Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Today at 00:53

» Fangtasia
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 22:21

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 09 2018, 22:30

» Freshkills Park
by Admin Vas. Nov. 25 2018, 19:40

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Vas. Nov. 25 2018, 19:20

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Woodlawn Temető

    Share

    Woodlawn Temető

    on Pént. Jan. 16 2015, 10:57



    A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Szept. 17 2015, 13:05-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Pént. Márc. 27 2015, 11:07

    Tulajdonképpen céltalanul bolyongok ebben az elátkozottnak hitt temetőben, ami persze csak babona, hiszen az emberek olyan beképzeltek. Valami, amit nem értenek, máris varázslat, misztikum, és babonás butaság lesz belőle. A sírok közt sétálok, jól érzem itt magam, a halál és az enyészet helye, kifejezetten vidám hely az olyanoknak, mint én. Némelyik sírkövet megérintem, némelyiket nem, van amelyik előtt elidőzök, de a legtöbb nem kelt bennem érdeklődést, nem úgy, mint egy ismerős, mégis ismeretlen érzés. Nina sosem jönne ide, ahhoz ő túlságosan sznob és arrogáns hogy ilyen helyen múlassa idejét. Összeráncolom a homlokom, jók az érzékeim, sokkal jobban mint másoknak, hiszen a kilenc nagy fejedelem egyike vagyok, és a bejárat felé indulok. Érdekel ki lehet ez az alak. Aprócska, majdnem törékenynek tűnő nőalak. Nők.... már megint a nők. Csak a baj van velük. Bár lehet hogy csak a régi sztereotípiák miatt van hogy rühellem ha nők idéznek meg, és megaláznak hogy maguknak bizonyítsák mennyivel többet érnek. Elvicsorodom a gondolatra, Nina is csak addig van biztonságban amíg rajtam van a lánc, ha ez leszakad, akkor az ő feje is a nyakáról, ebben biztos vagyok. Közeledek a nőhöz és nem messze tőle megállok egy magas sírkőnek támaszkodva. Onnan figyelem, és várom ő mikor figyel fel rám. Ezúttal nem viselek kontaklencsét, és az esti alkonyban igazán szívderítő látványt nyújthatok.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Szomb. Márc. 28 2015, 21:54

    Elias & Kátya



    A temető mindig misztikus közeg volt számomra, szeretem. Nem azért, mintha olyan állatira kellemes emlékeim lennének a temetőkkel kapcsolatban, de hogy őszinte legyek, rosszak sincsenek. Nem kelélett még senkit eltemetnem, akit szeretek, mert nem szerettem senkit igazán. Sőt, semennyire sem szerettem. Számomra az érzés - nem csak mint szerelem, de mint "szimplán" szeretet is - teljesne újkeletű, egy évvel ezelőttig nem is tudtam volna nyilatkozni róla. Most sem szoktam, nem akarok. Magánügy. Maradjunk a megkezdett úton, s filozofáljunk a temetőkről, nem másról. Másról nem érdemes.
    Magassarkút viselek ide is, bár nem tűsarkút, mert ahhoz nem volt épp kedvem. Nem mintha sokba telne elérni, hogy akármiylen talajon kényelmesen tudjak haladni az olyan cipőkben is. Szeretem baromságokra fecsérelni a varázserőmet, amíg nyugi van, addig meg is teszem. Bár a nyugi mostanában azért elég necces fogalom. Kezdem utálni a családokat, mindenkié egy nagy kalap kattanat, kakkanat. Az enyém is, Daveé is. Más pereputtyával megismerkedni pedig aka a rosseb!
    Anyám energiáit érzem, a gyomromba belemászik az ideg. Felvont szemöldökkel fordulok abba az irányba, amerről halvány varázslenyomata kúszott zsigereimbe. az ott álló férfi látványa meglep, nem is kicsit. Nem borzongat, nem vagyok ijedős. Egyszerűen csak ez nem az anyám, ami egyszerrfe kellemes felfedezés is, meg bosszantó is. Mert ha ez nem Nina, akkor Ninának mi köze hozzá, s hol csúszott porszem a gépezetbe.
    - Ismerjük egymást?
    Kérdezem, mert látom, hogy figyel. Ahogy érzem azt is, hogy nem ember, csukott szemmel is kiszagolnám, nem véletlen vagyok az, ami. Megforgatom a szememet. Anyámnak mindig volt ízlése, de ami sok az sok azért.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Kedd Márc. 31 2015, 12:25

    A temető békés hely, legalábbis sokan annak hiszik, és nem rég láttam egy bugyuta sorozatot (persze Nina hibája miatt) amibe egy csaj mindig temetőbe járt naplót írni. Mekkora balfék, egek... No mindegy. Az előttem álló nő nem úgy fest, mintha mindjárt előkapna egy füzetet és vad körmölésekbe kezdene, hogy úristen elé toppant valami szörnyeteg, aztán rájön hogy ja ez csak egy pasi. Közelebb lépek, és a sírkőnek dőlve várakozok, és nem kell sokat várjak ahhoz hogy észrevegyen, mire kedvesnek éppen nem nevezhető mosolyra húzom ajkaim. Nohát.
    - Nem kifejezetten. Csak olyan ismerősnek tűntél nekem, valószínűleg azért, mert hasonlítassz anyádra... - válaszolok, és árgus szemekkel figyelem a reakcióit. Biztos vagyok benne, hogy valami köze van ahhoz az arrogáns ribanchoz, és feltételezésem szerint a lánya. Nem tesz boldoggá hogy több is van belőle egynél... Kilépek a sírkő mellől végül, és láthatja hogy talpig feketébe sikerült öltöznöm (olyasmi cuccokba ami a képen is látható) és a megcsúfolt kereszt himbálózik lágyan a fülemben. Ez még totálisan belefér. Amennyire szerettem egykor az istent, annyira gyűlölöm most. Hiszen kárhozottak lettünk miatta. Mind. Luciferrel együtt.
    - Mit keresel egy ilyen szomorú helyen? Csak nem valami hozzávalóért jöttél egy ördögi bájitalhoz vagy szertartáshoz? - másért nem nagyon jönnek temetőbe a boszorkánymesterek, legkedvesebb fattyaink. Én is hagytam már magam után valahol egyet-kettőt. És nem érdekelt hogy élnek-e még. Bár most hogy mondom, lehet utána kén néznem.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Vas. Ápr. 05 2015, 22:29

    Elias & Kátya

    Nem ez a legszebb bók, amit egy nő kaphat, még akkor sem, ha meg kell állapítsam, hogy anyám a korához képest überbrutál jól néz ki. Sajnos. Még a vénebb teste is tetszetős, van benne valami lehengerlő, pont mint egy úthengerben. Elhúzom a szám.
    - Mit tetszik?
    Kérdezek vissza. Ez sokkal finomabb, mintha azt kérdeztem volna, ami a nyelvemen volt, nevezetesen hogy mi az anyámat karattyolsz, te barom? Büdös. Démonszaga van, de ez büdösebb, mint amilyennek minket warlockokat tart a világ. És ha anyámhoz van köze, már nem kezdődhet jól.
    - Sétálni támadt kedvem, s titkon epekedve reméltem, hogy összetalálkozom anyám egy pincsijével. Átadod neki az üdvözletem, te.. khm.. hogy is hívnak?
    Mégis csak démon, annak se piskóta, így ebben az alakjában tapogatóznom kell, hogy melyik is lehet. Az álcáján mondjuk úgy-ahogy átlátok, de azért messze nem tökéletes az egész. Ha anyámat veszem alapul, biztos egy a leggusztustalanabbak közül, mert az olyanokat szereti a perverz banya.
    - És te mit keresel? Tán helyszínt a legközelebbi születésnapi bulidhoz?
    Egyéb hülye kérdés nem jutott eszembe. Jót vigyorgok a magam szemtelenségén, nem érzem úgy, hogy kellemetlen helyzet felé sodródnék. Ugyan mi a szent szatíra történhetne? Legutóbb egy bukott angyal mászott az idegeimre, lassan kezdem megszokni a társaságukat. De kérdem én, miért engem tartott eddig a világ hülyének, ha nálam sokkal hülyébbek is vannak? Elég markáns a felhozatal, ha mocsadékokat keresünk.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Vas. Ápr. 12 2015, 00:26

    Elmosolyodom magamban ahogy megrándul az arca kissé mintha nem tetszene neki hogy az anyjával hozom kapcsolatba. Azt már tudom hogy nem éppen szívlelik egymást, bár eddig ahogy elnéztem egyik utódja sem szívlelte különösebben a ribancát, de engem ez hol érdekel. Vele maradok amíg tart a varázslat, aztán kitépem a szívét, és koszorút fonok a beleiből, koronaként. Egészen szép tervek.
    - Hm, ez a csodás éjszaka, nagyon tetszik - válaszolom enyhén gúnyosan, hiszen látszik mennyire erőlködik hogy ne valami rondábbat mondjon, szinte már hallom is. De csak szinte. És nem sokat tévedhet ha démonnak tart, mert az vagyok, a legnagyobbak egyike. Pokolian dühösen.
    - Szóval úgy. Ez esetben valóra vált a kívánságod, de érzed te is, anyád újabb szintre lépett a démonidézésben kislány. Nézz rám, és mondd meg ki vagyok... - lépek kihívóan közelebb de nem annyira közel hogy érintkezhessünk. Még csak az kellene. Nem, nem akarok több Nina porontyot. Egyet sem akarok, ocsmány kis varázslóbanda.
    - Valahogy úgy. Bár sajnos a pokolban szeretném ünnepelni a következőt, mégis ha nem sikerül ez a hely is megteszi - tárom szét a kezeim és körbenézek, tele van a hely szellemekkel, és kellemetlenségekkel, tökéletes hely lenne egy ilyen bulihoz. Halloween lesz itt minden nap.
    - Nem mondok neki semmit ha nem kérdez, nem tartozik a feladataim közé hogy az utódjai után koslassak... - vonok vállat, hiszen véletlenszerű a találkozás.
    - Viszont ha már így összefutottunk, igazán eljöhetnél randizni velem, és közben mesélhetnél nekem pár dolgot kedves drága édesanyádról. Vissza nem térő alkalom, használd ki - mosolyodom el. Gyakran teszem ezt, de nincs benne semmi öröm, vagy kedvesség, szeretetről már ne is beszéljünk.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Kedd Ápr. 14 2015, 22:38

    Elias & Kátya


    Az, hogy bennem is csörgedezik démonvér még nem jelenti azt, hogy jobban el tudom viselni ezt a tenyérbemászó fajtát. Anyám ízlését dicséri a csodás teste vajon, vagy magától választotta? Egyelőre nem tartok ott, hogy megkérdezzem, de ha így haladunk, akkor sikerül majd odakeveredni. Semmit nem szeretek, amihez Ninának van köze, még akkor sem, hogyha elég guszta csomagolása van.
    - Baromira nem érdekel, elhiszed, Belial?
    Közlöm vele gúnyosan, ezzel meg is tippelve, hogy ki ő.
    - Aki anyám pincsije, azzal nekem nincsen dolgom.
    Szúrok oda. Nem félek tőle, bár lehet, hogy kellene. De ez itt nem az ő terepe, hanem az enyém, s ha nonverbális acsargásra kerül a sor, akkor majd ráérek azon gondolkodni, hogyan védjem meg magam.
    - Ha sikerül odakerülnöd, ugye meghívod anyámat is a szülinapi bulidra? Ott foghatod tintalevesre is, nem fog hiányozni senkinek.
    Vigyorgok rá. Egyrészt az ellene irányuló szívatásból, mert nyilván nem szeretné anyámat soha többé látni, ha tehetné, másrészt meg azért, mert őszintén nem bánnám, ha Nina a pokol kénköves bugyraiban rohadna meg.
    - Kész szerencse. A végén még meg kéne orroljak rád és azt Nina által gyöszössé tett önmagad nem biztos, hogy megköszönné.
    Kacsintok rá. Fenyegetem? Nem, még nem, de oda is eljuthatunk.
    - Mégis milyen természetű randira gondoltál?
    Ragadom meg először ezt a lovat, hogy rápattanjak. Utána majd ráér a kérdéseinek és kíváncsiságának mikéntjéről társalogni.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Pént. Ápr. 24 2015, 17:45


    Nincs ínyemre ez a helyzet, de hát melyik démonnak lenne? Ám el kell ismernem az hogy Nina engem választott, és itt tart remekül prezentálja a hatalmát amivel rendelkezik, ha kell még méltatlan utódjai előtt is. Ki tudja mikor jöhet ez még jól. Mert gyakorlatilag bármi felhasználható az élők ellen, akkor is ha azok mundénok, de akkor is ha warlockok a mi fattyaink. Akad egy pár magamnak is, de egyiket se kerestem sose, a legtöbb talán nem tudja ki az apja. Jól van ez így.
    - Hát hogyne, elhiszek én mindent... bár van amit elég nehezen... - válaszolok hasonló gúnnyal, nem veszem magamra, bár a következő kijelentésére megvillan kissé a szemem és önuralmam hívom segítségül hogy ne ragadjam torkon és kössek a beleiből nyakkendőt a nyakára. Micsoda szép gondolatok! Nem is igazán tudok mit kezdeni az indulatokkal annyira nem jellemző rám hogy agresszívan odacsapjak és mindenféle következményekkel nem foglalkozva cselekedjek. Én mindig előre tervezek, és mindig van valami köztes, vagy hátsó szándékom ami másokra nézve nem mindig egészséges.
    - Hát hogyne, meghívok én mindenkit és világra szóló buli lesz belőle, adjuk meg a módját... - válaszolok ahogy közelebb lépek kicsit, hogy senki hallatlan ne legyen a közelben ahogy beszélgetünk, nem szeretek túl nagy hangon beszélni, bár ennek a testnek kifejezetten dallamos a hangja. Egészen megkedveltem.
    - Hm, olyan randira, ahol mi ketten elmegyünk valahová akár sétálni is, mindenesetre beszélgetni szeretnék - válaszolok aztán ha ő nem akar akkor sem esek kétségbe, az nem jellemző rám, egy ha már ilyen szépen eltalálta a nevemet, arra is csak biccentettem, nem mindenki ismer fel, pedig néhány korban elég gyakori vendég voltam a földön is.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Kedd Május 19 2015, 21:12

    Elias & Kátya


    Persze, megértem én, hogy nincs ínyére, az enyémre sem lenne, pedig nem vagyok annyira démon, mint ő. Viszont pont, hogy semmi nem érdekel, aminek az anyámhoz van köze, így ha innen szemléljük, akkor mégsem értem meg, mert el se jutok odáig, hogy egyáltalán elmélkedjek a viselt és elszenvedett dolgain.
    - És mégis mi az, ami nehezen kúszik be a buksidba?
    Kérdezek vissza abszolút tárgyilagos hangnemet megütve, de mégis elég pimaszul ahhoz a felütéshez, amivel indítottuk az egész beszélgetést. Meg úgy nagyjából mindent. A bennem élő démon talán rokonságot mutat ezzel itt velem szemben, főképpen amiatt, mert legalább annyira fel van vágva a nyelve, mint neki.
    - Ha rendezvényszervező kell, ne engem kérdezz, nem tudok ajánlani, de az biztos, hogy rendesen kirittyentem magam rá.
    Vonom meg a vállamat vidoran. Ez egy pozitív része az egész társalgásnak, mert a pimaszkodáson felül anyám kontójára és kárára megy, amit nem tudok bánni, hogy őszinte legyek.
    - Basszus! – képedek el, majd nevetek fel. - Te tényleg barlangban nőttél fel, vagy túl sokat voltál az Alvilágban. Oké, ha csak ennyi, felőlem mehetünk..
    Hagyom rá, mintha teljesen hülye lennék, s nem venném észre, hogy ennek még kellemetlen színezete is lehet a későbbiekben. Momentán nem érdekel. Néha ki kell rúgni a hámból különben is.
    - Ha eldöntötted a mikort és a hovát, állok elébe.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Csüt. Május 21 2015, 21:38


    Szerintem senkinek nem lenne ínyére ez a helyzet, hiszen gyakorlatilag be vagyok korlátozva, és jó ha ennyi szabad terem van hogy oda megyek ahová akarok. Elég idegesítő, de ugyanakkor vakmerő is ennyire rövid pórázon tartani egy fődémont. Nina lelke örökre el fog kárhozni ha a halála után hozzám kerül, abban biztos lehet, nem fogok könyörülni.Vagy valami ilyesmi, nem tudom még mi lesz a halál után, nem vagyok benne biztos, sosem haltam még meg. Nem is tervezem őszintén szólva. Túl kellemetlen lenne.
    - Megoldom a megszervezését magam is ami azt illeti, de majd tiszteletjegyet küldök az eseményre ha ez megvigasztal - mosolyodom el majdnem kedvesnek tűnő gesztussal, megvillantva macska fogsorom. Ezt nem tudom semmivel sem elrejteni de nem is érdekel. A szemeim színét is csak azért rejtem el mert a bíbor nem túl gyakori szem szín az emberek között, még akkor sem ha ráfogom hogy lencse. Így szürkéskék lencséim vannak.
    - Nem, de nem sokan voltak olyan ostobák hogy engem idézzenek meg, a java részük halott is egy jó ideje. Az a szuka az első aki túlélte az első három napot velem - vigyorodom el megint, de jókedvem hamis, és igazán nem is jókedv.
    - Szóval. Mesélj nekem anyádról, és utána békén hagylak, totál megéri nem? Nem fogok nyakadba lihegni... - kérem, már már normálisan ahogy elindulok kifelé a temetőből, zsebre dugott kezekkel, amiken ezüstös ékszerek csillognak, tetszenek a gyűrűk, szívesen viselem őket.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Kedd Jún. 02 2015, 22:52

    Elias & Kátya



    - Nem vagyok elszomorodva, de tudod mit? Ma jó napom van, s szeretném, ha másoknak is az lenne, szóval rád hagyom, mint szamárra a fület. Megvigasztal, Édesem!
    A levegőbe cuppantok, majd szemtelenül felnevetek. Kedvelem az efféle mondásokat, annak ellenére is, hogy tudom, hogy anyám is gyakran él velük. Nyilván nem esett olyan messze az alma a fájától, amilyen messze csak szerettem volna, hogy essen. Az ember nem tagadhatja el a gyökereit, bármennyire is ácsingózzon erre. Pedig nem lenne rossz, a Ninamentes élet legalább annyira kellemes és finom volna, mint amennyire David családja is púp a hátamra. Nem mondom szegénynek, mert nem szeretném megbántani, de így van. És ez az egyik ok, amiért pláne nem kellett volna megszüljem azt a gyereket. Ha a méhem barátságos lenne, akkor sem. Elég zabos lennék, ha a saját kölyköm felnőve hasonlókat gondolna rólam, mint amiket én a saját anyámról, vagy Dave apjáról, ha már itt tartunk.
    - Csak három napot?
    Kérdezek vissza kissé élesen, újabb nevetést küldve a beszélgetésbe.
    - Én úgy tudtam, hogy ennél több ideje vagy a pincsije. Milyen rég is, Belial?
    Húzom az agyát, mert meglehetősen jólesik. Anyám is megütheti a bokáját meg én is emiatt, de az övét még kevésbé féltem, mint a magamét. Össze is törheti, arra is szarok rá.
    - Egy szuka, ezt nagyon jól látod.
    Kezdem így, s közben belekarolok ebbe a „jótét” lélekbe. Ha már randizni akart, akkor nesze neki, odaorientálódom mellé és romantikus kettecskén, nem távol egymástól indulunk el kifelé a temetőből.
    - Egy meglehetősen öreg, de annál kevésbé pókhálós szuka. Annyi gyereke van a világban, hogy meg sem tudom számolni, s minden fajból volt már az ágyában az angyalon kívül. Mit akarsz tudni róla? Órákig tudnám fröcsögni a mocskait.
    Vallom be szégyenlősség nélkül. Hogy aláteszek anyámnak? Pont nem érdekel.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Pént. Júl. 17 2015, 21:39


    W. & Sophia ©


    *Néma csendben, elgondolkodva indul kifelé a temetőből, miután elhangzott a zárást jelző csengőszó. Mint a legtöbb temetőnek, ennek is kötött látogatási ideje van, nem mintha olyan nagyon meglepő lenne, hogy sötétedéstájt nem célszerű errefelé bóklászni. A praktikus, filmekben gyakran látható balesetek (úgyis mint: frissen ásott sírba zuhanás, sírköveken átbucskázás, et cetera) mellett az az aprócska tény sem elhanyagolható, hogy a népesség nagy többsége nem szívesen játkál brahiból ilyen helyeken. Még nappal sem feltétlenül, nemhogy éjszaka... Sophia mondjuk e tekintetben nem (sem?) tartozik a többséghez, nagyon is vonzónak találja az ötletet, hogy egyszer - még életében - eltöltsön egy éjszakát a temetőben. Mondjuk egy szál gyertyával, mert az sokkal hátborzongatóbb, ugráló fényeket ad, mint a zseblámpa. De hát ha zárás van, akkor zárás van, egy kis izgalom nem ér neki annyit, hogy ennyit kockáztasson érte. Arról nem is beszélve, hogy már most is fázósan húzza össze magán a vékony pulóvert, amit visel, s már azon tűnődik, hogy a táskájába gyömöszölt nagy kendőt is elő kéne vennie, hogy a vállára terítse, de még halogatja, később jobban fog örülni neki, ha a kötött anyag melege beburkolja sovány tagjait. A fekete nadrághoz kivételesen simán cipőt, pontosabban a régi futócipőjét vette fel, amit edzésre már nem használna, hiszen kiszolgálta a megfelelő számú kilométert, de még mindig ebben esik a legkönnyebben és legkényelmesebben a járás is. Márpedig ma sétált bőven, jó pár órát eltöltött a Woodlawnban a fényképezőgépével, hogy elég illusztrációt és vágóképet készíthessen. Jól fog az még jönni, s még élvezte is. Dupla haszon.*
    *Kifelé sétálva a gép képernyőjét nézegeti, halk pittyegések kísérik lépteit, ahogy törli a félresikerült képek némelyikét, vagy csak továbbpörgeti a következőre. Némelyiknél közelebb emeli a szeméhez a gépet, vagy épp elégedetten hümment. Igen, határozottan sikerült néhány jó képet is készítenie. Ott van például az a félrebillent sírkő, ami a megsüllyedt talaj miatt szinte nekitántorodott a mellette álló angyalszobornak, s a fotó perspektívájából olyan lett, mintha az intőn felemelt kezű alak tartaná meg, bár a valóságban jó pár centi elválasztotta egymástól a két emlékművet. Efféléket nézeget és persze azon tűnődik, mire fogja mindezt felhasználni a közeli vagy távoli jövőben, szinte észre sem veszi, hogy maga mögött hagyja a temető kapuját. Csupán akkor eszmél fel, amikor érzi, hogy egy alak szegődik mellé. Kissé ijedten pillant fel, egyik kezével szinte automatikusan szorítva magához a táskáját (benne számos értékét, köztük a tárcáját és a telefonját, meg egy csomó olyasmit, ami csupán számára fontos), és keresi a veszélyforrást. Az idegent. Ki tolakodott be a személyes terébe?*


    Am I a magnet for fairies? Smile What are you planning with me, stranger?

    Danger Line

    I look like this

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Vas. Júl. 19 2015, 21:14

    Sophia & W. ©

    *Nem mondhatni, hogy régóta figyeli a temetőt: alig negyed órával ezelőtt érkezett. Bár a maga visszafogott módján rajong ezekért a helyekért, kordában kell tartania esetleges szokatlan igényeit és vágyait - el nem ítélhető módon stabilan és konstans módon tündér, s ebből kifolyólag a túlzásba vitt sír- és kriptaközi áskálódás halmozottan hátrányosan hatna a közérzetére. Viszont most muszáj tenni valamit, hiszen a soron következő csecsebecsét ma kell begyűjteni. A Nap és a Merkúr a Rákban, a hatodik házban, mellettük a Mars, és velük oppozícióban a Plútó a Bakban a tizenkettedik házban. A medál igényli ezeket a bajlós előjeleket.
    Miután felmért mindent, amit érdemes, ki is szúrja magának azt az elektromos firlefrancával elmélyülten matató leányzót, aki épp távozna. Pont alkalmasnak tűnik a feladatra, úgyhogy a hófehér, háromrészes öltönyben és fekete nyakkendőben világító W. néhány nagyon halk és nagyon hosszú lépéssel ott is terem mellette. Hogy tolakodás? Lehet, de a szerencsés (?) ifjú hölgy ezen úgyis gyorsan túlteszi majd magát.
    - Khm, jó estét. Bocsásson meg egy pillanatra, hölgyem, de szeretnék önnel váltani néhány szót.
    *Szögezi le illedelmesen, ámde szerfölött határozottan. Nehezen dönthető el ebben a pillanatban, hogy az elegáns úr vérfagyasztóan rémisztő avagy egzotikusan érdekes és karizmatikus, de az bizonyos, hogy Sophia lábai akarva-
    akaratlanul odaszegeződnek majd az aszfalthoz.*
    - A nevem Winfred Nestor Abercrombie-Santagar, és azért háborgatom, mert lenne egy megbízásom az ön számára.
    *Még mielőtt egyet is nyikkanhatna a megszólított, W. felemeli a mutatóujját. Ennek, mondhatni, döbbenetesen némító hatása van, egy-két perc erejéig legalábbis.* Kérem, ne szakítson félbe feleslegesen banális és tökéletesen érdektelen kérdésekkel. A következőről lenne szó. *S már dugja is a lány orra alá az öltönye alól előhúzott, határidőnapló-méretű, de ránézésre többezer oldalas "könyvecskéjét", nagyjából a harmadánál felcsapva.* Szükségem volna erre a medálra, s jelenleg minden jel arra mutat, hogy ön hozza el nekem. *A sárgásra színeződött papíron valóban virít egy gyönyörű ceruzarajz egy meglehetősen bizarr formájú nyakbavalóról; alatta vagy húsz sornyi sűrűn írt szöveg arab íráshoz némileg hasonlító kriksz-krakszokkal. A másik oldalon egy fülbevaló látható hasonló szöveges kísérettel, de az illusztrációja egy kiváló minőségű, friss és frissen a papírra ragasztott színes fénykép.*
    - Egy kriptában rejtették el nem messze innen, százkilencvenöt évvel ezelőtt. Itt az ideje, hogy végre méltó helyre kerüljön. Mint - gondolom - mindebből világosan következik, ki kellene hoznia onnan. Természetesen bőkezűen honorálnám szolgálatát, s az is evidens, hogy problémája ebből az apró kalandból nem származhat.
    *Rövid várakozó álláspontra helyezkedik, hagyja végre szóhoz jutni a másikat, és eltünteti a "gyűjtőalbumát".*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Vas. Júl. 19 2015, 23:41


    W. & Sophia ©


    *Rajtakapottan néz fel, jobb kezében a digitális fényképezőgép, bal kezét pedig már szorítja is a táskára. Nem mondhatni, hogy a furcsa alak megnyugtatná, sőt. Amikor túl közel lép, legalábbis a lány ízlése szerint, aki szeret maga körül bőven teret hagyni, Sophia hátratántorodik, aztán igyekszik szilárdan megvetni a lábát, hátha úgy tűnhet, mintha szándékosan tette volna, bár közben úgy érzi, mintha orrba vágták volna a látottak. Ki a franc ez a bizarr figura?! Óvatosan semmitmondó arckifejezése nem, csupán szeme mesél róla, mennyire zavarba jött egy pillanat alatt, holott általában ez sem jellemző rá. Le nem bírja venni a szemét az idegenről, annyira... különös. Nem tud rá jobb szót így hirtelen. Valahogy úgy, ahogy Damien esetében is lefagyasztotta az első találkozás, most is kell néhány másodperc, hogy úrrá legyen izmain, gondolatain, bár egészen más okból. Az edző a jóképűségével okozott szívdobogós első perceket, persze a szája kinyitása elrontotta az összképet egyből. Ez az alak meg... sok mindent lehetne rá mondani, jóképűség biztos nincs közöttük, a szavai viszont nagyon is helyénvalónak tűnnek a maguk kifogástalan udvariasságával, és egy leheletnyi, beazonosíthatatlan akcentussal.*
    - Hogy... Mi? *nyikkanna, ennyi sikerül, mielőtt a másik felemelt keze belé fojtaná a hangot, csak tátogja a végét. Na, ilyet se pipált még, hogy valaki mellett ne tudjon megszólalni. S ez igencsak nyugtalanítja a lányt, ugyanakkor viszont még inkább felpiszkálja a kíváncsiságát, s tekintete akaratlanul is végigsvenkel párszor az alakon, miközben hallgatja mondandóját. Bizonyára a fantáziájában máris vadul kombinál, magyarázatot keres, vagy éppen történetet alkot a nem mindennapi találkozás és persze az új szereplő köré. Figyel ő, legalábbis... nagyjából. Így kell néhány másodperc, amikor leesik neki, hogy a jövevény azért hallgatott el, mert a válaszára vár. Hirtelenjében nem is tudja, mit reagáljon... a józan ész azt súgja, hogy forduljon sarkon, és rohanjon el sikítva. Más, normális ember talán ezt tenné, és nyilván ezért lesznek hosszabb életűek, mint Sophia. Az ő kíváncsiságát azonban túlságosan felcsigázta a találkozás ahhoz, hogy ilyen hirtelen a távozás hímes mezejére lépjen, így valami mást kell kitalálnia... annyi kérdése lenne, nem is tudja, hol kezdjen hozzá.*
    - Már elnézést, de... *nyögi ki, miközben jár az agya. Talán kezdje a legelején?* - Miért kell ez a medál magának? *Nem meri letegezni az idegent, annak ellenére, hogy láthatóan hangyás, vagy talán éppen azért. Sosem lehet tudni, ezeknek mikor és mitől gurul el a gyógyszerük. Bár a figuráé már elgurulhatott egyszer, különben aligha állna elő ilyen kérdéssel, de egyelőre legalább nem agresszív.* - És miért nem megy be érte személyesen? *teszi fel a - véleménye szerint - szintén magától értetődő kérdést. A választ persze tudni véli: mert nagyon is baj lehet ebből a kis kalandból, és a kockázatot inkább mással vállaltatná el az alak. Na, szép! Már ha nem kamu az egész, valami olyasmihez, aminek semmi köze holmi bizarr csecsebecsékhez meg medálokhoz, vagy bármihez, amiről eddig szó esett... Közben észreveszi, hogy még mindig a kezében van a fényképezőgépe, elfehéredett ujjakkal szorongatja azóta, hogy a hogyishívják (de rohadt hosszú neve van, vajon megjegyzi valaha valaki elsőre?) leszólította. Hirtelen ötlettől vezérelve átkattintja aktív üzemmódba, aztán a szeme elé kapja és abban a pillanatban le is nyomja a gombot. Ha történetesen ki is nyírják ma este, legalább lesz egy fotója az elkövetőről. S mivel a gépe képes rákapcsolódni a netre, így tervei szerint el is küldi magának a képet e-mailben, ha a férfi meg nem akadályozza... de ha megteszi, az újabb ok a paranoiára, hiszen csak a rosszfiúk nem szeretik, ha bizonyíték marrad utánuk. Mindenesetre a képen, így felületes ránézésre, semmi új furcsaságot nem lát, bár kissé homályosra sikerült, biztos bemozdult a keze.*


    Am I a magnet for fairies? :) What are you planning with me, stranger?

    Danger Line

    I look like this

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Csüt. Júl. 23 2015, 16:41

    Sophia & W. ©

    *Három kérdés és némi hebegés. Nem rossz, de lehetne jobb is.*
    - Nem kell elnézést kérnie; tudomásom szerint nem ártott nekem semmivel. *Csóválja meg enyhén megrovóan a fejét. Az emberek, főleg a nők, sőt, méginkább a fiatal ember nők borzasztó módon képesek túlkomplikálni a legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb párbeszédeket is.* A kérdései mindazonáltal eléggé indiszkrétnek tűnnek. Összességében azonban, ha figyelembe vesszük, mire kérem, jogosnak tűnhet némi felvilágosítás. A medálra azért van szükségem, mert - pro primo - hiányzik a gyűjteményemből, s - pro secundo - ez a soron következő darab a listámon. Az pedig, hogy miért nem megyek be érte személyesen, rendkívül hosszú magyarázatot igényelne, és tartok tőle, hogy a négyötödét meg sem értené. Mindenesetre újfent biztosíthatom, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti. *Idáig ér a magyarázatban, mikor a lány lefényképezi. Ezzel nagyjából annyit sikerül elérnie, hogy a holdkórgyanús alak pislog egyet, de az szemmel látható, hogy komolyabb reakcióra nem kell számítani a részéről - bár vészesen közeledik az a pont, amikor a tündér kezdi majd magában megkérdőjelezni Sophia épelméjűségét. Minek nyomkodja azt a vackot? Ez valamilyen újfajta divat? Vagy perverz fétis?*
    - Ha még most sem hisz nekem, hajlandó vagyok idehívni a temetőőröket, akik alátámaszthatják állításaimat, esetleg azt a nem messze posztoló közrendőrt is. Végső soron el is kísérhetik egy darabon, ha fél a sötétben. *A helyzet rosszabb lehet, mint azt a lány elsőre sejteni vélte. Ha ez a figura tényleg képes idecsődíteni a látó- és hallótávolságon belül lévő összes hatósági személyt, és azok tényleg készségesen bólogatnak minden hagymázra (plusz egy sírrablásra), akkor ez a konspiráció egészen impozáns méretű. Ha viszont beviszik őket az örsre, akkor az öltönyös őrültebb, mint a sokévtizedes átlag.*
    - Tehát: itt a térkép, bejelöltem rajta mindent. *Kerül hirtelen a lány kezébe egy lepedőnyi papír, beborítva a fotómasinát.* A kripta - Esseintes-család, klasszicista, mellette egy égre bámuló, erodálódott szárnyú kőangyal - nyitva, odabent jobbról a negyedik sírhelynek elmozdítja a fedelét. A koporsó bizonyosan teljesen málladékony, érintésre széthullik majd; a medál a halott bal kezében lesz. Ó, s adok önnek egy elmés találmányt is, melynek neve zseblámpa - hasznos szolgálatokat tesz majd. Most viszont induljon, legyen szíves... nem óhajtok egész éjjel itt ácsorogni. *Sophia pedig már érzi is lábaiban a késztetést, hogy kalandozni induljon.*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Szer. Júl. 29 2015, 23:20


    W. & Sophia ©


    *A megrovó fejcsóválásra úgy húzza be a nyakát, mint rajtakapott csínytevő az igazgatói irodában, amikor az egyébként kedélyes diri fenyegetően fölé magasodik, bár őt magát is meglepi tulajdon reakciója. Oké, W. abszolúte hátborzongató figura, meg van benne valami tekintélyes, talán a tüchtig megjelenése miatt, de alapvetően semmi közük egymáshoz, így ez a heves érzelmi reakció mégiscsak túlzás. De nem tehet róla, sem ellene, csupán annyit, hogy amint észreveszi, újfent kihúzza magát, mintha mi sem történt volna, derekát megfeszíti, állát felszegi, s szinte már kihívóan állja a férfi pillantását.* - Én pedig biztosíthatom, hogy nem vagyok ostoba. Amennyiben nem képes elfogadható magyarázatot adni rá, miért nem megy be azért a medálért személyesen, ha már ilyen fontos a gyűjteménye szempontjából, hogyan várhatná el bárkitől, hogy megtegye magának? *érdeklődik, s hangjába némi cinizmus vegyül. Hogyne, persze, semmilyen veszély, a lebukáson kívül... ha ez igaz lenne, s el lehetne hinni, akkor a fickó maga menne. A dolgok ilyen egyszerűek. A fotó azért jól jön, villámgyorsan el is küldte, s ezzel némileg megnyugtatta háborgó lelkiismeretét és gyomrát is. A férfi semmilyen szinten nem reagált a vakura, ami azt jelzi, hogy vagy pszichopatább még annál is, mint amilyennek látszik, s ez esetben úgyis feleslegesen próbálna meg elfutni, vagy valamilyen furcsa és érthetetlen okból tényleg nincsenek kifejezetten kriminális rossz szándékai. Egyik opció hihetetlenebb, mint a másik. A gépet szép lassan elteszi, óvatosan süllyeszti a táskájába, aztán benne hagyja a kezét, mintha lenne bármi önvédelmi eszköz nála, amit megragadhatna. Lehet, be kellene újítania egy gázsprayt. Bár amennyire ismeri magát, úgyse tudná megfelelően használni, akkor inkább az önvédelmi edzéseken tanultakat veti be, meg a rohanást - végtére ez utóbbi az egyetlen, amiben igazán jó. Most mégsem alkalmazza, fantáziáját túlságosan csigázza a helyzet izgalma, titokzatossága.* - Mi? Nehogy! *hüledezik döbbenten a rendőr idehívására, s láthatóan megborzong. A hatósági személyeket nem kedveli túlzottan, mert könnyű kifogni a túlbuzgókat, s ha egyikkel dolga akad, könnyen jöhet a többi is. Például a rendőr rájön, hogy W. elmebeteg, és valamilyen kifacsart logika mentén Sophia is kényszer-beutalót kap a kórházba, vele együtt. Pedig nincs még egy hely ebben a városban, amit jobban akarna kerülni, mint a kórházat. Bármelyiket. S különben is igencsak piszkálja csőrét és büszkeségét az utolsó félmondat, így hát gőgösen szinte köpi a következő szavakat.* - Csak a gyerekek félnek a sötétben, uram! *szögezi le határozottan.*
    *Aztán megint csak pislog a kezébe nyomott térképre, de nem ő lenne, ha nem kezdené azonnal megnézni. Akár be akar menni oda abszolúte tilosban, akár nem, látnia kell, tisztában kell lennie vele, mi áll rajta, mert... mert csak. Mert fiatal, és kíváncsi, és a fantáziáját izgatja a kaland gondolata, még ha a józan esze tiltakozik is. De kell ennél több? Rejtélyes idegen, éjszaka, temető, sírrablás. Mint egy regény kezdete. A bökkenő csak ott van, hogy nem feltétlenül kellemetes lányregényé, a krimik is simán indulhatnak így, azok a fajta könyvek, amik a mellék-hősnő első fejezet végén bekövetkező elhalálozásával indítja be igazán a cselekményüket. A vonzás tehát nagy, ámde a kockázat is - legalábbis elméletben. A kérdés az, megreszkírozza-e a gyakorlatot?* - Esseintes? Kőangyal? Azt láttam, le is fotóztam... várjunk csak... *kapja elő ismét a fényképezőgépet, és hirtelenjében, körülbelül tizenöt kattintás után, W. felé fordítja a kis képernyőt. Az emlegetett kripta szerepel a fotón, valóban.* - Érdekes volt az az angyal, mert ezzel a fénnyel... ööö, mindegy, hagyjuk inkább *kap észbe, hogy most nem kéne művészeti fejtegetésekbe bocsátkoznia ezzel az idegennel, és ha a másiknak nincs más szándéka, visszahúzza a gépet. Hiába érzi a késztetést, hogy menjen és próbálja ki az utasításokat a gyakorlatban, elméje még mindig igencsak tiltakozik.* - Aprócska probléma. Hogy gondolja bejutni a kriptába? Nem csak a körülötte felhúzott kovácsoltvas kerítés miatt kérdezem, hanem az ajtó miatt is, ami eléggé tömör kőnek tűnt így három lépés távolságból, és véletlenül sem volt nyitva. Arról nem is beszélve, hogy egy kősír fedelének elmozdításához is szükség lehet valamilyen célszerszámra... *elmélkedik hangosan, valóban érdeklődve, hiszen ő nem egy vasgyúró típus. A kezébe nyomott zseblámpát még nem teszi el, még mindig meghagyja magának az esélyt, hogy kihátráljon ebből az egészből... bár egyre inkább érzi, hogy nem fog. A fene essen a helyzetbe! Vagy a nem-tudott, s még kevésbé értett bűbáj teszi, hogy ilyen hamar feladja makacs tiltakozását?*


    Am I a magnet for fairies? Smile What are you planning with me, stranger?

    Danger Line

    I look like this

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Csüt. Aug. 13 2015, 14:04

    [center]
    Sophia & W. ©

    *A leányzó kitartó faggatózásának hallatán megdörzsöli egyik kezével az orrnyergét, és sóhajt egy aprót.*
    - Par excellence nem ostoba, ez feltételezhető. Azonban tegye fel magának azt a kérdést, hogy ostoba-e, ha ez a jelző nem esetleges műveltségbeli kvalifikációk hiányára utal, hanem erőteljes emocionális töltések hatása miatt esszenciálisan széttöredezett struktúrájú gondolati szubsztanciák fluens megnyilvánulási kényszereire. *W. nem várja meg, hogy sajátságosan kifacsart mondatait megemészthesse Sophia; le akarja zárni végre a felesleges kérdések óráját.* Bizonyára hallott már olyan mendemondákról, hogy egy vámpírt kínozza a harangszó, végzetesen legyengül, ha folyóvíz fölött kell áthaladnia, avagy rosszul lesz a fokhagymától. Rám egy temető hat hasonlóképpen. Nem, nem! Szó sem lehet róla. *Emeli fel bal kezét.*Elfogadható magyarázatot adtam, ön pedig nem kezd el nyaggatni a vámpírok létét, illetve nemlétét boncolgató gyerekes tematikával. Köszönöm szépen az együttműködését.
    *Érthetetlenek ezek az emberek, semmi sem elég jó nekik. A tündérnek elképzelése sincs, hogy a lányból miért vált ki ilyen ellenérzéseket pár egyenruhás idecsődítésének lehetősége. De ha nem, nem; nem erőszak az alkalmi háztáji sertésfeldolgozás, alias disznótor. Azt viszont nem képes megállni, hogy a sötétséggel kapcsolatos megjegyzésére ne vigyorodjon el. (Ez az első ilyen megnyilvánulása, amióta "összefutott" Sophiával. És mintha hegyesek lennének a fogai, bár ez valószínűleg csak a fényviszonyok miatt tűnhet így egy pillanatra.)*
    - A gyermekek, a labilisabb idegzetű felnőttek, a nyctophiliások, a halálból erőszakosan, goethikus módszerekkel visszarángatottak, s persze még sokan mások. Végső soron örömteli, hogy ön nem tartozik egyik csoportba sem. *Vet egy futó pillantást a felé fordított gépezet apró képernyőjére, és bólint.* Igen, pontosan ez az. Az ön által felsorolt problémák pedig irrelevánsak. Újfent ismételnem kell magam: a kovácsoltvas kerítés hasonló anyagból készült kapuja nyitva lesz, ahogyan a kripta bejárata is. A kősír fedelét - nem kell mindig a szemének hinnie - fél kézzel is arrébbtolja majd. Akár még kedvelt foglalatosságára is szánhat egy kevés időt - feltételezem, eddig nem adódott sok alkalma régi sírboltok belsejét elektronikus fényképkészítő eszközével megörökíteni. Útra fel; ismeri a célt, tizenöt-tizenhat perc múlva már vissza is ért. *Mutat ellentmondást nem tűrően a temető irányába.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Vas. Aug. 16 2015, 18:20


    W. & Sophia ©


    *Az újabb idegen kifejezésekre fáradtan megdörgöli a halántékát. Kezdi nehezen követni a fickót, de megtesz mindent, ami tőle telhető.* - Felteszem, de nem sok értelme van... *dünnyögi. Mi a rák az a "széttöredezett struktúrájú gondolati szubsztancia" meg annak a fluens megnyilvánulási kényszere? Van egy olyan érzése, hogy őt éppenséggel sértegették, és még csak nem is érti. Holott valóban nem tartja magát sem ostobának, sem műveletlennek... de ez most kifogott rajta. S ez bőszíti, nem is kicsit, ami jelen helyzetben éppenséggel a fickó malmára hajtja a vizet, hiszen indulatoktól fűtve a többség, köztük Sophia is, hajlamosabb hülyeségeket csinálni. Például beleugrani ebben a nyilvánvaló őrültségbe. Felvont szemöldökkel hallgatja a magyarázatot.* - Vegyem úgy, hogy egy vámpírral akadt dolgom, ami történetes temető-allergiás? *Nem a létet avagy nemlétet boncolgatja, csak feltett egy viszonylag logikus kérdést, már amennyire logikus kérdést lehet feltenni ilyen szituációban, szóval nem fogadja el, ha tiltakozás következik is. Tulajdonképpen, ha erre W. igenlően felel, azzal valamelyest akár le is szerelheti a lány tiltakozását. Elhinni úgysem fogja, de tovább firtatni sem, végtére az őrültekkel nem árt óvatosan bánni. És hát csak az őrültek képzelik magukat vámpírnak...*
    - Az nytophobia, nem? A -fília utótag inkább vonzódást jelent, nem pedig félelmet vagy taszítást, ha jól tudom *elmélkedik hangosan, naná, hogy a leglényegtelenebb részleten fennakadva az egész elhangzott szavakból. Sophia már csak ilyen, szívesen javítja ki a dolgokat. Ha már magát nem tudja, legalább minden más legyen rendben. Az újabb monológra aztán sóhajtva felemeli - immár üres, a fényképezőgépet eltette időközben - kezeit, mintegy megadván magát.* - Oké, rendben. És hogyan jelezzem, ha valami gond van? Mi is volt a neve, még egyszer? Csak hogy tudjam, kit átkozzak el, ha rám ugranak a zombik odabent... *fintorog látványosan, erősen túl is játsszva a szerepét, melyet egy pillanatig sem gondol komolyan. Hiszen, mint tudjuk, zombik, vámpírok és éjszakai rémek nem léteznek a valóságban, csak a filmekben. W. meg elmebeteg, hát istenem - nem ő az egyetlen, aki szabadlábon rohangál közülük a metropoliszban. Eddig nem tett kárt a lányban, a fotója is megvan, Sophia eléggé megnyugtatottnak érzi magát, a tudásában tátongó szakadéknyi hiányok ellenére is. Tesz két lépést, aztán visszafordul.* - Legalább elátkozott kincset akar előkapartatni velem? *érdeklődik, mosolyogva. Átkok sincsenek, természetesen. De kezdi teljesen maga alá gyűrni a kalandos hangulat, s így szinte csábítónak tűnik ez a lehetőség is. Szinte... S elindul ugyan, ám rögtön a temető kerítésénél, pontosabban a bezárt kapunál megtorpan, és felnevet.* - Netán ehhez is van kulcsa? *érdeklődik, lévén eddig mindenben felkészültnek tűnt a figura. Ahogy visszafordul, egy pillanatra kifejezetten hegyesnek látja a másik füleit, sőt, mintha valami megfoghatatlan, hártyafehér aura rajzolódna ki a vállai felett... ám ahogy pislog, a jelenés eltűnik, így Sophia betudja csupán az izgalom (vagy idegesség?) mellékhatásának, s többet nem is foglalkozik a dologgal. Hiszen mit sem tud semmiféle tündérbűbájról, aminek különféle válfajaiból igen tetemes mennyiség érte az utóbbi időben. Ha a válasz nemleges, esetleg megint a temetőgondnokkal riogatja a lányt az alak, hát Sophia hajlandó inkább kerítésmászással próbálkozni. Bár abban az esetben már betörésnek számít a dolog, s az súlyosabb büntetési tétel a bíróságon, mint ha egyszerűen besétálva követ el birtokháborítás... de akármi is van W. körül a levegőben, ami ilyen csekéllyé csökkentette a lány ellenállását, s felkeltette kedvét és kíváncsiságát a kaland után, egyre erőteljesebben hat. Ha bejutott a temetőbe, a holdfénynél kíváncsian körülnéz, előbb csak szemmagasságban, aztán magasabban és alacsonyabban is (nézett ő elég filmet!), végül felkattintja a zseblámpát, ismét körbepásztáz, felidézi az utat, ami a már látott kőangyalhoz vezet, és óvatosan arrafelé indul. A keze nem remeg, de a neszekre azért idegesen odakapja a zseblámpa fénykörét... még ha közben racionális elméje folyamatosan nyugtatja is, hogy semmit sem fog látni, és tényleg így is van minden alkalommal. Egyelőre...*


    Am I a magnet for fairies? Smile What are you planning with me, stranger?

    Danger Line

    I look like this

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Hétf. Aug. 17 2015, 13:56

    Sophia & W. ©

    *Sajnálatos, hogy a lány számára nem teljesen egyértelmű, hogy a figura nem szórakozik vele és nem szívatni akarja... pusztán jókor volt jó helyen (vagy rosszkor rossz helyen?) egy feladat elvégzéséhez.*
    - Biztosíthatom róla, hogy tökéletesen értelmes minden egyes szavam. Ahogyan az önreflexív kérdésfeltevés sem felesleges időpocsékolás. *Szögezi le. Ha Sophia ettől felmérgeli magát, az igazán nem az ő dolga. A következő kérdésnél - minden felsőbb hatalmakra, ez kezd egy bizarr vallatásra hajazni - a homloka közepéig szaladnak fel szemöldökei.*
    - Az ég szerelmére, ifjú hölgy, úgy nézek ki, mint egy vámpír? Netalántán úgy viselkedem, mint egy legendabéli vérszívó szörnyeteg? Lényegében semmi közöm hozzájuk. De azt kénytelen vagyok elismerni, hogy a szókapcsolat, amit használt - úgyismint a "temető-allergia" - meglepően pontosan jellemzi a helyzetet. *A helyesbítésre pedig csak egy alig észrevehető félmosollyal reagál.* De, így van. Örvendetes, hogy most már valóban figyel a mondandómra.
    *Mikor egyértelművé válik, hogy Sophia végre-valahára rászánja magát az indulásra, gyorsan szemügyre veszi a temetőkaput, fintorog egyet, odaballag, s fehér kesztyűs kezével végigsimít a zárszerkezeten. (Fehér kesztyű? Biztos, hogy eddig semmi nem takarta a férfi ujjait.) Minden jel szerint ennyi elég lehet, mert a következő pillanatban már színpadias mozdulattal ki is tárja a masszív bejáratot.*
    - Nincs szükségem kulcsra, hiszen be sincsen zárva. Ami pedig azt illeti, szerintem látványos katasztrófának kellene a nyakába szakadnia ahhoz, hogy lélekszakadt rohanás helyett "Winfred Nestor Abercrombie-Santagar"-t kezdjen üvölteni. Élőhalottakra, s másféle éji rémekre ebben a sírkertben nem kell számítania. Annak, hogy tanúja legyen formátlan, dögevő árnyak lomha körtáncának, amit a hanyatló hold sápadt hullafényében ropnak, az esélye itt elméletileg és gyakorlatilag is nulla. A medalionon átok nem ül, arról természetesen tudnék. *Mindez ilyen ömlesztett formában első, második és harmadik hallásra is olyan lehet, mint egy avantgard színdarabban előadott, sokszor begyakorolt monológ, de úgy látszik, W.-nél ez a természetes. Miután Sophia átlépte a Rubiconnal is felérő temetőhatárt, a tündér "átvált" mozdulatlan megfigyelő-üzemmódra. Jódarabig képes tekintetével nyomon követni a lányt - akinek egyelőre semmiféle rettenet nem akad az útjába. A hely csupán némileg borzongató és némileg sötét aurával bír, amit megfűszerezhet a csöppet sem mindennapos kaland által nyújtott adrenalinlöket. Ha odaért a kriptához - kiváló fotótéma lehet -, nyugtázhatja, hogy W. nem lódított, hiszen minden szinte egy érintésre nyílik, sőt, nem is nyikorog-csikorog. Bentről viszont ritka tömény, már-már kézzelfogható dohszag és sötétség árad. A zseblámpa fénye persze sokat javít a helyzeten, de a legkevésbé sem hívogató a kicsi, de masszív kőépület belseje. Könnyen lehet, hogy azóta nem járt itt senki, amióta a medáltulajdonost végső nyugalomra helyezték. Még szerencse, hogy kísértetek, zombik és démonok nem léteznek, tehát félelemre, pánikra, gondolatok homlokterébe tolakodó horrorfilm-klisékre sincs semmi ok.*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Hétf. Aug. 17 2015, 15:29


    W. & Sophia ©


    - Ha maga mondja! *fújtat, immár valóban bosszúsan. Ennek az egésznek, ami történik, semmi értelme, miért épp az idegen monológjainak lenne? Persze, természetes, hogy épelméjűségét és szavai koherenciáját bizonygatja, de az még nem jelent semmit. Éjszaka egy idegen bármit nyugodtan állíthat, főleg, ha nincs senki, aki ellenőrizhetne... nos, bármit. Ha nem lenne a tündérbűbáj, Sophia talán sokkal rosszabbul reagálna az eseményekre, de lehet, hogy ebbe most nem is játszott bele semmiféle mágia. Lehet, hogy a lány sem teljesen normális. Még az is lehet, hogy a találkozás sem a véletlen műve... ki tudhatja? Mindenesetre elég hamar lehiggad, és figyel ismét.*
    - Fogalmam sincs *ismeri be, és elvigyorodik.* - Még sosem találkoztam vámpírral, és elég sokféle ábrázolása létezik. A sápadtság mindenesetre megvan... *utal W. albínóhoz illően krétafehér bőrére. Persze a fekete haj és a vörös szem hiányzik, de hát istenem: hajfesték plusz kontaktlencse, és voilá, meg van oldva a probléma.* - De tény, ami való, még nem bukott a nyakamra, hogy kiszívja a vérem, egyelőre nem tépett ki fákat a földből gyökerestül, és feltételezem, denevérré változni sem tud *szögezi le, határozottan vidámabban a puszta elképzeléstől. Csak az agya egészen kis zugában játszik el a gondolattal, hogy mégis mit csinálna, ha a fickó történetesen mégis felvenné valami fekete állat formáját a szeme láttára. Az ember nyilván szeretné azt gondolni, hogy bátran és rezdületlenül állna, ahogy az egy könyv- vagy filmbéli hősnőhöz illenék, ám van neki egy olyan sanda gyanúja, hogy személy szerint a sikítozós kiborulás közelebb állna a valósághoz. Ő nem éppen ideális hős-alapanyag.* - Aha. Szóval direkt rontotta el, hogy teszteljen *vonja össze a szemöldökét.* - Meg kell mondjam, uram, hogy ez egyáltalán nincs ínyemre *csóválja a fejét. Még hogy ilyesmire szükség lenne, az ő esetében! Botrány. Mintha eddig nem figyelt volna...*
    *Eléggé kimeredt szemmel figyeli a kapunyitási műveletet, és még a szemét is megdörgöli utána. Egyrészt, mert száz százalékig biztos benne, hogy kulcsra volt zárva - hiszen, az ég szerelmére, ő jött ki utoljára, és a gondnok, temetőőr, vagy a ki a csuda a felelős itt a dolgokért, a háta mögött zárta be! Másrészt W.-nél egészen biztosan nem volt kulcs, ellenben mintha fehér szikrákat látott volna éppen akkor, amikor a fickó végighúzta a kezét a záron. Tényleg kezd nagyon az agyára menni ez az éjszaka... A fehér kesztyű mindenesetre már meg sem kottyan ezután.* - De... be volt zárva... *dünnyögi tétován, mialatt hallgatja az újabb monológot, agya egy kis szeglete próbál magyarázatot találni erre, de azon kívül, hogy valami bitang mód nem stimmel itt, nem igazán jut semmire.* - Majd kiválasztok egy elemet, és azt sikítom. Mondjuk, a Nestort. Görög felmenőkkel rendelkezik? *érdeklődik, immár csevegő stílusban, hiszen épp azért esett erre a két szótagra a választása az elhadart hosszú névből, mert rémlik a mitológiából, s így bizton meg fogja jegyezni. Szemben a Winfreddel, ami inkább egy századfordulós angol regényből szalajtottnak hangzik, vagy a végével, ami már megint villámgyorsan kiröppent a fejéből, és ami aztán pláne idegen tőle.* - Mindenesetre ez... megnyugtató *zárja le végül a témát, részben a valószínűtlenségre, részben az elátkozottság hiányára értve. Oké. Minden rendben. De azért reszelős, mély lélegzetet kell vennie, mielőtt átlépné a kapu vonalát. Az adrenalin ellenére, vagy éppen azért, szokatlanul élesen lát, érzékel mindent, mintha késként vágna a sápadt és kevéske holdfény is, a zseblámpa csóvájáról nem is beszélve. Ahogy lépked, mélyen beszívja a temető szagát, ami a frissen nyírt fűnek, az öreg kőnek és a rothadó életnek egy sajátos elegye, s ami nappal még kellemetlennek érződött, most viszont mintha egészen magától értetődően simulna hozzá a látképhez, fikarcnyi negatív érzetet sem hagyva. Hiszen ide tartozik, szervesen.*
    *Bandukol a lány, igyekszik egyszerre a lába elé, maga köré, és (éljen a paranoia!) a feje fölé is figyelni, ennélfogva mégiscsak sűrűn forgolódik. Kívülről szemlélve bizonyára elég röhejesen néz ki... kicsit annak is érzi magát. Szeme előtt szinte pulzál a látvány, ahogy szíve heves dübörgéssel pumpálja a vért az erekben. Sosem volt az a típus, aki éjjel temetőkben mászkál. Persze, mintakislány sem, pár balhé belefért, de... nem ilyenek. És nem egyedül. Ez új és izgalmas, és igen, tetszik vagy sem, félelmetes is. Egyszer egészen hátracsavarja a fejét, azt remélvén, meglátja W. fehér alakját a kapuban, aztán úgy marad, kifacsarodott felsőtesttel, és homlokráncolva bámul. A kapu teljes egészében eltűnt a szeme elől. Ennyit haladt volna már? Ebben a tempóban valószínűtlennek tűnik, és az ösvény itt még egyenes volt, nem takarhatná semmi a kerítést, mégis, ahogy visszafelé hunyorog, csak a sírok és kripták sorát látja. Előrefordul, hátha úgy jobban be tudná tájolni magát, és megtorpan. Csak pár lépést jöhetett úgy, hogy nem maga köré figyelt, de mégis, az út teljesen eltűnt a lába alól, a temető egy sűrűn "beépített" része tárul a szeme elé. Lehetetlen! Hogy pár lépés alatt... megpördül, de ott is ugyanez a látvány tárul a szeme elé. Az ösvény ott is eltűnt. Sophia torkában dobogó szívvel néz körül, és próbálja visszanyelni a torkába toluló epét.* - Hát ez remek, igazán remek. Valahogy tudtam, hogy nem lehet ez olyan könnyű menet. Mi a fene ez? És mi ilyenkor a teendő, Mr. Nagyokos? *dünnyög maga elé, pusztán azért, hogy távol tartsa a rémületet.* - Nestor! *emeli fel a hangját, némileg vonakodva, attól tartva, hogy a hangos szóra mindjárt köré sereglik az összes horrofilmes rém. Annak azért nem örülne túlzottan...*


    Am I a magnet for fairies? Smile What are you planning with me, stranger?

    Danger Line

    I look like this

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Szer. Aug. 19 2015, 14:49

    Sophia & W. ©

    *Mulatságos, hogy az emberek nagyobbik hányadát mennyire képes felbőszíteni az, ha valamit nem értenek (holott a lelkük mélyén tudják, hogy akár még érthetnék is azt a valamit), horribile dictu kioktatják őket, esetleg a kettő egyszerre. Bár az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy jónéhány tündér vagy angyal jár ugyanebben a cipőben, sőt... W. némán és pókerarccal mulat még egy keveset a lány puffogásán. A vámpírokkal kapcsolatos megjegyzéseket egy hümmentéssel nyugtázza.*
    - Addig örüljön, amíg egy vérszívó sem szemeli ki magának. Ami az ábrázolásokat illeti - pusztán a pontosság kedvéért tartom szükségesnek megemlíteni -, az elmúlt négyezerhatszáz évben hétezer-hatszázhetvennyolc faragványon, metszeten, festményen, grafikán és egyéb díszítő ornamentikán jelenítettek meg emberi testnedvekkel, főleg vérrel táplálkozó szörnyetegeket (a mozgóképeket nem számoltam). Ezeknek csak egy elhanyagolható része tekinthető adekvát, valósághű megformálásnak - a tolték és azték műtárgyak személyes véleményem szerint a legszebbek -, de egy olyanról sincs tudomásom, amin épp fákat tépne ki a földből a vámpír. *Enged meg magának a férfi egy hosszú levegővételnyi ismeretterjesztést.* Attól tartok, csalódást kell okoznom önnek: tényleg nem tudok denevérré változni. Ezt a trükköt meghagyom másoknak. *A tesztelés helytelenítését nem kommentálja, az meg, hogy a lány szerint be volt zárva az a kapu, egyéni szociális probléma. Még ha így is lenne, most már nyitva, és ez a lényeg, a többi felesleges sallang.*
    - Rendben, sikítson "Nestor"-t, ha úgy tartja kedve. *Biccent megengedően.* Görög felmenőkről nem tudok. Viszont szabadjon megjegyeznem, hogy ön még mindig nem mutatkozott be nekem. Nem mintha bármiféle gondot jelentene, ha meg akarnám tudni a nevét, csupán a konszolidált és udvarias hangvételű társalgás egyik alapköve süllyed így bele a modern világ szürke mocsarába.
    *A befelé haladó lány körül hirtelen feltámadó sötétség-örvényeket és kisebb-nagyobb energiakisüléseket csodálkozva szemléli a távolból. Nagyon nem szeret bevallani magának ilyesmit, de erre nem számított. Az általa keresett medalion tényleg nem átkozott, nem kifejezetten mágikus, és abszolúte nem védi semmi. Mindemellett minden jel szerint akad ebben a temetőben valami más is, amit viszont komolyabb mágiával óvnak az "érdeklődőktől", s úgy tűnik, sikerült aktiválni ennek a pajzsát. Feltétlenül utána kell majd nézni... Az viszont nem lenne célszerű, ha Sophia időtlen időkig bolyongana egy önismétlő borzalomlabirintusban. Habár konkrét ígéretet nem tett arra, hogy ép bőrrel meg fog úszni bármit is, különösebb ok nélkül nem fogja veszni hagyni a lányt, a medálját pedig pláne. Nekidől tehát a sírkertet övező falnak, lehunyja szemeit, és elkezd koncentrálni. Sophia körül pedig sűrűsödnek a sírkövek, sőt, mintha egy-két alaktalan entitás is kezdene előszivárogni obskurus résekből. Azonban a lány - feltehetőleg a rémület és a totális pánik vékonyka határmezsgyéjén toporogva - felfigyelhet még egy létformára: az egyik kő mögül kikukucskál egy apró, fehér, gömbölyded, nagyorrú, humanoid, piros sipkás létforma. Miután a manó (kobold? gnóm? gremlin?) megbizonyosodik róla, hogy Sophia észrevette, sürgetően elkezd neki integetni egyik mancsával. A másikban egy minatűr, de meglepően erőteljes fényű lámpást himbál.
    - Gyere már, a végén felzabálnak. *Nyekergi, majd nekiiramodik. Addig nem tágít, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy a lány követi. Bár sík terepen és egyenes vonalban egy ember valószínűleg pillanatok alatt leghagyná, a temető ezen átalakult részében bizony nem könnyű követni az ide-oda cikázó és ugráló lényt. Mindenesetre ha az elkövetkező, örökkévalóságnak tűnő öt-hat percben Sophia nem marad le nagyon, a terep konszolidálódik, és felbukkan az a bizonyos kőangyal. S persze a Hold, nomeg a csillagok, ösvény, miegymás, ahogyan és ahol lenniük kell. A manó a kripta bejárata előtt megvárja a másikat, de egyelőre nem áll szándékában távozni. Követelőzően tartja előre mancsát.*
    - A díj. Kérem a fizetségem. Térrendező átoksemlegesítés és intenzív testmozgási felár. Az annyi, mint három tallér. *Pislog fel a lányra.* Ha nincs tallérod, más is jó. *Bámul sóvárogva arra a hatalmas táskára.*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Szer. Aug. 19 2015, 20:41


    W. & Sophia ©


    *S ha jobban ismerné, W. még mennyire jókat mulathatna Sophián! Hát igen, a lány bizonyos szempontból tipikus mondén, le sem tagadhatná, hogy e modern világ gyermeke. S bár nem hülye alapjáraton, mégis olykor olyan ostobán viselkedik, hogy attól falnak lehetne szaladni. Persze, józanabb körökben és pillanatokban e mostani helyzet is az ostoba megmozdulások közé sorolódna, hiszen minden rendes lány tudja, hogy eleve idegenekkel szóba állni nem szerencsés e metropoliszban, de pláne egy ilyennel, s még kooperálni is vele őrült kérésében... nos, ez tipikusan öngyilkosság-gyanús közreműködés. Annyi baj legyen, Sophia mégis beleugrik, fejjel előre, bármiféle védőháló nélkül, ha azt az egyetlen fotót nem számítja. Majd csak lesz valahogy! Ha más nem, hát kideríti, a halál utáni lét különféle teóriái (avagy tagadása) közül melyik a helytálló elmélet számára.* - Dehogynem. A szúnyogok szeretnek *szúrja közbe csillogó szemmel, csupán a gonoszkodás kedvéért. A további fejtágítást viszont kissé leesett állal hallgatja. Erre valahogy semmi gunyoros replika nem jut eszébe.* - Lehet, fel kellene vennem egy-két óráját, bár lefogadnám, hogy brutálisak a számonkérései. Hol is tanít? *Kizárólag a felsőoktatást boldogító tanárfélék képesek ennyi felesleges adatot a fejükbe tömni, így Sophia mostanra már egészen biztos benne, hogy valami nem éppen konvencionális, és kissé dilis professzorral hozta össze a jósorsa. Annyi baj legyen, a saját tanerői közül is többet kedvel, mint amennyit nem. Fura rajta a tanároké, de neki sose volt különösebb gondja velük. Ellentétben nagyon sokakkal... A denevérré változás képtelenségét bólintással nyugtázza. Hát persze, hogy nem képes rá a figura, ahogy, mellesleg, senki sem kerek e világon. Kivéve, ha nagyon be van drogozva, mert akkor minden előfordulhat - a képzeletében.*
    - Ó, öhm... *jön egy pillanat alatt zavarba, amikor az ő bemutatkozására, illetve annak hiányára terelődik a szó. Egyáltalán nem jutott eszébe, hogy ebben az őrült, lehetetlen szituációban az olyan megszokott sémákhoz és normákhoz alkalmazkodjon, mint amik a való életben segítik az ember eligazodását, csak ez lehet a magyarázat, miért maradt el a neve ismertetése. Némi vonakodás van ugyan a lányban - mintha ezzel a hétköznapi információval valami elromolhatna, vagy talán csak a helyzet abszurditása mélyülne kezelhetetlenné -, de aztán vállat von. Végtére, a neten úgyis fent van minden, ha más nem, az egyetem különböző oldalain.* - Sophia volnék, Sophia Manezzi. *nyújt kezet, ahogy az illen diktálja, hiába utálja.*
    *Pánik? Közel, nagyon közel áll hozzá, kapkodja a levegőt, miközben forgolódik, próbálna minden megmozduló árnyat szemmel tartani, de folyton csak a pillantása perifériáján látja őket, hogy mire odakapja fejét, már csak az egyre sűrűbben álló sírok fullasztó közelsége táruljon elé. Az amúgy is örvénylő árnyak még komolyabban táncolnak a szeme előtt, ahogy az ide-oda csapódó pillantásoktól, na meg a tudatát kaparászó mágiától heves szédülés és hányinger tör rá, s kénytelen megkapaszkodni a kőben, aminek nekitántorodott egy különösen heves fejkapás nyomán. Érik a torkában a sikoly, de még visszatartja azzal, hogy helyette a káromkodás pereg ajkai közül.* - A jó édesanyukád hókon nyomott, lábatörött, gumitojást nyekergető csőrű kiskacsájának tollpelyhes szárnycsapásai törnék el a nyakad, te henyélő óriások ülepe alá szorult, vinnyogó kisállatokat zabáló idióta barom, hogy a hétszer mennykövezett ficerélő firlefranc tutujgatna meg, a radai rosseb meg húzza a talpalávalót a nyomoronc... *pampog, maga sem tudja, kit is szidalmaz éppen, Nestort vagy saját magát, esetleg a temetőbéli rémeket, s csak akkor forr torkára a panasz, amikor a rózsaszín manó kerül hevesen rángatott tekintete fókuszába. Az alaktalan, meg-nem-látható rémekkel még csak-csak elboldogult, de ez már sok a megtépázott idegeinek. Kiszakad belőle a rég visszatartott sikítás, valószínűleg a lény legnagyobb rosszallására, valami kényszer azonban arra készteti, hogy amikor integetni kezd neki a kobold, akkor, bár még mindig sikítva, de arrafelé induljon. Csak annyi időre hagyja abba, s hallgatja meg a másik hadarását, miközben levegőt vesz. S nem azért nem sikít tovább, mert nincs hozzá kedve, hanem mert a saját fejét is tovább fájdítja vele, így a továbbiakban csak hangosan nyögdécselve, s azért időnként így is fel-felsikkantva botorkál a sötétben a szinte világítóan rikító színárnyalatú izé után... egészen a megnevezett s célul kitűzött kripta bejáratáig. Amikor azonban a manó ismét megszólal, s ráadásképpen felé nyúl, meg még olyan furán is csillog a szeme, miközben rá néz, hát megint elhangzik egy hosszú sikoly, mielőtt a lány a szájához, vagyis inkább bele tudja kapni az öklét, saját fogai felsértik a bőrét. Nem mintha számítana már neki.* - Mmm-hhmmm? *nyammogja a kérdését az öklén keresztül, aztán, amikor eléggé biztosnak érzi magát abban, hogy nem fog újra sikítani, végre elveszi a kezét - pár vércsepp kiserkedt, remélhetőleg nem jönnek a nyakára még az emlegetett vámpírok is! -, visszasimít néhány kiszabadult, kósza hajfürtöt a füle mögé, majd a ruháit is a helyükre (fő a látszat), és vesz egy mély lélegzetet.* - Tallér? *ismétli aztán, amit először is mondani akart, a hangja vékony és sokkal magasabb, mint amilyennek lennie kellene, de már kapja is rá a választ. Más is megfelel. Sophia bizonytalanul húzza maga elé a táskáját, és beletúr... fogalma sincs, mi lehetne nála, ami megfelelne.* - Dollárom és centem van. *szalad ki a száján, hiszen az a fizetőeszköz, logikus, hogy az jut eszébe. Bár van egy olyan sanda gyanúja, hogy nem lesz megfelelő. Zacskó zörög a keze alatt, ahogy a pénztárcája után tapogatózik.* - Öhm... mit szólnál... hat szőlőcukorhoz? Kettő darab minden tallér helyett *érdeklődik, totál ostobának érezvén magát. Nem csodálkozna, ha a másik is ezt mondaná, hogy hülye. Mert nyilvánvalóan az, ilyesmi nem történik. Talán elaludt a temetőben, és most álmodik. Ki sem ment, nem is találkozott semmiféle fehér öltönyös figurákkal, akik a makulátlanul rájuk szabott öltöny cigarettatárca méretű zsebeiből féltéglánál is nagyobb könyveket húzkodnak elő, és fehér szikrák által nyitnak ki bezárt temetőkapukat. Főleg nem látott semmiféle árnyakat, s nem alkudozik egy rózsaszín manóval tallérokról és szőlőcukorról. Amit egyébként azóta hord magánál, hogy egy ájultából a kórházban ébredt, ámbár mint az ép csomagolás mutatja, ez sem vette rá, hogy egyszer is kinyissa.*


    Am I a magnet for fairies? Smile What are you planning with me, stranger?

    Danger Line

    I look like this

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Pént. Aug. 28 2015, 16:15

    Sophia & W. ©

    *A tündér részéről továbbra sem fenyegeti semmi a lányt, de ezt úgysem hinné el, ha pedig elkezdené ezt hangoztatni, nagyon nagy valószínűséggel - ismervén az emberfélék lelkének működését - csak homlokegyenest ellenkező hatást érne el vele.*
    - Nem, a szúnyogok nem szeretik önt... a rovarok osztályába tartozó létformák nem képesek ilyesfajta érzésekre, különösen ezek kinyilvánítására. Sőt, a vérét sem szeretik; kizárólagosan a táplálkozási ösztön vezérli őket. *Ha már szurkálódás, ezt az apróságot nem hagyhatta ki.* Tanítani? *Hökken meg egy pillanatra.* Óh, értem. Elsősorban gyűjtő vagyok, kisasszony, s bár - végső soron mondhatnók - művészettörténész és kutató is, nem oktatok egyik egyetemen sem. Az tény, hogy ezzel mindezen intézmények és hallgatóik is sokat veszítenek, de nem tartozik rövid- és középtávú terveim közé ez az elfoglaltság. *Legalább nem álszerény a férfi... Egy kevésbé rendhagyó szituációban talán az lenne a legirritálóbb, hogy az összes közlése túlságosan is magától értetődő a beszélgetőpartnere számára - hogy a határtalan tárgyilagosság teszi ezt, esetleg valami egyéb, az egy másik lapra tartozik.* Ugyanakkor ha érdeklődik a téma iránt, vagy vizsgáznia kell belőle, és nem érzi biztosnak tárgyi tudását, szerény ellenszolgáltatás fejében adhatok magánórákat. *Korrekt felajánlás. Ha nem egy temetőkapu előtt hangzana el éjszaka egy karót nyelt albínó férfi szájából, aki a lányt cirka tíz perccel ezelőtt szólította le sírrablás okán és ürügyén, feltétlenül át kellene gondolnia.*
    - Örvendek, Miss Manezzi. *Nyugtázza biccentve a bemutatkozást, majd kezet csókol Sophiának. Természetesen ajkai nem érintik a lány kézfejét. Az egész jelenetben újfent nem maga W. cselekedete a legfurcsább, hanem a módja: szemmel láthatóan és lelki szemekkel érezhetően neki ez a természetes - mint a levegővétel -, s nem a kézfogás, vagy bármi más.*
    *A bámulatosan gazdag szókincsről tanúskodó káromkodáskígyó feltehetőleg kárba vész a mohalepte kövek és a fenyegető árnyak között. Válasz nem érkezik rá; a sírok az esetek legnagyobb részében némák, de a kevéssé intelligens pokoli teremtmények sem a beszédességükről híresek. A sikítás viszont közepesen intenzív reakciót vált ki a közben felbukkanó rózsaszín-fehér manóból: kidüllednek a szemei, meglepetten és tökéletesen értetlenül bámul nagyokat, kommentárt viszont nem fűz a lány által kiadott hangok ilyetén ámokfutásához. (Lehet, hogy már hozzászokott a sikolyokhoz?) Viszont beszédesebbé válik, amikor az üzletről esik szó a kripta tövében.*
    - Soha senkinek nincs tallérja. *Szusszant egyet morcosan.* Nem tudom, mi az a dollár, de nem kell. És a szőlős cukrot sem szeretem. *Lepakolja maga mellé a lámpását, úgy morfondírozik egy keveset.* Jó. Akkor kérek egy zenedrótot. Amit beledugsz a füledbe, mikor mész az úton, és jön belőle a zene. *Minek egy manónak fülhallgató? Őrült egy este.* És egy kezet. *Mutogat a kripta belseje felé.* A magamfajta nem tud oda belépni, de te úgyis bemész. Hozzál nekem egy kezet. Az mindegy, hogy jobb vagy bal. Szóval egy zenedrót és egy kéz, azzal kiváltod a három tallért. *Ismétli a lény. Végül is... a helyzet lehetne sokkal rosszabb is, Sophia teste-lelke sem válik alku tárgyává. Egy halott kezét eltávolítani meg igazán semmiség - álom vagy sem -, elfér a medál mellett, és úgysem derül ki soha.*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Vas. Szept. 06 2015, 18:10


    W. & Sophia ©


    *Nem tud elfojtani még egy enyhe fejcsóválást.* - Maga mindig ilyen... tudálékos? *dünnyögi, bár a kérdés költői. Talán autista, jut eszébe a megoldás. Akkor nem meglepő, hogy ilyen stílusban dumál: megmagyarázná mind az információk árasztását, mind azt, miért vesz minden szót komolyan. Mint a Rain Man. Vagy Drax. És ez a nyaklánccal kapcsolatos fixációra is értelmes teória. Hm. Hogy erre miért csak most gondol! Ha már nem tanár, ez lenne a második tippje az illetőre.* - Értem *engedné el a témát, amikor jön a magánórák felajánlása, s a lány elképedten áll meg mozdulat közepette, hogy nagy szemeket meresszen.* - Ööö, rendben *csúszik ki a száján, mielőtt meggondolhatná, aztán a homlokához kap.* - Mármint, nem tanulok semmi ilyesmit, de ha egyszer mégis előfordul, akkor talán. Élhetek a felajánlással. Lehetőséggel. Most épp nem aktuális *vált hebegős magyarázkodásba, ismét elcsodálkozva rajta, mennyire képes kizökkenni eme idegen mellett a megszokott magabiztos szerepéből. Bármennyire utálná is bevallani, ez sokkal inkább jellemző rá, mint az a megingathatatlan fellépés, amit valójában gyomorvérzéses erőfeszítéssel mutat kifelé. A kézcsókra aztán minden porcikája megremeg, és erősen kell pislognia. Részben, mert annyira szokatlan a helyzet. Részben azért, mert a fantáziája W. kesztyűs kezének érintésétől is meglódul. Na, nem olyan értelemben, amit egy férfi kapcsán simán képzeleg a nő, hanem a háta mögötti fehérség hullámzásában, meg valahogy az arca is mintha megváltozna egy megmagyarázhatatlan pillanatig. Még W. is megérezheti, hogy álcája, amivel az emberek között jár, megremeg. Aztán a pillanat elszáll, az érintés megszakad, s Sophia valószínűleg nem is fog emlékezni a furcsa, delíriumos momentumra később.* - Öhm... köszönöm *húzza vissza a kezét bizonytalanul, és erőt vesz magán, hogy ne törölje a bőrét a nadrágjába. Nem csak durván sértő lenne, de még oka sincs rá...*

    *A manóval, hiába szeretne a szokott hangnemében tárgyalni, nem megy neki. Hangja vékony és reszketős a szituációtól és az imént átélt pániktól, táskájában eszelősen remeg a keze. Ki kéne vennie egy kis szabadságot, úgy általában az életből. Ha ezt megússza, hazamegy, bekuckózik egy takaróbunkerbe, és naphosszat sorozatokat fog nézni. Esetleg kirúg a hámból, és frissen szeletelt almaszirmokat is rágcsál majd közben. Meg egy kis nyers répát. A répa jó dolog... de most még próbál a jelen szituációra koncentrálni, több-kevesebb sikerrel.* - A dollár, az pénz, méghozzá az errefelé használatos *világosítja fel a manót, majdhogynem készségesen. Ilyesmi úgysem történhet meg a valóságban, ergo ez nem a valóság. Már épp mondaná, hogy ha ezek nem megfelelő opciók, akkor gond van, mert mással aligha tud szolgálni, de az elgondolkodó képére inkább nem mer megszólalni. Agyában vadul kergetik egymást a lehetőségek. A rózsaszín izé dühében menten átváltozik hentelős sorozatgyilkossá vagy nőevő démonná. Csettintéssel idevarázsol egy sokezer éves kőoltárt, és feláldozza valami barbár rítus szerint. Vagy felvés egy pentagrammát és megidézi a korábbi árnyakat, hogy közéjük vesse Sophiát. Vagy... Vagy előáll egy csereajánlattal. A lány pislogva rángatja vissza magát a horrorforgatókönyvekből, hogy rájöjjön, mit is hallott éppen.* - Mármint a... fülhallgatóra gondolsz? *kérdez vissza tétován. Vagy az iPod is az alku részét képezi? Azt már nem biztos, hogy tudná nélkülözni. Persze végszükség esetén a mobiljáról is tud zenét hallgatni... Mindenesetre kitapogatja a "zenedrótot", kihúzza a kütyüből, és csak úgy magában kihúzza a táskából.* - Erre gondolsz? *érdeklődik ismét. Más se hiányzik neki, mint hogy valami félreértés miatt a manó begorombuljon, és ráugorva le akarja harapni az orrát.* - Hogy mi? *döbben le a következő kérésen, és azonnal a háta mögé dugja szabad kezét. A másikat rejti a táska, ugyebár. Ő ugyan nem áldozza be a kezét! Aztán leesik, hogy mi van.* - Te most arra kérsz, hogy tépjem le egy hulla kezét?! *kúszik még magasabbra a hangja elképedésében. Lehet még ennél abszurdabb az este? A hajába túr, és kínjában elröhögi magát.* - Mégis, hogyan szedjem le neked csak a kezüket? *Nincs nála csontfűrész. Sem semmi hasonló eszköz. És nem sokat tud a csontvázakról, de semmiképpen sem most tervezett közelebbi kapcsolatba kerülni velük.* - Különben is, mi lesz a kifele úttal? *...és annak az árával? Arrafelé pislog, amerre a temetőkaput sejti, bár már teljesen elveszítette minden irányérzékét, és a sötétben nem is igazán lát semmit köröskörül - New York fényeit leszámítva, de az mind kívülről, és mintha nagyon messziről jönne. Mérföldes távolságokból, az érzékelés pereméről. Fura. Azonban nem ér rá ezzel foglalkozni, hiszen a puszta gondolat, hogy ismét belefuthat a kavargó árnyak labirintusába, megint sikoltásközeli, hidegrázós állapotba hozza.*
    *Miután sikerült mindent tisztázniuk, végre beóvakodik a kirptába. Bár maga is meglepődik rajta, de semmilyen akadályba nem ütközik: minden úgy történik, ahogyan azt Nestor prognosztizálta. Persze elég ciki is lenne, ha a korábbi malőr után még egy kellemetlen meglepetés várná a lányt... aki vacogó fogakkal ugyan, de teszi azt, amire tulajdonképpen kérték. Először is W. kriptáját kajtatja fel. Mindkét lábát megvetve, a zseblámpát a földre téve veselkedik a fekvő gazdát ábrázoló kőszarkofág félrelökésének, és maga lepődik meg a legjobban, amikor az meglepően simán mozdul, s azon lendülettel a földön dörren. Három darabban.* - Upppsz... *szemléli a lány megszeppenten a pusztítást, aztán már nem is foglalkozik vele, egy kesztyűt felhúzva (még jó, hogy mindig van nála!) kotorászik a sírban a medálért. A felkavart por nem csak azért kellemetlen, mert köhög tőle, hanem azért is, mert az orráig sem lát... de lehet, hogy ez most előny, így nem kap sikítófrászt a rá ásító koponyától. Viszont igencsak összebarmolja a sírhelyet. Persze, ha már úgyis lerabolja, majdhogynem mindegy, nem igaz? Arról sincs fogalma, mekkora szerencséje van, hogy a jól szigetelő szarkofágnak köszönhetően maradt némi hús és ín a néhai porhüvelyén, így nem kell csontonként kotorásznia a kéz után, hogy a manó kérését is teljesítse. Egyszerűen le tudja tépni a hulláról, különösebb erőkifejtés nélkül. Már amennyire egyszerű, hogy közben hangos undorhangokat hallat és legszívesebben leokádná az ipsét... remegve spurizik kifelé a zsákmánnyal, ami remélhetőleg mindkét megbízóját kielégíti, mert ha még egyszer vissza kell mennie oda, szégyenteljes módon bizony sírva fog fakadni, hogy megússza. Elképesztően gusztustalan volt. És rohadtul poros. Így hát a kripta előtt első dolga megállni, mélyet lélegezni, aztán hosszan, jólesően kiköhögni a mocskot a tüdejéből, már amennyire képes rá. Csak azután néz fel, hogy egyáltalán itt van-e még a manó, vagy mi van...*


    Am I a magnet for fairies? Smile What are you planning with me, stranger?

    Danger Line

    I look like this

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Woodlawn Temető

    on Csüt. Szept. 17 2015, 15:03

    Sophia & W. ©

    *Bár költői a kérdés, egy eldünnyögött megjegyzés sem kerülheti el a tündér figyelmét. Még szerencse, hogy - habár valószínűleg nagyobb erőfeszítés nélkül tudná emberek gondolatait olvasni - a lány elméjében nem kotorászik. Sokan kinevetnék ezért, de a legtöbbször eszébe sem jut ez a módszer.*
    - Nem vagyok tudálékos. *Szögezi le azonnal.* Precíz, művelt, gyors felfogású, éles eszű, pallérozott elme; megfontolt, körültekintő, széles látókörű, tapasztalt, tisztelettudó és udvarias igen, de tudálékos semmiképp. *S persze szerény. Vajon ha leltárt kellene készítenie, hány pozitív és hány negatív jelzőt lenne képes felsorolni magáról?*
    - Nos, ahogy gondolja. Ha aktuálissá válna, ott az egyik címem a névjegyemen, azt pedig könnyedén megtalálja a tárcájában a tízdolláros bankjegye mellett. Telefonszámom és... hm, elektronikus levélcímem - azt hiszem, így nevezik - nincsen. Eddig még egyikre sem volt soha szükségem. *Teszi még hozzá tűnődve. Egy újabb csokor furcsaság: az, hogy egy szemlátomást nem teljesen normális, de minden bizonnyal igencsak jómódú műgyűjtőnek ne legyenek ilyen elérhetőségei, Kr. u. 2015-ben, New Yorkban megmagyarázhatatlanabb, mint hogy miképp került az a papírdarab Sophia tárcájának mélyére. Álcájának hullámzását W. természetesen megérzi, s mivel nem tudja mire vélni, ezért kifejezetten zavarja a dolog; gyorsan meg is regulázza a szakadozó bűbájt. Még a tündérek földjén is szinte mindig körbeveszi a leplező mágia, nem csak a mondén világban - valódi alakja, ha nem is hangsúlyozottan kirívó, de ott is igencsak ritkának számít.*
    - Bocsásson meg, de nem értem. Mit köszön?

    *Lehet, hogy ennyi sikoltozás után a manónak is szüksége lesz egy kis szabadságra, vagy legalábbis egy csendes, dohos üreg nyugalmára.*
    - Mondom, hogy nem érdekel a dollár. Hülyeség. Annak pedig nincs értelme, hogy "fülhallgató". *Közli a lánnyal. Nagyon úgy tűnik, hogy ma a Mindenki Mindent Jobban Tud Világnap van, szerencsétlent úton-útfélen kioktatják.* A fül az a szerv, amivel hallgatsz. Tehát a fül a hallgató. A szem a látó, a száj a beszélő. Mondasz olyat, hogy szemlátó, vagy szájbeszélő? Orrszagoló? Nem. Ugye. *Viszont amint előkerül a "zenedrót", abban a minutumban el is tünteti félelmetes gyorsasággal, mintha sose létezett volna.* Igen, remek drót, pont ilyet akartam. *A további kérdések hallatán már csak legyint.* Soha nem szedtél szét még hullát? Könnyen lepotyognak a darabok. *Remek, most már ezt is tisztázták.* A visszaút benne van az árban. És visszafelé nem lesz semmi, kimenni könnyű. Ha nagyon utálnak a rémek, megrugdossák a feneked, hogy gyorsabban menj.
    *Az érintetlen mauzóleumoknak és kriptáknak talán ez a legkomolyabb hátulütője - már attól is száll a por, ha lép egyet-kettőt az ember. A törés-zúzás csak hatványozza ezt egészen a fullasztó és harapható szemcsefelhőig, de azt Sophia tanúsíthatja ezek után, hogy a gusztustalan maradványok ellenére körülbelül annyira kísérteties bent, mint egy szupermarketben délelőtt. Az akció után, ha végzett a köhögéssel és a ruhatisztogatással, láthatja, hogy titkos és ki nem mondott vágyai egyelőre nem teljesültek; a manó vígan lógázza a lábát odakint és dúdol valami fals dallamocskát.*
    - Kész vagy? Jó, akkor menjünk. *Ha megkapja a várva várt kezet, helyeslően bólogat.* Szép kéz. Bal. Az ilyen mindig jól jön. *Aztán hátra se néz, és nekiindul a kijárat felé. Minden jel arra mutat, hogy a manónak igaza volt, s nem háborgatja őket a kapuig semmi - ugyan a levegő fojtóan nehéz, a város távoli fényei pedig tényleg túlzottan tompák, de mindez múló semmiség. A kapunál - már a várakozó W.-t is látni - a rózsaszín lény integet a lánynak egyet, és kámforrá válik. W. pedig - az eddigiekhez képest - izgatottnak tűnvén indul Sophia üdvözlésére.*
    - Látom, tökéletes munkát végzett, nagyon szépen köszönöm. Mondtam, hogy nem fenyegeti komoly veszély. *Vajon mit lát?* Megkaphatom a medált? *Ez az abszolút prioritás; hacsak nem fejlesztett ki a kaland közben a lány valamilyen immunitást, arra eszmélhet, hogy a tündér már boldogan szemléli az ékszert. Úgy tűnik, odaadta neki.*  
    - Nem tudom, vetett-e rá néhány pillantást, de úgy gondolom, egyetérthetünk abban, hogy gyönyörű munka. *Most, hogy így említésre került, tényleg az. Semmiféle stílusba nem sorolható egyedi darab; csavart fehérarany foglalatokba elhelyezett gömbölyű ónixok pókhálószerű szárnyakkal, aranylapocskák, rubinszemek eklektikus, mégis harmonikus összevisszaságban. És az egész halványan fénylik a sötétben.*
    - Lassan időszerű, hogy adekvát mértékű anyagi ellenszolgáltatást nyújtsak önnek elvégzett munkájáért és szolgálataiért az itt megszokott, univerzálisnak mondható fizetőeszközzel. *Teszi el óvatosan az ékszert, s húz elő ugyanazzal a mozdulattal egy csekkfüzetet és egy töltőtollat.* Mit gondol, mekkora összeg lenne korrekt és elfogadható?


    Ajánlott tartalom

    Re: Woodlawn Temető


      Pontos idő: Vas. Dec. 16 2018, 05:58