Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Pince
by Ryan Elvestaad Today at 00:27

» Étkező
by Theodore Miles Hudson Today at 00:07

» Szentpétervár
by Vitaly Rayt Yesterday at 23:50

» LaGuardia Reptér
by Noah L. Harwey Yesterday at 23:22

» Utopia Parkway
by Ryan Elvestaad Yesterday at 22:39

» Vitaly lakása
by Admin Yesterday at 18:19

» Terasz
by Erick Lamothe Szer. Aug. 15 2018, 22:22

» Forest Hills
by Admin Kedd Aug. 14 2018, 23:24

» Kinti medence
by Admin Kedd Aug. 14 2018, 23:21

» Kapu
by Lucius Evans Kedd Aug. 14 2018, 18:59

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Jazz lakása

    Share
    avatar
    Jazz Quinn

    Faj : Tündér
    Alfaj : Nimfa
    Rang : Alkotók
    Udvar (Királyság) : Független
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 317
    Foglalkozás : Üvegfúvó

    Jazz lakása

    on Vas. Márc. 11 2018, 15:33

    ..
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Jazz lakása

    on Kedd Márc. 13 2018, 23:14

    Rég voltam már Jazznél... Kezdtem úgy érezni, hogy túlságosan kötődik hozzám, ezért lazítanom kellett a pórázon. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez csakis a harapásom keltette függőség miatt van, és nincsenek mögötte érzelmek, legalábbis nem azok, amiket ő úgy gondolja, hogy érez. Ez a pár éjszaka (egész pontosan tíz) pont elég kellett hogy legyen ahhoz, hogy erre ő is rájöjjön. Bár bevallom, én magam is imádok inni belőle, ki ne imádna? De valahol meg kell húzni a határt, saját magam előtt is. Nekem se szabad túlságosan kötődnöm, mert az sose vezet jóra.
    Ülök a parkoló autóban, és bámulok felfelé az égre. Le van eresztve a tető, látom az eget, ami szürke, mint a füst. Akkora szmog van ebben a városban, hogy már esély sincs rá, hogy látsszanak a csillagok. Mindig ez van márciusban.
    Mégis minek húzom itt az időt? Elegem lesz magamból, kipattanok a kocsiból, és becsöngetek. Ismerem a járást, szóval amint beleszólok, és jelzem, hogy Marcus vagyok, beenged, én felsétálok, a zsebemben markolgatva a kocsikulcsot. Miért vagyok ideges? Fogalmam sincs.
    - Szia - köszönök végül neki karba font kézzel támasztva az ajtófélfát. Gyönyörűbb, mint ahogy emlékeztem rá, főleg a szemei. Azok mindig is elkápráztattak. Legszívesebben most azonnal megragadnám a derekát, a falnak tolnám, és addig csókolnám, míg van benne élet, de mégse mozdulok. Egyelőre.
    avatar
    Jazz Quinn

    Faj : Tündér
    Alfaj : Nimfa
    Rang : Alkotók
    Udvar (Királyság) : Független
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 317
    Foglalkozás : Üvegfúvó

    Re: Jazz lakása

    on Csüt. Május 17 2018, 21:48

    Minden jel arra utal, hogy nyugodt este vár rám. A szokásosnál korábban elhagytam a műhelyt, kivételesen nem töltöm odalent a fél éjszakát. A mai nem az alkotás napja. Éppen ezért megtehetném, hogy elhagyom a házat és szórakozás után nézek, de ehhez sem érzem megfelelőnek ezt az estét. Kimerült vagyok, és a lakásom magányára van szükségem a feltöltődéshez. Lassú, melankolikus dallamot pengetek a gitáromon, ahogy az egyik kényelmes sarokban ücsörgök a puha párnák és színes fátylak közt. Egzotikus illatok lengik körbe a szobákat a füstölőknek köszönhetően, amelyeket korábban meggyújtottam; a falakra és a plafonra aggatott fényfüzérek és a polcokon álló mécsestartók pedig hangulatos félhomályba burkolják a lakást. Minden nyugodt és csendes, mégsem bírok teljesen ellazulni. Valahol az agyam egy rejtett zugában izgalom szikrái pattognak, és képtelen vagyok levetkőzni az érzést, hogy valami történni fog. De mégis mi történhetne?
    Tudom, hogy csupán megbúvó vágyaim próbálják reménnyel eltölteni a szívemet, de az agyam tudja, hogy ennek nincs értelme. Semmi sem fog történni, ahogy tegnap sem történt és azelőtt sem. Éppen ahogyan az azt megelőző nyolc éjjelen sem történt semmi. A játéknak vége, és én vesztettem, mert hagytam magam elveszni a csábítás hamis erdejében. Ennyi évszázad után még mindig túl könnyen adom a szívemet.
    Felsóhajtok és elhúzom a kezem a gitár húrjaitól.
    Fáj.
    Érzem a méreg hiányát, összepréseli az ereimet, és nehézzé teszi számomra a légzést. A fizikai vágyódás kínzását mégsem bánom. Kihevertem már hasonlót, ismerem ezt az ürességet és fájdalmat és égetést. Ez az ára annak a néhány órányi önfeledt boldogságnak, amit a vámpírméreg okoz. Önszántamból vetettem magam alá ennek, a következmények pontos tudatában. Nem bánom az elvonási tüneteket. Ami viszont ezúttal melléjük jár…
    A bejárati ajtó felé kapom a tekintetem, ahogy megszólal a csengő. Hát mégis történik valami. Néhány kósza pillanatig üres tekintettel meredek a kaputelefon irányába, mielőtt leteszem a gitárt az ölemből és odasétálok, hogy felvegyem. Ismerős hang szólal meg a vonal másik végén, és már a puszta felismeréstől izgatott borzongás fut végig a testemen. Beengedem Marcust és kinyitom az ajtót, míg felér a lépcsőn. Hirtelen nem tudok mihez kezdeni, bénának és elesettnek érzem magam, akárhogy próbálom ennek minden fizikai jelét eltüntetni. A farmerom zsebeibe nyomom a kezeimet, és igyekszem lazának és érdektelennek tűnni. Hazudni nem tudok, ezért mindent el kell követnem, hogy a lehető legkevésbé hátrányossá ferdítsem az igazságot.
    Aztán ott áll az ajtómban és a puszta jelenléte elfeledtet velem mindent. Csak arra tudok gondolni, milyen gyönyörű, és mennyire hiányzott. Gyűlölöm, hogy ilyen könnyedén az ujjai köré csavart.
    - Szia! - viszonzom a köszönését, de már itt elakadok néhány pillanatra. Magamhoz akarom húzni és nem engedni el soha többé. Vágyom rá. A testem vágyik az érintésére, a harapására és mindarra a gyönyörre, amit a fizikai jelenléte adhat. A lelkem vágyik a közelségére, a szavaira, az elviselhetetlen, mégis bosszantóan szórakoztató humorára. Elvesztem.
    - Azt hittem, többet nem jössz - közlöm vele tárgyilagosan, tekintetemet az övébe fúrva néhány pillanatra. Aztán ellépek az ajtóból és beljebb invitálom. Minden porcikám reszket érte, a szervezetem túl régóta szenved a méreg hiányától, mégis kitartok és a szabályok szerint játszom. Nincs kötődés. Nincsenek érzelmek. Az egész csak üzlet.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Jazz lakása

    on Vas. Május 20 2018, 14:27

    Lazán és teljesen érdektelenül áll ott az ajtóban. Még csak el se mosolyodik. Persze neki van igaza, miért is kellene jókedvűnek lennünk?
    Egyáltalán minek jöttem ide? Azzal áltatom magam, hogy a vérére éheztem, és ezért, de persze én is tudom, hogy ennél sokkal többről van szó köztünk. Bármennyire is nem akarok foglalkozni ezzel, szembe kell néznem a tényekkel.
    Csakhogy mindig sokkal de sokkal egyszerűbb volt elmenekülni.
    - Ez volt a terv - felelem flegmán. Kicsit magasabb nálam, szóval felfelé nézek. Beismerem az igazat, bevallom, hogy nem akartam eljönni többet, de mégis itt vagyok, mert gyenge vagyok, és mert hiányzott. Jó, ezeket nem mondom ki szavakkal, de ez áll a háttérben.
    Félreáll az ajtóból, én pedig ellépek a faltól és átlépem a küszöböt. Rengetegszer voltam már itt, most mégis minden idegennek tűnik. Kényelmetlenül viszket a bőröm, zavarban vagyok és még a monológot is elfelejtettem, amiben tisztázni akartam a játékszabályokat.
    - Zavarok? - kérdezem meg inkább, hogy eltereljem erről a magam és az ő figyelmét is. Látom, elöl van a gitár, biztos gyakorolt.
    Megérintek néhány dolgot, mintha itt amúgy is minden az enyém volna, köztük Jazzel. Ez így is van, mégis miért én szégyellősködöm? Végül szembe fordulok vele, és megtalálom a hangom.
    - Ezerkétszáz éves vagyok Jazz. Szexfüggő. Odavagyok a véredért és a testedért. De undorodom a szentimentális érzelmektől. Egyszerűen már nem hiszek bennük, és minél inkább el akarják hitetni velem, hogy léteznek, annál kevésbé hiszem el. Dührohamaim vannak, féltékeny vagyok, cinikus és kezelhetetlen. Ennyi.
    Terveim szerint most erre mond majd valamit, összeveszünk, és én megyek. És akkor aztán tényleg lezárhatnak tekinthető ez az egész nem-kapcsolat.
    avatar
    Jazz Quinn

    Faj : Tündér
    Alfaj : Nimfa
    Rang : Alkotók
    Udvar (Királyság) : Független
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 317
    Foglalkozás : Üvegfúvó

    Re: Jazz lakása

    on Szer. Május 23 2018, 00:00


    Megerősíti a feltételezésemet, amivel egyáltalán nem okoz meglepetést. Pontosan tudtam, hogy így tervezte. Viszont ez felvet egy új kérdést.
    - Mi változott? - szalad ki a számon, ahogy ellépek az ajtóból és ezzel beljebb engedem a lakásban. Nem is tudom, milyen választ remélek, de abban biztos vagyok, hogy semmi olyat nem fogok kapni, aminek lenne okom örülni. Marcus nem az a fajta, aki kinyilvánítja az érzelmeit. Ha hiányoztam is neki, sosem vallaná be. Igaz, a helyében én sem tenném. Nem teszem.
    Becsukom az ajtót mögötte, majd követem a nappali felé. Mágnesként vonz magához, nagyon nehéz megállnom, hogy ne vessem rá magam azonnal, de egyelőre bírok magammal. A sietség nem vezet sehová. Egy sakkjátszmát nem szabad elhamarkodni.
    - Te sosem zavarsz - lépek hozzá közelebb, így már csak a fél szoba választ el minket egymástól. Lassan közeledem hozzá, mint egy lopakodva vadászó nagymacska. Csak szép óvatosan, lépésről lépésre. Figyelem, ahogy megérint dolgokat, birtokba veszi a teret. Ennek talán zavarnia kéne, de én inkább örülök neki. Mindenre ráragad egy kicsi az energiájából, amihez hozzáér, és ezért azután is érezhetem a jelenlétének vibrálását, miután elmegy.
    Már majdnem épp mögötte állok, amikor rám emeli a tekintetét és beszélni kezd. Végighallgatom a monológját, próbálom eldönteni, hogy mi a célja ezzel. Semmi újat nem mond, a szavak elsődleges jelentése nem számít. Ennél mélyebben kell keresnem, érezni a mondatok mögött megbúvó szándékot és ennek megfelelően reagálni. Mikor befejezi, néhány másodpercig várok, hagyom ülepedni a szavakat.
    - Csak ennyi? - mosolyodok el végül, miközben lépek egy utolsót, ezzel nullára csökkentve köztünk a távolságot. Az egyik kezem a derekára csúsztatom, míg a másik finoman siklik az arcára.
    - Én nem látom, hol van a probléma - súgom neki, olyan közel hajolva hozzá, hogy az ajkaink alig néhány centire vannak egymástól. Aztán nem bírom tovább, engedek a vonzásnak és megcsókolom. Határozott vagyok, de nem vad, finoman bánok vele, nem esek úgy neki, ahogy fél perce legszívesebben tettem volna. Ha nem beszélhetek érzelmekről, inkább megmutatom neki. Sakk.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Jazz lakása

    on Szer. Május 30 2018, 22:25

    Mindig, mindig felteszi a kellemetlen kérdéseket. Hát természetesen! A tündér mindenit neki. Attól még, hogy ő őszinteségre van kárhoztatva, nekem nem kell állandóan igazat beszélnem. Persze a legtöbbször nem is hazudok. De általában nem szívesen teregetem ki a lelki szennyesemet, már ha van nekem egyáltalán olyanom. Nem szennyesem - az akad bőven -, hanem lelkem.
    Talán már rég nincs.
    Ennek értelmében a "mi változott" kérdésére csak egy nagyon ronda, nagyon mérges pillantást vetek rá. Mégis mi változott volna... A körülmények meg a holdállás? Valójában bele se akarok ebbe gondolni, mert olyan dolgok változtak meg, amikről nem vagyok hajlandó tudomást venni.
    Érzem, hogy a sarkamban van. A jelenléte olyan, mintha örökké vibrálna körülötte a tér, vonzza a tekintetem, és most még ez is szörnyen bosszant, ugyanis csak azt bizonyítja, ami változott. Bennem.
    Végül kifakadok, mint egy túl soká fertőződött seb valahol mélyen, ő pedig csak bámul rám azokkal a cirmos szemeivel, és úgy érzem, mintha átvilágítana egy röntgensugárral. Mindig így néz, én pedig egyszerre akarok elbújni a szemei elől, és fürdőzni a tekintetében. Mindent tud, megért szavak nélkül, és otthon érzem magam, mikor rám néz. Elszorul a torkom és kiszárad a szám, ő meg csak egyre és egyre közelebb ólálkodik. Már lassan a bőröm alatt is ő van, belém ért, gyökeret vert, és most már nem megy sehová.
    És én nem is akarom.
    Mégis akkor miért nézek rá ilyen bosszúsan, miért morgok bele a csókba, és miért vetek neki véget olyan kínzóan hamar? Játszma lenne, valami eszeveszett és mazochista sakkparti, ahol ha ő lép egyet előre, én lépek egyet oldalra?
    - Remélem nem gondolod, hogy ezzel most levettél a lábamról! - Ugyanis nekem nem a szád kell, nekem nem csak a szád. Mindened. - Talán nem hallottad, amit mondtam? Mert ha ez így van, akkor szedd ki a makkokat a füledből, és töröld le a pókhálót a szemed elől.
    Pontosan úgy ellenkezem, mint egy tizenöt éves fruska. Nevetséges, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy csak úgy legyint erre az egészre, hogy a gondosan felépített vádbeszédemet egyszerűen csak félresöpri az asztalról, és ráadásul minden reakciója annyi, hogy megcsókol.
    És még hogy csókol... Szemét, káprázatos, lélegzetelállító hülye tündér.
    - Én veszekedni jöttem ide. Ugyanis ha velem akarsz lenni, csak velem, akkor véget kell ennek vetnünk. Tudod, ugye? - kérdezem flegmán, még mindig a karjaiban, de most már végre megfogom a kezét, és végigsimítok a karján.
    Csodálatosan izmos a karja, pont annyira, amennyire szeretem. Minek keresek még mindig kifogásokat? Inkább szexelnünk kéne.
    avatar
    Jazz Quinn

    Faj : Tündér
    Alfaj : Nimfa
    Rang : Alkotók
    Udvar (Királyság) : Független
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 317
    Foglalkozás : Üvegfúvó

    Re: Jazz lakása

    on Vas. Jún. 17 2018, 23:41


    Néhány pillanatra érzem, ahogy ellazul a karjaim közt, hogy belefolyik a csókba, hogy átadja magát mindannak, amit jól tudom, hogy mindketten érzünk, de egyikünk sem mondaná ki soha. Az a pár másodperc jelent mindent, a kósza pillanatok, mielőtt lenne ideje gondolkodni és úgy dönteni, hogy mégis ellenáll. Elhúzódik tőlem, az ajkai bizsergető ürességet hagynak maguk után. Miért kell ennyire kitartónak lennie? De a sakkban fő a türelem és a megfontoltság, ezért nekem is állhatatosnak kell maradnom. Hiszen a mi játékunk igencsak hasonló mederben folyik.
    - Mindent hallottam. Kristálytisztán. De semmi amit mondtál nem változtat azon, hogy mennyire akarlak. Nem mondtál semmi újat, Marcus. Semmi olyat, ami eltántoríthatna.
    Szorosabban fonom köré a karjaimat, ezzel adva nyomatékot a szavaimnak. Tudom, hogy még mindig nyerésre állok, hogy csak a látszat kedvéért zsörtölődik. Ha komolyan gondolná, nem csak a szavai ellenkeznének. Ha valóban el akarna lökni magától, akkor megtenné, és nem simulna olyan kényelmesen az ölelésembe, nem nézne rám olyan vágyódással, nem érezném az egész lényét egyre felém húzódni. Tudom, mikor vagyok kívánatos és ez épp az a pillanat.
    - Tudom, Marcus. De ugyan miért akarnék csak veled lenni? Nem a tiéd az egyetlen kívánatos test a világon. Még csak a városban sem. Rengeteg más lehetőség áll előttem és nem kívánom elszalasztani őket. A test örömeit meg kell élnünk… - de a lelkem a tiéd. Az csakis a tiéd. És azt akarom, hogy te is nekem add a tiédet.
    Az ujjaim lustán siklanak le, majd fel a hátán, marasztalóan cirógatom, nem akarom, hogy akár egy centivel is távolabb kerüljön tőlem. Nem. Én még közelebb akarom tudni őt magamhoz. Ismét odahajolok hozzá, akarom, hogy érezze a lélegzetemet az arcán. Akarom, hogy tudja, hogy mennyivel gyorsabban ver a szívem, csak mert itt van velem. Akarom, hogy tudjon mindent anélkül, hogy ki kéne mondanom.
    - De mi lenne, ha most inkább hagynánk a beszédet? Sokkal érdekesebb dologra is használhatnád azt a csinos szádat… - súgom az ajkaira, hátha ezzel végre megnyerem magamnak, legalább ma éjszakára. Tisztában vagyok vele, hogy még néhányszor meg fogjuk vitatni ezt, de mára elég volt. Kell nekem. Most. Nem bírom tovább nélküle.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Jazz lakása

    on Hétf. Júl. 02 2018, 22:58

    Nem mintha hű de szerelmes lennék hirtelen belé, de tud csábítani, az egyszer biztos. És engem is mindig újra és újra elcsábít azokkal a cirmos szemeivel és a tündér-frivol kis mosolyával.
    Hallom a hangját, édes, mint egy balzsam, főleg azzal a tudattal átitatva, hogy Jazz nem tud hazudni. Akar. És nem tudom eltántorítani.
    Hagyom, hogy mágikus aurája egyre és egyre közelebb vonzzon magához, a szám a szájával akar kokettálni, lágyan súgni, érinteni és simulni, de ő csak beszél és beszél. Hát minek ez a rengeteg szó? Még akkor is, ha épp a kéjhajhász életről mesél, amivel egyébként száz százalékosan egyetértek.
    - Miattam ne szalassz el semmit - helyeselek, sőt bátorítom is arra, hogy menjen és élvezze ki örökké gyönyörű és örökké fiatal testét, ahogy én magam is teszem. - De első akarok lenni a szeretőid közt. Az első, akihez rohansz, ha hív - szabom meg az egyetlen feltételemet.
    Igen, szeszélyes vagyok, és általában farkas éhes, és nem tudom megvárni, míg végez az egyikkel, hogy majd én csak utána... nem. Az éjszakák végesek, és ő kell nekem.
    Kacér kuncogással felelek felhívására, és az emlegetett csinos kis szám az övére csókol végre valahára, ízlelgetve és játékosan, hogy utána elhúzódhasson, és el kelljen kapnia. De ebből hamar, ó nagyon hamar kifulladásig tartó igazi és szomjas csók válik, mert Jazzt nem lehet csak úgy kóstolgatni, őt fel kell falni, teljesen, egészen.
    - Mondd, hol haraphatlak meg ma éjjel? - súgom két csók közt, a kezem az arcára, majd a nyakára, végül a mellkasára és hevesen dobogó szívére simítva. Ő forró és élő, én hideg vagyok és örökké fázom. Fel kell melegtenie. Meg kell etetnie.
    Békülékenységem jele, hogy felajánlom neki a választást. Azonban elég egyetlen pillanatra a bőrébe vájnom a szemfogaimat, köztünk elszabadul a pokol. Talán ez annak az eredménye, hogy ilyen soká várattuk egymást. Ha ennek az a vége, hogy a rákövetkező együttlét ilyen elképesztően szenvedélyes, mindent elsöprő és teljes mértékben kielégítő, akkor esetleg máskor is be kellene iktatnunk tíznapos szüneteket. De áh, nem - ezt magam se gondolom komolyan. Nem bírnám ki még egyszer. Nem igazán vagyok az önmegtartóztatás királya.
    Az a legszebb, hogy nem is tudom, hol vagyunk, miután végzünk. Jazz lakásának szinte minden sarka alkalmas a szexre, olyan, akár egy csodálatos luxus bordély kizárólag nekem és néha a többi vendégnek, de elsősorban nekem. Ezúttal egy kanapé szerű rattan bútoron heverünk egymás karjaiba gubancolódva, párnákat széttúrva. Egy pár árnnyal ölelem még magamhoz, miközben fél kezemmel az arcát cirógatom.
    - Kár lenne ezt valaha is abbahagynunk.

    Ajánlott tartalom

    Re: Jazz lakása


      Pontos idő: Pént. Aug. 17 2018, 02:29