Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Inwood Hill Park

    Share

    Inwood Hill Park

    on Szomb. Okt. 03 2015, 22:12





    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Inwood Hill Park

    on Hétf. Dec. 28 2015, 20:59

    Salvatore & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Semmi kedvem otthon punnyadni, vagyis abban a kis lakásban amit Aattoval kivettünk hogy mégse hotelben éjszakázzunk, amíg itt expedíciózunk, és ismerkedünk régen látott jó apánkkal, aki most bezzeg egy vidám kis falka tagja, és ahogy elnézem nem is lehet rossz sora. Na mindegy, ma ezzel se akarok foglalkozni, így nekiállok öltözködni, és végül sikerül egészen nőiesre vennem a figurát, a kis miniszoknyámmal, meg a hozzá illő magassarkú newrock cipőmmel, és mindehhez egy szaggatott fehér felsőt választottam. A hajamból, és a kiegészítőimből biztos nem fognak valami szende kis tizenhat éves csitrinek nézni, még akkor sem ha nem vagyok olyan égi meszelő mint Aatto. Megigazítom a hajam a tükör előtt, és sminkelek is. Fekete szemceruza és kis festék, egy átlátszó rúzs és már mehetek is ki a városba. Még nem tudom mit is szeretnék igazából csinálni, csak azt tudom, hogy most egyedül, így hagyok a testvéremnek egy üzenetet hogy majd jövök, ha kellek úgyis elér. Telefon, fészbúk, twitter akárhol ahol akar. Mindenesetre Manhattan felé veszem az irányt, mivel gyakorlatilag még egyik falkához sem csatlakoztam elvileg nem tilos járnom kelnek a világban, de ha mégis, majd valaki nyilván lesz olyan cuki és jófej hogy felhomályosít erről.
    A fél napom elment különféle boltokban való császkálással, és vettem egy vadiúj fülhallgatót, meg ebédeltem és most egy becsomagolt desszerttel sétálok a parkban és egy szimpatikus padra le is telepszem hogy megegyem a nasim. Az alakomnak nem árt, és imádom. Akkor miért fognám vissza magam.
    - Most pedig megeszlek! - közöltem a sütimmel, és a hozzá kapott kis villával, kíméletlenül lecsaptam rá.


    avatar
    Salvatore Malik

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Béta
    Kor : 272

    Re: Inwood Hill Park

    on Szomb. Jan. 16 2016, 16:38




    Riikka

    és ©

    Salvatore

    Az edzés sosem árt, persze most jut rá időm, mert Garret egész nap a csokihalmait rendszerezte, majd miután rájött arra, hogy belekeveredett az egészbe, odacsődített mindenkit, hogy akkor most válogassuk szét neki.
    Rendes voltam. Megmutattam neki a sajátomat, és úgy ott hagytam, mint eb a szaharát. Pont arra van időm, hogy a kerek csokoládét meg a lyukas csokoládét és társait pakolásszam, mert nem igazodik ki köztük. Pakolásszák a kölykök, ők még élvezik is, ehhez én már öreg vagyok.
    Szóval edzeni indultam, ami egészen hihető volt Martens bakancsban, fekete farmerban és egy bőrdzsekiben, amit könyékig tűrtem, na meg az elengedhetetlen fülhallgatómmal, amiből ordított a Prodigy.
    Láttam Garreten, hogy biztosra veszi, tényleg karbantartani indulok magamat, hogyne.
    Első utam a kedvenc cukrászdámba vezetett, még jó hogy, mert ha nem csoki van, akkor is kell valami nassolni való, tehát felvásároltam a fél boltot palacsinta ügyileg, és irány a park. Ott szúrom ki a csajszit, aki egy sütit akar éppen meggyilkolni a villájával.
    Ne már, neeee mááááár. Nem tudja, mi a jó, de azt sem, hogy falka nélkül császkálni sem éppen életbiztosítás.
    -Meg ne edd, ezt kóstold meg kislány, ezt itt. Málnás-csokis palacsinta. Na ez olyan, hogy a mancsaidat is megnyalod utána. Hidd el nekem, tudom mi a dörgés.
    Felé nyújtom, ha elfogadja, jó, ha nem, több marad nekem. Fiatal nőstény, idegen, nincs falkaszaga, és nem rég érkezhetett, mert nem láttam még sosem, pedig van szemem.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Inwood Hill Park

    on Pént. Jan. 29 2016, 23:23

    Salvatore & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Letelepszem a parkba, egy kis szimpi padra hogy a napi lesétált kilómétereim után megjutalmazzam magam egy finom sütivel amit a nem messze lévő cukrászdában vettem, mikor valami olyasmi történik amire nem számítok. Már beleszúrnék a sütimben, de megállok a mozdulatba és körülnézek honnan jön a hang és beazonosítom a magas igazán mutatós hímet. Ejha, ez aztán mutatós darab. Az a bakancs, igazi Martens, ezt már innen látom, és valahogy a megjelenése is azt sugallja hogy nem csak divatbziságból hordja, hanem rúgni is tud vele. Na nem mintha én nem tudnék a sajátommal, de most nőiesebbre vettem a figurát. Azért alaposan megstírölöm, mert hát na. Rámosolygok.
    - Hm, remekül hangzik, de nem bánod ha megeszem helyetted? - pillantok rá ahogy elfogadom a felkínált édességet de még nem harapok bele. A végén megeszem itt előle, amire már olyan régen várt. Látványosan odébb húzódok a padon hogy elférjen mellettem, és nem akarom elüldözni, hiszen fajtámbéli, azonban nyilván nem olyan kóbor mint én. Nyilván van valami helyes kis falkája, ahol talán valami testőr féle, az alakját elnézve, meg érzem is hogy idősebb. Talán olyan öreg mint apánk... Farkasom sem ellenséges, izgatottan ismerkedik a másikkal, és az oldalát böködi.
    - Szóval, hadd találjam ki, te valami helyi fiú vagy igaz? Én Riikka vagyok- kérdezem kis mosollyal de be is mutatkozom, aztán ahogy belekóstolok a palacsintába, és felnyögök. Ez tényleg nagyon jó.


    avatar
    Salvatore Malik

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Béta
    Kor : 272

    Re: Inwood Hill Park

    on Vas. Jan. 31 2016, 13:54




    Riikka

    és ©

    Salvatore

    A szabadság egy fontos dolog, nekem az, főleg ha számomra érdektelen dologra kellene pazarolni az energiámat. ebből következik, hogy cukrászdába vonulok, majd a kedvencemmel a parkba vonulok, hogy mindenkitől távol zabáljam meg.
    Helyette viszont megmentek egy csajszit a csalódástól, azaz a sütijétől, mert ha már enni akar, akkor finomat egyen, ne olyan szart. A megjelenésem azért is érdekes, mert már maga az öltözékem is azt mutatja, nem ajánlatos belém kötni, mégis marha közvetlen vagyok. Mert így akarom. Most. Vigyorral a képemen figyelem a fruskát, végre nem egy hisztis pláza picsába botlottam. Azoktól agyfaszt kapok, főleg a visítós, kényeskedő hanghordozásuktól.
    -Szerinted, felajánlottam volna, ha annyira sajnálnám? Minden farkas imádja az édességet, ha ilyen szituáció esete forog fenn, akkor ne kérdezz, mert még meggondolom magam, de most, hogy így belegondolok, de… bele fogok halni.
    Fura nőstény, sosem hallottam még ilyet a mieinktől, hogy egyáltalán megkérdezzék. Sosem. A szokás ilyenkor az, hogy elhappolod, bezabálod és vigyorogsz. Ő meg hezitál, mint aki nem akarja elhinni, hogy tényleg megkapta. Ki látott már ilyet?
    Még egy fájdalmas képet is bevágok, mint aki szenved a tudattól, hogy kedvenc nasiját előtte eszi meg valaki más. Meg fogja ölni a villával, látom. Bele fogja döfni, leszúrja, mint egy rühes kutyát, és a vére, a töltelék ki fog folyni. Magamban gyászolok. Ha én teszem meg, az más, de látva más kezétől elhalálozva a palacsintát, na, az az igazi kínzás.
    -Természetesen, de nem HMCS, csak HCS. Nem keverendő, á-á. Salvatore, üdv Riikka. Új vagy itt, falka nélkül, vagy van már kiszemelted?
    Helyi fiú, hát nem, azon már túl vagyok, de helyi csávó, na az igen, viszont nem helyi menő csávó, tiltakozom. Bundásom egyből lecsekkolja a nőstényt, és őrült módjára kezd cikázni körülötte. Játékra mindig kapható, főleg ha számára édes kölyök cirkál mellette.
    Eszembe sem jut, hogy hozzánk invitáljam, mert ha belegondolok, a mi falkánk elmebeteg, és a csoki körül forog minden. ezt épeszű farkas nem bírja ki, bár azért érkeztek új tagok, nem mondhatom, hogy nem.
    A nyögésére széles vigyor ül ki a képemre, és levágódok mellé a padra. Na kérem, hát erről beszéltem.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Inwood Hill Park

    on Kedd Feb. 02 2016, 15:16

    Salvatore & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Igazán tetszetős ez a helyzet, a szabad levegő, és a süti, és a később felbukkanó hímegyed, aki egy kicsit ijesztő lehetne másoknak, de szerencsére én én vagyok, és nem más, és nem ijedek meg tőle. Csak mert kigyúrt és lehengerlő a mosolya. Azt nem tagadom, hogy jól néz ki, a csajok többsége biztosan elcseppen ha csak rájuk néz, de nekem valahogy nem egészen a zsánerem. Ennek ellenére elvigyorodom ahogy hozzám jön oda, és felnézek rá a sütire. Elfogadom a málnás palacsintát, de azért biztos ami tuti alapon megkérdezem hogy tényleg nem baj-e, mert az egyetlen aki elől mindent gátlástalanul megeszek, az a bátyám.
    - Nem tudom, valószínűleg nem, de tudod, soha nem lehet tudni. Nah ezzel most nagyon bölcset mondtál, én is imádom az édességet, és azt imádom hogy nem látszik, meg szóval.... milyen virágot vigyek a temetésedre? - kérdezem kuncogva, hiszen erre a palira már kerezstet vethet. Vagyis, inkább ne vessen rá semmit. Ezt én fogom megenni, és már készülök is, de nem ám olyan barbár módon mint ahogy a sütimet terveztem, ezt megfogom rendesen és megtámasztom a végét hogy ne follyon ki a töltelék belőle egy beleharapok. Fel is nyösszenek, ez nagyon jóóóó, és közben hallgatom mit mesél, és elnevetem magam. Naná hogy tudom miről beszél.
    - Áhá, akkor csak egyszerűn HCS értem én értem. Nem keverem össze, nem is úgy festessz mint egy HMCS, ne aggódj - nevetek fel ahogy még egyet harapok az isteni készítményből, öntenék aranyba a cukrászok kezeit.
    - Viszonylag új vagyok. Keresek valakit, és még nem döntötte el hogy ha megtalálom mihez kezdek. Nézelődtem a falkák között, és nem tudom, eddig a Manhattani vagy a bronxi esélyes - válaszolok, hiszen ő gondolom a manhattanit képviseli ha már itt van, és ahogy mellém csapódik, megnyugszom, hogy legalább van társaságom, és nem kell itt egyedül unatkoznom és árválkodnom.
    - Nos, akkor örvendek Salvatore, a találkozásnak, remélem nem akadt semmi sietős dolgot, és egy kicsit mesélnél egy szegény, elárvult, kisvuknak - nézek rá, megjátszott kétségbeesett szemekkel, de a farkasom elárul, hiszen lelkesen kaffog a másiknak, és játékra hívja, mindig vevő a komolytalanságra, így most is. Tetszik neki a nagyott farkas, oda szalad hozzá, és meghúzza a fülét.


    avatar
    Salvatore Malik

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Béta
    Kor : 272

    Re: Inwood Hill Park

    on Szomb. Feb. 13 2016, 21:07




    Riikka

    és ©

    Salvatore


    A kinézetem megtévesztő, nem vagyok akkora gyökér mint amilyennek gondolnak, és nem vagyok híve a nyáladzásnak sem, azaz nem kultiválom ha egy nőstény meztelenül omlik a karjaimba, mert hú meg há. Az ilyeneket kerülöm, még egy éjszakára sem mocskolom be magam velük.
    Persze ez egészen más, amikor felhergelnek, illetve veszélyben vannak az enyémek, na akkor tényleg nem tanácsos folytatni a megkezdett akciót, hanem jobb, ha futásnak ered az illető. Az, hogy én felajánlom a saját minden kincset megérő nasimat mással, na az a hatalmas szó, főleg, hogy nem is várok semmit cserébe.
    -De. Farkasok között biztos a dolog. Ugye? Néha én sem nézem ki magamból, ilyeneket is tudok . Hm… kell az energia. Most, hogy kérdezed, a kaktuszt preferálnám. Kevés vizet igényel, semmi kedvem gyökerekkel viaskodni a föld alatt. Fa kilőve, a virágok rohadás közben büdösek.
    Magamban már lejátszottam a palacsinta halálát -ebből színdarabot fogok írni, ez a cím magáért beszél-, de legnagyobb meglepetésemre olyan óvatosan bánik vele, hogy még egy zsebkendőt is előszedek, hogy megtöröljem a szemeimet.
    -Még szerencse, azokból rohangál itt rendesen, de rájuk mordulsz, még a bokrot is felszántják siettükben.
    Izompólóban sem mászkálok, nincs mit mutogatnom, az látszik minden ruhadarab alatt, mivel rendelkezem, és nem vagyok kiéhezve a tekintetekre sem.  Mindig azt vallottam, aki erre kényszerül, annak hatalmas baj van a fejében, és saját magával nincs kibékülve, másoknak akar megfelelni. Nos, én sosem.
    -Azt gondoltam, nincs falkaszagod. A keresésben segíthetek, a kérdés az, hogy az jó lesz-e a megtalálandó személynek? Aha… nos, nem mondok semmit, mert befolyásoló tényező lenne, nézd meg mindegyiket, és döntsd el magad.
    Vigyorogva pillantok rá, tényleg vagyok annyira dög, hogy egy szót sem mesélek a falkámról, egyelőre nem, amúgy is gyűlölöm a rábeszélősdit. nagy kislány, el fogja tudni dönteni, hol érezné magát otthon, nincs szüksége segítségre.
    -Mit meséljek a kis vuknak? Szó sincs arról, hogy rohannék, élvezem a nyugalmat inkább. Nos, csupán azért jöttél, hogy megkeress valakit, vagy a végleges letelepedés a cél?
    Hatalmas farkasom óvatosan játszik a nősténnyel, nem akarja bántani, de a fülhúzásra válaszolnia kell, így a farkát fogja az állkapcsai közé, és azt kezdi el húzni finoman.


    Re: Inwood Hill Park

    on Vas. Jan. 15 2017, 21:00

    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Inwood Hill Park

    on Csüt. Okt. 12 2017, 20:38

    ~


    Öklömnyire zsugorodott gyomorral meredek az előttem álló férfira, rettegve, fázva és gyűlölettel. Az elmúlt hetekben, mióta Briannel megismerkedtem, alig találkoztam Daniellel. Folyton házon kívül volt, vagy ha ő nem, akkor én. Kizárólag aludni járam haza, meg hogy ellenőrizzem, hogy él-e még ez a rohadék, vagy már rég belefulladt abba a rengeteg italba, amit minden áldott nap magába dönt. Mondjuk ez engem nem zavar, mert józanabbul sem kedvelném jobban, és ezzel csak megrövidíti szánalmas életét.
    Néha elmerengek azon, mennyire igazságos így gondolkozni arról a férfiról, aki felnevelt, de ilyenkor általában eszembe jut, hogy alighanem túl sok időt töltök Gabriellel.
    Viszont sajnos annak ellenére, hogy gyűlölöm a nevelőmet... Félek is tőle. Ő ezt pontosan tudja. Látja rajtam, érzi a szagát, és hiába igyekszem titkolni, nem megy. És ezt kihasználja, végtelenül és gátlástalanul.
    - Azt hiszed, nem tudom, hogy honnan van pénzed? - kérdezi hirtelen, én pedig lefagyok, mint egy őz a reflektor előtt, és arra gondolok, hogy honnan a fenéből tud Brianről. Igyekszem semleges arcot vágni. Nem láthatja, hogy Brian bármit is jelent nekem.
    Közelebb lép, és én megint úgy érzem, mintha sarokba szorítana. A mellkasomnál fogva a falhoz taszít, és fölém hajol.
    - Fontos neked az a mágus?
    - Dehogy is! - felelem túl gyorsan és túl riadtan.
    - Úgy... - nyugtázza fölényes képpel. - Nos, hanem fontos neked, akkor egészen mindegy, hogy mi történik vele, nem igaz?
    - Mi a fenéről beszélsz?
    Ellököm magamtól, és elhátrálok tőle. Pontosan tudom, hogy hol vannak a teremben a fegyverek, és kész vagyok egyet magamhoz ragadni rögvest, ha újból kezet emel rám. Fenyegetni akar, de még nem talált fogást rajtam. Néha nehezen sikerül neki.
    Az a legszörnyűbb, hogy bár mindig pontosan tudom, melyik játszmát játsszuk, nem tudok kitörni a karmaiból.
    - Mondd csak, mennyit fizet? Heti száz dollárt? Kétszázat?
    - Semmi közöd hozzá, mit csinálok a véremmel! - vágok vissza. - Legalább nem adja el mindenféle seggfejnek, akik ki tudja, mit csinálnak vele!
    - Nem? - szalad gusztustalan vigyor az arcára. - Ezt hiszed? Érdekes, mert pont mostanában köszönték meg, amiért újra a piacon van a véred. Azt mondják, jobb minőség, mint eddig. Kérdezgették, mi a titkod? Talán végre előjöttek a nephilim fiú képességei?
    Nem vagyok teljesen hülye, hogy ne tudjam, mit jelent ez. Azt jelenti, hogy Brian hazudik nekem. Nem gyógyszerre kell neki a vérem, hanem ugyanúgy eladja a fekete piacon, mint ahogy Daniel tette. Én ostoba meg azt hittem, segítek neki! Azt hittem, jó célt szolgálok, ha már ilyen alantas módon kell pénzhez jutnom!
    Teljesen kábává válok, és miközben a fejem az iménti információkkal van elfoglalva, Daniel odadob nekem valamit, amit reflexből elkapok.
    - Mi ez?
    - Gyűrű, nem látod?
    - Látom, de miért adod nekem?
    - Azért, hogy használd, te ostoba! - Odanyúl a whiskys üvegért, és jól meghúzza, mielőtt folytatná látszólag ingerülten, de nyugalmat erőltetve magára. - A Klán úgy gondolja, ideje bebizonyítanod, hogy mire vagy képes - kezd el végre beszélni.
    Annyit már tudok, hogy ez a bizonyos Klán az egyetlen a mágikus világban, akik az emberek érdekeit nézik. Megóvják a halandókat a bestiáktól, és gondoskodnak róla, hogy a veszélyes természetfelettiek ne basáskodhassanak az emberiségen. Legalábbis ez az, amit Daniel mond nekem - Brian szavai azonban már elültették bennem a kétely magját ezzel kapcsolatban, amelynek köszönhetően folyamatosan megkérdőjelezem, amit Daniel tanított nekem a világunkról. De most... most már Brian szavait is megkérdőjelezem. Kaparni kezd a torkom, de nem foglalkozhatok most ezzel. Ki kell derítenem, mire megy ki a játék.
    - Azt hittem, ezt már bebizonyítottam - felelem olyan szárazon, ahogy csak tudom.
    - Nagyot tévedsz. De csak hogy kedvet kapj: ha sikerrel jársz, elárulok neked valamit a szüleidről, amit eddig nem tudtál.
    - Teljesen feleslegesen próbálkozol ezzel Daniel. Egy szavadat sem hiszem.
    - Nem? Pedig az a gyűrű, amit a kezedben fogsz, az apádé.
    Hatalmasat dobban a szívem, és lenézek az ékszerre. Egy igen súlyos darab, ezüstből van, rajta egy nagy, ovális, éjfekete kővel. Az oldalán mintha egy család címere volna, a másik oldalán pedig talán rúnák - nem ismerem őket. A belsejében vésett szöveg. Nem betűztem eddig ki, de valami latin írás lehet.
    - Mágikus képességei is vannak. Mármint a gyűrűnek. El fog vezetni a célpontodhoz, aki a Klán - és apád - ellensége.
    Nem tudom, hogy hazudik-e. De látja rajtam, hogy bekaptam a horgot. Teljesen hétköznapi hangsúllyal folytatja, mintha nem épp az imént hajított volna kézigránátot a lelkem egy sötét gödrébe. Sohasem beszélt még az apámról, bármikor is kérdeztem, ezért hallgatok, és csak nézek, és már nem tudom, mit higgyek el.
    - Elmondom, mit kell tenned.



    ~


    A férfi, akit el kell juttatnom a Klánhoz, egyedülálló, harminc év körüli, jól szituált, egészséges, energikus, és még számtalan olyan jelzőt el tudnék mondani róla, amiért igazán nagy kihívás számomra ez a feladat. Néhány napig őrlődtem. Arra gondoltam, elmondom Briannek, de akkor eszembe jutott, hogy átvert, szóval nem bízhatok meg benne. Aztán eszembe jutott, hogy elmondom Gabrielnek, de... Ő nem értené meg. A tét pedig túl nagy.
    Egyetlen egy dolog biztos: nem hibázhatok.
    Megfigyeltem, hogy célpontom minden reggelét ebben a parkban tölti. Különös, de ez közel esik Brian lakásához is. Azokban az ábrándjaimban, amelyekben ő és én együtt élünk, reggelente én is itt kocognék, talán pont egy olyan kutyával, mint az a nő ott. Ilyenkor persze eszembe jut, hogy napok óta kerülöm vele a találkozást amiatt, amit Daniel mondott. Nem akarom tudni, hogy igaz-e, ugyanakkor nagyon is tudni akarom, de félek az igazságtól.
    Szerencsére elég nehéz ez a pálya, szóval nem sokan járnak ide edzeni, főleg nem hajnalban.
    Bedugom a fülem, felteszem a kapucnim, és valami homályos rejtőzködéssel, amely ugyan látni engedi az alakomat, de az arcomat nem, elkezdek kocogni az ösvényen. Rohadt hideg van, de a lehelletem legalább nem látszik, és nem is esik. Nagyjából a következő kanyar után kell szembetalálkoznom a mágussal, akit el kell fognom.
    A tervem nagyon egyszerű. Nekirohanok, mintha nem vettem volna észre. A karjába döföm a tűt, amiben a kábító folyadék van. Aztán elrángatom a bokorba, és tulajdonképp a legkönnyebb az lenne, ha elrepülhetnék vele a karjaimban, de sajnos a szárnyaim még nem ennyire erősek ehhez, és amúgy sem tudok még túl jól repülni. Szóval az lesz, hogy szólok Danielnek, ő pedig a többit megoldja. A nehezebb feladat a fickó hatástalanítása, de hát erre találtam ki ezt a remek tervet.
    A fickó felbukkan a látóhatáron, én pedig felgyorsítok, hogy legyen némi lendületem. A fecskendő elő van készítve, a kézfejemre húzott pulóver ujjában rejtőzik. Csak egyetlen esélyem van, úgyhogy koncentrálnom kell. Már csak három lépés. Már csak egy, és elérkezünk mindketten ugyanarra a pontra. Úgy teszek, mint aki ki akarja kerülni, hogy ő ne lépjen oldalra, ám az utolsó pillanatban visszelépek elé, és előre döföm a tűt.
    Nem tudom pontosan, mi történik, vagy hogy sikerült-e, ugyanis az ütközés erejétől hátratántorodom, és a fájdalom is belenyilall az oldalamba. Sokkal nagyobb és erősebb nálam, és ez most fájt! De vajon sikerült megszúrnom?!
    A fecskendő a földön van, a szívem pedig a torkomban.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Inwood Hill Park

    on Csüt. Okt. 12 2017, 21:44

    Változott az életem abban is, hogy többé már nem a közkórház folyosóit koptatom. Találtam egy magánkórházat, ahol végre valóban azzal foglalkozhattam, amihez nem csak értek, de a hivatásomnak tekintek. Több lett a szabadidőm, még úgy is, hogy muszáj vagyok foglalkozni az erőmmel, ami továbbra is idegen a számomra, a világával együtt. De meg kell szoknom, nincs mese, s nem szokásom meghátrálni.
    Hiányzott a rendszeres reggeli kocogás, a reggeleket, hajnalokat kifejezetten szeretem. Minden csendes, nyugodt és tiszta. Ez hiányzik az életemből, jó pár éve. Szomjas türelmetlenséggel kortyolok a levegőből, ahogy kilépek a ház ajtaján, s rövid bemelegítés után belefogok a szokásos körökbe. Egyeseknek unalmas lenne, én viszont élvezem, ahogy látom változni a környéket az évszakokkal. Az emelkedőket kifejezetten felfelé futom meg, felmérve, mennyire vagyok fáradt.
    Egy kocafutó, vagy kezdő jön éppen velem szembe, nem látom, hogy tudná, mit is tesz, de mivel van elég helyünk, ezért csak annyira figyelek oda, mint szoktam. Mégis elém lép, kezem ösztönösen fog rá, hogy ne essünk el.
    - Hoppá. Figyelhetnél jobban – csak kicsúszik a kezem közül és hátrébb lép. Nem esik el, de kezem mutatja, hogy elkapom, ha esetleg mégis esne.
    - Minden oké? – az orvos bekapcsol, az arcát figyelem, aztán végigmérem, s a földön meglátom a fecskendőt. Használt. Visszaugrik a tekintetem az arcára, keresem a jeleket, ha kell most elviszem a kórházba.
    - Biztos minden rendben? – kérdezem még egyszer, majd valamiért a bal felkaromat megvakarom. Meglendül velem a világ. Ez jó, én kérdezem, hogy jól van-e, erre én szédülök meg... gyanú kezd bennem érlelődni a fecskendő használtságát illetően, kérdeznék, de elfog megint a szédülés, megtántorodom.
    - Mi a...? – A másik felé kapok, a fa messze van, valaminek támaszkodnom kell, hogy el ne dőljek.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Inwood Hill Park

    on Csüt. Okt. 12 2017, 23:06

    Megragadja a kezem. Ez nem jó. Azonnal el kell engednie! Elrántom a karom, hogy kiszabaduljak, és hátraugrom. Érzem, hogy az arcom próbálja látni, de ez nem fog menni neki. Nem képes látni mást, csak homályos vonásokat, vagy épp azt érzi, hogy teljesen átlagos az arcom, és soha többé nem ismer majd fel, ha netán újra találkoznánk. Viszont én tökéletesen látom az arcát. És bevallom, egy pillanatra teljesen megakasztanak azok a szokatlan, hátborzongató szemek. Máris használja a varázserejét? Óvatosnak kell lennem, és nem szabad hagynom, hogy támadjon.
    Nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy kövessem a tekintetét le az aszfaltra. Látom, hogy kicsit imbolyogni kezd a tartása, nem tudom, mit jelent ez, hogy csak színlel-e, vagy hat a kotyvalék, de nem fogom megvárni, míg kiderül. Nálam van a lépéselőny, mert kettőnk közül én legalább tudom, hogy mi folyik itt. Felém nyújtja a karját, de hátrébb lépek. Engem aztán nem fog meg még egyszer!
    Bár a karom meghúztam az ütközésnek köszönhetően, de azért gond nélkül elő tudom húzni a derekamhoz erősített tokból a fegyveremet, és rászegezem. Szabályos terpeszben állok, két karom nyújtva, a fegyver kibiztosítva. Ez az egész a véremben van, hiszen Daniel ha mást nem is, azt megtanította, hogyan kell a fegyverekkel bánni. Ráadásul egy teljes arzenál állt rendelkezésemre abban a sötét pincében gyerekkorom óta, hogy gyakoroljak. A melegítő alatt tele vagyok a rúnáimmal: éles látás, gyors reflexek, gyors gyógyulás. Szóval, én készültem, és bár tiszta ideg vagyok, a hangom mégis határozott, ahogy megszólalok.
    - Térdre! - morranok rá, és várok mozdulatlanul. Nagyon remélem, nem próbál meg trükközni, bár egészen biztos, hogy nem lőnék rá, azért nem szívesen próbálnám ki, mi van, ha szembeszáll velem.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Inwood Hill Park

    on Szomb. Okt. 14 2017, 00:07

    - Nyugalom, nem akarlak bántani, csak meg akartalak fogni, hogy ne ess el – nyugtatni próbálom, s hátrébb is lépek, jelezve, hogy amit mondtam, úgy is gondolom. Nem tudom jól kivenni az arcát. De miért nem?
    Mivel ő közelebbinek tűnik, mint a fa mellettünk, felé lépek vissza, ahogy érzem, valami nem kerek. A vészcsengő bekapcsol a fejemben, ahogy ismét kitér előlem, hogy aztán, meglátva a fegyverét, minden hideggé fagyjon bennem.
    A fegyverek, mióta meglőttek, különösképpen ingerelnek. S mostanában, ha dühössé válok, elmém hideg nyugalommal kezd működni. És bekapcsol a megsemmisítési szándék is. Gyűlölöm a fegyvereket. Érzem, hogy valami dolgozni kezd bennem, de ez a mostani még képes visszarántani a realitás talajára valamennyire.
    Nem szólalok meg. Ebben a helyzeti előny nálam van, s nem is szándékszom átadni.
    Hirtelen lépek, először tőle el, oldalt irányba, majd be, kiütni akarom a fegyvert a kezéből, míg a másikkal feldönteni akarom. Nem vagyok egy nagy verekedős, az utóbbi időben harcolni is tanulok, de a szavak az én eszközeim, ennek most azonban itt egészen biztosan nem veszem hasznát. Lábammal gáncsolok is.
    - Nincs jobb dolgod, mint fegyvert szegezni másokra? Nem mondták még neked, hogy az el is sülhet? – hideg a hangom. A dühömet nem akarom elengedni, s érzem, hogy a karkötőm is munkába kezdett. Ajánlom, hogy működjön. Pedig most azért megfordul a fejemben, hogy jó lenne, ha tudnám rendesen irányítani. S vajon mikor kezdek el megint szédülni?
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Inwood Hill Park

    on Szomb. Okt. 14 2017, 15:22

    Eleinte szerintem nem esik le neki, hogy épp nem én vagyok az áldozat, hanem ő. De ez nem sokáig marad így, ezért az előnyöm is elveszik. Annak ellenére, hogy fegyvert szegezek rá, megtartja a lélekjelenlétét, és ahelyett, hogy letérdelne, kitér.
    Tüzelnem kéne. Tudom, hogy azonnal a lábára kellene szegeznem a fegyvert és lőni. Az elmém tudja, mi a teendő, de a testem nem mozdul. Nem akarom bántani. Egyszerűen nem akarom bántani, hiába tudom, hogy szükségem van rá, hogy teljesítsem a feladatot, mert nagyon meg fognak szívatni, és félek.
    Mégsem sütöm el a fegyvert. Kiveri a kezemből, és onnantól kezdve már lehetőségem sincs rá, hogy lőjek. Ellenben nekem rohan, és nincs időm kitérni az útjából, pedig az lenne a legjobb, de nem sikerül, csak félik. Megint eltalálja azt az oldalamat, amivel egymásnak ütköztünk, és felnyögök a fájdalomtól. Kigáncsol és elsodor, a hátam a hideg földnek vágódik. Ennél rosszabb nem is lehetne, de próbálok kievickélni alóla, elhátrálni amilyen gyorsan csak tudok. Hogy ez jobban menjen, igyekszem térddel lerúgni magamról, vagy legalább bemosni neki egyet. Vissza kell szereznem a fegyvert, ezért arra felé vetődöm, de túl messze van.
    Képtelen vagyok fenntartani az álcát. Alighanem én vagyok minden idők legrosszabb merénylője, de azért küzdök. Ha most elbukom, mindennek vége. Talán beletört a tű a karjába, hogy nem ájult még el? Vagy a varázsereje semlegesítette a kábító szert? Mik ezek a neonzöld szemek?! És miért kezd el felforrósodni a gyűrű a hüvelykujjamon? Daniel azt mondta, valamiféle mágikus ereje van, amit ez a fickó aktivál, legalábbis a közelsége. De nagyon remélem, az ereje nem ellenem irányul majd, mert az... egy nagyon kegyetlen tréfa lenne.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Inwood Hill Park

    on Vas. Okt. 15 2017, 12:05

    Nem tudok most hirtelenjében meglepődni azon, hogy nem lő mégis. Vakszerencse, oda nem figyelésem, nem foglalkozom vele, arra koncentrálok, hogy elérjem, s a fegyvert kiverve a kezéből, a földre tudjam kényszeríteni. Meglőttek már azelőtt, tudom, milyen érzés. Azt hiszem, talán kezdek megőrülni, hogy ezzel nem foglalkozom.
    A felnyögésnek most egyszerre örülök, egyszerre szólal meg bennem az orvos. Le kell gyűrnöm a késztetést, hogy az épségével foglalkozzak, az, hogy valakinek valami fáj, azt doktorként el kellett fogadnom, ha éppen dolgozok is rajta. Azért fáj, hogy utána jobb legyen.
    Látom, hogy szabadulna, megpróbálok ráfogni, erre gyomorszájon térdel, amitől nem kapok egy időre levegőt, s a szorításom is enyhül, adva neki annyi időt, hogy szabadulni tudjon. A fegyver kell neki! Felül vagyok, s bár levegőt nem tudok venni, rávetem magam a fegyverre, s ha megszerzem, rászegezem. Gyűlölöm a fegyvereket, gyűlölöm! És végre tudok levegőt venni.
    - Megmoccansz, rád lövök. Hiába futsz, látom az arcod – nem remeg a fegyver a kezemben, a dühöm erős, még felülír mindent, de érzem hogy ez hamar múlni fog, pár perc és felülkerekedik rajtam az, ami az injekcióban volt.
    - Ki vagy, s miért támadtál nekem? – Nem vagyok jó harcos, még nem tartok ott, s valószínűleg nem is leszek. Hogy ezzel mennyire van most tisztában a másik, nem fogom kiteríteni a kártyáimat, még ha talán tudja is, ha utánam nézett. – Ki a megbízód? – Blöffölök, fogalmam sincs erről, ha a pénztárcám kellett volna neki, vagy meg akart volna ölni, szerintem nem így kezd az egészhez.
    Tekintetem, ahogy pásztázza a lehetséges támadó mozdulatok után, megakad valamin. Összevonom a szemöldököm.
    - Hogy került hozzád a Montgomery gyűrű? Ki adta oda neked? Azt csak a Montgomeryek viselhetik! - Fakadok ki. Pedig de nagyon utálom apámat, a tarkóm azonban eléggé bizseregni kezd. Ez a MI gyűrűnk. Apáé.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Inwood Hill Park

    on Vas. Okt. 15 2017, 13:24

    Örülök, hogy a térdem legalább betalál, de annak már nem, hogy megszerzi a fegyvert. Azt hiszem, most azonnal vége a játszmának. Gondolkoznom kellene, de minden ködös a fejemben az adrenalintól, semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy vissza kell szereznem a fegyvert, és vissza kell szereznem az irányítást, különben meg fog ölni, vagy ha nem ő, akkor Daniel.
    De ki kell várnom. Most túl könnyű célpont vagyok neki, és szinte biztos, hogy ő nem olyan töketlen, mint én.
    Válaszolnom kellene valamit, de képtelen vagyok szavakat formálni, épp csak felkönyökölni vagyok képes, és próbálom újraindítani az agyamat. Felemelem a bal kezem lassan, amelyiken ott díszeleg a gyűrű, mert mondani akarok valamit, nagyon akarok, de ő förmed rám először.
    Az elmém még mindig csak egy apró, szűk csövön keresztül működik. Valószínűleg azonnal leesne, hogy miről beszél, ha épp nem szorongatná a szürkeállományomat a pánik, de így nem olyan egyszerű összeadnom kettőt meg kettőt.
    - Ez? - kérdezek vissza és egy pillanatra a gyűrűre nézek. Ha ennyire érdekli, akkor...
    Egyszerűen lehúzom az ujjamról, majd felé dobom. Nem hittem volna, hogy így értendő az, hogy felhasználhatom majd a célpontom ellen, de ha a figyelmét sikerül elterelnem ezzel, akkor nekivetődöm és megpróbálom magam alá fordítani, hogy ő is a földre kerüljön, ne csak én. Utána felőlem már beszélgethetünk, csak ne szegezze rám azt a rohadt fegyvert, és legyek én felül, szóval a kezem a pisztoly után kap, és ha sikerül legalább megfognom, lenyomom a földre, ha kell, a kezével együtt.
    Aztán megállok lihegve. Tisztában vagyok vele, hogy már nincs rajtam az álca, és már kár lenne energiát pocsékolni arra, hogy újra felhúzzam.
    - A gyűrű az apámé - közlöm, az arcába bámulva.
    Most először mondom ki ezt a szót. Egészen ünnepélyes is lehetett volna, de nem az.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Inwood Hill Park

    on Vas. Okt. 15 2017, 17:20

    Nem most fog jobban fájni a gyomorszájon vágás, most csak reflex állt le, hogy levegőt vegyek.
    Mi az istent csinálok, fegyver van a kezemben, normális vagyok?! Már éppen eldobnám, jó messzire, hogy más alapokról beszéljünk, amikor rápillantok a gyűrűre. A helyett, hogy eldobnám, erősebben fogok a markolatra s a szemeim is résnyire húzódnak, gyanút szimatolva. Utálom apám trükkjeit, s ha ez is az egyik közé tartozik, lassan el kell gondolkodnom, hogy szembe kell néznem vele, míg nincs annyira nyeregben velem szemben. Mert kezdem érezni, hogy egyre erőszakosabban avatkozik az életembe, főleg, mióta magamhoz tértem.
    Ahogy felém dobódik a gyűrű, nem kapok utána, az a reflex most hiányzik, ellenben megszédülök, s későn kapcsolok, hogy nekem esik, s a földre kerülök. Kezd hatni a szer. Le kell ütnöm, különben végem.
    A kezemet lefogja, most hagyom, higgye, erősebb nálam, ami azt illeti kezdem azt érezni, az is, jelen pillanatban. A válaszon azonban ledöbbenek, aztán felnevetek.
    - Úgy látom, nem csak én utálom apánkat – azzal lendül a szabad kezem, amire lehet, nem figyelt, hogy halántékon üssem. Remélem, hogy talál, s remélem, ki is üti. Mert most kell a szerencse. S ha valóban a testvérem?
    - Te is Montgomery fia vagy? – Áll meg a kezem a lendületben, alaposan megnézem a fiút.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Inwood Hill Park

    on Vas. Okt. 15 2017, 21:23

    Már nem működnek a reflexei. A gyűrű a vállának ütődik, és leesik mellénk a fűbe. Az előbb már majdnem lemondtam róla, hogy hat a kotyvalék, de most kicsit felpislákol bennem a remény, és ez erőt ad a küzdéshez.
    De végül kialakul a nyugalmi helyzet, legalábbis fizikailag. A hasa felett térdelek, a feje felett a kezére és benne a fegyverre támaszkodom, a másik kezemmel a vállát szegezem a földnek, és támaszkodom fölötte.
    Toábbra is frászt kapok a szemeitől, de mégis mi az ördögön kezd most el nevetni?! És miért így mondja? Mégis mit akar ezzel mondani, hogy "apánkat"?! Noha nem nekem kering kábító folyadék az ereimben, mégis velem fordul egyet a világ. Lehet, hogy részben attól is, hogy nem sikerül teljesen elrántanom a fejem az ütés elől, és kicsit betalál, de aztán megrázom magam, és próbálok újra fókuszálni.
    - Hogy érted... hogy érted azt, hogy én "is"?!
    A fenébe, cseng a fülem és zúg minden, szóval lehet, hogy rosszul hallom, amit mond, de ezt ki kell derítenem.
    - A gyűrű a te apádé? - kérdezem, mert muszáj megerősítenie, hogy biztos lehessek benne. Nem hiszem el, ha nem mondja ki a saját szájával.
    És ha beigazolódik a gyanúm, akkor eszem ágában sincs Daniel kezére adni ezt a mágust. Nekem lesz vele elbeszélgetni valóm.
    - Ha válaszolsz a kérdéseimre, megkapod az ellenszert - ajánlom fel neki. Nem kamuzok amúgy, tényleg van nálam egy pirula, ami jó lesz a cucc ellen.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Inwood Hill Park

    on Hétf. Okt. 16 2017, 17:13

    Azért van erő a kölyökben, mert annak nézem és kész szégyen, hogy fölém tudott kerekedni. Nem szeretem, ha valaki úgy erősebb nálam, hogy rajtam tesz erőszakot és ez most az. Kezd ingerelni, de kezdem érezni is, hogy a csúcson levés, az hiányzik. Miért pont velem történnek az ilyenek? Ütni még megy. Ha nem is tökéletesen, de legalább őt is lelassítottam, remélem. Az alkalmat lesem a meglepetés támadásra.
    Újfent felnevetek, muszáj, nem bírom ki, de ezt a szernek tulajdonítom, érzem, ahogy a karkötő erejének verődik minduntalan energiám. Meg kéne tanulnom kezelni a gyűlöletem, talán azért ennyire kontrollálatlan a képességem.
    - Mert én is.
    Türelmetlenül szusszantok egyet, más helyzetben nem tenném.
    - Az enyém, a tiéd. Mondd ki egyszerűbben. A miénk.
    Most valahogy képtelen eljutni az agyamig a hír, csak mélyen, hátul pislákol egy érzés. Vagy egy testvérem, akiről eddig nem tudtam. Hány van még? S miért ellenem küldte apánk? Ha ellenem küldte, azt jelenti, vele van, s ha vele van, akármennyire is a testvérem...
    - Hogyne, mert atyánk aztán ilyen cukorfalat, hogy adjon ellenszert is – azzal újfent meglendül a halántéka felé a kezem, s egyben próbálok felülni is, pechemre, mert így a mozdulattól ráborulok a fiúra és elájulok.

    Nem tudom, mennyi ideig nem vagyok magamnál, de az első éber pillanatban kinyitom a szemem. Ha sikerült leütnöm a fiút, talán sikerül elvinnem valameddig, hogy aztán kifaggassam, mi is ez az egész. S remélem, hogy talált, mert különben talán én vagyok bajban.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Inwood Hill Park

    on Hétf. Okt. 16 2017, 22:38

    "Mert én is." Nem tudom, mennyit mondat vele a kábaság, és mennyit akar ténylegesen kimondani. A beszéde lelassul, a szuszogása felgyorsul, aztán ey utolsó mozdulattal megpróbál fölém kerekedni. Nem sikerül neki, csak annyira, mint egy pandának, amelyik ölelkezni akar, de elalszik félúton.
    Lelököm magamról, és a fegyverért kapok. Visszateszem a helyére, majd megkeresem a gyűrűt, és közben próbálom összeszedni a gondolataimat. Ez a fickó a fivérem lenne? Semmi közös nincs bennünk. Az apám... az apám akárki lehet. Daniel talán átver. Talán ez az egész csak egy hazugság. Vagy még rosszabb: egy próbája a lojalitásomnak.
    Mégis mi a fenét tegyek?!
    Amint megszüntetem a zúgást a fejemben, gondolkodni próbálok, de csak idegesen állok, egy lépést jobbra, majd balra téve. Elkocog melelttünk egy csaj, de nem lát minket. Az álcám ismét működik, és elrejti a nyirkos fűben heverő Nathaniel Montgomery-t is.
    Rájövök, csak akkor fogom látni a teljes képet, ha mindent kiszedek belőle. Szóval a karja alá dugom a fejem, magamhoz ölelem a derekát, és miközben azt kívánom, bárcsak elég erősek lennének a szárnyaim ahhoz, hogy egyszerűen csak elrepüljek vele valahová, ahol kihallgathatom, elvonszolom magunkat a park közepén lévő kis hófahérre festett építményig, ahol néha zenekarok szoktak játszani nyáron. Ez a park legnéptelenebb része ilyenkor, mivel aki idejön, az csak a pályát használja. A kutyasétáltatóknak pedig tiltott terület ez a környék.
    Lefektetem a padra, és a nyelve alá tolom a pirulát, hogy ne aludjon órákon át, csak néhány percig. Majd tovább járkálok fel-alá. Agyalok, és várok.
    Aztán mire végül, úgy tűnik, száz évvel később magához tér, rájövök, hogy semmiféle óvintézkedést nem tettem annak érdekében, hogy ne támadjon újra rám. Elképesztően ostoba vagyok, de most már mindegy. Két lépésnyire állok tőle karba font kezekkel, abban a saras, fűfoltos melegítőben, amiben eddig is, a kapucnit a vállamra eresztve, a pulóver ujjait feltűrve bámulok rá, és egy szót sem szólok, míg rá nem jövök, hogy tényleg magához tért.
    Néhány dolgot megemésztettem, míg aludt, szóval már nem találgatok ostobán.
    - Mégis miért akarta, hogy pont én vigyelek el hozzá? El kellett volna téged rabolnom. Teljesen klasszikus forgatókönyv alapján. Azt is megmondta, hogy a gyűrű majd segít ebben - mutatom fel. Nem vettem vissza az ujjamra. Túl furcsa érzés.
    Mindenesetre, elvárom, hogy azonnal felvegye a fonalat, és válaszoljon a kérdéseimre. Én is kész vagyok válaszolni az övéire, de előbb fel kell tennie őket.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Inwood Hill Park

    on Szer. Okt. 18 2017, 13:04

    Körbenézek, s elismerem magamban, van erő benne. Aztán pedig azt, hogy nem úgy vagyok fogadva, mint apám tette. Szabadon mozoghatok. Ez sok mindent jelenthet. A zúgó, kába fejem kávéért és folyadékért áhítozik.
    Sokáig nem kell keresnem... A testvérmet, féltestvéremet, ha igaz. Ha. Apám sok mindenre képes, hazudni nem tart neki semmiből, mint ahogy a bolondját járatni sem.
    Felülök, megdörgölöm az arcom, majd előredőlve, megtámasztom a karomat a combomon.
    - Szeret szórakozni. Ez a mániája. De ismerhetnéd már, milyen - s egyben végre leesik más is. Apa megcsalta anyámat. Hiába tettete halottnak anyám magát. Megint csak túlkomplikálom a dolgot, s olyat kezdek állítani, ami nincs. Leállítom magam, arra próbálok fókuszálni, amit az előbb hallottam.
    -Mást nem mondott? - Nézek fel rá, kiegyenesdve. Félek? Minek? A legszarabb dolgok már megtörténtek velem, pedig nem kértem.
    - Mit csinál, ha nem velem mész haza? - támad egy ötletem. Úgyis veszettül unom már a játékait. A múltkor pedig láttam az arcán azt a pillanatot, amikor megrémült az erőmtől.
    De most nem mehetek hozzá, előnyben lenne. Egy ideig. Ránézek ismét a fiúra.
    - A helyedben nem mennék többé haza. Tudod a címem, tudod, hol találsz meg. Ajtóm nyitva áll előtted, ha nem lesz hová menned - felkelek a padról.
    - Nem vittél oda, s vannak kérdéseid - én már régóta nem kérdezek. Csak munkában.
    - Várlak, ha jössz - azzal elindulok a taxiállomás felé, a szertől még kába vagyok, de abban meg biztos, hogy most nem vagyok beszélgetésre alkamas, sokféle szempontból.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Inwood Hill Park

    on Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

    Minden egyes szavát és mozdulatát úgy figyelem, mint egy lecsapni készülő sólyom az áldozatát. Pattanásig feszülnek az idegeim.
    - Semmit sem tudok róla - vágom rá türelmetlenül várva, hogy minél inkább magához térjen. Közben azon bosszankodom, hogy ezt biztos mondtam már. Vagy nem? Csak az előbb hangzott el a fejemben, amikor százféle lehetséges változatát játszottam le a fejemben ennek a beszélgetésnek?
    Óva int, én pedig próbálok nyelni egy nagyot. Megy, de mintha gyapotot próbálnék nyelni, a szám teljesen ki van száradva. Vajon miért mondja, hogy jobb, ha nem térek haza? Ennyire egyértelmű a helyzetem? Vagy csak olyasmit tud az apámról, amit én nem?
    Ha olyan embereket bíz meg, mint Daniel, akkor sokkal jobb ember nem lehet nála. Ez furcsa mód nagyon is fáj, mintha kés vágódna a mellkasomba.
    Egész eddig idealizáltam apámat. Kénytelen voltam, mert anyámat démonná festette a sok szitok, amit világéletemben hallottam róla. De most minden hirtelen kezd összedőlni, mint egy ingatag kártyavár, amely a képzeletemben állt eddig.
    Nem tudom, hogy elég erős vagyok-e ahhoz, hogy mindezt végignézzem.
    - Ülj vissza. Nekem most vannak kérdéseim - állok elé, és ha nagyon erősködne, visszanyomnám a padra. Nem hagyom, hogy tiltakozzon, vagyis próbálkozni lehet, de most még úgyis erősebb vagyok nála. Persze, amint kimegy belőle a szer, ez már nem lesz így.
    - Először is: ki az apám? - Nem, egyszerűen képtelen vagyok kimondani, hogy "apánk". Egy családtaggal is épp elég megbírkóznom, nemhogy többel.

      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:19