Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Wall Street
by Jackson Montgomery Yesterday at 23:59

» Brian lakása - Hálaadás
by Thomas Mackenzie Yesterday at 22:12

» The River Café
by Allena Rhys Yesterday at 21:59

» Broadway
by Damien James McCormack Yesterday at 13:24

» Hudson Heights
by Admin Yesterday at 00:05

» Brooklyn Army Terminal
by Leo Veikko Szer. Nov. 22 2017, 23:03

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Szer. Nov. 22 2017, 21:16

» Hotel Plaza Athénée
by Camilla Wander Szer. Nov. 22 2017, 17:51

» Gabriel Háza
by Gabriel Skoglund Szer. Nov. 22 2017, 13:20

» Clove Lakes Park
by Mikhal Zharkov Szomb. Nov. 18 2017, 20:13

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Médianegyed

    Share

    Médianegyed

    on Pént. Jan. 16 2015, 11:12

    The New York Times
    New York Daily News
    New York Post
    (és még sorolhatnánk)

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Kedd Ápr. 07 2015, 22:41

    ÁTEMENTILEG FOGLALT TERÜLET


    Run away from me...





    Nem tűnik túl eseménydúsnak a napom, mindössze egy megrendelőm van akinek démon idézést kell csináljak, egy kekélia démont ami eléggé ocsmány, de hát az ügyfél tudja, és elég tekintélyes összeget hajlandó fizetni azért, hogy megtegyem neki. Előkészülődök és már a gyrtyák is megvannak, már csak az ügyfél kell. Addig meg elütöm az időmet valamivel, és legnagyobb meglepetésemre felcsipog a telefonom és automatikusan nyúlok utána hogy válaszoljak Alecnek, amikor megakadok. Nem is ő írt nekem sms-t. Catarina, hogy találkozhatnánk. Meglep hiszen annyira elkötelezett a betegei felé hogy folyamatosan túlvállalja magát és nem lehet szinte sosem utolérni csak telefonon, de most mégis velem akarja tölteni az estéjét, ami azért valahol mélyen jól esik, de azt is tudom hogy valószínűleg valami mást is akar, nem csak csodás társaságomat.

    Az ügyféllel való találkozás, idézés és takarítás után, éppen legújabb szerelésemben indulok útnak. Közepesen hosszú hajamba éppen narancs szín csíkok vegyülnek és egy fekete bőrnadrágot viselek, bakanccsal, lezseren fűzve, valamint egy fekete atlétát és arra húztam fel egy söttszürke farmeres kabátszerűséget. Fülemben a fülbevalóim, és orromon egy kis kereklencsés szemüveg, sötétített lencsékkel. Elég feltűnőek a sárga macska szemek, és nem szeretem mágiával leplezni mint Cat a bőre színét. Elémegyek a klinikához és a falhoz támaszkodva várom amíg megjelenik.
    - Catarina, micsoda öröm, mint mindig - mosolygok rá ahogy meglátom és leveszem a szemüvegem hogy rá ragyogtathassam sárga szemeim. Előtte nem titkolom, ahogy ő sem a bőre színét. Csak az emberi szemek elől rejtőzünk el, nem hiányozna a sok idétlenkedés. Abból kijut a vadászokkal épp elég.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Szer. Ápr. 08 2015, 10:06


    Magnus & Catarina

    Új találkozás, régi gondolatok







    Minden nap egyformán telik, ha az ember nem veszi észre az apró változásokat. Olyan ez, mint egy végtelen utazás. Ha nem fordítasz rá elég figyelmet, akkor minden elsuhan melletted, és hiába is próbálsz utánakapni - már elmúlt. Viszont ha keresed a részleteket, akkor egy kaland az egész, melynek te is szerves része vagy, sőt... irányítója!
    Most érzem igazán, hogy elfeledkeztem erről. Elfelejtettem, milyen utazásként megélni a hétköznapokat. Csak a munkám létezett. A gyógyítás. S bár számomra ez mindennél többet jelent, mégis olyan, mintha egyetlen pontra fókuszálnék, és ezért nem látnám a teljes képet, vagy csak nem akarom? Ezen változtatni kell...

    Hazaérve fáradtan süppedek be a kényelmes fotelbe. A gravitáció vonzóereje mintha itt sokkal erősebben hatna. Nyújtózkodom a telefonomért, de csak azt érem el, hogy a földön landoljon. Annál lejjebb úgysem esik. Erőt veszek magamon és felveszem. Bepötyögöm Magnusnak az üzenetet, hogy találkoznunk kell. Itt az ideje, hogy kilépjek a saját világomból, és ne hunyjak szemet a dolgok felett.

    Ismét egy eseményekkel zsúfolt napot tudhatok magam mögött. Szinte érzem, ahogy feltölt a napsütés. A napom nagy részét falak és neoncsövek között töltöttem - ez üde változatosság.
    Nem kell sokat keresgélnem, máris kiszúrom Magnust. Őt nehéz lenne nem észrevenni.
    - Magnus, már idejét sem tudom, mikor láttalak utoljára. - felelem. Ahogy a sárga szemek rám villannak, elmosolyodom. Sosem szerette titkolni, ki is ő valójában. Bár neki egyszerűbb leplezni a feltűnő macskaszemeket. Egy kék bőrt nehezebben magyaráznék ki.
    - Látom sikerült a szemed színéhez alakítanod a külsődet. - jegyzem meg a narancs színű csíkokra nézve. Akár egy tigris. Elmosolyodom. Majd felemelve a kezem gyorsan hozzáteszem.
    - Mielőtt belekezdenél, kivételesen nem akarok semmit. Épp ellenkezőleg... bár szerintem a beszélgetés kellemesebb lenne egy ital mellett. Ne aggódj, vigyázok rád! - villantok rá egy vigyort, és el is indulok az utcákon.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Szomb. Ápr. 11 2015, 02:08


    Run away from me...



    Ahogy várakozom a klinika előtt, ahol dolgozik elgondolkodom hogy miért csinálja ezt, azonkívül hogy a legnagyobb tehetsége a gyógyítás. Minden más tanulható, ahogy én is megtanultam mindent, úgy ő is eléggé jártas mindenfélében ezen kívül, de valamiért nem kamatoztatja, és nem halmoz fel vagyont, pedig szinte a világ összes pénze is a mienk lehetne ha azt akarnánk és észre sem vennék, de nincs rá szükségünk. Neki még még annyira sem. És nem lenne baja semmivel, remekül elrejti a bőre színét is, és én is csak azért látom, mert tudom mit nézzek és előttem nem szégyenli valamiért, magam sem egészen értem ilyenkor miért. Ahogy kilép az ajtón, megismerem azonnal, hiszen annyira jellegzetes, bár nem olyan magas mint én, nem is éppen alacsony. Elé megyek, ahogy vagyok, és elégedetten veszem tudomásul hogy megcsodálja a legújabb stílusom amit követek, és ez még szerintem is egészen vállalható. Szeretem a huszonegyedik századot sokkal jobban mint a francia korszakot. Az a sok rizspor nevetséges volt.
    - Hát igen, nagyon elfoglalt vagy ami azt illeti, szinte már hiányzik hogy valamiféle balhé miatt együtt dolgozzunk megint... - mosolyodom el, hiszen legutóbb a nagy háború alatt működtünk együtt minden más alvilágival is. Sebastian, Valentine fia elég sokak ellensége volt.
    - Igen, határozottan sikerült megtalálnom az éppen tetsző formációt. Olyan vagyok mint valami rocksztár - nevetek fel ahogy a küllemem dícséri hogy összeöltöztem a szemeimmel. Van benne valami. Most valami fenevadnak tűnhetek.
    - Hm, pedig azt hittem megint sos vészhelyzet van és nélkülözhetetlen hogy összedolgozzunk - mennyivel egyszerűbb lenne hármasban de Ragnor Fell sajnos már zöldell velünk. Micsoda kár, az egyik legrégebbi barátom volt, csakúgy mint Catarina. Ahogy egymás mellett sétálunk eszembe jut, hogy régen Londonban is sétáltunk így, amikor Valentine még fiatal volt, és lecsapott minden alvilágira aki az útjába került és féltettem Catet.
    - Jó ötlet, de nem kell vigyáznod mostanában már csak mértékkel iszom... - khm, azaz többnyire, de még a hideg is kiráz ha eszembe jut az a perui nyaralás.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Hétf. Ápr. 13 2015, 10:15


    Magnus & Catarina

    Új találkozás, régi gondolatok






    Akárhány évet élünk is le, mindig választások elé állít bennünket az élet. Ezért fontos számomra, hogy megteremtsem a saját értékeimet. Ha egy saját magad által felállított szabályrendszer szerint élsz, akkor ezen szabályok betartása nem kényszer, hanem az élet megszokott része.
    Úgy gondolom, a tudásom - a gyógyító képességem - is egy olyan érték, amivel nem szabad könnyelműen bánni. Szerezhetnék vagyont, lehetnék gazdag, vagy befolyásos. Rendelkezhetnék hatalommal. És utána? Üljek a gazdagságomon a lábamat lóbálva aljas terveket eszelve ki? Nem. Inkább a gyógyítást választottam. A hatalmat, hogy segíthetek olyan embereken, akik bármely pillanatban ellenem fordulhatnak csak azért, mert más vagyok, mint ők.
    A gyógyításban nagy segítségemre van ez a kor. A technológiák robbanásszerű fejlődése. Ma már egy nevetségesen egyszerű kezelés nem ér fel egy csodával - ma már bármit elhisznek az emberek a modern orvostudománynak.

    Elmosolyodom, mikor Magnus a balhékat emlegeti. Az elmúlt évszázadban volt részünk jónéhányban.
    - Ha rólad van szó, mindig felmerül a balhéba keveredés lehetősége. Mintha vonzanád a bajt... - jegyzem meg csipkelődve. Mindig is úgy gondoltam, hogy túlságosan minden lében kanál. Egyszer ez fogja bajba sodorni. Én pedig majd megyek és kihúzom - ahogy azt a barátoknak illik.
    - Csak nem megint bele akarsz sodorni valamibe? - kérdezem, miközben az egyik szemöldököm felhúzom kérdően. Mivel a külvilágtók viszonylah elzárkózva élek, sosem lehet tudni, hogy megint éppen milyen kalamajkába keveredek bele csupán azzal, hogy Magnussal megiszok egy italt.
    - Én inkább cirkuszi mutatványosnak mondanálak. De az állatkertben is biztos sikered lenne. - ugratom továbbra is. Szerintem mélyen, legbelül már hiányoztak neki a csipkelődő megjegyzéseim. Bár ezt sosem vallaná be.
    - Igen, nélkülözhetetlen, hogy összedolgozzunk. Csakhogy a probléma jelenleg a felszín alatt lappang még. - egy pillanatra elkomolyodom, majd elnevetem magam, és elindulok az utcán. Amikor kijelenti, hogy ezentúl csak mértékkel iszik, kuncogni kezdek.
    - A mérték mindenkinél más. De remélem, túltetted magad a tengerimalacokon. - vigyirodom el, miközben megérkezünk a bár elé.

    Nem várok sokáig. Benyitok, és intek a pultosnak. Körbenézek. A helyiség gyéren van megvilágítva. S csupán néhány ember iszogat a félhomályban. A falak mentén boxok vannak, így könnyen lehet magánbeszélgetéseket folytatni.
    A pultnál rendelek egy pohár bort, és az egyik box felé veszem az irányt, ahonnan könnyen szemmel lehet tartani a bár többi részét. Ez nem paranoiai, csupán elővigyázatosság. Miután helyet foglaltunk, Magnusnak szegezem a kérdést:
    - Most pedig mesélj! Miről maradtam le?

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Szer. Ápr. 15 2015, 01:04


    Run away from me...



    Catarina

    Vannak dolgok az életben amit nem tudok megunni, de vannak olyanok is amikre nem vágyom mindennél jobba. Egyik ilyen dolog a pénz, mindig is sok volt, és most is sok van, de ha tehetem elverem valamire, nem akarom felhalmozni és ülni rajta mint valami sárkány a kincsein. Az nevetséges, és azért élek már ennyi ideje hogy élvezzem az életet így mindig csak annyi pénzt gyűjtök össze amiből kényelmesen kijöhetek, nem tartom magam különösebben pénzhajhásznak sem milliárdos nem vagyok. Nem hiszem hogy ez életcél lehetne, hogy sárkány kincset gyűjtsek. Nem rég láttam erről egy nagyon kellemes kis mozifilmet, el ne felejtsem megnézetni Caterinával is, talán viccesnek fogja találni hiszen sárkányokkal még sosem kalandoztunk. De mozivásznon kifejezetten szép látványt adnak.
    - Nem is igaz. Megbántassz. Én nem keveredek bajba, az árnyvadászok teszik és mindig megtalálnak hogy segítsek rajtuk és én meg az áldott jó szívem - tárom szét a karjaim, ahogy magyarázok és sétálok mellette, és még a karom is felajánlom neki a régi szép idők emlékére. Sokat sétáltunk mi Londonban és Párizsban is így az akkori korok divatjának megfelelően, még Ragnor barátom is ellátogatott oda, és aztán összebarátkozott azzal az átkozott Raphaellel aki... aki már nem él, és valahol mélyen még kicsit bánt, hiszen nekem kellett volna megmentenem, és Sebastian a szemem előtt ölte meg. Még mindig képes vagyok borongani ezen.
    - Nem, kivételesen nem kell megmenteni sem a nephilimeket, sem a világot és démon invázió sem fenyeget - mosolyodom el, hiszen ez most a törékeny béke korszaka és nem is igazán bánom, jól esik nekem is hogy emberi mértékben ismerkedhetek és fiúzok, mivel Alec eléggé gátlásos és félénk, bár ha megolvasztom a jeget akkor már nem, de minden kezdet nehéz, mint azt mondják. Sajnálom hogy Ragnor nem ismerhette már őt.
    - Hm, még az sem voltam. Cirkuszi mutatványos. Viszont az állatkert az fájt, nem vagyok tigris... bár lehet annak látszom - és valamennyire tudom is formálni a testem ha úgy alakul de azok nem véglegesek és nem is folyamodok ilyesmihez hacsak nem muszáj. És ne legyen az. Valahogy jól esik Catarina közelsége, olyan ember ő akit a legrégebben ismerek, és ennyi év után még az ellenségemmel is szívesen diskurálnék, nem hogy vele, hiszen ő a barátom és sosem csalódtam benne, kivéve amikor.... khm, jó oké. Ez így nem egészen igaz, hiszen nem adott nekem tanácsot, amikor ajándékot akartam vásárolni Alecnek...
    - Hm, igen, ki tudja mi lappang a felszín alatt. Az a helyzet hogy a béke ellenére, én nem vagyok nyugodt. Túl öreg vagyok már, ismerem az ilyen véren vett békét... - élek egy jelképes kifejezéssel és ahogy sétálunk többen is megbámulják a megjelenésem, de most valahogy észre sem veszem, pedig amúgy szívesen teszem magam az idegen szemeknek, úgyis csak egy hóbortos alaknak nézhetnek. Ahogy odaérünk kinyitom Cat előtt az ajtót, régi udvariasság ez. Tudom hogy nem fogja megköszönni.
    - Hm, nem ami azt illeti még mindig nem. Azóta viszolygok szerencsétlen szőrmókoktól, és látni sem bírom őket - borzongok meg látványosan ahogy emlékeztet hogy a legutóbbi másnaposságom után tengerimalacokkal dörzsölték végig a testem, hiába könyörögtem kegyelemért. Én. És nem hallgattak rám.
    - Mostanában tényleg nem iszom annyit, főleg mióta ráfáztam Meliornnal. Tudod, aki meg akart ölni Sebastian parancsára - emlékeztetem, hiszen azóta tényleg óvatos vagyok, és még kaktusz sem szeretnék lenni egy mamut sivatag kellős közepén. Elfoglalunk egy kellemesen kieső zugot a helységben és nem méltatlankodom, én is ide ültem volna le ha én választok helyet. Belátni az egész kis lokált.
    - Hát mostanában eléggé visszafogott vagyok és gyakorlom a monogámiát Alec mellett.... - mosolyodom el, hiszen ez szerepelne leggyakrabban az alvilági news lapjain ha lenne ilyen pletykarovatunk. Hihetetlenül sokat képesek csámcsogni a magánéletemen és a bulikon amiket még mindig tartok. Szeretek bulizni, örökké fiatal vagyok, és mégsem...


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Hétf. Ápr. 20 2015, 10:44


    Magnus & Catarina

    Új találkozás, régi gondolatok






    A motiváció egy olyan erő, amit nehezen fedezünk fel magunkban. Mindnekinek máshogyan jelentkezik. Van, akit a pénz motivál, másokat a kihívások, akad, aki csupán elégedett akar lenni az életével, de hogy mi okozhatja ezt az elégedettséget, még ő maga sem tudja.
    - A te áldott jószíved az, ami egyszer az én vesztemet okozza. Magnus, téged nem a jó szíved vezet, hanem az ismertség... vagy inkább elismertség?  - nézek rá, miközben kérdőn felhúzom a szemöldököm. Tudom, hogy tud magára vigyázni, viszont az évszázadok alatt épp elég ellenséget szerzett ahhoz, hogy ne ugorjon fejest minden mondvacsinált kalandba. Szinte látom magam előtt, ahogy magában méltatlankodik, amiért úgy kezelem, mint egy neveletlen kölyköt. De ha egyszer úgy viselkedik?

    Régen valóban sokat sétáltunk így. Szerettem azokat az estéket. Az éjszaka sötétjében még rejtőzni sem kellett. Elrejtettek minket a sötét felhők. Kiráz a hideg, ahogy beférkőznek a tudatomba a sötét emlékek arról a korról. Megrázom a fejem, mintha azzal minden régi dolgot el tudnék űzni belőle. Az érzések halvány lenyomata azonban bennem marad.
    - Magnus, mindig van kit megmenteni, csak lehet, hogy a te mércéd alatt van. - vigyorodom el. Most jöttem el a munkahelyemről, és a kórházban minden nap olyan lelkekkel találkozom, akik megmentésre szorulnak. Számomra a világ megmentése nem egy démon invázió megakadályozása - bár azért az sem utolsó szempont -, hanem a mindennapos cselekedetek. Míg ő bulikat szervez, én túlórákat szervezek a kórházban. Az élet szép!

    - Igaz, nem tigris vagy, hanem majom! - nevetek fel hangosan. Ez egy olyan lehetőség volt, melyet kár lett volna kihagyni. Ha nem lenne rajta napszemüveg, akkor most biztos csúnyán villogtatná rám a szemét. Így viszont könnyedén úgy tehetek, mint aki semmit sem gyanít.
    - És mit súgnak az ösztöneid a békét illetően? - kérdezem kicsit komolyabb hangon. Van, ami látszik a felszínen, van, amit csak az életösztön mutat meg. Néha úgy gondolom, hogy annyira elmenekültem a saját álomvilágomba, hogy az ösztöneim betompultak. Most ezen akarok változtatni. Nem az a legveszélyesebb, ha ellenség figyeli minden lépteted, hanem ha nem látod meg valaki más szemében a szándékot. Ehhez azonban pengeéles érzékelés kell.

    Nem köszönöm meg, hogy kinyitja az ajtót. Régi szokásra eredeztethető ez vissza. Ő a férfi - még akkor is, ha kapcsolatunk csupán baráti. Könnyedén belibbenek előtte az ajtón, és helyet foglalok a kiválasztott asztalnál. Még szerencse, hogy kevesen vannak a helyiségben - így nem kell tartani sem ismerőstől, sem ismeretlen meglepetéstől.
    - Magnus, még mindig jobb, mintha hagyunk kaktuszként, nem? Gondold meg, és lásd be végre, hogy mindez csak érted volt.  - nem tudom elnyomni a vigyoromat, de a mondanivalóm végére beillesztek egy színpadias sóhajt is. Ez hosszú vitatkozásunk tárgya már. Mégis kedves emlék. Nagyon jól leírja, milyen is valójában a barátságunk.
    - Na és mi a helyzet a végeláthatatlan bulikkal? - nem gondolom azt, hogy Magnus teljesen megváltozott volna. Lehet, hogy nem iszik annyit, de az biztos, hogy az életet nagy kanállal falja.

    Mikor kihozzák az italunkat, felé emelem a poharamat mielőtt belekortyolok. Mikor azonban a monogámiáról esik szó, majdnem kiköpöm az italom, ahogy elkezdek nevetni.
    - Te visszafogott, és monogám? Remélem, nem vagy beteg. Ha gondolod, megvizsgállak. - heccelem tovább. Elképzelem, ahogy Magnus Bane otthon ül a kandalló melletti kényelmes fotelben, rongyos melegítőnadrágban, kezében egy könyvvel... ez minden csak nem ő. Vigyorogva hozzáteszem még:
    - Kérlek mesélj erről az Alecről, aki miatt igába hajtod végre a fejed, öreg barátom!

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Kedd Ápr. 28 2015, 14:09


    Run away from me...






    Néha elgondolkozok hogy mi vette rá legrégibb barátosnémat arra, hogy ennyire önzetlenül tegyen az emberekért, és ne csak úgy mint a legtöbb warlock - köztük magam is - pénzé teszem a tudásom legjavát, és ami nekem apróság annak is megkérem az árát, a mágia sosincs ingyen és mindig van valami bökkenő benne. Azonban vannak ártalmatlan apró varázslatok is amik beépülnek a mindennapokban és nem igazán tűnik ki hogy valamit nem emberi tempóval csinálok meg hanem mágiával. Mint az aktuális styleom.
    - Eddig sem okoztam a vesztedet és ezután sem szándékozom azt tenni, azt hiszem talán hiányoznál, vagy ilyesmi. Nem különösebben hajtok egyikre sem, én csak élem az életet és nem akarok unatkozni ahhoz túl sokáig élek hogy unalmas szürke hétköznapjaim legyenek - válaszolok neki halovány mosollyal hiszen nem igazán hagyom hogy bármi is megegyen, főleg nem az unalom. Van elég  ellenségem ahhoz, hogy még akkor se unatkozzam amikor azt tenném, és néha volt már rá példa - na nem mindig, csak néha - hogy Cat jótanácsai mentették meg a fejem hogy ne guruljon le a nyakamról.

    A séta a régmúltat idézi fel bennem hiszen Londonban és Párizsban is eleget sétáltunk így az éjszakában, csak az akkori kor még megkövetelte hogy ne nagyon látszódjunk másnak, mint az emberek többsége, nem voltak valami elfogadóak, hiszen Catet egyszer máglyán akarták elégetni. Megmentettem, egy warlock sem érdemli meg azt a halált, főleg nem egy olyan nő, akit azért bélyegeztek meg mert csodával határos módon - persze csak saját hatalmát használva - meggyógyított egy szerencsétlen asszonyt. Amit mond abban van igazság, mégsem érzem az egész világ sorsát hogy megmentsek mindenkit. Az nem az én dolgom, és a világ előbb utóbb úgyis elpusztítja önmagát, én inkább kivárom, hátha valaki másnak nagyobb kényszere van a megmentésre. Mint Catnak, aki a mindennapok hőse.
    - Hééé ez gonosz volt... Én igenis kis tigris vagyok jelenleg - sértődök meg látványosan körülbelül fél percre. Addig hozzá sem szólok, rá sem nézek, semmit nem csinálok csak csendben lépkedek előre a célunk felé. Azonban amikor a törékeny békesség kerül szóba, már nem érzem olyan viccesnek a dolgot, és hiába telt el azóta jó pár év, nekem az semmiség, és nem vagyok nyugodt.
    - Nem tudom pontosan, de semmi jót. Tudod, mostanában megint álmodok dolgokat, baljós és szürke ködös álmok... legutóbb is emlékszel mi lett? Sebastian a világra szabadult, mi kirándultunk Edomba és alig hajszálon múlt hogy túléltük... - igen, túléltük mivel az árnyvadászoknak sikerült engem is nyakig belekeverniük és Catnak is, amikor közölte hogy én menjek a warlockok nevében a Klávé gyűléseire. Csak hogy Alec közelében lehessek.

    Belépve a kis kávézóba ajtót nyitok neki, hiszen régen még dívott, és bár a modern korban élünk van ami nem fakul meg olyan gyorsan és ez is olyasmi, na meg persze Catet szeretem is a maga módján, amikor éppen nem szekíroz. Hm, van egyáltalán olyan?! Na mindegy, helyet foglalunk, kimondott szavak nélkül egyezünk meg hogy melyik asztal legyen.
    - Jó az igaz hogy elég hülyén festenék kaktuszként, de igazán visszafoghattatok volna ti ketten voltatok én meg csak egyedül.... és csak hogy tudd a mai napig nem bocsátottam neked AZT! - duzzogok még egy kicsit, és rendelünk is, ami nem soká meg is jön. Az én italom nagyon zöld, kiwis koktél.
    - Még mindig szeretek bulizni, és rendszeresen tartok is ilyen jó bulikat a tetőtéri lakásomban igaz  olykor kell némi tértágító bűbáj is, de.... sok érdekes információt tudok meg olyankor - hiszen az alvilág rosszabb mint a fecsegő vénasszonyok gyülekezete. Az azonban igaz, hogy a mérték változott és még imádok nagy lábon élni és az életben lubickolni ha már egyszer megtehetem, miért ne tegyem meg?

    Felnevetek a jelenetre, ahogy Cat majdnem visszaköpi az innivalóját de szerencsére túléli. Mégis van valami kedves a nevetésében, régen nem nevetett ennyit.
    - Nem vagyok beteg. Legalábbis azt hiszem... igazából fogalmam sincsen... - válaszolok ahogy hátrarázom a hajam, most nem játszok vele. Neki nem játszom el a szokásos varázslatos személyiségem, ő tudja hogy az vagyok.
    - Hm, árnyvadász, Lighwoodék gyermeke. Nem szeretem azt a családot, és mégis Alec annyira más a szülei és annyira.... ártatlanul naiv. Nem akartam megrontani, és szakítottam vele még a háború előtt de.... nem fogadta el, utánam jött, kiharcolta hogy figyeljek rá és.... észre se vettem és elrabolta a szívem - szólalok meg, kivételesen láthatja is hogy komolyan gondolom, mert bár sokszor voltam szerelmes, kevés olyan volt akivel éveket is együtt töltöttem, árnyvadásszal meg sosem.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Hétf. Május 04 2015, 12:56


    Magnus & Catarina

    Új találkozás, régi gondolatok





    Az, hogy annak születtem, ami vagyok, sokféleképpen is felfogható. Kihasználhatnám az erőmet, és szerezhetnék rajta hírnevet, gazdagságot, pénzt... de ezek engem sosem motiváltak. Nem azért, mert attól tartok, hogy esetleg lebukok a mondainek előtt, még csak nem is azért, mert szégyellem, hogy ki vagyok, és mire vagyok képes. Számomra mindez érdektelen. Azért segítek az embereken, hogy jóvá tegyem mindazt, amit csak tudod. A hibákat, amiket elkövettem. Csupán egy cseppnyi jóságot csepegtetek a hétköznapokba, hogy ellensúlyozzam mindazt a rosszat, amit láttam és tapasztaltam.
    - Tényleg nem okoztad a vesztem. Eddig még csak egyszer akartak boszorkányság miatt megégetni. - nézek rá felvont szemöldökkel. Valójában nem neheztelek rá, és ezt ő is tudja. Csupán ugratom, ahogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan.
    - Tudod másoknak az, hogy nem unalmas a hétköznapjuk azt jelenti, hogy elmennek egy élményparkba, vagy vizisíelnek, vagy elmennek egy safarira. Te mit teszel? A saját lakásodból csinálsz safari parkot. - nevetem el magam. Elképzelem, ahogy hazaérve Magnust kis makákó makik várják, miközben egy lajhár csüng lefelé a csillárról. A képbe őt is beleképzelve elmondható, hogy kész állatkert.

    - Én nem tigrist mondanék rád, hanem majmot. - jegyzem meg, mikor elkezdi tettetni a duzzogást. Úgy látszik, vannak személyek, akiknek hétszáz esztendő sem elegendő ahhoz, hogy felnőjenek. Van egy olyan érzésem, Magnusnak ezer év sem lesz elég.
    Mikor a ködös álmokról kezd beszélni, egy pillanatra végigfut a hideg a hátamon. Legutóbb is így kezdődött. S alig bírtuk megállítani. Ezúttal vajon mi vár ránk?
    - Ki tudsz venni konkrét dolgokat az álmaidból? Ezúttal vajon milyen feladat nehezedik ránk? - teszem fel a kérdést immár hangosan. Inkább csak költői, mintsem valós érdeklődés ez. A béke mindig csak átmenet. Hullámok sorozata. Most volt néhány nyugodt esztendőnk. Olyan ez, mint mielőtt elindulsz a hegyről lefelelé, és megpihensz a fennsíkon. Gyönyörű. Megnyugtató. De előbb-utóbb el kell indulnod le.

    Megérkezünk a kis bárba és helyet foglalunk. Mikor a perui kalandunk kerül szóba, elnevetem magam.
    - Azt mondták tökéletes gyógymód a bajodra. És tudod, mennyire lelkesedem az alternatív gyógyászatért. Különben is... igazán elárulhatnád, hogy ha nem a zenélésed miatt, akkor miért is tiltottak ki Peruból? - nevetek továbbra is. Magnus rengeteg kalandot élt át Peruban, rengeteg okot adott az országnak, hogy úgy döntsenek, többet nem teheti be a lábát - mégsem hajlandó elárulni, mi volt az utolsó csepp a pohárban.
    - Gondolom milyen értékes információkat tudhatsz meg egy tündérekkel teli bulin. - nézek rá kétkedve, miközben belekortyolok az italomba.

    Mintha egy pillanatra zavarba jönne a felvetésemre, miszerint beteg, amiért elkezdett visszafogott életet élni. Mintha maga sem tudná biztosan mi ez, és merre tart.
    - Szerintem nem ártana elmenned egy kivizsgálásra - biztos ami biztos. - vigyorgok rá, miközben figyelem, ahogy hátracsapja a haját. A hatások embere. Minden mozdulata ki van számítva. Magnus Bane egész életét úgy éli, mintha egy darabot játszana, s benne övé a főszerep.
    - Ártatlanul naiv. Biztos hogy jó páros vagytok ti ketten? - a cinizmusom ismét utat tör magának, bár ezúttal van alapja. Láttam már Magnust szerelmesnek. Többször is. De egy árnyvadásszal kezdeni... ha valami rosszul sül el... megrázom a fejem. Ez az ember javíthatatlan, ugyanakkor látom rajta, hogy komolyan gondolja. Ezúttal igen. Úgyhogy végül egy poénnal ütöm el a komor témát.
    - Csak mondd, hogy nem kezdtél el zenélni a kedvéért, és nem onnan jött ez az új színes stílus.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Médianegyed

    on Szer. Jún. 17 2015, 23:22


    Run away from me...






    Sétálunk, és ez még mindig sok kellemes, és sajnos pár kellemetlen élményt is eszembe juttat, olyasmikről amikre már nem szívesen gondolok, annak ellenére, hogy megtörténtek. Nem is tudom, mikor sétáltunk csak így, és nem kellett éppen senkit és semmit megmentenünk, a jó hírünk meg... talán sosem volt. Nekem legalábbis, nem sok van, és arra a kevésre sem igazán vigyázok. Minek tenném? Egyszer élek, hiába hogy örökké, de amíg van rá erőm és lehetőségem, mindent ki akarok próbálni ebben az életben. Azt is, hogy milyen egy emberrel élni huzamosabb ideig, hiszen Alec gyakorlatilag félig nálam lakik. Mondjuk még így is sokat időzik az intézetben hiszen ott tud edzeni a többiekkel is, de ettől még marad bőven szabadidőm is, amit értékes munkával tudok eltölteni hogy gyarapítsam a vagyonom.
    - Lehetséges, én nem állítom hogy nincs így. Sosem voltam annyira nemes lelkű mint te, de minden tiszteletem a munkád miatt. Most mi bajod van a safarival? Nm élvezted a teveháton való kirándulást? - hiszen Catarina tényleg napi szinten tesz csodát és ment meg életeket. Elképesztő egy warlock én erre életvitel szerűen képtelen lennék, egyszerűen... nem menne - Bár Catarina már régen is oda volt a gyógyításokért, és hát igen. Peru. És minden ami ott történt.
    - Kikérem magamnak! Tigris csíkos vagyok, látod? Fekete-narancs! - mutatok a hajamra, amit jelenleg még egy feltörekvő rocksztár is megirigyelhetne. Gondoltam rá hogy zenéljek, de valahogy az ismertség nem hiányzik, és nehéz lenne egy idő után kimagyarázni hogy miért nem öregszem egy napot sem, lassan több mint hatszáznyolvan éve. És nincs kedvem mindig ráncokat rajzolni, meg ilyesmiket. Kész macera lenne az ismertség, szóval ezt kihagyom, így is népszerűbb vagyok a kelleténél az alvilágiak körében. Az árnyvadászok is mindig engem találnak meg, pedig nem én vagyok a környék egyetlen varázslója, csak éppen én vagyok a fő. Arról meg nem tehetek hogy jó vagyok, és öreg meg tapasztalt.

    - Azt hogy törékeny. Nem tudom meddig fog kitartani, de aggódom. Az embereknek végül is nem sok aggodalmuk van, pár évtized és meghalnak, az árnyvadászok között nagyon kevesen érik meg a harmincat is... - sóhajtok fel rosszkedvűen, hiszen ez nekem és Alecnek sem jó, hogy "csak" ennyi időnk legyen, de ez az idő az övé. Neki adtam és nem fogom visszavenni. Előreengedem Catrinát ahogy bemegyünk végül a kis helységbe és egyöntetűen választunk asztalt.
    - Nem látok semmi konkrétumot, de az álom vörös, és ködös. Szinte "érzem" a vérszagot az orromban, és zaklatottan ébredek fel minden alkalommal belőle - felelem ahogy elfoglalom a helyem, vele szemben és beleiszom a kapott italomba. Szeretem ezt az ízt.
    - Azóta gyűlölöm szerencsétlen jószágokat - mormolom az orrom alatt, hiszen nem kellemes amikor az embert totálisan másnaposan végigdörzsölik pár tengerimalaccal, és utána azt még ki is belezik. Azt hiszem... az rosszabb volt mint maga a másnaposság.
    - Amúgy... fogalmam sincs. Nem igazán tartottam számon a dolgokat és talán nehezményezték hogy egy hercegnőt rontottam meg... bár biz isten az a lány még nálam is romlottabb volt... - sóhajtok fel, ahogy kicsit vidámabb téma jön, a perui kirándulás. Szerintem akkor is móka volt! Bár... nem sokra emlékszem, talán sokat ittam. Nagyon sokat.
    - Néha akad egy két érdekes morzsa is. Mint hogy a szóbeszéd szerint, az Unseelie királynő még mindig duzzog a kényszerű békesség miatt. Egy durcás tündér meg nem éppen a legjobb dolog a világban - húzom el kissé a szám, volt már afférom pér ilyen miatt, és a bulikon is ezért vannak nagyon más bánásmódban részesítve. Hogy balhémentes legyen az este és jól érezzék magukat, már ha éppen jelzi pár tünc hogy jönne.

    Nem is értem miért mondja hogy beteg lennék, nem vagyok beteg csak... szerelmes, azt hiszem. Az nem fáj, azaz...dehogynem, mindennél jobban, bár szerencsére egy ideje rendezett az élet és a békesség időszaka számunkra is nyugodt volt. Nem voltak megalomán ex-árnyvadászok, akik fejfájást okoztak volna nekünk és találkozást az apámmal.
    - Hát nem tudom, TE biztos hogy nem vizsgálhatsz meg, a tengerimalackúra után és az alternatív gyógymód iránti lelkesedéseddel a közelembe nem jöhetsz! - jelentem ki, hiszen az... az rémes volt. És ezt nagyon jól tudja, ahogy azt is hogy kb a végtelenségig tudnánk ezt a sztorit emlegetni. Én akkor is élveztem Perut!
    - Nem, biztos hogy nem, de szeretem őt. És lassan már nem is tudom mióta kimondani is sok, de hat éve vagyunk együtt - merengek el, hiszen aprócska viták voltak, mint az elején, olyan nagyok nem hogy szakítás közelbe kerüljünk. Néha viselkedett furán, de nálam kevés toleránsabb ember él a földön szóval... Elnézzük egymás hülyeségeit, és mosolyom jelzi is, hogy igazán komolyan gondolom. Elnevetem magam.
    - Nem, dehogy. Bár ezt már Liliana is megkérdezte tőlem nemrég, nem találkoztatok véletlenül? - kérdezek vissza hunyorogva, de jókedvűen.


    Re: Médianegyed

    on Vas. Jan. 15 2017, 19:48


    Sponsored content

    Re: Médianegyed


      Pontos idő: Pént. Nov. 24 2017, 04:46