Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Wall Street
by Jackson Montgomery Yesterday at 23:59

» Brian lakása - Hálaadás
by Thomas Mackenzie Yesterday at 22:12

» The River Café
by Allena Rhys Yesterday at 21:59

» Broadway
by Damien James McCormack Yesterday at 13:24

» Hudson Heights
by Admin Yesterday at 00:05

» Brooklyn Army Terminal
by Leo Veikko Szer. Nov. 22 2017, 23:03

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Szer. Nov. 22 2017, 21:16

» Hotel Plaza Athénée
by Camilla Wander Szer. Nov. 22 2017, 17:51

» Gabriel Háza
by Gabriel Skoglund Szer. Nov. 22 2017, 13:20

» Clove Lakes Park
by Mikhal Zharkov Szomb. Nov. 18 2017, 20:13

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Brooklyn Múzeum

    Share

    Brooklyn Múzeum

    on Pént. Jan. 16 2015, 11:09

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Pént. Márc. 13 2015, 21:38


    JemMo Li


    Nagyon régen volt már, hogy betettem a lábamat egy múzeumba. Nem élek még olyan elképesztően hosszú ideje, de mégis a múzeumban mindig úgy éreztem magam, mintha én is egy lennék a kiállítási tárgyak közül, s ahelyett, hogy megmosolyogtatott volna az a tudat, hogy ugyanilyen fiatal küllemmel fogom akár húsz év múlva is szemlélni a kiállított értékeket, inkább mindig elszomorított egy kicsit. Az élet mulandósága jutott eszembe a tárlatokon, s ezért kerültem egy ideje mindennemű kulturális szórakozást. Ma sem azért vagyok itt, hogy céltalanul tekintsek meg egyes festményeket. Van egy kliensem, aki konkrétan egy festményt szeretne tetováltatni a hátára, az rendben van, hogy az internet csodákra képes, mégis úgy éreztem, hogy a pontos másolat elkészítéséhez illik legalább egyszer ebben az életben eredetiben is ránézzek a képre, mielőtt felvarrom az illető bőrére. S mit ad isten, nem is kellett messzire mennem, éppen itt a Brooklyn Múzeumban nyitotta meg kapuit az az utazó kiállítás, melynek keretei között ezt megtehetem. Most nem lett volna alkalmas az idő arra, hogy Párizsig, Drezdáig vagy bármeddig elutazzam azért, hogy kiélhessem precizitásomat.
    Ha már itt voltam, akkor igyekeztem mindent megnézni, végigjárni az összes kiállított tárgyat, a tárlaton szakértő szemmel, a művész szemével pillantani körbe. Tudom, hogy nem fogok idejönni egyhamar, de ettől még sehol egy pillanatig sem húzom a szám. Mosollyal ajkaimon közlekedem, figyelem az embereket legalább annyira, mint a képeket. Már nem érzem úgy, hogy közéjük tartoznék, de nem is idegenek még számomra. Talán soha nem is lesznek. Nem tartom magunkat korcsnak, a likantrópia számomra nem betegség, de tisztában vagyok azzal, hogy mások miképpen vélekednek erről. Az viszont határozottan rosszul nézne ki, ha éppen a Praetor Lupus lenne előítéletes. Hiába, hogy ők csak mundanek. Vagyis nem, nem mind azok.
    Odabiccentek a fiatal ifritnek. Nem tudom őt szánni, bár még emlékszem rá, hogy milyen kétségbeesés vett erőt rajta, amikor a kanapémon ülve meg kellett hallgassa az igazságot. Boszorkánymester, de mégsem. Képtelen varázsolni. Csalódott volt, haragos. Úgy tűnik, hogy mára megbékélhetett az állapotával, szerencséje van, mert a warlock-jegye sem olyan, amit megfelelő ruházkodással ne tudna elrejteni. Élhet az emberek között, örökké élhet. Mundane, de mégsem. Furcsa lehet.
    - Örülök, hogy találkoztunk, Sammie!
    Biccentek Samantha felé elköszönésképpen. Szórakozottan szemlélem, ahogy a füle mögé tűri egyik szőke hajtincsét. Szép nő, mindig csodáltam érte. Magas, sudár, karcsú. Én nem ilyen vagyok.
    Élvezem, ahogy a szél belekap feketére festett tincseimbe, s játszadozik velük. Nem kényszerítettem most copfba őket, így esett jól. A Múzeum előtt letelepszem egy padra, ég felé fordítom arcomat, s pár pillanatra lehunyom a szemem. Ajkaimon mosoly ül, pedig nem történt semmi, amitől mosolyognom kellene. Egyszerűen csak szeretek élni. S mosolyogva még a feszültséget is könnyebben eresztem ki magamból, ha éppen megüli tagjaim.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Vas. Márc. 22 2015, 13:23




    Mo & Jem



    ~ Nem ismerjük egymást véletlenül?




    Lassan
    megrebbent a szempillám, majd a szemem is kinyílt. Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, de minden bizonnyal még korán van, ugyanis éreztem a mellkasomat csiklandozó lélegzetet, ami a feleségemtől származott. Oldalra fordítottam a fejem, majd óvatosan megsimogattam a haját. Kedvem lett volna még visszaaludni egy kicsit, de ismét elöntött a boldogság, amikor arra gondoltam, hogy Tessa hajlandó még egy gyermeket vállalni. Kicsit viszont önzőnek is éreztem magam ez miatt, ugyanis tudom, hogy meg fogok halni, ahogyan majd a fiúnk vagy a lányunk is. Egyszer már végigcsinálta ezt annak idején… De nem akartam foglalkozni a pillanatnyi bűntudattal ami rám tört, egyszerűen csak boldog akartam lenni és családot szerettem volna. Már bőven vagyok annyira öreg, hogy megengedhessek ilyet magamnak. Már papóka vagyok ami azt illeti. Ha valakinek elmesélném, hogy több, mint 100 éves vagyok, biztosan kiröhögne és azt mondaná, hogy én csak nagyon viccesnek érzem magam. Nincsen bajom a mondikkal, de az biztos, hogy a legtöbb pont abban nem hisz ami igaz. Bár úgy érzem addig jó nekünk ameddig ők nem folynak bele az ügyeinkbe.
    Óvatosan kihúztam a karomat Tessa feje alól, ami már egészen elzsibbadt a feje alatt. A lehető leghalkabban kikeltem az ágyból, magamra rángattam a tegnap ledobott farmerom, majd a szobába léptem, ami mindig üresen állt. Körbenéztem a szűzies fehérségén, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan kéne majd berendeznünk. Az biztos, hogy nem olyan lesz, mint egy átlag gyerek szobája. Nem lesznek benne játékok. Nem lesznek a plafonon kék csillagok és ilyesmik. Bár talán kezdetben még kinézhetne így is. Oké, hogy árnyvadász vagyok, de nem hiszem, hogy az lenne a legjobb ha a pici babámat egy szeráfpengével altatnám, ami mondjuk az Uriel nevet viseli… És akkor mit gügyögnék szegénynek? Például amikor mennénk valahova… „Kicsim, ugye Urielt is hozod?” Hát biztos vagyok benne, hogy soha se lenne hiszti ha elveszítené a kést.
    Azért megmosolyogtam a gondolatot. Az már biztos, hogy vicces lenne a dolog a maga módján, de valahol morbid is. Azért ennyire korán tényleg nem kéne megkezdenem a kiképzést. Végigsimítottam a selymes fán, majd halkan behúztam magam után az ajtót, mintha már tényleg egy csöppség feküdne odabent. Lementem a konyhába, hogy főzhessek magamnak egy kis kávét, meg összedobjak valami reggelit. Nem igazán vagyok nagy szakács, de azért egy szendvicset én is bőven meg tudok csinálni.
    Hirtelen kedvem lett volna egy kicsit sétálni, úgyse nagyon van most más dolgom. Bár lehet be kéne néznem az Intézetbe, hátha besegíthetek valamiben, de olyan szép nap van még, egyelőre nem akartam leterhelni magam ilyesmivel. Majd egy kicsit később tényleg elmegyek… Bár biztosan felhívtak volna ha lenne valami, de azért igyekszem én is keresni őket.
    Amint betöröltem a reggelimet, elmentem zuhanyozni, majd magamra rámoltam pár fekete cuccot. Kicsit fúj a szél, ezért a nyakam köré tekertem egy sálat, feldobtam a napszemüvegemet, majd a kócos hajamat kicsit megrendszereztem, hagytam egy kis levelet a hűtőn Tessának, aztán már útra is keltem.
    Fogalmam se volt afelől, hogy merre akarok menni, csak hagytam, hogy a lábaim vigyenek magammal.
    Nem vagyok híve a technikai eszközöknek, és mivel elég sok ideig éltem Néma Testvérként, kevésszer  akadt a kezembe mobiltelefon vagy ilyesmi. Most is kicsit küszködtem vele amíg sikerült bekapcsolnom a zenét, de nem baj, az elején sokkal nehezebben ment itt minden. Úgy éreztem magam, mint aki burokban volt több, mint száz évig. Bár ha így vesszük akkor ez nem is hülyeség, mivel végül is olyan környezetben voltam, ahol igazából minden van, csak elektronikai eszközök nincsenek.
    Sokszor megkapom, hogy nem már nagyon régóta nem vagyok olyan, mint a többi árnyvadász. Igazából ennek az az oka, hogy amíg én is a Néma Testvérek sorait erősítettem, akkor sokat gondolkodtam és végül mindig ugyan arra jutottam: sokkal egyszerűbb lenne az életünk, ha abbahagynánk azt az idióta ellenségeskedést és összefognánk. Aztán végül így is lett, de azért az embernek idő kell a változáshoz, én már csak tudom… Szóval biztos vagyok benne, hogy az árnyvadászoknak nem igazán fűlik a foguk ehhez a szövetséghez, de nem igazán van más választásuk és csak ezért fogadják el.
    Egészen belemélyedtem a gondolataimba, ezért nem is vettem észre amikor valakibe beleütköztem. Nem esett a földre a fiatal nő, ezért nem éreztem szükségét, hogy utána nyúljak és elkapjam esetleg.
    - Bocsi, véletlen volt. – szabadkozom neki mosolyogva. Első ránézésre nem sokkal lehet nálam fiatalabb, ezért nem foglalkoztam a magázódással. Különben is, ha belegondolunk, inkább ő van abban a helyzetben, hogy bácsinak kéne szólítania.
    - Nem esett bajod? – kérdezem tőle, majd felé nyújtottam az egyik kezem és kilógott egy fakulóban lévő rúna a pulcsim alól.
    Ismerős volt a lány arca, mintha már láttam volna valahol. Vagy ha nem is így van, valaki már biztosan beszélhetett róla, ugyanis az arca és a stílusa emlékeztetett valakiére. Levettem a napszemüvegemet és összevont szemöldökkel néztem rá.
    - Ne nézz hülyének, de mi már találkoztunk valahol, nem? – teszem fel neki a kérdést és tuti, hogy már most idiótának néz. Na nem baj, ennyi baj legyen. Legalább megtudom mi a helyzet ezzel a különös hölggyel. Nem mindennapi személyiség. Ha találkoztunk akkor utána biztosan felismerném bármikor, hiszen nem rohangál minden sarkon olyan nő, akinek teli van a teste tetoválással.


    words: 840
    clothes: I'm sexy and I know it
    music: Topp Dogg - Ariaro
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Vas. Márc. 22 2015, 16:58


    JemMo Li


    Megmordul bennem a farkas, de emberi hangot nem adok ki a lökés kapcsán. Az évek során összehangoltam a bennem élő állatot az emberrel, így nem kell attól tartanom, hogy netán összevész bennem a két létforma. A bocsánatkérés hallatán elmosolyodom, amolyan nem tesz semmit módra megrázom a fejemet.
    - Nincs baj, megesik!
    Emelem fel a kezeimet is, amolyan legyintésnek kezdve az egészet, de végül nem lesz belőle igazán nagy volumenű legyintgetés. Eltereli a figyelmemet az, amit látok.
    A férfi ismerős számomra. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a köznyelv szerint minden ázsiai egyforma. Nem igaz, sőt, mondhatni aljas rágalom. Teljesen másmilyenek ám mind, mások vagyunk. Én is ázsiainak vallom magam ugyanis, hiába nem látszik meg rajtam a soha nem volt vér. Az a fontos, hogy hol nő fel az ember, nem az, hogy milyen rasszba születik.
    - Az attól függ..
    Kezdek bele angolul, majd anyanyelvemre, a kínaira váltok. Hogyha a férfi az, akinek hiszem, akkor könnyedén fogja venni az akadályokat, s olyan természetességgel válaszol majd nekem ezen a nyelven is, mint ahogyan a new yorki jött elő belőlünk.
    - Régen volt már tanácskozás az Intézetben, de szerintem találkoztunk ott. Praetor Xiong vagyok, de a Mo Li is elég lesz.
    Mosolygok rá. A rangot csak azért teszem hozzá, hogy pontosabban el tudjon helyezni. Elvégre tetovált nőből akadhat pár, de olyanból, aki még Praetor is és kínaiul beszél. Aligha.
    Elfogadtam a felém nyújtott kezet, udvariasan megráztam Jem kezét a bemutatkozás mellé, amit megejtettem. Ideje, hogy visszakérdezzek, ezzel lebbentve fel a fátylat arról, hogy azért nekem is dereng, hogy kicsoda ő, nem csak sötétben tapogatózom.
    - Mi járatban errefelé, Jem?
    Maradok a kínainál, ha vevő rá. Szeretem az anyanyelvemet használni, minden alkalmat igyekszem megragadni, hogy tehessem mindezt.
    Félreseprek egy tincs, feketére festett hajat arcomból, fülem mögé tűröm. A mellettünk levő padra vetem tekintetem.
    - Leülünk?
    Ajánlom. Ha van kedve beszélgetni, ülve csak kényelmesebb lesz azért.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Szomb. Júl. 18 2015, 10:48






    Dear Mo!
    Neked körmölök, te kedves ismerős...

    Néha komolyan előnyömre válna, ha nem közlekednék úgy, mint egy tank. Nem értem min tudok annyira elmerengeni, hogy ennek az lesz a vége, hogy embereket döntök fel, vagy megyek beléjük… Ez akkor néz ki elég érdekesen ha álcát viselek és úgy történik meg a dolog. Mondanom se kell, hogy a mondének nem kicsit lepődnek meg az erőszakos részecskéken, amik a levegőben vannak. Na, hát ezek a részecskék én vagyok, de mégis hogyan hihetnék el a dolgot? Nem hiszem, hogy egyből az lenne az első gondolatuk, hogy „Jaj, valami meglökött amit nem is látok! Biztos csak egy árnyvadász,aki elrejtette magát az erre használatos rúnával!” Talán páran tényleg ezt hinnék, de biztos vagyok benne, hogy ez a kisebb arány. Nem tudom hány mondén lehet beavatott, az én időmben a hülye szervezetek miatt voltak páran akik tudtak rólunk. Sokkal veszélyesebb is volt az a világ, ahol még a halandó emberek is az Árnyvilághoz akartak tartozni. Több vér folyt, meg minden. Szerencsére ma már ezek a bolond szokások kikoptak az emberekből.
    Most szerencse – milyen furcsa ezt gondolni – hogy nem egy halandót sikerült telibe kapnom. Nem volt rajtam álca, szóval minden bizonnyal észrevett volna, de valamiért nem fűlött a fogam ahhoz, hogy most társalogjak is vele. Szinte örültem a velem szembenálló, ismerős arcú nőnek. Biztos voltam benne, hogy már láttam valahol, csak nem tudtam még hova elhelyezni. Nem egyszeri találkozás lehetett, akkor talán meg se ragadt volna. Hiszen nincsen semmi különös benne, egy egyszerű, hétköznapi nő, kicsit több tetoválással. Az arca kellemes, de átlagos. Barna haja és szeme van. Tényleg nem tudtam volna semmit kötni hozzá, amiről különlegesebb lenne, mint a többi korabeli nő, azon kívül, hogy ő vérfarkas. Valahonnan mégis nagyon ismerős volt…
    Szavaira csak elmosolyodtam. Ez amolyan bocsánatkérő vigyor volt, amiben benne volt az is, hogy értettem a szavait. Örültem neki,hogy nem egy erőszakosabb fajta vérfarkasról van szó. Tehát biztosan nem szabadúszó, vagy nemrég átváltoztatott. Lehet azok kissé… Máshogyan reagáltak volna. Bár, ha jól tudom a Preatorban is van egy bundás, aki kissé ingerlékeny néha, de ez belefér, nem? Én elég jól tudok alkalmazkodni az emberek hangulatához, szóval nem hinném, hogy kiakadnék, vagy valami… Mindig is inkább hideg fejjel gondolkoztam.
    Kíváncsi pillantások közepette, türelmesen vártam a folytatásra. Biztos voltam benne, hogy valamifajta lesz, szóval inkább kivártam, hogy rendesen elmondhassa amit akar. Nem fogok a szavába vágni, attól nem tudom meg gyorsabban amit akarok.
    Legszívesebben a homlokomra csaptam volna amikor megtudtam, hogy ki is ő. Hát ennyire lefoglalt volna Tessa keresése, meg minden más? Minden bizonnyal ezért is futottam belé Mo Li-ba szó szerint. Mert megint Tessán járattam az agyam, hogy hol lehet most, mit csinál… Kicsit el kéne már vonatkoztatnom tőle, de nem megy. Szeretem őt, ő volt az egyetlen nő akit egész életemben szerettem. Meg akarom találni, ezért minden energiámat erre fordítom. Mondjuk talán egyszerűbb lenne ha kinyitnám a nagy csipás szemeimet, és figyelném az utakat… Sokat segítene úgy érzem.
    - Már emlékszem, köszönöm. – mosolyogtam rá. Nem is tudom hogyan nem maradt meg jobban egy ilyen fontos személyiség arca. Főleg amikor az előbb pont az egyik Preator taghoz hasonlítottam. Vannak furcsa véletlenek.
    Elmosolyodtam a kérdésére. Az előbb természetesen az anyanyelvemen válaszoltam neki, bár nem sokat használtam az utóbbi időben, szóval lehet egy kicsit megkopott a tudásom. Elég régóta csak angolul beszélek, szóval nem lepődtem meg, hogy kicsit nehezebben jöttek a szavak a számra.
    - Akkor ezek szerint te emlékszel rám. – nehéz is lenne nem észben tartani. Én vagyok az az árnyvadász, akinek időről időre folyamatosan változik a haja színe. Ma éppen csokoládébarna színű, de nem lepődnék meg azon se, ha két perc múlva már hupi lila lenne. Nem mondom, hogy örülnék neki, mert most nem úgy öltöztem, hogy kapucni takarja majd az arcom, szóval maradjon csak barna, vagy fehéredjen ki, vagy legyen szőke… Még azok is jobbak lennének.
    - Persze üljünk. – mosolyogtam rá, majd magam elé intve jeleztem, hogy menjen csak előre a padhoz. Apró kis gesztus volt tőlem, tényleg nem nagy dolog.
    - Hogy vagy mostanság? Gondolom biztosan elfoglalt lehetsz. – kezdeményeztem beszélgetést miután helyet foglalt, még mindig a kínai nyelvnél maradva. Érdekes, hogy kissé akadozva beszélem, de így is azonnal kapcsol az agyam ha meg kell szólalni a nyelven.
    Egyelőre nem akartam magamról magyarázni neki, szóval megvártam, hogy ő meséljen egy kicsit. Biztosan hallott már a problémámról, amit a Mennyei Tűz okozott, az ilyen dolgoknak hamar hírértékük van. Na nem mintha annyira érdekelne a hajszínem, csak egyszerűen okozott a dolog nekem némi kellemetlenséget és bosszúságot. A pulcsim ujját huzigálva vártam a válaszát.


    remélem tetszik.:* ₪ music ₪ 741 ₪ ₪ haircolorclothes
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Vas. Szept. 06 2015, 20:22


    JemMo Li


    Az nagyon valószínű, hogy nagy segítség egy embernek - és nem embernek is - a szem nyitvatartása, de engem nem különösebben zavar ez a rögtönzött vakrandi, melyben itt a vakot szó szerint kell érteni és a randevút is az eredeti, francia nyelvből nem többletjeletéssel átvett találkának.
    - Annak nagyon örülök.
    Mosolygok rá Jemre, nem mondva azt, hogy nagyon helyes, hogy emlékszik, vagy efféléket. Nem kötelező mindenkinek tudni, hogy ki vagyok, s azon sem szoktam megsértődni, ha elfelejtenek. Megesik velem is, hogy valami vagy valaki nincs a fejemben, bár általában ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, főleg amiatt, mert annyi mindenkit kell fejben tartanom s koordinálnom.
    Nagyon kellemes a lelkemnek, hogy kínaiul válaszolt, nem zavar, ha a kiejtése kopottas, s az sem kifejezetten frusztrálna, ha szinter ősembernyelv szintjén, tőmondatokban kommunikálnánk. Imádom, ha valakivel nem csak angolul, hanem ezen a nyelven is tudok kommunikálni, nem véletlenül maradunk Weijel is mindig ennél. Az otthon nem csak ott van, ahol a szívünk lakozik. Számomra ott is, ahol a kínai nyelv. Minden kiejtett szavam egy darabka haza számomra. Szentimentális talán, de így vagyok összerakva.
    - Természetesen igen. Illetve, nem annyira természetes, mert sokszor mennek ki a fejemből arcok, de hála a farkaslétnek, a bundás jobban megjegyez szagokat, energiákat.
    Vallom be töredelmesen azt is, hogy én se vagyok tökéletes. Vannak hiányosságaim, s sok aranyhal-effektusomból csak az segít ki, hogy farkas vagyok.
    Leülök a padra, majd oldalvást fordulok, hogy Jemre láthassak, amint leül mellém.
    - Egy kicsit kezdek besokallni, de nem nagyon oszthatom meg senkivel.
    Szalad ki a számon. Bánom, de nem szívnám vissza. Jólesik végre nem farkassal beszélni, úgy érzem Jemmel lehetek őszinte. Megjárta a poklokat, biztos nem ítélne el, ha kimutatom így futó ismeretségünkben is a gyengeségeimet. Meg amúgy is! Így leszek őszintétlen, azt gondolom.
    Nem beszélek gyorsan, ösztönösen lassítok. Nem azért, mert esetleg butának nézném, hanem akadozó beszédéből mintegy belső radarral leveszem, hogy kijött a gyakorlatból, nem akarom, hogy kínosan érezze magát esetleg, ha valamit eldarálok és nem érti úgy. Mondjuk Kína és a nyelvjárásai.. néha egyszerűbb írni, annyira nem egyeznek a kifejezések, hangsúlyok egyes tájakon.
    - A Praetort vezetni nagy kihívás, de igazán nem untatnálak a részletekkel. Te hogy vagy?
    Mindig érdekeltek mások, így visszakérdezésem nem üres udvariassági frázis. Valóban, őszinte érdeklődéssel fordulok Jem felé.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Hétf. Dec. 28 2015, 15:26






    Dear Mo!
    Neked körmölök, te kedves ismerős...

    Az utóbbi időben egész keveset mozdultam ki, de én sem tudok otthon ülni időtlen időkig, szóval úgy döntöttem, hogy most itt az ideje meglépnem ezt is. Kicsit furán érintett engem ez az egész hajprobléma. Egyrészt azért, mert abban az időben amikor születtem, nem volt még hajfesték és egyéb dolgok, utána meg Néma Testvérként, nos…. Hát mégis hogyan néztem volna ki festett hajjal? Elég extrém lett volna az biztos. Én lettem volna a legtrendibb a többiek közül, aki követi a divatot.
    Ami azt illeti, sose vágytam arra, hogy hajmodell lehessek, az ezüstös tincseimet is csak azért viseltem el, mert nem volt más választásom. Meg igazából akkoriban nem nagyon érdekelt, hogy milyen a hajam, meg igazából senkit se. Mindenki beletörődött abba, hogy a körme nem színes, és a hajkoronáját maximum felkontyolni, levágatni tudja, vagy esetleg csúcsos, díszes frizurákat készíttetni. Nem volt olyan fejlett a világ, mint most, és akkor hihetetlenül hülyén néztem volna ki rózsaszín fejjel rohangálva. Manapság az embereket már egyáltalán nem izgatja az ilyesmi.
    Most volt akkora szerencsém, hogy éppen barna színekben játszik a hajam, így az emberek nem néznek hülyének, viszont arról már fogalmam sem volt, hogy Mo Li milyen frizurával látott utoljára. Nem tudom mennyit tud az állapotomról, de próbálom nem zavartatni magam, az csak gyanúsabb lenne neki. Amúgy sem tettem semmi rosszat, mégis miért kéne feszengenem?
    - Biztosan sok előnyhöz vezet egy ilyen képesség. mosolyogtam rá kedvesen. Nem voltam soha az alvilágiak ellen, viszont nem is lettem volna egy közülük. Nekem tökéletesen megfelelt az árnyvadász lét, a démonok irtása, meg hasonlók, nem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer vámpír legyen belőlem, vagy valami hasonló történjen. Egyszerűen már a jellememből adódóan sem tudnám elképzelni, hogy mások vérén élősködjek, s habár a vámpírok nem tehetnek arról, hogy ilyen az életformájuk, mégsen tartom jónak egyik technikát se, amivel táplálkoznak. Tudom, ha nem tennék akkor elpusztulnának, de akkor is… Jó ez így? Nem hiszem… Oké, persze meg lehet oldani, hogy nem kifejezetten emberi vért használjunk, meg lehet szabályozni azt is, hogy mennyit veszünk el az áldozattól, de én még mindig úgy tartom ,hogy bűnösök vagyunk, ezért engedünk a kísértésnek és nem fogunk leállni azzal a mennyiséggel, amire szükségünk lenne. Ez olyan akár a csokoládé, az ember azért tartózkodna tőle, mert hizlal és egészségtelen, de ha a szájába vesz egy kis darabkát, akkor a legtöbben nem tudják megállni, hogy ne habzsolják be az egész táblányit. Az állatok vérének szívása se éppen jó dolog, hiszen ugyanolyan élőlények, mint az emberek. Persze a haszonállatokat is levágják, de azért na… Nem teljesen ugyanaz a kettő. A vérbankok pedig… Az a vér valaki számára nélkülözhetetlen. Persze ha vámpír lennék, akkor lehet, hogy másképp gondolnám ezt a dolgot, de most így látom és nem hiszem, hogy tudnék rajta változtatni.
    - Ha gondolod, akkor vegyük úgy, hogy egy senki vagyok és meghallgatlak. Köztünk marad – mosolyogtam rá kedvesen. Ez még mindig megvan bennem, egyszerűen csak le akarom venni az emberek válláról a terheket már csak azzal is, hogy meghallgatom őket. Ha nem tudok tenni semmit, akkor legalább könnyebb lett a szíve, mert el tudta mondani valakinek, de ha segíthetek hát akkor állok elébe és megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni érte. Ha mással nem, akkor legalább egy tanáccsal megpróbálok szolgálni neki.
    - Hmm, én próbálom megtalálni Tessát. Sok év telt el azóta, de jó lenne újra látni… - még emlékszem a régi szerelmemre, akivel igazából soha nem lehettünk teljesen egymáséi, mert ő valahol mindig inkább a legjobb barátomat szerette, akit végül én éltem túl. Erre gondolom senki nem számított még én magam se. Sokszor nagyon hiányzik még most is, de ilyenkor csak beugrok Jace-hez, mert nagyon hasonlít a jellemük. Ez talán egy picit mindig enyhíti a fájdalmat, ami ott fog maradni egészen addig, míg én is porrá nem leszek, ahogy az egykori parabataiom.


    remélem tetszik.:* ₪ music ₪ 622 ₪ ₪ haircolorclothes
    avatar
    Al O'Connor

    Faj : Démon
    Rang : Beleth - Engedetlenség Démona
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Alkukat kötözgetek, de hadsereget igazgatok

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Vas. Jan. 15 2017, 18:25

    Amanda & Al ©



    Új év, új idő, új célok. Mindenki így akarja kezdeni az új esztendőt nem igaz? A legtöbbje mindig így kezdi. Elkezdenek fogadalmaik szerint cselekedni, mert hát ők el határozták magukat nem igaz? A kövérek edzeni járnak, hogy megszabaduljanak a felesleges hájtól, a hazudozók megfogadják most már becsületes életet fognak élni. A gyilkosok pedig a börtönben amint szabad lábra helyeződnek, tiszta életbe fognak kezdeni. Milyen sok hazugság nem igaz. Mindenki tudja, hogy saját maguk sötétje ellen nem tudnak elmenekülni. A kövérek, újra zabálnak, a hazugok csak még több kitalációt szülnek amit már maguk is bevesznek nem, hogy azok akik a környezetükben élnek. A gyilkosok meg jövőre ismét a börtönbe csak akkor már villamos székbe is...És akkor le hozzánk mi meg szeretettel telve várjuk. Furcsa, hogy pont ez jutott eszembe itt a múzeumban ácsorogva ahogy az egyik festményt nézegetem amin különös módon  almák vannak egy tálban. Igazi gyümölcsös csendélethez való gondolatok nem igaz? Halkan szusszanok majd ellépek a képtől és körül nézek. Nincsenek sokan ma sem...Pedig amit díjazni tudok az a festészet, érdekesnek találom, és ha tehetném  magam is festenék, csak éppenséggel semmi érzékem nincs hozzá, így maradt az a feladat, hogy csodáljam a képeket. Meg van a szép érzékem kritikusnak simán elmehetnék. A következő kép egy pár harc, angyali és démoni szimbólumokkal megáldott ember testek között. Ha még így néznénk ki...viccesnek találom az ilyesmit, de hát most mit lehetne tenni, kissé naivak szegények, csak a fantáziájukra bírnak hagyatkozni. De hát ezért is találom olyan mókásnak őket, és legfőképpen könnyű játékszernek. A nagyterem márvány oszlopokkal ékesített és a falakon sorra festmények. Néhol pedig egy szobor állítva vagy egy üveg akvárium amiben minden féle kis arany díszek amik már ütöttek és kopottak, de hát számukra ez hatalmas érték, és meg kell mutogatniuk minden embernek. Már akit érdekel. Engem is érdekel pedig sok mindent láttam életem során....ezeket a dísz tárgyakat, és festményeket is mind és be vallom fura most őket egy múzeum faláról lógva látni vagy egy üveges vitrinből vissza néznek rám. A viseletem most elegáns egy szürke zakó és egy fekete ing van rajtam, és a zakóhoz illő szürke nadrág, meg persze egy bőr férfi cipő.


    avatar
    Amanda Norton

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 57
    Foglalkozás : művész

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Vas. Jan. 15 2017, 19:11


    Al & Amanda ©


    Hetek óta készülök, hogy kimozduljak kicsit és magamba szívjam a művészetet bármi formájában. A galériám nagyon apró, szinte csak egy kis eldugott terem New York egyik forgalmas utcájában. Régen sűrűn megfordultam a nevesebb múzeumokban, mint a Metropolitan Művészeti Múzeum. Igen, ott elég sok időt töltöttem, bámulva a rengeteg műremeket, miből sokszor ihletet merítettem festményeimhez. A napokban járva a várost megakadt szemem egy plakáton, miszerint egy időszaki kiállítás nyílt a Brooklyn Múzeumban. Pont kapóra jött, ott talán egyszer, ha nem kétszer fordultam meg, itt az ideje újra ellátogatni. Nem minta az állandó részlegük nem lenne csemege számomra, azt sem fogom kihagyni. Illően felöltözöm. Egy térdig érő, hosszú ujjú fekete ruhát húzok a színben hozzáillő fekete bokacsizmámmal és a szürke szövetkabátommal. El is indulok, hogy időben odaérjek. Tömegközlekedést választom, nem szeretnék csapzottan megérkezni a siető séta miatt. Lassan megérkezem és besétálok az épületbe. Már a bejáratnál kellemes érzés fog el, a művészet sajátos illata már a külső teret belengi, s ahogy belépek elém tárul a letisztultság képe. Gyönyörű. Mielőtt a kiállításra mennék, megindulok a festmények irányába. Itt nincsen meghatározott téma, minden stílus egyben megtalálható. Kicsit csalódott vagyok, amint látom, alig akad pár látogató, de nem búslakodom, hiszen így nem kell tolongani, hogy alaposabban szemügyre vegyem az alkotásokat. Akad, amelyik nem nyeri el tetszésem, és akad, amelyik kifejezetten lenyűgöz. Előveszem a jegyzetfüzetem és firkantok bele. Többnyire átelemzem az ecsetvonásokat, a festék állagát, a technikát. Mindenkinek más módszere van, én pedig kipróbálom, melyik áll hozzám közelebb. Folytatom a többinél. A bonyolultabb, mély jelentőséggel bíró műveket szeretem inkább. Amikor a festő rám bízza, hogy mit látok bele. Imádok egy csoporttal részt venni ezen eseményeken, hiszen jó hallani mások véleményét a képekről. Most is egy pár teljesen ellentétes gondolatot fogalmazott meg egy képpel kapcsolatban, mint ami nekem eszembe jut róla. Mosolyogva járom végig, majd a következő megállónál egy férfi álldogál. Karakteres arca van és nagyon komoly tekintete. Biztos vagyok benne, hogy ő is más véleményen van a festményről. Odalépek én is, és alaposan megfigyelem a képet, közben azon jár az agyam, talán ő is egy híres művész lenne? Ismét előveszem a jegyzeteim és leírom, amit látok, mellé jegyezve a véleményem, néhol én más árnyalatot használtam volna.


    avatar
    Al O'Connor

    Faj : Démon
    Rang : Beleth - Engedetlenség Démona
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Alkukat kötözgetek, de hadsereget igazgatok

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Csüt. Jan. 19 2017, 22:37

    Amanda & Al ©




    Csak nézem a képet, és hirtelen úgy érzem, mintha megelevenedne a piros föld alattunk a homokkos talaj, alattunk a véres folyóval ami több angyal és, démon vérével keveredik, és csak ez a kettő maradt jelképesen akik még nevükben egymás ellen harcolnak. Mélyet szusszanok, és hirtelen valami feleszméltet a képzelgésből. Vagyis abból a képzelgésből ahogy bele zuhan mindkét fél a véres folyóba és végre nem maradna más csak a semmi. Nem is akármi zavar meg. Egy kis camion tünemény... Vöröses barna íriszeimet lassan végig futtatom rajta. Milyen kis fiatal vér. Ismeretlen számomra a vére...vajon kinek a fattya lehet? Vissza tekintek a képre ami megint kezd valósággá válni körülöttem, de aztán megszólalok, a hölgynek címezve szavaimat.-Furcsa kép nem igaz?-kérdezem ahogy tekintetemet most nem veszem le a festményről, és csak nézem a vonalakat, az alkotás pillanatát, és azt mi vetett véget miért lett az ami, és mi mit keltett a készítőben.-Maga szerint mit ábrázol?-kérdezem ahogy szemem sarkából rá pillantok.-Jó és rossz közötti, harc? Az ellentétek viszálya? A folytonos gyűlölet, harag ellenvetések csatája? Aminek mindig fent kell állnia, és ott bújdosik mindannyiunkba?-kérdezem miközben ismét a képre tekintek.-Tudja mi lett a készítővel? Öngyilkos lett. Fejbe lőtte magát, a kép elkészülte után. Nem érdekes egybe esés?-fordítom felé fejemet.


    avatar
    Amanda Norton

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 57
    Foglalkozás : művész

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Szer. Feb. 08 2017, 17:03


    Al & Amanda ©


    Ahogy elmélyülten nézem a képet megszólít a férfi. Rápillantok, majd a képre és egy percig némán nézem. Nem gondolnám, hogy így lesarkította a művész a mondanivalót. Természetesen az ellentéteket szimbolizálja, de nem csupán ez a lényeg. Jó és jó között is van ellenvetés, ahogy a sarokban lévő, szinte kegyelemért könyörgő nő néz fel társára, aki közömbös tekintettel hagyja figyelmen kívül. Szemmel láthatólag a festő kedveli az angyal-, démonábrázolást, mint jó és rossz megtestesítése. Drasztikusan szerette volna tudtunkra adni a véleményt. Úgy érzem, mindannyiunkban ott bujkál mindkettő. -bólintok, ahogy helyeslek kérdésére. Rajtunk áll melyiket hagyjuk érvényesülni. Az sem kizárt, hogy önmagát festette meg, amit belül érez, a marcangolást, a széthúzást. Talán egy utolsó üzenet, majd végez magával. -aprót vonok vállaimon, ahogy a férfi felé fordulok. Igazából ez nem az én stílusom, annyira nem is értek hozzá, bár ez a szép a művészetben. Mindenki azt lát benne, amit csak szeretne. A fantáziánkra van bízva a megértése. -mosolyodom el halványan. Ön mit gondol, mi lehet a mögöttes tartalom, a mű üzenete? -nézek ismét a képre.


    avatar
    Al O'Connor

    Faj : Démon
    Rang : Beleth - Engedetlenség Démona
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Alkukat kötözgetek, de hadsereget igazgatok

    Re: Brooklyn Múzeum

    on Vas. Feb. 12 2017, 19:50

    Amanda & Al ©




    Csak csendben hallgatom az ő elképzeléseit. mire gondol, mi az ami szerinte üzenet a képben. Csak figyelem a festmény miközben hallgatom szépen csengő hangját és egyre szélesebb mosoly húz az arcomra a mese. Csak halkan szusszanok és ahogy befejezi, majd kérdésével fordul felém, még mindig a képet nézem. Kell pár perc mire feleszmélek.-Oh, bocsánat elmerengtem az elemzésében. Hogyan...? Én?-halkan elnevetem magamat és a festményre tekintek ismét.-Nos...szerintem csak...a benne harcoló engedetlenség, fordul az elvárások, a társadalom szabályai ellen, amit éppenséggel az angyal-ördög párbajjal ábrázol. Az, hogy ellene akart menni a dolgoknak, mégis félt attól, ha ki áll a sorból megbélyegzik, és magányba taszítja a társadalom. Félt kiengedni a magában rejlő valamit ami kínozta, és a legjobb megoldásnak azt látta, hogy pisztolyt dugjon a torkába aztán bam.-mutatom ahogy felemelem bal kezem és kinyitva a számat fegyvert formálok a kezemből és csinálok úgy majd elvéve kezem vigyorodom el és tekintek a hölgyre. Pici, szép kis cambion....Kis fiatal teremtés...Csak azt látja amit ismer, amit nem azzal nem foglakozik még. Pedig az ismeretlen az egyik legnagyobb mester és tanító. Le pillantok magam elé, majd vissza rá.-Én így gondolom a dolgot a képpel kapcsolatban. De nem csak ez van a szobában. Van kedve velem körbe sétálni ezeken a termeken, meglesni milyenek is ezek a képek?-kérdezem ahogy szélesebb lesz a vigyorom, kissé cápafog állkapcsom finoman csillan.



    Sponsored content

    Re: Brooklyn Múzeum


      Pontos idő: Pént. Nov. 24 2017, 04:45