Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Wall Street
by Jackson Montgomery Yesterday at 23:59

» Brian lakása - Hálaadás
by Thomas Mackenzie Yesterday at 22:12

» The River Café
by Allena Rhys Yesterday at 21:59

» Broadway
by Damien James McCormack Yesterday at 13:24

» Hudson Heights
by Admin Yesterday at 00:05

» Brooklyn Army Terminal
by Leo Veikko Szer. Nov. 22 2017, 23:03

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Szer. Nov. 22 2017, 21:16

» Hotel Plaza Athénée
by Camilla Wander Szer. Nov. 22 2017, 17:51

» Gabriel Háza
by Gabriel Skoglund Szer. Nov. 22 2017, 13:20

» Clove Lakes Park
by Mikhal Zharkov Szomb. Nov. 18 2017, 20:13

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Gabriel Háza

    Share
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Gabriel Háza

    on Vas. Okt. 29 2017, 21:18



    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Okt. 29 2017, 22:26

    A mai napomat... vagyis az egész hétvégét egy jó nagy adag metrozással töltöm. Nincs túl jó kedvem, mivel Briannel legutóbb összerúgtuk a port. Már lerágtam az összes körmöm, és mindenkire mogorván nézek. Fejhallgatóval utazom és könyvvel. Remélem, az égvilágon senki sem szólít meg, miközben az épp aktuális angol órai regényt olvasom, a Zabhegyezőt, ami tavaly kimaradt. Néha egyáltalán nem értem, hogy egyes művek miért részei az iskolai tananyagnak...
    De végül is én csak egy bukott kölyök vagyok, szóval biztos én tévedek.
    Mikor elérek a végállomásra, csekkolom a Google mapset, és rájövök, hogy innen még tizenhét perc séta a kecó. Ezen egészen kiborulok én, a városi gyerek, aki ahhoz van szokva, hogy mindenhová eljut tömegközlekedéssel. Ahogy körülnézek, az egész olyan, mint egy igazi kertváros a tévéből, olyan, ahol a szomszédod vagy szuicid, vagy gyilkos, vagy őrült zombi pompomlány. Te jó ég, ha ilyen helyen kellett volna felnőnöm...
    Ha itt nőhettem volna fel...
    Elhessegetem a gondolatot. Bedobom a könyvet a hátizsákomba a váltás ruha és a két doboz cigi meg miegymás illetve a Jim Beam mellé. Nem tudom, mennyi időt fogok itt tölteni, vagy hogy mennyire leszek kiütve a végén, majd kezemben a telefonommal navigálom el magam a ház elé, ami akkora, mint egy nyugdíjas szanatórium, és egy komplett golfpálya közepén csücsül.
    - Aztarohadt... - adok hangot csodálkozásomnak, majd megnyomom a csengőt, és várok.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Hétf. Okt. 30 2017, 20:03

    To Thomas
    Messzire akartam kerülni a város zajától, amikor úgy döntöttem, szakítok a régi életemmel. A ház nagy lehetőség volt, s jókedvűen láttam neki a felújításnak, s egy részében még mindig nincs teljesen kész, de a télre már felkészülten várakozik. Vannak még nagylelkű emberek az életemben, s a hölgy rendkívül hálás volt, hogy sok kínos helyzetből kimentettem őket, s rám hagyta itteni házát.
    A szavaim után nem várom azt, hogy Thomas megjelenik. Mégis, egy kisebb lakosztálynyi rész várakozik rá, amelyet elfoglalhat, ha megérkezik. Levontam a tanulságot ostobaságomból és önzőségemből. Kapcsolódni akart, tartozni valahová, erre én meg azon merengtem, hogy ...
    Meredek a tintafoltra a papíron. Ez az oda nem figyelésem jutalma. Kalligráfiával, szépírással keresem most a kenyerem, nem is gondoltam volna, mennyire keresik a szépen írt leveleket, meghívókat, képeslapokat, címeket. Szerzetesként, íróként vagy két évszázaddal ezelőtt, volt alkalmam mívelni a szépírás tudományát, s megkedveltem, általában visszaköszönt életemben, mint ahogy most is rám talált.
    Felkapom a fejem, csilingel egyet a konyhában a sütő, legalább azt ne felejtsem el. Hogy ne kerüljön a süteménybe és az ételbe a hajamból, kendőt kötöttem rá. Nem érdekel, ki miként mosolyogna meg. Gyors léptekkel haladok a konyhába, hogy kesztyűbe bújtatott kézzel vegyem ki a tepsit, mikor érzékelek halványan valakit. Széles mosolyra áll a szám. Hát mégis eljött! Érdekel is már a sütemény, ledobom a kesztyűt a pultra, miután kivettem a sütőből, s szinte egy időben nyitom ki az ajtót, ahogy a csengő első dallama felcsendül.
    - Szia! – Széles mosoly, örömteli, a szemeim csillognak, mögülem sütemény és kész étel ínycsiklandó illata jut ki a szabadba.
    - Örülök, hogy eljöttél! – Tárom szélesre az ajtót, hátrébb lépve engedem beljebb, láttatva a rajtam marad kötényt, amin éppen mosómedve kavarja az ételt a régies tűzhely előtt. Mámuská ajándéka, jó pár évvel ezelőttről, amikor kíváncsiságom eredménye a tűzhely mellé állítás volt. Szerinte csak így tanulhatom meg a főztjét lemásolni, mint csak kérdezősködni és kóstolni. Az egész látványt a szárnyaim egészítik ki, amelyeket itthon nem szokásom rejtegetni, sőt élettel telve mozognak, mintha saját tudatuk lenne.
    - Érezd magad otthon! – nyújtom a kezem a táskája felé, hogy elvegyem tőle.
    - Éhes vagy? – Szerintem mondanom sem kell, hogy van készen, s hogy rá vár, ha éhes.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Kedd Okt. 31 2017, 22:56

    Alig nyomom meg a csengőt, már nyílik is az ajtó, amitől frászt kapok, és hátrébb ugrom. Csak nem leselkedett a kulcslyukon át? Vagy a kukucskáló nyíláson?
    Döbbenetemben végigtekintek rajta, félmeztelen testén, melyet csak a kötény takar, széles mosolyán, repeső szárnyain, és a háta mögül alttomosan támadó fenséges cukros-fahéjas illatról már nem is szólva. Az egész olyan bizarr, mintha én lennék Jancsi, akit épp be akarnak csalogatni a mézeskalács házikóba.
    Én pedig belépek.
    - Szia.
    Gyanakodva nézek körbe. Vajon ez tényleg az ő háza? Csak ő lakik itt, vagy mindjárt megrohamoz egy tucat árva kisgyerek és/vagy kismacska? Beljebb sétálok, ösztönösen követve az illatokat, és közben hátrasandítok, hogy csekkoljam, van-e Gabrielen nadrág, vagy csak a pucér holdvilágot fogom látni a kötény alatt, ha óvatlanul odafordulok.
    - Cuki a kötényed.
    Eszem ágában sincs odaadni neki a hátizsákomat, úgyhogy elhúzom előle és nem adom. Végül a kaja közelségétől megenyhülök, mint mindig, és bólintok.
    - Mint a farkas.
    Óvatos vagyok és távolságtartó. Azt hiszem, ez a leginkább célravezető azok után, ami történt. Nem tudom, mik is vagyunk mi most tulajdonképpen egymásnak, de az biztos, hogy jobb, ha nem kezdek el túlságosan is sok érzelmet táplálni iránta, vagy kötődni hozzá. Bár a jelenlétében ez igazán nehéz, hiszen dacolnom kell a pozitív és egészen angyali kisugárzásával, de legalább tanulok némi önuralmat.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Csüt. Nov. 02 2017, 22:27

    To Thomas
    Kis híján elnevetem magam, elkapva a hátra ugrás befejező mozzanatát.
    - Jó helyen vagy – még szélesebbé válik a mosolyom. Nagyon boldog vagyok, hogy Thomas eljött és hogy idáig eljött. Már csak önmagáért is.
    Az ajtó becsukásával foglalkozom, el is feledkeztem már korábbról is a kötényről, csak mikor Thomas szól érte, nézek végig meglepetten magamon, majd gyorsan kikötöm a kötényt és leveszem.
    - Rajtam maradt. Éppen kivettem a kész süteményt. A kötény köszöni a dicséretet, Mámuskától kaptam, egy nagyon kedves hölgytől – mosolygok továbbra is.
    A kötény alatt egy világos vászonnadrág és ujjatlan, fehér póló rejtőzött, alaposan félrevezetve az először végigszemlélődőt, nekem erről fogalmam sincs.
    Nem veszem magamra, hogy nem kerül kezembe a táska. Ragaszkodik hozzá, hagyom s inkább a kendővel foglalkozom, mert rájövök, azt sem vettem le.
    - Nos, akkor éppen időben jöttél! – Haladok előtte, a konyha felé, majd a pultra téve a kötényt és a kendőt, az ülőhelyekre mutatok a pultnál.
    - Foglalj helyet kérlek! Mit kérsz inni? Van tej, kávé, tea, gyümölcslé és víz – a víz a kedvenc italom, a folyók vizének tisztaságával, a régi időkből, s annak ízével, semmi sem vetekszik.
    - Húst fogyasztasz? – Nézek vissza rá a kinyitott hűtő ajtajából. – Készítettem azt is – én nem tudok enni húst, ez még nem jelenti azt, hogy ne készíteném el.
    A sajtot előkapom, s két tálba teszek levest, majd sajtot reszelek rá, az egyiket Thomas elé teszem, evőeszközzel és fehér csipkés alátéttel, ami még inkább kiemeli a leves narancs és nap-, valamint citromsárga színét.
    - Ez jót fog tenni – ülök le az egyik székre, távolabb tőle, hogy ne zavarjam, ha nem szereti, közel ülnek hozzá, de nem olyan távol sem, hogy az legyen a sértő.
    - Jó étvágyat! Milyen volt az utad idejövet? – Érdeklődöm. Idetalált és a friss levegő kifejezetten jót tett neki.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Pént. Nov. 03 2017, 18:16

    Kész sütemény? Kötény, hajkendő és szárnyak? És frissen készült étel? Nem tudom, mit gondoljak erről a fogadtatásról. Talán kompenzálni szeretne valamit? Nem tudom, de gyanakvó maradok, miközben követem. Igyekszem nem nagyon ledöbbenni a házon és a méretein. Leteszem óvatosan a hátizsákot a szék lábához, amelyre felülök.
    - Kávé jó lesz köszönöm. Üresen. - Azon kapom magam, hogy mást se tudok, csak a rengeteg kérdésre válaszolgatni. - Persze, hogy eszem húst. Mindent megeszek.
    Milyen furcsa, hogy ennyit készült miattam! Tekintetem felméri a konyhában uralkodó állapotokat, és szemügyre veszem innen a távolból a tepsiben a süteményt is. Elég jól néz ki innen. És ezek az illatok egészen levesznek a lábamról. Miközben kibújok a dzsekimből és a szomszéd székre teszem, már elém is teszi a tányért, én pedig nem tudom türtőztetni magam tovább. Feltűröm a pulcsim ujjait és máris kézbe veszem a kanalat, de előtte lehajolok, hogy megszagoljam a levest, mert... Öhm, hát, fogalmam sincs, mi lehet ez.
    - Neked is jó étvágyat. Ez micsoda? - kérdezem, de nem várok a válaszra, rögtön meg is kóstolom. De igazából nincs mitől félnem. A leves forró, sűrű, és engem átjár a meleg, ahogy lecsúszik a gyomromba. Nagyon rég nem ettem házikosztot, amit nem én kókányoltam össze, és baromi jól esik. - Hmm. Elég jó. Nem mondtad eddig, hogy így tudsz főzni - dicsérem meg a magam módján.
    Érzem, hogy kezdek kicsit barátságosabb lenni, de azért nem billenhetek át egy bizonyos határon. Erre figyelek.
    - Hát... baromi hosszú. Manhattan szélén lakom. De olvastam útközben, szóval nem gáz. Egyébként téged is mindig megbámulnak a kisgyerekek? - tudakolom, csak úgy, ugyanis volt egy ilyen kalandom a metrón ücsörögve: három baba is engem bámult, le se vették rólam a szemüket, és már kezdett kínos lenni.
    - Mégis mennyi időt töltöttél készülődéssel? - kérdezem, miközben lassan kikanalazom az összes levest a tányérből. - Nagyon finom, de nem kell miattam ennyit fáradoznod. Így is hálás vagyok azért, amit teszel.
    Tény, egy kicsit zavarban vagyok a kedvességétől a múltkori után, és ezzel csak teljesen összezavar.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Szomb. Nov. 04 2017, 17:49

    To Thomas
    Még mindig a boldogság hajt előre, hiszen eljött. Nem szokásom mások életébe leskelődni, így hagytam annak az eredményét is a homályban, aminek az eredménye lehetett volna a mai nap, hogy végül megjelent az ajtóban Thomas.
    - Máris – a kávéfőzőgépbe hamar bekerül a kávé, s egy csészét teszek a kifolyó része alá, s míg készül, addig a többivel teszek-veszek.
    - Nagyszerű! Őzhús van. Az itteniek annyira nincsenek oda érte – s állítólag finoman készítem el. A hús szagától nem irtózom, mint attól sem, hogy enni, eszik.
    - A sütemény, amint meghűlt kicsit, szeletelem is. Almás-fahéjas pite. A tökös-szilvásnak még sülnie kell.
    A konyhában rend van, még főzés-sütés közben is rend uralkodik benne, s most, hogy már mindenből az elkészülés fázisa van, a konyhában semmi sincs szem előtt, ami nem szükséges. Tágas, napsütötte, otthonos,ahogy szeretem. A középen terpeszkedő konyhasziget a kedvenc tartózkodási helyem a konyhában, ahogy elkészült, fel is avattam.
    Örömmel nézem, ahogy egyből a leves fölé hajol, s beleszimatol.
    - Narancsos tökleves – remélem, kedveli, ahogy elnézem, eddig igen. Nem is tudok addig kanalazni a sajátomból, míg végül fel nem szólal két falat között.
    - Örülök, hogy ízlik. Jó látni, ahogy eszel – szeretettel teli a hangom. Az étel a szívhez és lélekhez is szól, s ha főzök vagy sütök, azt szívvel-lélekkel teszem. – Nem került szóba – nem mondom, hogy mert még nem kérdezte. Egyszerűen nem erről szóltak eddig a találkozásaink.
    - Ha gondolod, visszafelé örömmel elviszlek kocsival – ajánlom fel. Idefelé nem mertem megtenni, tartva attól, hogy erőszakosnak tart, így a döntést ráhagyhattam, jön-e.
    - Mit olvasol? – Kíváncsi vagyok rá, minden téren, ám ha nem szeretne beszélni róla, nem fogom faggatni.
    - Téged is? – Mosolyodom el szélesen. – Biztosan látják a szárnyaid. Nekem néha meg is tépkedik. A hajammal együtt – kuncogok a kanál mögött.
    - A fizikai vagy a lelki része érdekel? - Kérdezek vissza. Lélekben is készülődök egy-egy alkalomra, még ha magamnak készítem az ételt, akkor is.
    Ahogy látom a leves végére jutni, a másik sütőhöz lépek, s kinyitva, kiveszem a tálcán melegen tartott húst, s kiteszem elénk. Egyben sütött hús, felszeletelésre vár.
    - Szeretek azoknak főzni, sütni, akiket szeretek, s fontosak az életemben – nézek rá mosollyal, s egyben komolyan is.
    - Hálás? – Hökkenek meg. – Élvezd, s érezd jól magad, mindössze ennyit szeretnék. S az meg teljesen természetes, hogy megteszem érted. Mert szeretném, ha teljes életet élhetnél – hirtelen zökkenek le a kezemben lévő köretes tálcával együtt a székemre. – Jézus, ha ez túl sok neked... sajnálom – teszem le a tálcát. – Mondták már, hogy túl sok, amit adok, nem tudnak vele mit kezdeni. Nem csak ételre értették – nem tudom azt mondani, hogy ha sok, szóljon, visszaveszek, mert úgysem tudom megállni. Csak félek, így meg elveszítem Thomast. Különös dilemma.
    - Ha szeretnél még levest, van. Vagy inkább másodikat szeretnél kérni?
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 05 2017, 21:12

    Miközben próbálok rájönni, hogy mi a fene az az őzhús (én városi gyerek vagyok, csak a csirkét és a hamburgert ismerem), kissé felvonom fél szemöldököm. Az almás pitét még csak-csak ismerem, de tökös szilvás? Azt hiszem, érkezik a Halloween, mert a levesben is tök van. Szezonális hangulatban van úgy látom, ezen kívül pedig baromi vidám és lelkes, és úgy meg akar tömni, mint egy buzgó nagymama. Nem tudom, az milyen mondjuk, mert nekem nincs, bár néha az öreg Peg a szomszédból átcsalt magához, mikor kicsi voltam egy kis mogyoróvajas-szőlős kenyérre.
    - Köszönöm, az jó lenne... De nem muszáj - felelem a felvetésére, hogy majd kocsival visszavisz. Végül is, tudok metrózni. Annyival tovább tart, hogy hazaérjek, és mivel nem szívesen tartózkodom a lakásban, ez voltaképpen nem baj.
    Felpillantok rá két kanál közt, és fura, de azon töprengek a leghosszabb ideig, hogy eláruljam-e, mit is olvasok. De végül válaszolok:
    - A Zabhegyezőt. Kötelező. Hogy láthatják a szárnyaimat, ha nincsenek kint? - értetlenkedem. Engem azért szerencsére nem molesztálnak. Mármint a gyerekek.
    A visszakérdezése hallatán felkapom a fejem és összeráncolom a szemöldökömet. Fizikai vagy lelki felkészülés? Nem tudom, mire céloz, talán valamilyen mágikus felkészülésre van szükség a gyógyításhoz?
    Tekintetem a húsra szegeződik. Isteni az illata, de aztán kiráz a hideg attól, amit mond, miközben tálalja. Egyre kevésbé értem, mi folyik itt, és végül addig növekszik a frusztrációm, hogy ezt szóvá is teszem.
    - Én a rengeteg ételre értettem a készülést. És már egyáltalán nem értelek. A legutóbb azt mondtad, senkihez sem kötődsz, akkor meg most miről beszélsz? Nem túl sok az, amit nyújtasz, hanem teljesen összezavar! - fakadok ki. - Nem lehetne, hogy egyszerűen csak nem beszélünk erről? A tetteiddel és a gesztusaiddal tudok mit kezdeni, de azzal, hogy folyamatosan erre reflektálsz, azzal nem, attól teljesen kicsavarodik az egész. Mint mikor folyamatosan vernek egy gyereket, és közben azt bizonygatják neki, hogy ezt csak a saját érdekükben csinálják, csak te épp fordítva. Ne... ne csináld ezt. - halkulok el a végére, és lehajtom a fejem. Kényelmetlenül feszengek a széken, és idegesen túrok a hajamba.
    Vajon most megint azt mondja majd, hogy igazából ez egyáltalán nem érdekli, és inkább húzzak haza a fenébe? Valószínűleg.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 05 2017, 21:55

    To Thomas
    - Ha valamelyiket nem szereted, nem muszáj megenned – korrigálok gyorsan, ahogy látom a felvont szemöldököt. Nem erőltetek semmit, s azt sem, hogy mindet egye meg, ami a tányérban van.
    - Örömmel teszem. Majd eldöntöd, van még idő – mosolygok rá, meghagyva, hogy ha tényleg nem akarja, akkor nem teszem meg.
    - Zabhegyező – sok könyvet olvastam, s még keresem a könyv tartalmát a címhez. – S milyennek találod? – Megvan a történet, ennek fényében kérdezek rá.
    - A gyerekek többsége még Lát. Ezért beszélnek manókról, tündérekről, szárnyas lényekről, számukra létezik a boszorkány, a főnix, a démon. Aztán lecsukódik a szemük, ahogy az emberi világ kiírtja belőlük azt az adományt, amivel amúgy rendelkezniük kéne. Kivéve a máguscsaládok gyerekeit.
    Régen, nagyon régen, minden más volt. Még az igazi valómban is lehettem az emberek között, mert számukra természetes volt. S nagyon hirtelen tűnt el mindez, s nehéz volt megszoknom, hogy emberi méreteket és formát vegyek fel, ha túl akarom élni.
    Hirtelen vág belém egy érzet, elhallgatok a folytatásra. Várom, mert érzem, hogy tőle fog érkezni a válasz. És rám zúdul. Jogosan.
    Várok egy keveset, majd kezem gyengéden az alkarjára helyezem, s a tekintetét keresem, ha nem néz fel, akkor is a szemeit nézem.
    - Megértem, hogy összezavarodtál Thomas. Olyan szavakat mondtam, amik félreérthetőek. Nem állt szándékomban, sajnálom, ha úgy hallatszódott akkor szavaimból, hogy nem akarok veled barátkozni. A legelső pillanattal befogadtalak az életembe, s helytelenül fejeztem ki magam, mikor kifejezted szándékod, miszerint fontos lettem neked. Nekem is fontos vagy, Thomas – továbbra is a szemeibe tekintek, ha továbbra is lehunyva tartja, akkor is.
    - Félek a kötődéstől, mert ha utána el kell válni, a szívemből, lelkemből tépődik ki egy darab. Mert az a része az övé, senki másé. Fáj, rettenetesen. Sok mindenkit elvesztettem már, akiket nagyon szerettem. Éppúgy szerettem, s éppúgy fontosak voltak számomra, mint te, Thomas. Idővel megtanultam értékelni azokat a pillanatokat, időtartamot, amit velük töltök. Mert egyedi. Mert megismételhetetlen. És csodálatosan jó érzés velük lenni. És megtanultam őket elengedni, saját útjukat járni. Ez volt a legnehezebb része, hiszen legszívesebben minden percem velük tölteném. Megvan a saját életük, saját sorsuk és saját haláluk. Fájni fog, ha már nem találkozhatunk többé. De addig is, minden percet teljes egészében szeretném megélni, amit veled töltök. Mert kedvellek, Thomas. Szeretnélek megismerni, mint ahogy remélem, én is megismerésre kerülök általad, mert ez azt jelentené, hogy befogadtál az életedbe, mindegy, milyen hosszú időre. Ezt kellett volna akkor elmondanom neked, így, ahogy most mondtam el. Nagyon sajnálom, hogy még nem megy úgy kifejezni magam, ahogy szeretném. Remélem, most már sikerült – tényleg remélem, mert tekintetemben is benne van a megértettség vágya. Megkedveltem, s szeretném, ha tölthetnénk együtt időt.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 05 2017, 23:44

    Megrázom a fejem, hogy nem, semmi baj az ízesítésekkel, csak szokatlanok, majd elmondom, hogy a könyv érdekes, bár még csak a felénél tartok, szóval nem tudom, mi a sztori lényege egyelőre és eddig nem sok minden történt benne. A gyerekek parák, ezt is megmondom neki, és eszembe jut, hogy megkérdezzem, mi van a szemével, amit a múltkor majdnem kiböktem, de még előtte kiakadok, teljesen.
    Tudom, hogy ott kellene hagynom a karomat a keze alatt, de képtelen vagyok. Összerezzenek és elhúzom. Nem szeretem, ha hozzám érnek, főleg nem veszekedés közben, és tudom, hogy múltkor azt mondta, hogy ha nem akarok seggfej lenni, akkor ne legyek az, de az még azelőtt volt, hogy utána mindent felülírt volan egyetlen mondattal. Ne érjen hozzám, ne akarjon a testi kontaktussal manipulálni, ne akarjon lefogni, ne akarjon ledominálni a kezeivel, mert ebből már köszönöm de eleget kaptam a nevelőmtől. Kicsit megvadulva nézek rá, de a fenekemen maradok, uralkodok magamon, pedig legszívesen már rögtön menekülnék.
    Hallom, hogy beszél, és érzem, hogy meg akar győzni valamiről, de... Én nem értem ezeket a szavakat. A félelmet és a fájdalmat értem, de a többit egyáltalán nem. Csak azt érzem, hogy félek, és hogy fáj. Egyszerűen fáj a közelében lennem, mert képtelen vagyok elfelejteni azt az egy mondatot. És emiatt egy szavát sem hiszem el.
    - Csak ne beszéljünk erről, jó? - Elképesztő erőfeszítésbe kerül, hogy ne bőgjem el magam, pedig nemsoká húszéves leszek, ezt igazán nem engedhetem meg magamnak. Hatalmasat nyelek, hogy folytatni tudjam, bár kicsit vékony a hangom. - Ezekről a dolgokról nem beszélni kell, hanem érezni. Nem lesz jobb ha százszor elmondod, mert közben én csak attól félek, mikor közlöd megint, hogy amúgy mégsem úgy gondoltad, mert már rég nem kötődsz senkihez. Szóval hagyjuk ezt a témát, és inkább vágj egy szelettel abból az izéből - mutatok a húsra, és félretolom a leveses tányért.
    Ennél többre én pillanatnyilag képtelen vagyok.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Hétf. Nov. 06 2017, 18:17

    To Thomas
    Az összerezzenés, a karjának elvonására úgy kapom el a kezem róla, mintha tűzbe nyúltam volna. Nem akar. Mégis kinyitom a szám, s kimondom azt, amiket nagyon nem kéne. S ahogy az én szavaim fejbe vághatták őt, úgy visszakapom, elnémulok. Az érzet erős, s zárat tol a nyelvemre. Thomas érdekei az elsők. Hallgatok. Lehetek igazlátó, ha saját ostobaságom elhomályosítja a látásom. Végül bólintok.
    Kezem a hús felé nyúl, magunk elé vonva, majd felállok, s a köreteket is az asztalra teszem. El kell rejtenem az arcom, ehhez a tálak idepakolása tökéletes, hogy ne lássa a fájdalmat rajta, most valahogy nem megy visszatartani. Hangom azonban könnyed, mintha az iménti rossz esemény meg sem történt volna.
    - Van krumpli, rizs, párolt zöldség és párolt káposzta köretnek – helyezem elé a tálakat, rajtuk szedőkanállal.
    - Szedjek, vagy szedsz? Addig vágok húst. Mekkorát kérsz?
    A kávét is odakészítem, egy adag vegyes gyümölcslével, kancsóban, poharakkal. Le akarom foglalni magam. Magamnak köretet szedek, s bundás zöldségeket, amit úgy teszek, hogy Thomas is vehessen a nagy tálról belőle, ha megkívánta.
    - Megmutatom a szobádat, utána van kedved körbenézni a kertben? – a kert gyönyörű, nagyon szeretem, s aggódok, képes leszek-e fenntartani ezt a szépséget, hatalmas mérete révén.
    Szeletelek a süteményből is, s csak az után ülök le ismét Thomashoz, odakészítve a két süteményes tálat is. Csak csipegetek, sokkal inkább őrá figyelek.
    - Milyen a hús? Pácolni kell, hogy puha legyen, s eddig sikerült eltalálnom a hozzávaló fűszereket is – kíváncsi vagyok ízlik-e neki, s egyúttal igyekszem terelni a hangulatot, s a témát is.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Szer. Nov. 08 2017, 00:00

    Végtelenül hálás vagyok, amiért végre ejtjük a témát. Semmisem nyomasztóbb, mint olyasvalaki fogadkozását hallgatni arról, hogy szeret és fontos vagy neki, akiről igazából tudod, hogy hazudik. Vagy ha jóindulatúak akarunk lenni, akkor is minimum téved.
    - Szedek. Jó nagyot kérek - válaszolom, hát nem tudom, mekkora az a darb, amit még illendő kérni, és meg is lehet enni, mármint el lehet vágni az asztali késsel és villával. Szívesen ennék én húsvágó bárddal is, de az nem lenne túl étvágygerjesztő látvány, azt hiszem.
    Mindenből rendesen szedek, már csak azért is, mert minden ínycsiklandóan fest. Iszom a kávéból is, és a gyümölcsléből is, ami vibrálóan színes és ellenállhatatlan.
    Közben érzékelem, hogy kínos pótcselekvés-folyamatba kezd, de végül leül újra, én pedig felnézek rá.
    - Köszönöm.
    Nem, nem a sündörgést. Hanem azt, hogy megértette és elfogadta, hogy nekem csendre van szükségem ahhoz, hogy lássak.
    - Te tényleg nem eszel húst? - kérdezem, amint észre veszem, miket pakol a tányérjára. - Mármint egyáltalán? Állati eredetű dolgokat sem? - Múltkor azt hiszem egy falatot sem evett a gyrosból. Előtte pedig csak kávét ivott, minden mást én faltam fel.
    - A szobámat? - kérdezem csodálkozva. Nem tudom, mi folyik itt, mármint... Azt hittem, majd gyógyít, elájulok, kint hagy a kanapén, aztán hajnal körül elpaterol, hogy ne zavarjam. - Persze, bár nem hoztam túrabakancsot - utalok a kert feltételezett méreteire, és próbálok viccelni, de nem tudom, mennyire veszi a lapot az iméntiek után.
    - Isteni a hús. Életemben nem ettem még ilyen finomat. Szétolvad a számban - elemzem a magam módján. Nem vagyok egy gourmet blogger, de ez tényleg nagyon ízlik. Hozzá kell tenni azt is, hogy az evőeszközt is túlságosan lent fogom, nem valami elegánsan, és úgy kezelem őket, mint egy igazi proli, aki max kézzel vagy kínai evőpálcikákkal szokott enni, mikor rendelv alami gyorsat a kínaiból.
    A süteményekre egyelőre gondolni se merek, bár mindkettő istenien néz ki.
    - Hogy van a harmadik szemed? - érdeklődöm inkább, miközben baromi lelkesen eszem. Addig sem kell beszélni, noha nem zavar a csend, sőt szeretem, de tudom, hogy őt igen.
    Meg amúgy is van még kérdésem, szóval itt az ideje, hogy feltegyem őket.
    - Pontosan mit fogsz csinálni a szárnyaimmal? Mármint, valamilyen varázslat lesz, igaz? - Fogalmam sincs az egészről. Nagyon nyilvánvaló. De Gabriel előtt már nem szégyellem a tudatlanságomat.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Pént. Nov. 10 2017, 21:46

    To Thomas
    Vágok szeletet neki a húsból, kiadósat, ahogy nézem, valóban a fejlődő szakaszban van, s akkor tud éhes lenni igazán mindenki.
    - Szívesen – szeretem, ha valaki jól érzi magát nálam, s minden szégyellősködés nélkül annyit eszik-iszik, amennyi jólesik neki. A mosolyom ismét ragyog, még ha a jókedvem eléggé messze áll tőle. Emésztem a helyzetet, ami volt, hagyom objektív nézőponttá formálódni magamban.
    - Igen, nem eszem. Azt igen – korrigálom. – A süteményben tej, vaj van, a kávéban tejszín.
    Újfent csak nézem, ahogy eszik, örömmel tölt el. Látom rajta, hogy ízlik neki, s azt is látom, hogy szüksége van rá.
    - Igen – bólintok, s nem ragozom tovább. Majd meglátja, ha felmegyünk. Háló, nappali vagy társalgó, aminek akarja, kisebb gardrób a holmijainak és egy takaros fürdőszoba. Csak neki szántam, amikor eldöntöttem, ennek alakítom át a kész lakosztályrészt.
    - Az nem baj – utalok a bakancsra, újfent mosolyogva. Vettem neki pár holmit, valahogy sejtettem, hogy egyszál magában fog eljönni.
    - Örülök, hogy ízlik – az arcom, s tekintetem, ha lehet, még jobban ragyog. Függetlenné teszem ezt attól, ami az előbb volt. Ha jön legközelebb is, fogok számára ilyet is készíteni majd.
    - A szemem? – Áll meg a villa a kezemben, s automatikusan nyúlnék oda, inkább bólintok.
    - Már teljesen jól van, köszönöm – meglepett a mostani kérdése, s nagyon jól esik. Tette ráébresztett arra, mennyire nem vagyok még képben azt illetően, hogyan kezeljem a váratlan dolgokat a szememmel, így arra is elkezdtem odafigyelni. Így a jelen most még inkább kezd hasonlítani a jelenre, elválasztva legalább azt, a többi más valóságtól.
    - Ráteszem a kezem a szárnyad tövére – majd bólintok ismét. – Azt a képességet használom, mint a parkban. Csak teljes erejében.
    Eltolom a tányért magamtól, éhes sem voltam, inkább magokat veszek magam elé és egy pohár gyümölcslevet. Mivel nem tudom, mire kíváncsi még ezzel kapcsolatban, félig nyitva hagytam a válaszom, s nem is mélyedtem bele. Nem szeretném, ha azt érezné még az előzőekhez, hogy most meg kioktatom, mint egy tudatlan kölyköt. A szárnyairól van szó, ami lénye része, s ideje, hogy újfent teljesen önmaga lehessen Thomas.
    - Megmutatom a szobádat. Ha szeretnél felfrissülni, később találkozhatunk a konyhában, vagy a dolgozószobában – állok fel a székről, hogy az emeletre vezessem, ha van kedve velem tartani.
    Az ajtót kitárom előtte, s hagyom, hogy ő lépjen be először. Nem lépek be, ez már az ő birodalma innentől fogva. Akármeddig vár rá.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Szomb. Nov. 11 2017, 00:20

    Minden olyan nyugodttá válik most, hogy végre nem feszegetünk semmiféle túl mély vagy érzelmes témát. Lehet, hogy a felszín alatt fortyog a keserű láva benne, de ezt nem mutatja. A normális díszlet, cselekmény és párbeszéd valahogy lecsillapít, pedig számomra ez az egész nagyon idegen. Soha életemben nem voltam még ilyen szép helyen, nem ettem még ilyen finom ételt, és nem szolgáltak ki ilyen lelkesen. Kicsit Oliver Twistnek érzem magam, akit befogadott egy kedves öreg bácsi.
    Tovább faggatózom a gyógyításról, például tudni szeretném, hogy ez belőle mennyi energiát vesz el, és hogy mi a pontos technikája, mert szeretném én is megtanulni majd egyszer, de nem baj, ha nem bocsátkozik teljes részletekbe. Időközben a pitét is bekebelezem (mindkét szeletet, és mindkettő iseni). Mivel látom, hogy ő csak csipeget, helyette is ennem kell. Degeszre zabáltam magam, most meg a kávét küldöm utána, hogy ne érjen el a kajakóma, mint egy lusta anakondát. Hálásan megköszönöm az ebédet, és kicsit jól esne ücsörögni, mielőtt megmozdulok, de ő rögtön indul, szóval követem.
    Hatalmas ez a ház. Minden újabb kanyarnál, lépcsőnél és folyosónál elámulok ezen, de aztán főleg akkor, mikor benyit egy ajtón, és egy nappali van a túloldalt, amire azt mondja, hogy ez a szobám. Kinyitja az ajtót, én bemegyek, és leteszem a hátizsákom nagyjából az ajtó mellé.
    Beljebb sétálok, és körülnézek, meglátom a hálót, a fürdőt... Minden új, friss festés és új bútorok illata lengibe a szobát, még a függönyök is vadiújan fénylenek és az ablak is kristálytiszta.
    - Ezt most rendezted be? - kérdezem, és csak úgy találomra belenézek az íróasztal fiókjába, meg a ruhás szekrénybe, és meglepve látom a ruhákat benne szépen összehajtogatva. Nem tudom, de közben pedig mégis tudom, mit akar ez jelenteni. Nem vagyok hülye. Ezt a lakrészt nekem rendezte be, a cuccokat nekem szerezte be.
    Visszafordulok Gabrielhez, néhány döngő lépéssel előtte termek, és a mellkasánál fogva a folyosó szemközti falának tolom, majd ott tartom.
    - Nem csinálhatod ezt. Érted? Nem ismersz. Fogalmad sincs, ki vagyok. Veszélyes is lehetnék rád! Nem fogadhatsz be, mint valami kóbor kutyát csak úgy!
    Persze, ha nincs igazam, és itt nem arról van szó, amiről gondolom, akkor most teljesen hülyét csinálok magamból. De hirtelen úgy érzem, mintha én lennék a felnőtt, ő pedig egy naiv gyerek, akinek el kell magyaráznom, hogy rosszat csinált.
    Nem akarok durva lenni, úgyhogy el is engedem a fölsőjét.
    - A fenébe, Gabriel! Miért nem tudsz kicsit kevésbé tökéletes őrangyal lenni? - dohogok, és igazából annyira mélyen ledöbbent és megráz ez az egész, hogy már nem is tudom, mit mondjak.
    Néha eljön az a pont, mikor nagyon rövid időn belül egyszerűen annyi sokkhatás éri az embert, hogy már nem tud miként reagálni, csak valami furcsa nyugalommal és értetlenséggel. Mintha ez az egész nem is velem történne, csak úgy látnám a neten.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Szomb. Nov. 11 2017, 21:15

    To Thomas
    Egyáltalán nem azt várom, hogy legyen lenyűgözve. Nem lenyűgözni akarom, pontosabban. Hajlékot, menedéket szeretnék a számára adni, elég motivációt adott mindaz, amit tőle, belőle érzékeltem, amikor kicsit gyógyítottam a szárnyán. Nem érdemli meg, hogy ilyen sorsa és élete legyen. Szeretnék a számára egy olyan hátteret biztosítani, amellyel el tud indulni az életben. Szeretném mindazt a figyelmet és törődést megadni neki, amit atyámtól kaptam. Még ha tudom, minderre nekem negyedannyi képességem sincs.
    - Nem olyan régen fejeztem be ezt a negyedet a házból. S úgy gondoltam, lehetnél itt, ha eljössz hozzám.
    Kis híján az csúszott ki a számon, hogy ha ideköltözne hozzám, de nem lehetek ilyen önző, azok után meg nem merem megmondani, ami lent volt. Majd ha eljön az ideje, mert eljön, szeretném, akkor ... – Vagy ha ideköltözöl – akaratlanul csúszik ki a számom az óhajom, vágyam. Vágyam... meglepődök. Nem igazán voltak ilyen érzéseim, s ez már a második érzet, amit Thomas feléleszt bennem. De mire tovább gondolhatnám, már előttem van, s a meglepetéstől nem védekezem, csak hátrálok a falhoz, ahogy Thomas tol hátra, míg a fal meg nem állít.
    Maradok ott, ahová nyomott, s szótlanul tekintek szemeibe. Rájöttem vele kapcsolatban, hogy egyrészt jobb, ha hallgatok, amikor így kifakad, másrészt jobb, ha hagyom, teljesen kimondja, amit akar, mert csak rontok a dolgokon, többszörösen is.
    Aztán hirtelen összerándul a kép. Még sosem voltak vele kedvesek, s fél attól, hogy ha megszokja ezt, s elveszíti, az nagyon fog neki fájni. De legfőképpen megértem, hogy úgy érzi, nem érdemli meg, hogy valaki normális, rendes, kedves legyen vele, hozzá. S éppen ezért fél gyengeséget mutatni. S mert nagyon jól esik neki mindez, ám a félelmét agresszióba csomagolja, s inkább eltolja magától a jót, nehogy megsérüljön, mint ahogy történt vele eddig is. S ekkor világosodnak meg bennem korábban mondott szavai is. Mondta, s figyeltem rá akkor is, de mégsem értettem igazán! Most már értem, s így még inkább kialakul bennem az, hogy támogassam. S még inkább oda fogok figyelni minden egyes szavára.
    Nagyon-nagyon kevés választ el attól, hogy mozduljon kezem, s átöleljem. Csak némán, lassan lélegezve nézem továbbra is. Megtapasztaltam lent, hogy nem akarja, hogy hozzáérjek. Így annyit tehetek, hogy türelemmel megvárom, míg ő nyit ebben.
    A kifakadására, hogy milyen vagyok, először ledöbbenve pislogok, majd széles, örömmel teli mosollyal, boldogan nevetve leszaladok a lépcsőn, előtte még rövid időre visszafordulok.
    - Ha adhatok egy tippet: ugorj jó magasról hasast az ágyadra – azzal eltűnök mosollyal a konyha irányába, előtte még felkiáltom, hogy a konyhában megtalál majd.
    Van még mit rendbe tennem lent, s szeretem is a rendet magam körül, bár inkább csak lefoglalni magam a rendrakással most, azt szeretném. Zavarba jöttem attól a mondattól, ilyet még nem mondott nekem senki.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 12 2017, 14:17

    Fogja magát és kinevet. Ettől pedig, mint egy bogarászó őrült, akire rádudálnak, hirtelen észhez térek.
    Nem kell ennyire komolyan vennem magam.
    Lerohan a lépcsőn, én pedig ott maradok tétován, a lakrészt nézegetve a folyosóról. Sokkal több minden történik itt, mint amire fel voltam készülve. Azt hittem tényleg, hogy csak szánalomból gyógyít meg, kötelességből tanít, és azért kedves mindeközben, mert ilyen az angyali természet. Sötét szemellenzőn keresztül láttam eddig, de nemcsak őt, hanem mindent az életemben. Bármi is történhetett eddig, az rossz volt, katasztrofális és fájdalmas. El se tudtam képzelni, hogy egy esemény váratlan kimenetele pozitív is lehet.
    Ez az egész most józanítóan hat rám. Hallgatózom kicsit, mit csinál, de azt hiszem, tényleg magamra hagyott. Óvatosan visszalépek a szobába, és újra felfedezem. Most már nem a csapdát keresem és nem a menekülési útvonalat, hanem egyszerűen csak... próbálom átérezni, hogy ezt az egészet nekem csinálta. Rám gondolva, és az alapján, amit látok, gondoskodón, talán szeretettel.
    Azt mondta: "ágyad".
    Daniel lakásán még csak egy kibaszott ágyam sincs.
    Megdörzsölöm az arcom, hogy ne szúrjon a szemem, majd veszek egy mély lélegzetet, és bemegyek a hálószobába, hogy megnézzem azt a bizonyos ágyat magamnak. Be van ágyazva, a párnán és a takarón huzat van, az egészen ágytakaró, színben minden harmonizál. Olyan az egész, mint egy bútorkatalógus teljes antik választéka a legdrágább árkategóriából.
    Kőzelebb óvakodom az ágyhoz, megszemlélem jobbról-balról - aztán elvigyorodom, és rávetődöm hassal előre. Fantasztikusan puha és illatos minden, és miközben magamhoz ölelek egy óriási párnát, lassan kezdek adaptálódni az új tervhez. Talán nem kell azon rágódnom, hogy zavarom, és hogy milyen óriási szívességet tesz nekem. Nem kell amiatt szoronganom, hogy mit kér majd mindezért cserébe, és nem kell bűntudatosnak lennem, ha bármit is elfogadok, amit kínál.
    Komolyan azt  mondta, hogy azt akarja, költözzek ide?
    Hanyatt fordulva tovább nézelődök. Van ott még egy ajtó, az talán a fürdő. Felpattanok és felfedezek minden utolsó sarkot. Ajtó, majd még egy ajtó, majd még egy... És ez a fürdőszoba csillog-villog, még a csempében is látom a tükröképemet. És az a kád! Még a kandallót is megvizsgálom, hogy igazi-e. Kinézek az összes ablakon, hogy be tudjam tájolni magam.
    Aztán, végre valahára, miután mindent megnéztem és megfogdostam, visszamegyek a konyhába, és megállok az ajtóban.
    - Minden gyönyörű - szólalok meg halkan, és egy kis mosollyal. - És az ágy is nagyon szép és puha. Köszönöm szépen.
    Feltűröm a pulóverem ujját, és odaballagok hozzá.
    - Kimegyünk? - kérdezem, hiszen meg akarta mutatni a kertet. Én pedig piszkosul rá akarok gyújtani, már azóta, hogy befejeztük az ebédet. Úgyhogy amint kilépünk az ajtón, veszem is elő a dobozt, és a számba dugok egy szálat, s meggyújtom. Meg se fordul a fejemben, hogy Gabriel kérne. Hiszen még csak húst sem eszik. Nekem viszont nagyon szükségem volt már erre a kis füstre.
    - Szóval az egész ház a tiéd? Mióta laksz itt?
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 12 2017, 21:28

    To Thomas
    Zavarban vagyok attól, amit és ahogy mondta, s amúgy is szerettem volna hagyni, hogy egyedül fedezze fel a szobát. Pakolászok, de néha inkább csak bámulok magam elé. Ennyire rossz élete lehetett? Nekem is volt részem benne, de atyám mindig ott volt mellettem, s míg anyám élt, rá is számíthattam. Thomas mellett senkit sem érzékelek, akihez fordulhatna, aki támogatná. Borzalmas lehet. Felnézek a lépcsőre, ami az emeletre visz, majd inkább az edényekkel és az ételekkel foglalkozom. Hagyok kint süteményt, felszeletelve, lefedve búrával.
    Szerintem ennél ragyogóbb és boldogabb mosoly, s arc még nem nézett Thomasra vissza, mint most, amikor elmondja, s szívből mondja.
    - Érezd jól magad benne.
    A tányérokat berakom a szekrénybe, amelyek az előbb eléggé megcsörrentek, ahogy a boldogságszintem is megugrott.
    - Mehetünk. Ebben az évszakban legszebb szerintem a kert – vidulok továbbra is. Mióta itt vagyok, jobban feltöltődtem. A város nem az én világom, s már csak a megrendelések miatt megyek be néha, de a vásárlók is inkább kijönnek hozzám, s Alex miatt megyek.
    Nézem, ahogy rágyújt, s abba az irányba kormányozom magam, ahol nem ér el a füstje. Én nem szeretem, attól még nem fogom megtiltani neki.
    Kabátot nem húzok, csak kardigánt.
    - Igen – bólintok. – a telekkel együtt. Rám hagyta egy ember. Nagyjából fél éve. Kikötötte a végrendeletben, hogy rendeltetésszerű használata legyen, s műemlék is. Szeretek itt lenni, az utolsó időkben sokat volt itt, s jó humorral megáldott ember volt – mosolygok, majd mélyet lélegzek a friss levegőből.
    - A telek körül nincs kerítés, így az erdőben lévő állatok rendszeresen áthaladnak rajta. Nem fognak bántani, megszokták az embereket. És minket is. Szeretnél látni sünöket? Még csak most vackolják el magukat. S a közelben van egy mókusfészek is – kis szünet után teszem hozzá. – Vannak sérült állatok is, őket is meglátogathatjuk. Szeretnéd?
    Közben haladunk egy gyéren kitaposott ösvényen, elhagyva a fészert, csűrt és minden melléképületet, a virágoskerttel együtt.
    - Szoktál kimenni a természetbe? – Kérdésem valóban kíváncsi.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Kedd Nov. 14 2017, 22:00

    Sokkal de sokkal többet mondanak el nekem a tettei és a gesztusai, mint a szavai. Pontosan ezért nem akartam hallgatni, inkább csak figyelni őt. Most már kezdem újra érteni, amit értettem korábban is, de aztán összezavarodtam.
    Követem, lassan ballagok mellette, miközben igyekszem nem ráfújni a füstöt.
    - Mit jelent, hogy rendeltetésszerű használat? - kérdezem, mert én előbb gondolnám iskolának ezt az óriási épüeltet, mint lakóháznak.
    Alighanem ez az illető is olyasvalaki, aki fontos volt neki de már nincs az életében. Kezdem lassan kapisgálni azt is, miről beszélt korábban.
    - Állatok? - kérdezek vissza egy hitetlen mosollyal. - Mármint Bambi és barátai? - Amint felsorolja az állatokat, rájövök, hogy hülyeséget kérdeztem. Persze, hogy nincsenek itt őzek és medvék. Csak kicsi dolgok. Már most hirtelen fejből nem tudom, mekkora egy sün. - Mutass meg mindent - határozok, és igyekszem jobban nézni, hová lépek, nehogy véletlenül egy mókusfészek kerüljön a lábam alá... ugyanis fogalmam sincs, mik azok.
    - Hát... szoktam eljárni a parkba futni. Az számít? De csak galambok meg varjak vannak ott. Meg giliszták, ha esik. Minden sérült állatot meggyógyítasz? - kanyarodok vissza az érdekes részhez, majd kis habozás után hozzáteszem mégis: - Megpróbálhatom én is?
    Persze lehet, hogy még korai lesz. Megértem. Nem akarok rontani a kis izék helyzetén, így is biztos elég szar, ha mondjuk mókus vagy, és el van törve a lábad.
    Mindeközben magam se veszem észre, mekkorákat sóhajtok, és milyen gyakran. Édesebb, balzsamosabb itt a levegő, és valahogy lélegezni is könnyebb.
    - Olyan... nyugodt itt minden. Nem erre számítottam. Azt hittem, csak meggyógyítod a szárnyaimat, és visszaküldesz Manhattanbe. De... Most olyan, mintha meglátogattalak volna valahol vidéken. Mintha nyaralnék, vagy ilyesmi.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Csüt. Nov. 16 2017, 21:58

    To Thomas
    - Lakóépület volt eredetileg. Az előző tulajdonos egy szállodamogul elől halászta el, s elintézte, hogy ne lehessen belőle se kaszinó se szálloda vagy szálló. S hogy az eredeti állapotát és stílusát meg kell őrizni. Harcoltam is a konyha korszerűvé tételéért - mosolygok.
    - Bambi is van - nevetek, jókedvűen. – Ezer örömmel! – Boldog vagyok, hogy nem utasít vissza ebben. Láttam rajta, hogy szokatlan neki ez a környezet, nem erőltetem, amit nem akar.
    - Amelyik engedi, és akit még meg lehet – felelem komolyan, majd meglepve nézek rá. – Még nem gyógyítottál? Mit keresel? – kérdezem, látva, hogy nagyon néz lefelé, legalábbis többet, mint előtte.
    - Gyógyíthatsz, persze. Megmutatom, hogy működik, aztán te fogsz gyógyítani. A parkba járás is számít. Kis szelet a természetből – bólintok, nem egyenes rendben válaszolva meg a szavait. Figyelek rá, szeretném tanítani.
    Komoly meglepettséggel nézek rá.
    - És milyen érzés itt lenni? – kérdezem végül kíváncsian. Válaszolnék még tovább, elmondva, mennyire szeretném, ha maradna, ha megismerhetném, ha beszélgethetnénk. Ha megadhatnám mindazon szeretetem, ami az övé s csak neki jár. De emlékszem, mennyire rosszul sültek el minden ilyen szóbeli közeledéseim. Azóta válaszaim is tömörebbek és jelentősen rövidebbek lettek felé. Alkalmazkodó jellemem idomult Thomas akaratához. Nekem így jó, mások boldogsága érdekelt mindig is.
    - Nézz fel – bújok ki a kezemmel a kardigán zsebéből, s mutatok fel az egyik faág én lévő odúra.
    - Nyáron költözött ide egy mókuscsalád – majd egy hangsorozatot adok ki, a mókusok hívónyelvét, mókusul. Az apa feje jelenik meg először, majd egy másik is, s rövid habozás után kimásznak.
    - Ezt tedd le földre, majd lépjünk hátra hármat, s guggoljunk le – nyújtok át Thomasnak egy kisebb marék makkot.
    S még nem is sejti Thomas, kihez szeretném elvinni. Utána azonban már a szárnya gyógyítása következik, ki kell, hogy pihenje majd a gyógyulást
    Miután a makkal boldogan elrohant a mókuspár, vissza az odújukba, felállok.
    - Akihez megyünk, nemrég sérült meg, ráfér még egy kis mágia. Türelmes, a kinézete ellenére.
    A kisebb erdő után egy kisebb házikó bukkan fel. Egyedül áll, ám nem elhagyatottan. Finoman érintem meg a távolból a bent lévőt, majd benyitok, s elsőnek megyek be, majd arrébb állok, s hagyom, hogy Thomas is megpillantsa a sérültet. Egy farkas.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Szomb. Nov. 18 2017, 16:54

    - Csak azért kérdezem, mert messziről azt hittem, árvaház vagy ilyesmi lehetett benne régen. Annyira nagy - felelem a fejemet vakargatva. Elfogy a cigi a kezemből, úgyhogy kisodrom belőle a még parázsló dohányt, a csikket pedig zsebre teszem. Nincs itt se kuka, se hamutál.
    Tovább folyik a beszélgetés, és ennek most valahogy... örülök. Most valami olyasmit csinálok vele, amit még senki mással, és mégis egészen... baráti.
    - Mókusfészket - felelem arra a kérdésre, hogy mit is keresek odalent. - De, egyszer, véletlenül, tudod amit meséltem. De azóta nem nagyon próbálkoztam gyógyítással... Magamat nem sikerült, szóval arra gondoltam, az egyszeri alkalom volt. De ha megtanítod, biztos menni fog.
    Gyakran rám néz, bár én többnyire a talpam alatt elvő földet és füvet bámulom, de egyre gyakrabban pillantok én is rá. Végül már szinte felé fordulva hallgatom őt és felelgetek neki. Például elmondom, hogy nyugodt itt a légkör, de nagyon érdekes az ittlétem eddig. Követem a pillantását, és észreveszem a kis szőrös gombóc mozgását inkább, mint őt magát, mert ebben a bundában nagyon nehéz lenne őket csak úgy észrevenni.
    - Hoppá! - adok hangot a meglepetésemnek a mókushangok hallatán, és elvigyorodva figyelem, mit csinál. Követem a kis rituálét, majd izgatottan figyelem, mi fog történni. - Elvitték! - állapítom meg, bár alighanem ő direkt ezért tette oda azokat a makkokat.
    Figyelem a hangokat - amikből szinte egy sincs -, és halkan kifaggatom Gabrielt, hogy mi történt az állattal, milyen típusú sérülése van. Aztán amint a házikóhoz érünk, kíváncsian lépek be a sötét, meleg vacokba. Megtorpanok a küszöbön, de nem azért, mert megrémülnék a farkastól, hanem mert nem akarom, hogy ő megrémüljön. Lassan sétálok közelebb, mindig csak egy lépést téve meg. Majd mikor elég közel érek, leguggolok, és halkan megszólítom, köszönök neki, és odatartom a kezem, hogy megszaglászhasson.
    - Hát szia... Hogy érzed magad? De szép vagy! - kezdek el hozzá halk hangon beszélni, mintha ez teljesen normális lenne. Elmosolyodva nézem. Sose volt még dolgom ekkora állattal. Ha rám morogna, visszahúzom a kezem, és megpróbálom megnyugtatni a hangommal, hogy megszokja, hogy itt vagyok. Biztos nem érzi magát biztonságban, én se érezném a helyében, de nem akarom bántani, és erre majd ő is mindjárt rájön. Cseppet sem félek tőle. Az emberektől sokkal több félnivalója van mindenkinek.
    - Megmutatod a sebét? - kérdezem Gabrielt, ha a farkas már kellően megbarátkozott velem.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Szomb. Nov. 18 2017, 20:04

    To Thomas
    - Ó – eszmélek rá, miért is reagált annyira meglepetten a házra és a belső részre. – Nekem is csak egy szerény házam lenne, ha nem örököltem volna ezt meg. Számomra kissé... hivalkodó – keresem a megfelelő szót. – Szóval igen, elég nagy. Legalább meg tudom osztani úgy másokkal, hogy nekik is kényelmes legyen – mosolygok rá.
    - Mókusfészket – elgondolkodva reagálok vissza, mert megpróbálom elképzelni azt a fészket, ami földön lehet és mókusok használják. – Magunkat nem igazán tudjuk meggyógyítani, csak másokat – térek át a másik témára. – Viszont sokkal gyorsabban gyógyulunk, mint az emberek. Persze, hogy megtanítom! – Villantok rá ismét egy örömteli mosolyt.
    Figyelem, ahogy a lelkével kinyílik a kis állatpár felé, nem is szólok semmit, meghagyva ebben az izgatott, nyitott állapotban. Magam is mindig ezt érzem, ha a természetben vagyok.
    - Nagyon jó jelzők ám! Messziről jelzik, ha idegen téved a területre. Téged már fel fognak ismerni, s ne lepődj meg, ha néha kíváncsian megnézegetnek majd.
    A farkas sérüléseit elmondom, amely nem más, mint egy balul elsült vadászat eredménye, s a falkája úgy döntött, otthagyja. Rátaláltam, s elhoztam a házikóba. Sokáig nem fog tudni járni, mert a derékrésznél sérült a gerince, s a gyógyítás körülményes, mert a sérülés gyógyulása nem csak fájdalommal jár, hanem a belső szerveket is veszélyeztetné a gyors gyógyulás. De legfőképpen az elején volt nehéz, mert a farkas nem akart élni. Csak az utóbbi napokban mutat érdeklődést a külvilág iránt. Bölcsessége teljességgel lenyűgöz.
    Morgós hangulatban van, de csak mert gyötri a fájdalom. Mégis, a vendég láttán felélénkül. A fiatalságot kedveli, új lehetőségeket lát bennük, s még sosem találkozott fiatal nephilimmel.
    Megszagolgatja a kezét, majd megnyalja, ezzel jelezve, hogy elfogadta, de azért morog felém még egyet, muszáj vagyok elmosolyodni.
    - Kicsit morgós hangulatban van, de örül neked. Szereti a fiatalokat, azt mondja, azoknak az energiája élteti igazán a földet.
    Leguggolok én is, úgy nézek a farkas szemeibe, bólintok üdvözlésül.
    - Persze. Gyere a háta mögé, úgy jobban látod.
    Hátravonulunk, majd rámutatok messzebbről a sérülésre, ahol a szőr már ismét kezd nőni a bőrén.
    - A gerince kis híján eltört, ezt látni rajta. Az idegkapcsolódások közül nincs még mind meg, egyedül az érzékelő pályák vannak összekötődve rendesen, ami azt jelenti, hogy érzi a lábait már, de még nem tudja mozgatni. Még pár gyógyítás és teljesen rendbe fog jönni. Tedd a kézfejemre a tenyered.
    Ahogy ráteszi, a sérülés fölé helyezem a kezünket, de nem érek a testhez, s koncentrálok. Először a fájdalmat veszem át, majd elkezdem gyógyítani. A fájdalom minimális, csak halkan szűköl, de nem mozog a farkas.
    ~ Érezd az energiát. Lépj bele, s aztán kapcsolódj hozzá. Mintha folyóba lépnél.~ remélem, érti, mire gondolok, most nehéz lenne szavakkal kifejezni a tennivalót.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Szomb. Nov. 18 2017, 22:55

    Újabb célzást tesz arra, hogy szeretné velem megosztani a házat, de egyelőre nem tudok erre mit reagálni. Megpróbálom, kinyitom a szám, de végül be is csukom.
    - Áh. Szóval ezért nem ment... - eszmélek rá az igazságra. Lehet, hogy gyorsabban gyógyulunk, de magunkat gyógyítani nem tudjuk... Ez azt jelenti, hogy mi mindig csak szívunk. - Ez valójában eléggé angyali dolog...
    Felnevetek.
    - És mit csinálnak, ha idegen jön a területre? Megdobálják makkal? - kérdezem egy kis félmosollyal az ajkamon.
    Komolyan hallgatom a sérülés leírását. Eddig eszembe se jutott, hogy az állatoknak is van életkedve, hangulata, vagy gondolatai. Elmosolyodom szélesen és nyíltan, mikor megnyalja a kezem, és rögtön közelebb húzódom hozzá és mellé térdelve simítok a bundájába. Nem esik le - vagyis leesik, de már meg se lepődöm -, hogy kommunikál az állattal valahogy. Amint kicsit és óvatosan megszeretgetem, követem Gabrielt, és oda guggolok, ahová mondja. Megfogom a kezét, és azonnal érzékelni kezdem a hőt, az energiát. Lehunyom a szemem.
    Mikor meghallom a szavait a fejemben, megrándul a kezem, és kipattannak a szemeim, de csak addig, míg ellenőrzöm, hogy Gabriel még mindig ott van mellettem.
    Valahogy nagyon könnyű és egyszerű ez az egész, de biztos vagyok benne, hogy csak Gabrielnek köszönhetően van ez így. Csak azért tudok segíteni a farkasnak, mert ő mutatja előttem az utat. Ráhagyatkozom. Először csak érezni kezdem az áramlást, aztán csatlakozom hozzá, aztán képes vagyok felerősíteni. Érzem, hogy ez a kellemes, meleg érzés hömpölyögni kezd bennem. Nagyon furcsán érzem magam, mintha szédülnék, de belekapaszkodom Gabrielbe és nekidőlök.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 19 2017, 09:26

    To Thomas
    Megint járt a szád, Gabriel! Nagyon oda kell figyelnem, hogy ne csacsogjak, mert azt nem szereti Thomas. De most elhallgatás helyett inkább témát terelek, semlegesre. Sok idő, míg megnyílik ismét Thomas, s megértem, ha tripla ajtót húzott maga elé, az ostoba szavaim után.
    - Így van. Igen – bólintok a második észrevételre is. – Megkaptuk azt örökségként, hogy másokért vagyunk, nem önmagunkért. Ez nem feltétlenül kedves szavakban nyilvánul meg – mosolyodom el önként, hiszen vannak harcias angyalok leszármazottai is, a virtusuk háborút vezetett, amelyben vagy maguk is elbuktak, vagy győzelemre vitték az embereket. De sosem saját érdekükben tették.
    - Elbújnak, előtte azonban figyelmeztetik hangokkal a többi mókuscsaládot a környéken. Szeretnéd megtanulni a nyelvüket? Vagy más állatét? – Nézek rá érdeklődéssel.
    A farkas, a körülményekhez képest nagyon jól fogadja Thomas közeledését, behunyja szemeit a bunda simítására, s látni, hogy csóválná a farkát, ha tudná. Még nem megy neki.
    Thomas ijedtsége elér hozzám, türelemmel ölelem körbe, s nyugalommal a farkast, mert ő is megérzi.
    Csukott szemmel koncentrálok továbbra is, s hagyom Thomast bekapcsolódni, ráhangolódni. Mosolyra görbül felfelé a szám, mikor megérzem az óvatos próbálkozását.
    Átkarolom a másik kezemmel, s a szárnyammal is, mikor érzem a szédülését. Kezdetben ez megszokott, s idővel elmúlik.
    ~Csodálatosan csinálod... ~ öröm van a hangomban, ahogy a gondolatot közvetítem felé, s energiánk összekapcsolódik, úgy tart a farkas felé. Jóval erősebb ez így, mint ha csak én adnám egyedül, s ezt a farkas is érzi, azzal együtt, hogy érzékeli Thomas gyógyító erejét is. Jó ideig vagyunk így, mikor egy ütemes dobolás hangja ér el hozzánk.
    - Nyisd ki a szemed, Thomas – az ütemes hang nem más, mint a farkas farkának a dobolása. Egyszerűbb kezelnie, és jóval ősibb is, mint a lábakat.
    - Ezt nélküled nem értük most volna el – felelem komoly örömmel.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 19 2017, 10:46

    - Néha pont az segít, ha nem vagy kedves - jegyzem meg az angyali természetre vonatkozóan, nem azért, hogy elrontsam a hangulatot, de ezt gondolom.
    - Állatok nyelvét? - kérdezek vissza egy félszeg mosollyal. - Nem tudom. Nehéz? - puhatolózom óvatosan. Viszont megdicsérem magam, mert legalább nem csaptam le azonnal, hogy nem, mert nem tudok semmit megtanulni, idegen nyelvekben meg kifejezetten pocsék vagyok.
    Úgy érzem, a farkas megkedvelt, és ennek kifejezetten örülök. Nagy kedvvel és nagyon gondosan nyúlok hozzá az éteri síkon keresztül. Pontosan nem tudom, mi történik, csupán az ösztöneimet és Gabrielt követem. Jószándékot, pozitív erőt és gyógyító gondolatokat próbálok sugározni, ami lehet, hogy máskor nem segítene, de Gabrielen keresztül valahogy működik. Valójában nagyon nehéz szavakba önteni, hogy mit is csinálunk, de érzem, hogy valami aranyló dolgot teremtünk, ami úgy csorog át a farkasra, mint a langyos méz, és hozzá érve körbefonja a sérült, roncsolt idegeket, ízületeket, csontokat és húst, majd beépül a szövetekbe, újakat teremt, hidakat képez ott, ahol hiány van, és ezzel pihentet és regenerál. Ha Gabriel nem fogna magához, bizonyára hamar a földre kellene kuporodnom. Ez az érzés annyira magába szippant, hogy teljesen elvesztek mindent, ami körülöttem van, a padló elcsúszik, a házikó körénk tekeredik, a levegő pedig valahol a fejem felett locsog: épp, mint mikor füvet szívok, és elveszítem a testem körvonalait. Érzékelem a hangját ismét a fejemben, és egy picit felfelé kunkorodik az ajkam, nyelek egyet. Tetszik, hogy érzem őt a fejemben, és tudom, hogy nem akar nekem ártani. Nagyon bizalmas dolog.
    Mikor aztán kívülről is meghallom a hangját, kinyitom a szemem, és lenézve végre rájövök, mi okozza ezt a dobolást, és őszinte öröm jelenik meg az arcomon.
    - Csóválja a farkát! - állapítom meg, és elengedve Gabriel kezét, a farkas bundájába simítok mindkét tenyeremmel. Felnézek a szemeibe, és a maga egyszerű kis farkaspofájával olyan kedvesen néz vissza rám, hogy egészen meghatódom. Ráborulok, és jó alaposan megdögönyözöm, vigyázva, hogy ne okozzak fájdalmat, de ezt muszáj. - Jobban érzed magad, te szépség? Te nagy bundáskenyér? - kérdezgetem, és még sok efféle butaságot mondok neki, majd átölelem a nyakát és kicsit hagyom magam lecsillapodni.
    Nem is számítottam rá, mennyire eszktázisba esem majd ettől az egésztől, de a farkas bundájából nézek fel Gabrielre mosolyogva. Kicsit elfáradtam, de legalább már csillapodik a szédülés, a helyére kerülnek a dolgok, kívül és belül is.
    - Köszönöm. Holnap folytathatjuk? - kérdezem, mert remélem, hogy tényleg tudtam neki segíteni, és szeretném, ha mielőbb meggyógyulna.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Gabriel Háza

    on Vas. Nov. 19 2017, 15:14

    To Thomas
    - Van, akinek igen – gondolkodom el. – Csak kedves tudok lenni. És látom, hogy ezt sokszor nem értik – csak támogató hozzáállást kaptam apámtól és anyámtól is. Így nőttem fel, számomra ez a természetes. Nehéz volt ráébrednem, s elfogadnom, hogy ez nem mindenkinél van így. S hogy nekik erre van szükségük. S mert ez is törődés. Nem értem még most sem ezt a jellemvonást és igényt, s nem is élek vele.
    - Majd eldöntöd – nem akarok sürgetni nála semmit, ha nem akarja, nem fogom erőltetni. – Azt nem tudhatom, neked mennyire megy könnyen. Elkezded majd, s meglátod.
    Az öröme, izgatottsága átsugárzik energiáján, s tudom, ennek mennyire örül a farkas. Ezért szeret fiatalok között lenni. Azt kapta Thomastól, amire igazán szüksége volt. Én csak a gyógyító erőt adtam hozzá a sajátomból. S érzékeltem Thomas gyógyító erejét is. Csodálatosan szép ereje van, mert sosem annak szintje, hanem annak szépsége, ami engem meg tud fogni.
    - Igen! – Mosolygok továbbra is, kezemet hagyom még ott, ahová tettem az elején. Azonban átengedem az örömködésüket, ahogy Thomast teljesen beszippantja ez az öröm. Csillognak a szemeim, ahogy nézem őt, őket. A farkas kifejezetten örül, csak vele foglalkozik, s örömével, hogy a gyógyulásnak most már érzékelhető jelei vannak. Ez az öröm, ami engem éltet, s boldog vagyok, hogy láthatom Thomast így örülni. Visszamosolygok rá, le nem véve róluk a tekintetem. Elraktározom ezt a képet, ezt az érzést emlékeim közé, mint megismételhetetlen gyönyörűséget.
    - Mindketten ragaszkodunk hozzá – nevetek fel örömmel.
    Víz és ennivaló odakészítve a farkas részére, hogy el is érje, így csak felállok, s az ajtó felé lépek, hogy kiengedjem Thomast. Érzem, hogy lefárasztotta kicsit erejének használata, de ez természetes. Idővel javulni fog mindez.
    A házhoz érve, folyosón a kardigánt a komódra teszem.
    - Ideje a szárnyadnak is meggyógyulnia, Thomas. Szobádban szeretnéd, vagy a nappaliban? – Nem tudom, mennyire szeretne először fájdalmas élményt a szobájában érezni.

    Sponsored content

    Re: Gabriel Háza


      Pontos idő: Pént. Nov. 24 2017, 04:25