Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Wall Street
by Jackson Montgomery Yesterday at 23:59

» Brian lakása - Hálaadás
by Thomas Mackenzie Yesterday at 22:12

» The River Café
by Allena Rhys Yesterday at 21:59

» Broadway
by Damien James McCormack Yesterday at 13:24

» Hudson Heights
by Admin Yesterday at 00:05

» Brooklyn Army Terminal
by Leo Veikko Szer. Nov. 22 2017, 23:03

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Szer. Nov. 22 2017, 21:16

» Hotel Plaza Athénée
by Camilla Wander Szer. Nov. 22 2017, 17:51

» Gabriel Háza
by Gabriel Skoglund Szer. Nov. 22 2017, 13:20

» Clove Lakes Park
by Mikhal Zharkov Szomb. Nov. 18 2017, 20:13

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Brian lakás - Brooklyn

    Share
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 09 2017, 21:10

    First topic message reminder :

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 22:42

    Some dark secrets…

    Hosszú szünet. Túl hosszú. Feszengve figyelem az arcát, le tudom olvasni róla a döbbenetet és kicsivel később a csalódást. Rossz érzés fájdalmat okozni neki, összetörni az elképzeléseit. De muszáj volt elmondanom. Feszülten kapaszkodok a kezébe, és csak várom, hogy mondjon valamit. Nagyon nehéz ez az egész, hiszen nem várhatom el tőle, hogy miattam lemondjon egy ilyen dologról, ha neki ez fontos. Ugyanakkor magam mellett akarom tartani, és szeretném, hogy megértse, hogy ez nekem nem megy, és így is kedveljen. Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, de nagyon remélem, hogy együtt megtaláljuk.
    A kérdéseire fájdalmas és szégyenkező fintor kúszik az arcomra és képtelen vagyok megszólalni. A szavak mintha kapaszkodnának valamibe a torkomban, ellenkeznének az ellen, hogy kimondjam őket. Engedem, hogy magához húzza a kezem, és végighallgatom a reménykedő mondatokat, de le kell rombolnom mindent.
    - Próbáltam már, Thomas. Többször. Mindenhogy. De nem… képtelen vagyok élvezni. Nem értem, mi benne olyan jó. Sajnálom – ingatom a fejem, miközben megszorítom a kezét. Alig beszélek suttogásnál hangosabban, csak így megy. Azon agyalok, mit tehetnék, hogyan oldhatnánk ezt meg, és mivel érhetném el, hogy ne utáljon meg. Hozzá akarok tenni valamit, de azzal talán csak rosszabbat tennék. Nem akarok reményt ébreszteni benne, ha tudom, hogy utána úgyis le fogom rombolni. ~De még soha nem voltam senkivel, aki tényleg fontos nekem. Így talán működhet. Vele működhet.~
    - Tudom, hogy hamarabb el kellett volna mondanom. De akkor talán azonnal otthagysz és esélyem sem lett volna megpróbálni. Szerettem volna, hogy egy kicsit megismerj, mielőtt megtudod. De butaság volt. Bocsánat – motyogom szégyellve magam. Jóvá akarom tenni, valahogy, bárhogy, de esélytelennek tűnik a helyzet. Gombócot érzek a torkomban, fojtogat a tudat, hogy csalódást okoztam. Úgy tűnik, másra nem vagyok képes.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 23 2017, 23:17

    Hogy lehetséges, hogy pont egy ace pasival vagyok képes összejönni?! Miféle szerencse ez? Vagy valamiféle jel? Hogy mindenféle rossz emlék ezzel kapcsolatban eltüntethető, ha a pasidnak esze ágában sincs szexelni veled? Hogy nem létezel, nem vagy test, csak lélek, vagy valamiféle más éteri síkon értelmezendő entitás, amit még nem érthetek? Akárhogy is, ezt a helyzetet itt és most nem értem, ahogy van. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy hiába van valakim, nem fogunk szexelni soha, mert nem akar. Nem akar engem.
    Kiráz a hideg ettől, és tudom, hogy a gondolat már csak úgy önmagában is hibás, de már késő, bevette magát a fejembe, és hamarosan a bőröm alatt is ezt fogom érezni. Ettől már előre rosszul vagyok.
    - És hol van a határ? Azt is utálod, ha simogatlak? Iszonyodsz attól, ha megölellek? Soha nem fogunk együtt aludni? Zuhanyozni?...
    ~ Fejezd be! ~ A szám elé teszem a kezem, és eldugulok, még mielőtt még nagyobb seggfejjé változom. ~ Önuralom. Nem bánthatod. Megígérted neki. ~
    Mély lélegzetet veszek, és mindenhová nézek, csak rá nem. Képtelen vagyok ránézni, pedig erről tudom, hogy nem tehet. Ugyanúgy nem tehet, mint én arról, hogy nem érdekelnek a lányok. Persze az ember bármit képes eljátszani. Eljátszhatná, hogy mégis kíván, és lefekhetne velem - mondjuk, sajnálatból. De az mégis kinek lenne jó? Nem, ebből nem kérek, az biztos.
    - Meg kellene próbálnunk. Majd később... Talán más lesz... Nem tudom.
    Azt akarom mondani, hogy más lehet, ha érzései vannak irántam, de ezt... ezt nem tudhatom. Talán nincsenek. Nincsenek, egyszerűen csak szeret befogadni kóbor kamaszokat, elcsábítani őket az ártatlanságával, aztán amikor komolyra fordulnának a dolgok, felteszi az aszexuális vagyok lemezt, és...
    Mindkét kezemmel a hajamba túrok, és igen, ezzel elengedem a kezeit, de képtelen vagyok tovább úgy ülni ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Rá akarok gyújtani. Inni akarok.
    - Mit akartál mondani a képekről? - váltok inkább témát, mert nem bírom ezt a mostanit tovább ragozni.
    Talán az összes fotó a korábbi fiúkat tartalmazza. Akkor kiderül.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 24 2017, 00:02

    Some dark secrets…

    Teljesen kiakasztottam szegényt. Látom rajta, hogy képtelen feldolgozni a helyzetet, és segíteni akarok neki. De hogyan is segíthetnék ebben? Most közöltem vele, hogy nem akarok egy olyan dolgot csinálni vele, amit mások nagyon fontosnak tartanak egy kapcsolatban. Így is lehet kapcsolatunk? Mellettem akar majd maradni? Vagy ez túl sok? Tényleg teljesen alkalmatlan lehetek rá, hogy valakinek a párja legyek. Igen, ez biztos ezt jelenti. De akkor miért nem adom fel most rögtön?
    Elképedve nézek rá, mikor a fejemhez vágja a kétségeit. Igen, tényleg megbántottam és vissza akarom csinálni. Azonban ez talán nem is lehetséges.
    - Épp az előbb mondtam, hogy imádom, ha megölelsz. Azt is, ha megcsókolsz. A többihez pedig egy kis időre van még szükségem, de menni fog! Tudom, hogy menni fog – próbálom menteni a helyzetemet kétségbeesetten, de a vége felé elhalványul a hangom és megint csak motyogom az utolsó szavakat. Mit tehetnék, hogy megértessem vele, hogy fontos nekem? Nem veszem le a szemeimet az arcáról, várom, hogy rám nézzen, de kerüli a tekintetem. Mintha egy sötét kéz szorongatná a szívem, míg végignézem, ahogy lassan megutál. Ezt nem fogom bírni.
    - Szeretném megpróbálni. Még nem most, de… esélyt akarok adni magunknak~Mert fontos vagy nekem~
    Gyáva módon magamban tartom a lényeget, nem mondom el neki azt, amit igazán szeretnék. Nincs értelme, ha utána úgyis elveszítem. Csak bűntudatot okoznék vele. Én, a szerencsétlen őskövület, aki beleszeretett egy fiúba, pedig még egy kapcsolat legalapvetőbb követelményeit is képtelen teljesíteni. Egy vicc az egész. Egy vicc vagyok.
    Elhúzza a kezét és a hajába túr, amivel kitépi a szívemet a helyéről. Összeszorítom a számat és megacélozom a tekintetem, hogy ne lássa, mennyire fáj. Azonnal a másik oldalra fordulok, és a dobozban kezdek matatni, amint megszólal. Most már képtelen vagyok állni a tekintetét.
    - Azt sem tudom, hol kezdjem – sóhajtok és inkább az ölembe veszem az egészet. Kutatok benne egy kicsit, míg találok egy családi képet, amit aztán odanyújtok neki, gondosan kerülve a szemkontaktust.
    - Ők a családom. A szüleim és a testvéreim. Egy bátyám, egy nővérem és két húgom van. Nagyon régóta nem láttam őket. Megszöktem otthonról miután egy nagyon csúnya dolgot tettem. De ezt is… mindjárt elmesélem – nyelek egyet és a következő képekért nyúlok. Nagyon nehéz beszélnem erről, főleg azután, amit az előbb tárgyaltunk meg. Néhány fotót nyomok a kezébe, ahol Leo is ott van, leginkább kettesben velem de néha valaki más is rajta van velünk.
    - A fiú, akiről kérdeztél Leo. A legjobb barátom volt az Akadémián gyerekkorunkban. Aztán elárult, hátat fordított nekem, és hagyta, hogy az iskolatársaink az őrületbe szekáljanak olyasmiért, amiről ő tehetett. Miatta lettem ilyen…. selejtes. És miatta tettem csúnya dolgokat. Bosszút akarok állni rajta, Thomas, ezért vagyok most itt és ezért élek még mindig. Mert nem hagyhatom, hogy megússza – a hangom remegőssé válik, egyszerre félek a választól, és vagyok ideges az emlékek és Leo említése miatt. A rémálmaim képei felvillannak a szemeim előtt, és elfog a gyűlölet néhány másodpercre. Miatta fogom elveszteni Thomast is. Ha a szexuális irányultságom (vagyis annak hiánya) miatt nem dob ki, akkor most igen. Kinek kéne egy megszállott őrült? De nem hazudhatok. Megérdemli az igazságot, és inkább gyűlöljön azért, aki tényleg vagyok, mint szeressen valamiért, amit csak képzel rólam.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 24 2017, 00:50

    Összepréselem az ajkaimat, hogy ne jöjjön ki rajtuk se szó, se más. Az öklömbe harapok inkább, hogy még a fejem se csóválhassam meg. Hiszen annyira egyértelmű, hogy maga se hiszi, amit mond. Nem fog menni, és nem fogjuk megpróbálni, és semmi kedve az egészhez.
    Csak tudnám, hogy mit keresek még mindig itt.
    Mindezek után mérhetetlenül bizarr, hogy családi képeket kezdünk el nézegetni. De összeszedem minden akaraterőmet, és egy hatalmas és öntudatlan sóhajtás kíséretében elengedem ezt az iménti témát, hogy arra fókuszálhassak, amit el szeretne mondani nekem.
    Már azt se tudom, hogy a lelkén akar-e könnyíteni, vagy az én kíváncsiságomat akarja kielégíteni, amiből mostanra már szemernyit sem érzek. Legalábbis egy darabig. Aztán túlságosan furcsává válik a történet.
    - Várj... mi? Mit csinált veled?
    Most, hogy Az Ismeretlen Fiúnak neve is van, el se tudnék képzelni gázabb nevet egy ilyen nyápicnak, mint ő, és még nem is tudom piszkos kis múltjuk részleteit.
    - Együtt voltatok? - próbálom pontosítani a "legjobb barát" fogalomkörét, már csak azért is, mert szex nélkül valójában én is csak egy barát vagyok neki. Amennyire tudom, az egyetlen, de akkor is csak barát.
    Bárcsak be tudnám fejezni az önsajnálatot, de egyelőre még nem megy.
    - És mit tettél te? Mi az a sok szörnyű dolog? Folyton csak célzol rá, de sose bocsátkozol részletekbe - emlékeztetem, hogy egyszer már említette... Én pedig nem kérdeztem rá akkor, nem is tudom, miért. Igazából kicsit attól tartok, hogy sorozatgyilkosságot vall be, abba pedig jobb nem belekeveredni... De őszintén, a szexualitásán kívül mi lehetne még rosszabb? (Azét megvannak a prioritásaim...)
    Végre kezd eltűnni a gombóc a torkomból, és képes vagyok felemelni a tekintetem, hogy az arcára nézzek. Sajnos most is csak az jut eszembe, hogy milyen gyönyörű a szája és a karikák a szemei alatt.
    Szenvedni fogok, mint a kutya, ha együtt maradunk, az egészen biztos.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 24 2017, 01:10

    Some dark secrets…

    A kezeimet fixírozom az ölemben, nem merek Thomasra nézni. Képtelen lennék végignézni, milyen érzelmek futnak végig az arcán, míg mindezt elmondom. Kérdéseket kapok, a részletekre kíváncsi, úgyhogy össze kell szednem magam. Sóhajtok egyet és az ujjaimat morzsolva folytatom.
    - Nem voltunk együtt. Barátok voltunk, nagyon sokáig. Aztán ő belém szeretett, de én nem voltam szerelmes belé, és elutasítottam. Erre kirúgott a barátságunkból, nem volt hajlandó többet szóba állni velem, és soha többet nem érdekeltem. Az iskolatársaink pedig azt hitték, hogy én vonzódok a fiúkhoz, ami akkoriban lenézendő dolog volt, ezért szekálni kezdtek. Elvették és tönkretették a dolgaimat, bántottak, csúfoltak és egyre durvább csínyeket követtek el ellenem. Én pedig szép lassan megőrültem ettől. Könyörögtem Leonak, hogy segítsen, de ő minden alkalommal elfordult tőlem, és teljesen nyugodtan végignézte, ahogy tönkretesznek, ő pedig megúszta. Eszébe sem jutott tisztázni, hogy nem én… szép kis barát – húzom el a számat és inkább abbahagyom, mielőtt túlságosan belemerülök. Ha így folytatom, megint elkap egy roham, amit ráadásul magamnak provokálok ki. Azt nem akarom. De még valamit el kell mondanom neki, mert megkérdezte, és mert most már joga van tudni.
    - Egyszer nagyon csúnyán összevesztünk. Elborult az agyam és felgyújtottam az iskolát. Nem akartam… vagyis akkor azt hittem, igen, de nem tudtam gondolkodni. Sokan meghaltak a tűzben… diákok és tanárok, olyanok, akik bántottak, és olyanok, akik nem. Leo természetesen megmenekült – ezen a ponton akaratlanul is a bal vállamra teszem a kezem, ahol a heg van, de ez teljesen öntudatlan mozdulat - Amikor később rájöttem, mit tettem, eltört bennem valami, és azóta nem vagyok a régi. Nem tudtam többet a családom szemébe nézni. Elszöktem és évekig rejtőzködtem. Nem akartam mást is bán… – elcsuklik a hangom, nem tudom folytatni. Az egyik kezemmel szorítom a másikat, az ajkamba harapok és még mindig a térdeimet bámulom. Csak hosszú másodpercekkel később veszem észre, hogy könnyes a szemem. De nem sírhatok! Nem akarom sajnáltatni magam. Azt fogja hinni, hogy a szánalmára hajtok. Nem lehet! Nem! Keservesen küzdök azért, hogy helyre hozzam magam, de borzasztó nehéz. Ez a múltidézés túl sok nekem, még a gyógyszer ellenére is. Kezdenek összekuszálódni a gondolataim, képek és hangok kúsznak a fejembe, és mind egyszerre próbál a leghangosabb lenni, amitől szédülni kezdek, és zavart leszek. Még Thomasra sem tudok figyelni egy kis ideig, pedig szeretnék. De ez túl sok! Túl sok! Túl sok~~~
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 24 2017, 02:14

    Annyira közönyösen mondja, hogy Leo belé szeretett, mintha ez egészen mindennapos volna. De aztán, ahogy folytatja a történetet, hogy ilyen szeretőt az ellenségemnek se kívánnék. Elfintorodva hallgatom, egészen feldühödve.
    - Mégis miféle szemét művel ilyet? - jegyzem meg, de nem akarom hergelni.
    Úgy látom, nincs is rá szükség, mert nagyon furcsán kezd el viselkedni, és megint elfog az a furcsa, baljós előérzet, ami mindig, mikor kezd elborulni a hangulata. A kezében tartott képre nézek. Valami csoportkép, nem tudom, kik ezek, valószínűleg az osztálya az Akadémián. Ez az egyik legsötétebb kép a dobozban.
    Végre kiböki, mi is az ő képtelen nagy bűne. Azt, hogy min veszekedtek, most sem árulja el, pedig rákérdezek. Megkérdezem azt is, hogy hányan haltak meg, és hogy Leo hogy tudott megmenekülni. Mindezt azért teszem, hogy magamra irányítsam a figyelmét, vagy hogy folytassa a történetet, de azt hiszem, nem hall, legalábbis nem egészen tisztán.
    Az árnyak mintha felkorbácsolódnának körülötte, de azt is látom, hogy küzd ellenük. Úgyhogy várok egy picit, és figyelem, mi történik. De végül patthelyzet alakul ki: sem az árnyak, sem ő nem mozdul.
    - Brian... - szólítom meg, de semmit sem reagál a hangomra. Kiveszem a kezéből a dobozt, mindenesetre, és félreteszem. Elég volt az emlékekből mára.
    Egyre ijesztőbb, katatón állapotba kerül, úgyhogy képtelen vagyok tovább nézni. A kezemet az arcára simítom, a hüvelykujjamat pedig az ajkaira, hogy hagyja abba a marcangolást, és újra meg újra megszólítom.
    - Brian... Brianem - folytatom, de semmi hatása nincs, úgyhogy odahajolok, és megpuszilom a száját, hátha ettől majd magához tér. - Semmi baj kicsim. Senkit sem bántasz. Hallasz? - kérdem, és próbálom nagyon óvatosan magamhoz édesgetni a figyelmét.
    Ha elájulna, átkarolom a vállát, hogy azért ne boruljon fel, mint egy zsák krumpli, hanem magamhoz tudjam ölelni. Bár gyengéd és gondoskodó a hangom, valójában rohadtul megijeszt. Sohasem láttam még ilyennek.
    Eszembe jut, hogy a múltkor egy rúnát rajzolt egy kendőre és azt szorongatta. Ha mindez nem segít, akkor az lesz a következő, amit megpróbálok.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 24 2017, 05:20

    Some dark secrets…

    Hangok, rengeteg hang. Az osztálytársaimé, tanáraimé, Leoé, és olyanok is, amikhez soha nem tartozott test. Mind ott vannak a fejemben, velem kiabálnak, gúnyolnak, és emlékeztetnek mindarra, amit valaha el akartam felejteni. Az összeset egyszerre hallom, nem is igazán tudom kibogozni, pontosan mit mondanak, de érzem a jelentésüket. Hirtelen újra ott állok a tűzben, és a lángok mögött sötét alakok bújnak meg, körbevesznek és tovább mondják a magukét. ~Veszélyes! Őrült! Kiszámíthatatlan! Megölted őket! Mindenkit megöltél! Neked is meg kellett volna halnod. Miért vagy még itt, Brian? Miért nem haltál meg velünk? Semmi hasznodat nem veszik. Csak veszélyt jelentesz mindenkire. Rég le kellett volna ugranod~
    A sok-sok hang teljesen összezavar, a külvilág megszűnik és már csak a belső sötétségben létezem. Menekülni akarok, próbálok, de minden oldalon állnak, és nem engednek. Csinálnom kell valamit! Nem győzhetnek! Nincs igazuk! Hazudnak! Okkal vagyok még mindig itt. Van értelme.
    ~Tényleg, Brian? Mégis mi értelme van? Leon sosem fogsz bosszút állni. Nem fog sikerülni. Mindent meg fog úszni, akárhogy próbálkozol. Majd meglátod. A kis barátodnak pedig jobb lenne nélküled. Mi vagy te neki? Csak egy kaland. Nem fog melletted maradni. Még a legegyszerűbb dolgokat sem tudod neki megadni. Sajnál téged. Rád fog unni. Nem érdemled meg őt. Selejt vagy. Törött. Értéktelen. Sosem fogsz…~
    Minden hirtelen tisztul ki, és ismét a szobámban vagyok. Értetlenül pislogok párat és csak néhány pillanattal később veszem észre Thomast. Az aggódó tekintetét, a kezét az arcomon. Tudom, hogy az előbb hozzám beszélt, de fogalmam sincs mit. Megijedek, és a karjára teszem a kezeimet, nem túl hirtelen, mert nem akarom még jobban ráhozni a frászt.
    - Thomas. Én olyan nagyon sajnálom, Thomas! Nem akartam… Bocsáss meg! – motyogom remegő ajkakkal, amikor rájövök, mi történt. Gyenge voltam, hagytam, hogy magába szívjon a sötétség, és neki végig kellett néznie. Ráhozhattam a frászt. Ha ezután sem rohan el tőlem, akkor legfeljebb a sajnálatát érdemeltem ki, de nem maradt semmi, amit kedvelhetne. Most már tudja, mekkora roncs vagyok, és, hogy miket tettem, ráadásul még fizikailag is képtelen vagyok megadni neki azt, amit szeretne. Biztosan mindennek vége.
    De most szükségem van rá, még nem mehet el. Átölelem és hozzá bújok, a vállába fúrom az arcom. A könnyeim végigfolynak az arcomon, és eláztatják a pólóját egy foltban, a számban pedig vér ízét érzem. A doboz eltűnt, de azzal nem foglalkozok, most nem számít. Görcsösen kapaszkodok belé és némán sírok, elnyelve minden hangot, mintha még bármit is megtarthatnék a büszkeségemből.
    - Úgy sajnálom. Szörnyeteg vagyok. Egy roncs. Sokkal jobb lenne neked nélkülem – dünnyögöm a pólójába alig érthetően, és így is gondolom. Én vagyok a legrosszabb dolog, ami történhetett vele, és nem kéne foglalkoznia velem. Ezután valószínűleg kisétál az ajtómon és soha többet nem jön vissza és még csak nem is hibáztatom érte. De addig kapaszkodok belé és magamba szívom az illatát és kiélvezem, hogy most utoljára hozzá bújhatok.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 24 2017, 13:06

    Látszólag teljesen hiába szólongatom, sőt még az is lehet, hogy tőlem csak rosszabbá válik a helyzet, ugyanis az, ami sűrű fekete tintafelhőnek tűnik, most örvényleni kezd körülötte. Még a csend is mássá válik, ijesztővé és harsogóvá. Olyan, mintha elektromosság futkározna a testemen. Brian a fekete tornádó közepén van, de én benne az örvénylés fő áramlatában. Tudom, hogy nem akar bántani. Tudom, hogy nincs magánál.
    És hirtelen, valahogy, azt is tudni kezdem, hogy mi zajlik le benne. Foszlányokat hallok, mint egy rosszul behangolt rádióból. Számomra ismeretlen hangok beszélnek, több tucat egyszerre, némelyik egészen földöntúli. Vádolnak, gúnyolnak, bántanak és arra buzdítanak, hogy öljem meg magam. Vagyis nem engem, hanem... Őt.
    Eddig el se tudtam képzelni, miről beszél, amikor a hangokra és a rohamokra céloz. Most viszont elsőkézből tapasztalom meg, és a pokolba is, ez hátborzongató. Ki kell szabadítanom a saját elméjéből. Muszáj tennem valamit! De más egyelőre nem jut eszembe, mint hogy ébredező erőmmel rámorduljak ezekre a mérgező nyalábokra, amelyek állandóan meg akarják őt béklyózni. Leveszem a pólóm, és kibontom a szárnyaimat, hogy azzal hessegessem el tőle a sötétséget. Elég ebből, legyen vége! Nem kell örökké egyedül szembe néznie a betegségével. Itt vagyok, és nem hagyom, hogy bántódása essen. A saját fejében sem hagyom magára. Feltérdelek, hogy biztosabban támaszkodhassak, és meglendítem a szárnyaimat, hogy elűzzem őket. A nyalábok ritkulni kezdenek. Úgy tűnik, mintha visszahúzódnának, és lassan egészen kitisztul kedvesem arca előttem, a kezeim közt.
    Egy száz évig tartó perccel később úgy tűnik, mintha megtört volna az átok, és ismét rám néz. Fellélegzem, amint kimondja a nevem, és azonnal magamhoz ölelem. Tollaim a hátára simulnak, ahogy súlyos paplanként burkolom be magunkat szárnyaimmal. Nem engedem, hogy az árnyak megint megkörnyékezzék. Megvédem mindentől. A hajába túrok, és lassan ringatni kezdem, miközben megszakad a szívem attól, hogy sír.
    - Nyugodj meg, már elmúlt. Semmi baj. Semmi rosszat nem csináltál. Nem tehetsz róla - duruzsolom neki halkan, egyenként súgva a mondatokat a fülébe, és mindegyik után kap egy puszit a halántékára.
    Érzem, hogy teljesen elázat, de nem számít. A tollaim majd felszívják a nedvességet, de egyelőre még finoman ölelik a hátát.
    - Soha többé ne mondd ezt! - szólok kissé erélyesebben. - Nem vagy szörnyeteg. És nem akarom tudni, milyen lenne nekem nélküled. Nincs nélküled. Az őrangyalod vagyok, szokj hozzá! Ezt is meg fogjuk oldani. És a másik témát is. - Simogatom a tarkóját, hogy megnyugodjon. - Csak sírd ki magad, minden rendben - suttogom, és közben azon gondolkodom, vajon hogy is képzelhettem egy percig is, hogy majd elválnak útjaink?
    Szüksége van rám. Nekem pedig mindennél jobban szükségem van arra, hogy szüksége legyen rám. Ő az egyetlen kapaszkodó, az egyetlen olyan része az életemnek, amit nem mérgez meg semmi. Csak ő van és én, és a saját végtelenül mocskos érzelmi hordalékunk, amelyet egymás lelkének folyamában mosunk tisztára.
    Eszem ágában sincs elengedni.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Okt. 24 2017, 22:36

    Some dark secrets…

    Halkan szipogva bújtam hozzá, de csak lassan eszméltem fel teljesen az előbbi sokkból. Percek kellettek, mire eljutott a tudatomig, hogy nincs rajta póló, és a szárnyait is csak ezután vettem észre. De hallottam a szavait, éreztem az ölelését, az illatát és hallottam a szívverését. A legfontosabb részletek eljutottak hozzám, a többi pedig nem érdekelt, ráértem felfedezni mindent.
    Sokáig nem szólok semmit, az egyetlen amit teszek, hogy utat engedek a könnyeimnek, azt remélve, hogy elmossák a sok szörnyűséget, amit az előbb láttam és hallottam. Nem akarok hinni a hangoknak, tudom, hogy nem szabad a befolyásuk alá kerülnöm, de nehéz nem belegondolni abba, amit mondtak. Most első sorban Thomasról. Hiába állítja olyan édesen, hogy velem akar maradni, és együtt megoldunk minden problémát, azt érzem, hogy csak terhet helyezek a vállára, és nem adok neki cserébe semmit. Nehéz lenne értelmes magyarázatot találnom arra, hogy miért szeretne velem lenni, ha nem sajnálatból. Esetleg azért, hogy megóvjon másokat tőlem. Ez még egy olyan dolognak hangzik, amit egy nephilim megtenne. De sosem tudhatom. Hiába kérdeznék rá, tudom, hogy csak arról biztosítana, hogy minden rendben és a sajnálatnak semmi köze ahhoz, ha mellettem marad. Túl kedves hozzá, hogy megmondja, ha máshogy van. Mást viszont nem tehetek, ha tudni szeretném mit gondol, őt kell kérdeznem.
    Hosszú-hosszú percek múlva lenyugszom egy kicsit és már csak száraz szemmel szuszogok a vállán. Szeretek vele lenni, megnyugtat, hogy itt van és számíthatok rá. Sokkal jobban viselem így a rohamot, mint bármikor, mikor egyedül vagyok. Felemelem a fejem, hogy a szemeibe nézhessek, de nem engedem el őt. Félek, hogy eltűnik, amint megteszem.
    - Sajnálom, hogy látnod kellett ezt. Bocsánat. Meg kéne tanulnom visszafogni magam – szabadkozok szégyenkezve. Elég csúnya és sokkoló látvány lehetett a kiborulásom.
    - Meddig tartott… a roham? – kérdezem halkan. Teljesen elveszítettem az időérzékem míg a sötétség közepén gubbasztottam, ezért fogalmam sincs, meddig tartott míg vissza tudott hozni. Lehetett pár perc, de akár több óra is, és ez utóbbinak a gondolatát is képtelen vagyok elviselni. Nem lehetett olyan sok idő. Biztosan nem. A kezeimet az arcára csúsztatom és mélyen a szemeibe nézek. Annyira hálás vagyok, hogy el sem tudom mondani, és tényleg fogalmam sincs, hol kezdjem.
    - Köszönöm, hogy itt vagy velem. Nagyon fontos vagy nekem, Thomas! De nem szeretném, hogy azért maradj mellettem, mert sajnálsz vagy mert nem mered megmondani, hogy ez neked így nem jó. Tudom, hogy rémes partner vagyok. Olyat érdemelsz, aki tudja, hogyan kell szeretni – tárom ki elé a gondolataimat, éppen úgy, ahogy megfogantak bennem. Őszintébben már nem is beszélhetnék vele, ami talán rossz döntés volt, de tisztázni szeretnék mindent. Tudnia kell, hogy nem fogom magam mellé láncolni, ha neki máshol jobb. És jelenleg talán bárhol máshol jobb lenne neki, de annyi akaraterőm nincs, hogy elküldjem. Bárhogy dönt, úgy lesz.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szer. Okt. 25 2017, 00:08

    Hosszú időnek tűnik, mire végre megnyugszik. Először a rázkódás marad abba, majd a sírás, aztán a légzése teljesen egyenletessé válik. Imádom ezt végighallgatni. Nem fordult még elő ilyen, de fantasztikus érzés, hogy megnyugszik a karjaimban, félig nekem köszönhetően.
    Amint felemeli a fejét, az arcához nyúlok, és letörlöm a könnyeket a szemei alól. Zsepim sajnos nincs, de talán nincs is rá szükség. Igyekszem az aggodalmat eltüntetni az ábrázatomról, és csupán megértően és szeretettel nézni rá, miközben újra bocsánatot kér, pedig ez nem tetszik.
    - Soha többé ne kérj ezért bocsánatot - mondom szigorú hangsúllyal, és rémesen komolyan gondolom. Ha ezt megérti, már közelebb leszünk egy lépéssel ahhoz, amit igazán szeretnék. - Nem sokáig. Negyed óra talán. Ne izgasd magad emiatt.
    A kezem a derekára siklik, az övé pedig az arcomra. Sötétbarna szemeim az ő méregzöldjeibe vesznek, ahogy nyíltan és kizárólagosan nézzük egymást. Nem tudom, mit kellene éreznem, gondolnom, vagy mondanom. Azt várja vajon, hogy most közlöm vele, hogy tűrhetetlen, amit művel, és én lelépek? Mégis miféle érzéketlen baromnak tart?
    Talán csak fél. Igen, azt hiszem. Ez az újdönsült ösztön-empátia nagyon könnyűvé teszi a dolgokat. És olyan gyönyörűek a szemei! És a szavai is. Azt mondja, nagyon fontos vagyok neki, és engem átjár valami meleg és kellemes belül.
    - Mindent, amit a szeretetről tudok, azt tőled tanultam, Brian - felelem végül némi megfontolás után. Nem sokat meséltem eddig magamról és a körülményeimről neki, mert szégyellem, és ennek most sincs itt az ideje. Annyit azonban már tud rólam, hogy nagyon is jó okom van ezt mondani, és ez nem költői túlzás.
    Általában nem szeretem a dolgokat túlmagyarázni, de most azt hiszem, kénytelen vagyok ezt jobban kifejteni, hogy mindenképp megértse.
    - Mindent szóvá teszek, ami nem tetszik. Nem félek megmondani, ha valami rossz nekem, és már rég nem lennék itt, ha nem akarnék. Igazából, eltűnésben vagyok a legjobb, de az, hogy még mindig itt vagyok, sok mindent elárul. És ne aggódj. Egy cseppet sem sajnállak. - Ez most elég keményen hangozhat így önmagában, szóval hozzáfűzöm: - Ugyanis hiszek benne, hogy ki fogsz jönni ebből az állapotból. Minden alkalommal azt látom, hogy küzdesz a démonaiddal, és már nem küzdesz egyedül, mert én is itt vagyok. Használd a véremet, az erőmet, amire csak szükséged van, csak mutasd meg, mit tegyek. Ha kell, összefirkálom nephilim rúnákkal az összes sötét sarkot a lakásodban, és még téged is a bőröd alatt, csak legyél jobban - túlzom el egy kicsit elmosolyodva, és odahajolok, hogy megpuszilhassam a szája csücskét. Közben arra gondolok, hogy ez talán nem is hülyeség, de ebbe ne most menjünk bele.
    Kicsit megmozdítom a szárnyaimat, lazul az ölelésem, hogy ne fulladjunk bele a tollakba és az általuk generált fészek-melegbe.
    - Törött vagy, de nem selejt, és a legkevésbé sem értéktelen - szállok vitába az iménti hangokkal a fejében. - Nekem te kellesz. Pontosan rád van szükségem. Mert mindketten sérültek vagyunk, épp ezért tudjuk, hogyan kell egymás sebeit begyógyítanunk.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Okt. 26 2017, 05:00

    Some dark secrets…

    Rémesen érzem magam az egész miatt. Sosem kellett volna így látnia. De amint bocsánatot kérek, azonnal rám szól, és úgy tesz, mintha teljesen természetes lenne, ami az előbb történt. Tökéletesen kezeli a helyzetet, és képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg csak ennyi. Bevallása szerint nagyjából negyedórán keresztül itt ült mellettem, míg magamon kívül voltam és rá hoztam a frászt, de olyan könnyedén túllendül az egészen, mintha már jó párszor túlestünk volna ezen. Nem igazán tudom, hogyan viselkedjek most, de még vannak kétségeim, ezért elmondok neki mindent, ami a szívemet nyomja. Az arcát lágyan a kezeim közt tartva öntöm ki neki a lelkemet, elmondom, hogy nem akarom magamhoz láncolni, és bármikor itt hagyhat, ha szeretne. Mindezt azért, mert olyan sokat jelent nekem, és szeretném, hogy boldog legyen. Ez egy furcsa érzés, amit nem tudok hova rakni, de hallgatok rá. A válaszára azonban kissé elkerekednek a szemeim.
    - Tőlem? De hát én sem tudok róla semmit – eresztek meg egy féloldalas, értetlen mosolyt, és hüvelykujjammal megcirógatom az arcát. Olyan hihetetlenül hangzik, és mégis érzem, hogy van benne igazság. Azon a szomorú tényen túl is, hogy ez esetben talán tényleg soha senki nem szerette őt eddig sehogyan. Nehezen hiszem el ezt, mert szerintem annyira egyszerű szeretni őt, de nem kérdőjelezem meg a szavait. Talán majd máskor beszélünk erről is, de mára elég volt a szívszaggató drámából.
    Meghallgatom további szavait, olyan szépeket és tökéleteseket mond, hogy lassan szertefoszlik minden gondolat, amit a hangok belém ültettek. Tényleg velem szeretne lenni, fogalmam sincs miért, de így van és elhiszem neki. Minden szavát elhiszem, ahogy engedem magam elveszni őszintén csillogó tekintetében. Rám mosolyog és megpuszil, amitől az én szám sarka is enyhén felfelé kunkorodik.
    - Azt hiszem, ennyire radikális lépésekre nem lesz szükség, de köszönöm. És részemről mindez ugyanúgy igaz. Bármiben is kell segítség, ott leszek veled és megteszek mindent, amire csak szükséged van – csúsznak le a kezeim szép lassan a nyakára, hogy utána átkarolhassam őt. A szárnyai ezt követően mozdulnak meg és engedik be közénk a szoba hűvös levegőjét. Vagy legalábbis hűvösebbet, mint amiben addig ücsörögtünk.
    Ismét olyasmivel hozakodik elő, ami egészen a szívemig hatol, és minden szó annyira tökéletes, hogy hiba lenne megpróbálni bármit is hozzá tenni. Az egyetértésemet ezért inkább egy szoros öleléssel fejezem ki, hosszú pillanatokra bújok a nyakához, és mikor lazítok a szorításomon, megpuszilom az arcát.
    - Azt hiszem, tökéletes pontot tettél ennek a beszélgetésnek a végére. Mi lenne, ha kimennénk a konyhába enni valamit? Alaposan elhalasztottam a reggelit a kis közjátékkal… – próbálkozom meg egy gyenge kísérlettel arra, hogy továbbvigyem a napunkat. Mindkettőnknek jót tenne átlendülni a komoly témákon és másfelé evezni egy kicsit, és egy reggeli erre épp megfelelő lenne. A kérdés már csak az, hogy nem tenyereltem-e bele a hangulatba olyan módon, ahogy egyáltalán nem akartam. Még mindig ügyetlen vagyok az emberekkel, de Thomas talán tudni fogja, hogy nem akarok semmi rosszat.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Csüt. Okt. 26 2017, 13:24

    Lassan feloldódik, sőt talán még fel is vidul, legalábbis ezt bizonyítja az a pici mosoly a cicaszáján. Baromi büszke vagyok magamra, hogy ezt sikerült elérnem.
    Persze biztos sokkal könnyebb lenne, ha olyasvalakivel lennék együtt, aki mentálisan és érzelmileg stabil, aki ugyanúgy vágyik rám mint én őrá, és aki képes egy személyben a barátom, a szeretőm, a társam és a tanítóm lenni. De mit tehetnék, ha hozzá vezetett a vak szerencse, és aztán a szívem, a lelkem és az ösztöneim is őt választották?
    Felajánlja ugyanazt a segítséget, amit egyszer felajánlott már, de az is mintha száz évvel ezelőtt történt volna. Nem tudom és nem is akarom megfogalmazni, mire volna igazából szükségem. Azt hinné, kihasználom, hogy csak azért vagyok vele, hogy mindazt megkapjam, és ennek még a látszatát is el akarom kerülni. Jobb, ha nem kérek semmit senkitől, és akkor tartozni sem fogok senkinek.
    Megdermedve, visszafojtott lélegzettel figyelem, hogyan siklik a keze az arcomról lejjebb, hogyan simít végig, és hirtelen meglódul a pulzusom és óriásira tágulnak a pupilláim, miközben nézem őt. De végül csupán átölel, és visszahajtja a fejét oda, ahol az imént is volt. Nyelek egy nagyot, és hosszan lehunyom a szemem, hogy lehiggadjak.
    Olyan ártatlan, fogalma sincs, milyen hatással vannak rám ezek az apró érintései. Persze az is feltűnik, hogy mennyire kerüli, hogy akár kicsit is hozzáérjen a szárnyaimhoz. Ami nem csoda, a múltkori után...
    Végül mindössze egyetlen puszit kapok a kitartásomért, amivel cseppet sem vagyok megelégedve. Lenézek rá, és megfogom az állát, miután befejezte.
    - Menjünk. De előtte kérek egy csókot.
    Le is hajolok, hogy elvegyem a jussomat A Legtökéletesebb Pasi díj ma reggeli nyerteseként. Lágyan, finoman kezdem, de nem húzom tovább néhány mélyebb pillanatnál. Ha a csók és az ölelés az, amivel be kell érnem, legalább jó sokat kérek mindkettőből.
    - Most már jöhet a kávé és a reggeli - mondom, és elengedem, visszahúzva mindkét szárnyam is a hátam mögé. Nem éppen arra lettek kitalálva, hogy ilyen kis helyen navigáljak velük, de végül nem verek le semmit.
    De nem is tüntetem el őket. Felkelve az ágyról, ezekkel együtt követem Briant át a konyhába, és közben összeszedem a cigarettámat a dzsekim zsebéből, felkészülve rá, hogy a kávém mellé abból is elfogyasszak néhányat.
    - Mi a reggeli? - kérdezem, és felülök a pulthoz egy székre, lelkesen várva, hogy minden finomsággal megvendégeljenek.
    Fél szemem folyton a hátam mögött van. Szokni akarom a szárnyaimat a mindennapokban. Elképzelésem szerint ez segít abban, hogy természetesebben használjam őket olyan helyzetekben, mikor szükségem van rájuk, és azt akarom, hogy megerősödjenek annyira, hogy elbírjon majd simán engem... és esetleg egy bizonyos mágust. Ügyelve rá, hogy legyen elég hely, kicsit kinyújtóztatom, és épp csak a csillárt billentem meg a hegyével véletlenül.
    - Milyen nehéz vagy? - kérdezem meg csak úgy mellékesen.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 30 2017, 03:18

    Some dark secrets…

    Úgy tűnik nem rontottam el a hangulatot, vagy legalábbis nem végzetesen. Azonban egy hibát talán mégis vétettem, azzal, hogy nem tettem meg valamit. Thomas pedig emlékeztet rá, és mielőtt hajlandó lenne elindulni velem a konyhába, kér még tőlem egy csókot. Szívesen adom ezt meg neki, és kicsit butának érzem magam, amiért külön kérnie kellett ezt tőlem, de megfogadom, hogy legközelebb magamtól is eszembe fog jutni.
    Egyik kezem az arcára siklik csók közben, és az egész testemmel közelebb húzódok hozzá. Egyenesen az ajkaira akarom lehelni, hogy mennyire hálás vagyok érte, amiért ilyen türelmes velem és ennyire tökéletesen kezeli a kiborulásaimat. Tényleg rengeteget segít nekem már a puszta jelenlétével is, ráadásul mindig tudja, hogy mit mondjon és csak annyira tökéletes!
    - Máris! – mosolyodok el halványan, a nem is olyan hosszú csókot követően, majd feltápászkodok az ágyról és vele együtt indulok a konyha felé. Mivel az előbbi gondolatmenetem félbe szakadt a dobozos incidens miatt, még mindig fogalmam sincs, mit együnk reggelire, de bízom benne, hogy találunk valami ehetőt. Éppen ezért amint a konyhába érünk, kinyitom a hűtőt és szemügyre veszem, mi minden akad benne nekünk. Még akkor sem érzem biztosabbnak magam, amikor Thomas rákérdez, hogy mit is eszünk. Kimászok a hűtőből és becsukom az ajtaját, hogy ránézzek.
    - Mihez lenne kedved? Van itthon tojás, sonka, kenyér, lekvár, virsli és talán egy kis müzli… – sorolok fel jobb híján mindent, aminek a létezéséről eddig tudok. Szívesen összeütök neki bármit, de az már nem biztos, hogy jó is lesz a végeredmény. Általában nem veszem a fáradtságot a főzéshez és ezért a képességeim mondhatni átlagon aluliak. De egy rántotta vagy tükörtojás még nem fog ki rajtam!
    Annyira elkalandozok a reggeli elkészítésével kapcsolatos gondolataimban, hogy nem is fogom fel, hogyan kerülünk pillanatokkal később a súlyommal foglalkozó kérdéshez. Egyáltalán nem értem, hogy jön ez most ide, de készségesen felelek.
    - 75 kiló körül. Miért? – billentem félre a fejem és megajándékozom a fiút egy összezavarodott pillantással. Tényleg nem áll össze a kép, hogy miért lehet kíváncsi erre. Talán ez is egy amolyan őszinteség teszt, vagy szeretne minden jelentéktelen részletet tudni rólam… vagy soványnak tűnök? Igaz, nem eszek sokat mostanában, de ennyire nem hiszem, hogy rossz a helyzet.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 30 2017, 18:04

    this is for you

    for the hundredth time




    Türelmesen várom, mit talál majd a hűtőben, és közben kordul egyet a hasam. Rásimítom a tenyerem és elveszem a szomorú kis almát a gyümölcsös kosárből, ami már múlt héten is ott csücsült.
    - A tojás és a sonka jól hangzik. Meg a virsli. Tegyél mindent egy serpenyőbe és süsd össze - javaslom. - Vagy segítsek? - kérdezem, hiszen eddigre már rájöttem, hogy nem egy konyhatündér. De még ez is baromi aranyos benne.
    Leszállok a székről, és belépek a konyhába. Ha nem ugrik el, akkor magamhoz ölelem hátulról, vagy elölről, vagy attól függ, hogy forog-e vagy sem. Én csak bújni akarok.  
    - Elég jó vagyok ebben. Nyugodtan rám bízhatod. Vagy csinálhatjuk együtt. Csak könyörgöm, tegyél oda egy kávét, mert megbolondulok - morgok kedvesen, és a nyakába puszilok.
    Igyekszem semmit nem leverni a szárnyaimmal. De azért sem teszem el őket.
    - Csak úgy kérdezem - felelem és ártatlanul rámosolygok. - Ugye nem vagy tériszonyos? - reppen a következő kérdésem, és kezd olyan lenni, mintha random faggatózósat játszanánk. De azt hiszem, kezdenek átlátszóvá válni a kérdéseim.
    Akárhogy is határoz (hogy csináljunk együtt reggelit, vagy készítsem el én), kiveszem a hozzávalókat a hűtőből, és addig nyitogatom a konyhaszekrényeket, míg meg nem találom, amit keresek: tálat, habverőt, vagy ha az nincs, villát; kést, vágódeszkát, és egy jó nagy serpenyőt.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Pént. Nov. 03 2017, 23:51

    Some dark secrets…

    Jobb ötlet híján felsorolok neki mindent, amit a hűtőben találok, és amiről tudom, hogy van még itthon. A kérdése miatt úgy érzem, hogy határozottabbnak kellene lennem a reggelivel kapcsolatban, de csak a lehetőségeket tudom felsorolni neki, amitől egy kicsit kényelmetlenül érzem magam. A vendéglátás még mindig nem megy olyan jól, hiába kezdem megszokni, hogy egészen sok időt tölt itt. Az aggódásom viszont ismét (mint szinte mindig) feleslegesnek bizonyul, mert csak rávágja, hogy mit enne.
    - Ez egész jól hangzik – mosolyodok el halványan, de aztán azonnal hezitálni kezdek. Hogyan is kell rántottát csinálni? Mert ez az lesz, ugye? Mekkorára daraboljam a virslit és a sonkát? Egyszerre kell beletenni?
    Thomas biztosan látja a bizonytalanságot az arcomon, mert azonnal felajánlja a segítségét. Csak legyőzötten bólintok, szánalmas, hogy még ez is kifog rajtam. De megtehettem, hogy hosszú évekig nem főztem szinte soha, ezért most borzalmasan ügyetlen vagyok a konyhában. Felkel a székről és odalép hozzám. Hátulról karol át, mivel éppen leteszem a hozzávalókat, amiket előszedtem a hűtőből. A bújása jólesik, épp ez kell most nekem, hogy lecsillapodjak. Az előbbi roham ugyanis nem múlt el nyomtalanul, egy kissé feszültnek és idegesnek érzem magam, és ez talán így is marad egész nap. Thomas jelenléte viszont sokat segít, ezért is teszem a kezeimet a karjára a derekamon és bújok bele az ölelésébe néhány pillanatra. Aztán megkér, hogy főzzek kávét, és olyan édes hangon mondja, hogy nem tudok visszaszorítani egy újabb mosolyt.
    - Főzzünk együtt! Nem háríthatok rád mindent… és már készítem is a kávét! – ezzel óvatosan lefejtem magamról a kezeit és a kávéfőzőhöz lépek, hogy elindítsam az ördögi masinát. Addig ő a reggeli elkészítéséhez szükséges dolgok után matat, amiben segítek neki egy kicsit, hogy ne vakon keresgéljen. Megmondom, mit merre talál, és közben kifejtődik köztünk egy újabb beszélgetés.
    - Nem, nem igazán – nyilatkozom a tériszonymentességemről összevont szemöldökkel, míg előveszek két bögrét és a cukrot. A kávé még nem fog ki rajtam! A kérdései azonban furcsák, kezdek gyanút fogni, de nem lövöm le a poént. Meghagyom neki ezt az örömet, és bár mindketten tudjuk, hogy sejtem, miről van szó, úgy teszünk, mintha esélyem sem lenne kitalálni, hogyan függenek össze ezek a kérdések. Ez talán olyasmi, amit a párok szoktak csinálni. Azt hiszem. Remélem. Nagyon szeretnék végre valamit nem elszúrni.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Nov. 04 2017, 00:45

    Látom, miként hezitál, és legszívesebben felfalnám, annyira édes. Amint átkarolom, rögvest hozzám bújik, és bár érzem, hogy feszültté válik egy pillanat alatt, azt is érzem, hogy a közelségem segít ezen, és ezt imádom. Ahogy azt is, hogy mindig, mikor hátulról ölelem, megsimogatja a karjaimat. Ez baromi kedvessé és bensőségessé teszi az egész ölelést.
    Amint megérzem a kávé illatát, én is kezdek jobban lenni, és Brian útmutatásával hamar megtaálok mindent. Feldarabolom a sonkadarabokat, a virsliket bevagdosom, a tojást felverem és sózom-borsozom. Nem egy nagy mutatvány de amint Brian ismét rám figyel, magyarázni kezdem a dolgokat, a serpenyőt meg hevíteni.
    - Az a titka, hogy legyen forró a serpenyő. Utána belepakolod előbb a virslit mert az lassan sül, mellé a sonkát, hadd süljön kicsit. Néha fordítsd meg hogy ne égjen le. Az utolsó a tojás mert tíz másodperc alatt kész - tartok gasztronómiai gyorstalpalót, és közben, ha van rá szabad kapacitása, odahúzom, és a kezébe adom a fakanalat amivel tudja a húsokat forgatni.
    - Oké, remek - nyugtázom válaszait, és rásandítok egy bujkáló mosollyal. Látom rajta, hogy összerakta a képet, de ilyesmiről nem beszélünk, mielőtt még megtörténne. Hadd maradjon meglepetés egy későbbi alkalomra, addig talán meg is feledkezik róla.
    Az időközben lefőtt kávéba azonnal belekortyolok, és megnyalom a számat is.
    - Tudod, nagyon jól menne ehhez egy kis brandy. Tartasz itthon bármi ilyesmit? - érdeklődöm. Nem tudom türtőztetni magam.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Nov. 04 2017, 20:16

    Some dark secrets…

    Kimérem a megfelelő mennyiségű vizet és kávét, amit a gépbe töltök, majd elindítom a kávéfőzőt és míg a masina dolgozik, előveszem a bögréket, kiskanalakat, cukrot és tejet magunknak. Mindez alatt Thomas feldarabolja a húsokat, és mikor már nincs mit tennem a kávéval, figyelni kezdem őt. Meglep, amit a virslivel csinál, el sem vágja rendesen, csak bemetszi. Ez nekem valahogy fura. Elmondja, mit hogyan kell csinálni, én pedig végighallgatom és megjegyzem. Tényleg egyszerűnek tűnik.
    - Oh… uhum. Ha rám hagytad volna, én biztosan apró darabokra vágtam volna a virslit is - vallom be ámulva, hiszen ezen még mindig nem sikerült túllendülnöm. Odalépek hozzá, engedelmeskedve a húzásnak és pillanatokon belül egy fakanállal a kezemben találom magam, a vállamon a sütés további felelősségével. Keverni, ne égjen oda. Ha megsült, jöhet a tojás. Az már egy más kérdés, hogy vajon hogyan néz ki ez az egész, mikor megsült. Amint ez a kérdés felötlik bennem, segélykérő tekintettel fordulok az ügyeletes főszakács felé, aki idő közben kiszolgálta magát kávéval.
    - Meddig kell ezt így sütni? Mikor tudom, hogy jöhet a tojás? - érdeklődőm meg zavarodottan, mint akinek tényleg még soha nem volt fakanál a kezében. Pedig már főztem és tűrhető lett! Csak az már régen volt. Tovább kavargatom a húsfarabokat, ügyelve, hogy mindent jól csináljak. Ciki lenne elrontani egy ilyen egyszerű feladatot. Akkor nézek rá ismét, mikor a brandy felől érdeklődik. Néhány pillanatig gondolkodom, mit mondja, mintha azt próbálnám kitalálni, hogy van-e itthon ilyesmi.
    - Nem, sajnos most nincs itthon brandy. Sem más alkohol… - ingatom meg a fejem végül. Igazság szerint csak rossz ötletnek tartom, hogy ilyesmivel indítsa a reggelt. Tudom, hogy nem lenne baja tőle, de akkor is van bennem egy rossz érzés ezzel kapcsolatban. Inkább nemet mondok, és visszafordulok a reggelinkhez. A sonka és a virsli elég átsültnek néz ki, ezért ráöntöm a tojást. Addig kavarom, míg egészen átsül és rántotta állagú lesz az egész, majd leveszem a serpenyőt a tűzhelyről. Mielőtt azonban teríteni kezdenénk, Thomasra nézek, újból saját magamat hozva zavarba.
    - Tudod, eszembe jutott valami - kezdem bizonytalanul, és meg is torpanok itt néhány másodpercig, mert nem tudom, hogyan is kérdezzem ezt meg - Szólíthatlak egy kicsit… nos, nem ennyire hivatalosan? - akadok meg újra. Elég nyögvenyelősen megy ez, de szükségesnek érzem, ezért végigcsinálom - Mit szólnál a Tommyhoz? - vetem fel halkan, kedvesen, oldalra billentve egy kicsit a fejem. Minden szavam óvatos, egy kicsit félek tőle, hogy nem fog tetszeni neki az ötlet, de hátha mégis. Sokkal kényelmesebb lenne Tommynak hívni. Az olyan bensőséges. Aranyos. Egy kicsit közelebb érezném magamhoz tőle.


    A hozzászólást Brian Cox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 11 2017, 15:50-kor.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Vas. Nov. 05 2017, 18:17

    - Akkor sem történt volna katasztrófa - biztosítom róla, hogy a virsli felkarikázva is csak virsli marad, és ezen nem sok mindent lehet elrontani. Azt akarom, hogy magabiztos legyen. - Addig süsd, míg meg nem barnul kicsit a külseje. Igazából nyersen is ehetőek ezek a dolgok, csak kicsit megmelegíted őket, hogy finomabbak legyenek. Kövesd az ösztöneidet. Mint ahogy festés közben csinálod - simogatom meg a derekát, és puszilom meg, miközben a kávémat kortyolgatom.
    Mélyet sóhajtok, mikor közli, hogy nincs otthon alkohol.
    - Tarthatnál. Tudod, a vendégeidnek, mint például én - ejtem el a megjegyzést.
    Miközben leveszi a tűzről a serpenyőt, kirakok két-két tányért és kést meg villát magunknak a pulthoz, amelyet most asztalként fogunk használni, és közben figyelem, mit is szeretne mondani.  Először ötletem sincs, mire akar kilyukadni, de aztán leesik.
    - Oh... Hát persze - mosolyodom el, és kicsit rajtafelejtem a szemem, mert halálosan édesen néz rám így félrebillentett fejjel. Azt hittem, valami egész mást akar javasolni, de ezzel azt hiszem, nincs semmi gond. - Senki se hív így - teszem hozzá a bögrémbe kortyolva.
    Erről eszembe jut még valami, amit viszont én szeretnék megkérdezni. Nekem is össze kell szednem a bátorságom hozzá, ezért megvárom, míg leül velem szemben.
    - Mit szólnál hozzá, ha néha... máskor is itt tölteném az éjszakát?
    Nyelek egyet, miután kimondom. Megállítom magam, és nem kezdek el magyarázkodni. Hiszen ha nemet mond, akkor nem akarom ráerőltetni magam. Megoldom majd máshogy a dolgokat.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Nov. 06 2017, 22:35

    Some dark secrets…

    Azt mondja, hallgassak az ösztöneimre. Nem igazán látom, hogy miben hasonlít a főzés és a festés, de ettől eltekintek és csak próbálom úgy csinálni, ahogy javasolta. Közben pedig ott áll mögöttem, a keze a derekamon, és az ajkai néhány pillanatra hozzá érnek az arcomhoz, ami elég, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Hirtelen villámlik fel előttem a gondolat, hogy minden reggel indulhatna így, és nagyon tetszik ez a kép.
    Míg én befejezem a reggelit és odébb teszem a serpenyőt, ő megterít. Megkérdezem tőle, amin az utóbbi néhány percben rágódtam, és beleegyezik. Aztán mond valamit, ami ismét előcsal belőlem egy szokatlanul őszinte mosolyt. Odahúzom magamhoz és átölelem a derekát.
    - Akkor én leszek az első - nézek a szemeibe, majd odahajolok és megcsókolom. Nem nyújtom el, éppen annyi ideig érintem az ajkait a sajátommal, hogy ne csak egy puszi legyen, de nem hagyok magunknak esélyt elkalandozni. Elengedem, rámosolygok, majd fogom a reggelit és ketté osztom a tányérokba. Végre eljutok a kávémhoz is, és a bögrémmel ülök le a rögtönzött asztalhoz. Feltesz egy kérdést, aminek az elején feszülten várok, de mikor befejezi, azonnal megenyhülök. Ez egy aranyos kérdés.
    - Azt hittem, ez… normális. Szomorú lennék, ha elvettem volna a kedvet tőle, hogy máskor is itt aludj - válaszolok őszintén, újra a zavartság árnyékába sodorva magam. Most már tudom, mennyire megbántottam azzal, hogy lent kellett aludnia a padlón, és hogy milyen fontos neki, hogy fizikailag is közel engedjem magamhoz. Nem csodálnám, ha inkább nem akarna többet maradni éjszakára, de az, hogy mégis, esélyt ad, hogy kijavíthassam a hibámat.
    Enni kezdünk, és kiderül, hogy a rögtönzött rántotta egészen ehetőre sikerült. Számításba véve, hogy mekkora részt vállaltam az elkészítésében, ez meglepő, de egy szót sem szólok miatta.
    - Meddig maradsz itt? - érdeklődök két falat közt. Szeretném, ha sokáig itt lenne velem, de megértem, ha dolga van vagy csak haza szeretne menni. Tanulnia is kell valamikor, nem vehetem el minden idejét.


    A hozzászólást Brian Cox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 11 2017, 15:50-kor.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szer. Nov. 08 2017, 22:05

    Baromira megdöbbent azzal, hogy odahúz magához és csókot kapok. Nagyon ritkán szokott kezdeményezni, általában én vagyok az, aki rámászik, odabújik, vagy magához öleli. Nyilván ebből is tudhattam volna már, hogy neki erre egyáltalán nincs igénye. De most olyan, mintha mégis akarna, mintha mégis szeretne közel lenni hozzám, és ez most különösen jó érzéssel tölt el. Főleg, mivel mosolyog, és nem azért ölel át, hogy megnyugtassam.
    Aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna, pedig bennem pislákolni kezd egy aprócska láng, és képtelen vagyok letörölni a bárgyú kis mosolyt a képemről, miközben nézem, hogyan ül asztalhoz a reggelinkkel.
    - Nem vetted el. De legközelebb szeretnék melletted aludni - mondom, csak hogy legyen ideje megbarátkozni a gondolattal. Azt akarom, hogy csak akkor hívjon meg, ha ez így lesz.
    Odanyúlok a kechupért és jó alaposan meglocsolom vele a virsliket.
    - Jó étvágyat! - nyitom meg ünnepélyesen a reggelit, és már tolom is az arcomba. - Ez szuper lett! - dicsérem meg úgy, hogy még le se nyeltem a falatot, szóval tele szájjal, de hát engem senki nem nevelt kulturált táplálkozásra.
    Hamar elfogy minden a tányéromról, és jóllakottan szuszogva nézem, ahogy ő udvarias és elegáns mozdulatokkal eszi a kis reggelijét.
    Nem tudom, miért teszif el ezt a kérdést. Azt szeretné valójában, hogy menjek, vagy hogy maradjak? Nem tudom, mindenesetre az előbbire voksolok.
    - Lassan mennem kell - felelem végül, újra magam elé véve a kávét. Végül is nem hazudok. Gabriel minden szombat délután vár a kis vidéki kúriájában. Igaz, addig rengeteg idő hátra van, de nem akarok visszaélni Brian vendégszeretetével. És nem ártana aludnom is egy kicsit előtte, mert itt azt bizony nem sikerült. Baromi fáradt vagyok, és érzem, hogy leragad a szemem.
    - Köszönöm a reggelit. És a kávét. A kávé életet mentett.
    Felkelek, és összeszedem a tányérokat, hogy gyorsan elmosogassak. Húzom kicsit az időt, de úgyis indulnom kell, bármilyen jó is itt. Bemegyek a hálóba, hogy felöltözzek, és még ott találom a fényképes dobozt. Azt hiszem, jobb, ha eltüntetem, mielőtt Briant úja elkapja a szomorúság. A kiszóródott képeket visszateszem a dobozba, és mindet megnézem futólag. Nem kerüli el a figyelmemet a dátum és a szöveg az egyiknek a hátán. Azt írja, bodog születésnapot, Brian, örökké barátok leszünk, és egy dátum. Azt hiszem, most már tudom, mikor van a születésnapja, és nincs is messze! Mindenesetre gyorsan mindent elpakolok mielőtt még bejönne.
    A ruháimat felvéve és a cuccomat összeszedve végül kimegyek hozzá, hogy elköszönjek. Hosszú búcsúcsókot követelek.


    Köszönöm a játékot! *-*
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Nov. 11 2017, 17:41

    Some dark secrets…
    Az indokoltnál kicsit talán félénkebben jelzem felé, hogy tudomásul vettem, hogy mellettem szeretne aludni legközelebb, és úgy is lesz. Már előre izgulok miatta, pedig tudom, hogy ez az alkalom nem most lesz. Hét közben iskolába jár, akkor nem lenne szerencsés, és egyébként is hagyni szeretném tanulni. Leghamarabb a következő péntek jöhetett szóba, de csak akkor, ha nincs más programja Gabriellel. Huhh. A gondolattól is kiráz a hideg, pedig egyáltalán nem is ismerem a másik nephilimet. Vagy talán éppen ezért. Hiába magyarázta már el nekem Tommy, hogy az teljesen más, én akkor is minden alkalommal féltékenységet éreztem, mikor szóba került. Annyi mindenben tudott segíteni Thomasnak, amiben én nem, és olyan sokkal könnyebb lehetett neki mellette… láttatlanul is elkönyveltem magamban, hogy sokkal jobb nálam, és néha felébredtek bennem a kétségek, amiért a fiatal nephilim mégis engem választott.
    De ez most csak másodlagos, jelenleg a szóban forgó együtt alvás miatt aggódok igazán. Olyan apró dolognak hangzik, mégis egy egész világot jelent számomra. Elaludni valaki karjaiban és együtt ébredni fel. El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet, de úgy hiszem, hogy valami pozitív. Leszámítva a különös közelséget és a félelmet, hogy valami borzalmasat fogok művelni vele, ha rám törnek a rémálmok. De meg kell próbálnom. Mindkettőnkért.
    Jó étvágyat kívánunk egymásnak és enni kezdünk. Én csak kenyeret eszek a rántottához, semmi ketchup vagy bármi egyéb kence, nekem így esik jól. Lassan eszek, a megszokott tempómban, és magamban mosolyogva figyelem, ahogy ő magába lapátolja az egészet szinte pillanatok alatt. Aranyosnak találom a habzsolását.
    - Igen, meglepően finom. Az ételek, amikhez ennyi közöm van általában… kevésbé ehetőek - jegyzem meg két falat közt, miután lenyeltem az előzőt és mielőtt a számba venném a következőt. A kulturált evés a természetem része, nem tehetek róla.
    Én még mindig nagyban a reggelimmel foglalkozok, amikor ő már az üres tányér fölött néz rám és enyhén lerombolja a reményeimet a válaszával. Mennie kell. Megértem, de szerettem volna még egy kis időt tölteni vele. Úgy látszik, erre már csak legközelebb kerülhet sor.
    - Kár. De ugye hamarosan jössz megint? - teszem fel a következő kérdésemet, egy kissé keserű mosollyal. Eljutottam arra a szintre, hogy utálok egyedül maradni, de csak az ő társaságát élvezem, mások mellett még mindig nagyon feszült vagyok. Mindig azt várom, hogy újra láthassam, de nem lehetek önző, hagynom kell, hogy élje a saját életét.
    Hamarosan én is befejezem az evést, és ő már ugrik is, hogy elpakoljon helyettem.
    - Szívesen. De a mosogatás az én dolgom lenne - szólok rá, de nem teszek semmit, hogy megállítsam. A végén úgy alakul, hogy ott állok szorosan mögötte és a válla felett nézem végig, ahogy mosogat. Ezután ő elmegy öltözni, én pedig a nappaliban rendezkedek, míg elkészül. Direkt nem megyek be utána, meghagyom neki ezt a személyes teret, nem zaklatom öltözködés közben.
    Aztán kijön, és elérkezik a pillanat, mikor búcsút kell vennem tőle. Kikísérem az ajtóhoz, és aznapra még utoljára szorosan megölelem és hosszan megcsókolom. Csak akkor engedem el, mikor már eléggé magamba szívtam a lényét ahhoz, hogy biztosan elég élesen emlékezzek rá a következő találkozásunkig. Meg kell tudnom mutatni a hangoknak, hogy nincs igazuk. Az ilyen pillanatok a leghatásosabbak ellenük. Az ajtóban állva nézem végig, ahogy eltűnik a lépcsőfordulóban, és máris az jár a fejemben, hogy mivel nyűgözhetném le legközelebb.

    Én is nagyon köszönöm hümm <3

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Nov. 11 2017, 22:00


    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Szomb. Nov. 11 2017, 22:49

    Tudtam, hogy megtorlás lesz a vége annak, hogy nem vittem el Nathanielt Danielnek, úgy, ahogy kérte. Azt mondtam neki, hogy kudarcot vallottam. Ha beismertem volna, hogy megtagadtam a parancsot, már egészen biztos, hogy golyó lenne a fejemben.
    Bár a fejemben most is mintha golyó lenne. Egyrészt annyi új információ van az agyamban, mintha bármelyik pillanatban kettérepedhetne. Másrészt szörnyen fáj a rengeteg ütéstől.
    Igyekszem úgy végigmenni az utcán, hogy senki ne lásson a kapucnim alá, de ez teljesen felesleges, mert a sötét és ködös álcámat mostanra már koncentráció nélkül is fent tudom tartani. Gabriel figyelmeztetett rá, hogy ha túl sokat használom, elszigetel majd az emberektől. De én pontosan ezt akarom.
    Hogy miért nem hozzá, hanem Brianhez indultam? Nem tudom. A lábaim maguktól visznek, alighanem arra, amerre a szívem húz. Csak vonszolom magam sarokról sarokra, és egy alkalommal meg is kell állnom, hogy kiköpjem a számban összegyűlt vért.
    Ismerem a járást, szóval felmegyek az emeletre a lakásig, és rátenyerelek a csengőre, éppen úgy, mint első alkalommal. Nem beszéltünk... nagyjából 5 napja. Mióta találkoztunk Leoval. Összevesztünk, én pedig faképnél hagytam, és tudom, hogy hiba volt, de aztán... A fejemre omlott az életem, és minden, ami normális benne, az Brian. Nekem pedig csak egy... egy meleg sarokra van szükségem, ahol biztonságban lehetek.
    Ha ajtót nyit, levetkőzöm az álcát, hogy lássa, ki vagyok. Nem akarom megrémíteni, de a szemem fel van duzzadva, az ajkam fel van repedve, bár már talán nem vérzik. A testem is mindenhol sebes, bár azt a ruha takarja. Fáj lélegeznem, és így belegondolva, határozottan jobb ötlet lett volna Gabrielhez mennem, aki egyetlen perc alatt meggyógyított volna, de mikor voltam a józan ész embere?
    Brianre van szükségem. Egyedül rá. Arra van szükségem, hogy átöleljen, és azt mondja, hogy minden rendben.
    Szó nélkül lépek beljebb, ha engedi, és egész egyszerűen hozzábújok. Először óvatosan ölelem át, mintha törékeny délibáb lenne, de aztán úgy fonódnak köré a karjaim, mintha kígyó lennék, ő pedig a prédám, és szorosan magamhoz ölelem.
    Érezni akarom, hogy élek, és ő is él, és hogy minden rendben. De képtelen vagyok megszólalni, mert hosszú évek óta először egyszerűen elsírom magam. Próbálom elfojtani, a számba harapok, de rohadtul fáj, sőt a szemem is fáj, mindenem fáj, és képtelen vagyok másra, csak nyüszíteni és bőgni és görcsösen kapaszkodni belé.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 78
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Hétf. Nov. 13 2017, 20:41

    What happened to you?
    Késő este van, minden csendes, még az utcán sincs már szinte semmi mozgás. Néha fél óra is eltelik két alkalom közt, mikor egy elhaladó autó halk brummogása átszűrődik a csukott ablakon néhány pillanatra. Az ágyamban fekszem, egy párnát a hátam mögé támasztva, hogy kényelmesen tudjak olvasni. Nem tudok aludni, hiába vagyok fáradt. Az elmúlt öt nap nehéz volt, az utolsó kettő pedig különösen. Mióta összevesztünk Tommyval, minden fenekestől felfordult körülöttem. Az első pár napban próbáltam elérni, többször felhívtam, üzeneteket írtam neki, de semmi reakció. Egyszer sem. Aggódtam, mérges lettem, és hagytam, hogy úrrá legyen rajtam a sötétség egy rövid időre. Ismét Leon töltöttem ki a mérgemet, és az egész teljesen máshogy sült el, mint ahogy terveztem, de kivételesen kellemes csalódás ért. Ennek ellenére azonban még mindig nem jött rendbe semmi. Thomas továbbra sem áll szóba velem, és kezdem elfogadni, hogy talán már nem is fog. Ez borzalmasan fáj, de talán rájött, hogy jobb lesz neki, ha nem marad mellettem, és ezért nem hibáztathatom. Borzalmas vagyok barátnak és párnak egyaránt, várható volt, hogy nem bír sokáig elviselni. Csak ne hiányozna ennyire! Újra magamhoz akarom ölelni, érezni az illatát, és tudni, hogy itt van velem. De már megint csak magamra gondolok, hogy nekem mennyire rossz így és ez tesz azzá, aminek nem kéne lennem. Emiatt sokkal jobb neki bárhol máshol. Talán Gabrielhez ment. Igen, az lehet, vele biztosan boldogabb lesz. Csak ez számít. Ennek kell számítania.
    Üres tekintettel bámulom az lapokat, és azon kapom magam, hogy már régóta semmi nem jut el az agyamig. Fogalmam sincs, mit olvastam, talán az előző három oldalon. Sóhajtok egyet, lehunyom a szemem és visszalapozok egyet. Megkeresem az utolsó sort, amire emlékszem és újra nekifutok, de kevés sikerrel. Újra és újra elolvasom a következő két sort, de összefolynak a betűk és nem értem az egészet. Inkább becsukom és leteszem a könyvet, majd kimászok az ágyból és a konyhába indulok. Megfogom az üres poharamat és a csap alá tartom, hogy vizet engedjek bele, de a csengő megzavar. Összerándulok a hangra és majdnem elejtem a poharat, de végül csak az addig beleengedett vizet lötykölöm ki. Felmordulok és elzárom a vizet, megtörlöm a kezem, mert lefröcsköltem magam, majd kimegyek ajtót nyitni. Annyira fáradt és zavart vagyok, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy ki lehet az ilyenkor. Minden további nélkül, pizsamában, kócosan nyitok ajtót, és azonnal ledermedek, ahogy meglátom őt.
    - Tommy… - suttogom hitetlenül, ahogy végigmérem. Borzalmasan néz ki, az arca össze van verve és vérzik, én pedig a látványtól pillanatok alatt teljesen magamhoz térek. Szélesre tárom az ajtót, hogy bejöhessen, de nem mondok semmit. Ő sem mond semmit. Ez egy teljesen lehetetlen helyzet, ahol nem segítenének a szavak. Kétlem, hogy Thomas egyáltalán olyan állapotban van, hogy meg tudjon szólalni. Átölel, és automatikusan zárom köré a karjaimat miután becsuktam az ajtót. A szorítása egyre erősebbé válik, de én félek határozottabban hozzá érni, mert nem akarok fájdalmat okozni neki. Nem tudom, hol sérült még meg, ezért óvatos maradok. A fejére hajtom a sajátomat és a hajába puszilok, majd csak ölelem, és igazából fogalmam sincs, mit csinálok. Mikor rájövök, hogy sír, teljesen leblokkolok és annyira haszontalannak érzem magam!
    - Semmi baj. Már minden rendben. Minden rendben… - suttogom, bár az egész teljesen értelmetlen. Hosszú percekig csak állunk ott az előszobában, a hátát simogatom, és hagyom, hogy kisírja magát. Amikor egy kicsit jobban lesz, szépen elvezetem a nappaliba, leültetem és adok neki egy zsebkendőt.
    - Mi történt? Ki tette ezt veled? - kérdezem meg végül, hátha már elég jól érzi magát ahhoz, hogy válaszoljon. Aggódok, nagyon, és meg akarom ölni, aki így megverte az én Tommymat. Senki sem teheti ezt vele. Senki!


    A hozzászólást Brian Cox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Nov. 15 2017, 03:53-kor.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Brian lakás - Brooklyn

    on Kedd Nov. 14 2017, 22:33

    Nem tudom, mi történhetett vele ebben az öt napban, nem tudom, mi zajlott le a fejében, de nekem fenekestül felfordult az életem, és most jövök csak rá, mennyire megszoktam már azt, ami köztünk van - mégis, az egész mennyire törékeny és ingatag lábakon áll. A ma éjszaka után mindent elveszíthetek, mindent, és emiatt csak szorosabban ölelem és erősebben zokogok. Félek. Nem akarom elveszíteni. Nagyon félek.
    Mi van, ha minden csak hazugság?
    Hová megyek akkor?
    De azt mondja, hogy minden rendben, én pedig lassan lecsillapodom. A görcsös sírás alább hagy, a légzésem lassul, szipogok, levegőért kapkodok és nyeldekelek. Felemelem gézbe tekert kezem, és megtörlöm az orrom, a szemem, majd felnézek rá, de képtelen vagyok megszólalni.
    Amint el akar lépni tőlem, agresszívebben markolom, nem akarom, hogy megmozduljon, de aztán megértem, hogy csak a kanapéig akar elvezetni, hogy leüljünk. Ez még rendben van. Megyek vele, de szorosan mellé ülök le, és hozzábújok, a kezét fogom, és ha el akarna menni, nem engedném. Rohadt makacsul és marasztalón tudok csimpaszkodni. És egész egyszerűen, nem hagyhat most itt.
    Hallom a kérdést, de nem akarok válaszolni. Nem is teszem azonnal, és amikor mégis, a hangom száraz, reszelős. Vízre, fürdésre, fertőtlenítőre, jégre és fájdalomcsillapítóra van szükségem, és alkoholra, vagy fűre, bármire, ami feledtet.
    - A gyámom. Daniel - mondom ki végül, és félrenézek. - Bajban... vagyok Brian. Nem kellett volna idejönnöm, mert tud rólad, de... Semmi más nem jutott eszembe. Sajnálom... Mindent sajnálok. Itt maradhatok éjszakára? - kérdezem, és közben úgy nézek rá, mintha csak azt várnám, hogy közölje, nem. Fel vagyok rá készülve, hogy elküld, hogy haragszik rám, hogy nem érdeklem, és nem akarja, hogy összevérezzem a lakást, hogy nem akarja vállalni a kockázatot, amit teljesen megértek.
    Semmi jogom ilyesmit kérni tőle. Mennem kell. Meg kell védenem. Akkor is, ha hazudott, cserben hagyott, és Leo mellé állt velem szemben. Teljesen mindegy.

    Sponsored content

    Re: Brian lakás - Brooklyn


      Pontos idő: Pént. Nov. 24 2017, 04:34