Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Folyosók
by Connor Shayeh Today at 19:08

» Kórház
by Noel Wyard Yesterday at 23:57

» Pince
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 23:16

» Emerlad Wrímans
by Admin Yesterday at 22:28

» Barclays Center
by Theodore Miles Montgomery Yesterday at 21:13

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Yesterday at 14:11

» Jazz lakása
by Jazz Quinn Yesterday at 03:15

» Long Island villa
by Noel Wyard Hétf. Okt. 15 2018, 23:22

» Avatarfoglaló
by Emerald Wrímans Hétf. Okt. 15 2018, 21:43

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Hétf. Okt. 15 2018, 00:18

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Konyha

    Share
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Konyha

    on Szomb. Dec. 30 2017, 20:50



    [You must be registered and logged in to see this image.]
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Szomb. Dec. 30 2017, 21:23

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    Ha álmodtam is valamit, nem emlékszem rá. Alig emlékszek álmokra. A fejfájás ébreszt fel, mint a múltkor. Folyadék és aspirin, az kell és jobb lesz, remélem. Kis híján belerúgok a dohányzóasztalba, mire ráeszmélek, hogy nem otthon vagyok. Sóhajjal fordulok vissza, magamhoz térni, s elővenni, mi is történt, s hol vagyok. Tény, hogy sokkal jobban vagyok, az aspirin, reggeli és egy jókora adag kávé még jobban lendít ezen, s Thomas, Brian figyelmessége is.
    Taxit hívok, mert úgy vélem, hogy itt már nem akarok tovább zavarni. Thomas kérése, kérdése meglep, de aztán bólintok. Van mit megbeszélnünk. Remélem, nem utasítja vissza, hogy hozzám menjünk. Ehhez nem szeretnék nyilvános füleket, de még apámhoz, azaz apánkhoz sem akarok menni. Magamhoz veszem a mappát, nem ellenőrzöm, minden benne van-e, bízok bennük. Megköszönöm a segítséget, s bocsánatot kérek, hogy felfordulást okoztam tegnap.
    Elég csendben vagyok a taxiban, még szedem össze magam, de más érzékelhetően jobban vagyok, mint tegnap voltam. Viszont tele kérdőjelekkel és kételyekkel.
    A házvezetőnő már elment, mire benyitok a ház ajtaján, s a konyháig tessékelem Thomast.
    - Érezd magad itthon. Kulcsot másoltathatok neked és a kódot is megadom. Szeretném, ha sajátodként jönnél ide – teszem a mappát a konyhasziget pultjára. Egy jót akarok zuhanyozni és még aludni, de ez sokkal fontosabb, ami ránk vár.
    - Kávét, üdítőt? Pótreggelit? Teát? – Nézek rá, közben már készítek egy adag kávét, extra erőset. Ha nem kér, akkor az nekem lesz.
    - Azt hiszem, jobb, ha kérdezel, mert egyelőre nem tudom, hol is kezdjek bele a dolgokba. Nem, az elejétől sem tudok, mert nem tudom, hol kezdjem – emelem fel a kezem. – Előtte szeretném elmondani, hogy a te érdekedet tartom szem előtt, s nem szeretnék olyat tenni, amit nem szeretnél, vagy a károdra lenne - ülök le, s ha azóta nem ült le valahová, akkor kihúzom az egyik széket. S közben elmerengek, mennyire abszurd egy nephilim látványa az én házamban. Megigazítom a karkötőt, egyre jobban idegesít, s egyre többször érzem azt, hogy melegebb, mint kéne.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Vas. Dec. 31 2017, 14:03

    Felmegyünk vele lakásba. Hát. mit ne mondjak, elég jó kecó. Hogy lehet az, hogy körülöttem mindenki luxusban és kényelemben él, csak nekem jutott egy nyirkos, hideg lakás, éppen csak az alapfelszereléssel? Ráadásul mindig elromlott benne valami: a lefolyó, a zuhanyfej, a fűtés, a zár...
    Ha az apám nem hajított volna el magától, én is ilyenben nőttem volna fel. Kezem tétován simítja meg a sötét márvány pultot, majd inkább visszadugom a zsebembe. Biccentek a kulcsmásolás emlegetésére. Azért megnézném, milyen fejet vágna, ha becuccolnék ide mondjuk a makulátlan nappaliba, és jó nagy kuplerájt csinálnék.
    - Kávé mindig jöhet.
    Leülök oda, ahol kihúzza a széket, vagyis mellé, mert felteszem, magának húzta ki. Leveszem a dzsekim és lerakom magam mellé.
    - Szerintem hagyjuk ezt az udvariaskodást. Szólni fogok, ha valami nem tetszik, és te is szólj, ha így érzel. Akkor nem lesznek félreértések.
    Lenézek a mappára, majd ismét körbe, ki a panorámára.
    - Nagyon szép ez a lakás. Vannak gyerekeid? - kérdezem. Azt látom, hogy felesége nincs, mert nincs gyűrűje. Persze nem mindenki hodja a gyűrűjét. Próbálom, de végül nem tudom véka alá rejteni a véleményemet. - Rohadt nagy ez a lakás egy embernek. Az egész család ennyire... dúsgazdag?
    Szép is lenne, ha ebből nekem is járna valami. De ez ennél bizonyára komplikáltabb. Nem értek hozzá.
    - Átnézzük a papírokat?
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Hétf. Jan. 01 2018, 12:19

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]

    - Egy kávé – bólintok, s beállítom, hogy két csészére valót adjon ki magából. Aláteszek két csészét, s bekapcsolom a készüléket.
    A válaszra ránézek.
    - Ez esetben már most ellentmondtál annak, amit tőlem kérsz – kihallok valamit a hangjából, ami nem tetszik, éppúgy, mint a fogalmazásából. – Ha valami bánt Thomas, mondd ki, ne csak utalgass rá. Miért szóltál így hozzám? Mi bánt? Mi nem tetszik?
    Leveszem az órám, most valahogy minden szorít a csuklómon, ráteszem a pultra. Közben a kávé is elkészül, s Thomas elé teszem az egyik csészét, s egy tálcát kiveszek, rajta mindennel, ami a kávéhoz kell. Unom, hogy folyton elő kellett keresgetni mindent, így egy tálcára mindig összepakoltatom, ami kell hozzá.
    - Köszönöm. Nemrég költöztem ide – aztán elakad a szavam a folytatásra, veszek két mély levegőt. Nem, nekem szól ez a kifakadás, állok bele a képzeletbeli orvosi köpenyembe.
    - Elmondod Thomas, miért rohadt nagy ez a ház? Egy embernek? – Nincs él a hangomban, sokkal inkább kíváncsiság. Tudni szeretném, miért mondta ezt.
    - Apánk jóval gazdagabb – sóhajtok. – Amit itt látsz, azért én dolgoztam meg. Elvégeztem az orvosit, visszafizettem apámnak a képzésre adott pénzt, s azóta orvosként elég szép összeget kerestem.
    Iszok a kávéból.
    - Felajánlottam, hogy költözz hozzám. Mint ahogy te is megkeresheted magadnak mindezt a... dúsgazdagságot, ahogy mondtad. Ezért is nyúltam a kezed után, ahogy megtudtam, van egy öcsém, s az te vagy – ránézek. – Segíteni vagyok itt Thomas, nem becsmérelni téged. S ha engeded, akkor tudok segíteni csak – teszem hozzá. Mert eddig eléggé érdekesen nyilvánult meg.
    A kérdésére odahúzom a mappát, s elé csúsztatom.
    - A mappa rólad szól, úgy haladunk benne, ahogy neked megfelelő – kell még aspirin. Az egyik szekrényből kiveszem a dobozt és négyet be is veszek, egy nagy adag vízzel. Ennyire nem lehet hatástalan. S ha már állok, akkor a hűtőből kiveszem a süteményt, s magunk elé teszem.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Hétf. Jan. 01 2018, 14:55

    Összeráncolom a szemöldököm. Mivel mondtam ellent minek?
    Aztán rájövök, hogy teljesen feleslegesen próbálok udvariasan viselkedni, mert nekem egyszerűen nem megy.
    - Hát már ötször elmondtad, hogy jót akarsz nekem, ezt tudjuk. Én se akarok rosszat magamnak, de a dolgok néha mégis rosszak. Köszönöm az aggodalmad, de nem kell úgy tennünk, mintha minden boldog és derűs lenne, mert nem az. Tegnap elájultál a kanapénkon. Nekem ebből az jön le, hogy nem vagy abban az állapotban, hogy bárkit is megments.
    Tekintetem a kezére szegeződik, vagyis a csuklóján a karkötőre, amire tegnap is rákérdeztem. Nem tetszik nekem az a vacak, de mivel megkapom a kávét, inkább nem teszem szóvá.
    - Köszönöm.
    Beleszagolok. Elég jó illata van, biztos drágább a főzője és az alapanyaga is, mint amit mi használunk...
    - Hogy miért rohadt nagy? Ismerek éttermet, aminek feleekkora a konyhája. És nem látok el az ablakig, olyan messze van - intek a túlsó falra, de aztán inkább beledugom az orromat a kávéba.
    Aztán felköhögök.
    - Mi? Te orvos vagy? - meredek rá, és megtörlöm a szám. - Milyen orvos?
    A modora alapján arra tippelnék, hogy pszichiáter. Nem tudom, miért beszél úgy velem, mint egy gyépéssel. Bár ez eléggé megszokott, elvégre én biztos, hogy nem fogok orvosi egyetemre menni, és állítólag ez látszik a képemen.
    - Nathan, értsd meg... - próbálom azért kicsit visszafogni magam. - Nincs szükségem segítségre. Nem ilyenre. Van hol laknom, és van, aki gondoskodik rólam. Tegnapelőtt még nem ez volt a helyzet, de azóta rengeteg minden megváltozott, miattad és az... apánk miatt. Ha Brian nem lenne, egészen biztos most is összeverve kóborolnék és valamelyik szomszédos drogtanyán húznám meg magam, ugyanis a nevelőm úgy gondolta, kudarcot vallottam veled reggel, ami igaz is. De ahelyett, hogy az utcán lennék, Brian meggyógyított, és befogadott, és törődik velem.
    Ráteszem a kezem a mappára.
    - Amire szükségem van, az ez. És néhány válasz. Ha nem adhatsz rájuk őszinte választ, akkor csak mondd azt, hogy erre nem válaszolhatsz. Rendben? - kérdezem komolyan, sötétbarna szemeimmel az övéibe meredve, megvárva az ígéretét.
    Ha megkapom, csak akkor kérdezek.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Hétf. Jan. 01 2018, 17:17

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    Elkomorodok. Talán azért akarom neki így bizonygatni, mert úgy gondolom, nem hiszi el? Hiszen most ki is mondta.
    - Egy golyó és közéd még tudok állni. Vagy kettő – jegyzem meg csendesen, önkéntelenül bennakad a levegő. Mert már ez megtörtént velem, még ha nem is saját akaratból tettem. Két golyóütött seb ékesíti a testem, amit nem nekem szántak, hanem az egyik legjobb barátomnak. Mert tudott valamit, s el akarták hallgattatni. Csak én pont beleálltam, teljesen tudattalanul.
    - Egészségedre – halványan elmosolyodom.
    Csendben kortyolok kettőt a kávéból. És még én mondom apára, hogy szeret puccolni. Kellenek a partikhoz, más nélkül nem tudnék a társaság krémjében lenni, hiába nem vágyom rá, de így lesznek pácienseim, akik jól fizetnek. Pedig egy jóval szerényebb élettel is megelégednék, hiába születtem aranykanállal a számban.
    - Igazad van.
    Odakapom a fejem a köhögésre, de látom, hogy meg tudja oldani.
    - Idegsebész. Agyi, hogy pontosabb legyek.
    Sokáig csendben ülök a válasza után. Először a féktelen düh fog el, de mire kiszökne az erő a karkötő erejéből (egyáltalán, minek van, ha folyton túllépem?!). Pont ugyanaz, pont ugyanúgy történik minden, mint a felébredésem és az elhatározásom előtt!! Hát ennyire szar vagyok?! Ennyire nem kér belőlem senki? Minek vagyok akkor egyáltalán?! Aztán hirtelen tölt meg a jeges, csendes nyugalom. Mert nem változtam, nem változott bennem semmi, csak fogadkoztam. Persze, hogy ugyanazokat a válaszokat és reakciót fogom megkapni. De... ez vagyok én. Akkor ez így, senkinek sem kellett, sosem? Velem együtt? Brian ugyanazt tette, amit én szoktam tenni és tennék mindenkivel. Őt miért fogadják el, s engem nem? Lehet, hogy egy szörnyeteg vagyok, csak nem tudok róla? Mindenkit taszítok magam körül egy idő után. Pedig olyan szívesen adok...
    - Akkor milyen segítségre van szükséged? – Bukik ki belőlem, mint egy fuldoklóból az utolsó korty levegőért való kapkodás.
    Kell a kávé, kell az aspirin, fél liter, jeges körtelével küldöm le, hideg víz helyett. Mostanában mindig összeborul bennem minden, üres lyukká, amit szépen lassan felépítgetek. Hol rontom el és mit? Kezdenek nem érdekelni az elvárások. Tegyen mindenki, amit akar, én meg maradok a műtőasztalom mellett. El sem kellett volna onnan mozdulnom.
    Meredek a mappára. Hát persze, rám nincs szüksége. El kell fogadnom.
    - Mi az, hogy ha nem adhatok rájuk őszinte választ? – Döbbenek meg. – Hazudtam én neked?
    Ez, ez kilövi a biztosítékot, a csészém a következő pillanatban már szépen beépülve fehéredik a pulton. Megdermedve nézek a fehér körre, aztán ráteszem a tenyerem. Már nem tudok megijedni, annál szörnyetegebbet nem láttam, mint ami belőlem nézett vissza, mielőtt végeztem a tündérrel. De azt sem akarom, hogy Thomasnak baja essen.
    A tenyerem otthagyom a fehér folton, s a homlokom ráteszem a kézfejemre.
    - Kérdezz bármit, őszintén válaszolok, mint eddig is, csak előbb lenyugszom – Nyögöm. Életem első, igazi, őszinte önvallomása, önmagamról.
    És legszívesebben letépném a karkötőt, annyira éget.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Kedd Jan. 02 2018, 20:55

    - Ez nem vicces! - csattanok fel szinte kétségbeesve. Hát nem érti? - Én is ugyanúgy felelősséggel tartozom érted, mint te értem, ezt csinálják a testvérek, vagy nem? Amúgy... finom a kávéd.
    Hümmentek elismerően, agysebésznek lenni biztos jó kereset, és Nathan biztos rohadt okos. És most azt hiszem, az aurájából ítélve épp rohadt dühös is. Tekintetem a karkötőre szegeződik ismét. Fekete nyalábok kavarognak körülötte, épp olyanok, vagy legalábbis egész hasonlóak, mint amilyet Brian lakásában találtam, mikor rohama volt. A következő pillanatban valami... történik a porcelánnal, beszippantja az asztal, én meg megijedek, de aztán hirtelen olyan ismerőssé válik az egész helyzet.
    Elgondolkozva nézek Nathanre, ahogy az asztalra borul. Most már tudom, mit kell tennem. (És azt hiszem, Gabriel nagyon büszke lenne rám most, hogy milyen megfontolt kis nephilimet faragott belőlem.)
    - Nathan... Én csak tudni akarom, hogy bízhatok-e benned. Ebben segíts! Olyan dolgokat tudsz, amiket én nem tudhatok, és ez az, amire szükségem van. Add a kezed - nyújtom ki felé a kezem, és ha felemeli a fejét, és rám néz, akkor megfogom a kezét.
    Magam elé húzom, és megfogom a karkötőjét. Forró, de nem annyira, hogy engem is égessen, neki viszont fájdalmat okoz. Alá dugom az ujjaimat, és úgy tartom, hogy lehetőleg ne érjen a bőréhez sehol. És aztán ugyanúgy, ahol Briannél, fénnyel űzöm el a sötét energiákat, miközben úgy morzsolom az ékszert, mint apáca a rózsafüzért.
    - Ez a vacak ki fog nyírni - mondom halkan és rosszallóan, de ha azt mondta, hogy kell neki, akkor kell neki, ebbe én nem szólhatok bele.
    - Segíts nekem, kérlek - mondom egészen halkan, amint körbeérek a láncon, a szemeibe nézve, és ha lecsillapodnak a csapongó energiái, akkor tovább mehetünk... És megbeszélhetjük végre azt, amit már tegnap este is meg akartam, csak aztán rosszul lett... aztán elájult... most meg mágiakitörése van... Kezd az az érzésem lenni, hogy sose kapom meg a válaszokat a kérdéseimre.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Szer. Jan. 03 2018, 18:09

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    A felcsattanásra meglepődöm, de aztán mégis folytatom.
    - Nem viccelek - felelem komolyan, s hallani a bizonyosságot a hangomban. Aztán bennreked a folytatás, mely szerint sosem szoktam viccelődni, mert olyat mond, ami nagyon fontos a számomra. Csak hümmenteni tudok a kávéra is, mosollyal.
    Tudnám, miért romlik el körülöttem minden. Hogy jutok el odáig, hogy ez legyen? S hogyan tudom megoldani? De minduntalan falakba ütköztem.
    Nem vágok azzal vissza, hogy nem fogok pitizni azért, hogy bízzon bennem. Mert ilyet sosem mondanék, az öcsémnek végképp nem. Még akkor is, ha igaz, s nem tenném meg.
    - Megértem a gyanakvásod - beszélek a pultnak döntve a homlokom még, közötte a kezeimmel. Ha olyan életem lett volna, amit eddig tudok róla, valószínű én is ilyen lennék.
    - Csak önmagam tudom adni, mint eddig is tettem. S majd eldöntöd, ez alapján megbízol bennem vagy nem - fáradt a hangom, egy csepp negatív felhang sincs benne. Aztán fojtottan felnevetek.
    - Amihez értek az az agyak műtése. Azt tudok - keserű a hangom, de megindít Thomas hangszíne, s szavai.
    Veszek egy mély levegőt. Össze kell szednem magam, hiszen nem véletlenül hívtam ide. Vagy jöttünk. Kiegyenesedek, s odanyújtom a kezem neki.
    Figyelem, ahogy a karkötővel babrál. Mintha neki nem égetné, vagy rosszul látom? Hűvösebb lesz a karkötő, s még valamit látok. Összeráncolom a homlokom elgondolkodva.
    - Fénnyel dolgoztál? - Nézek rá, aztán leesik. Persze, nephilim. - Ezt kérdeznem sem kellett volna - állapítom meg, aztán veszek egy mély levegőt.
    - Nélküle én nyírnék ki másokat - nézek a beépült fehér foltokra a pulton. - Az aggódásod köszönöm - tekintek rá hálásan.
    Mélyeket lélegzek, sokkal jobban érzem magam, ahogy dolgozik a karkötőn, mert nyilvánvalóvá vált a számomra.
    - Sokkal jobb, köszönöm - pillantok rá.
    Nemcsak Thomas energiái nyugtatnak meg. Hanem az, hogy önkéntelenül segít. A kérése..
    Megfogom a kezét, nem szakítom el tekintetem az övétől.
    - Eddig is segítettem, hogy találkoztunk - vonom elé másik kezemmel a mappát, jelezve ezek közül az egyiket.
    - Ha tudok úgy segíteni, ahogy te kéred - mert rá kellett jönnöm, azt nem tartja segítségnek, amit és ahogy én tennék. Akkor is, ha magamtól csak ennyit tudok tenni jelen helyzetben.
    - Hogyan és mit tudok neked segíteni, Thomas?
    Mert igaza van. Az fog segíteni neki, amire neki szüksége van. S félek, meg tudom-e adni neki?
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Pént. Jan. 05 2018, 22:55

    Nagyon különös ez az előre hajolt testtartás. Kezdem azt hinni, hogy megint rosszul van, vagy hogy el fog ájulni. Nem is nagyon értem, mit mond így, nagyon oda kell figyelnem, és néhány szó elsikkad, hiszen az asztalnak beszél és nem terjed a hang, de azt hiszem, a lényeget értem. És nem is vagyok meglepődve. Senki se szereti, ha a képébe vágják, hogy megbízhatatlannak tartják. Inkább csak csendben elbabrálok a karkötővel, és csak elmosolyodom, amint rájön, mit is csinálok. Gabriel nagyon sok mindenre megtanított már, de még csak kicsi dolgokat merek használni úgy, hogy ő nincs mellettem. Nagyon félek attól, hogy valamit elrontok, és csak nagyobb galibát okozok. Ezért is nem próbáltam tegnap meggyógyítani Nathant.
    Örülök, hogy jobban érzi magát, és elengedem az ékszert, de a kezét nem. Nem is rántom el magam tőle. Kezdem megszokni a gondolatát annak, hogy az emberek néha megérintik egymást.
    - Szükségem van információra az apámról. Vagyis... az apánkról, ha ez az egész sztori igaz egyáltalán. Még mindig vannak bennem kérdőjelek, bár itt van egy apasági teszt, de az ilyesmit nagyon könnyű hamisítani. Ez csak papír. De... valami azt súgja, hogy ez az egész igaz - vallom be. - Érzem, hogy közünk van egymáshoz, neked és nekem. Szóval...
    Befogom, mert túl sokat beszélek. Inkább felteszem a kérdést.
    - Mesélj róla. Milyen ember? Brian szerint nagyon veszélyes és erőszakos, és egyáltalán nem tartja jó ötletnek, hogy találkozni akarok vele - fűzöm hozzá, csak hogy tudja, hogy ezt kell megcáfolnia, ha meg tudja egyáltalán.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Vas. Jan. 07 2018, 10:19

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    Önkéntelenül visszamosolygok rá, amikor elmosolyodik, s figyelem, mit csinál.
    Komolyan nézek rá egy ideig, s a tekintetemben megjelenik az a lágyság, amivel a húgomra is néztem. Mert a testvérem, s mert szeretnék segíteni. Mert szeretem.
    - Én is így érzem. Még ha éppen az eszem az, amire hallgatni szoktam. De az is csak megerősíteni tudna. Apa nem hamisítana meg ilyen jelentést csak úgy.
    A kérdésére éppen vennék levegőt, aztán megakad és kisóhajtom. Cikáznak a fejemben a gondolatok.
    - Elég régóta eljöttem tőle, elmondom, amit tudok, vagy vélek. Saját nézőpont, s nem biztos, hogy igazak – nem mentegetni akarom magam, szeretem tisztázni a dolgokat. S egyben úgy gondolom, két tűz közé kerültem. Hiszen akárhogy is nézem, apámat kedvelem, szeretem, hiszen az apám. Még ha el is mentem tőle, attól még apámként tekintek rá. S az utóbbi időben különösen sokat törődik velem. Holott látom, van elég dolga mással is.
    Thomas pedig az öcsém, s őt is nagyon szeretem, s szeretném, ha jó lenne neki.
    Hogy mitől összeütközés? Apám nem foglalkozott Thomasszal. Ezért nem mondhatom azt neki, amit én tapasztaltam, mégpedig azt, hogy aki fontos a számára, a családjával, azzal foglalkozik.
    Most viszont foglalkozik vele, hiszen sok mindent megtett annak érdekében, hogy Thomast kivegye a korábbi életéből.
    Viszont nem utolsósorban vadász. S amit ismerek a vadászokról, az nem éppen kecsegtető más fajokra nézve. Thomas pedig nem mágus.
    - Nem kell félned tőle, hiszen a fia vagy. Támogatni fog. Ugyanakkor sok mindent titkol, s nem mond el, ami részben érthető – sóhajtok egyet. – Az én szemszögemből most látom be, hogy mennyire odafigyelt rám és a húgomra. Apa volt, aki törődött. Velünk igen.
    Nehéz szavakat mondok ki, nehezen is jönnek. Benne van az a szeretet, amit mindig is éreztem felé, s amiért végül elmentem otthonról. S benne van a felismerés is, hogy mennyire jó helyzetem is volt. Én meg játszottam a sértett királyfit.
    - De látom, hogy most már veled is. És ennek örülök – mosolygok rá ismét.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Vas. Jan. 07 2018, 22:54

    Ha ő is úgy érzi, van köztünk valamiféle kapocs, annak örülök. Kisebb a hibalehetőség. És méghogy nem hamisítana... Nekem hamisított egy egész életet. De már nem akarok zsörtölődni, sem beszólni. Minderről nem Nathan tehet, úgyhogy minden frusztrált dühömet megtartom későbbre, hogy az kapja, aki megérdemli. Mégpedig az apám.
    A szavai alapján megpróbálok egy képet kialakítani az öregünkről. Ez azért különösen nehéz, mert az, ahogy ő látja az apánkat, sose lesz ugyanaz, ahogy én. Nem is lehet. Teljesen más a két élethelyzet. De azért felfigyelek rá, hogy azt mondja: "eljöttem tőle". Vajon mi állhat a háttérben?
    Nem szakítom félbe, csak ha végzett, lendítem tovább majd a kérdéseimmel, amiket addig összegyűjtök. Érdeklődve és kíváncsian figyelem a bátyám minden szavát. Bár egészen lesokkol, hogy milyen magától értetődő magabiztossággal állítja, hogy az apánk nem fog majd bántani csak azért, mert a fia vagyok. Azt is megérzem, micsoda küszködés árán mondja ki ezeket a szavakat. Mégis, nem tűnik hazugságnak. Érzem, hogy minden, amit mond, igaz. Ezért fáj a kimondásuk.
    - Mit értesz az alatt, hogy eljöttél tőle? Miért? És most... mi változott, amiért másként tekintesz rá? - teszem fel az első kérdéseimet, majd megtoldom egy másikkal: - Van róla képed?
    Sokat segítene, ha tudnék arcot társítani hozzá, mert egyelőre csak egy ijesztő, homályos figura, vonások nélkül.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Csüt. Jan. 11 2018, 21:05

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    Sejtettem, hogy kapni fog a szón, mégis meglep. Mert beszélnem kell így olyanról, amiről még a mai napig nem tudom eldönteni, mi is tiszta benne számomra, s mi nem.
    - Akkor úgy éreztem, hogy el kell távolodnom tőle. Sok mindent nem értettem belőle, s nem állt össze a kép. S a magam lábára akartam állni, valahogy úgy éreztem, hogy jobb, ha abból a játszmából kimaradok, amit akkor gondoltam, hogy játszik. Nem akartam, hogy bárki is beleszóljon a döntéseimbe s irányítson, azt hiszem. Akkor még nem is tudtam az egész világról, amiben most vagyunk. S éppen ezért csak azt tudom elmondani, akkor mi sarkallt arra, hogy eljöjjek otthonról.
    A mappát kezdem nézegetni, aztán ismét Thomasra tekintek, majd inkább lefelé esik a pillantásom, s végül felfelé.
    - Most azt tapasztalom, hogy fontos vagyok neki, hogy törődni akar velem, s mégis hagyja, hogy a magam döntései alapján haladjak. Nem tudom, hogy a saját nézőpontomban a változáshoz az is hozzátett-e, hogy most már én is látom ezt a világot – hitetlenül folytatom. – a része vagyok.
    Egy pár másodpercig gondolkodom, aztán előveszem a mobilom. Nem vagyok fényképet tárcában őrizgető típus, így csak azokat tudom előhívni, amik a bulvársajtókban, vagy a gazdasági magazinokban jelentek meg. Kiválasztok egyet és Thomasnak nyújtom át a mobilt.
    - Legjobban akkor tudod megismerni, ha találkozol vele.
    Azt hiszem, jobban nem is tudtam volna előadni, hogy teljes káosz van a fejemben. Nekem, aki eddig, legalábbis egy évvel ezelőttig, rendben, rendezettségben és rendszerben élt. Tudomásul kell vennem, hogy már nem tudom azt visszahozni.
    - Jól sejtem, hogy nem szeretnéd, legyen gyámod? – kérdezem meg végül. Nem véletlenül nem vonatkoztatom magamra, nem akarom kínossá tenni a számára a helyzetet.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Pént. Jan. 12 2018, 23:04

    Kicsit nehéz követnem a sztorit, mert nem mond konkrétumokat, én pedig nem tudom, mire céloz, sőt, még csak körülbelül sem tudom belőni, mi lehet a háttérben, azért buta fejjel hallgatom.
    - Mi... miféle játszmákra célzol? Arra, hogy vadász?
    Nagyon lassan kezdek képbe kerülni, és ez zavar, de türelmesnek kell lennem.
    - Ezt hogy érted? Hogy lehet úgy felnőni, hogy nem tudsz a világról semmit? - értetlenkedem tovább. Ez van, mikor nem az alapvetésekkel kezdenek nekem el egy történetet elmagyarázni. Kortyolok a kávémból, de ettől nem vág jobban az agyam. Információk híján nem tudom betölteni a sztori lyukait. De az így is egyértelmű, hogy szerinte nincs miért félnem az apánktól.
    Én mégsem tudok ebben olyan biztos lenni még úgy sem, hogy átveszem a telefont. Hosszan meredek a képre. Ez az ember itt a fotón... teljesen idegen. Az ősz haja, szakálla, öltönye, a szigorú mosolya... Fölényes faszfej.
    - Úgy néz ki, mint valami celeb. Hány éves? - kérdezem, miközben le se tudom venni róla a szemem egész addig, míg fel nem teszi azt a szörnyen ostoba kérdést, amit sajnos komolyan veszek, mert nem tudom, mit is akar tudni igazából.
    - Hát, ha nem feltétlenül szükséges, nem ragaszkodom hozzá. Igazából eddig nem nagyon volt szerencsém a gyámokkal, de te nem tűnsz olyan gyerekverő fajtának... - próbálok viccelni, de ez igazából nem vicces.
    Megfogom a pulcsim ujját, a kézfejemre húzom, és gyűrögetni kezdem a szélét.
    - Sose volt családom Nathan. Én el se tudom képzelni, hogy miről beszélsz, mikor a fojtogató apai szeretetet emlegeted. Egész életemben arra vágytam, hogy megtudjak valamit az anyámról vagy az apámról, hogy találkozzam velük, de aztán egyszerűen csak be kellett látnom, hogy egyikük se kíváncsi rám.
    Nem tudom, mit akartam ezzel mondani. Valószínűleg feleslegesen beszélek ezekről a dolgokról, mert a kutyát se érdekli, nem is érdekelte soha.  
    - Tegnap óta olyan, mintha... új életet kezdtem volna. Még nem tudom, hová vezet mindez. De az új életemben benne vagy te is. Nem baj, ha nem akarsz a gyámom lenni - mondom, mert az is eszembe jut, hogy talán erről van szó. - Talán már nem is érdekes, mivel elmúltam tizennyolc. De attól még... jó lenne találkozni néha. Mondjuk futhatnánk néha együtt. Mindig abba a parkba jársz? Szinte pont félúton van a lakásod és Brian lakása közt. Én majdnem minden reggel ezzel kezdek, mert ha nem fárasztom le magam, nem bírom végigülni a tanítási napot az iskolában. Kicsit hiperaktív vagyok.
    Hát... most már inkább befogom. Bármennyire is szeretnék többet tudni róla és az apánkról, egyszerűen nem értem, miről beszél, és biztos neki is fárasztó lenne mindent a számba rágni. Meg a locsogásomat hallgatni.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Vas. Jan. 14 2018, 00:02

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    - Akkor nem – ingatom meg a fejem. – Nem tudtam róla, mivel nincs egy éve, hogy felébredt az erőm. – adok választ a másik kérdésére. - Azután pedig azért nem akartam a játszmájába csatlakozni - térek vissza az első kérdéséhez. - Nem értek egyet a vadászok szemléletével, s nem is akarom követni azt az utat.
    Először a régi megszokásból, aztán meg azért nem fordultam apámhoz, mert megtudtam, milyen nézetekkel bír egy vadászcsalád.
    - Még sok mindent nem tudok, vagy nem értek ebből a világból – folytatom csendesen. – S ebből kifolyólag, nem ismerem apámat sem. Hiszen már gyerekkoromban is a két világban létezett, s fogalmam sincs most már, mit miért tett akkor. S fogalmam sincs, most mit miért tesz – veszek egy nagy levegőt, lassan kiengedem, de mosollyal nézek Thomasra.
    - Celeb? – majdnem elnevetem magam. – Bizonyos értelemben az. Az emberek világában híres és ünnepelt üzletember. A máguscsaládja számára ő az isten. Volt alkalmam megtapasztalni – elgondolkodva nézek rá, próbálok számolni. – Nem tudom. De ha minden igaz, hogy mikor válik valaki családfővé, akkor száz is elmúlhatott.
    Valahol nem ér meglepetésként a válasza. Mégsem esik jól, de nem mutatom ki. Mert megértem. Próbáltam beleképzelni magam az ő helyébe, ez általában sosem érzelemmel, hanem logikus következtetéssel sikerül, hogy miként is gondolhat most valaki. S arra jutottam, hogy jobb lesz feltennem ezt a kérdést, hogy tisztában legyek a helyzettel.
    Nem tudom kimondani, hogy nem tennék olyat. Mert nem tennék, mégis, képes voltam kiölni magamból egy tündérmagot. Mi ez, ha több, mint egy gyerekverés? Aztán megakad a tekintetem azon, ahogy a pulóverével kezd el foglalkozni. Teljes figyelmem az övé lesz, mert tudom, hogy amit mondani fog, az nagyon fontos. Niqué is pótcselekedett, amikor töredelmesen meg akart nyílni előttem. Megakadok az egyik mondatán, de továbbra is figyelek rá.
    Kinyúl a kezem felé, s ha engedi, két kezem közé veszem az övét.
    - Sajnálom, Thomas – borzasztó volt ez hallani, s nem tudok csak úgy elmenni mellette. De ez már megtörtént, az ellen már nem tudok mit tenni.
    - Ami eddig történt... nem tudok ellene tenni. De azért még tehetek, ami előttünk van, Thomas. Szeretnék az életed része lenni, s boldoggá tettél, hogy te is szeretnéd ezt. Szeretnék a gyámod lenni. De leginkább a testvéred szeretnék lenni. Lehetek egyszerre mindkettő, tudom, ám erőltetni nem szeretném a gyámságot. Csakis akkor leszek az, ha valóban szeretnéd. Bár... ha tizenkilenc vagy, akkor nem szükséges.
    Most először érintem meg az arcát. Óvatos vagyok, hiszen nem tudom, hogyan reagál erre. S ha engedi, akkor finoman megsimítom.
    - Mindig a testvérem leszel, Thomas – a vállára csúszik a kezem, főleg, ha látom, nagyon zavarja. – Futhatunk. Minden reggel ugyanakkor érek oda, amikor először találkoztunk – elgondolkodom. – Furcsa az élet. Abból a reggeli összefutásból ez lett – mosolygok rá.
    - Az nem baj – vonok finoman vállat. – A címkegyártásban úgyis élen járt mindig a orvostudomány. Majd veszünk hozzá füzetet, legyen mire felragasztani.
    Én és a humor! Megakadok egy pillanatra, mert nem akarom, hogy úgy gondolja, lekicsinyítek bármit is a gondjaiból. De a hülye humorom igazán nem kellett volna.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Vas. Jan. 14 2018, 14:36

    Áh! Kezd az értelem fénye kigyúlni sötétbarna szemeimben, ahogy megmagyaráz néhány dolgot. Kezdem összerakni, mi is lehet a konfliktus Jackson Montgomery és a világ többi része közt. Brian szertint ő vadász. Az ő fajtáját nem kedvelik a mágusok feltétlenül, mert békétlen agresszorok.
    - Én se sok mindent értek, mert minden, amit tanultam, most hazugságnak tűnik. De te nem látszol túl vérmesnek, te inkább békés, önfeláldozó, védelmező típus vagy. Mint az a nephilim, aki a tanítványává fogadott. Gabrielnek hívják. Kicsit hasonlítasz rá.
    Mielőtt visszaadnám a telefonját, átfutom a cikkeket, amikből a képeket mutatta. Eddig eszembe se jutott Google-be beírni a nevét. Pedig mennyire magától értetődő! Ha hazamentem, befoglalom Brian gépét, és minden cikket elolvasok.
    - Brian szerint egy átlagos mágus úgy háromszázötven évig él maximum. Szóval, még rengeteg gyereket csinálhat, lesz sok kistesónk - mondom, és viccelek.
    Ekkor még fogalmunk sem volt róla, hogy ez a vicc hetek leforgása alatt komoly valósággá válik majd.
    Aztán belemegyek kicsit a komoly témába, ő pedig ismét a kezem után nyúl. Pokolian jólesik az együttérzése. Azt hiszem, végre megértette, hogy mi is zajlik bennem ezzel kapcsolatban igazából, és most már őszintébben tudunk kommunikálni egymással. Kicsit megdermedek, ahogy az arcomhoz nyúl. Nem tudom, mit akar, de biztosan nem megpofozni. Ezt végig kell gondolnom ahhoz, hogy ne ellenkezzek, de végül nem teszem. Nem is feltétlenül értem, mit szeretne ezzel a mozdulattal mondani. Talán a nephilim vonzerő miatt van. Talán figyelmeztetnem kéne, hogy ne hagyja magát becsapni. De végül lejjebb siklik a keze, és nem az ajkamra vagy a nyakamra, szóval talán csak túlgondoltam a dolgot. El kéne töprengenem azon, hogy miért látok mindenben szexet.
    - Szeretném, ha te lennél a gyámom - mondom végül a szemébe.
    A poénjára félig elhúzom a szám.
    - A pocsék humor családi vonás, látom - cikizem ki egy kicsit. - És rendben. Bár talán a futást pihentetned kéne kicsit, míg meg nem erősödsz. Brian szerint súlyosan kimerítetted magad, és én is azt látom, hogy már jelez az aksid. Ígérd meg, hogy legalább a hétvégén nem futkározol, jó? Nem vagyok orvos, mint te, csak egy nephilim, és csak érzek dolgokat, de most a pihenésre nagyobb szükséged van, mint a testedzésre.
    Ha még mindig rajtam van a keze, megszorítom, majd a mappáért nyúlok. Megkeresem benne az aktáimat meg a fotókat. Mindent megnézegetek futólag (kettőnk közé fordítva, úgy, hogy ő is ugyanúgy lássa, ahogy én). De ez nem tartalmaz semmi olyan infot, amit eddig nem tudtam, hiszen többnyire iskolai osztályzatok vannak benne, eddigi betegségek, oltások... Törött kéz, törött bordák, horzsolt térd, arc, áll, sok biciklis baleset... Nevethetnékem van. Ezek mind verések nyomai. De már mindegy.
    - Sehol sincs kitöltve az anyám neve - állapítom meg végül, miután a végére érek. - Ez hogy lehet? Hogy adhatnak ki anyakönyvi kivonatot az anya neve nélkül?! - kérdezem, elvégre ő orvos. Ezen kicsit felhúzom magam, de most lényegtelen. Majd az apám mindent megmagyaráz.
    - Azt hiszem, itt kell aláírnod - megyek vissza az első oldal aljára, és odafordítom felé, majd nagyon komolyan a szemébe nézek, és baromi fenyegetően előre hajolok.
    - És még valami. Soha, semmilyen körülmények között, senkinek nem beszélhetsz a középső nevemről.
    Elégedetten és elmosolyodva egyenesedem fel.
    - Egyébként felvehetem a családnevedet?
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Kedd Jan. 16 2018, 21:03

    Megértően pillantok rá, valójában majdnem egy csónakban evezünk ezen a téren.
    - Azt gondoltam, hogy jobban ismered ezt a világot nálam. Ebből látom, van még bőven tanulnivalóm. Minden? - Eltöprengek, aztán bólintok. A bizonytalanság is ebből fakad általában. Legalábbis nálam.
    - Anyámra hasonlítok ebben - halvány mosoly jelenik meg a szám sarkában. Hiányzik.
    - Van tanítód? - megörülök ennek, legalább nincs támasz nélkül ebben a világban, ilyen értelemben. Vajmi keveset tudok nyújtani ebben Thomasnak. Megjegyzem a Gabriel nevet.
    Csak egy halvány mosoly fut át arcomon, válaszul, apám hányszor csalná meg anyát. S Thomasét, ha már itt vagyunk. Ugyanakkor nagyon jó belegondolni abba, hogy van egy öcsém.
    Sok neki az érintés, így a kezem a vállára helyezem inkább s a tekintetemben ott van a bocsánatkérés. Ha most megszólalnék bocsánatot kérve, sok minden eltűnne.
    - Megtisztelsz - ragyognak fel a szemeim a válászára. Most menni fog, nem fogom elrontani, megfelelő bátyja leszek a testvéremnek! - Köszönöm, Thomas!
    Szóban azonban nem ígérgetek. Azzal tele lehet neki szerintem a padlás. S csalódtam már én is eleget ilyen téren. Nálam is tele volt a padlás, míg ki nem söpörtem.
    Szélesen elmosolyodom a kontrára. Nem megy egy ideje a nevetés, dolgozom rajta. Kedves köszönet jelenik meg a tekintetemben.
    - Igenis, öcsém - igaza van, érzem a fáradtságot, de tűrni is egészen jól megy, habár talán éppen tegnap cáfoltam ezt meg.
    Finoman szorítom vissza kezét, s úgy fordulok, mind a ketten odaférjünk a mappához. Sokszor morgok, olvasva az orvosi jelentéseket. Szerintem orvosnak sem kell lennem, hogy tudjam, fenéket bicklis balesetek azok a sérülések. Igyekszem nyugodt maradni, nagyon bennem van, bárkit megsebesíthetek ha nem figyelek oda. De kezdek nagyon mérges lenni apámea, amiért nem figyelt az öcsémre. A fiára!
    Így inkább egy sóhajtással simítom meg az arcom, majd állam a tenyeremre támasztva tekintek rá a kérdésre.
    - Akkor szokták az anyát ismeretlennek jelölni, ha talált gyerekről van szó.
    Amikor elém teszi a gyámsági papírt, nagyot dobban a szívem. S olyan régen volt már, hogy örömömben történik mindez!
    A belső zsebembe nyúlok az összecsukható tollért, mikor felém hajol. Megállok a mozdulatban. Talán mêgsem akar, s most közli, vicc az egész?
    Meglepetten válaszolnék, s közben elhangzik a kérdés. Még jobban meglepődök, ezúttal is boldogan, látni rajtam, legszívesebben megölelném.
    - Nagyon örülnék neki - végre mozdul a kezem, s aláírom a papírokat, majd Thomas elé csúsztatom.
    - Szerintem szép név. Megbeszélem apával a találkozót. Biztos, hogy szeretnéd? - Kérdezem tőle komolyan.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Csüt. Jan. 18 2018, 00:26

    - Majdnem minden - húzom el a szám. Elvégre azért teljesen nem fordult a feje tetejére szó szerint minden. De azt például még nem tudom, hogyan fog reagálni Gabriel arra, hogy ki is az apám. Ha az öreg valaha is bántotta a nephilimeket, akkor biztosan nem ölelné keblére, és emiatt talán majd engem sem... Úgy, mint eddig. De azért elmosolyodva bólintok, mikor Nathan visszakérdez Gabrielre.
    - Ő az egyetlen nephilim, akit ismerek.
    Megérint, de hamar visszavonulót fúj, amit cseppet sem bánok. Próbálom megtanulni, hogy ne rettegjek az érintésektől, de még nagyon erősen élnek bennem az emlékek, főleg a két nappal ezelőtti, utolsó alkalom óta.
    - Én is köszönöm - bólintok, majd kiiszom a bögrémet. Nem szoktam sokáig tartogatni a kávét.
    Átnézzük a papírokat, és a szemem sarkából látom, na meg amúgy is érzem, hogy ismét kezd benne gyűlni a harag, ahogy a kórházi leleteimet nézzük. Megint a kezembe veszem a karkötőjét, eltartom a csuklójától, mintegy megelőzésképp, na meg tovább is lapozok, hogy hagyjuk magunk mögött ezt a nem is megemlített témát. Végül aztán ismét felenged - kész érzlemi hullámvasút -, és boldogan írja alá a papírjaimat. Látom rajta, hogy tényleg örül, és ezt jó látni. Eddig nem sok minden látszott belőle, mintha egy jeges burkot vont volna maga köré, de kezd a jégpáncél olvadni.
    - Akkor felveszem. És igen, találkozni akarok vele. Magyarázattal tartozik - bólintok határozottan.
    Ha átadja a tollat, én is aláírom az én oldalamat. De nem Daniel nevét használom, a szörnyetegét, akihez nincs semmi közöm, és soha nem is lett volna szabad, hogy közöm legyen hozzá - hanem Nathanét. Thomas Montgomery - valahogy... mintha mágikus hatása lenne ennek a két leírt szónak egymás mellett. Bámulok rá egy darabig, aztán leteszem a tollat és visszatolom Nathan elé a mappát.
    - Akkor ezzel megvolnánk. Most mennem kell. Neked pedig pihenned.
    Felkelek a székről, és belebújok a dzsekimbe. Nagyon megkönnyebbültem, és most már... mintha kezdenének egyenesbe állni a kusza szálak az életemben. Brian volt az első lépés, most Nathan... Később majd az apám, és így tovább, minden helyre fog kerülni.
    - Minden hétvégét Gabrielnél töltök. Vasárnap jövök vissza a városba. Este benézek hozzád, és ha nem talállak a kanapén henyélve, akkor nagyon megjárod! - fenyegetem meg a szemébe nézve.
    Odalépek mellé, és mielőtt elindulnék, leszedem az egyik bőrszíjat a csuklómról, és felemelem Nathan kezét, amelyiken a karkötője van. Odakötöm mellé, nem túl szorosan, de egyfajta talizmánként.
    - Ez... megvéd a karkötődtől, amikor fáj. De próbálj meg kezdeni valamit ezzel a vacakkal, jó? Nem tetszik nekem - mondom ismét. Nem akarom túlaggódni, se túlmagyarázni. Sajnos nincs elég hatalmam vagy tudásom ahhoz, hogy tudjam, mi lehet a baj, vagy hogy mi lehet a megoldás, de ennyit megtehetek.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Kor : 37
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Konyha

    on Pént. Jan. 19 2018, 22:25

    to Thomas
    [You must be registered and logged in to see this image.]
    Röpke mosollyal jelzem, értem, miért korrigál.
    - Azt mondják, nem könnyű rátok találni. S hogy kevesen vagytok – aztán hallgatok egy rövid ideig, mert ez akár máshogy is értelmezhető lehet tőlem. – Mégis, Thomas az, akit ismerni szeretnék. Hogy nephilim vagy... számomra az öcsém.
    Hosszabb ideig tekintek rá, s csak utána tudok foglalkozni a mappával. Kizökkenve a gyülekező mérges hangulatból, csodálkozva nézek rá, ahogy megint a karkötőhöz nyúl. Éget, de azt hiszem, kezdem megszokni. Nem tudok most mást tenni, ahhoz mérten, hogy ha leveszem, mit is vagyok képes művelni, pedig nem akarom. Finoman teszem a tenyerem a kézfejére. A mappa most fontosabb, meg kell tanulnom uralni az érzelmeimet.
    - Thomas Montgomery – ízlelgetem. – Jobban is hangzik.
    Mintha valami közelebb került volna hozzám, teljesebb lennék. De nem értem, mitől.
    Csak az ujjaim teszem a mappára, úgy nézek Thomasra. Igen, kéne pihennem, de volna még mit megbeszélnünk. Csakhogy neki is lehet dolga, s én még egyszer nem szeretnék elájulni. Kínos.
    Csak mikor a kabátját veszi, állok én is fel.
    - Gabriel nem lakik a városban? – Sokat kell akkor utaznia. – Van kocsid? – Érdeklődöm, majd meglepődöm a törődésén, végül elmosolyodom.
    - Csörgess meg, mielőtt betoppansz – újabb favicc.
    Már azt hiszem, meg akarna ölelni, de megáll a mozdulata a kezemnél, s elvörösödve a szégyentől, inkább megállok a mozdulatban, mielőtt egyértelmű lett volna, én mit szerettem volna. Láttam a rezzenését, ahogy hozzáértem, s azt senkinél sem szeretném látni. Borzalmas múltat takar.
    - Igen? – Még mindig nem vagyok képes hinni ezekben, holott egyértelműen megtapasztaltam apám rúnáinak hatását is. Nekem ez nem logikus, nem értelmezhető racionálisan. Még most sem. – Köszönöm – a szavaim mégis hálásak. Mert a törődést és odafigyelést köszönik meg.
    - Vigyázz magadra Thomas – kísérem az ajtóhoz, majd a kapuhoz.
    Csak mikor eltűnik az alakja, indulok vissza a házba. Szükségem van a pihenésre. Hogy minél előbb teljes mértékben tudjak vigyázni az öcsémre.

    // Köszönöm a játékot! wow //
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: Konyha

    on Vas. Jan. 21 2018, 14:52

    - Igen, ez így van. Magas a halálozási arány - bólintok, de nem megyek bele a részletekbe, főleg mert én se sokat tudok. Gabriel is csak ennyit mesélt egyelőre. Átsuhan egy féligmeddig-mosoly az arcomon. - Mindkettő vagyok.
    A mosoly azonban igazivá válik, mikor megdicséri az új nevem.
    - Szerintem is - értek egyet. - Nincs kocsim. Briannek van, de nem hagyja, hogy vezessem. Nincs jogsim. És eszemben sincs megcsörgetni!
    Nem tiltakozik a kis bőrszíj ellen, szóval megcsomózom, és aztán elengedem a kezét. Még meg is köszöni, én pedig...kicsit furán érzem magam emiatt.
    - Én is mindent köszönök. Te is. És pihenj! Szia! - köszönök el, majd kiterelem magam az ajtón.
    Elmegyek a sarokig, ahol előbb elrejtőzöm a kíváncsi pillantások elől, majd szárnyat bontok, és elindulok Gabrielhez.


    Én is köszönöm *-*

    Re: Konyha

    on Vas. Jan. 28 2018, 19:20

    [You must be registered and logged in to see this image.]

    Ajánlott tartalom

    Re: Konyha


      Pontos idő: Szer. Okt. 17 2018, 19:29