Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Today at 00:53

» Fangtasia
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 22:21

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 09 2018, 22:30

» Freshkills Park
by Admin Vas. Nov. 25 2018, 19:40

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Vas. Nov. 25 2018, 19:20

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Riverdale Avenue

    Share

    Riverdale Avenue

    on Pént. Jan. 16 2015, 12:09



    A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 01 2015, 17:19-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Jan. 25 2015, 23:17

    //Edzés után...//

    *Még vizes hajjal lép ki az ajtón, nem néz vissza. Az arca kőmerev maszk, ha hallja is a reakciókat, amiket jelenléte - s távozása - kiváltott, nem törődik velük. Ő megtette, amit akart: eljött, beiratkozott, és futott. Oké, ez a James egy kicsit bezavart az eredeti számításokba, de megbirkózik vele. Eddig minden edzőteremmel megbirkózott, legalábbis annyi időre, ami kellett. S ha majd innen is kivágják, sebaj. Van még elég konditerem New Yorkban. Addig viszont kiélvezi a helyzetet. Az utcán végre fellélegezhet, és titoktalanul nyújtózkodik egyet, élvezve a sajgást és feszülést minden izmában. Ezért volt itt, ezt kereste. S nem elég, hogy fizikailag feldobva érzi magát (most még legalábbis - majd ha az adrenalin és egyéb hormonok hatása elmúlik... addig jó lesz hazaérnie, hogy ott tudjon elterülni), de lelkileg is helyrerázódott kicsit, elmúlt a reggel óta kísértő feszültség. Körülnéz, s még a lepusztult környék miatt sem hagyja zavartatni magát, miközben helyreigazítja tincseit. Meglepve veszi észre, mennyire leizzadt, pedig mindig ez van, csak közben sosem érzi, teljesen elmerül a mozgás adta világban. Fütyörészve indul neki az utcának, bár a zsebében azért a kulcsaira fonódnak az ujjai, biztos ami biztos. Nem mintha feltűnően lenne öltözve (továbbra is csizma, melegítőnadrág, kabát, sál, sporttáska), viszont a sminkje feltűnő és kifogástalan (a vízálló kencék csodája, plusz az edzés utáni pipereigazításé!), és különben is, az ördög nem alszik.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Kedd Jan. 27 2015, 20:32



    Lucy
    Sophia



    Nem vagyok vidám. Nem azt mondom, hogy kifejezetten szomorú vagyok, de meglátszik rajtam az idegesség, ahogy a boxclubhoz közeledem. Mondhatná a világ, hogy egyem, amit főztem és én eszem is, de ettől még nem lesz finomabb ízű az a kenyér.
    Világoskékre koptatott, térdénél szakadt szárú farmert viselek, beletűrve egy fekete bakancs szárába. Krémszínű kabátom alól más nem látszik ki, így egyéb színt nem képvisel rajtam semmi, hiszen a kötött sálam és sapkám is fekete színben pompáznak. Ha ugyan a feketetét színnek lehet nevezni egyáltalán. Nem elmélkedtem soha ilyesmiken és nem is eztán fogok belekezdeni.
    Megállok a járda házfalhoz közelebbi szélénél, leguggolok, hogy bekössem a bakancsomat. Mivel némi szájhúzás mellett edzeni készülök a clubba, így nem retikült - bár én és a retikülök sem vagyunk egy lapon említhetőek, hisz minden táskám igen méretes - hanem egy nem túl nagy sporttáskát hurcolok, amit Bronx ide vagy oda a cipőkötés közepette a földre helyezek magam mellé. Persze kezem bele van fonva a fülébe, nehogy valaki felkapja mellőlem, ugyanis semmi kedvem futni a delikvens után. Nem vagyok az a futóbajnok, s nem is szeretem.
    Amidőn felegyenesedem, meglepetéssel találom szembe magam egy ismerős arc képében. Megeresztek egy mosolyt Lucy irányába.
    - Szia!
    Köszönök rá. Határozottan nem akarok orvosaként viselkedi, egyetlen tekintetvillanásom sem árulja el, hogy ilyesmi szándékaim lennének. Felpillantok rá, majd az irányt lesem, amerről érkezett.
    - Edzeni voltál?
    Kérdezem. Lehetett máshol is, nem erről van szó. Épp csak.. nem is tudom. Valahol örülnék neki, ha a válasza az lenne, hogy igen.


    A hozzászólást Lucy McCormack-Montgomery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 11 2015, 22:57-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Csüt. Jan. 29 2015, 21:26

    [Ezdés után - váratlan találkozás]

    *Annyira elmerült az érzékletei vizsgálgatásába, meg - természetesen! - némi kalóriaszámlálásba, hogy Lucy jelenlétét csak akkor veszi észre, amikor a másik ráköszön. Egy pillanatig zavartan pislog, hogy ki ez, mi van, aztán beugrik. Az idegesítően sokat kérdező doktornő. Az arca megnyúlik egy pillanatra - finoman szólva nem örül az újabb találkozásnak -, aztán rendezi sorait és vonásait, még mosolyt (ha nem is túl széles mosolyt) is erőltet magára.*
    - Üdvözlöm *felel kimérten, de azért udvariasan. ~A fene egye meg, hogy lehet ilyen pechem? Követ, vagy mi a fene?~ dohog magában közben. Visszafelé pislog az ajtóra, ahonnan épp kilépett, aztán a nőre.* - Hogy? Ja, igen. Edzeni. Mármint futni. Igen *hebeg kissé meglepetten, aztán nyel egyet.* - Maga is ide jár? *mutat a McCormack felirat felé. ~Könyörgöm, mondd, hogy nem, istenem, ne küldd a nyakamra...!~ fohászkodik hang nélkül. Persze ha igenlő választ hall, akkor késztetést érez, hogy tovább kérdezősködjön.* - És mikor szokott jönni? Mármint hogy fér ez bele egy orvos időbeosztásába? És miket szokott csinálni? *lopva végigméri a nőt. Mit is mondott James, királylányok a túloldalon? Nem tudja elképzelni Lucyt ebben az edzőteremben. Igaz, ránézésre róla is bárki ugyanezt mondaná...*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Csüt. Jan. 29 2015, 22:41



    Lucy
    Sophia



    Kifejezett szerencse, hogy nem vagyok ma az észlelés legmagasabb fokán. Mindig eltompulok már előre, amikor Damienhezh készülök, pontosan azért, hogy ne tudjon a padlóra küldeni. Lefekszem én magamtól, mert nem akarom megszerezni neki azt az örömet, hogy megtiporjon.
    - Itt nem vagyok az orvosod.
    Szalad ki a számon az „üdvözlöm”-re a reflexió. Nem, mintha én nem tegeztem volna le az első találkozáskor, ha az orvosa voltam, ha nem. Akkor sem szándékoztam udvariatlan lenni és most sem, a cselekedeteimnek és mindannak, amit mondok általában megvan az oka. Általában. McCormack a bizonyíték arra, hogy sajnos nem mindig.
    - Ha esetleg lenne kedved tegeződni..
    Hagyom függőben. Majd eldönti, hogy mit akar.
    Megrázom a fejemet, szinte kiül arcomra az „inkább a halál!” kifejeződése, csak az utolsó pillanatban tudom visszanyelni és mosollyá formálni a fintoromat.
    - Túlzás lenne kijelenteni, hogy idejárok. Csak akkor jövök, hogyha idegesíteni szeretném a férjemet. Itt..
    Bökök én is a tábla felé, mely a McCormack-ot hirdeti.
    - ..edzősködik.
    Egyelőre nem kérdezek rá, hogy találkoztak-e. Megtehetném és nem a féltékenység kérdeztetné velem, az is bizonyos. Rosszul hangzott kimondani azt is, hogy férjem, a nevére azért nem térek rá azonnal, mert egy falat keserű pirula után nem megy le a torkomon a következő.
    Apró sóhaj szakad fel mellkasomból.
    - Táncolok, leginkább. De azt nem itt. Ez cseppet sem alkalmas a versenytáncra.
    Válaszolok erre, majd gondolok egyet, s vállvonva befejezem, amit elkezdtem az imént.
    - A Dr. McCormack-Montgomery túl hosszú lett volna legutóbb, így nem közöltem veled az asszonynevemet.
    Így talán már érti, hogy nem csak simán edzeni jövök. Mondjuk az szöget üthet a fejébe, hogy miért is nem telik meg hangom szeretettel, ahogy hitvesemről – jesszus! brr. – beszélek.
    - Régóta jársz ide?


    A hozzászólást Lucy McCormack-Montgomery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 11 2015, 22:57-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Csüt. Jan. 29 2015, 23:53



    Lucy
    Sophia




    - Öhm... *reagál bőbeszédűen, értelmesen. A kórházban Lucy még nem úgy tűnt, mint aki csak úgy annyiban hagyja a dolgokat, így a kissé paranoiás Sophia azonnal csapdát szimatol a kijelentésben. Naná, Lucy most ezt mondja, közben meg megfigyel és elemez mindent, aztán utólag előáll mindazzal, amit kiokoskodott. ~Nem, Doktornő, ebből nem eszel!~ határozza el Sophia, hogy cseppet sem fog lankadni a figyelme.* - Nos, igen, az nagyon... jó lenne *hebeg még egy kicsit a tegezés felajánlására, és a végére most először őszintén elmosolyodik. A tegeződés közvetlenebb formula, jobb kapcsolatot sejtet, s ez tudat alatt talán visszahat majd Lucy viselkedésére is, hogy kevésbé gyanakvó legyen a lánnyal szemben... Sophia kis híján felsóhajt. Gondolhatott volna erre hamarabb is. Lehet, hogy az ilyen apróságok nem számítanak sokat, de sok kicsi sokra megy...* - Köszönöm *teszi még hozzá udvariasan. Szívesen mondaná a másik nevét is, de arra már az istennek se tud visszaemlékezni. Mással volt elfoglalva reggel.*
    - Férjedet? *kerekedik el a szeme kissé, és gondolatban visszapörgeti az itt töltött időt. Túlzás lenne azt állítani, hogy alaposan megfigyelte volna a tisztelt közönséget, de ettől függetlenül senki nem jut eszébe, akit látásból el tud képzelni a dokinő mellé. Na jó, a többségről általában azt sem tudja elképzelni, hogy egy értelmes felnőtt nője legyen. Persze, ha egy edző... na de, nem feltétlenül van rájuk kiírva, hogy éppen vendégek avagy itteni dolgozók, és az egy Damien kivételében senki nem mutatkozott be neki, így ez nem sokat segít a lánynak. Egyszerűen a bentiek közül senkit nem tud elképzelni Lucy férjeként. A gondolkodás közben kicsit megcsóválja a fejét, ő maga észre sem veszi a mozdulatot.* - Nos, ez ööö... *Vajon mit illik ilyenkor mondani?? Sophia teljesen tanácstalan. A nő még csak nem is olasz, hogy szimplán gratuláljon. És nem is úgy hangzott, mintha nagyon lelkes lenne...* - Biztosan nagyon érdekes lehet, hogy mindketten emberekkel dolgoztok, meg minden *próbálja diplomatikusan megfogalmazni, hogy tök elveszett a szituációban. Végtére most nem a családjával, sem az egyetemi haverjaival van...*
    - Tánc, igen, az nagyon érdekes *kezd bólogatni rögtön, amint úgy érzi, ismerősebb vizekre értek. A táncokban nagyjából otthon van.* - Állandó partnered van, netán versenyzel is vele, vagy csak ahogy sikerül? *vált csevegő hangnemre, de közben a szeme sarkából már az utca végét is figyeli. Letudja a kötelező köröket, aztán megy is. Most először hálás Damiennek, amiért nem hagyta, hogy halálba hajtsa magát. Normális esetben nem merné megkockáztatni, hogy itt ácsorogjon, mert félne az edzés utáni K.O.-tól, ami rendszerint rátör - és amit célszerű már négy fal között, biztonságban kibekkelni. Most kevésbé fenyegeti ez a veszély.*
    *A név először nem esik le neki, aztán, némi késéssel eltátja a száját.* - MI? *hüledezik.* - Azt akarja... akarod mondani, hogy ez az edzőterem a tiéd, mármint a tiétek?! *kicsit hevesebb, mint szerette volna, de nem érti, hogy lehet ilyen balszerencséje. Hogy éppen az edzőterem-tulaj dokinő találja be az érdeklődésével, és őt a csoporttársa pont ebbe az edzőterembe irányította! Ne felejtse el kitekerni az illető nyakát, ha ebből valami galiba lesz... Szörnyű! És most már kiváltotta a bérletet, maradnia kell, nem dobhat ki az ablakon ennyi pénzt - az meg teljesen esélytelen, hogy ne járjon. Inkább a halál.*
    - Nem igazán, illetve, ma voltam először... kipróbáltam a helyet *vallja be, még mindig kissé megsemmisülten, gondolatban tovább elemzi a helyzetet és a lehetőségeit.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Csüt. Feb. 05 2015, 23:14



    Lucy
    Sophia



    Mivel nem tudom, hogy nem emlékszik a nevemre, így nem is tudok segíteni rajta azzal, hogy felhomályosítom. Rámosolygok és részemről le van zárva a téma, tegeződünk, jobb ez így.
    - Igen. – válaszolok a visszakérdezésére. Igyekszem minden kelletlenséget eltüntetni a hangomból, elvégre az ember szereti a férjét, nem? Én is szeretném, hogyha Carlisle lenne az, de neki nemet mondtam, aztán meg most tessék, itt van ez a majom, akit Vegasban szedtem össze, s még csak arra sem emlékszem milyen szöveggel szólított le.
    - Persze, nagyon érdekes. – hagyom rá. Gőzöm sincs, hogy DJ miképpen foglalkozik emberekkel, amit én láttam belőle, az köszönöm szépen, de nem kell kategóriás.
    - Van állandó partnerem, de már nem versenyeztünk egy ideje. Régebben igen, egész szép eredményekkel, de aztán megsérült a lába és vissza kellett vonuljunk amíg meg nem gyógyul. – magyraázom. mondhatnám, hogy meg jött a rezidensség, állandóan fáradt voltam, a bátyám barátnője lebénult, Carlisle meghalt.. nem, ez mind csak kifogás. Nem versenyzünk, mert nem. És éppen Bright az, aki rágja a fülemet, hogy folytassuk, szóval a leggyengébb láncszem én vagyok.
    - A férjemé. – határolódom el az ingatlanjaitól és az ingóságaitól teljesen. Érthető ez úgy, hogy házassági szerződést írtunk, vagy akármit. Nem ez az ok, egyszerűen csak nem vagyok olyan „ami az övé az azh enyém is” hangulatban, ha nem vesszük a közös idegbajunkat ennek a házasságnak kapcsán.
    - Kivel edzettél? – kíváncsiskodom. Lám, nem csak Sophiának a kenyere a csevegő hangnem és a kérdezősködés. Inkább én kérdezzek, mint engem kérdezzenek.


    A hozzászólást Lucy McCormack-Montgomery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 11 2015, 22:57-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Szomb. Feb. 07 2015, 12:03


    Lucy
    Sophia



    - Öhm... *Kissé tanácstalanul megvakarja a fejét, és bár próbálkozik, nem tudja elrejteni, hogy halovány fogalma sincs, mit kezdjen ezzel a helyzettel. Lucy hallhatóan nincs oda a családi helyzetéért, de ehhez aztán Sophiának az égvilágon semmi köze nincsen... és nem is akarja, hogy legyen. Épp elég neki a családból az, amit Lakewoodban átélt, nem vágyik mások problémáira. Nem egy irgalmas szamaritánus típus...*
    - Ó, jobbulást neki! Remélem, semmi komoly. Gondolom, seperc alatt rendbehozzák az orvosok... *a végét kissé negédes mosollyal teszi hozzá. Hiszen Lucy is a Sophia által kissé megvetett orvoscéh tagja, ugyebár.* - És mikor folytathatjátok majd a gyakorlást?
    - Értem *jegyzi meg csendesen, ámbár nem igazán érti. Az ő szülei soha, semmire nem jelentétték ki, hogy enyém-tiéd, mindig minden közös volt. Na jó, majdnem minden. Ha az apja szeretője kiderült volna, azt valószínűleg még Manezzi mama se dobta volna be a közösbe. De ezt a mentalitást azért a gyerekek is megkapták rendesen. Sophia mindig is örült, hogy nem volt lánytestvére, akitől féltenie kellett volna a cuccait. Az anyja akart volna egy hugicát, csak hát... nem jött össze. Szerencsére! A kérdésre felnéz a gondolatai közül.*
    - Jamesszel *vágja rá azt a nevet, amin az edző először bemutatkozott, feltételezi, így ismerik többen. A Damient, amit Sophia használ, csak utólag tette hozzá, így a lány is ezt a sorrendet szándékozik betartani.* - Egész rendes volt *teszi hozzá elmélázva. Végtére neki köszönhető, hogy most itt tud állni és édelegni a dokinővel... s még azt a szívességet is megtette neki, hogy kukába vágta a vacsiját. Utólag persze ennek Sophia örül, mint majom a farkának. Újabb indok, miért nem kell ennie ma.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Szomb. Feb. 14 2015, 20:26


    Lucy
    Sophia



    - Köszönöm, már túl vagyunk rajta. Gyógyultnak van nyilvánítva, hála az orvosok szakszerűségének. - veszem én is az adást, s válaszolok éppen így. Nem ma másztam le a falvédőről, Sophiával legutóbb se volt egyszerű, hát amint megláttam máris felvérteztem magam. Nem ellene, hanem mondjuk inkább úgy, hogy hozzávérteződtem. Akármilyen nyelvtanilag helytelen kifejezés is ez, így történt.
    - Tulajdonképpen akármikor, amikor az időnkbe belefér. - mosolyodom el. A helyes válasz még ehhez hozzáfűzve a "nem tudom" lenne, hiszen tényleg nincs fogalmam róla. Ha akartuk volna, már megtehettük volna. De közbejött Honora, Carlisle halála, Damien.. bonyolult. De jó kifogás sose rossz, ahogy szokták mondani.
    Ha ennék, akkor megint torkomon akadna a falat. Főleg úgy, hogy jellemzést is mond nekem a név mellé. Nem tudom visszafogni a nevetésemet.
    - Nahát! Neked sikerült megmutatnia a lehengerlő stílusát is? - kérdezek vissza kedélyesen, egyelőre még nem téve említést arról, hogy az emlegetett személy lenne a férjem. Halványan megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy esetleg meg kéne tegyem, de erősebben és hangosabban suttog a kis ördög a vállamon, elnyomja az angyalt a másik oldalamon.
    - És miben nyilvánult meg kedvessége? Nem dobott egyből a mamlaszai közé? - célzok ezzel a fantasztikus boxolókra. Hangomból süt az utálat irántuk. Vagy ez Jamesszel szembeni "szeretetem" kivetülése lenne? Nem varrok rá gombot, hát más se tegye.


    A hozzászólást Lucy McCormack-Montgomery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 11 2015, 22:50-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Feb. 15 2015, 14:06


    Lucy
    Sophia


    - Hát... az jó *toporog zavartan. Mit csináljon, mit csináljon? Gőze sincs. Túl sok mindent szeretne egyszerre: megfelelni a szüleinek azzal, hogy az ő jólnevelt kislányuk marad, megfelelni Lucynak azáltal, hogy normálisnak mutatja magát, megfelelni magának azzal, hogy képes kezelni a helyzetet, de leginkább megfelelni a démonainak is azzal, hogy megőrzi a titkait - ez nagyjából egyenértékű azzal, hogy faképnél hagyja a másikat. Egyik vágya sem egyeztethető össze bármelyik másikkal, de nem is tud dönteni közöttük.* - Remélem, hamarosan már láthatlak versenyezni *szalad ki a száján, majd elsápad, amikor felfogja, mit is mondott. ~Jézusom, Sophia!~ korholja magát azonnal. Ő egyáltalán nem akarja Lucyt még egyszer látni! Különben is mit keresne ő egy táncversenyen?! Mi jött rá, hogy ezt mondta?! Miközben azonban saját ekézésével van elfoglalva, elmulasztja észrevenni, milyen hatással van a kimondott név a másikra.*
    - Hát, elég erős személyiségnek tűnik *mosolyodik el az emlékre akaratlanul. A nyilvánvalót már nem teszi hozzá: Sophiához kell is ez a tulajdonság, különben a fejére nő bárkinek. Ahogy azt megtette például az apjával. Nem is miatta költözött el otthonról rohamsebességgel, hanem az anyja miatt, akitől makacsságát minden bizonnyal örökölte. Bővebb jellemzést Damienről viszont egyelőre nem adna, lévén először találkoztak, s a lány tisztában van vele, hogy kettejük kapcsolata viharosnak ígérkezik. Már csak a holnap rá váró étkezési terv fényében is... S míg ezeket le nem meccselik, az isten se lehet megmondhatója, hogy a lány utálni vagy imádni fogja újdonsült edzőjét. Esetleg mindkettő vagy egyik sem.*
    - Már mért lennének az ő mamlaszai? *akad fenn egy pillanatra a megfogalmazáson, aztán már lép is túl a dolgon.* - Egyébként semmi ilyesmi. De képes volt rávenni, hogy ugrókötelezzem vele, ami... azt hiszem, elég lenyűgöző teljesítmény *ismeri el. Mármint az lenyűgöző, hogy képes volt Sophiát bármilyen indokkal (igaz, jórészt fenyegetéssel) kimozdítania a komfortzónájából... ritka ám az ilyen. El is mosolyodik, nosztalgikusan.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Szer. Márc. 11 2015, 22:55



    Lucy
    Sophia



    Megdöbbent a kedvessége. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem tudom hová tenni ezt a hirtelen jött reménykifejezést, de akármennyire is legyen furcsa és zisgerileg „mi a fene?” mégis megmosolyogtat és felmelegíti szívemet.
    - Szívesen venném, ha egyszer eljönnél egy versenyre.
    Jegyzem meg még mindig mosollyal, s igen, naivnak bélyegezhet a világ, de nem gondolom, hogy hazudott volna. Akármennyire is kapargatja a tarkómat belülről, hogy itt valami nem gömbölyű, mégis így reagálok, mert ez jön belőlem. Ha idegesítő is vagyok, ha heves, ha temperamentumos, legtöbbször csak simán kedves. Nem szeretek senkit bántani.
    - Az nem kifejezés, hogy erős. Lehengerlő, mint agy buldózer.
    Húzom el a szám. Ennyit arról, hogy messzemenőkig kedves vagyok. Nem mindenkivel és nem mindenkit illetőn.
    - Miért lenne az nagy teljesítmény? Nem szereted az ugrókötelezést?
    Kérdezek rá. A mamlaszokra csak megvonom a vállamat.
    - Azért, mert ő vezeti a helyet. Aki itt edz vagy boxol a keze alatt, az az ő mamlasza. Tisztelet a kivételnek persze.
    Hogy itt Sophiára célzok vagy csak úgy udavriasságból teszem hozzá? Teljesen mindegy, én magam sem kutatom az okokat. Még mindig érdekel az ugrókötelezés kérdésköre, ezért nem fejtem tovább a témafonalat.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Hétf. Márc. 16 2015, 15:10



    Lucy
    Sophia



    *Egy pillanatra ajkába harap, s de nem hazudtolja meg magát: visszamosolyog Lucyra.* - Hát persze, csak... szólj majd, hogy mikor, meg hova. New Yorkot ilyen szempontból egyáltalán nem ismerem... *feleli, közben már azon jár az agya, mire hivatkozva fogja lemondani az eseményt. Vizsga? Áh, ki az a hülye tanár, aki este vizsgáztatna?! Tanulószoba? Azt ki lehet hagyni... talán valami szakkör, vagy tanfolyam inkább, azok fizetősek, mindenki megértheti, hogy nem akarja pazarolni a pénzét diákként. Ugyanakkor... nem tagadhatja le azt a különös, kellemes bizsergést, ami végigfutott a gerincén a lehetőség miatt. Hiszen pár éve még ő is fél életét reflektorok fényében töltötte: akár a kifutón lejtett végig, akár a csapatnak szurkolt, akár (még régebben) balettozott, megszokta, hogy az ő mozdulataira szegeződnek a tekintetek. Bár nem vágyik vissza a "világot jelentő", számára jobbára immár rémisztő deszkákra, a lehetőség, hogy most a másik oldalról vegyen részt egy ilyen eseményen, izgalmat ébreszt benne. S rég volt, hogy bármi képes lett volna jó értelemben kizökkenteni egykedvűségéből... Így aztán a kezdetben kényszeredett mosoly egyre őszintébbé válik ajkain, míg gondolatai egymást kergetik a fejében, végül rájön: ha lesz is lehetősége lemondani a meghívást, nem fogja megtenni. Ki tudja... talán még élvezni is fogja.*
    *A jellemzésre felkuncog.* - Így is lehet fogalmazni *ismeri el, bár még kevéssé tapasztalhatta meg az edző ezen ismérvét, de nem kétli létezését. Maga is érezte benne, s azt is tudni véli, hogy fog ő még találkozni ezzel az oldalával újra. Kihívás lesz...*
    - Nincs vele különösebb bajom, csak... nem azért mentem. Futni szeretek. Nem szoktam mást csinálni *magyarázza halkan, elgondolkodva. Oda sem figyelve nyújtózik egyet, érzi a megdolgoztatott izmok feszülését, s ez talán az egész világon kedvenc érzete. Na jó, a listák kipipálgatása mellett.*
    - Jaaa, értem *nyugtázza a kijelentést, de - talán a fáradtság teszi - nem gondol bele az értelmébe. Nem rakja össze, hogy egy meg egy az kettő, s eszerint Lucy férje lehet a lehengerlő modorú, ámde cukiszemű Damien. A megnevezést persze nem veszi magára, lévén ő nőből van, nő meg nem lehet mamlasz és kész. Persze, a világ nem ilyen egyszerű, de Sophia nagyon igyekszik, hogy a maga részéről feszes határok közé szorítsa a dolgokat: ő így éli túl önmagát s a világot. Talán a korábbi nyújtózkodás teszi, talán csak kezdi leteperni a fáradtság, de megremegnek térdei, kezével bizonytalan mozdulatot tesz maga mellett, hogy egyensúlyban maradjon, s a gyengeség ahogy jött, úgy száll is el. A pillanatot leplezendő, inkább megdörzsöli az arcát, mintha eleve is oda moccant volna. Jó lene a szemét dörgölni, de elkenné a sminket, azt meg minden gimi-királynő tudja, hogy szigorúan tilos. Még akkor is, ha már rég felhagyott azzal az életmóddal.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Szomb. Márc. 28 2015, 15:02



    Lucy
    Sophia



    Szerencse, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Sok bajom lenne belőle, főleg Sophiát illetőn, ugyanis gondolatainak kuszasága még engem is a málnásba vinne. Mondjuk néha mosolyognék rajtuk, néha felháborodnék, nem tudom. Nem tudhatom és nem is akarom.
    - Rendben van. Ha esetleg megadod a számodat..
    Kezdek bele, elvégre oké, a kórlapról sok mindent leolvashatnék, de azért az mégis olyan személytelen lenne, olyan nem illendő. Sokkal jobb immáron jelen helyzetben sort keríteni arra, hogy megszerezzem azt a telefonszámot.
    Meg kell valljam, egészen kezdem kedvelni ezt a lányt, s hogyha kilépek az orvos szerepéből, akkor még az sem csikorgatja folyamatosan a fogamat, hogy oylan borzasztóan gyanús volt minden vele kapcsolatosan a kórházban. Jelenleg civilben vagyok, hogyha mondhatunk ilyet egy orvosról, szóval nem, nem agyalok feleslegesen olyasmin, amik nem visz előrébb. Talán jóban is lehetnénk, hiszem naivan. Pont amiatt, amit az elején is fejtegettem: mert nem vagyok gondolatolvasó.
    - És miért pont futás?
    Kérdezem.
    - Én ha futok, akkor azt a szabadban teszem, bár igaz, nem a tél a legmegfelelőbb évszak rá, s amúgy sem gyakran szoktam tenni.
    Teszem még hozzá, bár senki nem kérdezte. De valamiért kikívánkozott, hát elmondtam mindezeket. Aztán persze csendben maradok, s egy ragadozó pillantásával csapok le az önkéntelen mozdulatra.
    - Valami baj van?
    Nem tehetek róla, a másokra figyelés a zsigereimben van. Tévedhetek, de inkább tévedjek, mint ne vegyek észre valamit, így vagyok vele. Ezért adott a kérdés, melyre - lévén Sophiáról van szó - nem remélek választ, de ettől még magamban nem tarthattam azt hiszem.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Márc. 29 2015, 16:15



    Lucy
    Sophia



    *Na igen. Sophia szerencséjére még sosem találkozott olyasvalakivel, akinek birtokában volna a gondolatolvasás képessége, így nyugodt szívvel agyal, miközben egészen mást mond, mint ami a fejében jár. S nem gondolná, hogy valaha gondja lenne ebből, hiszen mint tudjuk, a legilimencia csupán a könyvekben, mesékben létezik.*
    - Ó, persze... *motyogja, és a táskájában kezd kotorászni, hogy előhalássza a telefonját - és leplezze, hogy a keze remegni kezd a kilátástól, hogy Lucy tudni fogja a telefonszámát. De hát, a fenébe is...* - Mellesleg fent vagyok a Facebookon is... *teszi hozzá, miközben kiemeli a telót, és pár ujjmozdulattal életre kelti a képernyőt. Mégiscsak egyszerűbb lenne írott üzenetekben kommunikálni, nem? Mármint neki. A többség azonban, ha épp nincsenek anyagi gondjai, jobb szereti az élőszót, mint a személytelenebb pötyögést. Épp azért, amiért Sophia nem osztja a véleményüket... ilyesmin agyal, miközben ledikálja (a telefonból lesve) a számát. Rég nem adta meg senkinek, az egyetemen mindenkivel a neten keresztül tartja a kapcsolatot (erre van a fb-csoport, nem?), az otthoniak meg úgyis tudták a számát, nem változott évek óta. Ezért fordulhat elő, hogy nem tudta fejből. Sosem szorult rá, hogy megjegyezze.* - Felhívlak most, jó? *Már persze, ha Lucy is megadja az ő számát. Különben meg ez egyszerű kíváncsiság. Mindig is érdekelte, hogy mások telefonja mire csörög, még listát is vezet róla. Gyűjti, mondhatni. Az ő csöngése most éppen alapbeállításként egy Muse-szám, de a legtöbb ismerőséhez be van állítva az illetőre jellemző zene.*
    - Mert futás közben szabadnak érzem magam *vágja rá azonnal, ez nem olyasmi, amit titkolna, vagy akár szégyellne. Sőt! A futás inkább élmény, amit, akár így verbálisan is, szívesen megoszt másokkal.* - Hát, eredetileg én is parkos voltam, otthon legalábbis. De anyáéknak a szavamat adtam, hogy a nagyvárosban nem futkozászok a szabadban, mert szerintük nem lenne biztonságos, úgyhogy kénytelen vagyok edzőterembe járni, mert nincs pénzem egy otthoni futópadra... *magyarázza aztán készségesen. Beszélgess, csevegj, a normális emberek ezt csinálják - ez a saját magának kiadott ukáz. Ha már Lucy gyanakvása felébredt, el kell altatni, méghozzá mielőbb és minél hatásosabban. Persze nehéz, ha ezek az átkozott, önkéntelen megnyilvánulásai a gyengeségnek folyton elárulják... Sophia mosolyt varázsol az arcára.* - Dehogy, semmi baj. Csak tudod, edzés utáni fáradtság... kicsit hajtós nap volt *füllenti, hiszen épp ellenkezőleg, Damien visszafogta az amúgy önkínzó lányt, de erről Lucynak egyáltalán nem kell tudnia. Higgye csak azt, hogy ez nem több egyszerű, mezei fáradtságnál. Ami valahol igaz is, csak éppen nem a teljes igazság.* - Ilyenkor már otthon szoktam lenni. Nem is akarlak feltartani... *céloz arra, hogy nyilván Lucy sem időmilliomos, ideje lenne neki is dolgára mennie... Sophia nem meri megkockáztatni, hogy ő tegye meg az első lépést a távozáshoz, nehogy túl feltűnő legyen, hogy kényelmetlen neki a szituáció.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Ápr. 12 2015, 22:33



    Lucy
    Sophia




    Kicsit zavartan megköszörülöm a torkomat. - Én nem. – reflektálok a facebook-kérdésre. Valahogy sose jutottam el odáig, hogy regisztráljak, de megjegyzem, hogyha megtenném, akkor rákereshetek majd Sophiára is. Bright úgyis zabálja az életemet azzal, hogy csináljak már egy profilt magamnak, mert a versenyekről kitett képeken is megjelölhetne meg amúgy is, jót tenne a reklám. Sosem gondoltam, hogy egy betegem (is meg nem is) fog rábíztatni arra, hogy tényleg regisztráljak.
    - Persze, nekem jó! – kapok elő azért egy színes post itet a táskámból, s írom fel arra a számomat, hogy odaadjam Sophiának. Tudom én, hogy a mai világban elég lenne a telefonjába beírni, de ezek a post itek a mániáim, nagyon szeretem őket, használom hát.
    Egy Lara Fabian szám szólal meg, hogyha valaki keres. J'y Crois Encore a címe és imádom a szövegét. A francia nyelvről azonnal felismerem amúgy is, hogy engem hívnak, a kórházban még snekit nem találtam, akinek mindig, módszeresen francia nyelvű zenék legyenek a csengőhangjai. Edith Piafot cseréltem le nem is olyan régen erre a zenére, melyről nem is tudom miért, de az édesanyám jut eszembe mindig. Nem, mintha ismertem volna őt, de ha megkeresne – mert gyerekes módon vágyom rá, hogy megtegye – akkor véleményem szerint valahogy úgy érezhetné magát, ahogy a szavak forgolódnak a zenében. De persze ki tudja, nem nagyon lesz lehetőségem lemeózni ezt.
    - Ebben van valami. – mosolygok rá, miközben elmentem a számát. - A szabadság jó dolog, mindannyian vágyunk rá, de a túl sok szabadság is terhes tud lenni.
    Nem vagyok különösebben filozofikus hangulatban, de ez azért kicsúszik a számon.
    - Nem is egészséges, azon felül, hogy nem biztonságos. Bár minden csak felfogás kérdése. Én úgy hiszem, hogy egy nagyvárosban sem ér több baj valakit, mint egy kicsiben. A baj megtalál mindenkit, teljesen mindegy hol legyen. Sors és kész.
    Nem beszélek saját bajaimról, de tény, hogy egyiknek sincs köze a nagyvároshoz. A válaszára kicsit gyanakvón vonom össze szemöldökömet.
    - Akarod, hogy hazakísérjelek? Nehogy rosszul legyél út közben..
    Nem hagy nyugodni ez a magyarázkodás, pedig nem sok radarom van az igazsághajhászásra. egyszerűen csak talán kicsit paranoiás vagyok. Szakmai ártalom.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Csüt. Ápr. 16 2015, 23:41



    Lucy
    Sophia



    *A torokköszörülésre felpillant a telefonjából, és elkerekedik szeme a beismerésre. Kicsit még a száját is eltátja döbbenetében.* - Hogy mi? *hüledezik.* - De hát miért nem?! *mered a másikra szinte vádlón. Sosem értette azokat, akik idegenkednek a közösségi oldalaktól. Utána viszont, ahogy tudatosodik benne udvariatlan mivolta, illedelmesen lesüti a szemét, mintha szörnyen szégyellné magát. Pedig nem igazán, csak épp ezt nem kell nagydobra verni...* - Bocsánat... *mormolja, viszonylag semleges hangon. Nem erőlteti meg magát annyira, hogy valamiféle heves bűnbánatot lehessen hallani rajta, inkább kissé közönyösre sikerül a kérés, de ez van. E tekintetben nem zavarja túlzottan, ha nem rejti el teljesen, hogy nem sajnálja a megjegyzését. De most komolyan! Aki nincs fönt a Face-en, az félig nem is létezik!*
    - Köszönöm... *néz fel, bár érződik, hogy eléggé idegenkedik a kezébe nyomott post-ittől. Mármint nem a papírfecnitől, hanem attól, amit képvisel. Nem érti, miért van erre szükség, ha egyszer ott van mindkettejüknél a mobil. Az esőerdőket meg vágják ki a papírért... na mindegy. Valahol mindenki bogaras, ezt Sophia tudja a legjobban, hisz neki elég sok dilije van párhuzamosan. A telefoncsörgést érdeklődve hallgatja, és jól bestresszel rajta, hogy egy szót sem ért belőle.* - Ez meg mi? *csúszik ki a száján, aztán legyintve próbál korrigálni.* - Úgy értem, mi a szám címe? Felírhatom? *Nem kezd magyarázkodni, hogy miért, de hagyja, hogy érezni-látni lehessen érdeklődését.*
    *Az egyetértésre bólint. Persze, hogy van, azért mondja, ő nem szokott hülyeségeket beszélni, ellenetétben egyesekkel... ezt a kis visszavágást azonban teljes egészében megtartja magának. Őt többé-kevésbé kielégíti, hogy fejben elmondhatja.* - Niylván nem minden hülyének jó, ha szabadságot kap... *ért egyet Lucyval fáradtan, mert elég csak az évfolyamára gondolnia. Na ja, még jó, hogy Sophia sehol nincs semmiféle hatalmi pozícióban. Olyan diktatúrát vezetne be, hogy ihaj!* - Nem hinném, hogy több baj érne bárkit, bár ezzel a szüleim nyilván nem értenének egyet, csak nagyobb a népsűrűség, így több pszichopata jut egy-egy bokorra. A közbiztonságot elnézve itt lassan sorszámot kell majd húzni *kuncog fel tulajdon elképzelésére. Túlságosan látja maga előtt a jelenetet. Lucy szavainak mögöttes jelentéséről nyilván fogalma sem lehet, így az ő válaszának a leghalványabb köze sincs hozzájuk.* - Most viszont, ha nem bánod, tényleg mennék... *veti fel, vesztére. Lucy azonnal ajánlkozik, Sophia torkában pedig felkúszik a rémület. Még csak az kéne! Az ijedt szemvillanás után azonban már veszi is fel a derűs álarcot.* - Dehogy! Nagyon kedves vagy, de épp elég ideig feltartottalak. Én jól vagyok, nem lesz semmi bajom, kár lenne emiatt elhalasztanod a... találkádat *néz vissza az edzőteremre, és a megfelelő szó megtalálása előtt azért megakadt egy picit. Még mindig nem világos számára a Lucy-DJ viszonyrendszer.* - Tényleg köszönöm. Hamarosan találkozunk... *csak reméli, hogy ez utóbbi megjegyzés nem igaz, de nem lehet biztos benne. Lucy tudja a telefonszámát. Jaj. Mi ütött belé vajon? Persze, most már mindegy... elcseszte, ez van. Majd csk kimászik belőle valahogyan. Így aztán mosolyogva búcsút int, és indul, hogy mihamarabb otthon lehessen, ahol aztán kedvért összezuhanhat.*

    //Részemről zárónak szánom, köszönöm a játékot! Smile//
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Riverdale Avenue

    on Kedd Júl. 21 2015, 21:16

    Hopp...





    Ha jól számolom, egy hete csak vadászaton voltam, az emberi időhöz viszonyítva. Most lusta voltam visszafolyni az emberi világba, annak menetébe, hogy fenntartsam az álcát. „Üzleti út”.
    Sok minden nem úgy történik, ahogy tervezem és ahogy akarom. Ennek örömére sokkal inkább morgós állattá változtam, mérgemben jó időre inkább csak repkedtem és legeltem a kedvenc vadvirág mezőmön. Bárki is közelített, elmartam. Jó volt egyedül. Éppen ezért morogva léptem vissza az emberek közé ma reggel, egészen az első mézes, tejszínes kávéig. Nem foglalkoztam Lucyvel, ott van-e, legfeljebb annyira, hogy két bögre került az asztalra, egy helyett. Látványosan mérges vagyok rá, hogy elutazott. Hadd érezze a törődést, és hogy igényt tartok a jelenlétére. A házasság fogalma nálam a birtoklás. És ha minden rendben lesz, jövő héten már valóban másként a világra tekinteni. A kedves bátyjával együtt. Jajdefog fájni a szívem, hogy nem fognak egy udvarba tartozni!
    Ördögi vigyor ül ki a képemre, ahogy becsapom magam mögött a kocsiajtót.
    - Picsának görkorcsolyázol, ha nem látsz! – nekem jön egy állat, elkapom a felkarjánál ösztönösen, de nyekkenve vágom a kocsimhoz. Örüljön neki, hogy nem a járdán lett matrica, két alkar töréssel.
    - Húzz el, amíg szépen vagyok. – határozott kijelentés és hideg. Kicsit túlságosan is jól éreztem magam a vadászatokon és vágyok még rá.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Kedd Júl. 21 2015, 23:33


    Damien & Sophia ©


    - Bájos vagy és barátságos, mint általában *hangzik fel a szava, közvetlenül azután, hogy Damien elküldte a fenébe a görkorist. Sophia ugyan nem venné a merszet, hogy hasonló szerkezetekkel közlekedjen New Yorkban - sőt, a görkorit emlékei szerint úgy kilenc évesen hagyta maga mögött, pedig hát a kisvárosi környezet jócskán kedvezőbb az efféle hobbiknak. Nem kicsit tartaná röhejesnek huszonplusz évesen ilyesmivel játszani, de hát ízlések és pofonok. Az ő szemében New York biciklistái is csupán szervdonorok. Na ja, kritizálni, azt mindig is tudott...*
    *Hamarosan ő maga is követi a hangját, ahogy Damien mellé sétál. A megjelenése aligha kelt túl nagy meglepetést, leszámítva, hogy egy hosszú, vékony kabáttól még a jelenlegi hőmérsékleti viszonyok között sem mondana le, ennélfogva némi izzadtságréteg gyöngyözik a homlokán és a tarkóján, így a szokásosnál kevesebb smink van rajta: elhagyta a kencéket, alapozót, pirosítót, csak a szemét emelte ki némi erős kontúrral, és persze az ajkára vitte fel az elmaradhatatlan rúzst. Oldalán lóg a sporttáska, benne az edzéshez szükséges holmik, bár a zöm már rajta van, de például a futócipő még a táskában pihen, ráér odabent felvenni. Nem mintha annyira vonzódna a mérsékelten magas sarkú, zárt orrú szandálja iránt, de illem is van a világon, és utcán hordott cipővel taposni a gépeket bunkóság. Ha Damien bevárta, akkor lefékez fél lépésnyi távolságra tőle - direkt közelebb, mint ahogy ő maga kényelmesnek érzi, amolyan szoktatásként, vagy csak simán mazochizmusból -, és félrebiccentett féjjel hunyorog rá, halovány mosollyal.* - Legalább jó üzleteket kötöttél, cukiszemű? *Naná, hogy nem a nevén nevezi, de legalább nem is az edzőkém került elő. Végtére a lány szereti feszegetni, próbálgatni a határokat, és Damien eléggé egyértelművé tette, hogy a nevét preferálja. A hangjában cseng némi feddés, talán így fejezi ki, hogy hiányolta a másikat. Nem mintha krokodilkönnyeket hullajtott volna azért, mert kapott néhány nap haladékot, ameddig békén hagyják a mindenféle elvárásokkal, sőt... legjobb tudása szerint kihasználta az időt az edző távollétében.*


    "Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek. Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes."

    Fireflies - Owl City

    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Júl. 26 2015, 20:11


    Hopp...






    Még lökök egyet a srácon, szórakozzon mással. Nem túl kedves visszapillantást kapok, nem zavartatom magam.
    - Sokat használom, hogy mesterivé fejlesszem magam. – felismerem a hangot.
    Mostanában sok helyen felbukkan, ahol én vagyok. Nem rajongok a rajongókért, sosem értettem ezt a viselkedést. Még ha hízelgö is, valójában nem értem. A tündérkirálynö is rajong értem, csak elég furcsán fejezi ki a rajongását.
    - Beduinnak gondolod magad? Vegyél fel akkor turbánt is.
    Zsebredugott kézzel várom be, ha már egyszer megjelent, akkor nem fogom itthagyni. Túl közel parkol le mellettem,  marhára nem csípem az ilyet, de egyben nem is érdekel.
    - Haláliakat. –  hajolok az arca felé, és rá is kacsintok. – Damien. – korrigálom.
    Emlékszem arra a mondatra, hogy mit is csinált utoljára tizenhét évesen.
    - Kedvem van egy hideg italra. Jössz? –  elindulok a bejárat felé és be is nyitok, ha utánam tart, akkor jön, ha nem, akkor nem. Terveim vannak Sophiával és a rövid távú terveimben is van pár dolog.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Szer. Júl. 29 2015, 23:22


    Damien & Sophia ©


    *Mozdulatlan arccal néz a távolodó görkoris után, inkább ezt bambulja, minthogy a másikra kelljen emelnie a tekintetét. Nem akarja, hogy grimaszba ránduló vonásai árulkodjanak arról, ami zajlik benne. Mert annyi minden zajlik ám, mint a vesztés, csak ezek egyike sem tartozik Damienre... akkor se tartozna, ha történetesen nem csupán üzleti kapcsolatban lennének, így meg pláne. Sophiát nehéz lenne az edző rajongójának titulálni, s ha valaki venné is a merszet, hát körberöhögné egymaga. Ha valami iránt képes a lány pozitív érzéseket táplálni és valamiféle érzelmi kapcsot fenntartani, az nem egy személy lesz, hanem a mozgás maga. S ahhoz most - fájdalom! - Damienen keresztül vezet az út.*
    - Csadorba nem bújtatnál? *érdeklődik vissza felvont szemöldökkel, és egy mély lélegzetet követően végre hajlandó Damienre nézni. Nos. Az edző szemernyit sem változott e hét alatt. Nem lett napbarnított, nem látszik rajta jet lag, nem szédeleg kimerültségtől... egyszóval, mintha csak mindennapjait élné. Jó tudni, hogy ennyire megszokott számára az utazás. Pláne egy szúrt seb után. Tényleg, még csak nem is biceg... úgy tűnik, neki sem kell a szomszédba mennie, ha színlelnie kell, hogy jól van. Mert hogy ennyi idő alatt nem gyógyulhatott be az a fránya seb, az tuti. Mindenesetre jól csinálja, annyi szent, Sophia majdnem irigykedhetne, ha nem lenne maga is hasonlóan kaméleon. A közel hajolásra viszont már nem bír magával: hiába ő provokálta ki a közelséget, mégis hátrahőköl kissé, rémülten tágra nyílt szemmel.*
    - Mielőtt lesmárolnál, közlöm, hogy jól tetted, két gépet is tönkretettem a távollétedben *vágja ki, maga sem tudja, honnan jött ez, hiszen természetesen nem rombolt az edzőteremben, rendetetésszerűen használt mindent. És arról az edző biztos tudna már, ha a méregdrága felszerelésben kárt tett volna a lány. Valószínűleg csak a hirtelen adrenalinlöket tehet róla...*
    - Egy hideg italra? Mint edzőm, célravezetőnek gondolod, hogy hideg itallal erőltessem meg a torkom a levegő után kapkodós edzés előtt? *vág egy grimaszt, és meglepően ruganyos léptekkel indul befelé.* - De neked természetesen nem mondhatok nemet, Damien *néz vissza a válla felett vigyorogva, s természetesen nyomatékosan kihangsúlyozva a nevet, ha már használja. Noha tény, ami való, az edzésért van itt és nem másért, de a hidratáció is fontos, vagy mi a fene. S a másik az elviselhető társaság kategóriájába tartozik, így nincs különösebb oka visszautasítani egy ilyen invitálást. Izzadni (még jobban) ráér utána is.*


    "Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek. Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes."

    Fireflies - Owl City

    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Aug. 02 2015, 14:15


    Hopp...






    - Minek? –  flegma a válaszom. – Megteszed te magad. Mintha a sarkvidékre készülnék a szavannákon.
    A hátrahökölésre csak még inkább elöre dölök. Nem megyek bele a játékába, de ez most. Kell. Még a kezemet is karba fonom, hogy biztos legyen, nem szándékozom semmi olyat tenni vele.
    - Nem is tudom, ki jött közelebb. –  kacérkodó a hangom, de egyben hideg is.
    - A gépek pótolhatók. A te életed és egészséged: nem. –  nyomom meg az utolsó szót, hogy érzékeltessem, mennyire is tojok a gépekre. Azok csak gépek, a vadászok istennöjére, és legalább félévente cserélni kell, mert vagy lestrapálják vagy jön újabb, és a kedves ügyfélnek AZ kell.
    - Edzésre. Most. Így. –  nézek rá.
    - Igen. Ugyanis a légkondis helységbe felhevült testtel nekiállni edzeni nem a legjobb. Különben is, fogyásmániás vagy.  Ó, és használja a nevemet is, nem csak tudja.
    A pultnál várakozva a kínálatra bökök.
    - Amit jónak látsz belöle. Én mangósat kérek, limmeal és... szederkehlyet. Dupla gyümölccsel.
    Árnyékosabb helyre vágyom, ezért egy box félébe kalauzolom magunkat.
    - Tudok neked egy jó versenyt. – máris belenyúlok kanállal a fagyimba, és egy jó nagy adagot tüntetek el. Hogy megkínáljam? Eszembe sem jut.
    - Kellöen motivál. –  és kellöen felhízlalja, a nélkül, hogy tudná.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Aug. 09 2015, 20:40


    Damien & Sophia ©


    *A másik szavaira állandósul ajkán az enyhén gúnyos vigyor.* - Csak közlöm, hogy a sivatagi környezetben élő népek nem véletlenül hordanak egész testet befedő ruhákat a nettó ötven fokban. Másként nem lehet kibírni azon a trópusi éghajlaton. És mivel mostanában mifelénk is ez a hőmérséklet dívik, én követem a jó példát *oktatja ki Damient. Simán, miért is ne tenné?*
    *Damien maradását annak veszi, ami: kihívásnak. S mint ilyet, nem utasíthatja vissza, hát megfeszíti derekát, hátrahúzza vállát, hogy még egyenesebb legyen gerince, és azt képzeli, lábát odaszögezték az aszfalthoz: ő ugyan nem hátrál egy ilyen suttyó miatt egy tapodtat sem! Hogy ő provokálta ki a helyzetet? Az ilyesmin, mint oly sokszor már, nagyvonalúan átsiklik szelektív figyelme. A másiknak kellett volna tartania az udvarias távolságot, nem még fokozni a helyzetet... persze, nem is ő lett volna, ha ezt udvariasan megteszi. Úgy tűnik, egy hét elég is volt, hogy Sophia elfelejtse, hogyan kezelje az edzőt. Két karját ő is összefonja maga előtt, tudat alatt talán a másik gesztusát utánozza, vagy még inkább ezt a lehetetlenül elégtelen védelmi vonalat húzza fel kettejük közé - jobb híján -, és mély lélegzetet vesz, majd a másik arcába fújja. Hadd lobogjon a haja, aztán kenje is rá!* - Ismét emlékeztetnélek rá, hogy nős vagy *közli aztán. Ha nem lenne ezernyi más oka, hogy ne kezdjen ki senkivel, Damiennel meg főleg ne, ez akkor is azonnal a tabu-ketgóriába lökné a fickót. Akármilyen mesterien formált hímpéldány is külcsínre. És még a stílusa is irritáló. Akkor ezt meg is beszélte magával.*
    - Egészségem köszöni szépen, jól van *jelenti ki, immár higgadtabban. Akklimatizálódik a helyzethez, amennyire tőle telik, s azon tűnődik, vajon örökre itt fognak-e szobrozni. Melyikükben kerekedik először a felnőtt belátás a gyerekes büszkeség fölé, hogy nehogy hátráljon? Sophia nem tenne magára nagy összegeket. Ismeri a saját makacsságát; családi vonás, megannyi súrlódás és probléma forrása volt mindig is. Mégis ő az, aki végül elindul. Talán mégis fejlődik valamicskét a jelleme az évek során? De szép is lenne!*
    *A szkeptikus hangnemre halványan elvigyorodik.* - Nem egészen így. Tudtommal az öltözőkből az összetört gépek ellenére sem vagyok még kitiltva *folytatja a hülyeséget, miért is ne? A pult mellett aztán csücsörítve megszemléli a kínálatot, próbál fejben matekozni, végül részben feladja.* - Egy almásat kérek, sok jéggel *adje le a rendelést. Naná, hiszen a gyümölcsök közül ebben van a legkevesebb kalória, a jég meg még pláne higít az italon, a víznél jobb nincs is. Miután megkapta, engedelmesen követi az edzőt. Tulajdonképpen elég szokatlan tőle ez a jámbor loholás bárki után, de nem jut eszébe, hogy eltűnődjön rajta.*
    - Versenyt? Megmondtam, hogy nem versenyzem *szalad fel a szemöldöke értetlenül, hiszen rögtön a nagy futóesemények jutnak eszébe, amiktől gondosan távol tartotta magát mindig is. Neki nem kell hujjogó tömeg ahhoz, hogy jól teljesítsen, köszöni szépen.* - Vagy mire gondolsz? *teszi aztán hozzá, amikor ráébred, talán teljesen rosszfelé keresgél ezzel. Valami házi kihívás... az már egy kicsit más kategóriába esne. Talán. De nem kötelező igent mondania, vagy igen?*


    "Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek. Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes."

    Fireflies - Owl City

    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Riverdale Avenue

    on Kedd Aug. 11 2015, 21:35


    Hopp...





    A válaszra felvonom a szemöldököm.
    - Most akkor döntsd el, hogy trópusi vagy sivatagi éghajlat. Nem csodálom, hogy ezek után inuitnak öltöztél egy kontinentális klímán. – vigyorodom el.
    Az arcomba fújás valóban táncba viszi a hajam, de nem csukom be a szemem, s nem is rebben meg. A szemeibe nézek.
    - És ez hogy jön ide? – csúfondáros pillantást vetek rá, és még közelebb hajolok. Van még hely és egyensúly...
    Végignézek rajta a válaszra, elég jelentöségteljesen, a felsö öltözéken ragad a tekintetem.
    - Ja perszeee. Azért hiszed azt, hogy inuit vagy.
    Az öltözös választ figyelmen kívül hagyom, inkább a rendelésre figyelek. Az alma savanyúan gejl édes számomra, sosem szerettem, legfeljebb gyümölcsként.
    Vállat vonok, belekavarok az italba és kicsippentek a szívószállal egy gyümölcsöt, konkrétan beledöföm és úgy fogyasztom el, hogy aztán visszatérjek a mangós italra.
    - Akkor nem versenyezel. – egy ideig nézek rá. – Sok mindenre gondolok.
    A kelyhet kezdtem el enni. Tündérként még mindig rajongok az édességért, ezért nagyjából úgy dongom körbe és élvezettel, mint a méhek a nektárral teli virágot.
    - Akkor mit akarsz egyáltalán a mozgással? – értem én hogy értem én, csak mondja már ki.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Riverdale Avenue

    on Vas. Aug. 16 2015, 18:23


    Damien & Sophia ©


    *Felsóhajt, legyint.* - Tökmindegy. *Nem meteorológus, és a földrajzórák is jó rég voltak, amikor ezt a sok fölösleges lexikális tudást igyekeztek a fejébe tölteni.* - Lényeg, hogy nekem így kényelmes, és én se fikázom a te öltözködésed *zárja rövidre. Azt nem teszi hozzá, hogy pedig lenne mit. Franc fogja bevallani, hogy üres pillanataiban nagyon is sokat járt az agya az edzőn! Kizárt.*
    *Igencsak meghökken, amikor a levegőnek nincs hatása. Tízből tízen legalább elpislogják magukat, de a többség azért hátra is hőköl ilyesmitől. Összehúzott szemmel, furcsálkodva mered Damienre, nem ez az első furcsaság vele kapcsolatban, mégis ez billenti most ki, sokkal jobban, mint néhány nyilvánvaló dolog, amik felett eddig nagyvonalúan, észre sem véve elsiklott. Gyomra mélyre süllyed, olyan zsigeri félelem tör rá, amit eddig nem érzett a másikkal kapcsolatban. Mintha váratlanul és minden előjel nélkül eltűnt volna az állatkerti rács, ami addig biztonságosan elválasztotta a tigristől, amit közvetlen közelről szemlélt. Sophia lebukik, és egy fordulattal távolabb kerül a másiktól, hevesen dobogó szívvel. Már-már elfelejtette, mit is mondott az imént, de a provokatív kérdés kissé magához téríti.* - Úgy, hogy tartsd magad tisztességes távolságban tőlem *szólítja fel a másikat rekedten, de határozottan. Az egy dolog, ha ő kezd valamit. De a házasember dolga, hogy ellent álljon a kísértésnek, ugyebár. Nem érti, mi történt, miért történt, de tényleg nem ez ijesztette meg... csak éppen nem tudná megfogni, hogy akkor mégis, pontosan mi volt az. Mi változott? Látszólag semmi. Mégis, az az érzés... azt nem csak képzelte.*

    *Odabent leül a boxba, a szívószállal elgondolkodva kavargatja az italt, halogatja ezzel is, hogy beleigyon, szemlélődik. Amikor hallgatnak, a helyiséget pásztázza a tekintete, csak akkor állapodik meg Damienen, mikor épp beszélnek egymáshoz. Akkor viszont figyel, éberen.* - Bármiféle perverz fantáziáid vannak, nem vagyok rájuk kíváncsi *szögezi le gyorsan. Bár, ha ő is szerepel bennük... na, nem. Inkább nem akar tudni róla. Belekortyol az italba, s várja az édes íz miatt menetrendszerűen érkező rosszullétet, azonban az meglepetésére sokkal enyhébb, mint amire számít. Ha nem fokozódik, akkor talán meg tudja majd inni az egész pohárnyit komolyabb émelygés nélkül. Nocsak... éledő gyanakvással hajol közelebb a pohárhoz, és elraktározza, hogy mindenképpen megszerezze az elkészítés módját. E tevékenység közben éri a kérdés, amire felegyenesedik.* - Én már feleltem erre a kérdésre, nem egyszer. Levezetem a feszültséget, feltöltődöm, kibírhatóvá teszem a mindennapokat. TE viszont még mindig nem adtál egyenes választ arra, hogy miért vagyok itt, miért nem küldtél el, holott az lett volna a legegyszerűbb és legésszerűbb döntés *dobja vissza a másiknak a kérdést, hiszen az ő esete jóval kevésbé komplikált, mint ez. Nem tud élni futás nélkül, nagy cucc. Valószínűleg hamarosan vele se tud majd élni, de mindegy.* - Azt is szívesen megkérdezném, miért hiszi az edzőtermed, hogy rendszeresen megdugsz az irodában, de erre magamtól is sejtem a választ, szóval ez van *teszi hozzá egy nemtörődöm vállvonással. Eddig minden ittlétekor, amikor az edző is jelen volt, Sophia az irodában kötött ki, zárt ajtó mögött, és hát a pasiknak eléggé egysíkúan jár az agya...*


    "Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek. Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes."

    Fireflies - Owl City

    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Nemes (herceg)
    Udvar (Királyság) : Tavaszudvar
    Kor : 518
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Riverdale Avenue

    on Kedd Aug. 18 2015, 22:20


    Hopp...





    A legyintést és a hárítást gyözelemnek veszem. Nem, mintha különösebben érdekelne, hogy ki nyert és ki veszített, de szeretek lefaragni az egojából.
    - Nocsak, téged érdekel, hogyan öltözködöm? – jegyzem meg kaján mosollyal.
    Tanulmányt lehetne írni Sophia reakciójáról. Érdeklödö derüvel nézem, majd azt is, ahogy távolságot vesz fel.
    - Te léptél a személyes terembe, a reakcióm természetes. – vetem oda hanyagul.
    A fagyiról feltekintek rá, majd egy kanállal felveszek belöle.
    - Ne magadból indulj ki. – azzal elég jelentöségteljesen bekapom a kanalat és élvezettel húzom ki a számból. Szép jelenet.
    - És minden egyes alkalommal hazudtál. Abban a szar löttyben semmi energia, csak müszar, szarrá futod magad, és kilátszódnak a csontjaid. Nem vagyok hajlandó hozzájárulni a mazohizmusodhoz. Szóval a hazugságoddal tömd tele a padlásodat és felteszem még egyszer a kérdést? Mit akarsz a mozgással? A nem evéssel? Vannak kötelezö törvények, amikor már jelentenem kell, mint önveszélyességet. Te már simán túllépted, de nem fogok tovább szemet hunyni felette. – felemelem a kanalat, üresen, meg is lengetem.
    - És tök mindegy, ha átigazolsz más edzöterembe, nem fognak bevenni. Teszek róla. És mert a kötelességem is.
    A következöre felnevetek.
    - Semmi ilyesmit nem hisznek. Ezt csak te találod ki. Nagyon jól tudják, mi történik mindenkivel az irodában. Az ajtó csak a látszatért van becsukva. Ez ma már a második hazugságod. – falom be az utolsó gyümölcsöt a kehelyböl.



    Ajánlott tartalom

    Re: Riverdale Avenue


      Pontos idő: Vas. Dec. 16 2018, 05:59