Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Marcus lakosztálya
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 23:39

» East Harlem
by Admin Szomb. Feb. 17 2018, 17:44

» Brian lakás - Brooklyn
by Thomas Montgomery Pént. Feb. 16 2018, 21:17

» Voronin lakás
by Mikhal Zharkov Vas. Feb. 11 2018, 14:18

» Fegyverek terme
by Thomas Montgomery Szomb. Feb. 10 2018, 22:09

» Álmok palettája
by Damien. James McCormack Szomb. Feb. 10 2018, 19:03

» Theo szobája
by Nathaniel. Montgomery Szomb. Feb. 10 2018, 11:49

» Ebédlő
by Admin Szomb. Feb. 10 2018, 11:42

» Appalache-hegység
by Matt Holey Csüt. Feb. 08 2018, 20:40

» Társalgó
by Gabriel. Skoglund Kedd Feb. 06 2018, 21:31

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Könyvtár

    Share

    Könyvtár

    on Szer. Jan. 21 2015, 12:14

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szer. Feb. 25 2015, 20:47

    I love Books! (Martin & Claire)


    Mindig szerettem olvasni, ezért nem kérdés, hogy melyik lett a kedvenc helyem az Intézetben. Amikor csak tehettem, két edzés között vagy honvágyrohamomban, esetleg Casey hiányában a könyvtárba vittek lépteim, hogy az angyalszobor lábához telepedve – mindig hoztam magammal egy kispárnát, hímzett huzatban, melyet még a nagymamám készített – Raziel figyelmének óvó bűvkörében merüljek el a betűk rengetegében. Itt tanultam meg a rúnákat, Hodge itt ismertetett meg minden legendával és hagyta rám, hogy önállóan bevégezzem tanaimat. Sajnáltam, amikor az történt vele, ami, de nagy tanulság volt számomra. Ahogyan a Háború is, amiben nem vehettem részt, mert még csak gyerekeknek számítottunk akkoriban, s nem is tudtunk eleget. Láttam viszont a borzalmakat, minket is evakuáltak az Intézettel együtt, s Idrisben csak remélhettük, hogy anyáékkal minden rendben lesz. Azt mondták, hogy nem fogják furcsának találni az eltűnésünket, hogy azt fogják hinni: iskolai kirándulásra mentünk. A mai napig nem mertem megkérdezni, hogy mit is hittek tulajdonképpen. Viszont az, hogy Caseyvel láttuk azt a sok velünk egykorút, láttuk azok arcát, akiknek a szüleiből, rokonaiból Sebastian csatlósa lett - s esetenként a saját szeretteikkel kellett velünk egykorúaknak végezni - megedzett minket. Nem lettünk kemények, de szerintem sokban hozzátett ahhoz, amit amúgy hoztunk otthonról. Anya és apa erős jelleméből töltekezve formált rajtunk az árnyvadászság, s ettől lettünk olyanok, amilyenek. Szerintem legalábbis.
    Barnásvörös tincseimet a mai napon féloldalas copfba fontam, a foncsik végére egy bőrszalagot fontam, a western jellegű csizmám barna bőrrészével harmonizáló színűt. Pulóverem színét is ehhez a csizmához választottam, türkiz, bár hogy zöld-e inkább vagy kék, azt nem tudnám megmondani. Mindenesetre amikor megláttam, azonnal beleszerettem, így ezt kértem a születésnapomra. Azóta állandóan hordom, amikor csak tehetem, persze arra kínosan odafigyelve, hogyha beltérre veszem fel itt az Intézetben, akkor lemossam a talpát rendesen.
    Lepöckölök egy szöszt drapp nadrágom száráról, majd újra a könyvbe merülök. A rúnákat gyakorlom, felfelé fordított tenyerembe karcolom másik kezem mutatóujjával a mintákat, mert egyesek nem akarnak csuklóból előjönni, s akkor elég nagy a gáz, ha az irónnal nem tudom produkálni őket megfelelően. Főleg a hasonlóakat. Anya betegségének híre óta valahogy még nagyobb hangsúlyt kapott életemben a pontosság és a kiszámíthatóság.
    Annyira belemerülök abba, amit csinálok, hogy nem nagyon figyelek a környezetemre oda.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Pént. Feb. 27 2015, 19:27

    Returning point (Claire & Martin)


    A Honda Shadow csikorogva fékez a new yorki intézet főbejárata előtt. Már csak be kéne tolnom a motort a garázsba, hogy én is visszatérjek a szobámba. A szobámban, amit az utóbbi időben alig használok, megszaporodtak a tennivalók. Folyamatosan kapjuk a riasztásokat, nem is sok értelme van már álomra hajtani a fejemet, ott ér az éjszaka, ahol éppen vagyok. Pihenni esélytelen, hogy tudjak, ám egy frissítő edzés rám férne. Van, aki a lőfegyvereket részesíti előnyben, van aki kifejezetten kardokra specializálja magát, én bizony a ninjutsu fegyvertárának teljes készletét a magaménak mondom, ami a profizmust illeti. Nem érzem azt, hogy csupán egy fegyverhez értenék tökéletesen meg lennék elégedve magammal. A bőrdzseki alatt azonban mindössze surikenek, és egy rövidebb wakizashi lapul, hosszabb már kivillanna. Az emberek vakok az őket körülvevő világra, így bőven lekapcsolnak, ámokfutónak vélnek, ha kiderül, milyen arzenált hordok magamnál. Átlépem a küszöböt, s megérint a hely magasztos fénye, ahol a társaim is napi szinten újat tanulnak, képzik őket. Társak? Aligha van bárkivel is komolyan kötődésem, leszámítva a még szinte gyermekszámba menő Claire-t, aki felé valami különös módon beindult a védőösztönöm. Az utóbbi időben sokat tűnődtem a sorsomon, a háborún, amelyben elvesztettem a hugomat. A kötelék, amelyet egymás felé erősítettünk meg örökre elszakadt, én sem leszek teljes értékű árnyvadász. Csupán selejtes árú. A tündérlány, akivel pedig minden törekvésemmel próbáltam szót érteni, szintén kisétált az életemből. Bár mondhatnám; hiányzik. Nem, megszoktam már az egyedüllétet. Olykor kérik a segítségemet itteni diákok, nem igazán értik, hogy keresetlen stílusom miért olyan, amilyen. Nem tartozik rájuk. Kedvem olyan magaslatokba szárnyal, hogy még ahhoz sem volt túl sok hangulatom, hogy egy cigit a számba toljak, mielőtt beléptem volna az intézetbe. Általános morózus hangulat, talán majd az ismert környezet helyreráz kissé. Vászoninget viselek, csizmás lábaimat még a bejárat közelében lehúzogattam, a bőrdzseki pedig minden évszakban tökéletes viselet lehet. Ha nagyon fáznék, majd kimelegít a küzdelem. Nem kell attól félnem, hogy a démonok társaságában tétlenségre leszek ítéltetve. A könyvtár mellett haladok el, ahogyan észreveszem a bent olvasgató lányt. Végülis miért is ne. Napok óta nem láttam, idejét főleg a tanulmányaival tölti még. A viszontlátás kérdés, hogy mennyire lesz örömteli. Én ugyanis nem vagyok az a hagyományos értelemben vett jó társaság.
     - Helló Claire. Megint a könyvek fölött? – Kérdezem odaintve. A nadrág hátsó zsebébe illesztem hüvelykujjaimat, nem vagyok egy ölelkezős fajta. Nem tudom, hogy mennyire zavartam meg, így pusztán beköszönök, majd később bizonyára beszélünk még.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Pént. Feb. 27 2015, 20:18

    I love books! (Martin & Claire)


    Nem igazán felemelő úgy otthon lenni, hogy nagyjából egy szót sem szólhatok semmiről, mert el kell játszanom azt, hogy minden rendben van. Tudom, hogy apa szerint neki kellene az én támaszomnak lenni, s nem nekem az övének, de ahogy mondtam neki, hogyha hagyom magam összezuhanni, akkor a büdös életben soha, senki nem kapar fel a padlóról addig, amíg ki nem derül, hogy anya meggyógyult, hogy nincsen semmi baja, hogy visszatekintve már csak egy rossz álom az egész. Arról nem is beszélve, hogy a nagynéném is visszatért az életünkbe, s igen nehezemre esik anya elől eltitkolni azt, hogy Debbie néni vérfarkas. Tudom, érzem rajta, ahogyan biztos vagyok abban, hogy neki viszont nincs fogalma arról egyelőre, hogy rajtam miért vannak rúnák, hogy mi vagyok én. Mit is mondhatnék? Hogy a nénikém a Preatornál van? Az egy dolog, hogy anyáék beavatottak, de ez nem jelenti azt, hogy mindent tudniuk kell a világunkról, sőt. Elég nehezen emésztették meg azt is, ami velünk történt Caseyvel, Debbie néni története még nagyobbat ütne szerintem. Nem, mintha ismerném a történetét. Csak felmerült a neve, s ráismertem. Aztán pedig nyomoztam egy kicsit. Nem vagyok olyan szinten önfejű és önjáró, mint a híres Clary Fray, de azért én sem megyek a szomszédba furfangért és eltökéltségért, hogyha tudni szeretnék valamit. Caseyvel kettesben egész kis nyomozóiroda vagyunk.
    Felpillantok a hangra, kissé meg is rezzenek. Ha elmerülök az olvasásban, akkor mindig ez van. Megijedek, hogyha hozzám szól valaki. Bár azt mondják, hogy ez jó. Mert amíg tudunk félni, megrettenni, addig óvatosak maradunk, nem fásulunk el. Nem tudom, ez ügyben nem kutatom magam.
    - Szia! – mosolygok fel Martinra a könyv fölül. Nem vetemednék soha arra, hogy a nyakába vessem magam, vagy felpattanjak és puszit próbáljak neki ösztogatni, ahogyan a haverok. Pedig nagyon kedvelem, a maga bezárt, marcona stílusában kifejezetten szimpatikus személynek tartom. De mégis idősebb, mint én vagyok, meg hát izé. Szóval nem pattogok, csak intek neki a mosoly mellé. Bólintok.
    - Szórakoztató irodalom. – lengetem meg a rúnás könyvet a férfi felé. A szórakoztatót erősen több értelműnek lehet érteni. Engem valóban szórakoztat, hogy eztg tanulom, sokkal jobban, mind más, de azért ez mégsem egy ponyvaregény, hanem ha szigorúan vesszük, akkor tankönyv.
    - Sietsz? – teszem fel a kérdést. Ostobán hangzik, nem úgy, ahogy meg akartam fogalmazni. Sietve próbálok szépíteni. - Már úgy értem, hogy a könyvtárba jöttél, vagy csak elhaladóban vagy errefelé a folyosón a dolgod irányába?
    Ez se sokkal jobb, de már mindegy. Többet nem magyarázok. Inkább érdeklődéssel nézek fel rá, s úgy döntök, hogy kivárom a válaszát.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Hétf. Márc. 02 2015, 19:25


    Claire & Martin

      Attól, mert visszatértem az intézetbe, nem a pihenésé lesz a főszerep. Kissé fel kell töltődnöm, ezt pedig csakis az aktív edzéssel tehetem. El kell majd vonulnom a tradicionális mozdulatok, a lelki ráhangoldódás világába, ahova saját magamat szoktam száműzni. Oly sokan vagyunk itt, bizonyos, hogy lehet társaságom, akár baráti köröm. Másoknak már családja is van, nekem ez valahogy zsákutcába jutott. Legalább egy macskát beszerezhetnék, hátha az képes elviselni a szeszélyeimet. Vagy egymásét. Egyedüli jó ismerőm, akár afféle barátnak is mondanám, Claire. Esetében én vagyok a fekete ló, amennyire én látom, szerető család veszi körül, mégis megesik, hogy rám szánja az idejét, holott nem szorulna rá a plusz egy főre. Most csupán beköszönni szándékoztam, mégis úgy tűnik, hogy máris kész velem foglalkozni. Felszegem az államat, nem vártam különleges bánásmódot, mosolyát halványan viszonzom. Lelkessége töretlen, gyermekien naív. Közelebb lépek, kezeim maradnak a dzseki zsebeinek mélyén, miután intettem. Bakancsos lábaimmal a könyvtár küszöbét molesztálom, ahogyan hagyom magam átlendülni, hogy a lány közelébe sodródjak.
    - A könyvtárban szórakozol? Fura vagy.. – Hívom fel rá a figyelmét, hogy a vele egykorúak szórakozóhelyeken múlatják az időt, fejest ugorva a mundane világába. Pillantásom ellenben azt sugalja, máshogyan gondolom, mint amit szavaimmal ejtettem ki. Másoknak talán valóban fura lenne, számomra nagyon üdítő változatosság valaki, aki valóban tanulni vágyik. Valaki, aki továbbvinné a hagyományainkat, holott eredetileg nem közülünk való.
    - Átöltözés, zuhanyzás, aztán vissza a terepre. Más alternatívát kínálsz kicsi lány? – Nem, azt nem említettem, hogy edzeni is fogok, mert ahogyan ismerem, még társnak ajánlkozna, én meg nem vagyok holmi mentor. Nem fogom magam vissza, csakis az éles helyzetre készítem fel magamat, így félő, hogy kárt tennék benne. Ennyire nagyra tartanám magam? Aligha. Pusztán nem kívánok mások testi épségéért felelősséget vállalni.

    ©

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szer. Márc. 04 2015, 20:53

    I love books! (Martin & Claire)


    Elnevetem magam azon, amit mond, eszemben sincs megsértődni. Persze azért biggyesztek az egész mellé némi tettetett felháborodást és nyelvet is öltök rá csak a műsor kedvéért. Nem számít, hogy idősebb, mint én vagyok, hogy tulajdonképpen bizonyos tekintetben a tanárom is, az árnyvadászok között azt szeretem különösen, hogy megengedhetőek az ilyen finomságok. Még a merevebb, magázódósabb időkben is, amikor a nők hölgyek voltak a történelem szemében és nem harcolhattak, az akkori árnyvadászok is megengedték maguknak, hogy tegeződjenek nemtől és rangtól függetlenül egymással, sőt, mesélték nekem, hogy volt olyan, hogy a szolgálók, a Látók is teljes nyugalommal beszólogathattak a „gazdájuknak”, ha úgy hozta kedvük. Jace egy felmenője például kapott hideget is meg meleget is a Sophie nevű szolgálójuktól, de persze ez még Londonban volt, s én is csak a történelemkönyvekből tudok róla ezt-azt. Viszont tény, hogy számomra nagyon szimpatikus a dolog.
    - Tudod ugye, hogy a fura az legalább olyan rosszul hangzik, mintha egy nem túl szép arcú személyre azt mondják, hogy egzotikusan néz ki?
    Fricskázom meg, picit odaszúrva neki, de tekintetem csillanása abszolút vidám, láthatja benne, hogyha figyel, hogy nincs itt semmi harag. Az igazság az, hogy nem tudnék rá negatív érzelmekkel gondolni, de ezt igyekszem nem nagyon híresztelni, így is elég kellemetlen volt, amikor a múltkor nyilvánosan és nagyon vehemensen pozitívan nyilatkoztam Martinról. Éreztem, hogy furán néznek rám, elvégre mi okom lenne arra, hogy.. hacsak.. nem, ne menjünk bele! Igyekszem homokba dugni azt a hülye fejemet.
    - Mehetnék esetleg veled is, de ha gondolod, akkor akár beszélgethetünk is.
    Ajánlok valami merészet. Kissé belepirulok, érzem azon, hogy arcom forrósodik, éppen ezért inkább a nadrágomon kezdem a szöszöket matatni, hogy ne vegye észre a zavaromat. Mire felpillantok rá, arcszínem már megint normális.
    - Nem vagyok már kicsi, elmúltam tizennyolc, nagykorú árnyvadásznak számítok, szóval talán hasznodra lehetnék a terepen is.
    Térek vissza a szakmai részéhez, mert nem akarom, hogy feltűnő legyen: inkább beszélgetnék, semmint harcolnék valamerre vele.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Pént. Márc. 06 2015, 21:29


    Claire & Martin

      ♫ Innuendo ♫
    Nem skatulyázom. Kimondok amit gondolok. Rendjén is van hogy egy fiatal lány inkább a könyveket választja az önpusztítás helyett, ami immár az én sajátom, ha úgy hozza a helyzet. Megőriztem a mértéket, ám ha elönt a kétség, hogy éltünk szüntelen harc a pusztító fenevadak ellen, mókuskerék, patkányverseny, amelyiből nincsen kitörés, bizony elvetem a súlykot... Sosem éreztem magam hősiesnek, legtöbbször megmaradok a szürke eminenciás szerepében, számomra így könnyebb. Nyomasztana a segélykérők, vagy hálálkodók személyese ismerete. Így könnyedén elengedhetem mindazt, amit képviselnek, hogy másnap valóban új nap virradjon, s az legyek, aki voltak. Árnyék. A lány törékeny angyalnak tűnik, holott halandónak született. Nem az a vére, amit én birtoklok, mégis... úgy tartom bujkál benne valami, ami mindünk fölé emelheti. Ha a felsőbbrendű fajok örökéletűnek hiszik magukat, a lányban megvan az, amely legendává teheti. Nem mint árnyvadászt... Vezetőt. Még nem ébredt rá önnön kiválasztottságának súlyára. S nem is tőlem, vesztes alaktól fogja megnyerni a választ.
    - Vagy... a fura azt is jelentheti, hogy fura. Különleges, egyedi. Nem megszokott. – Értelmezheti mindezt bóknak is. Valóban a nyelvünk különös módon kérértelműsít szinte mindent, vannak gunyoros felhangok, egy réteg pikáns értelmet tulajdonít még egy széklábnak is, ha úgy tartja kedvük.
    - Tarts velem. Ha nem gond a zárt ajtóval beszélgetned, hát tedd. – Vonom meg a vállamat, s fejemmel éppenhogy intek, hogy menjünk akkor. Türelmesen megvárom, míg visszateszi a szórakoztató irodalmat, addig a folyosót fixírozom, amely ezen az órán csendes, rólunk szól csupán, a pírre akkor figyelhetnék fel jobban, ha tartom a kontaktust.  
    - Alaposan felvágták a hölgy nyelvét, ha ismét a szavakat cincálja... Beszélgetés, majd terep? Nocsak. Ne feledd, az, hogy nem állok utadba azt is jelenti, hogy megmenteni sem foglak.  – Ezzel egyértelműsítem, hogy bár barátként, afféle kölcsönös egymásra utaltságként tekinthetünk egymásra, mégis gátként él bennem, hogy nem vállalhatok felelősséget a sorsára. Ha elbukik, csupán az ikrének sajdul bele majd a szíve. Az enyém kőből. Legalábbis szeretném így érezni.
    - Mennyire mélyültél el a fegyverek tanában Claire?  – Kérdezek oldalra, amint besorolt mellém, és a szobám felé tartunk.

    ©

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szer. Márc. 11 2015, 17:05

    I love books! (Martin & Claire)


    Rajtakapottnak érzem magam, kissé sutának és bele is pirulok. Nesze nekem, lassan ez lesz a rendes színem, hogyha Martinnal vagyok. Mindegy, amíg csak ő látja, addig teljesen lényegtelen a dolog, hiszem, hogy semmi jelentőséget nem fog tulajdonítani neki – a férfiak nem szoktak az ilyesminek, legalábbis a lányok így szoktak erről nyilatkozni, s mivel nekem nincsenek tapasztalataim az ügyet illetőn, így hajlamos vagyok elhinni, amit hallok erre-arra – és én sem kerülök kényetlmetlen helyzetbe. Kell pár szívdobbanásnyi idő, mire meglelem a hangomat.
    - Hát jah, lehet hogy a fura egyszerűen csak fura. Tudod vannak, akik megbántódnak viszont ezen a szón. Én nem! – tiltakozok közben így a végére, nehogy azt higgye, hogy én is az előbb vázolt fajtába tartozom, mert mi sem állhat tőlem távolabb. Ennyire azért már ismer szerintem, hogy ezt tudja. Nem vagyok egy könnyen sértődős fajta. Hogyha az lennék, akkor már régen nem lennénk jóban egymással, hiszen van egy modora. Én mondjuk kedvelem, megszoktam. De sokan sutymognak a háta mögött ezért a stílusért.
    - Ejnye, hát barlangban nőttél fel? – kérdezem kissé szemtelenül.
    - Nem illik egy hölgyet uhanyozni invitálni. – teszem hozzá nevetve. Cseppet sem veszem se magamat komolyan, se őt.
    - Nem zavar amúgy. – vonom meg a vállamat. Azt gondosan magamban tartom, hogy inkább maradok kint, mint mennék be, mert már a megjegyzés fejben való megfordulása is kínos fényt vetne rám. Na nem, mintha ne lennék kíváncsi.. ehh! Nem Claire, erre még csak ne is kalandozzunk! – feddem meg magam gondolatban. Felkelek az angyal lábai elől. hónom alá csűröm a párnát, amin eddig ültem, s az olvasott könyv társaságában egy székre teszem.
    - Én sem vagyok amatőr! – csattan némileg önérzetesen a hangom. Igaz, hogy minket nem engedtek harcolni a nagy háborúban, de megtettem volna, hogyha elég idős vagyok hozzá. Nagyon is jó kiképzést kaptunk, alaposat. Szóval bár nem vagyok nyilván olyan tapasztalt, mint Martin, azért nem megyek a szomszédba harctudásért.
    - Amúgy pedig nem kérném, hogy ments meg, bár szerintem megtennéd. – teszem hozzá. Nem azt mondom ezzel, hogy kifejezetten az én megmentésem lenne a fő célja, hanem azt, hogy ez árnyvadászok között így szokás. Bajtársiasság. ÉS Martin jó árnyvadász a szememben. Nekem a legjobb, ha már itt tartunk, de lehet, hogy kissé elfogult vagyok.
    - A tőrök a kedvenceim, jól célzok. Tízből kilencszer találom el a céltábla közepét. – nem mondom, hogy tízből tízszer, mert önhittség lenne. Bár igaz. - Pontosan melyik fegyverről is beszélgetünk?



    Ruházat ✿ Hangulatzene: Skin to bone
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szomb. Márc. 14 2015, 23:42


    Claire & Martin

      ♫ On more try ♫

    Nem veszem a lapot. Úgy vélem, közel egy éves ismeretségünk alatt a fiatal lány oly sokszor adta meg jelét annak hogy milyen visszafogott, ha elpirul, érzelmei kusza játékának tudható be, nem a jelenlétemnek. Fél pillanatig állom íriszei varázsát, hogy szótlan ajakbiggyesztéssel bólintsak feletén. Oly naív még, mindig kell valaki, aki mellett áll. Túlesett már a próbákon, nyelve olykor élesebb, mint pengéim legnemesebbike, önérzete a legkeményebb fegyvere. S az akarat, hogy tudja, világunk nem bukhat el, az első sorban állva harcol majd, ha úgy hozza a helyzet, hogy ismét háborúra kerül sor. Bámulatra méltó dac az ifjútól. A hátam mögött összekulcsolt kezemmel várakozom, amíg feltápászkodik az angyalszobor mellől, és visszailleszti a helyére a „szórakoztató irodalmat”. Felülírja terveimet, ezúttal nem bánom, a sok borongós gondolat helyén átveheti a cserfesség, amely körberagyogja. Olykor nagyon is idegesít, eltaszítanám magamtól, ezúttal úgy vélem, hogy nem árt a társaság, így beleegyező pillantással illetem. Ahogyan a hirtelen támadt humorforráson merőn bámulom őt, majd szarkasztikusan elmosolyodom.
    - Illik, nem illik, ez áll most köztünk. Olyan szagom van, mint egy oroszlánnak. Addig az ajtó kíválóan helyettesíti a pofámat. – Ahogyan mellém kerül, nem mondhatom, hogy fesztelen csevelybe bonyolódunk. Mindig is hirhedt voltam arról, mennyire antiszociális vagyok, ez az elmúlt hetekben sem változott. Kell pár perc, míg feloldódom a társaságában, s igazán örülhet, hogy vele egyátalán megteszem. Fogalmazzunk úgy, hogy kivételezett helyzetben van, mindenki más elé helyezve. S vajon miért? Magam sem tudom. Talán a fiatal lányban látok valamit, ami miatt a bizalmasom lehet. Nem törli ugyan el a múltat, hogy létezik, ám enyhíti a kínt, amelyet a hugom hiánya ékként üt a szívembe. S hogy úgy tekintetnék a még szinte gyermeki árnyvadászra, mint testvérre? Kétséges.
    Nem képes, de nem is szükséges pótolnia senkit. A maga nemében egyedi, önálló lény, akivel többé-kevésbé megértetem magam, a magam morgós módján, amit bámulatos módon képes nem csupán lekezelni, időnként még ki is rángatni a letargiából. Az ikrét már fele ennyire sem ismerem, valahogy a külső hasonlóság ellenére sosem éreztem ingert, hogy duplázzak Carlmichael-ekből.
    - A középsúlyban indulsz az olimpián? – Kérdezek vissza csendesen, ha már ő képes humorizálni, miért ne tehetném meg én is. Ajkaim tövében most csupán fojtott mosoly bujkál, ez az a dac, amit magamban fel szoktam emlegetni. Halandóból lett árnyvadász, aki még lelkiekben sem adja meg magát soha. Ők a mi jövőnk, erre kell építeni, és sosem hagyni lankadni az éberségüket, hiszen az emberek vakok a világunkra, úgy buknak el, hogy észre sem veszik.
    - Meg. Biztosan. Folyamatosan a nyomodban járok, hogy ne csinálj hülyeséget. Ezt te sem akarod. – Végletes vagyok, mindent adok, vagy semmit, s azt akarom, hogy magától mondja ki, hogy ha lerázza magáról az amatőrség cimkéjét, ne kelljen azon gondolkoznom a terepen, hogy vajon él-e még. Elérünk lassan a saját szobámig, ahol eddig kétszer járhatott, most jubilálunk a bűvös hármas számmal. Miután bizalmi szinten működik az akadémia, nincsen kulcsra zárva, így benyitok, s előre engedem, ha már hölgy a hölgy saját állítása szerint. Más kérdés, hogy minden cinizmusom ellenére a helyén kezelem őt.
    - Az érdekel, amit fontosnak tartasz elmondani nekem. Csüccs. – Biccentek a kék műbőrrel bevont fotelek egyikére. A szoba igen egyszerű, nincsen szükségem luxusra. Szekrény, egy könyvespolc, a két fotel, amely közül egyik az íróasztalom mögött foglal helyet, s a bevetett ágy, felőlem arra is ülhet. Na és persze a bárszekrény. Ám miután inni megyünk, értelmetlen megbontani egy palackot. A dzsekimből kibújok, lassan a tusoláshoz fogok készülődni, azt már a fürdőben. Egyenlőre azonban karbafonom a kezem, s a falnak támaszkodva fürkészem.
    - S a testvéred? Sosem láttam, hogy ő hogy viselkedik a démonok közelében. Mesélj róla.


    ©

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szomb. Márc. 21 2015, 22:36

    I love books! (Martin & Claire)


    Kifejezetten boldoggá tesz a tudat, hogy nem veszi a lapot, hogy nem kell magyarázkodjam a pirulások miatt és nem kell attól féljek, hogy majd rossz néven veszi. Vagy netalán még rosszabb! Értelmet tulajdonít neki, valami olyasmit, amitől utána kellemetlenül érezném magamat. Nem, mintha Martin társaságában bármi kellemetlen lenne, még a beszólásait is tudom élvezni és könnyedén venni. Épp csak furcsa dolog ez a szív. Nem tudok rájönni – vagyis talán nem akarok – hogy miért dobog mindig hevesebben, ha vele vagyok. Mással bezzeg nem ilyen.
    - Én inkább varacskos disznót mondtam volna, de ha úgy gondolod, lehet oroszlán is, igazán nem fogok vitatkozni veled. Az oroszlán legalább fenséges állat, szóval erre akár büszke is lehetsz. – kacsintok rá kedélyesen. Nem kell a szomszédba mennem nekem sem akkor, hogyha némi humort akarok előszedni magamból s ahhoz azért beszélgettünk már eleget egymással, hogy ne érje mondjuk meglepetésként az, ha ilyen vagyok.
    - Hát még, ha ragasztanál egy fényképet rá magadról, akkor lenne igazán teljes az élmény. – nevetem el magam. Ebbe nem pirulok bele, ez olyasmi, amivel ugyan kifejeztem, hogy kellemesnek találom a megjelenését, de mégis elviccelem, szóval összességében egész könnyedre sikerül.
    - Egyébként pofája a lónak van. – teszem hozzá kiegészítésként, kis megfeddéssel a hangomban. A pofa az olyan degradáló. Valamiért érzékenyen érint, hogyha önmagával hozza ezt a szót összefüggésbe. Ezért is nem tudtam lakatot tenni a nyelvemre.
    - Pehelyben, szigorúan!
    Veszem én a lapot, annak fényében válaszolok, kis nevetés csengőivel hangomban.
    - Nem zavar, hogyha a nyomomban vagy, szeretek veled lenni.
    Legszívesebben a szám elé kapnám a kezemet, de már azzal sem tudnám ki nem mondottá tenni a dolgokat. Inkább egy elnyomott krákogással folytatom, mentem, ami menthető.
    - Amúgy jah, tök igazad van, nem kell a nyomomban járj, nem vagy a bébisintérem, vagy ilyesmi. Van neked saját dolgod.. szal érted.. értem, hogy hogy érted.
    Némiképp megsemmisülten telepszem le az egyik fotelba. Jó is lesz, ha bevonul már zuhanyozni, addig se látja, ahogy ég a fejem.
    - Bármi lehet az? – szalad ki a számon a kérdés meggondolatlanul. Némiképp mintha kétségbeesetten pillantanék rá. A Caseyt illető kérdése zökkent csak ki.
    - Ő a parabataiom, együtt szoktunk harcolni. Ezért sem kéne a nyomomban járj, nem megyek terepre nélküle. Mármint persze, de igen, ha úgy hozza a szükség. Amúgy pont kiegészítjük egymást. Nem csak az életben vagyunk ikrek, hanem a harcban is.
    Szeretettel mesélek a hangomban Caseyről, de közben leesik, hogy nem voltam valami tapintatos. Tudom, hogy Martinnak is volt parabatai-a. Kissé beletenyereltem ebbe is. Gratulálhatok magamnak, megint.
    - Bocsáss meg, én.. én igazán nem úgy gondoltam, nem kellett vlna felhozzam. – sütöm le a szememet. Hirtelen nagyon érdekessé válnak a műbőr fotelen ott sem levő szöszök, azokat kezdem sepregetni a karfáról zavartan.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Pént. Márc. 27 2015, 16:45


    Claire & Martin

      ♫ So close ♫

    Néha azon kapom magam, hogy figyelmetlen, tapintatlan vagyok. Mindezek ellenére elvárom, hogy mások kérjenek bocsánatot a kialakult feszültség miatt. Claire sokadik alkalommal teszi ezt meg. Amikor visszapillantok rá, tekintetem metsző éllel világít, hogy kihunyjon az örök magányra ítélt lélek szenvedése, s helyét a kiváncsisággal telítem meg, amikor szabadkozik. Pontosan tudom magamról, hogy stílusom bőven hagy maga után kívánnivalót, a fiatal árnyvadász ellenben oly finoman kezeli ezt le, hogy néhány pillanatig szóhoz sem jutok. Levegőért nem kapkodok, azt nem szokásom, pusztán hangok nélkül méregetem.
    - A disznó ellenben nem ragadozó. Mindent nem eszek meg hölgyem. Csakis a finom husit. – Döntöm oldalra a fejemet karbafonva, s egy rövid biccentést is mellékelek. Ha már választani kell, köszönettel maradok szagok tekintetében az oroszlánnál. Büdös, ám nem közönséges. A kacsintása még mindig az oly gyermeki naív lelket közvetíti, csoda, hogy nincs perc öt perc szünet a fogai között. Óvni, féltenivaló teremtés, örülhet, hogy ott van a családja, nem is értem, hogy miért vesztegeti még a minimális időt is rám, értelmetlen tett a részéről. Szánna talán engem? Arra nincs szükség, megvagyok nélküle. Elmosolyodom. Ritka alkalmak egyike. Nem azon, amit mond. Ahogy mondja, nevetése gyöngyözően száguld végig elmém rejtett zuhain is. Félre kell néznem, hogy ne merüljek egy a tengerszín íriszekben. Ha az előbb nem vettem a lapot, most véletlenül pont betalál. Nem vagyok annyira szigorú, hogy önmagamhoz sem, hogy azonnal letöröljek a jókedv szikráját bármelyikünk arcáról, így csupán fejcsóválok, hát ezért nincsen értelme szócsatába bonyolódnom vele, mert kiszámíthatlan, hogy gyermeki humorral oldja a fejleményeket, avagy előtör belőle az árnyvadász dac, mellyel a testvérét, szeretteit védi. Bárhogyan is legyen, nem különösebben érint az, hogy ha valamit a lelkére venne, pusztán energiát nem szándékozom ölni bele.
    - A fürdőbe ellenben nem hívlak, az privát szféra. – Közlöm epésen. Valóban nincsen rá szükségem, hogy rámakaszkodjon. Az egyik legelhivatottabb árnyvadász, akit valaha ismertem, még a hugomat is túlszárnyalja. De hogy ezt ki is mondjam... Nem az elismerésemről vagyok híres. Ő az egyetlen női vadász a környezetemben, akikkel tartom a kapcsolatot. No  nem mintha romantikus szálak vezetnének irányába, pusztán szükségem van a gyengébb nem egyik képviselőjére, hogy ha problémába ütközöm, akkor a nálunk bonyolultabb elme is meg tudja azt vizsgálni egy ellentétes aspektusból. Ez lenne Claire, a fiatal vadász. Ellenben... csalódást nem okoz azzal hogy afféle veterán, leszolgált katonaként tart számon, akinek már úgyis mindegy, valami barátságféle lehet mindez, amelytől úgysem tudnám tiltani, így végülis olymindegy. Megoldom a az ingem gombjait, alatta póló van, s lerúgom a bakancsot, kényelmi okokból pusztán bebujós rövid szárú, nem fűzős.
    - Bármi. Akkor most sem jössz? Sejtettem, hogy visszatáncolsz. – Ezúttal nem tudom visszafogni a gunyoros fintort, még akkor sem, ha ezzel megsértem őt. Állom a pillantását, engem aztán nem érdekel, ha ezzel a hugomra emlékeztet. Ha minden alkalommal szívfájdalomnak kéne kerülgetnie, ahányszor felmerül a patabatai szóba kerül, már kész roncs lennék. Bocsánat. Az vagyok. Még az említések nélkül is. Külsőleg ez alig látszik, pusztán a meggyötört tekintet az, amelyből észreveheti, hogy nem vagyok már egész. Azt senkinek nem kell tudnia, hogy nyugtatókon, fájdalomcsillapítókon élek, régi harci sérüléseket csillapítván, ám ez csupán kifogás, kell valami, ami csillapítsa lelkem viharait. Végül beharapom az ajkam, hogy ne mondjam ki, nem szükséges mindig elnézést kérnie mindenért.
    - Magadnak ártasz, ha rám vesztegeted az energiád. Nem érdemeltem ki, hogy tisztelj. – Hámozom ki magam az ingből, és rákulcsolom ujjaimat a kilincsre. Bent minden megvan, ami a tisztálkodáshoz kell, pár perc alatt kész lehetek. Megnyitom az ajtót, de még nem lépek be.

    ©

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Vas. Ápr. 05 2015, 02:29

    I love books! (Martin & Claire)


    Ál-csalódottan lebiggyesztem ajkaimat.
    - Óh, tehát hogyha adnék neked mondjuk rothadt almát, azt nem majszolnád el nagy szeretettel? Hát kár. Pedig azt hiszem akad némi mosléknak való a konyhában. Isabelle megint főzött valami finomat.
    Az árnyvadász harcosnő főztje híresen rossz, ezt nem csak az összes Lightwood, de az Intézet minden lakója tudja. Egyszer mindenkivel megkóstoltatja a rémes kajáit, s hát mit ne mondjak, nem költői túlzás tőlem a moslék. Az egy dolog, hogy én tudok főzni, mert édesanyám megtanított rá, de szerintem annak is jobbnak kéne lenni, akit sose tanítanak semmire. Mondjuk rendben, a mundane étkezést az alvilágival nehéz összeegyeztetni, de az árnyvadászok nem vámpírok, vagy farkasok. Igazán lehetne némi ízlése. Na mindegy, lapozzunk, ne menjünk bele.
    - Te jó ég, Martin!
    Zavaromban a fülem hegyéig elvörösödöm. Nem tudom hogy köszörüljek torkot, hogy elkendőzzem ezt előle. A fürdőbe menni vele? Szent ég! Már az is zavarba ejt, hogyha csak arra gondolok, hogy milyen lenne, ha egy hozzá hasonló férfitól kapnám életem első csókját. Néha megesik, hogy Mr. Darcy helyére képzelem a könyvbe, de akkor hagyom is abba az olvasást, mielőtt elsüllyedek saját szégyentelenségem miatt.
    - Beszédről volt szó, s nem menetelről a bármi alatt.
    Veszem vissza pimaszabb hangomat. Némiképp elszomorodnak vonásaim, de remélem, hogy nem veszi észre.
    - Az anyukámról lett volna szó..
    Nem érdekel, hogy ez mennyire hangzik nyálasan vagy kislányosan, egyszerűen kiszaladt a számon és nem tudom visszafogni magam. Valakinek el kéne mondanom, aki nem a rokonom, de ha lepattintja magáról, akkor nem adom elő, az bizonyos.
    - Miért mondasz ilyet? – vonom fel a szemöldökömet. - Nem vagy rossz ember, fogalmam sincs miért kell így beszélj magadról. Különben is van önálló véleményem, majd eldöntöm.
    Jegyzem meg dacosan némiképp. Nem is szégyellem magam. Kíváncsi vagyok rá, hogy erre majd mit reagál.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szomb. Ápr. 11 2015, 16:37


    Claire & Martin

      ♫ Time goes by ♫

    A fejemet csóválva mosolygok, még az általánosan rossz sötét kedvemet is képes elűzni az állandó zizegésével. Na nem mindig, most éppen el tudom fogadni, azt, hogy milyen, különben meg sem álltam volna, hogy beköszönjek. Az alkalmak nagy részében azonban a magány tökéletesen megfelel, és hogy a saját ügyeimet intézzem. Nem is akarom hogy a kislány miattam legyen rosszkedvű, mert én meg arról vagyok híres, hogy át tudom másokra is ragasztani a pocsék stílusomból adódó negatív hullámokat, Claire pedig még fiatal, lelkes vadász, akinek örökösen van valami megmentési kényszere, engem is idegesítő módon beszéltet, nyaggat, amikor semmi kedvem a dologhoz. Az ikertestvérét alig ismerem, sejtésem szerint hasonló, ha még ikerharcot is űznek. A kicsiből még egy is sok, legalább ebben megvan a szerencsém, hogy nem tartozom mindkettőjük látóterébe. Bezsebelem a zavarát egy kaján mosollyal, most ezt hozta ki belőlem, holott fel sem merült eddig, hogy magammal cipelném a fürdőbe. Csak egy jeges szúrás, én erre vagyok képes... És még csodálja, hogy nincsen magamról túl jó véleményem...
    - Látod, máris megérte. Ez éltet, ha zavarba hozhatlak. – Tulajdonképpen.... még igazat is mondtam. Ő az egyetlen barátom, talán máshogyan is boldoggá tehetném, mondjuk, támogatással, bíztatással, de lássuk be Sherlock Holmes is folyamatosan lehetetlen helyzetbe hozta Watsont, mindenki mellé kell valami megszégyeníthető, de valahol mégis titkolt társ. A munkámnak, a kötelességemnek élek, de a köztes szünetekben akár az is előfordulhat, hogy leülök, megiszok a lánnyal egy italt, azaz ő a korából kifolyólag valami kevésbé erőset.
    - Terepmunka lenne. Ha akarsz... megpróbálhatjuk ketten. Ha nem, akkor még maradok, később megyek egyedül. – Még nem indulok be tusolni, mert a mondata kissé megakaszt, érdeklődve emelem fel a szemöldökömet. Elnyomok egy sóhajt, ahogy sejtem ez nem lesz túl rövid. A család mindig is fontos volt a fiatal vadásznak, és annyira még én sem vagyok tapló, hogy még ennyire is lehámozzam magamról.
    - Az anyukádról... mi a helyzet vele? – Ülök végül le fotelem karfájára, karbafont kézzel várom a válaszomat. Ahogyan visszavág a saját véleményével kapcsolatban, cinikusan megvonom a vállamat, még egy apróbb nevetést is hallhat. Ez az amibe végképp nincsen beleszólása. Nehogy már megvédjen magamtól.

    ©

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Vas. Május 31 2015, 11:25

    Clary – Jace


    Nem igazán van kedvem Idrisben lenni, amióta hazaengedtek a Testvérek, azóta az intézetben vagyok. Hogy elkerüljem a nagy kérdéseket, minden alkalmat megragadtam a kiküldetésekre, terepmunkámra és éreztem is, hogy kellett. Mától egy hétig azonban eltiltottak, s csak vészhelyzetben mehetek. Csodás! De a szabály az szabály és ha szarul is esik, akkor is betartom. Az edzőteremből is kizártak, s csak egy órát kaptam. Hát belevetettem magam a könyvtár lapjai közé, a szoba négy falait minden módon utálom nézegetni. Találtam ugyan egy leírást, amit elkezdtem nézegetni, délutánra pedig tervezem hogy a városba megyek csavarogni. A pislogás azonban egyre nagyobb, míg végül leesik a kezem a kanapéra és bealszok.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Vas. Május 31 2015, 15:49



    Jace & Clary

    Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem... Annyi minden történt, amiről mesélhetnék nektek, de... Végre már nem sírok, és ez Jack-nek köszönhető, akit azóta a délután óta kerülök... Tudom nem szép dolog, hogy miután megcsókoltam magára hagytam, de időre van szükségem... Bárhogyan is próbáltam - nem is próbáltam meg - kiverni a fejemből Jace-t, nem ment... Nem tudom elfelejteni, és nem is akarom... Szeretem, és ha erre gondolok könnyek szaladnak a szemembe. Mit tudok tenni? Semmit sem, hisz... hisz... hisz szakítottunk. És most itt vagyok az intézetben, ahol próbálok bujkálni Izzy elől, mert... Nincs vele bajom, csak mostanában annyi időt töltünk együtt, ami fura, hisz mindig is azt hittem, hogy utál, de most mégis kiderült, hogy nem utál...
    Gondolataimban elmerülve léptem be a könyvtárba mappával a kezembe, amiben lapok és ceruzák voltak. Nem néztem körül, csak egyenesen az asztalhoz mentem, és mielőtt leültem volna, valami halk szuszogásra lettem figyelmes... A hátam mögé néztem, és mikor megpillantottam Jace-t a mappa kiesett a kezemből, de szerencsére nem kelt fel tőle... Rutinból odasétáltam és kanapé másik oldaláról a plédet ráterítettem, hogy ne fázzon meg, majd leültem mellé és elkezdtem rajzolni, és mi mást?.. Hát természetesen őt. Rajzolás közben potyogtak a könnyeim, és emésztettem magam, hogy... Hogy mit tettem... Itt mellette ülve rájöttem, hogy őt szeretem, mindig is őt szerettem, de már késő...

    ▲ music: - ▲ ▲Words: xx▲ ▲Note: For you *-*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Csüt. Jún. 04 2015, 22:59

    Clary – Jace

    A mappakiesésre megmoccanok, de mivel a kanapé látványa egészen jó, ezért visszaalszom. A takarót sem érzem, csupán megfordulok, s alszom tovább. Mindent összevetve, jelen pillanatban halott árnyvadász lennék, ha éppen egy démon vagy ártó szándékú járna erre, s azóta nem bízom az intézet védelmében, mióta azt meg is támadták, s be is jutottak.
    Azt azonban érzékelem egy idő után, hogy figyelnek. Lassan nyílik ki a szemem, majd hanyatt fordulok, nyújtózom egyet. Van itt valaki! Hirtelen ülök fel, a derekamhoz kapok fegyverért… ami nincs.
    - Francba, Clary, a frászt hoztad rám! – szusszantom ki a levegőt, beletúrok a hajamba, majd megdörgölöm az arcom, ásítanék, de már nem megy, mert meglátom az arcát.
    - Hát te meg, miért sírsz? Valami baj van? – hiszen itt vagyok, tény, hogy újabb rúnákkal teli, amit a testvérek nyomtak rám, de már járhatok-kelhetek. Illúziónak tartom.
    Oldalt fordulok, kitakarom magam, s lerakom a lábam, hogy közelebb csusszanjak hozzá, s átöleljem. Nem vagyok egy érzelgős típus, de ez az egéritatás eléggé látszódik.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Vas. Jún. 07 2015, 17:45



    Jace & Clary

    Napok óta.. Nem is... Azóta a nap óta nem találkoztam Jack-kel... Nem megy a gondolkodás, egyszerűen nem tiszták a gondolataim, másra sem tudok gondolni, hogy... Hogy szeretem Jace-t, de mi már szakítottunk és minden bizonnyal sose leszünk együtt, sose leszünk egy pár...
    Aztán, mikor megpillantottam a könyvtárban... Minden szép emlék lepergett a szemem előtt, de a legszebb... a legszebb az üvegházas este volt, és azon az estén csókolt meg először, és aztán hirtelen össze is vesztünk, és jöttek a bonyodalmak, és mikor végre semmi akadály sem lett volna, akkor én paranoiásan elkezdtem kerülni, és elrontottam mindent, ami az életembe boldogságot hozott és nehéz időkben reményt adott... Egy tipikus Clary-s élet. Majd mikor hozzásétálok és betakarom, majd leülök, elkezdek rajzolni... És a rajz az első csókunkat ábrázolja, egy-két pöttyel a lapon, és ezek a pöttyök az én könnyeim.
    Mikor felébred, és fegyvere után kap, akkor meg se merek mozdulni... Nem akartam, hogy felébredjen. Csak beakartam fejezni a rajzot, és mikor már készen lett volna, akkor itt hagytam volna neki, de... De felébredt és én csak sírni tudtam.
    - Igen... - Mondom neki, mikor odacsusszan mellém és átölel, de én kibontakozom és felállok, miközben átkarolom magam és az egyik távoli ablakhoz sétálok... Háttal állok neki, és az ablakon kifelé bámulok, miközben könnyeim potyognak, mint a megáradt patak. Veszek egy mély levegőt és próbálom elmondani a sírás okát is...
    -Jace... Emlékszel... Emlékszel, mikor szakítottunk?.. Rá pár napra felhívtam... Felhívtam Jack-et, hogy találkozzunk, mert... mert mindennél nagyobb ürességet éreztem... - Kezdem el, de nagyon szakaszosan beszélek... Egyszerűen nem tudom elmondani... De muszáj lesz, mert tudni kell róla. - Megcsókoltam, és... és... utána még volt pár csók, de... de... Azóta nem találkoztunk, mert... Mert téged szeretlek, téged is szerettelek mindig. - Szembe fordulok vele, majd elmosolyodom, de könnyeim még mindig potyogtak. Minden bizonnyal utál és soha többet nem akar majd látni..
    - Szeretlek mindennél jobban Jace Herondale, mindig is szerettelek, de... Mindent elrontottam... Mikor végre enyém lehettél volna, akkor rontottam el mindent... Most minden bizonnyal utálsz, és megértem... Már azt sem érdemlem meg, hogy éljek. - Veszek egy mély levegőt, és... és rápillantok a rajzra, ami mellette marad, majd még szorosabban átkarolom magam, és befejezem mondandómat, mielőtt megszólalhatott volna...
    - És... és... most elmegyek innen... Szeretlek... - Mondom, majd elindulok a kijárat felé, miközben könnyeim még mindig potyognak...

    ▲ music: - ▲ ▲Words: xx▲ ▲Note: For you *-*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Hétf. Jún. 08 2015, 18:11

    I love books! (Martin & Claire)


    - Az igaz, de mondd ezt a makkoknak, akiket előszeretettel fogyaszt el. Mármint amiket. Hopp, azt hiszem ez mégsem szólt akkorát, mint amekkorának a poénfaktort elsőre éreztem. – vallom be kissé belepirulva a sikertelenségbe, de azért mosollyal ajkaimon. Komoly lány vagyok, azt mondják, s ezzel én sem vitatkozom. Mégis éppen Martin az, akinek a társaságában elszabadul belőlem mindazon humormorzsa, amiről nem is hittem, hogy ott van. Nem igazán sikerül – mint az előbbi példa is mutatja – mindig tökéletesre az élmény, kuszaságokat beszélek és néha jobb lenne, hogyha inkább csendben maradnék, de nem megy. Mert kedvelem a társaságát, hiszen egy olyan ént hoz elő belőlem, amit nagyon kevesen.
    - Te jó ég! – hűlök el és ha nem tartanám maximálisan gyerekesnek a dolgot, akkor még tenyereimbe is temetném arcomat. Így csak csendesen hagyom, hogy felgyulladjanak a fülcimpáim.
    - Eszemben sincs bemenni veled a fürdőbe! – szólalok meg emeltebb hangon, majd amikor leesik, hogy ezt értheti másként is azon felül, ahogy szántam, megint csak elsüllyednék legszívesebben. Nem ragozom viszont, mert felesleges lenne, és még jobban felhívnám a figyelmet arra, ami talán fel se tűnt neki. Mondják, hogy a pasik azt sem szokták észrevenni, ami kinyomja a szemüket. Nos, remélem ez most nem nyomja ki, de fel se tűnik.
    - Az előbb mondtad, hogy nem mehetek be a fürdőbe, s én is mondtam, hogy nem megyek, szóval nem tudom, hogy ezt mire véljem. Khm.. szeretnéd, ha bemennék?
    Fogalmam sincs arról, miből veszem a bátorságot ehhez a kérdéshez. A föld viszont nem nyílik meg alattam, nem süllyedek el, tehát marad függőben és szinte felbátorodva várom a válaszát, melytől valószínűleg megint égni fogok, de semmi baj, eleget kozmáltam már itt, egy újabb fel se fog tűnni szerintem.
    - Miért nem? Folyton csak ezzel dobálózól, de sosem mesélted még el, hogy miért is nem érdemled ki a tiszteletem.
    Felkelek a fotelból, közelebb sétálok hozzá, hátamat a fürdőszobaajtó mellett vetem a szobafalnak, megtámaszkodom, onnan nézek Martinra, vagy éppen utána a csukott ajtóra, ha időközben bement.
    - Anyának tumor van az agyában. – csúszik ki a számon közben ez is. Nem kérdezte senki, de ha már így egymás életét boncolgatjuk, valahogy itt volt a helye ennek is.

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Pént. Jún. 12 2015, 19:37

    Clary – Jace

    Kibontakozom az ölelésemből.
    - Mi a baj, Clary? – hagyom, hogy eltávolodjon, de nem értem, mi a baja.
    - Nem szakítottunk. – vágok közbe. – Ha jól emlékszem, én kerestelek és követelőztem nyolc éven keresztül, és te zárkóztál, tűntél el folyton előlem. – sóhajtva túrok bele a hajamba, hogy aztán összeszorítsam a számat. – De ezt miért kezdjük el elölről megint? Nem értelek.
    Nem tudok válaszolni, csak a szavai kavarognak a fejemben. Értékelném, hogy őszinte, ha éppen nem azt mondja, amit. Azt vártam, hogy rákérdez, hogyan vagyok, nem is találkoztunk, mióta eljöttem a Testvérektől. Akkor… talán ezért.
    Aztán elmegy, kiviharzik, mint egy tini csitri, várva, hogy utána szaladjak. Megint. És újra. Folyton elszalad, folyton elzárkózik előlem, míg mással boldog. Ezúttal azonban a szívemmel távozott, vagy azt összetörve, mindegy. Rá kellett volna ébrednem a nyolc év alatt, hogy ha nem akar látni, nem akar találkozni, akkor nem szeret. Ha valaki szeret, még akkor is találkozik velem, ha a saját szülei tiltják, ráadásként… már felnőtt, semmi és senki sem állta utunkat. Bolond voltam, hogy hittem abban, együtt vagyunk …
    Ismét ellep a forróság, mint akkor, de most lehunyom a szemem, mélyeket lélegzem, zihálva. Érzem, ahogy a védőrúna foszlik, arra figyelek, amit tanultam. Nem fogom tudni feldolgozni, a kettő együtt nem megy. El kell engednem…
    Kipattannak a szemeim, és bár sírni nem tudok, eléggé fénylenek tőle a szemeim. Mély levegőt veszek, majd sóhajszerűen kiengedem. Vége.
    Az ablakhoz lépek, érzem, ahogy egyre jobban bezárulok. Hogy is mondta Alec? Nincs gyógyrúna az összetört szívre? Igaza van. Azért kell jól bezárni, s nem fog széthullani. Most éppen ezt teszem. Komor tekintettel nézek kifelé egy ideig, majd kinyitom az ablakot, hogy kiugorva, ismét a nyakamba szedjem a várost. Vadászni akarok.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Pént. Jún. 12 2015, 21:36


    Claire & Martin

      ♫ Only time ♫

    Sötét képpel méregetem, hogyan aztán szarkasztikusan elmosolyodjak. Nem is annyira kislány, ha ilyen ostoba, szexista poénokra tudja magát ragadtatni. Hihetném naívnak, ám a pirulása egyértelműen alátámasztja, hogy van már némi fogalma a dörgésről, még ha gyakorlati tapasztalattal úgy vélem, aligha rendelkezik. Rendkívül sokat változott az elmúlt pár évben, még akkor is, ha az ikrét alig ismerem. Claire egy bájos gyermekből hipp-hopp felnőtt, még ha mostanság is hajlamos vagy visszafogott kis mentoráltnak tekintetni. No nem az enyémnek, nem vállalok tanítványokat, az akadémia majd belsőleg megoldja. A dolognak csak pár szépséghibája van. Fordult már elő, hogy teljesen véletlenül hozzámcsapódtak páran, és amikor rájuk morrantam, hogy mi a franc, nem tudtak érdemi választ adni, egyértelmű volt, hogy parancsba kapták hogy figyeljenek rám. Claire szintén valami ilyesmit tesz, ha nem is tudatosan, nem parancs alapján. Valami elvetemült barátság van köztünk, nem képes leszokni arról, hogy az őrületbe kergessen, míg én is azon kapom magam, hogy hiányzik, ha nem látom pár napig. Furcsa, ám így van. Magától értetődő módon nézek rá keményen, ahogyan a pirulást követően elsápad, ugye hogy megint ki tudtam hozni a béketűrésből, váltakozó arcfestéket szórok fiatal pofijára megjegyzéseimmel.
    - Sejtettem. Épp erre céloztam. Hogy talán akkor itt rekesszük be a bájcsevejt. – Talán kissé nyers vagyok, ezt már megszokhatta, valahol így kedvel, ha meg nem, hát vagyok annyira önző, hogy kihasználom a ragaszkodását a viselkedésem ellenében is. Eltűntetem a kaján mosolyt, majd érdeklődve figyelem a reakcióját.
    - Mondtam, persze hogy mondtam. Nem a te szemednek való a látnivaló, de ha mégis, akkor boxer marad. Gyere. – Dobom le a felsőmet, lényegében ennyi erővel a strandon is lehetnék. Nem érdekel, hogy ki milyennek lát, testem inkább szálkás, mintsem túlzottan izmos. Felpillantok, hogy most akkor jön-e vagy sem, majd zavartalanul bújok ki a nadrágból is, és csupán a sort marad alatt. Mezitláb lépem már át a küszöböt, hogy a mögöttem lépdelő lányra sandítsak vissza, ahogyan beállok a tus alá, és tekergetni kezdem a csapot, hogy valami langymeleget csikarjak ki a zuhanyrózsából, amely most statikusan van beállítva, a vállamra fog folyni a víz.
    - Te mennyit tudsz minderről? Érdekel a szemszögöd. – Térek ki a válaszadás elől, ahogyan már megannyiszor tettem, majd megnyitom a vizet. Így is fogom őt hallani, és fel sem merül, hogy a nedvesség nem csupán az izmaimat emeli ki, hanem a boxer „tartalmát” is. Ellenben a komoly téma hallatán beharapom az ajkamat, nem vagyok egy túl empatikus alkat, nekem a hugom halt meg, most mit kéne erre mondanom? Szar ügy... Van ennél jobb lezárása a dolognak? Úgysem győzhetünk, szélmalomharc az élet.
    - Aha. – Bólintok végül, bár szavakkal nem fejezhetem ki, hogy sajnálom, attól félek ez tettekben sem fog megnyilvánulni, csupán nem nézek annyira rideg merevséggel, mint szoktam, a halál még engem is megindít. Az örökös megmentési kényszerem sok esetben zsákutcába juttat. Mókuskerék, amelyben csak rohangászunk, elérhetetlen célokat dob elénk az élet. Claire is most annak határán van, hogy ideje felnőnie.
    - Gyere ide. – Nyújtom felé a kezemet, könyörögni viszont nem fogok.



    ©

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Pént. Jún. 12 2015, 22:42



    Jace & Clary

    Most jön az a pillanat, amikor a jó kislány megtanul csúnyán beszélni... Egy idióta vagyok, egy elcseszett és menthetetlen idióta, és ezen semmi sem fog tudni változtatni. Mindent elrontok, mindent amit csak lehet... Miért kellett csókolóznom Jack-kel, miért kellett ezt tennem vele? Soha nem fogja nekem megbocsátani, ha elmondom neki...
    - Ha elmondom, akkor elveszítelek. - Mondom neki, és már érzem, hogy a könnyeim csak gyűlnek a szemembe... Sírni fogok.. Egyre közelebb jön az a pillanat, hogy elsírom magam...
    -Nem?... De én azt hittem, hogy... Halált érdemlek. - Igen, ilyet mondtam... Persze a lehető leghalkabban, hisz... Mindent elrontottam, és ha megtudja az igazat, akkor ő is ezt fogja gondolni... Majd elmondom neki az igazat sírva, és... Megint elmenekülök, megint kiszaladok a szobából, mint ahogy eddig mindig tettem, most sincs máshogy. láttam a pillantását, láttam hogy hogyan nézett rá. A szívem szakad meg, hogy ezt tettem, de már késő ellene bármit is tenni... Lecsúszom a könyvtár ajtaján sírva... NEM! NEM! NEM! Nem csinálhatom ezt örökké.... Nem engedhetem el, nem bírnám ki nélküle... Nem akarok nélküle élni, nem akarom, hogy másé legyen és én sem lehetek másé! Feltápászkodom, és megteszem azt, amit nyolc éve is meg kellett volna tennem. Benyitok a könyvtárba...

    Kisebb fajta sokkot kapok, mikor meglátom Jace-t az ablakban... Nem akarom, hogy leugorjon... Gyorsan odasétálok, és letörlöm a könnyeimet, majd próbálom összeszedni magam, hogy megtudjak szólalni értelmesen... Veszek egy mély levegőt, és már bele is kezdek.
    - Jace nem akarom, hogy... hogy.. hogy vége legyen. Tudom, hogy soha nem fogsz megbocsátani, de... De én téged szeretlek! Csakis téged, de későn jöttem rá... - Újra elkezdenek folyni a könnyeim... Nem hazudtam, tényleg csak az igazat mondtam, kiöntöm neki a szívemet... - Nem kellet volna, hogy kerüljelek... Nem kellett volna kizárni téged az életemből, de elrontottam, mert féltem... Féltem mindentől, a nyakamba zúdult egy új világ, egy apa, aki... De most már tisztán látom, hogy téged szeretlek....- Mondom neki, majd tenyerem közé fogom az arcát, és megcsókolom. Ebbe a csókba belevittem mindent, minden érzést, amit ebben a nyolc évbe elzártam magamban... Nem hagyom abba, és addig folytatom, míg valamelyikünk meg nem szakítja, de ez a valaki nem én leszek... A csók durva, vad és vágy teli, mint a legelső csókunk az Üvegházban.
    - Próbálj megbocsátani, engedd, hogy mindent máshogy csináljak... Adj egy esélyt. - Kérem tőle, jobban mondva könyörgök neki könnyes szemekkel... Nem akarom elveszteni! Bármit megteszek, csak... Csak ne legyen vége mindennek...

    ▲ music: - ▲ ▲Words: xx▲ ▲Note: For you *-*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Hétf. Jún. 15 2015, 19:50

    Clary – Jace
    Nem fogok neki visszaválaszolni, mert robbanni fogok. Fogalmam sincs hol él, milyen világban és milyen felfogással már. Ennyit változott volna az évek alatt? Mintha.. inkább abbahagyom még gondolatban is az értetlenkedést.
    Menni akarok, vadászni, elterelni a gondolataimat és azt, hogy semmit sem ért a Néma Testvérek rúnája. Vagyis de, ért, legalább eddig kibírtam. Már lendülök, hogy belőve a mélységet és az irányt, megfelelő helyre érkezzek.
    A hangra meg kell kapaszkodnom oldalt az ablakkeretben. Megállok, még háttal fordulva neki, hallgatom, csak a fejem van félig oldalt fordítva. A szavai végére megfordulok és leülök a párkányra. Nem tudom, hogy hiszek-e neki. Szeretnék, mert még mindig szeretem. A nyolc év alatt sem változott mindez, de mostanra értem a várakozás végére.
    - Ne helyettem dönts, hogyan gondolkodom, érzem és cselekszek. – vetem oda, s közben két tenyeremet magam mellé teszem a párkányra. – Kitalálsz magadnak valami habókot és mész utána, de eszedbe se jut, hogy magamat illetően engem kérdezz meg. Csak kirohansz. – morgok, miközben látni rajam, hogy jól esik az, szeret. – De az nyolc évvel ezelőtt volt Clary, az isten áldjon meg! – fakadok ki.
    A csókba szinte belefulladok, nem akarom elengedni. Nyolc év várakozása, nyolc év akarása és nyolc év őrültsége. Egész testemet végigjárja a bizsergés, kinyitom a szemem. A fény…
    - Te bolond… nyolc éven keresztül csak esélyeket adtam neked, hát nem veszed észre?
    Sóhajtom, majd átkarolom. Lesimítom kezemmel arcáról a könnyeket.
    - Szeretlek Clary és ezen semmi sem tud változtatni. Ha nyolc év nem elég bizonyíték, akkor nem tudom, mi lehetne még jobban az. – újból megcsókolom, magamhoz vonom.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szer. Jún. 17 2015, 09:49



    Jace & Clary

    Minden egyes pillanat, amit nélküle töltök egyfajta szenvedés, hisz lehet mondani, hogy csöpögős romantika, de én mindennél jobban szeretem, és mindent elrontottam... Nyolc évig esélyt sem adtam neki, és megcsókoltam egy másik srácot nem is egyszer... Most már tudom, hogy milyen lehet mindent elveszteni pár másodperc alatt, de nem érhet így véget minden! Szeretem őt, és szükségem van rá, ő az, aki nélkül nem tudnék élni, és pont ezért nem sírhatok itt és engedhetem el! Nem! Vissza kell mennem és meg kell próbálnom vissza szerezni, mert talán még mélyen egy kicsit szeret engem, mert most minden bizonnyal látni sem kíván...
    Majd határozottan léptem be a könyvtárba, és elkezdtem mondani neki azt, amit a szívem diktált... Muszáj volt elmondanom neki, muszáj tudnia ezekről... Majd nem fordul meg, hanem háttal áll az ablakkeretben...
    - De... Tudom, csak... - Egyszerűen nem tudok mit mondani, csak sírni tudok... Könnyeim elkezdenek hullani és én... Annyira nem szeretem, ha sírok.. -Tudom Jace... Sajnálom, de én ilyen vagyok... - Szipogok, és... Igaza van, mindenben amit eddig mondott igaza van, de... Talán nem volt jó ötlet visszajönni, hisz már én is belátom, hogy utálnia kellene... Pocsék ember vagyok, és még pocsékabb barátnő!
    - Tudom! Én is tudom, hogy egy elcseszett, félresikerült valami vagyok! Mindig mindent elrontok, de szeretlek!- Tudom, hogy mindent elrontottam, és tudom, hogy jogosak a szavai, de... Már nem tudok ellene tenni semmit sem! Majd megcsókol, és ő is visszacsókol...  A csók tökéletes, akarózó, kiéhezett és vad, annyira szeretem Jace-t és nem akarom elveszteni...
    - Tudom, és sajnálom! De még egy utolsót adj, ezt nem fogom elrontani! Mindent megteszek érted, mert szeretlek, örülten és visszavonhatatlanul! - Már nem is tudom, hogy hányadik vallomásom, de egyiket sem bántam meg, majd mikor átkarol, akkor közelebb bújom hozzá, és mikor letörli a könnyeimet elmosolyodom. - Jace tudom, és most már minden rendben lesz, okés? Együtt maradunk halálunk napjáig, ha szeretnéd.- Alig tudom befejezni a mondatom, hisz magához húz, és újra megcsókol, és én visszacsókolok, nem szakítom meg, és beleviszek minden érzésemet, de már lassan tíz perce az ablakban csókolózunk... Megszakítom, és lehúzom az ablakkeretből, hogy elhúzzam magammal a fotelhez...
    - Mutatni szeretnék valamit. - Mondom neki, és mikor elérünk a fotelhez, akkor felveszem a földről a mappámat, majd az előbb készített rajzot mutatom neki... Ami az első csókunkat ábrázolja. - Ettől a pillanattól kezdve raboltad el szívem. - Mosolygok rá, és átölelem, mert érezni akarom ,hogy ő igenis az enyém, és senki másé!

    ▲ music: - ▲ ▲Words: xx▲ ▲Note: For you *-*

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Vas. Jún. 21 2015, 17:07

    Clary – Jace


    Az ilyen vagyokra csak a szemeim forgatom. Nem tudok rá mit mondani.
    - Nem vagy az! – most már viszont ordítok. – A francért kell magad folyton lekicsinyleni!
    És szeret. Valóban szeret, érzem a csókjából, hogy visszajött, hogy szól hozzám. Teljesen nem érdekel, ki mit mond, őrá vártam és egészen az utolsó pillanatig várt, mit sem tudva, min megyek keresztül, mit okoz ezzel. De elfogadtam. Azt már viszont nem, amit utána mond. A mosoly eltűnik még a szememből is, elengedem az ölelésből, el is fordulok, s karba fonom a kezem. Szóval ő nem szeretné. Rám hárítja majd, ha valami nem jó, legyek én a kifogás. Ó, persze, hiszen mindig is én voltam a kifogás, a kellemes hárítás.
    Hagyom, hogy a fotelbe húzzon, de csak belehuppanok, s a kezembe veszem a mappát, nézegetem a rajzot. A válaszra ránézek. Nem hiszem, hogy most vitatkoznunk kéne, de ha gond van, majd úgyis én leszek a kifogás, de most nincs kedvem vitázni. Végre megértette, hogy szeretem. Hogy ő szeret-e, nem tudom most így. De abban bizonyos vagyok, ha ismét elmegy tőlem, nem fogok utána menni. Átkéretem magam másik intézetbe, mindenki jobban jár. Éppen ezen gondolkodtam, mikor vadászatot terveztem.
    - És most mi legyen, Clary? – nem olyan könnyű elfeledni nyolc évet, és a közös élettel kezdeni is kell valamit. – A ház még mindig áll Alicantéban.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Könyvtár

    on Szer. Júl. 01 2015, 01:12



    Jace & Clary

    Elég volt, nem menekülök tovább, nem csinálhatom ezt életem végéig, szembe kell néznem a hibáimmal és azzal, amit tettem. Nyolc évig kerültem, ezen már nem tudok változtatni, de... Ha lenne egy kis esély arra, hogy... Talán közösen folytassuk az életünket, akkor mindent megfogok tenni ennek érdekében. Tudom, hoyg mérges rám... jogosan ordibál rám,d e... Nem fogok most elmenni, meghallgatom, bármit is mondjon!
    - Jace... kérlek ne ordibálj. - Ohh igen a tőlem várható mindjárt sírok,mert mindent elrontottam nézésemmel pillantok rá... Nem akarom, hogy ordibáljon velem... Látom, hogy feszült, és talán nem hisz nekem, hogy szeretem, pedig így van... Nem hazudok neki, és odaviszem a kanapéhoz, majd megmutatom neki a rajzot, de... Csak vissza kérdez, hogy mi legyen...
    - Hallgass végig, és ne szakíts félbe kérlek... - Csupán ennyit mondok neki, és veszek egy mély levegőt... Muszáj kiöntenem a szívem, muszáj neki mindent elmondanom... Tartozom ennyivel, és... Ha ezek után vége lesz mindennek, akkor én... én azt nem fogom túlélni... - Szívem már tiéd, és nélküled nekem a világ nem forog tovább, nem nyílnak a virágok, nem süt többet a nap. Nem érdekel, hogy az élet mindig akadályokat fog elénk állítani, én csak azt akarom, hogy ezeket együtt, egymás oldalán küzdjük le...Veled szeretnék mindent megélni, és minden egyes nap, mióta együtt vagyunk egyre szebb, egyre naposabb, és a világ is velem van, mert te mellettem állsz. Ámor nyila eltalált, és... Még mindig félek, hogy egyszer visszakapom a szívem, amin egy úthenger ment át, de.. Vállalom a veszélyt, mert... Érted megéri a kockázatot. Tudom nem vagyok tökéletes, és tele vagyok hibákkal... Túlbuzgó vagyok, lelkes, néha idegesítő és tapadós, sőt... kerültelek, és ennél nagyon hibát nem ejthettem volna, de... ez vagyok én, ez Clary Fray és tudom, hogy te ezt elfogadod, és ez... Mindennél boldogabbá tesz. - Kezdem el, de még koránt sem fejeztem be, hanem inkább levegőt veszek és próbálok megnyugodni, mert könnyeim elkezdtek potyogni... Veszek egy mély levegőt és folytatom... - Én is elfogadlak mindennéstül és sose kell félned már, hogy elhagylak, vagy kerülni foglak... És... tudom, hogy ez nem lesz fordítva, de te számomra mindenkinél fontosabb vagy, egyszerűen mindenestül szeretlek és szükségem van rád, szükségem a csókjaidra... Ha megcsalnál, még azt is megbocsátanám, mert... Most már nem tudom elképzelni nélküled az életem... És most itt bőgök azon, amin írtam... Egyszerűen szeretlek Jace, te vagy nekem a mindenség... Sose akarom elveszteni a bizalmadat és a szerelmedet, mert... Nekem minden veled kezdődik, és minden veled zárul... Köszönöm, hogy létezel és szeretsz, nekem rajtad kívül már semmi sem kell a világon, mert mindenem meg van, amire vágytam... Szerelem, boldogság és egy fiú, akiről tudom, hogy szeret... SZERETLEK! - Bár lehet, hogy ezzel csak rossz fát teszek a tűzre, de el kellett neki mondom mindezt... Ez volt az én nagy vallomásom, amit nyolc éven keresztül tartogattam. Elég volt a futásból, menekülésből, bujkálásból...
    - Szeretnék veled egy közös életet kezdeni abban a házban, és... Bepótolni azt a sok kihagyott időt... Tudom, hogy mindent elrontottam, tudom hogy nem volt melletted, amikor kellett, de... Sajnálom! Szeretlek Jace és nem akarlak elveszteni, bármit megteszek, csak... kérlek maradj velem!- Mi mást tudok tenni, mint sírni... Nem akarom, hogy mindennek vége legyen köztünk, nem akarom elveszteni, mert én azt nem élném túl... Egyszerűen nem tudom most már elképzelni nélküle az életem, eddig is mindennap pokol volt, míg nem volt mellettem... Csak várni tudom, hogy... hogy mit fog tenni... Remélem nem fog elküldeni... és... itt hagyni...

    ▲ music: - ▲ ▲Words: xx▲ ▲Note: For you *-*


    Sponsored content

    Re: Könyvtár


      Pontos idő: Kedd Feb. 20 2018, 03:06