Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Freshkills Park
by Marcus Van Beest Yesterday at 22:49

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Long Island villa
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 18:53

» Theo szobája
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 22:42

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Cox professzor irodája
by Brian Cox Szomb. Nov. 10 2018, 19:40

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

» Reinald Raoul Carlmichael
by Admin Szomb. Nov. 03 2018, 23:39

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Zöld szalon

    Share
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Zöld szalon

    on Pént. Szept. 25 2015, 23:20

    Ahogy Agnieszka kiront a szalonból, és kevés híján ledönt a lábamról, alaposan szemügyre veszem, és észreveszem hogy kezében színes tollakat tart. Komolyan creepy egy kétszáz éves gyermek vámpír, aki ki tudja miért lett vámpírrá akkor régen.
    - Milyen igényeid? Hogy fellógatva magadat kezdtél el rajzolni valami nem is tudom. Mit rajzoltál? - lépek beljebb szalonba és megnézem alaposan. Bár a frász kitör néha ettől a kislánytól, alapvetően mégis aranyosnak találom, nem tudom miért. Talán egy kicsit a testvéremre emlékeztet. Nem tudom.
    - Hm, csak mert mondta hogy keressem meg, de az egész házban sehol sem találom és senki nem tudja hol van, így nekiálltam átkutatni a helyet... - magyarázom neki hiszen ez is egy jó módja annak hogy megkeressem. Eddig azonban nem jártam sikerrel.
    - Na és mit akarsz még rajzolni? - kérdezem hogy némi kommunikációt folytassak vele, amennyire ijesztő néha, máskor nem tudom hová tenni, és imádom hogy olykor képes belecsimpaszkodni Kyle hajába. És ami őt bosszantja, az nekem kedves.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Szomb. Szept. 26 2015, 15:50

    KEserű ÍTrutyis Habcsókot az unalmasakba belé! (és Jagna)

    Érdeklődéssel hallgatja a kérdést, s veszi sorra az azzal kapcsolatos válaszlehetőségeit. Sok igénye volt, mindig is híve volt annak, hogy rengeteget igényeljen, mert a nagy számok törvénye alapján akkor beteljesülhet sokkal több, mintha keveset kér.

    - Például egy póni, egy új szobaberendezés, ghoulok és egy anyuka. Az, hogy Kyle bácsi a nevére vegyen, ja és persze a legfontosabb! Hogy Kancellár lehessek. - sorolja. Keith kérdezte, magára vessen, hogyha nem erre gondolt, vagy nem ilyen mélységekben szerette volna megismerni egy kétszázhúsz feletti tizenegyes igényeit.

    - Macskákat. - válaszolja, de ekkor jön rá, hogy igazából nem tudja, hogy miket is rajzolt. Halálosan - haha - nem figyelt oda.

    - Te szeretsz rajzolni? - tesz fel inkább egy kérdést, miközben visszaoldalog a fellógatott tornászgyűrűhöz, így váltva helyszínt. Nyitva hagyja az ajtót, hadd jöjjön be utána Keith is.

    - Két gyűrű van, te is jöhetsz! - ad rá a ghoulnak lehetőséget, hogy csatlakozzon hozzá. Egy macska ügyességével bújtatja be lábát a gyűrűbe, s mivel kicsi, meg halott is és semmije se fáj, kényelembe tudja helyezni magát fejjel lefelé.

    - Biztos megint azokat az uncsi ügyeket intézi, amiktől olyan fontosnak érzi magát. - tesz kéretlen megjegyzést Kyle bácsi vezetési stílusára. Bezzeg, ha ő lenne a Kancellár..! Mostanában minden vágyálma így kezdődik.

    - Pónilovat. Rajzolsz nekem?
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Vas. Szept. 27 2015, 01:03

    Jagna

    Nem is tudom minek kérdeztem meg ezeket, amikor persze komoly mély válaszokra nem is igen számíthatok, de elmosolyodok azon amiket felsorol. Persze melyik kislány ne álmodna pónikról, de a bökkenő az, hogy ő már kétszáz éves is megvan, ennyi idő alatt... megkomolyodhatott volna azért. Vagy ez nem így működik? Nem tudom.
    - Ahha, szóval megint egy képtelen listát adtál le Kylenak, aminek bizonyára nagyon fog örülni - mosolyodom el hiszen nem egyszer akadt már ki a kislány képtelen kéréseitől, mint hogy pl egy anyukát szeretne. Azt elég érdekesen lehetne összehozni, talán csak úgy mint az interjú a vámpírral-ban, hogy Kyle teremt neki egyet. Nem hinném azonban hogy megteszi, szóval patthelyzet.
    - Szereted a macskákat? Vagy csak rajzolni? - kérdezem ahogy bemegyek a kis szalonba és szemügyreveszem a karikákat amiken lógni tervezett a kicsi is, és kettő van. Nem olyan vészes ez. Legalábbis azt hiszem és mit ad a sors, rávezsem magam hogy kipróbáljam milyen fejjel lefelé lógni. És mélyen remélem hogy most senki nem jön be hogy ezt lássa, hogy éppen denevérest játszom Jagnával.
    - Lehet, nem tudom de nem találom az egész házban, szóval gondolom jah azokat intézgeti - sóhajtok fel, és a kérdésre elgondolkodom. Aztán lemászom a karikáról, és rajzolok neki egy lovat, picibe.
    - Nem nagyon szoktam rajzolni de... hát nem tudom, szerintem ló formájú nem? - mutatom neki a könnyű kis rajzot amin határozottan kivehető egy ló alakja.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Szomb. Okt. 17 2015, 14:02

    KEserű ÍTrutyis Habcsókot az unalmasakba belé! (és Jagna)


    Kikérné magának, ha hallaná, hogy mit gondol a másik. Igenis komoly és mély válaszokat adott, nem volt abban semmi komolytalan vagy felszínt kapargató, hogy pónit szeretne. Mindig kíváncsi volt rá, hogy tényleg igaz-e az, hogy a bányalovak megvakulnak, így szívesen kísérletezne a saját lován, már ha lenne neki. De úgyse lesz, hiszen Kylebácsi humorérzéke nem egészen fejlett, ha ilyen túlkapásokról esik szó.

    - Képeket nem mellékeltem hozzá, ez igaz. Szerinted kellene? Kutatsz velem az interneten jóképű pónik képe után? Ki kellene nyomtatni őket és keretbe tenni, aztán meg mindenhova kiakasztani, amerre Kylebácsi jár. Valóban jó ötlet, tök cuki vagy, hogy ezt mondtad. - lelkesedik fel arra, amit hall. Neki ez nem is jutott eszébe, ami kicsit zavarja, hisz a zseniális ötleteknek felfogása szerint mindig tőle kell származni. De hát na, nem lehet mindent neki megmarkolni, meg kéne szoknia. De nem tudja, nem tudta eddig sem és nem is fogja már. Ő ilyen.

    - Anyukáról nem tudok mondjuk képeket összehozni. De te nem adod kölcsön a tiéd? Biztos tök jó lenne, ha ő is itt lenne velünk. - gyúl erre elég rejtélyes, már-már gonosz fény szemeiben. Ha ugyan lehet fényesnek mondani egy szempárt így ennyi leélt év után. Nem fenyegetőzik, eszében sincs, viszont nem tudja visszafogni magát.

    - Szeretem őket. Tök izgalmasak, amikor vernyákolnak és fújnak és azt hiszik még van számukra menekvés. Boncoltál már macskát? - teszi fel a következő, tipikusan Jagnás, morbid kérdését. Közben pedig nekikészül a rajzolásnak. Denevérnek lenni is legalább olyan jó, mint vámpírnak.

    - Eléggé vérszegény, de egynek elmegy. - fitymálja le Keith rajzát egy fintorral, de aztán fel is derül arca.

    - Mesélj nekem arról, mit szoktatok Kylebácsival csinálni! Hm?
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Hétf. Nov. 16 2015, 22:57

    Néha elképesztően képes megrémíteni ez a kislány azzal hogy bár kicsinek tűnik, valójában jóval öregebb és a második évszázad is eltelt felette, felettem pedig még a második évtizedem is csak félig. Van a gyermek vámpírokban valami természetüktől fogva hátborzongató, és nem is csoda hogy régen betiltottak ahogy Kyle mesélte, hiszen ez egyrészt kegyetlenség, másfelől kész őrület. Elnevetem magam arra amit mond akaratlanul is.
    - Nem hinném hogy Kyle értékelné ha mindent tele aggatnál neki lovakkal, és amúgy sem híve annak hogy a vámpíroknak állatuk legyen. Bár nem értem miért, de másnak sem engedett háziállatot, nem csak neked - telepszem le végül törökülésben, hiszen én lemásztam a karikákról hogy tudjak rajzolni neki egy állatot. Aztán a kérdésére amit oly könnyedén tesz fel, egy pillanatnyi merevség költözik belém, az anyám... az én... anyám.
    - Nekem már... régen nincs olyanom - válaszolok végül, mindig elszomorít ha eszembe jut, de nem tehetek ellene semmit, nem mehetek vissza az időben hogy megakadályozzam a tragédiát, inkább csak figyelem mit művel a kicsi vámpír a ceruzákkal és papírral. Mivel festi össze őket.
    - Nem egészen erre gondoltam. A macskák amúgy aranyos állatok, a családomnak volt macskája, amíg éltek, és szerettem őket de nem megnyúzni vagy felboncolni. Természetesen nem csináltam, az nem szép dolog... neked se esne jól ha valaki felboncolna nem? - válaszolok ahogy nézem mit alkot, és az egyik lap szélére firkálni kezdek, egy cica formát, meg aztán még egyet. Egészen gyerekes elfoglaltság, de egyszerűen mit csináljak ha egy gyerek vámpír társaságában vagyok? Ijesztő ám.
    - Sok mindent szoktunk csinálni. Idegesítem, mérges rám, aztán elmegyünk valahová csak úgy... - merengek el a kérdésen, hiszen nyilván nem fogom az orrára kötni hogy mégis mit művelünk mi olykor a zárt ajtók mögött. Az néha még nekem is arcpirító.

    Re: Zöld szalon

    on Hétf. Jan. 16 2017, 22:20

    [You must be registered and logged in to see this image.]
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Csüt. Feb. 02 2017, 17:49

    Kyle - Noel

    Miért nem ment el végül... maga sem tudja. Azt kellett volna tennie, hiszen érezhetően nem tartozik ide, nem tartozik a klánhoz és bármit is tesz, sosem fog.
    Ez egy héttel ezelőtt vált nyilvánvalóvá, amikor konkrétan olyan lecseszést kapott, amit a mai napig nem tud hová tenni.
    Kyle megbántotta, nagyon is, és lehet, hogy az is baj, miért táplál még érzéseket, de ez ellen egyelőre nem tud mit tenni. Csupán fel akarta köszönteni őt és cserébe megkapta, hogy tiszteletlen, pofátlan, mit tett le az asztalra, semmire sem méltó... miegyéb.
    Jogtalannak érezte, igazságtalannak, mert semmi olyat nem mondott vagy tett, amivel ezt kiérdemelte volna. Ez az ő véleménye, persze ha most ennek hangot adna, megint ő lenne a rossz fiú.
    Így is az, holott végül is az utóbbi időben mindenkivel kijött, mindenkivel elbeszélgetett, a Kancellárt nem idegesítette... és mégis.
    Viszont az ítéletet meg kell hallgatnia, ezért keresi csak Kylet, illetve ha kérdése van, akkor arra válaszoljon. Nem, nem jó a viszonya Garrettel, egyáltalán nem. A farkas méregeti őt és zsigerből gyűlöli, elvégre vérszívó, csak ezt nem hangoztatja, mert mégis mi értelme lenne? Abból is az lenne kihozva, ő a hibás... az más kérdés, hogy Vitaly pár napja úgy beleteleportált az órába, hogy végül is ki lett hajítva.
    Tudja, hogy Kylet most a szalonban találja, így csak megáll az ajtóban, halkan köszön és várja a döntést. Nem csomagolt ki, ha menjen el, akkor ne kelljen ezzel foglalkoznia.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Vas. Feb. 05 2017, 14:05

    Noel – Kyle

    Egy könyvet nézegetek a kezemben, a tűzhely előtt. Van pár dolog, amit el kell még intéznem, s hagytam időt arra is, Noellel találkozzam. Mindent a helyére tettem magamban, az elmúlt évet, s mindenkit meghallgattam, mielőtt döntést hoztam volna. A véglegeshez viszont Noellel is el kell beszélgetnem. Ha egy héttel ezelőtt kilépett volna az ajtón, mostanra már végleg nem létezne. Senki sem távozhat a klánból, csak hamu formájában, végleg halottan.
    - Fáradjon be, Mr. Wyard, foglaljon helyet – mutatok az egyik fotelben helyet, s magam a másikba ülök, a könyvvel a kezemben.
    - Hallgatom – nem mondom, hogy miben. Arra vagyok kíváncsi, mivel kezdi és hogyan. 23 éves és olyan háttérből érkezett, ahol a megfontolt cselekvésnek külön hangsúlya van.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Hétf. Feb. 06 2017, 15:36

    Kyle - Noel

    Az a legszebb az egészben, hogy halál nyugodt, egyszerűen semmi jelét nem adja annak, hogy bármi miatt is kétségbe lenne esve, vagy egyáltalán izgulna. Élne, biztos nem infarktusban halálozna el, bár sosem volt híres arról, hogy annyira ijedős vagy félős lenne... most sem az.
    Csupán egy döntésre vár, semmi többre, az esélye? 50-50-ről indul elméletileg, persze az is kérdés, milyen súlyozást kap a többiek véleménye, valamint Kyleé. Ez már nem rajta múlik, a döntés megszületett. Bólint és leül, bár szíve szerint nem tenné, állva maradna.
    -Szeretnék bocsánatot kérni a múltkoriért, ha tiszteletlen voltam. Illetve szeretném megtudni, mi az ítélet. Maradhatok, vagy vége.
    Nem ereszti bő lére, az egyszer biztos, a lényegre szorítkozott, s bár szavai őszinték, úgy is gondolja, azért még mindig úgy érzi, Kyle most igazságtalan volt vele, és nagyon megbántotta.
    Csalódott? Igen. Bántja néhány dolog? Igen. Kylenak fogalma sincs arról, milyen 5 éven volt túl, egyszer sem kérdezte meg tőle, egyszer sem érdekelte, hogy milyen a beölelője, vajon miért reagál úgy dolgokra ahogyan teszi... soha.  
    Lehet, hogy a múlt nem számít, de kölyökként túlélni, kölyökként, egyedül "felnőni" nem olyan egyszerű, mint ahogyan elvárják. Mi a klán? Fogalma nem volt róla, míg ide nem jött, és lehet, nem minta tag, de megtett minden tőle telhetőt... de ez sem volt elég. Az egyetlen aki erről anno megkérdezte, az Lash volt, s lehet, nem véletlen, hogy vele igencsak jó kapcsolatot ápol. A férfi volt az egyetlen aki valóban meg akarta ismerni és megérteni, az elmúlt héten még páran megtették ugyanezt, amivel meglepték, viszont érdekes módon a viszonyai is normalizálódtak.
    Az elmúlt időszakban próbálta megérteni Kyle gondolkodását, mit és miért tesz, de feladta. Nem tudja hová tenni, egyszer olyan vezérnek tűnik aki halad a korral, másszor meg olyannak, aki még véletlenül sem. A két véglet, talán így tudná jellemezni, ha nem látta volna azt az oldalát, amit Manhattanban mutatott. Ott miért volt képes erre? Utána miért vette vissza az álarcát? Nem érti, egyszerűen nem.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Kedd Feb. 07 2017, 21:48

    Noel – Kyle

    Rápillantok.
    - Ez kevés. Kezdjük elölről. Nos, hallgatom, Mr Wyard.
    Tudom, mire megy ki a játéka, de beszélnie kell, mert mindent magában dönt el, előre, a nélkül, hogy az érintettel megbeszélné, egyeztetné, s azonnal a szerint cselekszik. Most viszont beszélnie kell, nincs más választása. S nem három mondatban, nem is négyben. Megkapta a lehetőséget a beszédre, eddig ez volt a baja, hogy nem kapta meg. Így hallgatom.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Szer. Feb. 08 2017, 13:27

    Kyle - Noel

    Megint magába fojt mindent, csak a lényegre hagyatkozik, de ami meglepi, hogy ez Kylenak nem elég. Miért nem? Hiszen már döntött, akkor mit változtat az, ha elmondja, mit gondol, vagy mit érez? Mert érez, még mindig érez, és nem képes ezt elfelejteni. Vagy ezt sem. Végül is már mindegy, bólint.
    -Nem tudom, mit vár tőlem, nem értem.  Volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, értem önt, de tévedtem. Amikor idejöttem, fogalmam sem volt arról, mit jelent egy klán, azt sem tudtam, mi az a Klávé, mit kellene tudnom vagy sem. Ahogy azt sem, hogy gyermeknek számítok, aki nem mászkálhatna egyedül, és ott kellene lennie mellette a beölelőjének, akivel állítólag szoros köteléket kellene alkotnia. Ezek nekem ismeretlen fogalmak.
    Azt gondoltam, oké, van néhány dolog, amit be kell tartani, de menet közben ráébredtem, erre nem vagyok felkészülve, ez nekem sok egyszerre, súlyos teher, és nem tudok megfelelni ezeknek. Nem azért, mert nem akarok, csak… hirtelen és gyökeres változás ez, túlságosan.
    6 évvel ezelőtt még gondtalan életet éltem, egy csoportban, ami számomra a családot jelentette. Az apámtól mindig azt tanultam, legyek önálló, és ha véleményem van, mondjam el, álljak ki mellette. Hiába volt egy közösség, egy kisebb csoport, mégis önálló tagokból állt, akik csupán összedolgoztak, amikor szükség volt rá. Ezt láttam magam körül, ezt tanultam, ebbe nőttem bele. Sosem volt belőle gondom, még akkor sem, amikor embert öltem, mert mindenki tudta, hogy csupán Rault védtem azon az éjszakán. Mégis nehéz volt feldolgozni, hogy egy gyilkos lett belőlem 14 évesen, pedig minden segítséget megkaptam hozzá.

    Eleinte remélte, az átállás nem lehet olyan zűrös ha másoknak is sikerült, igaz, itt főként idősebb tagok vannak, de ők is túlélték, akkor menni fog. Azóta már arra is rájött, hogy a lehető legrosszabb korban lett azzá ami. A kamaszkor kellős közepén, és ez sem igazán segítette a beilleszkedésben.
    -6 évvel ezelőtt futottam bele Gerardba. Akkor még nem tudtam, mit akar tőlem, miért én. Tudja mire tanított meg? Az emberi vér a táplálék, állati végszükség esetén. Ennyi. Innentől kezdve magamra voltam utalva, hullahegyeket hagytam hátra, mire ráéreztem a határra. Az évek alatt jöttem rá arra, hogy Gerardnak csupán azért kellettem, hogy ezzel megzsarolhassa az apámat és kicsalja tőle azt a tudást, amit birtokol, miután velem nem jutott semmire. Bosszúból tagadta meg a kérésemet is… 6 éve nem láttam az apámat... féltem, hogy megtámadom. Soha senki nem vette elő a beölelőmet, soha nem vonták kérdőre, mellette ugyanúgy mentem mindenfelé, mint előtte.
    Ami a legjobban bántja, hogy szabadon mászkál egy vámpír, aki soha semmiféle kötelezettségnek nem tett eleget a jelek szerint, senki nem kéri rajta számon, büntetlenül megteheti. A kérdés az, miért? Ha kötelező a klán, kötelező az, hogy a gyermeket bemutassák, vagy megtanítsák, akkor miért nem volt ennek következménye? Sosem találkozott senkivel aki utána ment volna, mégis hogy létezik egy kölyök magában, és miért nincs klánban?
    -6 éve egyedül próbálok túlélni, megérteni, hogy miért kötelező egy klán, amikor a saját beölelőm egynek sem volt tagja sosem. Próbálom megérteni azt, miért furcsa, hogy amióta leléptem sem igazán érdekeltem, miért van az, hogy azt hallom, az ifjúság a jövő, közben pedig senki nem kíváncsi rájuk, csak akkor, amikor már kész termékek.  Próbálok rájönni, hogy milyenek a többiek, és miért csodálkoznak azon, hogy ha valaki gyermekként nem gyermeki gondolkodással bír, és mégis.
    Próbálom összerakni, miért így működik egy klán, miért nyitnak ennyire nehezen, miért mondanak valamit, ha utána nem érdekel senkit a válasz, mert az tiszteletlenség.  Akkor miért mondják? Próbálom megérteni, hogy miért nem jó semmi sem amit teszek? Akármit akartam, mindig csak azt kaptam, ez sem jó, az sem jó, semmi nem jó, sehogy nem jó. Ha kérdezek az is baj, ha nem kérdezek az is. Ha felelek az is baj, ha nem, az is. Senki nem kérdezte meg, honnan jövök, senki nem kérdezte meg, mivel vagyok egyáltalán tisztában és mivel nem. Menet közben derült ki, tulajdonképpen semmivel sem, nekem ez az egész új, átláthatatlan káosz, amiben nem találom a rendszert.

    Angliában olyan rövid időt töltött el, hogy tulajdonképpen ki sem derült, mennyire nincsenek meg az alapjai, és tényleg az ösztöneinek köszönhette, hogy addig is létezett. Ide kellett ahhoz szöknie, hogy ráébredjen arra, semmit nem tud a saját fajáról és létformájáról. Rémisztő volt.  
    -Lash volt az egyetlen, akit érdekelt, miért keveredek bele minden szarságba, még akkor is, ha nem akarom. Ő volt az egyetlen, aki tudni akarta, mi a múltam, ki a beölelőm, aki ekkora gyökér volt, mert azt mondta, oka van a reakcióimnak, oka van annak, hogy úgymond kilógok a sorból.  Tudja mit mondott? Az a baj velem, hogy túlságosan önálló vagyok, mert eddig rá voltam kényszerülve, az ilyen klánosdi pedig olyan szintű kötöttség, amihez nem lehet egyik napról a másikra alkalmazkodni olyasvalakinek, aki eddig egy percig sem élt hasonlóban. Egy olyan terhet vettem a nyakamba, amivel nem boldogulok, és nem tudom elmondani senkinek, hogy elakadtam, hiába fújom már kívülről, hogy mit kellene tennem.  Azt mondta, hogy azért vagyok fura szerzet, mert érezhetően komolyabb vagyok a velem egykorúaknál, viszont az alapjaim hiányoznak, ami a kettősség érzetét adja. Gyermek és mégsem és mégis.
    Akkor értettem meg, hogy miért tartom irreálisnak az elvárásokat. Mert nekem azoknak tűnnek, olyanoknak, amiket képtelen vagyok megszokni, nem értem a logikáját. Megpróbáltam, feladtam.  Túl sok volt egyszerre túl rövid idő alatt. Volt időszak, amikor azt hittem, értem az ön gondolkodását, ott Manhattanban… és nem. Nem megy, nem tudok mindennek megfelelni.

    Ennyi, mindent elmondott. Ezért küzd a beilleszkedéssel, ezért nem tudja, hogy miért rossz, bármit is próbál.  Az, hogy folyamatosan megkapja, mi nem jó, azzal nem jutott előrébb. Amikor tényleg mindent megpróbált, az sem volt elég. Ez van, Kylenak volt igaza, neki nem való a klán élet, egyáltalán nem.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Vas. Feb. 12 2017, 18:33

    Noel – Kyle

    - Ahogy észrevettem Mr Wyard, ön mindent eldönt mindenkiben magáról azt illetően, miként gondolkodik önről. Meg sem kérdezi az illetőt, hanem egyből úgy cselekszik, ahogy ön szerint az illető válaszolna, vélekedne önről. Ezzel elveszi a másiktól azt a szabadságot, hogy kifejtse, érvényre juttassa a saját véleményét önről. Ön pedig elveszti annak a lehetőségét, hogy ráébredjen, a világ és benne mások egyáltalán nem egy statiszta bábok, s többször is megeshet, egészen másként vélekedik önről, az esetről, mint ahogy azt ön képzeli, véli. Ön szerint milyen lény ismérve az ilyesféle gondolkodás? – nézek rá érdeklődéssel. Megvárom a válaszát, s csak azután folytatom.
    – Ha Önnel szemben valaki úgy cselekszik, úgy beszél az ön véleményéről, hogy meg sem kérdezi, erről mi a véleménye, sőt, meg sem hallgatja, csak látja, hogy megtesz, vagy mond olyasmit, ami ön szerint egyáltalán nem igaz önt illetően? S elvette a másik a lehetőségét is, hogy kifejthesse, mit is gondol? – tartok egy kis szünetet. – Mert ön ezt tette egész azóta, hogy idejött. Mindenkit elkönyvelt valakinek, és egyáltalán nem bizonyosodott meg a felől, hogy ez így van-e.
    Felvonom a szemöldököm.
    - Világosan és érthetően fogalmazok, Mr Wyard. Az, hogy Önnek közben milyen belső monológ homályosítja el értelmét, azzal már Önnek szükséges megküzdenie. S ha valamit nem ért, miért nem kér pontosítást, további magyarázatot? – nézek rá érdeklődéssel.
    - Miért folyton másokat akar megérteni? Először önmagával legyen tisztában, ne másokkal. Milyen Klávé? – ismét érdeklődök. – Mi az, hogy nem tud dolgokat, amiket mostanra már köteles tudnia? – vonom össze a szemöldököm. – Mindent elmondtak Önnek, Mr Wyard, amennyit tudtak egy éven belül, ez a túlélés kulcsa. Ha nem figyelt, vagy elfelejtette, az már nem mások gondja, hanem az öné. S ismét feljön az a tény, miért nem kérdez, ha valamiben bizonytalan? – mert abban biztos vagyok, hogy akikre a tanítását bíztam, kellemben és tudásban, azok teljesítettek. – Gondja volt a Kancellárral is. Szólt, s meg lett oldva. Gond volt a kísérőjével, az is megoldódott. Miért nem vette észre, hogy az ön érdekében történt a cselekvés, s nem ön ellen? Hogy ön mellett vagyunk, az az érdekünk, hogy értse és tudja mindazt, amit egy év alatt szükséges tudnia, s követnie?
    Összeillesztem ujjaim.
    - Azt mondta, mikor idejött, hogy honnan érkezett, s milyen múltja volt. Úgy vélem, hogy az ottani illem kevésbé eltérő, mintha mondjuk teljesen a modern világból érkezett volna. S minden felnőtt ember rendelkezik olyan értelemmel, megértse, hogy az adott helyhez neki szükséges illeszkednie, igazodnia, tudnia az illemet, nem pedig egyből az ottaniak képébe vágni, hogy az nem megfelelő. Miként gondolna, ha valaki olyasmit mondott volna az ön szokásait illetően, ami az ön számára megszokott, s mégis, a másik gondolkodás nélkül kritizálni kezdi, a helyett, hogy megérteni próbálná? Hogy nyitott lenne ön felé? Hiszen elvégre ön ott élt és nevelkedett, a másik pedig csak egy idegen, aki nemrég érkezett. Minden bizonnyal készséggel segítene neki beilleszkedni, ha látná, nyitott a másik erre. Ha elzárkózik, miként cselekedne, ha folytonosan csak kritikát kapna, érdeklődés és megértés helyett?
    - Azt mondja, hogy a beölelője hagyta, hogy halomra öljön élő, lélegző embereket? S hogy nem vonta felelősségre senki? Nem kötelező klánban lenni, ám klánterületen magányos nem tartózkodhat. Ezt is elmondták magának, és ezt sem tudja? – emelem fel az egyik szemöldököm.
    Hiába magányos vámpír, az emberölés tilalma még rá is vonatkozik.
    Csendben hallgatok egy ideig, míg a rendszerről beszél.
    - Azzal jött ide Mr Wyard, hogy a legjobb... Egyet azonban még érthetőbbé tett számomra. Ön újat szeretett volna, folytonosan kritizálja azt a hagyományt, ami itt van, mondván régmúlt, régi. S mégis azt hozza fel mentségül, ami a múltjából gyökerezik? Nem tartja... irónikusnak? – hagyok szünetet, egész végig nyugodt voltam s vagyok, az a célom, hogy megértessem vele, mennyire magában lovalni kezdett minden témát, s nem volt nyitott, nem kérdezett, s hogy mindezen eredménye mindaz, amiben most van?
    - Nem érdekel a múltja Mr Wyard. Elmondtam akkor is, s szokás, hogy minden új tag nem csak új életet kezd, hanem fehér lappal indul. Akármit is tett, most már a klán tagja, s a klán felelőssége, hogy segítse, legelsőnek azzal, hogy fehér lappal indul. Mivel írta tele, annak most itt az eredménye. Hátrafelé nézés helyett nézhetett volna előre és létezhetett volna a jelenben, helyette álmokat kergetett és önámító módon kesergett hiábavaló dolgokon. Ha le akarta zárni a múltat, s nem tudta azt egyedül, miért nem ébredt rá, hogy ebben is kap segítséget, mint minden másban? Főként úgy, hogy ez jelezve is lett Önnek? Nem próbált semmit sem megérteni, mert saját maga volt korlátjától nem látta a valóságot. Remélem, most már végre le fog hullani a hályog a szeméről, eldobja képzeteit, s előtérbe helyezi azt az énjét, aki valójában ön, s nem egy makacs kisgyerek, aki egoját féltve előbb mar, aztán gondolkodás nélkül elfut.
    Megint hallgatok, majd összeérintem újfent az ujjaim.
    - Mert nem akarta elmondani, Mr Wyard. Megint évszázadokkal előre végigvezette a gondolat- és történésmenetet, a helyett, hogy kinyitotta volna a száját. Néma gyereknek nem csak az anyja nem érti a szavát. Nem jelzett, nem nyitott, s most itt tartunk. Nem tartom komolyabbnak Mr Wyard. Akaratosnak annál inkább, amihez vajmi kevés megértés társul. Nincs türelme, nem hajlandó megérteni dolgokat, mert el sem akarja fogadni, nem hogy megérteni, holott már egy tízéves embergyerek is tisztában van azzal, mit tehet, s mit nem, hol a helye a közösségben – aztán elmosolyodom. – Mert felnőttnek hiszi magát Mr Wyard, s ezért úgy gondolja, döntést is hozhat olyan dolgokban, amelyben egy Gyermeknek joga még nincs. Hiszen éppen azért nem hozhat, mert Gyermek. Tanul, fejlődik, érik. Ezért szükséges legalább öt év, ami alapján el lehet dönteni, mire és hogyan megy majd a gyermek. Ön megkapta ezt a plusz öt év lehetőséget, hiszen még nem volt klánban. Ezért is viseltettek még nagyobb türelemmel itt ön felé.
    Hagyok egy kis szünetet a számára, közben előveszem a mobilt és tárcsázok, majd beleszólok.
    - Miss Bartelowa? Itt Kyle. Ahogy ígértem, itt ül előttem az, akitől a lelet származik – átnyújtom Noelnek a telefont, ajánlom, hogy vegye el.
    - Ah, Mr Wyard? – lengyeles akcentusú angol csendül fel a vonal túlsó felé. – Annyira csodálatos, hogy beszélhetek Önnel, s szeretném egyúttal meghívni a Metropolitan Múzeumba! Amint megkaptam a fegyvereket, tudni szerettem volna, ki végzett ilyen csodálatos munkát, szeretném, ha segédem lenne! Óh, párdon, elnézést a modortalanságomért, Miss Bartelowa vagyok, a múzeumban vezető restaurátora vagyok. Mr Chairman beleegyezett, hogy bármikor szabadon jöhet hozzánk, hozzám, már várom, hogy elbeszélgessek önnel!
    Csendben figyelem Noel arcát, majd pedig, ha letette a telefont, átnyújtom neki a könyvet.
    - Nyissa ki.
    Egy összehajtott papírlap van az elején, Seabrook kézírásával.

    „Mondja meg annak a kisfogúnak, hogy legközelebb vigye magával a könyvet, amit adok, mert sötét likba nem lehet fehér csokit folyatni, ha az asztalon hagyja siettében. Ja, igen, és hoppanáló haverjának is üzenem, hogy jön két tábla csokival. (Amúgy tudta, hogy tök jól össze tud ám haverkodni bárkivel a kölök? Csokizom érte!)
    Meg téged is, másik agyaras!
    Garrett”

    - Ezt azon a napon kaptam meg, amikor kirakta önt, a barátjával. Hallottam, panaszkodik Garrettre, s éppen ezért örvendek, hogy ezt átadhatom önnek. Cseppet sem haragszik magára, éppen ellenkezőleg. A szabályszegésért büntet, mint alfa és mint természetfeletti kötelessége az orrára koppintani a szabályszegőnek, ennyi az egész.
    Hagyom, hogy megértse végre, mit is mondtam az elején. Mindent eldönt magában, a nélkül, hogy megvárná a másikat, megkérdezné, mit is gondol. Remélem, süllyed szégyenében.
    - Azt vágta a képembe, idézem: „Miért? Mert rendbe raktam, letakarítottam, vigyáztam rá és szebb mint új korában? A múzeumban tönkre fogják tenni, nem ápolják megfelelően.” – csendesek a szavaim. – Miss Bartelowa az egyik legjobb restaurátor és mellesleg vámpír – hallgatok egy rövid ideig. - Mr Wyard. Mint mentora, megkértem, hogy végezzen el egy feladatot. Ez lett volna a megismerés egy foka, amely során megkeresi azt a személyt, akit megfelelőnek tart, hogy gondozza a fegyvert. Ennek során rájöhetett volna magától is, hogy az, amit fentebb állított oly’ bizonyossággal, nem állja meg a helyét – ismét csendben vagyok egy másodpercre. – Saját magát fosztotta meg a felismerés folyamatától és lehetőségétől az által, hogy elhatárolódott az egésztől. És egyúttal megtagadta mentora szavait, utasítását, márpedig ezt egy tanítvány nem teheti meg, ha a megismerés útját választja, s megvan a mentora.
    Remélem, most még inkább süllyed, többszörösen is.
    - Ezek után, ha fordítva ülnénk itt, mint mondana saját magának?
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Szer. Feb. 15 2017, 16:14

    Kyle – Noel

    -Egész életemben ezt tapasztaljam, ezt kaptam, és a jelek szerint óhatatlanul rögzült, bármennyire is nem akartam, de nálam is sikerült. Tudja, itt az elején megpróbáltam nyitni, de olyan elutasításokat kaptam többek között pont a Kancellártól is, ami után kedvem sem volt társalogni. Furcsán néztek rám, mondván mit keres itt egy kölyök? Nem tudom, talán az ember?
    Mondhatná, őt is megítélték, elkönyvelték, de az nem vezetne sehová. Ő is ezt tette, tiszta sor, vagyis először azon kell elgondolkodnia, miért? Belegondol,egészen kis korától ebben élt, az idegenek, a korosztálya mind-mind beskatulyázta, ítélkezett felette. Valószínű, innen hozza magával, nem nőtte ki ő sem.
    -Kevesen álltak velem szóba, többnyire levegőnek néztek. Ezért vontam le a következtetéseket, még ha hibásan is.
    Nem tudott másra gondolni, csak arra, akármit is tenne, sosem fogadják be. Érti amit Kyle mond, tény, hogy utána már nem is akarta megkérdezni a többieket, inkább magára csukta az ajtót.
    -Mert… mert nem tudom. Talán az is szerepet játszott, hogy sok esetben azt kaptam, akadékoskodok, holott nem az volt a szándékom, csak érteni szerettem volna, komolyan. Aztán… végül is már nem mertem kérdezni sem.
    Rengeteg kérdése lett volna, talán túl sok is, de már jobbnak látta, ha nem is teszi fel őket, mert akkor nincs belőle vita. Pedig lehet, egyszerűbb lett volna, sőt, biztos.
    -Azt hiszem 6 évvel ezelőtt tisztában voltam saját magammal, de amióta változtatnom kellett, úgy tűnik már nem, de azt mondja meg kérem, hogy amíg nem értem, miért ellenséges a másik, hogyan kezeljem? Ne foglalkozzak vele? Elmondták, nem mondtam, hogy nem, viszont ez nekem nagyon kötöttnek tűnt, és hirtelen rengetegnek, egyszerűen megfojtott, úgy éreztem.
    Anno tudta mit akar, és azt is, hogyan éri el. Most is van terve, amitől nem akar eltérni, mert a zsigereiben érzi, hogy képes rá, viszont az is igaz, hogy jelenleg válságban van, és abban sem biztos most, hogy akarja ezt a létet.
    -Magamból kiindulván megpróbálnám megérteni vagy kideríteni, miért zárt be, mert biztos, hogy oka van. Egy-két tagnál olyan ellenséges hozzáállást tapasztaltam a fiatalságom miatt, ami meglepett. A Kancellár például egyenesen rám vágta az ajtót minduntalan, mondván egy tejfölösszájú őt ne merje zavarni. Egy idő után feladja az ember, legalábbis én ezt tettem, azt hiszem, de lehet rossz sorrendben kezdtem. A kritika pedig… nem bántásnak szántam, csak azt sem értettem, hogy ha bizonyos területen haladnak a korral és modern eszközöket használnak, akkor az hogy fér össze a több száz éves szabályokkal? Talán azért mertem, mert abból indultam ki, hogy hozzánk jött egy tag annak idején, aki apámnak azt mondta, hogy sokkal előrébb tartana, ha egyes dolgokon változtatna. Apám először morgott, végül meghallgatta, és azt mondta, hogy nem is mondott hülyeségeket, van azokban valami, amiket felvetett. Volt, amire rábólintott és volt amit elvetett, az érkezőnek kellett elfogadnia, márpedig úgy van, és azt mondta, hogy lehet, egy kívülálló egészen más szemszögből közelíti meg a dolgokat, amiket a már benne élők észre sem vesznek, vagy el sem gondolkodnak rajta.
    Egy pillanatra elgondolkodik, végül a legkézenfekvőbb választ adja, azaz azt, amit ő tenne, ha hasonló helyzetbe kerülne. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki így vélekedik, de ő igen. Főleg ha azt veszi alapul, hogy ha valaki érkezik, akkor minden bizonnyal nagyon lelkes, tele van tervekkel, ötletekkel. Ha viszont bezárkózik, akkor annak szerinte komoly oka van, vagyis ha ő kerülne ilyen helyzetbe, akkor mindenképpen utána járna vagy rákérdezne, mi váltotta ezt ki az érkezőből.
    A kritikát nem tudja olyan mértékben kezelni ahogyan Kyle teszi, mármint a megfogalmazott kritikákat, mert tényleg az otthoniból indult ki, vagyis számára ez nem volt sértő, azaz nem gondolta, hogy ez bárkinek is az lehet.
    -Igen, szó szerint, így volt. Gerardot nem érdekelte, hogy jövök bele ebbe a létbe, azt se tudom, hogy oldotta meg, amikor jeleztem, baj van… sokszor. Sajnos marha nehezen éreztem rá arra a pontra, amikor abba kell hagyni. Őt soha senki nem vette elő, nem kérdezte meg tőle, hogy miért fordul elő, ő meg letojta magasról, ahogy minden mást is. De, viszont azt mondták, gyermek nem lehet klán nélkül, ezt megjegyeztem. Van olyan terület ami semleges?
    Bólint, nincs mit szépíteni, sok vér tapad a kezéhez, olyanok, amiket nem akart, de kezdetben folyamatosan belefutott és hibát hibára halmozott. Kérte Gerardot, segítsen, de csak kiröhögte, és megvonta a vállát. Arról viszont tényleg nem tudott, hogy esetleg akadnak olyan részek, amelyek nem tartoznak egy klánhoz sem, az egyetlen amit szajkóztak neki, hogy gyermek, és nem maradhat egyedül. Ebből kézenfekvőnek tűnt, hogy akkor kötelező klánhoz csatlakozni. És mégsem…
    -Igen, így jöttem ide. Nem tudom, nem érzem annak, mert az a múlt nem egyenlő ezzel a léttel, az még az emberi létem, vagy nem? Otthon vegyes csoportunk volt, nem csak a mieink voltak tagok, és úgy gondoltam, ha apámnak sikerült, akkor másnak is. Igaza van, azt hiszem, de ez nem természetes, hogy mindenki valami mást szeretne, hacsak egy kicsit is? Vagyis tényleg valami újat, ami még nincs, de miért ne lehetne? Vagy ez is hiú ábránd? Tudja, mint a cölibátus. Teljesen felesleges, mert a fél banda félre megy és van egy rakat utóduk, csak papíron az, ami.
    Tényleg nem érzi az ellentmondást, bár lehet, benne van a hiba. Ami foglalkoztatja az a fajok közötti gyűlölködés, amit nem tud hová tenni, és ezt egyszer szeretné megszüntetni, ne legyen ilyen. Sok olyan ötlete van, ami az ő álmai szerint megvalósítható, persze ahogy kiderült, lehet, a felét nyugodtan kihúzhatja, mert nem működőképes. Bár szerinte a cölibátus sem az, de sebaj.
    -Már az elején sem értettem, annyira… annyira káosznak tűnt. Olyan érzés volt, hogy gúzsba köt, és konkrétan semmit sem lehet. Akkor az én fehér lapom most fekete, igaz? Hogy zárjam le azt, hogy a saját apámat nem láthatom, mert félő, hogy megtámadom? Tudom, kísérettel, de érti? A legnagyobb bajom, hogy elszakítottak tőle, és ő nem az, ami én. Ezt nem tudom lezárni csak úgy. Igen, azt hiszem nem futok el.
    Bólint, tényleg így jött ide, hogy a legjobbtól akar tanulni, évén Kyle a legidősebbek egyike. Az más kérdés, hogy sok olyan dologgal nem számolt, amivel végeredményben itt szembesült. A fene gondolta akkor, hogy itt ilyen komolyan vesznek mindent, azt meg aztán pláne nem tudta, hogy itt többnyire csak idősebbek vannak. Az pedig, hogy beszéljen úgy a múltjáról, hogy közben senkit nem érdekel, de neki fontos… nem olyan egyszerű.
    -De, el akartam, csak… csak egyszerűen nem ment, mert úgy gondoltam, senkit nem érdekel, ahogy ön is mondta. Pedig… pedig… lehet akkor értettük volna egymást. Vagy nem tudom.
    Az elején tényleg úgy gondolta, hogy bárkivel megbeszélhet bármit, aztán rájött, hogy ez nem így működik, sőt. A végén már csak Lash volt az, akivel kommunikált, mert vele megtalálta a közös hangot, míg a többiekkel nem igazán.
    Valószínű, ha nem zár le minden ajtót, akkor sok félreértést elkerülhetett volna, de így… most már mindegy, túl van rajta, nem tudja nem megtörténtté tenni.
    -Valaki azt vágta a fejemhez, felnőtt vagyok, valaki azt, hogy gyerek… akkor… akkor melyiknek kellene megfelelnie? Ezt nem értem. Na jó, azért nem mindenki volt türelmes…
    Összezavarodott, ez az igazság. Ha abból indul ki, hogy magára volt utalva, persze, hogy nem értette miért tartják gyereknek. Ha meg gyereknek tartják, akkor miért akarják, hogy felnőttként viselkedjen? Azt elismeri, hogy volt, aki tényleg türelmes volt vele, de a többség nem, egészen addig, amíg végül is le nem ült velük beszélgetni, és nem érdeklődtek a múltja iránt. Utána egészen más volt a hozzáállás, még akkor is, ha ehhez ő is kellett.
    A telefonra kérdőn pillant Kylera, nem hívták, de akkor minek veszi elő?
    -Én? Nekem?
    Értetlenül mered Kylera mikor átnyújtja a készüléket, miért beszéljen azzal, akinél a tőrök vannak? Bár az is igaz, hogy el tudja mondani, miként kezelte és ápolta őket, remélve, hogy azt meg is őrzik olyan formában.
    -Üdvözlöm, Miss… velem? A Metropolitanba? Engem? Segéd? Én? Nekem nincs papírom. Mehetek? Elengedett? Köszönöm… én… köszönöm.
    Annyira ledöbben, hogy az összeszedett válaszok helyett jobbnál jobb kérdéseket tesz fel, és amikor elhangzik, hogy segédnek szeretnék és Kyle elengedte, tátott szájjal mered a vezérre és adja vissza neki a telefont úgy, hogy kinyomni is elfelejti.
    Ez gáz, még akkor is ha azt gondolta, hogy Kylenál van a legjobb helyen az összes fegyver, akkor is. Az ami viszont örömmel tölti el, hogy így folyamatosan láthatja a féltett kincseket, és biztos, hogy nem mennek tönkre. Örül, tényleg boldog, csak a döbbenettől ezt nem látszik.
    Ha pedig ez nem lenne elég, akkor még a könyvet is megkapja amiért Garrethez ment volna, ha nem pakolja ki Vitay érkezése után kapásból. A levelet olvasva értetlenül mered Kylera.
    -Akkor… akkor miért méreget úgy? Esküszöm azt láttam rajta, hogy zavarja a fajtám. Tényleg, nem hallucináltam. Oké, Vitaly a lehető legrosszabbkor érkezett, szó szerint beesett az irodába… vagyis… ott termett. Garret kihajított… ez de ciki…
    Megfejeli a könyvet, ezt hogy nézhette be? Nem vak, hát látta, de akkor az egész színjáték volt? A farkas a külön kérésre is húzta a száját, láthatóan nem volt lelkes attól, hogy egy könyvet szeretne elkérni. Pedig aki csak egy kicsit is figyelt, tudhatta, hogy azt sehonnan nem fogja tudni megszerezni, márpedig a vizsgára kell.
    Valahol még mindig nem tette túl magát azon, hogy Robert elment, és az sem igazán segített a dolgon, hogy Vitaly beteleportált az irodába. Mindezt miért? Mert halaszthatatlanul be kellett jelentenie, hogy tulajdonképpen szerelmes. Kínjában röhögni tudna.
    -Lehet, félreértettem, de akkor már nem volt a mentorom, nem? Azt mondta, hogy nem vagyok rá méltó, még hónapokkal ezelőtt. Féltettem a fegyvereket, sok múzeumot láttam, ahol tönkrementek a darabok. A legjobb kezekbe akartam adni, az önébe, és még mindig hiszem, hogy ott lett volna a legjobb helyen, bár igaz, hogy a hölgyet nem ismerem.
    Lehet ezt még tetézni? Már nem nagyon. Viszont ha jól számolja, mást már tényleg nem csinált, tényleg nem, de valószínűleg azért, mert nem volt semmi, amibe beletenyerelhetett volna.
    -Őszintén? Lehülyézném, mert magába fordult, ahelyett, hogy kérdezett volna, vagy jelezte volna, hogy bajban van. Ráadásul ugyanabba a hibába esett, mint amit ellene anno elkövettek. Illetve azon kezdenék gondolkodni, hogy magától ilyen szerencsétlen, vagy segítsége is van hozzá?
    Röviden és tömören ezt tudná mondani, mást nem igen. Talán jobb is.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Szomb. Feb. 25 2017, 13:18

    Noel – Kyle

    Nem ráncolom össze a homlokom, viszont az észrevételem megteszem.
    - Mert egyáltalán nem nyitott, Mr Wyard, a régi előítéleteit hozta magával, s nem vette észre, vagy nem akarta, hogy itt másként működnek a dolgok. Miből gondolja, hogy az ember, Mr Wyard? – csendesen várakozom, majd hozzáfűzöm. Nem kedvelem, ha valakinek a szájába kell adni, rágni dolgokat. És voltaképpen nem is izgatom magam rajta. Ha tagadja, ez esetben a következményeit is vállalnia kell. – Ezek szerint nem ismert magára Mr Wyard.
    A következő válaszra biccentek.
    - Talán néha érdemes stratégiát váltani, amihez az önismeret és a változtatásra képesség szükséges. Vagy egyszerűen csak le kellett volna dobnia az előítéleteit és kinyitnia a szemét. Senki sem bántotta itt, s a levegőnek nézést is sokféleképpen lehet értelmezni. Nem gondolt bele abba, hogy esetleg Ön sértette meg őket azzal, ahogyan cselekedett vagy szólt, s így reagáltak? Nem próbált meg utánajárni mindezeknek? – hagyok ismét egy kis szünetet. – Rengeteg lehetőséget kapott, hogy megismerje önmagát ezekből a reakciókból. Úgy látom, mindet kihagyta, inkább duzzogott, s elkezdett monologizálni, előítéleskedni, saját csapdájába esni. Jól látom? – nézek ismét rá.
    - Ha valaki ezekkel nincsen tisztában, s nem kezdi el kihasználni, élni mindezzel, milyen jogon gondolja azt, hogy magasabb szintű gondolatmeneteket képes lesz nem csak megérteni, hanem befogadni is? – nem vagyok már a mentora, de ezt még szükséges hozzáfűznöm. – Előbb önmagával legyen rendben, s azután kezdjen okkult könyvekkel foglalkozni.
    Nagyon odafigyelek a következő mondatára. Megint vak.
    - Tudja, Mr Wyard, érteni és kérdezni sokféleképpen lehet. Ön ezt bántó, félreérthető módon tette. Ha emberekkel, vagy netán nem olyan érett vámpírokkal, természetfelettiekkel teszi, már egyáltalán nem létezne. A klán tükröt tartott Ön elé, megmutatva, hogy sok mindent lehet, ám nem mindegy, milyen hangnemben és módon teszi. Ahogy Ön tette, az az akadékoskodás, oktondiság és dac, el nem fogadás szintjén mozgott. Be lehet bizonyítani, hogy valami nem igaz, ám ha úgy teszik, viselkedésben, fogalmazásban és hozzáállásban, ahogy Ön tette, a másik számára azt jelzi, hogy még éretlen, s nem készült fel a dolgok befogadására. Fontos a tisztelet a másik felé, s úgy tűnik, nem érti még, mi a különbség a tisztelet és az ön által hogy is nevezett? Talpnyalás, bólogatójános jellem között. A klán mindig is segített Önnek, s ahogy Ön mindehhez hozzáállt az az elutasítás jele volt. A helyes válasz lényege a helyes kérdésben leledzik. Ha nem kapta meg a helyes választ, feltehetően a kérdéshez szükséges visszafordulni, s átgondolni, megvizsgálni, hogy helyessé formálódjon. Ugyanígy van a viselkedéssel is.
    Nyit. Beszél. Végre.
    - Értem – biccentek. – Legtöbbjüknek nem csak sokk, hanem sok is. Éppen ezért nem végeztek magával a klántagok a legelső nem tetszésre. Máshol ez történt volna, mi azonban mások vagyunk - voltaképpen túl régóta létezünk, s jó pár dolgon felülemelkedtünk, még ha ez fellengzősnek is hangzik. Több ezer év alkalmat ad arra, hogy rálássunk dolgokra, s lássuk sok erőfeszítésünknek a hiábavalóságát, mert sem az ember, sem a természetfeletti nem tanul a leckéből. Ezért szálltunk ki a mókuskerékből is. Mostanában már a tudás továbbadása is egyre inkább háttérbe szorul, mert ennek is megtapasztaltuk a hiábavalóságát, éppen a fentebbi okokból. S Noel kiváló példája ennek a tapasztalatnak, s senki sem neheztel rá e miatt. Úgy tűnik, ez alapvető jelleme mindennek, s csak az idő és személyes tapasztalatok (vagy az sem) ébresztenek rá bennünket a valódi valóságra.
    - Legyen türelmes önmagával Mr Wyard, s ne a világot akarja a türelmetlenségének okán megváltoztatni. Ez a bizonytalanságból fakadó félelme miatt van. Kényelmesebb a világban úgy működnie, ahogy ön megszokta, meg se akarja ismerni, milyen okok vannak olyan dolgok mögött, amiket kritizál. Önismeret Mr Wyard, ez a legfontosabb. Nem figyel eléggé, s elég sok minden zavarja a tisztánlátásban.
    Már nem nagyon kommunikálok nonverbálisan, nem látom értelmét, ezért a figyelmem néha érthetetlen lehet, ám figyelek, teljes valómban. S végre kiböki, értelmesen kifejti. S megint nem csak magához kanyarodik, hanem a külvilágot akarja megváltoztatni az ízlése szerint. Jószívű ő, pusztán éretlen, s hirtelen jellemű is.
    - A technológia senkit sem tesz bölcsebbé. Egyszerre könnyíti és korlátozza is az emberiséget, ezt a világot. Attól, hogy tableten tanulok online, még nem jelenti azt, hogy felvilágosult elme vagyok, s hogy könyvet forgatok a kezemben, s tudok beszélni sumér dialógusok akármelyikén, még nem jelenti azt, hogy elmaradott gondolkodású vagyok. Nem a technológia a dolgok mozgatórugója a léleknek, értelemnek és a fejlődésnek. Ha életképes, akkor összefér. Ez a klán pedig nem ötvenéves és nem is ötszáz. Az értelemhez és a fejlődéshez a változások is hozzá tartoznak, ám felteszem a kérdést Mr Wyard: úgy gondolja, van elég tapasztalata ahhoz, hogy minden egyes döntésének lássa a következményeit? – hallgatok egy keveset. – Az észrevételek szükségesek, azonban ezeket is olyan módon tette, amely egyenlő a sértéssel. Foglalkozott egyáltalán a klán történetével, múltjával? A változásokkal, amik megtörténtek vele? Egyáltalán, érdeklődött az után, miért viselkedett úgy a Kancellár, ahogy? Milyen jogon formálja meg a megkérdőjelező kérdéseket, ha közben azt sem tudja, min ment keresztül a klán, s állapít meg úgy dolgokat a Kancellárt és klánt illetően, hogy nem is tudja, mi van a háttérben? Miért nem mesélt Ön magáról, hogy megismerhessék azok, akik közeledtek Ön felé? Lát így az ön dolgait, véleményét illetően ésszerűséget, értelmet? – csendes maradok megint, hagyom gondolkodni. – Megint egy olyan példával jött Mr Wyard, amivel csak a saját magyarázatát akarta alátámasztani, s mindent, amit elmondott, egyirányú. Ezt éltem, ezt tapasztaltam, igaz, hogy töprengtem rajta, de voltaképpen nem is néztem utána, de máris ítéletet alkottam, van véleményem. Teljesnek érzi? Egyirányú vélemény, nyitottság nélkül, s csak a saját igazát mondogatja folytonosan – értem, mit akart ezzel mondani, s megint ott vagyunk, ahol az elején. Remélhetőleg, most már ki fog ebből ugrani, ezért is piszkálgatom a kérdést, s az önérzetét is. Érzet... régen birtokoltam már ilyet. – Megkérdezte valaha atyját, mi módon jutott arra a következtetésre, hogy a javaslatokból felhasznál dolgokat? Kérdezte valaha a közösségének a múltjáról, konkrétan rákérdezve területekre, jelezve, hogy érteni akarja?
    Csendben maradok egy ideig a következőkre.
    - Nos, választhat, Mr Wyard. Vehet Ön is revansot Gerardon, vagy a klánra bízza a dolgot? – mindkét válasz esetén másként fog alakulni a dolog, a revans lehetőségét viszont meg akarom adni Noelnek. – A magányosoké, az az ő tulajdonuk, saját szabályaikkal, kivéve a mindenkire érvényeset. Azok rájuk is kötelező érvényűek, s bármely természetfeletti számon kérheti rajta – ezért kell Gerardot is elővenni.
    Megfelelő önuralma van Noelnek, s tudom, képes lesz ezeken a dolgokon túllépni. Kérdés, hogy mikor, s hogyan.
    - Elmagyarázná mindezt érthetően is, nem csak homályos utalásokkal? – tudom a választ, a homályos utalások viszont sok gondot tudnak okozni, ezt is érdemes lenne megtanulnia. Nem csak az övék voltak tagok, s mindenki mást szeretne... ha kifejti, talán megérti, minek mi is az oka.
    - És ilyenkor kell kinyitnia a száját, Mr Wyard és vádaskodás, sértett ujjal mutogatás helyett őszintén odaállni és elmondani, megkérni a másikat, hogy segítsen. Az Ön érdeke a mi érdekünk is. Ezért vagyunk klán. Feketének látja, Mr Wyard? – hagyom válaszolni, s utána folytatom. – Most ezzel azt kívánja mondani, van olyan ostoba, s van olyan gyenge, hogy nem képes felismerni, tud az önuralmán dolgozni, és akar is? Akar egyáltalán valóban találkozni az apjával? – komoly kérdések felé, mélyre hatóak.
    Nem jövök olyan szöveggel, hogy csak a gyáva fut el. Sok tényező bújik meg a szavai között, s csak a mögött az egy mondata között is rengeteg minden benne rejlik.
    - A múlt nem azért nem érdekel bennünket, Mr Wyard, mert nem lennénk kíváncsiak a másikra. Itt mindenki tudja mindenki múltját, ez természetszerű. Az viszont elvárt, hogy a beölelése előtti időből származó problémái miatt senkit sem hurcolunk meg. Tudjuk, mi történt önnel a beölelése és az idekerülése közötti időszakban. Vágott a fejéhez ebből bármit bárki is, utalt erre bárki is a klánból? Nos, ezt jelenti Mr Wyard, hogy tiszta lap – ismét hallgatok egy rövidet.
    Most először jelenik meg egy örömteli mosoly a szám sarkában.
    - Jól tudja – biccentek is szavaim mellé.
    – Ön is mindig türelmes és megértő volt a klántagok irányába? – kérdezem csendesen, a mosolyom helyett ismét a megszokott arcom kerül előtérbe. - Felnőtt akart lenni, s akként élni a vámpírok között, s olyan egyszerű, természetesen betartott szabályokkal nem, hogy tisztában nincs, de nem is érti, s nem is fogadja el. Elég nagy felelősség mindez, most már látja, úgy vélem. Ahogy Ön viselkedett, Ön szerint kicsoda maga? Gyermek, aki még ismerkedik a világgal, türelmetlen, akaratos, hirtelen, vagy egy felnőtt, aki képes felelősségteljes döntéseket hozni, kellő mérlegelés után?
    A kérdésére nem válaszolok, tartom felé továbbra is a telefont felé. Rezzenéstelenül figyelem az érzelmeit, amellyel magam már régóta nem rendelkezem, no nem azért, mert meguntam volna, vagy ettől fontosabbnak érezném magam. Visszaveszem tőle a telefont, s még hallani, mielőtt elbúcsúzom a nőtől, ahogy közli velem, mennyire aranyosnak tartja Noelt, voltaképpen a döbbenetét, mindketten tudjuk. Sokan félreismernek, s ez a taktikám lényege is, ám nem véletlenül vezetek egy klánt már olyan régóta.
    - Sült bolondnak tart, mert ehhez a klánhoz jöttél a sok trotty közé, ahogy ő mondja – nem vonok vállat, inkább rejtelmesen nézek, fények gyúlnak a szememben. Garrettel a viszonyunk elég érdekes, noha nem ellenséges. – Fogadott a Kancellárral – csokiban és vérben -, hogy mikor lépsz ki a klánból. A Kancellár a maradásod mellett voksolt – jegyzem meg csendesen. – Garrett szerint van elég gógyid, hogy elhúzz innen, minél előbb – tudom, hogy ugratásból teszi, becsüli Noelt, amiért ilyen bátran belevágott a klánosdiba, főként ebbe. Éppen ezért félti is. Ezért is vállalta el, hogy figyel rá, míg az egyetemen van. Leesik neki, hátradőlök, összefonom az ujjaim az ölemben.
    - Azt mondtam, nem vagy rá méltó, nem azt, hogy nem vagyok a mentorod – fejtem ki, s jelezve ismét, fontos a szavak követése, legalább ezzel is tanul. S mivel visszavontam, hogy mentora legyek, az utolsó találkozásunkkor, akinek ezt mondom, az már nem lehet ismét az. Azelőtt végeztem velük, mostanra már másként vélekedek erről. Idővel megtalálja a megfelelő mentort.
    - Megtisztelő a véleménye, hogy képes lennék egy ilyen ritkaságra vigyázni. Főleg, hogy valaha a saját tulajdonom volt – felismertem egyből, ahogy kibontottam.
    - Örömmel hallom, hogy megtette az első lépést az önismeret felé – szívesen felnevetnék, felszabadultan, s örömmel, ám már régóta nem vagyok ilyen. Örülni viszont valóban örülök, hogy az a bizonyos kemény kobak megpattant, s végre kibújhat majd belőle az a Noel, aki valójában ő. Legyen akármilyen is.
    - Gondolkozzon mindezen el, Mr Wyard, s most már tudni fogja, hogy Ön mellett vagyunk. – még ha nem is ment el, lélekben már egészen máshol volt, s tudom, nem ezt a döntést várta, különben nem úgy nyitott volna be, ahogy.
    - Bármi is az, mondja el, bármi is a kérdés, tegye fel. Akár most is – mielőtt még félreértené, hogy most nem lehet.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Szer. Márc. 01 2017, 15:26

    Kyle - Noel

    -Akkor nem értem. Amikor idejöttem, megpróbáltam kapcsolatot teremteni, megpróbáltam beszélgetni a többiekkel. Nem egyszer, nem kétszer kerestem fel mindenkit, hogy egyáltalán bemutatkozzak. A Kancellár egyszerűen rám csapta az ajtót és arra sem volt hajlandó, hogy a köszönésemet fogadja, míg nem kaptam magam mellé azért, hogy diplomáciát tanuljak.
    Amiket felsorolt, akkor úgy gondolta, hogy ez teljesen normális, így kell tennie, és valamiért nem volt elegendő. Fogalma sincs, mit kellett volna máshogy, ezt meg is kérdezi.
    -Mégis mit kellett volna még tennem? Mit kellett volna másként? Azért, mert az ember az, aki a környezeti hatások általi mintát követi, és időbe telik, hogy levetkőzze, főként, ha fel sem ismeri, vagy természetesnek veszi. Nemrég még ember voltam, ezt ne feledje el kérem, 5 év semmit nem tett hozzá, azt ki is radírozhatom.
    Tényleg nem tudja, hol hibázott, kérdőn pillant Kylera. Úgy érezte, hogy mindent megtett az elején, hogy beilleszkedjen, de nem sikerült, csak részben. Valóban az emberre tippelt, benne is sok az emberi még, sőt, rengeteg, így végül is igen, magáról beszélt.
    -Már nem tudom.  Pont azt éreztem, hogy magamhoz képest sokkal nyitottabb voltam, és hogy hiába voltam nyitott, hiába akartam, elutasították. A saját fajtársaimmal nem találtam meg a közös hangot, csak néhányukkal, és azért gondoltam, nem csak bennem volt a hiba, mert egy tündérrel, egy vérfarkassal és más fajbeliekkel nem volt problémám. Pedig ha azt nézem, azért farkasokkal társalogni nem éppen egyszerű.
    Stratégiaváltás… erre nem gondolt, végül is tudomásul vette, hogy van, aki elfogadja így, van, aki nem. Tény, nem nagyon próbálkozott az első elutasítások után, egyszerűen elkönyvelte, hogy nem kívánatos személy arrafelé.
    -Abból indultam ki, hogy 16-17 évig nem volt gondom. Beleszülettem egy közegbe, ahol tanultam, tudtam, ki vagyok, tudtam mit akarok. Akkor pedig jött egy változás, ami után még mindig ugyanúgy akartam folytatni, mint annak idején. Ezért gondolom azt, hogy igen, képes vagyok magasabb szintű eszmecserékre, csak azt a dolgot hagytam ki belőle, hogy nem kívántam vámpírként élni, csak elfogadtam a tényt, hogy ezt nem lehet visszacsinálni. Kizárólag a nekromanciával akartam foglalkozni továbbra is.
    Mondhatni olyan, mintha kettészedte volna a saját lényét, kettébontotta, az egyik felével törődött, a másikkal nem, azaz végül is megelőzte saját magát a saját testében, ha úgy tetszik. Most pedig szembesül azzal hogy az egyik fele kemény lemaradásban van a másikkal szemben, és muszáj lesz felzárkóztatnia.
    -Még mindig nem tudom, nem éreztem bántónak egyáltalán. Senkit nem akartam megsérteni, eszem ágában sem volt.  Ahogy elutasítani sem mindent.
    Adott pillanatban tényleg nem érezte azt, hogy a szavai esetleg belegázolnak bárkibe is. Őszintén mondta el mit gondol, azt nem hitte, hogy ezt mások zokon veszik, vagy éppen ellenállásnak fogják fel. Ilyesmi nem volt benne egyáltalán, vagyis neki nem tűnt úgy, de a visszajelzések szerint az volt. Bólint, érti, és lehet, ha úgy kezd mindent, hogy miért?
    -Mások, mert sokkal idősebbek, tapasztaltabbak, asszem. Csak azt nem értem, hogy miért szigetelődtek el ennyire? Azt meg nem tudom, hogy máshol hogyan jártam volna, nem ismerem a klánok működését.
    Tény és való, nem sok vámpírral futott össze,  csak még odahaza, de ők alapból agresszívek voltak és lekezelőek, de klánban hogyan működnek, na, arról fogalma nem volt, míg ide nem jött.  Persze a saját csoportja nem vethető össze ezzel, még akkor sem, ha tényleg több faj volt egyben. Így kelletlenül, de megrázza a fejét. Ahogy Kyle felvázolja, konkrétan már nem élne.
    -Hogyne lennék bizonytalan, bár azt nem gondoltam, hogy ez félelmet takar.  A komfortzónámból kiléptem, mikor földrészt váltottam. Önismeret… már azt sem tudom, mit akarok.
    Bólint, tény, hogy hajtja az ifjonti hév, menni akar és tenni, közben pedig meg kellene állnia, hiszen tényleg nagyon fiatal ahhoz, hogy bármit is alkosson.
    -Ezt értem, de mégis olyan visszás, még ha a gyökerekről is van szó.  A technika tényleg nagy segítség, de valahogy olyan érzés, mintha… mintha egyfelől halad a korral, másfelől viszont nem. Jó kérdés. Talán némelyekhez igen, némelyekhez nem. Ha a kemény 23 évemet nézem, akkor a klán korát tekintve nem, viszont… viszont… a fene tudja.
    Tényleg olyan érzése van, mintha mindenki kettős életet élne. Egyrészről megrekedtek valahol a középkor és a 18. század között, másrészről pedig „luxusban” élnek. Az apja speciel a 18. század híve volt, ez meglátszott mindenen, de nem volt hiányérzete, viszont nem is érezte azt, elavultak lennének a szabályai. Itt viszont ez lett úrrá rajta, pont a látottak miatt, és ezeket nem sikerült tető alá hoznia.
    Mennyi tapasztalata van? Mégis mennyi? Nem sok, de most össze is zavarodik.  Kyle sok dologra rámutatott, olyanokra, amik meg sem fordultak a fejében.
    Felelősségteljes döntés… eddig úgy hitte, igen, mindegyikért vállalhatja nyugodtan, hiszen nem meggondolatlanul cselekszik, és erre kiderül, lehet, mégis.
    -Nem ez volt a szándékom. Arra kerestem egyedül magyarázatot, hogy miért hagyta ott Manhattant, miért vonult el a klán egy szigetre, amely részben elszeparálódott. Ugyanazt a hibát követtem el, mint mások is. Aki közeledett, azzal elbeszélgettem, Lash például az egyikük, aki mindent tud rólam. Olyasvalakinek nem volt alkalmam ezt megtenni, aki bezárta előttem az ajtót. A Kancellár példájánál maradva, őt nem érdekelte, ki vagyok, engem nem érdekelt, ő kicsoda, azt hiszem így tudom megfogalmazni.
    Nemet int a fejével, nem akart ő senkit megsérteni, és tény, nem ásta bele magát a múltba. Sok zárt ajtót talált azzal kapcsolatban is, hogy a klán múltját megfejtse, megértse, és tény, nem volt elég kitartó, így végül már nem is kereste a válaszokat. Azt viszont még mindig nem fejtette meg, hogy miért adtak fel egy területet, amikor simán megtarthatták volna. Az az érzése, hogy az a jöjjenek a fiatalok magyarázat mese habbal… de akkor mi a valódi oka? Ugyanúgy kettőn áll a vásár alapon hiszi, hogy itt nem csak ő a hibás fél, már ha egyes tagok hozzáállását veszi alapul.
    -Nem volt más hasonlítási alapom, csak az, amit hoztam magammal. Az meg… az meg jónak tűnt.
    Hiba volt, megrázza a fejét, de már nem tudja meg nem történtté tenni, maximum tanulni belőle. Valahol logikus volt, hogy ahhoz mér mindent, amiből jön, mi más, mi nem. És mégsem.
    -Igen, meg. Ő mondta azt, hogy egy zárt csoport tagjai bármennyire is nyitott szemmel járnak, sok dolgot annyira természetesnek és maguktól értetődőnek vesznek, hogy nem biztos, minden esetben objektíven ítélnek.  Egy frissen érkező pedig lehet, rámutathat olyanokra, amiket maguktól nem figyeltek vagy vettek volna észre. A múltjukról túl sokat sosem árult el, csak annyit, hogy amikor úgy döntött, elsőként alapít csoportot, falakba ütközött, ám nem adta fel, és végül teret nyert. Nehezen fogadta el a többi nekromanta, hogy valaki nem egyszemélyes harcosként megy az úton, hanem társakkal, de úgy látszik, neki lett igaza.
    Bólint, ezekről sokat beszélgetett az apjával, érdekelte, hogy miért lett egy csoport, amikor a nekromanták többsége magányosan él és dolgozik. Miért vont bele más fajokat, és hogyan sikerült elérnie, hogy már nem vitatják, hanem elfogadják.
    -Nehéz döntés. Ha magam vennék revansot, nem különböznék tőle, de ha a klánra hagyom, akkor az nem az én felelősségem, és olyan, mintha beállnék más háta mögé, mondván nincs meg az erőm ahhoz, hogy megtegyem, amit szívem szerint megtennék. Márpedig… bármennyire fiatal vagyok és gyenge hozzá képest, vállalom a felelősséget. Magam szeretnék revansot venni, hogy soha többé, senkit ne ölelhessen be. Tudja, ha valakit nem tartok méltónak erre a létre, az pontosan ő.
    Egy pillanatra habozik, mert nem egyszerű a választás, végül az első opció mellett dönt. Az, hogy ezt hogyan tudja kivitelezni azt még nem tudja, de nem kérhet mást, hogy helyette végezze el a piszkos munkát.
    -Az azt hiszem számomra akkor azért nem volt fontos, mert arra figyeltem csak, hogy gyermekként nem lófrálhatok egyedül.
    Így már érti, Gerard hogyan tehette meg, ennyi ideig ne tartozzon sehová, a maga ura legyen. Azt viszont nem, miért nem vették elő soha semmiért. Ennyire nem érdekelt senkit amit tesz büntetlenül?
    -Arra céloztam, hogy a csoportban tagok voltak vérfarkasok is, tündérek és egy vámpír is például, vagyis vegyes „felvágott”, és sosem tapasztaltam azt az ellenségeskedést, amit itt a farkasok és vámpírok között. Tehát ha neki sikerült összehoznia egy tető alá, akkor esetleg ez máshol is lehetséges. Egyszer jött egy nagyon fiatal farkas, aki felvázolta a terveit, elmondta, náluk ez hogyan működött, és apám elgondolkodott a hallottakon. Sosem hallottam sem tőle, sem a többiektől olyat, hogy egy mitugrász új gyerek mit akar, mit rendezkedik, hanem leültek é közösen megbeszélték, mi lehetséges és mi nem. Én is ebben gondolkodtam.
    Kifejti, mire célzott az előbb, miért lepte meg sok dolog azzal kapcsolatban, amit itt tapasztalt. Igazából nem erre számított, ez az igazság.
    -Igaza van, bár akkor már bezártam azt hiszem, úgy véltem, úgy sem kíváncsiak semmire, választ sem fogok kapni ez által, talán ezért sem kérdeztem semmit, magam próbáltam megoldani. Őszintén? Nem teljesen. Szürkének mondanám. Érzésem szerint, ha nem csak azt veszem alapul, hogy tulajdonképpen most az dől el, befejeztem a földi pályafutásomat vagy sem, akkor mindenképpen csak szürke. Mégpedig azért, mert mindenhez kettő kell, ahogy ön is mondta, ok-okozat, és így csak 50%-ban érzem magam hibásnak. Tehát a szürkére voksolnék.
    Elgondolkodik a kérdésen, mert ha a saját szemszögét is ideveszi, akkor bizony az a papír nem fekete, és ezt nem azért mondja, hogy akadékoskodjon, egyszerűen így érzi.
    -Már hogyne akarnék? Úgy váltunk el egymástól, hogy vitáztunk, és még arra sem volt alkalmunk, hogy ezt megbeszéljük… bár azt hiszem, ez már lényegtelen. Tehetném, visszamennék az időben, és sosem lennék vámpír. Igen, belenyúlnék a múltba még akkor is, ha tudom, nincsenek véletlenek.
    Persze, hogy találkozni szeretne az apjával, és nem tartja magát ostobának sem, dolgozik az önuralmán is. Az már más kérdés, hogy legszívesebben meg nem történtté tenné ezt az egészet, és soha a büdös életben nem választaná a vámpír létet.
    -A beölelés előtt semmi problémám nem volt, úgy érzem, leszámítva a tipikus szülő-gyermek vitákat. Azóta van problémám, amióta azzá lettem, amivé. Igen, a Kancellár, de ő folyamatosan, a többiek sosem.
    Végül is ha azt nézi, tényleg gondtalan élete volt, mielőtt vámpír lett, még ha a korabeli srácokkal nem is igazán érintkezett, de nem voltak olyan gondjai, mint most, az elmúlt években.
    -Legalább ezt. Apró örömök.
    Elmosolyodik, valami azért ragadt rá a koszon kívül is, még ha tulajdonképpen sikeresen beásta magát egy nagy és mély gödörbe. Lehet, tényleg érdemesebb lett volna kérdezni, most már világos, nem nyelték volna le érte.
    -Azt hiszem csak az elején, aztán nem, ez az igazság. Mikor belefutottam a zárt ajtókba, már nem voltam türelmes, már nem akartam kommunikálni azokkal, akik nem akartak velem.  Néhányukkal most tudtam csak beszélgetni.
    Még mindig úgy érzi, hogy nyitott volt az elején, tényleg. Sosem volt az a hű de barátkozós típus, itt megpróbálta, de a jelek szerint ezt is rosszul csinálta.
    -Az előbbi, illetve talán átmenet a kettő a között, de sok esetben gyermek, aki azért már próbálgatná, mire képes.
    Ez egy nagyon jó kérdés, lévén sok esetben döntött és vállalta is a következményeket, mint amikor idejött, elhagyva Európát. Azonban ha Kyle szempontjait veszi figyelembe, mindenképpen gyermek még, aki sokszor megy az érzelmei után, amik még benne rejlenek.
    -Fogadott? Csodás. Ha az érzelmeimre hallgatnék, mert igen, még vannak, akkor… akkor Garret nyerne valószínűleg. Nem érdekes? Az a vámpír, aki a legjobban rühell látszólag, biztosra veszi, hogy maradok. Álarc… álarcot hord, és nem is olyan valójában, mint amilyennek mutatja magát. Ez nekem idegen.
    Most már arra is kíváncsi, milyen játszmák mehetnek a háttérben.  Ami viszont vicces, hogy majdnem egy farkasnak lett igaza, és tényleg távozni akart. Azóta sem tudja, mi tartotta itt, mi volt az, ami miatt végül nem mondta azt másnap, elhagyja a klánt. Valami mégis akadt, és sajnálatos tény, de a Kancellár nyert… egyelőre.
    -Nem vagyok rá méltó, az nekem egyet jelentett azzal, azaz úgy értettem, kirakott. Igaz, ezt a múlt héten mondta ki így, mikor távozni akartam. Nem is értettem, miért ismétli meg? Tudomásul vettem az előtt is. Akkor… már ez is mindegy.
    Tényleg úgy értette, hogy ha nem méltó, akkor ennyi volt, és erre kiderül, nem is erről volt szó, az a múlt héten lett kijelentve. A kérdés az, merrefelé keressen? Más klánban? Menjen haza? Legyen magányos? Fogalma sincs.
    -Az öné volt? Akkor miért? Igen, úgy gondoltam, hogy önnél van a legjobb helyen, láttam a kint őrzött fegyvereit, azokat is, amelyeket láthattam.
    Nem érti, megint nem érti, hogy ha ez Kyleé volt, akkor miért adta át egy múzeumnak? Csak ráérzett valamire, mikor neki szánta a darabokat, és a vezér mégis tovább adta. Igaz, ezzel kapott egy olyan lehetőséget, amiért hálás lehet.
    -Sokáig tartott, sajnálom.
    Összegezve mindent Kylenak igaza van, sok dolog van, amire nem jött volna rá magától, de a kérdés az, hogy ezt hogyan ültesse be a gyakorlatba? Lévén nincsen mentora, ugyanúgy magára van utalva, még ha klánban tartózkodik, akkor is. Lash is elfoglalt, így beszélgetni kevesekkel tud.
    -Rendben és köszönöm.  Akkor maradhatok? Illetve… hol keressek mentort? Merrefelé induljak? Még ha tudom, majd ő kiválaszt… már ha kiválaszt.
    Hirtelenjében ennyi kérdése van, az, hogy Gerardon hogyan vehet revansot, az más kérdés, és az is, mikor láthatja az apját. Már ha maradhat, és nem a napfelkeltét kell megvárnia, bár akkor Kyle már rég közölte volna vele, ez biztos.
    Nem ezt várta, az az igazság, egy sima, tömör és rövid választ, a döntést, vagyis Kyle megint meglepte. Ezt az arcát láthatta Manhattanban, ez volt az, amit azóta is keresett benne.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Szomb. Márc. 04 2017, 23:17

    Noel – Kyle

    - Úgy gondolja, hogy minden sikerül elsőre? Van a puding és van annak a próbája. A türelem nagy erény, s hogy az első sikertelen próbálkozás után nem adjuk fel.
    Kitartás a kulcsa mindennek, ezt az ifjúság gyakran összetéveszti a makacssággal és az önfejűséggel. A legnagyobb próba, ha a dolgok nem sikerülnek elsőre. Ezt is szükséges még tanulnia Noelnek.
    Túlságosan is figyelmesen nézek rá arra, hogy ne feledjek valamit.
    - Hogy jön ahhoz, hogy figyelmeztessen valamire? – finom a hangom, de benne van minden. – Minderre magának kell rájönnie, úgy tűnik, talán máshol hozzászoktatták ahhoz, hogy minden kérdésére azonnal választ kap, s minden problémáját mások oldják meg ön helyett. Figyeljen, gondolkodjon és beszéljen. Csak ön tudja, mi a megoldás, senki más. Ez nem jelenti azt, hogy magára marad, pusztán a tájékozódás után a döntést senki másra nem ruházhatja át. Az a felelősség az öné.
    Ténylegesen nem fogunk többé ifjakat a közösségbe fogadni. Csak feleslegesen okozunk szenvedést az éretlen elmének és léleknek. Noel láthatóan rájött arra, hogy mi is zajlik, de még értelmeznie kell, hogy el tudjon indulni.
    - Tehát úgy gondolja, hogy a klán rossz, csupán csak mert máshol kijön más fajúakkal? Itt nincsenek más fajúak, Mr Wyard. Itt csak vámpírok vannak – nyomom meg a csak hangsúlyt, érzékletesen. – Itt vámpírokkal van éj mint éjt, mások a szabályok és szokások. Alkalmazkodjon.
    Rühellem az olyan közösségeket, ahol vegyesen vannak, éppen ez a következménye, amibe most Noel csöppent. Régebben még tűzzel-vassal írtottam volna az ilyen közösségeket, ma már nem érdekelnek, s a klánomat sem. Nem rendfenntartó szerv vagyunk.
    - A nekromancia nem egyenlő a magas fokú eszmecserével.
    Széttárom kezeim.
    - Ez éppen abból fakad, hogy nem érezte helytelennek, mert nem fogadta el a klán közösségi érintkezésének szabályait, s megérteni sem akarta. Javaslom, nyisson ebben, különben menthetetlenül elvész.
    - Miért olyannal foglalkozik, ami még nagyon nem tartozik magára? Kezdjen magával, s ne másokat akarjon megérteni.
    Még mindig megrekedt ebben, jó lenne, ha végre tényleg magával kapcsolatban tenne fel kérdéseket, nem olyanokat, mint korábban. Túlságosan a külvilágra figyel akkor, amikor bentre kéne, s nagyon kizárja a külső tényezőket, amikor pedig szükséges lenne.
    - Mint mondtam, túlzottan másfelé figyel. Magára figyeljen, s kerülje az olyan kérdéseket, hogy a klán és a technológia. Ismétlem, mert nem értette meg: a korral haladás nem a technológiával haladás. És újfent ismétlek még egyet: magára figyeljen, Mr Wyard, ne azzal foglalkozzon, hogy a klánnak miben kéne nyitnia, hanem saját magával foglalkozzon.
    Még mindig nem érti, hogy nem, hogy a középkorban nem vagyunk, de már jóval túlhaladtuk szellemiségben még a huszonkettedik századot is, s ez egyáltalán nem a technológia függvénye. Szellemiségünk mostanra már kortalanná vált, mellőzve a korszakokat. Majd rájön.
    - Megtiltom, hogy ezekkel foglalkozzon – a hangom szigorúvá válik. Értem, hogy magyarázatot ad, elvégre erről beszélünk, de most már pontot akarok tenni annak a végére, hogy folytonosan csak másokat akar megtanítani, maga helyett. – És újfent megint csak azt tudom mondani: mindig feladja az első sikertelen próbálkozás után. Csodálkozik, hogy nem jut semerre?
    Bólintok a következő szavakra.
    - Tudja, egy tényezőt kihagyott. Mennyi idős volt annak a csoportnak a legidősebb tagja? Majd megkérdezem öntől több ezer év múlva, miként gondolkodik e felől.
    Tapasztalat, évek száma, mindössze ennyi a különbség mindebben.
    - Nos, ez esetben egy évet kap a felkészülésre. Ha addig nem végez vele, onnantól a klán feladata a nem kívánt létező eltakarítása.
    Nem kérdezem, megfelel-e. Egyszerűen nem hagyhatjuk tovább létezni azt a vámpírt, aki felrúg minden értelmes szabályt.
    - Miért, ön itt azt kapta, hogy mitugrász új gyerek és mit akar? – vonom újfent össze a szemöldököm.
    Felsóhajtok magamban. Még hogy ötven százalék.
    - Idővel majd visszatérünk erre a kérdésre.
    Még tanulnia kell, tapasztalnia, hogy értse, mennyire is hajszálon függött az egész léte, s nem csak a klánban.
    - Ez esetben dolgozzon azon, hogy lehetősége legyen találkoznia vele. Önön múlik, senki máson.
    Még mindig szeret oktalan, alaptalan okokat felmutatni a dolgok alakulására. Hosszabb munka lesz, mint gondoltuk.
    Csak széttárom a kezem a „na, erről beszéltem” gesztussal, amikor ő maga mondja el, hogy a következő próbálkozások után már nyitottak felé.
    Jól látja a helyzetet, ebből már lehet kiindulni. Gyermek még, főként azzal a háttérrel, ahonnan érkezett.
    - Mindez csak azért történhetett így, Mr Wyard, mert ők már túl vannak az önismereti fázis sok szakaszán. Már tudnak úgy figyelni másokra, hogy azok valódi énjére figyelnek, s látják is azt. Ön pedig eddig át akarta ugrani mindezen szakaszokat, s természetes, hogy kudarcokkal végződött.
    - Egyáltalán nem mindegy, Mr Wyard, megint nem a lényegre figyelt és most sem. Gondolkodjon el mindezen. Vissza fogunk még rá térni.
    - Megtisztelnek szavai, ám mindez érzékelteti, hogy képes vagyok valamit beáldozni, hogy Ön végre felébredjen – a fegyver az egy tárgy, s csak mi tesszük értékké, érzelmi alapon, vagy érdekeltségi alapon, ebben nincs különbség.
    - Ezer év, az a sokáig. Elfogadom – biccentek.
    - Maradhat. Hiszen ezt mondtam. És már megint másokkal akarja megoldatni a dolgát. Ön keres mentort, lásson neki – nincs türelmetlenség a hangomban, ezt jelzi a folytatás is. – Rossz megoldás csak rossz kérdés esetén van. Ha felteszi a helyes kérdéseket, a mentorához is el fog jutni. Térjen vissza a lakosztályába, Mr Wyard, lesz min átrágnia magát. Gyermekként továbbra is meg fog kapni minden segítséget a klántól. – rövid szünet után teszem hozzá. – Csak kérjen megfelelően, kérdezzen megfelelően, s úgy lesz.


    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Szer. Márc. 15 2017, 21:51

    Kyle - Noel

    -Nem, csupán annyira gyorsan akartam és egyszerre mindent, hogy beletört a bicskám. Tudtam, hogy kilógok a sorból, hiszen mindenki sokkal, de sokkal idősebb, minél hamarabb be akartam illeszkedni. Ebben a helyzetben végül feladtam.
    Meg akarta mutatni, hogy igenis képes idősebbek közé beállni, pontosan azért, hogy akik kiröhögték, azoknak egy fricskát mutasson, nem lehetetlen, de a lehető legrosszabb végén állt neki, és bizony majdnem a károgóknak lett igazuk.
    -Elnézést, nem állt szándékomban.  Igen, ha kérdeztem, akkor választ is kaptam, ez így volt, bár ez nem azt jelenti, hogy megoldották volna a problémáimat. Tulajdonképpen nem is voltak problémáim, azt hiszem.
    Tényleg nem akart figyelmeztetni senkit semmire, csak az 5 éve valóban nem ért semmit sem azon kívül, hogy egyedül is képes volt túlélni, ami azért nem elhanyagolható. Bólint, hiszen ez így volt, ha kérdezett, kapott választ, az más kérdés, hogy abból neki kellett kihámoznia, mi valósítható meg és hogyan, de olyan nem volt, hogy némaság fogadja.
    -Én nem ezt mondtam. Csak felmerült bennem az, hogy talán hiba volt, mikor ezt a klánt választottam, mert annyival idősebbek tőlem, hogy azt a szakadékot nem tudtam áthidalni. Itt mindenki idős, érett, tapasztalt és rutinos, én meg… kezdő, aki a felét nem érti annak, mit és miért tesznek. A más fajbeliek meg sem közelítették ezt a kort, még akkor sem, ha tőlem sokszorosával többet éltek. Miért baj, ha más fajbeli is van egy csoportban?  Lehet, ez az egyik legnagyobb baja, hogy nem ehhez van szokva, és ezért furcsa az, hogy itt mindenki komoly, mindenki idős, és a fél társaság érti ugyan a humort, de nem szereti. A kérdése pedig szintén őszinte. Mivel ő abban nőtt fel, hogy nem egy fajbeliek voltak csak, az olyan kézenfekvő volt, magától értetődő. Hiába tudta, hogy többnyire egyes fajok elkülönülnek, egyben ennyit együtt látni… nos, nem könnyű, és tényleg elgondolkodott azon, vajon hibázott azzal, hogy idejött?
    -Tudom, azt mondtam, a legjobbtól szeretnék tanulni, és hol lennének, ha nem ott, ahol „hemzsegnek” az idősek, hiszen nem véletlenül léteznek ennyi ideje. Na de ezt is sikeresen elbaltáztam. Nincs mentorom, nincs beölelőm, azaz van, de mellékes, küzdök magammal, küzdök a beilleszkedéssel, és egyelőre azt sem tudom, hogyan tovább.
    Tény. Elrontotta, mégpedig talán élete vagy léte legnagyobb lehetőségét. Ez van. Meg nem történtté nem tudja tenni, és tiszta lappal sem kezdeni, hiszen vége. Az a mentor aki kidobja a tanítványát, az soha többé nem fogadja vissza.  Mihez kezd, az majd elválik, már ha sikerült összeraknia a kirakós darabjait, és a káoszt rendszerezni a fejében.  
    -Szerintem az nézőpont kérdése. Az apámat kérdezné, nem ezt mondaná, de az ő.
    Kinek mit takar a magas szintű eszmecsere.  Apjától azt tanulta, hogy a nekromancia azért sorolható oda, mert valahol megtestesíti magát az alkímiát is, márpedig ha azt valaki nem képes magáévá tenni, akkor soha az életben nem lesz képes arra, hogy úgy kommunikáljon, olyan dolgokról, amihez mások hozzászólni nem tudnak és nem azért, mert a témát nem értik.
    Az alkímia nem az, ami közszájon forog, nagyon nem, ezért is hozta fel azt a példát.
    -Így volt. Semmi kivetnivalót találtam akkor benne, menet közben jöttem rá, valami nem stimmel.
    Bólint, valóban nem érezte helytelennek, hiszen nem volt szándékos sértés vagy szemtelenség benne. Ám ahogy nem jutott előre, ráébredt, valamit másként kellene csinálnia, csak nem tudta, hogyan.
    -Azt gondoltam, hogy ha értem a környezetemet, akkor megértem magamat is. Tévedtem. Most már azt sem értem, amit eddig értettem.
    Teljes káosz uralkodik most benne, ami világos volt, az sem az, és ami nem volt tiszta, az meg igen, vagyis kezdheti előröl az egészet. Szó szerint.
    -Értettem.  Magamra figyelek, és ugyanott vagyok, ahol eddig. Most még… azt hiszem… vagy nem tudom. Mindegy.
    Magával foglalkozzon… ez eddig jó, de most van úgy összezavarodva, hogy csak na, és az egyetlen dolog ami biztos, hogy márpedig akkor is klánvezér lesz egyszer. Más semmi, és ha így halad, azt maximálisan anyagtalanul teheti meg, mert még a fizikai testét is elveszíti.
    -Azt sajnálom, pedig elég érdekes kutatómunka lett volna. Szigorúan… csak az. Nem feladni akarom. Csak tudja, van az a pont, amikor elgondolkodik azon az egyén, hogy vajon azon az úton ár, ami az övé, vagy mellényúlt, és forduljon más irányba? És egy hete pontosan itt tartottam.
    Szívesen utánajárt volna néhány dolognak, de ha nem lehet, akkor nem. Azt most nem kockáztathatja, hogy beletenyereljen bármibe is, mert nincs több dobása.  Feladás… igen, végül azt tette, mert tényleg úgy érezte, nem jó úton ár, nem azt választotta, amit kellett volna, amit az ész diktált.  Mégis ki az a marha, aki kinézi a legidősebbekből álló klánt, és oda kéri a felvételét? Senki, ha nem őrült… ő mégis megtette, és elbizonytalanodott.
    -Közeledik a 2000-hez.
    Lehet, nem számottevő Kylenak és a klán tagjainak, de neki ez is rengeteg. Az is rejtély, az apja hogyan úszta meg eddig.
    -Köszönöm.  Bár ebben mindenképpen a segítségét kérném, miként álljak neki, mi lehet a gyenge pontja, amit magam is kivitelezni tudok.
    Amilyen a formája, a klán fogja helyette elintézni, mert mégis hogyan venné fel a versenyt egy tőle jóval idősebb vámpírral? Legnagyobb sajnálatára Gerard nem olyan hülye, hogy ne gyanakodjon, bár ha azt nézi, mennyire öntelt, még szerencséje is lehet. No de nem szerencsére akar játszani, hanem biztosra menni.
    Mégis valahogy az az érzése, hogy azért kapott ekkora haladékot, mert esélyes, hogy egyedül nem fog boldogulni, de mégis így érezte rendjén valónak, ha nem másra hárít egy ilyen döntést.
    -Őszintén? Volt, akitől igen.
    Nem mond nevet, sem egyebet, de bizony kapott ilyet is, mikor megérkezett, sőt pár hónappal később is.
    -Ön szerint akkor másként fogom érezni? Ha nagyon átgondolom, akkor is 60-40.
    Nincs semmiféle szemtelenség benne, komolyan érdeklődik. Úgy hiszi, mindenhez két fél kell, vagyis innentől kezdve mindkét fél hibás. Szerinte ezt a későbbiekben sem fogja másként gondolni, bár igaz, hogy most nem sokon múlt a léte.
    -Ha képes vagyok más fajbeliekkel is találkozni, akkor vele is. Öööö… mikor indulhatok? Velem jön valaki, vagy idehívhatom? Legalább megismeri, már ha engedi, bár tudom, hogy ismeri, de úgy, személyesen.
    Egyből izgatottá válik, ha lehetne, most azonnal indulna, hogy ha mást nem is, csak egy pár percre átölelhesse, beszélhessen vele.
    Ez a másik, amit nem tud levetkőzni, még vannak érzései, aminek valahol örül, bár egyesek szerint nem éppen előnyös, ha ezzel buktatja le magát.
    -Ezt értem, de azt nem, hogy miért így reagáltak elsőre. Tényleg nem.  Remélem, én nem leszek ilyen az ifjakkal, vagy ez elkerülhetetlen?
    Még mindig nem vágja, hogy mi váltotta ki belőlük az ellenséges viselkedést. Semmiféle hátsó szándéka nem volt, csupán köszönni szeretett volna és bemutatkozni. Vagy most arra voltak kíváncsiak, mennyire kitartó? Ez is egy eshetőség.
    -Rendben.
    Bár ettől most nincs előrébb, lévén nincs mentora, és azt se tudja, merre keressen egyet. A lehetőségét elbukta, így konkrétan teljesen tanácstalan. Talán majd letisztul, de az nem ma lesz és nem holnap, viszont reméli, minél hamarabb sikerül rendet tennie magában.
    -Miért vette biztosra, hogy ezzel átértékelek mindent? Értem én, hogy egy tárgy, de akkor is… ez hatalmas áldozat… köszönöm.
    Érti az okfejtést, na de az, hogy ezt egy idegen kedvéért megtette, az nagyon nagy dolog, és ezt nem is tudja, hogyan hálálja majd meg. Eszébe jut Francis, róla vajon képes lenne lemondani más miatt, vagy annyira ragaszkodik hozzá, hogy az elképzelhetetlen. Ez egy roppant jó kérdés.
    -Számomra még egy év is az.
    Elvégre alig 23 éves, neki még felfoghatatlan az az 1000 amiről mások beszélnek, mikor a töredékét sem élte még le szinte. Sőt, az már egészen biztos, mert ugye már rég meghalt. 1000 év… hatalmas idő, annyira távoli még, hogy bele sem gondol egyelőre.
    -Köszönöm. Oké, akkor úgy kérdezem, hogy ön kit ajánlana?
    Hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem lett kidobva, sem kinyírva, hiszen amikor idejött, tulajdonképpen mindenre felkészült. A kérdését egyszerűsíti, remélve, így már jó, és lehet, nem hívő, de azon kezd el imádkozni, nehogy a Kancellár neve merüljön fel.
    -Illetve még egy, de kérem, ne nevessen ki. Mi van olyankor, ha egy gyermek, akinek ugyan van beölelője, de a jó ég tudja merre, úgy érzi, szüksége lenne egy másikra, olyan igazira, aki nem olyan mint az elődje? Adjon fel apróhirdetést, vagy mi a teendő, kihez fordulhat?
    Megpróbálja a lehető legérthetőbben feltenni a kérdését. Volt egy ilyen terve már akkor is, mikor még Párizsban volt, na de mégsem plakátolhatja tele a szigetet és a várost ezzel, az hülyén venné ki magát. Ráadásul hogy nézne ki?
    "Félárva gyermek vámpír be-átölelőt keres." Szép is lenne. Jelentkező is csak azért, hogy részese legyen a napfelkeltének vele együtt. Katasztrófa turizmus vámpír módra. Végül is ez is egy opció.
    -Úgy lesz, és még egyszer köszönöm. Monsieur, azt lehetséges, hogy esetleg egy másik fajbelit is felkeresek néhány kérdéssel? Már magammal kapcsolatban.
    Hirtelen támad egy ötlete, kihez fordulhatna, már ha Kyle nem vétózza meg. Claude-ra gondolt, mert ha valaki ismeri az utat saját magához, az ő. Most már azt sem tartja nevetségesnek, hogy cetlizzen, maximum papírrengeteg lesz a sátrában. Még jó, hogy nem tud belefulladni.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Csüt. Márc. 16 2017, 20:36

    Noel – Kyle

    - Ezt nem csodálom – biccentek. – De még időben rájött a feleslegességére.
    Tanult, veszi a lapot, újfent biccentek, jelezve, hogy elfogadtam a bocsánatkérést. Néha képes az ifjúság csikó módjára fejest ugrani, aztán csodálkoznak, ha zuhannak is. Noel most már legalább megnézi, milyen mély is az a szakadék, vagy milyen erős az a fal.
    Újabb felismerésre jut, amit örömmel veszek, még ha nem is mutatom ki. Bevallani, beismerni, nagy dolog, ezért az arcomon elismerés jelenik meg, mely véleményem szerint sokkal beszédesebb bármelyik szónál.
    - Kevesen értenek bennünket. Éppen ezért nem tartjuk velük már a kapcsolatot. Azt hiszem, kezdi érteni, miért vonultunk ki a sodrásból – felelem csendesen. – Miért baj, ha csak egy faj képviselői vannak egy csoportban? S miért jó? – felelek kérdésre kérdéssel, hagyva, hogy elgondolkodjon rajta.
    - A felismerés is fontos dolog, s mindennek beismerése, mérföldkő.
    Érzem szavaiban a megbánást, ám egy lecke akkor lecke, ha nem azt kapja most válaszul, hogy ugyan, csináljuk vissza. Ezek fontos dolgok, s csak úgy visszacsinálni, már nem lehet. Egyetlen válasz erre, az idő, amivel még híján van Noel, ám azt előbb-utóbb be fogja pótolni.
    - Nem az apjával beszélek, s nem ő ül velem szemben jelen pillanatban – jelzem, kitérő mivoltát válaszának. Az ő véleményére vagyok kíváncsi, nem mások szavainak papagájszerű elismétlésére.
    - A világ olyan, amilyennek mi teremtjük. Nem a világ tesz bennünket olyanná, amilyen a világ maga. Rossz volt a fókuszpont, de még nem késő áttenni.
    Felvonom egy pillanatra az egyik szemöldököm.
    - Nem mindegy, Mr Wyard. Visszaállt a startkőre. Sokkal jobb pozíció, mint egyáltalán nem létezni.
    Látni, ahogy valami megváltozik Noelben. Megjelenik az az énje, aki valójában ő, s gyermeteg viselkedésével, hebrencs hozzáállásával leplezni akart. Holott ez az arc, ez az én olyan tapasztalatokkal rendelkezik, amellyel álcája sosem fog.
    - Ám ön kivárt, s megvizsgálta, körbejárta a kérdést, a nélkül, hogy elszelelt volna. A nagy bölcsek szerint ezt nevezik jellemfejlődésnek. Ha engem kérdez, Mr Wyard, kezd benőni a feje lágya.
    Hümmentek a kétezerhez. Emlékszem, mikor én voltam annyi idős, s emlékszem, milyenek voltak mások abban a korban. Már elég sokat tapasztaltak, de még mindig kevés észrevenni dolgokat, mint ahogy én sem mondanám, hogy mindent értek, s mindent tudok. Azt még a Teremtő sem tudja, legyen akármilyen káromlás egyes hívők szemében. Túl sokat éltem át ahhoz, hogy vakon higgyek bármiben is, bárkinek is.
    - Ebben fog segítséget kapni – biccentek arra, hogy miként tudna nekiállni, hogy egy éven belül véghez is vigye.
    Halvány mosoly jelenik meg a szám sarkában.
    - Első próba – vannak, kik szerepet vállalnak fel ezzel, mások egyszerűen így fejezik ki, hogy nem tudnak vele foglalkozni.
    - Azt majd meglátjuk akkor – biccentek. – Mindenesetre, igaz az, hogy egy esetben sosem csak az egyik fél a hibás, ha baj származik belőle. Nem csak ön hibás ebben, Mr Wyard.
    Mások is, köztük én is, s keressük a hibás pontokat, a megértés kulcsát. Számunkra tanulás, ám nem akarjuk ezt más kárán megtanulni.
    - Ha szeretné meghívni, hívja meg. Ha szeretne elmenni, akkor jelezze. Kísérőt kap.
    Nem én, s nem is más fogja eldönteni helyette, mit tegyen, a lehetőségeket felsoroltam, a döntés joga az övé. Érdeklődéssel nézem felébredő izgatottságát, s megfordul a fejemben pár lehetőség, ám sosem szokásom elhamarkodni.
    - Élje meg, Mr Wyard és akkor megtudja – most már majdnem nevetek, széles mosoly villan fel az arcomon egy pillanatra.
    A következőre egy sokat sejtető szemvillanást kap. Lélek ismerete, s ebből az arcából sokat felmutatott Noel, hogy ki tudjam következtetni a megfelelő lépést. S egyben adjak számára egy tanítványi feladatot.
    - Megértem ezen nézőpontját – fiatal még, s ahogy a gyermek egy órát egy napnak él meg hosszúságban, úgy mi száz évet úgy élünk meg, mintha csak egy hét lenne. Furcsa dolog az idő.
    Az újabb kérdésre már felnevetek.
    - Hiszen már megtettem az ajánlatot – nézek rá ismét sejtelmesen. A kurátor-restaurátor megfelelő tanító lenne Noel számára, tudom.
    - Ha kész a tanítvány, a mester megjelenik – egyelőre ennyiben hagyom a beölelő témát. Nem véletlenül.
    - Kérem. Igen, természetesen. Az, hogy a klánban helye nincs más fajúnak, még nem jelenti azt, hogy kerüljük a velük való kapcsolatot. Feltéve, hogy nem kerül ki bizalmas információ a klánnal kapcsolatban – mert ezt azért hozzá kell fűznöm, hiába tudom, hogy tudja. Jobb tisztázni.
    Megvárom, amíg az ajtóhoz tart Noel. Nem sok, még egy fuvallatot sem érezhet, amikor hozzálépek, kihasználva gyorsaságom és erőfölényem.
    Sosem cselekedtem a Bestiám akarata ellen, mint ahogy ő is mindig tiszteletben tartja a döntésem, s csak akkor cselekszünk, ha mind a ketten ugyanazon a véleményen vagyunk. Ebben azonban véglegesen egyezségre jutottunk, s a végszót maga Noel adta meg.
    Megragadom, s átkarolva máris a nyakába harapok, nem hagyva időt számára, hogy kitérjen, vagy szólni tudjon. Egy csepp vért sem hagyok benne, kíméletlenül szívom ki belőle. Mindeközben ő, míg az ájulás szélére nem jut, s teste, lelke nem érzékeli, hogy akár be is fellegzett, a legnagyobb mámort élheti át. Bestiám tudja, miként lehet a legmagasabb gyönyörök szintjére juttatni bárkit, miközben táplálkozik, mindegy ezzel hálálva meg, s egyben foglalva le, s ízletesebbé téve valaki vérét.
    Ha már az utolsó csepp vér is elfogyott Noel szervezetében, felszakítom csuklóm fogaimmal, majd a fiú ajkaihoz teszem, s rányomom.
    Gyermekemmé kell tennem, hogy mindannak, ami egészen idáig űzte, s nyomában volt, soha többé ne kergethesse. Erős jellem, sok mindennel megbírkózott, ezzel kivívva Bestiám figyelmét. A mai beszélgetés pedig megerősítette bennem azt, miért is kezdtem el foglalkozni.
    Ha már mestere nem lehetek, nemzőjévé válok.
    Karjaimba emelem, majd a kanapéra fektetem, majd mellé húzok egy fotelt, s várom, hogy magához térjen.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Pént. Márc. 17 2017, 01:00

    Kyle - Noel

    -Miután falakba ütköztem? Igen. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, mi nem jó, mit csinálok rosszul, és csak most értettem meg, hogy túl rövid időt hagytam mindenre.
    Fázisokat ugrott át csak azért, hogy minél előbb elfogadják, és közben elfelejtette, hogy évezredekkel nem tud versenyezni, főleg ha olyan hendikeppel indul ráadásként, mint ő maga.
    -Így már igen. Egészen más világot képviselnek, mások a céljaik, és ez furcsa volt.
    Pedig jobban belegondolva logikus. Mégis mi mozgatna több ezer éves vámpírokat? Egyáltalán nem azok a dolgok, mint a több száz éveseket.
    -Mert úgy gondoltam, hogy ez elszigetelődést jelent mindentől és mindenkitől. Mivel láttam az ellenkezőjét, ahol működött, nem értettem, ebben mi a ráció, ez miért jó? Most már azt mondom, hogy sokkal erősebb lehet talán az összetartás, mint egy vegyes csoport esetében? Ezt nem tudom biztosan, Párizsban működött.
    Rosszul ítélte meg, mert itt, ezen a földrészen bizony elkülönülnek a fajok, az ezek szerint valami sajátosság volt náluk, hogy náluk együtt léteztek.
    -Köszönöm. Bár újból elindulni, megtalálni a helyes irányt… az sem egyszerű. Néha örülnék annak, ha egy nyíl világítana, arra menjek.
    Lehet, a megérzéseire kellene hallgatnia, jobban járna. Mit meg nem adna azért a világító nyílért néha, persze akkor hol maradna a küzdelem, de azért annak sem feltétlenül örül, hogy mindig hegyeket mászik.
    -Én is ezt mondom, még ha nem is teljesen. Az Alkímia lépcsőfokait megmászni és elérni, hogy megértsük a végét, magunkévá tudjuk tenni… aki már a Kereső szintjéig út, az képes arra az eszmecserére.
    Beleásta magát az alkímiába, számára az nem azt jelenti, mint sokaknak, végeredményben egy életút.
    -Lehet, sőt biztos, csak az a kérdés, hogy hol keressem a valódit?
    Ez pedig fogós kérdés, hiszen, végül is egy irányt kilőtt, de van még rengeteg, ki tudja, melyik a helyes.
    -Ez is igaz. Tudom, hogy hajszálon múlt, viszont legalább azt is, hogy mivel égetem meg magam.
    A létével játszott, kockáztatott, ami nem biztos, hogy szerencsés dolog volt, de megpróbálta. Az pedig végül kiderült, hogy nem éppen a legjobb utat választotta.
    -Nem tudom, mi tartott vissza, az az igazság, hiszen összepakoltam, indulásra készen voltam, és akkor egyszerűen levágtam a holmimat, hogy nem megyek sehová. Talán… talán az, hogy semmi kedvem nem volt köröket futni azért, hogy bejelentkezzek, ne illegálisan legyek egy területen.  Akkor abban a pillanatban nem lettem volna képes újból nekiindulni.
    Hazudna, ha azt állítaná, azon az éjjelen azért maradt, mert átgondolt mindent. Nem, egyszerűen belefáradt abba, hogy megint előröl kezdjen mindent.
    -Most pedig azt mondom, ha akkor elmegyek, akkor a lehető legnagyobb hibát követem el. Mert ahogy a jó előbb mondta, akkor adtam volna fel, akkor futottam volna el a probléma miatt… de ez azon éjszakán nem volt tudatos döntés. Tényleg?
    A vére hajtotta volna, s lehet, azzal, hogy akkor nem tette meg, másnapra, harmadnapra higgadt annyit, hogy másként kezdje megközelíteni a kérdést. Szerencse? Valamennyire az. Meglepve pillant Kylera, tényleg az lenne? Az, hogy inkább itt maradt és vállalta az egy hetet, döntsenek mások a léte felől?
    -Köszönöm. Tudom a határaimat, ő még nekem erős ellenfél.
    Ezt ő szeretné elintézni, bármekkora kihívás is legyen, és nem azért, mert bosszút akar állni, csupán megkímélni mást attól, hogy ugyanazt megtegyék vele is büntetlenül. A kivitelezés… na az egy másik probléma, hiszen az erőfölényt valahogy el kell tüntetnie.
    -Próba? Akkor az az egész csak egy teszt volt, miként reagálok? Vagyis a gyenge megfutamodik, az erős pedig addig megy, amíg nem fogadják a köszönését?
    Legszívesebben megfejelné a karfát, erre nem gondolt egyáltalán, egyszerűen csak nem értette, miért ilyenek. Így viszont az egész értelmet nyer… zseniális.
    -Addigra el fogom felejteni. Igaz, én is így gondoltam, ezért mertem azt mondani, amit.
    Valószínű, hiszen hol van még az az 1000? Persze ha felírja és nem dobja ki a cetliét, akkor nem. A többire bólint, lehet, hibázott, sőt, egészen biztos, azért jutott idáig, de nem érzi csak és kizárólag saját hibájának.
    -Meg szeretném hívni.
    Halvány mosoly jelenik meg az arcán, mikor engedélyt kap rá, élete egyik legboldogabb napja lesz, mikor ismét láthatja az apját.  Legszívesebben már most azonnal felhívná, hogy pakoljon, induljon, na de az most illetlenség lenne.
    -Igaz, az még sok idő, deeeee… de sokat kell addig várni. Esetemben lassan minden nap egy ajándék.
    Az hirtelen meg sem fordult a fejében megint csak, hogy amilyen rizikós életvitelt folytat, az is csoda lesz, ha elér a 100-ig, nem hogy tovább.
    A tőrök esetében sem gondolt arra, hogy más szemszögből vizsgálja, egyszerűen csak nem tudta hová tenni, miért is nem tartotta meg Kyle azokat. Most már ezt is érti. Milyen és mekkora áldozatot képes valaki meghozni azért, hogy a másik tanuljon belőle. Kemény lecke.
    Bólint, tudja, hogy az idő relatív, na de ő még nincs azon a szinten, hogy rálegyintsen egy évszázadra lazán. Még nincs.
    -Tényleg… a hölgy, Miss Bartelowa a restaurátor a múzeumban.  Akkor… akkor mégis van mentorom, azaz lesz.
    Tanulmány az arca, mikor Kyle rámutat, hogy tulajdonképpen „szerzett” neki egy másik mentort, és ezt fel is fogja. Ma valahogy minden később esik le neki, de legalább nem napokkal később. Most még ennek is képes örülni, őszintén.
    -Köszönöm. Szó sincs róla, csak ő tudja, hogyan rághatom át magam saját magamhoz.  Claude d’Évreux, azt hiszem, ismeri is. Őt keresném fel.
    Nem titok, kihez fordulna, de azt tudja, hogy a farkas egészen másként szemlél mindent, mint az átlag, és már az elején is érezte rajta, hogy sokkal több lépcsőfokot mászott meg, mint sokan mások.
    Az egyik kérdését a jelek szerint nem jól tette fel, de majd nekifut máskor. Eleget rabolta Kyle idejét, a döntés is megszületett miszerint maradhat, és bőven lesz min gondolkodnia, így a távozás mellett dönt. Megköszöni a beszélgetést és feláll, hogy az ajtóhoz lépjen, annak is örülhet most, hogy nem a napfelkeltét kell megvárnia.
    Azonban az ajtóig nem ér el, csak azt érzi, hogy megragadják és a harapást. Megfordulni és megmozdulni nem tud, ahogyan megszólalni sem, pedig érdekelné, hogy lehet valaki ilyen erőre és gyorsaságra képes.  Ösztönösen védekezett volna, ám esélytelen volt, egyszerűen ideje sem volt rá és sokként érte a támadás.
    Egy tizedmásodpercre átfut az agyán, hogy akkor ez tehát a vég, az elmúlás, nincs tovább, de mire ezt is levezetné, vagy egyáltalán felfogná, mi történik, átveszi a harapás okozta fájdalom helyét egy leírhatatlan gyönyör, olyan, amilyet még sosem élt át, és végül teljes sötétségbe borul minden.
    Miért támadta meg Kyle? Hiszen azt mondta, maradhat, Gerardon is revansot vehet, akkor miért? Akkor hogy hívja meg az apját, ha most mégis ennyi volt, és elbúcsúzhat a földi léttől? Ráadásul kiderült, kapott egy mentort, és egy perc öröm után meg megölik, azaz elveszik a létét? Nem érti mi történt, elméletileg semmi olyat nem tett, amivel a támadást kiprovokálta volna, vagy de?
    Szépen lassan futnak végig a gondolatok az agyán, ennek ellenére időbe telik mire rájön, hogy ha gondolkodik, akkor még létezik, tehát ha létezik, akkor Kyle nem végezte ki, és ha nem végezte ki, akkor lehet, nem ártana, ha kinyitná a szemét.
    Újra és újra levezeti magában ezt a logikai menetet, mire arra a megállapításra jut, hogy tényleg él, azaz nem hagyta el a fizikai testét. Ráadásul a felháborodás és harag helyett valami egészen más érzelmet táplál Kyle irányába, na de ez micsoda? Ilyet az apjánál sem érzett, Gerardnál sem… ez lenne az amiről a vezér beszélt? Ez lenne az a kötelék, ami Nemző és Gyermeke között kellene, hogy legyen?
    Lassan de biztosan esik le neki a tantusz, először lefagy a felismeréstől, végül felhőtlen boldogság lesz úrrá rajta. Bármennyire hülyén veszi ki magát, széles mosollyal nyitja ki a szemét.  Azért reméli, hogy Kyle az egész gondolatmenetét nem „nézte” végig.
    -Azt hiszem, már tudom miről beszélt. Köszönöm.
    Szíve szerint azt is megkérdezné, miért tette meg, de értelmetlen lenne. A kérdése mégis jó volt, és ezért nem kapott rá választ.
    Furcsa érzés, amit szoknia kell, egyszerűen nem is tudja megmagyarázni, milyen az a kapocs, ami kialakult benne pár perc alatt sem, mert igenis érzi. Egészen más, mint az, ami volt, azaz nem volt az előző beölelőjénél, itt jelen van, nem is kell keresnie, egyszerűen van. Ha most megkérdeznék tőle, a világ legboldogabb ifjúja, aki lehet, eltolt és elbaltázott egy mentort, de kapott helyette egy igazi Apát, és mégis a legjobbtól tanulhat.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Szomb. Márc. 18 2017, 19:26

    Noel – Kyle

    - Ha valami létezik, bizonyára szükségszerű. Ezért lehetett alkalma megismerni vegyes csoportokat. Mindennek vannak előnyei és hátrányai.
    Kezdi kapizsgálni a dolgokat, s bizony sajnálom, nem éppen könnyű leckék árán. De ha ez volt szükségszerű a számára, akkor ez volt szükségszerű.
    - Nem mindig a könnyű megoldás a helyes vagy a jó megoldás – útvesztőben érzi magát, holott azok a nyilak nagyon is világítanak, pusztán saját maga takarja el szemeit, s nem képes meglátni. Idővel majd rájön.
    - Kereső... – sosem értettem a címkézéseket, mára már azonban nem dühít mindez. Címkéznek a megértéshez, ez is a fejlődési folyamat része. Akkor torzul el az egész, ha az illető eltéved. Idővel majd arra is ráébred Noel, hogy mindegy, mivel foglalkozik. Az út vége mindennek ugyanaz, pusztán az elérése történik másként. Éppen ezért nincs se magasabb eszmecsere, se alacsonyabbrendű.
    Sok mindenre rájön, s az, hogy szavakba is önti, számára is sokat jelent. Lezárást, megértést és tovább lépést. Figyelmesen tekintek rá mindeközben.
    - Ha nem így lenne, nem mondanám.
    A próba visszakérdezésére csak nézek rá, amely részemről egyenlő az igennel. Hiszen azt mondtam. Megvárom, míg végleg leesik neki, s végre megérti, mindez őérette volt, s nem holmi véntrottyos hisztiket kapott a nyakába.
    - Ha elfelejti, magára vessen.
    - Ez esetben szívesen látott vendég.
    Általában azonnal elvágjuk a köteléket, most azonban más a helyzet.
    Ismét csak csendben nézek rá, ahogy felismeri, a javaslatot valóban megkapta, s hogy Miss Bartelowa is hajlandó nyitni felé ebben a dologban. Semmi sem történik sosem véletlenül.
    - Mr d’Évreux... – ha ifjabb és vehemensebb lennék, beöleltem volna. És azzal talán el is vettem volna tőle mindazt, amiért annyira fontos léte a fajok számára. Közvetítő, s bizony azért sajnálom, hogy bundás. Biccentek.

    Míg új Bestiája elfoglalja méltó helyét, addig hozatok jó pár zacskó vért, tudván, szükséges lesz táplálkoznia. Ahogy érzékelem az első rezdülést, kezébe teszem az első zacskó vért, s türelmesen az újabbakat, míg jól nem lakik.
    Gyermekem beölelése után már nem akartam újat beölelni. Ez azonban nem feltétlenül vonatkozik az átharapásra. Pihenés helyett egy olyan dolgot vettem a nyakamba, amit szükségesnek tartok megtenni. Noel megérdemli most már, hogy tartozzon, valóban tartozzon valahová, s helyzetéből fakadó bizonytalansága és sokszor végzetes baklövései sorozatának véget vessek. Itt a helye, közöttünk.
    Türelemmel figyelem belső háborgásait, gondolatainak s érzelmeinek hullámzását. Érzelmek...
    - Megdolgoztál érte, s megértél rá – biccentek, majd egyenes háttal a támlának dőlök.
    Érzékelem, ahogy dolgok a helyére billentek benne, s nem véletlen, hogy közben kiadtam a parancsot: figyeltessék Noel első nemzőjét, s ne engedjék eltűnni, s hogy kárt okozzon. Noelnek szerencséje volt, jelleme, s származása elég erőt adott ahhoz, hogy ne vesszen el, még ha hajszál híja is volt. Más klánt választ, vagy más rábukkan, már régen nem létezne.
    - Ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve könnyű dolgod lesz.
    Éppen ellenkezőleg. Szigorú nemző hírében állok, talán éppen ezért is dobott a mélybe az, amit legifjabb beöleltem tett, s végül végeznem kellett vele.
    Szemeibe tekintek. Csak a gyermekeim képesek a bennem lévő Bestiát igaz valójában látni a vámpírok, s más fajúak közül, kivéve a démonokat és az angyalokat. Kortalan, nemtelen, s már nem fűti vágyakozás, az érzelmek, s látja azt is, hogy a Bestiám és én, egyek vagyunk. Erővel rendelkezünk, ártó szándék nélkül.
    - Gyere, bemutatlak a klánnak – mint Gyermekemet. Furcsa érzés újfent Nemzőnek lenni, s egyben érzékelem Noel megnyugvását, s azt, most már biztonságban van.
    Tisztában vagyok azzal, hogy az újszülöttek kíváncsiak és energikusak, Noel átharapása azonban más.
    A szomszédos szalonban már minden klántag jelen van. Hiába vagyok vezér, a szokás rám is vonatkozik: bemutatni beöleltemet a klánnak, még ha át is haraptam, öleltem őt.
    Hagyom, hogy a figyelő csend kialakuljon, s csak ekkor veszem magam mellé Noelt.
    - Ma éjjeltől kezdve Noel Wyard a Nemzettem. Nekem számol el, s nagykorúságáig tettéért én felelek.
    Azzal hátrébb lépek, s hagyom, hogy a tagok üdvözöljék, főhajtással. Az elfogadás része, s egyben az is, hogy aki nem fogadja el, most tudja kinyilvánítani ezen véleményét.

    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Vas. Márc. 19 2017, 22:26

    Kyle - Noel

    -Tudja, az az érdekes, hogy ebbe születtem bele, mondhatni, így nem egészen értem, hogy miért volt szükséges innen indulnom. Talán azt gondolta a sors, hogy egyszerűbb lesz akkor egy egyfajú csoportba beilleszkednem? Nem így éltem meg.
    Igazából nem tudja eldönteni, melyik a könnyebb. Mivel azt szokta meg, naná, hogy a mostanival bajlódik, ha ez fordítva történik, ugyanígy lenne. Logikusan viszont azt mondta volna, a többfajú vegyes csoportokba való bekerülés és illeszkedés a nehezebb.
    -Igaza van. Végül is még befoghatom, mert amíg nem váltam vámpírrá, tényleg valahol egyszerű dolgom volt. Persze dolgozni is kellett mellé, de mégis, szinte készen kaptam azt a tudást, amivel a nekromancia jár. 6 éve viszont folyamatosan törlesztek érte. Ezt is megértem, de a fura az, hogy amíg a vegyes csoportban meg kellett tanulnom kezelni a más fajúakat, vagyis elméletileg a másik kéz el is vette, amit adott, akkor miért volt pokoli 5 évem? Valahol nem fair.
    Ezen is elgondolkodott az elmúlt héten, hiszen tény, a „normál” életére azt mondta, 1-1. Adott és elvett, na de a rákövetkező 5 év Gerard mellett… 2-1 oda. Az utolsó évét tekintve pedig amióta itt van, hát az már 3-1, de ezt nem akarja ideszámolni, hiszen az 5 évének volt köszönhető az, hogy az ittléte így alakult.
    -Én még így nevezem, ez hibás? Ez az 5. lépcső.
    Más megnevezést még nem hallott, azaz olvasott róla, csak sehol nem volt konkrét név, míg itt igen. Ide elérni, az is nagy kihívás, de most már kíváncsi rá, Kyle erre mit mond.
    -Azért szívesen kihagytam volna sok lépést.
    Ez az igazság. Végeredményben a létével játszott kétszer is, a mostani pedig kemény volt, akárhonnan nézi. Ez kellett ahhoz, hogy végre megértsen és átlásson dolgokat? Sosem hitte volna.
    A pillantásra bólogatni kezd, ez akkor nem jutott eszébe. Próba… nem találta olyan viccesnek, még ha így utólag esetleg sejti is az idősebbek szándékát. Ahogy Kyle mondta, nekik 100 év semmi, míg egy fiatalnak felfoghatatlan idő, és ha valaki van akkora marha, hogy bevállalja, idősek közé jelentkezik, persze, hogy tesztelni akarták, mennyire kitartó.
    -Felírom.
    Érdekli, mégis miként fog gondolkodni akár saját magáról is akkor, vajon milyen következtetéseket von le? Ezt muszáj lesz észben tartania, vagyis egy cetlit úgy kell eltennie, hogy nehogy elhagyja.
    -Köszönöm.
    Láthatóan boldog, nem is titkolja. Az első dolga lesz, hogy azonnal felhívja az apját, és meghívja a szigetre.  Nem remélte, hogy újra láthatja őt, vagyis jó ideig nem, így érthető, hogy nem is leplezi az örömét.
    Az hab a tortán, hogy végül is mentort kapott, mert elméletileg nem erre készült, sőt, ilyesmire egyáltalán nem. Azt hitte, hogy Kyle tömören és röviden bejelenti majd a döntést, és kész. Helyette egészen más történt.
    -Igen, rá gondoltam, talán ő is segíthet abban, hogy akkor tisztázzam, ki vagyok valójában.
    Halvány mosollyal fogadja, hogy a vezér beleegyezik ebbe, s bár nem számít ott sem könnyű menetre, de végre tisztán szeretne látni. Claude-nál úgy érezte, hogy ő az, aki mindenféle elfogultság nélkül tud nyilatkozni, hisz még azt sem lehet mondani, hogy fajbeli különbség ne lenne.

    A belső harc, amit vív, nem nevezhető sétagaloppnak, és nem csak azért, mert éppen még azon is gondolkodik, vajon létezik-e, hanem az új Bestia, ami kitölti az űrt, és változást idéz elő, azért fájdalmas dolog.  A régi akármilyen is volt, kiszakadt, és az a pár másodperc akkor is az örökkévalóságnak tűnik. Az énje heves tiltakozása azonban pillanatok alatt megszűnik, maradnak a gondolatok, ahol elkezdi helyére pakolni a mozaikdarabkákat, és felfogja, hogy igenis létezik, még van. Mire mindennek a végére jut, érthetetlen és megmagyarázhatatlan megnyugvás lesz úrrá rajta, mint aki végre hazaérkezett, és tudja, most már nem lehet baj.
    Az, hogy minden zacskót kiürít, először nem tudja, normális vagy sem? Viszont egyszerűen szüksége van rá, éhes és nem is kicsit. Lehet, az új Bestia miatt van? Majd megkérdezi, ha eljut odáig.
    -Igen? Azért… azért zökkenő mentesebben is tehettem volna, bár akkor lehet, nem „világosodok” meg.
    Így alakult, nem háborog miatta, tanult belőle, sok mindent átértékelt, még ha nem is úgy tűnik.  Ha most kellene arról szavaznia, amiről a jó előbb még elemzést tartott, mit adott a sors és mit vett el… változna az arány.
    -Arra nem is számítok.
    A Kancellár mesélt neki Kyleról amikor olyan passzban volt, így tudja, hogy rendkívül szigorú, sokkal szigorúbb Atyának, mint vezérnek, vagyis felkötheti a gatyát, de egy cseppet sem bánja.  Ahogy rápillant, valami olyat lát, amit eddig még sosem. Egy higgadt, harmonikus, erőteljes egységet, amit a bestiával alkot. Vajon egyszer ő is eljut idáig? Amit megint csak furcsának talál, hogy Gerard beölelése után háborgott jó ideig, nem tudta elfogadni amit kapott, harcban állt a ragadozóval és hónapok kellettek ahhoz, hogy úgy ahogy kompromisszumot kössenek. Talán azért, mert magukra maradtak, lehet, ha Gerard nem löki el, akkor még mindig küzdenének.
    Most viszont nincs ilyen érzése, mintha megtalálta volna a másik énjét, azt, ami kiegészíti.  Egyszerűen nyugodt, mintha a bestia belesimulna, és nem lóg ki semerre sem. Az, hogy hogyan foga tudni kezelni, az még a jövő zenéje, de egészen más, mint az első volt. Mennyit kell újra tanulnia, azt sem tudja még, de talán könnyebb lesz, mert egyrészt nem akar tiltakozni ellene, másrészt azért van némi alapja, még akkor is, ha ez most leredukálódott.
    -Megyek.
    Bólint, a hasa tele van, így csak nem okoz galibát. Együtt még amúgy sem látta klánt, és ha lehet így fogalmazni, azért egy hajszálnyi izgalom van benne. Ahogy indított, ahogy összerúgta a port néhányakkal, fogalma sincs arról, milyen fogadtatásra számíthat. Ő boldog és nyugodt, olyannyira, mint amit már régen érzett, na de ez nem azt jelenti, hogy mindenki felhőtlenül örülni fog a hírnek.
    Az, hogy már mindenki jelen van, ez is meglepetést okoz neki, az pedig még inkább, hogy Kyle bejelentése után nem tör ki az elégedetlenség senkiből. A legmogorvábbnak tűnő tag is úgy üdvözli, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, néhány arcon még egy röpke mosoly is feltűnik. Ezek szerint most már befogadták és tényleg otthonra lelt?



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Zöld szalon

    on Szer. Márc. 22 2017, 21:35

    Noel – Kyle

    Nem fűzöm tovább a szavakat ebben, idővel majd megtudja, miért voltak ezek szükségesek a számára.
    - A másik oldalon is szükséges lenni, mint tapasztalat – fair, vagy nem fair, erre is szüksége volt, hogy ráébredjen dolgokra. S még most sem ébredett fel mindegyikben. Idővel az is elérkezik.
    - Nem foglalkozom ilyenekkel – lépcső, fokozat. Voltaképpen lázadó voltam mágusként is, mert teljesen tettem a rendszerre, a szintekre, utáltam kategorizálni, elveszi a megismerés teljességét.
    Belül elmosolyodom. Minél könnyebbé akar valaki dolgokat tenni, annál nehezebbeket kap.
    - Kérem – biccentek.
    Kissé összevonom a szemöldököm a válaszra, ám ráhagyom. Ha nem tőlem akarja megtudni, hanem másban bízik meg ebben a témában, tegye. Láthatóan megbízik benne ezen témában, amit nem csodálok. Hozzám képest még Mr d’Évreux is röpke életű, ám olyan bölcsességgel rendelkezik, rálátással, amellyel csak kevesen.

    - Eltaláltad – biccentek ismét. Még mindig a könnyű úton gondolkodik, idő, mire rájön, miként is működik ez.
    Elégedetten nyugtázom, hogy elsőre elfogadták egymást, s hogy Noel most egészen más, a mostani Bestia nyugodtabbá tette, s reményem szerint a gondolatait is. Nem véletlenül vagyok mellette az első pillanatokban. Ha sikertelen az átölelés, nem akarom felesleges szenvedésnek kitenni egyiket sem, s mivel az első teremtettek között voltam, így más nem tudná átölelni Noelt, nem maradna más hátra, mint a Végleges Halálba küldeni. Eddig azonban még minden rendben ment, s most már nem is lesz ebből gond.
    Csend, meghajlás. Befogadták Noelt.


    //Nagyon köszönöm a játékot! wow //
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Csüt. Márc. 23 2017, 20:28

    Kyle - Noel

    -Azt tudom és értem, de valahogy örültem volna annak, ha ez egy kicsit később következik be. Bár nem tudom... lehet, így volt jobb.
    Rögös az út vagy nem rögös, igazságtalan az élet, végül is ami múlt, azon már tényleg nem éri meg rágódni, maximum szépen lezárni. A tapasztalatait senki nem veheti el tőle, s lehet, ifjú még, azért sok mindenen keresztül ment.
    -Én még igen, bár azt nem mondom, hogy mindent betartottam volna.
    Nem tudja, hogy ezt most szégyellje vagy sem, de neki így egyszerűbb volt, egyszerűbb a tanulási fázis. Persze amivel nem értett egyet, azt szépen átformálta saját magának, ahogy jónak látta.
    Az, hogy Rault idehívhatja, annak nagyon örül, bár ezek után elgondolkodik azon, hogy lehet, ismerik egymást személyesen is? Az lenne neki a meglepetés. Bár ha belegondol, az apa is közelíti a 2000-et, Kyle is elmúlt 6000, így nem lenne csoda, ha kiderül, csak ő nem tud róla.
    -Kíváncsi vagyok, ő mit mond, és úgy tudom, hogy ő jó ebben. Aztán... aztán szeretném megbeszélni önnel is.
    Összezavarodott, amit biztosra vett eddig, amiben hitt, az már mégsem olyan biztos, amit szilárd alapnak gondolt, az sem az. Amit eddig gondolt, hogy tudja, merre tart, már az is képlékennyé vált, és mindez miért? Mert azt sem tudja, kicsoda valójában.

    Az, hogy nem vív akkora küzdelmet a Bestiával mint Gerardéval ugyancsak meglepi, mert ugyanazt várta, ugyanazt az elkeseredett harcot, és ennek most nyoma sincs. Megtalálták egymást? Furcsa érzés, ahogy az a nyugalom is ami elönti és kitölti. Lehet, arra volt csak szüksége, hogy eltüntesse a beölelője ragadozóját, mert nem passzoltak össze? Nem tudja, de egyelőre úgy tűnik, igen. Olyan harmóniát érez most amilyet még soha azelőtt. Ez normális?
    -Legalább valamit... de elmenni majdnem a végsőkig, hogy idáig eljusson valaki...
    Vajon mindenki feszegette a határokat? Mindenki elment az utolsó pontig, hogy magára találjon? Ez jó kérdés, majd alkalmasint felteszi ezt is.
    Ami ugyancsak kíváncsivá teszi, az az, hogy valahogy másként lát mindent, másként tapasztal az első pillanattól kezdve, nem úgy, mint a régi bestiával. Vagy az érzékelése erősödött, vagy annyira lekötötte a harc amit vívott, hogy egyszerűen energiája nem volt másra figyelni.
    Azt eddig is sokszor hallotta, hogy ha ő változik, a környezete is vele együtt, hiszen óhatatlanul reagál rá, de az, hogy most senki nem morog, senki nem kérdőjelez meg semmit, és senki nem nyilvánít ellenvéleményt, hanem egyöntetűen kapásból befogadják... erről álmodni sem mert volna. Most merné kijelenteni először, hogy hazaérkezett.

    //Én is köszönöm. Ölelés //




    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.

    Re: Zöld szalon

    on Pént. Jún. 02 2017, 18:58

    [You must be registered and logged in to see this image.]
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 25
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Zöld szalon

    on Kedd Márc. 27 2018, 02:11

    Kyle -Noel

    Letelt a 3 nap, az a 3 nap, amit arra kapott, hogy összeszedje magát, és úgy tudjon az Atyja elé állni, mint egy rendes klántag, és nem egy összeomlott, gyenge, érzelmeit követő vesztes. A megvetés, amit érzett akkor, ugyanúgy megvan, az nem csökkent semmit sem, afölött nem tud tovább lépni, mert egy dolgot gyűlöl, a hazugságot és az árulást. Ő pedig ezt tette, mert elárulta, akit szeretett, akivel boldog volt, és aki mellett végre szárnyalt és úgy érezte, kiteljesedhet.
    Egy pillanat alatt foszlott semmivé ez az egész, mint egy álomkép, ami volt és elmúlt. Mindezt azért, mert a Klán az első. Ésszel feléri, hogy azt tette, amit kellett, helyesen döntött, de akkor is ott van a tudat, hogy kioltott egy életet, szántszándékkal, készakarva, mert ez volt az utasítás.
    3 napig nem szólt senkihez sem, nem volt hajlandó táplálékot sem magához venni, ki sem mozdult a szobájából, semmire sem reagált senkinek sem. Sok mindent mérlegelt és gondolt át, a legfélelmetesebb mégis az volt a számára, hogy a ragadozója, amit ott szabadjára engedett, úgy viselkedett, mint aki várta ezt a pillanatot, és végre szárnyra kapott.
    Az első két napja borzalmas volt. Megfordult a fejében az is, hogy ha erről szól ez az egész, hogy bármikor bárkit eláruljon egy cél érdekében, hogy bármikor bárkit megöljön azért, hogy előre lépjen, mondván ezzel bizonyít, akkor mindenki kapja be. Senkinek nem akar bizonyítani csak saját magának, egy nyomorult közösség sem ér annyit, hogy meghazudtolva saját magát, szemen köpve azt,amit képviselt eddig, egy pillanat alatt félredobjon, és aszerint cselekedjen, amit a benne élő bestia kíván.
    Ekkora bűn, hogy szeretett? Ekkora bűn, hogy boldog volt és egy másik fajbelivel? Hibázott… mindenkinek jár egy második esély, nem? Most hol vannak ezek a közhelyek? Most miért nem élt ezzel senki? Most mindez érdekes módon nem számított, csak a Klán. Dühében szétverte az egész szobát és az sem érdekelte, hogy egy romhalmaz kellős tetején ül, egyszerűen nem érdekelte senki és semmi.
    A harmadik nap volt talán a fordulópont, mire lehiggadt annyira, hogy az összefüggéseket hideg fejjel értse meg és gondolja végig. Amikor idejött, azt mondta, klánvezér lesz, és ha beledöglik is, az lesz. Ha ehhez az kell, hogy megöljön mindenkit, akkor meg fogja tenni, ha ehhez az kell, hogy eláruljon mindenkit, akkor ezt fogja tenni. De egy biztos, Leot soha a büdös életben nem felejti el, és egész létében vezekelni fog azért, amit vele tett... mert őt szerette, tiszta szívvel és szerelemmel szerette.
    Soha senki nem foglalhatja el a helyét, soha senki nem veheti át azt, és soha senki iránt nem fog szerelmet táplálni. Elveszi, amire szüksége van, de nem ígér szeretet, és nem is tekint senkire sem így.
    Tudja, hogy ezzel Kylet védte, a saját Atyját, ez volt az egyetlen kapaszkodója ahhoz, hogy le tudjon csillapodni, és ne hirtelen döntést hozzon. Körbenéz a szobában, nem, semmit nem javult a helyzet, lévén egy követ sem tett arrébb ennek érdekében. A fürdőbe kisebb akadálypályán vezet az út, ezzel sem foglalkozik. Rendbe szedi magát, tiszta öltözéket ölt, így indul az Atyja elé, ugyanolyan rezzenéstelen arccal, mint mikor elváltak egymástól.
    A szalon ajtaján kopog, és egészen addig még a kilincshez sem nyúl, míg válasz nem érkezik.



    [You must be registered and logged in to see this image.]

    A halál csupán a kezdet.

    Ajánlott tartalom

    Re: Zöld szalon


      Pontos idő: Hétf. Nov. 19 2018, 07:11