Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Grand Central Terminal

    Share

    Grand Central Terminal

    on Vas. Okt. 04 2015, 00:49



    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 24 2016, 18:34




    You & Me

    "You can run. You can keep running to the ends of the Earth. But we won't be far behind you."


    *A Grand Central. Lily imádja. De hát hogyan is ne lehetne szeretni egy olyan helyet, ahol naponta legmegengedőbb számítások szerint is ötszázezer ember fordul meg? Persze ennek csak kis része adja fejét tényleges utazásra, ahogy ő sem tervez ilyesmit. Azért jött ide, hogy egy kicsit hagyja magát áthatni a nyüzsgő élettel, ami a hangyamód rohanó, abszolúte jelentéktelen emberek testéből sugárzik itt mindenfelé, olyan intenzíven, hogy ha energiát tudnának előállítani belőle, egész Manhattant simán el lehetne látni vele. Persze az ilyen irányú kísérletek rendre zsákutcába futnak, érthető módon. Akinek pénze van, annak egyáltalán nem érdeke, hogy ily módon olcsóvá tegye a csóróknak az elektromosságot. Meg aztán ennél sokkal kreatívabb módokon is lehet hasznot húzni a tömegből.*
    *A nő nem része a pezsgésnek. Az egyik padon ül a fal mellett, kezében puhafedeles könyv, ruházata elegáns, de nem annyira, hogy túlzottan kiríjon a környezetből. Különben is az igazán drága eleganciának az az ismérve, hogy nem hivalkodik. Nincsenek márkajelzések, vagy alig láthatóan apróak. Pedig a halványbézs, két gombsoros kabát, a fekete nadrágkosztüm - derekán másfél tenyér széles vörös selyemövvel színesítve, bár ez most nem látszik -, a fekete körömcipő és a táskához illő, aranyszállal francia liliommintásra hímzett borítéktáska együtt valószínűleg többe kerül, mint egy átlagos new york-i háromhavi fizetése. Nem mintha Lilyt ez az apróság zavarná: a luxushoz könnyedén hozzá lehet szokni, ő pedig minden napnyugtakor úgy öltözik fel, hogy lehetőleg készen álljon mindarra a kihívásra, amit az éjszaka tartogat számára, lett légyen az bármilyen hivatalos vagy meglepetésszerű találkozás. Így az emberek között a kosztüm, az alvilágiak között pedig ennél jóval hivalkodóbb öltözék a minimum. Ha esetleg harcra kerül sor, akkor egyik sem a legpraktikusabb, de erre vannak a harcosok és a testőrök, az ő dolga többnyire inkább a beszéd és a politika... ott pedig kritikus pont a fellépés. Ma éjjel, ha a tervekbe hiba nem csúszik, nem vár rá megbeszélés, de az ilyesmi bármikor megváltozhat egyik pillanatról a másikra. Most inkább az elkallódott halhatatlanokkal szórakozik. Hamarosan itt lesz, és... igen. Érzékei, melyekkel már vagy fél órája pásztázta az állomást - s valljuk be, ez elég komoly feladat a sokezer négyzetméteren -, megrezzennek. Szeme sem rebben, csupán becsukja könyvét, leteszi maga mellé a padra, és feláll. Minek vinné magával? Egy sort sem olvasott belőle, nem is érdekli, mi szerepel benne, valami olcsó mundane ostobaság, amit itt árultak a helyszínen. Az olvasásnál hasznosabban, gondolkodással töltötte el itt a pihenőidejét, de mivel ez manapság igazán rémisztő lenne sokaknak, kénytelen álcázni másféle tevékenységekkel. Elindul az egyik mozgólépcső felé, kis kerülővel, hogy érintse a harminchatos és harminchetes vágány között elnyúló peront, háta egyenes, léptei ütemén határozottan koppannak a fényesre suvickolt kövön a cipő magas sarkai, mozgása mégsem darabos, inkább siklásra emlékeztet. Akárcsak a másik két vámpíré, akik tisztes távolságból követik úrnőjüket. Lily a korábban kiszúrt energia mellé lép, s felnéz a fickóra a legédesebb mosolyai egyikével.*
    - Talán eltévedt, miszter?
    *A két testőr két-két lépés távolságban helyezkedik el, Lilyvel együtt egy láthatatlan háromszög csúcsait képezve az idegen körül. Kiút maximum rajtuk keresztül. A nő könnyedén felveszi a másik lépteinek ritmusát, ha nem torpant meg azonnal, s várja a választ, látszólag nyílt és barátságos tekintettel és testtartással. Mit keres az idegen Manhattan területén?*


    528 szó x zene: Danger x remélem, nem okoztam csaódást Smile

    ©️
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 24 2016, 19:21

    Liliana & Lucas

    Fáradt volt és éhes. Egészen megkívánta vért, már csak arra várt, hogy eljusson valami éjszakai bárba és lecsaphasson az egyik lányra, de nem ismerte annyira jól a környéket. Nem sok ideje van itt, amúgy sem állt szándékában idejönni, csak ideküldték. Bár azt még maga se tudja mi célból, mert azt nem említették meg neki. Csak annyiban volt biztos, hogy most itt kell lennie, és hogy elüsse az időt bejött a Grand Central-ba. Bár semmi értelmes dolgot nem talált, kivéve azt a néhány márkásabb cuccot, amit kinézett magának, de mégsem vette meg, mert nem volt nála pénz.
    Csak céltalanul sétálgat, közben próbálja elterelni a figyelmét az éjségről, ami már nagyon kínozza, de vissza tudja fogni magát, ezt már megtanulta régen, csak ne lenne ennyi ember a közelében. ~Mundane? Azt hiszem így nevezte őket.~ Egy év elteltével is nagyon keveset tudott a vámpírok világáról, azzal már tisztában volt, hogy nem feltétlenül kell ölni azért, hogy igyon, meg hogy léteznek más alvilágiak is, de volt egy-két dolog, amit még mindig nem értett, vagy el se magyaráztak neki. Sose foglalkozott az ilyen természetfeletti lényekkel, mivel úgy gondolta butaság, és hogy nem léteznek. A sors viszont jól kijátszotta, mikor őt is egy ilyen lehetetlen lénnyé tette. Életében nem gondolta volna, hogy egyszer majd úgy kell élni, hogy nem mehet ki a fényre, nem eheti többé a kedvenc kajáit és még csak részeg sem lehet. Az utóbbit többször próbálta már, de még egyszer sem sikerült neki, pedig időnként jól jött volna. Ha nem félne attól, hogy az aki életet adott neki elvenné tőle, ha megpróbálná megölni, akkor bizonyára már rég nem itt lenne, hanem odahaza a szeretteivel, bár ezt a lehetőséget már akkor elvetette, mikor rájött, hogy a szíve nem dobog többé. Utálta magát, hogy pont aznap este kellett felhúznia magát annyira, hogy elmenjen motorozni és ezért meggyilkolták. ~Ez a hely rémunalmas. Inkább lennék most egy kocsmában.~ Ezzel a gondolattal indult meg a mozgólépcsők felé, majd azon kezdett gondolkodni, ki legyen a mai vacsorája. Inkább valami szőke liba, vagy esetleg egy barnahajú csaj? Vagy tegyen kivételt ma és legyen egy fekete hajú, bár eddig, ha olyanokból ivott, mindig rémes szájízzel ment haza, de talán újra megpróbálkozik vele, bár jobb szereti a kipróbált és jól bevált dolgokat, nem szeret újítani, talán csak a ruhatárán, de azon is néha.
    Már a mozgólépcsőn áll és már merülne is el a gondolataiban, ha nem szólítja meg valaki. Legalábbis úgy gondolja hozzászól, mert két perc után senki se válaszol neki. Lenéz a lányra, aki őt bámulja.
    - Bocs hozzám dumálsz? -  – kérdezi egyik szemöldökét felvonva. A hangja meglehetősen bunkó stílusról árulkodott, amiből a hanyagság is rendesen kihallatszódott. Pedig ő tudott kedves is lenni, csak amióta átváltozott, azóta így próbálja meg elriasztani az embereket mag mellől. Ez nála egyféle védelemként szolgál, hogy senki olyannak ne ártson, akinek nem akar.
    - Ismerjük egymást valahonnét? -  – Különös volt a kérdés, igaz jogos, hisz leszólította, bár még sose látta emlékei szerint. Mondjuk, neki minden ázsiai lány egyforma, így könnyen lehet, hogy téved, bár ez ritkán esik meg vele, de olykor mégis. Lehet ma is tévedni fog.
    Fülbemászó dallam × Ismerlek, vagy minek szólsz hozzám? ×Mai öltözékem
    × L.E. ×
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 24 2016, 22:32




    You & Me

    "You can run. You can keep running to the ends of the Earth. But we won't be far behind you."


    *Miközben felzárkózik mellé, alaposabban is megszemléli a vámpírt. Az egyszerű póló, a fekete bőrdzseki olyan szinten átlagos volt, hogy az embereknek tökéletesen átsiklik felette a tekintete. Az arca sem olyan markáns, hogy megjegyezzék. Kezdő vagy sem, elvegyülni máris tökéletesen megy neki. Még a természetellenes sápadtság sem egy nagy etvasz ilyen szempontból, tél van, és ilyenkor csak a szoláriumozó cicababák nem fehérek. Persze vámpírként a hullafehér bőr egy egészen más dimenziót jelent, de az emberek érzékei... hát, nem éppen a kifinomultságukról híresek, így ezeket a halhatatlanok számára nagyon is nyilvánvaló jelzéseket észre sem veszik. Ráadásul többnyire csak és kizárólag a szemükre támaszkodnak. Öreg hiba. Lily azonban nem csak a becserkészett bőrének árnyalatából és a szeme alatti sötét karikákból következtet, árulkodó a szívdobogás hiánya is - nincs testében elég vér, amit pumpálni tudjon, s túl zöldfülű még ahhoz, hogy kedvére kapcsolja ki-be ennek a helyes kis izomnak a működését -, és a kisugárzás. A legárulkodóbb mind közül. Olyan erősen megközelíti az emberit, amennyire csak a legjobban rejtőzködő öregek, és a legbénább újszülöttek képesek. A fiú olyan újonc, hogy szinte látni a tojáshéjat a seggén. Egyértelműen Gyermek. A nő ismét maga köré pásztáz, merő óvatosságból, de a teremtőt sehol sem érzi. Az egyik sarokban magát hajléktalannak tettető, alvó vérfarkas, az egyik boltban tündérek tereferélnek, de vámpír... az négyükön kívül nincs most a közelben. Így is túl nagy ez a népsűrűség, nem lesz szükség ennyire, de hát egy klánvezér sehová sem megy egyedül, ez alapszabály, amit Lily sem sűrűn szeg meg.*
    *A kölyök úgy tesz, mintha észre sem venné a hangját, a nő pedig elégedetlenül biggyeszti le ajkait, s már éppen drasztikusabb módszerhez folyamodna, amikor végre kegyeskedik ránzéni a Gyermek. És, sajnos, megszólal. Ami először kibukik a száján, az végképp eltörli a reménységet, hogy intelligens létformára bukkant volna a nő. Nem szép dolog elsőre ítélkezni, de mindenki ezt teszi, erről szól az agyműködés: a csoportokba rendezés és az egyéniesítés állandó körforgásában éljük le életünket. És a halálunkat is. Valljuk be, a srác nem erőltette meg magát pillanatnyilag, hogy akár csak minimálisan is jó benyomást tegyen. A területére betolakodóként ez nem éppen bölcs magatartás... Lily mosolya kiszélesedik, ezzel arckifejezése veszélyessé válik. Ahogy felérnek, könnyedén lelép a mozgólépcső szalagjáról, s a fiú mellé szegődik, egyben tankönyvpéldaszerűen bepofátlankodva a személyes terébe.*
    - Akkor ezt kezdjük elölről, nem gondolod, Gyermek? Először is a minimum, hogy hölgyem vagy asszonyom, üsse kő, akár még a kisasszonyra sem harapok, bár a legideálisabb az úrnőm lenn... *A halk, halandó fülek számára talán túlságosan is halk beszéd közben is mosolyog, és annak ellenére sikerül kedélyesen tekintélyesnek tűnni, hogy vagy egy fejjel alacsonyabb a másiknál. Nem egy nagy kunszt, egész életében alacsonyabb volt a legtöbb embernél, tipikus ázsiai. Megtanult együtt élni vele, és a nyaktörős szembenézések már a legkevésbé sem okoznak neki kisebbségi komplexusokat. Márpedig ha valaki felsőbbrendűnek érzi magát, ahogyan Lily, akkor az a kisugárzásán is átüt, függetlenül a fizikai méretektől. A szavak végén halk pattanással bukkannak elő a vámpírfogai, épp csak egy pillanatra villantva fel őket az éhes kölyöknek, hogy értse is, mi a helyzet, ha már elsőre nem vette le, hogy egy vámpírral áll szemben. Ez is az újoncok gyakori hibája, s igen sokszor öletik meg magukat ezzel. Az idősebbek olykor nagyon nehezen viselik, ha nem adják meg nekik a szükséges tiszteletet...* - A kérdés adott, jössz velem magadtól egy kevésbé frekventált helyre, avagy vonszolnom kell? *biccenti félre a fejét, a mosoly most megint kislányosan ártatlan, mintha csak egy fiatal lány érdeklődne a pontos idő iránt egy utastársánál. Nem pedig vérszívó, élőhalott szörnyek fenyegetéstől terhelt találkozása volna. Ha Lucas nem óhajt együttműködni, akkor Lily először is saját erejéből próbálja megoldani a helyzetet: keze a lecsapó kobra sebességével, cseppet sem emberien kap utána, hogy tarkón ragadja a kölyköt, azt végtére mindenki utálja, automatikusan behúzzák a nyakukat és fel a vállaikat, ez pedig nem éppen ideális testtartás, ha netán tettlegességen gondolkodnának. Lily pedig a sráchoz képest öreg, s így erős is, azzal az erővel, amivel az egymásra halmozódó évek súlya edzi a vámpírokat, így különösen kellemetlenné tudja tenni ujjai szorítását. Arról nem is beszélve, hogy klánvezér, s ez jár azért extra bónuszokkal... hiszen misztikus kapcsolatban áll az övéivel, s bizonyos helyzetek kivételével meríthet belőlük erőt, ha az övé éppenséggel kevésnek bizonyulna önmagában. Most nem ez a helyzet. Persze, ha tettlegességre kerül a sor, s hozzá kell érnie a sráchoz, akkor alighanem a testőrök is szem elé tolják magukat, éreztetendő, hogy nem tanácsos nagyon ugrálni, mert abba nekik is lenne beleszólásuk. Így elméletben kissé feltűnőbb átnavigálni a kölyköt a pályaudvaron, de az emberi vakság csodákra képes, főleg, ha az árnyvilágról és annak lakóiról van szó, így Lily nem különösebben problémázik ilyesmin.*
    *A jobbik eset az lenne, ha a Gyermek egyáltalán nem ellenkezne, hanem készségesen hajlandó lenne követni a nőt. Ebben az esetben Lily lazán megfogja a kezét, egymásba kulcsolt ujjakkal, mintha nagyon is összetartoznának. Színjáték az emberek felé, plusz akadály bármiféle kétségbeesett támadási szándék elé. És szépen átvezeti a tömegen, az emberek sorfala mintha megnyílna előtte, amerre jár, pedig csak gyakorlottan találja meg a réseket a falon, s így navigál közöttük anélkül, hogy egyszer is hozzá kellene érnie bárkihez, még a legzsúfoltabb kereszteződésekben sem. Kiszemel egy ajtót, ami mögött üres helyiségről tud (naná, hogy ismeri az efféle zugokat, mégiscsak a saját területén van), s belibben a fehéren csepézett falak közé. Talán mosdónak vagy valami étkezde konyhájának szánták valamikor, mielőtt elfogyott volna a pénz és a szándék. A testőrök kint maradnak az ajtó előtt, majdhogynem priváttá varázsolva a beszélgetést. Persze csak egy hívó szó vagy gyanús hang kellene ahhoz, hogy már meg is jelenjenek.*
    - Csodás, kezdjük az elején! *javasolja. Ha hozni kellett, akkor nekilöki a Gyermeket a falnak, ha jött magától, akkor csak elengedi a kezét, s megáll vele szemben.* - Ki vagy és miért múlatod az időt a területemen? *Csak bele a közepébe, a srác túlságosan új ahhoz, hogy ennél többet taktikázzon vele. Egyelőre.*


    964 szó x zene: Danger x remélem, nem okoztam csaódást Smile

    ©️
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Grand Central Terminal

    on Hétf. Jan. 25 2016, 19:57

    Liliana & Lucas

    Nem akart ő semmi különöset, csak elütni az idejét, a legjobb barátja hiányában pedig úgy döntött, hogy az ez a hely lesz. Mennyivel szívesebben lenne most valami elzárt helyen, ahol egyedül lehet! De nem, neki megmondták, hogy most ide kell jönnie, csak az a bökkenő, hogy nem tudja miért, és így igen nehéz teljesíteni a rá szabott feladatot. Persze már megszokta, hogy ő semmit sem ért ezzel a világgal és élettel kapcsolatban, bár mindennap egyre okosabb lesz és mindig új dolgokról szerez tudomás, mondjuk arról, hogy fényes nappal nem kéne kint járkálnia az utcán, mert elevenen elég. Persze azóta is reménykedik, hogy talál valami szert, amivel ki tud majd menni, mert elnézve milyen sápadt, nagyon szeretne már lebarnulni.  ~Vajon a vámpírok le tudnak barnulni?~ Saját fajtájáról is alig tudni néhány dolgot, így gyakran olyan képtelenségeket töri a fejét, ami más hozzá hasonlónak kín szenvedés lenne hallgatni milyen butaságokat fecseg össze. Néha barátjának kell vele közölni, hogy elég nevetséges kérdéseket tesz fel, bár ő sem sokkal idősebb nála, talán egy-két héttel, de mintha őt több dologba avatták volna be. Az is igaz, hogy neki először el se akarták mondani hogyan halt meg, csak aztán kifecsegték véletlenül. Azóta is átkozza azt a fickót, aki megölte, bár azt se tudja, hogy ki ő. ~Egyszer még visszakapja ezt!~
    Nem, tényleg nem gondolta volna, hogy hozzá beszélnek, ezért nem is nagyon figyelt. Hallotta mit mond az illető, de nem érdekelte, miután úgy gondolta, hogy bizonyára nem őt kérdezik. Végül mikor senki sem felelt vette magának a fáradságot, hogy megnézze, kihez tartozik a hang. A modora elég sokszor kifogásolható volt és ezt többször meg is említették neki, de őt ez semmilyen képpen nem zavarta. Neki nem parancsolgathat akárki, nem mondhatják meg, mikor mit tegyen, van saját akaratereje, majd ő eldönti szeretné-e azt megtenni, vagy sem.
    - Ha már a megszólításról beszélünk, akkor legyen oly’ drága és ne nevezzen gyermeknek oké? Már rég nem vagyok tizenkettő, hölgyem.  – mondja mosolyogva. Az utolsó szót direkt megnyújtja, és jól kihangsúlyozza. Kicsit odébb lép, mert zavarja, hogy ilyen közel áll hozzá. Nem szereti, ha valaki csak úgy hozzáér és lassan már olyan szorosan volt mellette, hogy ez majdnem sikerült is. Az agyarák láttán kitágulnak a szemei, de csak egy rövid időre, amint eltűnnek ő is ismét a szokásos arcát mutatja. -  Mindent értek. Már megint mit csesztem el?  – hangzik a kérdés, tudta, hogyha valaki így megmutatja, hogy ő sem ember, akkor vagy valamit elszúrt, vagy őt küldték, hogy tisztázza a feladatát. És mivel arra még nem volt példa, hogy barátján kívül mással üzentek volna neki, gyanítja az első volt igaz, így jogos volt a kérdés. Bár talán csak egyszerűen felkereste valami oknál kifolyólag, ami talán nem is kapcsolódott ahhoz, hogy valamit elszúrt. Aztán, hogy mi volt valójában, még nem tudja, csak reménykedik, hogy hamar kiderül. -  Amennyiben a vonszolás nem azt jelenti, hogy ölben visztek kényelmes pozícióban, inkább a sétát választanám.  – A vigyor szinte letörölhetetlen a képéről, megszokta már, hogy a lányok nagyobb részével viccelődök, meg flörtöl, itt most inkább az első volt igaz. A nem éppen csinos lányokkal nem szokása foglalkozni, bár jelen esetben a lány méretei zavarták volna, most eltekintett tőle, miután fajtársa volt. -  Nyugalom csak vicceltem megyek magamtól. – emeli fel a kezeit mentegetőzésképpen, majd hagyja, hogy a lány vezesse. Mikor megfogja a kezét, reflexszerűen elhúzódna, végül megembereli magát és egy szó nélkül hagyja. ~Remélem, gyorsan elengedi.~Nem, egyáltalán nem bírja, ha csak úgy hozzáérnek, az nem zavarja, ha a barátnője, vagy haverja csinálja, de olyan embereknek. akiknek nem adott engedélyt nem szokta elnézni. Most sem nézi jó szemmel, hogy ezt csinálja a lány, de nem szól semmit, inkább csak ideges tekintettel méregeti, hogy észrevegye nemtetszését. A csaj valami fehér csipkés helyre vezeti, fogalma sincs, mit akarhat, nem is nagyon gondolkodik már rajta, ha akar valamit, úgyis elmondja előbb vagy utóbb.
    - Ez egy hosszú estének ígérkezik! – fűzi hozzá a lány mondatához. Nem állt szándékában egész este itt dekkolni, így szimplán megadja a lánynak, amit akar, aztán ő megy is tovább, mert semmi kedve ahhoz, hogy majd valami kis zugban kelljen megbújni, hátha addig felkel a nap, aztán nem tud hazamenni. Bár sejtelme sincs mennyi az idő, de azt se tudja, meddig tarthat ez a beszélgetés. - Területed? Milyen területed?  – néz rá kérdőn. Gőze sincs, miről beszél a csaj. ~Ez is olyan, minthogy az ellenséges lány csapatok nem bírják, hogyha ugyan az a kedvenc manikűrösük?~ Mást nem tudott elképzelni, bár ha valóban ez a helyzet, akkor nevetésben fog kitörni, mert az igen nagy butaság lenne számára, bár ki tudja, talán a vámpíroknál ez teljesen normális. -  Egyébként Cas vagyok és ön, hölgyem? – Ismételten csak kihangsúlyozza az utolsó szót. ~Kár volt neki ezt mondania!~ Mostantól amikor meglátja biztosan ezzel fog szórakozni, mert igencsak szereti felhúzni mások agyát.
    Fülbemászó dallam × Azt se tudom, miről beszélsz. ×Mai öltözékem
    × L.E. ×
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Grand Central Terminal

    on Szomb. Jan. 30 2016, 21:38




    You & Me

    "You can run. You can keep running to the ends of the Earth. But we won't be far behind you."


    *Ejj, a gyermekek túlzott önbizalma. Veszi a merszet, hogy visszabeszéljen? Remek, ugyanakkor nem éppen bölcs lépés. Lily mosolya változatlan.* - Ha más nem világosított fel, én megteszem: Gyermek vagy, lesír rólad, hogy még azt se tudod, mihez kezdj az éjszakával... *ingatja a fejét sajnálkozón, s világosítja fel a másikat szinte doromboló kedélyességgel. Ha ennyiből nem veszi le a kölyök, hogy veszélyes vizekre evezett, akkor ott bizony baj van. Végtére már az, hogy megszólították, problémát jelent, ráadásul feddéssel indították a kapcsolatot, és egyelőre nem is úgy áll a dolog, mintha felfelé ívelni készülne a találkozás hangulata. De Lucas még mindig nem panaszkodhat, mert ennek ellenére kap információkat, s az végső soron jó dolog. Lily pedig tulajdonképpen szeret tanítani: szereti, amikor ő az okosabb, a (ki)oktatás közegét, s persze azt az érzést, ha sikerrel jár, és végignézheti, ahogy a keze alatt formálódik valaki. Ez utóbbi határozottan a legjobb része a dolognak. A megértésre bólint, kétszer, gyors egymásutánban. Helyes.* - Beszélgessünk nyugodtabb helyen! *ismétli meg indítványát, nem itt fogja kitraccsolni a területi rendszert, az emberek füle hallatára, miközben a folyton rohanó halandók kerülgetik őket, akár víz a szigetet.* - Attól tartok, nem ezt jelenti. Valószínűbb, hogy a fülednél fogva húzzalak magam után *veti fel Lily kedélyes kacagással, mintha ez a mindennapi rutinja része lenne. Pedig általában másra hagyja a Gyermekek megregulázását, a klánon belül legalábbis megvan erre a megfelelő tisztség, s annak felelőse sokkal jobban és türelmesebben viszonyul ehhez a műfajhoz, mint Lily valaha is fog. De nem is ez a dolga általában, most inkább csak... kikapcsolódásként kapta el személyesen a fiút. Ha már véletlenül itt voltak mindketten, miért ne? Leszámítva, hogy a nő soha nincs "véletlenül" sehol. Eleve nem is hisz ebben az emberalkotta fogalomban. A kézfogósdi egyiküknek sem éppen öröm, ám Lily szükségesnek érzi, hát nem ereszti, sőt ha elhúzódási kísérletet tapasztal, csak még inkább megszorongatja a fiút, hogy az apró csontok a kézfejében szinte recsegnek bele. Ne ugráljon nagyon, nem érdemes, s különben sem tart sokáig. Megtehetné, hogy elhúzza a kellemetlenséget, végtére a Grand Central hatalmas létesítmény, de nem ilyen szado- és mazochista egyben. Amint eltűnnek az emberi szemek elől, már vége is a kézfogásnak.*
    - Ez inkább csak rajtad múlik *veti le a mosolygós viselkedést, s néz ezúttal komolyan, elgondolkodón a fiúra. Nagy a szája, kérdés, hogy meddig? Lily nem óhajtja neki megnehezíteni a helyzetet, ám van egy olyan sanda gyanúja, hogy erre nem is lesz szükség. Megnehezíti ő saját magának. Sóhajt, amikor válasz helyett visszakérdezést kap. Hát nem igaza volt megint? De legalább kipréselt magából valami értelmeset is a fiú. Cas, emlékezteti magát a névre.* - Örvendek, Cas. *Az udvariasság még a hülyéknek is kijár, végtére.* - Én pedig Liliana Lideo vagyok, a manhattani vámpírklán vezére. Szóval ismét megkérdezem: mit keresel a területemen? *tér vissza az eredeti kérdésre zavartalanul, egyben választ is adott persze, hadd örüljön a kölyök.* - Ki küldött? *fűzi hozzá, bár valószínűbbnek tartja, hogy a srác egyszerűen rosszfelé kószált, mert nem úgy tűnik, mintha valaki különösebben kikupálta volna. Vagy ez benne a csapda, s csak megjátssza magát a fiú? Éberen figyeli, próbálja kitalálni, egy zseniális színésszel vagy egy valóban gyámoltalan Gyermekkel áll szemben... és persze várja a választ, készen rá, hogy a hazugság első jelére ugorjon.*


    531 szó x zene: Danger x remélem, nem okoztam csaódást Smile

    ©️
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 31 2016, 12:00

    Liliana & Lucas

    Utálta, ha gyereknek szólítják, már majdnem huszonegy, akkor bánjanak is vele tisztelettel, elvégre nem holmi kisgyerek, hogy lekezeljék őt. De inkább csak magában szitkozódott, még nem mondja ki hangosan a gondolatait, de ha a csaj sokáig folytatja a gyerekezést, akkor már lesz egy-két szava hozzá, amik nem biztos, hogy tetszeni fognak neki. -  Ó én nagyon is jól tudom, mihez kell vele kezdeni.  – nevet fel halkan, akarata ellenére is rossz dolgok kezdtek kavarogni a fejében és eszébe jutott mit is csinált még az átváltozás előtt esténként. Akkor igencsak jó volt élni, főleg mert minden napra másik lány jutott neki annyian szerették. Na persze gyanította, hogy a nő nem erre gondolt, de ő fogalmazott félreérthetően örüljön, hogy nem mondta ki hangosan azt, amire gondolt. Pedig már a nyelve hegyén volt, már majdnem ki is mondta, de még sikerült időben visszafognia magát, azonban ha tovább firtatják ezt a témát, akkor nem hiszi, hogy már képes lesz.
    Ismét rájön, a röhöghetnék, de ezúttal csak az ajkába harap, hogy visszafogja. ~Lehet, a csaj mégis azt akarja, amire gondolok?~ De még ha nem is, akkor vicces egy szituáció, hogy ilyen félreérthető dolgokat mondd, vagy legalábbis neki azok, bár sose arról volt híres, hogy nem volt még együtt senkivel, így elég mocskos gondolatok játszódtak most le a fejében a volt barátnőiről, amikre már régen nem gondolt. De ahogyan a mondás tartja: Rossz, aki rosszra gondol és hülye az, aki semmire.  Persze nem volt hülye csak szórakozásból játszadozott el a gondolattal, hogy miért mondja ezeket a csaj, tudta, hogy mivel ő is vámpír csakis rosszat csinálhatott ezért jött ide, így gyorsan el is hessegette ezeket a képeket a fejéből és megint normális lett. -  Mondjuk egy szálloda szobában?  – kérdezi csintalan mosollyal, nem bírta megállni, hogy ezt ne kérdezze meg. De most már tényleg nem folytatja tovább, talán eléggé kiélte magát. -  Na azt biztosan nem.   – rázza meg a fejét. Azt ugyan nem fogja hagyni. Nem érdekli, hogy vámpír és hogy talán már így is valamit elkövezett, de nem fogja a fülénél fogva elrángatni sehova. Így is utálja, ha hozzáérnek, de még ha mindenki szeme láttára meg is fogná a fülét, akkor már biztosan nem állna jót magáért. Jártas a közelharcban tudja, hogyan kell verekedni és emberfeletti erővel csak még erősebb meg mivel férfi előnye is van a lánnyal szemben, meg persze ott van a futás is, amiben igen jó a sok edzésnek köszönhetően. Végül a csaj csak megfogja a kezét, amitől ideges lesz több mély levegőt is kell vennie, hogy ne kapja el a kezét. ~Remélem gyorsan elereszt!~ Ha egy régi ismerőse vagy barátja lenne, akkor nem zavarná ennyire, de ő teljesen ismeretlen a számára. Nem is érti minek ez, miért nem tudnak csak szimplán egymás mellett sétálni, azzal sem keltenének feltűnést, ha az álcázás a cél. Szerencsére még épp a kiborulása előtt érnek be egy kis szobába vagy helyiségbe, nem is tudja, minek nevezze és elereszti.
    - Tényleg? Akkor én már mennék is. – mosolyog és tesz két lépést az ajtó elé aztán megáll és ismét a csajra néz szórakozott vigyorával. -  Csak viccelek, maradok.  – dől neki a falnak. Ugye nem hitte, hogy komolyan elmegy, ha már egyszer iderángatta, bár sejtelme sincs minek.  Bár mikor a területet említi, az arckifejezése megváltozik és eltűnik a mosoly és zavarodott képet vág. Nem tudja, miről beszél ő még új itt és nincs teljesen felvilágosítva ezekről. -  Wow.  – kezdi elakadt lélegzett és nagyokat pislog közben. -  Akkor most maga… akkor én most… Nagy bajban vagyok igaz? – kérdezi elhúzott szájjal. ~Tudtam, hogy ebből baj lesz. Mindig baj lesz.~ Bár ezúttal rosszabb volt a helyzet, hiszen klán vezérrel került szembe. Bár nem tudta, hogy a vámpírok klánokat alkotnak, és ha igen, akkor az ő kis csapata a teremtőjével és a haverjával vajon annak számít-e. - Én is ezt szeretném megtudni már majdnem egy éve.  – kezdi dühösen. Még mindig nem tudja ki az az illető, aki átváltoztatta, csak annyit tud, hogy irányítja még úgy is, hogy nincs mindig a közelébe és ez idegesíti.
    Fülbemászó dallam × Már kezdem megszokni, hogy mindig bajba kerülök. ×Mai öltözékem
    × L.E. ×
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 31 2016, 21:35




    You & Me

    "You can run. You can keep running to the ends of the Earth. But we won't be far behind you."


    *Talán azért is ragaszkodik a Gyermek megszólításhoz, mi jog szerint tényleg a srácot illeti, mivel nincs és nem lehet még semmilyen más rangja, mert láthatóan irritálhatja őt ezzel. Kicsinyes dolog, de hát messze van ő a szenttől, van hibája dögivel. Például a szórakozásra irányuló igénye, aminek most éppen a kölyök a céltáblája. Miközben a fiú szájal, Lily cigit halászik elő a táskájából, s egy régimódi öngyújtóval óvatosan rágyújt, vigyázva, hogy a láng elkerülje bőrét, s elégedetten beleszív a szálba. Az állomás nagy részén tilos a dohányzás, de ettől nem hagyja magát zavartatni. Féloldalassá válik mosolya, egyik oldalán szinte fintorba biggyed a választól.* - Az, hogy ez jutott eszedbe először, nagyon jól rámutat, hogy mekkorát tévedsz. *Akármekkora összeget rá merne tenni, hogy csajozás és egyéjszakás kalandok témakör felé kalandoznak a vele szemben álló gondolatai, érezni a hangsúlyán, azon a macsós, hódító hangszínen, amit a magabiztos hímek szoktak használni, akik meg vannak róla győződve, hogy minden csajt megkaphatnak. Hát, ha a kölyök Lilyvel is efféléket fantáziál, akkor alaposan benézte a helyzetet. A szállodai szobán azonban majdnem elröhögi magát. Ó, Gyermek, ha tudnád...* - Hogyne. És történetesen csupán egyetlen hotel van az egész városban, ahol nem sülsz ropogósra a kelő nap sugaraitól... *jegyzi meg szinte ártatlanul. Azt pedig mintegy elfelejti hozzátenni, hogy ama bizonyos hotel éppenséggel az ő tulajdonában van, és nem éppen úgy üzemel, ahogy az emberi létesítmények.*
    *Azt mindenesetre örömmel veszi, hogy nem kell a földön húznia a srácot, így jóbal kényelmesebb, még ha nincs is oda a kézfogósdiért, a nő láthatóan a legkevésbé sem zavartatja magát, még egy kis fütyörészést is elereszt, miközben átvág a tömegen. És annyi előnye van a dolognak, hogy senki máshoz nem kell hozzáérnie így, egyetlen telefonjába meredő emberzombi, egyetlen gyerekeit ráncigáló idegsokkos anyuka, egyetlen rohanó aktatáskás menedzser sem szalad beléjük. Hogy ez a nő navigálási képességeinek vagy kisugárzásának (esetleg a körülöttük meg-megjelenő cigifüst-felhőnek) köszönhető, megválaszolatlan kérdés marad. És arra is jó a módszer, hogy a srác akárhogy rángatná a kezét, nem szabadulhat, nem mehet más irányba, csak amerre Lily diktálja, így kerülnek a csempézett kis helyiségbe, ahol végre szabadul a srác.*
    - Megpróbálhatod, de kétlem, hogy kijutnál az ajtón *von vállat vigyorogva, nyilvánvalóan élvezi, hogy ő áll a helyzet magaslatán, és ezt nem is áll szándékában eltitkolni. Az esetek nagy többségében a magabiztos fellépés már fél siker. A kölyöknek persze van elég esze, hogy belássa a szavak igazságát, és már nem is nagyon igyekszik kifelé, inkább elhelyezkedik, amennyire a lehetőségek engedik. Szemléli az arckifejezése változását, próbál rájönni, mennyit tud a srác, mennyire tetteti tudatlanságát, vagy lehet, hogy tényleg a legalapvetőbb fogalmakat sem adták át neki? S hogy mekkora a baj... azt most még Lily sem tudná megmondani.* - Az attól függ, milyen jó magyarázattal tudsz előrukkolni *von vállat, s a kölyök mozdulatát leutánozva ő is nekidől a falnak - a hidegét nem is érzi, szóval nem zavarja -, s az utolsó slukkokat szívja a tüdőropiból.* - Ki a teremtőd? Ki adta neked a vérét? Melyik klán tagja vagy? Miért kellett most Manhattanbe jönnöd? *teszi fel ismét ugyanazokat a kérdéseket. Ismétlás a tudás anyja, hátha mégiscsak előjön valami használható infó a srácból, amin el lehet indulni. Vagy olyan, aminek a nyomán jogosult lesz megölni. Ez is benne van a pakliban, s a legcsekélyebb habozás nélkül megtenné, ha olyasmit hallana, ami rá, a klánjára vagy a Szövetségre veszélyes. Na jó, utóbbi esetben nem maga végezné a melót, hanem vinné a nephilimeknek, legyenek csak ők a rosszfiúk. Sokkal kényelmesebb megoldás.*


    572 szó x zene: Danger x remélem, nem okoztam csaódást Smile

    ©️
    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Szomb. Jan. 14 2017, 01:08

    D.J. & Vitaly
    "Ezek a ruszkik annyian vannak, mint az oroszok."

    A napomat a Grand Centralon kezdtem, mert megtehettem. Nem érkeztem sehonnan, és nem szándékoztam utazni sehová, egyszerűen csak kedvem támadt enni egy jó gofrit. Igen, gofrit. A legjobb gofrit pedig itt csinálják, az egyik kis kávézóban, szóval egyértelmű volt, hogy ide jövök. A jeges járdákra való tekintettel a korimat otthon hagytam és gyalog indultam neki, amivel csak annyi volt a baj, hogy mire beléptem a pályaudvarra, szinte lefagyott az orrom. Pedig nem is volt hideg. Elég kellemetlenül éltem meg a felfedezést, hogy annyira hozzászoktam az itteni lagymatag időjáráshoz, hogy már egész melegben is fáztam. Ennek nem így kellett volna lennie.
    Magamon bosszankodva sétáltam el a megfelelő üzletig, ahol beálltam a sorba. Úgy tűnt, reggel tízkor egész sokan vágynak valami reggelire, esetleg egy kávéra, így ki kellett várnom a soromat. Gyors fejszámolást követően megállapítottam, hogy hatan állnak előttem. Ez volt az a pont, amikor elgondolkodtam azon, hogy miért is nem maradtam otthon és csak varázsoltam magamnak reggelit egy csettintéssel. Megtehettem volna, de eljönni ide és megküzdeni azért, amit szeretnék mégis más érzés volt, így inkább beletörődtem a sorsomba. A hat ember nem is olyan sok. Ameddig pedig vártam, hogy én következzek, volt időm szétnézni a közelben. Figyeltem az embereket, az árusokat, a titokban elvegyülő Alvilágiakat ... a legtöbben siettek valahová, ami nem lepett meg.
    Még hárman álltak előttem, amikor észrevettem egy ismerős alakot, nem is olyan távol. Fogalmam sem volt arról, hogy ki ő vagy mi a neve, de tudtam, hogy láttam már valahol. Csak még arra is képtelen voltam rájönni, hogy hol. Minden esetre szemmel tartottam a férfit, mert idegesített a gondolat, hogy tudnom kéne, ki ő. Mire sorra kerültem és megszereztem a gofrimat, elhatároztam, hogy odamegyek hozzá. Ki kellett derítenem, hol láttam már.
    Tehát fogtam a csokis-tejszínhabos édességet és a megfelelő irányba indultam. Természetesen már fogyasztani is kezdtem a reggelimet, amitől egy kicsit maszatos lettem, de ezt a problémát egyszerű volt orvosolni. Szerencsémre az emberem nem tartozott a sietők közé, így könnyedén odaléphettem hozzá (miután eltüntettem a csokis tejszínhabot a számról).
    -Jó reggelt!- indítottam egy laza köszönéssel. Mégiscsak meg kell adni a módját.
    - Elnézést a zavarásért, csak azon tanakodtam, hogy vajon találkozhattunk-e már valahol. Olyan ismerősnek tűnik - adtam elő őszintén, kertelés nélkül. Belegondolva ez úgy hangzott, mint egy rossz pasizós szöveg, de ezúttal egyáltalán nem erről volt szó. Pusztán őszinte kíváncsiság vezérelt, semmi más.

    Zene: Nuclear Family | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Szomb. Jan. 14 2017, 20:03





    Nem igazán kéne itt lennem, mégis, az utóbbi időben vonz a hely. Pedig útkereszteződésnek számít, s számtalan fajtámbéli halad át itt. Talán tudattalanul mégis azt szeretném, hogy rájöjjenek, élek? Nem tudom. Mindenesetre elmélyülten ülök az egyik kávézó asztalánál, s hol az újságba pillantok, hol szórakozottan vonok pár vonalat az újság mellett lévő vázlattömbbe.
    Egy hete tértem vissza csupán, s még csak nem is az emberi világban kalandoztam. Jó volt újfent szétnézni a független tartományokban, ahol nem is ismertek annyira, még ha közéjük is vallom már magam. Tartok a királynőtől a mai napig, azonban ilyen külsővel már a kutyának sem kellenék, a tündérek odáig vannak a ragyogó szépségért, s szerintem már fel sem ismernének. Az emberek elől elrejtem már csak a sebeket, a többi természetfeletti elől azonban nem. Nincs mit rejtegetnem, ebben a városban csak az újak és a nemtörődöm természetfeletti nem tudja, vagy nem foglalkozik vele. Már nem szégyellem, elég éreznem minden mozdulatnál a bőrt, sosem fog teljesen meggyógyulni, s fáj is. Meglepően hamar meg lehet szokni a fájdalmat, ha nincs más választás.
    A skiccet az egyik könyvbemutatóra készítgetem, az egyik tapasztalt kritikus véleményét olvasom, talán az egyetlen egy, akinek el is fogadom a véleményét. Megáll a toll a kezemben, ahogy érzem, valaki, mintha figyelne. Ahogy lopva körbenézek, nem érzékelek semmi gyanúsat, olvasok tovább, újfent kortyolva egyet a kávéból.
    Pár perc múlva el is feledem. Ha valaki a nyomomban lenne, vagy el tudok tűnni, vagy nem. Felesleges ezen rágódnom. Kortyolás közben nem figyelek, így majdnem kiköpöm a kérdésre a forró italt, a köhögést visszafojtom.
    Menekülnöm kéne, vagy olyan mindegy már? Az utóbbi mellett döntök, a jelenetek rendezése már nem izgat fel.
    Megköszörülöm torkom, hogy nehogy köhögni kezdjek, aztán felnézek rá, letéve a bögrét az asztalra.
    - Elképzelhető, hogy már találkoztunk, attól függ, mely körökben forog – ez teszt lenne? Nem, nem kéne paranoiásnak lennem, azt hiszem.
    - A nevem Damien. Van kedve csatlakozni – hátha így rémlik neki, meg aztán így le is tudom tesztelni, miért is futottunk össze. A démoni származású energiát érzékelem benne, s én sem titkolom, a tündérek népét gyarapítom. Az előttem lévő helyre mutatok az asztalnál.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Szomb. Jan. 14 2017, 22:27

    D.J. & Vitaly
    "Ezek a ruszkik annyian vannak, mint az oroszok."

    Bemutatkozott, és hellyel kínált. Kezdetnek nem is olyan rossz. A stílusa elég visszafogottnak tűnt, alig kellett pár szót szólnia, hogy megállapítsam, hogy az idősebb Alvilágiak közé tartozik. A mai fiatalok nem így beszélnek. Úgy döntöttem, én is visszafogom magam, így egy lágy mosollyal telepedtem le a felkínált székre. A kis műanyag tányért, amin a reggelim volt, letettem az asztalra.
    - Köszönöm az invitálást!- emeltem a tekintetem kedves udvariassággal a férfira. Akaratlanul is kihúztam magam ültömben, talán a társaság miatt. Előfordult, hogy indokolatlanul arisztokratikus módon viselkedtem, amit egyébként utáltam magamon és ha észrevettem, tettem is ellene. Most egyelőre fel sem tűnt, mit csinálok.
    - Vitaly vagyok. Vitaly Rayt. Örülök, hogy megismerhetem - mutatkoztam is be azonnal, hogy kvittek legyünk. Csak felületesen mértem végig a férfit, azonnal tudtam, hogy tündér, mégis valamiért nehéz volt elhinnem. Azon felül, hogy biztos voltam benne, hogy láttam már valahol, egy kicsit elcsodálkoztam a sebhelyein. Tudom, hogy a külső nem számít, de tényleg ritkán találkozni elcsúfított tündérekkel. Csupán ennyiről volt szó, mégis ostobának éreztem magam amiért ez egyáltalán megfordult a fejemben. Nem kéne ránézésre ítélnem. Egyébként pedig ha innen indulnék ki, nekem is lenne mit szégyellnem. Igaz, a mondénok elől elrejtettem a különleges jegyemet, de ő láthatta a visszakunkorodó szarvakat a fejem tetején. Elég feltűnő kiegészítővel áldott meg a sors.
    - Tudom, illetlenség csak így rátörni valakire, de tényleg olyan ismerősnek tűnik. Zavar, hogy nem tudom, honnan - csóváltam meg lassan a fejem. Mindig elég ügyetlen voltam a beszélgetések elkezdésében, annak ellenére, hogy egyébként szerettem ismerkedni. Fogalmam sem volt, hogy van ez, de így jártam. Próbálkoztam és szerintem ez a lényeg.

    Zene: Nuclear Family | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 15 2017, 18:27





    - Kérem! Jó reggelt! – ami remélem, nem is az utolsó lesz.
    Nagyon enyhén biccen csak oldalt a fejem, ahogy nézem, amint helyet foglal. Úri neveltetés megvan, és nem is tagadja. Akkor talán mégis találkozhattunk, még ha nem is Tavaszudvarban. Akkor hol? S miért fontos egyáltalán?
    Vágyom néha vissza a bunkó stílusomra, azzal sokkal hamarabb megoldottam mindent, most már azonban nem megy.
    Mondjam, vagy ne mondjam a teljes nevem? Olyan mindegy, aki akar, úgyis meg fog találni.
    - Damien James McCormack. Hátha mond így valamit a név – mondom ki a teljes nevem, hátha rémlik neki valami, mert a nevéről nem rémlik túlzottan semmi.
    Többnyire csatatéren láttak mások, elvégre harcos volnék, vagy akár tényleg az egyik, természetfelettiek számára tartott bálon, vagy akár itt, a városban. Sokfelé megfordultam, és...
    - Talán azért nem rémlik teljesen, mert nem olyan régen, nem így néztem ki – ingerem támad felhúzni a kesztyűmet, azonban a mozdulat már a gondolatnál hamvába hull. Ugyan minek tenném, főként, hogy már így látott? Ha látom, hogy zavarja, akkor majd elrejtem. Végül az érzet győz és felveszem mégis, a hajam pedig előrébb seprem a bal oldalamon, eltakarva a látványt.
    - Kevesen szoktak nekem örülni. Hol fordulhatott meg, ahol egy nem szokványos, halandó megfordulhat? – érdeklődöm, hátha tudok segíteni, s közben az agyam is sebesen jár, hol találkozhattunk.
    - Bál? Némi küzdelmes pálya? – utalok a csatákra, mert ahogy nézem, nem annyira ötéves cambion. És sokkal szebb, mint én. Mondjuk, na ja, mindenki szebb, mint én.
    - Egyáltalán, a városból rémlik? – a közben leeső kanalat felveszem, amit kis híján elhajlítottam.
    Furcsa, hogy eddig menekültek előlem, s ellöktek, most meg megszólítanak. Annyira szemét nem lehettem, vagy mégis? És ki ez, aki előttem ül?



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 15 2017, 20:13

    D.J. & Vitaly
    "Ezek a ruszkik annyian vannak, mint az oroszok."

    Talán kicsit illetlenül, de mialatt ő latolgatta a lehetőségeket, én megfogtam a gofrimat és haraptam belőle párat. Éhes voltam, a hideg gofri pedig nem ugyanolyan finom. Emellett nem kerülte el a figyelmemet, hogy felhúzta a kesztyűjét. Kínosan érezné magát a sebei miatt? Nem akartam okot adni erre, őszintén szólva egészen vonzónak találtam a hegek ellenére is. Miattam igazán nem kellett volna szükségét éreznie, hogy elrejtse a kezeit.
    Legközelebb csak akkor szólaltam meg, mikor lehajolt a kanálért. Addigra kulturáltan megrágtam és lenyeltem a számban lévő falatot.
    - Nem vagyok benne biztos, hogy ebben a városban találkoztunk. Azonban egy bál lehetséges helyszínnek tűnik. Mondjuk valamikor a harmincas években? Akkoriban megfordultam itt-ott. Mondjuk még igen fiatal voltam, de az akkori mesteremmel eljártunk bálokba. Vagy esetleg a második nagy mondén háború után ... Járt Oroszországban a hatvanas években? Annyi a lehetőség.
    Megcsóváltam a fejem és elgondolkodva néztem le az asztalra magam előtt. A neve nem igazán csengett ismerősen, szóval talán nem is beszéltünk egymással. Ez lehetett a gond. Viszont akkor látásból tehetett rám olyan nagy benyomást, hogy megjegyeztem az arcát. Vagy bármit, amiért most úgy gondolom, hogy ismerem. Önképtelen mozdulattal túrtam a hajamba és igazítottam el az oda nem való tincseket a homlokomból. Néha fel sem tűnt, hogy ezt csinálom, ez is a kis berögződött dolgaim közé tartozott.
    - Tudja mit? Talán nem is számít, hol találkoztunk. Azt hiszem, még csak be sem mutatkoztunk egymásnak, tehát talán csak láttam valahol és valamiért megjegyeztem magamnak. Igazán nem tudom.
    Bocsánatkérő mosollyal néztem rá, kezdtem rájönni, milyen buta ötlet is volt ez az egész. Tulajdonképpen a semmiért zavarom, amit igazán nem szeretnék. Feltéve, hogy tényleg ellenére van a társaságom. Máskülönben pedig én nagyon szívesen beszélgettem volna még vele. Érdekes személyiségnek tűnt, kifejezetten szimpatikusnak. Ráadásul a megérzéseim idevezettek hozzá, szóval biztosan mégis van valami oka, hogy egy asztalnál kötöttünk ki.

    Zene: Nuclear Family | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 15 2017, 22:20





    Nyugalom fog el, ahogy figyelem, amint étkezik. Egészen más lett a világhoz való hozzáállásom s furcsa érzetként élem meg azt is, hogy végre nem utálnak, s nem ingerült válaszokat kapok, hanem nyílt és őszinte érdeklődést. És nyugalmat, amit már sok évszázada nem éltem át.
    Tehát annyira nem fiatal már. A neveltetésen látni is.
    - A második háború után – ugrik be, s az arca is, de akkor, mintha másmilyen lett volna. – Hatvanas évek? Csak nem a ’67-es nagy bálra gondol, Szentpéterváron? – izgatott leszek, de csak inkább még jobban kihúzom magam, hiába tiltakozik az égett bőröm ellene.
    - Akkor Dmitrij Alekszej Alekszejevics voltam. Az attasé fia – igen, már rémlik valami.
    Vagy talán csak szeretném, ha igaz lenne? Igaz, akkor sem voltam szépséges jellemű, de a politika miatt ugyancsak kellett tartanom a jó ízlés határát.
    - Bocsánat, elragadtattam magam – jó ég, én bocsánatot kérni! Mégis, jól esik. Meglep, hogy valaki ennyire normális legyen velem. Micsoda ökör voltam én, te jó ég!



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 15 2017, 22:42

    D.J. & Vitaly


    A beszélgetés váratlan fordulatot vett, mire igencsak élénken csillantak fel a szemeim. Tehát mégiscsak megvan a kapocs! Így már a név is ismerősebb volt, most már teljes bizonyossággal jelenthettem ki, hogy igen, ismerem a férfit. Tényleg egészen máshogy nézett ki akkoriban, de hát én is. Ki nem változik ennyi idő alatt? Rendben, talán akad néhány más örökéletű lélek, akik évszázadokig ugyanolyanok tudnak maradni, de ezek szerint kettőnk közül egyikünk sem tartozott közéjük.
    -Ne vicceljen! Épp most jött rá a válaszra. Ez nagy dolog. Már emlékszem is, mi történt. Valójában nem is álltunk szóba egymással, szerintem ezért nem emlékszik rám. Egy ismerősöm mesélt önről, de nem jutottunk el odáig, hogy be is mutasson. Sajnálatos dolog volt, mert igazán szerettem volna megismerkedni önnel, akármilyen ... nos, rossz híre is volt akkoriban.
    Nagyon lelkes lettem, szerintem egy kissé jobban is, mint megengedhettem volna magamnak ebben a helyzetben. Az utolsó szavak előtt azonban egy kicsit elbizonytalanodtam, nem akartam megsérteni azzal, amit mondok. Hiszen most annyira jóindulatúnak és visszafogottnak tűnt, és már pár mondattal egészen megfogott, nem hittem el, hogy rászolgált arra a sok illetlen jelzőre, amivel nekem annak idején leírták.
    - Sajnálom, nem állt szándékomban rosszat mondani. Én csak ... annyira más emberre emlékszem - pillantottam oldalra zavaromban. Nem is tudtam, hova legyek hirtelen, a lelkesedésemhez hirtelen némi félénkség vegyült, de reméltem, hogy a végén jól fogok kijönni a dologból. Csak ne sértődjön meg az illetlenségem miatt.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 15 2017, 23:01





    Annyira régen volt már, legalábbis annak tűnik. Mégis, emlékszem a tekintetére, ahogy rám nézett, miközben másvalakit hallgatott. Jellemző, hogy ilyenekre is reagáltam akkoriban és feltehetően nem éppen egy kedves, ámde annál sznob stílussal néztem rá. Már nem fogok bálba menni.
    - Hogyan? – kérdezek vissza, meglepettség nélkül, majd felnevetek, törődök is azzal, hogy pokolian égni kezd az arcom sebes része. Aztán a nevetésbe beleremeg a szám széle. Tipikus paraszt voltam akkoriban, ami egészen kitartott tavalyig. Lehajtom a fejem, rákönyökölve nézek az italomba.
    - Hagyja, igaza van. A gyökér tapló kifejezés még egy enyhe jelző lett volna – sóhajtok egyet.
    - Más voltam, valóban. Aztán jött egy villámcsapás és mindent eltörölt – a mágiámat is, éppen csak annyi maradt, hogy el tudom rejteni tündér mivoltomat és sebemet az emberek világában és tudok közlekedni a Tündérek birodalmában.
    - Hát akkor itt vagyok, azt hiszem, most jött el az ideje megismerkedni – dőlök hátra a támlának, amely nincs is olyan messze, egészen magam alá toltam a széket.
    - Furcsa, hogy közben nem futottunk össze – a kanalat kezdem el megint birizgálni, holott evőeszközzel nem illik szórakozni. Le is teszem a helyére. Újból nyugalom fog el, és nyitottság. Érdekelni kezd ez előttem ülő.
    - Mióta van a városban? És tegeződjünk. DJ. Vagy Corriach – mondom a tündérnevemet.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 15 2017, 23:26

    D.J. & Vitaly


    Rendben, nem lett baj. Ennek igazán örültem, nem szerettem az érzést, mikor túl korán elszúrtam a dolgokat. Egy kicsit visszatért az önbizalmam, így képes voltam rendesen folytatni a beszélgetést. Az előttem lévő fél gofrit lassan el is felejtettem, a dolgok úgy alakultak, hogy nem találtam illő pillanatot arra, hogy bekapjak egy-egy falatot.
    - Rendben, DJ. Ez esetben hívj csak Vitalynak - bólintottam rá a tegeződésre. Sokkal kényelmesebb volt így beszélgetni, örültem, hogy felvetette ezt. Magamtól nem hiszem, hogy megkockáztattam volna.
    -Egyébként szerintem is egészen különös, hogy azóta nem találkoztunk, de előfordul az ilyesmi. Azóta költöztem néhányszor, gondolom te is, tulajdonképpen annyira mégsem meglepő, hogy nem futottunk össze. Itt, New Yorkban két éve lakok, ami annyira nem hosszú idő. Egyelőre komolyabb karriert sem sikerült kiépítenem itt - meséltem egy kicsit magamról, amivel talán el is ragadott a hév. Nem voltam benne biztos, hogy ez egy jó dolog. Lassítanom kéne.
    - Te mióta laksz itt? És mivel foglalkozol? - kérdeztem kíváncsian. Egy kicsit megigazítottam a sálamat és teljesen lehúztam a kabátom cipzárját. Kezdett melegem lenni, és mivel úgy tűnt, hogy nem mostanában fogok ismét kimerészkedni a fedél alól, nyugodtan nekivetkőzhettem egy kicsit. Nem akartam beizzadni, az egy elég kellemetlen dolog.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 15 2017, 23:58





    - Egyél is, elhűl – biccentek az étele felé, ahogy látom, nem eszik.
    Régen voltam már figyelmes, az utóbbi időben viszont annál inkább az vagyok. Utoljára azzal voltam figyelmes, akit már régen elvesztettem. Ez az emlék hirtelen tesz szomorúvá, egy pillanatra átsuhan az arcomon, hogy aztán eltűnjön, s minden figyelmem az előttem ülőé legyen.
    Két éve... nem sok idő, ráadásul én még csak nem is itt voltam.
    - Jó pár éve a városban vagyok, de pár hónappal ezelőtt jöttem át Manhattanbe. Most könyvesboltot vezetek.
    Ami nem éppen a legbölcsebb választás volt, de éppen itt lehet a legjobban eltűnni.
    - Van valami célod, amiért a városba jöttél?
    Hirtelen burkolózom a csendbe. Annyira szokatlan érzés nekem mindez, hogy megrémülök tőle. Becsukom a szemem, mélyeket lélegzem, lassan, nem látványosan, s az nyugtat meg igazán, ahogy figyelem Vitalyt.
    - Mivel foglalkozol? – érdekelni kezd a fiú, s hogy engem bárki is érdekeljen, már régen esett meg. Akit magamhoz fogadtam, s később eltűnt szó nélkül, őt is inkább érdekből fogadtam be, hogy a királynő ellen tegyek.
    - Ha rossz hírem volt, miért szólítottál most meg? – bököm ki végre a kérdést. Egek, valami tényleg nem stimmel!



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Hétf. Jan. 16 2017, 00:24

    D.J. & Vitaly


    Figyelmeztetett a reggelimre, amiért igazán hálás voltam. Ettől fogva nem éreztem olyan kényelmetlenül magam, ha egy-egy válasza alatt inkább haraptam egy falatot. Vagy kettőt. Gyorsan, de feltűnésmentesen akartam eltüntetni azt a maradékot, aminek neki is láttam, miután biccentettem egyet a férfi felé amolyan köszönetképp. Két falattal később álltam meg válaszolni az első kérdésére.
    - Nem igazán céllal érkeztem. Megvan az a buta szokásom, hogy időről időre lakhelyet váltok, és ezúttal egyszerűen ide vezetett a megérzésem. Már máskor is jártam New Yorkban, és tetszett a város, tehát gondoltam, visszajövök - fejtettem ki az ittlétem oktalanságát.Talán bután hangzott, de tényleg csak találomra választottam lakhelyet, néha kedvem támadt máshova (vagy máskorra) menni és akkor nem is fogtam vissza magam. Mindezt csupán azért, mert megtehettem.
    - Nos ... valójában nem nevezném foglalkozásnak. Kifutófiú vagyok egy sushibárban. Nem nagy karrier ... épp igyekszem egy kicsit felfuttatni a népszerűségemet a varázspiacon, de ez még nagyon kezdő lábakon áll.
    Ezt már egy kicsit félénkebben mondtam, szinte szégyenkezve. Hiszen neki könyvesboltja van, én pedig kajákkal szaladgálok a városban. Nem nagy karrier.
    - Tulajdonképpen ... nem is emlékeztem arra, amit hallottam rólad. Csak éreztem, hogy ismerős vagy és zavart, hogy nem tudom, honnan. Jó érzésem volt veled kapcsolatban.
    Eddigre valamilyen érthetetlen módon be is fejeztem a reggelimet, így legalább amiatt nem kellett többé aggódnom. Megtöröltem a számat és DJ-t figyelve vártam a válaszait, vagy épp újabb kérdéseit. Az arcát néztem, első sorban a szemeit. Ügyeltem rá, hogy ne tűnjön úgy, mintha a sebeit bámulnám, hiszen nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Egyszerűen csak tartottam a szemkontaktust, mert ettől kényelmesen éreztem magam.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Kedd Jan. 17 2017, 21:35





    Mintha magamat hallanám, s már ezt jó pár évszázada teszem, vagyis tettem. Halványan elmosolyodom, s belekortyolok az italomba.
    - Ezek szerint te is egyedül kóborolsz az emberek világában – hallgatok egy rövidet, majd halkabban folytatom. – Menekülsz valaki elől?
    Mert én éppen ezért tettem azokat, amiket Vitaly is. Ha kötődök, onnantól kezdve végem. Majdnem az is lett, csak más végzet szólt bele.
    - Tehát mégis vannak céljaid – bólintok.
    Vénnek és üresnek érzem magam Vitaly mellett, értéktelennek. Több mágia kering benne, körülötte, mint bennem most. Sokáig fog tartani, mire valamennyire összeszedem magam. Már ha össze tudom.
    A bögre éppen a kezemben van, s az utolsó mondata után nem sokkal, koppanva érkezik az asztalra. Jó érzés.
    - Elnézést... – állok fel az asztaltól, zaklatottá válok. Hogy jó érzés? Velem kapcsolatban? Mindenki utált és utál ma is! Ez a mondat felzaklat, mert mindig azt gondoltam, hogy senki sem érez felém utálaton vagy gyűlöleten, irigységen kívül mást.
    Nekimegyek valakinek, a bal oldalammal, nem tudok bocsánatot kérni, csak valami sajnálomot mormogok, ráfogva a karomra, aztán csak a fejem rázom, hogy semmi baj nincs. Nem látja a valót, mert rejtem. Nekidőlök háttal az egyik oszlopnak. Talán Markot is azért vettem magam mellé, mert reméltem, legalább valaki kedvelni fog, ha csak egy kicsit is. Aztán elment, vissza a családjához, mert az én kötelékem kevés volt, s az első adandó alkalommal eltűnt az életemből, azóta nem is láttam.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Kedd Jan. 17 2017, 22:32

    D.J. & Vitaly


    Azt kérdezte, menekülök-e. Ez a kérdés furcsán érintett, egyáltalán nem számítottam rá. Menekülni? Nem igazán. Legalábbis biztosan nem tudatosan. Hacsak nem Mikhal elől, de ez esetben megint költöznöm kéne, minél gyorsabban, hiszen ő is ebben a városban tartózkodik. Szóval nem. Nem gondoltam, hogy menekülnék. Csak szerettem utazni, igényeltem a környezetváltozást, és nem igazán voltam hajlandó hangsúlyt fektetni a kapcsolataimra.
    - Nem menekülök. Mondhatjuk, hogy utazó vagyok, nem szeretek sokáig letelepedni - válaszoltam, miután magamban tisztáztam a választ. Aztán pedig mondhattam valamit rosszat, mert hirtelen minden megváltozott. Felállt és otthagyott, én pedig csak értetlenül néztem utána. Vajon most mit tettem? Vagy félreértett volna? Annyi biztos, hogy valamivel nagyon elszúrtam, és ezért borzasztó pocsékul éreztem magam. Még láttam, ahogy siettében beleütközött valakibe, de aztán eltűnt a szemem elől. Elég csúnyán le lettem koptatva, ami őszintén rosszul esett. Óvatosabban kéne bánnom a szavakkal. Vagy az volt a baj, hogy túl óvatos akartam lenni? Lehet, hogy ezzel szúrtam el. Minden esetre néhány másodpercnyi döbbenet után felálltam és abba az irányba indultam, amerre eltűnt. Talán még rendbe hozhatom a dolgot. Siettem, de igyekeztem nem túl idegesnek tűnni, legalább a járókelők ne tudják, mekkora marha vagyok.
    Végül megtaláltam a férfit, egy oszlopnak támaszkodva. Nem nézett ki a legjobban, megijedtem, hogy rosszul van.
    - Minden rendben? Jól érzi magát?- közelítettem meg óvatosan. Megtartottam a tisztes távolságot, nem állt szándékomban jobban felzaklatni, de muszáj volt utána járnom a helyzetnek. Ha közli velem, hogy szívódjak fel, akkor megteszem.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Szer. Jan. 18 2017, 23:03





    Vagyis menekül. Biccentek a válaszra, és csak remélni tudom, hogy idővel ráeszmél arra, csak magát áltatja. Mint ahogy én tettem egy időben, nem érzékelve, mennyire is veszélyben vagyok. Lopva ismét végigtekintek rajta, már amennyit látok. Kár lenne, ha baja esne, olyan erő és energia sugárzik belőle, még ebben a ruhában is, amivel kevesen rendelkeznek, s egyedivé teszi.
    Összezavarodtam. Nem volt bennem semmi jó és most meg semmi nincs. Nem vagyok jó, vagyis nem tudom. Olyan vagyok, mint akit teljesen lecsupaszítottak, kiszívtak, s üressé vált, hajdanvolt énemnek még árnyéka sem vagyok. Egyiknek sem. Behunyom a szemem, nem tudom, melyik erősebb: a fájdalom a testemben, vagy a hitetlen, őszinte döbbenet, hogy valakinek a szemében, megérzésében jó lehetek. Miért zaklatott fel ennyire? Régebben sosem voltam érzelgős, semennyire.
    Látóterembe kúszik, lassan fókuszálok Vitalyra, egy ideig csak nézem, majd megrázom a fejem. Nem, nem vagyok jól. De jó lenne, ha összekapnám magam.
    - Én csak... már nagyon régen mondott bárki is rám jót – csendesek a szavaim, de tudom, hogy Vitaly meg fogja hallani.
    - Sajnálom, ha megrémisztettem – a fájdalom enyhül a karomban, de még fogom, hogy kapaszkodjak a külvilág felé.
    - Van hol laknia? – bukik ki belőlem a kérdés, aztán ráeszmélek, mit is kérdeztem. – Bizonyára van – miért akarok hálás lenni, csak mert jót mondott rám? Nagyon nagy erővel hatottak rám azok a szavak.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Szer. Jan. 18 2017, 23:56

    D.J. & Vitaly


    Halkan beszélt, de tökéletesen hallottam minden szót. Nem küldött el a picsába, aminek őszintén örültem. A magyarázatán még egészen halványan el is mosolyodtam. Ha így reagál egyetlen jó szóra, mi történhet, ha valaki rosszat mond? Felemeltem az egyik karomat, és lassan leírtam vele egy félkört a levegőben oldalra, ezzel egyfajta erőteret vonva magunk köré. Biztonságosabbnak láttam így. Az emberek nem vehettek észre minket, és a varázslatom arról is gondoskodott, hogy senki se akarjon túl közel jönni. Úgy ítéltem, kell neki egy kis tér, ezért gondoskodtam erről. Nagyon óvatosan léptem közelebb hozzá, mintha csak egy rémült állatot kéne megnyugtatnom. Semmi hirtelen mozdulat, vagy meggondolatlan szó. Most annak volt itt az ideje, hogy elővegyem a felnőtt énem. Ritkán tettem ilyet, ezért elég bizonytalan volt, hogy sikerülni fog, de talán még magamat is sikerül meglepnem néha.
    -Ugyan ... nem vettem a szívemre - szóltam hozzá, ahogy tettem még egy fél lépést felé. Kedvesen beszéltem, nem akartam megint buta helyzetbe hozni magunkat. Aztán kérdezett tőlem, nem is értem miért. Lassan bólintottam egyet és akaratlanul is elmosolyodtam.
    - Lakni? Igen, van hol laknom. Vettem egy egész aranyos kis lakást. És hé ... már megbeszéltük, hogy tegeződünk! - válaszoltam nyugodtan - Nagyon fáj? - kérdeztem halkan, a karjára célozva szavaimmal. Láttam, hogy fizikailag sincs jól, és mivel el is ismerte ezt, szerettem volna segíteni. A kérdés már csak az volt, hogy hagyja-e nekem. Már egészen közel álltam hozzá, pont előtte. Annyit kellett volna tennem, hogy kinyújtom a kezem és használom a mágiám, hogy csillapítsam a fájdalmát, de nem akartam a beleegyezése nélkül cselekedni.
    - Segíthetek? - néztem a szemeibe, a lehető legkedvesebb arcomat elővéve. Nem értettem az erős késztetést, ami azokban a pillanatokban hajtott, de tényleg aggódtam érte. Nem kéne ilyen gyorsan megkedvelnem az idegeneket, de nem tehettem róla. Teljesen elvesztem az ösztöneim bűvkörében, még csak meg sem próbáltam gondolkodni azon, hogy mennyire furcsa ez így.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Pént. Jan. 20 2017, 00:58





    Figyeltem, ahogy elrejt bennünket az emberek elől. Valahol már nem félek attól, hogy mindig az adott levegővételem lesz az utolsó. Valahol... számítottam rá. Mégsem támadólag közelít felém.
    Mélyeket kortyolok lassan a levegőből, s valahogy ismét nyugodt vagyok, ahogy közelebb kerül. Az zavar össze leginkább, hogy egyáltalán nem úgy reagálok, nem olyan vagyok mint régen és nem tudom, miként akarok cselekedni, hogyan tegyek. Tudom, mit tettem volna egy éve. Most nem, s amit teszek, az meglep többnyire, mint ahogy most is ez.
    Feltekintek rá. Igaz. Lehet, hogy én fújom fel, nagyítom fel az egészet. Hogy lehetne a helyén kezelni ezeket? Nem tudom. Azt hittem, tudom, de amint beléptem az emberi világba, újfent bizonytalanná váltam.
    - Valóban, tegeződünk – bátortalan mosolyt küldök felé.
    Bolond dolog a tudatalatti. Azt reméltem, hogy most jóvá tehetem, hogy most jó lehet az, ha befogadok olyasvalakit, akinek éppen olyan tiszta a szíve, mint Marké volt. Azt nem fogom tudni jóvátenni, még akkor sem, ha éppen megmentettük az egyik őrülttől.
    Társra vágytam. Mindig is arra vágytam. Hogy valaki megértsen, elfogadjon. Hogy nyithassak felé, s hogy el tudjam őt fogadni olyannak, amilyen. Hogy tudjunk együtt létezni a világban. Nem kell ehhez házasság, nem akartam mellé szerelmet sem. Egy lény, aki mellettem van. Volt, de elvették tőlem.
    Lenézek a karomra. Fáj, de most meg azért, mert rászorítottam. Túl érzékeny lett az égett bőr és kencék, mágia se segített eddig rajta.
    - Igen, fáj – bólintok. – De ez már fájni is fog.
    Várakozón elnémulok. Közel van hozzám.
    - Miért jöttél utánam? S miért segítesz? – nem értem őt, de talán csak azért, mert egészen új ez a helyzet számomra. – Már régen nem akart segíteni nekem senki.
    Elgondolkodom rövid időre. Kecsegtető lenne, ha meg tudna gyógyítani, de... nem fog menni.
    - Ezen nem lehet segíteni. Ez így marad már – nem fejezem be, hiszen tudni a végét. Ameddig élek.
    Nem, nem jó ez így, sosem szerettem sajnáltatni magam, túl büszke voltam s vagyok hozzá. Egy mély levegőt veszek és ismét Vitalyra tekintek.
    - Sajnálom, udvariatlan voltam. Kezdhetnénk elölről? – s ha látom, beleegyezik, akkor meghajolok, miután kiegyenesedtem.
    - A nevem Corraich. Az emberek Damienként ismernek most.
    Vajon mennyiszer lehet elölről kezdeni?



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Szomb. Jan. 21 2017, 00:12

    D.J. & Vitaly


     Nem igazán tudtam, milyen választ várok, de az biztos, hogy nem egészen erre számítottam.  Amit csinált, az túl aranyos volt egy felnőtt férfihoz képest.  Viszonoztam a kis mosolyt, amit kaptam, és egy aprót bólintottam. Tegeződünk. A szemeibe néztem, próbáltam kitalálni, mire gondolhat. Kicsit zavartnak tűnt, de ezt teljesen megértettem. Fura helyzetbe hoztam, teljesen helyén való volt ez a reakció. Továbbra vártam, hogy engedélyt adjon arra, hogy segítsek, de csak kérdéseket kaptam miután bevallotta, hogy fájdalmai vannak. Ekkor hirtelen realizáltam, hogy mennyire közel is vagyok hozzá. Talán túl közel.  Zavartan köszörültem meg a torkomat és hátráltam egy lépést.
    - Nos, én … úgy láttam, hogy rosszul vagy, muszáj volt ellenőriznem, hogy minden rendben. Gondoltam, hogy ha elküldesz a francba, akkor ez van, de egy kérdést megért. És tényleg   – küldtem felé egy óvatos mosolyt. Nem tudtam hosszabban válaszolni, a miért segítek részre egyáltalán nem volt magyarázati ötletem. Hogy a fenébe ne segítenék? Így egyszerűen figyelmen kívül hagytam ezt a részt, és nem mondtam többet. A segítségemet visszautasította, de nem nehezteltem rá emiatt, nem is erőltettem. Úgy gondolja, haszontalan, és én nem vitatkozom. Előfordul, hogy a mágikus sebek ilyen mellékhatással járnak.
    Aztán felvetette, hogy kezdjük elölről, amin megintcsak elmosolyodtam és biccentettem egyet. Az arckifejezésem nem változott, ahogy meghajolt és bemutatkozott. Ismét. Megint más néven. Ezen még fel is kuncogtam, teljesen akaratlanul.
    - Nem kell minden alkalommal bemutatkoznod. Már legalább négy különböző nevedet tudom, és ebbe még bele sem számoltam azt, amelyiken régen ismertelek. Melyiken szeretnéd, hogy szólítsalak? Ja, és talán folytathatnánk a beszélgetést máshol. Mit szólnál egy sétához? – vetettem fel jókedvűen. Épp ideje volt változtatnunk a beszélgetés mikéntjén, ha már megint újra kezdjük. Én ehhez tökéletesnek láttam egy kis sétát, még ha csak a zsúfolt manhattani utcákon is.


    A hozzászólást Vitaly Rayt összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 28 2017, 03:39-kor.

      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:21