Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Central Park - Harlem Meer

    Share

    Central Park - Harlem Meer

    on Pént. Jan. 16 2015, 10:59

    First topic message reminder :



    A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 03 2015, 23:29-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szomb. Ápr. 04 2015, 18:57

    [Debbie – Simon]

    Elolvasom az utolsó sort is.
    - Bagoly mondja verébnek. – ingatom a fejem.
    Könnyen rejtőzöm a mögé, hogy suliról kevesen beszélnek örömmel. Sosem leszek igazi árnyvadász, a kutatómunka talán még fekszik, de edzeni akkor is kell. A közösség kirekesztéséről pedig inkább nem is beszélek. Huszonöt felé elég ciki bevallani, hogy még mindig tanulok, de nagyjából gimi szinten.
    Hobbi. Szerepjáték. Amire mindenki úgy néz rám, mint aki mindjárt hívja a kényszerzubbonyosokat. És még valami furcsa.
    - Ha ennyire szeretnél rólam hallani, ami nem sok minden…. magadról nem mesélsz. – majdnem beszélt mondok, de helyesbítek.
    Olvasva a sorokat nagyra nyílik a szemem.
    - Nincs húgom, nem tudom, milyen egy nővér húg kapcsolat. – és nagyjából úgy érzem, kötekszik, ráadásul burkoltan ő is közölte most velem, hogy á, úgyis hülye vagyok, nem értek én semmit, nem érek fel hozzá, az életéhez. Folyton ezt kapom mindenkitől.
    - Neked hogy hívják a nővéredet? – most már kifejezetten faggatásnak érzem. Talán van valami, ami miatt nem akar erről beszélni. Mégis egyoldalúnak érzem a beszélgetést.
    - Színész? - érdeklődés ül ki az arcomra. – Pantomim? Az nagyon érdekes lehet. – és valóban így is érzem. Vagy félreértettem, hogy színész. Aztán rájövök, hogy hármat mutatott. Mit is mondtam harmadiknak?
    - Bocsánat, a harmadik a festő. – elvörösödök. Ez nagyon jó beégés.
    A kuncogást nem tudom mire véli, ezért várakozó, tanácstalan nézéssel várom, hogy átnyújtsa a jegyzetet. Megértem a kuncogás okát.
    - Beszélni és énekelni nem ugyanaz. Attól még lehet jó hangod. – egyszerű megállapítás.
    ~Ha te mondod, elhiszem.~ vagyis jól van, hülye vagy kisfiam. Megint. Viszont beszélgetünk.
    - Ó. – mimikázok. – Bocsánat. – ezek szerint nem emlékszik már Dublinra. Vagy nem akar róla beszélni. Mindkét esetben és akármelyikben így nem kérdezem erről tovább.
    - Szívesen.
    A kérdésre értetlenül nézek rá.
    - De hiszen itt van az egyetemi negyed. – mutatok az Upper West Side megfelelő irányába, az egyetemi negyed felé.
    Ahogy eszik, eléggé megbámulom, majd észreveszem magam és moderálom a bámulást, az evésre figyelek.
    A nem teljesen százasra hallgatok, elég sok mindent elmond.
    - Bátyád? Van egy bátyád is? – némiképp vágyódás van a hangomban. Szeretem a nővéremet, sokban támogat, de talán ha lett volna a bátyám. Mindegy, már nem lényeges.
    - Majd találkoztok, ha eljön az ideje. – nem mondom azt, hogy változott. Vannak dolgok, amik sosem változnak. Mindenesetre bátorítón mosolygok rá.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szer. Ápr. 22 2015, 21:06

    [Debbie és Simon]

    *A megjegyzésre felkuncog, és szinte már bocsánatkérően ingatja a fejét. Ez van, nem fogja tagadni, hogy maga is egy makacs személyiség. Végtére is: ír. Mi mást lehetne várni valakitől, aki a verekedések hazájából érkezett? Ami meg a másikat illeti, nyilván fogalma sem lehet a valódi okról, miért olyan szófukar a másik, ha saját magáról kell beszélnie. S Debbie nem is az a típus, aki erőszakkal próbálna meg kihúzni belőle olyasmit, amit magától nem mond szívesen, hiszen ő sem beszél magáról. Legalábbis nem arról, ami fontos. S nem azért, mintha érdeklődése vagy hozzáálása lenne felszínes, épp ellenkezőleg. Túlságosan húsba és lélekbe vágna, ha akár csak érintőlegesen is megpróbálná megfogalmazni azt, ami ténylegesen uralja az életét.*
    "Nem tudom, mi érdekes lehetne bennem." *írja inkább, mert igazat nem mondhat. A vérfarkasság elég pikáns érdekesség, viszont nem beszédtéma. Se szóban, se írásban, se sehogy. Erőlteti az agyát, hogy találjon valamit, aztán sebes körmölésbe kezd.* "Carmen, akinél laktam, sokat segített egy állatmenhelyen. Párszor én is mentem vele. Az állatokkal jobban megtaláltam a közös hangot, mint az emberekkel..." *firkálja, némileg szépítve az igazságot. A kutyákkal tényleg nem is volt gond, de a többi dög kicsit megzizzent, amikor Debbie felbukkant. Még a gekkók se másztak elő a zugaikból. Kár, hogy a szerepjátékról nem beszél Simon, ahhoz Debie legalább hozzá tudna szólni. Ellentétben néhány témával.*
    "Hát, én meg nem tudom, milyen lenne, ha lenne öcsém... de biztos más, mint a bátyámmal. Vele nem jöttünk ki túl jól, talán a korkülönbség miatt is. Mindig úgy éreztem, kis hülyeként kezel, akkor is, amikor már nem viselte túl jól az önbecsülésem... egyszer megpróbáltam bemosni neki egyet" *"meséli" kuncogva, feltehetően észre sem veszi, hogy esetleg megbánthatta a másikat. Lévén nem állt szándékában kötekedni, egyszerű ténymegállapítás volt az előbbi hozzászólás részéről. S egy ideje nehezére esik másokra figyelni, ténylegesen figyelni, nem csupán ellenni a környékükön.*
    "A nővérem Denise. Nyomozónő. Na, neki biztos érdekesebb az élete, mint az enyém! Már csak a három gyereke miatt is..." *Azon kapja magát, hogy szívesen írja le a szavakat. Általában bizalmatlanabb, és nem szívesen osztana meg semmit olyasvalakiről, aki közel áll hozzá, de... Simon nem természetfeletti, csak egy ember, s ez már önmagában üdítő változatosságot jelentene ahhoz képest, hogy milyen társaságban volt kénytelen forogni odahaza. S ha hozzáveszi, hogy emellett udvarias és kedves is, nos, határozottan klasszisokkal jobb, mint amihez szokva van újabban. Az érdeklődést viszont fájó szívvel és teljesen értetlen képpel kénytelen letörni.* "Félreértettél... újságíró vagyok." *"Vagyis voltam", teszi hozzá csupán gondolatban. A hármast éppenséggel az írás típusára mutatta, de mindegy, előfordul ilyesmi. A maga részéről egyáltalán nem tartja kellemetlennek a helyzetet, bár ha belegondol, érti, Simon miért igen... a helyében ő is elvörösödne.* "Azért festő is szívesen lennék, ha lenne hozzá tehetségem, de nincs. A rajztanáraimnak az idegeire mentem az antitálentumommal" *próbálja tőle telhetően menteni a helyzetet.* "Persze, manapság azért is milliókat lehet kaszálni, ha összepacázom a vásznat, de ahhoz meg a kapcsolataim hiányoznak!" *írja hozzá nevetve. Aztán döbbenten, elkerekedett szemmel a szája elé kapja a kezét (immár teljesen ép csuklója is látszik), amikor rájön, mit is művel. Tényleg így nevetgél egy vadidegen fiúval? Mikor fordult elő ilyesmi utoljára? Mármint az, hogy egyszerűen jól érezze magát... Megcsóválja a fejét. Túl rég, ha így megdöbben rajta. De hát hogyan is érezhette volna bármikor jól magát Kingsportban... Ajkát rágja a felismerésre, és kénytelen ismét egy hálát rebegni gondolatban Carmennek. Igaza van, mint mindig. Jól tette, hogy elvitette onnan... ne felejtse el este felhívni, hogy megbizonyosodjon róla, jól van. Ennyi idő után bizonyára megviseli, hogy egyedül van a lakásban. Gondolatai közepette (vagy inkább szándékosan) elrepül a füle mellett a következő megjegyzés a hangjáról.*
    "Lehettem tám kilencéves, amikor otthagytuk Dublint, szóval nincs miért bocsánatot kérned. Tényleg csak néhány részlet maradt meg. Egy macskaköves utca, egy cégér, a nyelv hangzása, ilyesmi. Semmi konkrét..." *magyarázza tovább, álmodozó arckifejezéssel rója a sorokat. Az az élet tényleg nem tűnik már többnek, mint egy foszladozó, homályos álomnak. Rég volt...*
    "Ó! Akkor most én bocsánat!" *néz maga elé kissé homlokráncolva, úgy tűnik, teljesen eltájolta magát. Nos, új helyen előfordul... A bámulást némi késéssel észreveszi, és onnantól kissé moderálja magát, bár nem szívesen teszi, de hát ez van. Mondjuk még így se róla mintázzák az asztali etikett szobrát, de legalább már nem is egy szomáliai menekült színvonalán mozog, csak szimplán illetlenül kiéhezett. A bátyja létezésére bólogat.* "Aha, megvertek azzal is." *Na ja, tényleg nem lehetett túl felhőtlen az a viszony, ezt a témát viszont ennyivel igyekszik is rövidre zárni. S talán észreveszi a vágyódást a másik szemében, talán nem...*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Kedd Május 05 2015, 21:56

    [Debbie – Simon]

    - Nem az a lényeg, hogy mit tartasz érdekesnek. Hanem… hogy kommunikálj. Még ha ez most így hülyén is hangzik. – vonok vállat.
    - Állatok. – bólogatok, majd egy képet vágok. – Érdekes lehet. – az állatokról az utóbbi időben nem a kis cuki cicák jutnak eszembe. Démonok. Éppen ezért nem tudok tartani állatot sem. A farkasokról már nem is beszélve. Bár Luke nagyon is rendes, és a többi farkas is. – Az állatok érzik, ki is vagy valójában. Előttük nincs titok.
    Először csak kinyitom a szám, aztán beucsokom. Végül kibököm.
    - Nem tudnám elképzelni, hogy valaha is utáljam a nővéremet. De tudom, hogy van, ahol nincs igazán testvéri szeretet. – miért pont Alec és Jace ugrik be?
    - Ó… az elég veszélyes munka. Három gyerek? – anyám kettővel se bírt. – Szeretheted, nagyon. Szép neve van. – lejött ám, hogy kedveli.
    Az újságíróra bólogatok, hogy értem. Csak egy gondolat akad meg bennem.
    - És hogy készítesz int… - beharapom a szám, mert rájövök, hogy ez eléggé sértő kérdés. – Nem kérdeztem semmit.
    A nevetésre muszáj nevetnem, majd széttárom a karom.
    - Látod, tudsz nevetni! Nagyon is szép a nevetésed! – mosolygok szélesen.
    - Á, értem. Akkor nem sok emléked lehet belőle, onnan. – nem faggatom.
    Széttárom a karom, már nem sok falat van a tányéron és már éhes sem vagyok.
    - Nem baj. A város elég nagy, könnyen el lehet tévedni benne.
    Megvertek. Nem túl szép, de nagyon kifejező.
    - Nem lehet minden jó, nem igaz? – szusszantok egyet. – Nekem ideje mennem. – már így is sokáig tartottam fel. – Örülök, hogy jobban vagy már. – ami azt illeti, túlzottan is, ami nekem gyanús. – Hívjak taxit? – állok fel. Akár itt, akár a taxi mellett állva, búcsút veszek tőle.
    - Jó volt összefutni, még ha nem is így. Legalábbis remélem. Szia! – intek neki, majd abba az irányba indulok, amerre terveztem.

    //Köszönöm a játékot! ^^//

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Pént. Május 22 2015, 17:40

    [Debbie és Simon]

    *Inkább csak egy szájhúzással és egy vállvonással válaszol - kár lenne kifejtenie, mi a véleménye a kommunikációról, amit elvileg öt éven keresztül tanult a marylandi egyetemen. Azért, puszta fricskából és mert tudja, hogy a másik nem érti, gyorsan le is jelel neki egy mondatot. Igaz, történetesen azt, hogy "Vigyázz, a kutya harap!", de hát apróságokra nem adunk.*
    "Hát, ha te mondod... akkor te is jól kijössz velük." *Nem kérdés, állítás. Bár hogy mitől olyan biztos benne Debbie? Maga sem tudja. Talán, mert félig-meddig ő is állat? Na de ez nem publikus infó. A megjegyzésre majdnem ír valami elhamarkodottat, aztán megáll a keze a papír fölött, inkább végiggondolja, és jócskán finomít a dolgokon.* "Meglepődnél, mennyire általános, hogy egyes családtagok ki nem állhatják egymást." *Természetes, hogy aki szerető közegben nő fel, nem igazán tudja, hogy máshol micsoda lelki mérgezés megy. Na, Debbie-nek - néhány cikk kapcsán - volt alkalma beletenyerelni efféle jóságokba.* "De igazad van, én nagyon kötődöm a nővéremhez" *ismeri be kissé kelletlenül. Nem szégyelli - csak félti.*
    *A kérdésre halkan felkuncog, int, hogy jelezze, nem zavarja a dolog.* "Most már sehogy" *felel a befejezetlen kérdésre, derűsre igazított arckifejezéssel. Ami igaz is. A megnémulása óta nem csak interjút nem készített, hanem egyáltalán nem dolgozott. A biztosításából futotta. A bókra óvatos mosollyá szelidül a kacagása, és a fejét csóválja. Inkább nem írja le, hogy "túl öreg vagyok hozzád", bár erős a kísértés, hogy zavarba hozza Simont. Hiszen kölcsönkenyér visszajár.*
    "Ó! Ne haragudj, hogy ilyen hosszan feltartottalak!" *szabadkozik, mikor Simon szedelőzködni kezd, s fogalma sincs róla, mennyire egybecseng ez a másik gondolataival. Feláll, aztán visszahajolva még gyorsan lefirkantja a szavakat.* "Nem kell, köszönöm, megleszek." *Így is meg lett hívva egy ebédre, még csak az hiányzik, hogy a fiú még egy fuvart fizessen neki. Nem szeret tartozni senkinek, és a másik már így is túlságosan lekötelezte.* "Örültem a találkozásnak, Simon." *Aztán hirtelen ötlettől vezérelve még a telefonszámát is odabiggyeszti.* "Ha valamikor segítségre lenne szükséged, hívj fel!" *tépi le és adja át a papírt, aztán integet a fiú után. Némi rossz érzése van azért ezzel az egésszel kapcsolatban, de alapvetően minden jól sült el, szóval... mégis elégedett. S az emiatti mosolyt nem is próbálja elrejteni.*

    //Én is köszönöm a játékot! (: //
    avatar
    David Armanaugh

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Haziel - A Teremtő Látomása
    Tartózkodási hely : Föld
    Foglalkozás : lakkműves

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Pént. Júl. 10 2015, 18:19


    To Kátya    

    Elég hamar visszatértem azon kijózanító szokásomhoz, hogy hajnalban kocogok. Jót tesz. Az ütemes dobbanások a flaszteren, a pirkadati csendesség.
    Nincs olyan hideg már reggel, sőt, mondhatni elég meleg. Mégis megteszem a reggeli köröket, megismogatom a környékre érkező macskákat és a kutyákat is.
    Elmondhatom, hogy viszonylag egyensúlyba értem. Nem örülök annak, ami történt, és miként szabták vissza rám a saját feladatom. Mondhatnám, hogy gyűlölöm a mennyeket, de mindig is belénk volt égetve az, amiért létezünk, az az első. Mint ahogy azzal is tisztában voltam, hogy az emberek világa csalogató. Jó nekem itt. Kátyával. Úgy érzem, Kátya az egyetlen, aki teljességében megért. És ha nem lenne a képességem, akkor is azt mondhatnám, hogy Kátya az egyetlen, akit teljességgel átérzek és tökéletesen egy vagyok vele.
    A Parkban az egyik padra ülök le, pihenni és nyújtani. Sweetie tappancsait hallom már messziről, ha reggelente itt járnak, mindig odajön egy fülvakarásra. Öreg kutya, már nem a játék lételemele, hanem a törődés és a szeretet.
    - Szia Sweetie! – vakargatom a füle tövét, amit láthatóan élvez. De csak pár perc, a gazdit bevárja, korban eléggé egy időben vannak, aztán kocog lassan tovább, így többnyire csak egy intésre futja egymás felé.
    Pár perc után felállok és tovább futok, kell a gondolatok kirázása.



    A hozzászólást David Armanaugh összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 10 2015, 19:34-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Pént. Júl. 10 2015, 19:31

    Dave & Kátya - Run, run


    Egyszer futottunk együtt, se előtte, se utána soha. Tudom, hogy eljár, de nem kérdeztem rá, hogy csatlakozhatom-e hozzá. Egyrészt mindkettőnknek megvan a maga élete és a saját dolgai, másrészt meg jobb szeretem magánkezdeményezésből csinálni a dolgaimat, kérdezgetés, pláne engedélykérés nélkül.
    Éppen ezért ma, amikor készülődni kezdett, én is felkeltem vele. Nem jeleztem, hogy szándékom van bármire is, csak csatlakoztam a reggeli rituáléjához. Kvázi pofátlan szemlélődéssel asszisztáltam az öltözködéséhez, s ha volt rá alkalmam, akkor pikáns célzásokat tettem arra vonatkozólag, hogy mihez lenne kedvem, amint hazatér a futásból, s lezuhanyozni kívánna menni. Eredetileg csak ennyi volt a reggeli műsorom célja, de aztán gondoltam egyet, s mégis futócipót húztam, szűk szabadidőnadrágot és egy fehér trikót vettem magamra, hogy hajam copfbafogása után kimerészkedjek a hajnali életfolyamba.
    Sosem volt bajom az erőnléttel, de mintha a megtett méterek száma nem növekedne, hanem inkább csökkenne, ezzel távolítva el a célomtól. Mert ha már kijöttem ide, úgy nem csak Davidet akartam „meglátogatni” hanem a semmit sem csinálunk félárboccal alapján némi edzést is beiktattam. Természetesen álcám megint csak a varázslat, ami a mundaneken kívül senki elől nem rejtegeti macskaszemeimet.
    - Azt a rohadt, végem van! – rogyok le Dave mellé a padra, s egy pillanatig tényleg úgy érzem, hogyha nem lennék halhatatlan, most azonnal itt pusztulnék el mellette. Pedig sosem hagyott cserben a testem, mindig bírta, amit bírnia kellett. Ennél többet is.
    - Én nem tudom mi a rossz nyavalya van velem, de ez a futás a legrosszabb ötleteim közé tartozott, pedig ennyi meg se szokott kottyanni. Ugye nem sietünk sehová? Mert hacsak nem nyitok egy portált, innen fel nem kelek egyhamar, pláne nem sétálok haza.
    Az állatokra ügyet sem vetek, nem érdekelnek. Magam mögé támaszkodom a pad támláján, úgy helyezkedem kényelembe. Hátradőlésemet mint általában, most sem akadályozza az erkölcs, s az, hogy a mélyen dekoltált, sporttrikóban alapállapotban sok látszik kebleimből, hát még ha domborítva fújom ki magam.
    - És egyébként szia. Meglepetés! – nyúlok oldalra, hogy Davehez ültemben közelebb eső kezemmel tartást váltva gyengéden megsimogassam az arcát. (A meglepetés erősen idézőjeles, hisz nyilván érezte, hogy aközelében vagyok, észre is vehetett, bár nem feltétlenül volt célom, hogy ennél korábban felhívjam magamra a figyelmét.) Esküszöm, hogy jelenleg még egy csóknyi időre megmozdulni is fáradt vagyok. Röhej.
    Amikor felkelne, hogy fusson tovább, csak egy rosszalló morgásra ragadtatom magam. Ha tényleg neki akar indulni, akkor biz’ isten nem fogok itt szégyenben maradni, s csatlakozom hozzá, de baromira tudnám díjazni, ha nem kellene megtegyem, mert ő is nyugton marad. Legalább egy kicsit.. vagy annál valamivel tovább.
    avatar
    David Armanaugh

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Haziel - A Teremtő Látomása
    Tartózkodási hely : Föld
    Foglalkozás : lakkműves

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Pént. Júl. 10 2015, 22:25


    To Kátya    


    Az arcom megmosom a helyi, egyik kis ivókútnál, majd megtörlöm. A mai napig nem tudom megejteni fülpirulás nélkül Kátya megjegyzéseit. Nem csak, mert érzem, amit közben érez, akár a jövőre vetítve, de azt is, hogy visszafelé ezt már nem tudom megtenni. Márpedig nem érzek kevésbé iránta így.
    Reggeli búcsúcsókként megígértem a közös tusolást futás után. Szintén vágytam rá, és ez egyben szokatlanságként hatott még mindig rám.
    Hallottam és éreztem, hogy a közelemben van, s azt is, hogy valami mást is érzek egy ideje vele kapcsolatban, ezért is ülök le az egyik padra.
    Aggódva tekintek rá, mert tudom, ez most nem a tréfálkozás volt felőle. A folytatásban meg bizonyosodom felőle, s ezzel együtt végig is pásztázom.
    - Nem, nem sietek sehová.– fordulok felé. – Nem láttalak még ilyennek.
    A kutyát üdvözlöm, öreg lélek, és nagyon megkedveltem ezt a ragaszkodását dolgokhoz és személyekhez. Kátya felé is nyújtja fejét, megszaglássza. Pislogva nézek a szemeibe, majd Kátyára, miután elmegy tovább a kutya és integetek egyet a gazdija felé. Aki nem engem néz, hanem Kátyát. Önkéntelenül elnevetem magam és ingatom párszor a fejem.
    - Meglepetés... – fogom meg a kezét, ahogy az arcomhoz simít.
    Én is szolgálhatok eggyel. – elvörösödök. Ha beletrafálok, akkor is gond, ha nem akkor is. Vagyis nem tudom.
    - Nem vagyunk egyedül... – suttogom.
    Inkább futni kéne, de a morgással egybekötött lelki rántást érzem, ezért visszaülök a padra.
    Tudom, hogy kérdezni fog. És valamiért tartok az egésztől. De egyben nagyon is boldog vagyok.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Pént. Júl. 10 2015, 23:20

    Dave & Kátya


    Imádom zavarba hozni. Egyszerűen el sem tudom képzelni a napomat anélkül, hogy egy kicsit ne színezzem el a fülcimpáit. Nem hiszem, hogy bántom vele, egy pillanatra sem éreztem azt felőle még, hogy ellenére lenne, így játszom vele. Mert jólesik és azt gondolom, hogy ezzel ő sincs másként. No meg Moszkva óta tudom, hogy a füle az bizony olyan pont, amire nem csak szavakkal tudok vörösséget, érzékenységet játszani. És kellemes piszkálni a tüzet. Ettől marad életben a parázs, nem igaz?
    Kell pár szívdobbanás, míg összekapom magam annyira, hogy ne lihegjem el a mondataimat. Felé fordulok, felemelve fejemet, kissé kiegyenesítve így hátam ültemben a nyújtózás után.
    - Remélem nem is fogsz. Ezentúl naponta kétszer futok. Szégyen és gyalázat, hogy eltunyuljak. Nem divat a családban, s különben sem esik jól kiköpni a tüdőm. – jegyzem meg. Kedélyes vagyok és nem levert, de ólomnak érzem a tagjaimat. Percről percre enyhül az érzés, de egyelőre még tompa vagyok. Szavaimból viszont ez nem süt, van valami ismeretlen vidámság a hangomban, ami már konkrétan engem idegesít. Hiszen nincs semmi oka és ilyen messze sosem állt még a testem meg a lelkem egymástól az érzelmi skálán. Zavar.
    Odakacsintok a gazdának, észreveszem, hogy néz. Hát miért ne? Élvezem, ha megbámulnak, van is miért megtegyék.
    - Hogy? – fordítom figyelmemet immár újra, teljesen David felé. Nem pontosan tudom eldönteni, hogy mit látok szemeiben, amint rám néz, hiszen az aggodalomhoz is olyan kakukk vagyok, mint minden más érzelmi dologhoz, de azt látom, hogy valamiért a szokásostól eltérő pillantásokkal illet. - Mondd. – mosolygok rá könnyedén. S ez a könnyedség az, ami eltűnik belőlem azonnal, ahogy meghallom szavait.
    - Mit értesz ez alatt? – szalad ki a számon a kissé értetlen, de tudat alatt mégis értő kérdés. A legutóbbi óta, amikor is először fedeztem fel magamban a változást egyáltalán nem hiszem, hogy amilyen furcsa érzések kerülgetnek, annak bármi különleges oka lenne. Mindenre találtam magyarázatot az elmúlt napokban, igyekeztem nem foglalkozni vele. Hiszen már volt ilyen, nem tartom valószínűnek, hogy ilyen hamar.. - Vannak elegen ebben a parkban, de mégis kit érdekelnek? Tán olyasmit szeretnél itt és most művelni, amihez zavarna a társaság? – csillan pikantéria a lila macskaszemek mélyén. Fáradt vagyok, az igaz. De van, amire nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy egy kis futás következtében fáradt legyek. Mosolyomban is ennek a gondolatnak fűszere honol.
    avatar
    David Armanaugh

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Haziel - A Teremtő Látomása
    Tartózkodási hely : Föld
    Foglalkozás : lakkműves

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szomb. Júl. 11 2015, 18:18


    To Kátya    


    Muszáj vagyok a számat szinte csücsörítve összeszorítani és úgy mosolyogni. Tudom, hogy nem szeret gyenge lenni, gyengének mutatkozni semmilyen téren.
    - Akkor majd minden reggel velem kocogsz. – fordítom felé a fejem. Direkt nem a mostantól vagy ettől a perctől kezdvét használom. Nem véletlenül.
    Ahogy sejtem, nem fog olyan sokáig az a mosoly ott honolni. Vagy nem tudom. Kátyánál még én magam sem tudom.
    Egyszerre vagyok boldog, izgatott és aggódó. Nem szeretném, ha még egyszer át kéne esnie azon, amin nem olyan régen. Tetszik a hangjában ez a lappangó vidámság és öröm. A szemeibe nézek és a kérdése nem hogy megakaszt a válaszban, de hátravetem a fejem és felnevetek.
    Felé fordulok és megsimítom az arcát.
    - A múltkor sem zavart mindez túlzottan.
    A nagy levegővétel talán segít abban, hogy kimondjam.
    - A közös kívánságunk elég hamar teljesült. – nézek le a hasára, majd vissza a szemeibe, lassan, félreérthetetlenül.
    Ezért nem megy annyira a mozgás sem. – folytatom halkabban, várakozással tekintve rá, miként reagál.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szomb. Júl. 11 2015, 19:11

    Dave & Kátya


    Méltatlankodó szemforgatásra késztet az ajánlata még akkor is, ha megdobban a szívem a kedvességfaktorától.
    - Persze, meg még mit nem! - közlöm vele lendületesen, igen határozott csengőkkel szólaltatva meg hangomat.
    - Hogy a végén kiderüljön, hogy jobb kondiban vagy nálam? Pont előtted nem vagyok hajlandó bizonyítani, hogy nem vagyok mindig tökéletes. Akarja a rosseb, hogy kiábrándulj belőlem.
    Csak félig viccelek. Általában nincsenek önértékelési problémáim és tisztában vagyok azzal, hogy mindenben a legjobbak közé tartozom. Ha a mai futás nem lett volna, akkor ebben a hitemben itt a padon ülve sem tudna semmi és senki megingatni.
    A vigyor lustán születik, s telik meg csintalansággal. Fenébe a fáradtsággal! Ellököm magam a padtól féloldalasan, hogy súlypontomat áthelyezve egy pillanat alatt David ölében teremjek, lovaglóülésben ülve vele szemben a combjain. Kinyújtom kezeimet, vállaira támaszkorom tarkójára simul érintésem azzal egy időben, ahogy homlokának támasztom a sajátomat.
    - Sose szokott zavarni. - kacsintok rá, hogy aztán egyre közelítsek felé ajkaimmal. Ám a csók tervezett kivitelezése előtt megakasztanak szavai.
    Úgy nézek rá, mintha elmegyógyintézeti ápoltat szemlélnék. Nem adok ennek hangot, így nem is kell elnézést kérnem azért, mert ez fordult meg a fejemben, ha tekintettel vagyok a múltra, ha nem. Elhúzódom kissé, hátrébb dőlök ölében ülvetarkója helyett vállán talál támasztg egyik kezem, hogy a másikat szabaddá téve vontatott szakaszossággal kövessem le pillantásának útját. Először lapos, szépen izmolt hasfalamra simítom tenyerem, majd ahogy felnéz, hogy megragadja pillantásomat, én is emelem a kezem, s ideges remegéssel túrok hajamba, s ejtem vissza végül vállára érintésemet.
    - Nem létezik. - szalad ki belőlem az őszinte, hitetlen reakció. Aztán szépen lassan a pánik is megérkezik, ha kimutatom, ha nem. Arcvonásaim kőmaszkja mögé zárva kezd vad dobogásba szívem, s színezi át aurám könnyed gondtalanságát ijedtséggel.
    - Én.. - indul meg újra kezem, minth nem tudnék a testemmel sem, s a szavaimmal sem mit kezdeni. Ezúttal mellkasomra, szívem fölé simul tenyerem, hogy aztán megtámaszkodjam vele saját combomon, még mindig nem mozdulva el David öléből.
    - ..uh.. hát.. - mindkét kezemmel hajamba mászom, tarkómon simítom lejjebb a mozdulatot, mellkasom előtt összeérintve könyökeimet. Veszkődésem teljesen idegen lehet Dave számára, így nem reagáltam előtte még semmire. De nagyjából ugyanezt a műsort végeztem Moszkvában a kanapén ülve egyedül azon a napon is. A ráébredés - ebben a témában - ilyesmit ránt elő belőlem, úgy tűnik. Neveséges testjáték.
    - ..a kurva életbe. Basszus.. mármint.. mindegy. Bocs a szóhasználatért.. Mióta tudod? - szalad ki belőlem a kérdés, s telnek meg vele ametiszt íriszeim is. Ajkaimra tapasztom jobb tenyerem. Nem vagyok rosszul, de eléggé úgy nézhetek ki. Pedig csak a további szavaim kuszaságát akarom magamban tartani erővel így, nem azon igyekszem, hogy nemháborgó gyomromat nyugtassam. Kicsit nem erre számítottam, s zavar, hogy vak voltam. Pedig visszapörgetve a jeleket.. tudnom kellett volna, bassza meg!
    avatar
    David Armanaugh

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Haziel - A Teremtő Látomása
    Tartózkodási hely : Föld
    Foglalkozás : lakkműves

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Vas. Júl. 12 2015, 15:57


    To Kátya    


    - Ugyan miért ábrándulnék ki belőled? – vonom fel egyik szemöldököm, félmosollyal.
    De ha nem szeretsz velem lenni. – adom a bántottat.
    Hátrébb dőlök, ahogy az ölembe ül át, azonnal megfogom a derekát, hogy aztán keresztbe csusszanjon rajta a kezem és mögötte kulcsoljam össze. Becsukott szemekkel érintem hozzá a homlokom.
    A csók mozdulatot érzékelem, de ki kell mondanom. Tudom. A reakcióra, érzelmire is, elnémulok, hideg fut végig a gerincemen. Láttam ezt a nézést, másoktól és régen volt ugyan, de az beleégett a lelkembe. Elkomorodok és csendben maradok, mert sejtem, hogy ez most nem nekem szól, hanem a helyzetnek. Nehéz visszarángatni magam a jelenbe.
    Végignézem a tapogatózását, az érkező pánikot. A hüvelykujjammal simítani kezdem a hátát, igyekezve megnyugtatni. A szeretetem felé irányul, juttatok ebből amennyit csak tudok. Furcsa érzés, hogy számomra csodálatos érzés látni, ahogy a felismerésre jut apránként.
    Először a vállát simítom meg, majd az arcát, elsimítva a haját, majd összeérintem a homlokunkat, ismét. Meglepve egyenesedek ki a válaszra, és a szemeibe nézek.
    - Csak akkor bocsátom meg, ha... – hajolok felé, finoman elvéve a kezét a szájától, hogy a számmal helyettesítsem a kezét. Gyengéd és finom, erőt adó csókot adok.
    - Nem régóta. És nem is voltam biztos benne. – átölelem. – Szeretlek.
    Emlékszem, hogy mit mondott az állatkertben, de a mostani jelenetet látva, úgy vélem, mintha nem lenne ebben olyan biztos.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Vas. Júl. 12 2015, 20:51

    Dave & Kátya


    Nem ertem a kerdest. Marmint ertem csak azt nem ertem, hogy o mit nem ert.
    - Mondjuk azert, mert egy pillanatig nem tunnek olyan tokeletesnek, mint amilyen vagyok. Megvan az eselye. - kacsintok ra a vegen. Cseppet sem zavartatom magam amiatt, mert esetleg egoistan hangozhatott az, amit mondtam. Ismeri az onertekelesemet, altalaban nem csak hiszem, hogy jo vagyok, hanem jo is vagyok.
    - Ha nem szeretnek veled lenni, akkor nem varnam azt, hogy elvegyel es nem mondtam volna igent. Megpattannek, tudod jol. Egesz eletemben ezt csinaltam, ellenben melloled eszemben sincs elmenni.
    Van nemi meltatlankodas a hangomban. Ha tetteti a megbantottat, ha komolyan gondolja, ugyanaz a reflexiom. Amit kap is, mert nem akarom magamban tartani.
    Jolesik az erintese es az a mod, ahogyan veszi a lapot es hozzamozdul az olebe ulesemnek. Hagyom, hogy ezen kellemes erzesbol toltekezze az, ahogy lehunyom szemeimet. Csokolnam, de megtorik a pillanat.
    Bannam talan, ha feltunne, hogy nem epp megfelelo modon tekintettem ra. Bar az igazsag az, hogy ennek semmi eselye sincs, mert nem veszem eszre magam. Tulsagosan sokkol az, amit hallok. Egyaltalan nem tudok vele mit kezdeni, vergodok, mint a partra vetett hal. Legalabb olyan komfortosan is erzem magam.
    Arrol nincs szo, hogy ostoba lennek vagy nehez felfogasu. Nagyon is leesik szep aprankent, hogy mirol is beszelunk. Epp csak ha azzal fenyegetnenek, hogy elveszik minden eromet, mindenemet, ami vagyok, akkor se lennek kepes meg kimondani, hogy milyen kovetkeztetesre jutottam. Elso a hitetlenkedes. Aztan a karomkodas. A retteges. A megsemmisules. Es csak utana jon a hiszterikusnak indulo, majd onfeledtbe csapo nevetes, melynek megszuleteseben nagy szerepe van mindannak a szeretetnek es gyenged torodesnek, amit ebben a pillanatban Davidtol kapok.
    - Ha? - tolul rogvest ajkaimra a kerdes. At se gondolom, idom sincs ra, a csokja eler. Ugy csokolok vissza, mintha utolso csepp levegoert kapkodo fuldoklo volnek. Nem probalkozhatott volna ennel tokeletesebb modszerrel a feszultsegem elszivasara. Bar szegyellem magam azert valahol, mert nem titkolom el elole, s igy tulajdonkeppen bele plantalom, de jelenleg nem vagyok meg az az onmagam sem, amit o megismerhetett az egyutt eltoltott ido soran.
    - Ha ez a valaszreakcio, akkor hajlando vagyok ujra karomkodni es ujra bocsanatot kerni erte. - kapaszkodom a temavaltasba, mint mentoovbe. Eszemben sincs kibontakozni az olelesbol, ha elzsibbadnanak tagjaim, akkor se tennem. Es a bocsanatkeres? Tudhatja jol. Nem az en vilagom, tehat tolem hatalmas dolog.
    - Es nem sokkolt? - zuhan ki belolem a kerdes. Szinte mintha varnam, hogy bevallja, benne is ez enyemekehez hasonlo panik fogalmazodott meg.
    - Szeretlek, David, nagyon. Gondolj rolam akarmit, de akkor is ki kell mondanom. Ram hoztad a fraszt.
    Ez nem azt jelenti, hogy visszaszivnam azt, amit az allatkertben mondtam. Egyszeru, szegyenletes teny csak, semmi tobb.
    Nagyot sohajtok, mielott ujra megszolalnek. Hangombol eltunik az idegesseg. Eloszor targyilagos, aztan boldog szinezetu lesz kiejtett mondataim sora. Nem akaratlagos, igy jon. A lelkembol, amihez kettonk kozul csak Davenek van kulcsa.
    - A gyermekedet varom. En.. Jo eg! Fogalmam sincs mivel jar ez, de or..
    Nem mondom, hogy orulok, pedig igen. Egy masik kerdes viszont megaladalyoz a mondat folytatasaban. Megallithatatlanul tor fel belolem. Komolyan nezek David szemeibe.
    - Egytalan te orulsz neki? Te is orulsz?
    A mondat ishangsulyos. Ugy helyezkedem az oleben ulve, hogy pontosan, premier planban lassam arcvonasait. Kivancsi vagyok, varakozo, de egyben bizonytalan is. Ez a terep nekem uj. Ingovany.
    avatar
    David Armanaugh

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Haziel - A Teremtő Látomása
    Tartózkodási hely : Föld
    Foglalkozás : lakkműves

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Hétf. Júl. 13 2015, 22:12


    To Kátya    


    Kicsit összecsücsörítem a szám, még hunyorítok is.
    - Költői kérdésnek szántam. – végül egy puszit lopok tőle, magamban jót derülve, hogy az önbizalom természtes része Kátyának. Így szeretem.
    A következőkre meleg mosoly honol az arcomon és a szememben is, úgy simítva végig az arcán, majd a szemeibe is így tekintek.
    - Most már nem is lenne szívem elengedni. – tudom, hogy elengedném,  éppen ezért fogalmaztam így. Még akkor is, ha ebbe belepusztulnék.
    Szeretet adok, nyújtok számára, amennyit csak tudok. Szeretnék neki segíteni. Érezni akarom, hogy mire vágyik most és meg akarom neki adni. Megcsókolom, hogy kifullasszam, hogy feltöltsem.
    - Akkor tedd meg. – suttogom, félig nevetve, még jobban átölelve, nem engedve, érzem, hogy szüksége van rá, megadom, mert szeretném megadni.
    - Igen, sokkolt. – döntöm hozzá a homlokom.
    Egy rövid idegi csendben vagyok, s csak utána válaszolok:
    - Nem akartam rád hozni a frászt.
    Egyre szélesebb mosollyal figyelem az örömét. Szétáramlik bennem az érzés, mint ahogy ugyanez az érzés áramlik felőlem felé, hogy beborítsa és támogassa.
    - A gyermekünket várod.  – javítom ki, hangsúlyozva a többes számot.
    - És nagyon örülök neki, várom és aggódok. Érted. Értetek. – suttogom a végén, nem szeretném, ha átélné ismét ugyanazt, sosem lett volna szabad átélnie, megtapasztalnia. Nem fogom többé hagyni.
    - Nagyon boldog vagyok. – ölelem át hirtelen, s a nyakába fúrom a fejem.
    Szeretném, ha lenne gyermekünk, s csak ha te is akarod.
    - Nem foglak arról faggatni, hogy miként tervezed. Nekem az a fontos, hogy jól legyetek.  


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Hétf. Júl. 13 2015, 23:50

    Dave & Kátya


    Felvonom szemöldökömet, oldalvást pillantva Davidre.
    - Hol látsz te itt költőt? Legfeljebb a pénz szoktam költeni, mondjuk vodkára, de igazából azt sem, te meg pláne, szóval.. - legyintek nevetve, s inkább az ölébe huppanok. Költői? Pf, komolyan, néha túl magasan repül nekem ez az angyal, de még ezért is szeretem.
    - Mert valaha lett volna? - rökönyödök meg kicsit, s a sértettség tengere elönti agyamat egy röpke pillanatra. A simítása viszont elmossa érzelmeimet, kisimítja a lelki háborgásomat is.
    - Fogsz te még zokogni azért, hogy bár elmennék, de nem megyek! - öltök nyelvet tettetett gonoszsággal, s hosszú percekig ez az utolsó önfeledt, cinkos, játékos pillanatom.
    - Nekem senki nem parancsol! - lehelem ajkaira enyhén rekedten. Nem csak a csóktól, a sokktól is, s bár tényleg nem káromkodom újra, s nem is kérek elnézést, most én leszek az, aki hosszú csókba fullasztja David ajkain minden félelmét.
    Úgy érzem, hogy egy mázsás kőtömb zuhan le szívemről. Ha nem mondta volna, hogy sokkolta, talán még nyomorultabbul és még anyánakvalótlanabbul érezném magam. Mondjuk az érzés megvan, de mellette fel meri ütni fejét bennem a várakozás is. Halványan, de megcsillan vala.
    - Ezt azért jó hallani. - sóhajtok bele az ölelésbe. Hümmögök egyetértőn. - Tudom. Nyilván akkor is ez lett volna a reakcióm, ha magamtól jövök rá. Kicsit krípi, hogy már azelőtt érezted a jelenlétét, hogy én éreztem volna, de örülök, hogy te hívtad fel rá a figyelmemet. - és nem kellett egyedül lennem amikor rájövök. Megint. Ám ezt nem teszem hozzá azért.
    Azon, hogy kijavítja a ragozásomat, fel kell hördüljek. Aranyos, a jelentése is aranyos, de ezek csak szavak. Bennük volt az egom, de az nagyon is sokat jelent, hogy csak fintorgok és hörgök, de nem kérem ki magamnak. Mert így van. Az ő gyermeke, aki az én gyermekem. A miénk. Basszus, ez talán még ijesztőbb így, mint csak simán tudomásul venni, hogy megváltozik az életem. De hogy megváltoztassam valaki másét? És nem élvetegen? Ha nem ülnék, akkor lehet, hogy most ájultam volna el.
    - Házasságkötés előtt ez nagyon eretnek? - szinte könyörgő a tekintetem. Szeretném, hogyha rábólintana, valahogy jólesne valami eretnekséggel, szentségtelenséggel idegesíteni az angyalokat. Tudom, gonosz vagyok talán, hogy még ebben a helyzetben is erre gondolok, de ennyi veszkődés és önelvesztés után, érzelmi zűrzavaromban engedtessék már meg nekem.
    - Nem lesz semmi baj.. Nem..
    Képtelen vagyok azt mondani, hogy nem fog megtörténni újra az, amire jelen pillanatban mindketten gondolunk. Próbálok hinni benne, hogy nem fog, de talán a hit David asztala inkább. Én csak úgy teszek, mint aki biztos a dolgában, ezzel segíthetek.
    - El ne áruld senkinek.. - súgom bele az ölelésbe kis kacaj ízével hangomban - ..de én is az vagyok.
    Nem értem a "te is akarod" részt. Legalábbis először. Aztán pedig nagyon is leesik a jelentése. Hangom nagyon komoly, amikor megszólalok. Kibontakozom az ölelésből annyira, hogy David szemébe nézhessek megint.
    - Nem tudtam ellökni magamtól, most se menne. Amit mondtam, megmondtam. Szeretlek. Szeretném. És szörnyű, elviselhetetlen leszek amiatt, mert örökké bizonytalannak és tehetségtelennek fogom érezni magam. - elhúzom a számat. Kikászálódom Dave öléből, a kezemet nyújtom neki.
    - Futás, vagy hazamegyünk?
    Kérdezhetném azt is, hogy hazajön-e velem, de akkor ezzel céloznék arra, hogyha futni akar, akkor sem megyek vele. Pedig de. Nem vagyok hajlandó szégyenben maradni, pláne úgy nem, hogy már tudom a gyengeségem okát, s ha tisztában vagyok vele, akkor nem is lep meg majd.
    - Tervezem? - elnevetem magam. - Fingom sincs róla! Reméltem, hogy te okosabb leszel..

    //Ha ide nincs más, akkor én zárnék, de szeretnék jegyet váltani egy következő játékra is. :oops: Újfent nagyon élveztem, köszönöm! Szívek //
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Kedd Júl. 14 2015, 00:52

    Clary & Jack

    Tegnap, tegnap történt minden, tegnap dobtam Jace-t, és az igazat megvallva… nem vagyok benne biztos, hogy rossz döntés volt, mert… Jobbat érdemel nálam, hisz nyolc évig kerültem, és hagytam kicsúszni az ujjaim közül, miközben a kapcsolatunk megváltozott. És a múltkori eset Jack-el, ami jól esett, végre éreztem, hogy élek… hogy szabad vagyok, és jól estek a csókjai. Kedves volt velem, megértő, mikor szükségem volt rá, és hibát követtem el, hogy őt is kerültem. Most itt állok azon a helyen, ahol először megcsókolt, hoztam egy hütőtáskát tele sörrel, amiben egy ízeseített volt, majd írtam rgy SmS-t és tudtam, hogy nem fog eljönni, de mikor kibontottam a sort és beleakartam kortyolni, megfordultam, de az üveg kicsúszott a kezem közül, majd landolt a földön. Lábaim maguktól kezdtek el mozogni, könnyes szemmel rohantam Jack felé, és ráugrottam. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, kezeimet pedig a nyaka köré.
    - Hiányoztál… - mondom, majd jó szorosan magamhoz ölelem éd fejemet a vállába fúrom. Nem akarom, hogy elengedjen, nem akarom, hogy letegyen, egédz nap a közelségét akarom érezni… Lehet elrontom az egész életem, de… Őt is szeretem, vannak iránta is megmagyarázhatatlan érzelmeim, melyeknek nehezen szabok határt… Majd felemelem a fejem, és homlokomat az övének támasztom, majd könnyes szemeimmel az övébe nézek és elpirulok… érzem, hogy pír szökik az arcomban, és mellkasomat egy kellemes melegség fűti.
    - Sajnálom… előbb kellett volna, hogy keresellek. - mondom neki, és legszívesebben már most megcsókolnám, de… nem tehetem… nem helyes!
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Kedd Júl. 14 2015, 02:18



    Clary & Jack





    Egészen haszontalanul akartam tölteni a mai napomat. Volt elég izgalom és megpróbáltatás mostanában, úgy gondoltam ennyi csak ki jár. Ha tehetem ki sem lépek ma az ajtómon. Bekészültem bőven sörrel meg egy raklapnyi nézni való filmmel és egyéb marhasággal. Legjobban a Tom & Jerry összesre voltam ráállva. Hiába mindig nagyon jót szórakozom ezeken a régi marha meséken. Röhögtem pattogatott kukoricát zabáltam és söröztem teljesen gondtalanul.
    Egészen tartott ez addig, míg nem csörrent fel a telefonom egy SMS gyanánt. Leállítottam a mesét, majd kissé morcosan néztem a telefon után egészen addig, amíg nem láttam ki írt. Meglepődtem, nagyon is. Hiszen ez Clarytől jött. Most szeretne találkozni velem a parkban, ahol első alkalommal. Igazából nem tudom mire vélni a dolgot, de nem hagynám ki semmi pénzért, hogy ne lássam őt újra. Kíváncsi vagyok, mi van vele, és hogy van. Az elválásunk óta igazából úgy véltem, soha nem látom őt újra, és ez lesz a legjobb neki. Valami mégis megváltozhatott és teóriám megdőlni látszik. Mindenre fény derül, ha odaérek.
    Összekapom magam egy gyors zuhany, valami szokásos egyszerű szerkót kapok magamra, amolyan tipikusan árnyvadászosat a bőrkabáttal megspékelve, magamhoz veszem a slusszkulcsot és robogok is le a lépcsőn. Bedörrentem a motort csutkára csavarom a rádiót és csak bízom benne, hogy minél hamarabb odaérek, és nem kell sokat egyedül várnia rám. Azt nem szeretném.
    Nem volt olyan vészesen hosszú idő, míg ide értem, az már annál inkább, hogy le is parkoljak ezen a környéken, de végül csak sikerült. Zsebre vágom a kezem és elindulok a fához, ami alatt kiszúrtuk egymást, zsebre vágott kézzel.
    Meg is pillantom őt, pont ott ül ahol legutóbb. Mellette egy hűtőláda pihen és sört szorongat a kezében. Ez már rögtön gyanús, de egyben nosztalgikusérzésnek is mondható. Ami ezek után következik ez több mint megdöbbentően ér. Miután észrevett eszeveszetten rohan felém és rögtön a nyakamba is ugrik, átkulcsolva kezével nyakamat, de még alul lábaival is. Hmm, ez egészen jóleső, de egyben hihetetlen is. Szavai is villámcsapásként érnek. Hogy én hiányoztam? Fura. Mosoly szökik arcomra, nem tudom visszafogni. Miért is kéne ellenkeznem ez ellen?
    - Te is. Kíváncsi voltam, mi van veled. Hogy még mindig az egereket itatod e?
    Jegyzem meg mókásan. Remélem, hogy azért nem így volt. Most ahogy ránézek, boldognak tűnik. Semmi depresszió vagy könnyek. Na, jó könnyek mégiscsak vannak, de, ezek örömkönnyek ha jól látom. A homlokunk összeér, én meg csak nézek kissé bambán a szemeibe és próbálok rájönni mi ez az egész? Mi jár a fejében? Elpirul, mint mindig, ha közel kerülünk egymáshoz.
    - Hát én igazából azt hittem sosem keresel többet. Megleptél.
    Mondom meg az őszintét, mint mindig. Tényleg úgy éreztem utóbb, hogy ez volt az utolsó alkalom és más utakat kell járnunk. Rosszul hittem úgy néz ki. Clary nem ezt akarta. Érzem a csók ízét a levegőben, de most úgy döntök nem élek ezzel olyan hamar. Lehet hogy nem is azért hívott.











    ▲ music: Shoot To Trill▲ ▲Words: 474▲ ▲Note:-

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Kedd Júl. 14 2015, 20:14

    Talán nem szabadna itt lennem, talán nem szabadna, hogy ilyet érezzek egy másik fiú iránt, de nem tudok mit tenni ellene. Az első találkozás óta érzem az ajkait, ahogy csókol, ahogy... itt van nekem. mellette felszabadultnak érzem magam, biztonságban vagyok és jól érzem magam. Szeretek Jack-el lenni, és kész... nem fogom titkolni, hogy vele szeretnék lenni, megszeretném csókolni, és... hiú reményekkel kijöttem a parkba, hoztam hűtőtáskát, benne csomó sörrel, és írtam neki egy SmS-est. Nem számítottam rá, hogy megfog jelenni, és elfog jönni, de mikor megpillantom. Szívem szaporábban ver, érzem, hogy kellemes és lágy melegség lengi be a mellkasomat. Nem várok, azonnal elkezdek rohanni felé, és magamhoz ölelem, miközben lábamat a dereka köré, míg kezemet a nyaka köré kulcsolom, és nem eresztem. Szerencsére nem ellenkezik, hanem mosolyog. Imádom, mikor mosolyog és imádom őt magát is, egyből megcsókolnám, nem fognám vissza magam, de nem szabad ezt tennem még...
    - Én is tudni akartam, hogy mi van veled, tényleg nagyon hiányoztál te nekem! és nem is itatom, ezek most... örömkönnyek miattad. - mondom neki, majd még jobban magamhoz ölelem, magamba szívom kellemes és férfias illatát, majd nyomok egy halvány puszit a nyakára, és ezt csak rutinból teszem, mielőtt homlokomat az övére teszem, és pillantására csak elmosolyodom, miért kell ilyen bambán nézni, Ez vicces... és megint sikerül megmosolyogtatnia, de miért?... Olyan megmagyarázhatatlan, de nekem most erre van szükségem, nekem Jack-re van szükségem... Tudom, erős kijelentés ennyi idő után, de szeretem, és szeretném még jobban megismerni...
    - Előbb meg kellett volna már ezt tennem... -
    mondom neki, majd ajkaimat az ajkaira tapasztom. A csókom vad, szenvedélyes és követelőző. Vágytam a csókjára, sóvárogtam utána, és jól esett... Ha nem állított meg, akkor pár percig elhúzom, miközben egyik kezemmel az arcát simogatom. Vajon most mit gondolhat? Rossz embernek láthat? Vagy... mikor észbe kapok, akkor megszakítom..
    - Sajnálom, lehet nem akartad, és én... - kezdem dadogni neki, miközben teljesen vörös arccal ajkamba harapok, és szemeit fürkészem. A vak is láthatja, hogy teljesen belé vagyok zúgva, és a körülöttünk lévő emberek, csak minket fürkésztek, és... nem zavart, hogy láttak vele, sőt. Boldog voltam, és elmosolyodtam, majd szavak helyett inkább újra megcsókolnám, mert az előző csók... egyszerűen csodálatos volt, még többet szeretnék, de lehet, hogy Jack... ő lehet, hogy nem szeretné, és nem erőszakolhatom rá magamat.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Kedd Júl. 14 2015, 21:02



    Clary & Jack





    Igazából tényleg nagyon meg voltam lepve, mikor SMS-t jelzett a telefonom, de igazából pozitívan. Szívesen jöttem, kicsit sem bánom, hogy Claryre szánom az időt.  Különben is csak haszontalanul töltöttem volna ezt a napot, ez még így sokkal élvezetesebbnek ígérkezik. Nem tudtam pontosan mit akar majd mondani, vagy mit szeretne egyáltalán tőlem. Ez csak akkor kezd világossá válni, mikor örömkönnyektől áztatottan a nyakamba ugrik. Látom, hogy majd kiugrik a bőréből és örül, hogy viszont láthat. Én is örülök neki, nem tagadom.
    - Miattam? Ez hízelgő, de ennyire csak nem hiányozhattam. Én jól megvagyok köszönöm, de mi történt veled?
    Érdekel hogyan zajlott a találkozás Jacel. Mondjuk, hogy itt van és így fogad ez már önmagában is sokat elárul. Nem lehetett valami fényes megbeszélés. Szeretném a szájából hallani a történteket, nem akarok bele mászni az életükbe, ha még mindig bizonytalanság van körülöttük. Az elrontja az élményt és konfliktusba sem igazán keverednék ezért.  
    Egyre jobban bújik, hozzám érzem, én pedig tartom közben magabiztosan, kicsit sem jelent gondot. Jó erőben vagyok és kapaszkodik is. Először a nyakamra kapok egy óvatos puszit, már azt hinném, hogy itt véget is ér a dolog, de ez csak a kezdet. Egy kis előjáték az igazi támadás előtt.
    - Micsodát?
    Nézek rá értetlenül, de a választ nem szóban kapom meg. Ajkai az enyémhez tapadnak és szenvedélyesen veszi birtokba, amire vágyik. Csókja még egyszer sem érződött ilyen vadnak és követelőzőnek. Meglep, de lassan felveszem az iramot és viszonozom csókját. Mert miért ne tenném? Nagyon is szívet melengető érzés.
    - Úgy tűnök, mint aki ellenkezem kézzel-lábbal?
    Nevetek egy jót feltételezésen. Imádom benne ezt a kis naivságot, olyan aranyos ilyenkor. Kezdek rosszat sejteni, hogy valami olyan dolgot indítottam el Claryben, ami mélyebb érzelmekre ad okot és én ettől általában a falra mászom. Terelem inkább gyorsan a gondolataim erről és élvezem az adandó helyzet. Van mit. Az újabb csókba bonyolódom, nyelvemmel is élénken masszírozva őt kezem pedig egy pillanatra rakoncátlanul belemarkol fenekébe lejjebb csúszva. Már csak azért is kíváncsi vagyok mik a határok jelenleg. Tesztelem őt.




    ▲ music: Shoot To Trill▲ ▲Words: 332▲ ▲Note:-

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Kedd Júl. 14 2015, 22:17

    Na jó, talán nem volt életem egyik legjobb döntése, hogy azok után felkeresem, hogy napokig kerültem, de kellett ez az idő, hogy belássam… Szükségem van rá, és érdekel, hogy mi van vele. Az SmS csak egy hirtelen ötlet volt, és nem hittem volna, hogy tényleg meg fog jelenni, de itt van és csakis velem van, nem mással velem. Természetesen egyből lerohanom és magamhoz húzom, és ő nem ellenkezik, nem tesz le a földre, hagyja hogy azt tegyek, amit jónak látok, és ezt szeretem Jack-ben. Nem csak eszméletlenül helyes, hanem tökéletes is, hisz… humoros, alkalmazkodó, szeretni való és nagyon jól csókol. Csókjai olyanok, akár a mennyország egy apró szelete.
    - Miattad és de! Hiányozhattál ennyire… ez most hosszú lenne, röviden összefoglalva meghoztam egy döntést… - motyogom neki, és kicsit halványul a mosolyom. Nem szeretnék most a minapi dolgokra gondolni, most kiszeretném zárni a külvilágot, és csak vele lenni és csakis rá szentelni a figyelmem. Egyre közelebb bújok hozzá, és ő megtart. Jó kondiban van, és elég erős is, nem félek, hogy le fog ejteni, inkább nyomok a nyakára egy puszit, és mikor kérdez csak elmosolyodom.
    - Ezt… - mindössze ennyi a válaszom, akit már a szájába sóhajtok és belekezdünk egy vad csókcsatába. Jól esik és p… szenvedélyes a csók, talán még sosem csókoltam meg így azelőtt, de nem érdekelt, mert most… most erre volt szükségem, arra hogy ajkait érezhessen és nyelve vad táncot járjon az enyémmel, de majd megszakad a csók, sajnos…
    - Nem, szerencsére nem… - még mondanék valamit, de nem tudok, mert megcsókol. Nyelveink ismét táncot járnak, és már egyre ismertebb helyen, hisz nem ez az első csókunk. Élvezem a csókot, nem szakítom meg, de mikor keze lejjebb csúszik és belemarkol a fenekembe, akkor csak ajkába nyögök egy aprót, de nem zavar. Kezem a tarkójára csúszik csók közben, és elkezdek játszani a tincseivel, majd azért megszakítom a csókot, már percek óta csókolozunk, és mindenki minket figyel, és… már egy picit zavar, de mikor megszakítom a csókot, akkor is el vagyok pirulva…
    - Elhiszed, hogy hiányoztál? - kérdezem tőle és még nyomok egy gyors cuppanosat az ajkaira, majd elmosolyodom, és elpirult arcommal, és két szememmel figyelem őt, nézem a szemeit. - Nem megyünk oda a fához? - kérdezem, de jelezve azt, hogy nem akarom elengedni, még szorosabban magamhoz húzom, vigyen csak az ölében, és a hatás kedvéért még kiskutya szemeket meresztek rá, és ártatlan képet vágva, még az ajkamba is harapok.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Kedd Júl. 14 2015, 23:31



    Clary & Jack





    Nem volt azzal gondom, hogy ennyi ideig nem keresett. Meg volt a saját gondja, a nagy szerelem dilemmája megértettem. Sőt ugye én ezt úgy könyveltem el, hogy aranyos kis puhatolózás volt, de ennyiben is marad a dolog, hát nagyot tévedtem. Meglepő, nem szokásom, jó emberismerőnek tartom magam pedig.
    Nem ellenkezem kicsit sem, miért is tennék ilyet? Nem vagyok én semmi jónak az elrontója, és amit kapok, ez a szeretet és szenvedély kifejezetten izgató dolog. Sosem vetettem meg hasonló élvezeteket.
    - Hát, ha te azt mondod, akkor elhiszem. Én ezt értem, de mégis milyen döntést?
    Nem vagyok én kíváncsi minden egyes apró részletre, inkább csak a végső konklúzióra az elválásra vagy nem elválásra. Fontos tényező. Jacel így is pengeélen táncolunk olykor, bár nem tartok tőle, kicsit sem. Azt teszem, ami jól esik, mint mindig.
    Kíváncsi vagyok természetesen, hogy milyen elhatározásra jutott, hogy most szabadon fog élni és élvezni az életet, vagy más? Nem tudom pontosan, az a gondolat, hogy engem akarna, társául csak pillanatra röppen fel bennem, de nem tudnám elfogadni. Az nem lehet, nem tudok én megmaradni senki mellett sem hosszú ideig.
    A csókja nagyon is élvezhető, ahogy jobban beleéli magát és bátrabban bontakozik ki benne, mint eddig bármikor. Így sokkal jobb. Le sem tagadhatnám, hogy élvezem minden egyes pillanatát, amit meg is tehetek, hiszen hosszan elnyúlik. Persze egyik sem tart örökké, ez sem.
    Kis szünetet tart, csak hogy elmondja véleményét, viszont most én kapok az alkalmon, hogy birtokba vegyem ismét ajkait, de nem ellenkezik, úgy éreztem ezt akarja ő is. Sokadik csók, de kicsit sem unalmas, inkább egyre izgatóbb és ez kiütközik abban, hogy nem bírok magammal és formás fenekét is megmarkolom, de nem jár érte pofon vagy hasonló csak egy kellemes nyögés a csókba, ami zene füleimnek. Jobban akar, mint gondoltam. Nem vettem észre, hogy ennyire felzavartuk az állóvizet a nyugalmasan sétálók körében. Nem zavar, hogy néznek, de ennyire nyilvánosan talán nem kéne, ez csak ránk tartozik.
    - Hát erős indokot adtál rá, hogy elhiggyem.
    Vigyorgok rá kedélyesen. Ezért már bizony érdemes volt ide jönnöm. Nem gondoltam volna, hogy így letámad. Kitágultak a határok.
    - Persze ott sokkal jobb lesz. Menjünk!
    Már éppen arra készülnék, hogy letenném, de érzékelem, hogy nem akar elengedni csak úgy. Még most sem. Elnevetem magam, majd kicsit váltva a pozíción inkább ölbe kapom, lábát is és úgy vinném el a fáig. Kiválóan érzem magam vele.







    ▲ music: Shoot To Trill▲ ▲Words: 392▲ ▲Note:-

    avatar
    David Armanaugh

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Haziel - A Teremtő Látomása
    Tartózkodási hely : Föld
    Foglalkozás : lakkműves

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szer. Júl. 15 2015, 00:21


    To Kátya    


    A költésre csak a fejemet ingatom. Tud visszavágni, meg is mosolygom.
    Csak hümmögök nemként értelmeztetve a válaszaimat a kérdéseire. A parancsolásnál azonban fojtottan felnevetek. Ez tény.
    A kezem a tarkójára csúszik, nem tudok válaszolni arra, hogy előbb éreztem. Kezdetektől fogva mindig dilemma volt az életemben, hogy miről szólhatok és miről nem. Csak az aggodalmam és az, hogy Kátya érezhet engem is. Megkönnyebbülten sóhajtok egyet.
    A felhörgésre ránézek, nem értem.
    - Nem mindenhol. Van, ahol ez véglegesíti a házasságot. – érzem, hogy mit szeretne, az őszinteségem azonban erősebb.
    - Nem árulom el senkinek. – suttogom.
    - És nem vagy az. Nem leszel az. – hagyom, hogy felkeljen az ölemből, fogom a kezét.
    - Menjünk. – átölelem a derekát.
     Az ész mindig is te voltál. – nevetek rá, de addigra már a rejtőzés mögé burkolódtunk, hogy azután tényleg eltűnjünk, otthonra.

    //Nagyon élveztem, köszönöm! Szívek //


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szer. Júl. 15 2015, 00:36

    Na jó, nem tehetek arról, hogy látni akarom, hisz tett érte múltkor itt, ezen a helyen, mert az első csókunk, egy kellemes emlék, melyet mai napig őrzők, még anyu sem tudja, és nem is merem neki elmondani, hogy mi is a helyzet akkor most köztem és a rejtélyes ideges fiú között, mert… tudja, hogy aznap egy fiúval voltam, az ajak harapdálásból és az állandóan elpirult arcomból rájött hamar, de szerencsére nem szedett ki belőlem semmit.
    Majd lerohanom, megölelem, magamhoz láncolom, és nem ellenkezik, ez olyan jó érzés, hogy el nem tudom mondani… Lehet, hogy nem felejtett el úgy, mint egy lehetséges baratnő… mindegy, ez még korai, és Jack nem híve a kapcsolatoknak, szóval teljeséggel reménytelen a dolog.
    - Jace és köztem mindennek vége! - mondom ki, bár… nem olyan kellemes dolog, de én hoztam meg a döntést, és én választottam ezt, mert… sok dolog volt a kiváltó ok, de a leglényegesebb, hogy annyi évig külön voltunk, és valami megváltozott köztünk, már semmi sem ugyanolyan, mint akkor régen… talán minden akkor tudatosult bennem, mikor ez az álom padi megcsókolt. Olyan jó volt vele lenni, annyira vártam már ezt, hogy végre újra megölelhessem és magam mellett tudhassam.
    Élvezzük kölcsönösen a csókokat, és mindketten vágyunk a folytatásra, ha lehetne, akkor el sem engedném többet, hanem csak ajkamat az ajkaira tapasztanám, és mindig gondom-bajom megszünne. Nem is tudom, hogy mióta érzek így, de… nem rossz érzés, sőt. Majd kis szünetet tartok a csókunk között és elmondom neki a véleményem, de ő már csókol is, kényezteti a nyelvemet a nyelvével… Majd mikor a fenekembe markol, természetesen nem pofozom meg, hanem csak belenyögök a csókba, amit ő mindenképp élvezhet, mert… gondolom tetszik neki ez a dolog. Majd csak később eszmélek rá, hogy a sok nézelődő minket bámul, és egy kisfiú el is akart kezdeni tapsolni, azon elmosolyodtam, de a figyelmem újra csakis is Jack-re terelődőtt.
    - Szívesen indoklok még… - mondom elpirult arccal és lágy hangom, mert szívesen érezném ajkait újra és újra és újra… lehet függövé váltam, de nem is akarok erről leszokni. Remélem nagyon sokáig élvezhetem még a csókjait. Majd kedélyes mosolyától csak még jobban elpirulok, és csak nézni tudom… A szép szemeit, az arcának az éleit, és a puha ajkait, melyek képesek a mennyországba repíteni.
    - Menjünk! - mondom, de mégha le is akarna rakni, nem engedem, mert még jobban húzodom hozzá, és szerencsére nem rak le, hanem az ölébe vesz, és mikor nevet én is nevetek és hajába túrok… - Imádom a hajad… vagyis… semmi - zavarba jövök, a csudába, hogy hangosan kell gondolkodnom és zavaromban inkább oldalra fordulok, hogy ne lássa az arcomat. Majd mikor a fához érünk, és lerakna, a karomat a nyaka köré kulcsolom és megcsókolom, de ez inkább lágynak és rövidnek indul, de hamar átcsap szenvedélxes hosszú csókba… Majd nagy nehezen elvállok az ajkaitól és leülök a földre, majd felpillantok rá, és látom az egész testét, a napsugarak pont úgy sütnek, hogy tökéketes kiemelje a jól kidolgozott izmait, a helyes és férfia arcát, ami nagyon aranyos és a látványtól elpirulva az ajkamba harapok, majd mikor leül közém és a hűtőtáska közé, áthajolok a lábain, éd belenyúlok, hogy ki tudjak venni egy sört, bár egy nagyon rövid rövidnaci van csak rajtam, és konkrétan… elég közel van hozzá a fenekem… majd elpirulva felé fordulok…
    - Kérsz sört?
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szer. Júl. 15 2015, 01:07



    Clary & Jack





    Az első találkozásunk csókját én sem felejtettem el igazából. Bennem persze biztosan nem hagyott olyan mély nyomokat, mint benne. Érezhetően az indította meg a lavinát. Nem tudom mit hoztam a fejemre, de Clary egy nagyon kedves lány és szép is. Sok mindent el tudnék vele képzelni, nagyon is sokat. Nem mentes buja gondolatoktól az elmém, de ilyen csókcsata után csodálkozni kéne ezen? Kétlem. Az első csók kelletlen volt az én emlékemben és nem volt viszonzott. A második találkozás alkalmával a Takisban azért már sokkal kellemesebb volt, a mostaniak meg egészen lehengerlőek. Vadak, szenvedélyesek ezt igazán tudom csípni. Ha két ember egy hullámhosszon mozog, hamar rálelnek erre a kémiára.
    - Értem. Miattam?
    Teszem fel az őszinte kérdést. Még egyetlen párt sem sikerült életem során szétszakítanom. Ennek főbb oka, hogy többnyire szingli lányokkal kezdek. Ha pedig mégsem, a kaland csak egy éjszakás és többnyire nem is tud róla a kedves partner én meg kiélvezem a maradandó emléket. A mostani helyzetmerőben más. Nem tudom mi vezérelt akkor arra, hogy belekezdjek ebbe a kis játékba, de nem erre számítottam. Nem sejtetem, hogy ilyen hosszan eltart majd és ilyen következményei lehetnek. Ez kicsit rémisztő, de nem akarok visszakozni, mert egyben nagyon kellemes is. Jól érzem magam, akkor meg miért szabnék ennek gátat itt és most. Még úgy érzem, sodródhatok az árral.
    Engedi, hogy könnyed mozdulattal karjaimba vegyem és egészen a fáig cipeljem. Nem esik nehezemre kicsit sem, nagyon jól szórakozom ezen is. Mint egy kis hercegnőt.
    - Csak a hajam? Illetve pont azt?
    Nevetek egy jót az egészen. Mindig olyan aranyos mikor előbuknak belőle ezek a dolgok. Meg, ahogy emellé szinte folyamatosan elpirul. Vajon el fog ez múlni nála valamikor? Nem tudom rá a választ. Nem mintha zavarna a dolog.
    Mikor végül elválunk egymástól és lerakom a fánál, akkor sem enged el rögtön és újabb csókot forraszt ajkaimra. Itt kezdem azt érezni, hogy merőben kezd ez sok lenni így elsőre. Még nem zavaróan, mert ez is jól esik. Viszont ha így folytatja, valószínűleg itt fogom leteperni a bokrosban, ha nem bírok tovább a vadállattal odabent. Viszonzom a csókját így is, és lassan lecsüccsenek a fűbe a jó időre való tekintettel arrébb dobom a bőrkabátot. Ez most csak fölösleges takaró és túlzottan fűt is.
    - Egyet szívesen elfogadok.
    Vigyorgom, helyzet pedig akkor válik újra égetőbbé mikor elém kerül szinte felkínálva a rövid naciban formás feneke. Nem tudom megállni, hogy ne, kapjam egyik kezemmel meg egy pillanatra játékosan. Tudom, hogy rossz vagyok, de ez már csak így marad.












    ▲ music: Shoot To Trill▲ ▲Words: 411▲ ▲Note:-

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szer. Júl. 15 2015, 01:41

    Ha most valaki megkérdezné, hogy mit érzek, nem tudnám elmondani pontosan,,mert nem csak boldogság és öröm az, amit 3rzek, hanem… vannak olyan érzéseim jelenleg, amelyeket elnyomok magamban, mint például a bánat és a keserűség, mert… Ott van ez az egész Jace-el is, de most nem szeretnék erre gondolni. Inkább gondolok Jack-re, és a csókokra. Vicces belegondolni, hogy az elején még ennél a fánál nem is viszonoztam a csókját, majd a Takisban már én csókoltam meg, és itt is én kezdeményeztem, mert érezni akartam a biztonságot nyújtó csókját.
    - Dehogy is Jack! Nehogy magadat merd okolni, nem tehetsz semmiről! - mondom neki és remélem, hogy el is hiszi, mert… tényleg nem ő miatta mentünk szét, vagyis részben nem miatta, hanem mert ez már nekünk nem ment, nem volt jó az a kapcsolat és nem is Jace miatt, hanem miattam… én rontottam el nyolc éve, amikor eldöntöttem, hogy el fogom kerülni. Szóval én nehéz szívvel, de elbúcsúztam, mert jobbat érdemel nálam, én nem érdemlem meg Jace-t, és bárki mondhat bármit, ez akkor is igaz… Nagyon jól érzem magam vele, és nem is akarom, hogy ennek mostanában legyen vége, mert… szükségem van rá, de hogy miért?… Azt nem tudom.
    Majd mikor átvesz ölébe és karjában picel, akkor csak elnevetem magam és örülök, hogy nem tett le a földre, hanem elcipelt a kezében, és ezért annyira hálás vagyok. Szeretem ha valaki az ölében cipelt, mert az olysn vicces, ilyenkor úgy érzem magam, mint a mesékben az a hercegnő, akit hazacipelnek, de most nem haza megyünk, hanem a fa felé.
    - Nem csak azt… mindened, de legjobban az ajkaidat imádom! - mondom neki, majd még jobban elpirulok, és mindig ez van, elpirulok a közelében, zavarba jövök, majd megcsókolom… ezek a lehetőségek, de most… nem rejtem véka alá, hogy nagyon is bejön a kinézete, a teste, a stílúsa és megjelenése. Nem találok rajta sehol semmi kivetni valót, és annak most kifejezetten örülök, hogy jelen pillanatban mindene csakis az enyém.
    Majd lerak a földre, de nem engedem el, hanem megint megcsókolom és talán… talán ő már unja azt, hogy állandoan csak csókolgatom, és nem beszélgetünk, ezért ehelyett most ezentúl nem lesz annyi csók, hanem inkább beszélgetünk, és következő mutatványomra azonnal nem reagál semmit, de mikor kezével a fenekemre kap, akkor csak hátrafordulok elpirulva, és nyelvet öltök, és kiveszem a sört, majd visszamászok mellé és odaadom neki.
    - Tessék, és… Legyél jó kisfiú, vagy nem kapsz többet! - mondom neki nevetve, majd lehuppanok mellé és fejemet a vállára döntöm, természetesen kérdezés nélkül, mert gondolom megengedi, és szerencsére a bőrkabátot is levette, így még jobb lehetett látni a jól kidolgozott testét… Majd csak most jut eszembe valami…
    - Ugye nem volt ma semmi fontos dolgod, igaz? - mondom neki, majd kezemet a combjára rakom, és elkezdek a körmömmel rajzolgatni a combjára, majd ránézek, bele a szemeibe és elmosolyodom, bár próbálok nem elpirulni, de sajnos… megint csak elpirulok, nekem ez a közelében nem megy…
    - Szeretek veled lenni Jack. -mondom neki, majd legszívesebben megcsókolnám, és ezzel megmutatnám neki, hogy mennyire is, de nem teszem ezt, inkább folytatom a rajzolást a combján.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - Harlem Meer

    on Szer. Júl. 15 2015, 12:53



    Clary & Jack





    Meg kell hagyni meglehetősen boldog vagyok a társaságában, ami önmagában nem meglep, azt hiszem. Eszméletlen aranyos társaság persze ennél több is van. A csókok meg a törődés. Jól eső nem gyakran érzett dolgok nálam. Egészen addig tökéletesen érzem magam, amíg nem gondolok bele mélyen a háttérbe és az okokba. Hogy esetleg Clary fülig belém esett, mert azt nem tudnám hogyan kezelni. Nem vagyok én senkinek sem való, hosszú távon. Egy ilyen tündéri fiatal szépséget meg nem akarok összetörni. Azért évekig korholnám magam. Így csak bízom benne, hogy neki is egyszerűen szórakoztató és jóleső most ez az egész a szakítása után, és nem táplál túl mély érzelmeket, csak szeretné magát jól érezni. Tartok tőle ez téves elmélet és az első lesz igaz.
    Az első kérdésemre erős tagadásba kezd ez már rögtön gyanús és nem is hiszem el teljes formájában. Ha nem lettem volna, szinte biztosra veszem, hogy együtt lennének. Talán rossz ember vagyok és nem kellett volna megcsókolnom. Mekkora ökör tudok lenni néha és csak a saját szórakozásomra gondolok. Már mindegy, visszacsinálni semmit sem lehet. Valahol nem is akarnám, mert szép élmények és most is az. Fura kettősség. Az is tény, ha igazi szerelem volt, mélyebb okok kellettek az ilyen szétváláshoz, egy csók kevés lett volna megbolygatni a szilárd alapokat. Nem voltak elég szilárdak.
    - Semmiben?  Ezt azért így nem hiszem el Clary ne is próbálkozz.
    Mondom neki komolyabb fejjel, de nem fenyegetően csak úgy, mint aki jobban mögé lát a dolgoknak az átlagosnál és össze tudja rakni, amire kíváncsi részinformációkból. Ez jól szokott nekem menni. Itt olyan sokat azért nem kellett rajta agyalni, szinte kézenfekvő, hogy kiváltó ok voltam.
    - A csókom? Ezt már jobban el tudom hinni azért. Éés még nem is láttál mindent.
    Mosolygok rá huncuton, hiába nagyon tudom élvezni az ilyen játékot. Feltöltődök energiával és motivál, hogy menjek előre. Nem tudom abbahagyni és nem is akarom. Kedvelem őt, nincs ebben semmi rossz és élvezem a társaságát és mindent, amit kapok tőle, amit megenged. Egyre többet.
    A következő mutatványomra a pofon veszélye ismét elkerül és csak egy pirulás kíséretében nyelvet öltést kapok cserébe. Annyira vicces, jót nevetek rajta.
    - Ha így felkínálod a formás feneked, nem tudok ellent állni. Vigyázz te jobban!
    Kapok felé játékosan ismét, de most nem érek célt, mert nem is akarok, csak ijesztgetem. A sört köszönettel elfogadom és átveszem tőle. Egy ügyes mozdulattal lepattintom a tetejét és kortyolok is belőle párat. Ilyen fajta izgalomra mindig jól jön. A következő kérdése azért meglep, pláne ennyi idő eltelte után.
    - Nem semmi fontos dolog nem jutott mára, csak a semmittevés. Annál sokkal jobb itt lenni veled. Feldobtad a napomat.
    Mosolygok rá szelíden és tényleg így van. Az én szerencsém, de valahogy sosem unatkozom. Ez így a mozgalmas élet. Egy pillanatra megrezzenek, ahogy combomhoz ér keze, de, csak azért mert hirtelen azt hittem mást keres arra felé, de rájövök, hogy csak ujjával rajzolgat valamit.
    Az utolsó mondatára némi komolyság ül ki képemre, jó hallani, de egyben már nem tudom visszafojtani azt a kérdés, ami egyre jobban formálódott bennem. Jobb lesz letisztázni az elején.
    - Ugye nem csak ennyiről van Clary?
    Remélem, az őszinte választ kapom tőle. Nem tudom mit fogok neki mondani, hogyan fogok reagálni ha, beigazolódik félelmem ezzel az egésszel kapcsolatban. Fontos nekem, nem akarnám elveszíteni.





    ▲ music: Shoot To Trill▲ ▲Words: 540▲ ▲Note:-


      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:11