Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Battery Park
by Noel Wyard Yesterday at 23:10

» Terasz - Jackson lakás
by Dorian M. Montgomery Kedd Jún. 19 2018, 23:26

» Étkező
by Dorian M. Montgomery Hétf. Jún. 18 2018, 20:41

» Ethan és Marcus lakosztálya - Nappali
by Ethan Keon O'Brien Hétf. Jún. 18 2018, 18:55

» Folyosók
by Connor Shayeh Hétf. Jún. 18 2018, 04:41

» Jazz lakása
by Jazz Quinn Vas. Jún. 17 2018, 23:41

» Hudson Heights
by Admin Vas. Jún. 17 2018, 17:07

» Fort Tyron Park
by Admin Vas. Jún. 17 2018, 17:06

» Nappali
by Admin Vas. Jún. 17 2018, 17:05

» Konyha - Jackson lakás
by Admin Vas. Jún. 17 2018, 17:04

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Marcus lakosztálya

    Share
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 18 2018, 19:37

    Tágas, modern, fényűző, de egyszerű. A vakablakokba rejtett lámpák a természetes fényt imitálják. Egy nappaliból, egy hálóból és egy fürdőből áll.
    Kissé rumlis, főleg a fürdő, amben még soha nem rakott rendet, de a személyzet szerencsére elintézi. A nappali egyik sarka tele van a róla készült alkotásokkal (festmények, fotók, plasztikák) - ezek azonban nincsenek kihelyezve, egy tartóban vannak egymás mögé rendezve. A hálóban az ágyrácsról bilincsek lógnak le, a plafonba kampó van fúrva, de ezen kívül egy teljesen normális hálószoba párnákkal, takarókkal. Semmi koporsó.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 18 2018, 20:46

    - Gyere át, beszélni akarok veled.
    Ennyit közlök leendő Gyermekemmel, miután átmegyek hozzá az éjszaka közepén. Épp csak megállok a szobájának ajtajában, ahová egyetlen koppintás után nyitottam be.
    A vacsorámat hamar elintéztem házon kívül. Eleget ittam ahhoz, hogy neki is elégséges legyen - emlékszem még, mennyire mohóak az újszülöttek.
    Ha követ, szó nélkül sétálok végig a folyosón a lifthez, és viszem fel magunkat az én szintemre. A lakosztályomnak külön emelete van, egy nem bonyolult kódot kell beütni hozzá, hogy a felvonó odavigyen. Később megkapja majd a kódot - ám egy darabig úgysem fog kimozdulni a hálószobámból. Abban a néhány másodpercben, míg felfelé közlekedünk, megnézem magamnak az arcát. Megvizsgálom a kisugárzását.
    Mennyire pokolian fiatal! Ez iszonyúan dühítő. Hát egyeseknek már semmi sem szent? Mégis mi visz rá bárkit arra, hogy egy tinédzsert öleljen be? Viszont mégsem tűnik ártatlannak. Van benne valami... romlott. Talán a vámpírság? Talán a gyász. Vajon tudja, hogy meghalt a nemzője?
    A lift megáll, az ajtó kinyílik, belépünk a lakosztályomba. A kuplerájt megpróbáltam mérsékelni, csak egy gitár, egy varázskönyv és egy ledobott ing van elöl a kanapén, meg a napszemüvegem.
    Amint bezárul mögöttünk a liftajtó, a fiú felé fordulok. Közelítek hozzá addig, míg a falig nem hátrál, és törékeny kis válla a tapétához nem simul. Megtámasztom a tenyerem a feje mellett, és az arcába hajolok.
    - A nevem Marcus. És mostantól az enyém vagy.


    A hozzászólást Marcus Van Beest összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 18 2018, 23:09-kor.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 18 2018, 21:11

    Magammal vagyok elfoglalva, magammal és a fájdalmammal, amit senki nem ért és nem is érthet meg. Elvették tőlem őt. Elvették, és nekem nem marad más mint az emlék, az együtt töltött napoké, még ha nem is volt túl hosszú idő. Csak egy képem maradt róla, amit magamba roskadva nézek már mióta... nem is számolom.
    Egyszerre érzek haragot, dühöt és mérhetetlen fájdalmat, mintha kitépték volna egy részemet belőlem, aminek a helyén csak egy űr marad, akkora űr, amit senki nem tud betölteni.
    Amit nem értek, hogy akkor engem miért nem ölt meg? Miért nem halhattam vele, miért kellett helyette végigélnem azt amit ő, úgy, hogy közben én meg itt maradtam.
    Mindenkit gyűlölök, senkit sem akarok látni, Lasht akarom, még ha ez lehetetlen, akkor is. Az sem használt, hogy szó szerint belém erőltettek több tasak vért, mert azóta ahhoz sem nyúltam, és az sem, hogy próbáltak néhányan vigasztalni. Persze valahol mélyen értékeltem a gesztust, de mégis hogyan értessem meg velük, hogy ebbe bele fogok halni? Nem tudják. Vagy tudják, de nem érdekli őket?
    Már éppen odáig jutok, hogy én vagyok az oka Lash halálának, mikor jön valaki, és konkrétan majdhogynem rám töri az ajtót. Marcus az, láttam már őt, de nem ismerem, és már arra sincs erőm, hogy tiltakozzak, mert azért kopogott legalább, így csak morgok egy sort.
    -És ha éppen valakivel együtt vagyok, akkor is így jössz be?
    Elhaló hangon kérdezek, nincs energiám a veszekedéshez sem,. Mégis kivel lennék együtt? Ez nekem egy börtön, ahol egyes egyedül Lash volt a támaszom, míg a végzetes hibája miatt meg nem büntették.
    Az ajtó felé pillantok, ahol Marcusnak már hűlt helyét látom csak, megrázom a fejemet, és elrejtem a képet. Az az enyém, azt senki nem veheti el tőlem. Elindulok az idős vámpír után, de semmi kedvem cseverészni vele sem, senkivel sem. A liftnél érem utol, ahol kihasználva, hogy látom magam, megigazítom a ruházatomat. Nem szeretem, ha rendezetlen és azt sem, ha nem mutatja a tökéletes alakomat.
    -Annyira titkos, hogy ahhoz liftezni kell?
    Kérdezem érdeklődve, mert tényleg nem értem. Minek megyünk azzal, mikor sétálni is lehet? Egyáltalán hová akar menni? Amikor meglátom a lakosztályát... most komolyan. Partnert keres éjszakára, akkor meg miért nem ezt mondta? Sokkal egyszerűbb, nem?
    Mikor felém fordul, hát semmi biztató nincs az arckifejezésében, persze, hogy hátrálni kezdek, de a fal megállít, ő meg fölém tornyosul. Nevetni tudnék, tényleg, kár, hogy jelenleg nem visz rá a lélek, főleg amikor a szavait hallom.
    -Ó. Így még sosem akartak ágyba vinni.
    Mégis mire kellene gondolnom? Volt már érdekes hapsikhoz dolgom, mindegyiknek akadt valami defektje, ezek szerint Marcusnak ez a birtoklási vágy az. Oké, elviselem, nem fogok belehalni. Végül is egész helyes, sőt, nagyon helyes.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 18 2018, 21:45

    Ha valakivel épp együtt van? Milyen talpraesett kölyök. Azonban csak a fél szemöldököm emelkedik meg egy kissé, miközben azt mondom hidegvérrel:
    - Természetesen.
    Hiszen ugyan engem mit zavar, hogy valaki éppen szexel? Láttam már férfit, fiút, lányt, nőt, démont, szörnyet, sellőt, tündért, sőt vérfarkast is kefélni, nekem ő aztán biztos hogy nem tudna újat mutatni. Bár ki tudja? Ezzel együtt kezdem is megsejteni, miért nem tűnk teljesen ártatlannak. Egészen biztos, hogy nem szűz a fiú. Lash, Lash, vajon ágymelegítőnek használtad a kis szőkét? Meg kell hagyni, csinos darab, de azért mégis...
    A liftben feltett kérdését nem tudom értelmezni, bááár talán nem is akarom. Ha most belemennénk valami könnyed csevejbe, teljesen elveszítené a jelenet a varázsát. Inkább nézem, ahogy tollászkodik, mint egy aprócska gerle a randevúja előtt. Oh, szegény, még csak nem is sejti, hogy mi fog vele történni. Ma éjszaka... egyáltalán nem fog számítani, hogy hogy néz ki. Ma éjszaka meg fogja járni a Poklot.
    Nem vagyok sokkal magasabb nála, az én koromban még nem nőttek nagyra az emberek. De azért így is van egy kisugárzásom, és még csak az árnyakat sem kell bevetnem, hogy komolyan vegyen.
    A humora pikírt és cinikus, ami nekem eléggé bejön, mert az enyém is hasonló. És máris flörtöl, pedig három perce sincs, hogy találkoztunk. Kezdem kapisgálni, hogy Alexander miért adta őt nekem. Megfogom az állát, és felemelem, hogy a szemeibe nézhessek, mélyen. A bőre a hidegnél is hidegebb, nem ehetett mostanában.
    - Nem akarlak ágyba vinni - felelem, és remélem, kiábrándítom ezzel. Egy kicsit aljasul felfelé kunkorodik az ajkam. - Azért hoztalak ide, mert meg foglak ölni.
    Hú, de rohadtul színpadias vagy, Marcus! De sajnos mindig ilyen leszek, mikor a kis színészpalántámnál vacsorázom. Abbahagyom a ripacskodást inkább, és kifejtem, miről is van szó.
    - Pontosabban, nem téged, hanem a Bestiádat. A Nemződ végső halált halt, és mivel nagyon rövid ideje ölelt be, nagyon kicsi az esélye, hogy ezt túléld. Bizonyára szenvedsz - tekintek végig rajta egyetlen pillantással, majd visszatérek égszínkék szemeihez. - Egészen biztosan úgy érzed, hogy megszakadt a szíved, és ebbe bele fogsz halni. Így van?
    Persze nem tudom, hogy pontosan mi zajlik le benne. De a tátongó ürességet és a halálvágyat én is nagyon jól ismerem. Mind ezt érezzük, mikor az Atyánk megszűnik létezni.


    A hozzászólást Marcus Van Beest összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 18 2018, 23:27-kor.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 18 2018, 22:05

    A kérdésemre adott válasz fújást eredményez. Micsoda modor ez? És akkor még én vagyok szemtelen kölyök, aki szlenget mer használni.
    -Nem tudtam, hogy itt mindenki kénye-kedve szerint száll be egy numerába, de akkor megjegyzem.
    Minden egyes nap tanulok valami újat, persze nekem kopogni kell és csak a bentről érkező válasz után léphetek be. Úgy tűnik, ha idősebb leszek, akkor már nekem sem kell ilyen kis dolgokra figyelnem.
    Az, hogy a lifthez loholok utána, nem érdekes, az sem, hogy ott még válaszra sem vagyok méltatva, de az már az, hogy ha beszélni akar velem, akkor activity formájában fogja megtenni, vagy esetleg meg is szólal majd?
    Egyáltalán nem mindegy, mire készülök. Profi vagyok a játékban, bármit elmutogatok, körbeírok és rajzolok, és meg is fejtek, felőlem az a verzió is lehet.
    Az egyetlen ami zavar, hogy fölém tornyosul, és menekülési útvonalam annyi, hogy semennyi. Erős, roppant erős, na de ki nem az hozzám képest? Tudom én, hogy nem viccelt, de még tényleg nem akartak így megszerezni, azaz ilyen kijelentéssel, ám Marcus nem kispályás, nem fecseg feleslegesen. Bumm neki.
    Ahogy megemeli az állam, azt is megállapítom, milyen szép szemei vannak., mint az igazi csillagszeműnek, na de amikor közli, hogy nem akar ágyba vinni, hát majdnem megsértődök.
    -Nem? Nem tetszem?
    Most már végképp nem értem. Ide rángat, azaz követtem, mert mondta. Nekitol a falnak szinte, közli, hogy az övé vagyok, majd mégsem. Akkor mit akar tőlem? Meg fog ölni... de jó nekem. Ezért kellett ide feljönnöm? Ezzel az erővel kitehettek volna Lash mellé a napra. De neeem, nekem ebben a lakosztályban kell elhaláloznom. Nincs igazság. Megszólalni sem tudok a döbbenettől, mikor végül folytatja, és megértem, hogy nem úúúgy akar megölni. Ezt senki nem mondta, hogy lehetséges.
    -Létezik ilyen? Persze, hogy szenvedek, fáj, rohadtul fáj, hogy elvették tőlem, kitéptek egy darabot belőlem, és igen bele fogok halni, annyira.
    Ahogy Lasht említi, először csak egy könnycsepp jelenik meg a szemeimben, végül már záporoznak az arcomon lefelé. Nem, nem szégyellem, ennyire fáj, ennyire szerettem őt, és az üresség, a hiánya elviselhetetlen.
    Ami meglep, hogy Marcus mégis tudja, hogy ez milyen érzés? Én tudom, és inkább a halált választanám, mint azt, hogy így szenvedjek tovább.


    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 18 2018, 22:43

    Be akar szállni egy numerába? Azt a mindenit neki, de felvágták a nyelvét!
    - Téged kivéve mindenki - zárom rövidre az elégedetlenkedését. De majd ezt is meg fogja tanulni. Mert amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. Ez a lecke azonban ráér. Egyelőre azt akarom csupán, hogy élje túl ezt az éjszakát, és szülessen újjá a Gyermekemként.
    A kacér kis kunkor egy apró, ám aljas mosollyá nyílik az ajkaim közt, hiszen majdhogynem sértődötten kérdez vissza, szinte követelve, hogy azonnal magyarázzam meg, miért is nem fogom ágyba vinni.
    - Nincs itt az ideje - legyintem el ezt a kérdéskört is.
    Belátom, nem vagyok egy jó csevegőpartner, de ami azt illeti, szeretek túlesni a munkán először, utána pedig jöhet a szórakozás. Jobb előbb lenyelni a békát, hogy utána maradéktalanul élvezhessem a dolgok élvezetes részét.
    Látom, kezdi kapisgálni, hogy miről is van szó, de persze nem érthet mindent. Máris nekilátnék, hogy elmagyarázzam neki, de úgy tűnik, túlságosan sokat pengettem az érzelmi húrokat, ugyanis könnyek jelennek meg az arcán. Fúj! Mégis mi a fenét kéne kezdenem a könnyekkel?
    Marcus, ne pedzegess olyasmit, amire nem akarsz reakciót látni. Hát mikor tanulod már meg? (Soha, mert egy kegyetlen szemét vagy, aki élvezi, ha mások szenvednek a szeszélyeidtől.)
    Elengedem az állát, és a kezem az arcára simul, hogy letöröljem a könnyeit előbb az egyik, majd a másik oldalról egy-egy lassú, ám határozott mozdulattal. Meglepő, hogy képes sírni. De hát ilyen fiatalon még én is tudtam, talán.
    - Figyelj rám, Ethan! - szólok rá. Igen, tudom a nevét, nagyon is jól tudom, noha tőle nem kérdeztem. Megfogom a csuklóit, és magammal húzom a kanapéra. Leültetem, és ha kicsit megnyugszik, folytatom: - Át foglak ölelni. Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve én leszek a Nemződ. Nem fogok hazudni, rohadtul fog fájni. Meg kell halnod, hogy újjászüless. De a jó hír, hogy utána Lash hiánya kevésbé fáj majd.
    Megpróbáltam ezt annyira tárgyilagosan mondani, amennyire csak tehettem, minden öröm vagy káröröm nélkül.
    - Igazából nincsen opció: vagy ez, vagy a lassú sorvadás. De a Klán azt akarja, hogy élj. A kérdés csak az, hogy te akarsz-e élni.
    Hagyok neki egy rövid gondolkodási időt. Pillanatnyilag nem biztos, hogy a továbbélés annyira vonzó opció számára, de ez csak átmeneti, tudom jól. És mivel biztos vagyok a válaszában, tekintetem lassan elkalandozik a szemeiről, és a nyakára siklik, hófehér bőre alatt a vonalra, amely az ütőerét mutatja a szakavatott szemeknek. Milyen finom lehetett vajon élőként... Édesnek, üdének, majdnem ropogósnak képzelem harsogó vérét, de ugyanakkor csípősnek és szédítőnek is. Bárcsak kóstolhattam volna!


    A hozzászólást Marcus Van Beest összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 18 2018, 23:27-kor.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 18 2018, 23:11

    -Az nem ér.
    Bedurcizok. Annyi gyönyörű vámpír van itt, és akkor én nem mehetek oda, hogy engem se hagyjanak ki? A korkülönbség nem zavar, hát mikor zavart? A legidősebb pasim 60 feletti volt, ráadásul ő nem is tűnt fiatalnak, mint itt mindenki, igencsak öregedett, azt is túléltem. A kor nekem nem akadály.
    Az viszont, hogy Marcus iderángat, aztán lehűt, hogy nem is azért kellett idejönnöm, igenis sértő. Embernek is szép voltam, most még szebb, és nem azért, mert én látom így, hanem mert tudom a visszajelzésekből, simán válogathattam is a partnerek között. Erre tessék. Ő nem akar ágyba vinni. Milyen játék ez? Azért a válasza megnyugtató. Merte volna azt mondani, hogy nem tetszem neki, akkor nem tudom mit csinálok, mert mozdulni sem lennék képes, de ha kell, csípek, rúgok, harapok, karmolok.
    -Akkor jó.
    Ennyivel rendezem is, hiszen nem velem van a probléma, és a mosolyát látva lehet, erre nem is kell olyan sokat várnom.
    Végül csak összerakom a kis darabokat, és megértem, hogy tulajdonképpen Lash bestiáját akarja belőlem kiölni, mert ezzel akar segíteni, hiszen másként nem megy, vagy tényleg felemészt a bánat. Azzal magamat is meglepem, hogy képes vagyok még sírni, azt hittem, hogy az elmúlt napokban már kiszáradtam annyira, hogy ez lehetetlen legyen, és nem. Potyognak a könnyeim az említésére is, mert lehet, ő már nincs, de én még mindig szeretem, és még mindig kötődök hozzá.
    Marcus pedig letörli, pedig azt gondoltam, most nevetni fog, mert ez milyen már, hogy egy vámpír sír, de nem teszi, helyette letörli őket és a kanapéra húz, és ettől egy kicsit megnyugszom. Nem is olyan mufurc, mint amilyennek elsőre tűnt.
    -Biztos? Nem akarok teher lenni, én még kicsi vagyok, és nem tudok annyi mindent mint ti.
    Át fog ölelni, és akkor lesz új apám. Ennek örülnöm kéne, hiszen egy lehetőség, de most csak a fájdalom van, viszont amikor azt mondja, hogy Lash hiányát is kevésbé fogom érezni, felpillantok rá. Nincs más opció... oké, értem és tudom, de vajon tényleg ezt szeretnék?
    -Igen, szeretnék. Ígérd meg, hogy te nem fogsz úgy elmenni mint ő.
    Halkan felelek és még bólogatok is. Nem önző vagyok, csak fiatal és még annyi mindent szerettem volna megtenni. A Klán azt szeretné, hogy éljek. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ezek szerint nem is akarták, hogy én is meghaljak. Mit bánom én, ha fáj, Lash elvesztésétől semmi nem fájhat jobban.

    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Hétf. Feb. 19 2018, 22:53

    Egészen gyorsan kerülünk a súlytalanul könnyed témákból a legkeményebb és legbrutálisabb mélységekbe. Figyelem, hogyan viselkedik, letapogatom, térképet rajzolok belőle.
    Annyira meglephettem a hirtelen váltással, hogy időközben sírni is elfelejtett. Én ennek csak örülök, mert a sírással aztán igazán nem tudok mit kezdeni. Talán ő se tudott.
    Először nem értem, mire kérdez vissza, vagy hogy egyáltalán miért kérdez vissza, hogy biztos-e. Bizonytalannak tűnök? Egy hangyányit is? Nem, egészen biztos, hogy nem. Igazából csakis és kizárólag akkor nem ölelném át, ha határozottan és kétségek nélkül közölné: meg akar halni. Ha azt akarná, hogy öljem eg, és hagyjam úgy. Talán én is örültem volna neki, ha annak idején ez történik.
    - Nem teher leszel, hanem a Gyermekem. Gondoskodni fogok rólad, óvni és tanítani mindaddig, amíg érdemes vagy rá. Ha nem adsz okot rá, nem hagylak magadra.
    A tekintetem visszatér a nyakáról az arcára. Azt hiszem, ő most nem hosszú magyarázatokra és a klán szabályainak ismertetésére vágyik. Egyetlen egy szóra vár. Kimondom, és az enyém lesz, ezzel tisztában vagyok. Szegény gyászoló Árva! De legalább élni akar. Élni, létezni, újjászületni, nem-szenvedni. És ezt tőlem megkapja.
    - Megígérem.
    Odanyúlok a nyakához, és félresimítom tejfelszőke haját, majd magamhoz húzom, mint egy mohó szerető. A szám a bőrére tapad, aztán a fogaimat porcelán húsába vájom. Szívni kezdem a vérét. Igyekszem fájdalommentesen csinálni, de egy vámpírra nem hat úgy a bódítás. De a karjaimban tartom, és erősen, határozottan fogom. Az utolsó pár csepp vérnél küzdeni akar majd.
    Erősebb vagyok.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Hétf. Feb. 19 2018, 23:39

    Magamat sem értem, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék, és az ami eddig lent volt a völgyben, most a hegy felé tartana. Egyszerűen nem tudom mással magyarázni azt, hogy még ha egy kicsit is, de képes vagyok mosolyogni, felvidulni a történtek ellenére, vagy legalábbis nem arra gondolni.
    Talán még jól is jött, hogy Marcus így tört rám, és nem finoman közelített, mert így mintha kizökkentem volna abból az önmarcangolásból.
    Amikor kiderül, hogy át akar ölelni, akkor meglepődök, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ezt átgondolta. Itt mindenki idős hozzám képest, én pedig nem, és ezzel nem tudok mit kezdeni, így vissza is kérdezek, de mire végigmondom ami a fejemben jár, már rég tudom a választ. Eleve nem kérdezte volna meg, vagyis nem jelenti ki, ha nem gondolja komolyan.
    -Én... én igyekezni fogok.
    Nem adok rá okot? Lashnél sem adtam, de ő elment, még ha így is tette és nem önszántából. Egy halvány reménysugárba tudok csak kapaszkodni most, mégpedig abba, amit Marcus ajánl. Könnyebb lenne nemet mondani, és megszűnne minden szenvedés, de még élni akarok. Annyi de annyi tervem volt, a felét felsoroltam Lashnek és még nem értem a végére, és igen, szeretném őket megvalósítani.
    -Akkor jó.
    Hatalmas sóhaj szakad fel belőlem, abban minden benne van, minden fájdalom és bánat ami felgyűlt eddig, jól esik megszabadulni tőlük. Még egy ilyet nem élnék túl, ezt érzem, az már túl sok lenne, és lehet, ezek csak szavak, de most erre volt szükségem. És az ölelésre, még ha az nem is úgy végződik mint normál esetben. Úgy bújok Marcushoz mint egy ázott kismacska, már semmi sem számít, hamarosan vége a fájdalomnak ami szétszakít.
    A harapást alig érzem, sőt nagyon kellemes, túlzottan is, azonban Marcus nem áll meg, és ez már egyáltalán nem olyan jó, mint volt, egyre fájdalmasabb. Hiába tudom, hogy miért történik, a bennem lévő ragadozó küzdeni kezd, ellen akar állni az őt ért támadásnak. Ösztönösen húzódnék el, lökném el őt magamtól, de nem tudom, Marcus sokkal erősebb nálam, nem tudok szabadulni az öleléséből.
    Minden erőmet bevetem mikor érzem, hogy a bennem lévő bestia és a kötelék darabjaira hullik, kiszakad belőlem, hasztalan. Óriási fájdalmat és űrt hagy maga után, szinte hallom a sikolyát is, aztán elsötétül minden.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Kedd Feb. 20 2018, 20:16

    A gyász, a sok változás, a fájdalom, és még ki tudja mi, de teljesen összezavarta. Annyira viszont nem, hogy ne tudjon dönteni élet és halál közt. Nagyon jó. Elégedettséget érzek, hiszen úgy tűnik, megnyugszik attól, amit mondtam neki: az ígérettől.
    Magamban megkérdőjelezem, hogy vajon ez tényleg így lesz-e. Az előző gyermekeimmel is mind így terveztem: hogy majd örökre együtt leszünk, boldogan, mámorban, művészetben, de aztán nem így lett, nagyon nem. Egyikükkel sem bírtuk elviselni egymást néhány együtt töltött évszázad elteltével. Ezeket az emlékeket most azonban inkább fel sem akarom idézni. Most Ethanre kell fókuszálnom.
    Arra, hogy Lash irmagját is elpusztítsam benne.
    Hozzám bújik, oltalmat és törődést keresve, én pedig a másik kezemmel is átölelem. Ujjaim a hajába siklanak. A tincsei puhák, selymesek, pedig ki tudja, mióta lehet bezárva abba a másik kamrába?
    És iszom a vérét. Eleinte tényleg semmi gond nincs, de aztán kegyetlenné és keménnyé kell válnom, mikor ellenkezni kezd. Ez teljesen természetes, hiszen életösztöne még az élőholtaknak is van, bármilyen ironikus is. Én is csakis ezért vagyok még mindig életben, nem másért.
    Egy pillanatra sem állok meg, sőt, csak jobban belemélyesztem az agyaraimat a nyakába, minél jobban ellenkezik. Aztán a mozdulatai lassulnak, elerőtlenednek. Megszűnnek.
    Felemelem a fejem, vére végigcsorog az államon. Behunyom a szemem egy pillanatra. Pontosan tudom, mennyi idő telhet el harapás és etetés közt. Míg a lelke a semmi szélén táncol. Míg a léte az én kezemben van. Enyém a döntés élet és halál közt, nem az övé.
    Vajon tényleg megérdemli ezt a sorsot? Tényleg arra született, hogy örökké éljen? Tényleg mellettem kell örökké fiatalnak lennie?
    Lenyalom a számról a vért, és visszahúzódnak a szemfogaim. Lenézek rá. Apró és fehér az ölemben. Megharapom a csuklóm, és a szájához teszem. Belecsorgatom a vérem a szájába.
    A világ a teremtés pillanataiban elemeire bomlik. A szemeimet elfátyolosítja egy véres, eufórikus köd. Minden megváltozik.
    Ő is.
    Én is.
    Amíg magához nem tér, én sem mozdulok. Az ölemben hagyom, és a haját simogatom, a hátát, a vállát. Ismerkedem Gyermekem testével, vonásaival, mindenével.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Kedd Feb. 20 2018, 21:59

    Az utolsó emlékem az őrjítő fájdalom, mikor szétszakítanak apró darabokra, és egy sikoly, ami nem volt más, mint egy halálsikoly, amit akkor biztosra vettem, és örökre az elmémbe vésődött.
    Ezt követte a sötétség, a semmi, ami olyan nyugalommal töltött el, amire vágytam, amit szerettem volna, és ezt gyönyörűen összepárosítom a végső halállal. Meghaltam, egyszerűen biztosra veszem, hogy ez történt, ám annyira jó, hogy nem akarom, hogy változzon.
    Azonban valami furcsa, mert amíg épp élvezem ezt földöntúli nyugalmat, érzem, hogy valami mocorog bennem, és nem hallucinálok, hanem tényleg. Ráadásul arra is ráébredek, hogy gondolkodok, viszont ha ez így van, akkor mégsem haltam meg, mert ha így lenne, akkor nem éreznék.
    Szépen lassan tisztulok, és megértem, hogy még létezek, és nem múlt el minden, csak megváltozott. Elvesztettem valamit, de helyette kaptam egy másikat, ami egyszerre idegen és egyszerre idilli, amit nem tudok eldönteni, hogy akarom vagy sem.
    A testem sem tudja még, mert újabb küzdelembe bocsátkozik, lökné kifelé magából, én viszont nem akarom, így most már hárman küzdünk. Az új bestia és a tudatom a testem ellen.
    Ismét várom a fájdalmat, hogy ugyanazt fogom érezni mint amit akkor, ám ez elmarad, és a küzdelem is megszűnik.
    Akkor ez most azt jelenti, hogy vége és létezek? Eltelik egy pár perc, mire ráveszem magam, hogy ha ilyen szépen meg tudom magammal beszélni ezt az egészet, akkor talán ideje lenne, hogy kinyissam a szememet és akkor talán a sötétség is megszűnne.
    Végül ez is sikerül, de nem mozdulok, csak körbenézek, és amikor felfogom, hogy még mindig Marcus ölelésében vagyok, olyan boldogan ölelem vissza, hogy csak na.
    -Köszönöm. Éhes vagyok.
    Oké, ezt lehet, nem egyben kellett volna közölnöm, de tényleg éhes vagyok, csak most ez így furcsán veszi ki magát. Marcusra emelem a tekintetemet, úgy nézem őt, de még mindig nem engedem el, most annyira jó így.
    Neki volt igaza. Az a fájdalom amit éreztem már nincsen, azaz sokkal kisebb mértékben, vagyis tulajdonképpen megmentett.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Kedd Feb. 20 2018, 22:43

    Szép és mozdulatlan. Könnyű a teste, karcsú és hajlékony. Vékony a nyaka, a válla csontos, a bordáin végig tudok zongorázni. Az arca szinte tökéletesen szimmetrikus, majdnem angyali. Jéghideg, de nem merev, mint a hullák általában. Kezem bebarangolja a simogatásával, ahol és amennyire elérem, de nem illetlenül. Közben arra is van gondom, hogy a vért letöröljem az államról. Van itt zsebkendő elég, azzal csinálom.
    Végre aztán megmozdul, és az első reakciója új életére az, hogy... Megölel? Ez most komoly?Mint egy ragaszkodó kutyakölyök, de tényleg. Átfut az ajkamon egy apró mosoly, és nem veszem le róla a kezem.
    Az első szavaira felnevetek. Persze, hogy éhes. Minden újszülött éhes. A hálálkodást pedig egyelőre ironikusnak találom, de nem teszem szóvá.
    - Harapj meg - súgom neki kihívóan, és rávillantom a szemeimet. Tele vagyok vérrel: azzal, amit este ittam, és az övével is. Az első éjszaka kettőnké, holnap majd kap élő vacsorát is, de ma csak belőlem ihat.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Kedd Feb. 20 2018, 23:04

    Lehet, nevetségesnek tűnök azzal hogy Marcushoz bújok, és ezt nem kellene, de most ez is megnyugtat, mert így biztonságban érzem magam.
    Örülök, hogy nem lök el, hanem viszonozza is, közben azon gondolkodom, hogy ugyanúgy érzek iránta mint Lash iránt. Már tudom, hogy ezt nevezik köteléknek, és nem lep meg, mégis boldog vagyok, hogy ő elvállalt, és nem dobtak ki Lash után.
    Az éhségem viszont hatalmas, szinte már őrjítő, és semmi másra nem tudok most gondolni csak arra, hogy ennem kell, különben éhen halok.
    A megoldáson viszont ledöbbenek, azaz azon amit Marcus szájából hangzik el. Tessék?
    -Lehet?
    Minek teszem fel a kérdést, azt nem tudom, és nem is az a baj, hogy az új apám azt mondja, harapjam meg, hanem az, ahogyan mondja. Olyan mintha a bennem lévő új ragadozó életre kelne, és saját maga döntene helyettem.
    Képtelen vagyok várni, képtelen vagyok visszafogni magam, mint ahogy már tudtam, most csak azt tudom, hogy kaja kell, mégpedig sok. Próbálok én finom lenni, de más az elgondolás és más a tett, azaz majdhogynem rávetem magam Marcus nyakára.
    Az első cseppek mámorítóak, olyannyira, hogy mohón, követelőzve iszom a többit, és egyszerűen nem tudok megállni, még nem, még innom kell. Fogalmam sincs, mennyit ehetek vagy eszek belőle, csak azt, hogy olyan kielégüléssel tölt el, amilyet még sosem éreztem.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Kedd Feb. 20 2018, 23:32

    Türelmetlen, szinte reszket a vérért. De el kell vennie, ha enni akar. Élvezem, hogy minden percben sokkolom. Úgy ledöbben mindenen, amit teszek, mintha még életében nem látott volna vámpírt. Édes kölyök. Tulajdonképpen egyik Gyermekem sem reagált még így, miután beöleltem őket.
    - Szolgáld ki magad - bíztatom bizonytalan visszakérdezésére válaszul.
    A szemeibe nézek, figyelem, hogyan ébred fel benne a ragadozó. Egyetlen pillanat alatt veti rám magát, és a harapása eléggé ügyetlen, fáj is. Halk nyögés szakad fel a torkomból. és megfogom a két vállát, de nem tolom el. Kicsit sem. Oldalra hajtom a fejem, hogy hozzám férjen, és hátradőlök a kanapé támlájának. Egészen közel engedem magamhoz, és miközben szétmarcangol, dorgálón dorombolok egyet.
    - Finomabban... - mondom csendesen, és a szemem sarkából figyelem, mit művel. - Így mindent összevérezel. Ne pocsékolj - tanítom máris, bár tudom, aligha fog tudni rám figyelni. Ám ha mégis, akkor simogatással jutalmazom, hogyha szót fogad.
    Hagyom, hogy igyon, míg jól nem lakik, de ha esetleg túl mohóvá válna, ha már érzem, hogy szédülök és gyengülni kezdek, leállítom. Az arcára teszem a kezem, és rászólok finoman, de határozottan:
    - Elég.
    Az állánál fogva emelem meg a fejét ismét, és letörlöm a vért a szájáról, már ha nem nyalogatja le előbb.
    - Most hogy érzed magad?
    A vérem erős, sűrű, zamatos, de kétségtelenül hideg. Nem olyan, mint egy igazi prédáé. Az árnyakat elevenebbnek láthatja amiatt, hogy a vér átitatódott a képességemmel, de ha nem tudja, mit kezdjen velük, ez nem olyan vészes.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Szer. Feb. 21 2018, 18:49

    Őrült éhség tör rám, ugyanúgy, mint akkor, és ezt nem tudom csillapítani, csak azt tudom, hogy enni akarok, akármit, bármit, csak kaja legyen.
    Marcus felajánlása kicsit elbizonytalanít, ezt nem nagyon szokták mondani, de győz a ragadozó és úgy ugrok neki, mintha az életem múlna rajta. Lehet, az is múlik, nem tudom, ahogy finomkodni sem, pedig emlékeim szerint már egész szépen ment ez a végén.
    Most nem. Vadul vetem rá magam és marom meg, hallom a nyögéséből, hogy ez nem éppen úgy történt ahogyan kellett volna, de képtelen vagyok megállni, vér kell, és minél több.
    Hallom, hogy figyelmeztet, de egyszerűen nem tudok magamnak parancsolni, az egyetlen szó ami eljut hozzám és hatásos az a pocsékolás. Azt nem lehet, ahhoz túlságosan szomjazom a vérre, hogy ezt megtegyem, s bár igyekszem nem szétáztatni mindent, nem mernék megesküdni arra, hogy ez sikerült is.
    Talán túlságosan is mohó vagyok, mintha mindent be akarnék pótolni egyszerre, így csak akkor tudok elszakadni Marcus nyakáról, mikor megállít és azt mondja elég.
    Elég... tudnék még inni, az a baj, legalábbis így érzem elsőre, aztán rájövök, hogy mégsem, mert pár pillanat alatt eltelít a vére és úgy érzem magam, mint aki kipukkadásig zabálta magát.
    Az utolsó cseppeket is lenyalogatom magamról és mindenhonnan, nem veszhet kárba, végül majdhogynem elterülök Marcuson, mint egy jól lakott napközis, míg meg nem emeli az állam.
    -Sokkal jobban...
    Még mondani akarok valamit, de elterelődik a figyelmem, és nem tudom,hogy mit látok vagy nem látok, most mégis arra figyelek. Azaz mindenfelé. Eddig ilyet nem tapasztaltam, és hirtelen meg is rémít.
    -Ez mi ez?
    Értelmes kérdés, bár éppen azt próbálom megtudakolni, hogy mit észlelek amit eddig még sosem. Annyira azért nem vagyok ostoba, hogy ne tudjam, ez Marcustól kaptam örökségül, csak számomra még idegen, mert Lash Madon volt. Aztán eszembe jut a legfontosabb kérdés, azaz kettő is.
    -Ugye nem bántad meg? Ésésésés akkor hogy hívjalak?
    Kétségeim vannak még, mert oké, hogy Marcus azt mondta, hogy a Klán szerette volna, ha én megmaradok, de ha ő nem... Ráadásul most azt sem tudom, hogyan nevezzem. Lasht néha apáztam, ha meg vissza akartam vágni és felidegesíteni, akkor apuciztam.

    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Szer. Feb. 21 2018, 21:27

    Borzasztóan, brutálisan mohó, és elég fájdalmas, ahogy feltépi a nyakam, de bírom. Bizonyos esetekben szeretem, ha fáj. Elég régen volt már vámpír szeretőm, aki jól megragadta volna a nyakam... Bár kicsit jobban kedvelem a kifinomult erőszakot, de majd mindent szépen megtanul. Hogy mit szeretek, hogyan és milyen sorrendben...
    A kanapé támlájára könyökölök, hogy tartani tudjam a fejem. De a lényeg az, hogy a tekintetem Ethanébe fúrom. Látom már, hogy tényleg sokkal jobban van, sőt, az árnyakra is felfigyel. Egy pillanatra lehunyom a szemem. A seb a nyakamon beforr egy pillanat alatt. Annyira vén vagyok már, hogy szinte azonnal gyógyulok. Mivel ügyes cicaként mindent feltakarított rólam, így csak fekete fölsőm lett véres egy kicsit, de ez nem is számít. Azért fekete, hogy ne látsszon rajta a vér.
    - Az árnyakat látod - felelem, miközben a hajamba túrva figyelem, hogyan nyitja új szemeit a világra. Jól sikerült kölyök. Büszke vagyok rá. - Ismerkedj velük, mert ők lesznek a játékszereid. Nagyon sok mindenre használhatod őket... - közlöm egy sejtelmes és kicsit hideg félmosollyal.
    - Nem. Ritkán bánok meg dolgokat. Vannak azok a szociopaták, akik nem is ismerik ezt az érzést. Én az idők során már elfelejtettem, hogyan kell.
    Az, hogy visszakérdezzek, hogy ő megbánta-e, meg se fordul a fejemben, hiszen természetesennem bánhatta meg.
    Kicsit pihenek, addig a kezeimet is magamnál tartom. Nincs több gyengédség és simogatás ma éjszakára, mert a végén még elbízza magát.
    - Hívj Marcusnak. Az Öregek előtt Atyámnak. Amíg erőre nem kapsz, itt maradsz velem.
    Szürkés szemeim hunyorogva fürkészik a nem túl erős fényben, majd végre megmozdulok. Felkelek a kanapéról, és a székre ledobott bőrdzsekim zsebébe kotrok, hogy kivegyem a cigarettám belőle.
    - Dohányzol? - kérdezem, és elindulok az egyik falhoz, ami igazából egy többszörösen is fényszigetelt erkélyajtó, emiatt úgy néz ki, mintha fal lenne. Amint azonban kinyílik, egy közepes terasz válik láthatóvá, ahol kint vannak székek, asztal, pad is, meg egyébb léhaságra alkalmas kerti bútorok. Intek neki a fejemmel, hogy jöjjön ki velem, akkor is, ha nem akar rágyújtani, noha megkínálom a Marlboromból.
    A korláthoz lépve nyújtóztatom ki a tagjaimat, miközben nem is a fantasztikus és fényes városi látképet nézem, hanem őt.
    - Tedd fel az összes kérdésedet - noszogatom. - Most eléggé leszedáltál ahhoz, hogy türelmes legyek.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Szer. Feb. 21 2018, 21:54

    Furcsának találok mindent, akkor is így volt, de ez most egészen más. Olyasmiket látok amiket eddig nem, és azok a valamik mozognak is. Hol itt, hol ott bukkan fel némelyik, és nem győzöm kapkodni a fejemet.
    Ami viszont még inkább felkelti az érdeklődésemet az az, hogy Marcus nyakáról egy pillanat alatt eltűnik a seb amit én okoztam. Ez egyszer majd nekem is menni fog, ugye? Remélem, de most azok az izék sokkal érdekesebbek, ezért kérdezek is.
    -Árnyak? Azaz majd irányítani is tudni fogom őket?
    Ez is érdekel, milyen formában értendő az, hogy játékszer. Egyáltalán mit kell velük csinálni? Egyelőre még zavar a jelenlétük, mert mindig rájuk figyelek. Megkönnyebbülés, hogy Marcus nem bánta meg ez az egészet, el is mosolyodok.
    -Oké. Nem szeretném, ha probléma lennék. Tudod, ez nekem egy lehetőség, de neked más.
    Vagy valami ilyesmi, vagy nem, mindegy. Ugyan nem vagyok felhőtlenül boldog, de mégis örülök, viszont sok az újdonság, és ezt nem tudom, hogyan és mikorra fogom megszokni.
    -Jó. Asszem nem fogom összekeverni.
    Szép is lenne. Nem kérek még egy olyan pofont mint az első napon kaptam, köszönöm szépen. A Lashnak szánt jeget is végül a saját arcomon olvasztottam fel. Itt fogok maradni... már nem lepődök meg, nem tudok.
    -Nem. A modellkedésbe nem fért bele.
    Megrázom a fejem, sosem gyújtottam rá, és akkor már nem is szeretnék. Aztán ki tudja, lehet, egyszer rá fogok szokni, de nem most. Kíváncsian nézem, Marcus hová indul, de ha most átsétál a falon, akkor tuti leesik az állam. Végül kiderül, az ott egy rejtett erkély. De menő már. Persze, hogy kimegyek, nagyon hívni sem kell, és ahelyett, hogy a látványban gyönyörködnék, naná, hogy Marcust figyelem, ahogy nyújtózik. Mert tetszik.
    -Mennyi ideig foglak itt boldogítani? Újra kell tanulnom azt a keveset is, amit eddig tudtam? Mit fogok tudni kezdeni még az árnyakkal? Még mindig él az 5 év, amit Lash kapott ultimátumként, vagy az megszűnt? A ruháimat lehozhatom? Zavar, ha néha sminket használok? Nagyon kényes vagyok a megjelenésemre.
    Hirtelen eldarálom az összes kérdést ami eszembe jut, és persze, hogy meg kell jegyeznem, hogy szeretem a tökéletességet, már ami a megjelenésemet illeti. A nagy sorolás közben észre sem veszem, hogy még mindig Marcust méregetem, mert meg kell hagyni, igen szemrevaló, az meg, hogy idősebb, pont nem érdekel. Vagy ez így nem normális?
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Szer. Feb. 21 2018, 22:59

    - Igen. Ez a Zephanian vérvonal képessége: az árnyak urai vagyunk. Idővel te is az leszel. Ugye nem félsz a sötétben? - hunyorgok rá. Furcsa kis vámpír lenne, ha így lenne, az egyszer biztos, de bármi megeshet.
    Felkelti az érdeklődésemet a... szabadkozása. Pontosabban nem is az, mert az teljesen értelmetlen, hanem az, amit utána mond, ezért vissza is kérdezek.
    - Nekem más lenne? Micsoda?
    Elutasítja a cigit, ami furcsa, mert olyan lázadó kamasznak néz ki, de a látszat ezúttal is csalt.
    - Miféle modellkedésbe? - kérdezek inkább rá összevont szemöldökkel, már a cigivel a számban, szóval nem feltétlenül biztos, hogy érthető, amit beszélek.
    Kattan az öngyújtóm, felparázslik a cigaretta vége, és mélyet lélegzem a füstből. Rákönyökölök a korlátra háttal, és minden egyes kérdésnél magasabbra szalad a szemöldököm.
    - Azt a mindenit, te aztán nem aprózod el. Lássuk csak... Úgy egy hétig mellettem leszel, utána meg lesz egy ghoul testőröd, ha bárhová menni akarsz. Miféle öt év? Hozz le amit akarsz, és hidd el, én is elég kényes leszek a megjelenésedre, ha együtt mutatkozunk. Lánynak sminkeled magad? - érdeklődöm a világ legtermészetesebb hangján, és a lehető legőszintébben mondom, engem az se zavarna, ha félig ennek, félig annak érezné magát, elvégre amúgy is annyira androgün, hogy feminimebb némelyik nőnél, akit ismerek.
    Lepöccintem a hamut a kis dohányzóasztalon üldögélő, igencsak tömött hamutartóba. Van abban minden, nemcsak cigicsikk.
    - A képességeid a korral együtt fejlődnek fokozatosan. Te ilyen kis skill-freak vagy? Mert ha igen, akkor inkább olvass el pár könyvet Alexander könyvtárából. Nem vagyok túl fasza tanár, és őszintén szólva, a tanulás halálosan untat. De ha jó leszel, akkor kapsz majd pár leckét. Itt az első: jobban teszed, ha a kedvemben jársz, és akkor minden nap lehet egy kívánságod - sandítok rá a kezemben forgatott cigiről, és megint ott van az a kis hamis félmosoly a számon. Látom, hogy bámul rám. Ha lenne bennem egy kis extra vér, megmutatnám neki, milyen, mikor táncolnak az árnyak, így azonban a műsor elmarad, egyelőre.
    - Most én kérdezek. Miért választott ki téged az az idióta? Mi a fenének ölelt be ilyen fiatalon?
    A kérdéseim provokatívak, gyorsak, udvariatlanok, és feltétlenül választ várok rájuk. Kíváncsi vagyok arra is, hogy Lash védelmére kel-e majd. Vajon mennyi érzelem fűzte őket össze?
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Csüt. Feb. 22 2018, 00:06

    -Ó, így értem. Az előző ilyen bestiám az Madon volt, a rejtőzködésé. A mi? Félni a sötétben? Marcus, könyörgöm, azelőtt se voltam az a hú de jó kisfiú, de amióta ez van, azóta csak éjszaka élek. Mégis hogy félnék a sötétben? Nem, nem kérem, hogy kapcsold fel nekem a villanyt, mert nem tudok aludni.
    Micsoda kérdés. Hogy lehet félni a sötétben? Van ilyen? Ne már, ezt nem hiszem el. Vicces lenne, ha zseblámpával közlekednék mindenfelé, mert félek attól, mi jön vele szemben. Ezen nevetni kezdek.
    -Gondolom azért nem vagy túl boldog, hogy kaptál egy kölyköt, de nem baj, mert én az vagyok.
    Hamar túlteszem magam a lelkiismereti problémán, nekem most jó, és tanulhatok tovább, és amilyen kis önző dög vagyok, ezt sokkal fontosabbnak tartom most mindenki más bajánál. Szenvedtem eleget. Szerintem. Ezt azért nem mondom ki, de így van.
    -Ja, fényképezni szoktak. Hol azért, mert a képem jól mutat, mármint szép az arcom, hol azért, mert tökéletes alkatom és alakom van bármelyik ruhához.
    Lehet, erről Marcus nem is tudott? Akkor most már igen, mert még ezzel is pénzt keresek, azaz most ezzel, hogy ne induljak el partnert keresni megint. A hackerkedésről hallgatok, azt nem tudom, hogy az most erény vagy sem, így inkább elhallgatok.
    -Igyekeztem mindent, ha most türelmes vagy. Éééés... oké. Remélem, nem megyek az agyadra addig. Jó, azt megszoktam, eddig is volt, az 5 év meg Kyle kitétele volt Lash felé, hogy fele idő alatt kell úgymond felnőtté válnom, vagy mindketten megyünk a napra. Szupi,ígérem, nem költöztetem le a gardróbomat, de mindig megválogatom, mit veszek fel
    Mosolyra görbül a szám, hát nem csak én vagyok kényes a megjelenésre, ez jó hír. Szeretek stílusosan öltözni, és mindig tökéleteset akarok. A következő kérdésen viszont kiakadok.
    -A mi? Neeeeem. Tudom, hogy vannak feminim vonásaim, már próbáltak rábeszélni arra, hogy női darabokat is vegyek fel, de szó sem lehet róla. Fiú vagyok, hímnemű, és lehet, hogy nem nőkkel szoktam összejönni, de akkor is fiú.
    Lánynak sminkelni? Éééééén? Soha. Igen, használok sminket, de nem úgy, hanem finoman, stílusosan, amit férfiak is szoktak. Azaz már aki.

    Mire a felháborodásom közepette a végére érek a mondandómnak, rájövök, hogy úgy szóltam el magam, ahogy kell. Azaz ahogyan nem kellett volna, és ez egy kis pírt is eredményez az arcomon, azaz nem is kicsit. Igen pasijaim voltak, és nem egy, nem kettő, hanem sok... de kellett a pénz, nekem meg volt gyomrom, és jól fizetett. Csak nehogy rákérdezzen a tarifáimra, mert akkor itt süllyedek el valahová.
    -Oké. Dehogyis. Egyébként nem szeretem a kötelező dolgokat, szóval ha lehet, azért nem a könyvtárban fogok ücsörögni. Jó, az üzlet az üzlet, áll az alku.
    Egyelőre nem kérdezem, mit jelent ez a kedvében járás, majd kiderül. Az a nagy bajom, hogy a vámpírok tényleg mind gyönyörűek, de ettől függetlenül nem mindegyik tetszik, csak nagyon kevés, viszont Lash után Marcus is ez a kategória. Ciki.
    A kérdése viszont érzékenyen érint, bedurcizok rögtön.
    -Lash nem volt idióta, ő nem az, ne nevezd így. Azért, mert... mert az éjszakában éltem, pasiztam és ebből akart kirángatni... ő megmentett. Meg azért, mert kiderült, ő tudta, hogy hacker is vagyok. Ezt viszont csak később árulta el, mert amikor belefutottam, én azt hittem először látom, és épp ki akartam zsebelni. Utána mondta el, hogy már régóta figyelt.
    Szerettem őt, nagyon szerettem, és ezt akkor sem tudnám letagadni ha akarnám. Lehet, hogy hibázott Kyle szerint, de ő legalább jó volt hozzám, vigyázott rám és szeretett.


    A hozzászólást Ethan Keon O'Brien összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 22 2018, 23:14-kor.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Csüt. Feb. 22 2018, 22:13

    Szörnyen eleven. Hiába halott, tele van élettel, csacsog, vibrál... Teljesen hihetetlen. Hiszen az imént még sírdogált! Bár voltaképpen ha úgy vesszük, ezt nekem köszönheti.
    Nos, nem akarom ócska trükkökel ijesztgetni, de azért megjegyzem:
    - Ha rájössz, hogy az árnyak élnek, lehet, hogy majd félni kezdesz...
    Hogy ebből mennyi az ugratás, és mennyi a tapasztalat, magam sem tudom, de igaz ami igaz: az éjszaka sötétebb, mint bárki is gondolná, főleg miután az árnyak megelevenednek a szemed láttára.
    Nagyon hallani akarja, hogy örülök neki. Már sokadszor mond efféléket, hogy kiprovokálja belőlem a választ. Elmondhatnám neki, hogy régóta vágytam egy Gyermekre. Elmondhatnám, hogy nem bánom.. De ezt még ki kell érdemelnie. Nem akarom túlságosan megkönnyíteni az útját.
    Ahogy a modellkedésről beszél, ragyog belőle a leplezetlen önbizalom és a határtalan önimádat. Nevetnem kell. Ez a kölyök pont olyan, mint én, csak fehérben.
    - Az öt éves határidőt felejtsd el. Senki nem fog kirakni napozni. Az előző atyád bűnei alól felmentettelek.
    A cigim végére érek, úgyhogy elnyomom a hamutartóban, és a maradék füstöt Ethan feje fölé fújom.
    - Annyira tiltakozol a női ruhák ellen, hogy kedvem támadt beöltöztetni. Egyébként a sminkelés eleve elég nőies dolog. De én bírom az ilyesmit. Az ártatlan kis arcodnak még jól is jön egy kis fekete szemceruza... Te most komolyan elpirultál?
    Megint nevetek. Általában komoly és szigorú vagyok, de ez a kölyök valahogy megtölti a levegőt elektromossággal. Tartom vele a szemkontaktust, hiszen elfogadja az ajánlatomat, pedig még nem is tudja, hogy mit jelent a kedvemben járni. Nagyon kis merész. Az eddigi megjegyzései alapján nem idegen számára, hogy a testével fizessen dolgokért. És most... Most ki is derül szépen minden, sokat agyalnom se kell, mert sorra bevallja léhasága bűneit.
    - Megmentett? - ismétlem enyhe gúnnyal. - Hát mi vagy te, hercegnő?
    Olykor hercegnőnek is kell lenni. Magam is eljátszom, igen gyakran. Nekem jár egy csomó minden, amit csak akkor kapok meg,ha a dívát alakítom. Ethan is ugyanezt teszi. Persze, Lashnek ez nem tetszett, mert nem ő volt a középpontban, vagy én nem tudom, hogy miért. Nem ismertem túl jól. Egy újabb cigit veszek a számba, és gyújtom meg. Szeretek idekint lenni. Viszont most már leülök az egyik kipárnázott fotelbe, és felteszem a lábam a dohányzóasztalkára.
    - Akkor most mi vagy tulajdonképpen? Zsebtolvaj, ribanc, hekker, vagy modell? Olyan sokoldalú vagy, hogy az már majdnem gömb. Melyiket szereted? - teszem fel a lényeges kérdéseket. - A hekkerség elég távol áll tőlem, de a másik három nem. Amikor kisgyerek voltam, én is sokat loptam. Sőt, néha most is megesik, nem mintha rászorulnék. Arra viszont már réges rég rájöttem, hogy a szex a legjobb valuta, amit becserélhetsz gyakorlatilag bármire. Ha közben még élvezed is, az a legjobb. Szóval, ha hímringyó voltál, akkor Lash is a kuncsaftod volt? Vagy csak azután feküdtetek le, hogy beölelt?
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Csüt. Feb. 22 2018, 23:13

    Ez az árnyas dolog érdekesen hangzik, emlékszem még Lash is mesélt róluk, meg olvastam is, de mivel nem az enyém volt, hát annyira azért nem foglalkoztam vele.
    -Gondolod? Nem tudom. Ha megijedek vagy félek, akkor hallani fogod.
    Fülig ér a szám, mert tényleg így van, ha megijesztenek, hát sikítani is tudok, ami meglepő, még nekem is, de tudok.
    Titkon nagyon remélem, hogy Marcus nem muszájból tette ezt az egész átölelést, mert az nem lenne jó. Emiatt aggódok egy kicsit, de végül is azt mondta, a Klán azt akarta, éljek.
    A modellkedésről vidáman beszélek, nagyon szeretem, és tény, hogy emberként is kitűntem a tömegből, de most még inkább, és be kell vallanom, mocskosul élvezem. Ugyan vannak olyan ruhadarabok, amikre még én is azt mondom, soha senki nem fogja felvenni, annyira gáz, de nekem azok is jól állnak, ez van.
    -Tényleg? Szupi. Kicsit aggódtam, hogy nem úgy haladok, ahogy kellene.
    Fellélegzek megszokásból, mert igencsak zavaró volt az, hogy ultimátumom van, persze igyekeztem is, csak hát valami nem úgy ment, mint ahogyan kellett volna. És akkor ez most kezdődik előröl? Naponta fogunk kilincset venni és zárakat.
    -Minden normális fiú tiltakozik. Mégis ki venne fel női cuccokat? Nem. Neeeeem, azt nem, én nem. Ez nem teljesen igaz. Nagyon sok pasi sminkel, valaki csak alapozót használ, valaki egyebeket is. Igen? Szoktam használni, de valamikor kéket, mert az kiemeli a kék szememet még inkább. Igen, el. Azért nem vertem nagy dobra, hogy idősebb pasikat szedtem fel, és nem is keveset.
    Értetlen arccal nézek Marcusra, ugye ezt nem gondolta komolyan? A poén az más, de így soha. A sminkelés női dolog megjegyzésre megrázom a fejemet, ez nem így van, Azaz ma már nem. A modellek mind használnak például, mert kell. Az elpirulásra bólogatok, mert ha belegondolok, nem vagyok még nagykorú és több pasim volt mint másnak egész életében.
    Az "üzleti ajánlatra" azonnal lecsapok, sokat nem gondolkodom rajta, mert ha viszonzás is jár érte, akkor túl fogom élni.
    -Meg. Az még nem voltam, de végül is kis dívának nevezett, és ha tényleg elemezném magamat, akkor van benne valami.
    Elvigyorodok, mert ez így igaz. Néha tényleg úgy viselkedek mint egy díva, ezt nem tagadom. A szükség nagy úr, és ha ez kellett ahhoz, hogy elérjem a célomat, akkor simán bevállaltam. Ez van.
    A korlátnak dőlök, úgy szemlélem tovább Marcust, és amikor rákérdez, hogy akkor most mégis mi vagyok, hát nekem is el kell gondolkodnom.
    -A zsebelést hagyjuk, Lashnél lebuktam. Ribanc... igen. Ha pénz kellett simán megtettem, és nem, nem szégyellem, szerencsére válogathattam is a partnerek között. Hekkeléssel is foglalkozom, de az nem annyira publikus, a modellkedést pedig csinálom. Amit szeretek... lehet, kinevetsz, de élveztem a hímringyóság minden egyes percét. Voltam olyan szerencsés, hogy viszonzást is kaptam, és gyors pénzkereseti lehetőség volt.
    Széles vigyorra húzódik a szám, nem, nem vagyok jó kisfiú, sosem voltam, még 12 se voltam, mikor már simán pasiztam.
    -A modellkedést is kedvelem, de talán azért, mert marhára adok a megjelenésemre. Te is zsebelsz? Hű. Ez meglepett. Igaz, drogot teríteni nem akartam, maradt ez a verzió. Nem, Lash sosem volt kuncsaft. Ki akartam zsebelni, mikor elkapott. Utána... igen, lefeküdtünk, de nem azonnal.
    Arra elkerekedik a szemem, hogy Marcus is simán lop ha kell, vagy akar, az viszont nem lep meg, ha ő is a testét bocsájtja áruba. Jól néz ki, nagyon is jól, miért ne tenné? A Lashre vonatkozó kérdésre megrázom a fejemet, ilyen kuncsaftom lett volna, hű apám. De nem, erről szó sincs. Ugyan tudta, hogy mennyire bejön nekem, mennyire tetszik, de mégis eltelt jó idő, mire eljutottunk odáig. Morcos is voltam.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Pént. Feb. 23 2018, 22:54

    - Alig várom, hogy halljam a sikoltozásodat - villantom rá pocsolyaszín szemeimet a cigaretta füstjén keresztül. Már most elképzelem, milyen szépen mutatnak majd a bilincsek törékeny csuklóin, a láncok karcsú mellkasán... Megnyalom az ajkam. Flörtölök vele, tényleg? Lehetetlen nem felvenni a kesztyűt, és játszani kicsit vele. Én vagyok a kandúr, és ő az egérke.
    - Majd egyszer kisminkellek - ajánlom fel neki. A szemceruzánál sokkal jobb dolgok is vannak, majd megtanulja. Nagyon csinos kislány lenne, de tényleg. Végül is, rengeteg időm van megyőzni őt is erről. Egy egész örökkévalóság.
    Nagyon könnyedén beszél arról, hogy eladta a testét. Nem tudok túllépni azon, hogy mennyire fiatal. Persze, tudom, hogy vannak, akik erre születtek. Hogy a testük minden porcikája arra vágyik, hogy kihasználják. Ez valójában végtelenül szomorú, de őket ez teszi boldoggá. Ethanben azonban szerintem ennél több van, és én elő fogom bányászni.
    - El tudom képzelni, milyen perverz ügyfeleid lehettek. Nem baj, hogy élvezed. Van, akit csak az tesz boldoggá, ha élvez. - Na meg van, akit már az sem egészen, mint engem. - De feküdtél már le olyasvalakivel, akit szerettél is?
    Túl nagy szeretettel és odaadással beszél Lashről. Ez nem tetszik. De ha már a zsebelésnél tartunk... Elindítok egy árnyacskát a háta mögött, ami benyúl a zsebébe, hogy kiderítsem van-e nála valami. Megtalálom a fényképet, amit a farzsebébe dugott. Az árny kihúzza a zsebéből, és felmutatja Ethan válla felett. Amint magam felé fordítom és rájövök, hogy az ott egy kép Lashről, ellenségesen szólok rá.
    - Ezt meg minek tartogatod? - kérdezem. Az árny a korlát felett lebeg, gyakorlatilag a fénykép a semmiben táncol. Akár le is eshet, ha elengedem, elviszi a szél, és el is felejthetjük a szőke halottat.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Szomb. Feb. 24 2018, 17:59

    -Rendes vagy. Csak nehogy hamarabb megund, mint én.
    Bevágom a póker arcot, azért sem vigyorodok el, pedig látom, ahogy megnyalja az ajkát, mégis úgy teszek, mint aki csak és kizárólag arra reagál, hogy utál megijedni. A végén még a számat is elhúzom, mint akinek nem tetszik ez az egész.
    -Tudsz sminkelni? Vagy úgy néznék ki mint Joker?
    Ahogy Marcust nézem, egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ez túlságosan jó ötlet lenne, igazából azt sem nézem ki belőle, hogy megkülönbözteti a kontúrt a szemceruzától. Már előre tartok az ötletétől, és nem, nem akarom látni a végeredményt, szeretem magam megoldani a sminkjeimet, amik sosem hivalkodóak, és sosem túlzóak.
    Az, hogy simán árultam a testem, nem vág földhöz, bár lehet, más megbotránkozik rajta, mint Lash is tette, mikor megtudta, hogy évek óta ebből éltem.
    -Annyira nem voltak vészesek, egynek volt mániája a kikötözős szex, de ezen kívül nem voltak elborult ötletek. Azokra nemet mondtam volna. Persze, hogy élveztem, mivel magam döntöttem arról, kit vállalok be és kit nem.
    Bármilyen hihetetlen, még ebben is igényes voltam, meghúztam a határt saját magamnak is. Aki túl erőszakos volt, vagy teljesen perverz és aberrált, azt egyszerűen elutasítottam. A kérdésen el kell gondolkodnom, végül bólintok.
    -Igen. Lasht szerettem.
    Ez az igazság, Marcusnak bármennyire is nem tetszik, akkor is ez. Haragudni sem tudtam a nemzőmre amiatt, mert beölelt, hiszen számomra gyönyörű volt, az első olyan pasi, aki képes volt belőlem valódi érzelmet is kiváltani.
    Annak viszont egyáltalán nem örülök, hogy Marcus kibányássza a zsebemből a képet, még fújtatok is.
    -Mert ez az egy emlékem maradt róla és oda tettem, mikor rám törtél? Add vissza legyél szíves.
    Haragszom Marcusra, tudom, hogy Lash nincs többé, de azért legalább egy képem hadd maradhasson már róla. Igen, a zsebembe tettem, mikor elindultam utána, nem tudtam, mit akar, és lehet, hogy már most kevésbé fájó az elvesztése, akkor is szerettem, és ez ellen Marcus nem tehet semmit. Előtte sem fogom letagadni, és nem fogok hazudni az érzéseimről.
    -Miért akarod még ezt is elvenni tőlem?
    Halkan kérdezem, nincs erőm a veszekedéshez, de tényleg nem értem. Miért zavarja ennyire, hogy az előző nemzőmhöz nem csak úgy kötődtem, mint egy gyermek? Féltékeny?
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 25 2018, 00:22

    Annyira édesen játssza meg a nemtörődömséget, hogy még csak fel se kapom rajta a vizet. Nem akarok semmit elspoilerezni, de valami azt súgja, hogy rohadtul fogom élvezni az elkövetkező néhány évet.
    - Tudok sminkelni - tájékoztatom egy kissé fölényesen. Remélem nem hiszi, hogy bármi olyan képességgel rendelkezik, amit én ezer év alatt nem sajátítottam még el. Ha mégis azt hiszi, az roppant bájos, és a korát igazolja. Ahogy az is, hogy nem volt még része igazán különleges szexben. Ha én fogom bevezetni ebbe, akkor az nagyon izgalmas lesz, előre várom.
    De ahhoz mindent, de mindent ki kell irtanom a kis fejéből, ami Lashhez köti, mert én nem fogok semmiféle halott ex szellemével versengeni. Egyszerűen nem vagyok hajlandó. Épp ezért mogorván ráncolom össze a szemöldököm, amint a szemembe mondja, hogy szerette őt. A képre is elég érzékenyen reagál, de én ezt nem fogom eltűrni, sem támogatni.
    - Azért, mert Lash már nincs többé. Én vagyok neked a legfontosabb. Az egyetlen. Az enyém vagy - jelentem ki határozottan és megingathatatlanul, mélyen a szemeibe nézve. Egy rövid időre megállítom a pillanatot, majd az árnyak összetépik a képet, és szélnek eresztik a cafatokat. A felhőkarcoló körüli huzat azonnal felrepíti őket, megtáncoltatja a darabkákat Ethan körül, majd mind távolodni kezdenek. Talán ha utánuk kap, elér egyet vagy kettőt, de annak az esélye is fennáll, hogy átbukfencezik a korláton, és lezuhan.
    Ha ennyire elvakult lenne, hogy a saját épségét is kockáztassa papírfecnikért, alaposan kiábrándítana vele.
    - Felejtsd el Lash-t, ő már nem létezik! - követelem. Nem vagyok hajlandó megengedni neki, hogy a szőkéről ábrándozgasson.
    avatar
    Ethan Keon O'Brien

    Faj : Vámpír
    Rang : Gyermek
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 16
    Foglalkozás : elméleti diák (gyakorlati modell, hacker és zsebes)

    Re: Marcus lakosztálya

    on Vas. Feb. 25 2018, 01:00

    Simán előadom az ártatlant, pedig tudom, hogy Marcus mire gondolhatott, azaz sejtem, mert bizonyosságom nincs róla. Viszont vette a flörtölésemet, én pedig tovább méregetem. Ugyan nincs hosszú haja, amit imádok, de be kell vallanom saját magamnak is, hogy nagyon de nagyon bejön nekem. Ez ciki? Tud sminkelni...
    -Jó, ha te mondod. Nem sok pasi tud ám.
    Nem vagyok meggyőzve, nem tudom miért de nem, így kérdőn nézek Marcusra és megpróbálom megfejteni, hogy ezt mennyire mondta komolyan. Egyelőre úgy vélem, ebben jobb lehetek nála, még akkor is, ha hozzám képest ő nagyon idős. Maximum meglep és kiderül, hogy tévedtem. Olyat is szoktam, és amióta beöleltek, egyre többször. Amire nem vagyok felkészülve az az, ahogy Marcus ismét reagál, mert nekem úgy jön le, hogy most rám rivallt.
    -Ne veszekedj velem, jó? Pár napja nincs, pár órája még ott gubbasztottam a képével. Oké.
    Megremeg a szám széle, majdnem elsírom magam, de valahogy erőt veszek és nem teszem meg, csak szipogok. Értem én, hogy csak segíteni akar ezzel is, ennek ellenére azért friss az a seb, és lehet, már most is sokkal kevesebb fájdalmat érzek iránta, azt a kötődést meg már nem is, de az előbbi nem múlt el teljesen.
    Látom, hogy a képet darabokra szedi, és nem merek utána nyúlni, pedig... pedig egy darabot megőriztem volna.
    Mozdulni sem merek, kék szemeimmel úgy nézek Marcuséba, igyekszem a remegésemet is elfojtani előtte.
    -Igyekszem.
    Nyelek egy nagyot, muszáj, mert ha nem teszem, ismét sírni fogok, komolyan mondom. Inkább azzal foglalom el magam, hogy Marcus szeme színét tényleg nem tudom meghatározni, de mégis gyönyörűnek találom, az arca is nagyon szép, olyan, amit ösztönösen simogatna meg az ember.


    Ajánlott tartalom

    Re: Marcus lakosztálya


      Pontos idő: Csüt. Jún. 21 2018, 12:28