filozófia bugyraiba. Amikor Kei végre hajlandó együttműködni vele, elmosolyodik.* - Látod, erről beszéltem *bólogat elégedetten.* - Csak két dolgot hagytál ki. Az egyik, hogy most is be van szívva és italozva kicsit és éppen azt keresi, kibe köthetne bele, hogy levezesse a feszültséget... a másik, hogy te ideális alany volnál a szemében, és azonnal rád szállna, ha lehetősége nyílna rá. Ha nem hiszed, ki is próbálhatod! *Bíztatja a srácot kacsintva. Nyilván ki fogja húzni a bajból, ha hallgat rá a kölyök, lévén Lily már korántsem az a súlycsoport, akivel egy ilyen nyikhaj megpróbálna kikezdeni... s ha mégis belelovallná magát a helyzetbe, annál szórakoztatóbb lenne a nőnek.*
    *Hagyja magát húzni, befelé mosolyog a lelkesedésen. Majd kiderül, ott is tetszeni fog-e a hely.* - A 8th avenue és a 28. utca sarkán van. Akarsz buszozni? *veti fel, és magában mulat az elképzelésen.* - Lássuk, odatalálsz-e... *kacsint a srácra.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Szer. Márc. 11 2015, 17:30

    //Mi lesz még itt!//

    - El tudok jönni egyedül is! – sértődöm meg. – És mit jelent neked a jól viselkedni?
    Nagyon meghat a törődése, ezért minden előrejelzés nélkül átkarolom a nyakát.
    - Nagyon köszönöm a törődésed, meg fog gyógyulni.
    Nem is olyan rosszcsont a vámpír, ezt meg állapítanom és ennek neagyon tudok örülni. Nem szeretem, ha valakit a külseje vagy faja miatt ítélnek el és meg. Bár akkor is a delfinek a kedvenceim, minden téren.
    - Fent nálunk nincs is hó. – nevetek. Ezért is jövök a földre. Az már más kérdés, hogy teljesen félreértettem amit mondani akart.
    Bár jó részénél elvesztem a követést, érdeklődéssel hallgatom.
    - Érdekes nézet. – nem mondom, hogy nem igaz, mert hiszek abban, hogy ahány hópehely forma van, annyi nézet és nézőpont. – És te is ezt a nézetet gondolod?
    A válasza mondhatnám, hogy elgondolkodtat, mégis inkább azért, mert saját magamban sok dolog zavar.
    - Nem igazán ismerem a képességeimet. Jó neked. – majd megrázom a fejem, amikor szinteket húz. – Isten előtt mindenki egyenlő. Az már más kérdés, hogy neked éppen mi a feladatod vámpírként.
    Értetlenül meredek rá.
    - Mit? Lemaradtam valamiről? – mintha kicseréltek volna, ismét az energiával teli angyalfiú áll Liliana előtt. Megfordulok.
    - Hűűű, ekkorát ugrottál? – szinte ujjongok.
    - Ezt még szárnyakkal sem tudtam volna megcsinálni, csudaklassz! – nézek elragadtatva a távolságra. – És gyorsan! – az már más kérdés, hogy a köztes időt, mintha lenyelte volna az idő.
    - Nekem nem. Nincs bennem semmi démoni … - vágok egy grimaszt. Nincs bajom velük, már amennyit ismerek belőlük. – Azt nem mondtam, hogy nem tudjátok megvédeni magatokat. – nézek nagyot.
    - Igen? – nagyon csillogni kezd a szemem. Szeretem a titkokat. – Nem tudom, kinek mi a kizárólagos feladata. – vonok vállat. – És nem minden árnyvadász arrogáns seggfej, de hogy azt hiszik, nekik mindent szabad, abban biztos vagyok. – meséltek nekem Valentine esetéről, intésül, hogy mit tegyünk, ha erre kerülne sor.
    - Akkor ne mond azt, hogy senkinek, mert akkor azt jelenti, hogy a mindenki alatt érted. – próbálom összerakni magamban, amit mondani akarok és nagyon utálok magyarázni, magyarázkodni. – Ha felléptek az angyalok és a démonok ellen is, akkor nekik is helyük van a Tanácsban, mert olyan felett döntenek, ami felett nincs hatalmuk. – az angyali felsőbbrendűség, konokság és arrogancia egyből átüt rajtam. Felettem aztán ne döntsenek!
    - És valóban így teszel? Tudnak róla? – célzok a vámpírokra.
    Tulajdonképpen nem is ismerem a vámpírokat. Személyesen sem. Részben érdektelenek a számomra. És mivel ismeretlenek, talán éppen ezért keltette fel érdeklődésemet Liliana.
    Durcásan hallgatok a kioktatására, nem akarom kijavítani. Aztán mégis kibököm.
    - Higyj amit akarsz én meg teszem, amit akarok.
    A fejtegetésére megrázom a fejem.
    - Belém csak azért kötne, mert úgy véli, nem vagyunk egy súlycsoport, vagymi. És utána rád vetné magát. – vállat vonok. – Nem próbálom ki. Két perc múlva telefont fog kapni, hogy a nagymamája meghalt, nem fog velünk foglalkozni.
    Visszafordulok felé és úgy válaszolok, miközben magasra tartom a másik kezem.
    - Nem. A buszt nem szeretem és a metrót sem. Sétálni szeretek és repülni. – megáll egy sárga taxi, kinyitom az ajtaját.
    - Taxival megyünk.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Szomb. Márc. 21 2015, 14:38

    //Mi lesz még itt!//

    *A gyerek ismételt szájalására megmasszírozza a halántékát.* - Igen, azt láttam *hagyja a fiúra legyintve. Kezdi úgy érezni, hogy megvan a kialakult véleménye a fiúról, s eddig még nem igazán cáfolt rá. Ahhoz képest, hogy angyal, eléggé kiszámítható.* - Nem zaklatlak sok szabállyal, csak a leszükségesebbekkel, de azokat betartod. Ha utasítalak valamire, amíg itt vagyunk az emberek világában, akkor azt megteszed. A szófogadásodért cserébe nem utasítgatlak többet a szükségesnél *ismerteti elképzeléseit a "jól viselkedésre", lévén most nincs kedve hosszas fejtegetésbe kezdeni a humánok viselkedési normáiról, társdalmi konvenciókról és hasonlókról. Bár eléggé furcsállja, hogy ezt a kérdést éppen egy szárnyas teszi fel. Nem kellene nekik egy principálisan pozitív létrendi attitűdöt képviselniük? Ennyit a Bibliáról, mindig sejtette, hogy nagy humbug az egész...*
    *A nyakba borulásra megint egész testében megfeszül, kőmerevvé válik minden izma, s a srác háta mögött komoly grimasszal űzi vissza lelke mélyére a késztetést, hogy a srácot egész egyszerűen áthajítsa a vállán. Nem tenne túl jót egyikük hangulatának sem, ha megint rányekkentené a törött szárnyára az angyalkát. Mindenesetre Lily nem emeli fel a kezét, hogy visszaöleljen, csak passzívan tűri a dolgot.* - Komolyan gondoltam, hogy találjunk rá megoldást. Nem akarom kivárni, hogy amíg magától meggyógyul. A nephilimek tőletek kapták a rúnákat, nem? Mert akkor irány az intézet, úgyis van ott valaki, aki jön nekem egy szivességgel... *elmélkedik hangosan. Oké, az az üzet gyakorlatilag még nem pecsételtetett meg, de Jack Nordon bizonyára örülni fog, ha nem a harci képességeire tart majd igényt, csak egyszeri irónozásra. A szójátékra megforgatja a szemét, bár alapvetően szereti az ilyesmit.* - Úgy értem: repülés nélkül... *pontosítja, hogy mit jelent a "földről", de azért az infót elraktározza biztos helyre. Ennyivel is többet tud az angyalok síkjáról. pazar, nem? Nem mintha kezdhetne ezzel bármit. Még a démonok birodalmaiba se tenné be a lábát, nemhogy az égiekhez. Nem evett meszet, és öngyilkos hajlamai sincsenek.*
    - Részben mindenképpen. Túl sokat tapasztaltam ahhoz, hogy maradéktalanul azonosulni tudjak bármelyik nézettel - függetlenül a neveltetésemtől -, de még mindig ezek a tanok állnak hozzám a legközelebb *von vállat. Hazugság lenne azt állítania, hogy nem hisz bennük. Már csak azért is, mert akkor nem hatnának rá a szent jelképek, és talán még a felszentelt helyekre is be tudna lépni. De hatnak, és nem tud belépni. Persze, még így is előnye van, hiszen egy döntően zsidó-keresztény kultúrájú helyen mozogva nagy könnyebbség számára, hogy a keresztek és hasonlók nem égetik meg elevenen.* - Mellesleg mindenféle vallás szent helyein jártam, és mindegyik kivetett magából, szóval mindegyikben benne kell lennie az igazság legalább magjának *teszi hozzá vállvonva.*
    *A következő válaszra viszont eléggé furcsállva néz a másikra.* - Mi az, hogy nem ismered a képességeidet? *vonja fel a szemöldökét, és kitárja a kezeit oldalra.* - Biztos van valami, aminek az angyala vagy, nem? Úgy szokás nálatok *tippel, leginkább, hiszen hiába fújja kívülről a fél Bibliát, érzése szerint az nem igazán válaszol meg minden kérdést. Le a protestánsokkal, meg a sola scripturával, igenis nem lehet mindenre választ kapni belőle.* - Hát, nem tudom, de ha abból indulok ki, ami a Bibliában szerepel, akkor ez a "mindenki egyenlő" dolog csak az embereken belül lehet igaz. A fajok közötti szintezés még a kaporszakállúnál is meg kell legyen. És, ami azt illeti, ha nincs, akkor nagyot csalódtam benne. Nem tudok elképzelni olyan világrendet, ami nem hierarchikus, és mégis adekvát lehet *legyint. Ez talán ismét a múltjából, keleti származásából fakad. Ami azt illeti, megvan a véleménye a demokráciáról, mint társadalmi berendezkedésről is... az is mocskos és torz egy rendszer, fúj-fúj és le vele.*

    *Kei értetlenségét türelmes figyelemmel tanulmányozza, sőt. Ha teheti, elkapja a fiú arcát, és közel húzza a magáéhoz, hogy közvetlen közelről bámulhasson a kölyök szemébe. Az előbb volt ott valami... épp visszahúzódóban... félrebiccentett fejjel, még ujjai között mindig a kölyök állát szorítva tűnődik, s próbálja ismét elkapni azt a villanást, azt a valamit, ami ismét a mélybe rejtőzött előle, aztán, minden előjel nélkül, elengedi a fiút. Érdekes. Elmondja-e a srácnak, aki láthatóan nem is emlékszik epizódjára? Hagyja, hadd ujjongjon, míg ő érveket és ellenérveket sorakoztat fel magában... és dönt.* - Bizony, ekkorát ugrottam *mosolyog, veleszületett és vámpíri bájosságát is belesűrítve a gesztusba. Egy emberfiú nem tudna talpon maradni a gesztustól.* - És igen, gyors vagyok. Mint a vámpírok általában *csóválja a fejét, hiszen ez evidencia, még Kei is tudhatná. Persze, más tudni, és más megtapasztalni.* - Nos, démoni valóban nincs benned, de angyali igen. És mivel a démon csupán bukott angyal, ugyanazok a szabályok vonatkoznak az angyali fajzatokra is, mint a démoniakra *kacsint a srácra. Hogy tényleg így van-e: ki tudja, és kit érdekel? A szabályok nem fajok szerint lettek lefektetve, hanem a cél szerint, amely az árnyvilág minden tagjára vonatkozik. A démonokat sem azért irtják ezen a síkon, mert echte gonoszak (bár azok, de ennyi erővel a fél emberiség ellen is hajtóvadászatot lehetne indítani), hanem mert nem tartják be a szabályokat. Rejtve kell maradni az emberek előtt, és nem romlásba dönteni mindent. Akármelyik faj szegi meg a törvényt, az eredmény és a büntetés szempontjából mindegy... elméletben legalábbis. Hogy a gyakorlat mennyire mást mutat, az egy újabb kérdés.*
    *Ahogy Kei szeme csillogni kezd a "titok" szócskára, Lily elégedetten elmosolyodik. Igen, a fiú tényleg gyerek lehet még, teljesen úgy reagál.* - Nem azt mondtam, hogy mindegyik, hanem hogy a legtöbb... *legyint, hessegető mozdulattal. És megállja, hogy hozzátegye, hogy tessék már figyelni rá.* - Viszont a többségük betartja a szabályokat, és újabban még szigorúbban veszik, ha nem. Ami elég kontraproduktív, mert a fiatalok csak még inkább lázadozni fognak... *teszi hozzá könnyed vállvonással. Az, hogy ő mire szavaz a Tanácsban, nyílt titok, mindenki tudhatja, így Kei előtt sem hallgatja el. A másik további tiltakozására elhúzza a száját.* - Kei, hadd érzékeltessem egy metaforával. Ha meghívok valakit vendégségbe a házamba, akkor elvárom, hogy betartsa az otthonom szabályait, anélkül, hogy bevonnám a nappali felújításának megtervezésébe. Ha nem tetszik neki a nappalim, nem kötelező bemennie. Ha viszont megteszi, akkor ízlésétől függetlenül nem elfogadható, hogy átfesse a falamat vagy összetörje a bútoraimat, csak mert így tartja úri kedve. Az angyalok és a démonok vendégek. Nekünk ez az otthonunk. Érted egyáltalán a különbséget? *néz a kölyökre kérdőn, de komolyan. Nem azért kérdez rá a végén, mert hülyének tartja (bár annak tartja, de ez most nem ide tartozik), hanem mert másvilágiként egyáltalán nem biztos, hogy képes a gondolatai fonalát az itt megszokott sémák szerint gombolyítani.*
    - Mint mondtam, megteszem, ami tőlem telik, Kei. Messze vagyok a tökéletestől, hogy egyszerűen igent mondhassak erre a kérdésre... *mosolyodik el fanyarul. Tudja a helyét, legalábbis szereti ezt gondolni, s épp ezért tudja, hogy jóval több hibát követ el, mint szeretné. De azt is tudja, hogy még mindig kevesebbet, mint amit a legtöbben elkövetnének a helyében. És talán csak ennyi a lényeg. Arra pedig, hogy Kei majd azt tesz, amit akar... Lily felsóhajt.* - Rémlik még, amit a nappaliról mondtam? Nem graffitizhetsz az otthonom falán, ha én nem engedem meg, oké? Egyezzünk ki abban, hogy hagyni fogom, hogy azt tedd, ami nem tilos, de ha valamire azt mondom, hogy nem, akkor az NEM. Csupa nagybetűvel. *Amikor pedig hallja, hogy "rávetné magát" a lámpaoszlopot támasztó kölyök, hangosan és felszabadultan felkacag.* - Bár megtenné! De nincs annyi vér a pucájában *kacsint Keire. Aztán a továbbiakban már nem foglalkozik a mundane-nel. A mellettük megálló taxira fel se vonja a szemöldökét. Ügyes trükk, a new york-i éjszakában csak így idevarázsolni egyet... nem rossz.* - Tudod egyáltalán, hogy a taxiért fizetni szokás? Van pénzed? *firtatja azért. Aztámn ahogy beült (hátra, Kei mellé, biztos ami biztos), előrehajol, és bemondja a címet. A New York Intézet címét. Komolyan gondolta a rúnázást...*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Kedd Márc. 24 2015, 09:42

    //Mi lesz még itt!//


    Eltöprengve nézek rá.
    - Eléggé egyoldalú és önző elképzelés a jó viselkedésről. Másoknál biztos beválik. – ezzel ki nem mondatlanul nem fogadom el és egyben arról is meg vagyok győződve arról, hogy mások biztosan követik.
    Érzem, hogy nem ölel át. Találkoztam ilyen emberekkel, ellenben mégis tovább ölelem. Mert jólesik így megköszönni a társaságát. A magam módján megkedveltem és aranyosnak tartom, akit ölelek. A szavaira még inkább átölelem ráhajtom a fejem a vállára egy rövid időre, hogy aztán hátralépjek és úgy nézzek rá.
    - N… - rácsodálkozok. – Egy szívességgel? – félrebiccentem a fejem. – Szereted gyűjteni a szívességeket. – jó megfigyelőnek tartom magam. Kár, hogy a múltam mégis zavaros, de inkább elhessegetem ezt a gondolatot. – Legyőzted? Kimentetted? Vagyis… meg? Vagy megkedvelt téged? - kérdések halmazát zúdítom rá, miközben kíváncsi is vagyok.
    - Biztos azért mondogatod, mert te nem tudsz repülni. – huncut mosollyal tekintek rá.
    A válaszra, hogy melyik nézetet vallja, hümmentve gondolkodom el.
    - Mindenki abban hisz, amiben. Az ő meglátása és az ő tudása. – felelem megggyőződéssel. Azt tudom, hogy az angyali kart is jó párszor nagy méregbe hoztam, olyan kijelentésekkel, hogy a Teremtőnk is azért létezik, mert mi úgy gondoljuk, hogy létezik. Szeretek fantáziálgatni, képzelgetni dolgokat. Jókat, szépeket, mert ettől lesz szép a világ. Biztonságos.
    - Kivetett? – nézek rá értetlenül. – De hiszen itt vagy. Nem pedig sehol.
    A kérdése ráébreszt, hogy túl sokat mondtam magamról. Sakura is a lelkemre kötötte számtalanszor, hogy ne beszéljek magamról. Mégis, olyan kedves Lily…
    - Sok mindenre nem emlékszem, mert kétszer is volt balesetem. – kegyes hazugság arra, ami történt velem, hogy elfogadjam és ne kutassam, mi is történt valójában. – És az emlékek, a képességeim sem ott tartanak, ahol lenniük kéne. Kabshiel vagyok. A jóindulat angyala.
    Ingatom a fejem, nem egyetértve a szavaival, majd megállok az ingatásban és ránézek.
    - Kaporszakáll? Az mi? És ha csalódtál benne, az a te bajod. – vonok vállat. – Ő biztos nem fog megfelelgetni senkinek. Ő… van. – az adekvát komoly dillemát jelent nekem, mit is jelent, úgy döntök átsiklok felette. – A hierarchia a feladatokat és a képességeket jelenti, nem azt, hogy neked kettő süi jut és piros, nekem meg nyolc és sárga.
    Elnémulok, s úgy meredek rá, ahogy elkapja az arcom. Kíváncsiság, érdeklődés és tudatlanság, a mélyben pedig a félelem és a valós mértékű képességem szikrái örvénylenek. Nem szólok semmit, míg néz, nem értem, miért teszi. Amikor elenged, elhúzódom és önkéntelenül megigazítom a kabátom, bizonytalanul.
    A báj elvarázsol, szeretem a szépet, a kedvességet, visszatükrözi az arcom. Hogy aztán komolyan tanulmányozzam az arcát.
    - Ezt a buta felnőttek szokták mondani az okos gyereknek, ha a gyerek tudja, hogy neki van igaza, de a felnőtt azt akarja, hogy mégse.
    Rápislogok párat, amikor megint érthetetlen szót használ. Furcsa vámpír ezekkel a szavakkal, semmit nem értek néha belőle e miatt.
    - Jonas, a delfines bácsi mondta, hogy az emberek általában mindig többet gondolnak a mögé, amit kimondanak. Ha a legtöbb, akkor úgy értik például, hogy mindenki. Csak… - gondolkodom, mit mondott. – szoc… rális akart lenni. – na tessék, megint egy furcsa szó.
    Félrebiccentett fejjel hallgatom végig, izgatott kíváncsisággal, ahogy a nappaliról és a szabályokról beszél. Majd felkacagok, gyöngyözőn, incselkedőn és önfeledten.
    - A házad az Úré, a Világ a Teremtőé és nem a tiéd. Innentől kezdve az ő játékszabályai az élők, akármennyire hiszed, hogy a nappali a tiéd. – kacsintok rá, angyali önteltséggel és Keies őszinteséggel, majd a tekintetemben megvillan az, aki vagyok, miközben válaszolok, mint ahogy a hangomban is. – Vagyis ha te nem tartod be a szabályokat, én fogok rendet tenni. – a képzet eltűnik, újból a tudatlan és gyerekes Keié változom vissza, s folytatom, mintha semmi sem történt volna.
    - Az is lehet, hogy ha lila helyett zöldre festem a falakat, hiába nem akarod, vagy átrendezem a szobád, még tetszeni is fog. Pedig csak egy szín és egy kis átrendezés. – vonok vállat mosollyal. – Na meg a Tanács szabályai is, ha átlépik a Teremtő szabályait, akkor ott is gubanc lesz… ha jó a következtetésem.
    - Emberi takarózás. – legyintek arra, hogy messze van a tökéletestől.
    - Nem tudok grafitizni. – jegyzem meg ösztönösen. Főleg, mert azt sem tudom, mi az.
    - A nővérem azt mondta, hogy ilyenekbe sose menjek bele. – sok mindent mondott, és ezekből jó párat úgy értelmezek, hogy ilyenre is ráhúzhatom. Mert nem akarok belemenni, hogy egy vámpírnak igent mondok olyanra, hogy azt tegyek, amit ő mond.
    A pénzre csak somolygok, de aztán méltatlankodok a címre.
    - Én fizetek, én mondom meg, merre megyünk… - és bemondom a késdobáló nevét, elégedetten hátradőlve, elnyomva azt, hogy éppen a fájó pontra dőltem a szárnyamnak.
    - És ott kik vannak? – érdeklődöm, mert sezretném tudni előre, hova megyünk. Közben némi félelem van bennem, főleg, mert nekem is lejön az, kiskorúnak látszom és Lily nem. Ezt a sofőr arca is elárulja, főleg a hely elmondása után.
    A pénz valódi, amit kifizetek és elégedetten nézek Lilyre. Voltam emberek között. Sokat. Többet, mint engedték volna.
    - Van valami jelszó? A belépéshez. – csukom be a taxi ajtaját, s nézek körbe, merre is az arra.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Pént. Ápr. 03 2015, 17:00

    //Mi lesz még itt!//

    *"Másoknál biztos beválik"? Lily felvonja a szemöldökét a megjegyzésre.* - Nos, akinél nem válik be, annál még mindig bevethetek zsarolást és fenyegetést, nem gondolod? *néz a fiúra élesen. Próbál ám kedves lenni ő, bár nincs benne túl nagy gyakorlata, hogy kell az ilyen kölykökkel bánni... neki vannak alárendeltjei, meg politikai partnerei: mindkettő a játszmák terepe, de nem épp ilyeneké. A barátkozás meg a gyerekfelvigyázás viszont nem tartozik a munkaköri leírásába. Általában...* - A te érdeked, hogy ne csalódjak benned, különben soha többé nem jöhetsz velem... *próbál a józan észre appellálni, még nem tudja, mennyi eredménnyel. Ebben persze kimondtlanul benne foglaltatik, hogy ha viszont Kei betartja a szabályokat, akkor lehet szó további kiruccanásokról. Éljen az éjszakai élet!*
    - Igen, egy szívességgel... *sóhajt fel, a feltételezésre viszont huncutul elvigyorodik.* - Mindenkinek kell valami hobbi, nem? Ki a pénzt gyűjti, ki az érmeket vagy a szalvétákat, én meg szívességeket. Sosem lehet tudni, mikor jönnek jól. Mint például most... *Avagy hogyan élj a new york-i alvilágban, első lecke, kezdőknek. Kapcsolatok és lekötelezettek nélkül senki nem húzza sokáig. Főleg nem valamilyen rangot adó pozícióban...* - Hé, angyalfiú, nem kell rögtön hőskölteményt összeábrándozni *nevet fel az abszurd (kimentős, legyőzős, ejj) ötletekre, és tőle szokatlan gesztusra ragadtatja magát: összeborzolja Kei haját.* - Semmi misztikum. És nem hiszem, hogy a legkevésbé is kedvelne... Neki szüksége volt tőlem valamire, én pedig cserébe egy szívességet kértem. *~Többek között.~ Ezt már nem teszi hozzá hangosan.*
    *Kei huncut mosolya viszont, bármennyire édes is próbál lenni, reflexből ellentmondást vált ki belőle.* - Ami azt illeti, nincs szárnyam, viszont volt egy repülő motorom *tájékoztatja a fiút, s az ő vigyorának párját villantja rá. Az más kérdés, hogy az övéi között betiltotta a démoni járgányok használatát, mert túl nagynak ítélte a lebukás kockázatát. Na igen, nem véletlenül tartják a klánjában, hogy ő az eddig legkeménykezűbb vezetőjük. Viszont azt még a legelszántabb ellenzője sem vitathatja, hogy sem igazságtalanságon, sem felesleges kegyetlenségen nem lehet kapni sosem. Valószínűleg ezért lehet még a helyén a feje...*
    - Így van. Én nem akarok senkit megtéríteni semmire, és jól megvagyok bárkivel, csak ő se próbálja rám erőltetni a hitét... *fűzi tovább a fiú gondolatait. A vitatkozással nincs baja, és imádja összevetni, ütköztetni a gondolatokat meg az érveket, de a hitről eszmét cserélni? Na, azt kihagyja, mert abból csak őrületes botrány kerekedhet, amennyire eddig megfigyelte, hiszen soha, senki nem tud egy hívőt meggyőzni semmiről, olyankor hatástalanul peregnek le az észérvek. Az értetlenségre legyint.* - Tudod, mi vámpírok nem léphetünk megszentelt helyekre. Több száz, talán több ezer különféle szentélyt láttam a saját szememmel, buddhista kolostoroktól katolikus templomokon át a természeti népek imádott sziklaformációiig, de egy olyan sem akadt köztük, amelyik kivételt képezett volna a szabály alól... *von vállat. Az egyetlen érdekesség, hogy a temetők, amiknek elvileg szintén megszentelt a földjük, mégsem nyújtanak védelmet a vérszívók ellen. Hiszen a halál nem véd a haláltól. Fura, de így van.*

    - Nem emlékszel. Baleseted... *Ismétli a szavakat lassan és elgondolkodva, s csak a szeme csillogása árulja el, hogy lázasan pörög az agya, elméleteket gyárt, raktároz vagy vet el, s próbálja összerakni a kirakós darabjait. Mert látott ő valamit... csak nem igazán tudja, hogy mit. Vannak előnyei, hogy nem keresztény kultúrkörből került ki (például nem kell tartania a keresztektől), de hátrányai is. Például nem tud eleget az angyalokról... persze, olvasott róluk rengeteget, de az nem ugyanaz, mintha ebben nevelkedett volna.* - Nos, üdv, Kabshiel *mosolyog az újbóli bemutatkozásra kissé kényszeredetten. Ennek sokat kellene mondania neki? Amint hazaér, megnézi a könyvtárban az angyalos szakirodalmat, ígéri meg magának.* - Ez legalább megmagyarázza a naivitást... *kacsint a fiúra, próbálván humorral elütni a számára kényelmetlen helyzet élét.* - Tudod, az istenetek... általában fehér szakállú öregemberként szerepel az ábrázolásokon *legyint ismét, hiszen nem fontos. A továbbiakat meg inkább szó nélkül hagyja, csak a szemében látszik nemtetszése. De hát mint mondta, hitről vitatkozni teljesen értelmetlen. Egy angyallal meg hatványozottan az. A másik bámulás miatti zavarát, bizonytalnságából adódó mocorgását persze el kell ütnie valamivel, ha már úgy döntött, nem teszi szóvá neki a kimaradt epizódot...* - Nyugi, angyalfiú, úgy döntöttem, nem csókollak meg *vigyorog és kacsint rá. Most éppen ez jutott eszébe, mint elfogadható indok arra, miért bámul valakinek másfél percig a szemébve közvetlen közelről, s mivel Kei viszonylag keveset tud az emberek viselkedéséről, akár még el is fogadhatja, mint mindenre kiterjedő magyarázatot. S szerencsére a vámpírbáj hamar eltereli a fiú figyelmét... pontosan ez volt a szándéka ezzel (is).* - Micsodát? *kérdez vissza, még mindig lehengerlő mosollyal, szuggesztíven, szándékai szerint azért, hogy az angyalfiú belezavarodjon tulajdon gondolatmenetébe, s így pláne ne foglalkozzon semmilyen kényes vagy kellemetlen kérdéssel. Inkább érezze jól magát... egy kicsit. Csak éppen az ötven éve gyakorolt minden hatalmát beveti, mert fogalma sincs, mennyi kakaót kell egy elbűvölésbe nyomni, ha egyszer angyalról van szó... Azért ha netán azt látná, hogy túlságosan is jól sikerül, vagy valamiféle visszacsapás készülődik a kölyökben, azonnal visszavesz belőle. Nem akarja se nyáladzva felajánlkozó idiótává redukálni, se a pofájába kapni egy jó adag angyali energiát.* - Én nem vagyok ember, és a legtöbb alatt legtöbbet értek, nem mindenkit. Amúgy hol találkoztál ezzel a delfines bácsival? *érdeklődik, immár csak a szeme sarkából figyelve a fiúra.* - És mi az a... szocrális? *mered maga elé értetlenül. Szociális? Reális? Szakrális? Egyik lehetőség se tűnik a szövegkörnyezetbe illőnek.*
    - Az emberek között sokféle tulajdonlás létezik ám, Kei! Még ha a végső birtoklást, a tulajdonjogot az istenedhez kötjük is, akkor is az én házamban lehetek bérlő, enyém lehet a kezelői jog, a földhasználati jog, a haszonélvezeti jog... egyetlen szabályom sem sérti azt, amit a magasságos urad kikötött. De az én házamban a jogok egyike sem illet meg téged, mint vendéget, szóval mindenképpen az én szabályaimat kell követned, angyalfiú! *Mivel nem áll szándékában teljes jogi kiselőadást adni a kölyöknek, csupán meglebegteti a metafora kiterjesztésének, továbbfűzésének lehetőségeit, nem megy bele. Ez is éppen elég lehet ahhoz, hogy megmutassa Keinek, hogy nem érdemes Lilyvel vitatkozni az emberi világ dolgairól... Az angyali villanás mindenesetre felkelti a nő érdeklődését, lehet, ez is motiválja az ellentmondásban (a szokásos indokokon túl), szeretne még többet látni ezekből a villanásokból. Bár sejti, hogy ez a kívánsága éppenséggel árt az egészségének...* - Mindenesetre ha az istennek baja lenne a Tanács szabályaival, akkor sem téged küldene rendet tenni, hanem azt az angyalt, akinek a rendtartás a dolga, nemde, angyalfiú?
    - Lehet, hogy az. De ha tökéletesnek tartanám magam, az a ti szabályaitok szerint meg istenkáromlás lenne, nem? *csóválja a fejét, hitetlenül. Tipikus helyzet: ha sapka van rajta, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Jellemző a keresztényekre... Az újabb akadékoskodásra viszont már türelmét vesztve felhorkan, és a fiúra förmed.* - Mit mondott, mibe ne menj bele? Hogy vigyázzak az elkényeztetett seggedre, és ne hagyjam, hogy bajba kerülj?! *Úgy érzi, végtelen köröket fut a fiúval, és ez bosszantja. De még ha lenne valami reális, elfogadható érve a kölyöknek az ellenkezésre azon kívül, hogy épp így diktálja úri szeszélye... ez a gyerekes, csak azért is ellentmondó mentalitás talán jobban felhúzza Lilyt, mint magának az ellenkezésnek a ténye.*


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Szomb. Ápr. 04 2015, 18:36

    //Mi lesz még itt!//

    Elgondolkodom a kérdésére, nem veszem magamra, mert a kérdést érdekesnek tartom.
    - Ezek általában mindig a zsaroló végével végződnek.
    Nagyot sóhajtok, majd elvigyorodok arra, hogy csalódni.
    - Nélküled is el tudok ide jönni. – húzom ki magam. – És az hol marad, hogy én ne csalódjak benned? Ha csalódom benned, velem akkor is eljöhetsz. Nem szokásom feltételhez kötni, ha valaki úgy dönt velem akar maradni. Az zsarolás. – bólintom határozott komolyan.
    A hajam összeborzolására bosszúsan hátralépek, elvezetem e kezét.
    - Nem vagyok kiskutya. – pedig sezretnék egyet. Olyan barnát, lógó fülekkel. Nagyon szeretnek játszani!
    Arra, hogy nem kedvelik egymást, hümmentve bólintok. Ők tudják, ők a felnőttek.
    A repülő motorra tágra nyílik a csodálkozástól szemem, majd a rajongástól. Akarok repülő motort látni! És ülni rajta!
    - Kipróbálhatom? – csillan fel a szemem.
    Elgondolkodva nézek rá. Kételkedem ebben, mert sok olyan hitről tudok, ahol az itt gonosznak tartott szellemeknek jogos helyük van. Ha nem lenne, nem léteznének, nem igaz?
    A visszakérdezésre bólintok. Nem nagyon szeretek erről beszélni, ha szóba kerül, beszélek róla. A kényszeredett mosolyra elszomorodom. Ezek szerint hallott rólam és amúgy sem örül nekem. Mint ahogy a naivitásra is egy üres mosollyal felelek, a szokásos keleti üres mosollyal. Ha már olyan a megjelenésem…
    - Őt nem birtokolhatja senki! – tiltakozom azonnal, amikor úgy jelzi.
    Az, hogy ki miként, vagy miként nem ábrázolja őt, az pedig nem zavar, míg tiszta szívvel fordul felé.
    - Kei. – javítom ki.
    A visszakérdezése mutatja, hogy nem akar róla beszélni, így csak összeszorítom a szám. A báj most nem hat rám, túl erős és reakcióként lepereg rólam. És a sértettségem amúgy is elfoglalttá tesz.
    - Hát delfineknél. – vágom rá nemes egyszerűséggel. Még ezt sem tudja? A pékes bácsi a kenyerek mellett található meg. Például.
    - Nem tudod? Én sem. – pedig reméltem, hogy ő meg tudja mondani, de hát akkor nem.
    - Az emberek világát a Teremtő alkotta meg. – zárom le ezt a kérdését. Ebben jó vagyok. Az emberek birtoklása csupán vágy, és olyanra terjed ki, ami nem az övék. Ugyanez érvényes a többi fajra is. Ezt megtanultam és hiszek benne. – A nevem Kei. És nem érdekelnek a szabályaid.
    - Az angyalok, mint ahogy a Teremtő is, nem foglalkoznak a Tanács szabályaival. Azt nem a Teremtő alkotta, hanem az ő Teremtményei. Ha a Teremtő törvényeit szegitek meg, akkor jövünk mi. – vonok vállat, számomra egyértelmű, és így is tanultuk. – Kei. – javítom ki türelmesen.
    - Sosem leszel tökéletes. Minden pillanatban az vagy, és a felé törekszel. És majd a Teremtő eldönti, mi káromlás és mi nem.
    Meglepve pillantok rá.
    - Azért vagy mérges, mert nem úgy van, ahogy te szeretnéd? Mitől félsz? – kérdezek rá érdeklődve. – És tudod mit? Nem kell rám vigyáznod, ha ennyire ellene vagy. Senki sem kért meg rá. Én sem. Te ragaszkodsz hozzá. – vonok vállat. Unatkozom. Jókedvet akarok és nem elnyomást. – És elnyomsz.

    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Chelsea

    on Szomb. Aug. 08 2015, 23:00


    Keep remember...






    Hanyag lustasággal fújom ki a füstöt a lámpaoszlopnak támaszkodva. Esküszöm belölem gazdagodik meg az összes hájpacni. Én meg rajtuk, mert hiúak és féltik nyamvadt kis életüket. Erre elvigyorodom. Nappal van, az egyetlen feltünést azzal tudnám kelteni, hogy nem keltek feltünést, lévén csak azok látnak, akik nyitott szemmel járnak erre a világra.
    Egy piszok kis kém szabadult be a környékre és azt hiszi, hogy nyugodtan vihet híreket ide meg oda. Hát egy fenéket.
    Nem a legbölcsebb dolog itt végezni vele, de nem igazán kívánok belöle mit kiszedni, csupán példát statuálni, hogy nem úgy van az, ahogy azt ök elképzelik.
    Ledobom a cigit a földre, eltaposom, hogy a következö pillanatban máris alakuljak azzá, amivé itt egyáltalán nem szeretek válni. Mert csak akkor lehet, ha üzünk. Most is azt teszem végül is, de mégsem. Fekete szárnyaim szétrebbennek, patáimból csak a hátsó kettö éri a talajt, s máris a levegöbe dobom magam, hogy az ág felé véve az irányt, széttépjem a kémet.
    Egy sárkány! Tudhattam volna... még idöben kormányzom el magam, ahogy ö is felveszi valódi alakját és tüzet készül okádni. Ha megteszi, fuccs az álcának, nem lehet ennyire ostoba! A lábammal rúgok egyet fordultamban, hogy legalább fejbe tudjam kólintani, vagy a levegö felé irányítani a tüzet. Azonban eltévesztem és a park amúgy is már hetek óta esöt nem kapó részei hamar lángra kapnak.
    - A jó büdös életbe... – sziszegem a fogaim között.

    Dobás

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Vas. Aug. 09 2015, 00:46

    Damien & Clarita
    Music: Fire burning


    Nem kifejezetten arra készültem, hogy elő kell vegyem az árnyvadász álcámat. Mundane vagyok, ez még mindig inkább a világom, mint az, akár felemelkedtem, akár nem. Viszont a tűz előszele - a sárkány és a tündér - arra sarkall, hogy belelépjek a kis világukba.
    - Hé!
    Ráüvöltök a kettősre, bár nem biztos, hogy ez lesz a legjobb módszer, de talán ha mindkettőt megzavarom, akkor nem okádják le egymást semmivel. Nos, nem nyert, gratulálhatok magamnak.
    Martin is megmondta, éles helyzetben még nem vagyok elég jó. És ez így igaz.
    A pengéhez nyúlok, hangosan kimondom a nevét és élvezettel figyelem, ahogy a szeráffegyver felizzik. A tűzzel nem tudok mit kezdeni, majd hívnak rá tűzoltót, ez biztos látszik az emberek világában is.
    - Takarodjatok vissza a saját síkotokra!
    Előveszem legfélelmetesebb hangomat. Oké, a hajam két copfba van fogva és amúgy is kislányosan vidám az öltözékem, de a fegyveremmel tudok bánni, ebben mindkettő biztos lehet. Ha kell odavágom, vagy így hirtelen nem is tudom. Ilyen még nem fordult azért elő velem, általában nem egyedül harcolok.

    @ Dress: Menta-style
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Chelsea

    on Vas. Aug. 09 2015, 23:22


    Keep remember...






    Zene

    A ránk üvöltést meg sem hallom, egyszerüen feldühít, hogy egy kivagyi, senki sárkány, csak így be tudjon elözni. Egyik szárnyammal odacsapok, majd vele egyidöben az ellentétes patámmal is és egyben harapok is, de már késön. Nem a gyengeségemnek köszönhetö, hogy eltalál a csóvája. És a gyengeségemnek köszönhetö. A hang! Évszázad mélyéböl bukik fel a hangszín és veszítem el a figyelmet egy szemhunyásnyi idöre és ... máris tehetetlenül sodródom a levegöben, egyenesen a hang elöbbi forrásához, hogy egy nagy döngéssel és némi csúszással érjek be elé.
    A kém már nem is érdekel, aki egyet körözve a levegöben, szempillantás alatt eltünik. A tekintetem már a lány felé fordul, miközben emberformájú tündér alakba kezdek változni, ahol a csóva elkapott, ott kiégette a felsöm és megpörkölte kissé a bört is. De törödök is én vele. Döbbenten meredek rá az alakra és nyúl ki felé a kezem.
    - Eva? Az... nem lehet.
    Egy ideig még bámulok rá, aztán felállok, és a hajamba is beletúrva igyekszek valami normális fazont magamra venni.
    - Tedd már el azt a fogpiszkálót. – intek a kardja felé. Majd megcsípem a felkarom.
    - Nem, tuti, hogy álmodom. – rázom meg a fejem. – Ilyen pöcs nem lehet a sors.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Vas. Aug. 09 2015, 23:38

    Damien & Clarita
    Music: Who am I?


    Hát persze, hogy nem foglalkoznak velem! Egyiküket sem érdekli, hogy tenni akarom a dolgomat, hogy kiállok azzal a tudással, amit tanultam az évek során. Senkit sem szokott izgatni. Csak egy mundane vagyok, harci öltözet nélkül. És miért kell ennek így lennie? Nem én kértem, de eszméletlenül jó vagyok abban, amit csinálok, szóval a világ bekaphatja!
    - Elég legyen!
    Ismétlem meg magam, s mivel szárnyalni nem tudok, már azon vagyok, hogy közéjük vágjam a pengét, amikor történik valami. Hibáznak, hogy aztán eltűnjön egyikük, s én mintha valami dísz lennék ebben a játékban. Elérem, amit akarok úgy, hogy nem tettem semmit. Hát mi van ezzel a világgal? El kell mennem.. vissza kell mennem az Intézetbe és tanulni! Anya.. ő.. nem lenne büszke rám azért, mert felkészületlen vagyok. S azért sem, mert kételkedem önmagamban.
    - Nem így hívnak. Egyetlen Evát sem ismerek.
    A pengét nem teszem el, nem bízom a tündérben, akkor sem, ha közben emberi formáját vette fel. A tündérekben soha nem szabad megbízni, ez volt az első, amit a háború megtanított nekünk. És ne mondja senki, hogy rossz diák vagyok!
    - Még egy mozdulat és lenyisszantom a karodat.
    Tudatom vele hidegen, azzal a racionalitással hangomban, amit anyámtól tanultam. Észreveszem a sérülését, de amíg tapogatózik felém, addig segíteni sem fogok rajta. Nem tudom mit kezdjek vele, hogy őszinte legyek és a megjegyzése sem segít.
    - Megsérültél.
    Hívom fel a figyelmét az egyértelműre. Parancsának nem engedelmeskedem, a penge marad, halvány derengéssel ragyogva be ezt a képtelen helyzetet.
    - Segítek, de csak akkor, ha elmondod mi volt ez az egész! És meg ne próbáld kifacsarni a szavaidat, mert tudom, hogy elég tágan értelmezitek az igazság fogalmát.
    Próbálkozom alkudni vele. Nem kellene, bizonytalan is vagyok belül, de nem éreztetem. Carlmichael vagyok, s árnyvadász. Ez ütős kombináció, akárhogy is.

    @ Dress: Menta-style
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Chelsea

    on Kedd Aug. 11 2015, 22:16


    Keep remember...






    Zene

    Ó, nem, nem fejezzük be, igazából engem sosem érdekelt egy nephilim sem, hogy mit tesz vagy nem tesz. Érzem a belöle irányuló eröt, de teszek rá. Elég fejfájást okoztak már a fajtámnak és igazán nagyon örvendetes, hogy éppen azon tündérek közé tartozom, akik hivatalosan is köpnek az egész Akkord-Klávé-Nephilim szenthármasra. Ebböl kifolyólag, ha nem is kard, de egy hosszú tör van nálam. Családi ereklye. Kardot a tündérek honában és a vadászaton hordok, ha éppen nem patásként száguldozok az éji égen.
    Az újabb felszólalás azonban megerösít abban, hogy nem, nem hallucináltam az elöbb. Odakapom a fejem, fújtatok is egyet. És szépen lekésem a védést a tüz böffentése ellen.
    A földet érés egyáltalán nem kellemes élmény, de nem tört semmim, csupán majd a gatya és a jobb oldalam egy része lesz zúzódásos és némileg hiányos ruházatú. Na és elöl, az vicces lesz így egyben.
    De nem törödöm vele, ugyanis a fülem és a szemem sem csal és de, az élet pöcs. Ez nem szellem.
    - Nem-e? Hát a bibliai Éva az ki? – nevetek fel.
    A hideg hangra letörlödik az arcomról a nevetés nyoma. Nem megy vele a ronda beszéd. Ö nem ilyen volt és én sem voltam mindig ilyen, mint most. És kifejezetten rosszul esik ez a hideg hang, ezért csak elhallgatok inkább. Úgy egy másodpercig.
    - Azt megnézném.
    Lenézek magamon végig, ahogy a sérülésre utal.
    - Ja, észrevettem.
    Felemelem az ujjam arra, hogy kifacsarjuk a szavakat.
    - Ezt is észrevettem.
    Visszafordulok még, ahol a sárkány eltünt. Nem fog visszajönni, ha igen, akkor nem egyedül. Vagy jön a helyébe másik kém. Na, annak fogok én még örülni.
    - És miben segítenél? Egy nephilim egy vadásznak? A feladatomat végeztem az elöbb, ahhoz pedig nektek semmi közötök. – felelek hidegen, mert a nephilimeket azért rühellem.
    Végignézek magamon. Hát így nem fogok rohangálni semerre, annyi bizonyos.
    - Jobb, ha inkább megyünk. Még a végén felnyársalsz és leszek tündérropogós, nyárson. Azt meg kösz, nem.
    De nem tudom levenni a tekintetem róla. Egyszerüen... nem megy. A hasonlatosság Evahoz annyira hihetetlen, hogy nem tudok másfelé nézni.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Chelsea

    on Kedd Aug. 18 2015, 21:44

    Damien & Clarita
    Music: Who am I?


    Legszívesebben tovább üvöltenék velük, de nem hiszem, hogy sokra mennének azzal, ha megpúposodást kívánnék nekik. Meg egyébként sem a középiskolában vagyunk, hogy ilyen gyerekesen lépjek fel. Akárminek is tűnik, árnyvadász vagyok, ittam a mortal cupból így a születési vérem milyensége csak a gyökereimet jelenti, a családomat, de nem kevesebb tehetséget ahhoz, amit csinálok. Casey talán jobb nálam, vagyis inkább együtt vagyunk jók, de nem sejthettem, hogy ma harcolásban lesz részem és egyébként sem lehetünk mindig egymás nyakán.
    Tudom, hog figyelnek rám, érzem a zsigereimben és még ráadásul felém is fordul az egyik, melynek következtében a csatájuk eldőlni látszik. Nem mondom, hogy pont így gondoltam a beavatkozást, de nem panaszkodom, megelégedésemre szolgál, hogy legalább már nem kettő rontja itt a levegőt, hanem csak egy.
    Az öltözékét nem méltatom, se szóra, se pillantásra. Kínos tapasztalatok árán tanultam meg, hogy nem kell mustrálni a szakadt ruhát, mert be lehet égni vele.
    - Valakiről olvasni nem jelenti azt, hogy ismerem. És tudod te nagyon jól, hogy hogyan értettem, nem tűnsz értelmi fogyatékosnak.
    Szájalok vele. Nem szokásom egyébként, de mintha a tündérek rossz hatással lennének rám. Valahogy a társaságulban - egyszer már volt próbám velük, de irányított és felügyelt keretek között - kinyílik a csipám.
    - Ha nem jössz közelebb, nem kell megnézd.
    Fűzöm tovább semmivel sem melegebb hangnemben. Mostg mit kedveskedjek neki? Nem ismerem és zavar, hogy valami Evanak néz.
    - A feladatodat elvégezheted, de nem úgy, hogy felgyújtod az egész parkot. Megsérülhetnek emberek!
    Kapom fel a vizet, észlelve, hogy ég körülöttünk a Central. Tudom, hogy kereket kéne oldanom, de nem óhajtom felügyelet nélkül hagyni a tündért. Úgy sejtem, hogy nem babpiskóta jellem. És ki tudja miben mesterkedhet olyanban, ami rossz hatással lenne a Szövetségre.
    - El tudom látni a sérülésedet, hacsak nem ragaszkodsz a mágiához, mert azzal nem szolgálhatok. A nevem Claire. Hát a tiéd?
    Próbálkozom barátságosabbá válni, mert a puffogásal felteszem nem megyünk messzire. Amúgy meg.. érdekel kivel kever. És főleg az, hogy miért.
    - Menjünk, de az én irányításom alatt. New York nem a te tereped.
    Nem teszem hozzá, hogy "feltételezem". Biztos vagyok benne ugyanis.

    @ Dress: Menta-style
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Chelsea

    on Szomb. Aug. 22 2015, 10:26


    Keep remember...





    Fújtatok, mint egy ló, a válaszra. Nem tudom sértegetni sem, nagyszerü és csodálatos!
    - Basszameg. – bezzeg, ha a helyzetre mondom, akkor megy.
    Közelebb lépek, csak azért is.
    - A nephilimek mióta forgatják jobban a szavakat, mint a kardot?
    Összevonom a szemöldököm. Még hogy egy nephilim mondja meg nekem, mit tegyek és hogyan.
    - És?! – tárom szét nevetve és némileg fellengzösen a kezem.
    – Ha meghalnak, örök életet kapnak. Tölem. – mutatok magamra, egyértelmüen.
    – Szerintem nagyszerü alku.
    Nem foglalkozom az égö parkkal, a dolgok születése elött pusztulás van, ezt éppen én tudom a legjobban, évszázadok óta teszem ezt.
    Arra, hogy abbahagyja a puffogást, még a kezemben lévö mozdulat is megakad, leengedem a karom, ezzel egy idöben becsukom a szám.
    - Kösz, hogy figyelmeztettél a sérüléseimre. – és ami azt illeti, a fájdalom is most kezd eljutni érzetben, ezt az arcom szürkesége is mutatja, de ki nem mutatnám, hogy majd megörülök, ahogy az égö fájdalom terjed szét bennem.
    - Damien. – túrok bele a hajamba.
    - Nem vagyok farki, hogy körbepisiljem a körletem. – húzom ki magam sértetten, de már lépek is hozzá, hogy átöleljem és felemeljem a magasba, a szárnyaim kirobbantásával. Még van eröm, kaptam be nagyobb sérülést is, csak nem éppen a legjobb ötlet így magamhoz ölelni valakit. Pláne egy nephilimet, és hirtelen. Nem is bízom benne, hogy sikerülni fog, de most nem foglalkozom ezzel.
    Akár levegöben, akár földön, valahol csak kilukadunk, vagy egy sikátorban, vagy egy tetön, számomra mindegy. Ha viszont átölel, érezhetö lesz a tör a nadrágderekamba beletürve, hacsak elöbb nem nyársal fel.
    - És miért akarnál segíteni? Ti csak ... rendszabályozni tudok és nagyszájúskodni, mint a zsaruk. – nosztalgikus érzékek indulnának el bennem, ha nem akartam volna minden áron elnyomni magamban ezt az idöszakot.


      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:19