Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Freshkills Park
by Marcus Van Beest Yesterday at 22:49

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Long Island villa
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 18:53

» Theo szobája
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 22:42

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Cox professzor irodája
by Brian Cox Szomb. Nov. 10 2018, 19:40

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

» Reinald Raoul Carlmichael
by Admin Szomb. Nov. 03 2018, 23:39

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    East Harlem

    Share

    East Harlem

    on Pént. Aug. 05 2016, 15:02


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: East Harlem

    on Pént. Aug. 05 2016, 15:04




    Kaelie & Carrie



    A társam, James, csodával határos módon életben maradt, bár amikor összenyalábolták, a mentősök közül sem sokan tettek volna a túlélésére. A róla kialakított képzeletbeli hérosz-szobrom ezúton újabb babérkoszorúval gazdagodott, olybá tűnik, a pasast lehetetlen elpusztítani.
    Attól függetlenül nem kevésbé zavar a tény, hogy egyesek mégis megpróbálták. Nem tartottam vele a kórházba, mi szükség lenne rám, elvégre nem vagyok sem az anyja, sem a felesége, viszonyunk gordiuszi kibogozhatatlansága most először taszít kedvetlenségbe. Valószínűleg mindketten érezzük a végét.
    A tetthelyen maradtam tehát, és mikroszkóposan feltérképeztem a környéket. Áldottam is cérnaidegeimet, amivel rábeszéltem magam a maradásra: az elhullatott fegyvere és telefonja meghitt közelében ugyanis egy árválkodó Taki’s kártyára bukkantam. El se hittem, hogy ekkora szerencsém van, aztán hamar rájöttem, hogy tényleg nincs. Örömem ugyanis kapásból lejjebb lombozta, hogy a plasztikleletre sem név, sem cím nem volt felvésve, „mégis ki találta ki ezt az ökörséget?” De azt immáron bizonyosan sejtettem, hogy a rendőrevő gorillák hol költik el a desszertet.
    A Taki’s-t én is ismertem, ahhoz pedig elég gyakran megfordultam arra, hogy tessék-lássék viszonylatban összeismerkedjek az egyik pincérlánnyal. Kaelie-nak hívják, furmányosan zöld hajkoronát birtokol, és azon kevesek közé tartozik, akinek hamar megkedveltem a stílusát. Merthogy van neki.
    Ezt a hölgyet óhajtottam ma délután levadászni, szándékosan elkerülve az említett törzshelyet, nem tudván – mivel drágalátos kedvesem egyáltalán nem avatott be az ügybe –, hogy a tetteseknek rólam van-e bármi tudomásuk. Bár gyanítottam, hogy ha az egyik nemleges, akkor a másik is az lesz. Elővigyázatosságomnak azonban oka volt, s midőn a kiszemeltem a munka végeztével hazafelé indult, utána is gurultam a járgánnyal. A szomszédos utcában diszkréten lefékeztem mellette, és üdvözlésem jeléül katapultként kivágtam az ajtót. Nem is állítottam le a motort.
    - Helló. Nincs kedved kocsikázni egy kicsit? – hajoltam úgy, hogy amennyiben már jócskán késő délutánra esik az idő, az utcai lámpák fényében láthatóvá váljon az arcom. Reménykedtem benne, hogy az arcmemóriája legalább annyira kiváló, mint a név. De ha fel is ismer, azt nem tudom, tudja-e, hogy zsaru vagyok, hála a szokásos civil szerelésemnek.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: East Harlem

    on Vas. Aug. 28 2016, 22:32





    Carrie & Kaelie
    “I'll give you what you like”


    A mai műszakomnak vége, így nem is szándékozom tovább a Taki's-ban időzni. Elég eseménytelen napot zártunk ma. Nem is volt ma túl sok vendég. De legalább megismertem egy új arcot egy fiatal vérfarkas személyében, akivel egész jól elbeszélgettem. A kis dolgoknak is tudni kell örülni.
    Bezárom a hely ajtaját, a kulcsot pedig, a szokásoknak megfelelően a bejárati ajtó melletti virágcserépbe rejtem és ráolvasom a szokásos kis bűbájt, hogy ne találhassa meg senki. Remek dolog a mágia. Nemcsak a kulcsot dugom el, de az ajtóra is igézést szoktunk tenni. Így mind a halandók, mind a természetfölöttiek elől védve van. Mert utóbbiak között is akadnak azért léhűtő, kontár alakok. Akármelyik fajra is gondolunk. Én a magam részéről tényleg nem utálom egyiket sem jobban a másiknál. Ezt valahol talán bánja is a Királynőm, mert mindenkivel, de tényleg mindenkivel szóba elegyedem. Sokszor olyanokkal is, akikkel a véleménye szerint nagyon nem kéne. De hát én már csak ilyen vagyok.
    Kedélyesen indulok meg az úton és mikor egy utcával lejjebb kicsit néptelenebb szakaszhoz érek, már éppen az merül fel bennem, hogy felveszem a tündéralakomat és úgy térek vissza a saját világomba, mikor egy autó fordul be és fékez le mellettem. Szerencse, hogy időben észlelem, így illetéktelen szemek nem láthatnak meg olyasmit, amit nem lenne szabad nekik. Mondjuk így is kizártak mát minket a Tanácsból, de jobb nem feszegetni a húrt. A megtűrt helyzetünkből hamar válhatunk üldözöttekké. Bár hebrencs természetűnek tűnhetek, ezzel nagyon is tisztában vagyok és amennyire tudok, oda is figyelek a tetteimre. Jól is teszem, mert az autóból egy ismerős arc néz ki rám. Egyből felismerem, gyakran megfordul nálunk a Taki's-ban. Carrie, egy halandó nő, aki az ő rendfenntartó erőiknél dolgozik. Bár sokat jár hozzánk, fogalma sincs a természetfeletti világáról, ebben szinte biztos vagyok. Így nem árt, ha duplán óvatos vagyok.
    - Szia! De, persze - rámosolygok és már be is pattanok mellé az autóba. Úgy sincsenek különösebb terveim a nap hátralévő részére és ritkán is ülök ilyen járgányokban. Mi ismerünk ennél hatékonyabb, gyorsabb közlekedési formákat is, ami ráadásul a természetet sem károsítja. De nyilván nem is ezért pattantam be rögtön. Láttam rajta, hogy akar valamit tőlem. Valami számára fontosat. Egyrészt, kíváncsi vagyok, mi lehet az, másrészt jobb, ha a halandók rendvédelmének a figyelmét nem hívom fel magamra. Jobb tehát, ha megadom neki a lehetőséget arra, hogy megkapja, amit szeretni. Már amennyiben az nem olyasmi, amit mindenképp meg kell tagadnom tőle.

    made by Dante from stivali italiani frpg.

    Re: East Harlem

    on Vas. Jan. 15 2017, 20:10

    avatar
    Alegna Marquise

    Faj : Mágus
    Rang : Mester - Leendő Családfő
    Tartózkodási hely : Manhattan - New York
    Kor : 124
    Foglalkozás : Teaház-vezető, Szappanbolt tulajdonos

    Re: East Harlem

    on Pént. Jan. 05 2018, 23:16

    to Raphael
    Számolok, türelmesen, rezzenéstelen kézzel tartva az üvegcsét a csésze felett. A Családfő számára készül, s azt csak én készíthetem el, nem engedném másnak a gyógyitalt elkészíteni. Ő is tudja, mindenki tudja, hogy nem fogja meggyógyítani, nem is azért fogyasztja. Évei meg vannak már számlálva, éppen ezért kerültek át mostanában a kezembe némely ügyek intézése. Nem csinálunk belőle titkot, hiszen egyértelműen látni rajta hanyatlását. Ám az ereje még mindig a legnagyobb, ahhoz a fizikai testnek köze nincs. Megáll a kezemben a csésze, ahogy felemelem, figyelek.
    ~Menj csak, kincsem, öreg vagyok én már futkorászni, Claude meg otthon van. Mikor máskor. Majd elcsoszogok a csészéért, míg visszaérsz.~
    A Családfő, főpapnő szavai visszhangzanak a fejemben, furcsa volt megszoknom, hogy ő a Tudományt képviseli, mégis, a legjobb démonvadászok között van. Leteszem a csészét és rövid időn belül már az utcán haladok, nagy sebességgel, a járókelők számára láthatatlan foltként Harlem felé. Valaki át akar lépni ide, a démoni dimenziókból, s van elég ereje, hogy a kaput meg is nyissa. Márpedig hívatlan vendégre semmi szükség. S ahogy érzékeltük, nem ez az első eset, hogy idelátogat.
    Nem fogok odaérni, így a zsebembe nyúlok, s előveszem a papírbábuláncot, suttogok rá pár szót, s a levegőbe dobom, amely azonnal elinal, mint valami valódi papírsárkány. Látom még futás közben is az irányt, jó felé tartok.
    Az energia hátrafelé lök, ahogy a kapu mintha kicsit megnyílna, a bábuknak köszönhetően addig talán ki fognak tartani, míg odaérek és le nem zárom, mielőtt átjutna valaki rajta.
    Két árnyék kísér, egyik sem emberi. Hűséges kísérőim, számtalan küzdelemben voltak már velem, halandók nem láthatják őket, ám a szellemek, démonok, s minden természetfeletti számára egyértelmű: nem ezen kontinens szülöttei. Mikor a szüleim Londonba költöztek, velünk tartottak, mint szellemi familiárisok, s mióta Mester lettem, már engem szolgálnak. Mennyire utálom ezt a kifejezést! Szeretném nekik meghálálni a szolgálatukat, de tudom, ez éppen olyan, mint táltos lónak a parázsevés. Olyan erőre kapnak, amelyre, a közösségünk véleménye szerint nem szabad. Én azonban mindig adok nekik ajándékot hálám jeléül.
    A kapu elég méretes, halandók számára nem érzékelhető, ám talán éppen ezért, még ezzel is nyerek időt, így előveszem a botot, amit addig a kezemben tartottam, s kántálások közepette egy jelentős méretű kört rajzolok, ami az utolsó simítás után felizzik és megnagyobbodva, szinte körbeveszi a kapu környezetét, így aki kijut onnan, az a kör csapdájába kerüljön. Csakhogy a démonok sem ostobák, legfőképpen nem vakok, így a belső zsebemből papírdarabokat veszek elő, s elszórom, elrejtve a jelet, ha csak másodpercnyi időre is. A környék pedig mindebből semmit nem vesz észre, hacsak nem természetfeletti.
    Nem fogom tudni már bezárni a kaput, de amíg a többiek ideérnek, ami idő, akik át akartak rajta jutni, csapdába ejthetem.
    - Óó – nyílnak el a szemeim, hogy aztán azonnal becsukjam, ahogy teljesen kinyílik a kapu, de ajkaim azonnal szavakat kezdenek el formázni, hogy a csapda erejét növeljem.
    A kilépő démon valóban nem veszi észre a csapdát, engem viszont, késéssel szintén, igen. Dühödten lép hozzám, de a csapda se kinyúlni, se kilépni nem engedi. Szemezve vele, kántálom tovább, amit elkezdtem, mégpedig nem mást, hogy térjen oda vissza, ahová való.
    Amit még tudok, hogy erős. Kísérőim csak védeni tudnak engem, és megtenni, amire kérem őket, s nem mágikus, így várakozva merednek ők is a szörnyre, félelem nélkül, az hiányzik belőlük.
    Döbbenten nézem, ahogy a következő percben eltűnnek. A démon mágiája képes kinyúlni? Melyik órádról hiányoztam Claude?
    avatar
    Raphael Hart

    Faj : Angyal
    Rang : Ark
    Tartózkodási hely : ♱ "Miként a Mennyben, úgy a Földön is!" ♱
    Foglalkozás : ♱ Arkangyal (a gyógyításé és a teljességgé) ♱

    Re: East Harlem

    on Vas. Jan. 07 2018, 16:57



    Darkness versus light



    Mind különbözőek vagyunk. Igaz ez angyalra és halandó emberre egyaránt. Még az emberek által ismert világ előtt nem volt más számunkra, mint a ragyogó fény, mely betöltött mindent. Végtelen térként és egyben erőként is szolgált, átjárta a lényünket, és biztosított bennünket Atyánk közelségéről, törődéséről. Kezdetben csak mi voltunk a Mennyekben. Lucifer, Michael, Gabriel, Uriel és én. Figyelemmel kísértük, ahogyan Atyánk tovább munkálkodik, teremtő ereje egyszerre alkotja és formálja maga körül a mindenséget, létrehozván vele a sötétségeket megtöltő égitesteket, bolygókat és csillagokat, hogy fénnyel töltsék meg azt. Az ürességet hamarosan átvették a létezés legkülönfélébb formái, köztük a bolygó, a világ, mely otthonául szolgált végül Isten legszeretettebb teremtményeinek: megalkotta a Földet. S az ragyogó ékkővé vált végtelennek tűnő zöld pusztáival, lenyűgöző hegyeivel, a dombokat és völgyeket felváltó mélykék vizekkel, hogy a szárazföld hű társául csatlakozzon az ősóceán. Gyönyörködtünk az Úr alkotásaiban, és boldogan fogadtuk testvéreinket, az angyalokat, kiket mi utánunk teremtett, hogy őrizzük magukban a fényt, s óvjuk azzal a Földet, s vele minden teremtményét Atyánknak. Mi pedig dicsértük Őt, minden munkáját. És igen... ezután következett a vízválasztó esemény, számomra egyszerre a legboldogabb és legkeserűbb is egyben: megszületett az ember. Velük elvesztettem testvéremet, de Lucifer bukása sem volt képes változtatni azon a köteléken, mely már abban a pillanatban létrejött, hogy először megpillantottam az Elsőket. Ádám és Éva. Majd jöttek sarjaik, én pedig, ahogy őket, úgy kitörő örömmel kísértem figyelő tekintetemmel leszármazottaikat is.
    Mind különbözőek vagyunk. Ábel különbözött Káintól, Dávid Góliáttól, s még én magam is testvéreimtől... a többi angyaltól. Míg Michael Atyánk legfőbb harcosa és katonája lett, Gabriel vált az Úr hírnökévé, Uriel pedig az emberi sors fonalának angyalává. Jómagam nem annyira a békét kaptam feladatul... én váltam a halandó lét fizikai és spirituális teljességének, egészségének őrévé. Az angyallá, aki egyszerre óv és gyógyít. Jóllehet az én eszközeim nem oly' elsöprőek, mint Michael arkangyalé, kinek fénye és kardja nem egy alvilági teremtmény vesztét okozta már egyetlen szempillantás alatt, s söpörte el démonok egész hordáit, de akárcsak fivéreim, úgy én is képes vagyok megállni a helyem az emberi világ védelmezőjeként. Így hát nem habozok akkor, mikor megérzem, hogy egy különleges társuk világuk védelmében olyan erővel kész felvenni a harcot, mely az ő épségét követeli árként. Árként, melyet ő maga tán kész megfizetni, de nem kellenek Uriel testvérem alátámasztó szavai ahhoz, hogy pontosan tudjam: az ő ideje nem ma fog elérkezni.
    Széttárom szárnyaimat és a halandó elme számára felfoghatatlan sebességgel, szemeik számára láthatatlanul, érzékelhetetlenül szállok hát alá, hogy végighasítsam égboltjukat. Lábam a sebesség ellenére oly' puhán éri a földet, mintha csak attól tartanék, hogy a puszta jelenlétem a Földön képes lenne kataklizmát okozni. Ez részben így is van. Ha nem ölteném magamra az ő formájukat, károkat is okozhatnék az emberek világában, s ezzel bennük is. Elvégre, egy angyal, különösen mi arkangyalok, nem arra teremtetett, hogy köztük járjon, csakis arra, hogy éber őrzőik legyünk. Én pedig nem kívánok ebben csalódást okozni Atyámnak, ahogy azt sem hagynám soha, hogy egy ártatlan léleknek baja essen egy démon által. Hűvös, rezzenéstelen arccal nézek a csapdába ejtett pokollényre. Égővörös szárnyaimat védelmezően tárom szét a nő előtt állva, így feltárva előtte az aranyszínben végződő tollakat is, melyek megtörik a bíbor folytonosságát. Szárnyaim mintegy jelképes pajzsul szolgálnak, de kitárásukkal egyidőben védő burkot is teremtek, hatalmam használatakor pedig hagyom, hadd ragyogjon fel kék szempárom, megtorpanásra kényszerítve az áttörni vágyó démont. Tudja. Tudja, hogy személyemben elkerülhetetlen végzete, a próbálkozásának bukása érkezett el. Mert bár elegendő erővel bírt egy portál megnyitásához, ahogy Asmodeus, s őelőtte Azazel, úgy e lény sem veheti fel a harcot Isten arkangyalával szemben. Mégis, felismerve a kilátástalan helyzetet, megvetéssel szól hozzám mélyről jövő, tüzes rekedtségű hangján, mintha csak a Pokolból szólna: "Nem vagy harcos, csak egy hitvány gyógyító!"
    Való igaz, fivéreim közül Michael az, nem én. A legkiválóbb harcos. De az eónok alatt volt szerencsém sok mindent eltanulni tőle, s még ha a közelébe sem érhetek, ugyanúgy rezzenéstelen arccal hallgatom a démon felém köpött mocskát, ahogyan ő tenné.
    - Ideje hazatérned, Ronove. - hangom ellentmondást nem tűrőn zendül, csak hogy aztán kíméletlen erővel tartsam meg az előrelendülni próbáló sötét entitást.
    Ezután az Atyám által rám ruházott hatalom eltörli a lelkek démonát a Földről. Szárnyaimat lejjebb eresztvén fordulok az addig saját testemmel fedezett nőhöz.
    - Minden rendben? - jelenik meg arcomon egy halovány, de barátságos mosoly, ahogy aíriszeink találkoznak.



    avatar
    Alegna Marquise

    Faj : Mágus
    Rang : Mester - Leendő Családfő
    Tartózkodási hely : Manhattan - New York
    Kor : 124
    Foglalkozás : Teaház-vezető, Szappanbolt tulajdonos

    Re: East Harlem

    on Szomb. Jan. 13 2018, 22:58

    to Raphael
    Mielőtt bármit is tehetnék, olyan jelenség kerül elém, hogy önkéntelenül hátralépek. Aztán, nem tehetek róla, vagyis nagyon is tehetek róla, a szépség és az erő együttesen, teljesen lenyűgöz.
    Itt én mit tehetek már, egy ekkora erővel szemben, mert rájövök, ki is áll előttem. Ha ő jelenik meg, akkor az én erőm vajmi kevés lett volna, s ez jelenti azt is, hogy túlbecsültem magam. Még ezzel nem tudok foglalkozni, mert mindaz, ami történik, teljesen leköti a figyelmem.
    Mikor megfordul, még mindig a jelenet hatása alatt vagyok, és a látvány hatása alatt. Késve kapok észbe, s pár pislogás után nézek az arkangyal szemeibe, majd inkább lesütöm tekintetem. Bírni egy arkangyal pillantását, lehetetlen.
    - Üdvözöllek, Raphael arkangyal. S köszönöm nem csak, hogy visszaküldted a démont, de hogy megmutattad, mennyire is gyarló tud lenni az emberi lélek – kis szünet után folytatom. – Felülbecsültem képességem a démont illetően. Köszönöm a leckét, tanulságos volt.
    Nem nézek fel rá, a látványa olyan erővel bír, hogy nem tudom feljebb emelni a tekintetem.
    - Minden rendben, nem esett bajom, köszönöm – aztán végül mégis összeszedem az erőm, s kíváncsian pillantok fel, önkéntelenül ismét a tekintetét keresve az arkangyalnak. Már csak azért is, mert Raphaelhez mostanában sokat imádkozok, hogy a Családfő nyugalmat lelhessen életének végére, s ne szenvedjen annyit. Sokat tett az emberekért és a Családért, ám nem csak e miatt fohászkodtam hozzá.

    Re: East Harlem

    on Szomb. Feb. 17 2018, 17:44


    Ajánlott tartalom

    Re: East Harlem


      Pontos idő: Hétf. Nov. 19 2018, 07:11