Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Noel Wyard Yesterday at 22:41

» Üzenőfal képei
by David Armanaugh Yesterday at 18:01

» Pince
by Ethan Keon O'Brien Csüt. Okt. 18 2018, 21:55

» Jazz lakása
by Marcus Van Beest Csüt. Okt. 18 2018, 10:58

» Kórház
by Nathaniel Montgomery Szer. Okt. 17 2018, 21:35

» Folyosók
by Connor Shayeh Szer. Okt. 17 2018, 19:08

» Emerlad Wrímans
by Admin Kedd Okt. 16 2018, 22:28

» Barclays Center
by Theodore Miles Montgomery Kedd Okt. 16 2018, 21:13

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Kedd Okt. 16 2018, 14:11

» Avatarfoglaló
by Emerald Wrímans Hétf. Okt. 15 2018, 21:43

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Jerome Avenue

    Share

    Jerome Avenue

    on Pént. Jan. 16 2015, 10:55

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Vas. Jan. 25 2015, 22:35

    Huncut hazugságok

    - Nem hinném, hogy megérné ez a kis ugrálgatás, az életedért. – karmos ujjvégeim nem csak, hogy láthatóak, de érzékelhetőek is a boszi nyakán.
    Nem egyáltalán nem vagyok jelen fizikailag nála és sem az emberi sem a valós alakom nem hasonlít. Az álom lehet jó és rossz. Most csupán azonban a vízióit használom fel a magam javára. A kis kapzsi úgy gondolta, hogy az üzletért cserébe nem ad semmit. A dolgok azonban nem így működnek. Eltávolítottam az ellenfelét a körzetből, most már az enyém az ő, számára valós, azonban számomra cseppet sem valós hatalma. A lényeg, hogy azt a környéken lévők elhiszik.
    - Három hét múlva holdfogyatkozás. Addigra kérem, különben igaz lesz az a mondás, hogy vigyen el az ördög. – elvinni nem fogom, ám annál biztosabb, hogy a víziók, amiket ráküldök, az az őrületbe viszi.
    Elengedem a nyakát és a víziót is. Az én tekintetem előtt is tisztul a kép. Egy kávézóban ülök és a szemem éppen sorokat pásztáz. Újságét. Megiszom a kihűlt kávé utolsó kortyát és fizetek, hogy aztán becsukódjon mögöttem az ajtó az utcán. Öltöny, nyakkendő, és kivételesen vállig érő, rendezett haj, arcszőrzet nélkül.
    - Nem túl elegáns környék. – mormogom az orrom alatt, meghallva a sikátorból kiszűrődő balhét. Másképp szeretem a káoszt. Például ahogy annak a boszinak a szeme tárgra nyílt, miután meg akart idézni egy démont. És lám, éppen unatkoztam, kávét szürcsölve. A sügér még azt sem tudja, hogy a démonok nem igazán rajonganak a világosságért?!
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Hétf. Jan. 26 2015, 14:20

    ~Furcsa népek ezek az emberfélék - egyrészről teljességgel reménytelennek és ostobának tűnnek, másfelől az elektronikus gépezeteik néha kifejezetten hasznosak. Ez a személygépkocsi is sokkal kényelmesebb, mint egy konflis, a zenelejátszó pedig igazán kedvemre való. Csak tudnám, miért ragaszkodnak a különféle méretű műanyag korongokhoz... igazán kitalálhatnának már valami érdekesebbet.~
    *Efféle gondolatok járnak W. fejében, miközben a Jerome Avenue-ról befordul a keleti 233-as utcára. A legkevésbé sem ismeri ezt a környéket, de az autóban lévő GPS csodákra képes; fél perc múlva pityegni is kezd. A hangfalakból bömbölő Szkrjabin-szimfónia ugyan elnyomja ezt a hangot, azonban az interaktív térképen villogó vörös kör pont elég feltűnő ahhoz, hogy lassítson, majd felguruljon a járdára.*
    ~Ronda téglakocka, létrákkal az oldalán, s ezt nevezik építészetnek - botrány.~

    *Leállítja a motort, kiszáll, szemügyre veszi a kiszemelt épületet, figyel egy kicsit "befelé", hogy érzi-e azt a _bizonyos_ bizsergést - egyelőre semmi -, úgyhogy a kapuhoz ballag.*

    *Daryl pedig konstatálhatja, hogy néhány méterrel előtte pofátlan természetességgel állt be egy sötétkék Lincoln a gyalogjáróra, keresztbe teljesen elfoglalván azt, a háromrészes fekete öltönyt viselő, rikítóan hófehér sofőr pedig egy kis időre szintén lecövekel, és mélázik egy sort a kopott bérház előtt.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Kedd Jan. 27 2015, 14:38

    Huncut hazugságok

    A limuzinom már kanyarodna be elém, amikor elém vág… megvárom, hogyne várnám meg, mi is lesz ebből, nagyon érdekel az, aki fittyet hány a közmegszokásnak. Vagy zseniális vagy zseniálisan ostoba. Bármi is legyen, mindkettőt élvezem.
    A sofőröm ugyan kipattan a volán mögül, hogy ajtót nyisson, ám csak intek neki, hogy várjon még egy keveset. Szeretném látni is, ki száll ki az autóból.
    ~Albínó. Kedvenc színem…~ majd lebiggyesztem az ajkam szegletét. Tündér… Őket aztán nem lehet behálózni, veszett fejsze nyele. De plüssnyuszinak még jó lesz.
    - Van még takarékosabb módja a parkolásnak tündérkém. – dőlök neki a villanyoszlopnak.
    Ha megfordul, vagy felém pillant a termetes tündér, akkor láthatja, hogy a rejtőzés mögött a kocsija bizony orral meredeken lefelé parkol a betonnak, kilencven fokban.
    – És még el is férünk. Tiszta haszon.
    Egy járókelő jön erre és egyben lép is át a kocsin. A mágia remek móka. A kötöszködés is.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Kedd Jan. 27 2015, 16:59

    HH

    *Már épp lépne be a házba - nem bajlódik a kapucsengővel vagy a zárral -, mikor érzi azt a semmi mással össze nem téveszthető örvénylést, aminek a végeredménye az emberek számára általában katasztrofális kimenetelű szokott lenni. Mágia is, démoni  is... fintorog egy aprót, és vet egy lusta pillantást a villanyoszlopot támasztó fickóra. Aztán a szerencsétlen kocsira.*

    - Semmivel sem takarékosabb, hiszen ugyanakkora maradt a gépjármű térfogata. *Közli tárgyilagosan.* Pusztán a horizontális elhelyezkedést váltotta fel a vertikális, ráadásul beszállni és elindulni is jóval körülményesebb lesz. *Egy pillanatra végigcikázik a gondolat a fejében, hogy vajon mi lenne az épp erre sétáló járókelőnek a reakciója, ha mindezt a maga valójában látná, de gyorsan elhessegeti.* Így is, úgy is elfér mindenki, bővelkedünk a térben, sőt... terekben, terek közti nemtér-nemidő-tértelenségekben és virtuális valóságokban is. *Von vállat, pont egy démonnak fog erről kiselőadást tartani? Bár néha nincs jobb dolog a világon, mint az ilyeneket bosszantani.*
    - Bajkeverő. *Zárja le a témát. What a Face *
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Csüt. Jan. 29 2015, 20:35

    Huncut hazugságok

    - Mihez képest vertikális? – biccentem félre a fejem, s nézek rá érdeklődve, majd kacsintok egyet. – Valóban? – kérdezek vissza az elindulásra. – És miért is?
    Feltekintek a szemeibe. Kedvemre valók.
    - Kérdezz meg egy koreai, öt négyzetméterben lakótól, hogy ugyanezt gondolja-e. A tér is relatív. – rántok vállat.
    Hangosan felnevetek.
    - Pont te mondod ezt? Nekem? Hát hol marad a sajátos fűszeretek, amivel mindent felfogattok? Unalmas vagy.
    Dehogy unalmas. Még egy tüncikét se láttam ilyennek és a kiváncsiságom elindult.
    A következő pillanatban a kocsi ismét a helyén, a megfelelő pozícióban, sértetlenül.
    - A helyedben csak akkor mennék be, ha imádnám a szellemtanyákat és a „szúnyogokat” – teszem idézőjelbe a kezemmel a szót, utalva a vámpírfészekre az alagsorban.
    - Nem mondhatod, hogy nem voltam kedves és nem szóltam előre.
    Elrugóm magam a villanyoszloptól. Kiváncsi vagyok, mennyire magabiztos.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Pént. Jan. 30 2015, 14:34

    HH

    - Hossztengelyének néhány másodperccel ezelőtti helyzetéhez képest. És azért lenne körülményesebb, mert a beszállás és indulás végtelenül egyszerű műveletét még meg kellene előznie az autó helyrerakása - amúgy szintén szerfölött egyszerű - műveletének. *Vágja zsebre kezeit.* Kérdezi a rossznyavalya, nem érdekelnek a koreai lakásviszonyok. Egyébként ha a Föld mind a hétmilliárd emberi lakóját egymás mellé zsúfolnánk, egy kicsivel nagyobb területen elférnének, mint Rhode Island. Szóval tényleg csak nézőpont kérdése a térnagyság. *Jelenik meg egy apró vigyorka a szája szegletében. Szó mi szó, ez a tündér valóban nem tűnik "sztereotípnak".*
    - Jobb híján ki más mondja? Különleges konyhát vezető séf vagyok, nem a fűszerezésért kapom a Michelin-csillagokat. Cool *Félrebiccenti a fejét, és a ház pincéje felé sandít.* Ühüm. De a vérszívók tehetnek egy szívességet, amúgyis pocsék az ízem... Nomeg lakik itt még három ember. Ványadt drakulautánzatok lehetnek, ha még ők is kifognak rajtuk. *Ha ez magabiztosság, akkor kifejezetten az.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Szomb. Jan. 31 2015, 18:14

    Huncut hazugságok

    - Mert ez neked annyira bonyolult lenne. – ciccentek egyet fennsőbbségesen, persze, csak azért, hogy hergeljem kicsit.
    Egy félvigyor jelenik meg az arcomon. Az embereknek csak akkor érdekelnek, ha túlzottan hisznek a rendben és a következetességben. Olyan jó szétzúzni a fellegváraikat, ebből táplálkozom.
    - Nagyon szíveden viseled a sorsukat. – gúnyos hangnem.
    A foglalkozásra ugyan nem reagálok, de mégis érdeklődő tekintet indul el felé.
    - Csak nem a Mennyekbe vágysz? Vagy irigyled a szúnyogoktól a csillagokat?
    A bejárat felé tartok és hacsak a fehér oszlop meg nem előz, benyitok.
    - Csak utánad. – mutatom az utat.
    Miután beléptünk, csak egy finom, látványra ható megremegés mutatja még elhagyatottabbnak a háztömböt.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Hétf. Feb. 02 2015, 16:37

    HH

    - Feltétlenül... legalább annyira, mint bukfencezni egyet, csak most lusta hangulatomban vagyok. Eh, épp az előbb mondtam, hogy nem érdekelnek az embernépek - de attól még az említett egybezsúfolásnak a gyakorlati megvalósítását szívesen megnézném. ~Mi a búbánatot akar ez tőlem vajon?~ *Csak megcsóválja a fejét.* Se Menny, se Pokol, köszönöm, ha egy mód van rá. *Mikor a démon benyit a házba, megtorpan. Pontosabban készülődő lépése félúton megáll, és visszatér kiinduló állapotába.*
    - Milyen érdekes egybeesés, neked is pont itt akadnak tennivalóid? Vagy nem tudsz ellenállni különleges csáberőm mesmerisztikus vonzásának? *Széles vigyor.* A sofőröd meg csak várakozik közben...
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Szomb. Feb. 07 2015, 12:56

    Huncut hazugságok


    Megtámasztom az alkaromat, mikor visszalép, várakozón tekintek fel rá.
    - Csak nem félsz? – hunyorgok rá.
    A tündebüszkeség, az mindenhol és minden tündében megvan. Csak jó helyen kell kapirgálni.
    - Pokolian jól forgatod a szavakat. – vállat rántok. – Várjon. Azért fizetem.
    Belépek, meguntam a várakozást, és direkt figyelmen kívül hagyom albinó társam, aki tökéletesen ellentétes színekben velem, kérdését.
    A ház annyira nem elhanyagolt, de eléggé lelakott. Érzem, ahogy finoman megcsikiz valami.
    - Pech, de hiába van külön csengő nekünk, nincs aki fogadjon bennünket. – démonjelzőt raktak a padló alá. Elég gyenge, így nem foglalkozom vele és különben is, csak jelző.
    - Biztos a félvérektől csórták el. – morgom. Ha lepaktáltak az árnyvadászokkal…. vigyorogni kezdek. – Már várom, hogy alaposan körbenézhessek.
    - És mondd, miért is jöttél ebbe a házba? Csak nem itt akarsz lakni? – bár a tündérekből kinézem. Meg aztán éppen nem én vagyok a megszokás és dogmák embere. Főleg, mert démon vagyok.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Kedd Feb. 10 2015, 18:08

    HH

    *A félelmet firtató kérdés hallatán nyílik szája, mintha egy hatalmasat akarna röhögni, de aztán az esetleges várakozásokkal szemben csak rázza a fejét.*
    - A félelem végső soron értelmetlen. Egy olyan érzés, aminek semmi haszna, és még csak nem is mulatságos. Meghagyom így az önmagukban bizonytalanoknak - féljenek helyettem is. *Na, ezen a figurán igazodjon ki valaki. Tovább azonban neki sincs kedve itt szobroznia, elvégre dolga volna ebben a patkányfészekben.*
    - Akit nem várnak, azt miért fogadnák? *Von vállat. A démonjelzők el nem ítélhető módon a legkevésbé sem érdeklik.* Érdemes mindenhová bejelentkezni előre - vagy legalábbis elhitetni a háziakkal, hogy hivatalosak vagyunk hozzájuk. *Dünnyögi. A démon újabb kérdésén viszont már felröhhint.*
    - Lakni? Itt? Ez tetszik. Very Happy  Khm. Ha nagyon akarod tudni, az általános létrendi szolidifikáció bizonyítékait gyűjtöm, kulturális reziduumokat. Hogy pontosítsak, olyanokat, amelyeknek mundán infiltráltsága ellenére megmaradt némi germinális mágikus aspektusa. Ezért vagyok itt. What a Face
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Pént. Feb. 13 2015, 19:45

    Huncut hazugságok

    - Hmm… azt hittem, életmentő reflex. – a majdnem nevetés sem ríkat meg. Démonként az érzelmekre szomjazunk, mindegy, milyen is az. Buddha sajna a gyengénkre tapintott az üres pozíció feltalálásásval.
    - Amúgy valóban lényegtelen. A nagy hal és kis hal esetét mindenki tudja… - fűzöm hozzá megjegyzésként.
    - Ugyan minek? – vigyorodom el. – Nincs jobb dolog a meglepinél… - dugom zsebre az egyik kezem és figyelek tovább.
    - Hajrá. Ez esetben csakis utánad. – mutatom előre az utat, majd elindulok mellette, lefelé a lépcsőn, az alagsor irányába. Fény nem kell, nem fogok kapcsoló után nyúlkálni.
    - Vigyázz a szép ruhádra, nehogy felbukj. – vetem még oda, majd az egyik ajtót berugom, a nélkül, hogy megmozdulnék, majd szép kényelmesen besétálok rajta.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Vas. Feb. 15 2015, 14:46

    HH

    - Egyszer talán az volt, én mindenesetre remélem, hogy az életemet nem ilyesféle reflexekre kell bíznom. *Az ösztönök hasznoska tudnak lenni, de a kontrollált és tudatos lét még kifizetődőbb.* No, ezt a történetet még lehet, hogy nem hallottam. Mi történt a nagy hallal meg a kicsivel?
    - Mindenkinek más a meglepetés... És eddigi tapasztalataim szerint a legtöbben kifejezetten rühellik őket, még ha mást is mondanak. Tehát csak akkor jó a "meglepi", ha épp nagyon unalmas napom van és nagyon ki akarok szúrni valakivel. *Most már tényleg elindul, azonban fölfelé - ha a démonnak a pincében van kísértenivalója, ám legyen, ízlések és pofonok, ugyebár.*
    - Lényemből fakadóan taszítom a port, piszkot, pókhálót Cool , de kösz a figyelmeztetést. Ha mégis orra esnék, így jártam.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Szer. Feb. 18 2015, 20:05

    Huncut hazugságok
    Igazán önhitt. Megingathatatlanul. Elméleteket gyárt erre. ~ Ohhó, a kedvencem!~ dörzsölöm össze a tenyeremet magamban.
    - Valóban? Akkor mire? A tudásra? – kérdem flegmán. – Ha elvész a tudás, akkor a majom sem ment meg téged vészhelyzetben, maximum utólag rángat ki a sínek közül. – aztán ábrándos képet vágok. – Persze, akiben nincs érzelem egy fikarcnyi sem, csak elméletelekkel dobálózik, annak sivár lehet élete. – műsóhaj, sajnálkozás. Aztán ravasz arcot vágok, mint aki hízelegni akar, de teszi ezt leereszkedőn.
    - Mondd csak, egyszer sem próbáltad meg a spontán tetteket magadnak? Nem élvezted, hogy zsigerből teszed és sikerült? - ~megdöntve ezzel a kőkeményen kidolgozott elméleteidet, barátom?~
    - Áh, érdekes magyarázat. – adom a megvilágosodottat. – Bár sok helyen hibádzik.
    Elindul felfelé, ám tegye, szeretem a spontánokat, láthatóan ő alapvetően felfelé tervezte.
    - Érdekes elmélet az orrabukást illetően. Jó cseverészést a pókokkal. – integetek utána az ujjaimal.
    Belépve a homályba, nem okoz gondot szétnézni. A lételemem. Két fogacskás szunyókál. Leguggolok közéjük és az érzeteikre, álmaikba pillantok. Kéjes vigyor üli meg az elmémet, ahogy kételyeket kezdek csepegtetni beléjük. Nem gyorsan fog ez bennük megérni. Kis susogások a fülbe, csalfa képzetek, elbizonytalanodás a valóságot illetően, amit oly szentül (vagy gazul) annak gondolnak. Mígnem végül úgy döntenek, hogy nappal tesznek egy sétát, elvégre fényesen süt a Hold. Hangosan felkacagok, úgysem fognak felébredni, ám mások talán meghallhatják, ha akarják.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Pént. Feb. 20 2015, 14:39

    HH

    - Ha elvész a tudás, a reflex akkor is marad, hiszen az ösztön, nemde? Tehát nem fogok várni akkor sem bárgyún és bénán a sínek között fekve, hanem inkább félregurulok. A legrosszabb esetben pedig reménykedek, hogy időben megáll a vonat. *Az mindenesetre biztos, hogy ha jobban belemélyed a elmélkedésekre és a szófacsarásokra ezzel a figurával, hosszú napja lesz. A spontán tettek említésekor őszintén elmosolyodik.*
    - Nos... Ami azt illeti, rengetegszer. Csak nem látványosan... nyugodtan rámaggathatsz egy "atipikus tündér"-feliratot. És ha egy kicsit távolabb tekintenél az orrodnál, tudhatnád, hogy soha nem szerencsés kiteregetni a kártyáinkat. Az érzéseimet csak azok láthatják tiszta mivoltukban, akik arra igazán érdemesek. Dehát ez természetes, nem?

    *A pókokkal való eszmecsere nem szerepel teendőinek listáján, ellenben az első emeletre érve nem nehéz kiszúrnia az egyetlen olyan ajtót, amiről még nem pergett le minden festék. Kopogás nélkül lép be a kis lakás kopott előszobájába (a zár épp nyitva volt), majd a nappaliba. A fotelben ücsörgő összeaszott, a televízió üres képernyőjét bámuló holttestet látván csak ráncolja szemöldökeit - ő ezzel az illetővel akart váltani pár szót. Sebaj, a lényeg számára úgysem ez, hanem a fadoboz az egyik polcon, néhány olcsó ponyva alatt. Becsúsztatja öltönye egyik, talán valóban feneketlen zsebébe, majd távozik, mintha itt se lett volna. A kotnyeles démonfajzat pincéből felszüremlő röhögésére sóhajt egy nagyot. Remek, ha így folytatja, felébreszt egy rakat idegesítő vérszívót. Nem mintha a legcsekélyebb problémát jelentené bármelyik is, de azt a bizonyos, sokat emlegetett spontaneitást nem itt óhajtja demonstrálni. Leindul hát - csináljon a másik, amit akar, ő most szépen hazamegy a zsákmányával.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Szomb. Feb. 28 2015, 21:53

    Huncut hazugságok

    Rávigyorodom. Csak leesett neki, vagy nem, de a válasza eléggé azt mutatta, hogy igen.
    - Reménykedni a bolondok, a hívők és mindenki szokott. – simítok unottan végig a hajamon. – Ja nem. Szabályerősítő vagyok.
    A szavaira csak a szemeim forgatom.
    - Majd pont a tündérek kártyáit nem látom, akik belőlünk is származnak. – van pár fattyúm, az angyalok megszerzése néha el tudnak szórakoztatni, érdekelt mindig is, hogy mi lesz az ilyen kapcsolatoknak az eredménye.
    - Mindenki azt csinál amit akar, másrészt honnan tudod, hogy valakinek az összes kártyája ki van teregetve? – kacsintok rá.

    Mire végzek, addigra tudom, hogy az egyetlen élő testű lény már csak én vagyok a házban. Kiegyenesedek. Nekem végül is mindegy, eddig is elvoltam. És mára már idézgettek is, aminek pech, de engedelmeskednem kell, mást nem tudok tenni. Mivel láthatóan léptem be a házba, ezért onnan ki is kell lépnem. Kellene. Vállat vonok és a következő pillanatban már a hajlékom előtt jelenek meg.

    //Köszönöm a játékot! Cool //
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Jerome Avenue

    on Vas. Május 24 2015, 21:28

    Sophia – Damien


    Úgy döntöttem, kiszellőztetem a fejem, kicsit máshol és másképp. A délutáni séta estébe torkollott, nem vagyok kirakatnézegető típus, a sikátorokat annál inkább volt kedvem felderíteni. Rossz szokásom. Nem hiszek a jótét lelkekben. Nem hiszek az irgalmas szamaritánusokban. Végül egy park félében kötök ki, leülök az egyik festett vaskorlátra és rágyújtok egy szál cigire. Sötétkék póló, farmerkabát és nadrág, edzőcipővel. Semmi extra. Mégis, ahogy nyugodtan rágyújtanék a következő szálra, egy alak áll meg előttem. Pénzt követel. Lassan emelem feljebb a tekintetem, éppen egy sötétebb részre ültem le, naná, hogy kihasználta. Pechére.
    - Mivan?! – számban a cigivel kérdezek rá, a kezem a mozdulatban van benne a tűzgyújtóval. – Menj a francba.
    A következőre már felnevetek. Még hogy kinyír? Szép a kése, de kétszer senki sem tud meghalni. Rágyújtok, majd a tárcámat előveszem és kiveszem belőle a papírpénzt. Csak ő nem érzi, hogy remeg a keze, de állatul?
    - Nesze, élvezd ki, amíg lehet. – dobom elé a pénzt. Ha kell neki, felveszi.
    Hirtelen mozdul, nincs kedvem kikerülni a kését, még ha… muszáj vagyok becsukni egy pillanatra a szemem, a cigi is kiesik a számból, még mázli, hogy nem gyújtottam rá. De a fém a combomban, még ha csak rövid ideig is ért, nagyon szar érzés.
    - Húzz a picsába. – sziszegve buknak ki a szavaim, nem kell ide semmilyen tündérbűbáj, hogy berosáljon.
    Inal is, egészen egy kocsi elé. Hallom még a csattanást, a fékezés hangját előtte. Nyugodtan előveszek egy másik szál cigit és rágyújtva, nyugodtan kifújom a füstöt.
    - Én megmondtam. – még párat kifújok nyugodtan, majd kitűröm a pólóm és egy darabot letépve, megszorítom a seb helyét a lábamon, hogy aztán nyugodtan cigizzek tovább. Nem azért ülök ilyen nyugodtan, mert macho vagyok (de), hanem mert egy lépéssel képes lennék pofára esni, lévén nem tart meg a sérült lábam. A sebet azonban ki kell majd tisztítani, ha nem akarok ágyat nyögni napokig.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Vas. Május 24 2015, 22:18



    Damien & Sophia




    *Utálja ezt a napot. Miután tegnap nagy nehezen hazavonszolta magát, arra sem volt ereje, hogy átöltözzön, csak úgy cipőstül-mindenestül bezuhant az ágyba, s ez bizony reggel meglátszott rajta. Ritka nyúzottnak nézett ki, ergo a szokásosnál több időbe telt a sminkkel romeltakarítani, ergo elkésett a suliból. És ha egyszer elkésik az ember, akkor onnantól borul minden, mint a dominó, és egész nap mást sem csinált, csak próbálta behozni azt a lemaradást. A fenébe mindennel. Néha nagyon gyűlöli a fősulit, de hát az szükséges rossz. Mondjuk, a pozitívumok serpenyőjébe is csurrant-cseppent valami, például ismét meghirdettek a hallgatóknak pár ingyenes sportkurzust a nyárra, szóval órán ahelyett, hogy figyelt volna, azon agyalt, hogy melyikre is iratkozzon be. Vérző szívvel ugyan, de az úszást ki kellett húznia a listáról - mazochista és önkínzó a lány, de nem teljesen hülye. Ahhoz, hogy úszni tudjon, többet kellene ennie - legalább azután, hogy kijött a vízből -, az meg szóba sem jöhet. Illetve... és itt jön a másik bosszúság. Egész nap bökte a csőrét, hogy mi lesz este. Az a nyomorult, sunyi... és itt hosszú gondolatbéli felsorolás következett, amiben Damient mindennek elhordta, ami csak eszébe jutott, szóval az a szemét, akinek bár az apokalipszis négy lovasa xilofonozna a csontjain, na az, beleszólhat az egész étkezésébe. És nem volt kétsége afelől, hogy meg is fogja tenni. A nyomorult! Na igen, ez volt a másik motiváció, amiért nagyon sürgősen plusz sport után kellett néznie. Damien közreműködésének hála szinte biztosan plusz kalóriákat kell majd juttatnia drágaszép szervezetébe, s ha némi extra mozgással vesztegeti meg magát, talán képes lesz betartani az utasításokat.*
    *Még mindig efféle gondolatok járnak a fejében, miközben az edzőterem felé megy - ám ott a díjbirkózó alkatú pultosnő elirányítja, miszerint a főnök éppenséggel házon kívül van, visszatértének ideje ismeretlen, a lány legyen szíves holnap felbukkanni. Sophia meg eléggé megzavarodva lép ki a neonfényes éjszakába. Mivan? Hogy van ez? Most örül a haladéknak, vagy inkább szeretne már túllenni a kellemetlen részleteken? Maga sem igazán tudja eldönteni, így aztán hazafelé menet kissé hűdötten lép le az útra, hogy aztán vissza is rebbenjen a dudálást, fékcsikorgást, csattanást hallva. Felnézve megállapítja, hogy az ijedtség és heves szívverése ellenére nem őt csapja el éppen egy figyelmetlen sofőr... viszont a happy end is elég távol áll a helyzettől, valaki más ugyanis csúnyán megszívta. A fényszorók éles megvilágításában jól látszik a földön fekvő, meg a körülötte máris hízó vértócsa, a lány pedig a szája elé kapja a kezét, hogy ne sikítson fel. Nem kell közelebb mennie. Aki ilyen szinten kicsavarodott pózban hever, az derekasan belehalt a "koccanásba". Tétovázva fogja kezébe a telefonját, lép egyet előre, majd vissza, fogalma sincs, mit kellene tennie... aztán a helyzet annyiban megoldódik, hogy a balesetes kocsi sofőrje kipattan, és a fekvőhöz rohan. Sophia némi szánalommal nézi még egy pillanatig a fickókat - mindkettőt sajnálja, a sofőrt talán még egy hajszálnyival jobban is -, aztán sarkon fordul, és beveti magát a parkba, mielőtt bárki észrevenné, hogy szemtanúja volt az esetnek. Nem akar belekeveredni, és hát ne szólj szám, nem fáj fejem, nem igaz? Így aztán sietősen megpróbál átvágni a fák között, mondjuk nem biztos, hogy jó ötlet volt. Amikor a sötétben valaki majdhogynem karnyújtásnyi közelségben szívja meg a cigijét, s csupán a felizzó parázs miatt veszi észre a jelenlétét, a lány ijedtében hátratántorodik, kis híján elesik, s még egy döbbent nyögés is kiszakad belőle. Még jó, hogy nem rögtön sikoly... Egyik kezét a mellkasára szorítja, a szíve ki akar ugrani a helyéről, a másik markában tartott telefon zseblámpa-funckiójával már világít is oda. Aztán ismét felnyög, ezúttal megkönnyebbülésében.*
    - A kórság törjön ki! A frászt hoztad rám, Damien! *szalad ki a száján a káromkodás, nyilván a megkönnyebbüléstől, hogy nem a texasi láncfűrészes gyilkost tisztelheti a némát játszóban. Aztán valami feltűnik neki. Valami nedves, ami nagyon csillog a telefon fényében, s ami most, hogy már észrevette, igencsak vonzza a tekintetét. A lány önkéntelenül is kíváncsian közelebb lép.* - Mi a fe... *itt jön rá, hogy mit is lát. Döbbenten néz fel az edzője arcába ismét.* - Basszus. Te vérzel?! *böki ki sokkoltan a hónap legidiótább kérdését.*
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Jerome Avenue

    on Szer. Jún. 03 2015, 09:22

    Sophia – Damien


    Ééés nem igaz, hogy egy rohadt cigit sem lehet nyugodtan elszívni! Ki akarom élvezni a győzelmemet. A csapat majd a hűtőkamrában szedi elő a kedves áldozatot és nézegetheti örök időkig a képem. Mert hozzám fogom beosztatni.
    - Mit ijedezel itt? Nem a szatír vagyok, basszameg. – nem szoktam annyira rondán beszélni, de a fém kihozta a még inkább nem kellemesebb énemet. Nem fogom magam visszatartani, így volt kedvem, hát kicsusszant.
    Az pedig, hogy ki is járt erre, elárulta az illata, a mozgása, a légzése.
    - A kórság ugyan nehezen fog rám törni, lévén találtak fel rá védőoltást. – az már más kérdés, hogy tündérként nem is fog elérni semmilyen betegség… kivéve egy-két alvilági ártalmas dolgot.
    - Bölcs megállapítás úgy jó pár perc után. Elég pocsék ápolónő lehetnél. – marok, mint egy kígyó. – Mi a francokat keresel itt ilyenkor? – nem fogok rákérdezni a balesetre. Viszont arra figyelnem kell, hogy a szemeim egyformán sötét íriszüek legyenek. A méregnek is számító fém, még ha nem is nagy, meggyengít.
    - A sápítozás helyett szólnál bent a fiúknak, hogy méltóztassák iderakni a seggüket? Nem petrezselymet árulni ültem ki és kikérem magamnak, hogy szatírnak nézzenek. - patásnak patások, de én nem mekegek legalább.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Szer. Jún. 03 2015, 21:54



    Damien & Sophia




    *Ó, ezer bocsánat. Milyen kár, hogy nem egy-két óra múlva járt erre, amikorra már kellően kezessé szelidült volna Damien a vérveszteségtől... még jó, hogy gondolatokat nem tud olvasni, különben élete végéig mást sem tenne, csak az akaratlanul elcsípett foszlányok miatt puffogna. De épp elég neki azon bosszankodni, amit ki is mondanak mások.*
    - Még nem döntöttem el, rosszabb vagy-e a szatírnál *vág vissza csípőből, amíg még teheti s nem veszi szavát a döbbenet meg a sokk. Persze, nem elég ideig, legalábbis Damien szemszögéből, hiszen néhány pillanat után, amíg áll, mint Bálám szamara, fejét hevesen ingatva igyekszik lerázni magáról az első döbbenetet, s agyában rendszerezni a helyzetet, a teendőket, s a reakciókat is. Nem minden nap találni vérző embert, aligha léteznek erre kőbe vésett és bejáratott irányelvek, legalábbis Sophiának... Végre elszakítja tekintetét a hipnotikusan fel-felbugyogó sebtől, s a telefon fényével együtt a másik arcára irányítja.* - Még jó, hogy sosem voltak egészségügyi ambícióim *hozná ő a szokott hideg és kíméletlen formáját, de az elején még megremeg a hangja, csak a vége sikerül kellően gunyorosra. Lassan, de biztosan, lépésről lépésre nyeri vissza lélekjelentétét.* - Hát nem téged, cukiszemű... *Ha a másik mar, akkor Sophiának sem kell visszafognia magát, s különben is: herótja van az olyan filmektől, ahol akár az utált szereplőket is rögtön körültutujgatják, csak mert szereztek egy sebet. Attól még, hogy valaki vérzik, nem érdemel különb bánásmódot, mint amire addigi viselkedése alapján méltó. S Sophia számára a Damienhez fűződő viszony ordító kettősségekkel terhelt, így hát legegyszerűbben járható út a távolságtartás, s hogy vagdalkozzon a szavakkal - biztos, ami biztos. Másrészről viszont... van egy egészen másik vetület is: az, amiben Damien az egyetlen az egész városban, aki foglalkozik azzal, hogy mi van a lánnyal, mármint a felszínen túl. S ez mégsem felejthető el egy pillanatra sem - jó és rossz értelemben egyaránt. Mindenesetre amilyen sötét és árnyékos a hely, a tündér akár hupilila csillámporos íriszekkel is rohangálhatna, senkinek nem tűnne fel - vagy ha mégis, az emberi elme ráfogná a fényviszonyokra, hogy védje önmagát, s a világról alkotott képét. Az utcán persze egészen más lesz a helyzet.*
    *A lány tizenöt másodpercig mérlegeli a kérést, aztán közelebb lép, és lehajol, hogy alaposabban megnézze azt a bizonyos sebet. Nem tart soká vizsgálódása, egy pillantás is elég. Azt ugyan nem tudja megállapítani, hogy mi történt s mikor, de azt igen, hogy ha valami még most is vérzik, akkor az nem egy felületi karcolás.* - Nem szólok, duplaannyi idő lenne oda-vissza megjárni. Van egy öved, vagy a pulóverem áldozzuk be? *Gyanítja, hogy a válasz nemleges lesz, különben Damien már maga is elszorította volna a combját, így hát ledobja a táskáját és kibújik a felsőjéből. Ezerszer látta filmekben, nem lehet olyan nehéz az életben is, nemde?! Elszorítani a vérkeringést a seb fölött, nyomókötést a sebre. Sima ügy. A hidegtől, a közelségtől és az idegességtől ugyan lúdbőrzik és finoman remeg, no meg a foga is koncertet ad vacogás címszó alatt, de oda se neki... kérdéses persze, hogy Damien mit szól a lány ténykedéséhez. ha hagyja, netán még segít is valamilyen módon, jó; ha nem, akkor fincsi lesz itt és ezen veszekedni.*
    *Mindenesetre vagy végeztek, vagy megegyeztek, és jöhet a következő menet: a bevitel. Aminek szintén van egy aprócska bökkenője: az a fránya érintésfóbia. Főleg így, pulóver nélkül. Az erőnlét még hagyján: mivel nem edzett ma, így az erre szánt energiamennyiség elmehet erre, még ha a lány csupán csontkollekció is, mankó szerepet be tud vállalni. Csak ne kellene ehhez primer fizikai kontaktust létesíteni... legszívesebben sikítana tőle, de hát az mégsem hagyhatja, hogy a másik itt vérezgessen a parkban. S ismét adott a kérdés, mit reagál Damien arra a megmozdulásra, hagyja-e, hogy a lány (aki amúgy egész testében leplezhetetlenül reszket a helyzettől) átdobja a karját a vállán, és támaszául legyen az edzőteremig bicegésben. És persze, hogy magánál maradjon a hangyabolyos szituációban, árad belőle az átkozódás, a maga módján, így nem sok szóhoz hagyja jutni Damient.* - Hogy az a paprikázott, likőráztatott fürjsarjadék tojására vadászó, bagolyhuhogta tollpihe csiklandozta bokatörés álljon beléd, amelyik még az ükanyád is kínozza visszamenőleg, te rémálomvilágból szalajtott hegyesfülű-kurtafarkú habcsóklidércivadék, itt kellett a bambakórságos cigidet szívnod, nénikéd jégenkopogó fapapucsa mancsikolná meg a belsőrészeidet...! *pereg ajkán a káromkodás, aztán inkább átvált a morgása olaszba. Az változatosabb.*
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Jerome Avenue

    on Hétf. Jún. 08 2015, 20:04

    Sophia – Damien


    - Hülye. – röviden és tömören reagálok a szavaira. Elkezdődött a hatása a fémnek, s nincs is kedvem magam visszafogni.
    Felhúzom az egyik szemöldököm, miközben szívok még egy slukkot, ahogy rázogatja a fejét.
    - Attól, hogy rázod a fejed, nem fog eltűnni.
    Ahogy a telefont felém irányítja, egyből becsukom a szemem, reflex-szerűen, s az egyik kezem is elé teszem.
    - A rohadt életbe, attól, hogy a pofámba tolod a fényt, még nem látok jobban. Damien.
    Ahogy fölé hajol a lábamnak, hagyom, hogy megnézze, bár nem értem, mit nézeget annyira egy szúrt sebet. Nincs sok látnivaló rajta.
    - Ha lenne, szerinted nem szorítottam volna le? – pöckölöm le a cigit a bokorba, hallom, ahogy elalszik a parázs.
    - Egy frászt fogod a pulóveredet használni. – nagyon hideg a hangom. Tündérvérrel nem a legjobb beszennyezni. Ha erősködik, kikapom a kezéből és feldobom a fára. – Majd leesik.
    Nem fog bemenni, nagyszerű.
    - Van mobilod? – majd a szemet forgatom és sóhajtok egyet, majd felállok.
    - Ha tudom, hogy ilyen kedves vagy, akkor meg se várlak. – morgok az orrom alatt. – Hozzám ne érj! Mimóza.
    Megingok, de egészen jól tudom magam tartani egy lábon. A bicegés már nehezebb. A járdához vezető út végéig még elmegy, azonban már a mentők kint vannak, elég feltűnő lenne így menni, még ha a nadrág és a cipőm sötét is. Bosszúsan sóhajtok egyet. Sem jelenetet rendezni nincs kedvem, sem látható foltokat hagyni az aszfalton, pont az orruk előtt. El is kell tüntetni akkor Sophiát is. ~Picsába…~
    - Mégis jó lenne rád támaszkodni. – hagyom, hogy átvesse a karom a feje mögött. Innentől kezdve már nem látnak, nem hallanak bennünket, akik embereknek számítanak.
    - Egész jól tolod… - azt nem fogom az orrára kötni, hogy értem a másik nyelvet is.
    Ha az edzőteremig eljutunk, ott már muszáj vagyok levenni a rejtőzést, több okból is. Gyenge még mindig nem vagyok, de figyelnem kell a sebre is. Elengedem Sophiát és nekidőlök az ajtófélfának, majd elüvöltöm magam.
    - Idehúzná valaki a belét?! – kedvenc hölgyünk pattan elsőnek, a vér szagát szinte mindenki megérzi, aki alvilági.
    - Nem. Nem fogsz felkapni. – tartom ki elé a kezem. Látom a mozdulatán, hogy arra készül. – Van lábam is, legalább egy ép, amin tudok járni. Szeretném is kihasználni.
    Az irodai kanapéra csak belerogyok, Sophiát nem engedik be, de legalább ketten kacsintanak rá cinkosan.
    - Ha akarsz muris dolgot, várd meg, míg ellátják. – aztán egymásra néznek és röhögve arrébb mennek.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Kedd Jún. 09 2015, 17:25



    Damien & Sophia




    - Komolyan azt akarod, hogy erre válaszoljak? *csóválja meg a fejét kissé szánakozva, hogy még ő lenne a hülye a szituációban. Szidalmazásban nagy gyakorlata van, fel sem merül benne, hogy Damien lefölözné. Nem mintha nehezére esne a káromlás, szóval ha a másiknak ilyen perverz vágyai vannak, ám legyen, Sophia nem fogja visszafogni magát.*
    - A seb valóban nem, de más dolgok eltűnhetnek. Például az inger, hogy megint felpofozzalak *vágja rá ingerülten. Na, ismét bebizonyosodott a tétel, amit az imént megállapított: csak mert valaki megsebesült, nem kell másként bánni vele, mint ahogy érdemli. Lám, Damien se bújt ki a bőréből, változatlanul kötekszik, amikor csak teheti. De akkor Sophia is ugyanúgy fog reagálni, mintha minden rendben lenne, a világért sam hagyná, hogy holmi sajnálat torkán akassza a csípős visszavágásokat. Aki szurkálódni tud, az a viszontválasz fogadására is képes, és punktum. A szembevilágítás miatt meg más talán bocsánatot kérne, de ők ketten? Ugyan...* - Én viszont igen *igyekszik rövidre zárni a dolgot, a lényeget így is leszűrte. Damien sápadt, mint a fal. Biztos a vérveszteség miatt. A seb látványa is ezt a feltételezést erősíti. A rohadt életbe! El ne ájuljon itt!*
    - TTalán leszorítottad volna *hagyja rá a másikra, aztán halványan elmosolyodik.* - Bár az értelmi képességeid alapján... *Nem fejezi be a mondatot, s nem is tesz erőfeszítést, hogy a másik számára érthetőbbé tegye a gondolatmenetet. Damien még mindig az edzője, ő akart az lenni, annak ellenére, hogy nemhogy minden jelet, de egyenesen ordító bizonyítékokat kapott rá, hogy ez pocsék ötlet és szar meló. Mégis bevállalta. Ergo vagy mazochista, vagy hülye: egyik sem éppen a fényes szellemi állapot bizonyítéka. Nem mintha különösebben számítana...*
    - Netán van jobb ötleted?! Steril gézt nem hordok magammal alapértelmezetten! *csattan fel türelmét vesztve az újabb akadékoskodásra, s tovább folytatja tevékenységét, miszerint ő kötözni fog. Egészen addig, míg Damien szinte követhetetlenül gyors mozdulatának eredményeként egy fa jó magas ágán nem himbálózik a pulóvere. Sophia pár pillanatnyi fáziskéséssel, döbbenten mered utána.* - Te hülye vagy *mondja ki az első dolgot, ami eszébe jut, s nem gondol bele, mennyire rímel ez arra, ahogyan Damien fogadta őt.* - Jössz nekem egy ugyanilyennel *teszi aztán hozzá, arra reagálva, hogy "majd leesik". Ja, igaz. Addigra olyan állapotban is lesz valószínűleg. Nem maga a pulóver fáj a lánynak - bár tény, hogy nem mindenki rohangál ilyenben -, inkább az, hogy ennyire semmibe van véve a tulajdona. Ez Amerika, itt nem lehet így viselkedni!*
    - Van, zseblámpának. Térerő nélkül másra nem nagyon használható *von vállat. Szar a csomagja, többek között a lefedettség is pocsék, még egy park is képes lenullázni a térerőt. De legalább olcsó. Jelen pillanatban sokért nem adná, ha hipp-hopp becserélhetné egy olyanra, amivel segítgséget tud hívni, de a jótündér és az aranyhal ma is elkerüli szerény személyét, így kívánságoknak helye nincs, csak a kőkemény realitásnak. Ami azt mondja, hogy vagy visszaszalad segítségért, ami idő alatt a fene tudja, mi lesz Damiennel - a sebét és az állapotát látva minimum egy ájulást tudna elképzelni, vagy rosszabbat -, vagy beáldozza magát és önkezűleg segíti el az edzőteremig. Sophia tudja magáról, hogy szemét dög, de azt is, hogy nem eléggé ahhoz, hogy az első opciót válassza.* - Mintha nekem olyan öröm lenne hozzád érni... *morogja vissza. Amíg csak mellékesen kell támogatnia a másikat, az se éppen leányálom, aztán jön a kérés. Sophia szusszant egyet, részben diadalmasan, amiért neki volt igaza és erre van szükség, részben viszont azért, hátha ezzel ki tudja lehelni magából a feszültségnek legalább egy kis részét. Aztán egy mély lélegzetvétellel a nyakába veszi a másik karját és súlyát, ezzel olyan testközelbe kerülve valakihez, amilyenre hosszú évek óta nem volt példa. Tulajdonképpen... gimnázium második osztálya óta. Őrület.* - Che palle, vai a fare in culo, mannaggia te, porca miseria, non me ne frega un cazzo... *pereg a szájából a káromkodás, mint szerzetes keze alatt az imamalom, ha lenne rózsafüzére, talán morzsolná is hozzá, de nincs. Annak ellenére, hogy ő támogatja Damient, hogy tudjon járni, kapaszkodik is belé - amíg a körmei között érzi az inge anyagát, van, ami a realitáshoz kösse, s megakadályozza, hogy eldobja az agyát. Most jön igazán rosszul a pulóver hiánya is, hiszen így közvetlenül a bőre érintkezik a másikkal. Szürke-fekete pontok ugrálnak a szeme előtt, csak arra képes figyelmni, hogy egyenletesen tegye egyik lábát a másik után, egészen addig, míg végre meg nem váltják az edzőterem fényei. Amint jön valaki, és lekerül Damien súlya a válláról, Sophia kimerülten és hányingerrel küszködve lecsúszik a földre a fal mellett, hátát nekivetve. Nem a súly vagy a fizikai megerőltetés miatt: lelkileg készült ki ettől a kis túrától, a személyes tere ilyen szintű (és önkéntes!) pofán köpésétől. Így aztán nem is kell erőlködni, hogy a lányt kint tartsák az irodából, örül, hogy ott van alatta szilárd talaj, ameddig ketten ejutottak Damiennel. Eltelik egy-két perc, amíg tudatosodik benne, hogy karján a libabőrt nem csak az átéltek okozzák, hanem az is, hogy fázik, de piszkosul.*
    *És azért fázik, mert nincs rajta a pulóvere. Hogy az a...! Amint ez a felismerés pofon vágja, felugrik, mintha rugó lökné, és pánikközeli állapotban körülnéz. Muszáj szereznie egy felsőt, vagy legalább egy törülközőt, vagy bármit, amivel eltakarhatja magát! Szó nélkül indul körülnézni, hogy a lehető leghamarabb megoldja ezt a problémát, és a már-márelmúlt hányingere is kiújul attól a ténytől, hogy karja, válla szabadon látható bárki számára. Ezt még nagyon be fogja hajtani valakin... de előbb találjon valamit magára!*
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Jerome Avenue

    on Pént. Jún. 12 2015, 19:29

    Sophia – Damien

    - Kérdeztem? Nem. – ugyanolyan kedves stílben dobom vissza a szót.
    Fanyar mosoly jelenik meg a képemen. – Vagy te. – értve az eltűnésre. Nem bánnám, minél tovább veszkődöm vele, annál jobban hat rám a vas. Rohadt rozsdás penge, vagy bennem maradt, fogalmam sincs, de kifogyok az időből.
    - Akkor ez mi? – mutatok a pólómmal készített szorító kötésre. – Ki is akkor a gyenge értelmi képességű?
    A gézre csak ránézek, egészen hülyének nézem.
    - Ahha. Mert én vitatkozom egy sérülttel, a helyett, hogy megoldást keressek. Majd veszel másikat. – vonok vállat. Csodálom, hogy még mindig nem szaladt el, pedig nagyon dolgozok rajta, ám marad, mint a kullancs. Ezért a tettek mezeje jön, mert különben vége az álcának.
    Míg szeretett Brünhildám valóban kiszed egy pengedarabot, miközben folyamatosan morog, addig a többiek ugyan vigyorognak és jókedvűek, aggódnak, nem csak miattam. Sok alvilági jár ide, nevelési célzattal, és ember is, ugyanezen okból kifolyólag.
    Bent páran azonnal körbeállnak Sophia körül és páran tüsténkednek, az egyik az italgéptől lép hozzá és átnyújtja az italt Sophiának, a másik pedig becsukja addig az ajtót, előtte azonban körbenéz.
    - Tudjuk ám, hogy Damien súlyos egyéniség, de azért nem ennyire. Forró tea. – doboz, keletről hozattam ezt a módit, fene fog filtereket kerülgetni a konyhapulton.
    - Csak az útból mássz ki, mert vagy belédrúgnak, vagy átesnek rajtad és azért rúgnak beléd. Egyiksejó.
    Végre én is kész vagyok, bár teljesen.
    - Damien téged hív. – morogja a nem létező (vagy létező) bajsza alatt Brünhildám Sophiának, mire a többiek fojtottan felröhögnek. – Mára mindenki hazamehet! - erre viszont már elégedetlenkedő morgásokba fordul a nevetés.
    Kiütött ugyan a vas, és a vérveszteség, a vas hatása azonban nálam a kissé… nem tudom, milyen állapotot eredményezi. Most már gyógyulni fog a seb, s mivel még időben ki lett varázsolva a fém a lábamból, hosszan tartó hatása nem lesz. Mivel a nadrágomat a kedves ápolónőm szó szerint letépte rólam, ezért takarót kaptam, főleg, mert itt most nincs olyan nadrág, amit fel is tudnék húzni. Majd, ha felmegyek, keresek. Az egyik karos fotelben ülök, sápadtan, de már legalább nem morogva.
    - Gyere be… - sóhajtok egyet, aztán csak somolygok. – Szerintem ezt meg kéne ünn…nepelni. – megbicsaklik a nyelvem, biztos csak kiszáradt. A szemeimen már kontaktlencse van, viszont újdonságként, végre a fényben, már nem a rózsás gyűrű díszeleg az ujjamon, hanem egy teljesen más. – Végre hozzám … mértél. – nem részeg vagyok, mégis úgy néz ki, főleg, hogy mosolygok.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Jerome Avenue

    on Hétf. Jún. 22 2015, 00:21



    Damien & Sophia




    *Lenne elmés riposztja, de inkább visszanyeli, mert ezzel már tényleg csak odázza a dolgokat. Mármint a sebnézést, helyzetkezelést, bármit. Nincs ínyére, naná. Ha erre vágyott volna, akkor mondjuk orvosi egyetemre jelentkezik, nem művtörire.* - Örülnél, mi? *gúnyos a hangja. Ja, mert mindenki arra vágyik, miután combon szúrták, hogy az egyetlen, aki ráakad, tűnjön el a fenébe segítségnyújtás nélkül. Logikus... de ha Damien hülyeségeket akar beszélni, tegye csak. Az viszont jogos, hogy a férfi már tőle telhetően elszorította a sebet, de hát...* - Fogalmam sincs, amilyen amatőr munka *vágja rá, csípősen. Méghogy bevallaná, hogy elkerülte a figyelmét? Ugyan, soha!* - A helyedben nem sértegetni próbálnám azt, aki segíteni akar nekem, hanem szaporán hálálkodnék, amiért egyáltalán erre járt bárki. Bazi nagy mákod van velem, az a nagy igazság *szögezi le, s tényleg így is gondolja. Persze, lehetett volna nagyobb is, hiszen Sophia, mint látszik, nem éppen zökkenőmentesen kezeli a helyzetet, s ráadásképpen az edzőterem közönségének zömével ellentétben még csak fel se tudja kapni a másikat, hogy elcipelje. Ő maximum támasznak jó, s annak is igencsak remegős lábú, és mocskos szájú, de kibírja, s ez a fő. Éppen addig, ameddig kell... mint mindig.*
    *Minden ízében reszketve kuporog a földön nagyjából tizenöt másodpercig. Ennyire szüksége van a lelkének, ennyi kell, míg emlékezteti magát, hogy közönsége van. The show must go on, ahogy a dal is mondja... így aztán nyel egy nagyot, és előbb csak kihúzza magát, aztán talpra áll. Fejét felszegi, tartását büszkévé, arca maszkját gőgössé igazítja, s a tőle telhető leglesújtóbb pillantással illeti azt, aki a belérúgást emlegeti. Őt nem méltatja szavakra, ellentétben azzal, aki a teát hozta.* - Köszönöm *hűvös a hangja, azt egész jól meg tudja zabolázni, ellentétben a kezével, ami még mindig erősen remeg, amikor átveszi az italt. Eleve is forró a műanyag pohár, s ráadásul még ki is lötyböli az erős rázkódás, Sophia pedig önkéntelenül is elejti (vagy eldobja?) tőle az italt.* - Basszuskulcs és violin-vonó! Játszana neked Requiemet valaki! *morog azonnal, hisz a morgás is hozzásegíti foszladozó lelki nyugalma maradékához.* - Inkább egy pulóvert hozz nekem, megfagyok, a főnököd meg tönkretette az enyémet! *dörren a delikvensre, oly határozott hangon, mintha maga is hatalmi pozícióban lenne itt, s nem csupán a néhány napja érkezett új lány volna. Lehet, hogy kiröhögteti magát, de az is lehet, hogy elér vele valamit: egy próbát mindenesetre megért, mert neki nincs váltás ruhája. Sajnos.*
    *Akár kap valamit, akár nem, már mehet is az irodába. A röhögéssel úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna, csak akkor vonaglik meg az arca, amikor már senki nem láthatja. Ennyit a renoméjáról. Bár... volt egyáltalán olyanja valaha? Na mindegy. Legalább van egy edzőterem, ahonnan nem fogják kirúgni néhány hét alatt, ez is haladás... bár amilyen áron... áh, inkább nem agyal most ilyeneken, teljesen felesleges. Még jobban kihúzza magát, miközben behúzza maga mögött az ajtót, és háta mögött összekulcsolva rejti el keze remegését.* - Mint látod, megtettem. *Nem fogja otthon hagyni csípős stílusát, most sem. A következő kijelentésre viszont felszalad a szemöldöke.* - Mindig meg szoktad ünnepelni, ha vadbarmok leszúrnak az utcán? *értetlenkedik, mert fogalma sincs, ebben az egész szituációban hol volt bármiféle jónak nevezhető elem, pláne olyasmi, ami ünneplést érdemelne... De a következő mondatra már világos lesz a helyzet a lánynak.* - Fogadok, hogy a díjbirkózó bedrogozott valamivel. Totál dinka vagy *engedi meg magának, hogy tegyen két lépést előre, majdnem kartávolságon belülre kerülve. Majdnem.* - Mérni nem mértem semmit. Ha hozzádérésről hadoválsz, akkor bízom benne, hogy ez volt az utolsó alkalom. De nem az első. Remélem, sokáig csengett a füled... *ereszt meg egy gúnyos vigyort, ahogy észbe idézi, ahogy tenyere vöröslő nyomot hagyott a másik arcán, miután felképelte a futóversenyük végén. Kár, hogy volt rá még sokkolóbb, nem-verbális replikája a másiknak, az ominózus lesmárolás képében. Az emlékre megborzong, bosszantó módon több okból is (s ezeknek csak egyike az undor), és automatikusan elutasítóan összefonja maga előtt karjait, szinte kihangsúlyozva vékonyságukat. Vár, némán, összeszorított szájjal: mi a fenét akar tőle Damien? Ilyen állapotban edzésmegbeszélésről, étkezési tervekről szó sem lehet, azt se tudja, mennyire beszámítható a másik. De akkor mit akar?*
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Jerome Avenue

    on Kedd Jún. 23 2015, 19:49

    Sophia – Damien

    A kérdésre, hogy örülnék-e, csak egy feltartott hüvelykujj jelez igennel. Mennék már, nagyon mennék, fogy az időm.
    - Ahha. Mert te riasztottad el, aki megszúrt. Ne a szád járjon, hanem a lábad. – Brünhilda talán itt vágna tarkón, hogy csendes pihenő következik. Igaza van, rohadt bunkó tudok lenni, ha nyűgös, akkor meg végképp.
    Látván a remegő kezet, egy sóhajtás kíséretében kinyitja neki a pléhdobozt a boxoló.
    - Ennyire nincs kint hideg, kislány. – dörmögi bosszúsan, amikor látja kiömleni az italt. – Inkább állj fel már onnan, ha fázol ott az kanapé. A raktár felé veszi az irányt, majd visszatér egy fóliába csomagolt kapucnis kardigánnal, de már csak dobja Sophia felé.
    - Ezt vedd föl, ebben biztos nem fázol.
    Végignézem, ahogy belép, majd becsukja az ajtót. Nem néz ki túl jól, de én sem.
    - Nem! – majd felemelem a kezem a megállapítására. – Talált! – hogy most a bedrogozás, vagy a dinkaság, rejtélyben hagyom. Elgondolkodom, majd megrázom a fejem.
    - Nem, nem csengett. – elvigyorodom. – Sípolt!
    Nem szeretek ilyen állapotban lenni, és még a hidegrázás sem múlt el. Sóhajtok egyet, majd Sophiára tekintek.
    - Kösz, hogy idehoztál. – majd megint elvigyorodom, kicsit fel is nevetek fojtottan. – Ha láttad volna magad egész végig…- abbahagyom a nevetést, hátradöntöm a fejem. – Nem ment volna egyedül. – túl sokáig szívtam a cigit, így vesztettem az erőmből is, hogy akár az irodába villanjak egy pillanat alatt.
    - Miért maradtál velem… segíteni? – valóban érdekel, csak azt nem tudom, eljut-e a fejemig a válasza.

    Ajánlott tartalom

    Re: Jerome Avenue


      Pontos idő: Szomb. Okt. 20 2018, 14:02