Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Highbridge Park

    Share

    Highbridge Park

    on Szomb. Okt. 03 2015, 22:39



    avatar
    Loraline Firestone

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Uriel - A Teremtő az én Fényem
    Tartózkodási hely : Amerre küldenek
    Kor : 2002
    Foglalkozás : Béketeremtés

    Re: Highbridge Park

    on Vas. Nov. 22 2015, 22:53

    Malcolm & Lora
    Save me, brother


    Azt hinné az ember, meg igazából minden más faj is, hogy az ilyesmi pont nem velem fog megtörténni. A Béke angyala vagyok, a francba is, pont az ellenkezőjének kellett volna történnie.
    Nagyjából egy hónapja érkeztem vissza a Földre, miután ismét egy emberéletnyi időt töltöttem a mennybe, és Európa szívében "landoltam". Úgy kezdődött minden, ahogy szoktam, keresek ruhát, kitalálok néhány alap információt, ha emberek a múltamról kérdeznének, szerzek ruhát és elindulok valamerre. Ezúttal Franciaországba érkeztem, valahol a vidéken. Követtem a Szajna folyót, amíg Párizsba nem értem, többször stoppoltam út közben és mindig felvettek. Gondoltam itt elleszek néhány hónapig, mielőtt tovább állok, ezért kerestem magamnak egy lakást. Valahogy ezek a problémák nekem mindig könnyen megoldódnak, csak kérnem kell és adatik. Klísés keresztény cucc, de működik. Szóval egyik este a belvárosban sétáltam, minden nyugodt volt, ahogy a közelemben lennie kell, de egyszer csak bomba robbant a közeli sarkon és lőni kezdtek a tömegben. Azt se tudtam hova kapjam a fejem, hogy védjem magam és merre menjek. Minden felé vagy menekültek az emberek, vagy előttem estek össze. Pontosan úgy éreztem magam, mint amikor a bátyámmal először találkoztam. Szívesebben lettem volna vele, mint itt. Engem is eltaláltak, a földre estem és fájdalmamban összegörnyedtem. A haldoklók vérében tocsogtam, mindenem fájt és csak arra tudtam gondolni, a bátyámmal akarok lenni. Így kerültem ide. Azt hiszem olyan erős volt bennem a vágy, hogy tényleg a bátyámhoz kerültem… Csak majdnem. Egy ismeretlen helyen vagyok, ismeretlen városban. A nap bántja a szemem, ágak szúrnak és karmolnak, ahogy próbálok az emberek szeme előle a fák közé kúszni. Minden maradék erőmmel próbálom a bátyámat szólítani és reménykedek, hogy megtalál.
    Zene: Fire and fury | @ |Ruházat:Ezt viselem ma
    avatar
    Malcolm Redway

    Faj : Démon
    Rang : Háború démona
    Tartózkodási hely : Világ
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Üzletember

    Re: Highbridge Park

    on Hétf. Nov. 23 2015, 00:28




    Loraline

    és ©

    Malcolm

    Úgy szalad tekintetem az ég felé, mintha csak valami mágnes vonzaná. Tudtam jól, hogy olyan lélek érkezett a Földre, akit már hosszú ideje nem láthattam viszont. Újabb kor múlt el, újabb idő, s ő csupán most tévedt le újra a Földre. De sosem voltam az a típus, aki rohan valahová. Tudtam, hogy ha eljön az ideje, találkozni fogunk. Az viszont némi aggodalommal töltött el, hogy katonáim, hírvivőim épp Franciaországban látták őt felbukkanni. Valahol kacagtam a hír hallatán, valahol pedig az jutott eszembe, hogy megint megpróbál megállítani. De miért? Hasztalan küzd ellenem, a természetem ellen. S közben mégis így fogad el. Mégis így szeret. Hol ő nyert, hol pedig én. Azonban a mostani érzés, mely belém nyilal, sokkal erősebb, mint a korábbi. Itt van... sietve állok fel a kávézó teraszáról, az érmék zörögve koppannak az asztalon a félig megivott kávé mellett. A hosszú, fekete kosztüm kabát meglibben a hideg szélben. Lépek a nyüzsgő, városi forgatagban, koppan sétapálcám a betonon, ám a következő lépésnél hirtelen fű sarjad lábam alatt, a betondzsungelt fák kopaszodó ágai helyettesítik, a szmog bűzét friss, hideg levegő váltja fel. Az emberek alig-alig, én pedig ebben az elegáns ruházatban igencsak elütök a túrázók színes választékától. Fekete kesztyűmet megigazítva fordulok a fák felé. Az energiák riadtan, félelemtől terhesen, szinte könyörögve hívnak. Nem törődve a bámészkodókkal, gyorsra váltom lépteimet. Nem is kell sokáig keresgélnem, az avarban angyal vér cseppjei rajzolódnak ki. A mennyei nedű hatására akaratlanul is feketébe borulnak szemeim, de nem törődöm vele, az egyre sűrűsödő cseppek után indulok. Kis idő múlva, egy lugasnál kötök ki. Újabb és újabb ágakat hajtok félre, vagy török le, amik az utamba állnak. Végül megtalálom, akit keresek. Megállok egy pillanatra a vértől mocskos lány testét látva. Szárnyait, bár nem mutatja, egy pillanatra mégis úgy tűnik, mintha látnám. A fekete tollak finoman borítják be hátát, kissé remegnek. Félelem, fájdalom hullámai fonnak át, pontosan úgy, akkor, mikor először találkoztunk. Elmosolyodok. Gyönyörű látvány, csodálatos érzés.
    - Béke - suttogom, ahogy kilépek az ágak takarásából, s oda lépek hozzá. Állát megfogva magam felé fordítom pillantását. Arcán ágak karmolta seb, mások, s a saját vére, könnyek folynak össze. Leveszem a kabátom, s testét beterítem vele, majd óvatosan a lőtt sebe felé fordítom pillantásom.
    - Most már itt vagyok. - basszusom mélyen csendül kettőnk közt. - Miért épp Franciaországba mentél? - kérdezem kertelés nélkül. Tudja jól, hogy soha nem voltam a kását kerülő lelkek közé való. S ebből a kérdésből tudhatja azt is, hogy én tudtam, ő hol van.
    - Ez fájni fog. - mondom, majd démonszóval átkozva meg a sétapálcám sárkányfejet ábrázoló végét hirtelen döföm a sebbe. Sistereg, füstöl, majd ahogy kirántom, nemes egyszerűséggel kiesik a sebből a golyó, s a seb forradásnak indul, a vérzés eláll. Selyemzsebkendőt veszek elő, jobban összehúzom kabátomat a testén, majd törölgetni kezdem a vért róla.



    avatar
    Loraline Firestone

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Uriel - A Teremtő az én Fényem
    Tartózkodási hely : Amerre küldenek
    Kor : 2002
    Foglalkozás : Béketeremtés

    Re: Highbridge Park

    on Hétf. Nov. 23 2015, 02:30

    Malcolm & Lora
    Save me, brother


    Azt hittem Párizsban jó helyem lesz és sok emberen tudok majd segíteni az ott töltött időm alatt. Oh, hogy mekkorát tévedtem.  Nem sejtettem volna, hogy bátyám pont oda tervezi az egyik akcióját, ahol én is éppen tartózkodni fogok. Minden alkalommal, amikor új testet kapok, újra kell szoknom és addig az angyali érzékelésem alacsonyabb hatásfokon működik. Ez a folyamat akár néhány hónapot is igénybe vehet, ezért nem éreztem előre a akciót, és benne a testvérem keze nyomát. Kétségbeesve szeretnék vele lenni, rimánkodva hívom magamhoz, nagyon félek és minden fáj és csurom vér.
    -Háború -elcsukló hangomba könyörgés és fájdalom vegyül. Tökéletes ellentétem, mégis ő az első és egyetlen, aki azonnal segít rajtam. Ha találnék is egyet a saját fajtámból, még az se biztos, hogy megtenné ezt a szívességet. Csak ha parancsa van rá, márpedig ha nem alám tartozik, nem kell követnie az utasításaimat. Pillantásomat az övébe kényszeríti, én pedig ha lehet, még jobban megijedek, bár tudom, hogy felesleges. A démonok fekete tekintete fenyegető, de a bátyám nem bántana engem. Érezhetően remegek az érintése alatt. Már meg sem tudom mondani, hogy pontosan mitől. A démontól való félelem, a kín, vagy az érzés, hogy tehetetlen voltam Párizsban. Ha csak egy kicsivel előbb éreztem volna, mi fog történni, csinálhattam volna valamit. Nem halt volna meg az a sok ember.
    -Nem direkt volt, csak ott értem földet. Tudod, hogy először mindig egy nagyvárost keresek... -hüppögöm ahogy felméri a rajtam esett károkat. Tudom, hogy mindig tudja, hol vagyok ha az élők világában járok, de ez fordítva is igaz. Akkor is ott kötök ki, ahol ő van, ha nem akarok. Ez már csak így van nálunk. Figyelmeztetésére összeszorítom a fogamat és mégis úgy üvöltök fel, mint egy sebzett vad. Viszont a démoni behatástól testem izzani kezd, szeretné kilökni magából az idegen energiát a mennyei tűzzel. Gyenge vagyok, de megpróbálom arrébb lökdösni a bátyámat, mert ami most jön, árthat neki. -Menj messzebb... Csukd be a szemed és fordulj el... -nyögöm, mielőtt tényleg lángra lobbannék. Sikítva várom, hogy a tűz alább hagyjon, ami perceken belül meg is történik. A tűz az angyali lelkemnek nem árt, csak az emberi testemnek fáj. Normális esetben még csak nem is ennyire, de most minden mintha tízszeres kínokat mérne rám. Amint véget ér zihálva dőlök el és próbálok eszméletemnél maradni.
    Zene: Fire and fury | @ |Ruházat:Ezt viselem ma
    avatar
    Malcolm Redway

    Faj : Démon
    Rang : Háború démona
    Tartózkodási hely : Világ
    Kor : 2016
    Foglalkozás : Üzletember

    Re: Highbridge Park

    on Kedd Nov. 24 2015, 18:42




    Loraline

    és ©

    Malcolm

    A szenvedése látványa mást már rég sajnálatra, gyötrelemre késztetne, én valahogy mégis közönnyel szemlélem. Szemlélem, igen. Ritka látvány egy mennybéli effajta kínlódását látni. Esdeklésére azonban a testvéri érzések, melyeket csak ő képes éleszteni bennem, fellobbannak, s arra késztetnek, hogy segítsek rajta. Ő az egyetlen, aki képes arra rávenni egyáltalán, hogy ilyesmit tegyek. Ahogy kiejti a nevem, megint csak mosoly költözik arcomra. Érzem félelmének s szenvedésének bódító illatát, aurámmal szinte felzabálom látványt, s esdeklését. Teste remegése üdítő emlékeket idéz bennem. A hullák utolsó vonaglásai sejlenek fel emlékeimben, de persze az ő remegése sokkalta... ártatlanabb. Elemelem fekete szemeim a szempárjáról, s nem is foglalkozom a könnyeivel, elcsukló hangjával. A vigaszt nem tőlem kapja, csak az erősítést, de persze a tetteim eredménye, ténykedéseim, s természetem okozta károk mind megviselik az ő lelkét. Ő tanúsítja mindazt a bűnbánatot, amit nekem kéne, de démonként sosem fogok, hisz hiányzik belőlem ez az érzés. Ő szenvedi el a lélek gyötrelmeit, mind, amit én hozok a világra. Persze mindettől válik erősebbé, hisz megtanulta már. Különben nem lenne képes szembeszállni velem, s rávenni az embereket arra, hogy őt válasszák, s ne engem. Persze, ennyi év kihagyás után nehéz lesz visszarázódnia, de mindig is sikerült neki. Azonban az emberek lelke mocsoktól bűzös, s nem lesz könnyű dolga, hogy ezt a mocskot, melyet én elmélyítek a lelkekben kitisztítsa. A kiesett golyó vértől mocskosan hullik a fűbe, s ekkor maradék erejével ellök magától. Amennyire csak lehet, elhátrálok tőle. A démonok ingerült dühe bennem is felvillan, s a természetem ősi vészjelzője szól, hogy talán nem most kéne itt ólálkodni. Fekete szemeim még egy utolsó pillantást vetnek a női testre, mielőtt az lángra kap, majd elfordítom tekintetem, kezemmel takarom el a mennyei fényt. Még így is úgy érzem, mintha égni kezdene közvetlen előttem egy hatalmas kazán, amibe ha belelökne valaki, ott fogok kínok kínjával megdögleni. Sikítása megtöri a természet csendjét, ám amilyen hirtelen történik minden, úgy is múlik el.
    Közelebb lépve, újra letérdelek mellé. Még egy darabig nem érek hozzá, csak akkor, amikor már bizonyos vagyok abban, nem okozna se ő bennem, se én benne nagyobb kárt, akár csak egy érintéssel is. A kabátot köré csavarva, óvatosan veszem fel karjaimba.
    - Pihenned kell. Haza megyünk. - suttogom, s újra rá mosolygok. Ám ebben már se gonoszság, se gúny... csak színtiszta öröm lakozik, mert igen... újra látom a kishúgomat.



    avatar
    Loraline Firestone

    Faj : Angyal
    Rang : Kerub - Uriel - A Teremtő az én Fényem
    Tartózkodási hely : Amerre küldenek
    Kor : 2002
    Foglalkozás : Béketeremtés

    Re: Highbridge Park

    on Kedd Nov. 24 2015, 20:39

    Malcolm & Lora
    Save me, brother


    Ahogy hallom valaki érkeztét, felkészülök, hogy talán itt ér utol a végzetem, valaki olyan talál meg, aki nem lesz olyan segítőkész. Sebesülten és frissen érkezetten nem vagyok túlzottan ura az angyali erőmnek és érzékelésemnek, nem tudom megvédeni magam  vagy megmondani, ki érkezett, mit akar. Valamiért akkor sem nyugszom meg teljesen, amikor a bátyámat látom felbukkanni az ágak közül, talán még jobban megijedek a tekintetétől. Nincsenek illúzióim vele kapcsolatban, pontosan tudom, hogy nem a két szép szememért és a csinos testemért hajlandó egyáltalán életben hagyni. Már akkor megölhetett volna, ott a csatatéren, mikor először találkoztunk és nem lenne, ami megállítaná a tervei véghezvitelében. Egyedül én akadályozom őt és mégis a testvéreként szeret. Ha már itt tartunk azt sem értem, én miért nem teszem vele ugyanezt, de a mennyben nem érek rá ezen gondolkozni, a Földön meg az emberi test mindig összekavarja és felerősíti az érzelmeimet. Örök körforgás a miénk, amolyan se vele, se nélküle a kapcsolatunk. Háború nélkül nincs mihez mérni a béke nyugalmát és viszont.  Tudom, hogy most is éppen mennyire élvezi, hogy szenvedek, minden ellenére, de ezért nem hibáztatom. A démon az démon marad, még ha egy angyallal is barátkozik. Meggyógyítja a golyó ütötte sebemet, de ezzel nem a legjobbat tette számomra, a démoni energiája ugyanazt a hatást váltja ki, mint halandókban az fertőzés. Megemelt hőmérséklettel igyekszik megölni az idegen testet a szervezet, ami az én esetemben a mennyei tűz. Figyelmeztetem a veszélyre, még meg is próbálom távol tartani magamtól és reménykedem, hogy elég messze tud tőlem kerülni, hogy ne essen baja. Felüvöltök, amint elkezdődik, de szerencsémre nem tart soká. Ha egy pillanattal is tovább kell kiállnom, biztosan elvesztettem volna az eszméletem. Nem lép hozzám közelebb, nem ér hozzám, amit magamban megköszönök. Nem tudom, mit reagált volna a lényemben létező tűz, ha azonnal próbált volna ismét megérinteni. Ha akarnék se tudnék ellenállni a testvéremnek, ahogy felkarol a földről, maradék erőmmel megmarkolom az ingét ezzel egy véres tenyérnyomot hagyja mellkasa közepén. Hálásan fogadom a kabátot és az ölelését, észre se vettem, mennyire fázom, mélyen lélegzem be bőrének ismerős jellegzetes puskapor és égő fa illatát.
    -Vigyél el innen -lehelem mielőtt elájulnék a kimerültségtől a karjai között.
    Zene: Hate it when you see me cry | @ |Ruházat:Ezt viselem ma

    Re: Highbridge Park

    on Vas. Jan. 15 2017, 21:07


      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:16