Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Grand Central Terminal

    Share

    Grand Central Terminal

    on Vas. Okt. 04 2015, 00:49

    First topic message reminder :



    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Jan. 22 2017, 22:50





    Megrökönyödve nézek rá, aztán inkább le. Érzékelhetően hátrébb lépett, ettől egyszerre lett jobb és rosszabb is. Egyszerre érzem még mindig azt, hogy valamiért követ, s azt is, hogy ez a követés jó szándékú.
    - Nem küldenélek el – nézek fel ismét rá. – Meglepett, hogy utánam jöttél. Köszönöm.
    Nem kéne ennyire szétzuhannom egy kifejezéstől, de az utóbbi időben egészen másként reagálok dolgokra. És amennyi szemétséget én tettem a világban, mindegyikben, valahol sejtettem, tudtam, hogy nem kedvelnek, nem szeretnek, aki szeretett is, előbb-utóbb ellenem fordult, gondoskodtam róla. Noelre gondolok és Shamsielre. Ők voltak, akik megmentettek, de ha a régi énemmel találkoztak volna össze, minden bizonnyal megutáltak volna. Tettem volna róla.
    Teljesen hülyének érzem magam, ahogy visszakérdez. Annyira szánalmas vagyok, lettem, legszívesebben eltűnnék, de inkább csak felnevetek. Kiröhögve magam.
    - Damien – kevesen szólítanak így, eddig voltaképpen senki, pedig ezt a nevet szeretem a legjobban. Még a tündérnevemnél is.
    - Menjünk – mosolyra váltok, s a zsebembe teszem a kezem, kifelé haladok, a bejárathoz.
    Kilépve, akaratlanul lélegzek egy jó mélyet és némileg lerázom magamról a bentieket.
    - Régen voltunk már bálban – nem mondom, hogy talán ideje lenne már menni egyre. Be se engednének, s én sem akarnék elmenni, ilyen külsővel.
    Felhúzom a kapucnit, mára már megszokássá vált, holott talán éppen ezzel vagyok feltűnő.
    - Volna kedved a közeli parkban folytatni a sétát? – lenne hozzá ezer meg ezer kérdésem, de nem tudom, hogyan kezdjem. Tényleg foglalkoztat, miért jött utánam, s miért akar segíteni.
    - Még sosem láttam ennyire jó indulatú cambiont – elmosolyodom – Ember felmenőd nagyon jó szívű teremtés lehetett – akár az apja vagy az anyja volt az.
    - Miért nem kérdezed meg, mi történt az arcommal és a bőrömmel? - régebben talán nyersen és irónikusan hangzott volna tőlem, most csak kíváncsi vagyok. És némileg keserű. Nem tudok megbékélni a bőrömmel, a csekélyke mágiámmal.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Szomb. Jan. 28 2017, 04:58

    DJ & Vitaly


     Megkaptam a választ, amit szerettem volna. Igaz, egy kicsit megint összezavart. Az elmúlt negyed órában gondoltam már rá Jamesként, aztán DJ-ként, most pedig azt szeretné, hogy Damiennek hívjam. Mindezt azok után, hogy annak idején orosz nemesként ismertem meg.  Bármennyire furcsa is volt ez, én akkor is bájosnak találtam. Ő is legalább olyan zavart volt, mint én, ami kifejezetten elragadóvá tette a szememben. Tisztában voltam azzal, hogy ezek a jelzők még gondolatnak is túl erősek, legalábbis egyelőre biztosan, de képtelen voltam megszabadulni tőlük, beleragadtak a fejembe, és előjöttek, akárhányszor rá tévedt a tekintetem.
    Ahogy kiértünk a szabad levegőre, összehúztam magamon a kabátomat. Nem volt túl hideg, de a szél miatt nem ártott begombolkozni.
    Amint ismét megszólalt, apró mosoly futott át az arcomon. Tetszett ez a megjegyzés, egyenesen ötletet adott. Talán félreértettem a célzást, de muszáj volt rápróbálnom. Egyszerűen nem hagyhattam ki a lehetőséget.
    - Mit gondolsz, talán lassan ideje lenne elmennünk egyre? Ezúttal talán sikerülne szóba állnom veled –  pillantottam rá vidáman, ám szinte csak a szemem sarkából. A kezeim egy kicsit fáztak, ezért a zsebem mélyére süllyesztettem őket. Kétségtelenül elszoktam már a nagy orosz hidegektől. Nevetséges.
    A felvetésre, miszerint mehetnénk a park felé, egyetértően bólintottam. Jó ötletnek tűnt.
    –Rendben. Ott nem olyan nagy a nyüzsgés ilyenkor
    - ajándékoztam meg egy újabb mosollyal. Túl jó kedvem volt ahhoz, hogy bárhogy máshogy reagáljak. A mosolygás amúgy sem állt távol tőlem, de aznap még a szokásosnál is többször kaptam magam vigyorgáson. A társaság kétség kívül felvillanyozott.
    Akkor sem hervadt a jókedvem, amikor megjegyzést tett az emberi felmenőmre. Feltételezte, hogy jószívű halandótól származom. Ezen elnevettem magam, kissé talán keserűen.
    - Hát … amennyire tudom, anyám borzasztó asszony volt. Nem hiszem, hogy tőle örököltem a természetemet. Sőt, fogalmam sincs, kire hasonlítok. Apám démon volt a jóság biztos nem az ő öröksége – ingattam meg a fejem, miközben magam elé képzeltem Oroszország utolsó cárnőjét. Csak festményeken láttam és történeteket hallottam róla, ezért a róla kialakított képem nem igazán volt valós. De mégis… ha a buta szokásaimra gondoltam, amik biztosan tőle származnak, mindig biztos lettem benne, hogy a személyiségem nem gyökerezhet az anyámnál. Vajon Stasya nevelése ennyire kihatott volna rám? Szerettem ezt feltételezni.  Azonban nem volt sok időm ezen gondolkodni, mert a beszélgetés elég váratlan fordulatot vett. A kérdése úgy ért, mint egy hideg zuhany, másodpercekig nem is tudtam mit mondjak. Csak hebegtem.
    - Én … én gondoltam … emm… oké. Damien. Figyelj! Egyáltalán nem tartozik rám, hogy mi történt veled, nem akartalak ezzel zaklatni. És igazából nem is igazán foglalkoztat. El tudok tőle vonatkoztatni. Amúgy is, azt hittem, rossz néven vennéd, ha rákérdeznék. Annyira illetlen lett volna… De ezt szeretnéd? Hogy érdekeljen? Mert ha el szeretnéd mesélni, akkor nagyon szívesen meghallgatlak, de nem kell olyasmit megosztanod velem, amihez úgy gondolod, hogy semmi közöm. Még mindig szinte idegenek vagyunk, megértem, hogy nem szolgáltam rá erre az információra – néztem rá, ezúttal komolyan. Próbáltam elmagyarázni, hogy mit gondolok erről, és mire a mondandóm végére értem, rájöttem, hogy megint csak próbálom nem megsérteni. Tiszteletben akartam tartani a magánszféráját és ez az információ elég mélyen ezen belül tartózkodott, legalábbis én úgy gondoltam. Egyébként sem tudtam mire vélni, hogy ezt így megkérdezte tőlem, mintha csak elvárná, hogy afelől érdeklődjek, ami ilyenné tette. Én úgy gondoltam, az elég csúnya húzás lett volna tőlem, nem akartam azt éreztetni vele, hogy furán néznék rá a sérülései miatt. Igen, feltűnő, és nem, nem mindennapi, de az ismerkedésünk jelen fázisában egyáltalán nem érdekelt. Nagy ívből tettem rá, na! Elég volt néhány percnyi esetlen beszélgetés ahhoz, hogy kislányosan belezúgjak (igen, bevallom, teljes pontossággal ez történt), nagyon nem az a pár karcolás fog érdekelni. Már csak azt kellett remélnem, hogy ezt ő is megérti, és nem veszi rossz néven a válaszomat.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Hétf. Jan. 30 2017, 23:37





    Keserűen nevettem fel, röviden.
    - Ha emberi bálról van szó, bármikor. Most is beszélünk – nézek rá. – és folytathatjuk ott, ahol akkor abbamaradt – teszem hozzá csendesen.
    Rátarti voltam én akkor, hiába a sok év, az erőm és hírnevem buzdított arra, hogy kakasként parádéskodjak, hol pedig szende ifjúként tetszelegjek.
    Jól esik a hideg, mélyet lélegzek belőle.
    Önkéntelenül viszonzom a mosolyát, még ha csak rövid időre is, aztán elkomolyodva húzom arcom elé még jobban a kapucnit, még jobban takarva arcom. Ugyan ki akarna velem bálozni? Szépségem oda, a hírnevem immár gúny lett. Mintha figyelnék is erre.
    A keserű nevetésre rápillantok. Már nem csak a tette, hanem a szavai is felkeltették az érdeklődésemet. Utánam jött, holott más csak vállat von és annyiban hagyja mindezt. És ez a keserűség... ismerős.
    - Ez esetben belőled fakad mindez a jóság – mosolyodom el. – Nagy kincs. Vigyázz rá.
    Ha jó szívem is mutatkozott meg régebben, közöny, vagy élc fogadta, vagy elhagytak. Vajon ilyen lehet a kedvesség viszonzása?
    Egészen más világ nyílt meg előttem, s még nem tudom eldönteni, belemerüljek-e.
    Az első mondatai után keserűen elmosolyodom. Igen, ezt vártam válasznak. Nem érdekli. Beletörődöm. Aztán megállok, úgy nézek rá. Nem érdekel, hogy a parkban vagyunk már. Hosszú percekig meredek magam elé, majd a földre, hol pedig Vitaly mellkasára. Nem bírok, nem merek felnézni az arcára. A szemeibe. A szavai gyengédek, simogatóan sokkolóak. Törődőek.
    - Én... – nem megy megszólalni. – Én – kis idő után újfent megpróbálom.
    - Már nagyon régen mondtak így felém szavakat. Sajnálom.... nem akartalak .... – aztán megköszörülöm a torkom. Még van az érzelgős felemből, pedig már azt gondoltam, kezdek kijönni belőle.
    - Összefutottam egy angyallal, aki éppen rossz passzban volt. Én is. Ez lett az eredménye. Talán eljutott hozzád is a híre a bukott angyalnak – vagy nem. Éppen ezért bátortalanul teszem hozzá az utolsó mondatot.
    - És te? Merre jártál időközben? – terelni szeretném a témát, de elég gyenge a hangom, nem találtam vissza magamhoz az előbbiekből. Vissza fogok találni? Azt sem teszem hozzá, hogy minden erőmet elvesztettem, azt egyértelműen érzékelni.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Csüt. Feb. 02 2017, 01:18

    DJ & Vitaly


      Előre fordultam, és az ösvényt figyeltem. Ez a téma engem akkor is megfogott, képtelen voltam nem belegondolni. Annyira csodás lett volna.
    - A mai emberek sajnos nem rendeznek már értékelhető bálokat. De mit szólnál egyhez az 1800-as években? Londonban. Van meghívóm – vetettem fel csak úgy, mellékesen. Tényleg ott volt az a meghívás, egyszer el is kellett volna mennem legalább megnézni, mi is történt ott. Ha viszek társaságot, az csak érdekesebb. Már csak az volt a kérdés, hogy ő mit csinált azokban az időkben. Csúnya lett volna, ha találkozik az akkori önmagával. Bár most teljesen máshogy nézett ki, talán elkerülhető lett volna a katasztrófa. Legalább mások nem ismerhetik fel. De miért is élem bele magam ennyire? Valószínű, hogy nem fogja értékelni az ötletemet, ami így tárgytalan.
    A gondolataimból a dicsérete szakított ki. Méghogy belőlem… nem értettem, miért gondolja ezt. Talán mert nem tud Stasyáról és a neveltetésemről. Annak ellenére, hogy én magam tisztában voltam ezekkel, akaratlanul is elmosolyodtam, talán egy egészen kicsikét elpirulva. Zavaromat igyekeztem leplezni, és inkább az ellenkező irányba nézve vettem szemügyre egy bokrot. Nem kéne ennyire komolyan vennem ezt.
    - Ne aggódj, azt fogom tenni – válaszoltam halkan, reményeim szerint nem túl feltűnően. Csak le akartam zárni valahogy azt a témát. Ez sikerült is, és hamarosan megkaptam azt a végzetes kérdést, amire csak olyan nehezen tudtam választ adni. Az utolsó szavaim után sétáltam tovább, először észre sem vettem, hogy ő megtorpant. Tettem pár lépést előre, mire ez feltűnt. Megálltam és visszafordultam felé, a kezeimet kivettem a zsebemből. Most vagy megsértettem, vagy az őszinteségem jobban bejött, mint gondoltam. Szerencsémre az utóbbi történt. A szabadkozására csak egy lágy mosollyal válaszoltam, aztán elkomolyodtam, hallva a történetet. Valóban kellemetlen találkozás lehetett, de ha egy angyal tette ezt vele, talán mégsem olyan meglepő, hogy ilyen súlyos a következmény. Viszont legalább túlélte, aminek én igazán örültem, hiszen így találkozhattunk. Nem akartam belemenni ebbe a dologba, így csak egy lassú bólintással vettem tudomásul a történetet és válaszoltam a kérdésére. Valóban hallottam valamit egy bukott angyalról… nem ragadott meg annyira, hogy teljesen emlékezzek rá, de ismerősen csengett.
    - Oroszország után egy ideig Floridában laktam. Jó kis hely lett az utóbbi húsz évben – jegyeztem meg egy óvatos mosollyal, hogy reagáljak a témaváltásra. Igen, ez ránk fért. Az én közelmúltam elég semmilyen volt ahhoz, hogy felvezessünk valami vidámabbat.
    - Olyan két éve költöztem ide, de ezt szerintem már mondtam. Előtte végig ott laktam délen. Néha kiruccantam egy kicsit valahova az időben, de nem sokszor. Oh, mondtam már, hogy időutazó vagyok? Tudom, már a báli meghívónál elég egyértelmű volt, de akkor most kimondom hivatalosan – mondtam, most már egy kicsit lazábban. Kezdtem felengedni a társaságában, már nem éreztem azt, hogy olyan karót nyelten kéne beszélnem. Bíztam benne, hogy nem fogja bánni.
    - Mi lenne, ha tovább indulnánk? – intettem a fejemmel abba az irányba, amerre eddig tartottunk. Rögtön ezután a hajamba túrtam és végigszántottam a rakoncátlan tincseken az ujjaimmal, mert az előbbi mozdulat hatására az arcomba lógtak.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Feb. 05 2017, 18:11





    - Ó, egy meghívó senkinek sem okoz gondod, akik itt vannak – mosolygok rá, bár én már nem tudom, hogy tudnám mindezt kivitelezni. Túl gyenge vagyok.
    - Ez igaz. Már csak ruha kellene. És 1800-as évek Londonja.
    Bál. Akkoriban már megbékéltem új külsőmmel, hiszen az még mindig szebb volt, mint ami most van, s még csak rejtegetnem sem kellett.
    Meglepődve tanácstalanodok el, ahogy elfordul.
    - Ha megbántottalak mindezzel, bocsánatodat kérem – elszomorodom. Tényleg nem ismerem magam, s hogy mi lenne a legmegfelelőbb. Mennyi idő, míg beletanulok? S mennyi idő, míg Sophiet meg tudom tanítani annyira mindenre, hogy én is elengedhessem az élet kezét? Egyre reménytelenebbnek láttam mindent, s nem vágytam másra, csak létezni, mindent elengedni.
    Hát persze, nem érdekli. Magamban keserűen elmosolyodom. Senkit sem érdekel, még ha mindenki is tud róla. Tündérhonban is diszkréten hallgattak, kirekesztettnek éreztem magam, pedig szerettem volna valakivel megbeszélni. Most már késő, egyedül birkóztam meg mindezzel és nem volt könnyű. Meg is érdemeltem, hogy őszinte legyek magamhoz.
    - Florida? Ott még nem voltam – merengek el, megakadva egy pillanatra a mosolyon, amit kapok. Mit tettem?
    - Időutazás a specialitásod? – érdeklődővé válik a hangom. – Nekem most nem megy.
    Tündérhon időben függetlenül létezik, mégis, szükséges némileg több mágia, mint amivel én rendelkezem, hogy ezt a furcsaságot ki is lehessen használni. Éppen azért van, hogy az ifjú tündérek ne okozhassanak galibát. Csupasznak érzem magam a mágiám nélkül.
    - Van kedvenc időszakod? – az emberek világára értem.
    Eligazítom a hajam a kapucni alatt, hogy minél jobban fedje az arcom.
    - Oroszországba is mehetnénk bálra, ha már ott vagyunk – és most időben értem mindezt.
    Kezdek felélénkülni.
    - A városba miért jöttél?
    Elbotlok egy kőben, muszáj vagyok felkuncogni. Még a végén el is esek, tiszta vicc!



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Kedd Feb. 07 2017, 04:00

    DJ & Vitaly


     Meglepett azzal, hogy ilyen beleegyezően beszélt az ötletemről. Azt hittem, majd azonnal elveti a dolgot, esetleg bolondnak néz, amiért a múltba akarom rángatni. Mondjuk ez egy rossz szokásom volt, de most nem ez számít.
    - Azzal nem lesz gond, hidd el. Minden megoldható – mosolyogtam rá kedvesen, felvidulva a választól. Kísértést éreztem, hogy beszámoljak a kis londoni lakomról azokban az időkben, és hogy hivatalosan is meghívjam abba a bálba. Szerettem volna elmenni vele, és ha ez lehetséges, akkor egy kicsit lenyűgözni, persze miközben jobban megismerjük egymást. Gyönyörű lett volna.
    A hegei történetéről azért tereltem el a szót, mert nem akartam, hogy az első találkozásunk alkalmával részletesen beavasson egy ilyen komoly dologba. Nem éreztem késznek magam, hogy végighallgassam, tudtam, hogy nem tudnék megfelelően reagálni, hogy még korai lenne mást is megosztania velem ebből. Szerettem volna akkor megtudni a történetét, amikor már valóban tudom értékelni és mélyen reménykedtem benne, hogy el fog jönni ez a nap. Hogy még találkozunk, igazán megismerhetem őt és barátok leszünk. Vagy talán valami másban is reménykedtem, de csak tudat alatt. Az aprócska, rózsaszín párafelhőt elzártam a gondolataim mélyére, nem hagytam, hogy befolyásoljon. Egyelőre semmiképp.
    - Csak ajánlani tudom. Szép környék, jó időjárással. Én nem csalódtam benne – foglaltam össze a véleményem Floridáról, mivel kiderült, hogy ő nem jártas arrafelé. Azt nem mondtam, hogy szívesen elmennék vele, ennyire nem akaszkodtam rá. Azonban mivel érdekelte az időutazás, nem is kellett tovább erőltetnem a kezdeményezést. Egyre fényesebbnek láttam az esélyeimet, legalábbis arra a bizonyos bálra.
    - A viktoriánus kort kedvelem. Megfogott az időszak, talán mert nincs olyan messze innen, mégis annyira más. Még nem éltem akkor, de elég közel van az én időmhöz, hogy élvezni tudjam – magyaráztam lelkesen – És neked? Melyik korszak a kedvenced? Gondolom, te időutazás nélkül is tapasztaltabb vagy, mint én – dobtam vissza a labdát. Őszintén érdekelt, hogy ő mit mond erre. Ő végigélte az egészet, nem csak egy-egy részét, ahogyan én belecsöppentem az ilyesmibe.
    - Még… sosem jártam Oroszországban azokban az időkben. Tudod, a családom… nem szeretnék találkozni az őseimmel – vetettem el óvatosan az ötletet, első körben. Persze egy kis noszogatással talán hajlandó lettem volna megszervezni egy utat oda, főleg ilyen kitűnő társaságban, de egyelőre voltak fenntartásaim.
    - Viszont annak nagyon örülnék, ha a londoni bálra velem tartanál. Kellemes légkör, visszafogott társaság, és szívesen megmutatnám az ottani… - ekkor bukott meg, mire azonnal felé kaptam. Ösztönös mozdulat volt, nyújtottam a karjaimat, hogy szükség esetén segítsek neki talpon maradni, de végül hozzá sem értem. Szerencsére nem volt rá szükség, hogy segítsek, bármilyen szívesen tettem volna. Megálltunk, nem sétáltunk tovább. Szembe fordultam vele és aggódóan néztem rá.
    - Jól vagy, Damien? – kérdeztem halkan, a tekintetét keresve. Most kifejezetten zavart az a kapucni és az arcába lógó haja. Nem is álltam meg szó nélkül ezeket – Ha így a szemed elé söpröd a hajad, nem csoda, hogy nem tudsz a lábad elé figyelni – ingattam meg a fejem rosszallóan – Ugye tudod, hogy nem kell rejtőzködnöd a sebeid miatt? Előlem főleg nem. Én nem… nem vagyok olyan, aki hátrányosan ítélne meg emiatt. Jobban szeretném látni az arcodat, miközben beszélgetünk – húzódtak ajkaim óvatos mosolyra. Fogalmam sem volt, hol a határ, hogy mikor lépem át, de én tényleg csak szerettem volna, ha kényelmesen érzi magát mellettem. Szerettem volna tudatni vele, hogy kifejezetten vonzónak találom, de mivel ezt így nem lehetett, bonyolult volt a helyzetem.
    - Esetleg… szabad? – kérdeztem halkan, és már nyúltam is felé, hogy elsöpörjem a haját az arcából, de az utolsó pillanatban rájöttem, mit művelek és meggondoltam magam. Pedig olyan nagy volt a kísértés – Bocsánat… nyilván nem… sajnálom, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni – engedtem vissza a kezem magam mellé. Milyen buta ötlet volt ez… megint olyan helyzetbe kevertem magam, hogy örülhetek, ha nem küld el.


    A hozzászólást Vitaly Rayt összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 09 2017, 03:36-kor.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Kedd Feb. 07 2017, 22:48





    Visszamosolygok rá, benne némi szomorúsággal, ámde jóval több kedvességgel, vagy örömmel, mint eddig bármikor. Ennél rosszabb már úgysem lehet az életem, ezt azonban nem úgy kívánom tetézni, hogy balhézok. Egy bál, a régebbi időkből viszont felderítené a szívemet. Hálát érzek felé, amit már régen éreztem, pontosabban az angyal érkezése óta igen, s mindez, mindegyik, újdonság a számomra. Reményt már jó ideje nem éltem át, s nem tudom, milyen az. Elvesztettem, régóta. Eltöprengek. A boldogságnak is van helye, nem? Megérdemlem? Annyi rosszat tettem, s nem foghatom arra, mert tündér vagyok. Az vagyok egyáltalán az után?
    Elfogadom, hogy nem faggatózik ez után, már nem erőltetek senkire semmit, magamat sem. Mégis, jó Vitaly mellett bandukolni, elfeledkezni dolgokról.
    - Jó dolog lehet, mindig napsütésben lenni – tavaszudvari énem régóta árnyékban van, szinte szomjaz mindent, ami napfény, s ami meleg, és egyben riad tőle, szégyellve azt, amivé lett, a fény láthatóbbá teszi. Vitaly azonban csodálatosan szép lehet napfényben... rámerengek.
    - Azt a korszakot szeretem én is. Viselhető ruhák és étkek, kevesebb műviesség – mosolyodom el, ezúttal szélesebb mosollyal. – Attól, hogy idősebb vagyok, bölcsebb még nem biztos, hogy vagyok. Szerintem kettőnk között éppen fordítva van – jegyzem meg csendesen.
    Még senki sem beszélt így hozzám, fordult felém, s véleményem szerint ez érett jellemre vall. Képes volt kihúzni a csigaházamból, s nem akartam elhajtani az első adandó alkalommal.
    Kinyitom a szám, majd inkább becsukom. Nem éppen rajongással beszélt orosz honról, s családjáról, s nincs szívem rossz emlékeket előhozni belőle. És elbotlok! Muszáj vagyok nevetni magamon, kinevetni a bénaságomat. De miért vannak könnyek a szemem sarkában? A nevetés azonban egy pillanatig harsan fel, hogy meglepetten pillantsak Vitalyra.
    - Igen? – kérdő hangsúllyal válaszolok, bizonytalanul, amit inkább a meglepettség ad.
    Annyira ledöbbenek a szavaitól, majd a mozdulataitól, hogy se megszólalni, se megmozdulni nem tudok.
    Ha kis tini aggyal rendelkeznék, most futnék el a másik irányba, de így csak némán, megdöbbenve tekintek rá, cseppet sem azért, mert megbántott volna. Sokáig állok ott, Vitalyra meredve, arcom s tekintetem üres vászon, belül sem kering semmi, csak Vitaly szavai és mozdulatai, s mindazon emlékek, amelyek a sebemhez párosulnak. A bukást és a szégyent is illik méltósággal viselni, ha már előtte olyan rátarti voltam. Erről egy ideje elfeledkeztem, annyira belesüppedtem az önsajnálatba. Sajnáltam egyáltalán magamat?
    - Szabad.
    Felnyitotta Vitaly a szemem, s még valami más érzés is belém lopózik. Kérdéssé formálódva. Miért ilyen figyelmes velem?
    - Nem hoztál kellemetlen helyzetbe. Éppen ellenkezőleg. Megértettem valamit általad. Köszönöm – egy rövid mosollyal nyugtázom szavaim.
    - Floridába is elmehetnénk... – nekem mindegy, hol vagyunk, s tündérhonra mostanában nem vágyom. Amennyire otthonomnak éreztem a csavargásom alatt, annyira idegenné váltam benne. S még sosem terveztem senkivel közös utazást.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Csüt. Feb. 09 2017, 04:02

    DJ & Vitaly


    Hosszú volt a csend, mialatt csak álltuni ott és meredtünk egymásra. Nem mertem szólni, az előbbi meggondolatlan mozdulatom miatt mélységesen zavarban éreztem magam, azt hiszem enyhén még bele is pirultam a hibámba. Óvatosabbnak kellett volna lennem. Némán figyeltem őt, próbáltam kitalálni, mit gondolhat és vártam, hogy tegyen valamit. Most neki kellett lépnie, ami azt jelentette, hogy vagy megbocsát, vagy megkér, hogy távozzak. Aznap nem először fordult elő, hogy ilyesmin kellett gondolkodnom a forrófejűségem miatt, de most is ugyanúgy féltem, hogy el fog küldeni, mint első alkalommal.
    Aztán végre válaszolt, én pedig szinte éreztem, ahogy az a bizonyos kő leesik a szívemről. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, csak most tűnt fel, hogy egy ideig lélegezni is elfelejtettem az idegességtől.
    - Örülök, ha segített, amit mondtam. Bármi legyen is az a dolog ... - mosolyodtam el halványan, még bizonytalanul. Az agyam csak azon kattogott, amit még előtte mondott. Szabad. Teljesen egyértelműen megengedte, hogy megtegyem amivel az előbb próbálkoztam, ki kellett volna használnom az alkalmat. A kísértés továbbra sem illant el, meg akartam tenni, de cserben hagyott az önbizalmam egy rövid időre. Azután azonban tettem felé egy fél lépést, majd felemeltem a karjaimat és lassan lehúztam a fejéről a kapucnit. Óvatosan csináltam, hagytam neki lehetőséget, hogy megállítson, ha nem szeretné. Nem akartam kényszeríteni semmire. Ha pedig már itt voltam, mielőtt leengedtem a kezeimet, finoman elsöpörtem a haját az arcából. Ezalatt a mozdulat alatt halványan elmosolyodtam, és ahogy végeztem, a szemeibe nézve nyugtáztam az eredményt.
    - Máris sokkal jobb - jegyeztem meg kedvesen, majd hátraléptem. Nem zavartam túl sokáig a személyes terét. Aztán felvetette Floridát, a szívem pedig repesett az örömtől. Alig akartam elhinni, hogy úgy tűnik, hogy ez összejön.
    - Mehetünk oda is. Tudok pár jó helyet, amit szívesen megmutatnék - szólaltam meg, lassan visszanyerve a hangomat. Az előbbi meghitt kis szünet után idejét éreztem gyorsan lecsapni a lehetőségre.
    - A jövő héten pont ráérek. Csak választanod kell, hova, és mehetünk! - adtam meg gyorsan egy közelebbi időpontot az utazásra, bár ez csak az első felvetésem volt. Ha nem ér rá, majd elmegyünk máskor, a lényeg most a konkretizálás volt. Ha van időpont, van utazás. Az pedig már majdnem egy randi.
    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Szomb. Feb. 11 2017, 14:22





    Visszamosolygok ismét rá. Régen mosolyogtam már ennyit. Sok száz évvel ezelőtt. Főleg szívből érkezőt. Az idővel azonban halványul a mosoly a képemen. Megbántottam volna mégis, s ezért már inkább nem? Vagy valóban nem tetszik igazából az arcom? A sebeim? De még várok, ostoba módon reménykedve. S már amikor a tekintetem éppen elvezetném róla, jelezvén, hogy nem várok tovább, hozzám lép. Visszapillantok rá, majd a föld felé, fejem nem hajtom le. Meglepve nézek rá, ujjai gyengédsége, s mozdulatainak óvatossága okán. Aztán a szemeibe tekintek várakozom a reakciójára. Az undorra, az elborzadásra, a távolodásra. Nem történik meg, éppen ellenkezőleg. Egyből elkapom a tekintetem róla, zavarba jövök. Azt vártam, nem fog tetszeni neki, amit lát. Az érintése....
    Becsukom a szemeim, mélyet lélegzek. Már régen éreztem ilyen nyugodt csendességet magamban. Mindezt Vitaly hozta meg nekem. De nem lehetek önző, már nem vagyok az.
    Mégis, a kérdés elhagyja ajkaim, tündérénem vágyik a napfényre, a melegre. És a kedvességre. Kezelhető báránykává olvadt Vitaly gondoskodása következtében, ezt egyedül csak a menyasszonyomnak sikerült elérnie, aki már több évszázada nem él. Pislogni kezdek, a hangom is halk.
    - Nem ismerem Floridát. És ahova te szeretnél menni.
    A bőröm nem fogja élvezni a meleget és a sós vizet, tündérénem azonban már nagyon vágyik a friss melegre, ami éppen ott lehet. A két érdek összecsap bennem, ráadásként még valami más is.
    - Csak, ha nem zavarlak. És mindent én állok – tekintek Vitaly szemeibe.



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Feb. 12 2017, 21:31

    DJ & Vitaly


    Mialatt olyan közel voltam hozzá, végig a normálisnál sokkal hevesebben vert a szívem, egy kicsit tartottam tőle, hogy le fog állítani, vagy csak véletlenül hozzá érek a hegeihez és fájdalmat okozok. A mellkasom erősen lüktetett, de végig igyekeztem leplezni az idegességem. A szemeibe néztem, biztatóan mosolyogtam és próbáltam kiverni egy gonosz kis gondolatot a fejemből, ami arra biztatott, hogy hajoljak még közelebb… ahhoz mindenképpen korán volt, hogy ennél bármi többet tegyek. Eszembe sem szabadott volna jutnia.
    Csak akkor nyugodtam meg egy kissé, amikor elléptem tőle és láttam az arcán, hogy továbbra is minden rendben. Azért végig óvatos maradtam, hiszen még nem voltam benne, hogy ő mit gondol a közeledésemről. Talán barátinak veszi, talán ő is érez valami olyasmit, amit én. Kellett még egy kis idő ahhoz, hogy ez biztonsággal kiderülhessen.
    - Kimondhatatlanul boldog lennék, ha eljönnél velem. Régen jártam arra, és egy baráttal utazni mindig sokkal kellemesebb – szedtem össze magam egy magabiztosabb mosoly erejéig. Úgy éreztem, magamhoz kell ragadnom az irányítást, mert ha tétovázok, el fogom szalasztani a lehetőséget. Azt nem szerettem volna.
    - Az anyagiakra még visszatérünk, de ahogy gondolod – kuncogtam fel röviden, majd egy kicsit oldalra billentettem a fejem, tekintetem kérdővé vált – Van telefonod? Azt hiszem, egyszerűbb lenne, ha elérhetőségeket cserélnénk. Küldhetek tűzlevelet is, ha az neked kényelmesebb, de a modern emberi technikához is értek – tettem meg a következő lépést mielőtt bárki is meggondolta volna magát. Ezt egy döntő pontnak éreztem, ha most megkapom a telefonszámát, vagy az engedélyét a levelekre, akkor már nyertem. Mármint ha ezt tekinthetjük így. Ha lesz lehetőségem felvenni vele a kapcsolatot ezután a találkozás után, az nekem máris bőven csodálatos.

    avatar
    Damien James McCormack

    Faj : Tündérek
    Alfaj : Pegazus
    Rang : Harcos
    Udvar (Királyság) : Kitaszított
    Kor : 517
    Foglalkozás : Könyvesbolt tulajdonos

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Feb. 12 2017, 22:37





    Komollyá válik a tekintetem, ahogy továbbra sem adja semmi jelét annak, hogy elborzadna tőlem. Pedig lenne oka rá. S a kesztyűm még le sem vettem...
    Egyszerre érzem magam bugyutának, hatéves gyereknek, riadt állatnak, s ugyanakkor leltem csendes nyugalmat. Ez annyira összekavar, hogy egyszerűen nem értem, mi történik bennem és velem. Mennék és maradnék egyszerre. Aki így elfogad... a tenyeremen akarom hordozni. Szabadságot akarok neki adni, nem akarom lekötni, magamhoz láncolni. Nem lehet velem, így, ahogy kinézek, így nem, én nem...
    Barát...
    Zavartan megköszörülöm a torkom és valahogy a föld és a cipőm orra érdekesebbnek tűnik. El akarom pislogni a könnyeket. Még senki sem nevezett a barátjának. Ha ki is mondta, abban gúny, él és megvetés volt.
    - Telefon? – újfent megköszörülöm a torkom. – Van, de hogy biztosra menjünk, inkább a tűzlevelet küldd. Az én üzenetküldőm egy fekete toll. Fekete, égett toll – teszem hozzá kissé szégyenlősen.
    Nem, nem bírom tovább és nem akarok előtte összeomlani a boldogságtól, sok ez most, nagyon sok. Boldog vagyok és egyszerre riadt.
    - De... nekem most mennem kell – nem merek felnézni. – Küldesz levelet, ha indulhatunk? – eltévesztem a mikor indult és a ha indulhatunkot zavaromban.
    - Szia! – nem merem a viszlátot mondani.
    A másik irányba fordulok, agyam zsibong és önkéntelenül megérintem az arcom, ahol hozzáért a kezével. Tudom, hogy nem vagyok szerelmes Vitalyba. De szeretnék vele minél több időt tölteni. Ezen eltöprengve, megszaporázom lépteim, mert ráébredek valamire. Mi van, ha ő meg igen?

    //Köszönöm a játékot! wow //



    avatar
    Vitaly Rayt

    Faj : Cambion
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 101
    Foglalkozás : Mikor mi

    Re: Grand Central Terminal

    on Kedd Feb. 14 2017, 23:48

     DJ & Vitaly


     Ahogy beszéltem, egyre zavartabbnak tűnt, ami engem is megriasztott. Túl sok lettem volna neki? Próbáltam nagyon kedves lenni hozzá, és óvatosan közelíteni, de talán így is túlzásba vittem. Lassan a zsebembe csúsztattam minkét kezem, mintha biztosítani akarnám arról, hogy nem fogok többet hozzá érni. Hátrébb lépni nem akartam, mert az túl feltűnő lett volna, így csak ennyit tehettem, és amint ez megvolt, némán vártam az eredményt. Telefonszámot végül nem kaptam, de a tűleveleket jóváhagyta, ami azért talán jelent valamit. Egy kicsit megijedtem, mikor olyan hirtelen indulni akart, megint felmerült bennem, hogy mi van, ha elrontottam? Valamit biztos rosszul csináltam, ami miatt rosszul éreztem magam, de nem tudtam rájönni, hogy mi volt az.
    - Persze. Mindenképpen üzenek időben – küldtem felé egy kedves mosolyt. Ez a kérdés egy kicsit visszabillentette az önbizalmamat, még ha többet nem is tudtam rá mondani. Az, hogy ennyiben maradtunk, és hogy enyém volt a kezdeményezés joga, elég előnyös helyet volt ahhoz, hogy ne aggodalmaskodjam túl magam a folytatás miatt. Így tehettem róla, hogy legyen következő alkalom.
    - Szia! – köszöntem el tőle, és figyeltem, ahogy elindult. Egy ideig nem mozdultam, megvártam, hogy eltávolodjon tőlem. A helyzet úgy nézett ki, hogy nekem is abba az irányba kellett mennem, de nem akartam zaklatni, ezért inkább nem követtem túl hamar. Kinéztem magamnak egy szimpatikus padot az ösvény szélén és letelepedtem rá. Lehunyt szemmel mosolyodtam el, ahogy visszaidéztem magamban a pillanatot, mikor megengedte, hogy lehúzzam a kapucniját. Éreztem, hogy ez valami nagy dolog kezdete.


    (én is köszönöm hümm )

    Re: Grand Central Terminal

    on Vas. Feb. 26 2017, 18:15


      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:23