Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Terasz - Jackson lakás
by Dorian M. Montgomery Today at 19:46

» Nappali
by Nathaniel Montgomery Today at 19:33

» Zöld szalon
by Richard Lucius Warren Today at 19:08

» Sheridan Hotel
by Camilla Wander Today at 17:26

» Great Kills Park
by Camilla Wander Today at 16:25

» Botanikai Kert
by Richard Lucius Warren Yesterday at 23:31

» Fort Tyron Park
by Noel Wyard Yesterday at 22:57

» Tárgyaló
by Raul Dessauge Yesterday at 21:12

» Will apartmanja
by Noel Wyard Yesterday at 20:04

» Ethan és Marcus lakosztálya
by Ethan Keon O'Brien Pént. Júl. 20 2018, 23:20

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Central Park - North Woods

    Share

    Central Park - North Woods

    on Szomb. Okt. 03 2015, 23:34



    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Szomb. Nov. 14 2015, 00:19

    Sam to Lottie ©


    *Furcsa számomra ez a hely, vagy talán nem is a hely, hanem a test. Elszoktam tőle. Amíg védencemmel voltam, egészen megszoktam és megszerettem, hogy pusztán a testetlen hang vagyok vele, mellette, olyasvalaki, akit senki nem lát, s épp ezért gond nélkül követhetem minden egyes lépését. Fel nem foghatom, más őrangyalok miért őrzik meg testüket, ezt a semmire sem jó húsburkot... szemem elé emelem kezem, hogy aztán le is ejtsem magam mellé. A hosszú ujjak, az óvatlan mozdulatokra megroppanó ízületek, a sápadt bőrön végighúzódó, halvány árkok idegenek nekem. Hátralesek, és arcomat a puha, fehér tollakba simítom. Az egyetlen, amit magaménak érzek a testen, a szárnyam, ám tudom, hogy itt azért nem rohangálhatok énem valódi felének megmutatásával. Az egy dolog, hogy a halandó szemek előtti lebukás nem vetne rám jó fényt. A fontosabb indok pedig: nem akarom, hogy angyali létem ezen bizonyítékainak, megnyugvásom letéteményeseinek bármi baja essen, márpedig látható és érinthető formájukban ugyanúgy kárt lehet tenni bennük, mint a test bármely másik porcikájában. A gondolatra bizseregni kezd a lapockám, szinte érzem a szárnyaim tövében a tűzzel égető szorítást, s minden izmom megfeszül, ahogy várom a gyomorforgató reccsenést, a szakadó izmok és inak cuppanásának hangját... hogy aztán felpattanjon a szemem, amit önkéntelenül szorítottam össze, s visszazökkenjek a valóságba egy pillanat alatt. Nekitántorodom az egyik fának, s hevesen kapkodok levegő után, miközben a növény jótékony támasztékát segítségül hívva próbálom rendezni gondolataim. Muszáj lenne tisztán tartanom a fejem ezektől a démoni illúzióktól, de úgy tűnik, minden erőfeszítésem sem elég, hogy rám ne törjenek olykor. És Istenemre, annyira, annyira valóságosak! Hogy is lehetnék biztos benne, hogy...*
    *Megrázom a fejem, hevesen, aztán még egyszer. Nem kételkedhetek. Az nem lenne éppen... angyali. Kinyitom a szemem, hogy az égre nézzek, még ha el is takarják előlem a lombok, de elég, ha elképzelem a rám sugárzó áldást, amely melegebb, mint a nyári verőfény délen, simogatóbb, mint egy anya érintése gyermekén. Érzem, s hagyom, hogy áthasson, míg heves szívverésem a lassú folyók méltóságos hullámverésére nem csitul, s lelkem olyan rezdületlenné nem válik, mint tükörsima tófelszín szélcsendes napon. Akkor hálaszót suttogok, s ellököm magam a fától, hogy tovább sétáljak a magamnak kijelölt irányba. Sosem jártam még New Yorkban, amelynek egy távolabbi pontján materializálódtam, kissé elvétve a célt (bár ha a földfelszín egészét nézzük, egész jól sikerült belőni, de azért ezt még gyakorolnom kellene), hát eszemben sincs szárnyat bontva lerövidíteni az utazást. Tudom, hogy az Intézet felé tartok, már amikor átkeltem a folyón, éreztem, hogy közeledem hozzá - az ilyesmi valahogy benne van a levegőben. Hogy oda tartok-e, tényleg, vagy másfelé fordulok majd, azt nem tudom. Egyvalami azonban biztos: helyes az irány, s Charlotte-hoz vezet majd, hiszen a lelkünket összekötő ezüstfonál feszessége minden egyes lépéssel gyengült, már nem akarja kitépni a helyéről a mellkasom, de még mindig messze vagyok, túl messze ahhoz, hogy végezzem a feladatomat. Nem baj. Sétálok tovább rendületlenül, már eltűntek az égről az érkezésemkor ott ragyogó csillagok, most napfény árasztja el a bőröm a ritkuló lombok között. Egészen addig, amíg legnagyobb megdöbbenésemre a lábam össze nem csuklik alattam. Csodálkozva fordítom magamra a figyelmem, s végre észreveszem, testem mennyire megviselte menetelésem, váratlanul rohan le a sokféle sajgás és fájdalom, s halk kiáltásomat elnyelik a növények. Nem is tudom hirtelen, a talpamon szúrt és vágott sebek, a fejem hasogatása, vagy a gyomromat marcangoló rettenet a legrosszabb. Hunyorogva próbálok rájönni, mi a probléma, s akkor végre visszaemlékszem. Emberi test. Annak minden szükségletével. Ivás, evés, alvás... Fáradtan sóhajtok, törökülésbe tornászom magam - a kimerült szervezet legalábbis valóságos tornamutatványként éli meg -, térdemre helyezem a tenyerem, s szememet lehunyva ismét fohászkodásba fogok. Nincs nálam étel vagy ital, de biztosra veszem, hogy egy darabig alternatív energiaforrásokon is el tudok majd tengődni. Addig legalábbis, amíg meg nem találom Charlotte-ot, s utána foglalkozhatok magammal, bizonyára nem sok idő már, hiszen érzékelésem peremén szinte már ott remeg a jelenléte, csak egy kicsit kellett volna tovább bírnom... mindegy.*
    *Ha megölnének, sem tudnám megmondani, mennyi idő telik el, de nem tartanám soknak, hiszen a hasam még mindig korog, s a fejem is nehéz kissé, ám már nem akar leteríteni a fájdalom, csupán általános rosszulléttel küszködöm, amikor kizökkent az, hogy teljesen eltűnik a húzás, mi egészen eddig birizgált. Felpillantok, nem is készültem fel rá teljesen, s ott van. A szívem vágtatni kezd, hiszen ismerem, de még mennyire jól ismerem! Arcomon kisfiús mosoly ragyog fel, s ebben a gesztusban átfénylik valamennyi angyali melegségemből. Felállok, lassan és megfontoltan, nem szeretnék több kárt tenni testemben, főleg nem előtte, de nem veszem le róla a szemem, s őrző energiám is kinyúlik felé, hogy bársonypuhán bebugyolálja a hatalmamba, s egyben felmérhessem állapotát.*
    - Charlotte *szólítom meg, halk a hangom, de tiszta, akár a tengerszem; közepesen mély és megnyugtató. Fel kell ismernie. Remélem, hogy felismeri... remélem, hogy emlékszik rám. Hisz annyit hallhatott! Vagy elfeledtettek vele? Nem tudom, mi történt, miután eltűntem mellőle. Ha velem ezt művelte az az átkozott démon, mire lehetett képes vele? Cikázik bennem a feszültség, szinte kisülök tőle.* - Kiscsillag *teszem hozzá a becézetet, amin rajtam kívül senki nem szólította, s ami tőlem is inkább szólt angyali felének, mint az emberinek. Kissé bizonytalanul fürkészem, várom, hogy ő lépjen valamit. Ha kiderül számomra, mi a helyzet vele, akkor tudok alkalmazkodni. Most fordul meg először a fejemben, vajon ő mit láthat, miután én végignéztem, ahogy kislányból felnőtt nővé cseperedik... ennyi együtt töltött idő után nem első benyomás lesz ez, de mégis az első alkalom, hogy testet öltve lát. Végigpillantok magamon, mezíttalpas gyaloglásomnak hála kisebesedett a lábam, s az egyszerű fehér pamutnadrágom elpiszkolódott, fűfoltos anyagába bogáncs és levelek tapadtak. A hasonló alapszínű pólóm viszonylag épebben úszta meg, de azért azon is látszik, hogy nem frissen rántottak elő a skatulyából, a félhosszú, göndör, pihés hajam kócáról nem is beszélve. Elfojtok egy grimaszt. Végtére Charlotte nem olyan felszínes, hogy ez bármit jelentsen. Legalábbis... nem volt olyan felszínes. Mennyi idő telhetett el? Mióta van itt? Mióta nem láttam? Az idő még mindig megfoghatatlan számomra. Megköszörülöm a torkom, ha ő habozna megszólalni.* - Kerestelek *jegyzem meg, de nem lépek felé. Még nem.*


    “Minden egyes ember, akivel találkozom, feljebbvaló nálam valamiben. Így hát tanulok tőle.” (Emerson)

    Louder than words

    Words: 990

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Csüt. Nov. 19 2015, 22:04

    To: Samuel, alias Hang


    Magány a társam, már napok óta de nem bánom, mert magam választottam ezt az életformát jelenleg. Az intézet falai között pedig folytonosságról még senki nem hallott, jönnek mennek a vadászok, eltöltenek egy pár napot, hetet, hónapot, aztán mennek tovább mintha mi sem történt volna. Nem bánom, mert legalább cserélődik a társaság is, és nem lesz unalmas az élet a falak között, ám nekem most nem erre van szükségem. Kifelé indulok, a szabadba, hiszen szép időnk van, és járni akarok, kiszellőztetni a fejem, és kideríteni hogy mégis hová lett az az átkozott Hang a fejemből. Nem olyan értelemben, hiszen szeretem valamennyire, és a tanácsait, de eltűnt és most átkozom hogy nincs aki tanácsot adna és velem lenne ha éppen valami önfejűségbe keverném magam. Szinte várom hogy olykor megszólaljon, és mivel nem teszi, még szilajabb ellenfele vagyok bárkinek aki elég ostoba hozzá, hogy belém kössön. Fekete nadrág, kényelmes csizma, és egy fehér atléta, meg egy könnyű dzseki, ez a mai napi szerelésem, amiben a természetjárást terveztem, az edzés után. Mert azt nem hagyom ki, az a legfontosabb, minden perc lehet az utolsó, készen kell állnom, az izmaim nem ernyedhetnek el, és nem lustálkodhatok.

    Elhagyom az intézetet és alapos séta után érek el a central park egyik részébe, ahol reményeim szerint senki nem fog zavarni. Élvezem a levegő viszonylagos tisztaságát, és azt hogy embernek néznek, elmennek mellettem, és meg sem állnak, nem néznek furcsán. Az árnyas fák lombai alatt menedéket találok a tűző nap elől is, és amikor az egyik apróbb ösvény felé indulnék megtorpanok. Valami... valamit érzek, de mi lehet ez? Olyan mintha húzna, mintha valami... valaki. Megszólít és felé nézek, ki lehet? A fa mellett koszosan, rongyosan, a nevemen szólít. A hangja... a Hangja. Ő lenne? De hát lehetséges ez egyáltalán? Megdöbbenve állok, ahogy a becenevem mondja, ezt senki nem ismerheti, fennhangon soha nem neveztek így, még a szüleim sem.
    - Te vagy az! - jelentem ki halkan, talán nem is hallani, de szürkés szemeim elkerekednek és a megdöbbenés egész lényemen látszik, ahogy pár tétova lépést teszek felé, és alaposabban megnézem. Embernek túlságosan... tökéletes lenne. Az arca túl sima, hogy egyszerű húszéves mundane legyen, de mégis ez az alak, miért van most alakja ha eddig nem volt? Közel érek, és megállok nem sokkal előtte. Hitetlenkedve nyújtom ki a kezem, azt gondolván hogy egy káprázat csupán, egy démon valami aljas csapdája amibe éppen belesétálni készülök, de a kezem szilárd anyagot tapint. Húst és bőrt.
    - Édes istenem.... - hűlök el ahogy realizálom, hogy ez itt az igazság, és ő valódi. Valódi! Mit sem törődve az állapotával átkarolom és magamhoz szorítom, amit sokszor megtettem volna már, ha nem lett volna egy testetlen hang a fejemben mindvégig.
    - Megtaláltál! - válaszolom ahogy elengedem, és ellépek tőle.
    - Ugye tudod, hogy tartozol egy alapos magyarázattal? - húzom össze a szemeim.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Csüt. Nov. 19 2015, 22:57

    Sam to Lottie ©


    *Elnézem a lány alakját, és részben választ kapok egy korábbi kérdésre. Egészen más dolog emberi, halandó, testbe zárt szemmel nézni valakit, mint önvalómban, e szűrő nélkül. Egészen... megszédít az élmény. Vajon ha nem vetem le a burkot, mindig ilyen lett volna? Vagy ez csupán az újdonság varázsa? Tele vagyok kérdésekkel, miket nem tehetek fel senkinek, magamnak kell rájönnöm a válaszokra. Egyesek azt hiszik, az angyalok mindentudók. Hát, erre az elképzelésre én személy szerint csak röhögni tudnék. Bizonyára akadnak közöttünk, akiket több, vagy akár szinte minden tudással megáldottak, de én aligha tartozom közéjük. Még saját létezésem is titokként terül elém, nemhogy másoké... Figyelem a szemeit, miközben köré fonódik az erőm, óvón és védőn, meleg takaróként. Érzi, biztosra veszem, látom rajta... és nem lehet rossz érzés neki sem. Ahogy engem is lényem legmélyéig megnyugtat. Nincs ebben semmi meglepő, ez a feladatom. A védelme. A lelkéé... és a testéé is. Ez a tudat, ez a bizonyosság az, amit soha, semmikor nem kérdőjeleznék meg. A feladatom, a küldetésem mibenléte olyan fényes tudásként világított bennem mindig is, mint semmi más. Hiszen Charlotte a puszta létem értelme, akkor hívtak elő a nemlétből, amikor ő is megjelent a világok köreiben, s úgy sejtem, akkor fogok elenyészni is, amikor ő. Ha nem kapok újabb feladatot... de az már nem lenne ugyanilyen, nem lenne ugyanez. Nem tudom elképzelni, hogy valaha mást is védhetnék, mint őt. Az övével fonódott össze a sorsom és a lelkem, hogy lehetne ezt semmissé tenni? Hogy lehetne ezt elfelejteni? Ha ő elveszne, azzal az én lényegem zöme is a feledésbe hullana. Bárcsak tudnám, mit gondol! Ám a belőle áradó gondolathullámokat, melyeket testetlenül még csak-csak felfogtam valamelyest, a testi érzékelés csapdájába zárva teljesen elveszítettem. Képtelen vagyok rendesen belé látni, csupán azokra a jelzésekre támaszkodhatok, melyeket az ő fizikai valója közvetít felém. Szánalmasan szegényes egy magamfajtának... csak azért nem torzul keserű grimaszba az arcom, mert tartanék tőle, hogy nem értené okát s esetleg magára venné. Még ilyen aprósággal sem akarok neki kellemetlenséget okozni. Ellentétes lenne a feladatommal, én pedig a feladatom vagyok, tehát önmagamat tagadnám meg, ha bármi rosszat okoznék neki...
    A neve nem használ túl sokat, ám a becézet, a közös titkunk, az már nagyon is. Most először alaposabban is megnézem magamnak, nem csak a szemét, amire eddig koncentráltam. Nem látszik nagyon elveszettnek nélkülem - egyszerre mar belém az irracionális féltékenység és az olvadó megkönnyebbülés -, ugyanakkor kissé nyúzottnak tűnik, vagy inkább... űzöttnek? Azonnal ébred bennem a féltés, meg akarom tudni, mi okozza ezt benne, hogy elháríthassam. Akaratlanul, óvatlanul lépek közelebb hozzá, s nem a józan ész állít meg, hanem a talpamba nyilalló fájdalom, amitől ideges rángás fut végig a vonásaimon. Mihamarabb formába kell hoznom ezt a testet. Ha ezek a kellemetlen fizikai érzetek lassítanak le, akkor hogyan tudnám hatékonyan megvédeni Charlotte-ot? Bosszantó, hogy mostantól oda kell figyelnem erre is... nem akarok magammal foglalkozni, de muszáj lesz. A hatékonyságom érdekében.
    - Én - bólintok határozatlanul, s kissé rekedtesnek hallom hangom. Vajon mi okozza, szalad át a fejemen a kérdés, de nem érek rá ilyesmivel foglalkozni. Amikor felém lép, én is ezt teszem, aztán ahogy megtorpan, leutáznom azt is, nem akarom, nem merem túl hirtelen lerohanni. Nincs róla tudomásom, hisz annyi mindent nem tudok még én sem testemről, például hogy ahogy elhagytam a lombok árnyékát, változott a szemem színe. A korábbi zöldes helyett a kék ég alatt felvette annak kékjét: azt a fényt tükrözve, amit kapott. Hiszen az őrangyalokat leginkább a tükrökhöz lehetne hasonlítani... önmagunkban semmik vagyunk. Kell a fény, és kell a védettünk, hogy értelme legyen létünknek. Ő pedig összeszedi a bátorságát, bezárja a távolságot, ahogyan én nem mertem: le kell hunynom a szemem, amikor bőrömön érzem az ujjait. Sosem érintett senki korábban, hát szinte csillagszóróként szikrázik tudatomban az élmény, nem tudom elfojtani a mosolyt, amit okoz. Még egy érv a test mellett, jegyzem meg magamnak. Éteri formámban fel sem merült bennem, hogy bármit veszítenék azzal, hogy csak a lelkét érinthetem, testét nem. De ez... teljesen más. Másképpen jó. Kipattan a szemem, ahogy Urunkat emlegeti - reflex, hiszen az Ő nevét hiába szádra ne vedd, s már-már figyelmeztetném is erre, de aztán visszanyelem. Nem fogom elrontani ilyen kicsinyes feddéssel a találkozásunkat, nem én! Lesz rá időnk bőven... remélhetőleg. Az utolsó pillanatban tárom ki a karom, hogy méltóképpen fogadjam az ölelését, arcomat a vállába temetem, és legszívesebben megállítanám az időt. El sem tudtam képzelni... legszívesebben a szárnyammal is betakarnám, és még azt is kevésnek érezném, de az emberek világában vagyunk, nem tehetem meg. Ez így is több, mint amit valaha elképzelhetőnek tartottam...
    - Mindig megtalállak - nézek rá komolyan, ahogy ellép mellőlem, hagyom, nem marasztalom. Lehet, hogy én vagyok az angyal, de kettőnk kapcsolatát nem én diktálom, s jogában áll eldönteni, mennyit kér belőlem. Persze, nekem meg jogomban áll nem törődni a döntésével, de ezzel ráérek akkor, ha a biztonsága lesz a kérdés. - Magyarázattal? - hökkenek meg. Arcomon egy pillanatra átszalad a sebzett kétely, ahogy felidézem a találkozásunkhoz vezető legfőbb eseményt, az illúziót felkavaró démont, szemem tükre sötétedik egy kicsit, már nem az a fényes ég-árnyalat, inkább mint egy mélykék, halványan csillogó selyem színe. Aztán ugyanilyen gyorsan össze is kapom magam, s csupán az értetlenség marad az arcomon. Nem azért, mintha elrejteném a többit, nem, a színészet nem olyasmi, amire - egyelőre - képes vagyok. De az érzelmeimet rendszabályozni és mederbe terelni nem tartozik a nehéz feladatok közé. És persze tényleg nem értem, mit akar közölni... - Milyen magyarázatra gondolsz egészen pontosan? - kérdezek rá, s remélhetőleg ezt még sokat fogom tenni a közeli s távoli jövőben.*


    “this is my life
    its not what it was before
    all these feelings i've shared”

    Staind - So Far Away

    Words: 906

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Csüt. Dec. 03 2015, 23:50

    Ez annyira elképesztő. Nem vagyok benne biztos, hogy nem álmodok, és ez itt tényleg az a hang, aki eddig beszélt hozzám, de a hangja, ugyanaz, ezt a tónust ezer közül is felismerném, annyit hallotta már, képtelen lennék elvéteni. De mégis mit keres itt, és így. Mi ez az alak? Eddig is volt neki csak nem használta vagy mégis mi erre a magyarázat? Tudni akarom.
    Ahogy végigmérem, felmérem hogy fest, nem túl jól, mint valami hajléktalan, de egyáltalán ez hogy lehet? Össze is vonom a szemöldököm, de nincs bennem elutasítás, hiszen valami idevezetett hozzá, mintha valahol mélyen legbelül tudtam volna hogy ide kell jönnöm, és itt találkozom vele, aztán meg ki tudja? Nem vagyok benne biztos, mindenesetre ahogy felém lép, olyan furcsa kifejezés költözik az arcára, mintha nem lenne minden rendben, mintha a teste.... nem is az övé lenne, és még csak ismerkedne vele. Ez megmagyarázná hogy miért ilyen lerongyolódott, de... ez sem indokolja a jelenlétét. Mindenesetre engedek az első ösztönömnek és átölelem, ahogy hozzám simul a teste, olyan ismerős, jól eső érzés, mintha... mindig is ezt kellett volna tennem, átkarolnom, hozzábújni. A felismerésre elhúzódom, ezek nem az én gondolataim! Én sosem voltam ennyire gyenge, hogy másra kelljen támaszkodnom.
    - Miért? - kérdezem, de ez a kérdés sok mindenre lehet vonatkozó, bár leginkább az érdekelne hogy mi ez a test és miért nem említette soha hogy ő igazi? Hogyan tudott a fejemben lenni ha egyszer...
    - Igen magyarázattal. Meg kell magyaráznod ezt az egészet. Miért van tested? Hogyan beszélhettél a fejemben amikor itt állsz előttem? - kérdezem ahogy alaposan végigmérem még egyszer, mintha nem hinnék a szememnek, hogy mindez valóság. De olyan jó érzés volt átölelni, mintha... felmelegedtem volna, és jól esett, ami megijeszt engem. Ez az érzés... mi ez?
    - Ez... agyrém. Hogy lehetsz itt, ki vagy te? Mi vagy te? - akadok fent a következő problémán, nem hiszem hogy ember, de mi más lehetne? Bundás biztosan nem, a démon kizárva akkor már levágtam volna. Más vadász nem tud másik fejében évekig kirándulni és albérlő lenni. Hátrább lépek, és veszek két mély levegőt. Még mindig nem fogtam fel teljesen, és a szemeim is kicsit kerekebbek lehetnek mint szoktak.
    - Szóval, kezdd el - szedem össze magam és a hidegvérem, hogy végre meg tudjam mi a jóisten zajlik itt.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Pént. Dec. 04 2015, 16:00

    Sam to Lottie ©


    *Figyelem most az arckifejezését, bosszankodom, amiért nem értem az okokat mögötte, s úgy áraszt el a segíteni vágyás érzése, mint homokos tengerpartot a felcsapó, áradásszerű hullám, ami elől nincs menekvés, fel kell feküdni rá, vagy belefulladni. Megint emeli a kezem önkéntelenül is az érzés, hogy aztán tehetetlenül, alkalmatlanságom teljes tudatában hullajtsa vissza az oldalam mellé. Ismét úgy érzem, el fogok bukni, mert nem tudom kitalálni, mit is kellene tennem pontosan. Ki mondta, hogy egy angyal nem fél? De ez nem az a pillanat, amikor utat engedhetnék ennek az érzésnek.
    - Mert az a dolgom, hogy megtaláljalak - viszonzom a tekintetét békésen. A nyers modor mást talán elrémisztene, de számomra még nehezen értelmezhetőek az emberi hangulat-kinyilvánítások, így nincs is tudomásom róla, de ha lenne, akkor se izgatna fel túlzottan, hiszen mégiscsak ismerem Lottie-t, testestül-lelkestül, és tisztában vagyok vele, mennyivel több ő, mint az a kemény felszín, mit láttatni enged önmagából. Ha nem így lenne, nem én lennék a védelmezője. A kérdést pedig nem komplikáltam túl, válaszoltam arra, amire kimondva vonatkozott, mintha nem is érteném a mögöttes tartalmakat, további kíváncsiságot. Ami jogos ugyan, de nem vagyok benne biztos, mennyit ildomos megosztanom egyelőre... szívem szerint mindent. Talán az lesz a legjobb. Vagy a legrosszabb. De nem derül ki, amíg ki nem próbálom, nem igaz?
    Ingatom a fejem. - Azt kell hinnem, hogy a test a normális állapot, és a testetlenség volt a különleges... Akkor miért is emiatt kellene magyarázkodnom? - csipkelődöm bujkáló mosollyal. Javítja is a kérdését rögtön. - Asztrális kivetítéssel. Amennyire tudom, ez a fajtámnak mindennapos gyakorlat - vonok vállat. Jó, hát statisztikám nincs, de ha én képes vagyok rá, akkor nyilván mindenki más is. Az őrangyalok ereje nem sok mindenben különbözik egymástól, végtére miért kapnánk más adottságokat ugyanahhoz a feladathoz? Hiszen a hatékonyság a cél, ahhoz pedig kikristályosodhatott már az idők kezdetén a legcélszerűbb arzenál. - Aztán visszatértem a testembe, és így már nem tudok beszélni a fejedben. Egyszerű, nem? - bámulok rá vidáman, aztán ölelem magamhoz szorosan. De csak amíg maradni akar. Ami nem hosszú idő, nyilvánvalóan. Meg is lepődtem volna, ha ilyen egyszerű a dolgom...
    - Ugyan, Kiscsillag! Árnyvadász vagy, aki napi rutinnal pusztít démonokat és reguláz meg rosszalkodó tündéreket. Miért pont ez lenne az agyrém? - kuncogok fel, kissé hitetlenül. Egy mundane-től törvényszerű lenne, hogy kissé szkeptikusan fogadja a jelenlétem, de ő, aki e világ millió csodáját és borzalmát fogadja be egész életében? Ez azért meglepő. És hogy nem jött rá eddig is... ha tudtam volna, hogy ilyen kétségei vannak kilétemet illetően, hamarabb is felvilágosíthattam volna, de most már későn jön a gondolat. Persze jobb későn, mint soha... körülpillantok. Alig vannak körülöttünk, bár a Central Park sohasem néptelen, de nem is a sűrűjében tanyázunk. - Nálad van az irónod? - Költői kérdés, tudom, hogy egy lépést sem tesz nélküle. - Rejtsd el magad a halandó tekintetek elől, kérlek! - Egyszerűbb a dolgom, ha csak saját jelenlétem kell elkendőznöm. Ha megteszi, amire kértem, én is felhúzom a saját rejtőzésemet, aztán lépek egyet hátra és lehunyom a szemem, de csak egy pillanatra. Olyan simán és magától értetődően váltok alakot, ahogy más a kezét vagy a lábát mozdítja meg. Mire ismét ránézek, már kibontottam szárnyaim (van vagy másfél méter fesztávolságuk), bőröm pedig a Mennyei Tűztől fénylik, már ahol látni engedi a páncél. - Ez vagyok, Charlotte - tekintek rá, pillantásom is arany tűzben ég, s a mosolyomra ránézni is békés érzés. - Az vagyok, aki veled született és veled hal, akire léted őrzését bízták, aki a föléd nyújtott kéz és az eléd állított vért, az vagyok, aki mindig is voltam és mindig is leszek - adok (szerintem) teljes körű választ, már ha hagy rá lehetőséget. Teszek felé egy lépést - sehol a korábbi bizonytalanság vagy fájdalom, s felé rebbentem szárnyaim, hogy melegüket érezze, ha hagyja, kezem is nyújtom, de neki kell megfognia, elfogadnia. Én csak a lehetőség vagyok, csupa mosoly és szeretet és elfogadás, nincs is más vágyam, mint őt békéssé és boldoggá tenni, biztonságban tartani. Hiszen ez a létezésem egyetlen értelme és célja.*


    “this is my life
    its not what it was before
    all these feelings i've shared”

    Staind - So Far Away

    Words: 663

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Pént. Dec. 25 2015, 20:48

    Samuel & Lotte@
    “Can you stay with me? ”







    Nem tudom miért döbbenek meg ennyire, hiszen árnyvadász énemmel tudom, hogy létezik az ilyesmi, de mégis, talán az hogy ez pont velem történik meg, nem tudom, annyira irreális az egész és meg is zavar. Bele sem gondoltam eddig, hogy a Hang, akár testben is eljöhet hozzám, és nem csak testetlen entitásként fog kísérni utamon. Most pedig, itt áll előttem, és az arcomon szerintem érzelmek egész skálája sorakozik fel, de vajon mennyit ismer fel ebből egy angyal, aki eddig csak belülről látott engem? Jobban ismeri a belsőmet, mint bárki más, vagy jobban mint én magam.
    - Az a dolgod? Őrangyal vagy - kérdezem, aztán ki is következtetem a választ az alapján amit mond. Miért nekem lett rendelve, miért voltam én olyan különleges vagy más, hogy mellém került az őrangyal? Érdekes mindenesetre, el sem mertem volna képzelni hogy ez lehet a magyarázata annak hogy miért csak a fejemben volt a hang eddig.
    - Szóval csak asztrális kivetítésként becuccoltál a fejemben, és csesztél közölni hogy igazából ki is vagy és mit akarsz. Végül is még a nevedet sem árultad el amíg bennem laktál... - morgolódok kicsit, de nem rosszindulatúan, inkább olyan hitetlenkedő módon, de végül is a mosolyom visszatér, hiszen valljuk be, azaz valljam be, hiányzott végső soron.
    - Miért most? Tudod milyen űrt hagytál? Nem értettem, miért nem beszélsz hozzám többé, és nem figyelmeztetsz az ostobaságaimra... - sóhajtok fel, mert ha ez a természetes állapota akkor érthető de ettől még nem érzem magam jobban jelenleg.
    - Én... nem tudom. Egyszerűen csak sosem hittem volna hogy érek annyit hogy őrangyalom legyen, aki Hangnak álcázza magát a fejemben és... hirtelen ért az infó, ennyi az egész - magyarázom, de hogy neki vagy magamnak az megint más kérdés. Nem tudom, és már megzavarodtam teljesen. A kérdésére úgy nézek rá mintha most jöttem volna le a falvédőről, még szép hogy nálam, mosdóba sem egyek ki nélküle.
    - Még szép, sehová nem megyek nélküle - húzom elő, és a rejtőzés rúnáját, rajzolom a karomra, ez eltűnik majd egy idő után, és mindig újra kell rajzolnom, de mit bánom én? Nem ezen fog múlni semmi, így elrejtőzöm a halandó szemek elől, és várakozva pillantok az angyalra. Nem tudom mire gondolhat vagy mit akar tenni, de ami ezután következik, arra talán még én sem készültem fel, sosem láttam még angyalt, nemhogy... nem hogy...így. Elképedve figyelem, ahogy kiterjeszti a szárnyait, amik közt lazán megvan a másfél méter és egyszerűen minden kételyem eltűnik, mintha kisimulna a világ, és valahogy olyan békés érzetem támad.
    - Egek.... - pislogok meredten hiszen a mennyei tűzről már sokat hallottam, de aligha tudhattam hogy ez ilyen... gyönyörű és csodálatos. Nagy a késztetés hogy közelebb menjek és megérintsem, de nem tudom mennyi biztonságos, így inkább megtorpanok a két mozdulat között.
    - Szabad? - utalok a szárnyaira.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Vas. Jan. 03 2016, 21:49

    Sam to Lottie ©


    *Sok mindent kell még (újra?) megtanulnom. Bár eredetileg testemmel együtt küldtek az őrizésére, így feltételezem, hogy hajdan tudtam kezelni ezt és mindazt, ami jár vele, szinte rögtön ledobtam a fizikai formát, így már nem is igazán emlékszem, milyen volt annak idején hordani. Ez volt az, vagy egy másik? Nem is érdekel túlzottan, bármelyik is az igazság, nekem mindenképpen terhemre van, de eddig szeghettem szabályt, már nincs más választásom, mint hordani a testburkot, ha a Földre lépek. Márpedig az elképzelhetetlen, hogy ne tegyem, hiszen itt van a védencem, és inkább a megsemmisülés, mint az ő elhagyása!
    - Természetesen - mosolygok, magától értetődő, mi más lennék? Persze ha belegondolnék, akkor nyilvánvaló lenne, hogy számára miért nem olyan egyszerűen megemészthető információ ez, de nem gondolok bele.
    - De hát elárultam! - tiltakozom döbbenten, aztán homlokráncolva belegondolok. - Vagy csak akartam? - Ha az ember pusztán gondolat maga is, elég nehéz elválasztania azt, amit magában gondol attól, amit a másik számára is hallhatóan gondol. Lehet, hogy tényleg nem tudattam vele a nevemet? Hoppá! - Legalábbis... azt biztosan mondtam, hogy vigyázok rád! - váltok át védekezőbe, már csak azért is, mert tudom, hogy Lottie-mnak könnyen eljár a keze. Nem mintha nem imádnám a heves természetét, de azért nem lenne ildomos, ha némi felindulásból az én bőrömnek szegezné a késeit. Szó se róla, az angyalok gyorsabban gyógyulnak az átlagnál, de épp csak visszatértem a testembe, én igazán próbálkozom nem rögtön leamortizálni... Azért a visszatérő mosolya hamar megnyugtat, hogy ettől nem kell tartanom, így bizonytalanul bár, de viszonzom gesztusát.
    - Jöttem ahogy tudtam, elhiheted - sóhajtok egy nagyot én is. - Csak éppen... kicsit bonyolult vissza-, vagy inkább megszokni ezt- emelem fel a kezemet, s mozgatom meg az ujjaimat, mert ez valóban problémás egyelőre, de bízom benne, hogy idővel azért enyhülnek rossz érzéseim ezzel kapcsolatban. Nem tehetek róla, de a fizikai érzékek... olyan, mintha börtönben lennék. Egy igen szűk és kényelmetlen börtönben. Az embereknek természetes a test, nekem... már nem annyira. De hát direktben csak nem mondhatom ki, hogy sokkal jobb szerettem Hang lenni, mint ez. És még nem is láttam magam, szóval egyelőre nem kellett szembesülnöm azzal, hogy konkrétan hogy is nézek ki... az is érdekes lesz majd. És bizarr.
    - Hogy érsz-e annyit? - vetem hátra a fejem, s kacagok az égre. Év vicce, komolyan! Aztán visszanézek rá, gyengéd szeretettel. - Te vagy a leglenyűgözőbb ember és árnyvadász, akivel valaha találkoztam - jelentem ki teljes komolysággal. Jó, hát én nyilván elfogult vagyok, de akkor is. Azt már inkább nem fejtem ki, hogy mindenkinek van ám őrangyala, csak mondjuk minden őrangyal módszere más, s ráadásképpen embereknek meg sem mutathatjuk magunkat, legfeljebb nephilimeknek, de még az sem igazán szokás... én persze nem bírtam ki. De ez nem baj. S különben sem fog mindig látni, pedig mindig vele leszek.
    A kérésemet teljesíti azonnal, ami tovább növeli nyugalmam, hiszen az, hogy hallgat rám, mindenképpen örvendetes számomra és megkönnyíti a feladatomat a jövőben. A csodálata pedig úgy simogatja a lelkem, ahogy kéz sosem tudná, elégedett mosolyom is tanúsítja ezt. Bólintok. - Persze, gyere - tárom ki a karomat is, hogy ha hagyja, egy ölelésbe zárjam, egyszerre karolva át úgy, ahogy egy ember tenné, s takarva be óvón a szárnyaimmal, amik puhán érnek hozzá, a tollpihék csiklandozzák az arcát, s egy pillanat úgy átmelegítik, mintha valóban egy kályhához simulna, nem is bírhatja ki sokáig ezt a szoros közelséget, hamarosan el kell lépnie, bár egy pillanatig még tartom, mielőtt engedném, s ha megtapogatja magát, érzi is, hogy valóban fizikailag is felmelegedett tőlem, jobban mondva a tüzemtől. Érzelmileg és lelkileg pedig pláne, mégiscsak angyal vagyok, hatással vagyok a halandókra. Remélhetően jó hatással. Persze az is elképzelhető, hogy megijeszti az intenzív élmény... nem tudom, még sosem mutattam meg angyali alakom senkinek, s ráadásképpen nem is csak egyszerű őrangyali energiákkal cirógattam meg, hanem annál sokkal többel. - És most? Megengeded, hogy tovább vigyázzak rád, Kiscsillag? - érdeklődöm kissé rekedten, tartok a választól, mert ha nemet mond... na, abba bele sem akarok gondolni.*


    “this is my life
    its not what it was before
    all these feelings i've shared”

    Staind - So Far Away

    Words: 657

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Feb. 01 2016, 00:12

    Samuel & Lotte@
    “Can you stay with me? ”







    Annyira furcsa ez a helyzet, de szerencsére már senki nem láthat meg minket, hiszen elrejtettem magam a mondik szeme elől, és nem hiszem hogy bárki is erőltetné a szemét hogy olyasmit akarjon látni ami amúgy nincs ott. Én viszont olyasmit látok, amit eddig nem láttam, és most még nem vagyok benne biztos hogy mennyire valóságos ez. Tudom hogy az érzem, de ettől még elhinnem kicsit nehezebb.
    - Szóval őrangyal... - kicsit még mindig hitetlenkedek ezen, aztán döbbent képére nézek. Elsőre nem is tudom még mire gondol, hiszen a hangját az impulzusait ismerem, a mimikáját még nem, de csak felvonom a szemöldököm. Nem, biztosan nem, akkor nem Hang-nak neveztem volna. Ezt vele is megosztom.
    - Nos nem. Ha tudtam volna a neved, akkor nyilván nem Hang-nak kezdelek el nevezni, szóval itt a remek alkalom, ki vele. Mi a neved, angyalom - a stílusom, és jellemem mit sem változott, most is akaratos vagyok, és makacs, és ma innen nem megyünk sehová, amíg ki nem nyögi nekem ezt az információt.
    - Azt igen, elmondtad sokszor hogy vigyázol rám, és nem hittem neked egy ideig. Aztán igen, de ezt te is tudod, vagyis már mindegy - legyintek ahogy a magyarázatát hallgatom, még hogy megszokni. Bár mondjuk, lehet benne valami, hiszen elvileg neki ennek kéne normálisnak lenni, és annak nem hogy a fejemben dekkolt, de már megzavarodom.
    - Oké. szóval most a normális ha tested van és mellettem vagy, de te eddig rendetlen voltál és kirándultál a koponyámba - foglalom össze ahogy, végignézek rajta.
    - Azt hiszem, bele kell jönnöd hogyan legyél ember, rémesen festessz... - vigyorodok el kissé pimaszan, mert mindig is ellentmondtam neki és feleseltem, és van ami nem változik meg akkor sem ha megöregedtem. ez mondjuk egy pont olyan dolog, de majd azért ha hazavittem Samuelt, szerzek neki ruhát meg cipőt hogy normálisan nézzen ki. Mert így mégsem járhat, mint Tarzan a nagyvárosban. Elmosolyodom a nevetésére, olyan őszinte, természetes és van benne valami amit nem tudok megfogalmazni, mégis olyan jó érzés hallgatni hogy nevet. Az embernek kedve lenne vele nevetni, egy zöld mező közepén, és a virágok közt körbe körbe forogni.
    - Azért ne túlozz, biztos van nálam lenyűgözőbb vadász is. Mondjuk az a Herondale fiú, elég kalandos az élete - és valamiért mindig úgy gondoltam hogy jobb nálam, annak ellenére hogy fiatalabb is mint én vagyok. Mindenesetre elvetem ezt a gondolatot, nem akarok most rajta gondolkodni, amikor elég fejtörést okozhat az előttem álló angyal is nekem. Közelebb lépek hozzá, és int hogy megérinthetem, és meg is teszem, ahogy magához húz, és ölelésébe zár, a szárnyai körbevesznek. Elkerekedett szemekkel, csodálva és gyönyörködve nézem ahogy körbefonnak és puhán érnek hozzám. Annyira... csodálatos. Nagyszerű érzés, és meleget érzek, mintha egy fagyos éjjel után átmelegednék, szétárad az egész testemben és egy pillanatra nem is kapok levegőt. El kell húzódnom, és elenged. Egészen felmelegedtem, ahogy megérintem az arcom. Hihetetlen, még mindig az élmény hatása alatt vagyok, ahogy újra megszólal, és kérdez. Mondjuk elég lehetetlen dolgot.
    - Eddig sem kérted az engedélyem hogy vigyázz rám, most miért tennéd? - kérdezem, de a végére elmosolyodom, érezheti hogy nem félek tőle, és nem akarom eltaszítani sem.
    - Ha neked úgy jó, akkor vigyázz - mondom ki, a végén még félreértené.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Central Park - North Woods

    on Pént. Feb. 05 2016, 17:40

    Sam to Lottie ©


    *Van abban némi igazság, amit a másik mond. Az idő nagy részében olyan természetesnek vettem mindent, elfogadtam, ami jött, s nem nagyon kérdőjeleztem meg semmit. Ha Lottie Hangnak óhajtott nevezni, nem érdekelt az oka, egyszerűen örültem, hogy egyáltalán beszélünk, és ennél mélyebben nem is mentem bele a helyzet elemzésébe. Hogy az idő előrehaladásával lettem kevésbé elfogadó - hogy ne mondjam kevésbé birkaszellemű -, vagy a test hozza magával a kíváncsiságot és az okok kutatásának késztetését, az rejtély marad. Mindkettő reális lehetőség volna.
    - Hm, ez tulajdonképpen jogos - ismerem el hangosan is. De igaza van, ez az új találkozásunk remek újrakezdési lehetőség. Kicsit kiszélesedik mosolyom, lépek egyet hátra, hogy legyen elég helyem, egy pillanat alatt magamra gondolom vértemet, és - ehhez kellett a távolság - tisztelgek a kezemben anyagiasuló karddal. Aztán egy rézsútos suhintás lefelé, és térdem hajlítva, derekam megdöntve úgy köszöntöm Charlotte-ot, mintha úrnőm lenne. Tulajdonképpen az is, csak nem az angyali hierarchiában. - Samuel, az őrangyalod, szolgálatodra, Charlotte Carrington - deklarálom ünnepélyes hangon. A felvett emberi vezetéknevet nem mondom ki, az nem tartozik olyan szervesen hozzám, s nem is érzem különösebb szükségét, ha árnyvilágival állok szemben. Kiegyenesedem, a szemem nevet. Nem mondom, hogy felszabadult lennék, még nem, de mindenképpen euforikus boldogsággal tölt el, hogy vele lehetek, s ilyen módon is "megismerkedhetünk".
    - Egy ideig? Micsoda finom  megfogalmazás! Ha jól emlékszem, három évembe telt, mire meggyőztelek... - röhögök fel, muszáj, ezt nem lehet bírni. Hiába, már kisgyereknek is igencsak akaratos volt, és ha ő egyszer valamit a fejébe vett... de jobb is, hogy bír a makacsság jellemvonásával: az ilyesmi életmentő lehet a nephilimeknél, és elsődlegesen mégiscsak azt nézem, hogy minél hosszabb és boldogabb élete legyen. S ez a jellemhiba nem éppen olyasmi, ami az üdvözülése útjában állna, ezért még csak szóvá tennem sem szükséges. Ami azt illeti, a mennyek tele vannak kőfejűen makacs és borzasztóan csőlátású emberekkel. Azzal sincsen baj, adott esetben... - Öhm, igen. Így lehet röviden összefoglalni. Azzal a kitétellel, hogy nem szó szerint a fejedben voltam, hanem nagyon is léteztem azon kívül, pusztán képes voltam a gondolati energiákon keresztül... ehh, hagyjuk, ez csak szakmai blabla - szakítom félbe magam legyintve, kétlem, hogy érdekelnék a technikai részletek. De akkor sem csak holm i képzeletbeli barát vagy efféle voltam, akármit is mondtak a felnőttek. Legalább az árnyvadászoknak lehetett volna több eszük ennél...
    - Hogy mi? Rémesen? Miért? - hüledezek, és forgolódva próbálom elöl-hátul megszemlélni magam. Nincs felesleges plusz végtagom, testi deformálódásom - arra azért még én is figyelhetek! -, és biztos vagyok benne, hogy nem is nézek ki olyan öregnek, mint az angyalok átlagéletkora.
    - Nem azt mondtam, hogy a legkalandosabb életű, hanem azt, hogy a leglenyűgözőbb. És hidd el, megvannak a forrásaim - próbálnék titokzatos képet vágni, inkább röhejesre sikerül, hiába, az erőlködés nem tesz jót az ilyesminek. Mellesleg nem hazudok - nem is szokásom -, az angyaloknak tényleg megvannak a maguk csatornái, amiket nem osztanak meg senkivel. A teremtés felső polcain ücsörgésnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Az ölelés jólesik, de nem tarthat sokáig, végtére sosem ártanék neki. Szándékosan sohasem... a mulasztásomat pedig még nem merem felhozni. - Hát, eddig azért kicsit más volt a helyzet. Például szükségem van, izé... szállásra, meg ilyesmire, amire a normális embereknek... - tárom szét a karom kissé tehetetlenül, frusztráltan, miközben ismét eltüntetem szem elől a szárnyaimat. Ha nincs rájuk szükség, nem rajongok a mutogatásukért - végtére az angyaloknak az a gyenge pontja. Bár a testem is elég törékeny, de a szárnyaim elvesztése messze érzékenyebben érintene, mint mondjuk a karomé vagy a lábamé. Ami pedig a megszólalásomat illeti, abból is hallatszik, hogy mennyire kívülálló vagyok én ebből a világból, hiába szemléltem évtizedeken keresztül, egészen más most át is élni mindent, ami vele jár. Az engedélyére azonban előbb csak elmosolyodom, óvatosan, aztán egyre szélesebben, végül elnevetem magam, és a nevetésem úgy hullámzik körülöttünk, akár a víz, betölti az egész sétányt majd a parkot is, és vagy száz méteres sugarú körben jókedvre derít mindenkit, pedig rajtunk kívül nem is hallja senki. Óvatlanul még egy újabb ölelést is megengedek magamnak, ezúttal szárnyak nélkül, de az emberinél magasabb testhőmérsékletem így is felmelegítheti. - Köszönöm! - suttogom a hajába, ahová egy pillanatra temetem az arcom, aztán elengedem, hátralépek, ismét ideje fegyelmeznem magam. De a vigyort nem sikerül letörölnöm a képemről. - Akkor mehetünk? - vetem fel, s nyújtom felé a kezem. Nekem mindegy, hová: Idrisbe, az Intézetbe, démonvadászatra, mindegy, amíg vele lehetek.*


    “this is my life
    its not what it was before
    all these feelings i've shared”

    Staind - So Far Away

    Words: 729

    Re: Central Park - North Woods

    on Vas. Jan. 15 2017, 20:04

    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Central Park - North Woods

    on Vas. Május 13 2018, 22:26

    Will - Noel

    Vége az óráinak, előtte az éjszaka, a papírjait a zsebébe rejti, így indul a Central Park irányába. A végén még megvádolják azzal, hogy csak és kizárólag a természetben érzi jól magát, de mégis hol lenne nyugalom éjnek évadján, ha nem errefelé.
    Már épp elheveredne a fűben, amikor egy túlságosan is ismerős alakra lesz figyelmes. Ismerős... pontosabban a kiállításról ismerős... a Suadela az.
    Lófejet még nem kapott, ezek szerint lehet, másképp rendezné a kis affért. Semleges terület ez kettejüknek, ám akkor is Manhattan, vagyis a rendbontás sem éppen okos ötlet.
    -Szép estét Mr. Nero. Az igazat megvallva nem hittem volna, hogy itt találkozunk.
    Willnek volt igaza, Raul tényleg mellre szívta a megjegyzését, bár még mindig úgy véli, a hibát nem ő követte el.
    Kezet nem nyújt, semmi értelme megismételni azt, amit a kiállításon is megtettek, és inkább elkerülné azt is, hogy esetleg "meghátráljon", és emiatt képezze szóbeszéd tárgyát.
    -Az ifjú Wyard. Elégedett a képekkel, nemdebár?
    Raul tekintetéből süt, hogy szívesen felnyársalná, ha lehet, és az is, hogy tényleg zavarja, elorozta előle a képet, képeket.
    -Valóban. Mutatós darabok.
    Bólint, és várja, hogy mit akar tőle a Suadela. Az udvariassági köröket lefutották, és sejti, hogy nem véletlenül járt erre a férfi, és tényleg négyszemközt akarja rendezni ezt az egészet. Vagy megfenyegetni burkoltan.
    -Tudja, egy ilyen ifjúnak nem ajánlatos egyedül sétálgatnia errefelé, ahogy nem ajánlatos a saját professzorával sem találkozgatnia, mert még alaptalan, vagy éppen nem alaptalan pletykának teszi ki magukat? Vajon milyen fényt vet ez önre vagy éppen az Atyjára?
    A rideg tekintet és mosoly, amit Raultól kap, talán azt a célt szolgálná, hogy fiatalsága miatt elboruljon, és olyat mondjon, ami nem éppen helyénvaló, de ehelyett csak felvonja a szemöldökét. Nem érti.
    -Talán sorozatgyilkos járkál errefelé? Nem tudtam róla, hogy nem sétálhatok. Találkozgatni? Arra gondol, hogy összefutottunk a kiállításon? Ha ez pletykára ad okot, akkor nem tudok mit tenni ellene, de úgy vélem, hogy akit érdekel, az kérdez.
    Sehol nincs tiltó tábla, senki nem mondta, hogy a park éjszaka elkerülendő lenne. Aztán csak kibújik a szög a zsákból... a Suadela féltékeny lenne? Tényleg csak összefutottak ott Willel, nem találkozgatnak. A Kyle-ra vonatkozó részt figyelmen kívül hagyja, az Atyja tud arról, hogy találkoztak.
    -Hogyne, azért távoztak együtt. Azt is tudta, hogy ha nem önhöz beszélnek, nem illik beleszólni vagy bármiféle megjegyzést tennie?
    Most már biztosra veszi, hogy Raul féltékeny rá, és ennek az oka az, hogy Willre hajt. Óriási. Egy Suadelával kell összecsapnia a férfiért? Majdnem felröhög, de elfojtja, mivel ismerős közeledik, és az az ismerős nem más, mint Will.
    -Mást nem ismertem, így kézenfekvőnek tűnt, hogy olyasvalakivel hagyom el a helyszínt, akit viszont igen. Azért pedig elnézését kérem... nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, ugyanis... nagyon is tetszik nekem.
    Még mindig nem érti, hol a probléma, de a válasza a beszólására annyira kézenfekvőnek tűnik, annyira csípőből jön, hogy már csak az a kérdés, ki vág döbbentebb arcot majd. Will vagy Raul?




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Május 14 2018, 00:09

    "ma éjjel megmérem, mennyi az 1 m2-re jutó exeid száma a Centralban... Ott szeded fel őket, nem?" "Többnyire" "kipróbálom, mit tudnak" "Ezt hogy érted?" "ha 1-re odaérsz, láthatod, hogy hogyan értem, de remélem fájni fog nekik"

    Ez az üzenetváltás előzte meg azt, hogy taxit hívjak, és elvitessem magam a Central Park bejáratához. Mert sajnos jól ismerem Rault, és ő egy beteg állat, hogyha ihletet kap, simán elkezdi valaki ujjait levagdosni, ráadásul ujjpercenként, egy harapófogóval. Sajnos láttam már ilyet, pont Catherine egyik zongoristájával... Mert féltékeny volt. (Gondolom én... Nem tudhattam, hogy ez klánügy volt, és megleckéztetett épp valakit...)
    Sajnos, a park baromi nagy, ezért megpróbálok az ösztöneimre támaszkodni. Arrafelé veszem az irányt, ahol legutóbb összefutottam Raullal, miközben éppen táplálkozvam valami arra kocogó vörös hajú csitriből. Végül úgy tűnik, jó volt a megérzésem, ugyanis érzékelni kezdem Raul energiáját, ami mintha villanyköreként világítana egy barlang mélyén. Feltűnősködik, persze teljesen szükségtelenül. Vagy arra várt csupán, hogy megtaláljam?
    Elkapom a beszélgetésfoszlányokat, egyre öbbet. Hegyezni kezdem a fülem, és már hallom, miként oktatja Raul a kis áldozatát...
    Noelt?!
    Kipécézte magának. Azon az Elíziumon.
    De aztán úgy hallom, Noel is alaposan kipécéze magának Rault. Pedig milyen bőszen szidta, miután elváltak egymástól! Hát persze, látnom kellett volna. Ilyen szenvedélyesen csak az támad, akinek a másik nem közömbös. Talán sokkal régebb óta ismerik egymást, és a színjáték nem is nekem, hanem az egész közönségnek szólt...
    Elmém rögvest egy ezerfelé ágazó hazugság-gráfot kreál, melynek kiötlője Noel, de megálljt parancsolok a képzeletemnek. Nem szabad megalapozatlan feltételezések alapján következtetéseket levonnom.
    Na de mi az indíték? Cseppet sem tetszik ez nekem.
    Mivel úgyis érzik mindketten a jelenlétem, nem bujdosom. Zsebre dugott kézzel sétálok oda hozzájuk, és lazán megkérdezem:
    - Zavarok? Vagy szeretnél felelni erre a töredelmes vallomásra, Raul?
    Süt belőlem a gúny, ennek oka viszont nem más, mint a féltékenység. A következőekben már tudatosan visszafogom magam.
    - Úgy tűnik, a staten island-iak mindenkibe válogatás nélkül beleszeretnek - jegyzem meg, miközben végigtekintek Noelen.
    Mégis minek rohantam ide, mint egy hülye? Ki állította ezt a csapdát, és kinek? Engem Raul hívott ide, de mégis honnan tudta, hogy Noel itt lesz?
    Egyre inkább úgy érzem, a csapda nekem van szánva, és ők ketten összefogtak ellenem.
    Óvatos maradok.
    Raul azonban kitűnően szórakozik.
    - Úgy tűnik, hogy ez téged meglehetősen zavar - címezi nekem a szavait, mégis Noel elé sétál oda. - De az ifjak ilyenek. Néha nem tudják, kihez is vonzódnak valójában... Miért is ne feleljek a vallomására illően?
    Nem is teketóriázik tovább. Magához húzza Noelt, megragadva a csípőjét, és fölé hajolva megcsókolja (ha az ifjú Wyard is úgy akarja).
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Május 14 2018, 00:42

    A kis játéka már Willnek szól, az egyetlen veszélye az, hogy Raul is Willre vetette ki a hálóját, és ki tudja, hogy a Suadela mire képes.
    Azon majdnem elvigyorodik, hogy Will valóban féltékenyen reagál, de mégis hogy került ide? Oké, hogy azt mondta, tudja, hol találja, de...
    Mi van, ha ők ketten valóban megbeszéltek ide egy találkozót, amibe ő tudtán kívül belecsöppent, és ők ketten esetleg... majdhogynem sütött a gyűlölet belőlük ott a kép előtt.
    Lehet, hogy Will Raulért van oda? Akkor a kardjába dől, ez egészen biztos, de ahogy végigméri őt... nem, az nem lehet.  A tekintete nem hazudik.
    -Nem tudtam, hogy rögtön érzelmeknek is társulnia kell a mellé, ha valakit vonzónak találunk.
    Végigméri Willt, nem felejtette el az éjszakát, sőt... de ha most a terve visszafelé sül el... kifekszik, ez egészen biztos. Találja vonzónak a fene Rault, egyáltalán nem a zsánere, nem is érdekli, jobb esetben ezt sosem mondta volna, de Will felbukkant, és őt akarta féltékennyé tenni. Végül is kikosarazta, akkor hol érdekli, éppen kivel kavar, vagy nem kavar… és mégis?
    A Suadela szavaira bólint, tényleg zavarják Willt az előbb elhangzottak, de az, hogy Raul odalép hozzá, szinte magára húzza és megcsókolja, na azt nem kalkulálta bele ebbe az egészbe.
    Úgy tesz, mintha ez teljesen természetes lenne, vissza is csókol, a játékot elkezdte, nem futamodhat meg, holott a döbbenetét nem győzi rejteni. Abban biztos, hogy Will érzi rajta, ezt nem egészen így képzelte el. Ebből hogy a fenébe fog kimászni, az egy roppant jó kérdés, mert az, hogy mindketten Willt akarják féltékennyé tenni, ráadásul egymással, az egy cseppet röhejes, és ha most kívülállóként szemlélné a jelenetet, tudván miről van szó, hangosan röhögne magukon. A két marha.
    A probléma tényleg ott kezdődik, hogy a Suadela egyértelműen Willre pályázik, ez nem is kérdés, de ott folytatódik, hogy tulajdonképpen ő is őt szeretné, és így igencsak kényelmetlen a szituáció, hiszen Raulnak fogalma sincs arról, hogy ők ketten együtt töltötték az éjszakát.
    Abban sem biztos, hogy Will vágja, a Suadela szemet vetett rá, és remélni meri, hogy az a féltékeny megjegyzés tényleg neki szólt, nem Raulnak.
    Végigmérte, azt neki kellett, hogy szánja, az nem lehet, hogy nem. Mégis jelezze, hogy ez nem az, aminek látszik? Nem, az túl feltűnő lenne, ráadásul Will kikosarazta, szeretői státuszban maradtak. Elméletileg.
    Ez pedig a legnagyobb baj, hogy elméletileg, mert most éppen minden jel arra mutat, hogy ez nem egészen így van, és a férfi tudatos elzárkózása a félelemből fakad. Ha tényleg komolyan gondolta volna azt, amit mondott, akkor most nem így reagált volna.
    Emiatt ha most elveszíti Willnél az összes esélyét... szíve szerint visszaszólna neki, hogy a manhattan-iak is megérik a pénzüket, de nem teszi meg.
    -Néha összezavarodnak az ifjak, elnézést.
    Willre pillant, már-már hívogatóan, hiszen állati féltékeny, ezt látja rajta, de nem igaz, hogy nem vette észre már menet közben, hogy ez mégsem az, aminek látszik, ettől ő okosabb, míg Rault sokkal jobban fűti az őt ért sérelem és a vágy Will után jelenleg.
    Óriási. 3 különböző klánbeli csatázik a másikért... simán lazán felhasználva egymást a cél érdekében... ezen tényleg csak röhögni lehet.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Május 14 2018, 22:07

    Hát persze, nem kell, hogy érzelmekről szó legyen rögvest. Ebben egyetértek, mégis egy odaszúrt kis mondatnak találom. Főleg így, hogy ő is végigmér, mintha vádolna azzal, hogy nemet mondtam neki aznap éjjel.
    Nem tudom, mi folyik itt, és ez a legbosszantóbb. Utálok dolgokat nem tudni, épp ezért addig szoktam vájkálni, míg minden információ a kezemben nincs. Addig szinte döntésképtelen vagyok.
    De ahogy Raul magához ragadja, és megcsókolja, felszisszenek. Ugyanis Noel gondolkodás nélkül visszacsókolja, amit velem például nem tett meg, mikor először kapott tőlem csókot. Vajon ez azt jelenti, hogy Rault sokkal szívesebben látná az ágyában? Hát ez nagyszerű. Ökölbe szorult kézzel nézem őket, legszívesebben bemosnék egyet az olasznak.
    Ezen kifejezetten nem segít, hogy amint szétválnak az ajkaik, Noel elrebegi azt az egy mondatot, és aztán kihívóan rám néz. Hát mégis mi ez? Csikorgatom a fogaim, de nem, azért se fogok megszégyenülten elkullogni. Mert bszódjanak meg mindketten, azért.
    - Ezért hívtál ide? Hogy végignézzem a randevúdat? - Köcsög.
    - Ó nem - felel Raul diadalittas pillantással, miközben még közelebb vonja Noelt magához. A nyakába csókol, és közben engem néz. - Csak azt akartam, hogy tudd, milyen érzés. Ugyanis a kis ágyasod nyakát itt és most eltörhetném. Nagyon szívesen megtenném...
    Azon kapom magam, hogy ott termek mellettük, és megragadva Raul karját, elrántom Noelt tőle, mintha ő az én tulajdonom lenne, és meg kellene védenem, pedig nincs semmi köztünk. Erre azonban Raul ragadja meg a torkom villámgyorsan, és vág hozzá egy fához, úgy, hogy ott is tart a testével.
    - Neked tényleg ez a kis patkány a legfontosabb?! - rivall az arcomba, én meg legszívesebben lefejelném, de vagy megrúgnám, de mozdulni se tudok.
    - Te beteg állat... - sziszegem halkan.
    Ez az egész roppant kínos.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Május 14 2018, 22:31

    Épp azt próbálja végiggondolni, hogy a fészkes fenébe rázza le Rault, hogy másszon ki ebből a helyzetből, hiszen a választ megkapta, Will féltékeny, és rá féltékeny, miatta ideges.
    Most már tudja, hogy egyáltalán nem közömbös a számára, és ez azért megnyugtató, legyen bármi is a megállapodásuk tárgya.
    Persze, hogy kihívó pillantást vet Willre, semmi kedve a Suadela öleléséhez, ám mielőtt ellépne tőle, az a nyakába csókol... na de amit utána mond... ellép tőle, ha tud.
    -A nyílt fenyegetés nem okos dolog, legfőképp nem Manhattanban.
    Puff neki, véglegesen szerzett egy ellenséget magának, ennyit erről, de nem fogja szó nélkül hagyni, hogy végeredményben a megölésével példálózzanak.
    Will reakciója viszont meglepi és valahol örül is neki, hiszen ahogyan maga mögé rántja, mindent elmond. Raul viszont újabb hibát vét, amiből végérvényesen kikövetkezteti, hogy az olasz nem alkalmas a pozíciójára.
    Érzi a holtakat, itt is van fel nem fedezett holttest, és most jött el a pillanat, hogy használja a képességét, a felszínre hívja őket, hogy a Suadela ellen fordítsa őket, ha kell.
    -Raul! Nem Brooklynban vagy, azonnal engedd el. A manhattan-i klán Suadeláját a saját területén megtámadod? Azok után, hogy engem is megfenyegetsz? Kimagyarázni sem tudod.
    Kivár, attól függően, hogy Raul mit lép, de ha szükséges, akkor a holtak is itt lesznek. Ezt nem foghatja a vérére, nem foghatja arra, hogy forrófejű és hirtelen. Ezt a hibát nem lehet csak úgy elsimítani... és ezt ő is tudja.
    -Menj el...
    Nem fejezi be a mondatot, de sejthető a folytatás. Amennyiben a Suadela nem távozik, ez a bakija már nem marad szűk körben, és tudja jól, hogy ezzel simán sakkban tarthatja Rault, hiába lesz innentől kezdve az elsődleges célpontja akár.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Május 14 2018, 23:21

    - Te ne oktass ki engem, piccolo merda - fordul Raul Noel felé, nekem pedig ennyi elég, hogy lendületet vegyek, és eltaszítsam magamtól. - Te csak egy hazug kis elkényeztetett selyemfiú vagy. - Na, most legalább végre kimondja a sértéseit, amiket Noel eddig vizionált. - Akárkinek az ágyába belefeküdnél, de tanuld meg, hol a helyed!
    Raul alakja növekedni kezd, félelmet keltően és fenyegetően lép Noel felé, támadásra emelt karral. Raulnak sajnos van egy olyan képessége, ami a legtöbb Suadelának nincs: ez a nyers őserő, pontosan az, amivel engem is a fatörzshöz tudott vágni. Nem épp a legelegánsabb képesség, de kétségtelenül hatékony, ha a diplomácia cserben hagy.
    Noel most nagyon nem segített a szájalásával, de nemcsak Raulban van elég vértartalék ahhoz, hogy támadjon.
    - Fejezd be! - parancsolok rá, még mielőtt még egy lépést tehetne. És nem is tud. Épp elég erős ahhoz, hogy parancsomat lerázza magáról, de ez megtöri a lendületét. Felém fordul, rám mered, hosszan nézünk farkasszemet, és az ereje ismét összecsap az enyémmel. De ezúttal nem hagyom magam, mint eddig mindig. Eddig el akartam hitetni vele, hogy erősebb a képessége az enyémnél, eddig szándékosan nem vállaltam túl nagy kockázatot, de most már teljesen mindegy. Az ég szerelmére, összeverekedtünk, mint két kisiskolás!
    - Tűnj el a klánom birtokáról! - szólítom fel rá én is Noel után nyomatékosan.
    Erre olaszul káromkodni kezd, én pedig állok, felszegett fejjel, és meredek rá.
    Végül mi maradunk felül Noellel. Raul vet egy gyilkos pillantást Noelre, és egészen biztos, hogy már most azt tervezgeti, hogyan tapossa majd el, mint egy bogarat, de ez most nem számít. Csak az, hogy végül sarkon fordul, és elmegy.
    Noel felé fordulok. Neki sem tartogat semmi jót a pillantásom.
    - Mégis mi a fenét műveltél itt vele?! - ripakodom rá, és megint ökölben a kezem.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Május 14 2018, 23:43

    Mosolyog a sértéseken, a telefont is elteszi biztos helyre, már felvétele is van. A fejéhez vágott válogatott jelzőkön nem hajlandó felhúzni magát, egyiken sem. Az, hogy a színészi teljesítménye célba ért, azt jókedvűen veszi tudomásul.
    -Legyen így. Elhitted? A tiédbe sosem.
    Gyűjti tovább a hibákat, ez egyszer még jól jön neki, és akkor kamatostól fogja behajtani. Ami megnyugtató, a Suadela semmit nem tud róla, tényleg azt hiszi, hogy csak egy elkényeztetett ficsúr, de meghagyja a hitében. Azonban Raul most már őt fenyegeti ismét, és nem is akárhogyan.
    Mondhatná, hogy szarban van, kissé, de nem futamodik meg, mert egy újabb hiba ami ráadásul ugyancsak tettlegességig fajul, az nem őt minősíti.
    Will viszont megállítja, és most ismét ők néznek farkasszemet, csodás. Ennek így sosem lesz vége, bár lehet, mégis? Raul végül ismét rámered, és tudja, lesz még csörtéjük egymással, és lehet, még fiatal, de lebecsülni sem éppen kellene, igaz, ez is jól jöhet, ha a Suadela túl magabiztos. Márpedig az.
    Végül Raul csak enged a felszólításnak és távozik, így ketten maradnak Willel, persze sejthette volna, hogy ő még mindig zabos amiatt, amit hallott és látott.
    -Először csak belefutottam, a fene se gondolta, hogy itt járkál, de sejtettem,  hogy kap az alkalmon, és revansot akar venni a történtek miatt. Aztán... 19-re húztam lapot, mert amikor éreztem, hogy jössz, féltékennyé akartalak tenni... mert... mert... mindegy. Csak arra nem számítottam, hogy Raul is ugyanezt akarja tenni, és erre engem használ fel, mert ha nem tűnt volna fel, téged akar. Vagyis az Elíziumban nem azon cseszte fel magát, hogy elvittem előle a képet, hanem azon, hogy minket együtt látott. Ez a fickó odavan érted, és legfőképpen ezért zavarom a köreit az első pillanattól kezdve. Komolyan azt hitted, hogy bejön nekem? Soha.
    Röviden elmeséli az előzményeket, a többit már Will is tudja, de azt nem mondja el, hogy mire jött rá menet közben. Nincs értelme, egyelőre nincs, bőven elég az, hogy a férfi tényleg rá volt kiakadva, nem a Suadelára.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Central Park - North Woods

    on Hétf. Május 14 2018, 23:55

    Egyből megnyitom a szavakat eltorlaszoló zsilipet, és ömleni kezdenek. Noel eddig mindig ezzel akart lefegyverezni, vagy én nem tudom, mi másra jó ez a rengeteg szó, de most alig van türelmem végighallgatni.
    - Mégis mi a fészkes fenéről beszélsz? Noel! Te rémeket látsz. Bármennyire is úgy tűnhet most neked, nem szerelmes belém mindenki, és ez az egész teljesen felesleges volt! Ez abszurd!
    A hajamba túrok, és körülnézek. Jókor jut eszembe, hogy van-e itt valaki. Nem véletlenül járok ide vadászni, hanem pontosan azért, mert általában van itt valaki. Sok kis twink szokott errefelé kószálni egy randevú vagy egy kis anyag reményében. Egyáltalán nem egy üdítő környék ez, épp ezért veszélyes, ráadásul a vérfarkasok területe is borzasztóan közel van. Lassan telihold. Akár lehetnek is a közelben.
    De nem. A parknak ez a része most csendes, már-már síri a csend, természetellenes. No igen, az állatok nem kifejezetten szeretik a vámpírokat, inkább elhallgatnak és elosonnak, mikor felbukkanunk valahol.
    - Nem mászkálhatsz csak úgy és köthetsz bele az élő fába is abban a reményben, hogy majd féltékeny leszek! Mit tettél volna, ha nem jövök, akkor is egymásnak estek, beveted az ártatlan csáberődet és magadhoz édesgeted? Ez beteg! ÉS rendkívül felelőtlen!
    Mégis min vagyok ennyire kiakadva? Nem értem az egészet, de most baromi jól esik a semmi közepén veszekedni vele.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Central Park - North Woods

    on Kedd Május 15 2018, 00:08

    Kevésbé lenne komoly a helyzet, egészen más választ adott volna, mit is művelt, de így, nem tehette. Will még mindig nem látja azt, ami a napnál is nyilvánvalóbb, és ezen nevetni kezd.
    -Will, hidd már el. Ez a fickó meg akar szerezni téged, tetszel neki. Pontosan azért csinálta amit csinált, mert látta, hogy téged zavart ez az egész, hallottad. Még mondta is.
    Hihetetlen, hát ennyire vak? Ennyire nem látja, hogy az az évődés amit Raul a maga módján csinál, mind ezért van, ebből fakad? Ne már, ezt még ő is kiszúrta most, ha a múltkor nem is tudta hová tenni.
    A park szerencsére most kihalt, nincs mozgolódás, de most nem is vágyik társaságra Willén kívül. A leszúrást komolyan hallgatja végig, van igazsága szó se róla, de mindig is veszélyesen élt. Aki nem kockáztat, az nem nyer.
    -Bármit bevetek, amivel célt érek, de... eh. Nem én kötöttem bele Will, ő jött oda hozzám és kezdett bele a múltkori ecsetelésébe, és próbált megint kihozni a sodromból. Nem, csupán megmaradtam volna higgadtnak, mert azzal nem tud mit kezdeni, és ha nekem esik, végzetes hibát követ el. Akkor már tudtam, hogy jössz, mikor elejtettem azt a megjegyzést...
    A végén csak megjelenik egy mosoly az arcán. Will félti őt, tényleg félti. Akarta a fene elcsábítani ezt a fickót, ahhoz is kevés lenne, hogy a köpönyegét átadja neki. Minden tekintetben, bár ezt megtartja magának. A telefonjára bök... jelezve, hogy felvétele is van az incidensről.. azért nem olyan naiv és ostoba, mint hiszik róla.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Central Park - North Woods

    on Kedd Május 15 2018, 22:58

    Már megint ez a gúnyos és fennhéjázó nevetés! Halál aranyosnak találnám, ha nem lennék éppen sík ideg.
    - Nekem úgy tűnt, azért csinálta, mert előre elterveztétek az egészet. Úgy tűnt, mintha egy megrendezett jelenetet néznék, amiben mindketten az idegeimen táncoltok!
    Nem vagyok képes most szembenézni azzal, amit Noel közöl velem Raulról. Az agyam megpróbálja értelmezni, de aztán kilöki magából, mint a test a tüskét. Ugyanis ha elhinnem... Ha belegondolnék...
    Késő. Belegondolok. És az egész világ a feje tetejére áll. Hirtelen minden értelmet nyer, amit Raul valaha tett vagy mondott. Lelassulnak a mozdulataim, elpárolog a lendületem, és magam elé bámulok egy darabig, alig hallom, amit mond, de az utolsó mondatra felkapom a fejem.
    - Szóval azt gondoltad, hogy összekavarsz egy másik férfivel, és nem is akárkivel, hanem az ősellenségemmel, akkor majd... Akkor majd mi? - tárom szét a két karom, és mérgesen meredek rá. - Szórakozol velem?


    A hozzászólást Will Collins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 16 2018, 22:30-kor.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Central Park - North Woods

    on Kedd Május 15 2018, 23:18

    Kívülálló a Suadela és Will "viszonyát" tekintve, persze, hogy könnyebben észrevette azt, amit a férfi nem, és be kell vallania, hogy ezt nagyon aranyosnak találja Will részéről.
    -Terveztük? Dehogy terveztük, értsd már meg, kérlek. Azt nem kalkuláltam bele, hogy ő is ugyanarra készül, mint amire én... a fene gondolta, hogy tényleg rád pályázik.
    Őt viszont nem hagyták nyugodni a gondolatai, a végére akart járni annak, Will mennyire gondolta komolyan a szavait, vagy csak védekezési mechanizmus volt a részéről. Persze akkor jó ötletnek tűnt, ezzel még az élét is elvette annak, hogy Raul tovább provokálja.
    Will mérges, érthetően az, de nem az volt a szándéka, hogy most még őt is magára haragítsa.
    -Nem. Azt szerettem volna tudni csupán, hogy tényleg csak szeretőként tekintesz rám, vagy sem... de legalább kiderültek az ő szándékai az irányodba. Hülye ötlet volt, ne haragudj.
    Leroskad a földre, ugyan nem tudja, mi lett volna, ha ezt nem dobja be, de már mindegy. Már megtörtént, nem tud mit tenni, és tényleg nem gondolta, hogy Nero ugyanúgy felhasználja őt. Persze ki ő Nerohoz képest... egy fiatal kölyök, akinek kb. annyi esélye lehet, hogy semennyi. Még akkor is, ha Will egyértelműen miatta lett féltékeny, és őt féltette, védte meg, akkor sem sok.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Central Park - North Woods

    on Szer. Május 16 2018, 22:52

    A "rád pályázik" kifejezés annyira profán, hogy egyáltalán nem tetszik. Ráncolom is a szemöldököm rendesen, de mit tehetnék? Most már szünet nélkül jelennek meg előttem a legutóbbi beszélgetéseink, a fenyegetései, a különböző aljas megmozdulásai, amelyekkel mind-mind a figyelmem akarta felkelteni... Nagyjábol olyan stílussal, amiben az ovisok húzogatják egymás haját a játszótéren...
    - Ah, Raul... - sóhajtom, és megcsóválom a fejem. Hirtelen elkezdem kedvesnek látni az esetlen, agresszív és meglehetősen sikertelen próbálkozásait. És persze, azon is elkezdek gondolkodni, hogyan használhatom fel ezt a jövőben, de ez egy mellékvágány pillanatnyilag.
    Mégpedig azért, mert a jelek szerint Noel is pontosan ugyanúgy próbálkozik. Próbálkozott. Ugyanis most elkapja az őszinteség, én pedig nem fojtom belé a szót, hallani akarok mindent. A tekintetem rezzenéstelneül követi, miként roskad a hideg földre, és eltelik néhány másodperc, mire mozdulok.
    Már nem dühöngök. Rájövök, nem azért tette, hogy megalázzon, nem azért, hogy kijátsszon, hanem csupán elkeseredett. Noha legutóbb azért kimutatta kissé a foga fehérjét, és most is látni engedte, mire is képes, ha intrikáról van szó, ez nem olyasmi, amit ne tudnék kezelni. A jelek szerint sokkal több mindent tapasztal és lát, mint amennyit feltételeztem. Ez jó. Veszélyes, de használható tény, hogy a kölyöknek van esze. Ezt persze eddig is tudtam, de valahogy más vele szembesülni így.
    A fejére teszem a kezem, ujjaim beletúrnak szőkés hajába, hogy hátrabillenthessem, és a szemeibe nézhessek. De nem szólalok meg azonnal, kis ideig csak a szemeit nézem, mintha bármennyire is olvasni tudnék bennük.
    Nézem, és azon gondolkodom, mi lehet a tekintete mögött. Hogy a kapu, mely lelkét lelkemtől elválasztja, mennyire van nyitva.
    - Noel, te még meg sem gyászoltad a szerelmed elvesztését. Azt akarom, hogy ess túl ezen. Azt akarom, hogy ha velem akarsz lenni, ne menekülés legyek a kemény és rideg valóság elől. Nem vagyok kényelmes, hallgatag hazugság. Jusztícia vak, én azonban nem. Látom és látni akarom a szenvedést, ami megtisztít, ami után megkaphatlak. Egészen.
    Ugyanez rám is érvényes. A szavak, amiket legutóbb öntudatlanul is a fejemhez vágott, elindítottak bennem valamit, ami miatt egyre lazábbak a lelkemet béklyóba kötő kötelékek. Nem tudom, itt van-e az ideje, hogy erről meséljek neki, szerintem nem, de mivel átlát a piti hazugságokon, előbb-utóbb fel kell fednem előtte az igazságot a múltamról.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Central Park - North Woods

    on Szer. Május 16 2018, 23:19

    Egyszerűen nem látja értelmét, hogy burkoltabban fogalmazzon, mert Willnek láthatóan nehezére esik megemésztenie, hogy Raul csupán imponálni akar neki a tuskó modorával együtt. Talán így, hogy azt mondja, Willre pályázik, megérti, és neki is összeáll a kép. Ez a fickó azért dühös, mert konkurenciát lát benne az ifjúsága ellenére is.
    Pontosabban ellenséget, aki veszélyezteti a helyét Will oldalán, és most már bármire képes azért, hogy őt kiiktassa, ez nem vitás.
    Amint Will kapcsol, felpillant rá, végül is lehet egy eszköz a kezében, ha okosan csinálja, márpedig a férfi nem ostoba, és tudni fogja, hogyan fordítsa a maga előnyére, ahogyan ő is az elkövetett hibákat, amikor szükség lesz rá.
    Esze ágában sem volt kényelmetlen helyzetet kreálni, megalázni Willt, csupán akkor még nem tudta, hogy Raul is minden eszközt megragad, ami éppen a keze ügyébe akad.
    Elméletileg hatalmas hátrányban van, hiszen ifjú, míg Nero sokkal idősebb nála, viszont sokkal higgadtabb az olasznál, képes hideg fejjel gondolkodni, ami a másikról nem mondható el. Talán ezzel ki tud egyenlíteni, és néhány olyan dologgal, amit senki előtt nem fedett még fel.
    Hatalmas sóhaj szakad fel belőle amint a földre rogy, ezt nem így akarta, nem ezt akarta, és persze sikerült megkavarnia az egészet. Ahogy Will a hajába túr, ismét rápillant... ó, ha tudná... nem a gyásszal van a problémája.
    -A gyász nem létezik, a gyász maga az önsajnálat. Nem sajnálhatom magam Will, nem menekülni akarok, ez már más. Rideg valóság... azt hiszem magad is meglepődnél, de lehet, még én is... látni fogod.
    A többire bólint, szenved, de már maga sem tudja miért. Azért, mert szembesült a saját valójával, hogy milyen kíméletlenül és kegyetlenül ölt a ragadozója, és mennyire élvezte, vagy azért, mert tőrbe csalta Leot. A kemény és rideg valóságon elmosolyodik. A klánon kívül senki nem tudja róla, hogy az első 5 évét egyedül élte túl, és sokkal de sokkal szívósabb annál, mint amit hisznek róla. Ahogy azt sem, hogy már emberként is ölt, és bármikor megtenné újra, ha kellene.
    Rá kell ébrednie, hogy sokkal kíméletlenebb, mint eddig gondolta, és sokkal ambiciózusabb annál, mint amit eddig megfogalmazott magában. A saját harcát vívja, ezt kell letisztáznia magában, és elfogadnia, hogy a tettei mind-mind egy szelete önnön magának. Ezért szenved, és ezért fog szenvedni addig, amíg ezt el nem fogadja.
    Will mellett szeretne lenni, ez nem vitás, erre már ráébredt, és ha várnia kell, akkor várni fog, míg nem jut el arra a szintre, amit a megtisztulás jelent.





    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Central Park - North Woods

    on Szer. Május 16 2018, 23:42

    Nem, nem látok be a fejébe, se a nemdobogó szívébe a pupilláin át. Csak a felszín látszik, az pedig nekem korántsem elég.
    - Érdekes, hogy egy nekromanta nincs tisztában a halál természetével - jegyzem meg. Nem veszem le a kezem a fejéről. Jó helyen van ott a tenyerem. - Tagadás, fájdalom, düh, közöny... Ismerős ez neked? Mindketten megragadtunk a gyász különböző fázisaiban... Az enyém a nem múló fájdalom.
    Ha érdekli, majd rákérdez. Ha nem, nem untatom vele. De az, hogy meg tudom fogalmazni ezt az egészet, neki köszönhető. Feltört egy burkot szavai könyörtelen és flegma kalapácsával, és azóta is szivárog belőle a félszázad alatt felhalmozódott genny.
    - A te sebed még csak két hónapos. Az enyém több mint ötven éves. De egyikünknek sem lehet több kifogása.
    Ideje megtisztítani az elfekélyesedett sebeket.

    Ajánlott tartalom

    Re: Central Park - North Woods


      Pontos idő: Vas. Júl. 22 2018, 19:53