Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Yesterday at 23:03

» Játékostárs kereső
by Paola Seton Yesterday at 22:00

» Paola Seton
by Admin Yesterday at 21:15

» Folyosók
by Connor Shayeh Vas. Dec. 16 2018, 23:10

» Fangtasia
by Jazz Quinn Vas. Dec. 16 2018, 22:14

» Elkészültem!
by Paola Seton Vas. Dec. 16 2018, 21:28

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 16 2018, 21:10

» Barclays Center
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 16 2018, 20:56

» Cox professzor irodája
by Brian Cox Vas. Dec. 16 2018, 20:38

» Jazz lakása
by Jazz Quinn Vas. Dec. 16 2018, 19:00

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Hamilton, Ohio

    Share
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Hamilton, Ohio

    on Pént. Dec. 08 2017, 19:48

    az ötödik

    ~ gyermek ~





    Gyönyörű napunk volt New Yorkban: az eső szakadt, minden párás volt, mindez azonban nem akadályozhatta meg a legjobb pilótámat abban, hogy felszálljon a magángéppel.
    Elmondtam Nathanielnek, hogy ma el kell kísérnie valahová. Nem bocsátkoztam részletekbe, csak annyit vetítettem előre, hogy egy nagyon fontos személlyel fogunk találkozni. A nagyja most következik.
    Miután már húsz perce a levegőben vagyunk és minden italt kihoztak, amit kértünk, komolyan nézek a fiamra, és belevágok.
    - Azt hiszem, tudnod kell, kihez megyünk. Nem csak egy öcséd van, Nathaniel. A legkisebbhez indulunk.


    A hozzászólást Jackson Montgomery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 09 2017, 17:38-kor.
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Pént. Dec. 08 2017, 23:12

    to Theo & Jackson
    Meglepve fogadtam azt, hogy felkerekedünk és megyünk. Még mindig szokatlan nekem ez, s elsőnek a nyelvem hegyén volt a nem, végül inkább bólintva mondtam egy rendbent. Nekem elég volt végül is annyi, hogy találkozunk valakivel. Azután gondoltam bele, hogy ki is lehet az. Nem akarok a Harvey család dolgairól tudni, amit eddig tudtam meg, már ha hinni lehet ennek, nem túl kecsegtető, és még mindig fenntartással kezelem azt a tényt, hogy elhallgatta előlünk az öcsénket. Húgomnak elújságoltam a hírt, vagyis elújságoltam volna, de jó ideje nem jelentkezik, s nem is válaszol a hívásokra, s ettől kezdek nyugtalan lenni.
    Babrálom a karkötőt, miután felszálltunk, s észbe kapva, mit is teszek, inkább a jegyzeteimbe akarok merülni. Foglalkoztatni kezdett a fajok anatómiája, legfőképpen az idegrendszerük. Addig sem akarom leszedni magamról a karperecet.
    Érzékelem, hogy mondani akar valamit, így nem merülök vissza a jegyzetekbe, hanem várakozón nézek rá.
    Szavai után a csészémre pillantok a kezemben és inkább az asztalra teszem. Nem fogom rálöttyinteni a teát, nem akarom összetörni sem, sem akarattal, sem akarat nélkül. De, összetörni azt szeretném, nagyon. Viszont megtanultam azt, hogy a hirtelen érzelemnyilvánítások tudnak a legrosszabb helyzetbe hozni bárkit is, mindegyik oldalról. Ezért inkább lassan veszek egy mély levegőt és hátradőlök a magángép fotel-háttámlájának. Puccolásnak tartom, de ha apám ragaszkodik ehhez, nem kezdek ezzel vitába.
    - Mi az, amit el akarsz még mondani?
    Nem rendezek jelenetet, azzal nem jutok előrébb. Márpedig akármennyire szeretem Thomast, szembesülnöm kellett általa ezzel, hogy apa megcsalta anyát. Az ő dolguk, mondhatnám és tartom is ehhez magam. Attól még fáj, hogy apa ezt tette anyával.
    Mióta Thomaséktól eljöttem, úgy döntöttem, a legjobb túlélési taktikám, ha a magánéletembe is átemelem az orvosi agyamat és gondolatmenetemet. Sokkal higgadtabb is vagyok.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Szomb. Dec. 09 2017, 18:13

    Lepillantok a papírokra, amiket magával hozott az útra. Ötletem sincs, mi lehet ez a sok jegyzet, de remélem, elmagyarázza majd, mert nagyon érdekel.
    Ehelyett azonban inkább belekezdek a beszélgetésbe, amit még szerettem volna húzni egy ideig, legalább addig, amíg kiderül, mennyire sikerül majd uralnia az erejét, és valóban szüksége lesz-e a testvéreire... De aztán a legutóbbi ügy miatt jobbnak látom, ha mindegyik gyermekemet felkeresem, és személyesen vizsgálom felül, hogyan gondoskodnak róluk.
    Azt akarom, hogy Nathaniel érezze, hogy számítok rá, és szeretném, ha mindenből kivenné a részét, amiből lehet. Ebből is. Ez azt jelenti, hogy a titkaim egy részébe be kell avatnom őt - vagy ki tudja, lehet, hogy idővel majd az összesbe.
    Higgadt marad, ami nagyon meglep. Annyira, hogy nem is gondolkozom el rajta, vajon akarok-e válaszolni erre a kérdésére. Előre hajolok, két könyököm a karfán támasztva meg, tenyereim közt lassan játszva a szalvétával, amit a krémsajtos-lazacos bagelhez kaptam. (Igen, ez a kedvencem.)
    - Összesen négy fivéred van. Így öten vagytok. Mind az öten más-más anyától származtok, és más fajhoz tartoztok. Te mágus vagy, Matthew vérfarkas, Thomas nephilim, Ethan vámpír, Theodore pedig cambion. Ő tizenöt éves. Az anyja egy démon, akit visszatoloncoltak a Pokolba, miután megszülte a fiút. Ő most Ohióban él, egy Hamilton nevű városban. A közeli reptéren landolunk egy óra húsz perc múlva. És most pontosan azért keltünk útra, mert tudni akarom, milyen körülmények közt neveli a nő, akire bíztam. Nem engedhetek meg még egy olyan fiaskót, mint Mackenzie-vel.
    Beleiszok a narancslevembe, és eldobom a szoros gombóccá gyűrt szalvétát. Mert ez még mindig csak a téma eleje...


    A hozzászólást Jackson Montgomery összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 21 2018, 17:28-kor.
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Szomb. Dec. 09 2017, 20:01

    to Theo & Jackson
    Beszélni kezd, amit meglepetten hallgatok. Csak annyi kellett, hogy közeledjünk egymáshoz, hogy felébredjek? Fájdalmam legyűröm, a levegőben vagyunk, nem akarom szabadjára engedni az energiámat. Ami, mióta átváltottam abba az állapotba, amellyel a munkahelyemen dolgozom, jóval kezelhetőbb. Voltaképpen az érzelmi elfojtásaimat is csak így tudtam kezelni a magánéletemben. Kellett is, mert nehéz volt elfogadni az elején, hogy tojnak arra, én mit érzek, vagy gondolok. Aztán beletörődve, hogy jobb úgy, ha nem nyitom ki ebben a számat, évtizedek óta így vagyok. S lám, most is milyen eredményes!
    Az érzelmeim belső skálája azonban ismét visszavált a jeges dühre. Eltolom, rájőve, hogy az érzelmek sosem voltak jó tanácsadók és elemezni kezdem a választ, mint ahogy elemzek és összerakom a jelentéseket egy orvosi kartonban.
    - Minden fajból? – Összegzem az információt, aztán elhallgatok, mikor kibukik belőle, hogy volt egy testvérem, és nincs többé. Nem kell mondania semmit, egyértelműen átjön, hogy megölte magát. Most már sosem ismerhetem meg. Azért most hozzávágnám a forró teával teli csészét szívem szerint, de nem old meg úgysem semmit, meghalt testvéremet sem hozza vissza.
    - Folytasd – vannak kérdéseim, sok van, rengeteg, ahogy az újabb mozaikdarabokat dobálja a keretbe apám. De hagyom, hogy kimondja, amiket most ki akar mondani, nem akarom, hogy egy információmorzsa is elveszítődjön, csak mert most belekérdezek, ezzel elkanyarítva a beszélgetést. S érzem, ahogy a megszokott jeges nyugalom fog el, ami egészen két évvel ezelőttig jó barátom volt. Elemzek.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Szomb. Dec. 09 2017, 21:57

    Úgy ül előttem, mint egy faarcú bálvány. Hátradőlök a fotelben, és elhallgatok egy pillanatra, hogy vessek egy pillantást az aurájára és az érzelmeire. Most valahogy mindent elzár. Nem tudom, hogy ez a karkötő miatt van-e, vagy más miatt, de most ezt talán hagyjuk is. Elmondom, amit el akarok, és utána szabadjára eresztheti a dühét. Persze, miután leszálltunk.
    - Matt 28 éves. Ő az anyjával nőtt fel, egy falka tagjaként Kanadában. Egy ideig rendszeres jelentéseket kaptam a falka alfájától, de ezek néhány éve abbamaradtak. Azt gondoltam, azért, mert Matt lett az alfa a falkában. De nemrég megtudtam, hogy nem ez a helyzet, hanem hogy a falkát lemészárolták. Matt azonban életben van, kóborol. Már a Boston melletti erdőkbe is eljutott, de még nem találkoztam vele. Ő talán nincs akkora veszélyben, hiszen már felnőtt férfi, de ő lesz a következő, akit felkeresek. Theodore egészen más tészta. Tudod, minden cambion egy boszorkányjeggyel születik, amely gyakorlatilag a testi jele annak, hogy démonfattyak. Theodore boszorkányjegye nagyon látványos. A bőre vöröses, a szemei ébenfeketék, és démonfarka van. A nevelője, Naomi Hudson a Harvey családba tartozó boszorkány, aki szexuális energiával töltekezik, de ettől eltekintve teljesen megbízható. A külvilág elől védve neveli Theodore-t. A legutóbbi jelentése alapján a fiú még mindig nem tanulta meg, hogyan használja az erejét, és nem tudja elrejteni az alakját, de nagyszerűen olvas, rajzol, és sakkozik.
    Kiiszom a narancslevemet, leteszem a poharam, majd megtámasztom a fejem a halántékomnál, és továbbra is érdeklődve figyelem, miként fojtja el érzelmeit, ha továbbra is elfojtja.
    - Most viszont mondd el te, mit tudtál meg Thomasról. Elintéztétek a papírmunkát?
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Vas. Dec. 10 2017, 11:40

    to Theo & Jackson
    Csendben várakozok, sürgetni nem akarom, mert az általában nem vezet senkinél sem jó irányba, nálam sem. Márpedig tudni akarom a dolgokat, a lehető legtöbbet belőle. A folytatása azonban még inkább abszurd a számomra, mint az eddigiek. Tombolni szeretnék, azzal meg nem megyek semmire, mert attól még nem fog megoldódni semmi. Megérteni sem akarom, mert annyira ellentétes mindazzal, ami számomra a világot jelentette eddig. Számtalan kérdés motoszkál bennem, az olyan önző kérdésektől kezdve, hogy egyáltalán szerette-e anyát, egyáltalán szereti-e a gyerekeit, hogy így magukra hagyta? Hirtelen elkezdem értékelni azt, hogy velünk, a húgommal és velem ennyit törődött, hiszen felnevelt bennünket, míg végül mi hagytuk őt ott. Zavartan pillantok ki az ablakon. Mint ő hagyta el a gyerekeit. Talán tényleg szerette anyát, hogy felvállalta a nevelésünket.
    A nem önző kérdések sorában pedig az együttérzések hullámai csapnak át bennem. Milyen lehet így élni? Vajon kaptak-e az élettől, találtak-e segítőt?
    Ezek sokáig kavarognak bennem, elemzés gyanánt, körbejárva a lehetséges témaköröket, végkifejleteket. Mert kétségtelen, nagyon figyelmesen kell hozzáfogni mindehhez. S ha már a kezemben van a fonal vége, azt nem fogom elereszteni. Jó dolog így elemezni, az érzelmek csak útban vannak, elfedve a megoldások felé vezető utat. Talán ezért sem tudtam sosem zöldágra vergődni a húgommal. Helyettem is robbant és tombolt.
    Veszek egy mély levegőt és apámra nézek.
    - Mit jelentenek számodra a gyerekeid? Mi volt az oka, hogy magukra hagytad őket? S miért nemzettél minden fajból egy-egy gyereket? – a folytatást magamba nyelem. Kíváncsi volt? Meg akarta csalni anyát, de ha már megcsalta, akkor legyen teljes? – S én hogy jövök a képbe?
    Ha már eddig nem tudtam a testvéreimről, most miért akar mindegyikkel megismertetni? Érzem, hogy megint minden kezd zavarosan fodrozódni, ám úgy látom, most már kezdek hozzászokni, megszokni, mert már nem vet akkora hullámokat, a józan végiggondolás elcsendesíti.
    - Miért most keresed meg őket?
    Szexuális energiával étkezik?!
    Figyelmem Theodorera terelődik.
    - Ezek szerint nem is lehet emberek között? Természetfeletti lényekkel van kapcsolata? – Legalább az legyen! Hogyan tudná megtanulni különben tizenöt évesen a szociális érintkezés szabályait? Ne legyen egyedül...
    A csésze ebben a pillanatban önmagába omlik össze, s belepréseli magát az asztallapba. Veszek egy mély levegőt. Azért már jobban megy, mint a múltkor, pedig korántsem vidámabb témáról van szó. Fejlődök? A karkötő elég melegnek kezd érződni a csuklómon, nagyon le akarom venni, de inkább nyelek egyet és töltök egy tonikot, miután alaposan megpakoltam jéggel. Kell a hideg, régebben is kedveltem, de most kifejezetten kívánom. Felhajtom, majd elgondolkodva forgatom a poharat, benne az élein lesimult kockákat.
    - Jól haladnak. Thomas elfogadta, hogy a gyámja legyek. Nem fog hozzám költözni, már van kinél és kivel élnie, s úgy láttam, nagyon is jó helye van – nem nézek apámra. Fájt a döntése, és egyúttal meg is értettem.
    - Jó látni, hogy boldog – mosolyodom el. Nem vagyok irigy Thomasra. Jobbat nem is kívánhattam végkifejletnek, mint hogy a barátjával is összefuthattam. Láttam azt, mennyire együtt gondolkodnak és éreznek. Csodálatos volt.
    - Milyen érzés ilyen hosszú élettel a hátad mögött elveszíteni azokat, akiket szeretsz? – Ahogy rákérdezek, rájövök, ezt hiba volt feltennem. – Mindegy, nem kérdeztem semmit – intek a kezemmel, s inkább töltök még egy tonikot a jégre. A racionális gondolkodásom mindig végigviszi magában a teljes képletet és felmerült előttem ez a lehetőség is. Anyám elvesztése nem olyan, mint olyané, akibe szerelmes lennék, de a fájdalom még mindig bennem van, s a hiánya is.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Vas. Dec. 10 2017, 16:00

    - Utódokat jelentenek. De némelyik utódomnak jobb, ha nem velem nő fel. Vagy te talán toleráltad volna, hogy egy idegen nő gyermekével kel osztozkodnod? Ne áltasd magad, nem toleráltad volna, és még hamarabb költöztél volna el tőlem, mint ahogy egyébként is tetted.
    Mit meg nem adnék most egy jó pipáért! Ez az út nagyon hosszú lesz, érzem.
    - És ha már itt tartunk, miért nem teszed fel a kérdésedet? Hogy miért csaltam meg az anyádat annyiszor és hogy ő vajon tudott-e róla? Mattről tudott. A többiekről már nem.
    Kezd ráérezni, mik az igazán fontos kérdések.
    - Ha elmondanám, miért nemzettem minden lehetséges fajjal utódot, elszörnyednél. De bizonyára amúgy is sejted. Egyedül tündérrel nem háltam még... soha. De a tündérek kiszámíthatatlanok, veszélyesek és bosszúállóak. Mint ahogy bizonyára te is nagyon jól tudod.
    Megmasszírozom a halántékom. Nagyon sokat kérdez.
    - Te vagy az elsőszülöttem. Tudnod kell róla, kik tartoznak a családodba. Thomas kapcsán kiderült, hogy jobb, ha valaki gondoskodik róluk és erre te vagy a legmegfelelőbb személy. Theodore nem volt emberek között, de természetfelettiekkel is alig. Kevesen értik meg az ilyesmit, még a saját fajtársai is kinézik maguk közül a hozzá hasonlóakat.
    Letekintek a csészére, és összeráncolom a szemöldököm.
    - Tartózkodj ettől kérlek. Idefent nagy veszélybe kerülünk, ha kárt teszel a gép műszereiben vagy magában a gépben.
    Visszakérdezek, és végre megtudom, mi is történt köztük az öccsével. Nagyon sokat így se mond, de ez nem gond, nekem is megvannak a saját információforrásaim. Bólintok, jelezve, hogy megértettem és egyetértek a nézeteivel.
    A kérdése meglep. Nagyon kezdem úgy érezni, hogy mégis be kéne döntenem egy whiskyt...
    - Pocsék érzés. Mégis milyen lenne? - kérdezek vissza, majd fészkelődni kezdek. - Ha nincsenek további kérdéseid, el kell intéznem valamit, és ehhez álomba kell lépnem. A személyzet fel fog ébreszteni, amint odaérünk, nem kell ezzel foglalkoznod.

    Ha vannak, természetesen megválaszolom őket, de ha nem, akkor álomba merülök.
    Pontosan egy órával később a stewardess megjelenik, hogy felébresszen, és Nathanielt figyelmezteti, hogy legyen kedves becsatolni az övét. Leszállunk. Ohioban nem szakad az eső, csak a szél fúj kissé. Egy kocsi vár bennünket, amelyet én fogok vezetni.
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Vas. Dec. 10 2017, 17:36

    to Theo & Jackson

    - Lehet, hogy így lett volna, lehet, hogy nem. Mivel nem így történt, így már nem tudhatjuk meg – nem tudom, mennyire nyeltem volna le azt, hogy anyát csalja apa. És már régen volt.
    - Ha már így feltetted a kérdést, válaszolnál is rá? – Nézek rá kíváncsian. Mert valóban érdekel. Szeretnék tudni a családi háttérből minél többet és ezt most már csak apámtól fogom megkapni. Nem hiszek a szellemekben. Sok mindenben nem hittem, míg éltem egyszerű emberi életemet....
    Nézek rá, mert már voltaképpen most el vagyok szörnyedve az egész ténytől. Sok mindent nem tudok hová tenni.
    Megrándul a szám széle, aztán kinézek ismét az ablakon. Nem tudom, én mivel tettem a tündéreknek keresztbe, hogy ez lett a vége. Bár tanultam, hogy kiszámíthatatlanok és szeretnek játszani az emberrel. Utálok játékszer lenni.
    - Köszönöm a dicséretet  – felelem egyszerűen, aztán inkább felhajtom az italt. Ha tovább görgetném ezt az érzésemet, akkor robbannék igazán. Nagyon azon vagyok, hogy jól működjön a dolog, és meglepett a válasza.
    Érzem, hogy nagyon kényes területre eveztem, a fészkelődés is elég jó jele.
    - Sajnálom, nem akartam, hogy érzéketlennek tűnjek – felelem lágyabb hangon.
    Mivel így kérdezi, egészen biztos vagyok benne, hogy nem akarja, hogy kérdéseket tegyek fel, inkább, mintha menekülőre fogná. Mint ahogy én akartam az irodában majdnem távozni.
    - Hagylak – teszem le a poharat és felállok, hogy átmenjek a másik helységbe, hagyva őt, tegyen, amit megfelelőnek lát.
    A jegyzeteimet magammal viszem, és beléjük temetkezve emésztem meg, hogy mennyire megjegyezte apám azt, amit végül nem uraltam. Még jobban uralnom kell magamat, nem történhet meg legközelebb, semmi ilyesmi sem. Még jobban magamba kell fojtanom az érzéseimet, racionális útra terelni őket, amely mentén sokkal inkább tudom azokat kezelni.
    Nem látom, de az íriszem még hidegebb zöldre váltanak, az erőfeszítésemnek köszönhetően.

    Leszállva a gépről, némán ülök be mellé, sokkal inkább foglalkoztat az, ami fogadhat bennünket. Nem festett túl jó képet az, amit Theodore-ról leírt. Ennyire egyedül lenni...
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Vas. Dec. 10 2017, 21:31

    - Egyik öcséd sem azért született, mert beleszerettem valakibe. Az anyád iránt valódi érzelmeim voltak. Ő volt életem szerelme, és senki nem fogja betölteni az általa hagyott űrt. Az öt gyermekre azonban szükség volt. Az öt az egyik legerősebb mágikus szám. Az életem száma. - Elhallgatok, és kicsit behúzom a féket. Ez még túl korai. - Később majd megérted - zárom rövidre a dolgot, és inkább másfelé terelem a beszélgetést.
    De aztán túlságosan erősen kezdem érezni a hívást, amely álomba szólít, mennem kell. Miután ébredek, elképesztően fáradt vagyok, és szükségem van egy rohadt erős kávéra, mielőtt nekivágnánk a negyven perces autóútnak.
    - Egyébként miféle jegyzeteket tanulmányoztál a gépen? - kérdezem, miközben kihajtunk a reptér sorompóján keresztül. - Kérlek írd be a navigációdba ezt a címet - nyújtok át neki egy kis papírt egy felfirkált címmel az ingem zsebéből. - Pokoli fáradt vagyok - dörmögök, majd jó hangosra állítom a rádiót. Híreket hallgatunk, majd zenét, de ha valamiről beszélgetni szeretne a jegyzetekein kívül, akkor hallgatom.
    Ezer éve nem töltöttünk együtt ennyi időt egyhuzamban.
    A navigáció a város külvárosibb részére vezet bennünket, ahol hosszú utcákon keresztül teljesen egyforma utcák mentén sorakoznak a szinte teljesen egyforma házak.
    - Érzel valamit? - kérdezem, mert kíváncsi vagyok rá, ő érzékeli-e a mágia közelségét. Nem is annyira Theodore-ét, mint Naomiét, vagy úgy egyáltalán képes-e bármi ilyesmit detektálni. De ha nem, hát nem.
    Végül leparkolunk az 1293-as szám előtt. A navigáció vidáman közli, hogy elértük a célunkat, és kikapcsol. Én pedig habozás nélkül kiszállok a kocsiból, bevárom Nathanielt, és csengetek.
    A nő, aki ajtót nyit, gyönyörű, mint ahogy emlékeztem rá, és fiatalabb, mint valaha.
    - Naomi...
    - Te szemét! - közli velem, és az első, amit tesz, az, hogy teljes erőből pofon vág.
    Ezt követően szitkok áradatát zúdítja rám, a mellkasom püföli, és ordít, ahogy a torkán kifér, méghozzá azért, hogy elmondja, hogy hogy lehetek ekkora rohadék, hogy tizenöt nyomorult évig nem dugtam ide az orromat. Nagyon változatos a szókincse, úgyhogy eltart neki egy darabig, mielőtt megelégelném, és a csuklóit lefogva a falhoz tolnám.
    - Eressz el!
    - Elég ebből, Naomi - dörrenek rá, és fölé magasodva dominálom le az erőmet használva. Ettől lecsillapodik, és morcosan néz rám, de legalább nem üvölt tovább.
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 01:03

    to Theo & Jackson

    Teljesen letaglóz a válasza, a lehető legjobb értelemben. Zavarba jövök, nem is bírok felnézni, csak az arcom lesz színesebb. Hiányzik anya. A mágikus számra azonban rápillantok, de mikor hagyja elsikkadni a témát, én is hagyom. Már annak is örülök, hogy ennyit elmondott.
    - Köszönöm – ennyit azonban még hozzáteszek halkan.
    Ahogy meglátom a nyúzott arcát, megelőzöm és a volán melletti ajtóhoz állok, kinyújtva felé a tenyerem.
    - Nem vezetsz semmit sehová. Fáradt vagy, pihenj – akárhogy is lesz, beülök az ajtóba, nem szándékszom energiát fecsérelni ilyen vitákba, hogy ki vezessen.
    - A fajok anatómiáját. Érdekel a természetfelettiek idegrendszere, az agyfelépítésük – a szakmai ártalom. – Nem hiszem, hogy hagyományos kórházba vissza szeretnék menni dolgozni, így mivel ez még érdekesebbnek tűnik, elkezdtem kutatni ezt a területet.
    Ha nem sikerült rábeszélnem a vezetésre, rosszallóan jegyzem meg, miközben átveszem a címet és a navigátorba írom.
    - Mondtam, hogy vezetek...
    Nem akarom a beszéddel tovább fárasztani, ha nem engedett vezetni, a jegyzetekbe merülök, ha meg vezetek, akkor azért maradok csendben, hogy tudjon pihenni.
    - Mit kéne éreznem? – Nézek körbe önkéntelenül, majd figyelni kezdek a másik módon.
    - Egy ... szürkéslila és egy élénkvörös góc... abban az irányban, de ... van egy zöld és egy fehér is – mutatok egy másik irányba. Nem tudom, melyikre értette, ezért inkább elmondom. – De mi a vörös felé megyünk. - nem tudom, erre gondolt-e, ezért kérdőn nézek rá. - Eltaláltam?
    Elég nyomasztó a környék számomra, de talán csak azért, mert mindig is jó környezetben mozogtam és számomra ez szokatlan.
    Látom lendülni a kezet, de nem fog elérni apámhoz, mert ha ő nem állítja meg, én megteszem. Idegorvosként kell magamnak is lefognom rohamokat, mielőtt jönnének az ápolók vagy aki segíteni tud. Most azonban nem a páciens önvédelme a tét, hanem apámé. Ha tudok, közéjük ékelődök.
    - Kérem, higgadjon le, és próbáljuk meg normális mederben folytatni. Úgy sikeresebb lesz. Beljebb mehetnénk? Kérem. Feltételezem, ön sem szeretné, ha valaki idehívná a rendőröket – mosolygok a nőre és még biccentek is, meggyőzésként. És élő védelmi bástyaként a nő és apám között, apámat védve.
    Ha nem jön mindez össze, akkor csak szemlélője tudok lenni a kialakult helyzetnek.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 13:37

    Meglepődve nézem, hogyan akarja elvenni tőlem a vezetés jogát. Őszintén imponál ezzel, így végül odadobom neki az Audi kulcsát. És én állítom be a GPS-t az én telefonomon, és tartom neki, miközben vezet.
    - Ez nagyon érdekes. Léteznek klinikák, ahol varázshasználók mágikus sérüléseit látják el. Biztos vagyok benne, hogy örülnének, ha felkeresnéd őket.
    Egyre közeledünk, és mikor felteszem a kérdést, pontosabban felel, mint vártam. Nagyot bólintok.
    - Így van. Az érzékelésed jó, és ezek szerint ezt nem korlátozza le a karkötőd.
    Amint odaérünk, és Naomi ajtót nyit, fel vagyok készülve a pofon fogadására, de végül nem éri el az arcomat. Nathaniel úgy lép elém, mint egy mindenre kész, harcias védelmező. Naomi hirtelen azt se tudja, hogyan reagáljon, de hamar megtalálja a hangját.
    - Te képes vagy rendőrséggel fenyegetni engem? Jackson hívd vissza a kibaszott testőrödet, különben úgy kipenderítem a házból, hogy Kínában tér magához!
    - Ő nem a testőröm, hanem a fiam. És az öcséhez jöttünk - mondom, és közben megnyugtatom a boszorkányt, aki ezt nem veszi észre, de legalább lehiggad. Megváltozik az arca, és eltűnik róla a harciasság.
    - Nahát, tizenöt év után eszedbe jutott, hogy a fiadnak van egy öccse! Szégyelld magad, szégyelljétek magatokat mindketten! - bököd meg minket hozzá az ujjával, majd félreáll az ajtóból, és bevágja azt a hátunk mögött. - Örülök, hogy itt vagytok. Üljetek le - terel minket a nappali felé. - Szólok Milesnak, mindjárt jön.
    Naomi faképnél hagy minket az aprócska, kissé rumlis és zsúfolt nappaliban, ami tele van vörös gyertyákkal és szétdobált ruhákkal.
    - Hatékony volt a közbeavatkozásod - pillantok fel a fiamra. Valójában egészen meghatott, amit tett, de nem tudom, hogyan foglaljam ezt szavakba, úgyhogy akár epés megjegyzésnek is tűnhet, pedig nem annak szánom.
    Leteszem a dossziét a dohányzóasztal sarkára, ahol van egy kis hely egy chipses tál mellett, amit lehet, hogy nekünk tett ki. Ugyanoylan barna mappa, mint Thomasé volt, de ebben csak az új dokumentum van benne, semmi személyes dolog. Leülök a fotelbe, és kinyújtóztatom a tagjaimat, majd tekintetem az ajtóra szegezem, ahol Naomi eltűnt.
    avatar
    Theodore Miles Montgomery

    Faj : Cambion
    Rang : Tanonc
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 16
    Foglalkozás : szörnyike

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 20:12

    Az ágyamon ülök, a hátamat a falnak támasztva, az ölemben egy könyvvel és olvasok. Az egyik elnyűtt pólóm van rajtam a háromból és a kevésbé kopott farmerem, amelyiknek csak a bal combján foszlik egy kicsit az anyag. A könyv egy kicsit semmilyen, nem olyan hű de izgalmas, de azért szívesen olvasgatom. Néha tartok egy kis szünetet, firkálgatok valamit a füzetbe, amit magam mellett tartok, és újra meg újra elgondolkodok rajta, hogy inkább nézzek egy filmet. Végül mindig mégis a könyv mellett döntök, el szeretnék jutni a végére, hátha lesz még benne egy érdekes csavar. Ha pedig nem, akkor végzek vele és belefoghatok valami másba. Sosem hagyom félbe az olvasmányaimat.
    A csengő hangjára felkapom a fejemet, és fülelni kezdek. Hallom Naomi lépteit, ahogy az ajtóhoz megy, és beengedi a vendéget. A helyére illesztem a könyvjelzőmet és becsukom a kötetet. Bárki is jött, Naomi nagyon mérges rá. Nem értem, miről van szó, de hallom a veszekedést. Kíváncsi vagyok, mi történik, de nem tehetek mást, csak próbálom elkapni a szavakat. Gyorsan csend lesz, talán már el is ment, aki itt volt. Talán néhány perc sem telik bele, mikor hallom Naomi lépteit közeledni. Az ölembe veszem a füzetet és a ceruzát, mintha épp ezzel foglalkoznék, de az ajtót figyelem, mikor a nevelőm ideér.
    - Miles! Gyere, bemutatlak valakinek. Itt van az apád - áll meg az ajtóban. Határozottan beszél, de látom rajta, hogy ideges. Nekem kell néhány pillanat, mire feldolgozom a hírt, mert nagyon meglep. Tényleg van családom és tényleg eljött értem valaki? Ez úgy hangzik, mintha egy mesében lennék. Megugrik a pulzusom, a szívem mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, és lüktetni kezd a fejem is. Még sosem találkoztam másokkal. Mi van, ha nem fogok tetszeni neki? Egyáltalán mit kell mondanom? Hogy beszéljek vele? Miért csak most jött~?
    - Gyere már! Rád várnak - szól rám ismét a nevelőm, ami egy kicsit kijózanít. Leteszem a dolgokat az ölemből és felkelek az ágyról.
    - Jövök! - motyogom, és követem Naomit fel a házba. Hunyorgok a fényviszonyok miatt, teljesen más minden, mint a szobámban. Végigmegyünk a folyosón, el a konyha mellett és megállunk a nappaliban, ahol nem egy, hanem két férfi vár minket. Idegesen mérem végig őket, nem tudom, melyikük lehet az apukám.
    - Jó napot… - préselek ki magamból egy köszönést, de nagyon halkra sikerül. Fogalmam sincs, hogy jól tettem-e vagy mást kellett volna mondanom, csak állok ott szerencsétlenül és nem tudok semmit. Semmit~
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 21:02

    to Theo & Jackson
    Ellenkezést vártam, ezért majdnem nem kapom el a repülő kulcsot, de így beülök a volán mögé, s miután mindent megfelelőre beállítottam rutinos gyorsasággal, elindulunk.
    - Vannak? – Meglepődök, hiszen eddig azon gondoltam, hogy az öngyógyítás miatt erre nincs szükség. Ám traumatikus sérülésnél vagy más okból talán mégis van. Azt hiszem, még mindig van mit tanulnom, s nem csak az idegrendszerekről és az agyról. – Felkeresem őket, ha... tudnám hol vannak – mert azt nem tudom. Annak viszont örülök, hogy nem pöccinti vissza apám és nem is beszél róla lekezelően. Szeretem a hivatásom, elválaszthatatlan részemnek tartom.
    Elgondolkodom.
    - Talán egy kicsit. Amikor a múltkor levettem az irodádban a karkötőt, az addigi halvány érzékelések nagyon erősen jöttek elő.
    A meglepetés ereje általában szokott hatni, s mivel nem keményen és erősen tartom vissza, ám határozottan, az elég, hogy legyen időm közéjük ékelődni. A szemöldököm s pillám se rezzen a válaszokra, talán mégis jó, hogy az orvost vettem elő magamból.
    Ez azonban mégis meginog, mikor egy olyan vád ér, amiről nem is tudhattam. Az öcséimről konkrétan.
    Szótlanul haladok a nappali felé, de nem foglalok helyet. Körülnézve, nem igazán volna gusztusom bármihez is érni, de az arcomra nincs ráírva ez a véleményem. Mert tele vagyok várakozással és gombóc gyűlik a torkomba. Amit elmondott eddig apám, elképzelésem sincs, milyen lehet. Az idegsejtek nem jelenítik meg, ki hogyan néz ki, s milyen színű.
    - Szívesen – elmosolyodva biccentek felé, nagyon jól esik a dicsérete, nem is tudok rá mit válaszolni örömömben, örülök, hogy ezt ki tudom mondani, s remélem, nem érti félre.
    A látvány azonban, ami fogad, a földhöz szegez. Még nyelni is elfelejtek, de szerencsére nem esik le az állam, nem gúvad ki a szemem, csak biccentek. Igyekszem érzelemmentessé tenni az arcom és a tekintetem, rutin van benne, hiszen együtt érezhetek a pácienssel, de nem fakadhatok előtte sírva. Pedig most azért elcsuklana a hangom. Annyira elesett és annyira magára hagyatott a fiú.
    Remélem, apám határozottabb beszéd terén.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 21:29

    Megígérem Nathanielnek, hogy majd megadom a varázskórház címét, és azt is, hogy bemutatom egy ottani ismerősömnek. Aztán valahogy feszült várakozás tölt el mindkettőnket. Magyaárzkodni akarnék a fiamnak, hogy tudom, Naomi nem a létező legjobb nevelő, de az anyja és közte volt valamiféle szövetség, amely nem engedte, hogy máshol helyezzem el a gyereket. És ő el tudta rejteni. Rengeteg démon fordult meg az ágyában, a legkülönfélébb boszorkánymesterek...
    Talán lett volna Theodore számára jobb hely. Talán nem. Most azonban sok minden meg fog változni, és nincsenek bennem kétségek afelől, hogy jó irányban.
    Mikor meglátom a fiút bíbor bőrével tintafekete szemeivel és a farkával, megemelem az állam, és büszkén tekintek végig rajta. Igaz, hogy az aurája épp csak pislákol, de a tekintete élénk, és bár szégyellős, de kíváncsi és tisztelettudó. És fél. Látszik a testtartásából, a hangjából, még abból is, ahogy a farkát tartja.
    Az érzékelésem perifériáján ott van Nathaniel is. Képtelen reagálni, sóbálvánnyá dermedt. Kiskorában is volt már erre példa. Pont, amikor meglátta a húgát, életében először.  
    Felállok, és odalépek az ötödik gyermek elé.
    - Szervusz, Theodore. A nevem Jackson Montgomery, és én vagyok az apád. - Hagyom, hogy ez kicsit ülepedjen. Kezet nyújtok neki üdvözlésképp. Ha nem tudná, mi a teendő vele, megtanítom neki, de ha igen, akkor tovább beszélek. - Ő Nathaniel. A fiam. Ő a legidősebb testvéred.
    Nincs sok érzékem az ilyesmihez. Sose tudtam, hogyan kell beszélni egy gyerekkel, úgyhogy most is kicsit előreszaladok.
    - Az életed ma éjszaka megváltozik, Theodore. Nathanielhez költözöl. És iskolába fogsz járni. Most pedig pakold össze, amire szükséged van, mert pár órán belül indulunk haza.
    Heloise szerintem ha ezt látná, forgatná a szemeit, és nyakon vágna, de nélküle ennyire telik.
    avatar
    Theodore Miles Montgomery

    Faj : Cambion
    Rang : Tanonc
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 16
    Foglalkozás : szörnyike

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 22:10

    Elveszetten állok a nappaliban, szemben a két idegen férfivel. Ők a családom… az igazi családom. Még mindig sok ez nekem, annyira valószerűtlen és sokkoló.
    Az idősebb férfi feláll, elém lép, és bemutatkozik. Szóval ő az apám. Megszeppenve, pislogás nélkül bámulok fel rá egy darabig, majd a felém nyújtott kezére, és csak néhány lassú másodperc alatt jövök rá, mit szeretne. Ismerem a kézfogást, láttam filmeken hogy kell, és most megpróbálom leutánozni. Szerintem nem jól csinálom, egyáltalán nem olyan érzés, ahogy elképzeltem. Az egész kis jelenet fura és kínos és végig a kezeinket nézem, azt, ahogy teljesen elvesznek az ujjaim a fogásában. Nem hiszem el, hogy mindez igazi.
    A másik férfinak -aki ezek szerint a testvérem- sután odaintek, amikor apánk bemutatja nekem. Azt mondja, hogy ő a legidősebb testvérem. Ezek szerint még többen vagyunk.
    Továbbra is teljes sokkban nézek vissza a szakállas férfira, aki tovább beszél velem. Költözés. Iskola. Egészen beleszédülök mindebbe. Ennek valami viccnek kell lennie. Vagy álomnak. Vagy hazugságnak. Ez nem működhet így. Csak megjelennek és elvisznek? De nem szabad kimennem. Miért gondolják hirtelen, hogy kimehetek?
    Naomi felé nézek, aki szigorúan biccent, és nem sokkal később két nagy táskát nyom a kezembe. Nem tudom, honnan varázsolta elő, nagyon zúg a fejem, képtelen voltam figyelni. Csak azt tudom, hogy két üres táskával a kezemben sétálok vissza a szobámba, hogy összeszedjem a holmijaimat. Elvisznek innen. Tényleg kimegyek.

    Amikor eltűnök az alagsorban, Naomi mérgesen fordul apám felé.
    - Hogy teheted ezt? Ennyi év után beállítasz és csak közlöd, hogy elviszed? Miles egy gyerek, nem forgathatod fel az életét egyik pillanatról a másikra! Mégis miért lett hirtelen olyan fontos ez neked, hogy időt sem adsz neki feldolgozni ezt a sok változást? - támad neki ingerülten, de visszafogja a hangját, hogy én ne halljam odalent. A kezeivel hadonászik, de most nem támad rá a férfira, tudja, hogy úgy végződne, mint az előbb.

    Elteszem az egyik táskába a két pólómat, a pulcsimat, a másik nadrágomat és a pár szál alsóneműmet. Ezek szinte semennyi helyet nem foglalnak, elférnek a táska egyik sarkában. Remegő kézzel, gépies mozdulatokkal szedem össze a kedvenc könyveimet és a DvD-ket meg azt a kevés játékot, amihez kötődök. A végén így is megtöltöm mindkét táskát, a könyvespolcom tartalma több helyet foglal, mint gondoltam volna. Üres tekintettel bámulok az ágyamra, azon gondolkodom, hogy a párnámat és a takarómat is vinnem kéne-e, de azokat végül ott hagyom. Tíz perc múlva már a lépcsőn vonszolom felfelé a csomagjaimat, és hamarosan visszaérek a nappaliba. Naomi segít egy kicsit a varázserejével, amikor látja, hogy mennyire nehezen bírok a cuccokkal. Aztán megint ott állok, és még mindig képtelen vagyok felfogni azt, ami történik. Várom, hogy majd felébredek, vagy mégis visszaküldenek, de ezek nem történnek meg. Minden jel arra utal, hogy tényleg el kell hagynom a házat. A farkamat félig-meddig a bal lábam köré csavartam, de a vége idegesen kalimpál ide-oda. Miért történik ez? Miért most? Mi lesz velem?
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 22:36

    to Theo & Jackson
    A nevemre kapcsolok és odalépek hozzá, de nem akarom azzal lerohanni, hogy átölelem, hanem a kezem nyújtom. Határozott és mégis lágy a kézfogásom, mint amelyik gyengéden ölel. Aztán ismét hátrébb lépek. Nem zavar a külseje, sőt, csodálattal tölt el. Jobb, mint az én szemem volt, mikor a tündérrel viaskodtam. Most se szebb, teljesen idegen számomra.
    Hozzám fog költözni. De vajon tényleg hozzám fog költözni? Thomas nem jött, de végül is neki már megvan a saját élete. S vajon Theonak tetszeni fog nálam? Védtelen, s a testvéri védő-ösztönöm máris működik. A félelmeimmel együtt. Hiszen Niqué is kijjebb tessékelte magát. A szörnyeteg én vagyok, nem Theo.
    Amikor kifakad a nő, csak zsebre vágom a kezeim, s hagyok teret apámnak. Nem látnám, hogy fizikailag érintené apámat, amit nem nagyon kedvelnék, így hagyom, hogy lerendezzék a saját meccsüket. Mégis, kiérzem a nő hangjából, hogy törődött a fiúval. Ám ahogy elnézem a szerencsétlen megjelenését, tétova viselkedését, szertefoszlik ez az érzelem.
    Amikor Theo megjelenik a két bőrönddel, lépek hozzá és mosollyal tekintek rá.
    - Ezeket majd én viszem. Vigyázok rájuk, ígérem.
    Dilemma, hogy egyedül hagyjam-e apámat a nővel, de azt hiszem, már nem fog komolyabb baj történni. Talán. S a fiút sem akarom sürgetni a távozással. Tudom, milyen búcsúzni.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Hétf. Dec. 11 2017, 23:11

    Azt, hogy Teodore nem menekül el előlem, hatalmas sikernek könyvelem el. A kezem is megfogja némi habozás után, ez nagyon tetszik. Igazán bátor fiúnak tűnik.
    A legfiatalabb gyermekem. A prófécia szerint ő a legtisztább mind közül.
    Szó nélkül engedelmeskedik, megy és pakol. Nem egy szószátyár típus, az biztos. Azonban amint eltűnik - most már teljesen biztos vagyok benne, hogy a pince felé -, Naomi felé fordulok.
    - Elég ideje lesz feldolgozni a változást, miután megtörtént. Mégis mit szerettél volna? Hogy még néhány hónapig a pincében kuksoljon? A pincében, Naomi?! Amikor itt hagytam neked, azt mondtam, gondoskodj róla képességeidhez méltón, nem azt, hogy dugd be a sötét, hideg pincébe, és láncra verve tartsd, mint egy állatot! - szólok rá erélyesebben. Látom, ellenkezne. Látom, közbe akar vetni valamit, de nem adom át neki a szót. - Tizenöt év éppen elég volt, hogy törleszd felé az adósságod. Ezennel az egyezségedet Myrtillel semmissé teszem - mondom démonnyelven, kántálva és erélyesen, hogy megfoganjon a kötelék feloldása, és valóban feloldozzamőt a szolgálat alól.
    - Most elbúcsúzol a fiútól, azután pedig törlöm az emlékeidet erről az egész históriáról. Miután elmegyünk, csak a következő kuncsaftodon jár majd az eszed - ígérem meg neki, és épp időben hallgatok el, ugyanis a fiú feltűnik a lépcső tetején.
    Nathaniel rögvest odasiet hozzá, és segít neki. Mindössze két bőröndöt pakolt össze. Más gyerekek az ő korukban még három tolókocsit is megtöltöttek volna a nélkülözhetetlen személyes holmijukkal, amelyek valójában csak kacatok.
    - Nagyon gyors voltál - pillantok a fiú felé elismerően. - Búcsúzz el Naomitól. Többé nem találkoztok.
    avatar
    Theodore Miles Montgomery

    Faj : Cambion
    Rang : Tanonc
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 16
    Foglalkozás : szörnyike

    Re: Hamilton, Ohio

    on Kedd Dec. 12 2017, 03:29

    Szerencsétlenül ácsorgok a csomagjaimmal, és várom, hogy valaki megmondja, mit tegyek most. Egy kicsit szédülök és még mindig álomnak tűnik minden. Nathaniel átveszi a csomagjaimat, és hagyom neki. Elhiszem, hogy vigyázni fog rá.
    - Köszönöm - motyogom, ahogy átengedem a holmijaimat. Nathaniel kedvesnek tűnik, de a szakállas férfi egy kicsit ijesztő. Ő az apám. Nem kéne félnem tőle
    Azt mondja, többet nem láthatom Naomit. Ez szíven üt. Kétségbeesetten nézek fel a férfira, majd fordulok a nevelőm felé. Egyszerre tűnik dühösnek és szomorúnak, ahogy odalépek hozzá, de tudom, hogy nem rám mérges. Megint nem tudom, mit mondjak. Ma egyszerűen elkerülnek a szavak.
    - Viszlát Naomi! - nézek a szemeibe elveszetten, majd hirtelen indulatoktól vezérelve megölelem. Sosem ölelkezünk, de ha már soha nem lesz erre alkalmam, most megteszem. Szorosan bújok hozzá, a nyakába fúrva a fejem. Édes parfümillata van, mint mindig, amit igyekszem örökre az agyamba vésni. Hiányozni fog, akkor is, ha nem volt mindig kedves hozzá. Akkor is ő volt az egyetlen, aki valaha foglalkozott velem és szeretem ezért.
    - Vigyázz magadra, Miles! Legyél jó! - suttogja a hajamba, majd néhány pillanat múlva eltol magától. Bizonytalanul nézek rá, nagyjából egy magasak vagyunk, ezért könnyen fel tudom venni vele a szemkontaktust. Rám mosolyog, de nem mond többet, én pedig tudom, hogy a többiek rám várnak, úgyhogy megfordulok és elindulok velük az ajtó felé. Még mindig nem hiszem el, hogy elhagyom a házat.
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Kedd Dec. 12 2017, 12:07

    Inkább az ablakon nézek kifelé, nem akarva, hogyakár tekintettel is vasvillaként szúrjak. És még nekem járt a szám, hogy apám milyen velem! Akkor mit mondjon ez a fiú!? Inkább nem nézek apámra.
    A démonnyelvre megakad bennem a levegő, reszkető kézel túrok a hajamba. Minden szőrszálam az égnek mered. Aztán lassan veszek egy mély levegőt, hogy mire az öcsém visszatérjen, már ismét nyugodt legyek.
    Inkább kilépek a bőröndökkel a házból, én még egyszer nem akarom apám szájából azokat a hangokat hallani. S hagyok időt Theonak is, hohy elbúcsúzzon. Én nem néztem vissza a házra, mikor elköltöztem egy éve, ahol annyi keserűség ért.
    Kint, míg várakozom, körbenézek, zsebre dugott kezekkel támasztom az ajtót a vezetői oldalon. Azért feszülten figyelek befelé, hogy visszamenjek, ha gond van. Továbbra is vállalom a vezetést, van mit megbeszélniük apámnak és az öcsémnek.
    Az érzelmeim azonban már nem kavarognak úgy, mint nem olyan régen. Hasznos volt az elhatározás, most csak elemzek, kiiktatva az érzelmi oldalt.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Kedd Dec. 12 2017, 21:11

    Nem kerüli el a figyelmem, hogy Nathanielt kirázza a frász a varázsszavaktól. Majd meg fogja tanulni, hogy ezt is tolerálja.
    Meglep, hogy a fiú a boszorkány nyakába veti magát. Bizonyára kötődik hozzá, de ez immár semmit se számít. Jobb lesz neki nélküle, és jobb lesz, ha Naomi is mindent elfelejt. Szó nélkül várom, hogy elköszönjenek egymásról.
    - Kérlek, menjetek előre Nathaniellel, és pakoljatok be a kocsiba - szólok a fiúnak, majd ha hátramaradunk a boszorkánnyal, három dolgot teszek. Először is, aláíratom Naomival a gyámságról való lemondó nyilatkozatot. Azután eltávolítom a rúnajeleimet a lakásból, amelyek rejtették és óvták a házat a hatalmammal, és távol tartották innen a bajt. Harmadsorban, Naomi szemébe nézve, elveszem az emlékeit a fiamról.
    Én is elköszönök tőle, hagyok egy vastag borítékot pénzzel, majd a fiaim után megyek.
    - Indulhatunk. Gyere, szállj be - nyitom ki Theodore-nak a hátsó ajtót. Én is hátra ülök vele, hagyom Nathanielt vezetni. - Menjünk vissza a reptérre. Rögtön indulunk New Yorkba.
    Remélem, volt idejük egy kicsit ismerkedni idekint. Én is beülök, becsatolom a biztonsági övet, majd hátradőlve megmasszírozom a halántékomat. Aztán Theodore felé fordulok, és alaposan végigmérem.
    - Jól vagy? - szólítom meg. Ez a legnagyobb kedvesség, ami pillanatnyilag tőlem kitelik.
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Kedd Dec. 12 2017, 22:15

    to Theo & Jackson
    Mégsem fogok egyedül kioldalogni, apám szavai megállítanak, bevárom a fiút a küszöbnél, majd biccentek a nő felé. Nem akarom tudni, mi fog következni, s valahogy nem érzek rokonszenvet a nővel, de nem is vagyok mérges rá. Hogy talán mert kusza az egész? Talán igen.
    - Hoznád az egyik bőröndöt? – Nézek a fiúra, le akarom foglalni, a hangom kedves. Kérdezni nehéz ilyenkor, mert fogalmam sincs, mit is kérdezzek ilyen helyzetben. Nem nézegetem a bőrét és a többi jelet, az egész furcsa így, ám valahogy mégis ismerős.
    - Hogy szólíthatlak? Szólíthatsz Natenek, ha van kedved, a Nathanielt jobban szeretem – a hivatás ismét. Ha elkezdenek nem doktor, vagy orvos urazni, és Nathanielt használni, egyből azt hiszik, megvettek. De legfőképpen, mert a Nathanielt szeretem.
    Ahogy berakom a csomagtartóba a bőröndöket, Theo felé fordulok.
    - Szeretném, ha tudnád, ha segítségre van szükséged, itt vagyok, és itt leszek. Hozzám fogsz költözni, s remélem, jó bátyád leszek – egyből két öcsém is lett a semmiből, hiába féltestvérek, nem úgy tekintek rájuk. Még akkor is, ha teljesen máshogy néznek ki.
    - Kicsit hosszú lesz az út, de majd a repülőgépen tudsz enni, inni, és útközben is megállhatunk, ha megéhezel, vagy szomjas leszel – ajánlom fel a javaslatokat. Ugye nem vagyok túlságosan rászállva? Nem szeretném, ha azt vágná hozzám, mint a húgom tette...

    avatar
    Theodore Miles Montgomery

    Faj : Cambion
    Rang : Tanonc
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 16
    Foglalkozás : szörnyike

    Re: Hamilton, Ohio

    on Kedd Dec. 12 2017, 23:08

    Odakint megtorpanok alig két lépésre a küszöbtől. Egészen megfeledkezek magamról, tátott szájjal fordulok körbe és szemlélek meg mindent. A kinti világ annyira nagy! Házak, fák, út, gyep, lámpák… annyi újdonság, hogy alig tudom feldolgozni. Pedig még csak nem is látok olyan jól, mert sötét van. Akkor hagyom abba a bambulást, mikor Nathaniel hozzám szól.
    - Persze! - nyúlok azonnal a közelebbi bőröndért, hogy odacipeljem az autóhoz. Egy igazi autó! Mint a filmekben és a képeken! És ezek szerint utazni fogok vele! Azt sem tudom már, hova legyek izgalmamban. Órákon keresztül el tudnék lenni csak azzal, hogy körbesétálok a szomszédságban és megnézek mindent. Hirtelen kitágult előttem a világ és mindent látni akarok benne.
    - Hívhatsz Milesnak vagy Theonak. Mindkettőt szeretem - válaszolok Nathanielnek, és meghagyom neki a választást. Amikor kicsi voltam, Naomi Theonak hívott, de egy ideje inkább a Milest használja. Én szívesen vagyok bármelyik, szerintem szép nevek. Megint elvarázsol a kocsi, csillogó szemekkel nézem, ahogy a férfi bepakolja a csomagjaimat hátra, majd a jármű oldalához lépek, és végighúzom rajta a kezem. Gyönyörű! Mindig szerettem volna látni egy ilyet.
    A kezemet az autón tartom, úgy hallgatom végig Nathanielt. Még mindig kedvesnek tűnik, nem igazán bánom, hogy nála fogok lakni. Nem értem, miért nem az apukámhoz költözök, de inkább nem kérdezek rá. Talán jobb lesz nekem így, kevésbé ijesztő. A szívhez szóló monológból csak egyetlen szó furakszik bele az agyamba végül, ráadásul a kevésbé fontos részből. Mennyi meglepetés fog még érni ma?
    - Repülőn is fogunk utazni? Tényleg? - kérdezek vissza hitetlenül, de nagyon lelkesen. Egy nap alatt kipróbálni az autózást és a repülést hatalmas dolog. Nekem biztos az. Nagyon izgatott vagyok, és fogalmam sincs, hogy fejezzem ki, mert közben félek is és nem tudom, hogyan viselkedjek. Megint zúg a fejem.
    Megérkezik a szakállas férfi is, és betessékel a hátsó ülésre. Engedelmesen bemászok, és minden pillanatban ott ül az arcomon a csodálkozás. Figyelem, hogyan csatolja be az övet, és leutánozom. Egy kicsit ügyetlenkedek vele, és később észreveszem, hogy rossz helyre kötöttem be a csatot, de már nem javítom ki. Így is jónak kell lennie, nem?
    Az indulás ismét nagyon izgalmas, de menet közben gyorsan lankad a lelkesedésem. A rázkódás annyira nem kellemes érzés.
    - Igen, jól - bólintok aprót a kérdésre. Igazából furán érzem magam, de hogyan is vallhatnám ezt be? Zavarban vagyok az idegenek mellett és nem akarok panaszkodni. Inkább kinézek az ablakon és bámulom a mellettünk elsuhanó tájat, amitől jobban elszédülök. Csudába.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC

    Re: Hamilton, Ohio

    on Csüt. Dec. 14 2017, 20:50

    Szigorú szemmel nézem, hogy csatolja be magát, de nem sikerül neki. Odahajolok, és megigazítom a pántot és a csatot is szó nélkül, nem durván, de határozottan.
    - Így kell, hogy tartson. Nem utaztál még autóban? - kérdezem, de feleslegesen. A csodálkozása nagyon sok mindent elárul, bár azt egyszerűen nem akarom elhinni, hogy sohasem járt még a házon kívül. Vajon mi jár a fejében? Szökni akar? Csak a megfelelő pillanatra vár?
    Egyébként nagyon nehéz róla levennem a szemem. Nem csak azért, mert különös, egészen démoni a külseje, hanem mert vibráló, élénk és mégis angyalian ártatlan jelenség. A nephilim-gyermek teljes ellentéte, és ez egészen elképesztő. A saját vonásaimat keresem rajta, de nagyon nehéz felfedeznem őket így, hogy boszorkányjegyei elterelik a figyelmem.
    - Nagyon hasonlítasz az anyádra - szólalok végül meg, eldöntve, hogy tulajdonképp feleslegesen keresem magam benne.
    Talán zavarja, hogy folyamatosan bámulom, de annyira érdekes! Ő az első fiam, akivel... Cecil után találkozom (és persze Nathanielen kívül).
    - Sápadt vagy. Hányingered van? - faggatom tovább kicsivel később. - Nathaniel, lassíts kérlek...
    avatar
    Nathaniel Eryl Deschamps

    Faj : Mágus
    Rang : Tanítvány
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Hamilton, Ohio

    on Csüt. Dec. 14 2017, 21:22

    to Theo & Jackson


    Nem hallom jönni utánam, ezért megállok és visszafordulva nézem, mi történt. Oké, ez bizarr, ahogy körbenéz. A felismeréstől megnyúlik, majd megkeményedik az arcom vonása, hogy aztán rendezzem, miután figyelmeztettem magam, hogy fogjam vissza magam. Nem akarok még egy olyan jelenetet és reakciót, mint a gépen kaptam. Veszek egy nagy levegőt és terelek.
    - Köszönöm!
    Gondolkodás nélkül válaszolok, mivel a Milesról mindig Miles Davies jut eszembe, az egyik kedvencem.
    - Theo – biccentek.
    Figyelem, ahogy a kocsival ismerkedik. Valahogy... nagyon fura. Mint aki életében először áll ló mellett. Tudja milyen, de mégsem.
    - Tetszik? – Mutatok a kocsira.
    - Ööö – az egészből csak ez maradt meg a számára? Nos, legyen. – Igen, tényleg. Mi okom lenne mást állítani? – Érdeklődöm, nem értve, aztán leesik. – Repülővel sem utaztál?
    Beülve a kocsiba, érzékeli a jármű, hogy nem jó helyre lett bekötve a biztonsági öv, de mire megfordulnék, addigra apám már segít. Halványan elmosolyodom, ahogy nézem a jelenetet. Gyerekkorom jut eszembe. Nagyon szerettem vele játszani, s visszagondolva, mindig türelmes volt hozzám. Akkor is. Mi romlott el?
    Nem tudom, hogy felnevessek, vagy inkább megütközzek a kijelentésén, megállapításán. Azt hiszem, valóban igaza van apámnak, hogy elég nehezen fogadtam volna el a féltesókat gyerekként, mert a féltékenység halványan felüti a fejét, de ismét egy adag jeges kristályt zúdítok az érzelmeimre, és a vezetésre figyelek. Csakhogy ahogy a reflektorok visszatükröződnek a fiún..
    Már ahogy kimondja apám a kérdést, indexelni kezdek, s azután félreállva bekapcsolom az elakadásjelzőt, majd kikapcsolom magam és kiszállva a kocsiból, a fiú oldalához megyek, s kinyitom nála az ajtót.
    - Minden rendben Theo, ez elő szokott fordulni – most azért áldom az eszemet, hogy már elkezdtem foglalkozni a fajok idegrendszerével. Ha most nekiállnék úgy dolgozni rajta, mint egy emberen, nem hogy jobban lenne, de még rontanék is a helyzeten.
    - Idenyújtod nekem a jobb kezed? – S közben teljesen elfeledkezem arról, hogy talán apám jóval többet tud tenni vele, lévén mágus (én még csak kezdő vagyok), s ráadásul elég nagy erővel rendelkezik, ismeretekkel együtt, s tudja, mi ilyenkor a teendő. Az orvos bekapcsolt, s mivel más orvost nem látok a közelünkben, ilyenkor magamra hagyatkozom. A két világ még mindig üti egymást.
    avatar
    Theodore Miles Montgomery

    Faj : Cambion
    Rang : Tanonc
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 16
    Foglalkozás : szörnyike

    Re: Hamilton, Ohio

    on Pént. Dec. 15 2017, 02:32

    Megcsodálom az autót, ami feltűnhet Nathanielnek is, mert rákérdez. Neki ez biztos mindennapos dolog, ezért furcsán nézhetek ki, ahogy ámulva tapogatom a járművet.
    - Uhum. Épp olyan, mint a filmekben - bólintok egyet felé fordulva, de a kezemet nem veszem le a kocsi oldaláról. A farkam nyugalmi helyzetben lóg mögöttem, a vége szinte automasikusan csavarodik rá a bokámra, hogy ne érjen le a földre.
    Kicsit megingatom a fejem, mikor a repülésre kérdez. Mosolygok, mert izgatott vagyok az utazás miatt, és mert már így is annyi érdekes dolgot láttam, hogy bőven van okom vidámnak lenni.
    - Nem. Még sosem jártam a házon kívül. Az ilyen szörnyikék, mint én nem lehetnek kint - magyarázom tárgyilagosan, de persze gondolom, hogy ezt tudja. Aki így néz ki, az nem mehet az emberek közelébe, és általában bányákban tartják őket rabszolgának. Ezt mindenki tudja. Megfordul a fejemben, hogy talán engem is egy bányába visznek, de ha előtte kipróbálhatom az autózást, a repülőzést és láthatom a kinti világot, akkor szívesen dolgozok utána a hátralévő életemben a föld alatt. Így is megéri.
    Az autóba szálláskor van egy kis gondom a biztonsági öv használatával, és el is rontom, szóval az idősebb mágusnak segítenie kell.
    - Köszönöm - motyogom kicsit megszeppenve. Tőle még mindig tartok egy kicsit, és szégyellem, hogy hibáztam, főleg mert megkérdezi, hogy ültem-e már autóban. Ugyanolyan meghökkenten néz rám, mint Nathaniel az előbb, és kezdem egy kicsit rosszul érezni magam ezektől a tekintetektől. Ezúttal csak félénken megrázom a fejem, nem mondok semmit. Utazás közben egyre rosszabbul érzem magam, és az apám végig rajtam tartja a szemét, amitől frusztrált leszek, de kitartóan vizslatom az ablakon túl elterülő világot, mintha minden rendben lenne. Akkor viszont érdeklődve fordulok a szakállas férfi felé, mikor az anyámat említi.
    - Ő is lila? Vele is fogok találkozni? - kérdezem kíváncsian, de kevesebb lelkesedéssel a hangomban, mint amennyit magamban érzek, ugyanis küzdenem kell az émelygéssel.
    - Igen, egy kicsit. És szédülök. De nem vészes - vallom be, mikor már elkerülhetetlen. Tagadni nem tudnám, ezért csak biztosítom arról, hogy rendben leszek, de így is megállunk az út szélén miattam. Szégyellem magam, amiért feltartom a haladást, ráadásul a bátyám kiszáll az első ülésről és odajön az én ajtómhoz. Próbál megnyugtatni, de a szégyenérzetem nagyobb, mint a rosszullét, és sajnos nem leszek jobban a szavaitól. Apró bólintással nyújtom neki a jobb kezem és figyelem, mit csinál vele.
    - Nem kell miattam megállni. Nem szeretnék gondot okozni. Jól vagyok - motyogom, hátha elhiszi és tovább megyünk. Azért nem gondoltam, hogy ilyen hamar ennyire kínos helyzetbe hozom magam.

    Ajánlott tartalom

    Re: Hamilton, Ohio


      Pontos idő: Kedd Dec. 18 2018, 19:28