Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Today at 20:53

» Törölt karakterek
by Admin Yesterday at 15:14

» Cox Gallery - Brooklyn
by Admin Yesterday at 15:02

» Inwood Hill Park
by Thomas Mackenzie Csüt. Okt. 19 2017, 21:34

» Broadway
by Vitaly Rayt Csüt. Okt. 19 2017, 05:40

» Battery Park
by Thomas Mackenzie Kedd Okt. 17 2017, 22:33

» Brooklyn Közkönyvtár
by Garrett Seabrooke Hétf. Okt. 16 2017, 16:59

» Daryl's Loft
by Allena Rhys Szomb. Okt. 14 2017, 19:34

» Játékostárs kereső
by Aires Emerson Szomb. Okt. 14 2017, 10:10

» Trade Fair
by Alan Bret Csüt. Okt. 12 2017, 22:00

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Battery Park

    Share

    Battery Park

    on Vas. Okt. 04 2015, 22:16


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Battery Park

    on Szomb. Okt. 24 2015, 22:26

    Max & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Csodálatos napra ébredtem ma is, és egyenlőre drága bátyusom is alszik mint a tej, meg sem moccan, én pedig halkan összeszedem a cuccaim, és kimegyek a fürdőbe felöltözni. Kivételesen nőiesen öltözöm fel. Bár szerintem mindig úgy, de mindegy. Felveszek egy szaggatott mintás harisnyát, amire egy könnyű anyagból készült kis fekete-piros kockás mintás szoknyát húzok, hozzá közepesen magassarkú bokacsizmát, és egy "we are all mad" feliratos, macska vigyorral díszített felsőt húzok, amire a kis kabátom veszem fel. Megrázom hosszú kékes lilás hajam, és kifésültnek is nyilvánítom. Megcsinálom a sminkem, és hagyok egy cetlit a hűtőn, hogy elmentem a parkba kirándulni, és ismerkedni a tereppel. Azt már nem teszem hozzá azonban, hogy nem az itteni parkot akarom látni, hanem a Manhattanit. Szeretem a természetet. El is vitetem magam odáig taxival, és kiszállva, már indulok is, hogy felfedezzem a helyet, nem igazán foglalkoztat helenleg hogy az egy másik falkának lenne a felség területe, nem akarok én itt maradni, éppen csak kirándulok egyet. Jah, meg keresnem kell egy boltot majd, kell innen is egy hűtőmágnes, amit majd kirakok valahová. Mindenesetre követem a kirakott kis ösvényt, és egy nem olyan közeli padra telepszem, ami messzebb van már a fő úttól, és egészen egy magas fa lombjai alá esik. Milyen jó is lenne ide rakni egy hintát, annyira élvezném, és... hoppá! De hát ott lóg egy hinta! Azonnal arra felé veszem az irányt és azt is levágom hogy ez nem gyerek hinta, így hát el is foglalom, és meglököm magam, lassan hintázom. Ahh de kellemes így...


    avatar
    Max Theodore Coldcastle

    Faj : Vérfarkas
    Klán : Praetor Lupus védelme alatt
    Rang : Kölyök
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 25
    Foglalkozás : Egyetemi "Hallogató"

    Re: Battery Park

    on Pént. Jan. 22 2016, 00:01

    ~ Jesszus! Mi a szar volt már megint ez a tegnap este! - gondolom magamban miközben fáradtan kissé sajgó fejjel ébredek a szobámban. - Rohadjatok el a pokol tüzén, hogy minden ilyen szarba belerángattok! - halkan morgok magam elé, miközben nagy nehezen ülőpozícióba tornázom magamat, és az íróasztalon lévő tárcám felé nyújtózkodom. Mikor végre sikerül elérnem elborzadva tapasztalom, hogy ismételten bejött a papírforma, és a rendelkezésemre álló anyagi készletek újonnan erősen megcsappantak. - Fasza. Ez plusz három-négy éjszakás árufeltöltés lesz valamelyik supermarketben. - állapítom meg lehangoltan, miközben lemondóan megcsóválom a fejemet, amint tudatosulnak bennem a szörnyű tények. A fejemet oldalra fordítva szemügyre veszem a másik ágyon heverő sötét kupacot, ami egyértelműen mutatja, hogy a szobatársam Jordan még mindig egy másik dimenzióban jár...Tapasztaltból tudom, hogy milyen szagok uralkodhatnak a szobában - értsd tömény szesz szag - így felásom magamat, és az ablakhoz vánszorogva kinyitom azt. Szinte arcon csap a friss reggeli levegő, arról nem is beszélve, hogy kis híján kiég a retinám a túlzott bevitelű fénymennyiségtől...
    Miután magamhoz tértem a természettel való "újbóli" találkozásból szépen számba veszem, hogy mit is tehetnék a mai nap folyamán. A tanulást az első lehetőségek között vetem el - legalábbis késő délutánig. Aludhatnék ugyan tovább, de az álom kiment a szememből, és így sajgó fejjel csak kínszenvedés lenne még a próbálkozás is, hogy aludjak valamicskét. Mivel elég kevés pénzem van így most a gyógysör is csak nagyon-nagyon tartalék megoldás a tarsolyomban. Végül aztán arra jutok, hogy jót tenne egy séta a friss levegőn mondjuk az egyik parkban, és ha már ott van akkor az új Akame Ga Kill mangámat is olvasgathatnám. Az anime nagyon bejött, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy milyen is a manga bár eddig még sose kellett igazán csalódnom. Ráadásul egy kis agytorna a szabadban, és a manga olvasása a verőfényes napsütésben biztosan gyorsan rendbe rak...Nem is habozom tovább. Megigazítanám a hajamat, de mivel elég rövid, nagyon nincs vele mit kezdeni szóval inkább csak párszor elsimítom erre-arra, hogy valahogy kinézzen. A szemeim be vannak vérezve, de ezzel nincs mit tenni, majd elmúlik. Felkapok egy szimpla sötétkék farmert, egy Tokyo Ghoul-os pólót meg az fölé egy fekete-fehér kapucnis pulóvert, és egy sportcipőt, majd máris indulok a szabadba...
    Ismerem a parkot ahova tartok így nem telik bele sok időbe mire elvergődök odáig. Útközben szembejött pár nagyon szimpatikus kocsma, de ellenálltam a kísértésnek, hogy a maradék pénzemet is elverjem szóval a parkba a pénztárcám teljes tartalmával érkezem meg. Nem igazán törődök a nővel, aki nem messze ott hintázik így gyorsan a pad felé sietek - hogy végre leülhessek egy kicsit, mert már kezdek szédülni, nos igen ez a súlyos éjszakák egyik mellékhatása - majd lehuppanok rá, és egy rövid fújás után már elő is halászom a mangát, azt kezdem el olvasgatni nagy szorgosan.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Battery Park

    on Szomb. Jan. 30 2016, 20:31

    Max & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Egészen elvagyok itt a parkban, kell egy hely hogy kicsit rendezzem a gondolataim, hiszen Aattoval idejöttünk, mert hallottam valamit az alvilági pletykahálózaton, de innen hogyan tovább? Egyáltalán miért akarom megtalálni ennyi év után, mit akarok az orra alá dörgölni hogy mégis milyen jó volt nélküle ? Azt tudja magától is. Mindenesetre elgondolkodva lököm magam előre hátra, és egészen leköt hogy visszamegyek gyerekbe, és hintáztatom magam, mígnem egy furcsa alakra leszek figyelmes, aki tőlem nem messze telepedik le egy padra. Mint minden erre elhaladót, őt is megnézem magamnak, és farkasom is felkapja a fejét, nocsak egy fajtárs. De valahogy olyan furcsának tűnik kicsit. Mintha beteg lenne. Jó persze, tudom a mi fajtánk nem lesz beteg, meg influenzás de akkor is valahogy... Az a csávó az Akame Ga Killt olvas! Szinte kimered a szemem, azt a mangát én is elolvastam, sőt még az animét is láttam belőle, és elképesztő volt. Mármint, szoktam ilyesmiket is nézni igen. Meglököm magam még egyszer és pont a fiú felé nézek. Előre küldöm a farkasom, de az övé meglehetősen agresszíven fogad. Na nem mintha elriadnék tőle.
    - Van olyan jó a manga mint az anime? - szólítom meg, hogy valaminek a kapcsán mégis csak szóba álljunk egymással. Nem vagyok egy könnyen feladós fajta.


    avatar
    Max Theodore Coldcastle

    Faj : Vérfarkas
    Klán : Praetor Lupus védelme alatt
    Rang : Kölyök
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 25
    Foglalkozás : Egyetemi "Hallogató"

    Re: Battery Park

    on Hétf. Feb. 08 2016, 22:02

    A tegnapi este folyamán ismételten sikerült kicsit túllőni a célon, jobban, mint szerettem volna szóval a mai nap első fele a regenerálódásé. Több dolog is megfordul a fejemben, mielőtt elindulok ide, de végül a park mellett döntök, hátha egy kis friss levegő többet segít, némi olvasással egybekötve, minthogy ha a kocsmában üldögélnék, hogy megigyak egy gyógysört, és belefutva egy ismerősbe - ami mindig benne van a pakliban - ismételten berúgjak, vagy pedig, hogy a szobámban ücsörögjek, és kín szenvedjek, hogy valahogy kilábaljak a másnaposságból. Nem-nem jó ez így, hogy a "természet lágy ölén" igyekszem kiheverni az előző este fáradalmait. Nem is teketóriázom, amennyire csak tőlem telik teljes sebességgel igyekszem a park felé, amelyet végül baj nélkül elérek, majd letelepszem az első üres padra, hogy kipihenjem a fáradalmaimat, és nekilássak annak, hogy véghezvigyem,a miért ma idejöttem: hogy mangát olvassak.
    Sajog a fejem, és kicsit szédülök is mire sikerül eltántorogni a padhoz, de amint leülök, máris érzem az ülőhelyzet felvételének jótékony hatását. Egy kis szusszanás, és máris kezdem magamat jobban érezni mivel lassan a szédülés is alábbhagy meg a fejfájás is mintha kezdene kicsit elnyugodni, legalábbis már közel sem hasogat, lüktet annyira a fejem, mint előtte. Amint előveszem a mangát egyből beletemetkezem a képek varázsába, és nemsokára már teljesen elmerülök benne. Hirtelen kellemetlen hidegrázás szerű érzés söpör rajtam végig, de megvonom a vállamat és visszamerülök a manga varázsába. Hirtelen egy női hangot hallok magam mellől, és egyből meg is érzem a vérfarkasok kellemetlen szagát is. Ez volt hát a hidegrázás, amit az előbb éreztem. Vetek egy barátságtalan pillantást a fiatal nőre, mielőtt a tekintetem visszatérne az Akame Ga Kill lapjaira. - Igen. - felelek barátságtalan hangon végül. A legtöbb ember ebből már értheti, hogy nem vagyok éppen társalgó hangulatomban. Vérfarkasaktól amúgy sem akarok semmit sem. Épp eleget tok már belőlük így is...Sajnos.

    Re: Battery Park

    on Vas. Jan. 15 2017, 20:21

    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Szer. Szept. 13 2017, 21:01

    Thomas – Gabriel

    Izgatottan vártam a pénteket. Eszemben van, hogy nem találkozott még előtte nephilimmel, ami nem meglepő. Kevesen vagyunk, s számunk egyre fogy.
    Aznap állásinterjúra siettem. Siettem, nem kifejezés, már nem sietek sehová. Végül nem fogadtam el az állást, még ha fel is vettek volna. Aggaszt a hirtelen teljesen kibontakozott képességem, s nem szeretném elárulni, mi is vagyok, s ezzel együtt lerántva a leplet a világ valós mivoltáról. Habár valóban nem hinnék el az emberek. A minap láttam egy interjút, amelyen a híresség meglepően pontos képmását mutatták meg, ami lassan már kétszáz éve, hogy elkészült. Nem hiszik, hogy ő van rajta, pedig valóban ő van rajta, hiszen mágus az illető.
    Úgy döntöttem, hogy inkább visszavonult munkával foglalkozom, s mivel mestere vagyok a régi írásmódoknak, illusztrációkkal, címfestéssel és kalligráfiára adtam a fejem, s ismerkedek a modern kor üzleti világával, s a technológiájával.
    Most mégis a hátam mögé dobva minden ilyesmi gondolatot, a parkban várakozom, a megbeszélt időpontban. Rövid póló és farmer van rajtam, még ha az öltöny szinte hozzám nőtt, most nem vágyom rá. Már csak azért sem, mert nem a megszokott módon fogunk innen távozni az ifjú nephilimmel.
    - Szia! – a ragyogó mosoly ismét az arcomon, ahogy meglátom. Még él, még megvan, nem kapta el senki. S remélem, jól is van.
    - Milyen gyakran használod? – Kertelés nélkül vágok a témába, s az emberek számára láthatatlan, ám Thomas számára nagyon is látható módon tárom szét nagy, hófehér szárnyaim, egy az egyben apám szárnyainak tökéletes mását.
    S ezzel egy időben vonom magunk köré a rejtőzködés fátylát, hogy aminek rejtve kell lennie, ami ez után következik, az rejtve is maradjon.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Csüt. Szept. 14 2017, 00:23

    SOMEBODY BREAK THESE CHAINS
    WRAPPED AROUND THIS HEART


    Gabriel egész héten eszemben járt. Miközben a mágustól a véremért kapott pénzen jókat ettem, és még nagyobbakat ittam, kicsit vlaójában kezdtem megkérdőjelezni magamban, hogy valóban találkozni fog majd velem, és a tanítóm lesz. Talán csak megsajnált, mint egy kóbor macskát. Annak is vet az ember néha egy darabka párizsit, de nagyrészt úgy gondolja, hogy nem az ő dolga. Nem az ő gondja, hogy lesz-e mit ennie másnap, lesz-e hol aludnia, van-e gazdája, vagy elüti esetleg egy taxi majd a belvárosban, hogy miért nem tér haza.
    A parkot, mint kiderült, mégis ismertem, csak sose tudtam, hogy ez a neve. De ott volt a kikötő mellett. Érezni lehetett a tenger illatát, és rengeteg sirály hangja töltötte be a teret, egészen más volt, mint a Central Park. Mindezt értékelni is tudtam, miután eleget bosszankodtam azon, hogy nem járt a metró, mert valami hülye elé ugrott (megint). Mire a különböző pótló járatokkal elvergődtem idáig, egy kicsit el is késtem, de igyekeztem behozni a lemaradást. Már csak azt kellett megtalálnom, hogy a parkon belül hol vár rám.
    Mikor végül megpillantottam, elnyomtam a cigarettát, és megszaporáztam a lépteimet, és mikor elég közel értem, köszöntem neki.
    - Heló!
    Nem tudom viszonozni a mosolyát. Még mindig nem megy, pedig a múltkor még tett is rá egy megjegyzést. De a mosolygás a boldogok kiváltsága, én pedig legtöbbször csak dühös vagyok.
    Nincs túl jó idő, rajtam túlméretezett kapucnis pulcsi van, de úgy tűnik, Gabrielt ez egy cseppet sem zavarja, ami nem baj. Ledobom a hátizsákomat a fűbe, amint odaérek elé.
    Értetlenül kérdeznék vissza, hogy mégis mit használok milyen gyakran, mert hirtelen valami egész másra gondolok (arra történetesen, hogy kiszagolta a hátizsákomban levő kis csomag marihuanát), de aztán kitárja a szárnyait, én meg elképedek teljesen.
    - Azt a rohadt k*rva... - szalad ki a számon így elsőre zsigerből és őszintén. Meglepetésemben teszek egy lépést hátra, mintha attól tartanék, hogy mindjárt meglendíti a szárnyait, és szélvihart okoz. Gyorsan körbenézek, és megállapítom, hogy azért vannak, akik erre sétálnak: egy nőci babakocsit tol, egy másik fickó meg erre sétáltatja épp a kutyáját.
    - Nem zavar, hogy meglátnak majd? - kérdezem aggódva, majd visszafordulok hozzá. Egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a szemeimet.
    Centiről centire mustrálom végig a szépséges és egészen lélegzetelállító szárnyakat. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörűt... De ugyanezeket a szavakat már egyszer mondtam neki, és nem akarom untatni. Bátortalanul közelebb lépek, felemelt kézzel, és még mielőtt megérinteném, azért eszembe jut, hogy engedélyt kérjek:
    - Megfoghatom?
    Ám most sem várom meg a választ, épp úgy, mint az epernél a múltkor, és már meg is érintik ujjhegyeim a tollait. Ha hagyja, akkor finoman végigsimítok egy-egy fedőtollon, majd egészen elragadtatva siklik a kezem feljebb, odafordulva hozzá.
    - Virágillata van... - állapítom meg egészen elbűvölve, majd próbálok uralkodni magamon.
    Egész eddig kerültem a választ a kérdésére, melyet bár hallottam, de nem igazán vagyok büszke a válaszra, szóval végül csak úgy foghegyről vetem oda:
    - Az én szárnyaimat hagyjuk. Közel sem ilyenek. - Ugyanis gyengék, nyeszlettek és csúnyák is, mint egy nyomi kis fiókáéi, aki még repülni se tud, és főleg azt nem tudok. Egyszóval: siralmas a helyzet, de nem szívesen indítanék egyből ezzel.
    Miközben felelek, észr sem veszem, hogy tovább cirőgatom a szárnyait, mintha egy puha plüssállat lenne, csakhogy ez annál sokkal de sokkal jobb.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Csüt. Szept. 14 2017, 20:44

    A mosolya nem ragyog, egyáltalán nem mosolyog, de bízok benne, hogy idővel majd megjelenik az elbűvölő mosolya.
    Meglep a reakciója, én is önkéntelenül hátralépek és a hátamon összecsukom a szárnyaim.
    - Bocsánat! – Kicsit még a kezem is felemelem, jelezve, hogy nem akarom bántani. Aztán nézem, ahogy az emberek után néz, s azok meg nem vesznek észre bennünket. Számukra már láthatatlanok vagyunk, s nem is hallanak bennünket.
    - Már nem látnak, s nem is hallanak bennünket – mosolyodom el ismét szélesen. – Te is képes vagy megtenni, hogy ez legyen, gyakoroljuk azt is.
    Aztán megakadok a szavakkal, ahogy látom, teljesen megbűvölten nézi a szárnyaim. A kérdésre elmosolyodom, s szétnyitva őket, amelyik közelebb van hozzá, azt felé nyújtom. Szeretem a szárnyaim, még ha volt időszak, amikor inkább letéptem volna őket, annyira szégyelltem. Ember akartam lenni, tartozni valahová.
    - Ig... – nem tudom befejezni, mert az érintése furcsán gyönyörűséggel tölt el. Egy nephilim érintése, amely teljesen más, mint más fajúaké. Atyám érintése volt még ilyen szépséges érzetű, ahogy a szárnyaimhoz ér.
    Becsukom a szemeim egy pillanatra, a mosolyt letörölni se lehetne az arcomról, szinte ragyogok az örömtől.
    - Tényleg? – Ismét meglepődök, de már legalább szóhoz jutok. Ha lehet felvillanyozódásról beszélni, most még inkább fel vagyok, még az sem számít, hogy felfelé simítja a tollaim.
    A válaszra azonban eltűnik a mosoly az arcomról, úgy tekintek rá.
    - Akármilyen is, gyönyörű. S meg tudjuk erősíteni, hogy tudd használni.
    Aztán csak elhallgatni tudok egy időre. Az érintés egészen más, mint a szélé, amikor repülök, s hogy egy nephilim érinti, még jobban a lelkemig hatol. Végül erőt veszek magamon.
    Repülni akartam vele, megnézni röptét, azonban most ezt nem akarom neki erőltetni, így mást találok ki.
    - Próbáltad már magadat eltüntetni az emberek szeme elől? Mennyit, mit tudsz a nephilimekről és a többiekről? – Érdeklődöm kíváncsian.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Csüt. Szept. 14 2017, 21:30

    TO THINK YOU KNOW WHO GOES TO HEAVEN
    IS JUST ONE BIG MISCONCEPTION


    Ahogy jobban megnézem a járókelőket... Tényleg, ügyet se vetnek ránk. De nem csak úgy, mint mikor odanézel, megállapítod, hogy két idiótát látsz, és utána többé erőszakkal kerüli őket a tekinteted, hanem téynleg... Tényleg nem láttak minket. Csodálkozva pillogok.
    Minden olyan varázslatos Gabriel körül. Mintha ő maga is csillagporból lenne, ami aranylón csillog a fényben, amelybe belehintem. A szárnya, és még az elcsukló hangja is. ÉRdeklődve figyelem az arcát, az ellágyuló vonásait, a finom, alig látható jeleit a gyönyörnek.
    Ilyen lehet, mikor simogatják a szárnyaidat? Hirtelen pokolian elkezdek vágyni rá, hogy valaki így érjen hozzájuk, ne pedig úgy, ahogy Daniel tette az enyémmel anno.
    - Az... jó lenne - mondom, majd egy utolsó bús, vágyakozó sóhajjal végigcirógatom a tollait száliránynak megfelelően a kézhátammal. Aztán abbahagyom. Nem én vagyok az, akinek joga van hozzá, hogy így édesgesse testének ezt az érzékeny részét.
    - Nem próbáltam ilyesmit - rázom meg a fejem. Egy percig se fordul meg a fejemben, hogy nagyzoljak előtte, hiszen úgyis minden kiderülne, elég lenne annyit mondania, hogy "mutasd". Különben is azért vagyunk itt, hogy tanuljak tőle. Nem kell szégyellnem a tudatlanságomat. Nem kellene - mégis kicsit szégyellem.
    - Azt tudom, hogyan tegyem magam gyorsabbá és erősebbé. Ismerek néhány rúnát, amit ha magamra rajzolok, gyorsabban gyógyulok, és jobban látok, például látok a sötétben. Egyszer sikerült meggyógyítanom valakit, akit nagyon akartam. És... - Elgondolkozom, mi lehet még. - ...tudom, hogy régen volt egy Klávé nevű szövetkezet a nephilimek közt, de már réges rég feloszlott. Az volt a céljuk, hogy megvédjék az ártatlanokat a természetfelettiektől. De én főleg harci mágiát tanultam. Az kimerül abban, hogy az akaratomat egy fegyverbe és a pengéjébe ültetem akkor, amikor támadok vele.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Pént. Szept. 15 2017, 23:07

    A csodálkozásra elnevetem magam, szívből jövően, őszintén, mint ahogy mindig is szoktam. Nem kinevetem, hanem örülök, hogy idővel ő is képes lesz megtenni ezt, sokat fog neki segíteni.
    - Igen, jól látod – bólintok végül.
    Meglep az érintés gyönyörűsége, hagyom magam elborítani vele, régen éreztem nephilim közelségét, még ha apám érintéséhez nem ér fel, Thomas érintése teljesen a lelkemig hatol.
    - Ez nagyon reménnyel telt válasz volt – ragyog fel tekintetem. Ha legyintett volna, lemondóan beszélt volna szárnyairól, sokkal több munka lenne benne, mert a hit elvesztése, a remény semmissé léte a legrosszabb, ami velünk történhet, hiszen az az éltető erőnk.
    - Meg fogjuk tenni – mosolygok rá továbbra is örömmel.
    Komoly érdeklődéssel hallgatom a szavait, felmérve, mit tud, s hogyan érte el. Mert a bátorság és a kíváncsiság is fontos.
    - Milyen érzés volt, amikor láttad gyógyultan? – kérdezem izgalommal. Számomra csodálatos érzés volt látni, hogy visszaadtam valakinek a reményt. Aztán óriási csalódás, mikor rossz emberré vált. Megtanultam, hogy az emberek nem véletlenül lesznek betegek. Tőle elvettem a megtapasztalás lehetőségét, a bűnhődését, amiről akkor még nagyon nem is tudtam, képességem még halvány szikraként pattogott bennem.
    Megértő bólintással gondolkodom el rövid időre. Ezek szerint Esthertől az aktív védő szerepet kaphatta meg.
    - A te erőd aktív, az enyém főleg passzív – így az alapokat meg tudom neki mutatni és tanítani, de a saját igazi erejének felébresztéséhez másvalakire lesz majd szüksége. Nem szomorodok el, sokfélék vagyunk, azon kevesek is, akik még vannak.
    - Az alapokat azonban meg tudom neked tanítani, hogy helyesen és jól vitelezd ki. Ezek nagyon fontosak. El is kezdhetjük – nézek rá, de már folytatom is. – De ahhoz el kell mennünk innen. Készen állsz?
    Ha apró jelet is kapok válaszul, hogy beleegyezett, karom máris gyengéden fonódik köré.
    - Kapaszkodj a nyakamba – ha megtette, széttárom szárnyaim, s átrepülünk a víz felett, a szigetre, ahol keresek egy kicsit elhagyatottabb helyet, ahová a technika szemei sem figyelnek annyira.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Szomb. Szept. 16 2017, 13:14

    IN THE ARMS OF THE ANGEL
    FLY AWAY FROM HERE


    Kinevet, de nem bánom. Végül is tényleg idiótán viselkedem. Meg kell próbálnom nem rácsodálkozni mindenre, amit tesz, és ami történik velünk, mert a végén semmit se fogok tanulni. Márpedig én tanulni akarok. Gabriel nagyon pozitív személyiség. Minden örömmel tölti el, mindenre optimistán reagál, és nem hagyja, hogy az én negatív energiám züllessze a hangulatát. Érdekes fickó, de valahogy, valamiért nem idegesített halálra, pedig azokat az embereket, akik hozzá hasonlóak, nem bírom elviselni. Talán azért van ez, mert ő is nephilim. Nem tudhatom.
    - Egy kilencéves éves kislány volt, akibe kicsit szerelmes voltam. Nem volt semmi extra, csak elesett és felhorzsolta a térdét - idézem fel az emléket. - Aztán miután meggyógyítottam, sikítozva elmenekült. Később az iskolában agyon csúfoltak érte, szóval összességében nem örültem neki, hogy megtettem - válaszolok, csak hogy árnyaljam kicsit a képet, miért is nem szeretek segíteni az embereknek. Nem hiszem, hogy erre a válaszra számított, de nem tudom visszafogni a keserűségemet.
    Aktív és passzív erő. Talán a támadásról és a védekezésről beszél. Erről már hallottam Danieltől is. Bólintok, mint aki mindent ért, és mielőtt észbe kapok, arra is rábólintottam, hogy menjünk el innen. Hirtelen ölel magához, könnyedén, mintha csak egy kölyökmacska lennék.
    - Hé, várj! - nyögöm, és eltolom magam tőle. Túl gyors, minden olyan gyors, hogy csak kapkodom a fejem. Nem is tudom, mire számítottam. És igazából nem zavar, érdekes és izgalmas, csak egyvalami hiányzik.
    A hátizsákom, amit kicsit odébb ledobtam. Odasietek érte és felkapom mindkét vállamra, majd visszamegyek Gabrielhez.
    - Oké, mehetünk. De ha ledobsz... - szólalok meg egy kissé fenyegetően - ...figyelmeztetlek, hogy nem tudok repülni!
    Azzal átkarolom a nyakát mindkét kezemmel, és hozzásimulok. Próbálok nem arra gondolni, hogy milyen izmos, és milyen szép, és hogy milyen elképesztő, hogy mindjárt repülni fogok életemben először.
    Amint felemelkedünk a talajról, még szorosabban ölelem a nyakát, és az ajkamba harapok, hogy ne nyüsszenjek fel ijedtemben. Nem szokásom valakiben ennyire megbízni, de már késő. Eltelik egy pár másodperc, mire ki merem nyitni a szemem, és eddigre már a látvány egészen szédületes.
    A levegő metszően hideg idefent, a nap fénye erősebb, a tenger illata egészen más, mint a parton. A kéksége káprázatos, a többi lenyűgöző dologra pedig egyszerűen már jelzőket sem találok. Ettől az egésztől felpezsdül a vérem, és hihetetlenül meginspirál. Ha így, egy nephilimen lógicsálva is ilyen érzés repülni, akkor egészen fantasztikus lehet, hogyha én magam is képes vagyok rá. Elhatározom, hogy nem fogok törődni a fájdalommal. A szárnyaimnak meg kell gyógyulnia és meg kell erősödnie. Onnantól kezdve állandóan csak repkedni fogok. Innen fentről minden egész más.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Szomb. Szept. 16 2017, 19:25

    - Ó – szomorodom el. – Ezt igazán sajnálom, főleg, hogy a szerelem nagyon szép érzés. Az emberek félnek attól, amit nem tudnak megmagyarázni – bólintok. – De végül is, ráébredtél a képességedre, s hogy miként működik, ez is ugyanolyan fontos. Akit meggyógyítottam, bűnözővé vált, ez még talán nem is annyira megrázó, de a lelke eltorzult, s megfosztottam attól, hogy a betegsége által olyan felfedezést tegyen, amire vállalkozott emberként. Komoly tanulság volt számomra – aztán ismét elmosolyodom, szelíden. – Mindannyian hibázunk, tévedhetünk. Kérdés, hogy tanulunk-e belőle.
    Eltol, gyorsan elveszem a kezem, még hátrébb is lépek kettőt.
    - Sajnálom, nem akartam, hogy erőszakosnak gondolj – még a kezem is felemelem, aztán lassan le.
    Megkönnyebbülten sóhajtok, amikor rájövök, hogy a táskája jutott eszébe. Valóban ott hagytuk volna, ha nem szól, teljesen elfeledkeztem róla.
    - A fenyegetés eltávolítja egymástól a lelkeket – mosolyodom el nyugtatólag. Megértem indokát, ezért sem feszegetem, s háborodok fel. Naiv jellemű vagyok, de éltem át már rosszat.
    Gyengéden karolom át a derekánál fogva, majd kiterjesztem szárnyaim, s elrugaszkodom a földtől.
    - Minden rendben van, kinyithatod a szemed – mosolyodom el szélesen, amikor is valóban megteszi. Hagyom, hogy szétnézzen, hogy megtapasztalja a repülést, amely számomra mámorító érzés. Kipirosodik az arcom, csillogóbbá válik a tekintetem, a levegő az én elemem, csak úgy sugárzok a boldogságtól. S örülök, hogy ezt megoszthatom Thomassal.
    Teszek pár kört, mire gyengéden a földre engedem, s csak akkor engedem el, amikor szilárdan áll a lábain.
    - Megérkeztünk – ragyog a mosolyom, kipirult az arcom. – Ez Staten Island délnyugati része, itt kevesebben vannak most s tudjuk gyakorolni a rejtőzést. De... előtte kérhetek valamit? Megnézhetem a szárnyaid? Hogy miként tudok segíteni rajta – mert hiszek abban, naivan, hogy meg lehet gyógyítani, ha sérült, s meg lehet erősíteni, ha gyenge.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Szomb. Szept. 16 2017, 23:55

    Megértően hallgatja a sztorimat Allisonról, és cserébe én is kapok egy sztorit. Az övé sokkal durvább.
    - És te ebből mit tanultál? Hogy soha többé ne gyógyíts meg senkit, mert lehet, hogy muszáj szenvedniük? - kérdezem vissza kissé harciasan, mert ezzel az állásponttal egyáltalán nem értek egyet. Legalábbis a kozmikus tanulsággal nem. Többnyire abban hiszek, hogy mindenki magának köszönheti azt, ami történik vele. De egy kisgyerek mit tehet a rákról?
    Már ölelem, mikor a fenyegetésről okít. Kérdőjel merül fel bennem, de már nincs idő feltenni a kérdést. Végül nincs is szükség rá, mert értem. Nem tudom, hogy angyali etikát is tanítani akar-e most nekem ezekkel az alkalmakkal, de at hiszem, így van. Néha fura dolgokat mond. Nem feltétlenül azt mondja viszont, amit feltétlenül angyalinak, vagy teljesen jónak gondolok.
    Odafent mámorító érzések járnak át, a csontomig és a lelkemig hatolnak, de azt hiszem, nemcsak nekem, hanem neki is. Cseppet sem félek már attól, hogy elejt, vagy elenged. Érzem, hogy kapok pár tiszteletkört, és végül, először, de megjelenik az arcomon egy őszinte mosoly.
    Amint leszállunk, nem engedem el azonnal. Körbesandítok, és tudomásul veszem az új helyszínt. De még a levegőben eszembe jutott valami, amiről elhatároztam, hgy megkérdezem tőle, rögtön amint földet érünk. Ha most hagyom, hogy elkezdődjön a szárny-téma, sose hozakodom elő vele.
    - Várj. Előbb nekem is van egy kérdésem. - Megköszörülöm a torkom, majd a szemeire fixálom a tekintetem. - A nephilim-vonzerőről. A múltkor említetted... A ragyogást. Ez mindenkire hat? Rám is hat a tiéd? Hat... mágusokra is?
    Ha belém lát, teljesen egyértelmű, hogy nem érdekel az egész faj. Egyetlen bizonyos mágus miatt akarom tudni a választ.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Vas. Szept. 17 2017, 13:47

    Megrázom a fejem, rakom össze a mondatokat.
    - A szenvedés tisztította volna meg a bűntől, s egyben segített volna neki feltalálni a gyógyírt a betegségre. De akkor még nagyon gyenge volt atyámtól kapott képességem, s nem is szerettem használni. Nem szeretem, ha valaki szenved. Az rossz. – ez a jellemem megmaradt a mai napig. Talán még most is segítenék neki meggyógyulni.– Az torzítja igazán a lelket. S a sors is tévedhet, hogy olyas valakinek a vállára teszi a súlyt, aki el sem bírja – halk a hangom, de aztán egy mosoly jelenik meg a szám sarkában, ismét. – A szabad akarat egyik csodálatos ajándéka a hibázás.  A bűn értelmezése pedig... - legyintve mosolygok.  Magam vagyok a megtestesült bűn egyes közösségek véleménye szerint, csak, mert megszülettem.
    Figyelem repülés közben, s látom, hogy élvezi ő is, szívja magába az élményt. Talán segít neki azon, hogy túllendüljön a bánaton és szárnyait képes legyen használni.
    - Igen? – Állok meg azonnal a kérdésben, és érdeklődéssel tekintek rá. – Hallgatom.
    Elgondolkodom, s felidézem mindazt, amit tapasztaltam.
    - Ez sok mindentől függ. Alapvetően rendelkezünk a vonzerővel, s minél erősebbek vagyunk, annál inkább hat. Nem a kor függvénye, hogy mennyi idős vagy. Függ az angyali felmenőd erejétől, rangjától, s hogy mennyit örököltél tőle. Valószínűleg hatok rád... – komolyan fürkészem szavai utolsó részére.
    - Ha a mágus erős, akkor tudomásul veszi a vonzerőd, s csak akkor hat rá, ha hagyja. Nem a legjobb visszaélni vele. A csalódás és kiábrándultság rossz tanácsadó, visszafelé sülhetnek el a dolgok – nem fogok erősködni, ha ellentmond. Meg kell tanulnia, milyen is ennek a következménye.
    Még várok, hátha van kérdése, észrevétele ezzel kapcsolatban. A sietség sokszor károsabb, s nincs miért, s hova rohannom.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Vas. Szept. 17 2017, 20:25

    Vajon honnan tudja, hogy mi történt volna, vagy minek kellett volna történnie? Talán a jövőbe is lát? Kezd egyre több olyan képesség szerepelni a képzeletbeli karakterlapján, amelyeket sztereotipikusan angyalinak tartok.
    Ha a szenvedés torzítja a lelket, akkor az én lelkem már egészen torz lehet. Afelől viszont kétségem sincs, hogy olyan súly van a vállamon, amit képes vagyok egyedül cipelni.
    Nem állítom, hogy minden okfejtését teljesen értem, de talán majd egyszer visszatérünk erre. Most egész más érdekel. Tisztáznom kell, mi a helyzet a vonzerővel.
    - Nem akarok visszaélni vele. Éppen ezért kérdezem. Mit kellene tennem, hogy tudjam, hogy nem emiatt vonzódik hozzám? És ő mit tud csinálni ellene, pontosan? - Annyira tudni akarom a válaszokat, hogy az se zavar, hogy ezzel teljesen kiadom magam Gabrielnek. Igazából, nagyon nyíltan beszélek vele a kezdetektől fogva.
    Lassan leveszem a kezem a nyakából, és végigsimítok a mellkasán elgondolkodva. Azt mondja, hogy ő is hatással van rám. Biztos sokkal erősebb a vérvonala az enyémnél, nagyobb a hatalma a szárnya és az aurája alapján. Csak annyit kellene tennem, hogy nem hagyom, hogy hasson rám?
    - Nem lehet kikapcsolni? - kérdezem elkomorulva. Tisztán akarok látni, és nem akarom, hogy Brian emiatt csalódna vagy kiábrándulna. Túlságosan sérülékeny.
    Mindenesetre, amint megkapom a válaszokat, újra leveszem a hátizsákomat, majd kicipzárazom a pulcsimat és ledobom a táskára. Leveszem a pólómat is, és ahogy lehajolok azzal is is, láthatóvá válik a jobb lapockámra vastag filccel rajzolt gyógyítás-rúna. Ezt minden reggel újraalkotok a tükörnek háttal állva és bénázva. Látszanak a korábbi rúnák nyomai is itt-ott. Meglehetősen amatőr, de ezek a rendelkezésemre álló eszközök.
    - Senkinek se mutattam még meg... a régi tanáromon kívül - mondom, bár nem tudom, miért. Kissé kellemetlen ez nekem, mintha... meztelenül kellene előtte állnom.
    Kissé megborzongok, hiszen nincs olyan meleg, de ennyit még kibírok. Kibírom a fájdalmat is, ami azzal jár, hogy elővarázsoljam a szárnyaimat. Ökölbe szorított kézzel, összeszorított fogakkal, és küszködve végül kibomlanak azok a szárnyak. Baromira fáj, de végül felsóhajtok, és felnézek.
    Gabriel gyenge, piszkos-sötétszürke varjúszárnyakat láthat. Pontosabban csak egyet, mert a másik görbén, félig összecsukva, sérülten lóg a hátamon. A bal oldali viszont egészen ép, de látszk rajta, hogy gyenge, és sohasem volt még használva.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Kedd Szept. 19 2017, 18:24

    - Megértem – bólintok. Vannak angyalok és nephilimek is, akik visszaélnek ezzel. Egészen más a morális rendszerük, mint amit az emberek gondolnak helyesnek.
    - Egy idő múlva különbséget tudsz tenni a valódi vonzalom és a hatott vonzalom között – gondolkodom egy hasonlaton. – Ha nem vagy vele, huzamosabb ideig, akkor kikerül a hatása alól. A hangod is képes vonzalmat okozni. Az emberek semmit. A többiek dönthetnek arról, hogy mihez kezdenek vele, ha felismerik, hat rájuk. És vannak, akik ösztönösen képesek védekezni ellene, nem tudva róla. Az emberek között is van ilyen. Akár az ellentettjére is képesek: kedvesség helyett kegyetlenek veled – elhallgatok. Éltem át ilyet. Az egyik mögött a vonzalmamból fakadó birtoklási vágya ért az egekig, a másiknál pedig a saját dühe, mert nem tudta, hogy hatok rá, s tudattalanul ellökte ezt a ráhatást. Ezért féltem még inkább, amikor Alex elkapott. Szeretem a szabadságot. De már nem vagyok független, s én nem akartam ezt a függést, és még most is hadakozom ellen, noha úgy tűnik, elfogadtam. Képtelen vagyok elfogadni, hiszen nem én döntöttem így. Alex nyugalma és kedvessége, vagy közömbösnek mutatkozó viselkedése az, ami miatt abbahagytam a folytonos kitörést.
    Némán nézek rá, ahogy végigsimít a mellkasomon, látom, hogy gondolatai egészen más irányba fókuszálnak, a mozdulat csak kiegészítő volt.
    - Legfeljebb akkor halványul, ha sérült vagy. Mások számára még így is hathat az a kevés is.
    Nem tetszik neki, s egyetértek vele. Azt szeretném, ha valaki önmagam miatt akarna közeledni hozzám, nem azért, mert nephilimként velem van ez a képesség.
    Végül megmutatja a szárnyait. Még szerencse, hogy háttal áll nekem, s nem látja az önkéntelen széles mosolyt az arcomon, ahogy meglátom a firkálást. A jókedvem azonban hamar tovareppen, ahogy figyelmem a szárnyaira koncentrálódik. Kezem önkéntelenül nyúl felé, s ujjaim pontosan a szárnya fölé érkeznek, nem megérintve azt.
    Szárnyaimmal körbeölelem, látom, hogy fázik, ehhez a gyógyításhoz azonban érintés is kell. Ez nem csak egy egyszerű sérülés és nem csak egy egyszeri.
    - Akárki is az, most örülök az isteni igazságszolgáltatásnak – suttogom. Ritkán érzek haragot, az is inkább fájdalom, mint most.
    Nem mondom, hogy fájni fog, sem azt, hogy engem kimeríteni.
    - Szabad? – Kérdezem halkan, s csak az után helyezem óvatosan tenyerem a sérült szárny tövéhez, s kezdem gyógyítani, várva a hatást, mert mindent én sem tudok meggyógyítani, akár még hosszas procedúra után sem.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Kedd Szept. 19 2017, 22:05

    Bár tartottam tőle, nem kezd faggatni arról, miért kérdezem mindezt. Talán azért, mert úgyis tudja, vagy látja, mi van az érdeklődésem hátterében. Mindenesetre érdekes a figyelmeztetése. A vonzás van, hogy nemcsak ellenkezést, hanem gyűlöletet vált ki.
    - Tapasztalatból beszélsz? - kérdezek rá meglehetősen tapintatlanul. De ahogy én nem titkolózom előtt,e úgy szerintem ő sem teszi, eddig legalábbis nem volt válasz, amelyet megtagadott volna tőlem.
    Végül nagyot bólintok. Azt hiszem, sikerült mindent megtudnom, amit tudni akartam.
    - Köszönöm. Sok mindent megmagyaráztál.
    Ha látnám, hogy vigyorog, miközben próbálom előkínlódni a szárnyaimat, biztos bevágnám a durcát, viszont mivel nem látom, nincs semmi baj. Mélyet sóhajtok, és próbálom kihúzni magam, egyenesen tartani őket, legalább az ép bal oldalit, de elég nehezek, én pedig nem vagyok hozzászokva ehhez a súlyhoz.
    Hátrakapom a fejem, és látom, hogy a szárnyak felé nyúl. Tudom, hogy nem akarja bántani, legalábbis nagyon ajánlom neki - mégis összerezzenek, és a tollak is felborzolódnak idegesen. De aztán látom, hogy hatalmas szárnyai körbeölelnek, és forró borzongás váltja fel a bizalmatlan idegeskedést.
    - Hogy érted ezt? - kérdezek vissza az isteni igazságszolgáltatás emlegetése miatt, mert nem áll össze, hogy ezt miért és kire mondja. Érzem, hogy közel a keze, és értékelem, hogy nem lát neki annak, amit csinálni akar, anélkül, hogy előbb a beleegyezésem kérné.
    - Igen - felelek, és már előre összeszörítom a fogaimat.
    A tenyere meleg, és olyan jól esik, mint a felforrósított borogatás a fülfájós babának. Azonnal csillapodik a fájdalom, de sajnos a fájdalom csillapítása még nem egyenlő a gyógyítással.
    A szárnyat tartó inak vannak megsérülve. Majdnem el is szakadt, de akárcsak az izom, csak roncsolódott ez is. A csont el volt törve, és rosszul van összeforrva. Egészen természetellenes szögben áll a másikhoz képest. Újra el kellene törni, hogy jól tudjon összeforrni.
    Az érintésnek köszönhetően Gabriel azt is láthatja, hogyan sérültek meg. Daniel büntetésnek szánta, hogy ott bánt, ahol a legjobban fáj. A szárnyaim pedig elég érzékenyek. Mikor nem volt elégedett a teljesítményemmel, ráhúzott egyet egy korbáccsal, később kalapáccsal. Volt olyan alkalom, mikor úgy akarta edzeni őket, hogy összekötözte, mint a sült csirke szárnyát szokás, hogy próbáljam meg elszakítani a kötelet. Aztán egyszer nagyon összeverekedtünk. Fogta a szárnyam, és megpróbálta tőből kitépni. A hátborzongató reccsenést még most is hallom a fülemben. Azóta ilyen, és teljesen hiábavalóan rajzolgatom fel újra és újra a gyógyítás rúnáját, nem használ. Az én erőm és tapasztalatom nyilván kevés hozzá.
    Lehunyom a szemem, és semmi más dolgom nincs, csak tartani magam és nyugodtan állni Gabriel szárnyainak szépséges szarkofágjában. Úgy érzem magam, mintha körülöttem és bennem mindenféle pozitív energia hömpölyögni. Mintha egy üres bábbá válnék, amelyetm egtölt Gabriel optimizmusának minden kellemes rezgése. Idegen érzés, mégis ismerős, hiszen ő is nephilim, és emiatt a kezdetektől fogva van köztünk valamiféle kapocs.
    - Még nem tértél a lényegre, ugye? - kérdezem, mert ez egyelőre túl kellemes ahhoz, hogy igaz legyen. - De most szinte alig fáj. Nagyon jó érzés.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Szer. Szept. 20 2017, 20:41

    Az emlékeimből kiszakadva pillantok rá, majd bólintok.
    - Igen – nem voltak azok jó időszakok és emlékek sem, de tanulságosak. Elmosolyodom ismét. – De már elmúltak – aminek módfelett örülök. Sikerült kiszakadnom, elszakadnom tőlük.
    - Nagyon szívesen! – Szélesedik a mosolyom, örülve, hogy segíthettem.
    Bántották. Többször is. Teste, szárnyai egyértelműen reagálnak a közeledésemre, összefacsarodik tőle a szívem, s visszatolom a hangot, amely kikívánkozna belőlem. Éteri, angyali származású. Helyette a sérülésre koncentrálok.
    - Aki képes volt ezt tenni a szárnyaddal, még a démonok is kivetnék maguk közül – biztos vagyok benne? Nagyon nem, de számukra is lényük része a szárnyuk, szarvuk, akármijük van. – Nem vagyok bosszúálló típus, de megérdemli, hogy ... – nem tudom befejezni, sosem szerettem rosszat kimondani másra.
    - Köszönöm – ha nem akarta volna, hogy hozzáérjek, nem teszem meg.
    Ledöbbenek a sérülés mértékén, amit érzékelek, legalábbis. A történetei elmémbe tolulnak, hogy aztán a lelkemig hatoljanak. Némán fogadom be, hogy hatással ne legyenek rám.
    - Valóban. Egészen idáig.
    Arra figyelek, hogy legalább az izmok egy részét tudjam gyógyítani, de még így is könnyek kezdenek el csorogni szemeimből. Ha előre bukna, másik kezem a mellkasánál megtámasztja, s kapaszkodhat is bele. Gyengéd vagyok vele, s ha érzékelem, hogy ez most elég neki, a fájdalmat veszem el, s hagyom pihenni, míg továbbra is körbeölelem szárnyaimmal. Fáj a lelkem, hogy így bántak vele, s mindezen keresztül kellett mennie. S egyben minden kedvességem, szépségem és örömem Thomas felé irányul, a reménnyel együtt. Már nem kell többé majd így élnie. Kiteljesedhet, önmaga lehet, egész lehet. Nephilim, amely megérdemli, hogy az égen cikázzon kiterjesztett szárnyaival.
    - Most már nem fog annyira fájni, ha tartod a szárnyad – mosolyodom el, elfeledkezve a könnyekről az arcomon. – Hogy meg tudjam gyógyítani a szárnyad teljesen, ahhoz jobb lenne, ha pár napra hozzám költöznél. Ha megfelel – nézek rá, miközben a pólóját felvéve, felé nyújtom. Nem faggatom arról, mi történt vele, nem érzem, hogy itt lenne még az ideje. Helyette szeretnék pozitív élményeket adni a számára.
    - És most kezdődhet a gyakorlás – állok hátrébb, a szárnyaim nem tüntetem el. Ha lehetne, egyáltalán nem tüntetném el, ez vagyok én. Ha nem üldöznének érte.
    - Megmutatom a rejtőzést – nézek körbe. Azért vannak körülöttünk, de eddig nem a rejtőzés bűvkörében állunk. – Érzékeld azt az energiát, amit most adok ki. Ez a rejtőzés. Aztán vedd át ezt a rezgést. Türelemmel, nyugodtan. Van időnk – tekintek rá, s hagyom, hogy ráhangolódjon az érzetre, aztán leutánozza.

    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Csüt. Szept. 21 2017, 00:41

    Noha beletrafálik, hamar és mégis finoman egyértelművé teszi, hogy nem akar beszélni a múltjáról. Ez egy apró figyelmeztetés arra, hogy nem vagyunk barátok, és én tudomásul veszem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kapom meg az együttérzését vagy a tudását vagy bármit, amit korábban ígért. Magam sem veszem észre, milyen mélyet sóhajtok dühös szavaira, melyekkel Danielt illeti.
    - Hát tényleg egy nagy rohadék - jegyzem meg, de ennél búvebben nem részletezem. Nem tudhatom, mennyit olvasott ki a gondolataim közül, és nincs is kedvem ezzel törődni. Már rég elfogadtam, hogy ez van és kész. Amíg nem vagyok elég erős vagy elég bátor ahhoz, hogy megszabaduljak tőle, addig sajnos ez a status quo.
    Veszek egy mély lélegzetet, mikor figyelmeztet, hogy eddig tartott a kellemes rész. És valóban szükség volt rá, hogy összeszorítsam az állkapcsomat, mert szinte rögtön úgy érzem, valami égetni kezd belülről a szárnyam tövében és végig egészen az utolsó tollam hegyéig. Igyekszem nem nyögni, nem nyüszíteni és nem hörögni. Sem kiáltani, sem morogni. Csendben akarok maradni, hiszen ennél rosszabbat is átéltem már. De a fogaim összecsikordulnak, és erőnek erejével kell rávennem magam, hogy maradjak, ne akarjak menekülni, hogy ez jót tesz nekem, de nehéz. Nekifeszül a mellkasom a karjának, belekapaszkodom a kezébe, és leszegett fejjel, véresre harapdált szájjal tűröm, hogy gyógyítsa a roncsolódott szöveteket.
    Csak akkor tudok fellélegezni, amikor abba hagyja. Egész végig úgy éreztem, tulajdonképpen boldognak kellene lennem, amiért ez történik velem, és azt is, hogy ez az érzés kívülről származik. Baromira összezavarta a fejem.
    Hátranézek, amint közli, hogy végzett, és meglátom, hogy potyognak a könnyek a szeméből. Ettől megrémülök.
    - Jól vagy? - kérdezem rögtön, aggódva, és odanyúlok, hogy letöröljem a kezemmel. Ahogy felé fordulok, legalábbis szeretnék, a szárnyaim útban vannak. Egyáltalán nem szoktam meg, hogy a hátamon vannak, szóval meginog az egyensúlyom, és bele kell kapaszkodnom Gabriel karjába. - Bocsánat... Azt hiszem, jobb, ha nem teszek hirtelen mozdulatokat. Köszönöm.
    Elveszem a pólómat, és óvatosan hátrafordulok. Megpróbálom megemelni a sérült szárnyam, mert eddig erre sem voltam képes. És csodák csodájára, sikerül. Bár azonnal belenyilall a figyelmeztető féjdalom, hogy ne erőltessem túl, azért ez reményre ad okot.
    - Nem akarom, hogy teljesen kimerítsd magad - szabadkozom az ajánlatát hallva. - Biztos van jobb dolgod is ennél. De egyszer jó lenne... Örülnék, ha tudnám használni őket. Fantasztikus volt veled repülni.
    Kell egy kis idő, mire összeszedem magam A hangom kicsit remegett még az imént, de msotanra azt hiszem, jól vagyok. Hátranézek mégegyszer, majd szomorúan sóhajtok. Eltüntetem a szárnyaimat, és visszaveszem a pólómat.
    Össze-vissza kavarognak a gondolataim a rengeteg új benyomástól, és nem bírm kiverni az érzéseket a fejemből, amelyek úgy sszezavartak az imént. Nem igazán tudok koncentrálni, de igyekszem jó diák lenni és figyelni.
    Lehunyom a szemem, hogy érzékeljek, de nincs semmi pillanatnyilag. Egy idő után kénytelen vagyok bevallani, hogy nem érzek semmit.
    - Öhm... Hogyan kellene csinálnom?
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Vas. Szept. 24 2017, 19:18

    Nem is faggatnám most arról, hogy meséljen Danielről. Mesélnek helyette a sérülései és emlékei. Szavai azonban jelzik, hogy nem tudna most róla beszélni. Megértem, s elfogadom, hiszen még csak nem is olyan régen találkoztunk.
    Megpróbálok tőle átvenni annyi fájdalmat, amennyit tudok, de nagy része még így is Thomasnál marad, az emlékei és a gyógyításra használt erőm között oszlik meg. Van még mindig tanulnom ebben. Érzékelem a kapaszkodását, a fájdalmaival együtt, ezért, amikor végül befejezem a gyógyító energiám átadását, gyengéden átkarolom és magamhoz vonom.
    Ahogy ijedté válik a pillantása, s az arcom felé nyúl, ösztönösen a homlokomra csúsztatom tenyerem. Sokan megijednek attól, ahogy kinézek három szemmel. Majd rájövök, hogy félreértettem, s meglepődve érek az arcom másik feléhez, s érzem, nedves.
    - Igen. Csak az érzelmek mindig át... – elkapom, hátának támasztott tenyérrel, fölé hajolva, aztán gyorsan kiegyenesedek, ahogy visszanyeri az egyensúlyát, de már mosolygok.
    - Szoknod is kell. Ideje volt már, hogy visszanyerd a valódi szépségedet.
    Ahogy próbálgatja mozgatni, mosolyom még szélesebbé válik. Látom, hogy fájdalmas a számára, s egyben szokatlan is. A fájdalom most jó jel, azt jelenti jó úton halad a gyógyulása.
    - Az az én döntésem. S látom, te is döntöttél, méghozzá a gyógyulás mellett – márpedig a nélkül nem megy. -Két hét múlva megfelel? – Nézek rá kérdőn, hiszen bár kölyöknek látszik, valószínű, hogy megvan a saját élete.
    Hagyom, hogy összeszedje magát, ezért is gondoltam arra, hogy most a rejtőzést ismertetem fel vele.
    Figyelem, majd a kérdésre önkéntelenül szélesebben mosolyodom el. Kedves ezzel a beismeréssel.
    Majd a szám elé teszem jobb kezem mutatóujját, ezzel jelezve, hogy maradjunk hangtalanok, ám másra akarom rávezetni a dolgokat, amit mindjárt meg is ért, amint leveszem a számról az ujjam és a felénk közeledő férfi úgy megy el mellettünk, mintha ott sem lennénk.
    - Megcsináltad! – Nevetek fel boldogan. – Megvan benned a képesség, nem pedig új, ezért nem éreztél semmi különbséget. Volt már olyan érzésed, hogy mintha nem is látnának? Nem az, hogy nem vesznek észre, hanem nem látnak? – Kérdezem kíváncsian.
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Hétf. Szept. 25 2017, 00:53

    Annyira vigyáz rám, mint egy Fabergé tojásra. Soha senki nem figyelt még rám ennyire és nem törődött ennyit senki a fájdalmammal, vagy azzal, hogy nekem jó legyen.
    Soha senki nem sírt még miattam.
    Ugyanakkor kezdek kicsit zavarba jönni ettől a rengeteg mosolygástól.
    - Köszönöm - mondom, még mielőtt túllépnénk ezen a szárny-gyógyításon. Nem tudom, mennyire viselhette meg, de biztos, hogy ha nekem ennyire fájt, akkor neki sem telt kis erőfeszítésébe. - Két hét múlva tökéletes lesz - egyezek bele. Nem az a fajta, aki szereti húzni az időt, és tartok tőle, az ajánlat érvényét veszti, ha most nem fogadom el.
    El se tudom képzelni, menyire fog fájni akkor, ha most ennyire fájt. De nem baj, akármi is történik majd, kibírom. Annál rosszabb nem lehet, ami most van.
    Nem tudom, miért int csendre, de engedelmes diákként elkussolok. Talán valami módszert akar bemutatni? Továbbra is próbálom érzékelni az energiákat, de nem megy. Azon kívül, hogy a közeledő fickónak idegesítően csörögnek a kulcsok (vagy az aprója) a zsebében, semmit se hallok. Aztán amint elhalad mellettünk, totál értetlenül bámulok Gabrielre.
    - E-ezt nem értem. Mi van? - Aztán elgondolkodom. - Volt, persze, de olykor mindenki érez így. Vagy... nem? - kérdezek vissza elbizonytalanodva.
    Ha most azt akarja mondani, hogy a különleges képességem az, hogy az emberek nem vesznek észre... Akkor dobok egy hátast, és ugyanakkor nagyon morcos is leszek. Mert valami olyasmit képzeltem el, ami segít benne, hogy jobb harcos legyek.
    - Neked mi a különleges képességed? - kérdezem, most hogy ez így eszembe jutott. Ha valami menő, akkor meg akarom tanulni. - És hány éves voltál, amikor először előjött? Egyáltalán, hány éves vagy? - kezdem faggatni.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Csüt. Szept. 28 2017, 21:28

    - Nagyon szívesen – bólintok megkönnyebbülve. Engedi, nem zárkózik el a lehetőség elől. Mind a kettőnket meg fog viselni, de megéri azt az árat, hogy lássam repülni az égen. Mert oda való. – Rendben.
    Figyelem az arckifejezését, ahogy próbálja értelmezni a jelenlegi helyzetet.
    - Attól függ, miként. Arról beszélek, amikor TÉNYLEG nem láttak téged – nézek rá kíváncsi várakozással. Ha nem volt ilyen élménye, sem baj, át fogja élni.
    - Tudsz valamit egyáltalán a fajtánkról? – Érdeklődöm tovább. – Tudod, mi az a rejtőzés, s hogy miért van? – Ha fel is tettem már egyszer a kérdést, akkor is megteszem, most is. Biztosra akarok menni, hiszen azért bukkant rám, hogy segíthessek neki. Legalábbis így gondolom.
    - Hogy mit örököltem meg apámtól? – kérdezek vissza. Nem látja ezek szerint? – Nem... nem látod? – Rökönyödök meg, majd kisvártatva a harmadik szememre mutatok.
    - Igazlátásnak nevezik. Olyasminek lehet értelmezni, hogy a dolgok valódi lényegiségét látom. Hogy milyen igazából. Ebbe a múltja is beletartozik, de azt csak érintéssel ismerem meg. A lehetséges jövő viszont kirajzolódik bennem, ha valamire figyelek. A lényegiségéből fakadó lehetséges kimenetelre. Halványan mindig is velem volt, száz éves lehettem, mire viszonylagosan erőssé vált – elkomorodik az arcom. – Aztán úgy egy éve... teljesen birtoklom apám képességét – halk a hangom. Sokat szenvedtem a képességemtől, ha atyám nincs velem és mellettem, beleőrülök. Elmerülök a közeli múltba, s rájövök, még kérdezett.
    - Az emberi világban több, mint kétezer éve születtem meg. De voltak időszakok, amikor nem itt voltam, így nem tudom, hány éves vagyok. Ott másképp telik az idő, mint itt. Valószínű, hogy jóval idősebb vagyok.
    Valamiért szomorúvá váltam, s nem értem, miért. Tudom, hogy örülnöm kéne, ami történt velem, s hogy itt van velem egy nephilim. De nagyon megviseltek az elmúlt időszakok és nem szívesen emlékszem rájuk. Kivéve azt, hogy apám a közelemben volt, míg újfent a valóságra nem eszméltem, s aztán tanított, biztos kezekkel.
    - Te mennyi idős vagy? – Kérdezem kíváncsian, nagy levegőt véve, hogy lerázzam a szomorú érzést magamról, s újfent elmosolyodjam. – Neked megmutatkozott már a képességed?
    avatar
    Thomas Mackenzie

    Faj : Nephilim
    Kor : 19
    Foglalkozás : "Nem vagyok fiú. Nephilim vagyok."

    Re: Battery Park

    on Csüt. Szept. 28 2017, 23:10

    Nem akarok előhozakodni vele... legalábbis, most nem, még túlságosan kába a fejem. De vajon mi lesz ennek az egésznek az ára? Annak, hogy tanít, annak, hogy meggyőgyít... Mit vár vajon cserébe? Kizárt, hogy semmit, mert már rég megtanultam, hogy a világ nem így működik. De ráérek még ezzel idegesíteni magam.
    Lassan megingatom a fejem, mert bármennyire is töröm a fejem, nem volt olyan, hogy effektíve láthatatlannak éreztem volna magam. Nem akarom azt se mondani, hogy talán, mert az azt jelentené, hogy talán besétálhattam volna a lányok öltözőjébe röplabda edzés után, és senki se vett volna észre, de nem, ilyen még talán se fordulhatott elő. Vagy igen? Bizonytalan vagyok, Gabriel túl gyorsan köti egymáshoz a dolgokat és szégyellem, de nem tudok lépést tartani.
    Kivéve, hogy felteszi most ugyanazt a kérdést, amit már feltett ma egyszer, vagy az is lehet, hogy kétszer, én pedig extrán ostobának érzem magam tőle.
    - Ha el akarnék rejtőzni, magamra rajzolnék valami rúnát ami elrejt - felelem kicsit türelmetlenül. Azért nem vagyok teljesen tanulatlan vadóc, értek pár dologhoz, és nem örülök neki, hogy így kezel.
    Végül felcsattanok, mikor a fogalmam sincs mit kellene látnom a homlokán, talán unikornis szarva van?!
    - Csak a szárnyaidat látom, semmi mást!
    Na jó, Mackenzie, nyugodjál le a pcsába. Tegyük fel, hogy Gabriel nem akar gúnyolódni, nem akar azon élvezkedni, hogy sík hülye vagy, és nem akarja, hogy egy darab szrnak érezd magadat. Bár igazából az összes eddigi tanárom, még az iskolaiak is ugyanígy kezeltek, szóval miért is lenne ez másként? Mély levegőt veszek és próbálok odafigyelni rá, miközben a képességét magyarázza. Tehát nem gondolatolvasó, de kicsit mégis az.
    - Para - közlöm velős véleményemet. - Szóval most, hogy megfogdorásztál, láttál mindent a múltamról és láttad a jövőmet is? Mit láttál? - faggatom szemöldökráncolva és aggódva. Azért... arról nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy Daniel örülne, ha csak úgy egy másik nephilim rendelkezésére bocsátanék minden létező információt, amely valaha a birtokomban volt a kis kiképzési módszereiről és úgy egyáltalán, a dolgokról amikre már valaha megkért és/vagy utasított.
    - KÉTEZER?! - hörrenek fel a kelleténél kicsit hangosabban. - Azt akarod mondani, hogy Krisztus előtt születtél? Hogy  francba....?! Mégis.... Hallod...? Mi az Isten!!! - hüledezek és a fejemet fogva meredek rá. Bszki, bszki!
    Na jó, én ezt... Én ezt most nem. Ezt képtelen vagyok felfogni.
    - Mi az, hogy "ott"? Hol "ott", miről beszélsz? Hallod, te már félig angyal vagy vagy mi a franc? 90% angyal 10% nephilim?
    Még mindig a hajam hátraszorítva állok és bámulok rá és csak tátogok, mint egy halacska, mikor ő is visszakérdez.
    - Tizen-krva-kilenc éves vagyok - közlöm vele, és hiába, még ha ezt hatványoznám is, akkor se lenne annyi, amennyi az ő kora felének közelébe ér. - És az égvilágon semmi de semmi különleges nem mutatkozott még bennem - gesztikulálok lefele lendített karokkal.
    - Figyelj csak, hogy lehet hogy nem rohadt szét a húsod ennyi idő alatt? Váltogatod a tested? Hallod, már a múmiáknak is lejár ennyi idő alatt a szavatosságuk! Láttál igazi fáraókat? Tudod, hogy hogy épültek a piramisok? Találkoztál még Boleyn Annával is? Láttad az összes világháborút? - kérdezgetem, bár a történelmi tudásom igen sekélyes, nekem ezek a dolgok mind csak "a múltban" történtek valamikor egymás után, valamilyen random sorrendben.
    - Mégis hogy nem kattantál még meg? - kérdezem, amint kezdek kicsit lehiggadni, bár még mindig alig tudom elképzelni, milyen lehet kétezer évesnek lenni.
    avatar
    Gabriel Skoglund

    Faj : Nephilim
    Foglalkozás : Kalligráfus

    Re: Battery Park

    on Szomb. Szept. 30 2017, 11:45

    Felfogom, hogy egyáltalán nincs tisztában az erejével és a képességeivel. Azokkal sem, ami alapvetően működik nálunk is.
    - Értem – megjegyzem, mert szükséges lesz ráébreszteni, előhozni vagy rámutatni erre a képességére. – Segítek benne, hogy felismerd.
    Remélem közben, hogy nem ijed meg, nem fogja úgy érezni, hogy rátelepszem, vagy erőszakos vagyok vele. Magára hagyni sem szeretném, kevesen vagyunk és Thomas ártatlansága végképp előhozza bennem a védelmező oldalam.
    - Egy rúnát? – Döbbenek le. – Minek? Az a mágusok eszköze – nem értem, hogy képes használható rúnát alkotni. – Azért használják, mert ezzel tudják erősebbé tenni a mágiájukat. Vagy valami hasonló. Nekünk itt van a saját erőnk. Miért akarod a rúnát használni? – Kíváncsivá tett.
    A felcsattanására hátrálok három lépést és felemelem a kezem, jelezve, hogy nem akarom bántani, majd lassan leengedem. Felzaklatott a felcsattanása.
    - Segíteni jöttem, nem bántani. Sajnálom, ha sok lettem – mindig ez van. Nem az taglózott le, amit mondott, hanem ahogy mondta. Még nem látja a szemem, még nincs ott az erejének a felébredése, türelmesnek kell lennem. Viszont mivel kérdezett, válaszolok. Aztán még utána is elküldhet a fenébe. Megtanultam, hogy nekem csak ez jár. De nem vagyok már szomorú ettől. Mert szeretek adni, szeretek boldog lenni, s aki nem kér mindezekből, nem fogom ráerőltetni.
    - Nem – rázom meg a fejem. – Nem érdekel, hogy mit teszel, s kivel, a magánéleted nem tartozik rám. Amit látok, a döntéseidre vonatkozik. A ki nem mondott, meg nem tettre és azokra, amiket kimondtál, megtettél, s a kettő lehetséges kimenetelére. Ok-okozati összefüggések, a nagy egyenlet, mondhatjuk így is. S kizárom a képességet, ha téged zavar – nézek rá komolyan. Sejtettem, hogy azt fogja értelmezni, amit feltett kérdésnek. Az emberek ezért akartak végezni velem, s a természetfelettiek nagy része is, mikor kiderült, ki az apám, s az emberek világában elkezdődött az az idő, amikor féltek attól, amit nem irányíthattak. Csakhogy én ilyet nem látok, amit ők gondolnak.
    - Pár száz évvel, igen – bólintok. Neki bizonyára hosszú idő, nekem csak az emberek mutatják az idő múlásának gyorsaságát, s mostanában a technológia.
    - Atyám szerelmes lett egy nőbe – mosolyodom el. Hagyom emészteni, ám újabb kérdésekkel rohamoz meg. Türelemmel válaszolok neki. Kezdem azt látni, hogy csak sejthette eddig, hogy ki is ő, azt nem, mivel is jár igazából.
    - Más dimenziók. Nem emberi világ. Számos más világ létezik ezen kívül, amikről az emberek nem is tudnak. S egyes részeikről maguk a természetfelettiek sem. Éppen olyan nephilim vagyok, mint te – felelem őszintén, eddig is úgy válaszoltam. Kezdem úgy látni, hogy ez sok volt neki hirtelen, ezért sem lépek közelebb hozzá, s megfogadom, hogy visszább veszek. Itt róla van most szó, figyelnem kell rá. Figyelni akarok rá.
    - Van még időd felismerni az erőd – bólintok az évei számára. Mindegy, ki milyen korú, lehet, hogy számára ez a tizenkilenc év évszázadnyi hosszúságú gyötrelmekkel tele. – Ne becsméreld le a korod. Az csak egy évszám, ha így közelítjük meg – mosolygok rá barátsággal.
    Újabb kérdésözönt kapok és kezd kínossá válni, ám állom a sarat. Megértem, hogyan érez, hasonlót éltem át, mikor az emberi világgal együtt a Menny is kizárt magából. Hirtelen omlott rám a felismerés, hogy tehettem eddig bármi jót, az emberek és a Menny is hajlamos elfelejteni.
    - Nem tudom. Talán másképp működünk, azért. Nem váltogatom – nevetek fel halkan. – Ebbe a testbe születtem bele. Attól függ, mi az igazi, láttam. Azt nem tudom – felelem a piramisra. Nem foglalkoztatott az az együttes, a templomaik annál inkább. A szentélyeket szerettem, volt, amelyikben dolgozhattam is, éppúgy, mint a görögöknél is. – Nem találkoztam vele, s eddig kettő háborút neveztek el világháborúnak. Voltam, mind a kettőben – bólintok végül, s nagyon öregnek kezdem érezni magam.
    - Nem tudom – vallom be őszintén. Pedig az utóbbi időszak volt igazán elmét próbáló, s nem hiszem, hogy teljesen fel tudtam dolgozni a hirtelen jött változást. Tudom, hogy a koromra érti ezt, azonban nekem mindez nem tűnik olyan hosszúnak. – Nem tűnik olyan soknak, megélni. Azt nehéz elfogadni, hogy akit megkedvelünk, attól egyszer el kell majd búcsúzni – halk a hangom. A búcsú a legnehezebb. Kinyújtom a kezem felé.
    - Megmutatom, milyen érezni, ha a rejtőzést használod. Hátha úgy könnyebb ráhangolódnod – váltok témát, bár a hangom még mindig halk, már határozottabb.

      Pontos idő: Szomb. Okt. 21 2017, 21:24