Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Folyosók
by Connor Shayeh Today at 19:08

» Kórház
by Noel Wyard Yesterday at 23:57

» Pince
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 23:16

» Emerlad Wrímans
by Admin Yesterday at 22:28

» Barclays Center
by Theodore Miles Montgomery Yesterday at 21:13

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Yesterday at 14:11

» Jazz lakása
by Jazz Quinn Yesterday at 03:15

» Long Island villa
by Noel Wyard Hétf. Okt. 15 2018, 23:22

» Avatarfoglaló
by Emerald Wrímans Hétf. Okt. 15 2018, 21:43

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Hétf. Okt. 15 2018, 00:18

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Nappali

    Share

    Nappali

    on Szomb. Dec. 23 2017, 20:54

    First topic message reminder :


    [You must be registered and logged in to see this image.]
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Nappali

    on Szer. Jún. 06 2018, 21:25

    Elmosolyodom, és bólintok. Igen, Brian egész kicsi korában került az Akadémiára.
    - Láttam róla fotókat, nagyon kicsi volt - fűzöm hozzá, és ez a gondolat kicsit beolajozza a zsigereimet. Bár lehet, hogy a kávénak köszönhető, de már nem vagyok egy dühös kis görcs.
    Ettől függetlenül nem tudom, miért hozakodott elő az Akadémiával.
    Amint végzek a szendvicsek elpusztításával (végül mindkettőt megeszem), az asztalra könyökölök, és úgy nézem-hallgatom Nathant. Hirtelen egy pislogóversenyben találjuk magunkat, én pedig állom a tekintetét. Egy darabig. Aztán félrenézek, mert pontosan tudom, hogy a nálam erősebb felnőtteket veszélyes ehhez hasonló provokációval hergelni.
    Nathan ereje pedig most egyenesen ordibál.
    Szóval csak belekortyolok a kávéba, és ott tartom magam előtt a bögrét én is. Ebben a szellemben érkezik válaszom is az iménti gyámos figyelmeztetésre. Csak semi felesleges provokáció. Még jó, hogy időben észbe kaptam.
    Elhallgatva nézem, hogyan küszködik. Azért az ő hangulata is felült ma éjjel egy hullámvasútra.
    - Ma éjjel? Úgy érted... mielőtt értem jöttél? - kérdezek vissza, miközben próbálom felfogni. Egy családtag plusz, egy családtag mínusz. Könnyen jött, könnyen ment, szokták mondani.
    Egészen elképesztő az empátiám hiánya a lány miatt. De miért? Talán a legutóbbi haláleset minden gyászérzelmet kiölt belőlem végleg.
    - Sajnálom. - Ezt azért még sikerül kimondanom, mielőtt gyorsan belefogna egy új témába. Látszik, hogy ő is menekül ebből, szóval hagyom, és figyelek.
    - Igen - bólintok. - Tudom, mire gondolsz. Az erődre, amitől borzonganak a tollak a szárnyaimban. Meg erre - nyúlok oda a kezéhez, amin korábban a karkötője és az én csomóm volt, most viszont már csak a csomóm van ott. Ettől megint elmosolyodom, mert egyáltalán nem illik rá ez a kis bőrszíj, annyira ellenkezik a megjelenésével és a habitusával, meg az általa viselt dolgokkal, amelyek egy-egy kisebb vagyonba kerülhetnek, hogy szinte nevetnem kell. - Hova lett a másik?
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Vas. Jún. 10 2018, 18:48

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    Elmosolyodott! Önkéntelenül halvány mosollyal viszonzom. Feszült volt, remélem, engedni fog.
    - Lehet, hogy jobb lehetőség lenne, ha ott tanulnál. Ebben te döntesz, csak javaslatot dobtam fel. Mindenesetre nem szeretném, ha a mostaniban folytatnád. Magántanárt is fogadhatunk, Magánsulit is nézhetünk.
    Lehetőségeket vetek fel a számára, kötelezettség nélkül. Talán kivéve egyet. Tényleg nem szeretném, ha a mostani sulijában maradna, de nem tilthatom meg neki. Megtilthatnám, de nem fogom megtenni.
    - Igen – adom ki magamból a levegőt.
    Inkább leveszem róla a tekintetem, mikor kifejezi a sajnálatát és csak hümmentek rá. Nem megy még. Nem feszegeti a témát, és ennek most örülök.
    Ahogy a kezem felé nyúl, csak azután fordítom meg a csuklóm, mikor hozzám ér. Elmosolyodom. Csak hagynom kell, hogy ő érintsen meg, majd minden halad a maga módján.
    - Nos – nézek rá, mosollyal, kihangsúlyozva a következő szót, mert érzékelhetően a szívemig hatolt, mikor rám alkalmazta. – tesó. A tündér, aki bennem lakozott, mégsem tudtam végezni vele – elkomorodok, arra gondolva, hogy mennyire önhitt is voltam, hogy meg tudom tenni.
    - Az ő művei voltak mindazok az a... furcsa dolgok, amik az erőmmel függtek össze. Apa elpusztította .... – veszek egy nagy levegőt, mert az érzés, a gyászé, mely nem a húgom miatt van, hanem a belső ürességem és saját veszteségem okozza, a haldoklás átélése megdob ismét. Megköszörülöm a torkom.
    - És ezzel felébredt az igazi erőm. Hallottál már a Forrásról? – Nézek rá kíváncsian. Mindenki többet tud nálam róluk, és úgy vagyok vele, hogy Thomas is jóval többet tud, mint én.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Nappali

    on Szomb. Jún. 16 2018, 18:28

    Nem egészen ezt az iskolaváltás dolgot. Minek? Nekem jó ez a suli, nem akarok jobban vagy keményebben tanulni.
    - De én nem akarok iskolát váltani - makacskodom. - Már csak pár hónapom van a záróvizsgáig, szóval az meg már mindegy.
    Igen, mégis miért tenném? Mondjuk arról fogalmam sincs, hogy utána mi lesz, talán majd elmegyek dolgozni a McDonald'sba, vagy egy autószerelő műhelybe. Nem érdekes, eddig se voltak nagy terveim, ráadásul fogalmam sincs, miféle terveket kéne kovácsolnom.
    Hiszen azt, amit szeretnék, úgyse kaphatom meg soha.
    Nem biztos, hogy tudom, miről beszél. Benne lakott egy tündér? Értetlenül nézek rá, de végül is ez megmagyarázza a rosszulléteket, az ereje kontrollálatlanságát... Bár nem sokat tudok a tündérekről, csak azt, hogy szeszélyesek, és ezért veszélyesek. Ugyanúgy az ellenséghez tartoztak eddig, mint például az angyalok. Amellett, szerintem még sohasem láttam egyet sem.
    Most sem teljesen áll össze a sztori.
    - Szóval megszállt egy tündér, de az apád megölte, és most nem szívja el az erőd? És most emiatt szomorú vagy? - próbálom meg összefoglalni, amit megértettem, ami lássuk be, nem sok értelemmel bír.
    Megrázom a fejem.
    - Nem hallottam. Mi az?

    Re: Nappali

    on Vas. Jún. 17 2018, 17:05

    [You must be registered and logged in to see this image.]
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Kedd Júl. 03 2018, 08:50

    Ethan – Nate

    Gondolkodtam, mennyire megfelelő, ha a házamban találkozom Ethannel. Hiszen saját terület és Ethan pedig először fog itt járni. Remélem, nem utoljára.
    Gondolok még valakire, aki meghatározó lett az életemben. Gabriel. Az első találkozásunk furcsára sikerült, ám lassan nyílt rá a szemem, miért is voltunk azonnal egy hullámhosszon. Lélektestvérek vagyunk. Egyedi érzés ezt megtapasztalni. Kínzó látni, ahogy a képessége mennyire hatalmas akadállyá kezd válni számára, de nem adja fel. S egyben ösztönöz, hogy minél jobban haladjak a mágia gyakorlásában, hogy segíthessek neki.
    Megváltoztatott, visszavezetett oda, aki valójában vagyok. Ez az alapvető jellemem, mindig is ilyen voltam, még ha hagytam magam eltorzítani is, aki haragot, gyűlöletet tud csak adni, mások véleménye szerint. A téveszmék vezettek akkor, s én hagytam. Már nincsenek többé.
    Látom rajta, ahogy küzd a képességével kapcsolatban, s hogy mennyire erején felül teszi mindezt. És én meg folyton vinnyogtam a sorsomat illetően. Olyan példaképet mutatott fel felém, amely változást indított el bennem, s látom, ahogy a célok sorra körvonalazódnak, új avagy régi jellememmel együtt. Mintha az elveszett gyerek és kora ifjúkor tért volna vissza belém, s ezt látni is rajtam.
    Gabrielt kifaggattam, mit tudok tenni, hogy megfelelően nem vendégül, hanem testvérként fogadhassam Ethant, aki vámpír.
    - Szia! – Ahogy megjelenik, egyből megnézem, keresem rajta a Montgomeryék vonását.
    - Gyere be! – Nyitom szélesebbre az ajtót, majd a nappali felé vezetem. De persze, ha körbe akarna nézni, akkor azzal kezdünk.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Kedd Júl. 03 2018, 18:32

    Nem kis hisztimbe és könyörgésembe került, hogy Marcus elengedjen, de végül sikerült, így találkozhatok az egyik tesómmal. Aki ráadásul orvos és nem fiatal, és ő vette el apa képességét.
    Már előre izgulok, mert nem tudom, hogy végül tudja-e, selyemfiú is voltam, de valahogy sejtem, hogy ez azonnal kiverné nála a biztosítékot. Ő mágus, mert neki volt olyan rohadt szerencséje, hogy örökölt valamit apától. Én meg nem, azaz Marcus szerint az is lehet, hogy ugyanúgy később derült volna ki, de most már mindegy. A címet felírtam, aztán úgy eltettem a papírt, hogy azóta se tudom, hol van. Az idős vámpír, meg aki velem jön, rajtam vigyorog, mert egy nyamvadt cetlit is képes voltam elhagyni.
    Ő tudja a címet, ő a megjegyezte, hát ez az én szerencsém, de ezt senkinek nem fogom elmesélni ha lehet, hogy már az elején gondjaim akadtak, lévén nem tudtam, hová kell menni.
    A környéket figyelem, míg megérkezünk, aztán amikor meglátom a házat… eldobom az agyamat. Nekem ilyen sose lesz. Ez a ház akkora, hogy itt elfér egy egész hadsereg is. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy Nate mit fog szólni ahhoz, én vámpír vagyok, míg ő nem.
    Izgatottan csengetek be az idős vámpír meg fog várni, és csak akkor jön, ha gond lenne, ezért pedig hálás vagyok. Amint nyílik az ajtó, széles mosollyal az arcomon köszönök.
    -Szia! Ethan vagyok.
    Mintha nem tudná, de izgulok na. Vidáman lépek be az ajtón, és ugyan lenne kedvem körbenézni, de mégsem kérem meg rá a tesómat, hiszen nem akarok illetlen lenni. Nekem most még az is furcsa, hogy vannak testvéreim, és Nate ennyivel idősebb tőlem. Na jó, apa se éppen fiatal, de egy szót se szóljak, mert Marcus meg irreálisan öreg.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Kedd Júl. 03 2018, 21:03

    - Igen, tudom – mosolyodom el. – Nathaniel vagyok.
    Láttam ugyan fotón már Ethant, de így élőben, még szemtelenebbül fiatal. Korábban egyből felment volna a pumpa bennem, apa felé, hogy volt képes ezt tenni a fiával. De végül is most már mindegy. Érzékelek még valamit. Valamit. Körbenézek, s megakad a tekintetem egy ponton.
    - Önt is szívesen látom hajlékomban – szólalok meg a kísérő felé.
    Beljebb kísérem őket, ha a kísérő is bejön. Amennyiben így dönt, bemutatkozom a részére. Van bajom a vámpírokkal, de mindez pusztán a hiányos ismereteim okán van jelen. Ethan viszont a testvérem.
    - Szívesen körbevezetlek, ha szeretnéd – tekintek Ethanre.
    - Egyedül majd a keleti résztmutatnám meg később az emeleten, ha Ariana felébredt.
    Sok minden történt, míg távol voltam, s nem csak itthon.
    Most azonban Ethan köti le a figyelmem. Nem tudom levenni róla a tekintetemet. Olvastam az aktáját és ahogy Theonál, úgy nála is csak gyűlt bennem akkor a harag apa felé. Előbb-utóbb ez meg fogja bosszulni magát. S halványan derengeni kezd egy mondás. Az apák bűneiért a fiak fizetnek. Csakhogy időközben eljutottam odáig, hogy mindenki csakis a saját tettéért felelős. És szeretnék megismerkedni Ethannel.
    - Mióta tudsz rólunk? Apával mikor találkoztál először? – Puhatolózom a kérdésemmel.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Kedd Júl. 03 2018, 22:40

    -Ja, akkor jó. Én is tudom.
    Mégis kit várt volna, ha eleve a mi találkozásunk lett megbeszélve. Húha, ezt keményen tolom. Arra viszont egyből bólogatok, hogy ő Nathaniel, mert hát tudom, láttam a mappában a képet róla.
    De ő vajon ódzkodik tőlem azért, mert hát na... nem olyan vagyok, mint ő?
    Miközben ezen gondolkodom, látom, hogy Nate kifelé néz, és végül beinvitálja az idős vámpírt is.
    -Bocsi, tudod, egyedül még nem mászkálhatok.
    Azért örülök annak, hogy nem viszolyog tőlünk, mert hallottam már rosszabbat is.
    Amikor felajánlja, hogy körbevezet, csak bájos mosolyra futja, hát nem mondhatom azt minden egyes helyiségben, hogy hű meg há, meg nem járkálhatok tátott szájjal.
    -Köszönöm. Ki... ki az az Ariana? Neked van lányod?
    Őszinte meglepettség ül ki az arcomra, mert ilyen név nem szerepelt a mappában. Apa csak mondta volna, hogy van egy gyereke is, vagy nem? Azt egyenesen kizárom, hogy felesége lenne, mert olyan nincs. Nathanielnek nem lehet felesége. Azt nem tudom, hogy miért, de nem lehet.
    -Úgy két hónapja. Akkor találkoztam apával először. Addig nem tudtam, hogy a szüleim nem a szüleim, és azt sem, hogy van egy csomó testvérem. Meg a tündér.
    Még mindig irigylem Nate-et, hogy neki ez a képesség jutott. Nálam még mindig nem derült ki semmi, amiben meg jó vagyok, na olyan vérvonal vagy csoport nincs is.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Vas. Júl. 08 2018, 21:10

    Elnevetem magam az én is tudomra.
    - Igen? – Tekintek Ethanre, majd átfutom az ismereteimet. – Igen. Még nem tudok sokat erről a világról, a máguséról is keveset, hát még a vámpírokéról. Azért igyekeztem, hogy neked jó legyen – mosolygok rá.
    - Oké, nem kötelező – emelem fel a kezem hárítólag. Ha nem akar körbenézni, erőltetni nem fogom. Majd idővel, vagy később.
    - A feleségem. Várandós, s sokat kell pihennie, hamar kifárad.
    A meglepettség nem lep meg, hiszen az utazásom során találkoztunk, s ne akarom izgalmaknak kitenni Arianát, így erről egyelőre kevesen tudnak.
    A nappaliba érve a kanapéra mutatok.
    - Kérem – tekintek a kísérőre is.
    Az asztalon közepes méretű, orvosi hűtőtáska helyezkedik el, szolíd fafaragású dobozba helyezve.
    - Még nem ismerem annyira a szokásaitokat, így remélem, nem okoztam sértést azzal, hogy ha megkínállak benneteket – mutatok a táskára, amelyben deciliternyi ampullákban, különböző vércsoportot tartalmazó rekeszek várakoznak.
    - Tehát már találkoztatok – helyet foglalok, egy csésze teát magamhoz véve.
    - Meg a tündér? – Kérdezek vissza. – Dorian? Találkoztál már vele? – Halvány mosoly kúszik a szám sarkára.
    - Mit éreztél, mikor megtudtad? – Kortyolgatok a teából válasza közben.
    - Amikor apától megtudtam, hogy nem csak Niqué az egyetlen testvérem, akkor örültem. Amiért haragudtam akkor, hogy nem ismerhettelek meg benneteket az elejétől fogva, s hogy magatokra hagyott.
    Komorrá válik a tekintetem, de csak egy pillanatra. Megértettem és feldolgoztam, hogy ezek apa döntései voltak, s annak következményei is az övéké lesznek. Ettől ők még a testvéreim, akikkel szeretném a továbbiakban közös szálakká formálni életem. Ha ők ezt nem kérik, erőltetni sem fogom. Niquével való kapcsolatom komoly lecke volt számomra ebben.
    - Szerettem volna veled korábban találkozni, a dolgok nem úgy alakultak, hogy ez megtörténhessen.
    Nem tudom, sajnálom-e. Túl sokat használtam eddig a sajnálom, bocsánat és köszönöm szavakat. Egy időben azt akarták a fejembe verni, hogy ezzel semmivé teszem jelentésüket.
    Mostanra már rájöttem, éppen ellenkezőleg. Mert amit gondolok és vélek, azt mondom ki. Így újra használni kezdtem. S mivel nem tudom, mit hoz a jövő Ethannel kapcsolatban velünk, nem tudhatom, sajnálom-e.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Vas. Júl. 08 2018, 21:42

    -Aha. Majd csak sokára, amikor nem veszélyeztetek senkit a hirtelen éhségemmel.
    Az még elég gyakran rám tör, és meg kell hagyni, a fogyasztásom is drasztikusan sok. Na nem annyi, mint amíg simán lenyeltem a vért, és nem értettem, miért maradtam éhes, de azért még mindig sok.
    -Tényleg? Te is tök kezdő vagy? Na, ez szép. Apa nem tudott volna várni, neeeeem. Nálad bezzeg várt. Hát na. De köszi.
    Csípőre vágom a kezemet, ez óriási. A bátyám sokkal idősebb, és akkor kiderül, még csak majd lesz mágus. Valamikor. Egyszer. Sokára.
    -Majd szívesen megnézem, csak nem akartam rögtön ezzel kezdeni, mert az olyan tapintatlan. Asszem.
    Bájosan mosolygok, de nem azért, mert így illik, hanem azért, mert így tudok. Olyan kis cukorborsó vagyok ránézésre, kivéve, amikor kitör belőlem a hiszti. Ariana… azt se tudtam, hogy Nate nincs egyedül. Mekkora buli lenne egyedül egy ekkora hodályban, de nem?
    -Mi? Neked van feleséged? Ez de gááááááz. Miért van neked feleséged? Tudsz szeretni egy nőőőőt? Apa ezt tudja?
    Úgy nézek Nate-re, mint UFO-ra, hát mit keres mellette egy nő? Az nem baj, hogy gyereke lesz, de akkor is, egy nőőőőő. Én abba belehalnék, ha mellettem olyan lenne. Nekem nagyon is jó Marcus. Nathaniel nem tudja, mit hagy ki. Egy nőőőő… kész.
    Az idős vámpír is belép, és elég ránéznem, hogy tudja, hol lehet az az izé, az a feleség, mert egyből arrafelé pillant, felfelé. Én pedig rögtön leülök a kanapéra, de azért a lábamat nem lóbálom. Mennyire mások vagyunk mi ketten. Nate komoly meg orvos meg minden, én meg kis szeleburdi.
    -Igeeeen.
    Azt inkább nem kezdem ecsetelni, milyen körülmények között, mert ha a bátyám megtudná, hogy konkrétan lefeküdni készültem a saját apámmal… hagyjuk.
    -Aha, ő. Még nem, csak tudom, hogy az unkaöcsém, aki végül is az unokabátyám, vagy mi.
    Ebbe, aki nem kavarodik bele, az zseni. Mondjuk az egész családfát megjegyezni azt sem volt egyszerű, de igyekeztem.
    -Dühöt. Legfőképp miattad. Azért, mert elvetted apa menő képességét, és azért, mert te mágus lehetsz, én meg nem. És már esélyem sincs rá, mert izé. Aztán azért is, mert apa azt gondolta, jó helyen leszek én ott a szüleimnél, de nem így volt. Mindegy, az már a múlt. Téged ez miért zavart? Így legalább ketten voltatok csak, nem?
    Nem kertel, minek? Simán kimondja, mennyire haragudott amiatt, hogy Nate mit tett az apjával, és akkor még az is, hogy ő mágus lehet, belé meg egy csepp ilyesmi sem szorult… ott kiakadt.
    -Jobb, hogy nem előbb találkoztunk, akkor még nagyon, de nagyon mérges voltam. De apa jó fej.
    Haragudott Jacksonra is kicsit, Nate-re pedig különösen, le is hülyézte, mire meg az apja morcult be. Az is szép jelenet volt.
    -És most mihez kezdesz mázlista mágusként?
    Kíváncsi ám, de nagyon, mégis milyen képessége van a bátyjának, amitől jobb, mint ők.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Hétf. Júl. 09 2018, 23:22

    - Értem – ezt még tanulni kell. Félek-e? Mitől félnék? Annyiszor járt a sarkamban minden rossz, s ült a nyakamba, hogy nem ettől fogok berezelni.
    - Idővel majd azt is megtanulod kezelni – mosolygok rá azzal a szívből jövő mosolyommal, mellyel Niquét bíztattam, ha el volt keseredve. Mintha az előző életemben lett volna.
    - Tökre azért nem, mint ahogy te sem feltétlenül. Későn ébredt fel az erőm, s aztán felébredt másodjára is. Abban pedig élő mágus nem tud segíteni, miként haladjak.
    S nem zavar. A Forrás útmutatása, az írások és Gabriel és más, még emlékezők segítségül vannak, s így lassan építem fel a régi várat.
    Nézem a csípőre vágott kezét és testtartását. Szokatlan számomra.
    - Miért mondod azt, hogy nem tudott várni nálad, s nálam miért? Miben várni?- Megértem.
    - Nem várt. Ellenálltam, vagy nem volt ott az ideje, most már lényegtelen. Mindenesetre már gyerekkoromban megvolt az erőm, de mégsem. Nem ébredtem fel, amikor itt volt az ideje. S talán nem is ébred fel, ha nem akartak volna tündérré tenni.
    Aminek a nyomát a szemeim még mindig hordozzák. Talán már így is marad.
    - Azt hiszem, igazad van. Majd körbenézünk később.
    A mosolya furcsa. De még nem hozom szóba, idővel fény fog derülni rá, addig pedig az érdekel, hogy a kapcsolatunk jó legyen.
    A kérdéshalmokra felnevetek, önfeledten, gátak nélkül. Beletúrok a hajamba, mert még a fejem is feljebb emelem.
    - Igen, van. Miért gáz? Azért mert feleségül kértem. Hogy érted, hogy tudok szeretni nőt? – Érdeklődöm. – Még nem. Nem olyan régen érkeztünk haza külföldről.
    Bólintok. Végül is, sok idő telt el az utolsó találkozásunk óta, sok hónapig voltam távol.
    - Unokaöcséd. Később született, mint te – rakom a megfelelő helyére az idővonalban a kapcsolatukat. Nem egyszerű, ám érthető. – Sokszor találkoztatok már? – Az érdekel, barátok lettek-e. Szeretném, ha összetartó családdá tudnám kovácsolni a féltestvéreimet és az unokatestvéreimet. És a gyermekeimet.
    Komoly, értő és megértő tekintettel figyelek rá, míg kifejti mondandóját.
    - Milyenek voltak a nevelőszüleid veled? – Más olvasni egy aktát és más magától az érintettől tudni. – Miért voltál dühös a miatt, hogy elvettem apa képességét?
    Meghallgatom a választ, majd leteszem a csészét a karfa túloldalán lévő kerek kisasztalra és Ethanre tekintek.
    - Apát csapdába ejtette saját képessége. Jó dolog látni a jövőt. Apa azonban mindenkit, aki a környezetében volt, ennek rendelt alá, még saját magát is. Ideje a jelenben élnie, a családjával és megorvosolni mindazokat a bajokat, amelyeket okozott. Apának lennie – szünetet tartok, míg újfent magamhoz veszem az italt.
    - Rendben – utalok arra, hogy ezt már a múltnak tekinti, én sem fogom ezt tovább görgetni, szítani. És egyben jól esik, hogy végre nem kapnak le a tíz körmömről minduntalan.
    - A család fontos nekem. Szerettem volna még testvéreket, szeretem a nagy családot. És még ha máshogy is, de teljesült a kívánságom. Nehéz volt elfogadnom, hogy apa más nőkkel is hált, mint anyám. Csak a célja miatt – kimondom az utolsó mondatot, nem akartam sosem bent tartani. Vajon szerette őket?- Niquéről nem szeretnék beszélni. Még - amikor elment, még akkor is kaptam egy nagy adag fekete levest. Túltettem magam rajta, s elengedtem, beszélni azért nehéz róla, mert már elengedtem és nem érdekel. Kortyolok a meleggé hűlt teából.
    - Örülök, hogy így látod – mosolyodom el arra, hogy apát jó fejnek tartja. – Én még nem tudom – hogy jobb-e, hogy nem előbb találkoztunk. – Apa jó fej, s idővel még jobb fej lesz.
    - Mázlista? Miért mázlista?
    Kortyolok ismét a teából.
    - Nem fogok. Már teszem. Keresem azokat, akik szintén képesek a Forrást használni. Régi írásokat felkutatni, amelyek a Forrásról szólna, említik. S újraépíteni a Forrást, hogy megfelelően beleilljen a rendszerbe.
    - S te? Mihez kezdesz a vámpírléttel? Milyen a Beölelőd? S milyen a klánban lenni?
    Nem foglalkozom klántitkokkal, mindenki a saját háza táján sepregessen. Az érdekel...
    - Boldog vagy, Ethan?
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Kedd Júl. 10 2018, 00:22

    -Jó lenne, mert akkor nem kellene kísérgetni mindenfelé, tudod?
    Ez szerinte szívás mindenkinek. Marcusnak is, neki is, no meg az idős vámpírnak, mert mint valami bébiszitter, úgy jön vele.
    -Jóvaaaan, dicsekedjél is. Nekem meg egy erőm sincs. Nem hogy akkor, most sem, semmiiiiii.
    Duzzogni kezdek, mert nem elég, hogy minden testvérem tök menő fajba tartozik, nem, nálam ráadásul ezt is apa döntötte el. Az sem villanyoz fel, hogy Nate egyedül halad, most nem érdekel. Nekem ott van Marcus és a klán, de sokkal jobban örültem volna, ha valami ilyen fajba tartozok.
    -Miért? Mert nem elég, hogy le lettem adva az isten tudja kiknek, neeem, de az is el volt tervezve, hogy én ez leszek. Hát ezért vagyok dühös. Nálad meg eszébe se jutott. Jaaaj, ha nem várt volna, akkor belőled is vagy olyan szőrös izét csinál, vagy azt ami én lettem. Még tündér is? Nathaniel, neked esküszöm csak megszületni volt nehéz.
    Mindjárt kiakadok. Nem elég, hogy kétszer is ébredt, neeeem, de ő még tündér is lehetett volna? Ez igazságos? Hát nem. Arra bólintok, hogy majd később körbenézünk, bár lehet, addigra kidob.
    -Mert... mert nő. Minek kérted feleségül? Anélkül nem volt jó? Így. Egy nőt szeretni, hogy vele kösd össze az életedet... ez fura. És még apa sem tudja. Na, hát akkor azt hiszem igencsak dühös lesz, mert nem is mondtad el neki.
    Elhűlve nézek Nate-re, annyira idegenül hangzik ez az egész. Jó, persze, tudom, hogy anélkül én sem lennék, de el nem tudnám képzelni, hogy mellettem egy nőőő legyen. Persze azért azt nem bocsátom meg apának, hogy miatta nem lehet gyerekem, de az most nem tartozik ide.
    -Igen, de most mégis idősebb, mert ő odaát volt. Olvastam.
    Aztán ki tudja, hogy itt ki mit vesz alapul. Végül is mindegy, tündér, azok meg jó fejek.
    -Annyira nem.
    Inkább nem fedem fel a számot, így is hatalmas cirkusz volt otthon, csak azért, mert Marcus nem csípi apát. Aztán azért is hetekig kellett könyörögnöm, hogy újból láthassam. Nem olyan egyszerű ez.
    -Nem akarod tudni szerintem. Borzalmasak. Soha semmiben nem támogattak, minden hülyeség volt amit én csináltam. A többit... hagyjuk.
    Ezt még mindig nem emésztettem meg. Apa eldöntötte, hogy megvéd magától, és erre kaptam olyan szülőket, hogy inkább lófráltam az utcán. Sokat ért.
    -Mert ez a képesség egyedülálló. Megfosztottad attól, ami addig megóvta őt a támadásoktól.
    Hát ezért is. Ilyen előnye legyen valakinek, te jó ég. És akkor jön egy ébredező mágus, aki hopp, elveszi, mert ő úgy dönt. Neeeem, ez kész. Még Nate válasza sem győz meg.
    -Nate? Mit akarsz orvosolni? Én például 16 évig nem tudtam, hogy a nevelő szüleim nem a szüleim. Mit akarsz bepótolni? Menjek el vele lovacskázni? Szerinted ha eddig nem volt apa, akkor most az lesz? Hát nem.
    Megáll az eszem. Olyan, mintha a bátyám valami álmot kergetne, és a fejébe vette volna, hogy egyesíti a családot. Soha de soha nem leszünk olyan család, mint lehettünk volna, mert sok-sok év hiányzik mindannyiunknál.
    -Neked. Ezek a te álmaid, nem az övéi. Belekényszerítetted abba, hogy viselkedjen apaként azért, mert ezt szeretted volna. Mi nem leszünk olyan család, értsd meg. Soha. Jaj, hát na. Apa igencsak helyes fickó volt, és örülj neki, így mindenhonnan van testvéred, és nem ölitek meg egymást mágusként mindannyian.
    Értem én őt meg nem is. Persze, hogy szeretne egy összetartó, nagy családot, de ki nem? Viszont van egy bökkenő. Már senki sem kisgyermek, ráadásul minden fajból van egy... képtelenség. Niquére bólintok, azt tudom, hogy neki fájó pont, de na. Az a múlt, ha már apa képességét elvette és az álmait éli, akkor előre kell tekinteni, nem hátra.
    -Biztos vagyok benne.
    Nate ha tudná az egész múltamat, akkor most lefejelné az asztalt.
    -Mázilsta, igen. Egyrészt apa mellett nőhettél fel, másrészt nem vagy elfuserált, hanem örököltél is valamit. Ezért.
    Mégis miért? Még mindig nem érti? Neki nem amolyan maradék jutott, hanem valami olyan, amit használni is tud. Nálam meg mi? Állati jó vagyok az ágyban. Nagy erény.
    -Na, hát azzal egyedül maradsz, mert még a közelemben sem tudok olyat mondani, aki erre született.
    Én biztos nem tudok neki segíteni, kizárt. Maximum azzal, hogy éjszaka járom a várost, de ennyi, semmi több.
    -Jobb híján majd erősödök. Ő jó, nagyon szeretem. A klán is, csak furcsa. Mindenki idős, én meg nem.
    A beölelő kérdésre felcsillan a szemem. Lash emléke ugyan még bennem van, de Marcust nagyon szeretem. A klán pedig... hát ahol még Marcus is félig fiatalnak számít,mégis milyen lehet? Érdekes.
    -Úgy festek? Nem Nate, nem vagyok boldog. Egyetlen dolognak örülhetek, hogy az atyámmal jól kijövök. Ennyi, nem több.
    Boldog... Marcus mellett igen, de az, hogy még itt sem jutott egyetlen nyamvadt képesség sem, vagyis azt se tudjuk, micsoda, az fáj. Egy nyomorult felhőt nem tudok csinálni pedig eskü, megpróbáltam. Az se megy.


    A hozzászólást Ethan Keon O'Brien összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 15 2018, 14:29-kor.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Szomb. Júl. 14 2018, 22:25


    - Ez kiváló ösztönző, azt hiszem – kamasz még Ethan, szinte fel sem nőtt, s máris ilyen helyzetben van. Sok próbája volt már. Mások már régen letörtek volna, rajta nem látom. S ez bíztató.
    - Dehogy nincs, hiszen vámpír vagy. Csak még nem ébredt fel az erőd, nem mutatta meg magát. Idővel meg fog mutatkozni – nem veszem fel a duzzogását, helyette arra akarok rámutatni, amin tovább tud haladni. Ha még azután is duzzogni van kedve, tegye. Majd rájön, nálam már semmit sem ér az ilyen.
    - Nem dicsekszem, Ethan. Az nem az én asztalom. Ha majd megértél rá, elmondom a történetem ebben. Segíthet neked is megérteni sok mindent ebben a világban – mert láthatóan most csak önmaga érdekli. Kamasz, természetes. Egy szintig.
    Nem mondok ellent Ethan durcájának és dühének, amit mond, mert a saját részét illetően igaza van, s nem mondhatom meg ezzel kapcsolatban, miként érezzen.
    - Megértem – aztán kis szünettel folytatom. – Majd erre a mondatodra visszatérünk úgy öt év múlva – s elengedem a témát. Tanultam, megtanultam, ráébredtem és felismertem, mi is a gond bennem. S elengedtem mindezt Niqué halálával, majd az utam során.
    - Értem. Lehet, azért fura, mert a férfiakat szereted. Amilyen természetes neked ez, nekem éppen olyan természetes, mint hogy van egy feleségem. Nem tudja, mert ma délután érkeztünk meg – noha mindaz, ami történt velünk, majdnem fél éve esett meg. Apának máshol voltak kötelezettségei, s az nem én voltam. És megtanultam semlegesen reagálni arra, amikor Damien bemutatta a partnerét. A világképembe ez nem fér bele, ehhez túl konzervatív vagyok. S elfogadtam, a világ változik. Ettől a véleményem nem.
    - A születési év számít, hogy öcs vagy báty. Nem az, hogy hány éves – segítek neki megérteni, mert az összeadogatás és kivonás összekavaró tud lenni.
    Hümmentve bólintok. Apa dolga, mennyit foglalkozik a fiaival, ebbe már nem lehet beleszólásom.
    Mielőtt válaszolnék, mellé ülök. Megölelném, ám tudom, ez nem minden esetben jó ötlet. Így csak a vállára teszem a kezem, s komolyan tekintek rá.
    - Szeretném elvenni tőled ezeket a tapasztalatokat. Ha tudnám, megtenném. Sajnálom, hogy abban kellett élned, Ethan. Nagyon. Szeretném, ha a jövőre nézve adhatnék a számodra egy olyan testvért, egy bátyát, akivel megtapasztalhatod, milyen az, ha valakinek van bátyja. Testvére.
    Aztán felállok és visszaülök. El nem törölhetem a múltat, de mássá tehetem a jövőt.
    - Arra nem gondoltál, hogy ezt is látta, s nem védte ki? – Hunyorítok rá, egyenesen a közepébe lőve a problémájának, apa képességét illetően.
    Egy ideig figyelem, hagyom, hogy a dühe lejjebb menjen.
    - A múlton változtatni már nem tudunk. Ami történt, megtörtént. Abból tudunk kiindulni, amink van. Rajtad is múlik, hogy akarsz-e egyáltalán testvéri kapcsolatot, vagy apait. Nem csak a másikon. Ha akarsz, engem bármikor megtalálsz. Ha nem akarsz, akkor békén hagylak, éld az életed, ahogy neked megfelelő.
    Már nincsenek illúzióim a családdal kapcsolatban. Ez okozhatta a vesztünket Niquével is. Lehet, tényleg túlságosan rátelepedtem, s ő így reagált. Már nem tudom meg. Csak abból tudok dolgozni, amit leszűrtem az eredményből.
    - A te beleegyezésed nélkül döntött az életed felől. Ugyanúgy, mint ahogy régebben az enyém felett is. Te úgy válaszolsz erre, ahogy neked megfelelő. Az én válaszom pedig ez volt. Megtapasztalni, milyen, ha valaki más dönt őt érintve, hatással rá. Idővel, ha készen áll rá, a képessége visszajön majd. Rajta áll.
    - Megöltem a húgom, mikor másodjára felébredtem – jegyzem meg csendesen. Akaratlan volt, nem tehettem róla, a helyzet hozta. Mégis felelősnek érzem magam ebben.
    - Ők a te testvéreid is, tehát neked is vannak mindenhonnan testvéreid. Ha nem akarsz nagy családot, nem is lesz neked. Ez tőled függ. Nekem lesz, mert arra törekszem. Veled vagy nélküled. Ez pedig a te döntésed, hogy ebbe beletartozol vagy nem.
    Azt hiszem, kemények a szavaim, a szívem nem. Ráébreszteni sem kívánom dolgokra. A véleményem mondom el, kertelés nélkül, hiszen ezért is akartam találkozni vele. Ő elmondja, megismerem őt, s viszont. Aztán pedig összehozunk közösen valamit, akár évek múltán, vagy örökre elválnak útjaink.
    - Apát illetően egyetértek – és bánt is, hogy a többi testvérem, Niqué kivételével, nem. De nem tudhatom, milyen lett volna együtt így inkább nem gondolok bele sosem komolyabban.
    - Mitől lennél elfuserált? Mit örököltem? – Érdeklődöm.
    - Nem is kértem. Ezt nekem kell megoldanom – felelem a Forrást illetően, halvány mosollyal. Még nem látom át teljesen a képességem, s nem is egy vagy két év múlva fogom. S egyben remélem, nem futok ki az időből, hogy segíteni tudjak a többi Forrásnak.
    - Jobb híján? – Ismét elmosolyodom. Legalább a beölelőjével kapcsolatban kap végre jót is. – Ezt jó hallani. Hát igen, a korkülönbségek nem évtizedes különbségek.
    Képtelen vagyok felfogni ekkora időt megélni.
    - Örülj ennek, Ethan – sóhajtok fel. – Nem a jó lét az, ami boldoggá tesz. Nem a pénz. Hanem az az érzés, hogy valakinek fontos vagy az életében. S hogy ő is a tiédben, s megoszthatjátok a szereteteteket egymással.
    Megtaláltam ezeket a boldogságokat, s ez a tapasztalat egészen más, mint a húgommal. Kapni. Elfogadni. Csodálatos érzés.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Vas. Júl. 15 2018, 14:27

    -Nézőpont kérdése. Egyelőre azt se tudtam eldönteni, hogy ez nekem így jó, vagy nem.
    Nate ezt nem értheti, akármit is csinál. Neki fogalma sincs arról, hogy milyen, mikor rákényszerítenek valamit. Gyűlöltem, de ezt apának és Marcusnak is mondtam, mert az, hogy amikor legelőször találkoztam Alexanderrel, úgy megpofozott, de úúúgy… és akkor még nem is beszéltem a mániájáról, hogy szemfogakat tépdes. Én meg ugyanúgy érzem, mint akinél csinálta. Most pedig tényleg csak azért változott valami, mert Marcus ott van és vigyáz rám.
    -Nathaniel, ezt most úgy mondod, mintha valami kiváltság lenne, de tényleg. Nem ébredt fel az erőm, nem ébredt fel… mégis mennyit várjak? Öntsek rá kávét? Unom. Tudod milyen azt hallani, hogy azért kellett vámpírrá válnom, mert belém egy fia mágia nem szorult apa szerint? Hát csodálatos volt, mint valami selejtes áru, ha nincs semmije, akkor jó lesz neki ez is. Kösz.
    Szuper vigasztalás, kb., mint apáé. Legyek a legjobb és legerősebb. Aztán mégis hogyan, mikor Marcus is csak legalább 1230 évvel idősebb, mint én. Vicces, nagyon vicces.
    -Aha, csak győzzem kivárni, tudom. Miért nem lehetett ez az egész úgy, hogy te kerülsz nevelőszülőkhöz, én meg maradok apa mellett? Sokkal könnyebb dolgom lett volna meg lenne. Öt vé múlva is ezt fogom mondani. Te mázlista vagy.
    Persze, majd mindent megértek, hogyne, de mégis mikor? Egyetlen pozitívumot sikerült eddig felfedeznem ebben a létben, egyet, mégpedig azt, hogy nem költök kajára semmit sem. Ennyi.
    -Az lehet. Tulajdonképpen azt sem értem, mi a szép egy nőben… na mindegy. Ebből nagyon nagy balhé lesz, azt ugye tudod? Elvettél egy nőt, és meg sem hívtad az esküvőre, és nem is szóltál neki. Morcos lesz, ez tuti.
    Nekem nem vonzó egy nő sem, de annyi szép férfi van a világon, hát még a klánban, juuuj. Na jó, a legszexisebb szerintem Marcus, és ő a legszebb is számomra, így bele sem akarok gondolni, hogy nekem ilyen feleségem legyen. Na neeeeem, azt nem.
    Arra elhúzom a számat, hogy apa mindenből kimaradt, mert azt már most sejtem, hogy nem fogja mosolyogva fogadni ezt az egészet. Főleg hogy még gyerekük is lesz. Ciki.
    -Akkor az unokaöcsém, értem. Oké. Ezt ő is tudja?
    Bólintok, de azért nem mernék megesküdni arra, hogy ezzel Dorian a tündér is tisztában van. Ez neki is olyan zavaros lehet, mint nekem? Végül is itt elméletileg ő az idősebb, közben meg nem. Hát alig múlt egy éves és kinéz 18-nak. Kemény.
    -Nem tudom. Ha én láttam volna, hogy a fiam mire készül… hát tudod… én biztos megpofoztalak volna, vagy nem tudom, mit csinálok. .
    Megvonom a vállamat, mert tényleg nem tudom. Apától ezt nem kérdeztem meg, de ideges lett, mikor lehülyéztem Nate-et.
    -Azért nem olyan egyszerű megemészteni, hogy éltél egykeként, majd hirtelen lett egy csomó testvéred, akiket nem is ismersz. Apának nagyon örültem, bár rá is haragudtam, hogy csak most derült ki minden.
    Örülök annak, hogy van egy rakat tesóm, nem erről van szó, csak hát na. Fura, nem vagyok hozzászokva. Vajon Nate tudja, hogy ki az anyám? Vagy erről sem tud semmit, pláne arról, hogy mivel kerestem pénzt. Lehet, akkor akadna ki igazán.
    -Nate, én ezt megértem, de mitől jobb a bosszú? Ha most ott nekiesek és vérét veszem, változik valami? Nem. Ez… ez olyan gyerekes visszavágás volt, már ne is haragudj. Még akkor is, ha már veszélyt jelentett önmagára. Akkor is sokkal tapasztaltabb mágus, mint te magad. Remélem, nagyon remélem, hogy visszatér neki, mert ezt akkor sem teheti meg senki a másikkal szemben. Te mágusnak születtél, nem volt kérdés sosem, még ha úgymond helyetted döntött is. Neked ilyen szempontból nincs jogod haragudni rá. Mágusként a legjobbat akarja kihozni belőled. Itt nekem és Matthew-nak van igazán joga ahhoz, hogy pipák legyünk, érted? Nekünk nem jutott mágia, és így kerültünk két fajba. Illetve ő már nem, de érted, ugye?
    Sajnos képtelen vagyok túllépni azon, hogy apa képessége már a múlté… egyszerűen nem értem, akkor sem, ha Nate azt mondja, ez volt a válasza. Matt és én voltunk azok, akik azért kaptunk ilyen izét, mert egy csepp mágus képesség sem szorult belénk. Nem tudom eldönteni, hogy ki volt akkor selejt, de azt hiszem az anyánk. Lehet, jobban járok, ha bejelentkezek a nekem járó hercegi címért, de tényleg.
    -Mit csináltál? És akkor én vagyok a szörnyeteg? Ez szép. Miért ölted meg? De most tényleg?
    Hülye legyek, ha értem. Felébred és kinyírja a nővéremet… ezt így lehet? Egyáltalán megbüntették miatta? Vagy ilyenkor mi van? Marad minden annyiban, vállat vonnak, és jól van? Tátott szájjal nézek Nate-re.
    -Nem tudom, Nate, tényleg nem. Felborította az egész életemet ez az egész, ugyanúgy, mint amikor ez az izé lettem. Most megint újra kell építenem az egészet, és abban sem vagyok biztos, hogy a többiek egyáltalán akarják ezt. Én nem tudok veletek enni, nem tudok veletek elmenni nyaralni, napozni, sétálni nappal. Ez így nagyon rossz.
    Nem hiszek abban, hogy Nathaniel ezt az egészet fel tudja építeni, egyszerűen kizártnak tartom. Apát előbb tartom alkalmasnak erre, hiszen ő kereste meg az összes fiát, nem Nate.
    -Mitől, mitől… tudod mennyire örültem volna annak, ha nekem is jut egy csepp mágia? Ha mágusnak születek, nem sima embernek? Nagyon. Nagyon tudtam volna szeretni. Mindegy, hagyjuk.
    Nem tudom jobban elmagyarázni, ő ezt nem fogja sosem érteni, hiszen nincsen ilyen gondja, nincsen ilyen problémája, mint nekem, vagy Mattnak lehetett.
    -Igen, jobb híján.
    Felsóhajtok, egyedül Marcus miatt ragyog az arcom, még ha néha ki is nevet, akkor is. Vele jól érzem magam.
    -Aha, majd eljutok eddig, ha végre kiderül, hogy mégis mit kezdjek ezzel a léttel. Majd utána. Addig tudod, pengeélen táncolok, mert ha meg az is kiderül, hogy ott se vagyok jó semmire… na, akkor kiakadok.
    Jó, Nate majdnem 40 éves, ő már könnyen beszél, de én? Még 20 se vagyok, az összes létező tervemet ki kellett törölnöm, és megszoknom egy másik létformát.  Marcust nagyon szeretem, az igaz, ez a része megvan… aztán a többit nem tudom.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Hétf. Júl. 16 2018, 22:47

    - Miért nem? – Komolyan érdeklődöm. Csak nincs bajban.
    - Minél türelmetlenebb vagy, annál inkább nem fog sikerülni. A görcsös ragaszkodás és makacsság az, ami hátráltat mindent... de mindent. Kérdezek valamit Ethan. Ha nem ébredtél volna erre a világra és mágia nélkül léteznél, zavarna, hogy nincs erőd?
    Sokrétű kérdés, a hangom viszont érdeklődő, s komoly. Meg lett kapargatva a felszín, s kitört a düh, a harag, és az elhagyatottság, szeretetéhség minden formája. Lesz ez még lentebb is, bár nem vagyok agyturkász, vagyis, másként vagyok, megismertem ezeket az önpoklokat. Ethan meg kamasz, így az triplán érvényes. Ki kell engedni a mérges zacskókat, de utána ápolni is kell.
    - Miért pont kávét? – Mert nem bírom kihagyni.
    - Ezt nem tudom neked megmondani, erre csak apa tud neked választ adni – tárom szét a karom, azt illetően, miért nem fordítva történt az esetünk a felnőtté válással.
    – Miért mondanád még öt év múlva is, hogy mázlista vagyok?
    Kortyolok ismét a teából, az ölembe teszem a csészét.
    - Ha morcos lesz arra, hogy a saját életemet élem, az már az ő baja.
    Megváltozott a kapcsolatom apával, jó irányba. Felnőttként a saját utamat járom, mint ahogy neki is megvan a sajátja. Lehetek mérges a döntése a döntései miatt, az az ő élete. S lehet mérges az enyém miatt, ez az én életem.
    - Mióta foglalkoztat téged, hogy mit gondol apa rólam vagy rólad? – Teszem fel az igazán fontos kérdés ebben.
    - Ezt csak tőle tudhatod meg – mivel szeretném, ha ismernék egymást Doriannel, ezért ezt a közvetítő szerepet nem vállalom fel.
    - Vagy éppen tudod, mit vállalsz fel ezzel. Miért pofoztál volna fel? – Aztán elmosolyodom, miután válaszolt. – Apa adott már a legelső újratalálkozásnál egy atyai pofot. Hogy tudjam, hol a helyem.
    Az a pofon most is fájna, mert akkor sem hittem, hogy megérdemlem. Mára meg túlléptem rajta. Sokat változtunk, közeledtünk.
    - Megértem. Nehéz megemésztenem, hogy apa ennyiszer csalta meg anyát – mondom ki azt, amin sokáig rágódtam. Végül már ez sem dühített. Már nem számít, visszacsinálni nem tudjuk. S nem is akarom. Vannak testvéreim, amit szerettem volna.
    - Bosszú? Milyen bosszú, Ethan? Nem haragszom, pusztán nem értem, miért egyből bosszúra gondoltál? Megmentette apa az életem, felébresztett. Miért nem teheti meg? Arra áment mondasz, hogy mit tett veled apa? Miért nem reagálsz rá? Miből veszed, hogy haragszom rá? – Kérdezem újfent komolyan. – Miért csak nektek? – újabb kapirgálás.
    Egyáltalán nem vagyok se dühös, se mérges. Érteni vágyom Ethant és ezért teszek fel kérdéseket, hogy jobban megérthessem, s ezt látni is türelmemen s nyugodtságomon, amit átsugárzik kíváncsiságomon.
    - Nem, nem értem. Elmagyarázod nekem?
    Újfent kortyolok a teából. Niquén is túltettem magam, mint ahogy a múltam legnagyobb részén. Megértettem dolgokat, s elengedtem azokat, amelyeket magamnak generáltam, pusztán önsajnálatból. Mert imádtam magam ostorozni. Ez már nincs.
    - Amikor felébredtem másodjára, akkor Niqué is. Csak míg én az ágyamban aludtam, Niqué éppen hazafelé tartott a kocsijával. Elvesztette az ébredéstől az uralmat a kormány felett és belehalt a sérüléseibe. - elengedni hamar elengedtem Niquét, mert szeretem. Megérteni a kapcsolatunkat, utólag, az volt szenvedés. Végül megértéssé érett és azt is elengedtem. Ehhez azonban kellett idő.
    - Gondoltál arra, hogy ezzel az új változással kidobd azt, amit már régóta nem akarsz? Hogy helyet adj az újnak?- Sokan elfelejtik, hogy mennyi erő szabadul fel, ha megválunk attól, amire már nincs szükség. Ragaszkodtam, sokáig, makacsul és keményen. Az elengedés hozott megváltást.
    - De tudsz velünk együtt ülni egy családi beszélgetésnél. Nyaralni már régóta nem járunk közösen. S a holdfényes sétákat szeretem a legjobban. Testvérek vagyunk Ethan. Azt keressük a kapcsolatban, ami mind a kettőnknek jó és megfelelő. - az ellentétek helyett a közösre koncentrálás visz előre, s ezt elég régóta tapasztalom.
    - Ha nem szeretnél róla beszélni Ethan, valóban hagyjuk. Ha csak úgy mondod, akkor bármikor, amikor úgy véled, beszélni szeretnél róla, megtalálsz.
    Hisztinek vélem, sértettségnek, kamaszos panasznak. Ami majd beérik idővel.
    Csendben nézem egy ideig, majd a keze felé nyúlok, megfogom.
    - Ha az lennél, akkor már rég nem léteznél. Egy olyan klánvezér, mint az islandi, nem tart a klánjában olyanokat, akik semmire sem jók. Ezt jól vésd az eszedbe. Mázlista vagy.
    Hallottam dolgokat a klánról, s keresetem is információkat, mikor megtudtam, Ethan melyik klánban van. A lehető legerősebb klánban van. Ugyancsak fel kell kötnie a nadrágját, ugyanakkor nagyon mázlista.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Kedd Júl. 17 2018, 01:00

    Nathaniel kérdését hallva igen csúnyán nézek rá. Komolyan, hogy kérdezhet ilyet? Ezt nem gondolta végig.
    -Ezt… ezt most tényleg megkérdezted tőlem? Voltál te már vámpír? Voltál te már fiatal, rövid időn belül be- és átölelt vámpír? Voltál? Na, hát majd utána kérdezz ilyeneket.
    Nevetni tudnék. Nem, röhögni. A bátyám, aki azt se tudja, hogy eszik vagy isszák a vámpír fajt, nem érti, hogy miért nem tudom eldönteni, szeretem vagy sem. Aztán ha ez nem lenne elég, megmagyarázza nekem, hogy miért nincs egy cseppnyi szuper erőm sem. Apa… kezdem azt hinni, hogy vagy veled volt a baj, vagy nem a te véred ül előttem. Vagy nem tudom.
    -Ahaaaa, jó. Tudod mit? Azért, mert te későn keltél vagy mit csináltál, hát nem akarom a példádat követni, jó? Már hogy a jó fenébe zavarna akkor, ha mezei emberként tengetem a mindennapjaimat és az éjszakáimat? De ez nem az a világ Nathaniel. Ha nem villantok valamit, engem kicsinálnak, mint egy mellényúlt, félrecsúszott selejtes árut, érted? Itt nincs olyan, hogy nincs erőd. Ez nem a máltai szeretetszolgálat, vágod?
    Berosálok. Most hogy jön ide az emberi világ? Mégis hogy? Azzal kicsit elkéstem, vagy nem? Vagy Nate feltalált valamit és vissza lehet ezt az egészet csinálni? Akkor hajrá… de azért meg harapnék, mert Marcust nem fogom elveszíteni senki miatt.
    -Mert az jutott eszembe, és mindenki azt iszik reggel, hogy magához térjen.
    De nem így van? De, így van. Hátha a kávétól az én erőm is felkel, és lesz. Vagy nem… már nem tudom.
    -Egyszerű… te mágus vagy, én meg nem. Ennyi. Ezért, Nate, ezért mondom azt öt év múlva is, hogy az vagy. Te mehetsz napra, én nem. Mehetsz nappal vásárolni, én nem. Soroljam?
    Hihetetlen, hát még mindig nem érti, mennyire szerencsés… neeee. Én fogom neki elmondani? Az szép lesz.
    -Nem erről van szóóóó. Te ragaszkodsz a nagy családhoz, és szeretnéd is összehozni, erre mi az első? Nem is mondod el apának, hogy neked van ilyen feleséged, meg nagyapa lesz. Ez kicsit ellentmondásos, nem?
    Most már végleg nem értem Nate-et. Esküszöm, próbálom, de nem megy. Oké, sokkal öregebb, lehet, ez az oka.
    -Jó, az most mindegy, hagyjuk. Azért pofoztalak volna fel, mert ez olyan gyerek visszavágása az apjának, azért. És most nem a miatt, mert apa, hanem azért, mert akkorsenem volt jogod, hogy elvedd a képességét. Ha én elvenném a tiédet, mit szólnál hozzá?
    Most nem akarok még ebbe is belemenni, miért érdekel, apa mit gondol vagy mit nem, mert nem. A pofon meg, hát nem egyértelmű, miért adtam volna? Azon persze vigyorogni kezdek, hogy már kapott egyet apától. Majdnem hozzáteszem, hogy kevés volt, de akkor meg tuti kidob.
    -Az engem a legkevésbé sem zavar, hogy mindenki csak a féltestvérem, vagyis az, hogy most apának hány felesége vagy barátnője van, volt. Ez a legkevesebb. De én egykeként nőttem fel, majd lett hirtelen még 5, meg a tündér.
    Jaj, hát apa nem 50 éves, miért lenne baj, ha más nővel is volt? Szerintem abban nincs semmi rossz.
    -Az a bosszú, amit te csináltál. Hú, elveszem, mert én ilyen menő vagyok? Pláne, megmentette az életed és ez a hála? Széééép. Jaaaj. Nem, arra sem mondok áment. Ezt most megint komolyan kérdezed? Azért csak nekünk Nate, mert ti mind kaptatok valamit, beleszülettetek ezekbe a fajokba, de mi nem. Egy szavatok sem lehet.
    Ez egyre jobb. Most már végképp nem értem, Nate miért fosztotta meg apát attól ami az övé, még akkor is, ha azzal magyarázza, hogy már magára is veszélyt jelentett. Ez így… kész. Utána pedig megint olyan kérdést tesz fel, amire szinte hápogni tudok.
    -Matt meghalt már, ezért nem tud felháborodni.
    Ezt sem tudja? Ne már. Én tudom, ő meg nem. Vérfarkas már nincs a családban, ennyi történt.
    -És ehhez neked mi közöd? Azért, mert ő nem tudott vezetni akkor, miért lenne a te hibád, hogy ő meghalt?
    Ezt most már végképp nem értem. Nate az ágyában, Niqué kocsiban. Mégis mi köze van a két felkelésnek egymáshoz? Szerintem semmi. Vagy de?
    -Aha, és te gondoltál arra, hogy én nem akartam ezt az újat esetleg, csak erről senki nem kérdezett meg?
    Adjak teret az újnak. Jó fej. Mégis mi mást tehetnék most? Már nem leszek ember, sem más, hanem csak egy vámpír. Valameddig.
    -Nem tudok, mert ti fincsákat esztek, én meg nem ehetek. Hiányzik a sült krumpli, hiányzik a fagyi, hiányzik a hús… soroljam? Jó, akkor nem nyaralunk, de azért napozni még lehet, kivéve nekem. Azért a holdfényben séta egy idő után unalmas. Kicsit. Nagyon.
    Aranyos, hogy vigasztalni akar, csak… sok dolog kiesett az életemből, amiket igenis szerettem annak idején. Ezeket nem tudom pótolni mással, mert nem lehet.
    -Nate, itt nincs más választásod, érted? Vagy megerősödsz, vagy véged, gyenge leszel, akit eldobnak. Te tényleg semmit nem tudsz a vámpírokról?
    Meglep, hogy a bátyámnak fogalma sincs arról, mi kell ahhoz, hogy jó vámpír legyen. Oké, még nekem se nagyon, de mégis több mint neki.
    -De naiiiiiiv vagy. Tudod miért vagyok életben? Apa miatt. Minden részletet én sem tudok, de hidd el, hogy nem véletlenül kerültem oda, és nem véletlenül vagyok még. Nézz már rám könyörgöm. Úgy festek, mint a kedves kísérőm, aki egy idős vámpír és duzzad az erőtől? Soha nem volt ilyen nyeszlett, mint én. Én vagyok szinte a legkisebb, minden tekintetben.
    Összecsapom a tenyeremet, mert ez már tényleg hihetetlen. Nate azt hiszi, hogy én azért kerültem Alexanderhez, mert én leszek a világmegváltó klánvezér utánpótlás? Ahogy ez eszembe jut, irgalmatlan röhögésben török ki.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Kedd Júl. 17 2018, 23:48

    - Nem voltam, nem vagyok, de te vagy. Éppen ezért kérdezem – hiszen nyilvánvaló, hogy miért kérdezem.
    Figyelmesen nézem. Megfelelni akarást érzékelek a szavaiban.
    - Mit jelent az, hogy vágod? – Ennyit az úri nevelésemről. Még a munkahelyem is a felső tízezernek szólt a magánkórházban. Honnan tudnám, mit jelent ez? Az utam során meg mással voltam elfoglalva.
    A kávés hasonlat magyarázatára elnevetem magam, őszintén, nem pedig Ethant ki.
    - Találó, mit ne mondjak.
    Figyelem ismét a válaszát, amely makacs egóról árulkodna, ha nem lenne benne még valami, amit még nem értek.
    - Igen, sorold, kérlek. Csak végezz vele minél előbb, mert az éveim száma nem olyan örök, mint a tiéd – egy olyan riposzt, amit általában gyerekek szoktak egymásnak osztogatni, de ez most nem az. Nekem csak egy indokom van, az pedig az éveim száma, ami még hátra van, hacsak nem ölnek meg előbb.
    - Nem ragaszkodom. Létrehozom, aki tagja akar lenni, az lesz, aki nem, az meg nem. Nem figyeltél arra, amit mondtam, Ethan, annyira elönti a fejed az érzelem. Most értünk vissza. Talán ahol voltunk, nem volt semmi lehetőség kapcsolattartásra, erre nem is gondoltál?
    Figyelem Ethant, kezd kizökkenni, most már csak kicsit kell kapargatni a felszínt, hogy kibukjon a lényeg.
    - Miért mindegy, s miért hagyjuk? Csak nem attól tartasz, hogy éppen ez a válasz a kérdésedre és nem vagy elégedett vele, mert nem téged igazol? – Mutatok a lehetséges válaszra.
    - Örülnék neki, ha elvennéd – felelem komolyan. Vajon erre mit fog reagálni? Mert, még mindig igaz. Nem akarom ezt a létet, de nincs más választásom.
    - Miért foglalkoztat az, hogy mit gondol rólam vagy rólad apa? – Mert erre meg nem kaptam választ. Ingerelem, mert látni akarom, ahogy kibukik belőle az, aminek ki kell. Mintha csak ezért jött volna.
    Valahol kezdem érteni, miért lettem sebész, s miért utált mindenki. Az érzékeny területeket kaptam el mindenkinél, s kezdtem el rajta dolgozni. Vajon elég körültekintően?
    - Értem. Számomra fontos, hogy megcsalta anyámat. Neked ez a legkevesebb, nekem meg nagyon fontos – nyugtázom a véleményét.
    - Igen, komolyan kérdezem. Miért vagy ennyire cinikus, Ethan? Miként tudok neked segíteni, hogy jó legyen neked? Szóval minket hibáztatsz azért, mert neked nem jutott erő?
    Komolyan tekintek rá.
    - Mit csináljak, Ethan? Boruljak térdre előtted és alázkodjak meg? Akkor jó lesz neked? Ha belém taposhatsz, akkor elégedett leszel?
    Egyáltalán nem vagyok mérges. Sem dühös. Keresem a kapaszkodót a gőz kieresztéséhez. Nem feltétlenül most akarom, de ha már elkezdte a játékot, akkor végigviszem.
    - Mert az én felébredésemmel ébredt fel a többi Forrás. Niqué is – csendesek a szavaim, továbbra is, érzékelhetően.
    - Engem sem kérdezett meg senki, hogy akarok-e Családfő lenni. Senki sem kérdezett meg, akarok-e tündér lenni. Senki sem kérdezett meg, akarok-e mágus lenni, vagy Forrás. Hol érzek én hibádzást az érveidben, Ethan?
    A válasza megérteti az egész sérelmét. Csendben maradok egy ideig. Megvárom, míg kiröhögi magát, s még utána is várok egy keveset.
    - Vagyis, szerinted, ha nem mutatsz fel rövid időn belül képességet, a klánvezér végez veled? – Kérdezem, összegezve mindazt, amit elmondott. A félelem beszél belőle.
    Ha robbanni fog, el fogom fogadni. Legalább kiadja magából. Úgy tűnik, nekem az a sorsom, hogy mások minden nyűgjüket rajtam verjék le. De már nem önsajnáltatom magam miatta. Felhasználom, segítségnek, mások javára. Remélem, sikerül segítenem valamennyit a testvéremnek ezzel. Csak remélni tudom. Azt viszont már most tudom, hogy Ethan is éppen úgy utálni fog, mint Niqué. Felsóhajtok. Pedig szeretném, ha jól kijönnék egymással.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Szer. Júl. 18 2018, 01:13

    -Na akkor meg. Tudod, én nem lófrálhatok csak úgy, hogy húúú, most vámpír lettem, hanem villantani is kellene már valamit. Tudni, hogy miben vagyok jó. Mert... na jó, most mindegy, de így már érted?
    Meglep, hogy Nate tényleg nem tudja, hogyan zajlik minden. Apa nem magyarázta el neki? Nem is olvasott a fajokról sosem? Akkor érthetné, hogy mi a problémám.
    -Az érted szinonimája.
    Lelkesen magyarázok én a szlengről, csak Kyle előtt nem szabad használni, de azt még nem tudom, hogy azért, mert nem szereti, vagy azért, mert csak.
    -Lenne mit, bőőőőőven lenne mit. Nem lehet gyerekem, sosem leszek szép barna, én nem mehetek nyári hajókázásra, nem mehetek el egy nappali kirándulásra, nincs kaja, nincs ital, nincs semmi. Egy nyamvadt tortát sem ehetek meg.
    Tényleg tudnám mondani folyamatosan, akár reggelig is, de csak néhányat említek, amiről neki fogalma sincs, milyen nélkülük.
    -Jaaaaj, ne mondd nekem ezt, ti is tudtok mentálisan üzikézni, és ha nagyon akartál volna, találtál volna térerőt vagy bármit, szóval ne gyere azzal, hogy olyan helyen voltál. Fél évig egy alkalmad sem volt arra, hogy közöld apával, hogy mi van. Jó, hogy nem állítottál be hozzá már a gyerekkel, hogy nesze unoka.
    A homlokomra csapok a magyarázatot hallva. Persze, mert biztos föld alatti bunkerben voltak ezer méter mélyen, vagy 8 dimenzióval odébb, hogy ne lehessen megoldani. Kész.
    -Neeem. Tudod miért nem lehetett fordítva? Mert én 20 évvel később születtem mint te. Hát ezért. Most jó?
    Igen, örültem volna, ha apa mellett nőhetek fel, ezt neki is elmondtam. Nem volt ilyen mázlim.
    -Megtenném, ha tudnám, ne hidd, hogy nem.
    Semmi nem tartana vissza, ha képes lennék én is megfosztani Nate-et a képességétől. Persze ez is egy gyerekes bosszú lenne, de én még félig az vagyok, nem? De.
    -Azt így most nem tudom. Az nem elég, ha én haragszom?
    Fogalmam sincs, mit akartam ebből kihozni, de mindegy is. Jobb ha ebbe most nem bonyolódok bele.
    -Nekem meg nem fontos. Én mindig azt mondom, ha megcsal valaki valakit, akkor annak oka van. És te sem tudhatod, hogy milyen volt apa kapcsolata a te anyukáddal igazán.
    Megvonom a vállam, mert még midig nem látok semmi kivetnivalót ebben. Pláne, hogy sokszor hallottam a kuncsaftjaimtól is, hogy nem is tudták, rossz a szüleik házassága. Na mi van akkor, ha itt is az volt?
    -Elmondtam. Csak két korcs került a családba, akiknek semmi de semmi nem jutott. Matt és én. Mert... mert nem hallod saját magadat Nate. Egyszer azt mondod, azért vetted el apa képességét, mert veszélyes volt magára. Erre azt mondom, bosszút álltál, mert milyen menő vagy, megteheted, és majd visszaszerezheti, ha... aztán kiderül, hogy megmentette az életedet, te meg cserébe elszipkáztad a képességét. Mégis milyen legyek? Bűbájos? Nem tudsz semmit sem tenni, Nate. Semmiiiiiit. Igen, mert mire én megszülettem, apa elfáradt, és nálatok landolt minden. Az utolsó nyomorult cseppig mindent elszívtatok belőle.
    Gezstkulálva és hadonászva magyarázok, hát mit nem ért ezen az egészen? A napnál is világosabb. Nekem.
    -Nem. Add vissza apa képességét.
    Morcosan ülök vissza és csapom magam elé a karjaimat. Most duzzogok.
    -Mi? Még Forrás is vagy? Berosálok, tényleg. De még mindig nem értem, neked az ágyadban mi közöd van ahhoz, hogy Niqué nem tud vezetni? Szerintem csak simán kisodródott, baleset volt, ennyi.
    Komolyan eldobom az agyam. Mágus, tündér is lehetne, és még forrás is.... ez az ember mint valami aranytömb, de tényleg. Hogy lehet ilyen marha mázlista?
    -Na nehogy már sajnálni kezdjelek. Nem is vagy Családfő, maximum leszel, már ha alkalmas vagy rá. Tündér vagy? Nem. Mágus vagy, ennyi, és még mindig van választásod. Forrás lennék, a fenekemet verném a földhöz. Még mindig nem érted? Engem beöleltek, ennyi. Nekem nem volt választásom, neked meg tengernyi.
    Most már csípőre vágom a kezemet, mert nem akarom elhinni, hogy Nate ennyire vak. Rengeteg lehetősége van, választhat is, és még Forrás is. Én meg... én meg... lepedőakrobata. Bumm neki. Csodás karrier.
    -Valami ilyesmi lesz, igen, mert olyan itt nincs, hogy semmid nincs. Mindenkinek van. De azért majd örülök neki, mert szerinted ez jaj de nagyon jó dolog. Jóóó, az atyámat szeretem, de így már érted?
    Bólogatok, mert ettől félek, igen. Marcus ugyan biztat, de akkor is, látva, hogy mindenkinek akad valami, én meg még mindig szerencsétlenkedek... ez rémes. Itt nem kelhetek olyan későn mint Nate... kétszer meg pláne nem.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Csüt. Júl. 19 2018, 20:33

    A válasz stílusára halvány mosoly költözik a szemeimbe.
    - A nem... lófrálhatsz csak úgy, feltételezem, a kísérődre utal - biccentek a kísérő felé, tisztelettel.
    - A most már villantani kénére: kértek tőled már ilyet, adtak határidőt?
    Próbálom rávezetni arra, amit sejtek. Inkább ő sietteti. De talán ez is lehet motiváló erő.
    - Így már értem, köszönöm - a szlengek sosem mentek, legfeljebb az orvosi. A lelkes magyarázásra újfent mosoly ül a képemre.
    - Ez valóban sok minden, Ethan - felelem komolyan. Elképzelni tudom csak, mennyire fontosak ezek neki, s nem kaphatja meg. Sok kezelt betegem szenved ezektől, hiszen vágynak rá.
    Ezer szerencse, hogy éppen a teába kortyolok, így a következő válaszra csak a vámpír kísérőnek tűnhet fel, hogy csésze mögé rejtem a széles mosolyom. Csak tizedmilliken múlik, nem nyelek félre. De mentem a helyzetet, észrevétlenül.
    - Ha így látod... - hagyom annyiban. Majd idővel, ha szeretné tudni, elmondom, mi minden történt velem.
    - Nem tudom mire érted, hogy fordítva. Neked jó? Mi jó? - Kérdem vissza komoly érdeklődéssel.
    - Ebben biztos vagyok, nem szükséges bizonygatnod. Miért véded ebben apát? - Pont ő, akit apa eléggé pácban hagyott. Talán megtalálták közben a közös hangot, aminek nagyon örülnék.
    A következőre felállok, s inkább a párkányra teszem a csészét, de csak azért, mert nem szeretném, ha Ethan látná, mennyire tartom visszafelé a nevetést. Annyi mindenen keresztülment, és még mindig képes ilyen aranyosan duzzogni! Ha eddig nem, most ezzel a szívembe zártam volna, annyi bizonyos.
    - Szerették egymást - már megfordultam, s hangom, mosolyom telve szeretettel. Láttam az emlékét, ahogy anya felé nyújtja kezét s egymásra tekintenek.
    - És te Ethan, hallod saját magadat? - Kérdem csendesen, de aztán meg az államra könyöklök, mert különben elnevetném magam azon, ahogy válaszol. Pedig a szívem fáj, mert megértem, nem csak kamaszos panaszkodás ez, hanem így dolgozza fel a sérelmeit. Az pedig nagy, és rengeteg.
    - Vagyis azért szeretnéd, hogy visszaadjam apának a képességét, a sokból azt az egyet, amit elvettem tőle, mert tudod, milyen az, ha semmi nincs?
    Nem apa érdekli, hanem a helyzet, ezt is megértem, s remélem, jól értem.
    Ezt a duzzogást! Most már elmosolyodom, nem tudom visszatartani.
    - Nagyon ennivaló vagy, amikor duzzogsz - szökik ki belőlem, mosolyogva, hogy aztán felnevessek a berosálásra. Teljesen kész vagyok tőle. Most már mellé ülök, mert a folytatás is olyan. S egyben fáj a szívem. Mert ha valaki ilyen humorral oldja fel a fájdalmát, az nagyon nagy fájdalom lehet.
    - Nincs szükségem a sajnálatodra. A tesrvéred azeretnék lenni. Visszaadom apának azt az egy elvett képességét, bár egy idő múlva, ha készen áll, visszatér ez a képessége. Azért ne örülj, csak mert szerinted szerintem így jó dolog. Ethan - fordulok felé. Nem foglalkozok a sértésével és véleményével, mert ez egy sértett tini lélek hangja. És mert ha folytatom, elnevetem magam, mert megint édesen duzzog. Védekező mechanizmus a fájdalom ellen, tudom, az aranyossága nem vitatott. És hogy egyben engem is megérint a fájdalmas része, azt sem vitatom.
    - Nemrég öleltek be, még Gyermek vagy, igaz? -Megvárom a válaszát.
    - Ha látsz egy kisgyereket, aki járni tanul, s folyton elesik, mit tesznek, akik vele vannak? - Várok egy kicsit, a válaszára.
    - Egy Gyermek azért gyermek, mert még tanul. Ismerkedik azzal a világgal, ahová beleszületett. Fogalma sincs se neki, se a környezetének, mikor kezd el járni, mikor kezd el beszélni. De tudják, hogy mindez benne van. Idő szükséges, hogy kibontsa mindezt magában a gyerek. Nem fogják fenyegetni, se megölni, se eldobni, csak mert még nem tudja mindezt. Éppen ellenkezőleg. Segítik, támogatják, s bátorítják - ezeket már a szemeibe tekintve mondom.
    - Megvan benned is a képesség, Ethan. Vámpírként még Gyermek vagy, vagyis a képesség benned van, s kibontakozásra vár, amiben a klán minden segítséget megad neked. Szóval miből gondolod, ha egy, vagy másfél év után nem mutatsz fel semmit képességből, akkor neked annyi? Utaltak erre?
    Csendben maradok. Ha akar, folytathatja a duzzogást és a hisztit. De abban biztos vagyok, hogy legbelül meghallotta, amit mondtam. Testvérként, jelen helyzetben ebben többet adni nem tudok, mindez már rajta áll.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Pént. Júl. 20 2018, 00:52

    -Jaaaj, hát igen, ezt magyarázom most már nem tudom mióta.
    Vagy harmadszor mondom el, asszem, vagy több az? Mindegy. De annyira gáz, hogy mindig jön velem valaki, meg mindig lefoglalok valakit. Jó, egy csomó alkalommal Marcussal mehetek, de most majd csak értem jön valamikor.
    -Nem mondták, de azért tudom, hogy szeretnék tudni, hogy mégis mi van? Most gondold el, kiderül, hogy semmi nincs. Akkor mihez kezdek?
    Határidő ide vagy oda, rém kellemetlen, hogy nem tudom, mi lesz belőlem. Nem értek az időjáráshoz, nem tudok szellemet idézni, sőt, összecsinálom magam tőle, nem tudok változtatni külsőt a kedvemre... szóval semmim nincs. Még diplomáciában is ciki vagyok, nem hogy mesterien bújócskázzak egy késsel a kezemben.
    -Na, hát erről beszélek, és ez csak egy szelete annak, amiktől meg lettem fosztva. Ti ezt nem értitek meg, mert nem élitek át.
    Felsóhajtok, mert olyan könnyen magyaráz, nem ő lett éjszakai létre kényszerítve. soha többé nem készülhet rólam napfényes tengerparton fotó, pedig azokat szerettem. Most meg lőttek az egésznek.
    -Így látom.
    Bólintok, mert akkor is hiszem, hogy ha nagyon akart volna, tudott volna apával beszélni.
    -Ehh, hát az, hogy te vagy az én helyzetemben én meg a tiédben. Ez. Kiderült volna rólam mágus vagyok, hát tudod ki várt volna ennyit a felkelésével? Már rég azon lennék, hogy jobb legyek mint apa. Nem hogy még másodszor is fel kelljen kelnem, mert na.
    Nem értem, hogy Nate mit nem ért. Annyira világos az egész, de nem? Aztán küzdhetne őt vámpírként, és akkor megtudná, miről beszélek.
    -Azért Nate, mert ő sosem tett veled ilyet. Te meg még fel se keltél, mi az első? Poénkodsz egy kicsit. Neked fogalmad sincs, mekkora kincs az, ami neki volt. Eszedbe se jutott, hogy ezért volt sikeres főnök? Nem, mi?
    Miért védem apát? Mert... mert védem, de nem tudom, de na. Annyira menő képessége volt, hát én mélységesen felháborodok helyette is.
    -Egy darabig biztosan. Aztán nem tudod, mi történt, és azt sem, hogy csak előttetek szerették egymást, és esetleg már rég kulimász volt a dologban. Nate, már nem azt a világot éljük, hogy mindenki egy mellett ragad. 21. század van.
    Milyen álmodozó, ez kész. Tényleg hisz abban, hogy mindenki az első kapcsolatában marad? Ne már. Az a múlt.
    -Igeeeen. Csak nem értesz semmit abból amit mondok. Mert neked... nincsenek ilyen problémáid, mindent megkaptál, válogathatnál, mihez akarsz kezdeni a lehetőségeiddel, de nem veszed észre, hogy mennyire előnyös helyzetben vagy.
    Hogyne hallanám magam, de hiába magyarázom Nathanielnek, nem hajlandó felfogni. Mondjuk miért is tenné, amikor nem értheti a másik oldalt.
    -Igen. Add vissza a képességét. Ez nem játék, ezzel tönkreteszel mindent.
    Bősz bólogatással jelzem, hogy igenis erre gondolok. Aki nincs ilyen helyzetben, az nem tudja elképzelni, mit jelent ez a másiknak.
    Duzzogok, mert... mert nem tudom miért, de az meglep, hogy nem felháborodik, hanem mellém ül, és mosolyog. Nesze neked apa, így aztán biztos én leszek a legjobb vámpír. Ennivaló vagyok, de jó. Nekem kéne másból ennem, és akkor cuki vagyok. Még vámpírnak is cuki. Na jó, ezt tudom, csak elmosolyodok.
    -Add, add vissza. Soha ne fossz meg senkit tőle Nate, mert lehet, az az egyetlen, vagy éppen a legfontosabb.
    Így gondolom, akkor is, ha ő nem. Én például egy darabért is mindent megtennék, másnak meg jut egy csomó.
    -Igen. Az. Őt segítik. Miért?
    Kíváncsian pillantok Nate-re, most ebből mit akar kihozni?
    -Jó, deeee... kicsit hasonlít, de mégsem. Az, hogy egy ideig gyermek vagy, az nem azt jelenti, hogy a gyermekkor végéig van időd arra, hogy keresgélj, te miben vagy jó. Pont a képességedet kellene gyakorolnod, hogy abban legyél jó. Annyi időm nincs, míg pl. egy gyerek felnő, érted? Nem utaltak, nem fenyegettek, de az, hogy az atyám is szeretné tudni, az csak jelent valamit, nem? Vagyis azért már kellene valami jel, mégis mi az, ami az enyém lesz, de egyelőre semmi. Még egy szemernyi sem.
    Értem én, miről beszél, meg édes is ezzel a párhuzammal, csak itt sokkal szigorúbbak, főleg Alexander. És... és nem tudom, hogy az átöleléssel vesztettem-e valamit, vagy hogyan megy az. Noelt megkérdezem majd, mert róla is tudom, hogy őt is, de neki simán megmaradt mindene. Ezt se értem. Nekem még elő se jött.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Vas. Júl. 22 2018, 19:33

    - Biztos? – Kérdezek azért vissza, mert ugyancsak kóboroltak a szavai, valójában nem akarom piszkálni, a kérdésem sem annak hangzott.
    Ráhagyom a makacsságát, még csak nem is sóhajtok. Ha neki így kerek a világ, betontörővel sem tudom felbontani neki a saját maga alkotott téves képzeteket. Azt neki magának lebontani.
    - Van. Használod.
    Határozott, rövid válaszok, amik sokkal erőteljesebbek tudnak lenni bármilyen monológnál.
    Ott van benne, látom, ahogy kezd erőre kapni, ám annak felismerése Ethan és a benne lévő Bestia dolga. Éppen olyan, mint amikor a tündér kezdett felébredni bennem. Az a pocsék érzés életem végéig el fog kísérni, de nem hagyom kísérteni. Elmúlt, lezártam.
    - Valóban nem értjük meg. Együtt érezhetünk veled, és támogathatunk.
    Így látja. Már nem erősködöm senkivel. Ethan így látja most. Később megint másként, ahogy érik, fejlődik.
    - Felkelés? Felébredés, a képessége ébred fel – korrigálom. – Egyet kihagysz a képletből Ethan. Nem tudtam róla, nem ébredtem fel, egészen két évvel ezelőttig. És akkor is tündérnek készültem, nem mágusnak. Ha valamiről nem tudok, ugyan hogyan várjak vele? Hogyan dolgozzak azzal, amivel nem csak, hogy nem rendelkezem, de nem is tudok róla, hogy egyáltalán létezik? Amíg nem ébred fel a mágus, addig nem tud arról a világról, amiben benne vagyunk – magyarázom türelemmel.
    - Miért akarod túlszárnyalni apát? – Kérdezem kíváncsian.
    - Neked van fogalmad, Ethan, mekkora kincs? Honnan tudod, hogy ez miatt volt sikeres főnök és nem valami más miatt? Jobban ismered apát, mint apa saját magát. Nem poénkodtam Ethan. Hozzáértem, pár nappal a felébredésem után és ez a képessége eltűnt, fogalmam sem volt, hogy képes vagyok erre. Nem akartam elvenni, azt sem tudtam, hogy el lehet. Nem vagyok vicces és poénkodós alkat – magyarázom nyugodtan. Nem tud felhúzni, mert nem arra figyelek, amire szeretné, hogy figyeljek. Sokkal mélyebbre tekintek benne.
    - Amikor eltűnt a képessége, akkor láttam át, miért is történt, és még csak nem is egyből. Feladata van ezzel a képesség nélküli léttel, meg kell tapasztalnia valamit, vagy valamiket. És amikor beteljesíti, megteszi a feladatot, feladatokat, megtapasztalja, amit meg kell, akkor visszajön a képessége, ha készen áll rá. A dolgok nem mindig olyanok, Ethan, amilyennek te akarod látni. Mielőtt felháborodnál, nézz mindig mögé, miután léptél hátra párat és lenyugodtál.
    Igaza van Ethannek abban, hogy mások képesek többet szeretni és másokat. És ez fáj, nagyon fáj, hogy anyával ezt tette apa.
    - Én csak egyszer tudok szeretni, de az életem végéig szól, vagy még tovább, szóval igen, vannak, akik egy mellett ragadnak, hiába 21. század – csendesen nyugodt a hangom és határozott. Ezért törtem össze, mikor végül kidobott az a szeretett lény az életemben, akit társamul szerettem volna. Mert akkor az nekem már örökre szólt. De mivel nem volt viszonzott, nem ragaszkodhattam hozzá, el kellett engednem, a szívem egy részével.
    Csendben nézek Ethanre, nem reagálok arra a kifakadásra, hogy bezzeg nekem minden, neki meg semmi. Egyrészt, amin ő keresztül ment, és még ilyen jellemmel bír, felfoghatatlan csoda számomra. Másrészt pedig mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb. Az enyémet kifejezetten nehéznek találom.
    - Tönkretenni. Vagy éppen megjavítani, helyrehozni. Nem tudhatjuk. Majd az idő megmondja, Ethan.
    A mosolyától szívemből szóló mosollyal felelek. Nagyon aranyos így.
    - Meglátom, mit tudok tenni, Ethan – bólintok a képesség visszaadására.
    - Mindössze annyit jelent, hogy az atyád és segíteni szeretne neked. Nem feltétlenül a képességedben. Hanem abban, hogy dobd már el a görcsös igyekezeted és a nekem végem, mert nincs képességem, mert éppen ezek akadályoznak abban, hogy kibontakozz, Ethan. Görcsölés helyett a kíváncsiság és nyitottság tud segíteni neked. Megint visszatérek a gyerekhez. Láttál már párat, nem? Ahogy mindent megfognak, kipróbálnak, megtesznek? Pusztán az ismeret és kíváncsiság kedvéért? Olyan, mintha félnél elfogadni azt, ami benned van. Mert benned van, Ethan. Érzem. Én is, a kísérőd is, Nemződ is. A görcsösséged és félelmed az, ami miatt te nem érzed ezt. Engedd el ezeket az érzéseket. S fogadd be a képességed, hagyd, hogy megnyíljon, megjelenjen előtted.
    Kedvelem Ethant. Őszinte, egyenes, olyan ártatlanság van benne, minden nehézség után, ami miatt felnézni tudok rá.

    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Vas. Júl. 22 2018, 21:09

    -Nate, ne idegesíts fel. Persze, hogy biztos.
    Most ezt még egyszer megkérdezi, én hisztizni fogok, nagyon is.
    -Hagyjuuuuuk. Ez kevés, hát nem érted? Kell az a plusz. Mint egy nyomorult tehetségkutatóban az az X, vagy az Idol, vagy tudom is én még mik vannak.
    Mégis mit használok? Na mit? Azt, hogy vért iszom, azt, hogy erősebb vagyok, és gyorsaságom is van... de az amit keresek, na az nem jön. Az úgy elbújt, de úgy, hogy szerintem egy kőműves se találná meg bennem, úgy elveszett.
    -Kösz. Sokat érek el vele, hogy csápoltok, mint valami pompom lány.
    Durcásan felelek, mert hiába támogatnak meg drukkolnak, hát én azzal nem vagyok előrébb. Kicsit sem.
    -Nekem tök nyolc, hogy mit csinál, felőlem le is feküdhet nyugodtan, csak jelenjen már meg. Mi? Csak két éve? És... és akkor apa melletted tartott ki? Látod, látod? Ezt is csak azért, mert akkor látta, hogy mi leszel, és türelmes volt. Te meg erre bumm, elveszed amije van. Szép vagy, széép.
    Most már tényleg berosálok. Nathaniel van vagy 40 éves, én még a fele sem, és akkor neki lehetett várni, nekem meg nem. Ez így nem ér.
    -Mégis mi értelme lenne az egésznek, ha nem ez? Még szép, hogy jobb akarnék lenni mint apa. Te nem? Ja, neked mindegy, te minden vagy, neked könnyebb lesz.
    Nem értem a bátyámat. Mi lehetne igazán motiváló, ha nem az, hogy megelőzze apát? Jó, hát aki tündérforrás vagy mi a fene, hát az ne szóljon egy szót se.
    -Hatalmas Nate, hatalmas. Neeem ezt mondtam, mert apa magától is olyan főnökös, de gondold el, hány merénylettől kímélhette meg? Ott magasan ez már mindennapos, te meg, huss, elcsakliztad neki. A fenének fogdosod. Cöhh.
    Ez tök jó. Nem is akarta elvenni, de elvette, de nem ám visszaadná, neeeeeeem, inkább ül rajta. Hát komolyan mondom, ez kicsit sokk. Mégis mi a fenének kell Nate.nek apa képessége, amikor ő amúgy sem tudja használni? Azonnal adja vissza neki.
    -Ahaaaaaa. Jó. Szerinted ezt beveszem? Most ha tőlem elvennéd a nemlétező képességemet azzal, hogy majd visszajön, ha beteljesítettem a feladatot mint valami messiás... szerinted belehalok vagy belehalok? Nathaniel, kicsináltad apát, vágod? Le kellett mondania mint Családfő. Ez olyan, mintha valaki veled közölné, nyista Forrás, te leszel patak.
    Nem, ezt nem tudom elmagyarázni neki, de aztán rájövök, hogy mondhattam volna Alexandert, akit ha megfoszt mindentől, mégis mit csinál? Na hozzá ne merjen nyúlni, mert akkor megharapom.
    -Jó. Hidd ezt. A többség viszont már réééég nem ebben él. Gebasz van, mennek kétfelé. Elválnak, ilyenek. Nincs ebben semmi különleges.
    Megállapítom, hogy Nate nagyon konzervatív, nagyon maradi, és nagyon romantikus. Komolyan hisz ebben a világban a holtomiglan-holtodiglan dumában? Ráadásul sosem fogja látni a másik oldalt, akik azért is küzdenek, hogy fellépjenek egy lépcsőfokot, mert ő már majdnem a tetején kezdett.
    -Jelenleg nem úgy fest, hogy megjavítod, hanem épp úgy, mint ami atomjaira hullik.
    Cuki vámpírként saját magamon is tudnék nevetni, mert így tényleg sokra vihetem majd, hát hogyne. Vicces lesz.
    -Nem az a baj, hogy nem tudom, bennem van, hanem az a baj, hogy nem akar kijönni. És bármerre keresgélünk, egyelőre semmi, néma csend. Alszik, érted? Pedig... pedig... mindent megteszek én is, hogy végre valahára legalább azt tudjam, mi az. Addig tanultam mást.
    Értem Nate-et, meg azt is, hogy görcsölök meg naná, hogy félek, mert mindenki halad, én meg nem. Ez így rossz. Legalább már ott tartanék, hogy azt tanuljam, ami bennem bujkál... na akkor lennék boldog.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Hétf. Júl. 23 2018, 21:07

    -Nem azért kérdezek vissza, hogy idegesítselek - felelem határozottan.
    Már nyitnám a szám, hogy megkérdezzem, mi az az idol, inkább ráhagyom.
    Mint ahogy szavait is. Nem érnek el hozzá szavaim, önmagával van elfoglalva. Talán apa is éppen így hagyott rám mindent, hiszen láthatóan nem volt értelme velem beszélnie, mivel nem láttam túl magamon. Így aztán inkább csak bólintok, vagy hümmentek a csípőből visszavágásra. Értelmetlen bármit is mondani. Azonban van egy másik vonal, egy másik út, amin talán el tudok indulni vele. Hiszen az eddigiek magyarázkodásom, és Ethan vádaskodásainak tűntek. Pedig érdekes, nem vágyom őt meggyőzni. Talán némileg visszaköszönt a régi énem, vagy maradványai még be-be indulnak. Érzékeltem, majd kikopik belőlem.
    A kapcsolatot apa és anya között is ráhagyom. Értem, hogy a világ ilyen, s inkább váljanak szét, ha már mindent megpróbáltak, és mégsem megy. Már nem duzzogásból akarom megtartani magamnak a dolgaimat, hanem végre rájöttem, csak azokkal tudom ezt megbeszélni, akik erre nyitottak. Így most ezt is hagyom elúszni, hiszen Ethant önmaga miatt hívtam meg, hogy miben tudok neki segíteni.
    És még a duzzogása is nagyon édes. Becsülöm, amiért ilyen, és még nem hagyott faképnél, ez már jó jel. Sőt, végre talán sikerül megtalálnom az utat felé, s megnyílik.
    Elgondolkodva tekintek rá, s figyelem őt. Mi van, ha Forrás mindenkié? Mi van, ha nem csak az a feladatunk, hogy a mágusoknak adjunk erőt? Mi van, ha mindez maga a Mágia? Amiből a vámpírok, vérfarkasok, tündérek, mindenki ered? A valódi Forrás? Nagy felelősség. Kezdem érteni egy ideje, miért tűntek el a Forrás képviselői, azt nem értem, miért tértünk vissza. Mert már tudom, hogy magam is az önként távozók között voltam. Figyelni kezdek a jelekre, amelyek bennem kezdenek halványan körvonalazódni, amivel segíthetek Ethannek.
    - Merre keresgéltetek eddig? Tudom, hogy mindent megteszel, Ethan. Hiszek benned. Menni fog – komolyan mondom számára, mert hiszem, hiszen annyira begörcsölt ettől az egésztől, csak azt tudom elképzelni, hogy nagyon akarja.
    - Mit tanultál? – Érdeklődöm. Lehet, nem kellett volna, de akkor is érdekel Ethan.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 18
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Nappali

    on Hétf. Júl. 23 2018, 22:35

    -Jó, de mielőtt megint megkérdeznéd, hogy biztos-e, előre közlöm, hogy nem fog változni a válaszom.
    Hihetetlen. Itt ülök és veszekszem a saját testvéremmel. Jó, hogy csak most ismertem meg, de akkor is.
    Annyira más világot képvisel mint én, te jó ég. Ő orvos, tuti sok embert meggyógyított, én meg maximum azt tudom felmutatni, hány név van a telefonomban, no meg a portfóliómat.
    Még mindig hiszem, hogy neki sokkal könnyebb dolga volt mint nekem, vagy a többieknek, és morcos vagyok azért, mert apával ezt tette, még ha nem is akarta. De... de megígérte, hogy visszaadja neki a képességét, ennek pedig örülök, mert ez így helyes.
    Azt sem tudom megérteni, miért ennyire maradi, hát ha két ember nem boldog egymással, mint az anyukája és apa, akkor miért lett volna jó, ha ők együtt maradnak? Különben is, akkor nem születek meg én sem, és nem is ismerjük megy egymást.
    Nem tudom, hogy Nathaniel mennyit ért abból, amit végül is szegény fejéhez vágok, de be nem áll a szám, az biztos.
    Az, hogy érdeklődik, merre kerestünk eddig, az meglep, hiszen végül is nem tud semmit rólunk, mármint a vámpírokról, de rendes tőle, hogy így is megkérdezi.
    -Ööööö... hát olyan Khenti vagy mi nem leszek, ez biztos. Árnyaim sem akarnak jönni, esőm sincs, de ezeket még nem próbáltuk célirányosan. Idáig jutottunk, mert eddig azt tanultam, hogy... hogy ne legyek folyton éhes és ilyesmi.
    A másik kérdésénél már mosolygok. Rengeteget, azt hiszem.
    -Mindent, ami a vámpírokra igaz, azaz tudni kell, de sokat gyakorlok is ám, mert azt is kell. Olyan nevek vannak, ne tudd meg. Kiejteni nem tudom a felét.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Nappali

    on Csüt. Júl. 26 2018, 22:09

    - Egyszer már mondtad, megértettem – mosolyodom el.
    - Khenti? – Kutatok a név után, s meg is van, így bólintok. Nem is tudom elképzelni, hogy Ethan azt megtenné. Én sem. Csak érzékelek dolgokat, mégis máshogy. Figyelem a választ, s figyelem őt is.
    - Majd, ha keresitek célirányosan, megkapod a választ, mennyire a te képességed. Nem is lennél szép, ha árnyak vennének körbe – valahogy Ethan megjelenése nem azt árulja el nekem, hogy az árnyak mestere legyen.
    - Voltak már megérzéseid, vagy késztetésed, hogy megtegyél valamit? – Puhatolózom. Nem az én feladatom, s nem is tudok igazán Ethannek segíteni ebben. Forrás képviselőjeként nagyon új és friss vagyok, s inkább nem kockáztatok ilyen téren még.
    - Az nagy lépés lehet, hogy ezt tudod uralni, Ethan – tekintek rá komolyan. A kontroll nagy szó, mestere voltam, de legfőképpen úgy, hogy miként tudom önmagam tönkretenni, csak hogy másoknak jó legyen. Ez mára már elmúlt. És Ethannek viszont nagyon kell ezt uralnia.
    - Azokat jó, ha tudod – bólintok. – Milyen neveket? Hátha tudok segíteni.
    Remélhetőleg átverekedjük magunkat a nézetkülönbségeken. Nem vágyok már többé vitára. Legalábbis egy jó ideig biztosan nem.

    Ajánlott tartalom

    Re: Nappali


      Pontos idő: Szer. Okt. 17 2018, 19:30