Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Wall Street
by Jackson Montgomery Yesterday at 23:59

» Brian lakása - Hálaadás
by Thomas Mackenzie Yesterday at 22:12

» The River Café
by Allena Rhys Yesterday at 21:59

» Broadway
by Damien James McCormack Yesterday at 13:24

» Hudson Heights
by Admin Yesterday at 00:05

» Brooklyn Army Terminal
by Leo Veikko Szer. Nov. 22 2017, 23:03

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Szer. Nov. 22 2017, 21:16

» Hotel Plaza Athénée
by Camilla Wander Szer. Nov. 22 2017, 17:51

» Gabriel Háza
by Gabriel Skoglund Szer. Nov. 22 2017, 13:20

» Clove Lakes Park
by Mikhal Zharkov Szomb. Nov. 18 2017, 20:13

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Brooklyn Közkönyvtár

    Share

    Brooklyn Közkönyvtár

    on Pént. Jan. 16 2015, 11:53

    First topic message reminder :


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Csüt. Feb. 26 2015, 22:47

    Jack & Kátya

    A magam részéről egy zöldséggel is remek kapcsolatot tudnék kialakítani – és nem, nem a répára gondolok, bár azért van abban valami perverz, hogy ez mégis eszembe jutott, szóval valamilyen szinten gondoltam rá – így Jack sem kivétel az alól, hogy normális, kedélyes kommunikációt tudok folytatni vele. Az viszont szimpatikus számomra, hogy a férfi sem nyelt karót, hanem komolyan odateszi magát és viccelődik is, nem csak gusztál, mint valami néma, kiéhezett kis izé.
    Felnevetek a reakcióján. Ujjam köré kezdem csavargatni egyik barna hajtincsemet, finom nevetés ízével számban rázom meg a fejemet.
    - Cseppet sem az.
    Közlöm vele nagyon komolyan, már ahhoz képest, hogy mennyire komolytalan szabályrendszert illetve követeléseketg sikerült támasszak felé. Nem tudja még, hogy mennyi mindent takar a kérésem, s a reakciójából arra következtetek, hogy nem is nézett tovább az orránál. Némiképp rosszallón ciccegek.
    - Tudod mit? Azért, mert sikerült úgy reagálj, mint egy oktondi kölyök, kapsz még egy feladatot. Szükségem lesz egy angyal szárnyából egy tollpihére is. Ha elhozod nekem mindezeket, akkor..
    Megnyalom a számat, rákacsintok.
    - ..talán megkaphatod egy warlock bugyiját.
    Akár az enyémet is, a megkapás körülményeit amúgy se tisztáztuk. Tetszett a visszavágása mondjuk, de azért na, nem a nyúl viszik a vadászpuskát, nesze neki büntetés! Ha az emlékeit akarja, akkor meg kell dolgozzon érte. És amúgy is szerettem volna már megkavarni egy kicsit a new yorki állóvizet a fajok között. Jó dolog a szövetség, de picit azért unalmas is.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Csüt. Feb. 26 2015, 23:19

    Hogy kivel mikor alakít ki jó kapcsolatot az nála eléggé változó. Egyedi stílusa miatt olykor egészen borzalmasan, máskor pont emiatt túl könnyen. Mondhatjuk talán, hogy most ez utóbbi valósult meg, hiszen partnerre lelt ebben. Karót nyeltnek aztán sosem lehetett mondani, és nem is valószínű, hogy lehet majd. Attól nagyon távol áll. Hiába Kurt semmi ilyesmit nem tudott rá ragasztani. A fonalat elkapva a viccelődésben, pedig nincs párja, még jó hogy odateszi magát, de még hogy oda tenné, téved tekintete ismét lejjebb a kelleténél, sejtve hogy a találkozónak, nagy bánatára lassan vége fog szakadni. Útravalónak még kell egy pár kép, amit elcipelhet egy darabon, morfondírozva.
    - Ha nem lennénk túl, ezen a beszélgetésen még azt kellene hinnem, hogy zavarba jöttél.
    Nem kerülte hát el figyelmét a tipikus női hajtekergetős dilemma.
    - Ha komoly, akkor kénytelen leszek komolyan venni.
    Elrakja a papírost miután az újabb infó is helyet kapott rajta. Biztos, ami tuti, bár a nagy részét megjegyezte, nem buta, mint a tök. Nem sejt semmi mögöttest, a gondolatai abszolút nem terelődtek most ilyen összeesküvés elméletek felé.
    - Oktondi kölyök? Kevés alkalom az mikor nem kapod meg, amit akarsz ugye?.... Bár megértem.
    Szögezem le egy széles mosollyal. Egy fricska mindig jöhet a végére.
    - Talán?
    Visszaadja ám, a célozgatást is. Nem felejt könnyen.
    - Emiatt ne kotord elő, a nagymama bugyiját a szekrényből kérlek. Annak nem túlságosan tudnék örülni.  Gondolom akkor eljött a könnyes búcsú ideje is.
    Nem lett leszögezve hogy kié tény, és emiatt nem rohanna bele ilyen csapdákba, Kátya túlrafinált ahhoz, hogy rögtön sajátját dobálja. Lassan felállok a széktől, majd még oldalasan nekitámaszkodom. Mintha tényleg várnám.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Szomb. Feb. 28 2015, 22:13

    Jack & Kátya


    - Pont az a legjellemzőbb viselkedési mintám. Hogy találtad el? – kacsintok rá meglehetős szemtelenséggel.
    Kedvem lelem ebben a játékban, a női eszköztárat majdnem háromszáz év alatt minden korszellemet illetőn elsajátítottam, mondhatni tökélyre fejlesztettem, s mára már eljutottam oda, hogy direkt használom zavarbaejtően, szituációkba nem illőn egyes részeit. Mint most ez a hajcsavargatás. A zavar jelképe, valóban. Meg másé is. Megtalálod az ellentéteket, Jack Nordon? Ügyes fiú vagy te, kinézem belőled, hogy igen.
    - Komolytalannak nézek ki? – kérdezek vissza már-már csak megszokásból. Tudok annak is kinézni, de amit kértem, azt nem véletlenül tettem. Van mindennek oka, a kihívásokat szeretem én is, s el is várom másoktól, hogy ők maguk is szeressék. Anélkül mit ér az élet? Mondjuk az sem baj, ha nem szereti Jack, csak teljesítse a kérésemet. Mert mint mondottam, mindennek ára van. S ő még jól járt, nem kértem olyan borsos és megfizethetetlen dolgot.
    - Mindig megkapom. – kacsintok rá. Magamban teszem csak hozzá, hogy „idővel”. Mert lám, David is az enyém lett, ha nem is azonnal. Azért az valami, nem? Egy angyal. Meglepő, hogy vele volt a legnehezebb dolgom eddigi életem során. Szigorúan anyám után persze. De még Nina is megadja mindig, amit akarok. Épp csak tudom, hogy ettől még felette nem győzhetek.
    Fel kell nevessek. Elképzelem, ahogyan a nővérem leszármazottjának fehérneműjét lobogtatom. Undorodó fintorral legyintek, de továbbra sem hal el nevetésem.
    - Honnan veszed, hogy nem kaptál volna egyet az enyémek közül? – teszem fel a kérdést szemtelenül. Erre már soha nem fog választ kapni, legalábbis bizonyosságot nem valószínűleg. Pedig van pár egészen szép fehérneműm, de ha nem kell, hát nem kell. Rettentően jól szórakozom.
    - Remélem, hogy mihamarabb találkozunk. – kacsintok rá. Az álcát nem veszem le magunkról, túl feltűnő lenne. Kikísérem a könyvtárból, s egy üres sikátorban tüntetem csak el a takarást. Ott jelenünk meg teljes valónkban, hogyha Jack nem tett valamit, amivel meggátolja ezt. - Ha keresnél, megtalálsz. – teszem hozzá azért, bizalomról téve tanúbizonyságot. A vér nem válik vízzé.
    Ha nem tartóztat, akkor elnyeletem magam New York utcáival. És tényleg, igazán várom aztg a találkozást.

    //Köszönöm! Ölelés Remélem lesz folytatás. Wink //
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Szomb. Feb. 28 2015, 22:37

    - Bizonyosan gondolatolvasó vagyok.
    Még látványos színészi játékkal két ujját homlokára is helyezi, de aztán gyorsan el is neveti. A végére mondhatni egészen feszültségmentes, sőt jó kedélyű hangulat lett úrrá a beszélgetésen.
    - Egy pillanatig sem feltételeztem rólad ilyesmit.
    Teszi fel kezeit megadólag, nem akarná ismét hergelni Kátyát, abból az oldalából is látott valamit, ugyan vajnyi keveset, mint mondták.
    Hogy mindig megkapja hát meg, ez nem is volt kérdéses, ha megválaszolatlanul maradt volna, akkor is biztos.
    - Hízelgő, de mihez kezdek, egy női bugyival most mondd meg? Még ha az a tiéd is, mindig az-az érdekes, ami alatta van.
    Most én vetek be egy kacsintást még a végére és kifele indulva akkor együtt hagyjuk el az épületet, egészen egy sikátorig ahol nyugodt körülmények között tényleg elválnak útjaink. Nem szab ennek gátat, még kihasználja a maradék pár percet.
    - Úgy lesz szépség.
    Azzal még párat hátra fele lépek, szembe Kátyával végül fordulás egy intés, és irány az autó szép komótos tempóban. Arcomon pedig széles mosoly ül egészen hazáig.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Pént. Május 15 2015, 13:53

    Grigori – Simon


    Régen voltam már itthon, egy hétre hazautaztam, de a nővérem fogadott inkább be. Anya tele van munkával. Az összes létező filmet megnéztem, és nagyon vissza akartam menni az intézetbe. Még Izzyt is felhívtam, hogy átruccanok estére oda és lehet, inkább ott alszom. Valahogy jobb ott lenni.
    Bringára pattanok, már nagyon régen voltam a környéken bringázni. Hiányoznak a hétköznapi, megszokott dolgok, még ha nem is tudok már magamra úgy gondolni, ahogy régebben. A világra sem.
    Könyvtári előadásra is vállalkoztam a régi haverokkal, és már az sem olyan, mint régen volt. Azért jókat szórakoztunk rajta, de nem ugrottam be velük egy pofa sörre. Ismét biciklire pattanok, és egy mellékutcába fordulok be, hogy élvezzem a tekerést. Az ügyesség azonban sosem volt az erősségem és az egyik sarkon, beakad valamibe a hátsó kerék egy rövid időre és elvesztem az egyensúlyom. Hogy még szebb legyen, ennek következtében magammal sodrok valakit.
    Feltápászkodom, de nem magammal foglalkozom.
    - Hé, minden rendben? Nem akartam, bocs. A kerék beakadt valamibe. – hajolok a másik felé.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Pént. Május 15 2015, 18:40

    Simon és Grigori
    Egy újabb nap mindenféle cél és terv nélkül. Azt sem tudtam merre járhatok azonban egyáltalán nem is érdekelt. Ránézésre senki sem mondta volna meg, hogy egy kisebb fajta vagyon lapul a zsebemben. Bőségesen költekeztem ám azért arra is ügyeltem nehogy teljesen elgatyásodjam. Büszke voltam arra, hogy egyszer sem kellett a fő pénzforrásomhoz nyúlnom. Ahogyan ott tébláboltam megláttam a kínálkozó lehetőséget, hogy némileg kibéleljem a zsebemet. Ahogyan elhaladtam egy sikátor mellett különös neszre lettem figyelmes. Egy pillantatni habozás után beléptem majd egyre jobban hegyeztem a fülemet. Két férfit láttam, akik kissé túlságosan is közel álltak egymáshoz. egyikük tiszta vasalt öltönyt viselt a hozzá illő nyakkendővel. A másik harminc körüli bőrdzsekis lehetett bandita frizurával kezében kis pirulákkal. Nem kellett egyetemet végeznem ahhoz, hogy rögtön rájöjjek minek is vagyok a szemtanúja. Valaki egy kis élményre vágyok és egy helyi bunkótól szeretné megvásárolni. Vigyorogva odaléptem hozzájuk és halkan elkezdtem mormolni a megfelelő varázsigéket.
    - Te vagy az? – kérdezte tőlem a bőrdzsekis.
    - Azt hiszem, én inkább most elmegyek. – mondta zavartan az öltönyös.
    A sikátornak köszönthetően az arcom árnyékba borult így nem kellett attól tartanom, hogy netalántán a közeljövőben felismer.
    - Esküszöm csak véletlen, hogy pont itt kötöttem meg az üzletet. ez a pasas mindenáron anyagot akart venni és nem várhattam, meg míg haza pályára kerülök.
    Rövid idő alatt rájöttem kinek is képzel engem. A varázslat hatására elhitetem az áldozattal, hogy egy számára fontos személy vagyok. Jó páran használták már ezt a trükköt ezért terjedt el az a legenda, egyes sofőröknél, hogy Elvist fuvarozták. Ha jól vettem ki a szavaiból valamilyen bandavezérnek gondol és ő éppen a területemen üzletelt. Igaz az egy szép tiszta környék volt ám a bűn mindenütt megtalálható.  Kissé bosszankodó arckifejezéssel fújtam egyet majd karba tett kézzel mélyen a szemében néztem.
    - Mennyi pénz van nálad.
    - Mi van?
    - Azt kérdeztem mennyi pénzt gyűjtöttél össze! – itt már jóval fenyegetőbben beszéltem.
    - Hát, hát nem sokat. Mostanában nem megy valami jól az üzlet.
    - Ide vele és tünés.
    A kezembe nyomott egy kisebb köteg készpénzt majd eliszkolt, mint akit segbe rúgtak. Én fülig érő vigyorral szépen visszabattyogtam az utcára majd az újamat benyálazva elkezdtem számolni a nyereményemet.
    - 100, 200, 300.
    Majd hírtelen egy hatalmas csattanás és egy éles belenyilalló fájdalmat éreztem. A földön heverve jöttem csak rá mi is ütött el engem. Fiatal kinézetű srác rögtön az állapotom felől érdeklődött.
    - Megvagyok.
    Komolyabb bajom nem történt mindösszesen kicsit megütöttem a térdemet. A legnagyobb gondom az volt, hogy a kezemből szanaszét széledt a sok-sok bankó.
    - Kissé figyelmesebb is lehettél volna kölyök.
    Nem akartam ezzel semmi rosszat csak valahogy ki kellett engednem magamból a felgyülemlett feszültséget.
    - És? Te megvagy?
    Nem igazán érdekelt az állapota ám az illem megkövetelte, hogy föltegyem ezt a kérdést. Szép lassan fölszedegettem a pénzt ám pár darab a srác lábához röppent.
    - Megtarthatod, ha szeretnéd.
    Kicsit több mint ezer dollárt tartottam a kezemben egy-két százas elvesztése nem vágott a földhöz. A szokásos egyszerű pólómat és kopott farmeromat viseltem szóval nem úgy néztem ki, mint egy gazdag pasas. Jól megnéztem az ifjú bringáját és azt mi okozhatta a galibát.
    - Nem tudsz, véletlenül egy helyet ahol le lehetne gurítani pár pohárkával.
    Úgy véltem, ha útba tud igazítani egy jobbfajta ívóba akkor meghívnám hálám jeléül egy körre.


    A hozzászólást Grigori Orlov összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 21 2015, 22:58-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Szer. Május 20 2015, 00:06

    Grigori – Simon


    Nem kellemes a földre érkezés, még ha félig-meddig nem is a földön landolok. A horzsolások már nem zavarnak, ahhoz edződtem már. Viszont…
    Tapogatózom a szemüvegért. Hogy pont ilyen színű a keret is! Érzem, ahogy a kezem hozzáér a szemüveg szárához, azonnal megfogom és felteszem. Kis karcolás van benne. Mehetek kicserélni a lencsét…
    Az előbbi incidenst nem hallottam, láttam, még az iszkolót sem nagyon. Amit viszont látok, arra kikerekedik a szemem. Ennyi pénz és így… felnézek a másikra, még a bicikli alól ki is kéne másznom, hogy fel tudjak állni. De ennyi pénz és így szanaszét, nem túlzottan tetszik a helyzet. Hogy mindig nekem kell bajba keveredni. Vagyis nem igaz. Jaccel kezet foghatok slamasztika terén.
    - Még ha kölyök lennék…. – jegyzem meg félig halkan.
    Nézem, ahogy sodródik felém pár darab papiros, de most már jobb, ha kimászok a bicikli alól.
    - Én? Ja, igen, megvagyok… nem az én pénzem. – szinte felpattanok a biciklivel együtt, de nem kellett volna, felszisszenek. A térdemet nézem. A bal oldali egészen biztosan meg fog maradni, ha… hát most nem tehetem meg.
    - De, ismerek … mondanám, hogy meghívom, de azt hiszem… - mutatok a köteg pénzre, levegőt is szedegetve még. - Ott van, az egyik alagsori szinten. – emelem meg a bringát, ezt még tolni sem lehet.
    Odaérve a kerítéshez támasztom, ha elviszik, többe kerül a javítás úgyis. Nem vagyok hajlandó bicegni lefelé a lépcsőn, de mire az egyik székhez eljutok, addigra le is tottyanok szinte rá. Tonikot kérek citrommal és egy palack vizet.
    - Mindjárt jövök.
    A mosdóig még elmegyek, aztán magamra csukom és előveszem az irónt. Egy jel elég lesz, a koszt pedig lemosom magamról. Sokkal felfrissültebben érek ki, és csak akkor jövök rá, hogy mennyire szemét dolog, neki meg még fel sem ajánlhatom a rúnát. Gyorsan le is ülök a székre, behúzva a lábam, majd inni kezdem a tonikot.
    - Még nem láttalak erre. És ugye, amit láttam az előbb…? Inkább ne is mondd. – legyintek, nem akarok bajba keveredni. – Simon vagyok. – kortyolok ismét az italba.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Szer. Május 20 2015, 19:12

    Az a jó a mágiában, hogy általa bármire képes lehetek. Nincs, előttem akadály akármilyen problémát megoldhatok. itt volt ez a pirinyó kis koccanásos esetem. Első lépésként elkábíthattam volna a fiút majd pár mozdulattal megjavítottam volna a biciklijét. A következő a listán a sérült lába lehetett volna. Sajnálatos módon nem voltam valami gyakorlott a gyógyító mágiában. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy nem boldogultam volna egymagam. Természetesen tanultam pár gyógyító igézetet ám azonban sokra nem mentem volna vele. Max ötpercnyi mormogás és hadonászás után az ifjúnak kutya baja sem lett volna. Utána már csak egy kis babrálás az emlékezetében és voálá volt nincs sérülés. Talán így kellett volna tennem azonban én nem így cselekedtem. Az embereknek saját maguknak kell megoldaniuk a problémáikat. Én is el voltam látva jó párral és senki sem rohant a segítségemre. Problémák alatt nem azt értettem, hogy akár az idő végezetéig is élhetek méghozzá tökéletes egészségben. És arra sem, hogy apróbb trükkökkel annyi pénzt harácsolhatnék össze amennyit szinte lehetetlenség lenne elkölteni. Bizonyára sokan irigykednek ránk ám egy halhatatlan élete sem fenékig tejfel. A mi fajtánknak is megvannak a maga problémái. Ezek közül szerintem a legrosszabb az a sok idő és energia, amit a varázsigák megtanulására fordítunk. Nemegyszer futott végig a fejemen, hogy inkább hagyom az egészet és végzek magammal. Szerencsére nem tettem, meg aminek a következtében összefuthattam egy szimpatikusnak mondható emberkével. Jó volt látni az arcát mikor meglátta a lábához suhanó bankókat. Még egy jó pont írhattam a számlájára azzal, hogy nemcsak megmondta hol lehet inni valamit, hanem még meg is mutatta. Amint megérkeztünk azon nyomban lepattantam egy székbe és rögtön azon gondolkodtam mit is kéne fogyasztanom. A lábamban lévő fájdalom már elkezdett csitulni így nem igazán foglalkoztam vele. Az ifjonc viszont szépen lesérült. Ezért megyek mindenhova, gyalog mert az sokkal biztonságosabb. A kis gázoló félrevonult pár percre addig végre sikerült döntésre jutnom. A megrázkódtatás miatt valami erősebbre vágytam. Pont mikor a pápaszemes visszatért fennhangon közöltem a rendelésemet.
    - Egy Wiskyt kérek, tisztán. Erre az ijedelemre szükségem lesz egy kis szíverősítőre.
    Mikor megkaptam az italomat nem fűztem hozzá sok reményt.
    - A találkozásunkra! – majd megemeltem a poharat és egy hajtásra kiittam a tartalmát. Visszatartottam egy grimaszt majd egy elégedett sóhaj hagyta el a számat. Mikor a srác megemlítette a pénzt hangosan felkacagtam. Nagyon érdekelt mit gondolhat rólam, hogy ilyen meggondolatlanul bánok a pénzel. Végigfutott az agyamon, hogy kitalálok valami mesét ám végül nem fárasztottam magamat vele.
    - - Örvendek Simon. Hívj csak engem Grigorinak. Mit szolnál, ha iszogatnánk egy kicsit megismerkedésünk örömére? Én fizetek, és nem kell félned nem, lesz semmi bajod. Feltehetőleg. Iszol valami erősebbet is vagy csak ezt?
    Ha igennel felel, akkor kérek egy üveg vodkát és két poharat. Ha nem a válasz előkapok egy százast, hogy ebből annyi tonikot ihasson, amennyit csak akar.
    - Egyedül nem jó vodkázni csak társaságban érdemes. Nem vagyok idevalósi csak sétálgattam mikor khm összefutottunk. Egy kíváncsi alkat vagyok, ezért gyakran bóklászom mindenfelé, hogy új tapasztalatokat és élményeket szerezhessek.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Vas. Május 24 2015, 18:00

    Grigori – Simon

    A nadrágomnak ugyan annyi, de legalább hazáig el tudok gyalogolni és tolni a bringát. A kerekeit is cserélhetem totálisan le, a nyolcasokat valahogy nincs kedvem kikupálni. A belső gumikat azért kiszedem majd.
    - Az egymásba futásra. – van iróniám, alkalmazom is. Még ha nem is mindig lehet érteni.
    A citrom savanyúbb, mint szokott lenni, grimaszt vágva nézek a pohárra. Lehet, hogy legközelebb inkább kólát vagy gyömbéres italt kérek, abban legalább édesebb a citrom, még ha savanyú is.
    - Erősebbet? – pillantok fel a pohárról Grigorira. Szokatlan név, meg fogom jegyezni, még ha rossz lenne a névmemóriám, akkor is. Nincs kedvem fejre állni és főleg nem itt bealudni az asztal alá. Bár azt pezsgőtől szoktam tenni. A töményt azonban inkább nem próbálom be.
    - Gyömbérsört kérhetek? – nézek a pincérnőre, az az ital legalább némileg édes és csípős is. Értetlen arcvágás után vállrántás, majd a pulthoz látom igyekezni. A pénzre az asztalon csak nézek, némán. Sok pénz, otthon nem osztották nálunk két kézzel, mostanra pedig végképpen máshogy állok ehhez a kérdéshez.
    - Honnan érkeztél? A neved is érdekes, errefelé nem nagyon hallottam még. Átutazóban vagy, vagy itt is szeretnél élni? Milyen élményekre? - egyből elém villan a kép kintről, visszaszívom a további kérdéseimet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Hétf. Május 25 2015, 16:50

    Simon kérdésemre elég érdekes képet vágott és megkérdezte tőlem, hogy gyömbérsört kérhet-e. Kicsit furcsálltam, hogy ilyen gyerekeknek való ital mellett döntött azonban nem ítéltem el érte. Hiszen nem azért mentem oda, hogy jól leitassam hanem azét, hogy jól érezzük magunkat. Ha ő a vérszegény italokat kedveli, ki vagyok én, hogy ebben megakadályozzam. Mélyen belenyúltam a zsebembe, hogy elérhessem a zsákmányomat és elővettem egy százast.
    - Tessék, addig idd ezeket az üdítőket, míg el nem fogy a százas.
    A pincérnő is halotta, amit mondtam és jó alaposan végignézett rajtam. Lehet éppen azon járt az esze, hogyan juthattam ennyi pénzhez. A gazdagok általában nem úgy szoktak öltözködni, mint én ám engem ez egy cseppet sem zavart. Megvallásom szerint mindenki törődjön a maga dolgával. Visszafordulva Simonhoz egy csomókérdéssel találtam szembe magamat. Széles mondhatni barátságos mosoly jelent meg az arcomon amint próbál faggatolózni. Mielőtt válaszoltam kértem magamnak egy olyan wiskynek csúfolt löttyöt majd szép lassan belekezdtem a mesébe.
    - New York-ból érkeztem már itt élek egy jó ideje. Hogy milyen gyakori azt nem tudom, nem ismerek olyan sok embert. azt viszont nem tudom, meddig fogok itt maradni. egy ismerősöm azt tanította nekem, hogy túl rövid az élet ezért minden egyes percét úgy kell élvezni mintha az az utolsó, lenne. Pontosan nem tudom, meddig fogok, itt élni ám egyelőre úgy tűnik jó darabig.
    Mielőtt folytatattam a mesedélután gyorsan megittam az italomat és élveztem, ahogyan az alkoholtól végigfut a testemen a meleg.
    - Mindenfélére kíváncsi vagyok. Meg akar ismerni mindent, ami ebben a világban, rejtezik. A saját bőrömön akarom megtapasztalni nem pedig egy ostoba képdobozon keresztül. Például ennek köszönthetően futottunk mi is össze. Mondhatni ez is egy élmény.
    Nem tudom a két ital vagy az ütközés miatt ám elég sokat beszéltem magamról. Ekkor hírtelen eszembe jutott valami ezért keményen homlokon vágtam magamat, ami olyan hangosra sikeredett, hogy mindenki a helységben halhatta.
    - Én hatökör. Most jutott csak eszembe, hogy nem vetted fel azt a két izét és én is otthagytam.
    Elég különös képet nyújthattam. Egyrészről nagy bölcseleteket mondok, az életről másrészről pedig olyan könnyelműen bánok a pénzel, mint egy elmebeteg.
    - Mesélj valamit te is valamit.
    Nem tettem föl kérdéseket nehogy egyfajta kihallgatásnak vélje ezt a helyzetet. Úgy gondoltam majd ő eldönti mit oszt meg egy idegennel és mit nem. Kissé meg akartam a borostás álamat majd mosolyogva mélyen a szemébe néztem.
    - Most azon jár az eszed, hogy egy magamfajta, hogy hogy ennyi készpénzzel járkál, és vajon miért szórja ilyen könnyelműen? Nemrég a szerencse jóvoltából egy kisebb összeghez jutottam Úgy gondoltam nem lenne illendő, ha megismerkedésünk alkalmából garasoskodnék. Sajnos arról nem tehetek, hogy százasnál nincs kisebb pénzem. Persze odahaza nem voltam ilyen gavallér ám nem is volt rá szükség. Nem kellett más, mint egy üveg vodka és két pohár.
    Nem tudtam, hogy sikerült-e kielégítenem a kíváncsiságát ám abban reménykedtem, hogy igen.
    - Mond csak Simon. Gyakran szoktál itt iszogatni?
    Miközben figyeltem fogtam a két poharat majd fejjel lefelé fordítva egymásra tettem őket. Így elkészítettem az én miniatűr kis tornyocskámat. Tudom ez olcsó játék hülyegyerekeknek ám én mindig is élveztem.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Szer. Május 27 2015, 22:05

    Grigori – Simon

    A kirakott pénzre felvonom az egyik szemöldököm döbbenten, majd méltatlankodva rá is mutatok.
    - Ezzel inkább elriasztasz, mint beszélnék veled. – a pincérnőre siklik a tekintetem, ahogy megfordul, el is hallgatok, majd zavart döbbentséggel folytatom.
    - Majd fizetem az enyémet, kösz.
    Csak remélem, hogy kikerül a látótérből a pénz, a tonikot magamhoz markolom. Azt várom a kérdés özöneimre, hogy faképnél hagy vagy elzavar, e helyett mosoly jelenik meg az arcát. Komoly, meglepett és érdeklődő arccal tekintek rá, mert ha így reagál, akkor ez nagyon érdekes történet lesz.
    - Hmm.. – hümmentek egyet. – New York elég nagy és forgatagos. Ha ez érdekes számodra, akkor jó kis időt fogsz itt tölteni. – bólintok. – Bölcs meglátás. Bár.. egy kicsit erőltetettnek tartom. – elvégre volt időszak, amikor tulajdonképpen éltem, hanem csak… léteztem?
    - Ja. Akarom mondani, – emelem fel gyorsan tenyerem az asztallal párhuzamosan a levegőbe. – sok meglepetés tudja érni az embert, ha kilép a négy fal közül. – mondjuk, megjárja a pokol bugyrát, teszem fel azt? ~Te jó ég, ma nagyon szarkasztikus vagyok megint. ~ inkább megsimítom az arcom, majd belekönyökölök az állammal.
    Megdöbbenve nézem a homlokon csapást, némán figyelem, mi is juthatott az eszébe.
    - A mit? – kérdezek rá értetlenül, már a gyömbérsörös üveget tartva a kezemben.
    Ó, mindig elfelejtem, ha kérdezek, visszakérdeznek. Már hozzá szokhatnék. Bár éppen ezt vágtam anno Lily fejéhez is, így aztán csak fogadjak szót a saját kifakadásomra.
    - New Yorki vagyok. Itt is születtem, egy ideje Brooklyn helyett inkább itt élek, ide költöztem. Nem is nagyon hagytam el a várost. – ha úgy vesszük, nem, ha úgy vesszük, jóval messzebb jártam, mint bárki más. De éppen erről nem beszélhetek, főleg, mert az emlékek visszaszerzésével nem minden tért vissza. – Sokfelé jártál már? – a kérdés hangsúlyán talán érezni, hogy… vagy mégsem? – Persze, nem muszáj, ha nem akarod.
    - A pénz nem érdekel. – vonok vállat. – Mindenki azt csinál a sajátjával, amit akar. – a beilleszkedési nehézség sokkal inkább foglalkoztatott. És még ma is.
    Körbenézek, megszokásból.
    - Talán egyszer-kétszer voltam erre. Ritkán fordulok ide be, az utcába, és most úgy döntöttem, megteszem. És nem vagyok nagy alkoholpárti. A gyümölcsleveket jobban szeretem.
    Elnézegetem a pohárral való játszadozását.
    - Oroszországból jött? Van itt valakije? Nekem talán… Portlandban vannak rokonaim, nagyon távoliak. Születésem óta nem jártam ott és ők sem jöttek meglátogatni.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Csüt. Május 28 2015, 14:03

    A fiú különös módon reagált a nagylelkű gesztusomra. Ahelyett, hogy teljesen le lett volna nyűgözve inkább elkedvtelenedett és ezt közölte velem is. Gondolatban megemeltem a kalapomat előtte, hogy ilyen nyíltan ki merte mondani a véleményét. Másrészről meg bokán rúgtam magamat, amiért ennyire emberien kezdtem viselkedni. Jól tudtam a pénz és a vagyon nem jelent semmit, mert rendkívül könnyen hozzá lehet férni mégis úgy villogtam azzal a rongyos papír fecnivel, mint egy idióta.
    - Tudod mit. Mit szólnál ahhoz, ha együtt innánk le ezt? Szóval én kérek még egyet.
    Ezzel reméltem sikerült lerendeznünk a köztünk kialakult konfliktust. Bár nyugodtan megtehettem volna, hogy nem törődök a véleményével azonban nem így tettem. Az életcélomat nyíltan erőltetnek titulálta, amit lássuk, be van némi igazság.
    - Igazad lehet Simon azonban jelenleg nincsen jobb ötletem. De dolgozom rajta.
    Ekkor megkaptam a harmadik poharat, amit szintén egy hajtásra ki is ittam. A szemem is elkerekedett a meglepetéstől ugyanis ennek kimondottan jó íze volt nem, mint a korábbiaknak. Ha tudtam volna, hogy az finom lesz inkább ízlelgettem volna egy darabig. Megtudtam, hogy a srác hova valósi illetve nem nagyon szokott kimozdulni hazulról. Az élet még előtte állt így rengeteg ideje maradt, hogy változtasson a véleményén. Arról kezdett kérdezni merre is jártam természetesen megtagadhattam a válaszadást.
    - Oroszországban születettem. Mikor édesanyám meghalt útra keltem és jó néhány országban megfordultam persze csak ideiglenesen. Ideig New Yorkban töltöttem a legtöbb időt. mármint a szülőhelyemen kívül.
    Kissé furcsálltam, hogy ilyen sokat fecsegek magamról mindjárt az első találkozáskór ám nem igazán zavart a dolog. Az is megfordult a fejemben, hogy az italok miatt van m máskor ennyi meg sem kottyant nekem. Mesélt pár szót a rokonairól és, hogy nem találkozgatnak egymással mostanában. Gondoltam, hogy azon az ízén nem tartják-e a kapcsolatot, de sajnos nem jutott eszembe a neve. A modern kütyük egyes darabját sehogyan sem tudtam megszokni.
    - Igen onnan jöttem, de nekem már nincsenek rokonaim.
    Ez ebben a formában nem volt teljesen igaz. Apám valószínűleg még élt kivéve, ha esetleg nem végzett vele valaki.
    - Mond és nem beszéltek egymással azon az izén? – miközben beszéltem egy téglalapot rajzoltam a levegőbe.
    Úgy tűnt nagyon megkedveltem a srácot, mert csak a közeli barátok előtt szoktam felfedni ezt a zavaros beszédmódomat. Természetesen a laptopra gondoltam ahol egymás még láthatják is csevegés közben. Nekem semmi szükségem nem volt az ilyesmire, ha valakivel beszélni akartam hát felkerestem. Éppen felálltam, hogy elinduljak mikor a terembe belépett egy férfi kék farmerban és egy izompólóban. Nem a ruházata lepett meg, hanem egy olyan dolog, ami elméletileg nem létezhetne. A fickó egy vámpír volt csak úgy sütött a kisugárzásáról, hogy egy járkáló hulla. Ennek ellenére fényes nappal belépett egy bárba és letelepedett az egyik asztalhoz. Jobban megnézve még a hatalmas szemfogai is látszottak, amikkel megharapja az áldozatát. Szép lassan visszaültem a székemre és igyekeztem leplezni a zavaromat. Az a pár ember mintha mi sem történt volna folytatta tovább zavartalanul ügyes bajos dolgait.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Kedd Jún. 02 2015, 15:16

    Grigori – Simon

    - Meghívhatsz sörre. – elvégre tönkrement a biciklim, az már más kérdés, hogy én nem néztem az orrom elé. Simán elgázolhattam volna.
    Meglepődve tekintek rá. Furcsa egy ember.
    - Majd megtalálod, hogy mihez szeretnél kezdeni. – van tapasztalatom abban, hogy egy új környezetben mennyire el tud veszni egy ember. Mondhatom, hogy szerencsém volt, ott volt Clary, és ott volt Jace is, még ha nem éppen csíptük egymást.
    Na, ezért nem szeretem az erős italokat. Akkor inkább a sör.
    - Részvétem. – mindenkinek vannak tragédiák az életében. Feszegetni nem fogom a témát, inkább terelem. – Nekem is már csak édesanyám és nővérem él. – legalábbis más eddig nem derült ki.
    - És merre volt eddig? Mi tetszett a legjobban? – kortyolok a sörbe, pusztán pótcselekvésként.
    A kérdésre meglepődöm. A jelre pedig mindenképpen. Ha valaki idáig és így elutazott, akkor biztosan használt már mobilt. Gyanúsnak nem lesz gyanús, szokatlan inkább. Talán nem kedveli a technológiát, elő szokott fordulni.
    - Szoktam anyámmal beszélni, vagy a nővéremmel, ha erre kérdezel.
    Ami azonban utána jön, még nem lepne meg. Használunk rejtőzést, és a rúnák egyike éppen hogy ezt hivatott elfedni, így vagy azt feltételezem, hogy rejtőzik, vagy azt, hogy mások annak vesznek, ami: mű vámpír fog. Grigori zavara érdekel inkább. Láttam, hogy rajta akadt ki.
    - Vigyázz, ez az ital tényleg tömény. Hozzak enni valamit, hogy segítsen? Úgy nézel ki, mint aki menten rosszul lesz.
    Majd szépen kipuhatolózom, de egyelőre inkább enni hozok valamit, ami segít az ital felszívásában, ami nem más, mint jófajta hamburger. Ha kér, ha nem, rendelek két duplaburgert, sült krumplival.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Kedd Jún. 02 2015, 17:33

    Örömömre szolgált, hogy egy sörre meghívhattam és nem bántottam meg teljesen. Örömömben egy jó erőset csaptam a vállára megköszönve, hogy megbocsátotta ostobaságomat. Arról érdeklődött, hogy pontosan merre is jártam, amire sajnos nem tudtam egyből felsorolni. Ha elmondtam volna neki, hol mennyi ideig éltem bizonyára azt hihette volna, hogy örült vagyok. Megvakartam az álamat mintha megpróbálnék visszaemlékezni majd belekezdtem.
    - Hát több európai országban is mondhatjuk úgy, hogy vendégeskedtem. Voltam a Németeknél, Magyaroknál, Olaszoknál. Természetesen ezeken a helyeken csak rövid ideig éltem most pedig itt vagyok.
    Örömmel halottam, hogy ő tartja a kapcsolatot a családjával. Az ember nem tudja milyen értékes az, amivel rendelkezik addig, míg el nem veszti azt. Természetesen én magam nem voltam ember így hiába ismerkednék meg bárkivel előbb utóbb magamra hagynak. Ez annak a bizonyos felsőbbrendűségnek az átka, amellyel születtem. Mikor megláttam a vészívót mindent megtettem, hogy ne látszódjon rajtam az ijedség ám valószínűleg kudarcot vallottam. Simon arra gondolhatott, hogy az italtól lettem rosszul ezért rendelt nekem is egy hamburgert. Válasz helyett csak morogtam neki valamit ám már nem emlékszem rá, hogy mit. Azon járt az agyam, hogy mit kereshet ott az az alvilági illető. Mielőtt a pincérnő kihozta a rendelésünket az agyarasnak vitt egy pohár sört. Szemem sarkából szemmel tartottam őket ám nem láttam semmi rendkívülit. Leszámítva, hogy a pincérnő kiszolgált egy vámpírt mintha nem is látta volna a hatalmas szemfogait. Ezután visszament majd kihozta a kért sört és a két hamburgereket meg a krumplikat. mikor lerakta elém a tálcát majdnem felugrottam szerencsére vissza tudtam fogni magamat. Egész testemben remegtem ám csak néhány pillanatig tartott majd szép lassan lenyugodtam. A pincérnőből enyhén érződött a vérfarkasok energiája ráadásul a kezei is kiszőrösödtek. Nem attól lepődtem meg, hogy egy bolhás áll előttem, hanem azon, hogy eddig nem tűnt fel nekem. Ráadásul nem értettem miért változtatta át a kezét. Az embereknek természetesen ez sem tűnt fel vagy csak nem törődtek vele.
    - Kkkköszönöm. – dadogtam majd elkezdtem majszolni a sült krumplimat.
    Az az enyhe vanília illet, ami belengte szinte fel sem tűnt nekem. Újdonsült ismerősömre nem is mertem ránézni, mert rettegtem, hogy megsejt valamit. Rendes gyereknek tűnt és nem akartam veszélybe sodorni.
    ~Ennek nincs semmi értelme. Először egy vérszívó tűnik, fel fényes nappal majd egy emberről derül ki váratlanul, hogy vérfarkas. Ennek az egésznek semmi értelme.~
    Mivel egyikük sem viselkedett támadóan így nem csináltam semmit ám nagyon furcsálltam ezt az egészet.
    - Köszönöm neked az ételt. És neked vannak terveid? Mit szeretnél elérni a jövőben?
    Próbálva a feszültséget oldani, kérdezgetni kezdtem, de még mindig csak magam elé meredtem.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Pént. Jún. 05 2015, 23:15

    Grigori – Simon


    A vállon csapkodására megroggyan a vállam, de nem esek össze, zavartan mosolygok az örömkitörésre.
    - Ahha. Az olaszok jók. Még nem jártam náluk.
    Nem értem a hirtelen jött idegességét. Azt biztos nem látja. Talán ismeri a másikat? Talán ha ismerősnek járó tekintettel nézne vissza rá, de nem bámulom. Nem érzem felőle a vámpírt, és lám, ki is veszi a vámpírfogakat, ahogy megkapja a rendelését. Jelmez.
    A pincérnő végül elénk tesz a rendelést, mosollyal köszönöm meg. Grigorinak biztos tetszik a pincérnő, most meg egészen zavarban van. Lehet, hogy ez volt az előbb is, csak rosszul figyeltem meg. Mivel ilyen dolgokban én vagyok a világ legbénábbja, inkább nem veszem észre, s nem teszem szóvá.
    - Egészségedre. Igyekszem megállni a helyem. – nem igazán tudok erre mit mondani, az elmúlt időszakok a jelenről szóltak és a múltról, nem foglalkozom a jövővel. És még másnak sem beszélek erről igazán.
    - Nem tudom, meddig tervezed a New yorki tartózkodásodat, de készülj fel a nyári nagy melegre. És áramszünetre.
    A mostani telet mi még megúsztuk, bezzeg Maine állam. Nyáron meg megfogunk sülni, ebben biztos vagyok.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Vas. Jún. 07 2015, 11:14

    Egyik pilanatban még azt hittem egy rejtélyel álok szembe utána pedig csak bámultam mint borjú az újkapura. Az állitolagos vámpir nemes egyeszerűséggel kivette metsző fogait. Sohasem halottam, hogy ilyesmi lehetséges. ezek szerint egy újabb emberi marhasággal kerültem szembe. Nem kellett volna csodálkoznom dolgon hisz Amerikában voltam és köztudott ott furcsák az emberek. Ráadásul a pincérnő farkas keze is visszaváltozott akárcsak Hamupopocska hintaja. Lehet az ital ártott meg nekem vagy elért a fiatalkori örögedeés? Nem tudtam biztosan ám igyekeztem nem törödni vele. Mikor ránéztem a hamburgeremre kellemetlen emlékek jutottak az eszembe.
    - Simon nem tudod tartanak-e itt kutyákat?- és közben gyanúsan méregettem az ételemet. Bár a hőségért nem voltam óda azonban volt részem pár meleg helyzetben. Ráadásul a mágiámnak köszönthetően könnyen megoldhattam volna ezt a kis problémát. Azonban a lakosztályom mindenféle eksztrával volt felszerelve köztük egy hipermodern lékondival. Ráadásul legújabb othonomat éppen tatarozták és abban is lessz majd pár apróság ami kényelmemet szolgálhatja.
    - Köszönöm. Egy kis hőség nem ilyeszt meg.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Pént. Jún. 12 2015, 21:58

    Grigori – Simon

    Már eszegetem az ételt, de erre a kérdésre, főleg arra, ahogy néz az ételre, megállok a rágásban.
    - Miért kérdezed? Nem hinném. – eléggé gyanakvó, könnyen megijedő. – Ha nem ízlik, nem szükséges megenned. – vagy pont belenyúltam, hogy vega?
    Csendben méregetem. Fura egy fazon, én meg nem az a fajta vagyok, aki … de, könnyen megijedek, nagyszerű játékszer vagyok egyesek szerint, hogy csak elkapnak. Régen volt, ideje másképp látni a világot.
    Veszek egy mély levegőt, lassan, s igyekszem tovább folytatni a beszélgetését.
    - Igaz. Máshol volt melegebb is, ahol megfordultál.
    A tonikos pohár mellé teszem a sörös üveget.
    - Köszönöm a meghívást, azt hiszem ideje mennem, ha vissza akarom vinni a cingajt, hogy meg is bütyköljem. – állok fel. – Nem merem azt mondani, hogy örültem, hogy összefutottunk, inkább azt mondom, örülök, hogy találkoztunk.
    Kifelé veszem az irányt, hogy a biciklit magamhoz vegyem. Taxit kéne leintenem, még nem megy séta és a bicikli magammal ráncigálása is.
    avatar
    Sophia Manezzi

    Faj : Tündér
    Udvar (Királyság) : Téludvar/Tél Királyság
    Tartózkodási hely : New York (néha Lakewood)
    Kor : 23
    Foglalkozás : diák, blogger, megszállott hülye

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Szomb. Júl. 04 2015, 22:10


    Lessien & Sophia ©


    *Bő, fehér ruhája elég lenge, hogy a meleg ellenére hosszú ujjával elviselhető legyen, ugyanakkor elég bő, úgy ahogy takarja kiálló csontjait, vékonyságát. Sophia a szokásos alapossággal készült el, így magas sarkú barna szandált és borostyános ékszereket választott a natúr kinézet eléréséhez, melyet természetesnek ható, ám arcát teltebbnek mutató smink tesz teljessé. A haját, bár nagy volt a kísértés, nem merte feltűzni, nehogy felfedje a nyakát s kulcscsontját, így sötét tincsei vállára omlanak s keretezik vonásait. Előtte a laptop és egy halom könyv, amiből egy dokumentumba jegyzeteli mindazt, amit a pályázati dolgozathoz hasznosnak ítél. Egyelőre még csak az elkészítés legelső szakaszában jár, így ez elég széles körű információtömeget jelent, hamar bele is fájdul a feje... Időnként körülnéz, felméri a terepet és környezetét, alaposan, a szokott paranoiájával. Az egyik lányon többször is megakad a tekintete, gerincét meleg, ám épp ezért ijesztő érintés bizsergeti végig, csak hogy az észlelettől zavartan ismét lesüsse a tekintetét. Maga sem tudja, mi szúrt neki szemet a tizenkettő egy tucat benyomást keltő fiatal nőben, pedig próbál rájönni, de aztán inkább elengedi a kérdést. Minden energiáját (amiből nincs sok) felemészti a tanulás.*
    *Arcát a tenyerébe hajtja, fáradtan lehunyja a szemét, s a fáradtsággal és rosszulléttel küszködve próbál úrrá lenni a levertségén. Össze kell szednie magát, túl kell lennie rajta... ez is csak egy rossz nap, semmi több. Hamarosan letudja a napi penzumot itt, és aztán mehet is az edzőterembe. Ott majd megnyugszik és jobban lesz. Csak még egy kicsit halad ezzel a feladattal... a következő félévben meg fogja köszönni saját magának. Tudja nagyon jól, de ezekben a pillanatokban nehéz józan érvekkel alátámasztani, miért kínozza itt magát a tanulással a nyári szünetben, úgyhogy egyelőre nem mozdul, nem emeli fel a fejét.*


    Welcome here Smile Kezdő.

    Yuna - Lullabies

    Kinézet

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Kedd Júl. 07 2015, 19:03



    Sophia & Lessien



    Ezúttal nem kosztümben jelenek meg, olyan meleg van kint, hogy szét is olvadnék, ha a nyár eleji napon nagyon hivatalos, írónős lennék. Emberi alakomat már oly régóta viselem, teljesen hasonultam vele, csak nagy ritkán kell előpattintani a szárnyaimat, egyszerűen megszoktam, hogy Samuel mellett vagyok, és vigyázunk egymásra. Mintha ő is angyal lenne. Tudtommal halandó, mint a városban legtöbben. Más angyalokkal nem is tartom a kapcsolatot, nagy ritkán megjelenik egy felettes angyal, akinek jelentést teszek, jobbára már csak a semmiről, Samuel mellettem egészen lehiggadt, alig kockáztat, szép életünk lett, és csak remélni merem, hogy ez nem a vihar előtti csend. Az új regényemhez nem ártana keresni valami alapanyagot, mástól lopni nem szoktam, ám meríteni... azt sosem árt. Az utóbbi évek különös esetei érdekelnek, na nem olyanra gondolok, amely az emberek számára oly láthatatlan, nem is sejtik, mi zajlik az orruk előtt. Nem, emberi léptékkel különös, például fanatista sorozatgyilkos, ritualista pedofil, ilyesmik. Minden, ami beindíthatja a fantáziámat. Már ez is elég extrém, angyalként azt gondolhatná rólam bárki, hogy csakis a jó, és szép dolgok érdekelnek. Valóban, ez az alapvetés, ám ábrándozni szabad, akkor izgalmas az élet, ha zajlik, és lassan már kezdek kicsit belesüppedni ebbe az általános várakozásba, megint úurrá lesz rajtam az a türelmetlenség, amely Samuelt előzte meg. Tehát a ruházat. Lenge szoknyanadrág, amely azonban térd alá ér, egy könyvtárban nem mutogatjuk a combunkat. Felsőként nem túl testhezálló, sokkal inkább kényelmes póló, amelyet alul megkötök a hasamnál, ha az kivillan, hát istenem. Bár ez utóbbi szóval talán nem kéne annyira dobálóznom, ha már a mennyekből jöttem. Samuel biztosan vadászpuskával a nyomomban járna, ha meglátná, hogy ilyen lengén járkálok. De most könyörgöm, azért nem az apám, ráadásul olyan meleg van, nem fogok úgy öltözni, mintha a havasokban élnék. Ahogyan összegyűjtök pár könyvet, amelyből majd dolgozni fogok, magamon érzem valakinek a tekintetét. Felpillantok, lehet, hogy az angyali hátteremnek köszönhető a radar, vagy csak véletlen? Az illető másik lány mintha hulla lenne, nem tudom, hogy lelkileg, vagy fizikailag, automatikusan lépek hozzá közelebb, álszent indokkal.
    - Fel tudsz váltani egy ötöst a kávéautomatához? Sokáig kell maradnom, muszáj felébrednem. – Kettőt egy csapásra. Segíthet is, ráadásként társra lel bennem. Nem tudom, hogy mitől van ennyire maga alatt, de hogy nem lesz egyedül, az biztos.

    avatar
    Sophia Manezzi

    Faj : Tündér
    Udvar (Királyság) : Téludvar/Tél Királyság
    Tartózkodási hely : New York (néha Lakewood)
    Kor : 23
    Foglalkozás : diák, blogger, megszállott hülye

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Csüt. Júl. 09 2015, 23:40


    Lessien & Sophia ©


    *Néha elfogja az érzés, hogy kész, annyi volt, nem bírja tovább. Tudja, tapasztalta már, hogy ez csupán pillanatnyi megingás, percnyi rosszullét, s inkább mentális, semmint fizikai kín, de attól nem lesz kevésbé valós, s nem lesz egyszerűbb a legyőzése. A racionális tudás néha olyan gyenge lábakon áll az érzéssel szemben! Mint most. Belsejébe mar a rémület, szaggatottá válik lélegzetvétele, még jó, hogy a tenyerébe hajtott arca miatt nem látszik sem ez, sem megvonagló vonásai. Észre sem vett mozdulatok, megnövekvő árnyékok, lehunyt szeme előtt villódzó fények vallanak. Tudja, hogy ez csupán a saját hibája. De vajon az elméje figyelmezteti, a lelke, vagy csupán a külvilág? Talán mindegy is. Fejét megrázva próbálja kitisztítani, helyreállítani a megbillent világot, amikor eléri valaki más hangja is. Kinyitja a szemét, elpislogja magát. Mintha csak a jövevény rántotta volna vissza a valóságba, rögtön jobban érzi magát.*
    - Hogy mi? Megismételnéd? *pillant fel, arca és tekintete is semleges egyelőre, még nem tudja, hogyan viszonyuljon a másikhoz. Egyfelől mizantrópiájából fakad, hogy ne legyen barátságos másokkal, másrészt viszont az agya máris összekapcsolta a rosszullét elmúltát és az idegent, így mégiscsak hálás neki, bár ez tulajdonképpen irracionális. Talán nem is baj. Mindenesetre annyi megvan, hogy mondott valamit a másik, de az istennek se tudná felidézni, hogy pontosan mit. Ha ismét elhangzik, még mindig tétovázva körülpislog - bár kisvárosból jött, már rég megtanulta, hogy New Yorkban csak a legnagyobb körültekintéssel vegye elő a tárcáját, ha nem akarja, hogy kizsebeljék a közeli jövőben. Úgy dönt, egy könyvtárban ülve nem fog megijedni egy fiatal lánytól, aki ránézésre legalább annyira törékeny, mint a csontsovány Sophia maga.* - Megnézem... *jelenti ki egy kis sóhajjal, és már hajol is le, hogy a lába előtt heverő táskából előkaparja a tárcát, de megszédül, és megbillen ültében. A homloka nekicsattan az asztal élének.* - Basszus! *motyogja az orra alatt, és a táska pántját felkapva inkább az ölébe rántja, szabad kezével a lüktetést dörzsölgetve. Bosszantó apróság, ha nem lett volna addig is elég mocsok ez a nap... előkaparja a váltópénzt, és nyújtja a lány felé, és megtoldja még egy kis plusszal.* - Hoznál nekem is egy cappucinót, kérlek? *Nem akarózdik felállni, félő, hogy nem tartaná meg a virgácsa, de egy kis koffein talán őt is helyrerázná.*



    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Vas. Júl. 19 2015, 22:02



    Sophia & Lessien



    Ahogyan megérzem a keserű pillantást, el kell rajta gondolkoznom, hiszen az emberek olyannyira összetett személyiségek, lehet, hogy csak rossz napja van, vagy migrén, mittudomén, nem kéne mindent a saját vállaimra, szárnyaimra vennem, de hát ez az örökös kényszer, hogy védőangyal vagyok, nem hagy nyugodni, akkor sem, ha nem Samről van szó. Ilyen vagyok, mindig is ilyen voltam, egyszer még majdnem segítettem kirabolni egy italboltot, mert az a két szakadt srác nagyon akart valami sikerélményt. De nem, végül aztán Sam kezére adtam őket, azóta is mardos a lelkiismeretfurdalás, hogy hülyeséget csináltam, pár dollárt vittek volna el, igazi fegyverük nem is volt. Áh, inkább csücsöljenek pár hónapig a javítóban, de a játékpisztolyok kapcsán le is lőhették volna őket, mégis így volt talán jobb. Na de vissza a leányzóhoz, aki valahol kedvetlenül rajtam felejtette a tekintetét. Közelebb lépek, és alibiből megszólítom, hátha beindul valami társalgás, és kieszelhetem, hogyan is segíthetnék.
    - Egy ötöst. Felváltani. Tudod, a kávégéphez. – Rebegem türelmesen magamhoz szorított könyveimet leteszem az ő asztalára, remélve, hogy zavarok, hiszen bármilyen érzelemmel, amelyet előcsikarok semleges álarca mögül már többé tehetem a napját. Felidegesíteni nem szándékozom, holott a harag is előszobája lehet valamilyen megkönnyebbülésnek. Mosolyom könnyen jön, mégsem hidegen automatikus. Bátorítást sugárzok, miszerint könnyen ismerkedek, alkalmazkodok. Nem ülök le, amíg keresgél, türelmesen várakozom, ellenben pattanok, amint látom, hogy valami hullám csap át rajta, ahogyan megszédül. Vilámgyorsan kerülöm meg az asztalt, hogy mellé gugoljak, és aggódóan a vállára teszem az ujjaimat. Már az érintésemben is van valami, amitől többnek érezheti magát, és akkor sem távolodom el, amikor megtalálja az aprót. Átadom a papírpénzt, hogy megkapjam az érméket, felemelkedem, de továbbra is fürkészően pillogok rá kékjeimmel.
    - Hozok, de a vendégem vagy rá. – Csak annyit hagyok kiszámolni, amennyit én is adtam. Sarkon fordulok, de még pár lépésnyire tőle visszasandítok a vállam felett, aztán sietősre fogom, és sebtiben hozom a két italt, csak nem fognak megcsapni minket, hogy itt kávézunk, különben nem lenne automata. Biztosan sokan bealudnának tanulás közben, ha nem lenne koffein utánpótlás.
    - Sok cukorral, sok tejszínhabbal, remélem így szereted. Lessie. Nem fáj a homlokod nagyon? – Kérdezem a saját italomat fújva, s lenyalom róla a tejszinhabot, hogy aztán hozzáférjek a sokcukros léhez.
    avatar
    Sophia Manezzi

    Faj : Tündér
    Udvar (Királyság) : Téludvar/Tél Királyság
    Tartózkodási hely : New York (néha Lakewood)
    Kor : 23
    Foglalkozás : diák, blogger, megszállott hülye

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Kedd Júl. 21 2015, 22:54


    Lessien & Sophia ©


    *Rossz napja van, ez tény, persze soha semmi sem ilyen egyszerű. A rosszulléte akár csak a fejében létezik, akár valóban megkínzott teste lázad ily módon, nem lesz könnyebben elviselhető az érzés. Általában hozzá van szokva a rosszullétekhez, de ma - talán a meleg miatt - különösen intenzíven tört rá, s képtelen bármelyik megszokott technikájával kivédeni, megszelidíteni. Pedig ez csak fájdalom... csak kibaszott, felgyűlt mentális szemét! Megdörzsöli a szemét, miközben hallgatja a megismételt kérdést, a szeme sarkából szinte lopva figyeli az idegent, ki merészelte megszólítani. Kedves arca van, még a tekintete is nyílt, és olyan... ismerősnek tűnik annak ellenére, hogy egy lottóötöst is feltenne rá, sosem találkoztak korábban. De van benne valami, valami, ami mintha emlékeztetné, valahogy úgy, ahogy egy régi mese elfeledettnek hitt sora váratlanul visszaidézi a gyerekkort, megfoghatatlan és tűnékeny benyomásként. Bár ennek a lánynak semmi köze a gyerekkorhoz, talán senkiéheze sem, a magáét kivéve persze. Egyelőre a zavarodottságon és valami tartózkodó szimpátián kívül semmit sem érez sem vele, sem semmivel kapcsolatban, de ő maga ezen se akad fenn túlzottan. Az érzelmek is fárasztóak, gyakran kerül ilyen eltompult állapotba, különösen nehézkesebb napjain.*
    *A szédülés úgy viharzik át rajta, mint a lovasroham, és a feje bevágása sem segít túl sokat a helyzeten. Fél kézzel az asztal lapját szorítja elfehéredő ujjakkal, abba kapaszkodik, a másik kezére szüksége van ahhoz, hogy lerázza magáról a másik kezét, már ha sikerül, remélhetőleg nem akaszkodik rá nagyon. Más se hiányzik, mint további kellemetlenség, akkor talán még a rókát is kidobná itt helyben.* - Ne! *kéri halkan, suttogva, részben nem akarja felhívni magukra a könyvtár közönségének figyelmét, részben pedig nincs ereje hangosabban szólni. Viszont változatlanul rühelli, ha bárki hozzáér, bár szokatlan módon Leissen esetében nem lett még rosszabbul tőle. Sophia nem tudhat róla, mi áll a másik hatalmában, annak tudja be a dolgot, hogy elég hamar megszakította a kontaktust, mielőtt előjöhetett volna az émelygés miatta. Inkább az érmékkel szöszöl, nehogy a lányra kelljen néznie. Miket gondolhat most róla, úgy bénázik itt, mint egy rakás szerencsétlenség... érzi, hogy ég az arcán a halvány pírfolt, sajnos ez olyan testi reakció, amit képtelen kontrollálni. Úgy adja át a pénzt, hogy ne érjen a másik lány kezéhez közben.*
    - Dehogy, nem ke... *kezdene tiltakozni, de sajnos vesztett helyzetben van, a másik már ott is hagyta, hadd főjön Sophia a saját levében. Összevont szemöldökkel, rosszallóan néz utána egy pillanatig, de a visszasandítást már nem látja, közben inkább az asztalára tett könyveket kezdi tanulmányozni. Vajon mit keresgélhetett az ismeretlen, mit olvasgat, mi foglalkoztatja pillanatnyilag? Ez a kérdés valóban képes felkelteni érdeklődését, még azzal együtt is, hogy igazság szerint nem izgatja túlzottan a lány maga. A legérdekesebbe bele is lapoz, az ő tankönyvénél csak jobb lehet, s addig is lefoglalja magát. Huszonegyedik századai gyerek ő, nem bírja, ha unatkoznia kell egy pillanatot is.*
    *Hamar koppan előtte az asztalon az eldobható pohár, Sophia mohón nyúl érte.* - Köszönöm, jó lesz *erőltet magára egy mosolyt, és beleiszik a kávéba. Hogy aztán azonnal rakja is le az asztalra, szabad kezével pedig hevesen kezd legyezgetni a szája előtt. Ó, igen, a francba is, hogy nem volt annyi esze: a gépből bizony tűzforrón jön ki az ital...* - Hááá-háá-háá... fohhó... *sziszeg-tiltakozik halkan, érzése szerint a következő napokban nem lesz gondja az ízekkel, totálisan leforrázta magát, és semmit sem fog érezni belőlük. Na, most már aztán tényleg rekordot dönt bénázásban, az tuti... lassan az érdeklődés megválaszolására is sort kerít azért, ha már a másik meghívta egy kávéra, amit szándékában áll majd anyagilag is kifizetni, akkor egy kis kedvességgel muszáj honorálnia a dolgot.* - Megvagyok, kösz. Lessie, szép név... én Sophia vagyok *mutatkozik be, ám kezet nem nyújt. Nem is illik a szituációhoz, meg nem is szereti azt a gesztust, hát szívesen kihagyja ezúttal. Utána viszont el is akad rögtön. Mit kellene még tennie a szituációban? Nem nagyon szokott ismerkedni, könyvtárban pláne nem... fogalma sincs, hogy megy az ilyesmi. Főleg, hogy ő igazából nem is akarna ismerkedni, csak valami homályos udvariassági normák miatt, amik megkövetelik... az asztal lapjára szegezi a tekintetét, és úgy dönt, átadja az irányítást a másik lánynak. Ha akar, elmehet innen, ha viszont marad, akkor találja ki ő, mi a következő lépés! Végtére ő jött ide...*



    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Szer. Júl. 29 2015, 11:05



    Sophia & Lessien



    Ha tudnám, hogy van egy közös ismerősünk, akkor még inkább lelkesen vetném magam a másik lány társaságába, már ha lehet nálam az ilyesmit fokozni. Ám miután nincs róla tudomásom, hogy a bolondos tündér mindkettőnk életében megfordult már, a saját kedvességemet ragasztom az ücsörgő leányzóra, és nem jár messze a valóságtól, ha valami gyermeki jut eszébe rólam, hiszen pár éve rovom csak a Föld utcáit, szinte akkor születtem, hiszen meg kellett tanulnom az összes gesztust, amely a halandókat jellemzi, még most is szivacsként szívom magamba az újdonságokat, s kislányos örömmel táncolom körbe az ismerőseimet, legyen éppen rossz, vagy jó hangulatuk. Kit ezért, kit azért. Felcsillan a szemem ezúttal is, hogy újabb lehetőségem van, hogy valakinek a hasznára legyek. Ha nagyon le akarna koptatni, rá fog majd ébredni, hogy ez közel sem olyan könnyű, mint hitte.
    Meglepetten bólintok, amikor azt kéri, hogy ne hívjam fel magunkra a figyelmet, így csak én lehet a szolgálatára. A fiatal velem lehet nagyjából egykorú, talán kicsit még fiatalabb is, ha magamat emberi léptékkel nézem. Én már lediplomáztam, lehet, hogy ő még tanul. Hét év nem is volt olyan hosszú, már egészen jól kiismertem magamat Sam mellett, azért a rendőr alaposan benne van az élet sűrűjében, hogy estéként, miközben rántottát csinálok neki, megszórjon a napi életbölcsességeivel, amiket olyan keserű, cinikus humorral adogat elő, hogy kénytelen vagyok kuncogni rajta, igazi apa-lánya viszony alakult ki köztünk, és ő sosem próbálkozott azzal hogy ez máshogyan legyen. Valahogy ezért is figyeltem fel rá, mert tisztességes, az utolsó lehelletéig.


    Mielőtt sarkonfordulnék, egy ellentmondást nem tűrő mosolyt villantok a lányra, csak elsétálok, addig ő átfuthatja a könyveimet, amik városi legendákról szólnak, sorozatgyilkosokról, elcsatangolt tinikről. Amilyen hamvas pofim van, nem is biztos, hogy gondolná rólam, hogy ilyesmit olvasgatok. Pláne, hogy nem csupán olvasom őket, ihletet merítek a következő könyvemhez. A külsőm nem minden, attól mert angyal vagyok, érdekelnek a lélek rejtelmei, szeretem megvizsgálni a sötét oldalt, hiszen az ember a saját félelmeinek kovácsa, legtöbbjüket ő maga teremti. S ha már a földön élek, azzal foglalom el magam, hogy Sam pátyolgatása mellett hagyom szárnyalni a fantáziámat. Visszaérek a lányhoz már az italokkal, valóban kicsit forró, de hát fújni kell, te észlény. Mosolyogva csüccsenek le, és éppenhogy ingatom a fejemet, szegény biztosan megégette a nyelvét, vagy a torkát is akár. Sebaj, addig sem fáj a feje.
    - Óvatosan, várd meg, amíg hül egy picit. – Anyai tanács, holott nem akarok én beleszólni, főleg nem utólag. Felkönyökölök az asztalra, és a löttyömhöz kapott műanyag pálcikával kevergetem a sajátomat, miközben körbenézek az asztalánál. – Köszi Sophia. Egyedül vagy? – Nem várom, hogy kezet nyújtson, lányok között ez nem is feltétlenül szokás. Fejjel lefelé nem akarom én olvasgatni a könyveit, talán tapintatlanság is lenne, még akkor is, ha távollétem alatt ő megszemlélhette az enyémeket. Nem érzem, hogy túlzottan tolakodó lennék, majd elküld, ha mégis, addig viszont kortyolgatva az extracukros capucciot finom mosollyal kérdezek rá. – Ha jobban vagy, akkor mesélsz róla, hogy miért vagy itt? Mármint olvasni, azt értem, de tanulás, hobbi, csinos könyvtárosfiú?

    avatar
    Sophia Manezzi

    Faj : Tündér
    Udvar (Királyság) : Téludvar/Tél Királyság
    Tartózkodási hely : New York (néha Lakewood)
    Kor : 23
    Foglalkozás : diák, blogger, megszállott hülye

    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Csüt. Júl. 30 2015, 00:32


    Lessien & Sophia ©


    *Sajnos vagy szerencsére, de nincs közös ismerősük. Lehetne éppen ezért olyan ismerős a lány Sophiának, hiszen az agy furcsa műszer, időnként meglepő dolgokat képes összekötni vagy identifikálni, de ezúttal nem erről van szó. Valószínűbb, hogy a benne bujkáló lélek az angyali kisugárzást véli felismerni, ámbár az uralkodó racionalitás ezzel az észlelettel nem tud mit kezdeni, s csupán homályos sejtelemként csapódik le a dolog, hiszen mindenki tudja, angyalok csupán a mesékben léteznek. A valóságban nem, legalábbis... semmiképpen sem a szárnyas, jóságos lényekként, nem igaz?*
    *Normális esetben a megjegyzés lenne az a pont, amikor a vele szemben ülő arcába löttyinti az italát, ő pedig emelt fővel, büszkesége maradék szilánkjain taposva távozna a színről. Naná, hogy tudja, hogy hűlnie kell, csak hülye volt, és nem gondolkodott, és... és egyáltalán, miért nem teszi most is, amihez kedve lenne? Elsősorban azért, mert ha most fel kellene állnia, talán összecsuklana a térde, azt meg akkor se kockáztatná meg, ha muszáj lenne. Másodszor, bár a megjegyzés nagyrászt elfújta a csírázó szimpátiát, amit a nyílt arcú idegen iránt érzett, mégiscsak segítő szándékkal viszonyult hozzá, ami ebben a hatalmas városban igencsak ritka kincs, s a kisördög suttog Sophiában: ha erre durván reagál, azzal árthat a másiknak. Valahogy úgy, ahogy a kisgyerekekre sem azért mosolyog vissza, mert ahhoz van kedve, hanem mert úgy érzi: ha nem tenné meg, rombolná azt az ártatlan hitüket, hogy a világ alapvetően egy szép és jó hely. Hiába meggyőződése, hogy ez a hit úgy kukába való hülyeség, ahogy van, nem ő akar lenni a felelős az eltűnéséért, hiszen ki-ki döntse el maga, a valóság érdekli, vagy ez az álomból szőtt fátyol, ami kellemesebbé teszi. Bár az olvasmányai alapján Lessie tisztában van vele, hogy elég mocsok egy bolygó ez - Sophia nem akad fenn a könyveken, hiszen minden lány legyen tisztában a veszéllyel, mit a létezés tartogat neki, s valami alapszintű önvédelmet, amennyire telik tőle, tanuljon meg. Különben meg vessen magára, ha azért történnek meg a rossz dolgok, mert a legkevésbé sem készült fel rájuk. Vagy ez a két gondolatmenet önellentmondásba keveredik egymással? Sebaj, Sophia ilyen apróságokon nem zavartatja magát. Szóval szó nélkül, csupán egy igencsak morcos pillantással díjazza az "anyai" tanácsot, a tőle telhető legékesszólóbban üzenve némán, hogy hova tegye a másik a bölcsességét. A kérdésre finoman megvonja a vállát, és végre abbahagyja a szája legyezgetését, leereszti a kezét.* - Nagyon úgy tűnik. A többség inkább pihenésre használja a szünetet, ami jó. Nincs várólista a könyvekre, és nincs akkora tömeg... *Nem kérdez vissza, mintegy jelzésként, hogy ha a másik csevegni akar, bizony neki kell tovavonszolnia a beszélgetés akadozó terhét. Egyelőre legalábbis. A könyveket mindenesetre, a fair play jegyében, meglöki az asztalon, így nem csak közelebb szánkáznak Lessie-hez, de még úgy is fordulnak, hogy könnyebben le lehessen olvasni gerincükről a címeket. Művészettörténeti témájú mind, egyértelműen szakirodalom, s nem csak tankönyvi szinten. Némi fújkálás után végre ő is belekortyol az italba, s bár alapvetően hányingere van a cukros íztől, muszáj legyűrnie, hiszen a vérnyomása és a vércukra kábé a pince mélységében lehet, ahonnan nem ártana sürgősen feltornásznia, ha még ma el akar vánszorogni a könyvtárból. Persze, az itt éjszakázás nem is lenne olyan rossz opció... ha lenne valahol egy futópad az esti edzéshez.* - Tanulás. A következő félévi tudományos diákpályázatomhoz szedem össze az elméletet. Te meg, látom, önvédelmi anyagot gyűjtesz... *A végén azért kissé kérdőre szalad a hangsúly, bár valószínű, hogy ha Lessie esetleg praktizáló pszichopata, akkor sem fogja itt és most zokogva (esetleg röhögve) bevallani bűneit.*



    Re: Brooklyn Közkönyvtár

    on Vas. Jan. 15 2017, 19:39


    Sponsored content

    Re: Brooklyn Közkönyvtár


      Pontos idő: Pént. Nov. 24 2017, 04:38