Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Today at 00:53

» Fangtasia
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 22:21

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 09 2018, 22:30

» Freshkills Park
by Admin Vas. Nov. 25 2018, 19:40

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Vas. Nov. 25 2018, 19:20

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Bronx Állatkert

    Share

    Bronx Állatkert

    on Pént. Jan. 16 2015, 11:01

    First topic message reminder :

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Csüt. Júl. 02 2015, 22:15

    Kátya & Dave




    Kihallom a felhangot, és már kivételesen somolyogva válaszolnék, amikor felém hajol és puszit kapok. Fáj, ami benne kavarog, de ha a jókedvemmel jókedvre deríthetem, akkor megteszem. Csücsörítek egyet a számmal, úgy fogadom.
    - Tettelek? – csodálkozok rá.
    - Ha nem akartad volna, akkor nem változtál volna. Úgy gondolom. – mosolygok rá. Ám a mosoly nem tart sokáig, úgy tűnik az érzelmi hullámok szeretnek ide-oda dobálni.
    Összepréselem ajkaim. Éreztem, elvégre egyek vagyunk, sokkal inkább, mint bárki más. Szerettem volna neki segíteni, de nem tudtam, és nem mertem. Nem tudtam, mit tegyek. Ezért is fordultam önmagamba még inkább, hiszen mellette kellett volna lennem, és mivel nem jött hozzám, úgy éreztem, nem is kellek neki már. Összezavarodtam.
    - Ne törődj vele. Csak hadd lehessek melletted. Te mindig mellettem vagy, és szeretném, ha tudnád, hogy én is szeretnék veled, melletted lenni, amikor nehéz. Ha csak annyi, hogy csendben vagyok, de melletted, nekem már az is elég. – suttogom.
    A ragadozóvigyorra réved tekintetem, majd válasz közben a szemeire. Akarja.
    - Menjünk… ahova szeretnéd. – az álca sok mindenben segít, abban is, hogy úgy tűnjünk el, senki sem lát meg bennünket.
    Akarom és vágyok rá. Más talán úgy vélné, hogy a teste kellene, ám az számomra csak egy burok. Az érintésekkel a lelkéhez kerülök közelebb, még akkor is, ha mi már tényleg egyek vagyunk.
    Szeretnék örömet okozni Kátyának és mivel számára a testiség örömforrás, szeretném neki megadni ezt az élvezetet. Mindig tanulok tőle, általa.
    - Itt megfelel? – hajolok a csókjába, s karolom át újra.
    Bele akarok fulladni, meg akarok halni, s újra feltámadni. Elveszni benne, még közelebb engedni magunkat egymáshoz.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Pént. Júl. 03 2015, 00:18


    - Tettél, lettem melletted.. most komolyan, nem mindegy  a megfogalmazás? – forgatom meg szemeimet. Nagyon szeretem, de ahogy őt kikészíti az én jellemem, úgy engem is az övé. Sokszor tudnék egyik pillanatról a másikra felrobbanni. De legalább nem mondhatjuk, hogy unalmas az életünk.
    - Miért akarsz sérülni, ha meg is védhetlek? – kérdezem. Nem csak ő zavarodott össze. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell neki mindig ott lenni, ahol fájdalom érheti. Hiszen láttam, hogy zuhant össze kis alkotóelemeire legutóbb, s még mindig fáj, hogy nem én voltam az, aki összerakta, hanem egy másik angyal. Holott miattuk volt az egész, a fajtája tette tönkre, egyrészt. Másrészt én. Ha pedig magamtól nem tudom megvédeni, akkor mit várjak, mástól majd igen? Lehet, hogy ő van férfiból, de bennem is akad némi megmentőkomplexus, hogyha róla van szó. Nem véletlenül repültem el a Szigetig, s szereztem magamnak örök élet plusz egy napra ellenséget a manhattani személyében.
    - Magamban hordozlak, Dave, sosem vagyok nélküled, ahogy te sem vagy nélkülem. Érzel engem, s ha jobban belegondolsz, ha elengedsz minden sallangot, akkor arra is visszaemlékezhetsz, hogy érezted azt is, ami történt. Bár.. remélem, hogy nem így volt, de őszintén szólva nem tartom valószínűnek, hogy olyan mélyre hulltál volna, ha nem kúszik lelked mélyébe a valóság érzete. Ha feltűnt, ha nem. – szomorúan cseng hangom. Mit titkoljam? Megviselt. Nem fakadok könnyekre miatta, de igenis olyan volt, mintha belőle vesztettem volna el egy darabot, pedig tudom, hogy előtte én akartam eldobni. Most meg ott vagyok, hogy vissza akarom kapni. Tipikusan az a helyzet ez, amikor mindig az kell, ami nincs. Ilyen vagyok.
    A lélek szép dolog, de nekem a teste is kell. Én nem vagyok mennyei lény, nekem ez a testem és ez is marad, s szeretem, hogyha kényeztetik, ahogyan én is szeretek más húsburkát bizsergetőn játszani.
    - De meg ám. Tudod, hogy nekem bárhol, csak legyen.. – kacsintok rá, mielőtt átadnám magam a csóknak. Nem érdekel, hogy hol vagyunk, soha nem is izgatott. Ami azt illeti, engem más hoz izgalomba, s nem a helyszín.
    Az álcának hála valódi alakomat látja, macskaszemeimben villan meg a vágy, nem rejti a varázs. Utálom a kontaktlencsét, így inkább varázserőt fogyasztok a magam álcázására a mindennapokban. De most még azt se kell, el vagyunk rejtve a kíváncsi szemek elől.
    Nem mondom, hogy már nem félek attól, hogy mi van, ha túl heves vagyok vele, ha nem fogom vissza magam. Szép lassan össze kell csiszolódjunk ebben is, hát ujjaim maguktól értetődő hévvel járnak táncot testén, ajkaimmal ajkait, orcáját, fülcimpáját is érintem, s szemtelenül szórom szét csókjaimat mellkasán is, ha úgy alakul. Mert a félelem a részünk marad, örökké. Azért, amik vagyunk. De ettől még nem foszthatjuk meg egymást a másik őszinte valójától. S ez az enyém. Ha bántom, azt nagyon sajnálom, de jobban bánnám, ha hazudnék tettleg, vagy szóval neki.
    Nem hiszek abban a szarságban, hogy minden lélek odafent kering, és azt várja, hogy mikor érkezhet meg, hogy valakiknek a gyereke legyen. Számomra az is nagy szó, hogy a szex szeretkezéssé tudott nőni a szememben és lelkemben. Egyébként is képtelen és hülye dolog lenne, ha egy alkalomból.. öhm.. ebbe inkább ne menjünk bele. Ahány pasival én háltam már az életben, s egyik sem sikerült teherbe ejtsen, bezzeg Davevel nem újráztunk annyit, amennyit szerettem volna és mégis. Ha ezt túlgondolom, az árt a libidómnak, szóval inkább csak megélni igyekszem a pillanatot. Mert ebben igazán kurvajó vagyok. És szeretem érezni azt, hogy ő is élvezi. Mert persze a lélek így meg úgy, de a teste úgysem tud hazudni nekem. Ahogy ő a lelket, én a testiséget értem igazán.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szomb. Júl. 04 2015, 19:53


    To Kátya    

    - Nem, egyáltalán nem mindegy. – mosolyodom el. Elvégre ha én tettem, akkor ő nem akarta. Márpedig nem szeretném erőltetni.
    - Nem szükséges megvédened. – csak megmentenie. Abba is hagyom ezt a vonalat. Elhallgatok, a gondalataim rakom össze. – Mert így vagyok összerakva, azt hiszem.
    Komolyan tekintek a szemeibe.
    - Ne akarj megvédeni, Kátya. Tudom, hogy mennyire fontos neked ez. – fonom össze az ujjainkat, utalva a fizikai közelségre.
    - S mivel nem lehettem melletted, nem kívántad, hogy melletted legyek, azt jelentette számomra, hogy nem tartasz arra méltónak, hogy a fájdalmadat megoszd velem, s én a közelségemmel – megfordítom a kezünket, hogy az ő kézfeje simuljon az arcomnak. – tudjak enyhíteni a fájdalmadon. A te fájdalmad az enyém is, mikor érted meg? – fakadok ki a végére, majd lenyugszom.
    - Mint ahogy eljöttél a műhelybe, mikor igazán mélyen voltam, s kihúztál onnan. – Minielnek ehhez kevés köze volt. Ha Kátya nem jön, akkor talán végleg eltűnök ebből a világból, mert nem bírtam azt, hogy ez van velünk.
    A szemei mindig is megbabonáztak, és mindig vágyom arra, hogy láthassam. Egy pillanat, s ismét Hawaiion vagyunk a házunkban, a nappali padlóján.
    Nem várom el, hogy visszafogja magát. Többé már nem. Akarom őt, magamba ölelni és szétfolyni benne, egyek lenni tetőtől talpig. Hagyom, hogy az ujjai végigjárják a testem, csókokkal halmozom el, vadul vágyva a közelségére. Félek attól, hogy mi lesz, ha eljutunk oda, de most először nem érdekel igazán, s arra sem kell figyelnem, hogy nem akarja.
    Az őrület tárt karokkal rohan felém a csúcsponton, érzem a közeledtét. Átölel, megszorongat, de már nem hadakozom vadul ellene, hagyom átfolyni magamon. Újabb kapocs került közénk, egy újabb, amit nem semmi és senki téphet már szét.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Vas. Júl. 05 2015, 11:09

    Dave & Kátya


    Amikor kiejti a száján a „nem”-et, már tudom, hogy olyasmi okfejtés következik, amivel cseppet sem fogok egyetérteni. Mindegy, úgyis végig mondja akármit is csinálok, szóval most leküzdöm a vágyat arra, hogy ajkaira forrasszam a szót egy csókkal. Vagy kettővel. Vagy többel..
    - És ha szeretnélek? Nem azt jelenti a szeretet, hogy óvjuk azt, akit szeretünk?
    Vállat vonok. Ő tudja, én nem értek hozzá, én csak tanulom. Mindenesetre az a szép ebben, hogy az egóm nem engedi, hogy ebben ne alkossak markáns véleményt. Igaz, hogy ő a lelkek tudora, de ettől még nekem is van egy elképzelésem, s makacsul képes vagyok ragaszkodni hozzá. Naná. Miért ne tenném?
    - Basszameg! – szalad ki a számon. Legszívesebben felpofoznám, s a szavaimmal meg is teszem.
    - Nem akartam, hogy összetörj! Mert érdekelsz. Mert szeretlek. Szerinted nem lett volna jobb, ha ott vagy? De igen. Mert fájt. És még most is fáj. De a te lelked érzékenyebb és ha tetszik, ha nem, óvni akarom és óvni is fogom. Te is mindig azzal takarózol, hogy ez vagy te, hát fogadd el, hogy ez meg én vagyok. Ha minden rosszat a nyakadba testálnék, na akkor nem szeretnélek. Nem akkor, ha védenélek.. Engedd már meg az istenért! Miért nem törődhetek veled, ha egyszer te vagy az egyetlen a világon, akivel szeretnék? Áh!
    Legyintek. Nem tudom és nem is akarom ezt tovább magyarázni. Ha nem érti, akkor nem érti. De éreznie kell. Ahogy én is pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mit miért mond, s szeretem érte. De ettől nem bőszít kevésbé.
    - Máskor jobban csináljuk. Megtanuljuk ezt is.. ugye? – engesztelődöm ki egy pillanat alatt. Adok az orra hegyére egy puszit, hogy aztán a könnyed romantika helyét átvegye valami egészen más. Valami olyan mámor, amiben otthon vagyok. Az élvetegség mezején tényleg azt tudom nyújtani neki, amiben mindig is tökéletesnek bizonyultam. Test és lélek annyira egy, hogy nem kell már azon gondolkodni, vajon hol kezdődik az én és hol végződik az ő. Ahogy belém fullad, úgy én is elveszek benne, s ha van is félelme, igyekszem elszívni tőle.
    Hogy mivel? Azzal, hogy vakká kényeztetem lelkének negatív rezgéseit, csókokkal és érintésekkel írom át az éledő rettegést, s teszem érzékiséggé, kikövezve vele a kielégülés felé vezető utat. Testben és lélekben is. Mert ahol már nincs határ, ott valóban megszűnik számítani a hús, a vér. Csak a szívdobbanások vannak, a sóhajok, kis harapások, csókok, enyhe karmolás a tettek mezején. És én nem tudom, hogy ez mit is hoz majd magával. Nem érzem át. A szenvedély számít, arra figyelek, hogy tökéletes harmónia legyen adok és kapok között. A többi meg? Jövő. Mert a lélek útjai számomra még mindig kifürkészhetetlenek..

    //Köszönöm a játékot! I love you Akármikor, akárhol, újabbat: ha akarod. Ölelés //
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Vas. Aug. 16 2015, 21:09


    Sophia & Maya

     
    I'll not bite so much

    Zene: In other Worlds Ruha: So common Megj.: I'll catch.. oh not u!


    Nem gyakran járok állatkertben.. Nem szeretem a bezárt állatok látványát, még ha jól is vannak tartva. Ma azonban kénytelen voltam ide jönni, egy beavatott srác miatt, aki igen csak elkanászodott az utóbbi időben. Egyre több embert kezdett beszervezni és úgy éreztük, ennek ideje véget vetni. A helyet ő beszélte meg. Ma éjszakai nyitva tartás van, nem is tudom minek az örömére. Néha szokott ilyet csinálni a kert, mert hát éjszakai fürdőzés és múzeumolás mellett ők sem maradhatnak el. Oda szerveztük a találkozót, ahol a legkevesebben vannak: a japán kert. Egy állatkertben nem sok érdeklődő akad errefelé, főleg, hogy kuka sötét van és alig látni valamit. A fák annyira nem izgisek, éjjel pedig nem látszódik szépségük. Van egy szép tó, egy kis patak, a szokásos híd, cseresznyefa, és minden ami kell egy ilyen helyre. A tavat körülölelő korlátra támaszkodva vártam. Nem sokára megjött Zach is. Amikor láttam a szemem sarkából, hogy jön, felálltam a korlát tetejére és nyugodt arccal dőltem előre a vízbe. Persze kikerekedtek a szemei, mert a fene gondolta volna, hogy vízbe fullasztom magam, igaz? Hallottam a víz alatt, hogy valaki oda szalad a korláthoz, de addigra én már átváltoztam: testemet a megszokott kékes pikkely borította a megszokott helyeken. Nem láttam jól a sötétben, de úgy hittem, Zach az. Amint láttam a sötét alakot a víz fölé hajolni, áttörve a víz felszínt, elkaptam annak grabancát és berántottam magamhoz, majd a víz alá nyomtam, húztam, s magam alá fordítva néztem le rá.
    -  -

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Hétf. Aug. 17 2015, 07:44


    Maya & Sophia ©


    *Idegesen húzkodja magán a ruhát, miközben próbál anélkül kikeveredni a látogatók tömegéből, hogy hozzájuk kelljen érnie. Bakker, ha tudta volna, hogy ez az egész "éjszakai állatkertlátogatás" ilyen neépszerű téma, akkor biztosan nem jön el. De nem tudta, és most már nincs olyan meleg, ami még neki is sok, így hát erre a peches órára időzítette a látogatást. Pedig ő csupáncsak azt akarta lecsekkolni, vajh van-e az állatkertnek négy pingvinje, meglehetősen jól felismerhető karakterisztikákkal... mert ha nincsen, akkor javasolni kéne a főnökségnek, hogy szerezzenek be. Ekkora ziccert kihagyni már-már bűn lenne. Csakhogy időközben valahogy megsűrűsödtek körülötte az emberek, így hát Sophia pániktől űzőtt tekintettel keresi a lehetőséget, hol tűnhetne el a fojtó közegből, s végül valami kertszerűségbe nyíló ajtón állapodik meg a tekintete. Odabent sötét is van az amúgy kivilágított állatkerthez képest, mozgást se nagyon lát, így hát megragadja a lehetőséget, hogy besurranjon. Az ajtót halkan teszi be maga mögött, aztán a kilincsbe kapaszkodva, hátát a deszkának vetve áll meg, hogy szeme alkalmazkodjon a félhomályhoz. Észreveszi, hogy egy alak áll valami hídon, ám a sötétben ennél többet nem tud megállapítani róla... még. Nyílik a kert szemközti oldalon árválkodó ajtaja is, és egy srác bukkan fel, ám Sophia ismét a híd felé kapja a fejét, mert ez az esemény ott is mozgolódást indít el. Ahogy felmászik a korlátra, már bizonytalanul ki tudja venni a lány (most már megállapíthatja, hogy nőnemű) vonásait és alakját a vízfelszínről tükröződő fényben... aztán eltátja a száját, amikor egyszerűen beleveti magát a tóba. Na ne! legutóbb egy gázolás, most meg egy öngyilkosság? Mi jöhet még? Az ajtó csapódására rezzen fel: úgy tűnik, bárki volt is a bejövő, azonnal sarkon is fordult, és lelécelt a szituációból. Sophia pedig mérhetetlen dühöt érez iránta, így ismeretlenül is. Valami ostoba liba képes lenne megölni magát érte, és ez az alak arra se veszi a fáradtságot, hogy közelebb menjen?! Talán ez a düh adja a löketet, hogy ő maga ne elfele fusson, hanem éppenséggel a korlát felé, ott ledobja a táskáját. A víz fölé hajolva, annak tükrét fürkészve már rúgja is le magáról a cipőjét - ha úszni készül, pláne kihúzni valakit a vízből, muszáj megszabadulnia tőle, hiszen a szivacsos edzőcipő pillanatok alatt mázsás súllyá változna -, ám ennél többre nincs is ideje. Azzal egyidőben, hogy a második lábbeli a deszkán koppan, valami nagy és kék áttöri a vízfelszínt, és megragadva rántja is befelé a lányt, akinek sikkantani se jut ideje. A döbbenettől bennszorult levegőn kívül mást nem is vitt magával, első reflexből becsukja a szemét is, ám ahogy érzi a feje felett összezáródó víz nyomását, meg a karokat a válla körül, kapálózni kezd kétségbeesetten, és még a szemét is kinyitja. Hogy a száját is eltátsa a látványtól, ezzel értékes légbuborékokat vesztegetve, meglepetésében még kapálózni is elfelejt, csak mered a másikra értetlenül. Ez már a oxigénhiány miatti halucináció lenne? Valószínűleg bele fog telni néhány másodpercbe, míg a légszomjtól égő mellkasa rá nem ébreszti, hogy előbb bizony ki kell jutnia a vízből, csak utána akad lehetősége hüledezni... és ha eddig eljutnak, akkor Sophia valóban megtesz minden tőle telhetőt a szabadulása érdekében, hiába lassítja és gyengíti a víz mozdulatait, azért megpróbálja alulról állon vágni az őt lehúzót, meg a gyomrádba térdelni. Nem mintha túl hatékony lenne, de nem fogja magát harc nélkül megadni...*


    What the hell is happening here?

    Danger Line

    Kinézetem

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Hétf. Aug. 17 2015, 13:05


    Sophia & Maya

     
    I'll not bite so much

    Zene: Sirens of Pandora Ruha: So common Megj.: I'll catch.. oh not u!


    Alig hogy elkaptam és lenyomtam a víz alá az illetőt, akkor kezdtem felfogni, hogy fatális hibát követtem el: nem az akadt a horogra, akinek kellett volna! Zach, te gyáva pöcs... Na nem baj, ha nem én, majd a farkasok elkapnak, ők úgy is jobban szeretnek futni, mint én. Azonban így lenézve a lányra hirtelen nem tudom, mit kezdjek. Látom a döbbent tekintetét, amely egyszerre találkozik az én döbbent tekintetemmel. Láthatóan egyikünk sem arra számított, ami történt. Aztán hirtelen kapálózni kezdett. Mondjuk persze hogy, hiszen fulladozott. Vacilláltam. Látott, és nekem nincs gondolat törlő képességem... megfullasztani nem akarom. Egy egyszerű mozdulattal térek ki ütése elől, miközben ellököm magamtól a vízben, s hagyom, hogy felússzon a felszínre levegőért... Közben felfelé nézve figyelem, s ha elkezdene kimászni, megakadályozva ezt elkapom a lábát és visszahúzom. Nem mehet ki, nem vehetik észre, kénytelen lesz itt maradni a vízben, amíg ki nem találom, mi legyen. A víz fölé most nem mehetek, mert elég baj nekem, hogy ő meglátott. Végül ismét elkezdem a víz alá húzni, de csak azért, hogy csapdába ejtsem. A víz alatt a fenéknél egy két méter magas és 4x4 négyméteres területen a víz kiszorul, mintha láthatatlan falak tartanák fent őket. Oda belököm a lányt, aki így képes levegőt venni, de meglógni nem fog tudni, mert ha a falba ugorna, hogy felússzon, én ismét visszataszítom. Mint egy keselyű úszkálok körbe gondterhelten. Végül oda úszom a fenéken csücsülő táskámhoz, kutakodva benne kiveszem vízálló okos telefonom és írok egy üzenetet Benedictnek, hogy azonnal küldjön valakit... addig lefoglalom a lányt. Visszateszem a kütyüt, majd a csapdámra pillantok és oda úszom, végül magam is belépek hozzá, persze tartva a távolságot. Szemeim gondterhelten méregetik a lányt. Hátúszómat visszahúzom a hátamra, habár mindegy is, mert így is elég feltűnő vagyok a kékes csillogású pikkelyekkel, úszó hártyákkal.
    - Nagy bajban vagy.. Illetve vagyunk. Nem téged vártalak. - mondom egy nagy sóhajtás után és végig mérem, megnézem, jól van-e. Nem tudom, apám kit fog küldeni, de elfog tartani egy ideig, még ideér.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Hétf. Aug. 17 2015, 15:27


    Maya & Sophia ©


    *A vízben teljesen irracionális gondolatok futnak át az elméjén. Például, hogy milyen jó, hogy ledobta a táskáját és lerúgta a cipőjét, így az legalább ott maradt a hídon, és megtalálják majd. Márpedig ha találnak egy gazdátlan cipőt, akkor csak körülnéznek már, hogy kihez tartozik, és ha más nem, a hullája előkerül. Vidám gondolat, nem igaz? Aztán az is eszébe jutott, hogy ha túléli, akkor mindene csurom víz lesz, és vajon a zsebében lévő bérlete és diákigazolványa megússzák-e ezt a merülést, vagy arra kell majd áldoznia az idejét, hogy okmányirodákba járkáljon? Ezek az abszolút földhözragadt, hétköznapi gondolatok segítettek neki, hogy ne roppanjon össze idegileg a vízbe rántás és az elé táruló látvány okozta sokk nyomásától. Az agya tulajdonképpen működésbe léptette a minden mundane-t óvó mechanizmusokat, és elkezdte a szeme elé vonni a Láthatatlan Világot elfedő illúziót, ám túl éles, túl hirtelen volt a váltás, nem volt képes elég hamar felépíteni a képet, az emberit. Így valamilyen furcsa, fátyolos elmosódottságban egyszerre látja a kék pikkelyeket, meg egy normális emberi arcot is, ami tovább erősíti a fals érzetet Sophiában, hogy ez az egész nem lehet valóságos.*
    *Meg sem lepődik, hogy a másik kitér az ütése elől, hiszen a felszínen se lenne egy jó verekedő, ebben a közegellenállásban meg pláne, annál inkább megdöbben, amikor az elengedés után lehetősége nyílik, hogy felússzon. Egy pillanatra meg is dermed, aztán oxigénért sikoltó tüdeje észhez téríti, és felfelé löki magát. Ahogy kirobban a vízből, a kis híd deszkapadlóját ragadja meg, Zihálva kapkod levegőért, miközben tapossa a vizet. Nem próbálja meg felhúzni magát, ismeri az erőnléti állapotát, nem gondolná, hogy fel tudná húzni a saját súlyát, amit az összes vizes gönce nehezít tovább. Akkor lenne esélye, ha a part felé evickélne, de még túl sokkos ahhoz, hogy megmozduljon, csak tempózik, lihegve, két kézzel a hídba kapaszkodva, értetlenül, és összeszedi a bátorságát, hogy lenézzen. A sötét víztükörtől nem sok mindent lát, csupán annyit, hogy valami nagyméretű árnyék bizony kavarog ott lenn a mélyben... fogai vacognak, gondolatai éppoly zavarosak, mint az események. Mi ez? Még sosem hallott efféle állatról. Ha valami új szenzációja az intézménynek, miért itt, a japánkertben van, ahol közvetlen életveszélyt jelent bárkire? Vagy csak egy rosszindulatú ember volna? Fogalma sincs. Mielőtt bármire juthatna ezzel kapcsolatban, ismét megragadják, és hiába igyekszik kapaszkodni, a kezeit úgy szakítja le a nálánál nagyobb erő a hídról, mintha mit sem számítana az igyekezete. Valószínűleg így is van... mindaddig kapálózik, amíg a levegős, száraz részbe nem dobják. Amikor a tó fenekére huppan, a sokktól még mindig tágra nyílt szemmel kiköhögi az ijedtében lenyelt vizet, legalábbis amennyit sikerül belőle, aztán térden, magát összehúzva kucorog. Nem, még mindig nem ért semmit, egyszerűen... ilyen nem létezik. Az elméje játszik vele. Túl fáradt. Túl éhes. Ez utóbbi nem is elképzelhetetlen, főleg a vízben, máris érzi, ahogy üres gyomrába karomként hasít a fájdalom, s feje is szédeleg, bár az lehet a fulladástól is. Az ő fizikai állapotában nem olyan nagy meglepetés, hogy megjöttek a hallucinációk. Oké, eddig nem fordult elő, de hát mindig van egy első alkalom. Semmi gond. A saját fantazmagóriája csak nem akarja rögtön az első alkalommal megölni?! Ilyesmivel próbálja nyugtatni magát, de hát a sokkos állapot megszüntetéséhez ez még édeskevés. Viszont meglepően higgadtan viselkedik, amikor Maya is csatlakozik hozzá. Bár túlságosan tágra nyílt szemmel és érzéketlen pupillákkal követi a lány minden mozdulatát, nem kezd sikoltozni vagy kérdezősködni, mozdulatlanul öleli magát tovább és egyszerűen meghallgatja, mik az első szavak, amik elhagyják a lány (lény?) száját. Még mindig egyszerre látja az illúziót és a valóságot is, egymás fölött remegve.* - Nem engem. Akkor az alakot, aki kirohant *bólint, mintha lenne ennek bármi értelme. A hangja is monoton, arca is kifejezéstelen. Nem tud mit kezdeni a helyzettel egyelőre.* - Legalább nem fojtottál vízbe. Persze első tripnek az elég kemény lett volna, főleg, hogy még csak nem is drogozom. Azt hiszem, azért meg kellene köszönnöm? *válik a végére kissé bizonytalanná a hangja, s ezzel egyidőben újra megindul a fogai vacogása, meg a keze is remegni kezd, amivel fordítja mellkasa elé húzott térdét. A korábbi harciasságnak, amit valószínűleg a puszta életösztön váltott ki, immár nyoma sincs. A vizes ruhák miatt egyértelműen kirajzolódó, fájdalmasan vékony alakú, ázott Sophia a legkevésbé sem úgy tűnik, mintha bármiféle fenyegetést jelenthetne bárkire. Ebben az állapotban pedig pláne nem...* - Gondolom, a nagy baj azt jelenti, hogy el fog fogyni a levegő...? *érdeklődik, próbálván valamiféle értelmet találni az értelmetlenségben.*


    "I don't know where I am..."

    Danger Line

    Kinézetem

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Kedd Aug. 18 2015, 19:50


    Sophia & Maya

     
    I'll not bite so much

    Zene: Sirens of Pandora Ruha: So common Megj.: I'll catch.. oh not u!


    Persze sejtettem, hogy nem lát rendesen, olyan valómban, ahogy vagyok, de nem akarom, hogy vele is az történjen, mint azzal a nyomozóval, aki mostanában utánunk kutakodik... Ő is látott valamit, amit nem tudott felfogni, senki nem törölte emlékeit, vagy mondta rá, hogy álmodta, s azóta megszállottként üldözi azt a képet, amit látott. Ha itt hagyom ezt a lányt, ezekkel az emlékekkel, akkor ő is ennek a rabja lesz, s talán bele is őrül, mint előtte sokan mások. Gondolom nem kell mondanom, hogy az elmebetegek nagyobbik részét az ilyen esetek váltották ki... Sokan soha nem épülnek fel belőle.
    Így hát személyes problémámnak tekintem ezt az esetet, amit nem hagyok csak úgy a levegőben, mint azok a bolondok, akik igen. Válaszából kiderül, hogy azért nem csak úgy "megy oszt néz" lánykával van dolgom, hanem figyelmessel.. Egyből kiszúrta Zachet és rá is jött, hogy ő rá vártam. Ilyen sokkos állapotban, szerintem erre nem sokan lennének képesek. További szavai megnevettetnek, amely ebben a kis vízszobában visszhangzik egy picit.
    - Hát.. Mások lehet megöltek volna. De ezen nincs mit köszönni, normális esetben.. inkább nekem kéne elnézést kérnem tőled. - mondom és mélyen biccentek elnézését kérve. Kérdésére ismét kuncogok egyet és leülök elé.
    - Most mondhatnám, hogy nem, de ez nem volna igaz. El fog fogyni a levegő. ... De addigra mi már nem leszünk itt, legalább is nagyon remélem. Semmi kedvem órákon át itt üldögélni és várni, amíg a többiek megjönnek. - ajh, tudom, hogy nem kéne őt szívatni ilyen félbehagyott mondatokkal, de egy kicsit jól esik. Végig pillantok inkább sovány, mint karcsú alakján és oldalra biccentem a fejemet.
    - Mi a neved? - kérdezem. Egy kis ismerkedés nem árt, utána úgy sem fog semmire emlékezni.. Max deja vu érzései lesznek, de az nem elég ahhoz, hogy bármi eszébe jusson és megint sokkolja, őrületbe kergesse.
    - Az én nevem Gaearil.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szer. Aug. 19 2015, 17:30


    Maya & Sophia ©


    *A másik alak kirhonaása még bőven a sokk előtt volt, talán ezért is kapcsolt olyan gyorsan, s kötötte össze a magát vízbe vető lány alakjával. Meg mert annyira egyszerű, triviális magyarázatot lehetne erre adni: szerelemtől, pontosabban szerelmi bánattól szédült leányka, meg a gonosz pasi, aki otthagyta. Egyszerű, mint az egyszeregy. Legalábbis annak tűnt, amíg hozzá nem jött a kék, pikkelyes bőr meg a vízbe rántás. Az rendesen megkavarta a dolgokat, s egyben Sophia fejét is, de még mindig próbálkozik abba a korábbi, logikus magyarázatba kapaszkodni. Ami nem illik bele, az meg a hallucináció. Bizonyára azt is csak képzeli, hogy egy víz alatti légbuborékban vacog. Talán kihúzták a partra. Vagy ez a kis szobácska is az állatkert attrakciója, be lehet jönni, üvegfalak mögé, és víz alól nézni az állatvilágot. Ami ott van kint, nyilván, csak most... izé... alszik. Nyári álmot, vagy mit. Nem biológus ő, hogy tudja! Főleg nem tengertanász. Lehet, hogy az itteni halak nem mutatkoznak nyáron. Vagy éjjel. Vagy valami... Időnként nehezen követi a másik mozdulatait, mintha még a tekintete is belassult volna az átéltek hatására, de azért amikor beszél, igyekszik rá koncentrálni. Sokat segítene, ha a másik megállna... s mintha csak hallaná a gondolatait, tényleg leül. Sophia fókuszálatlanul mered az irányába.* - Hát... lehet, hogy a hallucinációimnak még tanulniuk kell az udvariasságot. Nem hiszem, hogy erre léteznének lefektetett illemszabályok *motyogja. Még mindig megyőződése, hogy ez nem valóság: vagy a helyzet, vagy a lány... de csak beteg elméjének szüleménye.* - Többiek *ismétli el, hangja visszatér a korábbi monotonitáshoz. Legszívesebben a szemére szoírtaná a kezét, és valami zenét dúdolna hozzá magának, de nem érez magában erőt bármiféle mozdulat megtételéhez. A vacogás is éppen eléggé kimerítő.* - Ezek szerint te az agyamnak abból a részéből vagy, amelyik tudja, hogy mi fog következni *próbálja összerakni, és fogalma sincs, meddig képes még ezt az erőfeszítést megtenni. Könnyebb lenne egyszerűen eldőlni, és nyomon se követni tovább az eseményeket. De ezt a makacssága úgysem engedné. Amíg eszméletén van, addig figyelni akar. Aztán ki tudja? Lehet, hogy egy pislantás után már a kórházban fog ébredni. Megborzong a kórház gondolatára, attól még ebben az állapotában is tart - jobban, mint attól, ami az imént lejátszódott. Nem normális, de hát ezt eddig is tudta magáról. Különben is, a hallucinált veszélyekkel szemben a kórház nagyon is valós.* - A... nevem? *Hiába van itt levegő, nehézzé válik a lélegzés. Elfordítja a fejét, a köréjük nehezedő vízfal kerül a szeme elé, amitől szédülni kezd. Kezét maga alá kapva öklendezik, de képtelen bármit is kiadni magából. Hiszen nem evett... mióta is? Nem mintha számítana... Beletelik egy percbe, mire összeszedi magát, a kezei alatt lassan szikkadó, nedves iszapot bámulva.* - Gaeril. Szép. Kelta? *A mitológia miatt juthatott eszébe ez, s nem mondjuk az ír vagy walesi megnevezés.* - Én pedig... én... *elbizonytalanodik kissé, de aztán csak kinyögi nagy nehezen.* - Sophia vagyok. *Lehunyja a szemét végre, elgyengülő keze kiszalad alóla, csak annyi ereje maradt, hogy ne pofával zuhanjon a sárba, hanem kissé félrefordulva. Így mondjuk a karja szépen maga alá csavarodott, de egyelőre meg sem érzi.* - Mmm... és még mindig nem tudom, vannak-e pingvinek *motyogja, csak úgy magának, ahogy szébe jut, miért is jött ide egyáltalán. Mármint az állatkertbe, nem a sötét helyre a tóval...*


    "I don't know where I am..."

    Danger Line

    Kinézetem

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szer. Aug. 26 2015, 11:14


    Sophia & Maya

     
    I'll not bite so much

    Zene: Sirens of Pandora Ruha: So common Megj.: I'll catch.. oh not u!


    A lány össze vissza beszélt, bár ezen egy kicsit sem lepődtem meg. Azon inkább, hogy ilyen nyugisan fogadja a dolgokat. Volt aki kikaparta a szemét, miután meglátott egy árnyvilágit. Dah, emlékszem, csúnya eset volt. Később betudták, hogy drogok miatt hallucinált. De még is.. hogy a saját szemét..? Na mindegy, közben látom, hogy Sophie lassan eldől és még motyog magának valamit a nedves homokban. Igazából azon csodálkozom, hogy eddig bírta. Node mindegy is. Kicsit oldalra fordítom, oda lépve, hogy ne tüdőzze le a fenéket, majd várok. Pár perc múlva már meg is látom fent a felmentősereget. A vizet lassan összezárom, majd megfogom a lányt és amilyen gyorsan csak tudok, felúszok vele, nehogy megfulladjon nekem. Oda fent már voltak vagy hárman, az egyik őrködött, a másik segített kihúzni a lányt, a harmadik pedig már el is kezdte az emléktörlést. Én is felhoztam a fenékről a cuccomat, majd kimásztam és visszaváltoztam. A lánynak zavarosak lesznek az emlékei. Zachre és rám a vízben nem fog emlékezni, csak arra, hogy látott valami lányt a vízbe ugrani és utána ment segíteni, de rosszul sült el az egész és eszméletét vesztette a vízben.
    Miután a többiek elhúztak, folytatom a színészkedést, mintha én húztam volna ki épp most a vízből.
    - Hé.. Hé! Ébredj! Jó ég! Jól vagy? Hallasz? Meg ne halj itt nekem! - mondogatom, miközben finoman paskolom arcát, kicsit megrázom.
    - Gyerünk, kelj fel! -
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Vas. Szept. 06 2015, 18:08


    Maya & Sophia ©


    *Viszonylag nyugisan fogadja, ám ennek több oka is van. Egyrészt, nyilván rosszabbul reagálna, ha valami undorító démonnal hozta volna össze balsorsa, Maya víz alatti alakja viszont szokatlan ugyan, de cseppet sem mondható undorítónak, és még meglehetősen humanoid forma. Olyasmi, amit viszonylag fel lehet dolgozni, még ha el is kélne majd utána pár év pszichoterápia egy normálisabb halandónak. A másik, talán fontosabb ok, hogy Sophia pontosan tudja: ő nem normális, még kevésbé egészséges. S ha valaki már eleve betegségtudatban éli életét, az jó esetben meg tud birkózni plusz egy tünettel, ami ráadásul nem is teljesen új. Korábban is látott már furcsákat, bár talán csak a szeme sarkából, s olyan apróságokat, melyeket könnyen ki lehetett magyarázni. A mostani már nem ilyen: az bizony izmos egy hallucináció. Ám nem több ennél. Így hát nem kell miatta túlzottan izgatnia magát - bár, ha esetleg az elmebaj úgy dönt, hogy állandósul, azt meglehetősen nehéz lesz eltitkolni a mindennapi életben, de ezzel a problémával majd akkor foglalkozik, ha felbukkan. Vagyis ha nem egyszeri alkalomról van szó, hanem visszatérő delíriumról. Lehunyja szemét, mélyeket lélegzik, így is nyugtatva magát, csak akkor rándul meg, amikor Maya hozzáér. Hallucináció vagy sem, nem rajong a tapizásért, de hát ez van. Résnyire nyitott szemmel sandít fel rá.* - Köszi *motyogja, jól belénevelt alapvető udvariasság. S a továbbiakban figyeli a másikat. A kék pikkelyes vonások úgy erősödnek meg, minél többet bambulja, szinte már teljesen elfedik az illúziót, amit az embernek látnia illenék. S minél tovább nézi, annál természetesebbnek tűnik. Végtére, lehetett volna sokkal rosszabb trip is. Mondjuk éneklő szivárványegyszarvúk, vagy ilyesmi, Én Kicsi Pónim stílusban. Brr. De azért nem meri megkérdezni, mégis micsoda a másik, részben mert ő maga sem tudja, meddig tart majd ki a higgadtság, tehát biztonságosabb befogni a száját. Amikor látja zárulni a vizet, ülő helyzetbe tornássza magát.* - Azért ne nyírj ki! *Ám hogy ezt mennyire gondolja komolyan, kérdéses, mivel nem tiltakozik, csak vesz egy mély lélegzetet, mielőtt összezárulna a víz, aztán már kezdene saját erőből úszni a felszín felé. Ha Maya hagyja, akkor abszolválja a dolgot egyedül, ha nem, akkor legegyszerűbb lecsapnia még a vízben, lévén a leányzó nem szívesen engedi ki a kezéből az irányítást, és máskülönben ficánkolva tiltakozna az újabb fizikai kontakt ellen. De a lényeg, hogy valahogy feljutnak...*
    *Ahol a fogadóbizottság rögtön kezelésbe is veszi őket. Az emléktörlésért felelős (tündér? warlock? nehéz lenne megállapítani a sötétben) rögtön munkához is lát, de közben a fejét csóválja.* - Ki a fenét szedtél össze, Maya? Tele van ráragadt mágiafoszlánnyal. Tuti, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik szórakoznak vele, van itt legalább három-négy előzmény. Nem ígérek tökéletes munkát, de azért megteszi majd... *közli, aztán elmerül a munkában. Miután elbúcsúznak, a csurom víz Sophia eszméletlenül marad a parton, az már csakis Maya döntése, hogy életre pofozza. Nincs vele nehéz dolga, hamar reagál. Először az oldalára fordulva is kiköhög fél liter vizet, mielőtt képes lenne a másikra fókuszálni.*
    - Kheek... khörr.. hehh. Nem.. nem terveztem *motyogja rekedten, remegő tagokkal a lány, aztán a sarkára ül, s egyik sáros keze hátát a homlokára szorítja. Gyengének érzi magát, fáj a feje, és egyébként is... zavaros minden. Felnéz Mayára.* - Mi... mi történt? *Kék pikkelyek villódznak a tudata peremén, meg a vízbe dőlő lány, de valahogy nem áll össze az egész.*


    "I don't know where I am..."

    Danger Line

    Kinézetem

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Csüt. Okt. 08 2015, 00:06


    Sophia & Maya

     
    Ill not bite so much

    Zene: Sirens of Pandora Ruha: So common Megj.: I'll catch.. oh not u!


    Mikor eldőlt, azt hittem, elájult, mert meg se moccant.. Hát, ahhoz képest elég eleven volt, így jobbnak láttam leütni a vízben. Fene akar hadakozni vele, s jobb is ha nem látja miként változom át, vagy mászok ki a vízből. Az lesz a legjobb, ha erről nem, vagy halvány emléke lesz. Oda fent a warlock megmondja nekem a tutit, mire összeráncolom a homlokom. Ez megmagyaráz bizonyos dolgokat, viszont kérdéseket is felvet. Ez a csaj tényleg ennyire peches, hogy ennyi árnyvilágival találkozik, vagy van egy konkrét kontaktja? Végül az ismerősök elmennek, én pedig magához térítem a lányt, aki végül felkel és fel is teszi a kérdést: mi történt?
    - A vízbe ejtettem a mobilom. Mivel elég értékes, hülyeség vagy sem, de utána mentem, te pedig utánam ugrottál, de mintha beverted volna a fejed, nem jöttél fel a felszínre. - válaszolom és aggódón végig mérem.
    - Alig találtalak meg a sötétben a vízben. Biztos minden oké? Ne hívjak valahogy mentőt? Talán jobb volna, ha látna egy orvos... - mondom vízálló telefonomat kezembe véve.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Vas. Okt. 25 2015, 21:51


    Maya & Sophia ©



    *Kissé dülöngél jobbra-balra, mielőtt sikerülne megtalálnia az egészséges középpontot, fél keze még mindig a homlokára szorítva, aztán már mozdulatlanul, homlokráncolva hallgatja végig a magyarázatot. Annyira egyszerű és logikus az egész! Hát persze, ő olyan hülye volt, hogy valami ostoba késztetéstől vezetve beugrott a csaj után a vízbe, pedig semmi rosszról nem volt szó, csak egy elveszett telefonról. Ő meg a veszett fantázia, bezzeg rögtön holmi öngyilkos hajlamokat vizionált a lánynak. Nyilván nem kellene mindig magából kiindulnia... Mire Maya a szavai végére ér, Sophia már vacogva karolja át önmagát, hiszen minden ruhája és porcikája csurom víz. Ám az utolsó szavak kellően érzékenyen érinthetik, mert azonnal felkapja a fejét, heves mozdulattaln talpra is pattanna, ha menne, ám úgy megszédül, hogy ha Maya nem kapja el, bizony megint belezúg a vízbe. Persze, most már úgyis mindegy, ennél nedvesebb semmije sem lehet.* - Nem, nem szü-szükséges orvost hí-hívnod, köszönöm! *malőr ide vagy oda, siet leszögezni az álláspontját, nincs az a pénz, amiért önként orvoskézre adná magát! Nem bírja és nem akarja őket és hát van mit rejtenie neki is. Maya tapinthatta a sok víz alati hurcibálás közben, hogy a lány minden egyes csontja kiáll, bordái mint a xilofon, medence- és kulcscsontja szinte átszúrják a bőrét.* - Meg-megvagyok, csak, csak egy fo-forró zuha-hany és némi szá-száraz ruha ke-kellene nekem *didergi, bár a fogai citerázása némileg megnehezíti az összefüggő beszédet.* - Kö-köszönöm, hogy ki-kihúztál, nagyon há-hálás vagyok *teszi hozzá, amint ráébred, hogy ezzel kellett volna kezdenie, lévén elég nagy bunkóság nem megköszönni, ha valaki épp megmenti a bőrét. Azt még maga sem tudja, örül-e ennek a cselekedetnek, vagy sem. Végtére annyival egyszerűbb lett volna minden, ha Maya nem találja meg a sötétben... vajon ezért olyan furcsa kiejteni neki a köszönő szavakat? Hát persze, bizonyára ez okozta a furcsa vonakodást, s ezért nem jutott eszébe rögtön a dolog.* - És mi-mit kerestél idebe-bent? *A kérdésben semmi él vagy szemrehányás nincs, Sophia valószínűleg csak ezzel szeretné elterelni a figyelmét saját nyomorúságos helyzetéről. Az egyik közeli fához oldalog, és megpróbálja legalább nagyjából kifacsarni a vizet a ruhadarabjaiból... aztán eszébe jut, hogy annyi esze volt, hogy ezt-azt ledobjon magáról, mielőtt a vízbe vetődött volna, mint egy eszement Don Quijote a szélmalmok ellen, szóval arrafelé botorkál. Legalább egy száraz pulóvernek kell lennie a táskájában, és ha vizes zokni helyett száraz cipőt húzhat, ha csak mezítlábra is, az is sokat fog dobni a komfortérzetén. Talán elég lesz, hogy életben hazajusson valahogyan... bár ezt most elképzelni is nehezen tudja. Maya jelenlétéről szinte meg is feledkezik, bár ez nyilván a rajta alkalmazott bűbáj hatása, hiszen annak éppen ez volt a célja... s működik eléggé, hogy gondolatait másfelé terelje. Vagy ez szimplán csak praktikum? Végtére az lenne az első prioritás, hogy tüdőgyulladás nélkül megússza valahogy ezt az estét.*


    "I don't know where I am..."

    Danger Line

    Kinézetem

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szomb. Dec. 26 2015, 00:52

    Matthias & Alice


    Mikor megtudtam, hogy az emberek kitaláltak egy olyan parkot, ahol sok féle állatot összegyűjtenek, hogy az emberek megismerhessék őket nagyon lelkes lettem. Bár elején nem értettem, hogy miért jó, ha bezárják őket, de Ryanék elmesélték nekem, hogy ez nem olyan rossz ám.
    Úgy gondoltam, hogy már így is túl sokat tettek meg értem, így miután kikérdeztem őket hogyan is jutok el az állatkertnek evezett helyre fogtam magam és elindultam egyedül. Bár igaz rengeteg időm van, mégis szeretnék mindent minél hamarabb megtanulni a földi életről. Így is rengeteget tanultam már meg hála nekik, de tudom, hogy ez még csak egy kis töredék.
    Lelkesen vágok neki az útnak. Szerencsére az érkezésem óta sikerült beszereznem pár ruhadarabot télire, így nem kell aggódnom a nagy hideg miatt. Nagykabát, sapka, sál.. Még ezt a fura nadrágit is megszerettem. Olyan jó benne sétálni, bár a ruhát jobban kedvelem, sokkal szabadabban mozoghatok benne.
    Igaz egy kicsit sikerült eltévednem a sok busznak köszönhetően, de végül egy kedves idős hölgy útba igazított engem, így meg is találtam az állatkertet. Nagyot pislogtam mikor megtudtam, hogy mennyit kell fizetnem azért, hogy láthassam az állatokat. Nem is hittem volna, hogy ilyen drága lehet egy ilyen, de nagyon kíváncsi vagyok rájuk, így befizetem.
    Ahogy kinyitom a térképet és megpillantom, hogy még delfinek is vannak nem kérdés, hogy hova is megyek először. Bár igen őket ismerem, nagyon is. De hiányoznak a barátaim. Egy kis bolyongás után sikerül megtalálnom a hatalmas medencéket. Széles vigyorral arcomon sétálok le az alagútba, hogy az üvegen keresztül megkereshessem őket.
    Csak pár perc telik el és máris megjelenik két delfin, akik köszönnek nekem, amit azonnal viszonozok feléjük. Nem érdekel, hogy mások is vannak itt. Sokkal jobban érdekelnek ők! Egy külső szemlélő csak annyit láthat, hogy mint egy kislány az üveg előtt állok vigyorogva és fura hangokat adok ki, mintha csak utánoznám őket, de sokkal több minden történik a dolgok mögött.
    Zene: Delfin hangok | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szomb. Dec. 26 2015, 16:09




    Alice& Matty
    Egy elég szép reggelre virradtunk. A nap süt, a madarak még az ugyan nagy kedvvel csicseregnek. Mintha tavasz lenne. Meg se látszik még a tél szele. Vidáman pattanok ki az ágyból és az ablakhoz lépve egy jó nagyot szippantok a friss levegőből. Egészen kellemes, kirándulásra alkalmas az idő. Hogy mi imilyen régen is voltunk, együtt valahol is kikapcsolódni. És még nem is fogunk menni, ha így mennek tovább a dolgok. Julien egy lusta dög, apával meg alig találkozom. Ráadásul félő, hogy ha még meg is oldanám a dolgot, hogy közösen elmenjünk, még a végén Jul és apám megint marakodhatna egy sort, amit hallok eleget otthon. Nem kell ez még ide is. Egyedül meg nem szeretek menni. Az úgy nem buli. Talán túlságosan is unalmas lenne. Így hát teszek egy próbát, és mint mindig lerohamozom bátyámat a szobájában. Amiért még szép, hogy kapok, mert hát mertem zavarni már kora 9 órakor. Csak szokásához híven morgolódik, ahogy megemlítem neki az ötletet. Gondoltam, akkor valami közelibbre veszem a célt, mondjuk az állatkertre. Ott is még fiatal koromban voltunk utoljára. De ahhoz is lusta, hogy az ágyát elhagyja, nem hogy a házat. Kapok vagy két ’’kedves” szót tőle, aztán már fordul, is át másik oldalára, hogy még vissza pihengessen. Na, szép, mindenkinek akad fontosabb teendője. Én viszont csak azért sem maradok otthon. Inkább egyedül teszek egy kört az állatok között.
    A kasszánál kisebb meglepetés ért a jegyet illetően, de azért boldogan adom oda a bankót. Meglátszik, hogy nem most voltam utoljára itt. Térképet nem vettem, mert úgy voltam vele, hogy felesleges. Barangolni jobban szeretek ilyen helyeken. Csak mentem a fejem után egyenesen, majd a táblánál vakaróztam egy sort, hogy most merre is lenne nagyobb kedvem tovább indulni, de végül valahogy a delfineknél kötöttem ki. Bájos kis teremtmények, és igen okosak. Szeretem őket, de talán a pingvinekkel jobban meg vagyok. Már épp indulnék, le mikor nagy csapatban jön fel egy kacarászó csoport. Nem is tudtam, hogy ennyire viccesek lennének a delfinek. Ám mikor leértem, megértettem a nevetés tárgyát. Egy lány állt az üveg előtt, aki mintha beszélni próbált volna a kis vízi emlősökkel. Mint valami vidám kisgyerek, olyan volt. Egészen mosolyt csalt az arcomra, de nem azért, mert viccesnek találtam, hanem inkább bájosnak. Óvatosan mellé lépek és egy ideig csak hallgatom a kis csevejt. Igaz, hogy egy kukkot nem értek belőle, meg nem is tudom, hogy ez most csak ilyen próbálkozás lenne, vagy tényleg beszéli a nyelvüket. –Látom, elvagytok. – szólalok meg végül. –Nem is tudtam, hogy a delfin nyelv tanulható.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szer. Dec. 30 2015, 21:47

    Matthias & Alice


    Nem igazán figyelek a körülöttem nevetgélő emberekre, a fényképek kattanásaira, vagy éppen a videózó fiatalokra. Teljesen lefoglal a kis beszélgetés. Annyira örülök annak, hogy barátokkal találkozhattam. Legszívesebben beleugranék a medencéjükbe, de tudom, hogy azt nem szabad. Nem egyszer mondták már azt, hogy nem szabad felfednünk magunkat az emberek előtt, mert akkor biztosan kísérletezni fognak majd rajtunk. Eddig semmi rosszat nem tapasztaltam velük kapcsolatban. Olyan sok rosszat hallottam, hogy az elején tényleg féltem tőlük, de azt hiszem ezek inkább csak mesék voltak, hogy ne akarjunk annyira a felszínre menni.
    Nem érzem meg a mellém lépő farkast, olyan szinten kikapcsoltam. A delfinek sokkal jobban érdekelnek, mint az emberek. Nevessenek csak rajtam. A nevetés jót tesz az embereknek… Én is jól érzem magam és csak is ez számít.
    Mikor megszólal mellettem összerezzenek kissé. Értetlenül pislogok rá, majd hirtelen leesik, hogy miről is beszél nekem. Egy rövid pillantást vetek a delfinekre, majd ezután nézek körbe és csak ekkor veszem észre a kisebb tömeget. Van aki még mindig nevet rajtam, aztán a kamerát is megpillantom. Nem is kell nekem több azonnal hátat fordítok a srácnak és elszaladok. A szívem hevesen kalapál. Nem tudom merre futok, csak annyit tudok, hogy el akarok bújni. Csak most esik le, hogy mit is csináltam. Nem lett volna szabad hagynom, hogy ennyire elragadjon a hév. Ha ezt anya látta volna… Azt hiszem nem hogy csak mérges lenne, hanem tombolna. Hogy lehettem ennyire ostoba?
    De egy kis időre ismét otthon érezhettem magam. Bármennyire is tetszik nekem a itteni lét hiányzik a víz…
    Zene: Delfin hangok | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szer. Dec. 30 2015, 23:37




    Alice& Matty
    Hihetetlen. Csak ennyit tudok mondani arra a lányra aki, mit sem törődve a külvilággal látszólag tök jól el cseverészik a delfinekkel. Jó mondjuk ilyet is ritkán lát az ember. Sok mindent láttam már a még nem olyan hosszú kis életem alatt, de ilyet még világ eletemben nem. Olyan mintha tényleg megértenék egy mást. Persze ilyenkor minden emberben megfordul az, hogy melyik elmegyógyintézetből szökött. De valahogy engem az ilyen sosem izgatott. Elvégre én sem vagyok egy egyszerű esett és, hát mindig sikerül bele futnom újdonságokba. Legszívesebben elhessegetném onnan a nevetgélőket, de tudom, hogy úgy is hasztalan lenne, így mit sem törődve velük, a lányhoz lépek. Eleinte olyan mintha nem is hallana aztán meg …. Csak össze rezzen hangomra és olyan mintha egy álomból ébredne fel. Mintha neki akkor esne le az egész helyzet. Hirtelen hátat fordít, s mielőtt bármit is tehetnék, már el is tűnik az orrom elől. Csak kapkodom a fejem jobbra-balra, majd elkezdek a lány után futni. Fogalmam sincs merre mehetett, de elvileg simán utol érem, ha jó utat választok. Csak megyek a…talán megérzéseim után? Csak hamar meg lesz, igaz majd nem túl futottam, rajta de még idejében fékeztem. –Hé! Minden rendben? – pillantok rá. Remélem, nem ijesztem el. Kíváncsivá tett a kis műsorával. Nem hiszem, hogy elmebeteg vagy bármi hasonló lenne, viszont még tippem sincs, hogy mi a helyzet vele.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Csüt. Dec. 31 2015, 07:44

    Matthias & Alice


    Hirtelen döbbenek rá, hogy mit is csináltam, hogy mások is hallották, ahogyan beszélgettem a delfinekkel. Ha szerencsém van, csak egy dilis nőszemélyt látnak bennem, aki azt hiszi ért az állatok nyelvén. Csak rövid ideje vagyok itt a felszínen, így nem lenne túl szerencsés már az elején felfedni magam. Igaz akkor is meglepődtem, mikor az a két farkas azonnal rájött a dologra, de mondjuk én is éreztem rajtuk, hogy ők mások.
    És most ugyan ezt érzem ennél a fickónál is, de mégis elfutok? Hogy miért? Nem is tudom, talán megijedtem. Egy kisebb bokor mögé szaladok, és hátam az épület falának döntöm úgy pillantok fel az égre. Hogy lehetek ilyen idióta?
    Nem hittem volna, hogy ennyire fog hiányozni az otthonom, a víz. Mégsem megyek vissza, mert tudom, hogy nem lenne hova mennem. Anyám addig nem akarna látni, míg meg nem változom, míg olyan nem leszek, mint a nővéreim.
    Meglepődöm mikor a farkas megjelenik előttem. Először csak némán pillantok rá, majd szépen lesütöm tekintetem és csak bólogatok neki egyet.
    -Sajnálom…csak…-Egy nagyot sóhajtok, végül visszatekintek rá.
    -Teljesen megfeledkeztem magamról. Annyira szégyellem magam.-Ami a tekintetemről is leolvasható. Talán jobb lenne ezek után visszamenni a többiekhez, bár még szívesen megnézném a többi állatot is, hiszen őket nem ismerem. A delfineket majd messziről kerülöm, nem akarom ismét elkövetni ugyanazt a hibát.
    Zene: Delfin hangok | @ | Ruházat: Ezt viselem ma


    A hozzászólást Alice I. Heartland összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 03 2016, 00:37-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szomb. Jan. 02 2016, 21:32




    Alice& Matty
    Csodálkozva figyelem azt a nőt, aki nem törődve a külvilággal bájos cseverészésbe kerül a delfinekkel. Na, szerencsém, hogy otthon hagytam drága testvéremet. Azóta már ő is a vigyorgó tömegben videózná, vagy nem éppen kedves szavakkal leszólítaná. Már csak az hiányzott volt. Még szegénykém, így is megrémült. Olyan, mint egy kíváncsi kis gyerek, aki még most jár először itt. Hagyhatnám az egészbe is a dolgot, de az nem én lennék. Nem engedné a szívem, így feleszmélve arra, hogy eltűnt gyorsan utána eredek. Már majd nem túl futottam rajta, mikor meg pillantom egy bokor mögött. Gyorsan satuféket nyomok és a lány felé indulok. –Ugyan, nincs mit sajnálnod! – guggolok le mellé a legbájosabb mosolyommal. –Az emberek csak szeretik kinevetni a számukra szokatlant…- hirtelen nem jut eszembe túl sok biztató szó, de azért próbálkozom megnyugtatni valahogy. Nem szeretem, ha valaki szomorú, főleg ha egy ilyen szép lányról van szó. Nekik még úgy se tűröm el az orrlógatást. Sokkal szebbek, mikor mosolyognak. Nem hiába mondják azt, hogy egy nőnek az a legszebb ékszere. –Nehogy miattuk itasd itt nekem az egereket. Annyit nem érnek ők. – billentem meg vigyorogva a fejem és próbálok magamtól rájönni, hogy micsoda. Mert, hogy nem ember az biztos. Annál jóval több. Viszont hozzá hasonlóval még nem találkoztam. –Hogy hívnak? – túl sok kérdéssel nem szeretném bombázni. Ha akarja, úgy is elmondja, ami nyomja a szívét, örömmel meg hallgatom. Ha meg nem… Hát egy ponton azt is megérteném, hisz egy idegennel mit csacsogna erről?

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szomb. Jan. 16 2016, 23:34

    Matthias & Alice


    Szokatlan? Nah igen otthon is én voltam a szokatlan jelenség a családom számára. Ostoba voltam most is, hibát követtem el már megint. Szívesen elbújnék most a világ elől. Odahaza volt is ilyen kis rejtekhelyem, ahol rengeteg időt töltöttem el, de idefent még nem sikerült teljesen megismernem a várost, hisz hatalmas. Sokkal nagyobb, mint amilyennek képzeltem.
    A szavai nyugtatóak, kedvesek. Ahogy felemelem tekintetem és megpillantom mosolyát, én is elmosolyodom.
    -Itatni az egereket? De nem is itatom őket. Nincs is nálam víz!-Nézek rá teljesen értetlenkedve. Azt legalább tudom, hogy mik is az egerek. Láttam róluk képeket. Sokan nem szeretik, pedig szerintem aranyosak azzal a hatalmas kis fülükkel. Hogy nem esnek el tőlük?
    -Idhre…Vagyis Alice… Alicenek hívnak. És téged?-Nem mindig jut eszembe azonnal az új, emberi nyelvem. Muszáj volt találni másikat, amivel jobban beilleszkedhetek… Bár az előbbi kis mutatványommal pont az ellenkezőjét értem el. Nem igen akarok tovább beszélgetni erről a kis incidensről, inkább folytatnám a kis sétát, de annak nagyon örülök, hogy nem kell egyedül lennem a nap hátralévő részében.
    -Esetleg lenne tovább menni? Nagyon szeretném megnézni a többi állatot… Tudod én most látok ilyeneket először.-Bár a vízben is rengetegen vannak, mégis úgy érzem az csak egy apró töredéke az összes állatfajnak. Olyan sok szép teremtés van. Nekem még a galambok is bejönnek, pedig ahogyan az egereket is, őket is utálják… Pedig ők tudnak repülni. Milyen csodálatos is lehet az.
    Zene: Delfin hangok | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szer. Feb. 03 2016, 21:41




    Alice& Matty
    Különös egy lány. Eleinte gátlástalanul beszélgetet a delfinekkel, aztán hírtelen eltűnt a szemem elől. Szerencsémre azért csak hamar meg is lett. Szeretem a különös, különleges, avagy szokatlan dolgokat. Mint például a bátyámat. Bár szegénynek már néha elege is van belőlem. Nekem meg a lustaságából. Ide is egyedül kellett jönnöm. Mondjuk, lehet, hogy jobban is jártam. Ki tudja, ha vele jövök, lehet, hogy elkerülöm szegény lányt és most egyedül bánkódna itt. Ahogy elnézem, sikerült is kicsit felvidítanom. Legalább most már mosolyog. Örülök, ha valakit meg tudok nyugtatni és jókedvre deríteni. Nincs is annál jobb érzés. –Nem úgy. – vigyorodom el. –Tudod ez csak egy szófordulat. Nem kell komolyan venni. Ezt akkor szokták mondani, ha valaki sír. – magyarázom. Csodálom, hogy még nem hallotta ezt. –Alice? Hm, szép név. Na meg a gazdája is. Mellesleg örvendek, én Matthias vagyok, de hívj csak Mattynek. – nyújtom felé a kezem. Nem bánom, hogy ha Matthiasnak szólít, bár a Mattyt jobban kedvelem. Egy részt, nem olyan hivatalos, inkább ember közelibb, mást rész mindenki így hív. És már megszoktam, hogy csak akkor kapom meg a hivatalos verziót, mikor mérgesek rám, vagy komolyságra akarnak rá venni. Ám ahogy a bemutatkozásnak neki indult, nem hinném, hogy ez az igazi neve, de ha ő azt szeretné, hogy így hívjam, ám legyen. Az álnevekbe nem szokásom belekötni. Még akkor sem, ha hasonlóképp megcsúszik valaki nyelve. Akkor inkább úgy teszek, mint aki az elejét nem is hallotta volna. –Persze, miért ne. Ha nem zavarok. – állok fel én is és mellé sétálok. – Mi? Még nem voltál állatkertbe? – mint valami kisgyerek úgy álmélkodom el ezen. Kedvesen, kissé meglepetten pillantok rá. –Akkor gondolom vidámparkba sem voltál még…- hisz nálunk ez régen együtt járt a kettő. Először állatnézés aztán kis dodzsemezés és körhintázás. És ő ezekből kimaradt. Pedig olyan szép napot ellehet itt tölteni. Főleg társaságban. – Na, jó ezt azonnal orvosolnunk kell! – nem hagyhatom, hogy egy ilyen szép nő egyedül barangoljon itt. – Rendben, akkor merre mennyünk? Vagy mit láttál már eddig? – kíváncsiskodom, hogy tudjam, merre vezessem inkább. Játszom a túravezetőt, ha úgy jobban tetszik.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Szer. Feb. 24 2016, 13:21

    Matthias & Alice


    Meglepetten pislogok rá, majd el is mosolyodom. Igazán kedves egy mondás. Sok mással együtt ezt sem volt még szerencsém hallani, de majd idővel egyre többet tanulok meg az emberek életéből. Egyelőre nagyon is élvezem az ittlétet, még ha néha ki is nevetnek a viselkedésem miatt.
    -Ez igazán kedves… De nem sírok. Csak ostobának érzem magam. Nem kellett volna ennyi ember előtt…-Azt hiszem nincs szükség tovább magyarázkodnom, nagyon is jól tudja, hogy mire gondolok, hisz ő is ott volt. És ő mégsem nevetett ki. Vajon miért?
    A bókjára elmosolyodom. Jól esik nekem.
    -Köszönöm Matty! Te meg nagyon kedves vagy. Ugye jól érzem, hogy szintén a farkasokat kedveled?-Nem akarok túl nyíltan fogalmazni, hisz nem lehet tudni, hogy ki hall éppen minket és nem szeretném lebuktatni őt, bár nagy valószínűséggel csak ismét kinevetnének. Hisz az embereknek csak a mesékben léteznek ezek a különleges, de csodás teremtések.
    Kissé elpirulok a döbbenetére. Nah hát nem volt ki elhozzon. Az anyám inkább azt akarta megmutatni, hogy hogyan bántsam az állatokat, nem azt, hogy tiszteljem, szeressem őket.
    -Nem nem voltam… Tudod én most járok itt elő…-A mondat végét elharapom, majd egy kis szünet után folytatom is.
    -Szóval a városban.-Nem tudom, hogy mennyire lenne szerencsés, ha már most megtudná, hogy pontosan mi is vagyok. Gondolom azt már sejti, hogy én sem vagyok egy átlagos ember. Mi megérezzük ezeket, ha valaki nem ember…
    -Vidámpark? Izgalmasnak hangzik. Talán még meséltek is róla… Ugye az az a hely ahol sok sok játék van?-Pillantok rá teljesen komolyan. Más azt hihetné, hogy csak szórakozom vele, de tényleg nem jártam még ilyen helyeken.
    -Hogy mit láttam?.... Hát a delfineket…-Ismét elpirulok, majd kicsit le is sütöm a tekintetem. Nem tudtam ellenállni a dolognak és amint megtudtam, hogy itt delfinek is élnek odasiettem.
    Zene: Delfin hangok | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Bronx Állatkert

    on Hétf. Ápr. 25 2016, 19:03




    Alice& Matty
    -Akkor jó. Nem szeretem, ha egy nő sír. Inkább nevessen és szórakozzon, mint hogy idióta emberek miatt hullajtsa a könnyét. És, hát igen. Talán egy csöppet meggondolatlan volt a részedről, de emiatt ne fájjon a fejed! A lényeg, hogy érezd jól magad! – próbálom kicsit megnyugtatni, mert nem ő az egyetlen ember, aki valami nevetségesett tett. Mindannyiunkkal megesik, ami miatt kár is bánkódni. Úgy is hamar elfelejtik.
    Kérdésére egy percre meglepődök, bár nem is értem, hogy miért. Én is érzem rajta, hogy más, így ő is érezheti rajtam, de… ha az életem múlna, rajta se tudnám megmondani a pontos faját. Nem szokványos, vagy csak én vagyok még tapasztalatlan. –Öhm…na igen, szépen megfogalmazva. –mosolyodom el végül. Elég szépen fejezte ki magát azt meg kell hagyni. Gondolom, próbál tanulni az előző esetből és inkább óvatos marad. –Ha gondolod, akkor majd körbevezetlek. Itt is, meg persze a városba is. –vakarom meg kissé zavartan a tarkómat. –Az is! Sőt még annál is több a játék. Van minden féle, fajta. A vidámparkba lévő fánkosról meg ne is beszéljünk. Valami elképesztően finoman megtudják csinálni és van még pár különleges édességük is…- kezdek bele a mesélésbe. Kívülről talán úgy festhetek most, mint egy tízéves kölyök, de hát ez van. Valahogy mindig lázba tud hozni az a hely és olyankor visszatérek a kisgyerekformámba. Bár Julien szerint, máskor sincs sok különbség és nyugodtan letagadhatok legalább vagy 130 évet. Mintha olyan nagy bűn lenne élvezni az élet szépségeit és csodálkozni rajtuk. –Kemények lehetnek a szüleid, ha eddig megfosztottak ezektől a csodás dolgoktól. Mikor a testvéremmel kicsik voltunk, apánk sokszor vitt el minket ilyen helyekre…- gondolkodok el ezen. A legtöbb családban bevált programok szoktak lenni, persze vannak érdekesebb és túlzottan szigorú szülők is és talán az övé is az lehet. Mert, mi másért nem jött volna el eddig bóklászni?
    -Értem. Akkor hol szeretnéd folytatni? Az ócenáriumban vagy inkább az afrikai állatokhoz lenne kedved?- a delfinekből kiindulva, már nem tudom eldönteni, merre is induljunk meg.

    Re: Bronx Állatkert

    on Vas. Jan. 15 2017, 19:19


    Ajánlott tartalom

    Re: Bronx Állatkert


      Pontos idő: Vas. Dec. 16 2018, 05:57