Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Hudson Heights

    Share

    Hudson Heights

    on Szomb. Okt. 03 2015, 22:21





    avatar
    Malcolm Redway

    Faj : Démon
    Rang : Háború démona
    Tartózkodási hely : Világ
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Üzletember

    Re: Hudson Heights

    on Vas. Jan. 24 2016, 23:05




    Liliana

    és ©

    Malcolm

    A sétapálca halkan koppan a fagyos beton kövein. Hó és jég borít mindent. Fagyos mélységek köszöntettek a városra. A tél hidege hűsítően érint. Fonott raszta tincseim a hátamat verik, sapkámra, s fekete szövet kabátomra lassan hullik a hó. Megállok egy pillanatra, felnézek, az ég bár borús, az éj kezd beköszönteni, s a fényt csupán a város lámpái igyekeznek szolgáltatni. Nyugodt vagyok, mély levegőt veszek, leheletem apró felhőként csapódik le. A pokolban is akad ilyen hely. Csupán ott mindent a jég és hó borít. Ott nincs meghittség. Nincsenek fények. Ott vihar tombol. És mégis várod, mikor ér véget. Elmosolyodok a gondolatra. A lelkek sosem tudják, hogy valójában sosincs vége.
    Bőr kesztyűmbe burkolt kezemet kinyújtom, majd nézem, ahogy apró hópelyhek beleesnek, majd pillanatok alatt elolvadnak. Könyörtelenül megsemmisülnek a létben. Tovább sétálok a fák alatt. A múltkori bál óta sok minden történt. Sajnos hamar kellett távoznom. A démonok sosem nyughatnak, s ez előfordul azokkal is, akik szolgálják őket. Ám azóta mondhatni különösebb dolog nem történt. A terveim olyan irányvonalat vesznek fel, melynek igazán örülök. Béke visszatért, a bukott angyalok egyre többen vannak, s a Menny lázong. Jobb mi jöhet még? A kedves vámpírhölgy, kit megismerhettem a Bálon, egy találkozóra invitált ma estére. Elvben hamarosan meg is érkezem találka helyünkre. A hó pereg, s be is sötétedik, mire a sétány parkjához érek. A parktól nem messze egy kávézó előtt pillantom meg hölgyemet. Kiváló ízlése van, a bálon igaz érdekesen festett a hippis irányvonallal, ám most abban csodálhatom meg igazán, mely az ő ízlése. Megnyerő, számomra legalábbis szinte csábítónak hat, akárcsak az éj, s úgy érzem, tartogat még meglepetést a számomra.
    - Kisasszony, csodálatos esténk van nemde? - lépek oda hozzá. - Vagy csupán ön az, aki beragyogja azt fekete fényével? - mosolygok, s ha engedi, kézcsókkal köszöntöm.

    Zene


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Hudson Heights

    on Szomb. Jan. 30 2016, 21:37




    You & Me

    "I stopped fighting my inner demons. We're on the same side now."


    *A démonoknak rengeteg hibájuk van. Általában rabjaik saját elképzeléseiknek, néha egyenesen az őrületig, öncélúan és értelmetlenül kegyetlenek és persze nagyon-nagyon veszélyesek tudnak lenni. Ám ahogy rossz, úgy jó tulajdonságokkal is rendelkeznek, állítson bármit róluk a propaganda. Például a céljaikkal kapcsolatosan nagyon kitartóak, komolyan veszik az üzleteiket és - ami a legfőbb - igencsak erőteljesek tudnak lenni. Ami, valljuk be, Lily szemében a legfőbb szempontok egyike, amikor jövendő szövetségeseit igyekszik kiválasztani. A bálon megtapasztalhatta, hogy Malcolm - avagy Háború - igencsak erőteljes és nagyon is intelligens jelenség. Nem is várt mást valakitől, aki ilyen ügyesen szövi hálóját az egész világon. Mert valljuk be, ahhoz tehetség kell, hogy egész kontinenseket vonjon akár az irányítása alá, és olykor még azt is sikerül elhitetnie közben, hogy valójában nincs is háború. Vagy nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Nem mondhatni, hogy erre sokan képesek lennének... pedig ő, ha hinni lehet a keresztény tanoknak, még csak nem is az első démonok közül való. Nem mintha Lilyt az ilyesmi érdekelné. Az ő hitében elég előkelő helyen szerepel a férfi. Kár, hogy a bálon nem volt alkalmuk komolyabban megismerkedni, gyakorlatilag a bemutatkozásig jutottak túl, amikor mindkettejüket szólította a maga kötelessége. Hogy egy démon esetében ez mi, fogas kérdés, a klánvezérnő mindenesetre mehetett lecsillapítani a népét, akik közül néhányat kissé kikészített a túlságosan valóságosra sikerült Halloween. Idiótákkal van körülvéve... annál inkább szüksége van az erős szövetségesekre. Mint amilyen Malcolm lehet, ha képes lesz vele ügyesen üzletelni, bár maga is tudja, milyen veszélyes játszmába kezd ezzel. Egyáltalán nincs tapasztalata démonokkal, és mivel Sebastian ellenében az árnyvadászokat pártolta a legutóbbi világuralmi próbálkozásukkor, némelyikük igencsak orrol a vámpírnőre. De hát kockázat nélkül nincs győzelem, és van elég magabiztos, hogy elhiggye magáról: képes lesz kezelni ezt a helyzetet is, ha odáig jut.*
    *Így hát felkutatta Malcolmot (könnyebb volt, mint gondolta volna előtte), és találkozóra hívta. Most pedig itt ül, a parkhoz közeli kávézó asztalánál, elegánsan keresztbe tett bokával, kezeit az ölébe ejtve szemlélődik, külön figyelemmel illetve minden egyes elhaladót, mintha legféltettebb titkaikat lesné ki pusztán annak köszönhetően, hogy elhaladnak a közelében. Jó játék. Az esti ruhaválasztásnál kifejezetten erre a találkozóra készülődött, s egy tőle szokatlanul visszafogott darab mellett döntött. A nyakba köthetős, csillogó fehér ujjatlan ruhához illenek kiegészítői: hangsúlyos geometrikus mintájú, ezüstöt imitáló fülbevalója és a csuklóján kígyóformára verve tekergő karkötő. Pedig e ruhából alig látszik valami az élénkpiros szövetkabáttól, amit fekete öv rögzít a derekánál. Persze mivel hőérzékelése nincs, megteheti, hogy a hideg idő ellenére félrehajtsa a kabát gallérját, ilyenformán megmutatva a nyakában függő, fülbevalóhoz illő medált is. Amiről viszont senki nem tud, hogy a kabát zsebében feszület és horogkereszt kapott helyet, csupán biztos ami ziher alapon. Sosem szeret fegyvertelenül menni sehová, márpedig most az volna, mivel a kényes üzletfélre tekintettel hazaparancsolta a testőreit. Kettesben tárgyal Malcolmmal. Ilyet is rég csinált utoljára. Szemléli a felé közeledőt, a démon nem váltott testet legutóbbi találkozásuk óta. Felállva, kezet nyújtva fogadja.*
    - Valóban, kedvemre való *biccent udvariasan, esze ágában sincs meghazudtolni a másikat, bár tény, hogy neki teljesen mindegy az időjárás, csupán azért kell rá figyelnie, nehogy a rászakadó csapadék elkenje művészien láthatatlan sminkjét vagy gondosan fodrászolt hajából a hullámokat. Az viszont tagadhatatlanul előny, hogy ilyenkor az emberek még inkább rohannak, mint egyébként, lehajtott fejjel, a külvilággal mit sem törődve. A többiek szeme előtt is lemészárolhatnának egyet-kettőt közülük, a többségnek fel sem tűnne. Vagy csak úgy tenne, mintha nem látná. Ó, az áldott nagyvárosi mentalitás!* - Attól tartok, fekete fényem elhalványul az Ön sötét ragyogása mellett, Malcolm *bókol vissza illendően, s persze őszintén. Ugyan, ki vetekedhetne egy erős démon kisugárzásával? Benne csak megtalálható a démoni fertőzés, s mozgatja halott tagjait, de ez nem belőle ered. Ellentétben a másikkal. Helyet mutat magával szemben, egy pincérnő már libben is asztaluhoz, hogy felvegye az érkezett rendelését, egyben kihozza Lily korábban kért teáját.* - Remélem, sikerült megoldania az ügyeket, amik elszólították legutóbb? *folytatja az udvarias cseverészést könnyedén, mintha mindig is ezt tenné. Hoppá, általában tényleg ezt teszi...*


    964 szó x zene: Danger x öltözék: ez és ez Smile

    ©️
    avatar
    Malcolm Redway

    Faj : Démon
    Rang : Háború démona
    Tartózkodási hely : Világ
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Üzletember

    Re: Hudson Heights

    on Vas. Jan. 31 2016, 00:32




    Liliana

    és ©

    Malcolm

    Nem érzem különösebben, hogy óvakodnom kellene a hölgy meghívásától. Jól tudom, ki ő, mi ő, bár tény, hajdanán, mikor utoljára ezen város földjét tapostam, még nem az ő márvány vonalait csodálhattam a Klán élén. Pardon, csodálat? Talán túlzok. De tény, ahogy az embereket, úgy a természetfeletti fajokat is tisztelet övezi részemről, hisz ők is ugyanúgy segíthetik a munkámat. Pláne ha a lelkükben ott csírázik a mélység és sötétség magva. Vagy ami még jobb, ez a mag segíti őket ahhoz, hogy az életnek nevezett halhatatlan fonák az ereikben még csordogáljon. Groteszk, irónikus módja ez a világmindenségnek. De élvezetes, s kár volna nem élni vele. Levetem a kabátom, a szék támlájára akasztom, majd helyet foglalok. Szemeim lassan, ám minden egyes négyzetcentiméterén elidőzik a nőnek. Nem tagadom, a vámpírok különleges "báját" szeretem a magam módján. Ahogy a vérfarkasok nyers vadságát, úgy a vámpírok elegáns arisztokráciáját kedvelem, azt meg kifejezetten élvezem, ha egymás torkának ugrik a természet ezen két sötétségbe burkolózott teremtménye. Ez persze már csak az én dolgom.
    A báli emlékek felvillannak lelki szemeim előtt. Jószerével még meg se érkeztem a városba, máris meghívót kaptam. Igazán érdekesen indult, ám a végére, ami jutalom ért... Még most is bizseregni kezd a bensőm, ha belegondolok abba a hátborzongatóan finom érzésbe, ahogy eltelített az energia. Az a bál emlékezetes marad, hisz az is eszembe jut, ahogy megkívánták a vérem.
    Tekintetem arcélén végigszánkázik, ajkai fényes csillanása huncut keringőre hív, s mindezt koronázza a nyakába akasztott medál, mely kellő pikantériával a dekoltázs felé mutat. Mosolygok, mikor a szemeire emelem tekintetem. Tetszik a látvány, ám ahhoz már túlságosan öreg vagyok, hogy a csomagolás levegyen a lábamról. Ennyi nem elég nekem, és pontosan tudom, hogy ez valahol feszélyezi ugyanakkor tiszteletet hoz ki a lányból. Persze az, hogy klánvezérként egyedül próbál tárgyalni velem, nevezhető botorságnak, vagy épp bátorságnak is. Nem becsülöm alá, koránt sem vagyok az a típus, és ami azt illeti, igenis kíváncsi vagyok rá. Kíváncsi, mégis mi olyat tarthat a tarsolyában, ami az én érdeklődésemet felkeltheti. Elvégre, nem pont a Háború a legjobb tea partner, vagy épp pikniktárs egy kiránduláson. Aurám lassanként szétterjed a kávézóban, beterítve az egész helyet, s az a néhány vendég borzongatva tekintget körül. Nem érzik jól magukat, mintha figyelnék őket. Mint a fojtogató, tintás, fekete füst, melybe a harcok sikolyai, a katonák üvöltése, a különböző fegyverek halk szimfóniája csendül benne. Mindez nehézkesen, fullasztóan telepszik a helyiségre. És ha belegondolok, hogy mindez csupán csak egy kis része a nagy egésznek.
    - Ragyogás? Inkább rothadás, az hízelgőbb. Ha már az udvariaskodásnál vagyunk. - kuncogok.
    A pincérlány kihozza a teát, ám az ő hatodik érzéke is vészjelez. Szeretem látni, ahogy zavartan, nem értve, miért tör rájuk ez az érzés próbálnak helyt állni ugyanígy, miközben a benső lélek üvöltve rohanna el a közelemből, ám az ép elme, vakon, nem tudván kivel áll szemben, megakadályozza ezt. Így lesz úrrá rajtuk a sápadtság, a félelem s a zavart, vagy épp szégyenkező tekintet. Egy hosszú kávé a rendelésem, s szinte megkönnyebbülve távozik lány asztalunktól. Hosszan nézek utána, majd a feltett kérdésre ismét hölgy társaságomra emelem tekintetem.
    - Mondhatjuk így is. Nem panaszkodhatok, bőven akad dolgom, mint mindig. De lelkes "probléma megoldó" vagyok. - hátradőlök a székben, közben az asztal szélének döntöm a sárkányfejes sétapálcát. - És Ön? Eltelt némi idő utolsó találkozásunk óta. Gondolom felkavaró élmény lehetett a Maszkabál a Klánok köreiben is.

    Mistery Man Öltözék


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Hudson Heights

    on Vas. Jan. 31 2016, 21:33




    You & Me

    "I stopped fighting my inner demons. We're on the same side now."


    *Ha a lélekben lakozó sötétség kelti fel Malcolm figyelmét, akkor érthető, hogy Lilyt miért találta kedvére valónak. A nagy többségre az a jellemző, hogy bár nem éppen makulátlan a lelkük - s ez csak a legenyhébb megfogalmazás - azért eredendően a jóra törekednek. Foglalkoznak azokkal, akik kedvesek a szívüknek, másokra nézve ártalmatlan hobbikat keresnek, lett légyen az evés, utazás vagy valamilyen alkotó tevékenység, és a többi... A vámpírnő ellenben tisztában van saját romlottságával, tökéletesen érti lelkének sötétségét, mely csaknem végtelen önzéséből táplálkozik. Igen, sokszor segít másoknak - azért, hogy eztáltal is ő maga gyarapodjék hosszú távon, s persze hogy kiélvezze a hamis megbecsülést, mit kap cserébe. Mindent megtenne klánjáért, épp azért, mert belőlük nyeri hatalmát s pozícióját, s tudja, hogy a mögötte egységesen felsorakozó klán nélkül igen kínos helyzetbe kerülne. Talán sajnálkozna miatta, ha korábbi szövetségesein vagy akár barátain át kellene gázolnia, de kellő ellentételezés érdekében simán megtenné. Közben valószínűleg rosszul érezné magát, ám leginkább azért, mert oly régóta játssza szerepét, melyben kevésbé rossznak tünteti fel magát, hogy az már szinte beléivódott. Eme alteregójának fantomfájdalma lenne az, mely szánalmat ébresztene a szívében, miközben átlép az egykori barát csontjain, de nem lenne elég ahhoz, hogy álmatlan nappalokat okozzon neki. S a legjobb az egészben, hogy az érintettek, mindazok, akikkel kapcsolatban áll, legfeljebb sejtik e romlottságot, ösztönük súgja a figyelmeztetést, de nem tudnák bizonyítani. Erre is mindig ügyelt... talán lett volna rá lehetőség egykor, hogy másfelé kanyarodjon a sorsa, s hogy ne haljon el amúgy is halott lelkében az az úgynevett jóság, mit a vámpíri évek alatt is megőrzött magában, ám Raphael halála elvágta ennek esélyét.*
    *Mozdulatlanul hagyja, hogy a démon végiggusztálja, akárha valóban egy szobrot szemlélhetne a maga antik tökéletességében - abban a korban, amikor még tudták, hogyan kell gyönyörűségesen halhatatlanul ábrázolni a romlandó emberi test tökéletlenségét is -, talán még élvezi is e figyelmet, hiszen oly kevesen tudják értékelni az erőfeszítést, mellyel éjről éjre eléri e művészi hatást. Csak akkor borzong meg egy kissé, amikor elborítja a másik kisugárzása, ám ez is inkább elismerése jele. Ha akarná, megregulázná magát, hogy ne mutassa ki az érzést, mi a környező halandóknak kellemetlen, s talán neki is annak illenék lennie, ám a benne tanyázó démoni rész nagyon is élvezi a kis erődemonstrációt. Élvezi, mert érzi a hasonlatosságot.*
    - Más talán azt látja, s nyugodtan kijavíthat, ha tévednék, de az én szememnek ez inkább a pusztulás dicsőséges tündöklése *int, keze mozdulatában benne foglaltatik Malcolm egésze, nem csak a halandó húsburok, hanem a Háború mindenestül. Nem mintha a rothadás rossz dolog lenne: az is szükségszerű az élethez. De a valóság annyiféle, ahányan szemlélik, s meglehet, ha épp nincs aki szemlélje, nem is létezik egyáltalában. Vajon a földre dőlő bambusznak akkor is van hangja, ha senki nincs ott, hogy hallja? Ki tudja?*
    - Igen, ezt észreveszi, akinek van szeme *biccent a problémamegoldásra. Persze, más épp a probléma generálását mondaná a Háború ténykedésében, de Lilynek ennél több esze van. S olyan férfiak között nevelkedett, akik még tudták és adott esetben megélték a dicső halál eszméjét. Nem mintha a modern háborúk túl sok lehetőséget biztosítanának ilyenre, de nélkülük még az a kevés sem létezne.*
    - Nyilvánvalóan. Az értetlenség sajnos sok problémát szül, de ritkán olyat, mit ne lehetne elsimítani *von vállat hanyagul, félvállról emlegetve a dolgot, s ha belegondol, épp magával Háborúval szemben ücsörög egy kávézóban, ilyen perspektívából pedig néhány nyivákoló Gyermek és síkideg Végrehajtó nem éppen kardinális probléma.* - Ami azt illeti, nem gondoltam volna, hogy ennyi idő elteltével is e városban fogom még találni. Mi tartja még itt, e békés kontinensen a Háborút? *cseveg tovább, miközben műgonddal mézet csurgat a teájába, s óvatosan, koccanás nélkül kevergetni kezdi a forró italt maga előtt. Csak a kérdés végén pillant fel a férfire, s mosolyog rá látszólag gondtalanul.*


    619 szó x zene: Dance with the devil x öltözék: ez és ez Smile

    ©️
    avatar
    Malcolm Redway

    Faj : Démon
    Rang : Háború démona
    Tartózkodási hely : Világ
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Üzletember

    Re: Hudson Heights

    on Csüt. Feb. 18 2016, 12:35




    Liliana

    és ©

    Malcolm

    Ami a társalgást illeti, valószínűleg ha olyan lélek ücsörögne előttem, már rég a tárgyra tértem volna, vagy csak simán elhajtom. De Liliana kivételesen ügyesen fűzi a szavak fonalát, és kedvemre tesz mind a stílusával, mind azzal, melyet magában rejt. Bár ódzkodik, mégis a démoni én, mely elrejtőzik sok esetben, szinte fürödne a közelségemben. Igazán, mulatságos. A Vámpírok sok esetben még saját maguknak is sokszor hazudnak csak. Sokkal erősebb kötődést mutatnak a démonok felé, az éj a mindenük, és persze, akárcsak a démonok, a halandók az igazi, valódi áldozataik. Mint piócák, élősködünk az emberek faján, kísértünk, őrjítünk, szenvedést okozunk. Puszta kedvtelésből, hatalomvágyból, önnön, egyszerű természetünkből fakadóan. A Vámpírok felzabálják az emberek életerejét, vöröslő vérükre éheznek, így tartják fenn saját nyomorúságos, ám annál fenségesebb "örök" létüket. Egy démon? Egy démon csupán saját önzésének, saját ösztöneinek rabja. Az, hogy némely esetben ez az ösztön mást is teremt a pusztításon és káoszon kívül, teljesen lényegtelen. Vegyünk engem. Háború, ki terepasztalt, lehetőséget adok minden fajnak, osztálynak, lényegtelen, ki ő, mi ő... Nem teszek különbséget, bizonyítson, harcoljon. S ha nem hagyja, hogy elnyeljem, lelkének ha csak egy picinyke darabja is ártatlan tisztaságú marad, akkor kiérdemli a Fény jutalmát.
    Mégis, ki engem szolgál, megbecsült katonává válhat. Pokol, Menny, Valhalla, Olümposz, Niefelheim... Lényegtelen minek nevezzük világainkat, a tetteink azok, melyek formálnak mindent.
    A démonokon és angyalokon kívül minden más fajnak pedig kijut az, hogy a tetteiről dönthessenek. Dönthessenek arról, milyen életet akarnak maguknak. Hogy én döntök arról, legyen-e Háború? Ó... tévedés. Én bárhogy döntök, Háború, vagy Harc a végkimenetel. Hisz ezért vagyok az, aki/ami. Vannak változói és állandói a világmindenségnek. Engem változó állandónak hoztak létre a tettek.
    - Igazán hízelgőek a szavai, bevallom. És ha belegondolunk, még nem látott mindent, s csupán e földi porhüvely váltotta ki e véleményét.
    Valóban, vajon ugyanilyen tündöklőnek bélyegezne akkor is, ha csatamezőn, vérbe fagyva, röhögve látna a hulla hegyek tetején, karóra tűzve, kifordult belekkel? Nos, az ő esetében ezt biztosra veszem. Kellemes hideg fut végig a gerincem mentém, s a kép mosolyt csal arcomra. Persze tudom, hogy egész lényemre érti a szavait, mégis, sokszor a valódi én felmutatása őrületbe kergeti a népet, s nem csupán a halandókat. Bár, akad persze kivétel, meg amúgy se nagyon szeretem kiadni magam. Jobb úgy a világnak, ha nem a kénköves, Pokol mélyéről szalajtott testetlen szörnyeteggel kellene szembe néznie. Akárcsak az Úr... Egy álomkép, vagy egy jelképpel jelenik meg a szem számára. Mert oly gyönyörűséges, mint mondják, hogy elme föl nem képes fogni azt a hatalmat, azt a "csodát". Micsoda irónia...
    Hisz minden démon, vagy bukott angyal, mi azért vagyunk árulók, számkivetettek. Mert mi mind képesek voltunk fölfogni e hatalmat.
    - Csak attól félünk, amit nem ismerünk, nemde? Hogy idézzem a halandók gondolatait.
    Az ismeretlen... Érdekes, hogy minden faj számára mást jelent ez a szó. Egyszerű kis dolog. Állíts minden fajból egy-egy valakit egy hatalmas szakadék szélére. Majd kérd arra, ugorjon a sötét mélységbe. Mind nap és éj szülött boldogan veti le magát, hisz nem fél, mi vár rá odalenn. Ám az ember az egyedüli, aki képes habozni. Miért? Mert csupán ő az, aki az Élet csodáját értékeli, s mégis neki adatik a legkevesebb eszköz arra, hogy megvédje azt. Elnézve Lili vonásait ez a fajta értékelés, mi közöttünk, természetfelettiek közt lüktet, csupán hazugság. Mi sosem leszünk képesek az Életet csodálni, mi, ahogy Lili is, csupán a "rothadás" festőiségéért fogunk rajongani. De hogy ez baj volna? Ugyan. Ez gyönyörűséges!
    A pincérlány kihozza a kávét, s kissé remegő kézzel teszi le elém. Megköszönöm, majd biccentek felé, de ahogy jött, úgy is távozik. Gyorsan, egyszerűen. Szeretem az ilyen nőket.
    - Talán pont a béke. - kuncogok. Nos igen. Béke is felbukkant igaz, de persze pont ő maradt miattam. Mindenki oly nagy előrelátásokkal ül, és néz a jövőbe. Semmit se tud senki, de mégis mindent. A puszta jelenlétemtől már beindulnak a feltevések, ötletelések. Háború New Yorkban? És igen, hozzá kell tennem, nem alaptalan kinek a félelme, kinek az öröme.
    - Miért fontos egy ilyen gyönyörű Vámpír kisasszonynak, hogy vajon Háború hol és mennyit tanyázik? - gonosz mosollyal viszonzom mosolyát, miközben belekortyolok a kávéba. - Talán változtat ez valamin?

    Mistery Man Öltözék


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Hudson Heights

    on Pént. Feb. 19 2016, 14:09




    You & Me

    "I stopped fighting my inner demons. We're on the same side now."


    *Akárcsak a démonok, a vámpírok is legalább annyira rabjaik saját létezésüknek, és természetesen a vérszomjuknak. Hiába kötik le magukat évszázados infrikáikkal és játszmáikkal, végső soron a hatalomvágy is csak az éhségből - pardon, szomjúságból - táplálkozik. Més egy halandó is sokkal tovább bírja betevő falatjaitól történő megvonását, mint egy élőhallott a vér hiányát, nem csoda hát, hogy az Éjszaka Gyermekeinek története is szorosan összefonódott Háborúéval, a bővérű területek birtoklásáért éss megtartásáért. A vezérségért folyó párharcok tradíciója is talán csak abból ered, hogy próbálták valamennyire függetleníteni magukat e démontól - azon túl persze, hogy imádják az efféle szabályok által között vérengzéseket.*
    *S ha a Fényhez bármiféle ártatlanság szükségelteteik, akkor Lily igencsak bölcsen teszi, hogy nem áhítozik utána, hiszen ha mélyre nézne, akkor sem találna magában igazi ártatlanságot. Csak a maszkját, ám abból rengeteget... végtére, mindenki máshogy nyeri meg harcait.*
    - Valóban annyira alábecsül, hogy feltételezi, csak a földi porhüvelyt látom? *rendezi vonásait ártatlan mosolyba, ál-naiv hangsúlyt ütve meg. Nem, nyilván nem, Malcolm okosabb és öregebb annál, pontosan tudja, mit várjon az alvilágiaktól. Ahogyan a farkasok kiszagolják őt, ahogyan a warlockok látják kilétét, úgy Lily is megfürdőzik benne, kisugárzásában. Ha megpróbálna ellenállni, abban a pillanatban veszítene, s a másik hatalmat nyerne felette... így viszont a nő ura marad magának, amennyire csak lehetséges.*
    - A halandóknak csupán tudatlanságukból fakadó gondolata. Éppenséggel a tudatlanság jótékony védelme nélkül a legtöbbjük beleőrülne a félelembe, ha nem tévedek *reagál azonnal. Nem kedveli túlzottan ezt a fogalmat, részben azért, mert annyi félreértés övezi, részben pedig azért, mert ő olyannyira nagyra tartja a tudást. Végtére ennek szellemében nevelkedett, és bár a halál sok mindent megváltoztat az emberben, teljesen nem vetkőzteti ki önmagából, bizonyos alapkövek a helyükön maradnak.*
    - Igen, hírlik, hogy az egyensúlyra kényesen ügyelnek... *és ha a Pokol felküldi követét, akkor a mennyei ellentétpár is felbukkan. Szinte törvényszerű. Szinte... és tegyük hozzá, ahogy Malcolm sem titkolja az alvilágban kilétét, úgy Béke ténykedése sem marad visszhang nélküli. Bár ő mgiscsak angyali fajzat, jóval diszkrétebb, kevesebbet tudni róla... de Lily nem is érdeklődik iránta annyira. Annak ellenére, hogy - micsoda irónia! - évek óta a béke érdekében munkálkodott és teszi még most is, nem vágyván a fajok közötti öldöklésre. Még... Addig nem, amíg nem lehet benne biztos, hogy állva maradna egy ilyen konfliktus végén. Megint csak és kizárólag az önzés mozgatja, semmi más. Ha elég erős hatalmi bázisa lett volna, hogy biztosan a győzelemre fogadjon, akkor aligha a Szövetség mellett teszi le a voksát anno.*
    - Talán van bármi, amin nem változtat? *kérdez vissza, hite szerint ez sokkal adekvátabb kérdés. Hát persze, hogy maga a Háború jelenléte hat mindenre és mindenkire... beszéd közben teljes természetességgel folytatja az ízesítési folyamatot némi vérrel. Végtére az mindig van nála. Utálná visszaöklendezni, amit eszik vagy iszik, így sokkal kényelmesebb. A mundane-ek meg remek érzékkel nem figyelnek az ilyesmire....* - Mindenesetre valószínűsítem, hogy a válasz nem a kisasszonynak, hanem a klánvezérnek lehet fontos *toldja meg egy apró vállvonással is a szavakat. Persze, a kettő egy és ugyanaz, és mégsem. A személyes és a politikai érdekei gyakran megegyezőek, de nem mindig. De persze biztosan nem tudhatja mindaddig, amíg nem tudja Malcolm válaszát.... s elhamarkodottan nem óhajt nyilatkozni. De úgy hírlik, a démon nem tétlenkedik, többféle angyal társaságában is pletykálták, azzal a tündérrel kapcsolatban is egyik pillanatról a másikra elszabadultak az indulatok, holott szárnyasok nem sűrűn vesztik el a fejüket és kezdenek csetepatéba... s mindez okot adhatna a nyugtalanságra. Ha Lily olyan nyugtalan típus volna.*


    542 szó x zene: Dance with the devil x öltözék: ez és ez Smile

    ©️
    avatar
    Malcolm Redway

    Faj : Démon
    Rang : Háború démona
    Tartózkodási hely : Világ
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Üzletember

    Re: Hudson Heights

    on Kedd Ápr. 26 2016, 15:49




    Liliana

    és ©

    Malcolm

    Tekintetem nem emelem le a nőről, ahogy halkan koccanva teszem le a csészémet az asztalra. Szemeit fürkészem, s mosolyomat le sem lehet vakarni az arcomról. Miért? Szórakoztat. Nem, nem abban az értelemben vett szórakozás ez, ahogy hallgatom általában a "sokat megélt" embereket, vagy más egyéb lelkeket. Inkább afféle elégedettség tölt el, hogy vannak még "régi" értékek a világban. Már ha értéknek lehet nevezni olyasmit, hogy tisztelettel beszélünk egy démonnal, vagy épp démonról. Liliana viselkedése amolyan üde, hűsítő szódának nevezhető egy forró délutáni napon. Kellemesen végigfolyik a nyelőcsövön, majd lehűti a test porcikáit. Ha belegondolok, kevesen ismerik ezt a fajta illem praktikát, no persze, valószínű, ha Liliana nem tudná pontosan ki vagyok, nem érdeklődne ennyire. Hiába, a hatalom olyan fajta dolog a világban, ami veszélyes, ugyanakkor mégis mindenki akarja. Márpedig, Háborúnak e téren nincs mire panaszkodnia. Most, hogy így szemlélem a velem szemben ülő vámpírt, múltbéli események képei fordulnak meg szemem előtt. Régi korok, Klánvezérek vérre szomjazó hadai. Ó, hogy én ne emlékeznék ezen eseményekre? Akárcsak a Vérfarkasok, a Vámpírok is kaphatók az efféle sugallatokra. Egy csipetnyi sértés, egy aprócska baklövés, netalán ellentétek lépnek fel? Tökéletes ürügy egy jól kitervelt összecsapásra. Sosem voltam arról híres, hogy bárkit is kifelejtenék a terveimből. Az más kérdés, kinek, milyen szerep jut.
    - Nem szokásom alábecsülni senkit, kedves. Inkább pont, hogy engem szoktak. - tenyeremet az asztallapra fektetem, s mintha csak egy zongora billentyűzetén pihennének meg, ujjaim halkan végighullámzanak a sima felületen. Majd újra, és újra.
    Aurám vészterhes fonákjai játszadozva simítják végig a bennük megfürdő nőt. Bár nem rezdülnek egy pindurkát se vonásai, mégis tudom, hogy élvezi ezt a fajta közelséget, s "ölelést". Mint egy fajta mézesmadzag, ez olyan a Sötétség Gyermekeinek. Fenséges, mondhatni mennyei. Ám ellenálló, s ezzel még szélesebbé varázsolódik arcomon a mosoly. Vajon meddig képes óvatos maradni?
    A hirtelen jövő válaszra halkan felnevetek.
    - Ó, már csak a könyv hiányzik a kezéből. Ez úgy hangzott, mintha épp egy tanárnak mondaná. Mindenesetre, néha az a tudatlanság igazán átfordulhatna felismerésbe. Hiszen, mindig akadnak Farkasok a bárányok közt, nemde? S ebből fakadóan, biztos vagyok abban, hogy lenne néhány halandó is, akit sem a Rettegés, sem az Őrület nem volna képes magához ragadni, ha esetleg elérkezne az a bizonyos "Felismerés". Gondoljon csak bele, Miss Lideo... Ezek a lelkek, miféle értékek. Valószínűsítem, ha egy ilyen emberrel futna össze, nem csupán egy következő szolgát, ne talán vacsorát látna csupán benne.
    - Egyensúly... - ismétlem kissé szórakozottan ezt a szót. Mily irónikus, hogy ezt folyton megtörni akarjuk. Béke és Háború, Fény és Sötét, Angyalok és Démonok... Nők és Férfiak. Állandó, örök körforgásban, soha meg nem álló kergetőzésben. Isteni színjáték csupán.
    - Ügyelnek, az más kérdés, mennyire sikeres ez a fajta ügyelet. - nyúlok ismét a kávémért. Bizonyára Liliana is tisztában van annyival, ha mást nem a történelemből, ritkán adódik, hogy Béke köttessék, mielőtt Háború bevégzi dolgát. Mindenkiben ott a Pusztításra való hajlam, a Káosz magva, a Gyilkolás ösztöne. Drága testvérkém ezt tudja pontosan, s mégis küzd, s mégis örök, kárhozott táncra kél. Bájos. Igazán bájos.
    A kérdésére íriszeim, találkoznak övéivel.
    - Tudjuk mindketten, hogy erre szükségtelen válaszolnom. - mosolyogva lötyögtetem meg a kávét a csészében. - Én csupán szeretem figyelni az eseményeket. Az pedig, hogy melyiküknek szól. Nos, úgy hiszem, nincs sok különbség köztük. Bár, ha belegondolok... Attól függ, melyik, mit akar tőlem. Ugyanis, ha az eddigieket veszem, a kisasszony volt, aki élvezte az eddigieket, s ő adja a szépet is. De vajon a Klánvezér, aki ide hívott, ő mit láthat egy magamfajta démonban? Ő vajon mennyire élvezi a jelenlétem?- gonoszkás él költözik mosolyomba.
    Sok fajta maszkot láttam már, hisz magam is sokkal rendelkezem, az más kérdés, hogy én már nem váltogatom olyan sűrűn. De tudom, kik azok, akik rendelkeznek még effajta tehetséggel.
    Tekintetemmel követem vér ízesítéses mozdulatait. Nem érzek ingert ilyesmire, bár tény, megvan a halandó vérnek a maga csábító illata, bár ízre a bort előbbre tartom. Persze a két folyadék hatása a testre és lélekre, teljesen más szinten van. Vajon Liliana miféle hatást vár, amit én gyakorolhatok a világra, vagy éppenséggel ő rá?

    Mistery Man Öltözék






    Nem veszitek észre, hogy az "emberségünk" egy "isteni" ajándék.
    Egyedül sírsz mellettem, s kérdezel valamit: Miért éltél eddig? Készen állsz a válaszra?
    A válasz: a semmiért, s ezt látod most is.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Hudson Heights

    on Szomb. Ápr. 30 2016, 23:41




    You & Me

    "I stopped fighting my inner demons. We're on the same side now."


    *Régi értékek? Ha hallaná a másik gondolatait, bizonyára dorombolni támadna kedve, olyan hízelgő ez a kifejezés, s annyira ráérez Lily egyik leglényegesebb vonására. Hiába fiatal a vámpírok mércéjével, ugyanakkor már emberként is olyan nevelést kapott, amit akár természetfelettiek is megirigyelhetnének, s volt olyan szerencséje - vagy szerencsétlensége -, hogy Teremtője sem volt éppenséggel normális, sőt. Ám ő is messzemenőkig régi korok üzenetét adta át Tanítványainak, s a maga őrült logikájában tökéletesen szabályos világot teremtett magának. Azokat a sebeket, melyeket nála gyűjtött be, a nő viselni fogja mindeösszes halálában annak ellenére, hogy láthatatlanok. Hiszen egy holt testet az élők vére, ha nem is gyorsan, de meggyógyít... és itt New Yorkban, miután a Mester megszabadult tőle, ő pedig az új "gazdától", volt alkalma annyit szívni magába a halandók lüktető életerejéből, hogy bőrét ismét makulátlanul simára, az egykorvolt nyomokat nemlétezőre változtassa. Raphael pedig segített neki abban, hogy visszatérjen arra az ösvényre, amit a halállal elveszettnek hitt. Pedig dehogy! S a viszontagságok múltán most ott van, ahol: a város egyik legerősebb, legnépesebb klánjának élén, erősen, tündöklőn. Ám nem sebezhetetlenül és nem letaszíthatatlanul. Látta, miként okozta a gőg Camille vesztét, s eszében sincs besétálni ebbe a csapdába: az okos más kárán is tanul. A hatalom pedig mindig szükséges, s mindig egyre több, sohasem elég, hiszen ki tudja, mikor jön egy erősebb, egy jobb? Nem mondhatni, hogy az élete múlna rajta, hogy felkészült és erős legyen, mert az életét már évtizedekkel korábban elvesztette, de szentségtelen létének fonalát még megszakíthatják, s ha így is alakulna, nem áll szándékában könnyen adni magát. Talán ezért vannak most is itt, talán másért, bár tény, hogy pillanatnyilag nem sok aspiránsról lehet tudni, akiknek Manhattanre fájna a foga. Persze ha elég ügyesen csinálják, akkor a hatalom átvételéig vagy a próbálkozás bukásáig nem is lehet tudni efféle szándékokról.*
    - Nem vonom kétségbe ennek esetleges gyakoriságát, ám mindenképpen rendkívüli ostobaságnak vélem. *Pár pillanatig a másik ujjaira, játékára siklik tekintete, aztán inkább visszarebbenti Malcolm arcára, hiszen a képzelt zongorafutam oly nyilvánvaló figyelemelterelés, hogy az már szinte sértő lenne, ha nem az ülne vele szemben, aki. S különben is jobban teszi, ha önmagára is figyel, nem kevéssé, nehogy a másik hatalma elszédítse, mint pillangót a gyertyaláng, ami addig rója végzetes köreit, míg a vonzásnak engedve tűzhalállal nem lakol. A klánvezérnek nem áll szándékában efféle balsorsra jutni, s van elég magabiztos ahhoz, hogy úgy vélje, képes lesz kellő ellenállást tanúsítani. Persze a lepke is ezt gondolja végzete előtt, nemde? Persze ha valaki más merészelné egy ostoba rovarhoz hasonlítani, az illetőre kemény percek várnának érte...*
    - Tán én voltam, aki mundane közmondást idézett? *Felvont szemöldökkel, tartózkodón szemléli a másikat. Ha tankönyvízű is a felelete, nem kevésbé, mint Malcolm megszólalása volt előtte. Közhelyre pedig legegyszerűbben közhellyel lehet felelni.* - Ráadásul egy farkasos hasonlat... Ön tapintatlan ma velem, Malcolm *csillog a szeme az élvezettől. Igaz, a keleti udvariassági- és illemszabályokban szerepel csak ez, arrfelé vámpír nagyurak jelenlétében bundásokat emlegetni igencsak nehezen megbocsátható bűn. A nyugati világ persze manapság már toleránsabb is, a hangsúlyokat is máshová helyezi.* - A ki nem mondott kérdésére pedig ha őszintén kell felelnem, csupán talánt mondhatok. Akad, kiben így is, úgy is többet látok, sokszor többet, mint amit az illető kinézne saját magából... és olyan is, kit a felismeréstől függetlenül megölnék, ha arra kerülne a sor. Nehéz általánosítani épp abban a rétegben, melynek fő jellemzője, hogy nem hagyja magát beolvadni a tömegbe, s megőriz valamennyit egyediségéből, amiből talán - de hangsúlyozottan csak talán - a megfelelő körülmények között képes lehet minimális minőséget felépíteni. *A nő szavai higgadtan, logikus rendben sorjáznak egymás után, levezetése tökéletesen érzelemmentes.*
    - A keresztények hitvilágában, persze javítson ki, ha rosszul értelmezem szövegeiket, hiszen nem e kultúra körében nőttem fel, szóval e hitrendszer szerint ha az egyensúlyt sikerül tartósan a kellő mértékben megbontani, a mérleg egyik vagy másik serpenyőjét elbillent állapotában megtartani, az maga a végítélet *szemléli a démont zavartalanul, ám telve kimondatlan kérdéseivel, melyeket nyilvánvalóan soha nem is fog hangoztatni. Vajon ez Háború célja? Hiszen úgy hírlik, a végjátékban központi szerepe lesz. Erre vágyna? Nem túl valószínű. Egyrészt, hosszabb távra tervező típusról van szó, épp olyanról, mint Lily maga is. Másrészt, ha effélét forgatna a fejében a viszonylag közeli jövő tekintetében, akkor nem hozta volna szóba, nem tette volna fel a költői kérdést. S bár ez a "közeli jövő" nem hangozhat túl bíztatóan, a démon esetében ez valószínűleg úgy aránylik a nő időfogalmaihoz, mint a vámpírok szemlélete az emberihez. Nem ugyanaz a lépték.*
    - Valóban szükségtelen *bólint mosolyogva, egyetértőn. Akkor most ki tesztel kit, és ki ment át kinek a szűrőjén? Nyilván mindketten játszanak a maguk módján. A válasz pedig egyértelmű. Erre legalábbis... Amiket Malcolm firtat a továbbiakban, az viszont már egészen más tészta. Lily mosolya nem kopik, ugyanolyan bájos marad. A kis monológ végén pedig ajkához emeli a csészét, beleiszik teájába, minthogy az ízesítési folyamatot már befejezte. Pislogás nélkül, szinte már kedélyesen állja a másik pillantását.*
    - A különbség olyan, akár a mesterien metszett kristály, amibe bárhonnan néz a szemlélő, mindig máshogy töri meg a fényt, s így más képet tár elő. Én nem tudhatom, Ön melyik oldalról szemléli e drágakövet, míg el nem árulja, milyen látvány fogadta, kedves Malcolm *kezd bele a lehető legédesebb hangján. Nem áll szándékában túl hamar és túl sokat felfedni lapjaiból, annak ellenére sem, hogy a találkozót ő kezdeményezte - hiszen az elsősorban a puhatolózás, egymás kölcsönös felmérésének céljából jött létre. A másik fél részéről is, ebben egészen bizonyos, ahogyan azt sem kétli, hogy a démon fejében ugyanúgy tucatnyi és még több terv formálódik folyamatosan, mindig az új információk fényében, ahogyan felhasználhatná Lilyt. S mivel érti a dolgát, ismeri a halandók és természetfelettiek lelkének rezdüléseit, tudnia kell, hogy a klánvezér vele szemben szintén ezen dolgoztatja elméje fogaskerekeit.* - És kérem, ne általánosítsunk. Attól tartok, nincs olyan, hogy magafajta démon... csupán Ön. S biztos vagyok benne, hogy egy klánvezér még jobban is élvezheti a jelenlétét, mint egy kisasszony. *Végtére aki itt van, azzal lehet tárgyalni, azzal lehet kezdeni valamit. Aki nincs, netán nem áll szóba a vezérrel, azzal sokkal nehezebb.* - Egy háborúból rengeteget lehet profitálni, ha idegen földön zajlik, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez az ország körülöttünk, ami kezdettől fogva csak ennek köszönheti létét és virágzásának illúzióját. Ám még nagyobb lehet a nyereség, ha a háború a küszöbünkre jön, de ahhoz sokkal több, sokkal komolyabb tervezés szükségeltetik... *Minimum. Meg a kellő ismeretségek és még rengeteg egyéb tényező is.* - Ám akár itt, akár ott zajlik, minden háború kifejezetten erőforrásigényes. Mindenféle értelemben *fűzi hozzá a végét, hiszen egy megállapodás két félről szól, s ideális esetben mindkét fél nyer rajta. Lily pedig e beszélgetés közben ellazultan, kényelmesen hátradőlve ücsörög. Csupán beszélgetnek tét nélkül, hihetné bárki, aki ránéz; miközben ez jóval több annál: élet-halál kérdés. Szó szerint. Persze nem mindegy, hogy kié?*


    1115 szó x zene: Dance with the devil x öltözék: ez és ez Smile

    ©️

    Re: Hudson Heights

    on Vas. Jan. 15 2017, 21:00


      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:10