Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Noel Wyard Yesterday at 22:41

» Üzenőfal képei
by David Armanaugh Yesterday at 18:01

» Pince
by Ethan Keon O'Brien Csüt. Okt. 18 2018, 21:55

» Jazz lakása
by Marcus Van Beest Csüt. Okt. 18 2018, 10:58

» Kórház
by Nathaniel Montgomery Szer. Okt. 17 2018, 21:35

» Folyosók
by Connor Shayeh Szer. Okt. 17 2018, 19:08

» Emerlad Wrímans
by Admin Kedd Okt. 16 2018, 22:28

» Barclays Center
by Theodore Miles Montgomery Kedd Okt. 16 2018, 21:13

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Kedd Okt. 16 2018, 14:11

» Avatarfoglaló
by Emerald Wrímans Hétf. Okt. 15 2018, 21:43

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Mosholu Parkway

    Share

    Mosholu Parkway

    on Csüt. Okt. 01 2015, 17:48



    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Mosholu Parkway

    on Hétf. Feb. 22 2016, 00:20




    Mikhal

    és ©

    Malcolm

    A nap fényes, meleg érintése ennek a parknak a fái alatt ér utol. Csöndes, nyugodt. Túlontúl nyugodt. A város nyüzsgő helyeihez képest. Fekete kosztümkabátom lágyan leng a szélben. Raszta tincseim verik a hátam, sárkány fejű sétapálcám halkan koppan a kavicsos betonon. A parkban néhány pár, kutyasétáltató, a pados asztaloknál öregurak sakkoznak. Bár a tél még itt járja fagyos táncát, mintha a halandók észre se vennék. Az emberek egy idő után semmit sem képesek észrevenni. Nos, én viszont mindig igyekszem ezen változtatni. Mindig!
    Leülök egy padra, majd belső zsebemből egy kis zacskót veszek elő. Friss kenyér roppan ujjaim közt, ahogy kiveszem a pékárut. Szétszórom a földön magam előtt a morzsákat. Galambok, verebek, cinegék kezdenek a lábam elé szállni. Csipegetnek, később már tömegével röpülnek elém. Hollók, varjak is a közelbe szállnak, bár ők még várnak. Ők félik, látják aurám. Mosolyogva szórom tovább a halandók étkét.
    kis idő múltán két galamb kezd viaskodni egy falaton. Hiába jutna még bőven mindkettőnek, ők csupán egy nagyobb csücskön marakodnak. A többi madár igyekszik elkerülni őket. Elmosolyodom, ahogy figyelem párharcukat. Finoman intve szórok a madarak felé egy újabb adag morzsát. S hirtelen minden egyes tollcsomó egymásnak esik. De nem úgy, mintha csak marakodna mind. Vér fröccsen a betonra, toll száll szerteszét, egymásba vágják csőreiket, s karmos lábaikat, egymásra tipornak, aki próbál rémülten elrepülni, nem eresztik, visszarántják. Újabb és újabb adag morzsát szórok közéjük, de mit sem törődnek vele. Egymást csipegetik. Egymást falják fel.
    Ruha Kill Or Be Killed


    avatar
    Mikhal Zharkov

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 102
    Foglalkozás : Ügyvéd

    Malcolm Redway

    on Hétf. Feb. 22 2016, 15:04

    A kellemes meleg, és az enyhe hideg szél lágyan cirógatja az ember arcát, ahogy a fák árnyékában lébdel, és minél több fény tulajdonít el magának minden halandó. Nem tagadhatom, én is élvezem a nap melegét ami eléri testemet. Fekete napszemüveg, takarja, vizsgálódó kék íriszeimet, fekete dzsekim alatt, egy világos kék kockás ing pihen, szürke nadrágom zsebébe rejtem kezeim, egy egyszerű, mégis elegáns férfi cipővel. Utcai szerelésnek ép megfelelő. Lassú, kimért, nagy lépésekkel haladok előre, elsőre az ember azt hinné egy céltalanul tengő lélek.De se céltalan, se lélek...Az ami ide késztetett, az nem csak egy újjabb kártya a várhoz, ez most egy igen értékes, és erős pont ahoz, hogy tovább tudjak haladni, és végre le vakarjam magamról a piócát...A járókelők közül vannak egy páran kik utánam néznek, de most nincs időm a játékra akár mennyire is élvezem, ezek örömét, egy naiv halandói elme fölött...Figyelve a padokat az alakokat, és az egyre tova szálló értékes időt kezdem, kicsit érezni türelmetlenségem, rácsait kocoktatja. Aztán...minden a madarakon múlik. Talán pár méter lehet a távolság, ahogy lassan minden egy pillanatra lelassul és szemben találom magam vele. Biztos lát engem, vagy ha nem is megérezheti jelenlétem, de arcomra így is kiül, egy fél mosoly. Nem is igazán az miatt, hogy rá akadtam, inkább a madarak műsorán. A gyilkos, önző életben maradás, és az agresszív harc, az élelem után, és ha nyertes legyűri ellenfelét, még azt is megtámadja ki ártatlanul próbál menekülni.Fordítva magamon indulok el, lassan a madarak zaja kezd leülni, hiszen már nincs mit tépjenek, egyre kevesebben lesznek. A vér mámorító illata csapja meg az orrom, mire mélyet szippantok a levegőből, napszemüvegem mögött lassan felmérem azt ki a madár háború végén szorja mérgezett magvait. Össze kell szedned minden udvariasságod Zharkov! Nem szabad hibát ejtenem...Egy varjú károgása, állít meg, és a madarak szét röppenése ahogy megállok pár méterre a férfi előtt. Nem mondok egyenlőre semmit, fel mérem, a dögök, és a döglődők számát, majd kinyújtva kezem a még szálló tollakból egy a tenyeremben landolva fogom ujjaim közé és vizsgálom meg, látva rajta az enyhe vért, mire szélesebben elmosolyodom.-Jó uram, nem gondol azon madarakra, kik még, toll nélküliek, és éhezve várják haza azon anyákat kik most itt hullottak el, hogy fiókáiknak élelmet szerezzenek...-emelem rá tekintetem, szemüvegem mögül, ahogy a tollat, a zsebembe rejtem.


    A hozzászólást Mikhal Zharkov összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 22 2016, 19:40-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Mosholu Parkway

    on Hétf. Feb. 22 2016, 17:28




    Mikhal

    és ©

    Malcolm


    A kis véres, élvezetes melódiákkal telt műsor összképét egy fekete férfi cipő látványa zavarja meg. Fekete, sötét ködként gomolygó aurám, mely szétterjed a park fái, halandói, lüktető lelkei között, most körbefonja a fiatal warlock auráját, mintha csak egy szörnyeteg csápjai volnának, fojtogatóan ölelem körbe, közben pedig a kezébe hulló tollpihe lágy esését figyelem, ahogy megpihen kezében. És még így, hogy rejtem valódi kilétem, s aurám nagyságát, szinte felfalhatnám, ám az ilyesmit már régóta nem űzöm. Jobban kedvelem a türelmes bábmester szerepét. Hisz egy jó sakk párbaj sem 5 percig tart, nem igaz? A fiú arca nem ismerős, az aurája azonban annál inkább. Mintha már találkoztam volna ezzel a hanyag, kissé lenéző, ám mégis tiszteletet parancsoló kisugárzással. Ráadásul ez a lélek lüktetés... Ilyet csupán egyetlen egy lény generált, de ő már... Hogy is mondjam csak. Darabjaira robbant a világok között.
    - Ez oly ostoba kérdés, mintha csak azt kérdezted volna, az Angyalok miért nem gondolnak a pusztítás és káosz magvainak elszórására? - mosolygok, pillantásom a szemekbe néz, melyeket napszemüvegének sötétjébe rejt. - Bár... talán mégse oly ostoba. Hiszen, így adott egy újabb kérdés: Mi, kik ösztönlények vagyunk, pokoliak, s mennybéliek, mi miért nem vagyunk képesek ellentmondani saját természetünknek? A válasz egyszerű: Mert élvezzük, amit teszünk.
    Lábaim előtt a madártetemek maradványaira pillantok. Toll, belsőség, hús cafatok, vér mocskolja be a földet, mintha valami ragadozó járt volna itt. Ám az igazság csupán az, mindenkiben ott lapul a káosz, s a háború magva.
    - Nos, gondolom nem filozófiai beszélgetések miatt jöttél ide. Vagy csupán te is kedveled a madár etetést... Raszputyin? - mosolyomban némi gonoszkás vonal érződik, majd a pad üres fele felé intek, hogy foglaljon helyet nyugodtan. A lüktetése, s azok a rejtett szemek... Igen, mintha csak az apját látnám. Le se tagadhatná.
    Ó, azt hiszed, egy napszemüveg megállít? Ugyan. Csupán már én is öreg vagyok, kell egy kis idő, míg emlékeim mélyéről rálelek alakokra. Ráadásul régi orosz barátom fia, még nekem is új. Vajon miféle szél kavarhatta ide? Bár, abból a magabiztosságból rájöttem, ő már hallott rólam. Talán ő is annak a hívó szónak engedelmeskedett, mint oly sok démon mostanában?
    Jöjj, hisz New York vár rád, ott rálelsz arra, amit keresel.
    Vagy csupán hírét vette ő is, hogy Háború épp most, itt tanyázik?
     
    Ruha If I had a heart


    avatar
    Mikhal Zharkov

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 102
    Foglalkozás : Ügyvéd

    Malcolm Redway

    on Hétf. Feb. 22 2016, 21:33

    Hallgatom a bölcs megnyilvánuló szavakat, végig szemeibe mélyedek, majd ahogy kimondja a nevet, lassan leveszem a napszemüveget.-A kellemes filozófiát, szívesen jegyzem meg, és rejtem életem nagy bölcsességei köze, jó uram.-mondom ahogy lassan át lépve a madár tetemeket, maradványaikat, és a vértócsákat, foglalok helyett mellette. Körbe fog az aurájával, mintha az oroszlán szájába hajolnék bele, és a fogait csodálnám, amik vészesen közelednek felém. De nem érzem félelembe magam, pontosan az említett név miatt.-Sajnálom, hogy megzavartam,ma csodálatos madár etetésben...de egy fontos emlék hajszolt ideáig...-Hátamat a pad támlájának döntöm, a napszemüveget, ingembe akasztom.-Bár időnk mint a tenger, és ha eddig kibírtam, talán most is kifogom, így talán egy kis baráti beszélgetés is bele fér. Vagy talán azonnal kezdjek dalolni?-vonom fel szemöldököm ahogy a mosolyom levakarhatatlanul tapad arcomra.-És ha már így rá kérdezett...nem valahogy a madarak, nem az én világomba tartoznak....inkább a hüllők amik megfognak és szórakoztatnak.-mondom.-Vegyük, például a kígyókat.Talán, a gyors és precíz mozdulatuk, és mérgük, ami még a legnagyobb ragadozót is ledönti...-gondolkodom el egy pillanatra, majd pislogok párat, szélesebb lesz a mosolyom.-Oh..elnézést...be se mutatkoztam. Még, ha az apámat felismerte...Mikhal Zahrkov-nyújtom kezemet persze megadva a tisztelet minden formáját.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Mosholu Parkway

    on Pént. Feb. 26 2016, 00:30




    Mikhal

    és ©

    Malcolm


    Tetszik a fiú viselkedése, bár bizonyos vagyok benne, az apja vére által van tehetsége az ékesszólás művészetéhez. Már sokan voltak így, hogy fényes mázba bújtatták mocsoktól bűzlő belső énjüket. Bevallom, kedvelem is a piros almák lédúsnak tűnő, vöröslő külsejét, arról csupán megfeledkeznek, hogy a rothadó belső nem riaszt, s ugyanolyan éhséggel fogyasztom el a férgektől hemzsegő belsőt, mint az egészségeset. Engedek, nem unom az illembe burkoltságot, másrészt nem hátrány, ha valaki valóban tiszteli a hatalmat, vagy a Sötétség egyik természetből eredő katonáját. S meg kell vallanom, nem szégyen az sem, ha valaki fél. Fél, a Háborútól.
    Mindazonáltal ha elunom a csivitelését, s nem szolgál kellő érdekfeszítő információval, a máz sem fog érdekelni, se a mézédes szavak, melyek csorognak nyelvéről. Elűzöm, ha túl sok. De az is tény, Raszputyin fattya nem lehet érdektelen.
    - Csupán a hüllők? Akkor miért rejtetted a zsebedbe a tollat? - kérdezem mosolyogva, ahogy a parkban sétáló embereket kezdem figyelni. Néhányan elborzadva mennek el előttünk, látva az földön lévő maradványokat.
    Kezét elfogadva szorítom meg jobbját. Szemei most már szabadon tekintenek rám, s valóban. Mintha csak az apja nézne vissza rám. Ám az ő tekintetében másféle csillogást vélek felfedezni.
    - Malcolm Redway. A többit meg úgy hiszem már tudod. - elengedem, s ismét a pad támlájának dőlök.
    - Nos, cseveghetünk is, kígyókról, madarakról, játszhatod az úriembert továbbra is, de talán jobban járnál, ha azt elmondanád, pontosan miféle emlék hajtott ide. És pont hozzám. Ne aggódj, nem zavarsz, egyenlőre. Igen híres vagyok a türelmemről. De lehet, érdekesebbet tudsz mondani, mint a madáretetés.
     
    Ruha If I had a heart


    avatar
    Mikhal Zharkov

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 102
    Foglalkozás : Ügyvéd

    Re: Mosholu Parkway

    on Pént. Feb. 26 2016, 21:20

    Csak hallgatom szavait, ahogy megigazítom zakómat, és annak szövetére, egy-egy könnyebb toll pihe akaszkodik rá, mire egy könnyed mozdulattal, söpröm le magamról, és nézek fel kék íriszeimmel, magam elé, majd halkan szusszanok.-A szórakozásomhoz, és egy pár kutatásomhoz, szívesen gyűjtök, el hullott, állatok maradványait, persze ez nem csak állatoknál van így. Szívesen kísérletezek, minden féle darabkákkal, hogy érdekes képet kapjak össze illesztésükkor. Akkor tudatosul bennem, hogy a munkám hasztalan volt, vagy megért minden fáradozást.-mondom, ahogy széles mosollyal, pillantok felé, majd kicsit halványodik mosolyom ahogy a képekre kíváncsi. Tiszta lapokkal kell játszanom. Ha nem ő akkor nem tudom már kihez forduljak? Ki lenne az a más, aki a mélyére tudna kutatni a dologban?...-Nos...még fiatal koromban, mikor erősen még a tojáshéjban csücsültem, és tanultam a fekete mágiát, ismerkedni kezdtem képességeimmel, apám jeleket kezdett küldeni nekem, rég múlt életéből meg maradt képeivel. Először, azt hittem kezdek megtébolyodni ami részben valóban igaz volt, de...rá jöttem apám, nem azért tette magáévá azt az orosz kurvát, hogy kedvét lelje szenvedésében. Egyszerűen, tudta közel a vég és kellett valami táv pont ahol elbújhat és újra élesztheti magát. Az a pont én lettem. Szépen nevelgetett mint a fa az almáját, elő készítettem neki mindent. Viszont...egy valamiben nem egyezik vele az akaratom...Szeretném valóban, hogy újra az élők közé sorolhassa magát, és folytassa amit elkezdett az akkori időben, de az én testem és elmém nélkül.-mondom ahogy le pillantok a tetemekre, amiket kezdik a tavaszra meg jelent legyek bejárni, még ha nem is olyan tömegesen de megjelennek. Olyanok mint a héják, a meg maradt csata tereken fetrengő hullákból táplálkozó kárörvendő kis dögök, kik csak az aszott hús szagára jönnek, és ültetik bele hernyóikat. Gusztustalan, bár nem adom jelét eme undoromnak, csak figyelem a tetemeket, mintha megigéznének, pedig csak életet akarok lehelni belé, hogy valaki másét eloldozzam, és mint a lufi kössem a csuklómra a madzagot amit magam után húzok, mint a kiskutyát. Felnézek, és egy pár undorodó emberi tekintetre nézek. Mit értenek ezek? Uralják a földet? Hol uralnak ezek bármit is? Bosszantó...Könyökömmel a pad karfájára támaszkodok, majd az államat is megtámasztom, kéz fejemmel, és folytatom.-Szeretnék, új testet keresni neki, és folytatni a munkámat amit eddig elértem vele. Ő pedig élhessen vágyainak, és tovább osztja szét szórt magjait. Persze...nem csak úgy szívességből kérném...-fordítom felé tekintetemet ahogy kék szemeim újra az arcára tekintenek és vizsgálva figyelem, teljes magabiztosággal, és kicsit elhagyva modoromat. Csak nézem szemeimmel, most érzem, úgy lenyúltam az oroszlán torkán, és a hasában turkálok, bár valahogy cseppet sem zavar, hogy tőből ott marad a karom. Szélesebb lesz újra a mosolyom a gondolatra. Önmagam örültségét tükrözöm vissza. Hiába valahogy nem tudnám letagadni, Raszputyin vagyok bár minek is tagadnám? az alma nem esik messze a fájától, ezt valahogy mindig megkaptam akárki is jött rá ki vagyok. De most nem akárki ül mellettem. Maga a háború segítségét kértem...bár ha jobban bele gondolok, az teljesen igaz semmit sem tudok a hatalmáról, csak azokat amiket, olvastam, vagy hallottam olyan vénektől, kik rettegve regélték nevét. És apám képeiből, olykori találkozásaikból...de azon kívül...az ismeretlennel állok szemben.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Mosholu Parkway

    on Kedd Márc. 01 2016, 20:51




    Mikhal

    és ©

    Malcolm


    Csendben figyelem a mondanivalóját. A hűvös, tavaszi szellő újabb pihéket kap fel az apró, előttünk heverő tetemekről, s kissé belekap az én raszta tincseimbe is. A nap áldott melege kellemesen érinti arcomat, lehunyom szemem, s az ég felé fordítom, ám érzem magamon a fiatal féldémon tekintetét. Aurám körbefon mindkettőnket, mint valami ragacsos, fullasztó mocsári feketeség, körbeölelem, ám érzem, nem retten vissza attól, ami várhat rá. S ez tetszik. Tetszik az olyan viselkedés, ahol a velem szemben álló (vagy ez esetben mellettem ülő) tudja, kivel packázik, mégis be mer lépni a démon világába. Persze, azt, hogy valójában milyen világ az enyém, kevés lélek tudja.
    Míg csöndben hallgatom, elkalandozik kissé a lelkem. Raszputyinnal való találkozásom emléke idéződik fel. A sötét mágia, s a csábítás művészetének démona, de őt a hatalom, nem csupán a puszta kielégülés vágya hajtotta, mint oly sok társunkat. Akkoriban történt, hogy Szerelemtől elváltam, s kezdtem előkészíteni az első világháború kitörését. Oroszországba az ő kérésére tértem. Hosszú ideje ismertem már barátomat, kiválóan értett az emberek manipulálásához, az orgia partik, melyeket Lucifer felé mutatott áldozatként, messze híresek voltak, még az Árnyvilágban is. Kellemes időtöltés volt, de engem nem fogott meg, s tudtam jól, nem ok nélkül kérte, hogy utazzak el hozzá. Tudta jól, hogy angyalok, s vadászok igyekeznek őt eltenni láb alól. Segítséget nem nyújthattam, ám elárultam neki, a cári család tagjai, ha minden jól megy, nem fognak életben maradni, hisz eljő majd a forradalom. Ez kellő bosszúállás volt számára, s így is rendezte el leveleit, "jóslatait". Ám, hogy visszaakarna térni, a születendő fia által?
    Elmosolyodok, s kinyitom szemeim. Mély csönd ül közé és közém, s felé fordítom tekintetem.
    - Atyád igazán büszke lehet rád. Igazán "nemes", amit igyekszel tenni érte. De tudod, jelenleg semmi okom nincs arra, hogy segítsek neked. Vagy mégis? - hirtelen fogom meg állát, s magam felé rántom, kék íriszeibe tekintek, míg az én szemem tükrébe a démon feketesége borul, bepillantást engedve egy olyan világba, mely a mágia sötét útján járva megérintheti őt, de sosem lesz teljesen az övé. Az apja öröksége, az apja igazi valója, az a hatalom mind ott lapul az én szememben, egy teljesen más szinten, egy erőteljesebb, hatalmasabb, veszélyesebb forrásként, kiapadhatatlanul, félelmetesen, csábítóan, s látom ezt a forrást az ő szemében is, ám egy, csupán egyetlen apróság az, ami örökre elválasztja ettől az ősi gonoszságtól, s nem lehet teljesen az övé. Az emberi én.
    - Mondd csak, mi az, amit fel tudsz ajánlani, a Háború démonának, cserébe a segítségért? - kérdezem mosollyal arcomon, ám még mindig nem eresztem. Kíváncsi vagyok arra, mit felel.

    Ruha If I had a heart


    avatar
    Mikhal Zharkov

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 102
    Foglalkozás : Ügyvéd

    Malcolm Redway

    on Csüt. Márc. 03 2016, 17:02

    Ahogy beszél, hirtelen harag támad az elmémben. Rajta múlik minden és pillanatok alatt lerombolhatja a munkáimat, ha megvonja tőlem a segítséget, össze szorítom ajkaimat és hallgatom szavait majd mikor elhallgat mondanék valamit de gyors mozdulata belém nyomja a szót, és magára vonja tekintetem, és mélyen szemeimbe néz démoni tekintetével. Látom a sötétséget, a csábító hatalmat, azt az erőt ami most szemben áll velem és egy karnyújtásra tartja el tőlem ezt a hatalmat, de mintha a kezem nem engedelmeskedne nekem. Pedig mióta keresem, ahogy érte kapnék, és el nem ereszteném. Szükségem van rá! Kell nekem! Akarom. De valami vissza húz...vissza valami gyenge valami ami falat épít közém és a sötét közé amibe én annyira vágyok. Ahogy vissza esek, és rá jövök egy padon ülök, össze szorítom a kezeimet majd újra a szemeibe nézek, határozott, kék hideg íriszeimben ott a hatalom utáni sóvárság, az akarat, hogy legyőzök bármit és bárkit de itt nem fogok megállni. Csak nézem a szemeket.-Bármit megadok érte....bármit megteszek, szolgálatodba állok, csak szakítsd el a láncaim, és tépd le rólam a piócát. Bővítem hadseregedet, teremtek neked, akárhogy is de megfizetem az árát. Meg kell szabadítanod!-mondom ahogy még mindig a szemeibe nézek, és úgy érzem az idő le lassul az emberek, is megfagynak velük, a szálló tollpihék lassan mozognak a levegőben a zajok, eltompulnak, a világ mintha kikapcsolna körülöttünk, aurám megdagad ugyan nem olyan hatalmasra mint az övé de mozgolódik testemben, elszántságom, új élet erőbe harap, arcomra egy széles vigyor ül, ahogy hallom lélegzet vételemet. Még mindig nem érzek félelmet, inkább az izgat, mi lesz a válasza. Csak ő tud segíteni rajtam. Ő ismeret apámat, ő ismeri az őrület határán tengődő elmét, amit fogva tart a kínzó téboly. Csak a lélegzet vételeimet hallom, kék szemeim csak az ő szemeit látják, minden teljesen megáll a pillanatra ahogy várom, a válaszát, szinte nem is figyelek másra, minden érzék szervem élesebb lesz, szélesebb lesz a mosolyom, hideg szemeimet még pislogásra se méltatom csak figyelem a sötét szemeket, szinte minden pontom feszülten figyel.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Mosholu Parkway

    on Hétf. Ápr. 25 2016, 17:07




    Mikhal

    és ©

    Malcolm


    Az elszántsága, szemeiben fellángoló ereje, s szíve hevesebb dobogása mosolyt csal arcomra. A fiatal, heves démonok vérmérséklete, s persze apja akaratereje ott fortyog minden egyes porcikájában. Le se tagadhatná, hogy miféle ősi erő leszármazottja. Elgondolkodva pillantok a szinte kihívóan rám meredő szempárba. Nyugalmat, vésztjósló nyugalmat árasztok, melyet általában "vihar előtti csendnek" mondanak a halandók. Az idő lassú pergése újból elkalandoztatja kissé elmém, a fiút elemzem magamban. A lehetőségek tárháza végtelen. Megölhetném, de mégis miféle okból tennék ilyet? Ha megvonnám a segítségem, már azzal halálra ítélem. Raszputyin lelkével szemben az esélyei vajmi kevesek. Másrészről nem arról vagyok híres, hogy kedvtelésből gyilkolásszak fiatal warlockokat. Sokkal inkább lehetőséget adok, a többi rajtuk áll.
    Elengedem állát, majd újra a pad háttámlájára fektetem karomat. Előre pillantva tekintek a park festői látképébe, melyet még mindig a galamb tetemek torz csonkjai mocskolnak be, de számomra így teljes e kép. Nem töröm meg a közünk fészkelő csendet. A halandók távoli hangjai, gyermek kacaj, futó lábak dobogása, madár csevej csupán, mi körülvesz bennünket. Hosszú percek, végtelen, ám annál lágyabb folyása.
    - Nos, ha valóban úgy érzed, készen állsz arra, hogy bármit megadj Háborúnak... akkor tessék. - kuncogva nyúlok kosztümkabátom belső zsebébe, s egy apró kártyát nyújtok át neki, melyen halandó betűk összevisszasága látható. - Démon szemed kiolvassa majd, s meg is fogod találni a helyet. Mához 3 nap múlva találkozzunk, este 8-kor ezen a helyen. Meglátjuk, valóban méltó vagy-e arra, hogy Háború segítsen neked. Remélem, nem okozol majd csalódást.
    Ahogy átveszi a lapot, kezembe veszem sétapálcám, majd felállok a padról. A nap ragyogóan süt, s ahogy előre lépek, ropogva törnek talpam alatt még apróbb cafatokra a madár tetemek maradványai. Mit sem törődve a dologgal, nézek a fiúra.
    - Mielőbbi viszont látásra Mr. Zharkov. Őszintén remélem, hogy még találkozunk. - biccentek búcsú képpen, majd elindulok, halvány vér nyomokat hagyva a porban, ahogy a madár tetemekből kilépek. Meglátjuk, mennyire méltó...

    Ruha If I had a heart


    ((Köszönöm a játékot! Wink Ölelés ))


    Re: Mosholu Parkway

    on Vas. Jan. 15 2017, 19:20

    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: Mosholu Parkway

    on Csüt. Szept. 07 2017, 20:07

    Kísért a múlt


    Hangulat zene Smile

    Esik az eső. Zuhog. Hajnali 4. Noel, most fekszik le. Én meg össze pakolom a csillagász távcsőm és rakom el a dobozba, majd megmozgatom az ujjaim. Azért egész este melegítettem magam és ez se tart örökké. Felveszem a csukjámat ahogy végzek a pakolással majd elindulok hazának. Boldog vagyok, szerelmes és végtelenségig bolond. Szélesen elmosolyodom saját gondolataimon, és fújok egyet ajkaim között. A hideg miatt látszik a leheletem de nem zavartatom magam. Elő veszek egy cigit a zsebemből és ajkaim közé illesztve hüvelyk ujjammal meggyújtom. Senki nem lát, óvatos vagyok. Ha meg látnak is azt hiszik bűvésztrükk. Kivéve ajkaim közül a cigit engedem ki a füstöt a számból és az ég felé pillantok. Lassan sétálok a parkon keresztül haza felé. Úgy érzem semmi nem ronthatja el a mai napot. Már tervezem is fejeben mit fogok a mai nap csinálni, és ismét bele szívok a cigibe majd engedem ki a füstöt. Ahogy egyre világosodik, muszáj megállnom és megcsodálnom a gyepen megjelenő párát. Gyönyörű. AZ akadémia kertje jut eszembe és hogy...Milyen sokat ültem ott Briannel. Csak figyelem a zöld füvet és ismét kiengedem ajkaim közül a füstöt majd lehunyom a szemeim. Nem szabad már a múltra gondolnom. A múlt már elmúlt, és csak a hegeket nyomja ezért nem szabad benne élnem, akármennyire is tudom, hogy nem menekülhetek örökké. e most még...Noelre akarok gondolni, és arra, hogy vele milyen lesz a jövőm.

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Mosholu Parkway

    on Csüt. Szept. 07 2017, 23:23

    Kísért a múlt



    Korán volt. Nagyon korán. Még a nap sem kelt fel, de képtelen voltam aludni. Egész éjjel képtelen voltam rá. Hosszú órákig ültem az íróasztalomnál a jegyzeteim felett, mindent újra és újra átnézve, néha kihúzva egy-egy dolgot és hozzáírva valami mást. Pontosan tudtam, hogy hol van. Annyit kellett volna tennem, hogy felállok és odateleportálok. De ostoba tett lett volna, még nem jött el az ideje, ezért visszafogtam magam. Ki kellett várnom a tökéletes pillanatot. Sokáig ezzel nyugtattam magam, de egy idő után már annyira feszülten ültem a székemben, hogy a tollat sem tudtam rendesen tartani, mert remegett a kezem. Végül is… honnan fogom tudni, ha eljön a tökéletes pillanat? Mégis mi számítana annak? Bármikor találkozom vele, ugyanolyan jól kihasználhatom az alkalmat. A türelmem pedig elfogyott, nekem most azonnal kell, ami nekem jár. Bosszút akarok állni rajta! Az első lépés pedig úgysem végzetes. Ennyivel nem ronthatom el.
    Már magamra is húztam a kabátomat, felhajtottam a kapucnit és egy szempillantás alatt ott termettem a parkban. Nem mentem túl közel, sokáig biztos távolból figyeltem őt, egy fa mögül. Még esőt is varázsoltam, hogy nehezebben vegyen észre. Már kezdett világosodni, ezért nem is értettem, hogy miért van még itt. A csillagok már jó ideje biztosan nem látszottak. Összecsomagolta a holmiját, elindult, én pedig követtem. Az eső lassan elállt, de az ég nem tisztult ki teljesen. Már egész jól lehetett látni a hajnal félhomályában. Figyeltem, ahogy menet közben rágyújt és gondtalanul sétálgat tovább. Az arcom dühös grimaszba rándult, ahogy láttam, milyen boldog. Ha minden jól megy, akkor már nem sokáig…
    Megtorpant, a füvet nézte. Ekkor osontam közelebb. Zsebre tett kézzel közeledtem felé a járdán, a kapucni még mindig mélyen a szemem elé húzva, ezzel elrejtőzve. Néhány méterre tőle torpantam meg.
    - Korán van még a reggeli sétához, nem igaz? – szólítottam meg határozottan. Az idegességem mostanra enyhült, a kezeim nem remegtek, úgy néztem ki, mint aki teljesen biztos a dolgában. Megvártam, míg rám néz, akkor toltam hátra a kapucnit és fedtem fel magam.
    - Az idő nem kímélt téged, Leo. Öreg lettél – állapítottam meg, arcomon egy apró, gonosz mosollyal. Legalább ebben szerencsésebb voltam nála. Kis győzelem, de kezdetnek megteszi.
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: Mosholu Parkway

    on Csüt. Szept. 07 2017, 23:42

    Kísért a múlt


    Azt hiszi nem látom. Azt hiszi az eső elnyomja őt. bárhol megérzem őt. Bárhol megismerem ezt a gyűlöletet. Ezeket a gondolatokat. A suttogásokat. Mint amikor a tűzben álltunk...Kérlek...Lehet az erőd hatalmas, de az agyad amíg nem veszed észre egy nyitott könyv számomra és minden résen be tudok mászni követve a gondolataid, csak valamiért nem értelek téged. A fájdalom amit az eső rám zúdít. A csikkre pillantok ujjaim között majd ledobom és újra a vizes fűre pillantok. Hallom minden gondolatod Brian. Hogyan nyúznál meg élve és társai...Egyszer úgy is utolért volna....És nem is ez a legnagyobb bajom. Engem megtalálhat. Engem körbe vehet újra a sötétségével. Engem megalázhat, megverhet, kínozhat. De Noel...Soha nem akarom a közelében látni. De tudom mire képes, és tudom nem az a legnagyobb célja, hogy megöljön engem...Pedig csak ezt fogom megadni...Noelt nem adom. Őt nem engedem ahogy téged engedtelek kicsúszni a kezeimből. Tanultam abból amiből te születtél. Ha kell bele pusztulok, de ez a mi ügyünk senki másé. Megfordulok és szembe nézek vele. Figyelem ahogy leveszi a csukjáját és megnyalom felső ajkamat majd a végső mondatra elmosolyodom és halkan elnevetem magam.-Korainak nem érzem. Most jönne az alvás része, de sajnos ezek után nem fogok jól aludni.-mondom és csak megrántom a vállamat.-Én is örülök, hogy látlak téged.-mondom ahogy ismét a fűre tekintek.-Öregedhettem, az lehet. Próbálok felejteni. Csak nehéz mikor rám gyújtottál egy fél iskolát.-mondom ahogy ismét rá pillantok.-Gondolom engem keresel itt.-mondom ahogy kék szemeimet az arcára emelem. Nem hiszem el, hogy Brian csak nyaralni jött ide.

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Mosholu Parkway

    on Pént. Szept. 08 2017, 00:21

    Kísért a múlt
    Még csak meg sem rezzent. Egy egészen kicsit sem. Olyan pofátlanul nyugodtan fordult felém, mintha arra számítana, hogy cseverészni jöttem. Szóval nem félsz?Ezen majd segítünk.
    Ökölbe szorultak a kezeim a zsebemben, ahogy hallgattam őt. Amiket mondott… mintha ő lenne az áldozat. Ezzel máris sikerült feldühítenie.
    - TE? Te próbáltál felejteni? – sziszegtem dühtől fortyogva. Próbáltam visszafogni magam, és nem itt helyben végezni vele, de nehezen ment. Csak meg akartam ölni, de tudtam, hogy nem érdemli meg, hogy ilyen gyorsan vége legyen. Előbb szenvednie kell. Vettem egy nagy levegőt, és visszavarázsoltam a gúnyos mosolyt az arcomra.
    - Hát persze. Leo, az önjelölt mártír. Az áldozat. Nem gondolod, hogy szánalmas dolog ennyi éven át egy ilyen hazugság mögé rejtőzni? – kérdeztem annyi gyűlöletet és undort sűrítve ebbe a pár mondatba, amennyit csak lehetséges. Még őt kéne sajnálni, ugye? Mert ő az, aki nem tud éjjel aludni, és ő az, aki egész életében mindentől rettegett, mert a belső démonai egy pillanatra sem hagyják nyugodni. Igen, mindenképp neki jár a sajnálat.
    - Igen, téged – helyeseltem egy bólintással a feltételezésére. Ekkorra sikerült rájönnöm arra is, mit művel, hogy a gondolataimban turkál, és mindent lát. Kihúztam magam, és néhány hosszú másodpercnyi néma küzdelem után sikerült kizárnom őt a fejemből. Nem a semmiért birtoklom a „Mester” címet, az én agyamban senki sem turkál, ha nem akarom.
    - Úgy tudom, jól megy sorod. Főleg mostanában. Hogy is hívják? Noel? – folytattam a kis évődésünket, mikor leszámoltam az első számú problémával. Idegesnek akartam látni. Riadtnak. Dühösnek. Bárminek, csak hagyja abba a nyugodt nyájaskodást! A hidegvére kikészít!


    A hozzászólást Brian Cox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 08 2017, 18:26-kor.
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: Mosholu Parkway

    on Pént. Szept. 08 2017, 14:16

    Kísért a múlt


    -Képzeld én megpróbáltam.-mondom ahogy össze húzom a szemöldököm.-Megpróbáltam helyetted is, és nem abban élni. Megpróbáltam nem annyira bele süllyedni mint amennyire te benne vagy és fulladozol.-közlöm ahogy egész testemmel felé fordulok és még mindig rajta tartom kék szemeim ahogy lassan elindulok közelebb hozzá.-Neked is erre lenne szükséged, hogy elhagyd az árnyaid.-Tudom, hogy semmi nem hat, főleg ha én mondom, de próbálkozok, mert elismerem hagytam, hogy elnyeljék a mélyben. Az én hibám is volt ami történt, de tudom, hogy a bocsánat kérés itt nem elég. Neki már soha nem elég...-Nem bujkálok semmi mögé, ugyan úgy megviselt engem is az utolsó találkozásunk mint téged, és ismét csak kiforgatod a szavaim ahogy általában tenni szoktad.-mondom ahogy lépteimet számolom és 4 lépéssel előtte megállok. Nyugodt vagyok. Az sem riaszt meg amikor Noelről beszél. Noel most biztonságban van. Lehet, hogy engem el tud intézni, de 6000 éves vámpírokkal ne akarjon kekeckedni csak egy kicsiért. Tudom, hogy most biztonságban van és ezért nem tud a nevével sem kizökkenteni a nyugalmamból. Tudja jól, nehéz engem felbosszantani.-Jól megy valóban.-mondom ahogy le pillantok magam elé majd vissza rá.-Minek kérdezed ha már biztosan tudod? Hiszek a fenyegetésednek, és nem becsüllek alá ebben biztos lehetsz. Hiszen tudom, mikre tettél szert az éveid alatt az akadémia óta. De abban biztos lehetsz..Ha egy haja szála is görbül Noelnak....Még a pokolból is kimászok, hogy megtaláljalak, és akkor valóban lesz okod kegyetlennek nevezned.-közlöm szárazon ahogy figyelem szemeit. Látom a dühöt, tudom hogy besokalhat tőlem, bármikor de ez sem érdekel. Fel vagyok készülve, hiszen közel 10 évig össze voltunk zárva, ha már kiszámíthatatlan és örült is attól még Brian...az egyetlen barátom, aki elveszett előlem.

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Mosholu Parkway

    on Pént. Szept. 08 2017, 19:00

    Kísért a múlt


    - Szerinted én nem próbáltam? Azt hiszed, hogy direkt nyelettem el magam a sötétséggel? Hogy én akartam, hogy így legyen? - vágtam a fejéhez, jóval indulatosabban, mint ahogy terveztem. Nem tehettem róla, túl régóta szenvedtem, és vártam, hogy a fejére olvashassam a bűneit. Az utolsó kérdés után azonban vettem egy mély levegőt, hogy kevesebb indulattal, halkabban, de ugyanannyi megvetéssel folytassam - Képzeld, Leo, a depresszió és a pánikbetegség nem olyasmi, amit csak úgy elfelejt az ember. És mindkettőt neked köszönhetem. Mindent, ami miatt félek kilépni az utcára, mert elég egyetlen rossz szó és egy egész városrész úgy jár, mint az Akadémia. – itt megint szünetet kellett tartanom, mert megremegett a hangom. Igyekeztem nem elveszíteni a fejem, uralni az engem fojtogató rohamot, és nem ideje korán rátámadni, de nehezen maradtam higgadt a hasonló helyzetekben - Roncs vagyok, Leo! Te tettél azzá. Most pedig ideje, hogy viseld a következményeket! – néztem egyenesen a szemeibe, most először, mióta beszélgetni kezdtünk. Őszinte gyűlölettel méregettem őt, és minden apró rezdülésemmel azt akartam sugározni felé, hogy mennyire utálom és megvetem őt. Ez az egy cél lebegett a szemem előtt, hogy végre felfogja , hogy mit művelt.
    A következő mondatára azonban csak felhúztam az orrom, és kiegyenesítettem a hátam, amennyire tudtam, hogy magasabbnak tűnjek. Most, hogy közelebb jött, már nehezebb volt lenéznem rá. Ugyanakkor, ahogy csökkent köztünk a távolság, akaratlanul is idegesebb lettem, megfeszültem, és egyre több erőre volt szükségem ahhoz, hogy visszafogjam magam.
    - Megviselt? Nem látszik. Teljesen épen megúsztad és azóta is vígan éled a kis életedet. Akit megviselt, az nem így néz ki… – vetettem oda neki gőgösen, ahogy sikerült ismét lenyugodnom. Ezek a hullámok kikészítenek, de minden alkalommal, mikor sikerül legyőznöm a sötétséget, egy kis ideig erősnek érzem magam, képesnek arra, hogy végigcsináljam ezt.
    A fiú említésével egy kicsit végre sikerül kizökkentenem, de még mindig nem annyira, mint szeretném. Azonnal védekező állást vett fel, láttam rajta, hogy valóban bármit megtenne azért a Noelért. Helyes. Annál nagyobbat fog esni a végén.
    - Bántani Noelt? – tettettem döbbenetet, amikor olyan hevesen kezdte védeni a barátját már az első megszólalásomkor - Ugyan, Leo! Az túl kiszámítható lenne. Nem. Amit én tervezek, az sokkal jobban fog fájni, és csak neked. Okot adni arra, hogy utána rajtam élhesd ki a dühödet, nem lenne célravezető. – közöltem vele, ezúttal teljesen higgadtan. Látni, hogy jó nyomon járok erőt adott, és segített a biztonságérzetemen. Éreznem kellett, hogy most nem én vagyok, akit kergetnek. Fordult a kocka, és ezúttal neki kell félnie.
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: Mosholu Parkway

    on Szomb. Szept. 09 2017, 18:47

    Kísért a múlt


    Csak hallgatom és figyelem kék szemeimmel. Nem hat meg a gyűlölet, nem hat meg a viselkedése. De nem becsülöm alá. Nem tudom mikor éppen mit fog tenni, és mi lesz a következő lépése. Ha bele is túrom magam a fejébe nem tudom követni a döntéseket.-Azzá tettelek. Akkor bosszuld meg. Vagy most azért jöttél, hogy felvágj nekem, vagy az orrom alá dörgöld, hogy milyen ügyesen megtaláltál. Nem bujkáltam előled. Bármikor megkereshettél volna és lerendezhettük végre a számlákat. Akkor törlesz, vedd el mindenem. Én pedig ott fogok állni megtörten. Remélem te is azt fogod érezni amit én éreztem mikor így láttalak. Tudj élni azzal az érzéssel mikor a saját kezeddel ölöd meg a barátod lelkét. És akár mennyire is nem látszik igenis szenvedtem. Csak te ezt soha nem vetted észre. Noel pedig gyógyított engem. Gyógyítja még most...és ha tönkre is teszed...szét téphetsz mindent. De ne veheted el azt a kevés boldogságomat. És akkor is arra fogok gondolni mikor fájni fog. És arra, amikor a barátom lettél. Mert az nekem boldog emlék.-közlöm még ha száraz is a hangom. Nem azért mondom ezeket, hogy higgyen nekem. Abban már rég nem bízok. Egyszerűen tudom, az emlékeimet soha, nem tudja elvenni. De én eltudom venni tőle még azt is....Eltudom zárni mind azt ami történt vele az én elmémbe. Állíthat ezer akadályt, át jutok, még ha fel is robban az agyam. Csak figyelem kék szemeimmel és lehunyva szusszanok egyet. De ezeket nem tudom megtenni vele. Gyűlölhet amennyire akar...a testvérem, a barátom az első szerelmem volt. Bánom amit tettem, és ha ő lesz az ítélet hozom, nem fogok elmenekülni. Küzdeni se...Legfeljebb Noelért...De Brian ellen már nem fogok. És ha a halálom kell majd neki, hát itt vagyok.

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Mosholu Parkway

    on Vas. Szept. 10 2017, 21:33

    Kísért a múlt

    Végighallgattam a szavait, de nem sok jelentőséget tulajdonítottam nekik. Nem hatott meg. Minden, amire vágytam az volt, hogy összetörjem, hogy ugyanolyan roncsot csináljak belőle, ahogy azt ő tette velem. Meg akartam mutatni neki, milyen az, amikor a szép emlékek homokszemekként folynak ki a kezei közül és csak a legrosszabb, legsötétebb képei az életének játszódnak le újra és újra a szemei előtt, minden nappal és éjszaka.
    Kihúztam a kezeimet a zsebeimből, és leengedtem a karjaimat magam mellé és arcomon nyájas mosoly jelent meg, ahogy beszélni kezdtem hozzá.
    - Egy kicsit alábecsülsz engem. Nem gondolod, Leo? Természetesen eddig is pontosan tudtam, hogy hol vagy és mit csinálsz éppen. Nem azért vártam eddig, mert képtelen lettem volna a nyomodra akadni. Csupán tudtam, hogy nem érdemes túl gyorsan túlesni a bosszún. Hagytalak futni, hogy lássam, mit teszel, és akkor csaphassak le, amikor a legnagyobb fájdalmat okozhatom. Az a pillanat pedig most jött el. Most, amikor boldog vagy, és olyan könnyen elérhetőek a gyengepontjaid. De még mindig nem fogok kapkodni. Ezúttal is csak azért jöttem, hogy megígérjek neked valamit – ebben a pillanatban a tekintetem elkomorult, és az előbbi könnyedség helyét ismét átvette a gyűlölet és a bosszúvágy, ami legbelül kínzott már olyan régóta - Megígérem neked, Leo Veikko, hogy minden alkalommal, amikor végre boldognak érzed magad ott leszek, hogy megkeserítsem az életed. Addig fogok a nyomodban járni, amíg olyan megtört és életképtelen leszel, mint én. Amikor pedig ez megtörténik, tenni fogok róla, hogy olyan sokáig tartson, ameddig csak lehet. Nem foglak engedni meghalni és elmenekülni. Szenvedni fogsz, és a boldog emlékeid sem menthetnek meg. Soha senkit nem mentenek meg
    A kezeim ökölbe szorultak, egyre nagyobb és nagyobb erővel préseltem az ujjaimat a tenyeremhez, és azon sem lepődtem volna meg, ha a körmeim felsértik a bőrömet, mire sikerül ellazítanom az izmaimat. Már előfordult, hogy kárt tettem önmagamban a hasonló önképtelen reflexek miatt, hozzá voltam szokva a tudathoz. Csak azt nem akartam, hogy Leo lássa. Sosem tudhatja meg, milyen gyenge vagyok igazából. Akármilyen szívesen a fejére olvasnám minden fájdalmamat, meg kell tartanom abban a hitben, hogy az őrület csak erősebbé tesz. Csak így győzhetek.
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: Mosholu Parkway

    on Vas. Szept. 10 2017, 22:41

    Brian
    Kísért a múlt




    Alábecsüllek. Még mindig kiforgatja a szavaim de ezen már meg se lepődök. Minek is? De a szavaiban nem hiszek. Abban amit mond az emlékekről azt végképpen megvetem. És ne nézzen ennyire gyengének. Ami az enyém az az enyém. És az nem lesz az övé. Ahogy én se vettem el az emlékeit csak a reményeit vettem el. Ha a reményeimet ő is el veszi hát legyen. Vegye el. Mivel lesz különb nálam? Mivel lesz jobb? Semmivel. Ugyan olyan lesz mint én. Ugyan olyan lesz mint az összes többi. De ezt már az akadémián is tudtam. Azért utáltak is. Azért volt nekem csak ő, és a csapat. De a csapat elveszett, Briant pedig senki nem tudja vissza hozni közülünk. Le pillantok a kezeire és ismét szemeibe pillantok. A védelmét lerohanja a képességem a fejében és mintha rá olvadna mint valami szurok és át akarna folyni a réseken. Mint aki szemből lefejelne egy falat olyan érzése lehet. Nem támadás csak tudni akarom, hogy meddig jutok. Bejutok és vissza is lök. A képességem nem is próbálkozik többet az agyam mint a skorpió szépen vissza vonul a támadás után. Szemeimet persze nem veszem le róla csak figyelem az arcát és a szemeit.-Ezt már egyszer megígérted.-Jegyzem meg, mintha unnám az egészet és ezt most direkt mondtam, majd szusszanva veszem le róla a tekintetemet.-Nekem sokat segítettek. Arról nem tehetek, hogy te nem értékeled őket, vagy csak elzárkózol előlük. mind azok ellenére, hogy te tönkre akarod tenni az életem én kívánom, hogy találj valaki olyat aki megfogja érteni a fájdalmaid, és ad neked olyan emlékeket amik a legrosszabb időkben is segítenek. Mert én találtam. És tudom, hogy ezt itt...-mutatok a fejemre.-ezt csak egy robbantással pusztíthatod el. De most mondtad, hogy megölni nem fogsz szóval...-megrántom a vállam és féloldalasan elmosolyodom.-Kihúzom én a te terrorodat is valahogy.-kacsintok egyet ahogy ismét szemeibe pillantok.

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Mosholu Parkway

    on Kedd Szept. 12 2017, 19:19

    Kísért a múlt

    Megtámadott. Képes volt csak úgy rám támadni, megpróbálni áttörni a védelmemen és bejutni a fejembe. Ha azt hitte, hogy ez sikerül, hát csalódnia kellett. Igaz, sikerült meglepnie és ezért volt néhány másodperce mielőtt vissza tudtam szorítani, de ennyi idő alatt nem láthatott szinte semmit. A támadás pillanatában néhány lépést hátrahőköltem, olyan érzés volt, mintha a fejemhez vágott volna egy féltéglát, vagy valami hasonlóan kemény tárgyat. Fájt, és megzavart, de amint feleszméltem, erősebben koncentráltam az elmém titkait védő falra és kilöktem őt magamból. Erős volt, ezt be kellett látnom, de nem adtam ennyire könnyen számára a győzelmet.
    Remegtem. Dühös voltam. Tenni akartam valamit, amivel bánthatom, de minden hasztalannak tűnt. Még mindig ugyanolyan nyugodtan beszélt, sőt, szinte már nyájasan, és ezzel képtelen voltam megbirkózni. Amiket mondott… az emlékekről és arról, hogy szeretné, hogy én is találjak valakit, akivel megélhetem őket. Mekkora álszentség! Még hogy azt szeretné, hogy boldog legyek... Pofátlan gazember! Azt hiszi, hogy direkt zárom ki a jót. Hogy nem akarom látni a napos oldalt. Semmit sem tud! Semmit! Éppen ezért akarom tönkre tenni. Hogy érezze, amit én. A fájdalmat, amikor minden erőddel igyekszel a jóra koncentrálni, de nem látsz mást, csak rémes, ijesztő képeket. Hát tényleg nem érti?!
    A sötét felhők ismét egyre sűrűsödtek a fejünk felett, ahogy mérgesebb és mérgesebb lettem. Abban a pillanatban pedig, amikor olyan könnyedén rám kacsintott, hangos dörgés rázta meg az eget. Kész. Ennyi volt. Elszakadt a cérna. Kíváncsi rá, mi van a fejemben? Tudni akarja, miért mondom, hogy a drágalátos emlékei nem segíthetnek? Hát legyen, megkapja!
    - IGEN, LEO? ENNYIRE KÖNNYŰNEK TŰNIK? – kiáltottam rá fékevesztetten. Kitártam a karjaimat és léptem egyet felé. Újabb dörgés -GYERE, ÉS MEGMUTATOM, MILYEN! MOST NÉZZ A FEJEMBE! ÍGÉREM, HOGY NEM REJTEK EL SEMMIT! – néztem rá kihívóan, várva, hogy tényleg megtegye. Az előbb még annyira kíváncsi volt, hát tessék! Láthatja! Csak egy apró gondolatába kerül, és bejuthat a fejembe. Ezúttal nem fogok ellenkezni. Kiolvashat, amit akar, vagy amit tud. Még a saját gondolataimat sem vagyok képes uralni vagy követni, pedig hosszú évtizedek óta élek ebben az elmében, és már sikerült megfejtenem néhány titkát. Ha ő most belém néz, csak össze-vissza ugráló képeket láthat, fél gondolatokat, foszlányokat, kitekert és újraalkotott emlékeket, és az azokból alakult rémálmok képeit. Csupa megfoghatatlan dolgot, ami egyre csak kavarog össze-vissza, és lehetetlen nyomon követni. Talán ha megmutatom neki mindezt, meg fogja érteni, miért úgy akarok bosszút állni rajta, hogy ebbe a sorsba taszítom és ott is tartom, ameddig csak lehet.
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: Mosholu Parkway

    on Csüt. Szept. 14 2017, 21:56

    Brian
    Kísért a múlt




    Figyelem ahogy egyre feszül és kezd elfogyni minden türelme, és akarat ereje. Ezt elsős korunkban mindig elszórakoztam. Felhúztam az agyát aztán ahogy kirobbant nevetésbe törtünk ki. Gyermekek voltunk. Fiatal mágus porontyok akik abban hittek, hogy majd ők megváltják a világot. Akik az álmaikat hajkurászták és úgy gondolták, a barátságuk soha nem múlik el. Együtt mindent megcsinálunk. Annyiszor mondtuk ezt...Barátok vagyunk, egymás mellett leszünk minden időben. De mit tehetnék...a szívnek én se tudok parancsolni bármilyen nagy elmét is adtak nekem. Gyenge voltam Brian és hagytam, hogy lassan az irántad érzett szerelmem megöljön apránként engem. Mikor már mindenkiben csak azt láttam, hogy téged akar, és te észre se veszed mennyire szeretlek téged. Azt hittem, ha elmondok mindent sokkal könnyebb lesz. Felszabadulok, és nem hullik darabokra a lelkem. De nem vagyok erős Brian...Te pedig nem engem akartál...Nem láttál mást csak egy barátot, egy ostoba fiút aki ostoba érzésekkel vagdalózik. De tudod milyen dühös voltam? Ahogy elfordultál te is. Dühös voltam magamra mert elvesztettem azt a kevés kapcsolatot is veled...Dühös voltam rád, mert nem szerettél viszont, és még magamra is maradtam. És tudod mit...akkor jól esett hátat fordítani...Ahogy figyelem csak hallgatom a mennydörgést és azt ahogy kitárja a karjait...Amint leveszi a védelmét azonnal bent vagyok a fejében. Nem tudom követni az eseményeket, csak szaladnak az én gondolataim is...De vissza lökésnek még annyit megtudok tenni, hogy felidézem a közös emlékünket. Amikor elmondtam neki mindent.. És azt a sok kusza gondolat között saját elmém mint egy bástya úgy tartja a fejében. Kék szemeim végig őt figyeli, majd ahogy jobban kavarogni kezd azonnal kilépek. Halkan zihálni kezdek és el is fordulok, mielőtt az én elmém is zavargásba kezdene. Az agyam minden kusza gondolatot lemásolt ami benne volt. A félelmek, a vágyak mind ott voltak és amit az ő agya nem tud rendbe szedni azt az enyém megteszi. Még ha lassan is. Olyan mintha egy film pörögne végig a fejemben. Bele túrok a hajamba majd ahogy rendeződnek bennem a szálak mélyet fújok és felé fordulok.-Ideje menned, Brian...a terveid maguktól nem szövődnek tökéletessé...-mondom ahogy próbálom nyugodt hangon mondani, de el kezd tikkelni a szemem. Az agyam erősen dolgozik, miközben már rég pihennie kéne...

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: Mosholu Parkway

    on Szomb. Szept. 16 2017, 03:46

    Kísért a múlt

    Leengedtem a védelmem, és hagytam Leot belenézni a fejembe. Nem rejtettem el semmit, láthatott mindent, ami ott van. Sötét, rémisztő, nyakatekert álomképek. Emlékek a pánikról, a rohamokról, azokról az éjszakákról, amiket végigsírtam, mert képtelen voltam megküzdeni a borzalommal, ami kísértett. Dolgok, amiket tettem, emberek, akiket véletlenül bántottam. Érzések. A félelem megbízni bárkiben is, az ennek ellentmondó vágy, hogy barátokat szerezzek és az ijesztő felismerés, miszerint fogalmam sincs, hogyan kell. Ott volt minden. Csak ki kellett bogozni a szálakat. Az utolsó kép, ami felrémlett a szemem előtt, az az emlék volt, mikor Leo elmondta nekem, mit érez. Belekapaszkodtam az emlékbe, és megpróbáltam átadni neki mindent, amit utána átéltem. Az összes borzalmat, amiből könnyedén ki tudott volna húzni, de nem tette, mert megsértettem. Mert a testvéri szeretet, amit adhattam neki, nem volt elég.
    Remélem láttál mindent. Hogy mennyire megijedtem, mikor azt mondtad, hogy szeretsz. Hogy azért zárkóztam el, mert teljesen összezavarodtam, féltem, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Aztán mikor rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább, megkerestelek, hogy beszéljek veled. Szerettem volna mindent megbeszélni, visszakapni a legjobb barátomat, a testvéremet. Nagyon fontos voltál nekem, és bármit megtettem volna, hogy minden olyan legyen, mint régen. De te elhajtottál. Akkor, és legközelebb és azután. Aztán piszkálni kezdtek, elvesztettem a többi barátomat is. Csúfoltak, bántottak, tönkretették a holmijaimat. Én pedig végig reméltem, hogy te majd segíteni fogsz nekem. Újra és újra hozzád fordultam, egyre kétségbeesetten, de te minden alkalommal keresztülnéztél rajtam, vagy elküldtél. Ha az első alkalommal szóba álltál volna velem, minden máshogy alakult volna. Talán találtunk volna megoldást, talán még szeretni is tudtalak volna. Fogalmam sincs, ez sosem derülhetett ki. De akkor teljesen össze voltam zavarodva, nem tudtam, mit érzek, aztán már valami teljesen mást éreztem. Annyit bántottak amiatt, hogy azt hitték, hogy a fiúkhoz vonzódom, hogy egy idő után kétségem sem volt affelől, hogy ez egy ocsmány és gyűlölni való dolog. Mégis, te megúsztad. Te voltál az, aki tényleg szerelmes voltál egy fiúba, és mégis téged kíméltek meg. Sosem volt esélyem rájönni, hogy mi az a szerelem. Tönkretettek, mielőtt megtudtam volna, azóta pedig nem akarok, nem merek szeretni senkit. Különben is, ki szeretne egy olyan instabil és veszélyes alakot, mint én?
    Az Akadémia lerombolása véletlen volt. Dühös lettem, aztán elködösült minden, és nem tudtam, mit csinálok. A romok közt „ébredtem fel” és csak lassan jöttem rá, mi történt. Borzasztó volt látni a pusztítást, amit elkövettem. Akkor elmenekültem, messzire a hegyekbe, ahol senki sem találhatott meg és nem bánthattam másokat. Képtelen voltam együtt élni a tudattal. Valami megtört bennem, az elmém meghasadt, és azóta teljesen más vagyok. Évekig gyűlöltem magam azért, amit tettem. Aztán elkezdtelek téged gyűlölni, mert az könnyebb volt. Még mindig gyűlöllek.
    Leo elhagyta az elmémet, én pedig csak figyeltem őt, próbáltam megfejteni, mit gondol. Úgy láttam, hogy leterhelte a gondolataim kuszasága, és ez elégedettséggel töltött el. Legalább most már érti, milyen nehéz mindig és állandóan elviselni ezt. Ha mást nem is, de ezt megmutattam neki. A fejem a pokol, és nekem muszáj benne élnem.
    - A legjobb terveimet mindig rögtönzöm – húztam ki magam, mikor a fejemben tett látogatás után először megszólalt. Szóval elküld. Nem is baj. Kezdetnek ennyi éppen elég volt - Még találkozunk, Leo!
    Egy pillanat múlva már nem voltam ott. Elteleportáltam, és magammal vittem a mennydörgést és a felhőket. Leo nyugodtan rendezgethette tovább a gondolatait.
    A roham alig pár perccel azután kezdődött, hogy hazaértem. Mindaddig visszafogtam, míg nem ért véget a kis találkozónk, de otthon kitört belőlem. Elvakított a düh, és rombolni kezdtem. A falhoz vágtam egy vázát, felborítottam a könyvespolcot, kis híján összetörtem egy ablakot… hosszú, csúnya nap várt rám, aminek Leo csak a kezdete volt.

    // Köszönöm szépen a játékot! ^^ //

    Re: Mosholu Parkway

    on Szer. Szept. 20 2017, 19:29


    Ajánlott tartalom

    Re: Mosholu Parkway


      Pontos idő: Szomb. Okt. 20 2018, 13:59