Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Yesterday at 23:03

» Játékostárs kereső
by Paola Seton Yesterday at 22:00

» Paola Seton
by Admin Yesterday at 21:15

» Folyosók
by Connor Shayeh Vas. Dec. 16 2018, 23:10

» Fangtasia
by Jazz Quinn Vas. Dec. 16 2018, 22:14

» Elkészültem!
by Paola Seton Vas. Dec. 16 2018, 21:28

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 16 2018, 21:10

» Barclays Center
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 16 2018, 20:56

» Cox professzor irodája
by Brian Cox Vas. Dec. 16 2018, 20:38

» Jazz lakása
by Jazz Quinn Vas. Dec. 16 2018, 19:00

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Cox Gallery - Brooklyn

    Share
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 16 2017, 21:21

    First topic message reminder :

    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 21 2017, 19:45

    Már akkor is látom a fején, hogy nem tetszik neki, amit hall, amikor még csak a történet elején járok. Ahogy egyre jobban belemegyek a részletekbe, annál sötétebbé válik az ábrázata, és amint befejezem, hogy egyek és igyak, rögtön ki is fejti igen negatív véleményét az életemről.
    Nem is tudom, hogy felhúzzam-e magam rajta, vagy inkább egyetértsek. Mindenesetre cseppet sem tetszik, ezért össszeráncolt szemöldökkel és szúrósan nézek rá.
    - Sajnálom, nem nőhet fel mindenki szerető családban egy varázskastélyban, mint egyesek - felelem epésen, és végül is csak ennyit. Elég messzire ment, szinte nulla ismeretséggel a helyzetről. Nem mondtam el neki mindent, de ezek után nem is fogok.
    Az új ajánlatára kérdőn vonom fel a szemöldököm. Ezt nem gondolhatja komolyan! Mi ütött belé?
    - Jótékonykodni akarsz? - mordulok rá. Nem tudom miért teszek úgy, mintha nem jönne jól az a plusz pénz. Nagyon is tudnám hová tenni, például elkezdhetnék takarékoskodni, és megvásárolhatnám magamnak azt a kardot, amit ezer éve kinéztem magamnak az antikvitásnál. - Mondd csak, mennyit ér tulajdonképp a vérem? Most már elárulhatod. Az ezer dollárt elfogadom - mondom gyorsan, mielőtt közölné, hogy igazából ötszáz dollárt se ér.
    Lassan elfogy a rizsem, és jóllakva nyújtózom egy nagyot. Odébb teszem az üres dobozt, és kinézem magamnak Brian combját. Hátat fordítok neki, és aztán ledőlök, a fejemet az ölébe hajtva, olyan természetesen, mintha mindig is ilyen viszonyban lettünk volna.
    - Nem nagyon volt eddig szabadidőm. De... szeretek olvasni - vallom be félrenézve, kissé zavarban érezve magam. Ott, ahonnan én jövök, ez egyáltalán nem szokás. Se az iskolában, se a környéken. - És te? A festésen kívül - dobom vissza neki a kérdést.
    Azt hiszem, közeledünk az izgalmas kérdésekhez, azokhoz, amelyek miatt belekezdtem ebbe a játékba. Nyíltan nézek fel rá, és egy kicsit gondolkodnom kell a válaszon.
    - Nem. Sosem voltam még komolyan szerelmes senkibe. És nem is igen voltak viszonozva az érzelmeim. A plátói vonzalmat egyenesen nekem találták ki - jegyzem meg keserédes mosollyal.
    Ha elkapja a tekintetem, nem akarom elereszteni. A bal kezem felemelem, és körbefonom a derekán hátulról. Cirógatni kezdem leplezetlenül, csak hogy lássam, hogy reagál, és hogy szokja az érintésemet. Egyébként is már lassan teljesen sötét van, szóval senki sem lát minket.
    Az utolsó kérdése nagyon tetszik. Annyira, hogy el is mosolyodom, és a szemeibe nézve próbálom neki azt üzenni, hogy pontosan tudod te is, mit gondolok. Nem egyszerű az ilyesmit megfogalmazni, és nem is ismerjük egymást túl régóta, de nekilátok a válasznak.
    - Azt, hogy nagyon magányos vagy.
    Hagyom, hogy ez ülepedjen, de látszik rajtam, hogy még nem fejeztem be. Mocorgok kicsit az ölében, hogy jobban láthassam az arcát, és folytatom.
    - Úgy rendezted be az életed, hogy senki se legyen a környezetedben, de igazából vágysz rá, hogy mégis legyen valaki. És engem elkezdtél beengedni. Persze lehet, hogy csak becsörtettem, és nem tudsz tőlem szabadulni, de... - Ráhunyorgok. Elvégre ő maga mondta, hogy ellen tudna állni nekem, ha akarna. - ...lehet, hogy nem is akarsz. Félsz tőle, hogy... Félsz mindentől. A saját rettegésed zár a saját elméd börtönébe, és emiatt vannak... pánikrohamaid és mágiakitöréseid. EMlékszel, mikor azt mondtam, hogy olyan, mintha démont idéztél volna? Lehet, hogy tényleg ezt is teszed. A saját rossz oldaladat idézed meg újra és újra, hogy emlékeztessen rá, hogy szörnyeteg vagy, pedig igazából nem vagy. Nem vagy szörnyeteg - ismétlem meg a nyomaték kedvéért mélyen a szemeibe nézve, és ha kerülné a tekintetem, felülnék, és magam felé fordítanám az arcát, ahogy mindig teszem.
    - Nem tudom, mit követtél el, vagy mit hiszel, hogy elkövettél, de nem lehet annyira súlyos, hogy ilyen keményen büntesd magad. Aszkéta életet élsz. Lehet, hogy felvet a pénz, de minden mástól megfosztod magad. Az örömtől, a vidámságtól... Mióta élsz egyedül? - kérdezek vissza, majd mivel nem tartom fairnek, hogy itt álljon meg a monológom, folytatom: - Gyengéd vagy és gondoskodó. Soha egy rossz szavad nem volt hozzám, pedig alig több mint egy hónapja ismerjük egymást. És.. amellett eléggé bejössz - teszem oda a végére, feloldásként. Csibészessé válik a mosolyom, hiszen biztos vagyok benne, hogy most ez túl sok lesz neki, ahogy az imént nekem is túl sok volt, amit mondott, de kölcsön kenyér visszajár.
    - Miért kérdezed ezeket meg tőlem? - lehelem halkan a kérdést, és közelebb hajolok hozzá puhán.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 21 2017, 22:08

    Could you like me?

    Kaptam egy szúrós megjegyzést a véleményemre arról, amit az élettörténetére mondtam, és azonnal tudtam, hogy ideje befognom a számat. Nem akartam megsérteni, hiszen nem is tehetett róla, hogy így kellett felnőnie. Egyáltalán nem ő volt a hibás és ezért meglepett, hogy így magára vette, amit mondtam.
    - Tudom. Nem is úgy értettem. Csak nem tetszik, ha valaki így bánik egy gyerekkel – szusszantam bocsánatkérően, és nagyon reméltem, hogy ezt már nem veszi a szívére. Nem akartam összeveszni vele ilyesmin. Butaság lett volna, egyikünk sem tudta befolyásolni a múltat. A jelent pedig én igyekeztem megváltoztatni azzal, hogy egy kicsit több pénzt ajánlottam neki a véréért. Ez sem teljesen úgy sült el, ahogy gondoltam, de végül nem utasította vissza. Viszont kaptam egy kérdést, amire gyorsan okos választ kellett kitalálnom, ha nem akartam magamra haragítani. Biztosan azonnal faképnél hagyott volna, ha megtudja mennyivel vertem át. Mármint ha szerencsém van, akkor csak meggyűlöl és otthagy, ha nem, akkor meg is torolja a dolgot.
    - Szerintem nem akarod tudni – ingattam meg a fejem végül, hátha ezzel meg is úszom az egészet. Mivel a hazugság és az egyenes válasz sem jöhetett szóba, már csak a ködösítés maradt.
    Nagyjából két pillanatig nem figyeltem, mert épp a turmixom elfogyasztásával foglalkoztam, és mire észbe kaptam, a feje az ölemben landolt. Megrökönyödve pislogtam le rá, és az arcom rekordidő alatt vált pipacsvörössé. Kényelmetlenül éreztem így magam, de nem tudtam, hogyan hessegessem el őt onnan, szóval maradt ez a helyzet. Próbáltam nem túl feltűnően levegő után kapkodni, míg elárulta, hogy szeret olvasni. Ez sok, ez sok, ez sok…
    - Khm … én … Én is olvasok. Meg… hmhrm… néha írok is – krákogtam össze valami választ szinte fel sem fogva az egész beszélgetést. Közel volt, nagyon közel, és ez annyira kilökött a komfortzónámból, hogy alig sikerült magamhoz térnem. Azt meg sem hallottam, amit a szerelemmel kapcsolatos kérdésre válaszolt, azalatt épp összesepregettem magam a fűből és összeillesztettem a picike darabokat pillanatragasztóval. Az nem segített sokat, hogy közben átölelt és simogatni kezdte a derekam. Egyértelműen növelte a kényelmetlenség faktort és egyre valószínűbb volt, hogy mindjárt elsüllyedek. A szél felélénkült körülöttünk és meleg fuvallatok csaptak meg minket hol egyik, hol másik irányból. Mintha az időjárás is összezavarodott volna, ahogy bepánikoltam az érintéseitől.
    - Nos, én tulajdonképpen… – próbáltam meg ellenkezni mikor véleményként azt vágta hozzám hogy szerinte nagyon magányos vagyok, de félbe szakított és folytatta. Csupa olyan dolgot mondott, ami igaz volt, mintha a fejemből olvasna ki mindent. A betegségem leírása is rémisztően pontos volt, bár azt hozzá akartam tenni, hogy egyáltalán nem direkt csinálom. Annyiszor meg akartam állítani, és mondani valamit, de minden alkalommal figyelmen kívül hagyott és folytatta. Zavarban voltam, kellemetlenül éreztem magam és nem tudtam ránézni. Mikor a betegségemről beszélt, kimásztam alóla és arrébb húzódtam. Ez túl sok volt. A szél tovább erősödött, és az ég is kezdett beborulni. Már nem látszottak a csillagok, pedig még csak alig néhány perce jelentek meg rendesen az égen. Egyik kezemmel a hajamba túrtam és a füvet bámultam, próbáltam feldolgozni, amit hallottam. Kegyetlenül őszinte volt, az biztos. Nem vagyok szörnyeteg. Azért gondolja ezt, mert nem tud semmit.
    Éreztem a kezét az államon, de kissé vonakodva fordultam felé. A pánik szélén álltam és már nem kellett sok, hogy tényleg elkapjon a rettegés. Rossz volt így visszahallani mindent és nem bírtam a helyzettel. Kedves volt, úgy tűnt, hogy jót akar nekem, de nem tudtam, hogy elhiggyem-e. Nem tudtam, hogy megengedhetem-e magamnak, hogy lazítsak és megpróbáljak megismerni másokat és olyan életet élni, amilyen soha nem voltam képes. A gyengéd és gondoskodó jelzőkkel biztosan tévedett, olyan egyáltalán nem voltam. De a többi eléggé betalált, legalábbis a lényeg, és mire tényleg befejezte, már levegőt sem kaptam. Az eső elkezdett csepegni.
    - Nagyon, nagyon régóta egyedül vagyok. Sosem kérdezhettem ilyesmit senkitől. És érdekel minden, amit mondasz – suttogtam a válaszomat mindkét kérdésre, mert igenis összefüggött. Igaz, ez így kerülőnek hangzott, de igaz volt és mellesleg képtelen voltam gondolkodni a jelenlegi helyzetben. Ott volt, nagyon közel, összezavart az egész monológgal, amit hozzám vágott és fújt a szél meg szemerkélt az eső, én pedig képtelen voltam egy értelmes szót is kinyögni, mert elúsztak a gondolataim a szemem előtt és egyiket sem tudtam megfogni. A teljes megsemmisülés szélén éreztem magam, hiába a gyógyszer és minden próbálkozásom arra, hogy egyben tartsam magam. Thomas csak úgy megjelent és elsöpört mindent, amit az elmúlt ötven évben felépítettem magam körül. Nem maradtak falak. Nem maradt semmi, csak én.


    A hozzászólást Brian Cox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 22 2017, 01:39-kor.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 21 2017, 22:32

    - Nem vagyok gyerek! - vágom rá élesen, mert gyűlölöm, ha annak titulálnak. Ez azt hiszem, érthető, mindazzal a hátam mögött, amivel egész eddig meg kellett küzdenem. Szerintem soha nem is voltam gyerek.
    Lehet, hogy ez a közeledés azzal, hogy az ölébe hajtottam a fejem nem volt jó húzás. Először nem tűnik fel a szél, csak a zavara, amit szimplán édesnek tartok. De aztán egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy kellemetlen neki a póz. Lehet, hogy csak kényelmetlen, de végül a fejem a fűben landol, ahogy elmenekül alólam, szóval végül is rájövök, hogy nem csak kényelmetlen voltam.
    Mikor elhúzódik és idegeen túr a hajába, még próbálom tovább erőltetni a dolgot, próbálok kedvesebb dolgokat mondani, de azt hiszem, már késő. Ekkor esik le, hogy azért fúj a szél, és azért borult be az ég, mert én itt b*szogatom szegényt. Azt hiszem, átléptem egy határt, amit nem lett volna szabad. Az az érzésem, hogy ha most nem fújok visszavonulót, hanem megcsókolom, mint ahogy eredetileg terveztem, akkor teljesen kiborul.
    Úgyhogy elengedem, és hátrébb húzódok.
    - Sajnálom - motyogom, és körülnézek, mintha lenne nálam bármi, amivel betakarhatnám őt és magam, mert elég lenge az öltözékünk most egy nyárvégi zivatarhoz. Semmit se találok, úgyhogy végül is a saját dzsekimet veszem le, és a vállára borítom, és azután is elhúzódom, hogy ezt megteszem.
    - Csak hagyd ezt abba, nem akarok elázni... - dünnyögöm, és elkezdem összeszedni a szemetet a zacskóba, csak hogy csináljak valamit.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 21 2017, 22:49

    Could you like me?

    Megsemmisülten hajtottam a térdemre a fejem, mikor elhúzódott. Ezt nem így akartam. Tényleg nem. Csak… túl hirtelen történt az egész. Tudtam, hogy megbántottam, ráadásul az esővel is csak idegesítettem, pedig azt sem direkt idéztem elő. Most biztos gyűlöl. Elrontottam, és most már utál, és sosem leszek képes barátokat szerezni, mert képtelen vagyok jól csinálni. Mikor rám terített valamit, felemeltem a fejem és ránéztem. Némán formáltam a nevét az ajkaimmal, bocsánatot akartam kérni és azt, hogy ne haragudjon rám. Aztán meghallottam, milyen idegesen mormol és újra belém fagyott a szó. Megszüntettem az esőt. Figyeltem, ahogy pakolászik, és biztos voltam benne, hogy el akar menni, de nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam egyedül maradni. Megérdemeltem volna, de nem bírtam volna ki.
    - Thomas… kérlek bocsáss meg! – suttogtam felé, még mindig a felhúzott térdeimet ölelgetve. Azt akartam, hogy odajöjjön és megöleljen, és minden rendben legyen, de azt már elszúrtam. Már csak azt remélhettem, hogy nem fog örökké utálni.
    - Igazad volt. Mindenben. De még… sosem mondták így a szemembe. Nagyon ijesztő – magyaráztam halkan, olyan hangon, amit talán még épp meghallott. Tényleg nem akarattal riasztottam el, és már nagyon bántam, hogy képtelen voltam uralkodni a rémültségemen.
    - Kedvellek, és nem szeretném, hogy gyűlölj. Viszont nagyon könnyen bepánikolok és nem tudok segíteni ezen. Nem ellened szólt az előbbi, csak nem vagyok ura a reakcióimnak. Ezért vagyok egyedül olyan régóta. Mert mindenkit bántok vagy elüldözök, aki felé megpróbálok nyitni – dünnyögtem, összeszedve minden erőmet, hogy megmagyarázzam, mi van bennem. De nem számítottam sokra. Egy hasonló kitörés után eddig mindenki elfordult tőlem és soha többé nem szólt hozzám. Mindenki azt várta, hogy egyedül másszak ki a gödörből. Soha senki nem segített, miután kiderült, mennyire nehéz bánni velem. Tőle sem vártam el, hogy másképp viselkedjen.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Pént. Szept. 22 2017, 20:01

    Rosszkedvű vagyok és csalódott, és egy kicsit dühös is. Senki se szereti, ha elutasítják, de ez nem egy szimpla nem volt. Még csak ki se mondta, hogy nem! Egyszerűen csak vihart küldött rám és ellökött.
    Na jó, ez kicsit talán túlzás, de azért fújtatok egyet, miközben jó durván belenyomom a dobozokat a szatyorba, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak. Igyekszem nem ránézni a mágusra, mert nem akarom látni az arcát, bár magamon érzem a tekintetét, de nem törődöm vele. Így is lovagias voltam azzal, hogy betakartam, most meg fázhatok.
    De legalább az esőt elállította.
    Egészen addig nem törődöm vele, míg meg nem hallom a hangját. Attól aztán kitör a frász. Épp félig térdelve készülok felállni, de így megáll a mozdulat, mielőtt lendületet vennék. Először idegenkedve nézek rá a keserves bocsánatkérést hallva, de aztán megenyhülök, ahogy tovább folytatja. Igazat ad... Megrémült... Te jó ég, úgy ül ott, mint egy elveszett kölyökkutya. Hirtelen úgy érzem, sokkal, de sokkal idősebb vagyok nála. Mintha ő lenne 19, én pedig 77 éves.
    Meg akarom védeni. Ott ül, szomorú, teljesen kétségbe van esve semmi más, csak amiatt, mert kétségbe van esve, bennem pedig egyre biztosabban ébred fel a nephilimek védelmező ösztöne. A fenébe is! Ezt semmivel sem tudom összetéveszteni. Érzem, hogy felelősséget akarok vállalni azért, hogy soha többé ne bánthassa őt senki. Érzem, hogy mindent, ami elkeseríti, azonnal el akarok pusztítani. Óvni akarom a széltől, a saját viharától, a napsütéstől, mely megégeti. Én, egyedül én akarok lenni a fénylő páncélú lovagja, és nem érdekel, ha ő nem akarja.
    De végre kimondja: kedvel. Ez ad némi reményt, vagy ha azt nem is, könnyebbséget. Elég nehéz lenne védelmeznem valakit, aki ezt egyáltalán nem akarja, és vihart küld rám minden alkalommal, amikor megpróbálom. De így talán nem lesz olyan nehéz dolgom.
    Elfordítom a fejem, és megjelenik az ajkamon egy beletörődő félmosoly. Talán nem is látja.Egyetlen pillanat alatt az egész világ megváltozott körülöttem. A közepe áthelyeződött a sebzett mágusba, aki képtelen nem rettegni. Szusszanva hümmentek, és aztán felállok félig térdelő helyzetemből.
    Odalépek elé, és lehajolok. A kezemet nyújtom neki, és most már rá nézek, csak rá, megnyugtatóan és bizalmat sugározva.
    - Gyere, állj fel! - mondom kedvesen. A kezem meleg, és ha megfogja, akkor felhúzom, és nem lépek hátrébb, nem engedem, hogy hátrébb lépjen, és nem engedem el a kezét. Át akarom ölelni a derekát, de az sok lenne.
    Nem akarok túl ünnepélyes lenni, de ezt akkor is tudnia kell... Vagy nem? Megrémítené? Csodálatos zöld szemeit fürkészve próbálok rájönni, elmondjam-e neki vagy se, hogy elköteleződtem mellette. Iránta, érte, felé. Neki.
    Nem, jobb, ha egyelőre nem tud róla.
    - Azt akarom, hogy ne félj tőlem. Bármi történjék is köztünk, vagy velünk, ne ess pánikba, jó? Nem akarlak bántani. Nem akarok neked rosszat. Ígérd meg, hogy nem fogsz tartani tőlem! - kérem szépen nézve rá, és közben összefűzöm az ujjainkat és megszorítom a kezét.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 23 2017, 00:14

    Could you like me?

    Nem vártam el tőle sokat. Legfeljebb annyit, hogy ne rohanjon el azonnal és esetleg ezek után is eladja nekem a vérét. Legalább néha egy keveset. De azt nem gondoltam volna, hogy ezek után még a barátom akar lenni. Azt elszúrtam. Úgy, ahogy mindig mindent elszúrok.
    Kétségbeesetten figyeltem őt, azt, ahogy elfordította a fejét a bocsánatkérésem után. Azt hiszem, nem hatottam meg. Az államat a térdemre támasztottam és magam elé bámulva vártam, hogy ítéletet mondjon. Aztán csak odalépett hozzám és felém nyújtotta a kezét. Először azt hittem, hogy csak a dzsekijét kéri vissza, de szép lassan rájöttem, hogy segíteni szeretne felállni. Felemeltem a fejem és egyenesen az arcára néztem, zöld szemeim megteltek reménnyel. Megfogtam a kezét, és engedtem, hogy felhúzzon. Nem lépett el tőlem. Közel volt hozzám, fogta a kezem, és ez volt a legjobb érzés a világon. Még mindig izgultam amiatt, hogy mit fog mondani, de már sokkal derűsebben láttam a világot. Talán mégsem akar magamra hagyni.
    Amit végül közölt velem, teljesen levett a lábamról. Megnyugtatott, elűzte az előbbi pánikot. Igaz, nem tudtam megígérni, hogy nem fogok rohamot kapni, ha véletlen valami olyan történik, ami sok nekem, de akkor is nagyon sokat segített, hogy tudatosan felkészüljek rá, hogy máskor is leszünk még ilyen közel egymáshoz. Szerettem volna, hogy ez még sokszor előforduljon.
    - Megígérem. Nem félek tőled – mosolyodtam el halványan, ahogy a szavak elhagyták az ajkaimat. Visszaszorítottam, mikor összefűzte az ujjainkat, a szabad kezemet pedig óvatosan az arcára emeltem. Ha neki szabad, akkor nekem is, és ezt most nagyon meg akartam tenni.
    - Köszönöm, hogy nem hagysz egyedül! – suttogtam hálásan. Gyönyörűen csillogó szemeibe fúrtam a tekintetem, és eszem ágában sem volt egyhamar elfordulni tőle. Megint ott volt az a mágikus pillanat, ami legutóbb olyan csúnya véget ért, de nem akartam, hogy most is ugyanaz történjen. Minden reményemet próbáltam átsugározni felé azzal, ahogyan a kezét szorítottam, szinte kapaszkodtam belé, és most csakis egyetlen gondolat kavargott a fejemben. Ne menj el…
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 23 2017, 02:05

    Az ígéretét elfogadva bólintok. Ez már egy jó kiindulópont. Még ha nem is hisz nekem maradéktalanul azzal kapcsolatban, hogy nem akarom bántani, legalább próbál nem félni. Azt hiszem, vagyis hát tudom a saját példámból okulva, hogy a bizalmat nagyon nehéz kiérdemelni, megerősíteni és főleg megtartani. Úgy érzem, vékony jégen járok, amely akármikor beszakadhat alattam, és akkor hideg vízbe merülök, de nem bánom. Erős vagyok. Majd kimászom, és kihúzom őt is magammal.
    Nem egyszerű elfogadnom a tényt, hogy védelmező ösztönöm célpontjává vált, de nem is olyan nehéz, mint más esetekben volt. Akit korábban meg akartam védelmezni, egyáltalán nem volt méltó erre. Ezért is adtam fel a dolgot egy idő után, és gyűrtem le magamban a vágyat újra és újra. Most azonban mégis engedek neki, és különös mód derű tölt el inkább, nem is bosszankodás.
    Felemeli a kezét, én pedig a szemem sarkából figyelem. Átvillan rajtam, hogy ez vajon pofon akar-e lenni, de ahhoz túl lassú a mozdulat, szóval elernyednek egy pillanat alatt megfeszített izmaim. A keze hűvös, de finom puha. Egy művész keze. A mosolya elbűvölő és bájos, én pedig a tenyerébe simítom az arcom, és csak nézek rá. A szemei éppen olyanok, mint akkor éjjel, mikor a "betegségéről" mesélt. Amikor először éreztem úgy, hogy vonzódik hozzám, éppen úgy, mint én őhozzá. Akkor azt hittem, a nephilim vonzerő a hibás, de azóta... sok minden történt.
    Eláll a szél. Minden visszatartja a lélegzetét, miközben köszönetet mond, én pedig elhatározom magam.
    - Meg foglak csókolni - figyelmeztetem előre. Ez talán segít majd neki, hogy ne frusztrálódjon be teljesen. Lehet, hogy pont az ellenkezőjét eredményezi majd, és megrémül, még mielőtt megtehetném, de az az érzésem, nem ez fog történni.
    Miután kimondom, magam felé kezdem húzni összekulcsolt kezeinken keresztül, és a tarkóját is megérintem, hogy kicsit közelebb vonjam magamhoz, ugyanis magasabb nálam. Felágaskodom, és puha szám megérinti finom, párnás ajkait kérdőn, azt tudakolva, rendben van-e ez.
    Ha nem csap belém egy eltévedt, kósza villám, akkor lehunyt szemmel folytatom a csókot, nyelvem hegye végigsimít szája szép ívén, és ha beljebb enged, akkor ajkai közé siklik édesen és kíváncsian. Lehunyom a szemem, és remélem, nagyon remélem, nem fogok felébredni azért, mert ezt megint csak álmodom, mint ahogy számtalanszor megálmodtam már.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 23 2017, 18:57

    Could you like me?

    A szél teljesen megszűnt, a levegő nem mozdult, és teljes csend telepedett a parkra. Idejét sem tudom, mikor tudtam utoljára így koncentrálni egy valamire. Az összes zavaró gondolat, ami mindig ott kavargott a fejemben megszűnt, elpárolgott, és csakis egy dolog létezett számomra. Thomas. Az, ahogy ott álltunk egymással szemben, a kezeink összefonódva, és az arca a tenyerembe simult. Ugyanúgy ledermedtem, mint mikor legutóbb talált így egymásra a tekintetünk. Már nem féltem, csak el akartam veszni a pillanatban és addig lebegni ebben az édes súlytalanságban, ameddig csak lehet. Magamtól talán sosem törtem volna meg a csendet, nem is mozdultam volna, mert túl nagy volt a kockázat, hogy elrontom a hangulatot. Inkább megvártam, hogy ő tegyen valamit, és eldöntse, hogy hogyan tovább. Amikor megszólalt, már tudtam, hogy a lehető legjobb döntést hoztam. A szavai a fülemben visszhangoztak, ahogy közelebb húzott magához és a tarkómra csúsztatta az ujjait. Meg fog csókolni. Már idejét sem tudtam, mikor csókolóztam utoljára, azt pedig végképp nem, hogy vágytam-e rá valaha ennyire. Most pedig semmi másra nem vágytam, csak hogy az ajkai az enyémekhez érjenek. Engedtem a húzásának és közelebb hajoltam, egészen addig, míg félúton találkoztunk. Abban a pillanatban jobban megszorítottam a kezét és lehunytam a szemeimet. A gyomrom remegett az izgalomtól, de most egyáltalán nem féltem. Nem éreztem kényelmetlenül magam. Ahogy a szája az enyémhez ért, mintha leolvadtak volna az addigi korlátaim. Már rég nem zavart az érintése. Az első bizonytalan érintés után kicsit határozottabban nyomtam a szám az övének, hogy tudja, hogy többet szeretnék. Nem is utasítottam vissza, mikor a nyelve bebocsátást kért az ajkaim közé, azonnal engedtem neki és együtt mélyítettük el a csókot. Úgy éreztem magam, mintha most csinálnám ezt életemben először, de ugyanakkor minden apró mozdulat teljesen ösztönösen jött. Édes, puhatolózó csók volt, olyan, amibe egészen bele lehet szédülni. A végén én húzódtam el, mert egészen azóta nem vettem levegőt, hogy kimondta a figyelmeztetést, és már ideje volt oxigénhez jutnom. Az ajkaim tovább bizseregtek még akkor is, amikor már többszöri levegővétel után még mindig szótlanul figyeltem őt. Nem tudtam, mit mondjak, erre nem voltam szavak.
    - Legközelebb… nem kell előre szólnod – törtem meg mégis a csendet. A hangom rekedtes volt, ezért rögtön meg is köszörültem a torkomat. Ezzel elárultam, hogy szeretném, hogy legyen legközelebb, és azt is, hogy nem kell tartania attól, hogy meg fogok ijedni a közeledésétől.
    - Fogalmam sincs mikor csókolóztam utoljára – eresztettem meg egy félmosolyt. Nem akartam elijeszteni ezzel a vallomással, ezt egy nagyon is jó dolognak szántam. Dicséretnek. Hiszen olyan régóta ő volt az első, aki felébresztette bennem ezt a vágyódást.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Vas. Szept. 24 2017, 17:02

    Csókolóztam már néhányszor életemben. Nem sokszor, de mindahányszor más és másvalaki volt előttem. Delíriumos éjszakák szédült csapongása, az első alkalom félénk és szégyellős szerelemvallása, vagy a dühös elkeseredés megadása... és persze olyan is van, amire gondolni sem akarok. Én pedig vágytam valamire, ami mindezt felülírja majd végre. Egy boldog és reményteli csókot akartam, valami új kezdetét, valami szépet és ártatlant, olyat, amilyen nem vagyok, de lehettem volna, vagy lehetnék. Valaki mellett. Valaki kedvéért.
    Nem sok megerősítést kaptam tőle eddig. Talán nem volt az önkifejezés embere, ezt megértem, mert olykor én sem. Viszont van két dolog, ami többet elárul bármilyen cirkalmas vallomásnál, és ezek mind petárdát robbantanak bennem. Az első: megszorítja a kezem, amint az ajka az ajkamhoz ér. Akarja a csókot, sőt, élvezi is, és ez azok után, hogy széllel akart elfújni magától, nagyon nagy dolog. A második: a számank nyomja az övét, és beenged, ami azt jelenti, többet akar.
    Én is többet akarok, de nem lehet itt és most. Nem lehet, még azt hiszem, nagyon hosszú ideig, ha Brian ennyire félénk, de nem baj. Türelmes leszek és lovagias. Amilyennek egy nephilimnek lennie kell. Azt hiszem.
    Hagyom pihegni, és közben le se tudom vakarni a mosolyt az ajkamról. Az egész pillanat olyan szép és puha, kellemes és édes. Halkan nevetek a megjegyzésén.
    - Legközelebb már nem fogok.
    Kezem végigsimít a nyakán finoman gyönyörködve benne, milyen szép és törékeny, mégis erősnek tűnik. Ujjaim az állára simulnak, és finoman cirógatom, ahogy beszél.
    - Épp most csókoltalak meg. De megismételhetjük, hogy biztos legyél benne.
    Magamhoz húzom az állát érintve újra, mert nekem ennyi korántsem volt elég. Ezúttal már hevesebb vagyok, mert teljesen felvillanyoz az egész helyzet. Pezseg minden pont a testemen, ahol érintkezünk. Összekulcsolt kezünket a derekamhoz teszem, hogy átöleljen vele, és én is átölelhessem őt.
    - Hazateleportálhatnál minket - súgom az ajkai közé, nem leplezett frivolsággal. Jó volna ezt folytatni valahol, ahol kényelembe tudjuk magunkat helyezni, és kedvem szerint össze-vissza simogathatom. Na meg persze, házon belül az a veszély se fenyeget, hogy elázunk.
    Lehet, hogy ez csak az első csókunk volt (és a második), bennem azonban sokkal több van ennél: több vonzódás, több kíváncsiság, több vágy. Csak azt remélem, hogy nem fogja kitörni a frász.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Hétf. Szept. 25 2017, 23:49

    Could you like me?

    A hangulat játékos ragyogása szinte látható volt a levegőben. Az egész olyan különleges volt, annyira más, mint bármi, amit eddig tapasztaltam. Imádtam az egészet és azt akartam, hogy most már mindig ilyen legyen, amikor együtt vagyunk. Csak néztem a mosolyát, hallgattam az incselkedését, és boldognak éreztem magam. Már nem is emlékeztem, milyen boldognak lenni, ezért csak néhány súlytalan pillanat után sikerült elneveznem az érzést, de amint megtaláltam a megfelelő szót, már teljesen biztos voltam benne, hogy ez Az.
    Az arcomat és az államat simogatta, válaszolt a buta megszólalásaimra, aztán megint megcsókolt. Ha ez nem valami, akkor nem tudom, mi lenne az. Elmerültem a második csókban, ugyanúgy, ahogy az elsőben is tettem, és már most azon gondolkodtam, hogy a harmadikat már én akarom kezdeményezni. Átkaroltam a derekát mindkét kezemmel és közelebb húztam magamhoz, mialatt ajkaink édes, mégis heves táncot jártak egymással és nem akartam elengedni őt. Újra és újra végigfutott rajtam az a kellemes borzongás, amit akkor kezdtem érezni, mikor összekulcsolta az ujjainkat. Éreztem, hogy élek. Úgy igazán. Csodálatos érzés volt.
    - Igen, ez egy jó ötlet. De… – nem tudtam szó nélkül megtenni. Ez a dolog még lendülhetett nagyon sokféle irányba, és nem akartam később csalódást okozni Thomasnak, ezért mondanom kellett neki valamit, még mielőtt bárhova elmennénk innen.
    -… tudnod kell valamit. Én nem vagyok olyan, aki képes bárkivel ágynak dőlni. Ma nem szeretnék ennél tovább menni. Így is el szeretnél jönni hozzám? – kérdeztem suttogva. Egyik kezem visszakúszott az arcára, a hüvelykujjammal simogattam puha bőrét, míg vártam a választ. Ha most eltol magától, még szerettem volna utoljára érezni, ahogy az arca a tenyerembe simul.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Kedd Szept. 26 2017, 22:07

    "De", mondja, én pedig legszívesebben hatalmasat sóhajtanék. Nem gondoltam volna, hogy máris akadályokba ütközöm. De végülis várható volt, hiszen félénk meg minden. Pedig az előbb úgy csókolt, mint egy igazi profi, vagyis... inkább úgy, mint akinek igazi érzelmei vannak. Belebizsergett mindenem.
    Megsimítom az ajkát a hüvelykujjammal, és elgondolkodva nézek rá, férebillentett fejjel, mint egy kutyus, mikor semmit se ért.
    - Miért? - kérdezem, és közben le se tudom venni a szemeimet nedves ajkairól. Annyira finomak voltak! Teljesen hpnotizál a közelsége, a testének melege, jellemző illata, amelyben keveredik az olajfesték és a mágiájának cédrusos illata bőrének édességével.
    Végül felemelem a tekintetemet, erőt véve magamon. Pokoli jó érzés, ahogy a derekamat öleli, és nem akarok ellépni tőle, de mégis lehajolok a hátizsákomért, hogy a vállamra akasszam. Egyre hűvösebb van és lassan egészen besötétedik.
    - Nagyon hízelgő, hogy azt gondolod, egyből lefektetnélek. És bár nagyon csábító a gondolat - tekintek végig rajta egy frivol félmosollyal -, de én ennél többet akarok tőled. És ha úgy gondolod, hogy várni akarsz vele, akkor nekem jó. Csak össze akarok bújni veled egy száraz, meleg helyen. Kezd hűvös lenni itt.
    Remélem, sikerült egyértelművé tennem, mit is szeretnék. Várakozva néztem fel rá, a lehető legártatlanabb fejjel.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szer. Szept. 27 2017, 23:39

    Could you like me?

    Muszáj volt megosztanom vele a kétségeimet. Fogalmam sem volt, mit gondol, hogyan tervezi ezt az egészet, ezért fel kellett hoznom. Ki kellett mondanunk, mit gondolunk, hogy elkerüljük a félreértéseket. Persze benne volt a pakliban, hogy megsértem a feltételezésemmel, de annak is ugyanakkora esélye volt, hogy ő nem gondolta ezt olyan komolyan, mint én és csak játszani akart egy kicsit, puszta ártatlan fellángolásból. Biztos voltam benne, hogy bármi is legyen a válasz, nem akar nekem rosszat, de muszáj volt megbeszélnünk, hogy kinek mik a szándékai.
    Elhúzódott és lehajolt a táskájáért, én pedig azt hittem, hogy a továbbiakban nem kíváncsi rám. De aztán elmagyarázta, mit gondol, és rögtön visszatért a jókedvem. Komolyak a szándékai. Az jó. Az enyémek is. A karjaim ismét a dereka köré fonódtak, és megengedtem magamnak egy vidám félmosolyt. Jó volt megint magamhoz húzni őt azután, hogy mikor lehajolt, azt hittem, mostanában nem tehetem meg ezt ismét.
    - Ez így tökéletesen hangzik. Már indulhatunk is! – válaszoltam neki halkan, majd szorítottam az ölelésemen, és a következő pillanatban már a nappalim közepén álltunk. Sokkal kellemesebb volt itt, mint odakint, leszámítva a sötétséget.
    - Mindjárt kapcsolok villanyt. Addig helyezd kényelembe magad! – dünnyögtem az ajkaira, mielőtt elhúzódtam tőle és az egyik falhoz léptem, ahol megkerestem a kapcsolót és kellemes világosságot varázsoltam magunknak. Most már tényleg tökéletes volt a környezet.
    - Kérsz valamit? Teát, kakaót, kávét…? – kérdeztem, még mielőtt visszatértem volna hozzá. Közel álltam a konyhához, innen még egyszerű lett volna a pulthoz lépni és elkészíteni, ha szüksége van bármire. Aztán pedig kényelmesen összebújunk a kanapén és úgy töltjük az este hátralévő részét. Semminek sem tudtam volna jobban örülni abban a pillanatban. Egy csendes, nyugodt este kettesben Thomasszal. Szépen hangzott. Csodálatosan.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szer. Szept. 27 2017, 23:58

    Annyira imádom, amikor átkarolja a derekamat! Olyankor érzem, hogy nagyobb nálam, én meg kicsi. Ez az érzés többnyire félelemmel tölt el, gyengének és védtelennek érzem magam, de vele más. Olyan, mintha biztonságban érezném magam mellette, ami abszurd, tekintettel a rengeteg figyelmeztetésre a rohamaival kapcsolatban. Nagy ostobaság, hogy cseppet sem tartok tőle? Talán igen, de egyszerűen az a megérzésem, hogy képtelen lenne bántani. Ha meg mégis... Nos, jártam már abban a cipőben, és járok is a mai napig.
    Tulajdonképp igaza volt, mikor Danielt minősítette, és ezt pontosan tudom. Gabriel is megmondta már róla a véleményét. Démonnak nevezte, aki poklot érdemelne. De nagyon sok démon járkál a föld színén, akik ugyancsak poklot érdemelnének, csak éppen igaziak, és senki nem mer szembeszállni velük. Én sem, mert még túl gyenge vagyok hozzá. De ez nem lesz mindig így.
    Ismét a mellkasához bújom, miközben egyik helyről a másikra varázsol minket. A teleportálás mágiája ismét fejbe kólint, de ezúttal jobban viselem. Mégsem akarom, hogy olyan hamar elengedjen.
    - Nem muszáj. Jó a sötét - dünynögöm, és kicsit megszorítom, de nagyon menni akar, hát engedem.
    Körül nézek, sötétség nyomait kutatva a lakásban. Ha volt mostanában pánikrohama, a nyomait látnom kellene. De nem tudhatom, mi van az ajtó mögött.
    - Inék egy kávét, köszönöm. Elmegyek mosdóba - mondom, és kíváncsian indulok neki az egyik ajtó irányába. Benyitok, akkor is, ha az a háló, és jó alaposan benézek, fekete energiát keresve.
    Aztán átzarándokolok a másik ajtóhoz és ezen már be is megyek. Magamra zárom az ajtót, és kíváncsian kutatni kezdenek a szemeim, majd az ujjaim is. Mi van a tükör mögött? És a szennyestartóban? Tart itt gyógyszert? Milyen sampont használ? Mindent tudni akarnak kíváncsi ösztöneim.
    Kis kutatásom és dolgom végeztével visszatérek, nedves kezem a nadrágomba törölve, és lehuppanok a kényelmes kanapéra, és várom, hogy mellém telepedjen.
    - Festettél mostanában? - érdeklődöm, hogy beszéltessem, mert imádom bársonyos hangját hallgatni.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Csüt. Szept. 28 2017, 21:49

    Could you like me?

    Egy kicsit megszédült az utazástól, de ez várható volt, ezért mikor megérkeztünk, egy ideig nem engedtem el őt. Magamhoz ölelve tartottam valameddig, majd mikor már úgy gondoltam, hogy jobban lehet, felajánlottam, hogy felkapcsolom a villanyt. Thomas nem akart elengedni, de én ragaszkodtam hozzá, úgyhogy elengedtem őt és világosságot teremtettem a lakásban, majd jó házigazda módjára megkínáltam valami ihatóval.
    - Jó, máris készül! Tudod, merre van a mosdó, ugye? – néztem még rá, ahogy beléptem a konyhába. Már volt itt párszor, azt hiszem, a fürdőszobában is járt, úgyhogy feltételeztem, hogy meg fogja találni. Én pedig fogtam magam, és feltettem főni a kávét. Én nem kértem, helyette forrócsokit csináltam magamnak. Míg vártam, hogy minden szépen készüljön, a pultnak támasztottam a hátam, és volt időm gondolkodni egy kicsit. Ez az egész annyira hihetetlennek tűnt… olyan idilli volt, és nyugodt és egyáltalán nem illett hozzám. Mégis nagyon örültem a fejleményeknek, annak, hogy minden kezdett helyre állni. Mióta hozzáfértem a gyógyszerhez, azóta sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, még a rohamok is elkerültek. Csak egyszer estem igazán pánikba, és az is már kicsivel több, mint két hete volt. Most pedig itt volt Thomas. Úgy éreztem, hogy tényleg kedvel engem, amit egyelőre alig tudtam elhinni, de annyira szerettem volna, hogy ez igaz legyen, hogy teljesen megfeledkeztem az elővigyázatosságról, és önző módon szinte rávetettem magam. Gondolni sem akartam arra, hogy mi lesz, ha véletlenül ártok neki. De nem fogok ilyet tenni, mert már sokkal jobban érzem magam, és tudom irányítani a dühömet.
    Amikor készen lett a kávé, kitöltöttem, és bekevertem neki, ahogy általában kérni szokta. Már többször csináltam neki kávét egy-egy vérvétel után (ez nagyjából két alkalmat jelent), ezért volt róla sejtésem, hogy szereti. Még éppen a tejjel bíbelődtem, amikor visszaért és leült.
    - Igen – első körben csak ennyit válaszoltam a kérdésére, mert nem akartam a konyhából beszélgetni vele. Még megkevertem a kávéját, majd felkaptam a két bögrét (mert közben a forrócsokim is elkészült) és bementem hozzá a nappaliba. Leültem mellé és felé nyújtottam a kávéját.
    - Két képet kezdtem el a héten, de még nem fejeztem be őket. Jó időtöltés, amikor nincs dolgom a galérián – fejtettem ki bővebben az előző válaszomat. Belekortyoltam a kakaómba, lassan, hogy ne égessem meg magam, és azon gondolkodtam, mit kérdezhetnék tőle. Annyi mindent tudni akartam, de egyetlen értelmes kérdést sem voltam képes megfogalmazni.
    - Hogy van a szárnyad?
    Tudom, hogy ennél butább kérdést nem találhattam volna ki, de eszembe jutott, amit múltkor mondott a szárnyáról, és érdekelt, hogy javul-e az állapota. Ha pedig nem, akkor segíteni akartam, ahogy legutóbb megígértem. Abban nem voltam biztos, hogy tényleg sokat tudnék tenni érte, de megpróbálhatnám. Már ha bízik bennem annyira, hogy megengedje. A szárny dolog pedig egy elég kényes téma volt, ezért megértettem volna, ha nem akar róla beszélni velem. Annyira még nem állunk közel egymáshoz, bármi is történt az előbb a parkban.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 30 2017, 16:42

    Mire elődugom az orrom a fürdőjéből, már érzem a kávé isteni és ígéretes illatát. Kimegyek az előszobába hogy megszabaduljak a cipőmtől és felakasszam a dzsekim, majd téblábolok kicsit a könyveit nézegetve a polcon. Aztán alig huppanok le a kanapéra, már jön is, és én két kézzel nyúlok a bögréért.
    - Köszönöm.
    Nem zavar, ha forró, bár a tej hűtött rajtra kicsit. Nagyot kortyolok belőle, hagyom, hogy felmelegítsen, aztán felhúzom a lábaimat törökülésbe, és teljesen kényelembe helyezem magam.
    - Megmutatod őket? - kérdem. - Meg kell győződnöm róla, hogy izgalmasak a színek, amiket használsz - utalok vissza a legelső találkozásunkra, és rásomolygok a bögre mögül.
    Olyan érzésem van, hogy óvatosan tapogatózunk egymás felé, mint rókák a hóban.
    Nem válaszolok rögtön a szárnyas kérdésre. Nem tudom, miért ennyire fontos neki, bár végül is érthető. A szárnyaimtól olyan vagyok, mint egy érdekes állat, amely épp a karjára szállt.
    - Jobban. A nephilim, aki elkezdett tanítani, rengeteget tett azért, hogy meggyógyuljanak és tudjam őket használni. - Nem tudom, mennyi információt oszthatok meg Gabrielről. Nem szeretném veszélybe sodorni, bár azt hiszem, Brian nem akar bántani, sem bajba keverni, de egy róka nem változtatja meg a természetét. Gyanakvó vagyok és bizalmatlan. - Vele töltöttem az előző hétvégét. Nem sokra emlékszem belőle, de a végén képes voltam mozgatni a szárnyaimat szinte fájdalom nélkül. De a repülés még mindig nem megy. Szóval... - Megköszörülöm a torkomat. - Akarod látni?
    Rögtön beledugom az orrom a kávés bögrébe, és nagyot kortyolok, majd csak utána nézek rá. Sejtem, hogy erre megy ki a játék, és a legutóbbi jelenet után tartozom neki ennyivel, azt hiszem.
    - Vagy csak azt akarod, hogy levetkőzzek? - vigyorodom el pimaszul. Ami a szívemen, az most a számon.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Szept. 30 2017, 19:09

    Could you like me?

    Átadom neki a kávét és leülök mellé a kanapéra. Sokkal közelebb telepszem le hozzá, mint eddig bármikor, ha magamtól dönthettem el, hol foglalok helyet. Most szeretném érezni, hogy itt van mellettem, és már sokkal kevésbé vagyok óvatos, mint a csók(ok) előtt. A vállunk szinte összeér, ahogy a szám elé emelem a bögrét és belekortyolok a forrócsokiba. Azért választottam ezt az italt, mert ha estére koffeint fogyasztok, annak általában csúnya vége van. Közvetlen okozója a rémálmoknak és a nyugtalan forgolódásnak.
    Mesélek neki a festményekről, amikhez hozzá kezdtem a közelmúltban, ő pedig megkér, hogy láthassa őket. Nem tudok elnyomni egy mosolyt, mikor megemlíti, hogy a színeket szeretné számon kérni rajtam. A múltkor már beszéltünk erről, de nem hiszem, hogy bármit változtattam volna. Olyan színnel festek, ami szerintem a legközelebb áll a valósághoz.
    - Megnézheted őket, ha tényleg érdekel. Mindjárt megmutatom – ígérem meg, az arcomon játszó félmosoly árnyékában. Örülök neki, hogy érdeklődik a kis hobbim iránt. Ez jólesik, és kedves tőle.
    A szárnyára utaló kérdést talán elkapkodtam, de csak a legjobb szándék vezérelt. Szeretném tudni, hogy van, és azt akarom, hogy egészséges legyen. Akkor is, ha a szárnyait általában elrejti, és nem látszik a sérülés, attól még ott van, és ez mindenképp rossz. A hírei azonban megnyugtatnak, azt mondja, sokat javult az állapota, és egy másik nephilim segít neki a gyógyulásban. Azt hiszem, a lehető legjobb kezekbe került, és ennek örülök.
    A bögrém mögé bújok, mikor rákérdez, hogy meg szeretném-e nézni. Igen, még szép, hogy látni akartam, de ha olyan gyorsan igent mondok, ahogy azt szívem szerint tenném, úgy fog tűnni, mintha csak ez a hátsó szándék vezérelne és ezért hoztam volna fel az egészet. Pedig csak részben vezérelt a kíváncsiság.
    Arra kapom fel a fejem, mikor hozzáteszi azt az incselkedő kérdést. Az első pillanatban szíven üt a gondolat, hiszen eszembe sem jutott volna ilyesmi, de aztán rájövök, hogy ez csak játék, és viszonzom azt a huncut mosolyt, amitől minden alkalommal a duplájára ugrik a pulzusom.
    - Mindenképpen csábító az ajánlat. De ha meztelenül akarlak látni, azt megmondom kertelés nélkül. Egyelőre inkább a szárnyaidra vagyok kíváncsi, ha nem kérek ezzel túl sokat. Kár lenne tagadni, hogy megveszek a kíváncsiságtól, hogy láthassam őket. Viszont ha nem szívesen mutatod meg, akkor nem muszáj – ingatom meg a fejem, ahogy az utolsó mondat végére érek, majd a szám elé emelem a bögrém, és egy újabbat kortyolok az italomból, aztán leteszem az asztalra. Közelebb hajolok az arcához, és egyenesen azokba a ragyogó, mogyoróbarna szemekbe nézek.
    - Mindenre kíváncsi vagyok, aminek köze van hozzád. Akkor is, ha nem mondom, és túl ügyetlen vagyok rákérdezni. Az összes apró részlet érdekel, így a szárnyaid is. Azért, mert hozzád tartoznak – adom ki magam teljesen, úgy, ahogy sosem tudtam volna elképzelni, hogy valaha is fogom még. Megbízom benne, és remélem, hogy ezt ő is érzi. Csak az őszinteségemmel tudom ezt kimutatni, így jobb híján ennek most elégnek kell lennie.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Vas. Okt. 01 2017, 02:13

    Közel ül mellém, én pedig azt a néhány hüvelyknyi udvariassági távolságot is eltüntetem kettőnk közül, ugyanis nekidőlök a vállammal az övének.
    - Mindet látni akarom - figyelmeztetem, már ami a festményeit illeti. Ezen kívül természetesen minden mindenre is gondolok egyben: mindenre, ami az övé, vagy az ő keze munkája.
    Kiiszom a kávé maradékát is, és leteszem a bögrét a dohányzóasztalra.
    Szeretem ugratni, és erről szerintem soha nem is fogok leszokni. Minden alkalommal valami másféle meglepetés jelenik meg az arcán. Van rosszalló meglepetés, zavart meglepetés, édes meglepetés, felháborodott, és ez egy új, a mindjárt-leesik-hogy-ugratsz meglepetés. Nem tudom eldönteni, melyik a kedvencem, de az az érzésem, nem láttam még mindet.
    - Szóval nem akarsz látni meztelenül - vonom le a következtetést felvont szemöldökkel, és vágok egy sértődött fintort, de ezt szerintem még ő sem fogja komolyan venni.
    Odahajol hozzám, és én minden percben, minden idegszálammal azt várom, hogy mikor csókol meg végre. Még az ajkaimat is kissé nyitva tartom, de végül nem teszi, én pedig ezt a kis rést csak egy ördögi mosolyra használom fel. Megérintem a nyakát, de végül a csóknál sokkal jobb ötletem támad. Aztán azt csak remélhetem, hogy nem fog áthajítani a nappali másik végébe, ugyanis fogom magam, és az ölébe telepedem, átvetve a lábam az ő lábain úgy, hogy szemben térdeljek vele.
    - Csak hogy tudd, a szárnyak mutogatásának ára van - súgom az ajkaira amint megérkezem, és várom, hogy megértse, mit is szeretnék. Addig nem mozdulok el a közeléből, és nem is kezdem el a vetkőzést, pedig ezt tervezem.
    Amint viszont végre megtörténik, hátranyúlok, és áthúzom a ruhát a fejemen keresztül előre, majd kihúzom a kezeimet is az ujjaiból, és ledobom a kanapé sarkába. Közrefogom Briant a két karommal, belekapaszkodom a támlába, és le se veszem a szemeimet a szemeiről, miközben veszek egy mély lélegzetet, és megpróbálok azokra a pozitív gondolatokra koncentrálni, amelyek előhozzák a szárnyaimat majd fájdalom nélkül, ahogy Gabriel tanította.
    Nos, ez nem megy még mindig egészen zökkenőmentesen, de hangos suhogás és egy alig-fájdalmas, halk nyögés kíséretében elővillannak sötétszürke varjúszárnyaim. Még mindig nincsenek olyan jó erőben, még mindig nincsenek olyan szépek és egyöntetűen fényesek, mint ahogy szeretném. De már nem is szégyellem őket annyira, hiszen rengeteget fejlődtek.
    És végre meggyógyultak.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 02 2017, 00:36

    Could you like me?

    Meg akarom csókolni. Ez járt a fejemben már abban a pillanatban, hogy közelebb hajoltam hozzá, de mielőtt megtettem volna, még hagyni akartam neki egy kis időt, hogy reagáljon arra, amit mondtam. Megérinti a nyakam, és én kész vagyok bezárni azt a maradék kis távolságot az ajkaink között, de mielőtt megtehetném, meglátom a mosolyt az arcán, és a következő pillanatban már mozdul is, hogy egyenesen az ölemben kössön ki. Megzavar ezzel a húzással, ahogy már olyan sokszor tette, egyáltalán nem esik nehezére olyasmit csinálni, amivel meglepetést okoz. Lassan el kéne kezdenem számítani a hasonló húzásaira, mert minden alkalommal meglepett képet vágni, mikor heccelni próbál elég nevetséges.
    Nagyjából tíz másodperc kell hozzá, hogy magamhoz térjek, de talán ez sem olyan feltűnő, hiszen ő addig elmondja, amit akart. A szárnynézésnek ára van. Azonnal értem, mit szeretne, és készséggel meg is teszem. A derekára kulcsolom a kezeimet, közelebb húzzam, vagy határozottabban tartsam meg az ölemben, vagy tudom is én, de ezt a lépést érzem helyesnek. Az arca közel van hozzám, a szája szinte az enyémet súrolja, érzem a lélegzetét a bőrömön. Az apró, pici szőrszálak felállnak a tarkómon, minden idegszálam csakis rá koncentrálódik. Odahajolok, és megcsókolom, minden további hezitálás nélkül. Ajkaim gyengéd lelkesedéssel érintik az övéit, és el sem engedik, amíg nem muszáj. Elnyújtom a csókot, és ha megengedi, akkor el is mélyítem, hiszen hogy is lennék képes ellenállni? Jó alaposan megfizetem a szárnykukkolás árát, és szívesen adnék többet is. De a borravalót majd később, most első körben elengedem őt, hogy megmutathassa, amit látni szeretnék. Egy kicsit hátrébb dőlök, míg leveszi a pólóját, szeretnék teret adni neki. A kezeim akkor csúsznak a combjaira, mikor megtámaszkodik a fejem mellett. Szinte a térdénél érek hozzá, a lehető legkevésbé intim helyen. A szemeit figyelem, kíváncsian és várakozással telve. Látom, hogy koncentrál, és tudni akarom, ha rejtegetni próbálja a fájdalmát. Ha fáj neki, akkor soha többet nem kérem meg, hogy csak az én szórakoztatásomra mutogassa őket. Aztán meghallom a suhogást és ezzel egy időben mindkettőnkre árnyék vetül. Képtelen vagyok tovább türtőztetni magam, elszakítom a tekintetem a szemeitől és hátrapillantok a szárnyakra. A szám résnyire tátva marad a gyönyörűségtől. A szárnyai egyszerűen csodálatosak. Nem találok rájuk szavakat, ezért csak bámulom őket, végigfuttatom a tekintetem a tollain, a szárnyak végétől egészen addig, míg el nem tűnnek a válla mögött. Le vagyok nyűgözve.
    - Bámulatos. Gyönyörűek!- fordítom vissza a fejem előre, hogy az arcára nézve mondhassam ezt el neki - Megérinthetem…? – teszem fel a kérdést, amit képtelen vagyok lenyelni. Ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy végigsimítsak a szürke tollakon, de engedély nélkül nem teszem meg. Végül is, csak nézésről volt szó, tapizásról nem, és sosem tudhatom, mennyire érzékenyek. De engem máris elkápráztattak, az biztos.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Hétf. Okt. 02 2017, 22:08

    Imádom a kezeit a derekamon. Anyira tetszik, hogy rögtön közelebb is csusszanok hozzá az ölében. Előrebillentem a csípőmet, és a hasunk csaknem összeér, de mielőtt ez megtörténhetne, elkapja az ajkaimat. Végre!
    Annyira édesen csókol, mint még soha senki. Esküszöm, érzem a méz és a barack ízét az ajkain. Félelmetesen puha, és annyira aranyosan óvatos, hogy menten elolvadok. Természetesen beengedem. Eszem ágában sem lenne nem elfogadni, most, hogy végre sikerült annyira felkeltenem az érdeklődését, hogy így csókoljon meg. Így nézve, a karjaiban ülve és lehunyt szemmel csókolva őt, hogy ha volt is kételyem afelől, hogy csak áldozata-e a nephilim vonzerőnek, vagy minden percét élvezi és önszántából csinálja ezt, elszállt mostanra.
    Belemosolygok a csókba, majd eltávolodom, hiszen alaposan megfizette az árát annak, amit látni fog.
    Figyelem az arcát, végig le sem veszem a szemeimet róla. Érdekel a reakciója, és ami azt illeti... nem is reagálhatott volna tökéletesebben. Szépnek talál, pedig a szárnyaim gyengék és szürkék... Egy kicsit meghatódom. Sőt, ami azt illeti, nagyon. Annyira örülök! Szélesen elmosolyodom, és képtelen vagyok letörölni ezt az üdvözült ábrázatot a képemről.
    - A tapizásnak is megvan a maga tarifája - válaszolom hamisan, és megvárom, míg újra megcsókolnak azok a szép ajkai. Mert csodás érzés. Végre valaki engem akar, és ilyen édesen akar, mint ő! Egészen különlegesnek érzem magam.
    Természetesen az újabb csók után hagyom, hogy megérintse a tollakat. Kicsit megpróbálom közelebb hozni a szárnyakat hozzá, hogy karnyújtásnyira legyenek. Nem olyan könnyű még tartanom, és esetlenül mozgatom őket, de legalább már úgy mozognak, ahogy szeretném.
    És akkor dőlni kezd belőlem a szó.
    - Eddig mindig selejtesnek hittem őket. Amiért szürkék. Azt hittem, majd ki fognak fehéredni, de Gabriel szerint ilyenek maradnak. Elég nehezek, mégis nagyon gyengék, fogalmam sincs, hogy fognak majd elbírni, de az ő szárnyai olyan hatalmasok, mint valami vadászgép! Mindkettőnket könnyedén elbírt, és meg se kottyant neki, hogy kétszáz láb magasba repüljön velem!
    Senkinek se tudtam még ezt elmesélni, pedig pazar élmény volt. Életem legmeghatározóbb élménye, azt hiszem. A repülés szabadságát mindenkinek ki kellene próbálnia legalább egyszer az életében.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Kedd Okt. 03 2017, 21:19

    Could you like me?

    A szárnyak látványa teljesen lenyűgöz, és a következő gondolatom már az, hogy meg szeretném érinteni őket. Tudnom kell, hogy a tollai puhák vagy durvák, selymesek vagy rücskösek, törékenyek vagy rugalmasak. Fel is teszem neki a kérdést, amit sokkal jobban fogad, mint amire számítottam. Semmi meglepettség, semmi vonakodás, csak egy huncut mosoly és egyetlen feltétel, ugyanaz, mint az előbb. A könnyed játékossága engem is megmosolyogtat.
    - Te aztán mindennek elkéred az árát! – veszem fel a fonalat, és szemeimben ugyanaz a pajkos fény csillan, amit az övében látok. Odahajolok hozzá és a szájára tapasztom a sajátomat, de csak egy hosszabbra nyúlt puszit kap. Elhúzódok és rámosolygok, majd mielőtt hangot adhatna a csalódottságának, újra megcsókolom. És újra. Az előbbi hosszú, és mély csók helyett három kisebbet kap, mintha felváltottam volna egy nagyobb összeget érő papírpénzt három kisebb címlettel. Tetszik a játék, kezdek magamra találni, és lassan felfedezem, hogy van egy olyan oldalam is, ami kapható az ilyesmire. Eddig azt hittem, hogy ez már rég kihalt belőlem.
    Az adósságom kiegyenlítését követően pedig megkapom a jutalmam. Lassan nyúlok ki a szárnya felé, és először csak a kézfejemmel simítok végig a tollakon, majd megfordítom a kezem és engedem az ujjaimat végigsiklani a felületükön. Nem érdekel, hogy szürkék, sem az, hogy még gyengék, engem lenyűgöztek. El sem tudtam volna képzelni tökéletesebbet. A nagy, erős és fehér angyalszárnyakat már túlzásnak találtam volna, hihetetlennek, túl giccsesnek. Az övéi egyszerre voltak földöntúliak és reálisak és ebben rejlett a varázsuk.
    - Repültél Gabriellel? – pillantok fel rá a nagy ámulatból, mikor azt mondja, hogy a másik nephilim elbírta mindkettejüket. Erről még nem hallottam, és most érdeklődő tekintettel, oldalra billentett fejjel várom, hogy bővebben kifejtse. A simogatást már abbahagytam, most újra a combjain nyugtatom a kezeimet.
    - Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb meg fognak erősödni. A szárnyaid repülésre termettek, és Gabriel biztosan segít majd neked megedzeni őket eléggé a repüléshez – teszem hozzá biztatásként. Kinyúlok a pólójáért oldalra, és a kezembe veszem a ruhadarabot, majd felé tartom.
    - Még mindig szeretnéd látni a festményeimet? – teszem fel a kérdést ahelyett, hogy megkérem, hogy öltözzön fel. Majd ő eldönti, hogy kényelmes-e neki kitárt szárnyakkal fel-le közlekedni, vagy inkább újra elrejti őket. Én egész nap el tudnám nézegetni a szárnyait, szóval rajtam nem igazán múlik.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Csüt. Okt. 05 2017, 00:36

    - Természetesen - vigyorodom el, és nagyon tetszik közben, hogy mennyire elevenné válik a tekintete, mintha valami lángra lobbant volna benne. Rögtön elkészülök az újabb hosszú csókra, de ehelyett hoppon maradok. Panaszosan hajolok utána, mikor elhúzódik, és nem értem egy pillanatig, hogy most mi van. Remélem, nem képzeli, hogy ennyivel beérem! Nagyon morcosan nézhetek rá, mert máris érkezik a folytatás, és aztán annak a folytatása. Nagyon helyes. Így már nagyjából elégedett vagyok.
    Nem gyakran fordult elő, hogy a saját szárnyaimat simogattam volna. Voltak már a kezemben igen, főleg mivel van egy előírt tornagyakorlat, ahol meg kell érintenem a együkkel a kinyújtott karom ujjait. De... emlékszem, mijen arcot vágott Gabriel, amikor megsimogattam a szárnyain. Érzéki gyönyört láttam rajta.
    Ezt az érzést várom, szinte eszeveszett kíváncsisággal figyelem, mit fogok érezni, mikor először megérinti a tollakat.
    Végigfut a borzongás a gerincemen, és lehunyom a szemem. Visszatartott lélegzettel figyelem, ahogy csiklandós aprólékossággal húzza végig irtóra finom ujjhegyeit a tollaimon, nekem pedig hirtelen olyan, mintha egy marék lepke kapna szárnyra a hasamban. Pokoli jó érzés, és mikor abbahagyja, úgy érzem, mintha elhúznának az orrom elől egy fantasztikus csokitortát. Az ajkaim mosolyra görbülve nyílnak el egy kicsit, de aztán feltesz egy kérdést, én pedig visszatérek a jelen pillanat valóságába.
    - Igen. - Zavarban vagyok, mert egy pillanatig hirtelen azt sem tudom, ki az a Gabriel, vagy hogy miről beszél Brian. - Elrepült velem Staten Islandre, a víz felett szálltunk. Fantasztikus volt! Egyszer el akarlak vinni. Mindent másként látsz majd utána.
    Lehajolok és megpuszilom a száját bíztató szavait hallva.
    - Lehet, hogy repülésre valóak, de nagyon érzékenyek. Amikor az előbb megsimogattad, csodás érzés volt - közlöm vele a fülébe súgva, majd elveszem a pólómat, ha már odaadta, de nem moccanok.
    - Nagyon kíváncsi vagyok a képeidre, de most eszemben sincs elmozdulni innen.
    Nem fogom megkérni, hogy simogasson, hiszen nem alacsonyodom odáig, mint egy öleb, aki pocakvakargatást szeretne. De nagyon remélem, veszi a lapot, és nem nekem kell a keze alá simítanom a szárnyaimat. Helyette inkább átkarolom a nyakát, és puhán odabújok hozzá. Megpróbálom magunk köré borítani a szárnyakat, de közben csalok, és megtámasztom őket a vállaimon, mert elég nehezek, nem bírnám tartani hosszútávon őket. Ha további noszogatásra is szüksége lenne, akkor a nyakába csókolok, de ha ez sem indítja be nála a simi-ösztönt, akkor nem tudom, mit csináljak.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Okt. 07 2017, 07:28

    Could you like me?

    Amikor megemlítette, hogy a másik nephilim elvitte repülni, keresztülfutott rajtam a féltékenység. A következő pillanatban viszont már csak nevetni tudtam magamon, mert egyáltalán semmi okom nem volt félteni őt Gabrieltől. Ma délutánig nem volt köztünk semmi, és még most sem biztos, hogy ez a dolog kitart a mai este után. Túl gyorsan kezdek ragaszkodni. Ez nem jó. Neki lehet, hogy ez az egész csak egy játék, nem gondolhatok bele túl sokat már a legelején. Igen, kétségeim vannak, és nem tudom elhinni, hogy tényleg engem akar. Ezért is adom oda neki a pólóját és ajánlom fel, hogy megmutatom a festményeket. De neki nincs kedve menni, és csak jobban hozzám bújik a kérdésre. Ahogy a szárnyai körbeölelnek minket, egyik kezemet a derekára csúsztatom, a másikat pedig felemelem, hogy tovább cirógathassam a tollait. Azt mondta, ez tetszett neki, ezért úgy sejtettem örülne, ha folytatnám. Az egész helyzet olyan abszurd és álomszerű, mintha nem is történne meg igazából. Itt ül az ölemben, én pedig egyszerre tapogatom meztelen bőrét és lehetetlenül puha tollait. Mintha nem is én lennék. De álom sem lehet, mert az álmaimban sosem történnek ilyen szép dolgok. Ehhez még hozzá kell szoknom.
    - Végül is, ez sem egy utolsó program – morgom halkan, kezemet már sokadjára húzva végig a szürke tollakon. Még mindig hihetetlen számomra, hogy milyen selymesek a tapintásom alatt, talán sosem fogok tudni eleget gyönyörködni bennük. Mégis, hamarosan újra abbahagyom, de csak azért, hogy a másik kezemmel is átkaroljam Thomast és a nyakába fúrjam az arcom. Magamba szívom az illatát, az édes tusfürdő és a dohány aromája keveredik a bőrén. Ismerni akarom ezt az illatot, és érezni még sokszor.
    - Tudnod kell, hogy nagyon élvezem, ami történik. De akkor sem értem. Miért én? – lehelem a kérdésem a bőrére, épp csak a válla fölött. Ha erre válaszol, talán megnyugszom egy kicsit, talán feszültebb leszek, de képtelen voltam csendben maradni és letagadni, hogy bizonytalan vagyok. Talán félek is. Olyasmire vesz rá, amire még soha senki, és ez megrémít, mert fogalmam sincs, mi lehet ebből. Az alkalmazkodás sosem volt az erősségem, és pozitív változás ide vagy oda, továbbra sem megy olyan könnyen.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szomb. Okt. 07 2017, 23:16

    Semmit se reagál Gabriel emlegetése kapcsán, szóval gondolom, cseppet sem érdekli, hogy világmegváltó élményeim voltak és vannak egy másik férfival. Szerettem volna kiugrasztani a nyulat a bokorból, akármennyire öncélú és éretlen dolog is ez. De semmit se szól. Nem tudom, hogyan értékeljem ezt, valószínűleg sehogy, mivel butaság volt az egész.
    Legalább magához ölel. A keze meleg a derekamon, én mégis borzongok. Szaggatottan lélegzem be a levegőt, mert a simogatása teljesen felajz. Olyan, mint a fájdalom egy ostorcsapás után: megtörténik, és azonnal érezhető a hatás. Csak épp ez az érintés nem fájdalmas, hanem nagyon is jó. Próbálok nem túlságosan kéjesen nyögdécselni és sóhajtozni, elvégre ez nem egy pornófilm, de esküszöm, olyan, mintha az lenne. A nephilim és az idomár, vagy valami ilyesmi címmel futhatna. Mond valamit, de nem egészen értem, csak lógok a nyakában és ölelem, reszketve azért, hogy hagyja abba, mielőtt erekciót produkálok, és azért, hogy soha ne hagyja abba, mert annyira jó.
    Brian meghozza a döntést helyettem, és abbahagyja a cirógatást. Talán észrevette, mennyire felizgat ezzel? Mondjuk azt az apró nyögést nem lehetett volna nem észrevenni, ami az utolsó simítását kísérte, és szerintem a feszülő nadrágomat sem, hiszen hozzáér a hasához, de képtelen vagyok elhúzódni tőle, főleg most, hogy ő is a nyakamhoz bújik.
    Ködös tekintettel pillantok fel rá. Szerintem ebben a pillanatban bármit megtennék neki, amit csak kér. Azt mondja, élvezi, amit csinálunk, hát fogalma sincs, hogy ÉN mennyire élvezem, de talán jobb is, mert frászt kapna tőle az biztos.
    - Mert édes vagy - felelem azonnal és gondolkodás nélkül. - Törődsz velem.
    Fogalmam sincs, miért ezt mondtam. Nem ezt akartam. Valami sokkal szexibbet akartam válaszolni, olyasmit, ami miatt majd felnőttnek tart, erősnek és okosnak, és majd belém szeret, de most ezt az esélyt elmulasztottam, helyette gyengének és gyerekesnek mutattam magam, aminek legkevésbé akartam. Ettől elszomorodom, és inkább megrágcsálom a fülcimpáját, és a fejem elfordítva csókot adok a nyakára, hátha még tudok szépíteni az iménti bakin valahogyan.
    - Mitől hinnéd végre el, hogy tényleg szeretem veled tölteni a szerda estéket? Múltkor veszekedtünk, és előtte is, de azelőtt nagyon jó volt, viszont azt hittem, el akarsz tolni magadtól, mikor ma a Galériába hívtál. Azt hittem, azt akarod, hogy többé ne jöjjek a lakásodra.
    Miért nem tudom befogni a szám? Miért kezd el dőlni belőlem az őszinteség? A szárnysimogatáshoz van köze, vagy a meghittséghez? Akárhogy is, minden szóval megkönnyebbülök valamitől, amit addig nem is vettem észre, hogy ott van.
    Hatalmasat sóhajtok, és szorosabbra fonom az ölelést. Most ez így jó, nagyon jó.
    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szer. Okt. 11 2017, 03:44

    Could you like me?

    Nem veszem észre azonnal, milyen hatással van rá a simogatás, de mikor eljut a fülemig egy apró, elfojtott nyögés, azért elgondolkodom a dolgon és onnantól kezdve gyorsan leesik, mi a helyzet. Elhúzom a kezem a tollaitól és inkább a derekát ölelem át. Megmondtam neki, hogy ma este nem fog történni semmi, és tartom is magam ehhez. Akkor is, ha én voltam az, aki elindította a bajt. Véletlen volt, nem tudtam, milyen hatással van rá, ha a tollaihoz érek, és amint rájöttem, abbahagytam.
    Megtöröm a csendet és felteszem neki a kérdést, ami az első csók óta ott motoszkál a fejemben. Tudni szeretném a választ, és mellesleg ez talán lelohasztja egy kicsit a hangulatot. Túl kínos lenne szóba hozni azt, ami épp csak megtörtént, ezért úgy döntök, hogy valami másról beszélek, és remélem, hogy akkor eltűnik a probléma. A dolgok elrontásában nagyon jó vagyok, ez is menni fog. Az első szóra hitetlenül felhorkanok. Édes, én? Biztosan nem.
    - És Gabriel? Ő is törődik veled.
    Na jó, talán mégsem lendültem teljesen túl a féltékenységen. De nehéz megérteni, hogy miért engem választ, amikor ott van neki a másik nephilim. A férfi, aki segít neki, meggyógyította a szárnyát, elvitte repülni. Kétség kívül a nyomába sem érhetek.
    A pupilláim kitágulnak, mikor a fogai közé veszi a fülem, és már húzódok is el. Annyira nem hirtelen, mint ahogy véletlenül majdnem megtettem, még időben rájövök, hogy óvatosabban kell mozdulnom, ha nem akarom elijeszteni. Azt pedig nagyon nem szeretném. Néhány másodpercig „Mi a franc volt ez?” tekintettel nézek rá, de aztán megpuszilja a nyakam, én pedig újra ellazulok és visszahajtom a fejem a vállára. Reménytelen vagyok.
    - Azért oda hívtalak, mert ott volt dolgom. És azt hiszem, meg akartam mutatni neked. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége – motyogom halkan a nyakába. Jó, hogy itt van. Jó, hogy átölel. Örülök, hogy így alakult az este.
    - Thomas… ezután is csak szerdán fogunk találkozni?- hunyom le a szemeimet. Kényelmesen érzem magam, akár a végtelenségig így tudnék maradni vele. De még mindig rengeteg a kérdőjel a fejemben, nem értem mi történik és miért, és tudni akarom, mi lesz most. Nem értek az emberekhez, a kapcsolatokhoz, az üzleten kívül semmihez, amihez szóba kell állnom másokkal. Menni fog ez nekem? Vele talán.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Cox Gallery - Brooklyn

    on Szer. Okt. 11 2017, 20:06

    Szörnyű, hogy megvonja tőlem az érintését. Próbálok olyan közel húzódni hozzá, amennyire lehetséges, de a szárnyaim egyre nehezebbek és egyre jobban fáj a hátam a súlyuktól. Felemelem és megmozgatom őket, hátha csak a pózzal van baj, de nem. Sajnos erre még nem vagyok készen, úgyhogy - már csak azért is, mert hátha nem leszek akkor olyan nagyon kanos - eltüntetem ezeket az eleven és óriási erogén zónákat. Előbb összecsukódnak a hátam mögött, majd eltűnnek nyom nélkül, csak egy szürke pihe hullik rá Brian padlójára, amit nem veszek észre.
    De ez egyelőre nem sokat segít a dolgon. Brian hangja végtelenül édesnek tűnik, és ahogy a mellkasa rezonál a beszéd közben, az most legalább olyan jól esik, mintha egy macska dorombolna a karjaimban. Hümmentek egyet hosszan.
    - Igen, azt hiszem, tényleg törődik velem. De vele egész más. Vele nem érzem úgy, hogy minden percben csak ő jár a fejemben. Nem tudom megmagyarázni, ne is kérd! - zárom le végül a faggatózását. Nem hasonlítom őket egymáshoz, nem értem, hogy ő most miért teszi ezt.
    Elmosolyodom kicsit, mert azt hiszem, nagyon megijed a harapástól, de remélem látja, hogy teljesen ártalmatlan vagyok, és eszem ágában sincs felfalni őt. Bár nagyon szeretném.
    - Még most is azt gondolod, hogy nem hasonlítunk arra a képre mi ketten? - jut eszembe, ahogy a galériáról kezd el beszélni. - Nem lenne szabad eladnod. Balszerencsét fog hozni. Nagyon tetszik nekem az a festmény - sóhajtok, és tovább bújok.
    Elkezdem lágyan cirógatni a tarkóját, és miközben a szépséges ajkait szuggerálom oldalról, igyekszem az este minden percét az emlékezetembe vésni.
    - Hmmm... Nem. Akkor láthatsz, amikor csak akarsz. Minen nap háromtól szabad vagyok, akkor ér véget a suli... - Lehet, hogy nem kéne emlékeztetnem rá, hogy én még gimibe járok. Remélem, nem kap frászt, ha eszébe jut, mekkora is a korkülönbség. - De az se baj, ha kihagyok egy-két órát. Bármikor ráérek - módosítok az iménti kijelentésen.
    Felsóhajtok, és felemelem a fejem. A szemeibe nézek, és megsimítom az arcát, majd az ajkaira puszilok, mert nem bírom tovább. Még mindig elképesztően finom a csókja!
    - Tudom, hogy semmit nem akarsz tőlem, szóval... Lassan ideje indulnom. Nagyon késő van.
    Eléggé sikerült lehiggadnom, szóval magamhoz veszem a pólót, és felöltözöm, figyelve rá, hogy orrba ne vágjam öltözködés közben.
    - Szóval mikor akarsz újra látni? - kérdezem meg félrebillentett fejjel.
    Mégiscsak ő az elfoglalt felnőtt, a mágus, az üzletember, akinek ki tudja mennyi dolga van napközben.

    Ajánlott tartalom

    Re: Cox Gallery - Brooklyn


      Pontos idő: Kedd Dec. 18 2018, 19:27