Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Wall Street
by Jackson Montgomery Yesterday at 23:59

» Brian lakása - Hálaadás
by Thomas Mackenzie Yesterday at 22:12

» The River Café
by Allena Rhys Yesterday at 21:59

» Broadway
by Damien James McCormack Yesterday at 13:24

» Hudson Heights
by Admin Yesterday at 00:05

» Brooklyn Army Terminal
by Leo Veikko Szer. Nov. 22 2017, 23:03

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Szer. Nov. 22 2017, 21:16

» Hotel Plaza Athénée
by Camilla Wander Szer. Nov. 22 2017, 17:51

» Gabriel Háza
by Gabriel Skoglund Szer. Nov. 22 2017, 13:20

» Clove Lakes Park
by Mikhal Zharkov Szomb. Nov. 18 2017, 20:13

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Brian lakás - Brooklyn

    Share
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 09 2017, 21:10

    First topic message reminder :

    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 19:46

    SOME SECRETS NEED TO BE KEPT
    SOME STORIES SHOULD NEVER BEEN TOLD


    Mikor először elkezdi adni az utasításokat, még nem szólalok meg. De mikor még mindig és még mindig mondja, megfordulok, egyik kezemben a kávés kanállal, a másikban a kancsóval, és félig felvont szemöldökkel nézek rá.
    - Látom, szeretsz parancsolgatni.
    Mintha mi sem történt volna, fordulok vissza a kávéfőzőhöz, majd miután kiszörcsögi-hörpögi magát, kitöltöm és megízesítem a saját kávémat. A mágus bögréjébe is pottyantok egy szem cukrot, majd a kiskanalakat beleállítva odaviszem neki.
    Úgy fogja meg a bögrét, mint egy reumás öregapó. Azt olvastam egy könyvben, hogy a mágusok hosszúéletűek. Megpróbálok rájönni, hogy Brian vajon hány éves lehet. A mostani külseje alapján, tuti hogy száznál is több.
    Leülök a fotel karfájára úgy, hogy szemben legyek vele. Egyik lábammal a padlón támaszkodom, tehát csak félig ülök, de így jobb, mert szemmel tudom tartani. Az én kávém a tej miatt hidegebb, szóval kortyolok egy nagyot, miközben a betegségéről magyaráz.
    - Aha - felelem végül mély hangon, mely egyértelműen azt jelenti, hogy egy szavát se hiszem el. Egy pillanatig a tekintetét keresem, hátha reagál valamit, de végül kénytelen vagyok folytatni. - Ne nézz hülyének, mágus. Mégis elárulnád, hogy melyik betegség csinálja ezt az ember lakásával? - kérdezem, körbemutatva a romokban heverő nappalin.
    Az egyetlen ötletem az, hogy talán igazából vérfarkas, de sajnos fogalmam sincs, hogy akkor mágus is lenne-e. Erre nem terjedt ki az a minimális tanulás, amit produkáltam Daniel mellett a természetfelettiről.
    - Figyelmeztetlek, érzem, mikor mondasz igazat - blöffölök, és mélyen a szemébe nézek. Ha esetleg kerülné a tekintetem, az álla alá nyúlok, és felemelem a fejét, hogy kényszerítsem, hogy rám nézzen.
    Igazából nekem aztán mindegy is lehetne, hogy mi történt itt, de rohadtul kíváncsi vagyok. És utálom, ha hülyének néznek.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 20:35

    Bloody Business

    Parancsolgatósnak nevezett, pedig csak segíteni akartam. Tudom is én, hogy ért-e a kávégéphez? A megállapítására azonban csak felmorrantam, nem akartam felhúzni magam rajta. Ha megtettem volna, akkor elég csúnya véget ért volna ez az este a fiú számára. Nem hagyhattam, hogy megint eluralkodjon rajtam egy roham.
    Hamarosan megkaptam a kávémat, de mivel még nagyon forró volt, egy apró korty után inkább az ölembe engedtem a bögrét és megengedtem magamnak, hogy belemerüljek az egyébként kellemetlen beszélgetésbe a fiúval. Megpróbáltam elmagyarázni a betegségemet, ahogy előtte neveztem, de amint becsuktam a szám az utolsó mondat után, láttam a szemeiben, hogy nem hisz nekem. Ennek hangot is adott, körbemutogatva a káoszon, amit még délelőtt szabadítottam a lakásra. Ezek szerint tényleg részletesen el kell magyaráznom neki, ha azt akarom, hogy leszálljon rólam. Újra elfordítottam a fejem, kerültem a tekintetét, tettem egy utolsó próbálkozást arra, hogy megtagadjam a magyarázkodást. De még ennyi teret sem hagyott nekem (komolyan, a fotelem karfáján ült, ez már magában is sértette az aurámat!), egyszerűen fogta magát, és maga felé fordította a fejem. Még hogy tudja, mikor hazudok… eddig sem hazudtam. Ő az, aki blöfföl. Mivel viszont most már pontot akartam tenni az ügy végére, abbahagytam az ellenkezést.
    - Őrült vagyok, Thomas! Depressziós, pánikbeteg, és teljes mértékben elmeháborodott – vágtam a szemeibe az igazságot, egy kicsit indulatosabban, mint terveztem. Magával ragadott a harag, amit a betegségem iránt éreztem, és az érzés, miszerint minél hamarabb véget akarok vetni ennek a beszélgetésnek - Dührohamaim vannak, amik ellen nem tudok tenni semmit. A következő pillanatban pedig rémeket látok, hangokat hallok és egy sarokban gubbasztva pánikolok, mint egy kupac szánalmas szerencsétlenség. Tessék, most már tudsz mindent. Remélem, elégedett vagy, és ha nem tetszik, arra van az ajtó! – intettem a bejárat felé egy hirtelen mozdulattal, amivel majdnem ki is lötyköltem a kávémat. Remek, kezd gyengülni a rúna hatása. Ez csúnya lesz - Odaadom a pénz másik felét is, hogy ne legyen okod panaszra. Semmi szükség rá, hogy úgy tegyél, mintha érdekelne ebből bármi is! Nem kell féltened a hasznot, azt mindenképp megkapod és egyáltalán nem kell kedvesnek lenned érte! – hadartam, félig kiabálva, pedig szegény kölyök nem érdemelte meg. A következő pillanatban már szégyelltem magam, de képtelen voltam uralkodni az indulataimon. Bűnbánó tekintettel dőltem hátra és fordultam vissza a kávémhoz. Reméltem, hogy nem utál meg örökre.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 20:56

    AND NO ONE DARED
    DISTURB THE SOUND OF SILENCE


    "Őrült vagyok, Thomas!" Hogy micsoda vagy? Legszívesebben visszakérdeznék értetlenül, de ő csak mondja tovább, szóval még ha akarnék, sem tudnék megszólalni. Villognak a szemei, és megint elkezdem érezni azt a furcsa hömpölygést, mely taszít, mint a mágnes ellentétes pólusa. Miközben egy másodpercre se fordítom el a fejem dühös kifakadása hallatán, erre is odafigyelek. Veszélyesnek érzem ezt a mélyről jövő energiát, de nem fenyegetőnek. Nem akar bántani, azt hiszem, egyszerűen csak képtelen magát kordában tartani, akárcsak én a saját erőmet. Lehet, hogy fiatalabb, mint gondolom.
    Megrezzenek, mikor előre lendíti a karját, mintha ütésre számítanék, de végül nem támad nekem, csak mutogat. Vajon már ez is dühkitörésnek számít? Vagy csak simán a töke tele van velem és a pimaszságommal? Visszahúzom a kezem, és némán vizslatom, szinte pislogás nélkül. Csak akkor kezdem el ráncolni a szemöldököm nemtetszésem jeleként, mikor a pénzt kezdi az orrom alá dörgölni. Ez nem valami kedves tőle, de hát én se vagyok kedves.
    Vicces, hogy az utolsó mondata után pont ezzel vádol meg.
    Amint elhallgat, csend ereszkedik a lakásra. Most kellene nekem mondanom valamit, azt hiszem. Szóval kicsit elmosolyodom:
    - Ez most eléggé igaz volt. - Bár nem néz rám, azért talán látja a szeme sarkából, hogy kicsit vállat vonok. - Oké.
    Igen, tényleg ez minden reakcióm. Egyelőre. Nem akarom még jobban triggerelni, jobb, ha lenyugszik kicsit, szóval hagyom neki. Csak figyelem, és nem szólok az égvilágon semmit.
    Mikor megmozdult, észrevettem, hogy van valami nála, valami festékes rongy. Fogom, és odanyúlok érte, majd lassan felemelem.
    - Ez micsoda? - kérdezem, meghagyva a lehetőségét annak, hogy témát váltson, ugyanis arra tippelek, hogy festegett is, és az összetört állvány és a szakadt vászon is itt van valahol a kuplerájban. Felőlem beszélgethetünk a festészetről is.
    Most, hogy titokra bukkantam, valahogy cseppet sem akaródzik elmennem.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 21:10

    Bloody Business

    Nem szólt semmit, se az apró kitörésre, se a pénzre, se a betegségemre. Minden, amit mondott annyi volt, hogy hisz nekem. Ez a reakció mellbe vágott, egyáltalán nem erre számítottam, de el kellett ismernem, hogy jobban nem is kezelhette volna a helyzetet. Ráadásul az a mosoly… zavarban éreztem magam tőle, pedig csak a szemem sarkából láttam. Hogy mosolyoghat ilyen édesen, amikor még valószínűleg erőlteti is?
    Egy ideig csendben maradtunk, ezalatt én a rúnát szorongatva nyugtattam le magam, a másik kezemmel pedig sikerült baleset nélkül a levegőben tartanom a bögrémet, míg ittam néhány korty kávét. Ez az, csak szép nyugodtan. Aztán fogta magát és elvette tőlem a rongyot. Utána kaptam, de beláttam, hogy már úgy sincs ereje, és inkább hagytam, hadd vigye.
    - Az egy rúna. Varázslat. Segít megnyugodni. De már elhasználtam majdnem minden erejét… – magyaráztam, újra visszatalálva a normális hangomhoz. Kezdtem megkérdőjelezni, hogy tud-e bármit is a varázsvilagról. Nem ismerte a fajokat, sem a varázslatot. Valakinek tanítania kéne őt.
    - Azt hiszem, újat kéne rajzolnom. Még mielőtt elvesztem a fejem és valami rosszat csinálok – sóhajtottam fel, majd visszakértem a textildarabot és végighúztam az ujjam a rajta található mintán, ami az érintésem mentén élénk feketévé változott, és egy pillanatra felragyogott, amikor befejeztem. Újra a markomba fogtam a rongyot és Thomasra néztem.
    - Mennyit tudsz a világról? A varázslatról? Tanultál valaha is? – tettem fel a kérdést, ami érdekelt már szinte az első pillanattól kezdve, amikor megismertem. Akkor beszéljünk erről.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 22:02

    MY LIFE HAS FALLEN APART
    SO MANY TIMES I'VE LOST COUNT


    Megállapítom, hogy haladunk. Már fél kézzel sikerül a szájához emelnie a bögrét, és nem önti magára egyetlen cseppjét sem. Kitűnő, ahhoz képest, hogy amikor jöttem, még egész testében reszketett, és képtelen volt egyenesen állni. Az arcszíne is emberibb most már, és a szeme sem olyan üres. Örülök neki, hiszen ezek szerint jó hatással vagyok rá.
    Bólintok, mikor ráismerek a mágiára. A rúnákat én is használom, csak épp én magamra rajzolom őket, nem pedig textíliákra. Visszaadom neki a kendőt, és igyekszem nem nagyon meglepődni, mikor megújítja a rúnát, és az felvillan. Mindezt puszta kézzel! Nagyon impresszív! Sose láttam még mágust varázsolni. Egész menő.
    Kortyolgatom kicsit a kávét, hogy ezzel halasszam el a válaszadást a nagyon is direkt kérdésre, de végül elfogy a lötty, nekem pedig muszáj mondanom valamit.
    - Van egy tanítóm, de ő csak egyszerű halandó - célzok a nagybátyámra. Aztán eszembe jut Gabriel, de őt nem merem még tanáromnak nevezni. Elvégre, még csak megbeszéltük, hogy találkozunk, de az is lehet, hogy meggondolja magát, amint meglát, sarkon fordul, és fuccs az egésznek. - De a rúnákat ismerem. Néhányat. Például a gyógyításét.
    Kigombolok felülről néhány gombot az amúgy is túlméretezett ingemen, majd lecsúsztatom csontos vállamról és úgy fordulok, hogy lássa a lapockámon lévő, az újra- és újrarajzolt, fekete rúnát. A jobb szárnyam helye felett van. Ez az a szárnyam, amelyet Daniel megtépett, és azóta egyszerűen képtelen vagyok rendesen kiereszteni, hullanak a tollai, és összességében olyan, mintha Ikarosz félresikerült kísérlete volna, egy szárny szánalmas utánzata.
    - Te mióta tanulod a varázslást? - kíváncsiskodom, miközben vissza fordulok és felöltözöm. Azért így kérdezem, mert ebből legalább az is kiderül, hogy mennyi idős, az pedig nagyon, de nagyon érdekel.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 22:17

    Bloody Business

    Megint eltelt egy kis idő, kérdés és válasz közt, mindketten a kávénkat iszogattuk, míg ő eldöntötte, hogy válaszoljon-e, vagy ne. Haragudtam volna, ha azok után, hogy beavattam a betegségembe, még egy ilyen egyszerű dolgot sem árult volna el nekem. De megtette, én pedig kíváncsian figyeltem és hallgattam. Szóval egy egyszerű ember „tanítja”. Szegény, nem csodálom, hogy ilyen kis tudatlan. Szüksége lenne egy rendes tanárra. Ha stabilabb lenne az állapotom, talán még vállalnám is, de így nem mertem volna. Minél kevesebbet találkozunk, annál jobb.
    Próbáltam nem feltűnően bámulni, míg kigombolta az inget, és félig-meddig levetkőzött, hogy megmutassa nekem a rúnát. Időtlen idők óta nem láttam ennyit valakiből, és a bőre látványától kellemetlen érzés fogott el, mégis képtelen lettem volna nem nézni.
    - Ügyes kis rúna. Sok mindenre képes – csak ennyit mondtam rá, és már el is fordítottam a fejem, kényszerítve magam arra, hogy levegyem róla a szemeimet. A kendőn időzött el a tekintetem a bal kezemben, és hosszú másodperceket töltöttem el azzal, hogy csak éreztem a nyugtató hatást, ami csillapította a kezem remegését. Egy vérvételhez még mindig nem tudtam volna elég biztosan mozogni, de már akkor is sokkal jobb volt. A kérdésre kaptam fel ismét a fejem.
    - Mióta az eszemet tudom. Egy máguscsaládban nőttem fel, kiskoromtól fogva tanulok, ez mindig az életem része volt – válaszoltam őszintén, de erről eszembe jutott valami.
    - Ismersz más nephilimeket? Mind ilyen… gyönyörűek?
    Csak akkor jöttem rá, mit is mondtam, amikor már késő volt. Egyáltalán nem úgy gondoltam, ahogy hangzott. Igen, a fiú gyönyörű volt, sugárzott belőle valami megmagyarázhatatlan fényesség, és kész. Az angyalok gyönyörűek, ő pedig félig az. Ez egy teljesen átlagos dolog az ő esetükben. Mégis… képtelen voltam nem furán érezni magam a szavaim miatt. Azt sem tudtam, hogyan magyarázzam meg az egészet, ennek a vége pedig az lett, hogy lehajtottam a fejem és megint nem mertem ránézni egy ideig. A kommunikációs készségem még mindig nulla.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 23:03

    LIKE ANYONE WOULD BE
    I AM FLATTERED BY YOUR FASCINATION WITH ME


    Hátrapillantok még meztelen vállam felett, ahogy megdicséri a rúnát. Meg akartam kérdezni, hogy helyes-e, sőt... Meg akartam kérni, hogy rajzolja fel rám. De félrenéz, mint aki kényelmetlenül érzi magát attól, hogy levetkőztem, szóval inkább hagyom. Nephilim vagyok, képesnek kell lennem meggyógyítani magam. Különben mégis mire számítson a véremtől? Nem szabad megtudnia, hogy gyenge vagyok. A tapasztalatlanság, az egész más. Az megbocsátható, de a gyengeség nem.
    Máguscsalád... Család. Vágyakozva nézek rá, már csak azért is, amiért tudja, milyen egy család. Sok kis unokahúgot és unokaöccset, húgot és öccsöt képzelek el, nagyszülőket, apát, anyát és testvéreket. Meg persze egy nagy kastélyt, ahol a gyerekkorát és az egész életét töltötte, mágiával körbevéve. Idilli lehetett, mint a Roxfort egy sárvérűnek.
    A következő kérdésével nincs is gondom. Csak aztán azzal, amit utána mond. Elkerekednek sötétbarna szemeim, és szinte biztos vagyok benne, hogy igazából nem ezt akarta monani. Nem ezt, de mégis ezt mondta.
    Viszont nem jövök annyira zavarba, mint első alkalommal, mikor ezt mondták nekem. Gabriel ugyanezzel jött, és én is ugyanezt mondtam neki. Kezdem azt hinni, hogy ez a nephilimségemnek köszönhető, és annak leginkább.
    - Igen - válaszolom végül könnyednek szánt hangon. Mind ilyen gyönyörűek. - A bűvöletem alá kerültél, mágus - próbálom szánalmasan elviccelni az egészet, és közben zavartan megvakarom a tarkómat. Lehet, hogy tudatában vagyok egy ténynek, de ez még nem azt jelenti, hogy az előnyömre tudom fordítani azt. Már csak azért sem, mert látom, hogy ő is zavarba jött.
    Ez annyira kínos!
    - Kitárt szárnyakkal még lenyűgözőbbek - próbálom átlendíteni magunkat a holtponton.
    Inkább visszatérek arra a kérdésre, ami engem foglalkoztat:
    - Hány éves vagy?
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 23:19

    Bloody Business

    Néhány kínos pillanat után egész könnyedén válaszolt, de éreztem a hangján, hogy megleptem a buta kérdésemmel. De már kimondtam, és nem szívhattam vissza. Sőt, még tetézni is terveztem a dolgot, amint a szárnyakat említette. Szárnyak. Még sosem láttam igazi angyalszárnyakat. Most pedig olyan közel van… kíváncsivá tett. Nagyon is. De előbb még meg kellett válaszolnom egy kérdést. Egyenes és korrekt volt, és kivételesen válaszolni is így akartam.
    - Nos … – álltam neki a számolásnak. Néha eltévesztettem, már túl sok évet kellett számon tartanom, de néhány másodperc alatt rájöttem - Hetvenhét. Hamarosan hetvennyolc… – osztottam meg vele, amire rájöttem. Igen, öreg vagyok, már ha emberévekben nézzük. Mágusként számolva azonban még nem tartok az életem felénél sem! Behh, pedig néha úgy érzem, vége lehetne már. De! Amint ezt letudtam, tovább is léptem, mert akadt még, ami érdekelt.
    - Thomas… megnézhetem a szárnyaidat? – vetettem fel, sokkal őszintébb, kérlelőbb és vágyakozóbb tekintettel, mint ahogy eddig bármikor beszéltem hozzá. Nagyon szeretném látni. Csodálatos lehet. De azt is megértettem volna, ha nemet mond. Idegen voltam, még mindig, ráadásul egy labilis és őrült idegen, akinek nem csoda, ha nem szeretne ilyesmit megmutatni. Az idő nagy részében biztosan elrejtette őket, fogalmam sem volt, hányan láthatták már. Ha nem szándékosan rejtegeti őket, reméltem, hogy vethetek rájuk egy pillantást.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 23:35



    Talán nem kellett volna a szárnyakat emlegetnem, de most már mindegy volt. Meg akkor is mindegy volt, hogy mivel, csak jussun túl azon a buta kérdésen - amit egyébként biztos, hogy nem tudok majd kiverni a fejemből megint egy héten keresztül. Míg ő a korát számolgatja, igyekszem lenyugtatni a hevesen dobogó szívemet, és meggyőződöm róla, hogy a bögrémben már nincsen semmi, szóval le is hajolok és lerakom a földre.
    - Micsoda?! - hörrenek föl, amint végül kidobja a számlálója az eredményt. - Az meg hogy a fenébe lehet? Alig tűnsz többnek... Nem is tudom... Húsznál! - ellenkezem vele. Baromi jól tartja magát. Ezek a mágusok durvák. Vajon egyáltalán nem öregszenek? Vagy csak fiatalon tartják magukat szüzek vérével?
    Akkor bajban vagyok - bár, a véremet már úgyis eladtam neki, szóval teljesen mindegy.
    Már sokadszor mondja ki a nevemet. Olyan lágyan, puhán és óvatosan teszi, mintha üveggyöngyből lenne kirakva a márványasztalon. Én viszont képtelen vagyok kimondani az ő nevét. Ezért szólítom mágusnak.
    Viszont akármilyen szépen is szólít meg, megfeszülök, mint egy felajzott ideg az íjon, és azonnal közlöm:
    - Nem lehet.
    Kicsit megbánom rögtön, hogy ilyen bárdolatlanul feleltem, hiszen olyan szépen néz rám, mint még soha, de nem, egyszerűen nem hagyhatom, hogy lássa őket!
    - Sajnálom - teszem hozzá, majd úgy érzem, magyarázattal tartozom: - A szárnyam sérült... Baromira fáj, amikor... - fűzöm tovább a szavakat egyre elhalóbban, és félrenézek. Nem mintha ez nem lenne igaz, elvégre ezért van ott a hátamon a gyógyítás rúnája is, de szörnyen szégyellem. Ugyanis ebből rögvest kitalálja majd, hogy nephilim létemre képtelen vagyok meggyógyítani magam. Tehát gyenge vagyok. Tehát a vérem értéktelen.
    Gondolom én.
    Amellett, a tanítómon kívül még soha senki nem látta a szárnyaimat.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 14 2017, 23:54

    Bloody Business

    A korommal kapcsolatos megdöbbenését egyszerűen elhessegettem. Igen, nagyon fiatalnak néztem ki, és szerencsés voltam, hogy ez így volt, de nem kell túlreagálni.
    - Tudom. Nem öregedtem, mióta… mióta beteg vagyok. Szóval azt hiszem, ez is valamiféle tünet. De minden mágus máshogy öregszik. Vannak, akik gyorsabban öregszenek, mások lassabban. Én meg egyáltalán nem. Ez van – vontam vállat, de azt már nem mertem hozzá tenni: Ez néha ijesztő. Vagy: Nem akarok örökre fiatal maradni. Az ilyen gondolataimat elhessegettem és nem osztottam meg vele. Viszont volt valami, amire mindennél jobban kíváncsi voltam. Sóvárgón meresztettem rá a legszebb tekintetemet, és úgy kértem meg rá, hogy mutassa meg a szárnyait. Ő viszont megijedt és azonnal rávágta, hogy nem. Ettől visszazuhantam a földre, és egy pillanat alatt elillant a bugyuta csillogás a szemeimből.
    - Értem – biccentettem, és azt hittem, ezzel le is zártuk ezt, de aztán magyarázkodni kezdett. Sérült. Ezzel egyáltalán nem lett volna bajom, ha a kinézetét szégyelli. Én is sérült vagyok De hozzá tette, hogy fáj neki, amitől azonnal megértővé váltam. Ebben az esetben eszemben sem volt erőltetni. Nem is tudom mi ütött belém, mer abban a pillanatban, hogy láttam mennyire letört a szárnyai miatt, automatikusan a térdére csúsztattam a kezem, így próbáltam… nem is tudom, mit akartam ezzel. Megnyugtatni? Felhívni a figyelmét? Ezen nem gondolkodtam, csak egy önképtelen reflex volt. A bögre már nem foglalta el a kezem, a földön pihent a fotel mellett, ezért teljesen szabadon megtehettem ilyen butaságokat.
    - Sajnálom, hogy fáj. Nem értek a szárnyakhoz, de… ha egyszer esetleg úgy gondolod, szívesen megpróbálok segíteni vele. Nem tudom biztosan, hogy helyre tudnám-e hozni, de ha megkérnél rá, megpróbálnám – mondtam halkan, a tekintetét keresve. Ha nem akart rám nézni, nem tettem érte fizikai erőfeszítést, ha pedig mégis, akkor nyíltan vesztem el a tekintetében néhány bensőséges pillanatra.
    - Megértem, hogy nem szeretnéd most megmutatni. Talán nem is lenne bennem annyi erő, hogy azonnal segíthessek. De ha egyszer meggondolod magad, számíthatsz rám
    Nem is tudom, mikor mondtam utoljára hasonlót bárkinek is. Kerültem a kapcsolatot mindenkivel, nem bíztam az emberekben. Erre most itt van ez a fiú és már a második találkozásunkkor majd’ megveszek, hogy segíthessek a fájdalmán. Az angyalok fura dolgokra veszik rá a halandókat.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Pént. Szept. 15 2017, 00:36

    'CAUSE I CAN FEEL IT, BABY
    I FEEL LIKE I'M FALLING FOR YOU


    - Tünet? - kérdezek vissza értetlenül. Nem tudom elképzelni, mi lehet az összefüggés, de biztos van valami, ha ilyen biztos a dolgában. Meg egyébként nekem is gyanús volna a dolog. Úgy érzem, a nemtörődömség álcája alatt komoly aggályok lapulnak, de most nem bolygatjuk meg ezeket.
    Azonnal megváltozik az arca, a tekintete, és félek, hogy megint elkezd majd belőle szivárogni a sötétség, de végül ez nem történik meg. Egyelőre.
    A keze úgy ér hozzám, mint egy szeretőé, nekem pedig minden szőrszálam égnek áll az izgalomtól. Forróság önti el a térdem, majd az egész testem. Évek óta nem ért hozzám senki gyengéden. A szívverésem felgyorsul, és itt az ideje, hogy zavarba jöjjek és elpiruljon az arcom. Akkor is ez történt volna, ha egy szót se szól, vagy épp ellenkezőleg: ha nem ér hozzám, de a kettő együtt egészen... Letaglóz.
    Óriásira tágult pupillákkal nézem őt, és az egész rejtélyesen szép arcát, karikás, de fénylő szemeit, párnás és csodálatosan puhának tűnő ajkait.
    Miért bámuljuk úgy egymást, mintha csak most vettük volna észre a másikat ebben a szobában először? Lassúvá válik a pillanat, képlékennyé, amitől az az érzésem támad, hogy ebben a pár másodpercben az egész univerzum kibillenhet a tengelyéből, mert ez egy olyan ablak a térben és időben, ahol eldől, hogy jobbra vagy balra forog a glóbusz tovább.
    - Köszönöm.
    Odanyúlok a kezéért, és felemelem a térdemről, de még nem engedem el. Összefűzöm az ujjainkat, majd a feje fölé emelem, és nekitolom a fotel támlájának egy határozott mozdulattal. Fölé hajolok, kicsit közelebb, mint szükséges, de tudnia kell, hogy nem egy ártatlan és naiv kölyökkel áll szemben. Pontosan tudom, mit csinál, és azt is, hogy miért. Jobban tudom, mint ő. Lehet, hogy az előbb csak vicceltem a nephilimek vonzerejéről, de most azt hiszem, bizonyosságot nyert a dolog.
    - Már nem remeg a kezed - hívom fel rá a figyelmét. - Vedd le a vérem, fizess ki, és már itt sem vagyok.
    Menekülnöm kell innen, egy perccel sem maradhatok tovább, mint az szükséges.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Pént. Szept. 15 2017, 01:00

    Bloody Business

    Annyira hosszan néztem a szemeibe, hogy egy idő után már el is felejtettem, mit csinálok. Nem gondolkodtam, és engedtem, hogy magába szippantson a belőle áradó fény, és azok a gyönyörűen csillogó szemei. Meg mertem volna esküdni rá, hogy még sosem láttam ilyen szépet. Az angyalok valóban csodálatosak, és ha tényleg ilyen könnyen el tudott varázsolni, akkor nagyon veszélyesek is. Kell nekem ez a veszély? Abban a pillanatban minden porcikám azonnal rávágta, hogy igen. Hogy ami most történt, az egy jó dolog, és hogy nem szabad megijednem tőle, bármi is ez. Voltam már egyáltalán ilyen közel bárkihez is? Persze, hogy voltam… de az még AZ előtt volt. Azóta egyetlen egyszer sem engedtem meg magamnak, hogy eléggé megbízzak bárkiben ahhoz, hogy akár esélyem legyen ilyesmire. Tényleg lehet valami abban a nephilim bűverőben. Thomas bizalmat, jószándékot és egyfajta vonzalmat ébresztett bennem seperc alatt. Azokban a pillanatokban, míg elmélyülten tanulmányoztam tökéletes arcvonásait, egyértelműen vágytam rá, hogy többet tudjak róla. Hogy jobban megismerhessem. Hogy legyen egy barátom, mint régen… nos, mint régen az, ami olyan csúfos véget ért.
    Megköszönte a felajánlásomat.
    Megfogta a kezemet. Fogalmam sincs, mikor fogtam meg valakinek a kezét így.
    Bennem akadt a levegő, ahogy a fejem fölött a fotelnak nyomta a kezemet, és közel hajolt hozzám. Mire készül? Zavarban voltam, az arcom elvörösödött, és nem mertem lélegezni egészen addig, míg meg nem szólalt. Kiengedtem a levegőt a tüdőmből és elfordítottam a tekintetem. Csalódott voltam. Azt mondta, el akar menni, és én csalódottabb voltam, mint az utóbbi ötven évben bármikor. És még csak nem is értettem, miért. Elhúztam a kezem, és felálltam a kanapéról.
    - Máris – ezt már a szobám felé félúton mondtam, háttal a fiúnak. Bementem, majd átsétáltam a titkos kis raktáramba, ahol kerestem egy steril tűt és egy üvegcsét. Na meg vattát és fertőtlenítőt. Nem telt egész két percbe mire visszaértem hozzá.
    - Húzd fel a pólód ujját! – szóltam rá mereven, egy pillantást sem vetve az arcára. Amint megtette, amit kértem, szépen, határozott. de kíméletes mozdulatokkal levettem a vért, éppen annyit, amennyi járt nekem. A precízen végrehajtott művelet után tetőt tettem az addigra teli üvegcsére, és elléptem tőle.
    - Egy pillanat, és hozom a fizetségedet – szólaltam meg ismét, de az előbbi barátságos gyengédségnek már nyoma sem volt a hangomban. Hűvös voltam és határozott, annak ellenére, hogy még mindig gyengének éreztem magam, és most már össze is zavarodtam. Egyáltalán hogy lehet, hogy nem remeg a kezem? Ezt is biztosan ő csinálta, valami angyalmágiával…
    Elsétáltam a fiókhoz, ahonnan ugyanúgy elővettem a 300 dollárt mint legutóbb, majd a kezébe nyomtam.
    - Tessék. Most már nem tartozok. Jövő szerdán találkozunk – zártam is le a beszélgetést, amint tehettem. Kerültem a tekintetét, véletlenül sem néztem a szemeibe. Többször nem szabad.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Pént. Szept. 15 2017, 17:26

    LIKE ANY HOT BLOODED WOMAN
    I HAVE SIMPLY WANTED AN OBJECT TO CRAVE


    Igazából meg akarom csókolni. A mozdulat akár ezt is sugallhatná. Tenyere meleg kezembe simul, ujjaink úgy kapaszkodnak össze, mintha mi lennénk egymásnak az utolsó szalmaszál, az első korty levegő. Kapok egy kóstolót az egészen közeli aurájából, a legszemélyesebb illatából, és annyira kényelmes és otthonos az érzés, mintha mindig is itt lettem volna fölötte, miközben tekintetünk összekapcsolódik.
    Nem csinálhatom ezt vele. Nem használhatom ki a helyzetet. Gyenge, beteg, és nincs felkészülve rá, hogy egy nephilim alattomosan elcsábítsa, vagy hogy kísérletezgessen rajta újonnan felfedezett vonzerejével. Ha ez a meghitt és bensőséges közjáték nem történt volna meg velünk az imént, nem érezném úgy, hogy ez nem helyénvaló. Sosem restelltem az erőmet próbálgatni másokon, de most... Nem szabad.
    Sokkal jobban van, mint ezelőtt egy órával, mikor megérkeztem, és ennek baromira örülök. Mégis, csalódást látok az arcán, mikor végül megszólalok. Nem erre számított? Ha nem erre, akkor mire?
    Hagyom, hogy felkeljen, és miközben ő elmegy, én is felállok a fotelről, idegesen a hajamba túrok. Nagyon furcsán érzem magam, de legalább, ha körbenézek, már nem látom sehol azt a mételyező feketeséget, ami jöttömkor uralta a lakást. Szívem szerint elkezdenék rendet tenni... és nem is bírom megállni. Felállítom a felborult könyvespolcot, és a kezembe veszek egy-két kötetet a földről. Kíváncsi vagyok, mi mindent tárol egy mágus a nappalijában, de a két kötet közül, amiket megfogtam, egyik se olyan nyelven íródott, amit el tudnék olvasni.
    Mire a mágus visszajön, felteszem a könyvet a polcra, és lezuttyanok a kanapéra. Készségesen tűröm fel az ingem ujját a bal karomon egész a könyököm fölé, hogy megszúrhasson. A korábbi pettyek, melyeket múltkor is mutogattam neki, már sokkal szebbek, vagyis alig láthatóak. A vénám szép kéken látható tejfehér bőröm alatt, nem okoz gondot beledöfni a tűt és megcsapolni. Oda se figyelek, mennyit vesz le. De a vérem szép, vörös és sűrű, szóval ennek örülök. Nem lehet oka panaszra.
    Miközben doktorost játszunk, én képtelen vagyok levenni a szemem róla. Tudom, hogy nem akar rám nézni, és jobb is így. Nem tudom, mihez kezdenék, ha újra egymás szemébe néznénk, és megkérdezné, mégis mi a fene történt az imént. Nem tudnám megmondani. Mégis, hiányzik a pillantása, a figyelme, a közelsége, és az a pillanat, amely megadatott, de végül semmit se kezdtünk vele.
    A sebre szorítom a vattát, hogy elálljon a vérzés, miután végzett, és gyakorlottan feltartom a karom, miközben ő előveszi a pénzt. Csak akkor állok fel, amikor már odaér elém vele.
    - Köszi - mondom ismét, és ismét a farzsebembe tuszkolom a bankókat. Tárcám még mindig nincs.
    Azt akarom mondani, hogy ha legközelebb is pénikrohama lenne, akkor hívjon. Azt akarom mondani, hogy ha szüksége van valamire, akkor hívjon. Azt akarom, hogy tudja, sajnálom, és szégyellem magam, de jobb így most neki és nekem is, és hogy mennyire... megijedtem ettől az egésztől, mert nekem is furcsa, ami történik. De egyiket se mondom. És azonkívül fogalmam sincs, mi folyik köztünk.
    A vállamra kapom a táskámat, és mivel már nincs mit mondani, csak végigtekintek rajta, majd az ajtóhoz lépek.
    - Jövő szerdán - mondom ki faramuci búcsúmat magam is, aztán sietve távozom.
    Ugyan biztos nem gondolatolvasó, de remélem, megtalálja a post-itet, amit a könyvre tettem a telefonszámommal. Remélem, tudni fogja, miért hagytam ott neki - mégis azt hiszem, nem fog keresni. Én legszívesebben már most rögtön visszamennék hozzá, hogy meggyőződjek róla, hogy jól van, és minden oké, és nem változtatja ismét fekete lyukká a nappalit, de nem lehet. Nem tudom, mitől vagyok ilyen frusztrált, de belevágok az öklömmel az ajtóba odalent kifele menet.
    A mai program ismét ivás lesz.


    Köszönöm a játékot! *-*

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 03 2017, 19:30

    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Okt. 19 2017, 23:25



    Ez a hétvége olyan Briannel, mintha... Álmodnék. Tegnap éjjel túlságosan sokáig maradtam itt. Titokban persze reméltem, hogy majd arra kér, maradjak. Reméltem, hogy együtt alhatunk majd, ha már mást nem is szeretne, legalább átölelhetem és hozzábújhatok miközben figyelem, ahogy szuszog. Persze abban is reménykedtem, hogy reggelre megjön a bátorsága, és a kezdeti szégyellősségen túljutva történik majd köztünk valami komolyabb is. Szépen elterveztem, mit fogok csinálni: először magamhoz ölelem hátulról, a hasára simítom a kezem a póló alatt, a nyakába csókolok, és aztán megfordul, átölel... A fenébe is, minden nap elképzelem ezt! Részletesen, aprólékosan, és olykor egészen messzire menve a fantáziámban a zuhany alatt.
    A valóság azonban annyi, hogy ő az ágyban, én pedig a földön töltöttem az éjszakát. Semmi esetre sem akart mellém feküdni, a világ minden kincséért sem. Úgyhogy ahelyett, hogy hagytam volna neki, hogy a földre ágyazzon magának, ragaszkodtam hozzá, hogy én aludjak lent. Bár nem sokat aludtam. Túlságosan ostobának éreztem magam amiatt, hogy egyszerűen nem tudok közelebb kerülni hozzá, bármennyire is próbálok. A folytonos visszautasítása jobban megvisel, mint gondoltam. Nem tudtam rájönni, mi lehet ennek a viselkedésnek az oka, de mikor végül felébred, én hanyatt fekve pihenek, csukott szemmel. Mozdulatlan maradok. Nem akarom, hogy tudja, hogy nem alszom.
    Kikerül, csendben osonva, mint egy kandúr, én pedig egy pár pillanatig még nem mozdulok, míg meg nem nyitja a vizet. De aztán amint megbizonyosodom róla, hogy nem fog visszatérni pár percig, hirtelen felkelek, és kinyitom a szekrényt. Azt, amit egész éjszaka bámultam, mert úgy sötétlett a szobában, mint egy fekete lyuk. Ha sötétség lakozik benne, el kell űznöm. Ezt csinálom minden egyes alkalommal, amikor itt járok, és egyre kevesebb az ilyen fészek, de a hálószobája eddig kívül esett azon a körön, ahová a meghívóm szólt.
    A ruhák közt hamar megtalálom, mi is a sötétség forrása. Egy doboz fent a polcon, hátul. Lábujjhegyre állok, és kiszedem. Leülök vele a földre törökülésben, és kinyitom, félelem nélkül.
    Nem is tudom, mire számítottam. Talán egy pisztolyra. Ehelyett azonban fényképek vannak eltéve, nagyon régi fényképek, némelyek szépiabarnák, mások gyűröttek és kopottak. Majdnem mindegyik fekete-fehér. Az első gondolatomat, mely szerint ezek Brian ősei, hirtelen váltja fel az eszmélés: hetvenhét éves. Majdnem egyidős Amerika Kapitánnyal.
    Ő szerepel a képeken.
    Nem telik sok időbe, mire találok egyet amin felismerem. Bár fiatalabb a képen... Annyi idős lehet, mint én most, és amint erre rájövök, elmosolyodva nézegetem, még meg is simítom a képen. Egy másik sráccal állnak egymás mellett.
    Brianem arcán pedig olyan boldog mosoly ül, mint amilyet még sohasem láttam rajta.
    Mégis mitől van akkor ilyen zűrös sötétség az egész fotó körül? Érzem, hogy felkúsznak a nyalábok a kezeimen, ahogy fogom. Érzem, hogy féltékenység kezd el lappangani bennem. Düh és... valami más is, amit még nem ismerek fel.
    Nem veszem észre, hogy túl soká időztem a dobozzal az ölemben, és hogy időközben elzárták a zuhanyt.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Pént. Okt. 20 2017, 23:07

    Some dark secrets…

    Minden olyan szépen alakult. Pár hete nem hittem volna, hogy egyszer még ilyen közel leszek valakihez. Thomas megjelent az életemben és egyetlen mozdulattal széthúzta a függönyöket, amelyek mögött addig bujkáltam és mérhetetlen mennyiségű fényt engedett be az életembe. Mindezt olyan játszi könnyedséggel, mintha egy durcás kisgyereknek nyújtott volna oda egy nyalókát, hogy jobb kedvre derítse. És bármit is művelt, hatott. Imádtam vele tölteni az időt, mellette sokkal többet mosolyogtam és mindig nagyon vártam a következő találkozásunkat. Persze akadtak kisebb összetűzéseink, első sorban az én hibámból, de eddig nem utált meg értük, és ez nekem bőven elég volt.
    Most pedig eljutottunk egy egészen új szintre. Este sokáig ücsörögtünk a nappaliban, és mire észbe kaptunk, már nagyon későre járt, ezért megkértem, hogy aludjon nálam. Akartam, hogy maradjon, hogy ne hagyjon itt, és ő beleegyezett. De természetesen ezt is el kellett rontanom, mert amint megemlítette, hogy velem szeretne aludni, annyira zavarba jöttem, hogy el sem tudtam képzelni, mi lenne, ha tényleg megtennénk. Ezért felajánlottam, hogy a földön alszom, amivel megbántottam, de akkor sem engedte, hogy magamat száműzzem az ágyról. Inkább ő foglalta el a helyet a padlón és végül így töltöttük az éjszakát. Bűntudatom volt, amiért már megint visszautasítottam, de meg kellett értenie, hogy ez nekem sok. Nehezen szoktam hozzá, hogy valakihez ennyire közel legyek fizikailag, és egyelőre szorongtam az együtt alvás gondolatától. Bármennyire szerettem összebújni vele a kanapén és akárhogy élveztem a csókjait, mellette tölteni az egész éjszakát nem tűnt jó ötletnek.
    Reggel korán keltem, nem tudtam sokáig aludni. A rémálmok bármelyik pillanatban rám törhettek, ezért inkább azonnal kipattantam az ágyból, amint először magamhoz tértem. Mint mindig.
    Halkan előkotortam pár ruhát, amit felvehetek, majd kisurrantam a hálószobából, ügyelve, hogy ne keltsem fel Thomast. Attól, hogy én képtelen vagyok aludni, őt nem akartam megfosztani a pihenéstől. Kimentem a fürdőszobába, ahová bezárkóztam, majd levettem a pizsamámat és beálltam a zuhany alá. Letusoltam és közben azon gondolkodtam, mivel is kínálhatnám meg Thomast, ha felébred. Szívesen megleptem volna valami finom reggelivel, de elég korlátozottak voltak a lehetőségeim, mert alig tartottam itthon valami ehetőt. A végén abban maradtam magammal, hogy inkább megvárom, hogy felkeljen, és majd megbeszéljük, mit együnk. Kíváncsi voltam, meddig marad, és hogy mennyire haragszik rám, amiért nem engedtem, hogy mellettem töltse az éjszakát. Egy kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz, ha felkel.
    A tervezettnél hosszabb idő után zártam el a csapot és léptem ki a tusolóból, hogy megtörölközzek és felöltözzek. Egy kicsit elgondolkodtam, és elszaladt az idő, de nem siettem sehova, szóval minden rendben. Amikor elkészültem, visszaindultam a hálószoba felé, a kezemben a pizsamámmal. Látni akartam, hogy van az én kis nephilimem. Azonban ami odabent fogadott, arra nem számítottam. Thomas a szoba közepén ücsörgött, azzal a dobozzal az ölében, amiben a régi fényképeimet tartottam. Az egyetlen titkos kincseket, amik a múltamhoz kötöttek és amiket soha nem mutattam meg senkinek.
    - Te meg mit csinálsz? – morrantam rá meglepetten. Mérges voltam, amiért kutakodott, és amiért pont azok közt a holmik közt turkált, amikről nem akartam, hogy tudjon. Miért kellett ezt tennie? Megálltam előtte és szigorú tekintettel néztem le rá. Csalódtam benne. Nem ezt vártam tőle.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Okt. 21 2017, 12:44

    Lassan nézegetem a képeket, mindegyiken őt keresve. Nagyon vegyesek az érzelmeim, főleg azért, mert szinte az összes képen ott van Az Ismeretlen Fiú is. Még a családi képek közt is akad olyan, amelyiken szerepel, és nem értem, hogy miért, vagy hogy ki ez. Mivel cseppet sem hasonlítanak egymásra, teljességgel kizártnak tartom, hogy rokonok legyenek.
    Nem tudom, miért nem beszél soha erről, vagy hogy miért nem tudok Brianről szinte semmit. Egyre jobban bosszant, és egyre féltékenyebb vagyok azokra, akik osztoznak a titkain, akik tudnak a múltjáról, a gondolatairól, vagy bármiről, amiről én nem.
    Úgy sétál be a szobába, hogy nem veszem észre, hiszen a léptei teljesen nesztelenek és puhák. De rám förmed, én pedig felnézek rá, és ezzel a pillantással teljesen leforráz. Az ösztöneim azelőtt reagálnak erre a durva hangnemre, hogy az elmém követni tudná, hogy megállítsa idejében. Válaszolok, mielőtt esélyem lenne átgondolni, hogy teljesen jogos a feháborodása.
    - Ki a fene ez a srác? - mutatom fel a képet, amin ketten vannak és boldogan ölelkeznek. Az Ismeretlen Fiú úgy néz Brianre, hogy még a hülye is látja, hogy halálosan szerelmes belé. Pedig nekem Brian azt mondta, sohase volt még szerelmes, de ez nyilvánvalóan nem igaz.  
    És ha ebben hazudott, miben hazudhatott még? Hiszen fiatalok ugyan, de Brian most se tűnik sokkal idősebbnek, mint a képeken.
    Felkelek a földről, tartva tőle, hogy ennek most csúnya lesz a vége, és esetleg kezet emel rám. A földön ülve, mögöttem az ággyal nem túl sok esélyem van védekezni szóval fogom a dobozt, és hagyom, hogy az a néhány kép leessen az ölemből, amiket eddig kivettem.
    - És mi ez a rengeteg régi fénykép? - túrok bele a dobozba, átpörgetve egy újabb stócot, amit még meg se nézegettem. Támadok tovább, mert addig sem én vagyok sarokba szorítva. - Mégis mit rejtegetsz előlem?
    Ha a dobozért akarna nyúlni, elhúznám a kezei elől. Eszemben sincs odaadni neki, ez most az enyém, az én fegyverem.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Okt. 21 2017, 20:53

    Some dark secrets…

    Nem hiszek a szememnek. Ott ül, az ölében a legnagyobb titkaimmal, és mikor kérdőre vonom még neki áll feljebb. Mintha teljes erőből pofonvágott volna, és aztán azt mondaná, az én hibám. Kutatott a dolgaim közt, szégyentelenül nyugodtan végignézegette, amit talált és ő van felháborodva, amiért egy másik fiú mellett állok egy ötven éves fényképen. Ellenem fordult, fájdalmat okozott és ezért nagyon mérges vagyok rá.
    - Semmi közöd hozzá, ahogy a dobozhoz és a tartalmához sincs! – förmedek rá újból, megtagadva mindennemű választ. Közelebb lépek hozzá, mire ő felkel a földről, de a dobozt nem teszi le. El akarom venni tőle, nem maradhat nála. Még tönkretesz benne valamit. Nem hagyhatom!
    - Az a doboz a legféltettebb kincsem, amit SOHA SENKINEK nem mutattam meg! Te meg csak úgy kikotrod a szekrényemből? A szekrényemből, Thomas? Felfogod, hogy ez mekkora tiszteletlenség? – magyarázom neki indulatosan, félig kiabálva. A szemeimben dühödt szikrák ülnek, amelyek elfedik az árulás fájdalmát. Bíztam benne, erre ezt teszi velem. Újabb bizonyíték arra, hogy senkit sem szabad közel engednem magamhoz. Mind ezt csinálják! A dobozért nyúlok, de elrántja előlem, és az arcomba vág egy újabb pimasz kérdést, mire kicsit hátrahőkölök. Ezt nem gondolhatja komolyan! Nincs joga ilyen sértettnek lenni, amikor ő műveli ezt velem!
    - Persze, mert ez is rólad szól, igaz? Mert én rejtegetek valamit előled! – csattanok fel ismét - Az nem jutott eszedbe, hogy szeretném tudni, hogy megbízhatok benned, mielőtt minden apró titkomat elárulom neked? Szerinted az lenne a normális, ha egyáltalán nem lenne olyasmi, amiről még nem tudsz? Képzeld, ebben a pillanatban bizonyítottad be, hogy helyesen tettem, hogy nem árultam el neked! Mert nem bízol bennem és nem tiszteled a döntéseimet vagy a magántulajdonomat – mondom könyörtelenül a szemébe, és a hangomből lassan elillan a düh és csak a végtelen fájdalom marad - Azt hittem, te más vagy, Thomas. Hogy te nem árulnál el. Tévedtem – nézek a szemeibe komoran, a hangom mély és sötét, újra felhúzom a lelkem köré épített falakat, egyik pillanatról a másikra. Intek egyet a kezemmel, mire egy erős fuvallat kilöki a fiú kezéből a dobozt és odalebegteti hozzám, azokkal a képekkel együtt, amiket ő a földre dobott. Mire megfogom a dobozt, újra mind benne van, ahogy lennie kell.
    - Elég volt belőled.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Vas. Okt. 22 2017, 20:20

    Annyira rémült és duhös vagyok, hogy legszívesebben minden egyes mondatára felelnék, üvöltve és toporzékolva, de ő is kiabál. Ha én is felemelem a hangom, abból csak ordibálás lesz megoldás nélkül, de törődöm én egyáltalán a megoldással, mikor ennyire fájnak a szavai?
    Elképesztően igazságtalannak tűnik most minden, amit mond, és egyszerűen csak dühít, hogy nem látja, mi is történik itt valójában. Úgy kapaszkodom abba a dobozba, mintha megmagyarázhatná, mintha segítene nekem abban, hogy et az egész hétvégét Brian fejére boríthassam, és megmagyarázhassam neki, hogy itt nem én vagyok a seggfej, hanem ő, de... Visszavarázsolja magához, én pedig döbbenten nézek a doboz hűlt helyére a kezemben.
    Megint ellenem használja a varázserejét és ez egyszerűen nem fair.
    Az utolsó mondata megforgatja bennem a kést, és tulajdonképpen már egészen mindegy, tehát végül úgy döntök, jobb, ha kiborítom én is a bilit, mielőtt ajtócsapkodás közepette itt hagyom.
    - Tudod, mi a kurva nagy szemétség ebben?! Hogy egyszerűen esélyt sem adsz arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz! Távol tartasz magadtól, mint a sintérek a kóbor kutyákat szokták azzal a hosszú hurkos rúddal! Abban a pillanatban, hogy közelebb akarok lépni egy lépéssel, te kettővel ugrasz rögtön hátra! És én soha nem erőltetek semmit, azt az egyet kérem, hogy légy. hozzám. őszinte!
    Rámutatok a dobozra és teszek felé egy lépést. Legszívesebben kiverném a kezéből, de attól annyira kiborulna, hogy belém vágna egy villámot, mint egy dühös Zeusz.
    - Az a baj ezzel a dobozzal, hogy mindennel tele van, csak épp nem olyasmivel, ami neked kedves, ugyanis úgy néz ki, mint egy végtelen fekete lyuk, ugyanúgy fekete, mint az egész rohadt lakásod az volt, mikor először nyitottam rád egy olyan nap után. Úgyhogy még ha eleged is volt belőlem, legalább magadhoz legyél őszinte, és nézz szembe vele, hogy ez a doboz egy nagy rakás tűzre való ezer éves papír!
    Ezen a ponton megállok a monológommal, és zihálva hallgatok el. Ha ő dühös volt az előbb... Hát, nem tudom, mi a neve ennek az érzelemnek, de azt hiszem, én inkább érte vagyok dühös, nem rá. Nem tudom megmondani, mit is érzek, de az biztos, hogy nem fogom neki hagyni, hogy csak úgy kipenderítsen az utcára. Az őrangyala vagyok és ilyen könnyen nem szabadul tőlem.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 17:07

    Some dark secrets…

    Kiadtam magamból a dühöt, ami megrohamozott, amint megláttam őt a dobozzal. Az egész sokkal gyorsabban véget ért, mint általában, az érzelmeim tökéletes ívet írtak le, és mire a mondandóm végére érek, már nem akarok földhöz vágni vagy felrobbantani semmit. A gyógyszer miatt lehet, az tompítja az érzelmeim intenzitását. Így egy kis kiabálás után máris lelohadnak az indulataim, és sikerül logikusan gondolkodnom, miközben hallgatom Thomas visszavágását. Igaz, a szavai is segítenek abba, hogy egyik pillanatról a másikra kitisztuljon a fejem. Olyasmit mond, ami felett képtelen lennék elsiklani. Az ajkaim résnyire nyílnak, és csak nézem őt, míg kifejti, mit érez. Magamat látom, olyan sok évvel ezelőtt, mikor csak egy esélyt akartam, hogy tisztázhassak mindent. Lenézek a dobozra, és szemügyre veszem a kupac tetején lévő képeket. Ha csak esélyt kaptam volna akkor… talán sosem vesztem el mindazt, amit ezek a fotók jelentenek.
    - Thomas, én… én nem így… – kezdeném, szokásom szerinti összetört bizonytalansággal, amikor szép lassan rájövök, mi is folyik itt. Nagyon rossz irányba sodortam mindent a buta kitörésemmel és máris bánok mindent, amit mondtam. Majdnem mindent. De meg sem hallja a szavaimat, csak folytatja. A doboz, a képek… ilyen szörnyű lenne mind? Lassan megértem, miért volt kíváncsi, és még ha a kutakodással nem is értek egyet, elhiszem neki, hogy a hülye sötétségtől akart megvédeni. Megint.
    Összezuhanva nézek a szemeibe hosszú másodpercekig, fogalmam sincs, mit tegyek most. Végül az ágyhoz lépek és leteszem a dobozt, majd visszafordulok a fiú felé.
    - Thomas… sajnálom, hogy így érzel, és nem kellett volna olyan csúnya dolgokat mondanom. De a holmim közt turkálni akkor sem volt szép dolog, kérdezhettél volna – vágok bele a kísérletbe, hogy rendbe hozzam a dolgokat. Akarok adni neki egy esélyt, azt, amit én sosem kaptam meg. Talán tényleg ideje, hogy elmeséljek neki néhány fontos dolgot, és nekem is meg kéne hallgatnom őt, igazán.
    - Megbeszélhetjük ezt? Normálisan, kiabálás nélkül? – nézek a szemeibe reménykedve. Ez az én békejobbom, amit, ha elfogad, akkor talán mégis okkal tettem, hogy megbíztam benne eddig. Ha pedig nem, azzal bebizonyítja, hogy igazam volt, amikor elzártam magam mindenkitől.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 18:36

    Megszólít, visszakozni akar, és nem tudom, hogy ez most azért történik, mert visszavágtam, és ettől megrémült, vagy mert megérti, hogy mi a problémám. Nem hagyom se neki, se magamnak, hogy kiderüljön, csak akkor, mikor elfogynak belőlem a panaszok. Egymással szembe nézünk, és én... Azt hiszem, érezni kezdem, mi lehet az, ami végbemegy benne. A tekintete olyan beszédes, mintha képregényt olvasnék. És annál, amit látok... semmi sem gyönyörűbb a világon.
    Békülékeny szavai engem is lehűtenek. Kénytelen vagyok elismerni, hogy igaza van abban, hogy turkálni nem szép dolog. Alighanem én is hasonlóan reagálnék rá, ha valaki ezt tenné.
    - Igazad van, sajnálom - mondom jóval halkabban és józanabbul. Nem magyarázkodom, nem adok magamnak kifogást, egyszerűen csak elismerem, hogy hibáztam. Kérdeznem kellett volna, és legközelebb ezt is fogom tenni.
    Ami viszont innentől kezdődik, számomra teljesen ismeretlen terep. Eddig a dolgok úgy néztek ki, hogy valami olyat tettem, amit nem kellett volna; mire beledörgölték az orromat, mint egy neveletlen kutyáét; utána én bocsánatot kértem... Utána pedig elküldtek. Brian viszont ehelyett beszélgetni akar.
    Egy pillanatig hitetlenül és értetlenül nézek rá, nem tudom megemészteni ezt a váratlan fordulatot, de aztán... Azt hiszem, megértem. Nem szólok semmit, csak közelebb lépek hozzá, és odabújok, szorosan átölelve a hátát. Egy pillanatig várok, hogy ellök-e, de ha nem, akkor beleegyezően bólogatok.
    - Mindketten túlságosan lobbanékonyak vagyunk. Nem akartam kiabálni - kérek bocsánatot emiatt is a magam módján. Mindezt még úgy, hogy a mellkasába beszélek, de aztán felemelem a fejem. Igyekszem nem törődni vele, hogy milyen jó az illata, és mennyire jó lenne a karjaiban tölteni az egész hátralévő napot, mert a jelek szerint mondandója van, és én meg akarom hallgatni, ha már kierőszakoltam.
    Megfogom a kezét, és gyengédem magam mellé ültetem az ágyra. A doboz az ő oldalán van, nem kettőnk közt, szóval várok, hogy elkezdje.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 21:04

    Some dark secrets…

    Amint nyugodtan szólok hozzá, ő is lehiggad. Az egész jelent olyan, mint egy varázslat, az indulatok eltűnnek, és mindketten visszatérünk a „normális” önmagunkhoz. Még sosem fejeződött be így veszekedés, aminek a része voltam. Meglepődök rajta, hogy ez lehetséges. Thomas elismeri, hogy igazam van a turkálással kapcsolatban, én pedig megkönnyebbülten szusszanok és felvetem, hogy beszéljünk meg mindent nyugodtan. Félek, hogy nemet mond és semmi sem lesz jobb, de nem kell sokáig emiatt aggódnom. Szóbeli válasz helyett egy ölelést kapok, ami mintha rendbe hozna mindent. Azonnal magamhoz szorítom, egyik kezemmel a hátát karolva át, míg másikkal a hajába túrva húzom magamhoz a fejét. A bólintását tökéletesen érzem, és örülök neki, hogy látszólag minden egyenesbe fog állni, de még nem mozdulok. Sokáig nem engedem el, addig ölelem, míg hagyja magát.
    - Én sem. És egyáltalán nincs elegem belőled! – motyogom, a hajába fúrva az arcom, majd lenézek rá, ahogy elhúzódik, és lassan egészen elengedem, hogy a kezét fogva üljek le vele az ágyra. Ötletem sincs, hol kezdjem, még sosem csináltam hasonlót, és kifejezetten rossz vagyok a lelkizős beszélgetésekben.
    - Kérlek mondj el nekem mindent, ami bánt! Szeretném tudni, és aztán válaszolni mindenre. Meg fogok magyarázni mindent, amire kíváncsi vagy, de ehhez tudnom kell mindenről – találok végül egy pontot, ahol nekifoghatunk. Összekulcsolom az ujjainkat és az ölembe húzom a kezét. Ez megnyugtat, és segít összeszedni a megfelelő szavakat. Nem akarom elengedni.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 21:33

    Azonnal magához ölel, én pedig kieresztem a visszatartott lélegzetem. Ennél tökéletesebben nem is fejeződhet be egy veszekedés. Felmerül bennem, hogy mi szükség volt rá egyáltalán? Ha nyugodtabban válaszolok, vagy ha nem turkálok... De most már mindegy. Legközelebb okosabb leszek. Most csak élvezem az ölelését, és amint közli, hogy nincs elege belőlem, elmosolyodom, és ha lehet, még jobban magamhoz szorítom. Hallgatom a szuszogását, a szívdobogását, és lassan egészen megnyugszom. Feloldódnak a görcsök a testemben és a lelkemben is, és még arra is van időm gondolni, hogy mennyire férfiasan ölel magához, és hogy ez mennyire tetszik.
    Felnézek, ő pedig le, de a pillanat most nem olyan, hogy abból csók következzen. A szánknak más dolgokat kell mondania, és erre fel kell készülnünk.
    A kérdésével meglep, de magam alá húzom a lábam, és egészen felé fordulok, miközben az ujjaim megerősítésképp ráfognak az övéire az ölében. Kicsit gondolkodnom kell, ami általában nem megy, mikor a közvetlen közelemben van, de megerőltetem magam. Hiszen csak az érzéseimről kell beszélnem, ugye? Mégis mi lehet abban a nehéz?
    Megköszörülöm a torkom, és belekezdek.
    - Folyton úgy érzem, hogy tétovázol. Mintha örökké kételkednél abban, hogy mit is akarsz tőlem. Például megkértél, hogy töltsem veled az éjszakát, de aztán külön aludtunk... És értem, hogy nem szeretnél testi kontaktust... De mégsem értem. Én ha tehetném, egyfolytában csak ölelnélek és... Imádom, amikor csókolózunk, és...
    Lenézek a kezeinkre az ölében, és azon kapom magam, hogy az ágyékát fixírozom. Úgyhogy inkább gyorsan felnézek rá újra.
    - Tizenkilenc vagyok Brian. Egyfolytában az jár a fejemben veled kapcsolatban, hogy mennyire le akarok veled feküdni.
    Hát, kimondtam. Egyenesen a szemébe nézek és eszemben sincs félretekinteni, mert őszinteséget várok el, tehát nekem is őszintének kell lennem, még ha csak ebben is.
    Lehet, hogy ennek semmi köze nincs a dobozhoz és a tartalmához, valamiféleképpen mégis összekapcsolódnak.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 21:54

    Some dark secrets…

    A kezét szorongatva várom, hogy elkezdjen beszélni. Tudom, hogy sok dolog nyomja a lelkét, néhányat már a fejemhez vágott veszekedés közben, és ezért nem lep meg azzal, amit először felhoz. Összeszorított ajkakkal hallgatom végig, és a kezeinket figyelem egészen addig, míg meg nem érzem magamon a tekintetét. Akkor felemelem a fejem és az utolsó mondatot már a szemeibe nézve hallgatom végig. Szinte érzem, ahogy pírba borul az arcom, és azt sem tudom, hova legyek szégyenemben. Ez egy nagyon kínos téma, és félek, hogy kiábrándul belőlem, ha megtudja az igazságot. Eddig félreértette a félszegségemet, amivel rejtegetni próbáltam a valódi érzéseimet ezzel kapcsolatban, de most el kell magyaráznom neki. Vagy mérges lesz, vagy szomorú, de biztos vagyok benne, hogy nem úszom ezt meg könnyen.
    - Nem azért húzódok el tőled minden alkalommal, mert nem kedvellek. Nagyon kedvellek. De nem bírom az érintkezést. Nem mindenhogy. Imádok veled ölelkezni és csókolózni, de ha közelebb próbálsz kerülni hozzám, akkor bestresszelek és frusztrált leszek. Ezért mondtam nemet az együtt alvásra is. Meg azért, mert félek, hogy bántalak, ha rosszat álmodok és elfelejtem, hogy ott vagy. Az éjszaka számomra szinte mindig egy küzdelem, amit túl kell élnem. Nem szeretnék arra ébredni, hogy rád támadtam félelmemben – magyarázom lehajtott fejjel. Bénának érzem magam, képtelen vagyok a szemeibe nézni, miközben ezeket mondom. És még nem is értem el a legrosszabb részhez.
    - A szex pedig… Ahjj, Thomas – itt felsóhajtok és megakadok pár pillanatra, mielőtt folytatni tudnám. Felnézek rá és úgy kezdek újra beszélni - Nem szeretek lefeküdni senkivel. Az egész csak kínos és fura és nem akarom, hogy azt hidd, hogy miattad nem élvezem. Azt hiszem, ezt aszexuálisnak hívják…. tudom, hogy elrontanám, mert én nem szeretem csinálni, és gyűlölném, ha ezzel veled is csak megutáltatnám – fejezem be a vallomásomat. Az egész csak olyan borzasztóan furcsa! Odavagyok érte, a szépséges szemeiért, a puha hajáért, az édes ajkaiért… mégsem tudom elképzelni, hogy ágyba bújjak vele. Azt senkivel sem tudom elképzelni. Vajon ezért mennyire lesz mérges rám? Bárhogy is legyen, megérdemlem. Már hamarabb el kellett volna magyaráznom.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 22:18

    Feszülten figyelek minden egyes szavára, de nemcsak arra. Mivel fogjuk egymás kezét, érzem a legapróbb rezdüléseit is. Érzem, hogy zavarttá válik és ideges lesz. Érzem, hogy a legrosszabb még hátra van és érzem, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem engedem el, és bár közbe akarok szólni, nem teszem. Egyedül egy lágy mosoly jelenik meg az arcomon, mikor a rémálmokról beszél, mert azt akarom mondani, hogy én vagyok az, aki el fogja űzni a rémálmait, és ezt igazán tudhatná, de még csak ezt se szúrom közbe. Nem akarom megzavarni.
    Csak ülök, és döbbenten hallgatom, ahogy coming outol, mint ace. Természetesen tudom, hogy mi az aszexualitás, ha másért nem, hát azért, mert Gabriel ennek a tökéletes definíciója, de...
    De Gabriel nem a pasim.
    Egy hosszú és kínos percig csak hallgatok, és próbálom megemészteni ezt az információt. Nyelek egy nagyot, és azt hiszem, látszik rajtam, hogy egy világ omlik össze bennem.
    - De... Soha nem is voltál együtt senkivel? Úgy értem... Próbáltad már? - kezdem aztán óvatosan faggatni, mert nem, ezt egyszerűen nem akarom elhinni. Bár nem engedem el a kezét, hevesen gesztikulálok, míg a végén inkább odahúzom a kezét magamhoz, mert ezt nem bírom. - Mert ha csak annyi a baj, hogy eddig nem volt kedved hozzá senkivel, akkor... Nem tudom, majd kitaláljuk, mit csináljunk! Együtt!
    Kérlek, mondd, hogy ez csak valami vicc, vagy hogy van bármi esély arra, hogy tévedés legyen. Kérlek, kérlek!

    Sponsored content

    Re: Brian lakás - Brooklyn


      Pontos idő: Pént. Nov. 24 2017, 04:26