Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Yesterday at 22:03

» Játékostárs kereső
by Paola Seton Yesterday at 21:00

» Paola Seton
by Admin Yesterday at 20:15

» Folyosók
by Connor Shayeh Vas. 16 Dec. - 22:10

» Fangtasia
by Jazz Quinn Vas. 16 Dec. - 21:14

» Elkészültem!
by Paola Seton Vas. 16 Dec. - 20:28

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. 16 Dec. - 20:10

» Barclays Center
by Theodore Miles Montgomery Vas. 16 Dec. - 19:56

» Cox professzor irodája
by Brian Cox Vas. 16 Dec. - 19:38

» Jazz lakása
by Jazz Quinn Vas. 16 Dec. - 18:00

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Long Island villa

    Share
    avatar
    Raul Dessauge

    Faj : Cambion
    Rang : Matuzsálem
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 1807
    Foglalkozás : Cambion/Matuzsálem/Nekromanta

    Long Island villa

    on Pént. 24 Aug. - 21:09

    First topic message reminder :

    [You must be registered and logged in to see this image.]



    #cc3300
    avatar
    Emanuel de Medici

    Tartózkodási hely : Párizs, Franciaország
    Foglalkozás : Festő

    Re: Long Island villa

    on Kedd 4 Dec. - 23:01

    Most jövök rá, hogy mennyire szerelmes vagyok belé. Vagyis, újra és újra rájövök, de most, hogy hallom a hangját, amint békítően és megnyugtatóan, dorombolva érvel, ahogy a karja vigasztalóan ölel, ahogy a szemei szeretettel néznek rám annak ellenére, hogy épp Marcus miatt siránkozom... Raul egyszerűen tökéletes.
    Az mondjuk nem tetszik, hogy Ethanhez hasonlítgat. Én határozotta semmiben sem hasonlítok rá. Vagy ha mégis, az is csak azt bizonyítja, hogy Marcus azóta is kizárólag belém szerelmes.
    - De mindig ő ment el... - vetem ellen, de csak gyéren, nem akarok igazából erről vitatkozni Raullal, mert neki aztán... semmi köze ehhez, nem az ő hibája, felesleges lenne épp vele összevesznem ezen.
    Erről azonban eszembe jut egy gondorat, amely szögként fúródik a koponyámba. Teljesen megváltozik a tekintetem, mintha csak most értettem volna meg valamit. Rögtön fel is kell tennem egy kérdést:
    - Raul, te honnan ismered őt ilyen alaposan? Te is a szeretője vagy? - gyanúsítom meg. Nincsen semmi más logikus magyarázat arra, hogy miért beszél úgy, mint aki nyitott könyvet lapoz, mikor Marcusra néz, és hogy miért ismeri ennyire kimerítően atyám érzelmi világát.Ki is ragadom a kezem a kezei közül, és aggódva, sőt rettegve várom a válaszát, mert ha igazam van... És beismeri...
    Akkor egészen biztosan újra megszakad ma a szívem, és azt már végképp nem bírnám elismerni.
    Sajnos felemlegeti Noelt, és én elhallgatok. Tudom, mennyire szereti Noelt, és hogy milyen fájó pont volt neki a fia elvesztése. Noellel én nem kelhetek versenyre, ő mindig fontosabb lesz nálam, és ezt el kell fogadnom. Azt hiszem, oltári nagy önzőség, sőt gonoszság lenne, ha makacskodnék. Nem is teszem. A vállaira teszem a kezem, majd lesimítok a mellkasára.
    - Aggódnál, hogy elveszíthetsz? - kérdezem, megragadva a lényeget.
    Belefáradtam a sírásba és a kiborulásba. Csak össze akarok bújni a szerelmemmel végre, és elfelejteni minden mást. Hetek óta nem láttam, őrülten hiányzott.
    avatar
    Raul Dessauge

    Faj : Cambion
    Rang : Matuzsálem
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 1807
    Foglalkozás : Cambion/Matuzsálem/Nekromanta

    Re: Long Island villa

    on Szer. 5 Dec. - 18:30

    Csak nézem az édes, kisírt arcát, ilyenkor úgy fest, mint egy elárvult kisfiú. Nem fejtegetem tovább az előbbi mondandómat, pedig ha tudná, hogy sokkal több közös van benne és Ethanban mint sejtené... egyedül a koruk különböző, no meg a munkájuk.
    Mindig Marcus ment el... tudom.
    -Mert kimenekült a helyzetből, azért. Nem tudta, hogyan oldja meg, hiába szerette volna talán, így megfutamodott. Tudod, amiről beszéltem, nincs kommunikáció, és ha probléma adódik, akkor besöpörjük a szőnyeg alá, és akkor az nem létezik. Marcus valószínűleg így gondolta megoldottnak, hogy ne okozzatok egymásnak még nagyobb fájdalmat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeret.
    Emanuel fájdalma cseppet sem csitul, nagyon szereti Marcust, és sikerült mindkettejüknek olyan tüskéket vágnia a másikba, hogy már a kiszedése is újabb sebeket ejt. Nehéz ügy lesz ez.
    Hirtelen elhúzódik tőlem, de amikor meghallom a kérdését, nevetni kezdek.
    -Nem, soha nem voltam a szeretője Em. Marcus Noel klántársa, Alexandert régóta ismerem, barátom, emellett pedig van némi tapasztalatom az emberismeretben is.
    A feltételezésen még mindig nevetek. Elhiszem, hogy Marcusnak rengeteg férfivel volt dolga, de én nem vagyok köztük. Az aggódás annyira édes Emanuel arcán, hogy nem állom meg, meg ne simogassam. Egyszer majd rájön, hogy nem kell senkivel sem versenyeznie, ő önmagáért értékes, és ilyennek szeretem, amilyen.
    -Hogy a fenébe ne aggódnék?
    Micsoda kérdés ez, féltem őt, és legyen bármekkora ereje is, meg akarom védeni a bajtól. Elmosolyodok, még közelebb vonom magamhoz, hogy gyengéden megcsókoljam.



    #cc3300
    avatar
    Emanuel de Medici

    Tartózkodási hely : Párizs, Franciaország
    Foglalkozás : Festő

    Re: Long Island villa

    on Szer. 5 Dec. - 20:25

    Raul mindig de mindig képes lyukat beszélni a hasamba. Most is mindent megmagyaráz. Nincs olyan kérdés, amit ha felteszek, ne tudna rá szépen, logikusan és megnyugtatóan választ adni. Amikor becsavarodom, ő mindig türelmesen leültet, és kicsavargat, és egyszerűen nem tudom eléggé szeretni ezért.
    Na de aztán kinevet! Egyszerűen nem értem, min nevet, nekem ez egy nagyon is valós kérdés. Tudnom kell. Az se baj, ha igen, de tudni akarok róla, hogy aztán meghozhassam a döntésemet magam. De nemet mond... Nem voltak szeretők, ám még mindig nem fér a fejembe, hogy akkor honnan tud ennyi mindent.
    - Na persze. Nekem nyolcszáz év alatt sem sikerült kiismernem az atyámat - dohogok.
    Kinevet, megsimogat, majd meg is csókol. Raul tökéletes szerető. Mindig tudja, mit mondjon, tegyen, hogy jól érezzem magam. Alig telt bele fél órába, és félig őrjöngő vámpírból bújós kiscicát varázsolt belőlem. Két kezembe veszem az arcát, és úgy csókolom vissza, és ezúttal nem kell, hogy megszakítsuk a vigasztalgatásom miatt... Már minden rendben.
    Megszakíthatjuk viszont azért, hogy kicsit cicázzak vele. Ujjaimmal beletúrok a hajába, és egy tincsét az ujjam köré tekerem.
    - Nagyon szeretlek, Raul Dessauge - közlöm vele a szemeibe nézve mélyen. - Minden alkalommal újra és újra elvarázsolsz, boszorkánymester. És hetek óta várok arra, hogy magadhoz ölelj, úgyhogy rengeteg mindent kell bepótolnunk! - közlöm vele, mielőtt újra megcsókolnám, ezúttal azonban nekilátok annak is, hogy ujjaim finoman vetkőztetni kezdjék.
    Nem bírok ki egy percet se tovább anélkül, hogy egymásba gabalyodjunk.
    avatar
    Raul Dessauge

    Faj : Cambion
    Rang : Matuzsálem
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 1807
    Foglalkozás : Cambion/Matuzsálem/Nekromanta

    Re: Long Island villa

    on Szer. 5 Dec. - 21:15

    Észérvekkel próbálom vigasztalni Emanuelt, hátha sikerül megértetnem vele, hogy amiről úgy véli, sötét fekete felhők takarnak el mindent, azok között fel-felcsillan a nap fénye is.
    A legmeredekebb gyanúja, miszerint én Marcus szeretője voltam, azt már nem állom meg nevetés nélkül. A végén összekombinál mindent mindennel, és ennek jobb, ha már most elejét veszem.
    -Emanuel, kérlek. Mikor próbáltad úgy szemlélni, hogy nem voltál szerelmes? Jelenleg nem csak Marcusról beszélek, nagyon sok emberrel és természetfelettivel találkoztam, és ne feledd el a képességemet se. Sokszor óvott meg rossz döntésektől.
    Elmosolyodok, ez a legtöbb esetben így van. Én se voltam képes kiismerni a saját apámat, és ahogy tudom, Noel sem volt képes engem, sem Kylet, pedig ha valaki, hát a fiam imád analizálni mindent.
    Annyira édes, amikor ennyire aggódik, hogy muszáj megcsókolnom,és már nem is nagyon szeretném ezt félbehagyni. Őrülten hiányzott ezalatt a pár hét alatt is, mind a hangja, az érintése, a csókjai, ő maga, és ezt az időt szeretném bepótolni vele.
    -Én is téged Emanuel de Medici. Nem tudom, mihez kezdenék nélküled. Igaz, akkor kezdjük is el, különben sosem sikerül.
    Imádom, amikor átmegy bújós macskába, és játszadozik velem. A hideg ujjainak érintése és a forró, tüzes csókja az, amire vágytam, és most végre beteljesül. Hagyom, hogy vetkőztetni kezdjen, cserébe én is ezt teszem vele, hogy minél előbb eltűnjenek a közén éket verő ruhadarabok. Ezt sem sietjük el, akkor oda lenne a varázsa, de utána a karjaimban viszem az ágyba.



    #cc3300
    avatar
    Emanuel de Medici

    Tartózkodási hely : Párizs, Franciaország
    Foglalkozás : Festő

    Re: Long Island villa

    on Pént. 7 Dec. - 22:42

    Szaporán pislogok. Raul kérdése egy kicsit felnyitja a szemem. Mikor próbáltam úgy nézni legutóbb Marcusra, hogy nem vakított el vagy a düh, vagy a féltékenység? A szerelem már rég nem. Sajnos a kapcsolatunk évszázadok óta nem tartogat semmiféle romantikát. Gondolom én, de persze annak is megvan a maga bája, hogy állandóan öljük egymást a szenvedély nevében. Ő talán másként vélekedik. Talán Raul is másként vélekedik erről, ha így fogalmaz, hiszen szerinte most is szerelmes vagyok Marcusba. Vagy nem?
    Nagyon nehéz néha Raulon kiigazodni, gyakran rébuszokban beszél. Most azonban nagyon is nyíltan kimondja, hogy szeret, én pedig boldogan mosolyodom el és bújok oda hozzá. Kivetkőztet a zakómból és az ingemből, miközben én is igyekszem lehámozni róla a fölsőjét, de már fel is kap és visz is... fogalmam sincs hogy hová. Ez a hely gyönyörű, fényűző és otthonos. Az ágy óriási, puha és baldachinos, épp ahogy szeretem, és Raul is úgy mászik fölém, ahogy szeretem. A hátát átölelve adom át magam neki teljesen és egészen. Minden olyan romantikus, gyönyörű és szenvedélyes, hogy én nem is tudom, hogy kesereghettem Marcus miatt ennyire kétségbeesetten néhány órával ezelőtt.
    Mikor kimerülünk mindketten, egymáshoz bújva pihenünk, egészen addig, amíg közelegni nem kezd a hajnal. Érzem az ólmos fáradtságot a testemben. Túl régóta vagyok ébren. Itt máshogy nyugszik és kel a nap, de a vámpírnak az mindegy. Amíg éjszaka van, éber, ám amint jön a nappal, képtelen sokáig fent maradni. Megkérem, hogy vigyázzon rám nappal nagyon, és úgy hajtom álomra a fejem, hogy teljes biztonságban érzem magam.
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Long Island villa

    on Pént. 7 Dec. - 23:01

    ~ Következő este ~

    Ethan születésnapi bulija fergetegesen sikerült. Annyira de annyira ki vagyok merülve, hogy a végén már csak magamhoz ölelem a kicsinyemet szorosan, és úgy alszom el, hogy véletlenül se tudjon kimászni a karjaimból. Engem közben valaki más ölel magához, azt pedig ismét valaki más. Vannak köztünk halandók is, azonban ghouljaim éberen őrködnek felettünk. A föld alatt vagyunk, senki sem törhet ránk, főleg nem a hideg napfény. Idelent a Pokolban minden csendes és békés.
    Nem én ébredek először a vámpírok közül másnap délután, de aki akart, már úgyis elment. Más játssza a házigazdát mostmár helyettem. Engem csak a keserű-boldog valóság talál meg. Négy gyermekem közül kettő itt van karnyújtásnyira (Luc a derekamra hajtotta a fejét végül, így aludt el), egy pedig szintén valahol a városban, ezt érzem. Próbálok a kötelékünkön keresztül tájékozódni a hollétéről, de nem olyan egyszerű. Ezért inkább használom a telefonszámot, amit Luctől kaptam még az éjjel, ő meg Noeltől. Nem nagyon kérdezősködtem, a lényeg az, hogy nem tudom, ki lesz a vonal túlsó végén, csak azt, hogy ő Emi pasija.
    Nem tudtam, hogy Eminek pasija van.
    Szóval amint kicsöng, és amint felveszik, próbálok rájönni, ki lehet, és egyúttal deklarálni a fennhatóságomat is Emanuel felett.
    - Üdv. A nevem Marcus. Emanuelt keresem. Valószínűleg még alszik, de beszélnem kell vele, amint lehet. Mondd meg, hogy hol vagy, és odamegyek.
    Az fel se merül, hogy esetleg nincs is ott. Ha Luc mondja, akkor ott van. Luc jobban ismeri Emanuelt, mint én.
    avatar
    Raul Dessauge

    Faj : Cambion
    Rang : Matuzsálem
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 1807
    Foglalkozás : Cambion/Matuzsálem/Nekromanta

    Re: Long Island villa

    on Szomb. 8 Dec. - 22:21

    Mosolyogva nézem Emanuelt, érzem a vívódását, azt ott lapuló, mély szerelmet, amit Marcus iránt táplál még mindig. Ha nem így lenne, akkor nem okozna minden egyes találkozásuk ekkora fájdalmat a kis lelkében. Főleg, amikor mással látja együtt, mint most is.
    Ettől függetlenül szeretem tiszta szívből, szerelemmel, és pont az ilyen fájdalmaktól szeretném megóvni őt.
    Először még vigasztalón öleltem magamhoz, most viszont már úgy, mint aki a hiányával töltött időt minél előbb be szeretné pótolni. Gyengéden hámozom ki a ruháiból, hogy végül az ágyba vigyem, és utat adjak a felgyülemlett szenvedélynek, amit egy kis időre félre kellett tennünk mindkettőnknek. Nem számolom az időt, sem mást, egyes egyedül Emanuel az, aki érdekel, hogy megadjam neki azt a boldogságot, amire vágyik.
    Jó pár órával később ismét átölelem, és úgy simogatom a kedves kis arcát, ahol nyoma sincs már a könnycseppeknek. Hajnalodik, és tudom, hogy neki pihennie kell, ám a kérése megmosolyogtat. Soha nem hagynám magára, míg alszik, és most is így teszek. Megvárom, míg felébred majd.

    Másnap este, miután Em felkelt, pár órát én is alszom, hogy utána mosolyogva lépjek oda hozzá, és lopjak egy csókot tőle. A telefonom csörgése zavar bele az idillbe, ahol egy ismeretlen számot látok.
    Felveszem és vidáman szólok bele, azonban a hívó fél kiléte meglep. Miért engem hív, ha Emanuellel akar beszélni? Rejtély.
    -Üdv. Itt Raul. Annak itt az ideje, máris itt leszel.
    Marcus beszélni akar Emanuellel. A tegnapi nap után valóban itt az ideje, hogy kommunikáljanak egymással, még akkor is, Em valószínűleg azonnal tiltakozni fog. Már most látom rajta, hallotta Marcus hangját.
    Mielőtt nyitom a portált, rápillantok.
    -Nem Kicsim, ezt nem szabad tovább halogatni. Itt leszek, nem engedem, hogy bántson, rendben?
    Magamhoz ölelem biztatóan és csak akkor nyitom a portált, hogy Marcus ténylegesen megjelenhessen nálunk, ne furikázzon a városban feleslegesen.
    -Üdv Marcus! Bocs, így egyszerűbb volt, mint az, hogy órákat bolyongj.
    Hellyel kínálom őt, bár sejtem, hogy meglepődött azon, hogy az, akiről Luc beszélt, az én vagyok.



    #cc3300
    avatar
    Emanuel de Medici

    Tartózkodási hely : Párizs, Franciaország
    Foglalkozás : Festő

    Re: Long Island villa

    on Vas. 9 Dec. - 18:17

    18+


    Nagyon régóta vagyok már szerelmes Raulba. Sokat beszélgettünk korábban is Marcusról, és ismer, tud mindent. Vagyis hát nem biztos, hogy mindent, mert azt nem mindig kötöm az orrára, hogy mi mindent hallgatok el atyám elől. De jó okom van rá! Ez azonban nem is érdekes. Hanem az, hogy végtelen megértéssel, bölcsességgel és szeretettel hallgat meg és kezeli az ilyen Marcusszal kapcsolatos düh- vagy egyéb érzelmi kitöréseimet. Ismer, mint a tenyerét. Azt is ismeri, hogy mit kell tennie, hogy mindenről megfeledkezzem, és semmi mást ne akarjak, csak elnyújtva nyögni a nevét az ágyban. Annyira szeretem! A karjaiban alszom el, és ott is ébredek órákkal később. Csókkal kelt, én pedig rögtön fölé kerekedem a párnák közt. Rajtam még mindig nincs ruha, és ha ő felöltözött időközben, akkor csak a sliccét lehúzva kényeztetem egy kicsit a számmal. Én éhes is vagyok, de azért annyira nem vagyok elvetemült, hogy ott harapjam meg. Inkább a nyakához hajolok, miután elélvezett, és miután sötét foltot szívtam a nyakára, a fogaimat is belemélyesztem, hozzásimulok, és iszom néhány kortyot, hogy felfrissüljek magam is. Aztán Raul alszik egy kicsit, én pedig tágra nyíló szemekkel jövök rá, hogy egész eddig virrasztott mellettem. Ölelő karjaimban megpihenhet, úgysincs más dolgom a városban ezen kívül. Szóval Raulnak semmi esetre sem kell messzire mennie a lopott csókért, itt vagyok mellette. Inkább az zavar, hogy az újabb enyelgést félbeszakítja a telefoncsörgés. Az én telefonom egész eddig meg se szólalt, persze. Mégis kinek hiányoznék? Mikor azonban meghallom Marcus hangját a vonalban, rögtön éber leszek és felkönyökölök. Tiltakozva rázom a fejem, így próbálom Raulnak jelezni, hogy ide ne hívja az atyámat, pláne ne portálon keresztül, mert az egyszerűen túlságosan is hirtelen lenne.
    - Hogy érted azt, hogy máris itt leszek? - kérdezi Marcus a telefonban. Időközben felpattanok, és elkezdem keresni a tegnap esti ruháimat, de persze csak egy övet találok. Azzal nem sokra megyek.
    - Nem az a bajom, hogy bánt majd, hanem hogy semmi kedvem megint órákon át veszekedni vele! - csattanok fel, és közben rá se nézek Raulra, mert nagyon lefoglal, hogy megtaláljam a holmim. De az ölelésének nem tudok ellenállni. A karjaiba simulok, mint egy duzzogó kis veréb.
    - Legalább hadd öltözzek fel, mielőtt idevarázsolod! - adom meg magam aztán. Raulnak a végén mindig beadom a derekam. Megpillantom a ruhásszekrényt (szép antik darab), és feladva, hogy a tegnapi ruháimat megtaláljam, kinyitom. Belebújok egy puha pulóverbe, és magamra húzom Raul egyik farmerét. Kócos hajam laza kontyba kötöm a fejem tetején, és még mindig fancsali képet vágva, de legalább már felkészülten fordulok Raul felé. - Most már hozhatod. De talán odakintre. Nem kell látnia a széttúrt ágyadat.


    Amint ez a Raul nevű dzsigoló részletezi, mit is kell értenem az alatt, hogy odavisz, kérek tőle tíz percet. Ugyanis még mindig itt fekszem a többiek közt, először is jó lenne rendbe szednem magam, nem? Ahogy leteszem a telefont, kikászálódom szeretőim ölelő karjai közül. Jazz magához von egy csókra, de aztán a fürdőbe sietek. Vannak, akik itt aludtak el, de hamar kitessékelem őket. Gyorsan megmosakszom, majd a kinti ruhakupacokban kicsit turkálva magamra öltök egy inget, meg a nadrágomat, amit megtalálok. Cipőt veszek, meg a bőrdzsekimet, aztán a hajamba túrok hogy megigazítsam, és máris készen állok rá, hogy találkozzam hőn szeretett elsőszülöttemmel.
    Átlépek a varázskapun, és amint meggyőződöm róla, hogy beltéren vagyunk. rászegezem a tekintetem az első mozgó objektumra, aki nem más, mint...
    - Raul?!
    Mi a fene? Egy pár másodpercig eltart, mire összerakom a képet, már csak azért is, mert... bakker, ez itt egy meglehetősen kényelmes kis lakosztály. Valami előkelő hotel lehet, bár nem hallom a város megszokott zaját. Emanuel is ott áll a nekromanta mellett, sőt ami azt illeti, épp hozzábújik oldalról, miközben kihívóan néz rám, büszkén felszegett állal.
    - Szóval te vagy a gyermekem titokzatos udvarlója - állapítom meg. Franciára váltok, hiszen ez az a nyelv,amelyet mindhárman tökéletesen értünk és beszélünk. - Meglepő! Tudod, Emi semmit sem mesélt rólad. Vajon miért? - kérdem, le se véve sötét szemeimet a gyermekemről.
    Kissé fagyos a hangulat, attól eltekintve, hogy Raul valójában szívélyes és barátságos velem. Emanuel pillantásától a Yellowstone is befagyna. Ez egy nagyszerű estének ígérkezik.
    - Azért jöttem, mert beszélni akarok veled - váltok témát. Szeretnék hamar túlesni ezen. - Négyszemközt.
    Avatatlan szem talán nem venné észre, én azonban látom rajta, hogy feszült és ideges. Én is az vagyok. Egy darabig hallgat, aztán ránéz Raulra. Segélykérés van a tekintetében. Nem hajlandó kettesben maradni velem, és ez fáj. Mégis mit ártottam neki, amiért ezt érdemlem? Éppenhogy ő bántott meg engem. Azonban szó nélkül várom, hogy határoznak. Igyekszem nem türelmetlenkedni.
    avatar
    Raul Dessauge

    Faj : Cambion
    Rang : Matuzsálem
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 1807
    Foglalkozás : Cambion/Matuzsálem/Nekromanta

    Re: Long Island villa

    on Vas. 9 Dec. - 19:29

    Annak idején nem hittem volna, hogy egyszer igazán szeretni fogok valakit, legfőképp nem egy vámpírt, és tessék. Emanuel szinte berobbant az életembe, megfogott az ártatlan, érzékeny lelke, a gyönyörű, karcsú alakja, és a kedves kis arca. A pillantása pedig... azonnal elcsábított. Azóta az életem része, és nem is akarom, kiszakadjon belőle.
    Megígértem, így őrzöm az álmát, hogy biztonságban tudja magát, nyugodtan pihenhessen, ahogyan kérte, át is ölelem, hogy a karjaimban tegye meg.
    Csókkal ébresztem, bármennyire halott, ilyenkor édes álom illata van, és ezt imádom. Ahogy fölém kerekedik, mosolyra késztet, bár nem hagy időt semmire, hiszen azonnal az ágyékomhoz hajol, hatalmas nyögést csalva ki belőlem. Nagyon is tudja, hogy mire gerjedek, és hogyan érje el, hogy szinte pár pillanattal később el is élvezzek a nevét suttogva. A hajába túrok a gyönyör pillanatában, szívem szerint magamra húznám, de nem kell, mert máris a nyakamnál köt ki tovább izgatva.
    Imádom, ahogy kiszívja a nyakamat, mert ezt is olyan érzékien teszi, hogy ellenállni neki lehetetlen. A harapása pedig újabb gyönyört okoz, úgy ölelem át, mint aki csak arra vágyik, hogy csak folytassa, és sose fejezze be.
    Hosszasan és szenvedélyesen csókolom, mielőtt magam is aludnék egy kicsit, hagyva, hogy átöleljen, a karjaiban.
    Ebből a telefon csörgése riaszt, aminek nem örülök túlzottan, hiszen Emanuellel szerettem volna tölteni a napot, nem pedig telefonálással. Marcus az... nocsak hiányolja gyermekét? Nem lepne meg, csúnyán váltak el tagnap egymástól.
    Emanuelre pillantok, a reakcióján nevetni tudnék, olyan édesen rázza a fejét, hogy még véletlenül se áruljam el Marcusnak, hogy itt van, azt pedig egyenesen verjem ki a fejemből, idejön.
    Muszáj megtennem, hiszen ha most tovább húzzák ezt az egészet, akkor abból megint egy hatalmas veszekedés lesz.
    -Ahogy mondtam. Akkor 10 perc, igyekezz.
    Kinyomom a telefont, hagyom, hogy Emanuel megkeresse a ruháit, de amikor csak az övet találja meg, a szekrényre mutatok. Azzal gyorsabban halad. Mágiát használok zuhanyzás helyett, így bőven van időm felöltözni, mire Marcus ideér.
    -Miért kellene veszekednetek? Nem hiszem el, hogy nem tudtok normálisan beszélgetni. Te is elmondod, mi bánt, ő is elmondja, aztán megnézitek, hogy ezt hogyan lehet orvosolni. Ehhez viszont az kell, hogy ne csak a sérelmeiteket vagdossátok egymás fejéhez, mert utána szokott következni a váza, és minden egyéb, ami a kezetek ügyébe kerül.
    Mutathatok én bármit, Em annyira izgatott most, hogy tovább keresgél, így egy öleléssel veszem elejét annak, hogy tovább rohanjon. Végül csak kiszúrja a szekrényt, de amikor a farmeromat rángatja magára, akkor elnevetem magam.
    -Akkor irány a társalgó.
    Ölelem a derekát, miközben kilépünk a hálóból, hogy nyissam a portált Marcus számára.

    Az Árnymester arca egy külön tanulmány, a kérdése pedig... bólintok.
    -Mondtam, hogy itt Raul. Nem tudtad, kit hívsz?
    Ez kezd érdekessé válni, bár az is az, vajon kitől kapta meg a telefonszámomat? Vagy Luc, vagy Noel a tettes, bár nem bánom, csak gondoltam, akkor már Marcus is tudja, kiét kapta kézhez.
    -Úgy közel 10 éve, ja. Titokzatos? Nem tudtál rólam?
    Bólintok, azért nem két hónapja keveredtünk mi össze, bár azóta ha jól tudom, Em nem is nagyon beszélt vele. Összeáll a kép, ez az édes kicsi vámpír azért nem beszélt rólam, hogy majd ezzel féltékennyé tehesse Marcust az adott pillanatban. Ez pedig éppen az. Zseniális, komolyan mondom. El is nevetem magamat.
    Beszélniük kell, ez így van, ideje tisztázniuk a felgyülemlett sérelmeket, és végérvényesen kompromisszumra jutniuk, mert erre így ebben a formában mindketten rámennek.
    -Csak abban az esetben... ha hangos szó nem hagyja el a szátokat. Veszekedésnek itt helye nincs, megbeszélésnek, beszélgetésnek van, hiszen van mit.
    Gyengéden csókolom meg Emanuelt, jelezve felé, hogy itt vagyok, nem hagyom magára. Tudom, hogy tart ettől, és minden apróság újabb tüskéket okoz benne, de bízom annyira Marcusban, hogy képes ő is intelligensen, felnőtt módjára rendezni ezt a viszályt. Addig legalább rendbe szedem a hálót.




    #cc3300
    avatar
    Marcus Van Beest

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Árnymester
    Foglalkozás : Múzsa

    Re: Long Island villa

    on Szomb. 15 Dec. - 15:39

    Raul egy kicsit felcsattan, a fejemre olvassa, hogy nem hiszi el, hogy mi mindig csak veszekszünk Marcusszal... Pedig így van.
    - Persze, amint elkezdem mondani, hogy mi bánt, rögtön letorkoll, és mondja a magáét, meg vágja a pofákat... - idézem fel dohogva a legutóbbi találkozásunk emlékeit. De igazából én is pont ugyanezt csinálom, amikor valami nem tetszik, szóval tükröt tartunk egymásnak. Ezt senki se bírná elviselni hosszútávon. - Remélem, nincs sok törékeny holmid. Egyébként hol a csudában vagyunk? - kérdezem csak úgy mellékesen, miközben gombolkozom.
    Mielőtt még kimennénk, nagy szükségem van egy futó kis csókra, szóval bezsebelem, és utána se tágítok Raul oldala mellől. Nagyon jó helyen vagyok ott a kezével a derekamon. Itt biztonságos. Raul sohase bántott engem.

    Átlépek valami dimenziókapun, szóval ebből már sejthetném, hogy jelentős hatalommal bíró mágus vagy boszorkánymester vendégszeretetére számíthatok. Ami azt illeti, a fogadtatás lehetett volna sokkal rosszabb is, mondjuk érhetett volna azonnal támadás, vagy ki tudja...
    - Luc csak annyit mondott, hogy a gyermekem veled lesz - felelem kimérten. Nem szeretek magyarázkodni, főleg azzal kapcsolatban nem, ha valamit éppenséggel nem tudok. - Tíz éve? Ez roppant érdekes - felelem társalgó hangnemben, mintha számomra a hír cseppet se volna érdekes. Deja vum van. Emanuel játszott már el velem hasonlót, amikor feleségül vette azt a Medici libát a hátam mögött. Baromi jó érzéke van a cselszövéshez. Büszke is lennék rá, ha nem épp ellenem ármánykodna, és nem előttem titkolózna. De Luchöz is lesz néhány keresetlen szavam ezzel kapcsolatban, hiszen ő nyilvánvalóan mindenről tudott, csak valamiért engem felejtettek el beavatni a titkaikba.
    Mindemellé az, hogy Raul is kiröhög, igen jól esik, de az arcom se rezdül. Épp elegendő elégtétel az, hogy elküldöm a boszorkánymestert a saját otthonában egy másik szobába. Fikarcnyit sem érdekel, hogy miféle intelmekkel lát el, és milyen feltételeket szab. Legszívesebben most azonnal felpofoznám az engedetlen gyermekem, és a hajánál fogva ráncigálnám vissza, hogy megtanulja egyszer és mindenkorra, hogy nem bánhat így velem. A tekintetemben azonban csak rövid ideig lobog ez a sötét láng.
    Ám le kell csillapodnom. Nem ezért jöttem. Hanem azért, hogy alighanem utoljára beszélgessek az elsőszülöttemmel, aki szabadságra vágyik, én pedig meg fogom adni neki.
    - Aggódtam érted, miután eltűntél.
    - Kötve hiszem - csattan a válasza pofonként az arcomon.
    - Hogy kerültél ide?
    - Ugyanúgy, ahogy te is.
    Felsóhajtok. Ez így nem megy.
    - Gyere, üljünk le - intek a kényelmes kanapé felé. Leülök középre, szóval semmi más választása nem marad, csak az, hogy mellém üljön.
    - Köszönöm, inkább állok.
    Ja, vagy ez. Nem hiszem el, hogy ezt a makacskodó kamasz játszmát kell játszanom a majdnem ezeréves primogénemmel. Én... én régen azt hittem, örökké a társam lesz. Hogy mindig mellettem lesz. Félrefordítom a fejem. Ez a gondolat már veszett fejsze nyele. Nem tudom, hogy folytathatnám, beáll egy kis csönd, és azonnal úgy érzem, hogy ez a csönd soha nem fog elmúlni köztünk.
    - Bárcsak tudnám, miért gyűlöltél meg ennyire! - nézek vissza rá, majd szinte azonnal félre. Úgy teszek, mintha a hajamba túrnék, és nem a szívemben forgatná minden percben a tőrt, de nagyon nehéz.
    - Fogalmad sincs? Tényleg? - kérdezi, és ekkor megmozdul. Felém lép, és egyből támad, de legalább... legalább mond valamit. - Te vagy a legszörnyűbb nemző, akit csak el tudok képzelni. Egy aljas zsarnok vagy, és csak addig tartottál magad mellett, amíg feltétel nélkül és odaadóan imádtalak. Amint nem így néztem rád, egyből félrehajítottál.
    - Én úgy emlékszem, te kötöttél házasságot valami hájas némberrel - emlékeztetem.
    - Csak azért, mert akkor már rég másfelé kacsintgattál!
    Felemeli a hangját, én pedig megint ugyanazt az erős ingert érzem, amit néhány perccel ezelőtt a pofonnal és a hajával kapcsolatban. Nyugodtnak kell maradnom. Árnyak közé tuszkolom az elmém, hogy megnyugtassanak. Olyanok a tudatom körül, mint egy tál hideg víz, mint vastag fekete függönyök, melyek segítenek eltávolodni. Nem felelek rögtön, ezzel kizökkentem, és megint csak nézzük egymást egy pár pillanatig, és egyikünk sem néz félre. Végül én szólalok meg.
    - Képtelenek voltunk egymás mellett maradni. Pont úgy, mint most. Állandóan veszekedtünk, Emi, éppúgy mint most. Szeretlek. Soha senkit nem szerettem úgy életemben, mint téged, és valószínűleg soha nem is fogok. - Ezek a szavak őszinték, bár számtalan oka van ennek. Nem részletezem, nem számít, hogy miért, hiszen látom rajta, hogy amúgy sem hisz nekem.
    Felállok mégis, és odalépek elé. Ő magasabb, mint én, mindig is sokkal szebb alkat volt nálam. Délceg, kecses. Annyira gyönyörű!
    - Te meg én nagyon hasonlítunk egymásra, kedvesem. Valószínűleg ezért kell közénk egy óceán, hogy megférjünk egymással. Sajnálom, hogy nem avattalak be korábban abba, hogy újra gyermeket nemzettem. De amint látom, neked is megvannak a magad titkaid előttem - tekintek a hálószoba ajtaja felé, egyértelműen Raulra célozva. A Párizsi Nekromanta! Szép. Tudhattam volna, hogy Emanuel nem éri be kevesebbel. - Nem akarom, hogy úgy érezd, pórázra kötött kutya vagy...
    - Én nem... - kezdi, de nem hagyom, hogy folytassa.
    - ...és nekem is el kell fogadnom, hogy felnőtt vagy, erős, független... - sorolom, és büszkeséggel nézek rá. Felemelem a kezem, és ha hagyja, megérintem. Végigcirógatom az arcát a kézhátammal. Tapodtat sem mozdul, sőt, lehunyja a szemét, és belesimul az érintésembe.
    Ezek szerint még mindig kötődik hozzám. Legalább egy kicsit.
    - Úgy döntöttem, hogy megadom, amit kérsz - folytatom. - Bár olyan, mintha kitépnéd a szívemet, de ha ezt szeretnéd, megteszem. Megsemmisítem kettőnk kötelékét.
    Óriásira tágulnak a szemei, és először nem értem, mi az oka, de aztán rájövök. Halálra rémítettem ezzel. Megragadja a kezem, és megszorítja, semmi mást nem tesz azonban, csak mered rám, mintha épp a halálos ítéletét mondtam volna ki.
    Aljasnak kellene lennem? Megtennem, annak ellenére, hogy most visszakozni látszik? Érzem, hogy mégsem akarja. Rájövök, hogy valószínűleg csak blöffölt. De azt is érzem, hogy viaskodik magával. Hiszen odabent van az új kis szerelme... Talán ő kényszerítette arra, hogy szakadjon el tőlem?
    És Emanuel semmit sem mond, csak bámul rám szépséges hercegnő szemeivel. Némán kérdezem, hogy mégis mi van, de nem szól egy szót se, csak áll lefagyva. Két könnycsepp indul el a szemeiből végig az arcán, én pedig nem értem, mi történik.
    Aztán hirtelen a nyakamba borul, és zokogni kezd. Keservesen és hosszan, és nem tudom, hogy ezek most örömkönnyek-e, hogy hálás, és azért sírta el magát, vagy...?
    Fogalmam sincs, de szorosan magamhoz ölelem, és leülök vele mégis a kanapéra. Hosszú percekig más se történik, csak sír, és én igazából... teljesen tanácstalan vagyok. Emanuel mindig ezt teszi velem. Teljesen elbizonytalanít.
    avatar
    Raul Dessauge

    Faj : Cambion
    Rang : Matuzsálem
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 1807
    Foglalkozás : Cambion/Matuzsálem/Nekromanta

    Re: Long Island villa

    on Szomb. 15 Dec. - 20:46

    Megcsóválom a fejem, ennek nem szabadott volna így alakulnia, idáig fajulnia. Legalább... legalább Marcusnak lett volna annyi esze, hogy ezt kezelni tudja, hiszen jóval idősebb, mint Emanuel, bár persze a saját bizonytalansága és habitusa miatt talán érthető.
    -Annyi elfojtott sértettség van bennetek, hogy rögtön egymás torkának ugrotok... szomorú. Egyformák vagytok.
    Elmosolyodok, és magamhoz húzom Emit. Látom, hogy mennyire bántja ez az egész, de sejtem, hogy az Atyja is ugyanígy érez.
    -Akad néhány, de még időben kimentem őket, ne aggódj. Long Islandon, a lakásomban.
    A csókot nem kell kérni, adom magamtól is, hogy utána felkészüljünk Marcus érkezésére. Végig átölelem őt, hogy érezze, mellette vagyok és nem hagyom magára.

    Marcus arca tanulmány, mikor szembesül azzal, hogy én vagyok Emi udvarlója, ráadásul nem éppen két napja, hanem hosszú évek óta.
    -Akkor most már tudod, hogy miért velem van, és azt is, mióta. Azon kívül, hogy arról én sem tudtam, hogy esetleg e titoknak minősült.
    Emanuelre pillantok, de visszafojtom a vigyoromat, mert pontosan tudom, miért nem beszélt rólam. Ezzel is bosszantani akarta Marcust, ennyi az egész.
    Viszont kettejük problémáját nekik kell átbeszélniük, és ugyan csak a hálóig megyek, de arra figyelek, nehogy veszekedés legyen a vége ismét. Mint megannyiszor. Mielőtt azonban távozok, az összes törhetőt eltüntetem a nappaliból.
    Annyira nem megerőltető, hogy rend legyen odabent is, néhány intés, és minden a helyén, az ágynemű áthúzva... tulajdonképpen végeztem, de nem lépek ki, nem akarok beleszólni a beszélgetésbe, ha nem muszáj.
    Inkább átolvasom Noel jegyzeteit tüzetesen, hol van még benne hiba, ha esetleg nekem is elkerültem a figyelmemet. Azt már a múltkor is kiszúrtam, hogy az első számítást elrontotta, bár amekkora terjedelmű volt, az a csoda, hogy csak egy hibát vétett benne, még ha az meg is alapozta azt, hogy végül is elakadt a kísérletében.
    Az ábráiban egy-egy rúnát húzok át, és cserélek ki egy másikra, a végén pedig egy sorrendet cserélek fel. Így már működnie kell, és tovább fog tudni haladni. Büszke vagyok rá, ez hatalmas munka volt, nem két nap, és tisztán látszik, hány álmatlan éjszakát töltött ezzel az évek alatt. Majdnem megcsinálta teljesen egyedül, és erre nagyon kevesen képesek.
    Épp egy pár szót írnék neki biztatásul, mikor hallom, hogy Emanuel felcsattan, én pedig felállok, hogy visszatérjek a nappaliba, mielőtt tényleg kitör a veszekedés. Az ajtóban megállok, mikor látom, hogy nem lesz apokalipszis, és ugyan főként Marcus beszél, végül Emi zokogva öleli őt a kanapén.
    -Minden rendben?
    Marcus áldozata hatalmas, amit ajánl, hiszen erre csak az képes, aki valóban szereti a másikat. Elengedné csak azért, mert Emanuel ezt szeretné... holott nem, az csupán a dac a részéről.



    #cc3300
    avatar
    Emanuel de Medici

    Tartózkodási hely : Párizs, Franciaország
    Foglalkozás : Festő

    Re: Long Island villa

    on Szomb. 15 Dec. - 23:53

    Egyszerűen nem vagyok képes másként viselkedni Marcus közelében. Dacos vagyok, türelmetlen, ideges, és azonnal fújtatni kezdek, ha közelebb jön, mint egy dühös macska. Egyszerűen nem fog tudni meggyőzni, akármit is csinál, minden szava időpocsékolás, manipuláció, hazugság, és az sem igaz, amit kérdez.
    Így hallgatom őt, egészen addig, amíg bele nem kezd a nagymonológjába. Attól aztán... Elakad a szavam. Olyan, mintha hirtelen elúsznának a felhők a hold és a csillagos ég elől. Érzem a csontjaimban, hogy most igazat beszél, hogy nem kábít, és annyi mindent szeretnék mondani neki, de nem hagyja. Talán nem is baj.
    Az utolsó szavai azonban...
    Teljesen leblokkolok. Megkapom, amit akartam, és amit mégse akartam sohasem. A kényelmes és meleg otthonból, amelyet a közelsége, az odafigyelése és az őszintesége ad, hirtelen semmi sem marad, mert összetöri ezzel a kegyetlen kalapáccsal, amellyel leverné rólam az édes bilincset. Igaz, rengeteget szidtam, és igaz, hogy rémesen rossz jelenleg a viszonyunk, de én azt hittem, hogy soha nem fog elengedni. Hogy nem akar elengedni. Hiszen az ég szerelmére, eddig azt is megtiltotta, hogy gyermeket nemzzek! Most pedig képes...
    Elhajítani?
    Képtelen vagyok bármit is mondani, egyszerűen csak elsírom magam. Ez szörnyen kínos, de nincs efelett kontroll a kezemben, és nem is bírom abbahagyni. Nem tudok megnyugodni. Miért nem volt képes beszélgetni erről velem soha? Miért nem tudtunk beszélni semmiről? Miért bántjuk egymást folyamatosan, ha állítólagosan szeret? Miért hagyott el, miért hagyta, hogy elhagyjam, miért nem voltam soha elég jó neki? Ezernyi kérdésem lenne, de egyiket se tudom feltenni, és ezért választ sem kaphatok rájuk, semmi mást nem kapok, csak azt, hogy végleg szakítani akar velem, és ez összetöri a szívemet. De nem tiltakozhatok. Nem, hiszen ő már döntött.
    Marcus végül leültet. Raul is kijön. Muszáj összeszednem magam, hiszen azt kapom, amit akartam, nem? Ezt akartam, nem?
    - Persze - feleli Marcus Raulnak, nem annyira barátságosan, sőt, féltékeny hangnemben. Ezt is akartam, és most megkaptam, mégsem tudok neki örülni. Mindent tönkretettem. Raul is el fog hagyni, miután ezt az egészet látta. Megtörlöm az arcom, és elhúzódom Marcustól. Mindent el fogok veszíteni, ha most nem szólok közbe.
    - Pontosan hogy érted... Mit akarsz csinálni?
    - Jelenleg még mindig megvan köztünk az a kapocs, amely a gyermeket teremtéskor az atyjához láncolja. Már réges rég el kellett volna vágnom, de elég fájdalmas. Egyikőtöket se akartam kitenni ennek. Szóval... Csak eltompítottam a kötelék erejét. Emlékszel, hogy amikor még kicsi fióka voltál, mindent éreztél, amit én is? És én is éreztem, amit te? Ha hagynám, ez még mindig így lenne.
    Nyelek egyet sóvárogva.
    - És... miért nem hagyod? - kérdezem bátortalanul. Talán ha újra érezném, amit akkor... Talán, ha biztos lehetnék benne, hogy szeret...
    Akkor mi? Akkor is három másik gyermeke van. Akkor is elhagyott. És én akkor is már Rault szeretem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyire kétségbe essem. Szerencsére ezek a gondolatok végigfutnak bennem, mire Marcus tagadólag megrázza a fejét.
    - Most már nem fogom. Akkor csak százszor jobban fájna a leválás.
    - Talán... - próbálkozom újra. Nagyon nehezen mondom ki, hogy mit is akarok. - Talán mégse lenne szükség ilyen drasztikus és drámai változtatásra. Hiszen ez visszafordíthatatlan, nem igaz?
    - De, az. - Félrebillenti a fejét, és úgy néz rám... Úgy, mintha egyenesen belém látna. Érzi a bizonytalanságomat, ebben biztos vagyok. - Emi, pontosan miért akarod elszakítani a kötelékünket?
    - Mert... - kezdem el, de rá kell jönnöm , hogy ami ezután jönne, az valahogy... Túl bonyolult. Megtörlöm az orrom megint, és lehúzogatom a pulóver ujjait a kézfejemre. - Mert nagyon megromlott a viszony közted és köztem Marcus... már évszázadok óta menthetetlen ez a kapcsolat, ne is tagadd. Megpróbáltuk milliószor rendbe hozni, de sose ment, és belefáradtam, hogy sose vagyok elég jó.
    - De én ezt egy szóval se mondtam - veti ellen, de látom, pattanásig feszültek az idegei, és ő maga is. Elhúzom a szám, nem nagyon akarok részletes bűnlajstromot felolvasni, az csak vagdalkozás lenne. Végül rájövök, hogy a válasz sokkal egyszerűbb, mint gondoltam.
    - Másba vagyok szerelmes - tárom elé végül az igazságot. Felnézek Raulra, aztán vissza az atyámra. Így, hogy kimondtam, minden olyan... egyértelművé és világossá válik.
    Látom, hogy ez fáj neki. Nem is felel rögtön. Ami azt illeti, nem is felel egyáltalán. Most nem tudom, mi lesz.
    avatar
    Raul Dessauge

    Faj : Cambion
    Rang : Matuzsálem
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 1807
    Foglalkozás : Cambion/Matuzsálem/Nekromanta

    Re: Long Island villa

    on Vas. 16 Dec. - 18:42

    Az a vívódás, amit látok mindkettejük részéről, nem egyszerű, hiszen egyikük sem szeretné elveszíteni a másikat, azonban képtelenek huzamosabb ideig meglenni egymás társaságában. Ez mikor siklott ki ennyire, azt nem tudom megmondani, de most olyan érzésem van, hogy konkrétan tükröt tartanak egymás felé, és bizony önmagukat látják ott.
    Marcus valami olyasmire készül, ami Eminek teljesen új érzéseket adhat, hiszen ezek szerint a gyermeki kötelék még mindig megvan kettejük között. Ez furcsa, lévén sokkal hamarabb el szokták tépni azt a nemzők. Emanuel pedig már elmúlt 800 éves, és mégis megmaradt úgy, hogy nem nevezhető éppen harmonikusnak sem barátinak a viszonyuk.
    Minden rendben, hogyne, Marcus szavaira felvonom a szemöldökömet, ha így lenne, akkor Emi nem zokogna, és ő sem lenne zaklatott valamint rettenetesen szomorú. A kettejük beszélgetésébe nem szólok bele, ezt nekik kell lemeccselniük egymás között, bár az a dacból kimondott mondat Emi részéről… azért az arcon csapta az atyját, ezen nincs mit szépítenie. Ahogy erre Marcus reagált, most bizonyította be, hogy igenis jó apa, és igenis előtérbe helyezi a gyermeke boldogságát azzal, hogy ezt képes beáldozni.
    Érdeklődve pillantok Emanuelre, mikor Marcus felteszi neki a kérdést, hogy miért akarja ennyire, hogy függetlenedjenek egymástól, de a válasza az engem is meglep. Másba szerelmes… engem szeret… belém szerelmes. Normális körülmények között a szívem repesne az örömtől, hiszen ha valakit igazán szeretni tudok Noelen kívül, az pont ő. No de nem ilyen áron kell, hogy szeressen, mikor tudom, hogy igenis még mindig szerelmes Marcusba.
    -Emanuel, tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem, mennyire szeretlek, de tudom, hogy mit érzel Marcus iránt, és én ezt elfogadtam. Bár nem mindennapos, hogy Nemző és gyermeke ilyen kapcsolatban legyen egymással, sőt, ritka, de ezzel együtt ugyanúgy szeretlek. Emiatt nem kell kérned, hogy elszakítsátok a köteléket.
    Féltem őt, hiszen tudom, mennyire érzékeny, és most aztán tényleg nem hiányzik neki egy újabb fájdalom, ahogyan Marcusnak sem. Az én szerelmemet ettől nem veszíti el, de ha tényleg komolyan gondolja, és ezt szeretné, akkor támogatni fogom, ahogyan ellenkező esetben is.



    #cc3300
    avatar
    Emanuel de Medici

    Tartózkodási hely : Párizs, Franciaország
    Foglalkozás : Festő

    Re: Long Island villa

    Yesterday at 22:03

    Az igazság felszabadító. Megkönnyebbülök, és már boldog vagyok, mert végre én is rájöttem, hogy mi is az, ami a háttérben már nagyon régóta motoszkált bennem. Raul, az én csodálatos és megértő kedvesem persze le akar beszélni erről, de ő tudhatja a legjobban, hogy ha én egyszer a fejembe veszek valamit, amellett makacsul kitartok. Édesen és csillogó szemekkel mosolygok rá, hiszen ezért a feltétel nélküli elfogadásért és szeretetért soha nem tudok elég hálás lenni neki.
    - Pontosan ezért szeretlek ennyire, Raul. Sose kérnéd tőlem ezt, és én nem is azért teszem, mert kéred. Marcus...
    Visszafordulok az atyámhoz. Érzem, hogy kavarogni kezd benne a sötétség. Tényleg teljesen egyformák vagyunk, még a képességünk is ugyanaz, és a reakcióink is. Odafordulok felé, és megfogom a kezét, de elhúzza tőlem. Nem hibáztatom.
    - Marcus, évszázadokon keresztül te voltál a legfontosabb az életemben. Tudod, hogy a Pokol fenekére is utánad mentem, és egy pillanatig se haboznék, ha újra meg kellene tennem. De már nem vagyunk ugyanazok, mint rég. Semmi sem olyan, mint rég. Mindketten tovább léptünk már. Te többször is.
    - Ne gyere megint ezzel - csattan föl, és fel is ugrik mellőlem a kanapéról. - Nem akarom újra végighallgatni, hogy ki kit hagyott el először. Nem csináltam belőle titkot soha, hogy sosem voltál egyedül, hogy mindig voltak mások is, és azt mondtad, hogy ezzel rendben vagy! Neked is háremed volt, Emi. Az összes firenzei elöljáróság a tenyeredből evett!
    - És te ugyanúgy féltékenykedtél mindig is rájuk, mint én a te udvartartásodra! - vágok vissza neki én is. Nem bírom elviselni, amikor ilyen, amikor mindent fekete-fehérben lát, és általában úgy, hogy ő a fehér, mindenki más meg fekete. - De ez is a játék része volt. Egy idő után rutinná vált, hogy előbb én féltékenykedem, aztán te tetted ugyanezt, és aztán egymás karjaiban dühöngtük ki magunkat. Ez volt - bólogatok, mintha csak magamat akarnám igazolni, mire megcsóválja a fejét.
    - Szóval erről van szó? Eluntad a műsort?
    - Dehogy is! - vonom össze a szemöldököm. - Szerettelek, te majom! És ezt már százezerszer megbeszéltük! Nem hiszem el, hogy mindig vissza kell mennünk Ádámhoz és Évához, ha erről van szó... Miért nem beszélünk arról, hogy képtelen voltál lemondani arról, hogy másokkal is legyél? Hogy soha meg se próbáltál csak velem lenni!
    - Ez nem igaz. Én megpróbáltam. Csak nem ment. De ez legalább kiderült. Erre valóak a kísérletek, nem?
    - Ó, hát el is felejtettem! Hűtlen vagy, felelőtlen, és önző! Egy percig se volt bűntudatod, amiért állandóan csaltál.
    - De, volt - feleli egy pillanatnyi rövid csöndet követően. Egészen megváltozik a kis vitánk hangvétele, ismét. - Nagyon is szégyelltem magam, mert tudtam, hogy te erre vágysz. Tudtam, hogy azért építesz magad köré háremet, hogy elrejtsd, mennyire fáj. A poligámia nem való mindenkinek, neked sem, de hagytam, hogy kísérletezz. És közben rohadtul sajnáltam, hogy képtelen vagyok megadni, amire vágytál.
    Az ajkamba harapok. Néha olyan megszólalásai vannak, komolyan gondom... egészen elhiszem.
    - Sok mindenben megadtad, amire vágytam. És most is épp arra készülsz, hogy megadd. Szabad akarok lenni, Marcus. Nem maradhatok örökké a kicsinyed. Az már Ethan. Előtte pedig Romeo, előtte pedig Luc volt az... és én már nagyon, nagyon régóta nem.
    - Babusgatásra vágysz? - próbál találgatni. Azt hiszem, még mindig nem érti. - Erről van szó?
    - Nem. Vagyis igen, de egy kis összebújás nem oldaná meg a gondjainkat. Megértésre vágyom. Odafigyelésre, arra, hogy érdekeljelek. Az, hogy szépnek és kívánatosnak láss akkor is, hogyha éppenséggel így nézek ki - mutatok magamra. Ez a pulcsi, ez borzalmas, de nem érdekes. - Mindig az elismerésedre vágytam, míg aztán rá kellett jönnöm, hogyan boldoguljak enélkül, mert már nem voltál ott. Mindig a bizalmasod akartam lenni, de sohasem osztottál meg velem mindent. Ettől pedig magamban kerestem a hibát, mindig, szüntelenül csak magamat hibáztattam, de ebbe már belefáradtam. Egy utolsó senkinek éreztem magam. Annyira, hogy majdnem száz éven keresztül Raulnak sem mertem előállni azzal, hogy mit érzek iránta. Mert rohadt lassan és nehezen kezdett el ágat bontani egy másik érzés amellett a szép lassan korhadó, haldokló fa mellett, amit belőlem hagytál. Alig éltem. Persze te ekkor már rég máshol voltál... Itt.
    - Engem is ugyanúgy megviselt mindez, Emi - szakít félbe. Megint. Soha de soha nem volt hajlandó (vagy képes) még végighallgatni ezt. De már nem számít.
    - Mindig is úgy éreztem, hogy elsősorban hozzád tartozom. Hogy elsősorban nem is önmagam vagyok, hanem a te tulajdonod. Ez egy vacak érzés, és nagyon sok idő volt, mire rájöttem, hogy nem elhajítottál, mert nem tárgy vagyok. Hogy én is érek valamit annak ellenére, hogy nem törődsz velem. És ezt Raul értette meg velem. Szeretem őt, Marcus. Ha ő nincs, már nem lennék életben. Érted, amit mondok? - kérdezem, kissé talán eszelősen, de tudnia kell, tudnia kell, mennyire sötét és magányos helyen voltam akkor. Luc sem volt a közelben, és én senkinek éreztem magam.
    - Sosem beszéltél nekem erről.
    - De igen. Csak nem figyeltél.
    - Mikor?
    - Már nem számít. Hiszek benne, hogy ha már nem ez a mostani kapcsolat lesz kettőnk közt, akkor... ki tudunk alakítani valami sokkal őszintébbet és sokkal egészségesebbet. Nem akarok többé az elfelejtett vázában hervadozó nárciszod lenni. A gyermeked akarok maradni, de másképp. Mindig a teremtőm leszel, még akkor is, ha dühömben sok mindent vágok a fejedhez... De nem maradhatok... az, amivé tesz ez az egész. Egy zokogó idegroncs, hát nem érted? Nem akarhatsz így látni! - válok a végére kétségbeesetté, mert Marcus egyre zárkózottabb, egyre hűvösebb és távolibb.
    Megbántottam ezzel, tudom jól, de én már ezt nem bírom tovább, ezt az állapotot, ezt a nyolcszáz éve tartó patthelyzetet.
    Segélykérően nézek Raulra. Aztán vissza Marcusra. Aztán a szőnyeg szélére. Már éppen bocsánatot kérnék, és visszaszívnám az egészet, mikor végre megszólal.
    - Talán nem voltam a legjobb nemző... De szeretlek. A magam módján, de így van. Ezt el kell hinned!
    - Tudom, hogy így van - biztosítom róla.
    Erre bólint, majd megismétli, amit az elején is mondott.
    - Rendben. Csináljuk. Fájdalmas lesz, de ezek a sebek idővel be fognak gyógyulni.
    Nem tudom, miféle rituálét kell ehhez elvégeznünk, de izgatottan lépek közelebb hozzá.
    - Felkészültem.

    Ajánlott tartalom

    Re: Long Island villa


      Pontos idő: Kedd 18 Dec. - 18:31