Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Today at 00:53

» Fangtasia
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 22:21

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 09 2018, 22:30

» Freshkills Park
by Admin Vas. Nov. 25 2018, 19:40

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Vas. Nov. 25 2018, 19:20

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    An Beal Bocht Café

    Share

    An Beal Bocht Café

    on Csüt. Okt. 01 2015, 18:16

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: An Beal Bocht Café

    on Hétf. Dec. 07 2015, 19:39

    + to Chezzy
    Ráérősen iszogattam a teámat, amit a kávézóban rendeltem. Talán sokaknak furcsaság lehet, hogy nem a nagyobb koffeintartalmú italt választottam, de egyszerűen nem szeretem, nem tartom egészségesnek, ezért nem is fogyasztom valami gyakran. Ha nagyon muszáj, akkor nagy duzzogva leküldök egy-egy pohárkával, de amúgy nem igazán vagyok oda érte. Nem kedvelem a kesernyés ízt, amit csak tömérdek mennyiségű cukorral lehet eltűntetni, nem szeretem a feketeségét, mert egyáltalán nem illik hozzám. Sokkal jobban el tudom képzelni a kezemben a pirosas árnyalatú, vörösbogyós gyümölcsökből készült teát, ami kellemes bizsergést kelt a nyelőcsövemben, miközben lecsúszik ott.
    Most viszont nem szívesen innék ilyen árnyalatú teát, ezért csak egy sima zöldet vettem magamhoz, ízesítés nélkül. Egyáltalán nem ízlett, nagyon ritkán kortyoltam bele, inkább csak a kezemet melengettem rajta. Kint egészen hideg volt, de már megszoktam a lenge öltözködést. Otthon képes voltam akár télen is egy szál rakott szoknyában kimenni az utcára, hogy a hideg pirosra csíphesse a combjaim, de érdekes, hogy beteg nem nagyon szoktam lenni. Talán a sok tea teszi, amit nap mint nap fogyasztok?
    Üres pillantásokat vetettem az undorító színű folyadékra. Hogy mennyivel jobban szerettem azt a meleg, skarlát színt! Sose nézegettem, mindig szinte azonnal elfogyaszottam. Abban viszont biztos vagyok, hogy most egy jódarabig ne fogok tudni ránézni semmire se, ami vörös. Mindig eszembe jutott a tragédia, a szüleim halála, a borzalmas dolog, ami a barátaimmal történt. Az biztos, hogy jót tett nekem, hogy otthagytam Japánt, de miért kellett ennyire messzire jönnöm? Koreában is eléldegélhettem volna, nincsen annyira közel az Japánhoz, hogy a terroristák akik megölték a szüleimet csak úgy átugorjanak… Bár ami azt illeti, apám gazdag ember volt, sokaknak fájt a foguk a cégére, anyámra, sőt az utóbbi időben már én is felkerültem a listára. Elárasztották a szombámat a virágok és cukorcsökkentett édességes dobozok, 18 éves koromban már többen megkérték a kezem, mint egy 60 éves kivénhett nőnek, aki minden évben férjhez megy. Zavaró is volt a barátom miatt, de nem tudom… Annyira rossz ez az egész. Ő is az áldozata lett ennek a dolognak. Minden az én hibám.
    Pont ezért vagyok most itt, és várom az egyetlen embert, akit eddig sikerült magamhoz közel engednem. Chezzy a nagynéném egyik barátja, aki rengeteget segít nekem már csak azzal is, hogy bepörög az életembe, fényt hoz a szürke hétköznapjaimba, amik csak a suliról szólnak, illetve a készülődésről, hogy egyszer cégigazgató legyek. Soha nem akartam az lenni, sőt igazából nem voltak nagyratörő álmaim. Nekem az is tökéletesen elég lenne ha egy kisboltban eladó lehetnék, aztán hazamehetnék főzni a családomnak, a gyerekeimnek, de nincs ilyen szerencsém, hozzá kell mennem egy sráchoz, akivel még soha életemben nem találkoztam. Nincs mese, ez a helyzet. Ami azt illeti, a legkisebb kedvem sincsen még belegondolni se, hogy pár nap múlva találkoznom kell a leendő férjemmel. Annyit tudok róla, hogy valami koreai nagyhalnak a fia, aki már 22 éves, és igazából ő állna a cég élére, mert én alkalmatlan vagyok rá, egyrészt a kiskorúságom, másrészt a tapasztalataim miatt.
    Doboltam még egy kicsit az asztalon, s amikor meghallottam az ajtóra erősített csengettyűk csilingelését, felpillantottam, és rögtön széles mosoly költözött az arcomra.
    - Chezzy! – kiáltottam fel boldogan, és felpattantam, hogy a karjaiba vethessem magam. Régen nekem nagyon furcsa volt az ilyesmi megnyilvánulás, sose öleltem meg fiúknak, de amióta őt megismertem szinte természetesen jött az érzés, hogy odabújjak egy kicsit hozzá. Mint mindig, most is mélyen beszívtam az ismerős, barátságos illatát, amit annyira szerettem benne, majd helyet foglaltam vele szemben és lelkesen kérdezgetni kezdtem.
    - Hogy vagy? Volt ma valami munkád? Nekem megint tiszta uncsi napom volt, beültem a suliba és megtanultam azt, amit már ezer éve otthon. Annyira buta az amerikai tananyag, hogy nem is szoktam készülni az órákra, de mégis mindenből kitűnő vagyok… Hát jól van ez így? – zúdítottam a nyakába egy jó nagy adag szövegelést, majd a teámért nyúltam, és egy jó nagyot kortyoltam belőle. Mintha még ennek is édesebb íze lenne…
    - Na de mondj valamit, megint csak én beszélek majd egész nap. Annyira hallgatag vagy Chezzy – csóváltam meg a fejem. Na hát egyáltalán nem igaz rá, hogy keveset beszélne, egyszerűen én túl teszek rajta és nehéz tőlem szóhoz jutni. Inkább türelmesen vártam, hogy meséljen valamit, nem akartam lelombozni a hangulatot, inkább csak szeretném kiélvezni, amíg még tart a jókedvem. Talán… Ha úgy érzem, hogy eljött a megfelelő alkalom, akkor elmesélem neki a helyzetet.



    No No No + ruha + a következő jobb lesz tarol  + 713
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: An Beal Bocht Café

    on Pént. Dec. 18 2015, 17:50

    - Sziasztok, jó hétvégét és majd hol.... - kb ennyi hallatszik belőle, ahogy a munkaidő lejártával mint valami rakéta lő ki, hiszen egy nagyon fontos, nagyon szép és nagyon kellemes találkozója van ahonnan még véletlenül sem akar elkésni, éppen ezért már nem látja hogy a kollegái csak legyintenek és vigyorognak utána, ők már megszokták hogy a fiú olyan valami turbó hurrikán, jön megy és sosincs ott, ahol kellene lennie. Mégis az egyik legjobb munkaerő és van esélye később projectvezetői posztra is, bár ki tudja. Mindenesetre, már hetedhét határon túl van és épp egy gyorsbüfénél várakozik hogy bekapjon egy gyrost mielőtt a kávézóba menne. Szokásához híven nem esett túlzásba az öltözködéssel sem, egy zöld nadrág, kényelmes széles cipő, és egy mintás felső egy bundás mellénnyel a csípősebb szél ellen, és hátán a kis féloldalas hátizsákja, amibe a túlélőfelszerelése van zsúfolva. Többnyire technikai mütyűrök, és naptár a feledékenysége ellen. Telefonja a zsebében, és csekkolja is az időt, és még van ideje hogy nyugisan befalja a kaját. Aztán kezet mos egy kinti csapnál, és megigazítja a haját. Mivel reggel égnek állt, nem is csinált vele sok mindent, még több zselét kent rá, és belőtte kevés energiával vállalható feje lett hirtelen.
    Ideje mennie, úgyhogy megint felveszi a nyúlcipőt és a gördeszkát, amivel amúgy közlekedik, és elgurul a kiszemelt kávézóig ahová megbeszélték a találkozót és még be se lép, máris egy kis hime-chan repül a nyakába, és elkapja a lányt, megpörgeti, és leteszi. Hiszen olyan apró, olyan könnyű. Széles vigyort villant rá.
    - Hime-chan, örülök hogy látlak, régóta vársz rám? - kérdezi ahogy közben lepakol az asztalhoz, egy üres székre, és közben hallgatja a kérdés özönt, és hogy mit mesél a barátnéja. Valahogy olyan ártatlanul naivnak látja, és ez nagyon tetszik neki benne. Letelepedik, és kezébe veszi az itallapot. Forró fehér csokit rendel, extra tejszínhabbal.
    - Volt-e? Tele voltam munkával, legalább három megrendelést futtattam ki, de elégedett vagyok, mert a napi célokat megcsináltam, de hát.. volt egy project, a megrendelő azt se tudta mit akar, de én meg találjam ki... kész agyrém - csóválja meg a fejét, de nem tud sokáig komoly maradni, és a mosolya is újra megjelenik ahogy az iskola kerül szóba, ő már befejezte rég, de nem sírja vissza.
    - Brr, ne is mondd, örülök hogy már nem járok suliban, rémes mennyi mindent tanítanak teljesen feleslegesen, aminek soha az életben nem veszed hasznát. Hát nem tudom. Amúgy szerintem rendben van, mert te japánból jöttél, ott sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az oktatásra mint itt, és ott ha jól olvastam szeretnek tanulni a diákok, nem utáltatják meg velük, mint sok esetben itt.... - sóhajt fel ahogy beszél, és lassan meg is jön a rendelése, és felcsillan a szeme. Imádja a tejszínhabos forró csokit, és itt meg aztán pláne finom.
    - Nem vagyok én hallgatag, csak eddig nem igen hagytál nekem alkalmat beszélni, és különben is a te hangod szebb mint az enyém, inkább beszélj te, na? - nevet fel, és cuki cica pofit vág, ami olyan jól megy neki, és abszolút kisfiússá, kölykössé teszi az arcát, hogy éveket visszatagadhatna, és még Ichie osztálytársa is lehetne ha akarna.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: An Beal Bocht Café

    on Szer. Dec. 23 2015, 12:45

    + to Chezzy
    Amikor megtudtam, hogy nem hozzá akarnak kényszeríteni egy férfihez, akit még csak nem is láttam… Mit ne mondjak, azért elég rendesen elkeseredtem. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy vajon milyen is lehet Ő. Kedves, figyelmes? Kizárt, a gazdag koreai kölykök mind nagyképűek és gyerekesek, illetve nem a szerelem hajtja őket, hanem az előnyös házasság. Ha belegondolok, akkor apám is ezért vette el anyámat. Mert gyakorlatilag puszta véletlenből mind a ketten egy Samsung céget üzemeltetnek, így előnyös volt összekötni a japán és a koreai kapcsolatokat. Milyen szánalmas…
    Na nem mintha olyan sokat tudnék Dél- Koreáról, mindig is japánként neveltek, ezért csak a doramákból tudom magam informálni, amiket leadnak a tévében, és abból, amit a suliban tanulok. Sosem érdekelt különösebben az az ország, az én Tokióm is volt annyira fejlett, mint Szöul, szóval beértem a japán várossal, nem vágytam átmenni a másik, fentebb említettbe.
    Viszont, minden rendes háznál úgy működik, hogy a férfihez költözik a nő, ezért tuti, hogy a maradék életemet nem élhetem le Tokióban, inkább Szöulba küldenek majd a férjemhez. Még a hideg is kiráz ettől. Mindenhol nehéz az anyósokkal, de mégis mihez fogok kezdeni velük úgy, hogy külföldi vagyok? Brrr, inkább bele se gondolok ebbe az egészbe, mert rosszul leszek itt a helyszínen.
    A nénikém nem is tudta, hogy mekkora fájdalmat okoz nekem ezzel. Alig pár hónapja halt meg a barátom, akivel már elég régóta kapcsolatban álltam, így nehezen felejtem el és még mindig gyászolom a szívemben főleg azért,mert az én hibámból halt meg. Ilyenkor mégis mit kéne tennem? Ezeket nem fogom tudni vele megbeszélni, mert csak azt hajtja, hogy a leendő férjem mennyire jóképű és hihetetlenül művelt, nekem meg készülnöm kell a találkozásra vele, ezért gyönyörűnek kell lennem, diétáznom kell, és ha egy deka felesleget meglát rajtam, akkor lesz nemulass… Hát mit ne mondjak, elég nehéz lenne vele szót érteni, de mindegy, valahogy majd csak megoldom. Talán ezért is jó, hogy most Chezzyvel akarom megbeszélni ezt az egészet, ő biztosan meg fog érteni és talán még segít is meggyőzni a nénikémet erről az értelmetlenségről. Nem akarok hozzámenni, legyen akármennyire jóképű! Ami azt illeti, ennyire előrerohanni se kéne, mert a srác még csak egyetemre jár… De miért is hívom srácnak? Idősebb nálam hét évvel, az már férfinek számít, nem?
    Szinte repültem Chezzy karjaibe amikor megláttam őt. Ennek nem tudom mennyi köze volt az elkeseredettségemhez vagy hozzá, de nagyon jól esett ahogy átölel, megforgat, és az sem érdekel, hogy most mindenki minket néz. Csak boldog mosollyal az arcomon foglalok helyet és hörpintek egyet a rossz ízű teámból, ami egészen édeskésnek hat most.
    - Nemrég érkeztem én is – mosolyogtam rá és még mindig magamon éreztem az emberek pillantását. Fogalmam sincs miért néztek így ránk, hát a barátok már nem is ölelhetik meg egymást? Mintha ők nem lettek volna sose jóban senkivel…
    Mosolyogva hallgattam ahogy beszél, mindig is tetszett a mély, dallamos hangjának zümmögése. Olyan volt, mintha egy nagyon szép dalt énekelt volna.
    - Brrr, nem tudom hogyan van türelmed ennyi ember igényéhez igazodni. Én tuti kikészülnék és nekiállnék ordítani velük. Pont ezért kaptam ma egy fegyelmit – biggyesztettem le az ajkam egy kicsit a mondat végén, de aztán újra elmosolyodtam. Nemhogy értékelte volna a tanár, hogy kijavítom a hibáját. Az intelligens diákokat sosem értékelik, csak a magolósokat. Vicces.
    - Hát igazából sehol sem szeretnek tanulni a diákok, de nekünk van motivációnk, ezért nem hadakozunk annyira a tanulás ellen – mosolyogtam rá, majd elgondolkoztam egy kicsit. Tényleg más a diákok mentalitása itt, mint otthon. Amíg otthon elvárják tőled a kitűnő bizonyítványt, addig itt már a hármasnak is örülnek. Magam sem tudom melyik jobb, hiszen a motiváció fontos dolog, de az sem rossz, ha az embernek van élete azon kívül is, hogy suliba jár. Igazából Japánban semmivel sem okosabbak a diákok, inkább csak sokkal szorgalmasabbak.
    - Hmm ne haragudj – mondtam neki, és picit elpirultam amikor rájöttem, hogy én nem hagytam beszélni eddig. A következő megjegyzésére viszont elmosolyodtam.
    - Hát ahogy szeretnéd. Úgyis akartam valamit mesélni – azonnal megragadtam az alkalmat, mielőtt elmenekülhetnék. Mégis ki mással tudnám megbeszélni a dolgot magamon kívül? És ha erre, utóbbira folyamodnék, azzal csak az ép elmémet vonnám kétségbe…
    - Férjhez akarnak adni, Chezzy – a hangom kétségbeesetten csengett, a szememből pedig szinte ordított a félelem. – Valakihez, akit még soha életemben nem láttam. Nem akarok hozzámenni sem most, sem 10 év múlva…




    Wedding Dress + ruha + kicsit megcsúsztam vele. Sad  + 707
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: An Beal Bocht Café

    on Szer. Dec. 30 2015, 15:51

    Idiot savant


    Munka után rohan egyből, hogy mielőtt kedves barátnéjához ér, még legyen ideje ebédelni valami gyors és halál egészségtelen kaját, és azután robban csak be a kedves kis kávézóba, ahol fontos és halaszthatatlan találkozója van az egyetlen nővel akit komolyan tud venni, és akit nem ismerősként hanem igazi barátként kezel, és olykor álmodott többet is, de azok távoli álmok, nem akarja elrontani ezt a helyzetet azzal, hogy mást mondjon. Megtartja magának. Talán majd egyszer, eljön az idő ahhoz is, hogy kimondja.
    - Akkor jó. Már azt hittem sokat kellett rám várnod, pedig siettem is, szerintem még a munkából kijövet kondenzcsíkot is húztam magam után - nevet fel ahogy rendel, és nem sokára meg is kapja a forró csokit, sok sok tejszínhabbal a tején, mert imádja, és büntetlenül ehet ilyesmiket, a napi sok kilóméterben úgyis lemozogja, és letáncolja. Chezzy mégis valamiféle varázsló. Dolgozik, táncol, olykor videózik, és próbálgatja rekedt fazék hangját is, de mégis mindig van ideje mindenre és még aludni is. Igazi mester.
    - Néha nekem is kevesebb van, de alapvetően szeretek kreatív lenni, és az emberek többnyire értékelik is, de egy két hisztisebb kliens mindig van, nincs mit tenni vele. Próbálom elkerülni, és nem hisztizni azon hogy mit csináljak máshogy, és ha látják hogy nem húzom magam fel, akkor elmegy az ő kedvük is tőle - magyarázza, hogy ő mindig próbál mindenkihez pozitívan hozzáállni és a dolgok mögé látni. Mert olykor teljesen más van a mélyben, mint amit valaki láttatni enged. Chezzy sem mindig olyan, mint amilyennek látszik, de ezt kevesen értik meg, és szinte senki nincs aki teljesen ismerné őt. Talán Ichie az első aki igazán közel áll hozzá. Ám amit a lány mond, kissé kiguvad a szeme.
    - Intőőőőt? Teeee? Pont te? Na mégis hogyan sikerült összeszedned egyet? - nevet fel, hiszen annó neki mennyi volt! Eleven gyerek volt, és a magatartásán látszott is, na meg az intői számán.
    - Én szerettem, de csak azt persze ami érdekelt, ami még véletlen se a fizika és kémia volt. Olvasni mondjuk szerettem, meg értettem a matekot, amivel mindenkit kiborítottam hogy a viselkedésem ellenére hogyan írhatok négyes dolgozatokat is olykor - mosolyog a kedves emléken, mert emlékszik mit össze néztek a tanárai nagy szemekkel, hogy ő vágja az ilyesmit, csak nem érdekli annyira hogy komoly matematikus vagy statisztikus lehessen belőle. Sosem érdekelte annyira, ellenben a technika az nagyon.
    - Jajj, menj már. Szeretem ha beszélsz, olyan jó hangod van a meséléshez, nem is értem miért nem énekelsz olykor - teszi hozzá, és bekanalaz egy adag tejszínt, és szürkéskék, élettől ragyogó szemeivel nézi a lányt, figyelni nagyon tud. Ám arra amit megtud, kis híján kiesik a kezéből a kanál. Tulajdonképpen le is esik, és koppan az asztalon. Teljesen ledöbben ezen a kijelentésen, és jó hogy az álla nem tud leesni, mert most biztos azt is a földről szedné fel.
    - Hogy.. te.. a mivan?! - pislog teljesen megzavartan, de hát az nem lehet! Ilyesmit nem tehetnek, egyszerűen nonszensz számára.
    - Ilyet nem tehetnek! Neked kell eldöntened ha férjhez akarsz menni, nem másoknak. Ez egyszerűen nonszensz - értetlenkedik, hiszen ő el se tudja képzelni hogy akarata ellenére nősüljön meg valaha is.

    Re: An Beal Bocht Café

    on Vas. Jan. 15 2017, 19:16

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: An Beal Bocht Café

    on Hétf. Nov. 06 2017, 23:31

    Quite the drama
    Egy kis rábeszélést követően engedtem kirángatni magam a lakásból. Thomas szerint nagyon sokat ülök otthon, és igaza is van, de a sétálás nem az én műfajom. Ennek ellenére egészen jól érzem magam, ahogy végigjárjuk Bronx utcáit. Egymás kezét fogva lépkedünk a járdán, megnézzük a kirakatokat és bekukkantunk az éttermekbe és kávézókba, de nem lépünk be egy ajtón sem, és nem ülünk le sehol. Csak beszélgetünk és minden szép és még a levegőt sem érzem olyan hidegnek. Pedig elég csípős az idő, az évszakhoz híven. Még mindig egész álomszerű, hogy itt van mellettem, és úgy közlekedünk az utcán, mint egy teljesen átlagos pár.
    Éppen arról beszélünk, hogy lassan keresünk egy helyet, ahol ehetünk valamit, és Tommy megkérdezi tőlem, hogy ismerek-e valami ígéreteset a közelben, de már nem válaszolok. Megtorpanok és hosszú pillanatokig lefagyva bámulok előre. Nem hiszek a szememnek. Előttünk néhány kirakattal odébb az egyik kávézó teraszán ott ül Leo. Azonnal tudom, hogy ő az, és nem tévesztem össze valakivel. Egyáltalán semmi kedvem arra menni tovább, és kockáztatni, hogy észrevesz. Ma nem akarok szembe nézni vele.
    - Mi lenne, ha visszafordulnánk? Volt arra egy szimpatikus étterem, talán megnézhetnénk közelebbről - hozakodok elő egy kifogással, hogy irányt váltsunk, amilyen gyorsan csak tudok. A hangom és a tekintetem azonban túl feszült lehet, látom Tommy tekintetében, hogy tudja, hogy baj van. Hamar rájövök, hogy nem hazudhatok, és ha megmondom az igazságot, talán hamarabb megérti. Kieresztek egy megadó sóhajt.
    - Ott van Leo. Nem akarok találkozni vele - árulom el. Csak a tekintetemmel jelzem neki az irányt, és mivel a máguson kívül csak egy hosszú, sötét szakállú férfi ül a kávézó teraszán, nem olyan nehéz bemérni őt. Látott már róla képeket, felismerheti, ha nagyon tudni szeretné, hol van.
    - Menjünk, jó? - fordulok vissza Thomas felé és kérlelő tekintettel megszorítom a kezét. Csak kerüljünk minél messzebb innen.
    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: An Beal Bocht Café

    on Szer. Nov. 08 2017, 23:00

    Nem fogom tudni elmesélni, milyen volt az első remekül sikerült randevúnk. Az, amikor egy őszi délután felültünk egy random buszra, ami elvitt minket a világ végére, és kézen fogva sétálgattunk. Az, amikor megéheztünk, és beültünk egy helyre, ettünk, kávéztunk, sütiztünk, csináltunk közös szelfiket, majd mindezután boldogan hazamentünk.
    Ugyanis elbasztam az egészet.
    Elmondom, mi történt.
    Épp kinéztünk egy jó kis helyet, mikor Brian elkezett furán viselkedni. Megállt, előre bámult, toporgott és unszolni kezdett, hogy ugyan menjünk már el máshová. Hamar leesett, hogy valamit nem akar, de eleinte arra gondoltam, hogy csak túl nagy a tömeg (nem volt tömeg), aztán arra, hogy nem tetszik a hely árfekvése (az árak olyan mélyen voltak hogy tényleg feküdtek). Nem értettem. De aztán megpillantottam A Fiút A Képről.
    Nyugodtan iszogatta a kis italát.
    Bennem pedig azonnal felment a pumpa. Mert ez az az ember, aki miatt Brian éveken át szenvedett és szenved évtizedek óta. Az a személy, aki miatt nem tudok Brianre gondolni úgy, hogy ne aggódjak érte. Aki tönkretette, elhagyta, kiölt belőle mindent, és akit már akkor is meg akartam ütni, amikor még csak a fejét és a vigyori ábrázatát láttam azon a rohadt öreg fényképen.


    Szóval azonnal elengedem Brian kezét, hogy átvágjak az asztalok közt és megállok Leoé előtt. Megragadom a kerek, műanyag lapos, hamis kovácsoltvas külsejű kis gagyi vacakot, amit amúgy asztalnak hívnak, és kérdés nélkül felborítom. Mivel könnyebb, mint vártam, sajnos kicsit messzire száll. Nem érdekel, mi van rajta, nem érdekel, hogy hová esik, és az se, hogy Leonak fogalma sincs, mit csinálok, vagy hogy ki vagyok. Majd azt is mindjárt meg fogja tudni. De addig is dühösen kihúzom magam előtte, majd lecsapok a gallérjára a mellkasán, hogy tovább agresszívkodhassak.
    - Te rohadt szemétláda! - rivallok rá, és ha eddig mindez sikerült, megpróbálom felrángatni a nyomorult székből, ugyanis akad számára mondanivalóm bőven. Azt se tudom, hogyan kezdjem.

    Valahogy így kezdődött...
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: An Beal Bocht Café

    on Csüt. Nov. 09 2017, 17:34

    Brian, Thomas
    From Leo




    Csend van és nyugalom. Szeretem  nyugalmat..mindig az otthonom jut eszembe amikor a kő falon ültem az udvarunkon és a szürke felhőket néztem amik elhozták a korai telet és elüldözték a késői nyarat. Egy kis tea előttem és lassan kevergetem a csészében a cukromat ahogy lehunyom a szemeim. Haza akarok menni...de nekem már nincs is otthonom, és Noel itt van...már amikor itt van....Mégis...teljesen egy kívülállónak érzem magam. Lassan kinyitom a szemeimet amikor megérzem valamit ami úgy fut végig rajtam mint valami rosszul ért fejfájás. Nem messze megpillantom Briant egy...nephilim társaságában. Ő is kiszúrt engem...Francba már miért nem lehetne egyszerűen elsétálni egymás mellett? Vagy megfordulni és másik irányba menni? Folyton a kötekedés pontját keresi vagy mi a faszom? Kell ez neki? Persze hogy ilyen beteg lett, ha arra mászkál ahol én is megfordulok. Valamit beszélnek és elindul erre a nephilim. Úgy érzem magam, mint egy céltábla aminek a fejére van írva "ócsárlásokat ide kérjük". Semmi kedvem ehhez, de jön és ő most nagyon megmutatja, hogy mekkora jampi...Ide ér és már az asztalomnál van és eldobja azt a kis szerencsétlent a teámmal együtt. Ennyit a honvágyról...Azonban amint hozzám akar érni olyan burkot kenek magam köré és az emberek előtt mintha csak itt osztaná az eszét az asztal burítás után. Az agyam azonnal letámadja és az övébe fúrja magát megtalálva a mozgást irányító idegeket és azonnal elkötöm a kapcsolatot, hogy irányítani tudja magát. Én irányítom őt. nem érek hozzá csak figyelem, és szusszanva felállok.-Miért nem lehetett volna egyszerűen csak elmenni egymás mellett? Vagy ide akartatok jönni? Akkor én fogtam volna magam és elmegyek. Folyton ez a kötekedés...-mondom halkan ahogy megfordítom a srácot és levezetem a járdára vissza Brianhez, majd én is lesétálok és messzebb kicsit tőlük olyan távolságra, hogyha elengedem a kis vadállatát ismét megtudjam fogni, ha újra nekem akarna jönni. Nem bántottam, és maradandó károsodást sem szenved ezzel, de ha egy ujjal is megpróbál ismét megérinteni az egész agyát lebénítom és 10 percig itt fog feküdni a földön, nyált csorgatva és csak levegőt véve magához....

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: An Beal Bocht Café

    on Csüt. Nov. 09 2017, 18:46

    Quite the drama
    A kezét fogva kezdtem el húzni Tommyt az ellenkező irányba, de ő nem jött velem. Kitépte magát a szorításomból és úgy rontott rá Leora, mintha az ő halálos ellensége lenne. Néhány pillanatra lefagytam, megállt körülöttem minden, és olyan volt, mintha az egész testemet elhagyná a vér. Nem csinálhatja ezt!
    - Tommy, várj! - indulok utána, amint észbe kapok, de már késő. Odaér, egy nagy lendülettel felborítja az asztalt és minden járókelő figyelmét magukra fordítja. Ebből már tényleg nem lesz békés egymás mellett elmenés. Futva érek el a kávézóig, de így is lemaradok mindenről. Leot nem lehet csak úgy megtámadni, és ezt be is bizonyította. Odavezeti hozzám a varázslattal lebénított Thomast, akit magam elé húzok és a vállaira teszem a kezeimet. Legalább az emberek figyelmét is elterelte valami trükkel.
    - Figyelj, én nem… - kezdem, de megakadok. Nyugodt akarok maradni, felnőttek módjára elintézni ezt, ha már így alakult. Most talán megint azt hiszi, hogy egy erőszakos vadbarom vagyok, pedig ezúttal tényleg nem csináltam semmit, csak túl gyenge voltam, hogy visszafogjam Tommyt. Felsóhajtok, és aztán folytatom - Nem állt szándékomban kötekedni és igazad van, csak el kéne sétálnunk egymás mellett. Tommy is biztos sajnálni fogja, ha megnyugszik egy kicsit - lapogatom meg a nephilimem vállát, akire most egy kicsit haragszom az előző akciója miatt. Semmi szükség nem lett volna rá, hogy ekkora patáliát csapjon.
    - Már elengedheted, vigyázok rá - nézek Leo szemeibe, még mindig teljes nyugodtságot erőltetve magamra. Csak nyugodtan arrébb szeretnék állni. Ez az egyetlen értelmes dolog a fejemben, ami át tudja furakodni magát a gondolataim ködén. A kezeim erősebben szorítják meg Thomas vállát, hogy ne téphesse ki magát a karjaim közül, ha Leo tényleg elengedi. Nem akarom, hogy újra nekitámadjon, és galibát okozzon. Ez egyáltalán nem a megfelelő hely és idő erre.
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: An Beal Bocht Café

    on Csüt. Nov. 09 2017, 19:02

    Brian, Thomas
    From Leo




    Csendben hallgatom az érkező Briant és amint rajta van a méregzsákon a kezei vissza húzom képességemet és keresztbe teszem a karomat.-Sajnálom, ha a jelenlétemmel megzavartam valamit, próbáltam kerülni a területeket amerre járhatsz, sajnos most nem sikerült.-kérek azért bocsánatot. Csak figyelem őket, és lassan szusszanva veszem le róluk kék szemeimet. Talán jobb is ha nem maradok itt, és lassan elmegyek...Látom Brian arc mimikáját majd a fiúra tekintek. Szinte az a pár perc amíg az elméje felett uralkodtam, mindent megtudtam róla. Thomas a neve, fiatal, heves..ecetera, ecetera. Félelmetes és egyben jó érzés mennyire gyors már a képességem és az elmém hatalma meddig bír még menni.-Néha hallgathatnál az idősebbre...vagy legalább Brianre, mert ahogy az emléked mondja, ő egyáltalán nem akart ide jönni.-mondom, ahogy pislogok párat.

    avatar
    Thomas Montgomery

    Faj : Nephilim
    Kor : 20
    Foglalkozás : Diák

    Re: An Beal Bocht Café

    on Csüt. Nov. 09 2017, 21:10

    Hirtelen fogalmam sincs, mi történik. Mintha egy láthatatlan kar megragadna és megakadályozná, hogy tovább vigyen a lendület. Megdermedek, és üvölteni kezd a vérem, az agyam, és minden ösztönöm, mégis csak megfordulok és visszasétálok Brianhez, aki... Semmit se tesz, csak áll, és lefog. Még szólni se tudok, mert mindenem érzéketlen. Fontosabbnak tartja, hogy miattam magyarázkodjon, minthogy kiszabadítson, ezt nem hiszem el! Nem! Kurvára nem fogom sajnálni! Bazmeg, úgy beszélnek rólam, mint egy agresszív kutyáról! Küzdök a varázslat ellen, mindenemmel, de olyan, mintha satuba szorítaná az elmémet. Nem nagyon értem, miről folyik a kulturált társalgás, amíg ezt a burkot próbálom feszegetni, de amint megtörik, azonnal, izomból és dühből fordulok, és Briant a hátam mögé sodorva lépek Leo felé.
    - A büdös krva anyádat!!! - kezdem, mert ez a legelső dolog, ami eszembe jut, meg az, hogy bárcsak a szeme közé lőhetnék valamelyik csodás pisztolyommal, de véletlenül egyik sincs nálam. Többet egy lépést se teszek nélkülük, az biztos! - Mi a fszt játszod itt az agyad?! Te meg mit udvariaskodsz vele? - acsargok rá Brianre is. - Ez egy rohadék!
    Újból neki akarok rontani, megragadni, fellökni, összeverni, kikaparni a szemét és lerugdosni a veséjét. Annyi agresszió van bennem, annyi düh, és végre célpontra talált.
    - Ha tudnád, mit műveltél vele, te szemét, akkor egészen biztos nem bájolognál itt! A földön kéne kúsznod a bocsánatáért, te gerinctelen féreg!
    avatar
    Leo Veikko

    Faj : Mágus
    Rang : Mágus
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 83
    Foglalkozás : Diplomázott fizika tanár, immár tanít

    Re: An Beal Bocht Café

    on Csüt. Nov. 09 2017, 21:32

    Brian, Thomas
    From Leo




    Csendben hallgatom és egy elfojtott röhögés fut végig rajtam de igyekszem vissza folytatni a hangom meg úgy a gesztusaimat is.-Egy, az anyámat még egyszer a szádra veszed, felrobbantom azt a csöppnyi fejedet..-mondom elmosolyodva.-Másodszor, legalább tiszteld ha szereted, és ne bántsad itt vagyok akkor én.-mondom ahogy elhúzom a számat.-Meg ő kultúrált, lehet vele beszélgetni, te meg csak itt adod az eszed és egyből verekedni akarsz. Pedig már rég itt véreznél, de az az idő részemről elmúlt.-mondom és a következőnél komorabb leszek majd Brianre nézek és figyelem őt egy darabig kék szemeimmel majd vissza nézek erre a kis bolhára.-Harmadszor...semmit nem tudsz rólam, csak azt amit ő elmondott neked. Miután mint kívülálló vagy és az én részemet nem is hallottad semmi közöd az egészhez és nem is kell, hogy részt vegyél ebben. törődj a magad dolgával mert szarok rá kije vagy...ez az ő és én dolgom senki másé. És neked annyi közöd van hozzá mint az a maradék agyad, hogy lerohansz egy mágust csak úgy. Szóval fogd vissza magad erősen...Ha meg nem tetszik beszéld meg vele, de részemről ki vagy zárva abból ami közte és köztem van. Nagy fiú megtudja magát védeni, bárhogyan. És tőle jobban fogok tartani mint tőled.-mondom ahogy végig Thomast nézem majd szusszanok egyet.-Mindegy is, ez meg az én hülyeségem le állok vitatkozni egy tizenévessel...-mondom ahogy elfordulok, és elindulok az ellenkező irányba, részemről lezárva a dolgot. nem vagyok erre kíváncsi...Brian remélem ezt most megértette és ő se kezd itt dührohamozni.

    avatar
    Brian Cox

    Faj : Mágus
    Rang : Mester
    Tartózkodási hely : Brooklyn
    Kor : 79
    Foglalkozás : Képkereskedő, Galériatulajdonos

    Re: An Beal Bocht Café

    on Csüt. Nov. 09 2017, 21:55

    Quite the drama
    Számítok rá, hogy ellenkezni fog, ha elengedi a varázslat, de amit tesz, az tovább megy egy határnál. Egyszerűen hátra fordul és ellök, én pedig tehetetlenül hátratántorodok néhány lépést. Mintha nem is az én Tommym lenne, ez a felfedezés pedig annyira letaglóz, hogy hosszú másodpercekig csak hitetlenül bámulom őt, és ahogy kiabál Leoval. Akkor térek magamhoz, mikor visszafordul hozzám és rám förmed. Miért beszél így velem? Nem is érti az egészet. Egyáltalán semmi köze nincs a viszályunkhoz, mégis olyan erővel támad most már mindkettőnknek, mintha ő lenne a fő áldozat. Ezt képtelen vagyok megérteni, de sikerül legalább tennem valamit a folytatás ellen. Megfogom az egyik karját, és visszább húzom, mielőtt megint nekiugrana Leonak. Ha verekszik, azzal is csak magának árt.
    - Thomas, elég lesz! - szólok rá határozottan, annyira megemelve a hangomat, hogy talán eljusson hozzá a rövid üzenet a dühén keresztül. Leora emelem a tekintetem, zöld szemeim az arcát vizslatják, próbálom kitalálni, mi jár a fejében azon túl, amit mond. Tommynak annyiban igaza van, hogy legalább egy bocsánat kérést megérdemelnék tőle. Legalább elismerhetné, hogy mennyire elszúrta. De ennek sem itt sem most nincs helye, nem kezdhetek én is támadni, az nem vezetne sehova. Ehelyett csak végighallgatom, amit Thomassal közöl, és mikor befejezi, még közelebb húzom magamhoz a kis szerelmemet.
    - Gyere, Thomas, ideje mennünk - morgom a fülébe, ellentmondást nem tűrően. Ha rákényszerít, akkor kész vagyok akár erővel elrángatni a helyszínről, de remélem, hogy arra nem lesz szükség. Az sem tűnik fel, hogy mióta kitört ez a káosz, a teljes nevén szólítom. Túl mérges vagyok rá ahhoz, hogy becézzem. Leohoz nem szólok semmit, ő most nem érdekel. Minél hamarabb eltűnik, annál jobb.

    Re: An Beal Bocht Café

    on Csüt. Nov. 09 2017, 22:33



    Ajánlott tartalom

    Re: An Beal Bocht Café


      Pontos idő: Vas. Dec. 16 2018, 05:57