Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Konyha - Jackson lakás
by Theodore Miles Montgomery Today at 18:58

» Long Island villa
by Raul Dessauge Pént. Szept. 21 2018, 23:16

» Sheridan Hotel
by Jackson Montgomery Csüt. Szept. 20 2018, 22:12

» Will apartmanja
by Noel Wyard Csüt. Szept. 20 2018, 14:28

» Pince
by Sam Kerrington Szer. Szept. 19 2018, 22:20

» Pince
by Ethan Keon O'Brien Szer. Szept. 19 2018, 20:29

» Iroda
by Noah L. Harwey Kedd Szept. 18 2018, 23:01

» Vendéglakosztály
by Gabriel Skoglund Vas. Szept. 16 2018, 23:47

» Folyosók
by Caleb Shayeh Vas. Szept. 16 2018, 23:00

» Shake Shack
by Richard Lucius Warren Pént. Szept. 14 2018, 22:53

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Battery Park

    Share

    Battery Park

    on Vas. Okt. 04 2015, 22:16

    First topic message reminder :



    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Szer. Jún. 20 2018, 22:39

    Noel úgy bújik hozzám, olyan odaadással, ami mindig megmelengedi nemdobogó szívemet. Akkor is, amikor csak az órán látom. Persze, olyankor ennek semmi jelét nem adom.
    Most viszont kicsit az az érzésem, hogy... Nem is tudom megfogalmazni, milyen érzés kerített hatalmába. Egyszerűen csak... baljós, mint egy hűvös széllökés vihar előtt. Egy pillanatig még aggódom is érte, de aztán rám zúdítja az elméleteit.
    Kicsit eltolom magamtól, és az arcát nézem, miközben beszélni kezd. Amint előkerül Jasmine neve, mélyet sóhajtok, és valami sajogni kezd bennem tompán, de kitartóan. Nem tudom miért hozza fel, hiszen általában igyekszem néhai szerelmem elfelejteni. És szinte biztosra veszem, hogy féltékenységi jelenetet fog most rendezni.
    A tippem azonban nem jön be. Egyre jobban összeráncolom a szemöldököm, ahogy beszél, végül egészen dühössé válik az ábrázatom.
    - Te beszéltél Richarddal - állapítom meg a számomra nyilvánvaló tényt, miután végigmondja felháborító és vérlázító monológját.
    Igazából nem az húz fel, hogy... Mindegy, nem is tudom, mihúz fel pillanatnyilag a leginkább! Ellépek tőle meg a fától, és a hajam hátrahúzva próbálom lehűteni magam, de nem sikerül. Robbanok.
    - Először is, nem ő volt az egyetlen nő az életemben, ez tévedés. De még ha így is lenne, mégis mit bizonyít ez? Talán nem azt, hogy igazán és szívből szerettem, úgy mint azóta senki mást? Mégis mi közöd van neked ehhez egyáltalán?! - támadok rá, próbálva elhessegetni még a gondolatát is annak, hogy ezzel a rajtaütéssel itt és most kelljen szembenéznem.
    - Ez az egész teljes képtelenség. Nincs rajtam átok, mégis honnan veszed ezt? És teljességgel felháborít, hogy miután megnyíltam neked és beszéltem Jasmine-ről, ezzel támadsz nekem! - folytatom továbbra is ingerülten. Képtelen vagyok hűvössé válni. Ez egy nagyon, nagyon érzékeny seb, ami 50 év alatt nemhogy gyógyult volna, csak elfekélyesedett, és most már szinte érinthetetlen, mert a legkisebb fuvallattól is fáj és fakad.
    - Hiba volt elmondanom neked. Ja, de mindegy is, hogy én elmondom-e, mert a klánod úgyis ellát minden velem kapcsolatos információval! Azt is ők magyarázták el, hogyan kell a bizalmamba férkőznöd? Erre ment ki végig az egész, hogy bizonyíthassák a hülye elméletüket Jasmine Átkáról?!
    Tajtékzom.
    És nagyon fáj.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Szer. Jún. 20 2018, 23:10

    Mielőtt elindult, ezerszer lezongorázta, hogy milyen reakciók érkezhetnek Will részéről, és mielőtt előrukkolna vele, inkább vele foglalkozik, a csókjával és az ölelésével.
    Sokkal fontosabbnak tartja, még ha a másik fele is az, de az első Will.
    A kijelentésre megrázza a fejét, nem talált, a férfi most mellé lőtt.
    -Nem Will, vele már csak akkor, mikor ezt megtudtam.
    Ez az igazság, mert Richard volt az utolsó, akit felkeresett, és nem véletlenül. Az, hogy a férfi ellép tőle, erre számított, hiszen nem lehet egyszerű ezt megemészteni, sőt, eleinte ez tagadásba megy át, és ez a minimum.
    Az, hogy robban, ez is vele jár, egy szót sem szól, úgy hallgatja végig őt.
    -Azt beszéltük meg, hogy együtt mászunk ki a gödörből, de ha nem látunk tisztán, akkor nem megy.
    Nem arról kezdi el győzködni, hogy miért biztos az, hogy ez egy szerelmi kötés illetve átok rajta, mert akkor biztos, hogy Will szó szerint üvölteni fog. Megvárja, míg maga hozza fel.
    -Azért Will, mert nem pár éve cipeled magaddal, hanem 50 éve. Ez pedig nem normális, mert ilyen nincs. Nem támadok, csupán elmondtam, mi a helyzet. Úgy festek mint aki hazudik? Egy pillanat alatt levágnád. Szeretnéd majd mástól hallani?
    Lehet, jobb lett volna, ha az apját kéri meg, ezt jelentse be neki, mert tőle a legkevésbé sem fogadja el. Amivel viszont vádolja, az fáj neki, nem is kicsit. Szomorúan néz fel a férfire.
    -Komolyan azt gondolod, hogy nem szeretlek, és ez a klán műve? Komolyan azt hiszed, hogy visszaéltem azzal, amit mondtál? Nem, sosem tettem ilyet. Emlékszel, mikor megkérdezted, hogyan halt meg Leo? Egyetlen egy dolgot nem mondtam akkor el, de azért, mert fájt, kurvára fájt, és nem tudtam róla beszélni. Soha ne kelljen átélned azt, amit nekem, amikor kapsz pár másodpercet mint egy végrehajtó, és nincs választásod, nincs menekülési útvonalad, csak egy rohadt helyiség, ahonnan nincs kiút. Ahol beledöglesz abba amit tenned kell, azzal, akit a legjobban szeretsz, mint még gyermek. Soha, de soha ne kerülj ilyen helyzetbe. Szerinted, rosszat akarok neked? Tényleg azt hiszed?
    Mintha tőrt vágtak volna a szívébe, úgy érzi magát, mert nem tehet arról, hogy másik klánban van, de sosem mesélte el senkinek, hogy Will mit mondott neki. Az, hogy Marcus elmesélte neki mi történt, az más kérdés.
    Aztán valami olyat mond el, amivel bőven kiegyenlíti a bizalmas információk arányát. A végén leül a földre, de csak azért, mert észrevétlenül szeretné letörölni azokat a könnycseppeket, amik legördülnek az arcán, bár azok nem voltak éppen rejtettek. Mindegy, a logikus gondolkodást valamelyik fánál elhagyta.
    Szereti őt, és belehalna abba, ha elveszítené, mert ha azon az éjjelen Will nem jelenik meg, lehet, bevárja a napfelkeltét... de megjelent.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Pént. Jún. 22 2018, 00:18

    Nem baj, cseppet sem érdekel, hogy beismeri-e vagy sem, hogy Richard ültette a fejébe ezeket a gondolatokat vagy sem, ugyanis az alaján, amit elmond, tisztán lejön, hogy atyám gondolatai visszhangzanak benne.
    - Igen, ezt, de miért csak én lássak tisztán? - kérdezem, mint egy hisztiző gyerek.
    Halálosan idegesítő a nyugalma és a pókerarca. Felsőbbrendűséget sugároz és ezt nem viselem jól. Az indoklásának semmi értelme. Csak azért, mert 50 éve gyászolok? Más meg évszázadokon keresztül nem tud túllépni a problémáján! Egyszerűen nem hiszem el ezt!
    És most még a szeretlek szóval is betámad, hát ilyen nincs. Jó, nem vagyunk már gimnazisták, hogy külön visszaszámláljunk, mikor jön el az ideje annak, hogy mindketten kimondjuk egymásnak ezt a szót, de azért nem épp egy veszekedés közepén számítottam volna rá először. Ez zsarolásnak tűnik, óvatos vagyok, és mérges, továbbra is.
    - Mondd ki. Mondd ki, mit tettél! - kiáltok rá, mert nem értem, hogy jön most ide ez a... Terelés a finn mágusról. Egyre inkább olyan nekem ez az egész, mint egy jól felépített csapda, amibe ej de könnyedén belesétáltam! Mint egy igazi hülye.
    - Soha nem lettem volna képes rá. Soha! - mondom ki végül, amit valahol mélyen mindig is gondoltam erről. Valószínűleg ezért is hagytam ezt a klánt, minden más okkal együtt legalábbis ez is része volt a döntésemnek. Én nem vagyok kegyetlen. Én nem vagyok kőszívű.
    - Én inkább meghaltam volna, minthogy megöljem azt, akit szeretek! - lépek oda elé, hiába roskadt le a földre, nem hagyom ezt annyiban. - Hiába tudom ésszel, hogy utánam vele is végeztek volna: egy világ Jasmine nélkül egyszerűen nem éri meg, hogy túléljek.
    Ennek tükrében azt gondolom, hogy Noel szerelme nem volt, nem lehetett igazi.
    És ez a mondat, a maga logikátlanságával és értelmetlenségével végre, végre szöget üt a fejembe.
    Hiszen túlélek. Évtizedek óta túlélek. És a szívem mélyén valójában nem gondolom, hogy Jasmine halálával az én életem is véget ért.
    Lehetséges volna... Elképzelhető volna, hogy ezért ennyire értelmetlen, ezért vagyok képtelen megfejteni, ezért ennyire ambivalens bennem ez az egész?
    Elnémulva, tágra nyílt szemekkel bámulok Noelre, de nem is őt látom, hanem a múltat, ötven évvel ezelőttről, amikor meghúzta valaki a ravaszt és keresztül lőtte a ballonkabátos, zöldszemű lány szívét, akinek végül egy hang se hagyta el vérpiros ajkát, csak a földre zuhant és nem mozdult többé. Az én holt szívembe pedig olyan kampót akasztottak, ami azóta sem hagyja, hogy tovább lépjek. Még mindig ott állok a halott lány fölött.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Vas. Jún. 24 2018, 17:44

    Tudta, hogy pokolian nehéz lesz ez a beszélgetése Willel, tudta, hogy bármit mond, valószínűleg megmagyarázza, vagy a fejébe vett dolgokat fogja hajtogatni, és ehhez tényleg olyasvalaki kell, aki teljes mértékben kívülálló.
    -Nem csak neked kell Will, de jelenleg, a saját oldaladat nézve, te nem látsz tisztán, mert… mert az átok nem engedi.
    Csendesen felel, nem akar veszekedést, de felnyitni valakinek a szemét úgy, hogy 50 éve cipel valamit magán… jelenleg majdhogynem kivitelezhetetlen. Legalábbis neki, mert Will ebbe mindent belelát, olyat is, amihez semmi köze nincs.
    Ráadásul a férfi most úgy beszél, mint aki azt hiszi, elárulták, ezért osztja meg vele a legfájóbb emlékét, a legfájóbb pontját, hogy megértse végre, szó sincs ilyesmiről. Amikor rákiált, hogy nevezze nevén a tettét, és hozzáteszi, hogy ő soha nem lett volna képes rá… hát persze.
    -Hallani akarod? Tényleg hallani akarod? Én voltam a végrehajtó, nekem kellett elvennem az életét, nekem kellett megölnöm. Most boldog vagy? Soha, hát persze, Will, mert te vagy a megtestesült ártatlanság, ugye? Mert a ragadozód egy kezes bárány, ugye? Te nem tudod, mire képes, nem tudod, mit vált ki belőled és mennyire rémisztő az, amivé tett bennünket.
    Két napig a pokolban élt, nem evett, nem érintkezett senkivel, és gyűlölte az összes még létező vámpírt, a klánokat és mindenkit, akinek ehhez köze van. A harmadik napon változott meg valami benne, a harmadik nap volt az, amikor azt mondta, feláll a padlóról, és mégis úgy ment Manhattanbe, hogy megvárja a napfelkeltét, és az utolsó pillanatban gondolta meg magát.
    -Valóban? Fogalmad nincs róla, csak elméletben. Elméletben én is kurva erős voltam, kurvára tudtam, hogy nem akarom megtenni, kurvára tudtam, hogy mellette állok. Csak van egy kis bökkenő… más az elmélet és más a gyakorlat, és van valami, amit én tudok… visszahozni a halálból. Ugyan már Will… minden egyes nap a túlélésről szól, és ha te valóban úgy gondoltad volna, hogy nélküle nincs élet, akkor azt tetted volna, amit én. Mert amikor itt velem összefutottál, mondván ellógtam az óráidat, a napfelkeltét akartam megvárni. Te szóltál közbe.
    Most már ő is ingerültebben válaszol, mert dühíti az, hogy a férfi nem érti meg, hogy egyszerűen nem volt képes parancsolni saját magának, mert a ragadozója sokkal erősebb volt abban a pillanatban.
    -Ha tényleg ennyire szeretted őt, akkor kiültél volna a napra és vége, de nem ezt tetted. Akkor miért nem? Mi nem stimmel? Az ambíciód, a ragadozód vagy ki szólt közbe?
    Ezt akarta elkerülni, ezt, hogy veszekedés legyen az egészből, csak azért, mert őszintén elmond valamit, vagy valamiket. Még hogy nem tud szeretni… hát persze… de az, hogy úgy vágja a fejéhez, hogy végül is mekkora szar alak, hogy nem élte át azt a helyzetet, egyszerűen abszurd.
    Pedig az átok erős, és Will mégis itt van, mégsem hamvadt el, vajon miért nem, ha tiszta szívből szerette azt a nőt? Még mindig nem áll fel a földről, úgy néz fel Willre, és a fejét rázza. Mi a fenét csináljon? Hívja fel az apját, hogy világosítsa fel a férfit, hogy tényleg egy átok hatása alatt áll?




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Szer. Jún. 27 2018, 22:59

    - Nincsen semmiféle átok! - rivallok rá, már csak azért is, mert halálosan idegesít ez az elmélet az átokról, mindig is gyűlöltem és soha nem fogok egyetérteni vele, hiszen annyira... degradáló, mintha egy ócska, ostoba kis süldő vámpír boy lennék, akivel aztán mindent meg lehet tenni, főleg elátkozni. És nem, Jasmine nem tett volna ilyet.
    Azt hiszem végre sikerül kibillenteni az egyensúlyából, kezdi felkapni a vizet, aminek éppen itt az ideje, ugyanis én már nemcsak hogy felkaptam, hanem körbekörbe rohangálok vele.
    - A ragadozóm egy szörnyeteg de ez egész más lapra tartozik. A te pasidat nem a ragadozód ölte meg hanem te magad, józan ésszel ésses hűvös fejjel. Hidegvérrel.
    Nekem ne akarja bemagyarázni ezek után, hogy szegény nem tudta mit tesz, mert a Fenevad irányítása alatt állt. Egyszerűen nem igaz, és én nem tűröm a hazugságot, legalábbis nem attól, akinek a szívemet akartam adni annyi év után végre először.
    - Visszahozni a halálból? - ismétlem széttárt karral és cinikusan röhögve. - Zombit akarsz csinálni az exedből? Normális vagy? - kérdezgetem, mert hát ez azért kissé agyrém. Még ha vissza is hozza, sose lenne ugyanaz, csak eszetlen bábu, porhüvely, aki kettőig se tud számolni. Nem vagyok tisztában ugyan Noel képességeivel, de még ha ő is lenne a világ legnagyobb nekromantája - márpedig tuti, hogy nem az -, akkor se lenne képes zöldülő férges marionettbábnál többre, amibe én amúgy kösz szépen de nem tudnék újra beleszeretni, pláne miután megöltem.
    - Én, persze, hát ezek szerint az is az én hibám, hogy még mindig kárhozott vagy, fogd csak ezt is rám.
    Na ne. Más esetben ez egy szívhez szóló vallomás volna: "te tartottál életben", aha, én is sugdorásztam ilyeneket mások fülébe, de egy pillanatig se gondoltam komolyan. Vagyis de, nagyon szerettem volna komolyan gondolni, akkor talán úgy is volt, de a percek elmúltak, az érzelmek is, most meg itt vagyok, és egy kölyökkel veszekszem arról, átkozott vagyok-e vagy nem, pedig ez amúgy tetszene is, mármint annyira költői és tragikus, hogy az már nevetséges.
    - Az életösztönöm szólt közbe. Vagy az, hogy soha nem is akartam volna meghalni. Főleg nem érte.
    Na, most már saját magam ellen érvelek, van ennek bármi értelme az égvilágon? De azért csak veszekszem tovább:
    - Nem tudhatod, mi volt köztünk, semmi jogod nincsen megítélni, és azt állítani, hogy csak azért voltak és vannak iránta érzéseim, mert elvarázsolt, óriási érzéketlenség. Súlyos hiba. Mit szólnál, ha azt vágnám a fejedhez, hogy Veikko is csak elvarázsolta a szívedet? Ettől még nem szeretted őt kevésbé! Értsd meg... Ez teljesen lényegtelen...
    Kezd elcsukladozni a hangom.
    - Mert ettől még az érzés valódi.
    Felkerekedik a szél, én meg csak állok előtte, ő ül a földön, egy szerencsétlen kompozíció vagyunk egy szar festményen. Legalább egy villám ránk sújthatna, hogy megvilágítsa a jelenleg igencsak sötét helyzetünket.
    Nem tudok már mit mondani.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Szer. Jún. 27 2018, 23:49

    Kínjában röhögni kezd, ez egyszerűen abszurd, mégis hogyan tudná felnyitni Will szemét egyedül, amikor senkire és semmire nem hallgat. Aztán beugrik neki valami.
    -Nincs? Valóban nincs Will? Akkor ezt nézd, ezt hallgasd meg, és utána mondd, hogy nincs semmiféle átok.
    Most már nem csak ingerült, de a hangját is megemeli, miközben előveszi a telefont és elindítja a felvételt.
    Tisztán hallatszik a beszélgetés, amiben végül csak sikerül kicsikarnia a vallomást a boszorkányból.
    -A kicsi Will, a kicsi naiv Will. Oly könnyedén sétált a csapdámba, észre sem vette. Elhitte, hogy szeretem, elhitte, hogy van jövőnk. Soha, de soha nem szabadul az átkomtól, soha nem lesz boldog míg létezik. SOHA!
    Még hallatszik Jasmine kegyetlen nevetése, és itt állítja meg a felvételt, hogy felálljon, egyenesen Will elé lépve.
    -Még mindig azt mondod, hogy nincs átok? Még mindig mész a téveszméid után, vagy végre elhiszed, hogy nem ártani akarok neked? Nem volt könnyű kicsikarni belőle a vallomást, flegma és lekezelő volt végig, nevetett és lesajnált.
    Még nem kiabál, de már elég hangosan vágja Will fejéhez a szavait, legalábbis ahhoz képest, amit a férfi megszokott tőle.
    Azt nem teszi hozzá, hogy mennyi energiát emésztett fel ez az idézés, de ez most nem is tartozik ide.
    -Nem Will. Abban a pillanatban eggyé válsz a ragadozóddal, nincs te és ő, ti vagytok együtt, és az ösztön... az ösztön győz, hiába tiltakozol és próbálsz józanul gondolkodni. Hidegvérrel cselekszel, mint egy kibaszott, kegyetlen gyilkos.
    Miért nem hisz neki? Tudná, ha hazudna, hát látná rajta, érezné, hiszen sokkal erősebb tőle, de nem így van. Az igazat mondja. Pont az a kíméletlenség rémítette meg amit a ragadozója mutatott, holott ő maga nem ilyen.
    -Igen, az volt a tervem, baj? De nem tehetem meg, mert megtiltották, mert... mert... ehh. Mikor voltam normális a ti mércétekkel mérve? Sosem.
    Legyint és ismét a földre ül, ő is tudja, hogy gyenge még ahhoz, hogy valakinek úgy adjon vissza életet, hogy a régi legyen. Szerette volna, de nem megy. Még nem, és tényleg a lehetetlennel próbálkozik.
    -Mi van? Ki beszél hibáról? Ne forgasd ki a szavaimat Will. Nem cinikus megjegyzés volt. Igen, ha te nem jössz, akkor már nem létezem.
    Felkapja a fejét, mert ez hihetetlen, tényleg az. A férfi mindent támadásnak vesz, és úgy fog fel, mintha ellene beszélne, pedig nem. Örül annak, hogy akkor megjelent, örül annak, hogy ismét lelket öntött belé, mert azóta vannak céljai... de minek mondja... úgy is az lenne belőle, hogy az is az ő hibája.
    -Áhá. Akkor mi a helyzet Will? Nem szeretted eléggé, ugye? Nem is akartál meghalni érte, tessék, kimondtad. Akkor... akkor ne vágd az én fejemhez ugyanezt.
    Mire a mondandója végére ér, már maga sem tudja, mit akart ebből kihozni, mert sikerül kétértelműen fogalmazni. Ki és mit ne vágjon a fejéhez, na ez most már előtte is rejtély.
    -Mégis mikor ítélkeztem? Mi a hiba? Hallottad, a saját füleddel hallottad, hogy kimondta. Csapádba csalt, megátkozott. Mégis mit akarsz még hallani? Mondd meg, mit? Idézzem meg újra? Hallani akarod a röhögését? Ezt akarod? Leot ne keverd ide, ő nem átkozott meg. Különben is, ő férfi volt, nem nő.
    Széttárja a karjait, ettől többet nem tud tenni, tényleg nem, de az, hogy Will Leoval kezd példálózni, hát felmegy benne a pumpa egy pillanat alatt. Életében először olyan ideges, mint még soha. Ordítani tudna, bár az, hogy emelt hangon válaszol, már az is elmond mindent. Azt miért emeli ki, hogy Leo férfi volt, maga sem tudja, de a kijelentésre nevetni kezd.
    -Nem valódi. Soha a büdös életben nem szeretted Jasminet, értsd már meg, csak úgy érezted a kötés miatt, de nem volt valódi érzelem.
    Ismét feláll a földről és Will elé lép. Úgy, de úgy be tudna húzni neki egyet, hogy egy kicsit észhez térjen, és belássa, hogy a nő megátkozta. No de két oka is van rá, ami miatt nem teszi meg. Egyrészt Manhattanban vannak, ez Will területe, másrészt még mindig van egy hajszál, ami elválasztja ettől.







    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Pént. Júl. 06 2018, 23:30

    A nevetése bánt és dühít egyszerre, hiszen úgy érzem, semmibe vesz, és még ráadásul gúnyolódik is rajtam. Nagyon kíváncsi vagyok, miféle bizonyítékkal rukkol elő, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy vagy hamis, vagy manipulálva van.
    - Ez egyáltalán nem is az ő hangja Noel, mégis...
    Elakad a szavam, ugyanis hiába tiltakozik ellene az eszem, a szívem felismeri a hangját. Annyira belesajdul már önmagában ebbe a ténybe, hogy szinte érzem, hogy dobban egyet. Annyira franciásan mondja a nevemet, annyira...
    Megbabonázva meredek a telefonra Noel markában, és előre nyúl a kezem, hogy elvegyem tőle. A mozdulat béna és sóvárgó, és szinte nem is merem megfordítani, hogy lássam a képernyőt...
    De ott van. Ott van előttem Ő, és egyáltalán nem érdekel, hogy mit mond vagy mit csinál épp. Nem érdekel, el se jut a tudatomig, hogy engem pocskondiáz a rövid felvételen. Fogom a kezemben a hideg készüléket, zsibbadnak az ujjaim, horog akad a mellkasomba, és szédülni kezd a fejem. Teljesen beszippant és letaglóz a látvány. Ugyanis Jasmine gyönyörű. Azonban tagadhatatlanul más, mint az emlékeimben, olyan, mintha átszőné valamiféle érthetetlen gonoszság, ami sose volt ott benne korábban.
    - Mit műveltél... - kezdem el a kérdést, de pontosan tudom, mit művelt vele. Nekromanta. Használta a képességét. Beszélt a holttal, és fel is vette, hogy megmutathassa nekem.
    Felrángatta Jasmine-t a Pokol fenekéről, hogy bizonyítsa a saját igazát.
    És sikerült neki.
    Lassan szivárog be a tudatomba, hogy mit is láttam. Még a felvétel végén, a kimerevedett utolsó ármányos és szörnyűséges képkockán is ott áll a boszorkány, akihez annyi leírhatatlan érzelem fűz még most is, halála utan fél századdal, hogy alig volnék képes szavakba önteni. Imádom és gyűlölöm ezt az arcot, vágyom rá és rettegek tőle, örökké nézni akarom de szabadulnék is tőle.
    Mindezek mellett Noel vádjai már csak apró tajtékok az óceán hatalmas, haragvó viharában, mely hajókat roppant össze és ceteket vet partra. Hullámok gerjednek és növekednek bennem dühből, fájdalomból és csalódásból, melyek miután hatalmasra duzzadnak, összecsapnak a fejem felett, és már nem tudnak hová törni, hát kifutnak a partra, rombolnak, majd elfogynak.
    Leeresztem a kezem, és üveges tekintettel nézek Noelre, de alig látom, hogy ott van, mintha akár ott se lenne. Néhány perc eltelik, mire a külvilág levegőjét, hangjait, jelenét érzékelni kezdem újból.
    Minden olyan szürreális. Valószerűtlen.
    Semminek sincs értelme tovább.
    Noel dühe az első, amit elkezdek érzékelni. Mégis mi a fenéért mérges? Mi joga van neki dühösnek lennie? Mi köze neki ehhez az egészhez egyáltalán?
    Nem érti. Semmit sem ért. A kezébe nyomom a telefont, és nincs erőm magyarázkodni.
    - Semmi jogod nincs ítélkezni - közlöm vele végül, és csak ezt, mert mást egyáltalán nem vagyok képes kimondani. Semmi joga nincs hozzá.
    Ugyanis érzem, legbelül, a csontjaimra írva még most is érzem, hogy Jasmine itt van bennem. kitéphetetlenül és kitörölhetetlenül, és nem, képtelen vagyok az elmúlt ötven év szenvedését, önsanyargatását, magányát, testi és lelki gyötrelmeit egyetlen pillanat alatt feladni és feledni.
    Hatalmas, hosszú időn át felépített palotája van bennem a kínnak, és épp csak elkezdenek leomlani most a darabkák a tetejéről. De nem képes összezuhanni azonnal. Szilánkokra tört, de minden csak pereg és pereg, és attól tartok, hogy mire leomlanak a falak, belőlem sem marad semmi.
    Nem tudom, mit mondhatnék. Nem tudom, mit kellene tennem. Úgy érzem, haldoklom, mert elkezdett virradni, én pedig kint állok meztelenül a sivatagban.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Szomb. Júl. 07 2018, 00:28

    Tehetetlennek érzi magát, az utolsó lehetőséghez nyúl, ahhoz, ami ha nem győzi meg Willt, akkor lassan feladja. Már nincs több a repertoárjában, ami felnyithatja a férfi szemét, mert ettől hathatósabb bizonyíték nem létezik, csak az, ha itt előtte idézi meg.
    -De... mégis az ő hangja.
    Csendesen mondja, mert akárhányszor hallja ezt a beszélgetést, az neki is fáj, ugyanúgy. Látja Willen, hogy mennyire szíven üti, és amikor a telefonért nyúl, átadja neki. Nem csalás, nem ámítás, valóban Jasmine az, a boszorkány, az a nő, akit 50 éve képtelen elengedni.
    Nem először hallja, nem is másodszor, és undorodik a nőtől, undorodik attól, amit azzal tett, akit ő szeret. Megdöbbentő volt a kezdeti nyájas stílus után az a váltás, amiben diadalittasan ismerte be az átkot, amit ő maga tett Willre. Megdöbbentő volt az a lekezelő stílus, ahogy beszélt... de nem volt más megoldás, valahogy ki kellett csikarnia belőle.
    -Azt, amit a józan ész diktált, hogy segítsek.
    Továbbra is halkan felel, most nem veszekszik éppen, hiszen azt látni, hogy Will szinte összetörik... neki sem felemelő érzés.
    A vádjaira viszont irtózatos dühvel reagál, hiszen a férfi nem volt ott, nem volt abban a helyzetben, és amit akkor átélt Leo halálakor, senkinek nem kívánja. Ezerszer inkább így vesztette volna el, ahogy Jasmine halt, de nem, neki ez nem adatott meg.
    Aztán nem normális azért, mert vissza akarja vagy akarta hozni? Lehet, de ez volt az egyetlen mentsvára akkor, az egyetlen amibe kapaszkodhatott, hogy erre képes, nincs minden veszve.
    Ahogy fokozódik a dühe, felfigyel arra, hogy Will nem is reagál, csupán annyit, hogy a kezébe adja a telefonját.
    Nem tud többet tenni, nem tud mást tenni érte, képtelen.
    -Nem ítélkezem.
    Kétségbeesetten nézi, hogy a férfi úgy áll ott mint egy sóbálvány, érzi, hogy valami eltört benne, és lehet, az átkot nem is szüntette meg, de legalább a felismerés megvolt. Óriási lépés ahhoz, hogy Will majd el tudja engedni Jasmine-t végleg, de arra is figyelnie kell, hogy ne maradjon magára, mert abba most beleroppan.
    Azzal, hogy tudatosult benne, valóban hazugságra épült az egész szerelme, az úgy tűnik, felgyorsította az átok hatását, azaz most versenyt futnak az idővel. Nem, nem maradhat így, nincs tovább, ha már belevágott azzal, hogy megmutatta a felvételt, akkor egyszer és mindenkorra le is kell zárni.
    Will jelenlegi állapotában nem éli meg a holnapot, ez egészen biztos.
    Odalép hozzá és átöleli, gyengéden csókolja meg a homlokát, éreztetni akarja a támogatását, hogy nincs egyedül, és az egyetlen épkézláb ötlete az, hogy telefonál.
    -Will, ezt muszáj megtenni, le kell venni rólad. Ne ijedj meg, a saját apám fog segíteni, csak kérlek, bízz bennem.
    Azonnal hívja az öreget, franciául pár szóban elmondja, hogy állnak, leírja a jeleket, amire egy tömör és rövid válasz érkezik. Az apja azonnal indul.
    Ezek szerint jól érezte, hogy baj van, és az átok hatása felgyorsult. Jasmine nem szórakozott, alaposan kitervelt mindent. A legcsekélyebb ellenállást is le akarta védeni, vagy egyszerűen megölni Willt, ha úgy adódik.
    Az öreg nincs messze, mintha tudta volna, hogy mi várható, persze miért is lepődik meg ezen... van tapasztalata bőven.
    Nem kell túl sokat várniuk és a sötétben feltűnik egy alak, aki nem sietősen, de magabiztosan, nem rejtve azt, hogy ott van, de közeledik. Azt meg nem tudná mondani, hogyan intézte el ennyi idő alatt, hogy itt tartózkodhasson, de megcsinálta. Aztán eszébe jut... hát persze... a híre...
    8 éve nem látta az apját, és most hiába rohanna oda, hogy megölelje, tudja, hogy ezt háttérbe kell szorítania, mert az első az, hogy Willről lekerüljön az átok, különben belehal. Végleg.
    -Noel, Will. Készüljetek.
    Az apja nem a szavak embere, ha dolgozik, ez most is kitűnik, hiszen mindent hanyagol, ami akár másodperceket is vesz el az időből. A köszönése is egy biccentés, és látva Will állapotát, a hirtelen felé nyújtott keze meg is áll a levegőben. A férfi viszont ha kicsit is figyel, láthatja, hogy le sem tagadhatják egymást, akkora a hasonlóság, és egyáltalán nem úgy festenek, mint apa és fia, hanem mintha testvérek lennének.
    Raul villámgyorsan készít elő mindent, végül int, hogy üljenek le. Óvatosan kíséri le Willt a földre, hátulról átöleli, hogy érezze, ott van vele, nem fogja elengedni egy pillanatra sem.
    -Bízz bennem, kérlek. Bízz benne, ő segít.
    Suttog Willnek, utána viszont már nem szólal meg. Tudja, hogy bármi történik, egy a lényeg, ne szakítsák meg a folyamatot.
    Raul kérdőn pillant Willre, amiért őrjöngeni tudna. Még mindig tartja magát ahhoz a szabályhoz, hogy ha a másik fél nem bólint rá, vagy csak a szemernyi szikráját sem látja a tekintetében a segítségkérésnek, akkor nem kezd hozzá semmihez. Hihetetlen... ordítani tudna. Hát nem egyértelmű Will állapota? Mi kell még ahhoz, hogy végre valaki, aki képes rá, leszedje róla azt a nyomorult átkot? Mégis mi?




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Szomb. Júl. 07 2018, 14:12

    Arra ocsúdom fel, hogy hozzám lép és átölel. A homlokomra adott csók mintha felnyitná a szemem. Képtelen vagyok másra, csak szorosan magamhoz ölelni és a nyakához bújni. Minden rettentően fáj, Noel érintése is, de ez az egyetlen biztonságos dolog, ami megtart most.
    Mert félek. Azért is félek, mert pontosan tudom, mi történik egy vámpírral, ha fél. Szépen lassan átveszi felette a bestia az irányítást, robotpilóta üzemmódba kapcsol, az pedig most, a belvárosban egyenlő volna az öngyilkossággal.
    Noel segítséget hív, én viszont egyedül arra tudok gondolni, hogy Richardhoz kell mennem. Hozzá, vagy a klánom egyik cellájába a Manhattan alatt futó csatornarendszerekben. Ott el tudunk bújni a fénytől, a támadóktól, és azt is megakadályozza, hogy túl sokat öljünk, amikor a fenevad elszabadul. Odalent ugyanis nem sok minden van, csak hozzánk hasonló szörnyek. Pokolkutyák. Alacsonyrendű démonok.
    Noha nincs szükségem levegőre, most mégis zihálni kezdek, ami nem jó, mert csak felzaklat. Értek franciául, folyékonyan beszélem, de az agyam teljesen diszfunkcionálisan működik. Meg kell nyugodnom, különben Noelnek nem csupán egy makacs átokkal és néhai szerelmem szellemével, hanem egy őrjöngő vámpírral is szembe kell hamarosan néznie. Noel szemébe nézek, miközben telefonál, láthatja, hogy az íriszeimben lassan terjedni kezd a vörös, de a peremen tartom ezt a színt. A hajamba túrva járkálok fel-alá, és közben küzdök a ragadozóm ellen. Ez abban is segít, hogy Jasmine-re gondoljak, ami nem tudom, hogy jó-e vagy rossz. Nem tudom, ez táplálja vagy fékezi-e az átok hatását inkább. De amint Noel végez a beszélgetéssel, magamhoz húzom megint. A közelsége jót tesz, ezt az egyet érzem.
    - Sajnálom, hogy nem hittem neked - súgom a fülébe a semmiből. Nem is tudom, kicsit olyan, mintha az utolsó szavaimat mondanám, de valójában egyetlen porcikám sem vágyik végső halált halni. Valami mégis küzd bennem ellene, és mindenem fáj.
    A felbukkanó férfire azonnal rászegeződnek a ragadozóm ösztönei. Érzem, hallom és érzékelem már mielőtt a látókörömbe érne. Nem merül fel bennem a kérdés, hogy hogyan ért ide ilyen hamar. Se az, hogy mit keres itt, hiszen Franciaországban él. Kissé ellenségesen nézek rá, főleg mivel látszólag hozzám se ér, de mivel még midig félig katatón állapotban vagyok, ez nem zavar annyira.
    Leülök, és megfogom Noel karját amivel átölel. A ragadozóm el akarja lökni, de én azt akarom, hogy a fiú keze maradjon ott, ahol van.
    - Bízom benned - felelem halkan, de határozottan válaszul, aztán Noel idősebb hasonmására nézek, arra, akihez már sohasem fog teljesen hasonlítani, hiszen az ő számára megállt az idő.
    Raul valamit vár tőlem, de az elmém csak szórványosan működik. Nem tudom, mit, de érzem, a testem egyre... melegebb. Halandó korom lázára emlékeztet ez az érzés. Félrehúzom a hajam a nyakamból, mert úgy érzem, meggyulladok. Talán tényleg ez történik, elégek belülről, a gyomromnál kezdődik majd és szépen hamuvá válnak az ujjaim is a végén.
    - Mit kell tennem? - kérdezem Raullal szemkontaktust tartva, amennyire csak képes vagyok rá.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Szomb. Júl. 07 2018, 18:41

    Nagyon félti Willt, sosem látta ennyire törékenynek, és azt hiába tudta, hogy egy átok mire képes, de így folyamatában még soha nem látta a hatását. Ezért is rémíti meg az, ami történik, és ahogy magához öleli, érzi, ahogy süt belőle a rettegés.
    Baj van, óriási baj, és most először áldja az eszét, hogy konzultált az apjával, aki elmondta, milyen lehetőségek léteznek az átok erősségétől függően, milyen lefolyás következhet be akkor, ha bármilyen módon „belenyúlnak”. A legbrutálisabbat szerencsére kizárta azonnal, mert az perceken belül öl, viszont a boszorkány hiába volt erős, ilyen típusút nem lett volna képes egyedül létrehozni.
    Kiderült, Raul ismerte Jasmine-t, így pontosan tisztában volt azzal, mennyi idejük van akkor, ha bekövetkezik a gyorsulása.  48 óra, ezt mondta, de az utolsó 24-36 óra kínszenvedéssel teli, mert már 12 óra elteltével visszafordíthatatlan károsodást okoz, tehát ez alatt a 12 óra alatt kell lépniük, különben elkéstek. Előre gondolkodtak és szerveztek meg mindent, pontos menetrendet adott az apjának, így ő tudta, mikor találkozik Willel, és így be is lőtte az érkezésének időpontját is.  Mielőtt elindult Manahttanba, Raul már a szigeten volt, ugyan nem találkoztak, de folyamatosan tartották a kapcsolatot Will érkezéséig.
    Remélte, hogy nem kerül sor arra, ami most bekövetkezett, mégis be kell látnia, nincs más lehetőség, az apjának igaza volt, így magához szorítja Willt az egyik kezével, a másik pedig telefonál. Franciául, mert ha izgatott, akkor még mindig könnyebben fejezi ki magát az anyanyelvén, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy valamit rosszul mond.
    Hallja, hogy a férfi zihálni kezd, és ahogy rápillant, tudja, hogy nincs tovább, tenniük kell valamit. Szerencse, hogy az apja higgadtan kezeli a helyzetet és mire befejezi a beszélgetést, tulajdonképpen már el is indult… sőt.
    -Semmi baj, most ne foglalkozz ezzel, jön a segítség.
    Mikor felpillant, maga is meglepődik, de az apja nemhogy úton van, de konkrétan már ott is van. Biztos, hogy teleportált, de most ennek úgy örül, mint egy kisgyermek. Próbál valamit leolvasni az arcáról, de képtelen rá, az öreg mindig is mestere volt annak, hogy soha ne keltsen feszültséget semmiféleképpen, akkor sem, ha tényleg éles a helyzet.
    Bólintással jelzi, hogy vette az adást, és ahogy leülnek a földre, szorosan öleli Willt, egy pillanatra sem elengedve.
    -Itt leszek végig.
    Súgja a fülébe, és legszívesebben megcsókolná, de most ezzel sem akarja húzni az időt. Az apja pillanatok alatt előkészít mindent, és mégsem kezd bele, amitől ő majd megőrül, hiszen nincs kérdés, nincs kétely, ne szórakozzon már. Mégis úgy tűnik, az öreg megkapja, amire vár, mert alig észrevehetően biccent.
    -Mivel a tűz veszélyeztet, én fogom meggyújtani ezt a fekete gyertyát, amit a tálban látsz. Egy hajszálra viszont szükségem van. Semmi más dolgod nincs, mint csak és kizárólag a lángot nézd, és le ne vedd róla a tekinteted. Bármi történjen is, ha leszakad az ég, ha letörik egy ág, vagy a láng produkál meglepő dolgokat, vagy úgy érzed, menten elégsz, vagy megfojt, vagy darabokat tép ki belőled, akkor sem zökkenthet ki. Valószínűleg lesz ilyen érzésed, de ez nem a valóság. Biztos vagyok abban, hogy mindent meg fog próbálni azért, hogy ellenállj, elbizonytalanítson. Nagyjából 2 órával számolok, ettől lehet rövidebb idő is.
    Raul mindent elmond részletesen, érthetően, ő ugyan tudja, mi várható, látott már átok levételt, igaz, nem túl sokszor, és nem ennyire agresszívet, de lehet, Will még sosem. Tudja, hogy tartania kell benne a lelket, így szorosan hozzá bújik, nehogy feladja.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 08 2018, 14:00

    Hidegnek érzem a földet alattam, hidegnek a szelet, ami épp csillapodik. Megfogok egy hajszálat, kitépem, és átnyújtom. Sötét és göndör és hosszú, nem fogja elveszíteni, az biztos. De ezek után lehunyom a szemem egy hosszú pillanatra, hiszen az instrukciók alapján két órán át a lángba kell majd bámulnom úgy, hogy tulajdonképpen vámpírként a lángot nem igazán kedvelem.
    A gyomromra teszem a kezem. Mintha égne, nagyon különös érzés. Nagy korty levegőket nyelek, úgy érzem magam, mint egy sárkány, aki épp tüzet fog okádni.
    Amint a láng fellobban, rászegezem a tekintetem, és Noel karjaiba simulok. Fogom a kezét, összefűzöm az ujjaimat az övéivel. Eleinte nem tűnik nehéz feladatnak, de aztán egyre jobban ideges leszek. Mintha átszáguldana rajtam egy gyorsvonat többször is, több irányból, végtelen számú kocsival. A gyász miatt érzett fájdalom villámgyorsan változik dühvé és egyszerűen képtelen vagyok kezelni, csak hagyni vagyok képes, hogy tomboljon bennem. Kimondatlan vádak fogalmazódnak meg bennem. Hogy sohasem hallgatott meg, hogy sose lehetett igazam, hogy mindig óvatoskodnom kellett, attól függően, milyen hangulata volt épp. Szóval eleinte ilyen teljesen prózai dolgok bosszantanak egyre és egyre jobban fel, de egy idő után a dühöm magam ellen fordul. Hogy hogy lehettem ennyire hülye, hogy mindent elhittem? Hogy lehettem ennyire naiv, hogy még azt képzeltem, segíthetek neki önmagára találni? És a láng gyönyörűen követi ezeket a hangulatingadozásokat. Olykor nagyokat robban, máskor olyan magasra csap, hogy attól tartok, felgyújtja a parkot, máskor meg szétterjed, mint egy palacsinta. Minden koszos trükkjével egyetértek. Ugyanolyanok, mint Jasmine munkálkodásai voltak rajtam. Dühösen csikorgatom a fogaimat, szorongatom Noel ujjait, nekifeszülök a karjának a mellkasommal, legszívesebben rohannék, és felborítanám a gyertyát, kicsavarnám a fákat, majd hazamennék, és minden egyes kibaszott emléktárgyat millió apró darabra zúznék.
    De aztán rájövök, hogy teljesen mindegy. Nem tudtam volna küzdeni ellene, mivel ez a lényem része volt akkor: azt hittem, megmentője vagyok minden elesettnek, és ő, uram, annyira elesettnek tűnt! Egy szárnyaszegett apró madárnak. De mekkora manipulátor volt! Noha egyre fokozódik a fájdalom, és a hasamnál már érezhető a melegség nemcsak nekem, hanem szerintem Noelnek is, nevetni kezdek. Hiszen ez az egész nevetséges. Szánalmas! Hogy lehettem ennyire vak, ennyire naiv? Ennyire ostoba!
    Folyni kezdenek a könnyeim. Csak úgy, maguktól, de aztán rájövök, hogy azért, mert hallatlanul fájni kezd, hogy ezt megtette velem. Soha nem ártottam neki. Soha semmi rosszat nem tettem vele. Nemcsak azért könnyezem, mert amúgy egyre jobban fáj mindenem fizikailag, hanem mert ezt a kínt, ezt a csalódottságot és ezt a megaláztatást száraz szemmel nem bírom elviselni. És ahogy ott ülök a gyertyával szemben és sírok, hallani kezdem gúnyos kacaját. Hogy de hogy tudott gúnyolni mindenki mást! Hát mégis miért hiszi bárki, mikor mást gúnyolni hall, hogy őt nem gúnyolják ugyanúgy? Velem is ezt tette. Az összes nyomorult udvarhölgye, mindenki, akit ugyanígy becsapott és manipulált, rajtam röhöghetett. Még talán a saját klánom is, a saját atyám is, hiszen hányszor elmonták már ezt, hányszor? Ők tudták... Mindenki tudta, az egész világ, csak én nem, hogy mennyire bolond vagyok.
    Fogyni kezd az erőm. Legszívesebben a földre kuporodnék magzatpózban, és bizonyára meg is tenném, ha Noel hagyná. A láng meg csak sistereg és röhög, és szikrázik és kormolja a levegőt, nekem pedig hányingerem támad az egész helyzet igazságtalanságától. Hiszen én szerettem.
    A szerelem átok.
    Most már semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy vége legyen, de még van a gyertyából és nekem jelen pillanatban úgy tűnik, semmit se csökkent a mérete, amióta Raul meggyújtotta. Mennyit kell még szenvednem? Mégis mennyit? Marni kezdi a bennem égő tűz a gyomorszájamat, és elkap az öklendezés. Próbálom elfojtani, próbálok nagyokat nyelni, de nem múlik. Az egész testem minden izma rángatózni kezd, ilyet nem éreztem húszéves korom óta, mikor annyira beteg voltam, hogy mindent de mindent kivetett magából a testem. Előre kell görnyednem, és köhögök. Néhány csepp vér jön fel, de mégis honnan?! Érzem, hogy valami elképesztően forró és perzselő küszködi végig magát a nyelőcsövemen, egészen addig, míg végül átbucskázik a torkomon, és a földre hull előttem.
    Egy gyűrű az. Amint földet ér, azonnal feketévé perzseli a füvet és a földet is maga körül. A vörös rubin a közepén úgy vöröslik, mint az izzó láva.
    Ez Jasmine eljegyzési gyűrűje.
    Sötétté válik minden körülöttem, és elveszítem az eszméletem.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 08 2018, 16:03

    Az apja szavait hallva felötlik benne, hogy ez nem lesz sétagalopp, s bár látott már átoklevételt, mégis érzi, hogy ilyet még sosem. Ami idegesíti, az az, hogy az öreg arcáról továbbra sem tud semmit sem leolvasni, de még a tekintetéből sem, és ez egyenesen rémisztő. Ilyen hidegvérrel kezelni ezt az egészet, mintha rutinból tenné, egyedül a hangja az árulkodó, hogy ez komolyabb lesz annál, mint amiben eddig részt vehetett.
    Kezd aggódni, és nem azért, mert esetleg ezt az apja ne bírná ki, na de Will? Ő fiatal, vajon lesz ennyi energiája még? Ő nem tud segíteni, lévén nincs életereje, amit ebbe feláldozhatna, ez egyes egyedül az apjára hárul. Egyet tehet, támogatja Willt, többet nem nagyon.
    Figyeli, ahogy Raul átveszi a hajszálat és a gyertyára tekeri, majd meggyújtja, és amit akkor lát… nem túl biztató. A láng tiltakozik, nem akar rendesen égni, és ez hosszú percekig tart. Néha mintha elaludna, aztán egyszer csak olyan erővel robban be, mintha most akarna mindent felgyújtani maga körül, ami csak létezik, amit csak ér.
    A színe koromfekete, és benne mintha mégis egy alak lenne, aki ragaszkodik a lánghoz, nem akarja elengedni. Az lesz Jasmine. A levegő körülöttük lehűl, egyenesen hideg van, mintha jégveremben ülnének, még úgy is érzi, hogy nem fázik, de látja az apja leheletét.  A szél hirtelen támad fel, mintha egy hatalmas vihar közeledtét jelezné, és nem percek múlva, hanem azonnal, amit már akkor sem tudnának elkerülni, ha eltűnnének innen.
    Érzi Will hangulatingadozásait is, a végtelen fájdalmat, a mérhetetlen dühöt és a felismerést, ami átcsap az önvádaskodásba. Borzalmas, olyan, mintha mindezt átélné ő is, továbbra is tehetetlenül.
    Szívesen segítene, szívesen venné át tőle, ha csak egy kicsit is, de nem képes rá, csak halk suttogásra, hogy Will el ne felejtse, ott van vele, és arra, hogy fogja a kezét erősen, ölelje, amennyire csak lehet.
    A lángra pillant, ami ebben a pillanatban megőrül, megnyúlik és elvékonyodik, kettéválik, és mindenféle színben járja őrült táncát, miközben tűzszikrákat és fekete füstöt köpköd magából, mint egy kitörni készülő vulkán.
    Will gyengül, tartania kell és biztatnia, hogy már nincs sok hátra, bár erre nem merne megesküdni, csak sejti, de valamit mondania kell a férfinek, nehogy feladja.
    Aztán hirtelen összezsugorodik, mintha kialudni készülne, de ahogy az apjára pillant, látja, még nincsen vége, hát persze, nem füstöl, tehát pislákol az, csak megtéveszteni akar. És milyen igaza van, mert pár másodperc szinte nem is látható pislákolás után ismét belobban, de már nem egy láng van, hanem kettő, mely összefonódik, egy koromfekete és egy vörös, mely nem ereszti a belsőt.  
    Fogalma sincs, ez meddig tart, már csak arra figyel fel, hogy vörös füst száll felfelé, mintha egyben lökné ki magából elemi erővel, Will pedig öklendezni kezd és köhögni. Vért köhög fel, de olyat... egy gyűrű. Hát ez volt az, most már kijött, ekkor érzi először, hogy sikerrel jártak, mert már nincs ami kötné szerelmét Jasmine.hoz. Abban a pillanatban fülsértő sikoly tölti be a teret, és egy láng marad már csak, ami ugyan normális színt ölt magára, de még mindig ég.
    Pár másodperc múlva azonban összezsugorodik és kialszik, már csak a fehér füst száll felfelé. Vége, vége van, de Will elájul, ekkor kétségbeesetten néz az apjára. Ő sem fest túl jól, sosem látta ennyire kimerültnek, ennyire sápadtnak. Ahogy a tenyerére pillant, egy mély, vörös színű vágás lát rajta. Most már érti, hogy azok a hirtelen „sebek”, amiket mindig kimagyarázott, azokat az erős átkok okozták. Zsebkendővel törli le az arcát, és a "gyűrű" helyére pillant, ami kimarta a földet is maga körül. Rémes látvány, de vége van, és megszűnt az átok hatása egyszer és mindenkorra.
    Mielőtt megszólalna, az apja megelőzi, egy fiolát vesz elő és átnyújtja neki, majd egy flaskát, amit ugyancsak a kezébe nyom.
    -Itasd meg vele, ettől erőre kap. Az atyja vére. Te is igyál.
    Bólint, azonnal kirántja a dugót a helyéről és Will szájához emeli, hogy valamennyit belé diktáljon.  Szíve szerint megkérdezné, hogyan szerezte ezt meg, hogyan jutott hozzá, de sejti, az apjáék minden eshetőségre felkészültek. Csodálja érte, hogy ennyire előrelátó, és ennyire pontosan be tudta lőni, mire lesz szükség.
    Ő csak akkor iszik, amikor már érzi, Will rendben van.  Óvatosan elfekteti a földön, pihenjen még egy kicsit, és a közben átadott takaróval még be is teríti. Az apjára pillant, aki egy kis tégelybe pakolja a maradékot, aztán ugyancsak lehajt valamit és simán feláll… ekkor lélegzik fel. Ezt hogyan fogja meghálálni neki, azt még nem tudja, mert ezt nem lehet.
    -Gyere ide. Érezd magad leszúrva. Tudod mit tettél? Tudod, mekkorát kockáztattál? Ezt majd megbeszéljük. Jól vagy, Will?
    Elvigyorodik, boldogan öleli meg az apját, 8 év elmaradt minden szeretete benne van. Annyi de annyi kérdése lenne hirtelen, és egyszer biztosan eljut addig, hogy ezeket feltegye, de nem most.
    -Tudom. Köszönöm.
    Nem tud mást mondani, nem is akar, azt a lecseszést is szívesen fogadja, hiszen akit szeret, rendbe fog jönni, ez pedig mindent megér, még akkor is, ha a bőrét vitte a vásárra az idézéssel. Raul ölelése mindenért kárpótolja, semmi más nem érdekli ebben a pillanatban. Willre pillant, és miután elengedik egymást, rögtön mellette köt ki.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 08 2018, 18:25

    Egy nagyon de nagyon fontos dolog van, ami végig tartja bennem a lelket: Noel. A keze, a szorítása, az ölelése, a suttogása, még ha nem is értem, mit mond, akkor is sokat jelent. Mindig akkor szorítja meg a kezem, mikor épp elfordítanám a fejem, mert úgy érzem, a láng kiégeti a szemeimet. Mindig akkor súg oda egy bíztató szót, mikor már lankadna a figyelmem, és átadnám magam az önsajnálatnak, vagy egyszerűen csak a sikertelenség illúziójának.
    A végjáték pokoli. A kibuggyanó vér annak a jele lehet, hogy a gyűrű végigégette a torkom, és a felszakadó sebekből származnak. A gyűrű... Forró, és nem tudom azt se, hogy került belém.
    Több józan gondolatom nincs, csak a sikítás az, ami eljut a tudatomig. Eszméletlenségemben jóval tovább tart, mint a valóságban. Visszhangzik, de már nem mar a szívembe. Hallom, de egyre távolabbról.
    A végtelen és üres csöndből az a réges régen ízlelt, édes, sűrű, mindennél jobb vér ránt ki, ami az ajkamra és a fogamra cseppen. Mint a repülősótól az elsőbálozó, úgy térek én is magamhoz. Még mindig sötét van, még mindig a fák vannak felettem - nagy baj nincsen. Megfogom a fiolát, és kiiszom a tartalmát, aztán újra becsukom a szemem, és a takarót markolva próbálom összeszedni magam.
    Minden annyira... furcsa. A lelkem könnyebb, sokkal, de a testem elképesztően fáradt. Atyám vére sokat segített, hogy a torkom és a belső sebeim gyógyulásnak induljanak, de ennél sokkal többre volna szükség, hogy magamhoz térjek. A bestiám, mindenesetre, már nem fenyeget.
    Hallgatom Noel és az apja beszélgetését, és halványan elmosolyodom. Jó fej az öreg. És baromi hatékony, azt meg kell hagyni. Mikor megszólít, felemelem a kezem és azon a hüvelykujjam, azt jelezve, minden oké, de azért felkelni még nem szeretnék. Fejbe kólintott ez az egész.
    Amint Noel visszatér mellém, felé nyúlok, és rögtön lehúzom magamhoz. Semmi mást nem akarok, csak megcsókolni hoszan, hogy lássam, mit érzek most. Hát, ami azt illeti, alaposan belemosolygok a csókba.
    Felkönyökölök, és megpróbálok fel is ülni. Kicsit kótyagosan, de sikerül. Megpróbálok megszólalni, de muszáj megköszörülnöm a torkom többször is, mire sikerül. A sebek...
    - Köszönöm - mondom végül rekedtes hangon. - Azt hiszem, sokkal tartozom. Egyébként örülök hogy megismertem - hörgök továbbra is kicsit síron túli hangon, és a kezemet nyújtom felé. - William Collins - mutatkozom be, hiszen mégiscsak a párom apja, igyekszik az ember jó benyomást kelteni, és fő az udvariasság.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 08 2018, 19:23

    Sejtette, tudta, hogy erős átokkal állnak szemben, de ennyire keménnyel még nem találkozott. Azaz soha nem látta, és az ilyenekről volt kitiltva, de most már érti, miért. Valószínűleg belehalt volna, nem lett volna annyi életerő benne, hogy ezt végigcsinálja.
    Will is majdnem ráment, és nem, nem akarja tudni, mi történik akkor, ha kivárnak, és nem tesznek semmit.
    Az egyetlen bosszantó dolog továbbra is az, hogy az apja higgadt, sőt, kifejezetten jókedvű. Ezt mégis hogyan? Mintha nem csinált volna semmit, mintha teljesen természetes lenne, hogy ilyesmi nap mint nap előfordul.
    Ő pedig ezt az embert akarja lekőrözni, a saját apján akar túltenni egyszer... ami most, így látva ezt az egészet, egészen egyszerűen lehetetlennek tűnik. Porszemnyinek érzi magát hozzá, de az örömét most ez sem veszi el, egyrészt azért, mert végre láthatja őt, ölelheti, másrészt azért, mert Will megmenekült.
    Azt viszont azonnal látja, hogy a vér nem elég, több kellene belőle.
    -Nem lesz kevés? Vagy szerezzek valahonnan még?
    Kérdőn pillant Raulra, fiolája már van, flaskája is, persze hülyén venné ki magát, ha elrongyolna Richardhoz, hogy adjon még, de az is, ha így akarna lecsapolni valakit. Ennek ellenére képes rá, csak egy apró bólintás, és már itt sincs.
    -Nem. Tü-re-lem. Ha most több vért pumpálsz bele, nagyobb kárt teszel, mint hasznot. Richard vére bőven erős és elég ahhoz, hogy úgy kb. 20 perc múlva kutya baja se legyen.
    Tessék, már megint a türelem, ami most nincs, mert nem lehet. Persze a fiolára pillantva megint be kell látnia, hogy az apjának igaza van. Ekkora mennyiség egy matuzsálem véréből...
    A felemelt hüvelykujjon elneveti magát, és egyből Will mellett van, hogy megcsókolja örömében. Egészen más érzése van a viszonzást ízlelve, az igazi szabadság és tiszta érzelem íze. Segíti Willt a felülésben, ismét átöleli és alaposan betakargatja.
    -Örvendek Will. Raul Desseauge. Hallottam már rólad, és ha lehet, tegeződjünk jó? Nem vagyok olyan vén, hogy magázni kelljen. Szép kis átkod volt, még nekem is tetszett.
    Vigyorogva figyeli, ahogy az apja kezet nyújt Willnek, végre nem elhúzva azt, aztán elámul azon a laza könnyedségen, ahogyan ezt az egészet kezeli. Hát erős átok volt nem? Akkor hogy lehet ennyire lazán felfogni? Még neki is tetszett... ez beszarás. Ez már őrültség, bár a látvány tényleg lenyűgöző volt, de akkor is.
    -Ennyi? Neked is tetszett? Úgy beszélsz róla, mintha semmiség lett volna.
    Még mindig meg van rökönyödve, de az, hogy az apja nevetni kezd a megjegyzésén, az tényleg nem egyszerű.
    -Ó, sok mindent nem láttál még, ez csak a jéghegy csúcsa. Inkább annak örüljetek, hogy időben elkaptuk. Mert ugye a fiatalember makacs mint egy öszvér. Nem is tudom, kire hasonlít.
    Raul vidáman pillant Willre, tényleg úgy fest, mintha sima ujjgyakorlatot hajtott volna végre. És ami a legviccesebb, ő tűnik a legfrissebbnek hármójuk közül, pedig... pedig... ez kész.





    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 08 2018, 22:07

    Richard vére új életre kelt. Erősebbnek érzem magam, mint az elmúlt jópár évben bármikor. Túl friss még az élmény, hogy boncolgassam, de az tény, hogy máshogy érzem magam. És ezt Noel is érzi. Legszívesebben véget se vetnék a csóknak, de az a helyzet, hogy nem ő az egyetlen itt, akinek köszönetet kell mondanom.
    - Rendben, Raul. Ha nem lennék ennyire kiütve, franciául is beszélgethetnénk, de talán majd legközelebb. Örülök, hogy kulináris élvezetet nyújtott - vigyorodom el egy kissé erőtlenül még, de a humoromat úgy tűnik már megtaláltam. - Azt hittem, itt égek el belülről. Honnan tudtátok, hogy mi fog történni? - kérdezem Noelre is nézve, akit nem engedek el magam mellől, a derekát átkarolva ücsörgök és forgatom a kezemben a kiürült véres fiolát. Aztán inkább elnyúlok a gyűrűért. - Egyáltalán mi történt? Ez okozta az egészet?
    Arangyűrű egy nagyon apró ujjra. A rubin, amire olyan büszke volt, most kettérepedve üldögél a foglalatban. Nagyon szeretnék többet megtudni a bűbájról, az átokról, és a levételről is. Ha már egyszer velem történt meg, illik ismernem a természetét, hgoy legközelebb elkerülhessem, vagy felismerhessem, és képes legyek cselekedni.
    Elmosolyodva nézem apa és fia évődését. Nagyon hasonlítanak egymásra. Még a hangjuk is.
    - Noel szerencsére makacsabb volt. Azért kíméletesebben is közölhetted volna - sandítok az oldalamon ücsörgő kicsi vámpírra, ugyanis az, hogy ordibálás közben az orrom alá tesz egy videót a halott exemről, az, nos... Nem éppen a legdiplomatikusabb és legérzékenyebb módja a kemény igazságok közlésének. De végül is bevált, szóval nincs miért szemrehányást tennem.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 08 2018, 22:48

    Miben fáradt el, azt nem tudja, de ezzel mit sem törődik, mert ami számít, az az, hogy Will megszabadult egy 50 éves átoktól, ami majdnem kicsinálta. Legszívesebben el is rongyolna vele együtt, az apja úgy is marad még, na de az hogy nézne már ki? Főleg, hogy őt nem látta régóta, és hiányzott neki rendesen, most pedig ölelheti, érintheti is végre. Azon már csak vigyorog, hogy nem olyan vén, mert végül is... nézőpont kérdése.
    -Igazán nincs mit. Azt a társalgást halasszuk máskorra.
    Az apja mosolyog, ami jó, mert tényleg nem úgy fest, mint akit annyira megviselt volna ez a ki tudja hány óra.
    -Tudom. Cseles kis átok volt ez, amolyan kettős. Egyrészről Jasmine magához láncolt egy szerelmi kötéssel, ami nem lett volna baj akkor sem, ha ezt egy átokkal zárja. Azonban messzebbre ment, mert nem elég, hogy egyrészről ezt megtette, még rá is erősített azzal a gyűrűvel, pontosabban a rubinnal, amit már törve látsz, és majd kérem, mert meg kell semmisíteni.
    Raul most már vigyorog, amit végképp nem tud hová tenni, mert ez nem olyan vicces, de olyan, mintha az örege kifejezetten élvezte volna a csavart az egészben.
    -Nem tudom, mennyit tudsz ezeknek a működéséről. A lényege, hogy a szerelmi kötés már önmagában is egyfajta átok, amiben az áldozat olyan vakon megy a "kiszemeltje" után, hogy öröm nézni. Kikerülni nehezen lehet, nem kellesz hozzá, hogy rád tegyék, de jelei vannak. Az elején felismerhető... ha azt veszed észre, hogy hirtelen elkezdesz valaki után epekedni, azonnal fordulj segítségért, itt még van annyi józan ész, hogy megtedd. Ezt nem nehéz elvágni, megszüntetni, de szerencsére kevesen tudják. Ezért szokták általában egy plusz átokkal védeni, ami annyit tesz, hogy ha az illető esetleg fel is ébredne sem hagyja magát sem meggyőzni, sem kitörni belőle, mindig visszatáncol, és szépen lassan őrli fel az erejét és öli meg akkor, amikor már nincsen rá szükség. Ha a szerelem tárgya elhalálozik, akkor is tovább él az átok, de lelassul a folyamat, mert nincs aki miatt megszűnne a hatás, és nincs aki miatt tartaná a ritmust a gyengülésben. Azaz időt nyertél.
    Érdekesen hangzik, ezt meg kell hagyni, ennyit ha nehezen is, de ők is összeraktak, na de amit az apja utána mond... erről fogalma sem volt.
    -Azonban nálad itt nem állt meg a történet. Amikor Noel elmondta, hogy közel 50 éve gyászolsz, az gyanússá vált. Nem ment nagyon félre, de azt ő sem tudhatta, hogy itt nem egy és két átokkal állunk szemben, hanem 3. Ennyi ideig egy átok sem tart ki, tehát kellett lennie egy csavarnak a dologban, és volt is. Ugyanis... amikor Noel megtudta, hogy esetleg átok van rajtad, és ebbe akkor még akaratán kívül belenyúlt, abban a pillanatban lépett életbe a harmadik, és kezdett el napról napra gyengíteni, szívni az erődet még jobban. Ez a gyűrű, azaz a benne lévő rubin. Ez volt az, ami akkor kezdett el dolgozni, mint egy időzített bomba. Elég apró ahhoz, hogy bármivel lenyeld, ha Jasmine adja, és észre se vedd. Szó szerint belülről gyulladtál volna meg, és hamvadsz el ott, ahol vagy. Akkor már tudtam, hogy minél előbb lépni kell, mert Noel is azon lesz, hogy felnyissa a szemedet, és ha ez megtörténik, akkor robbanásszerű gyorsulás lép életbe, azaz maximálisan 12 óránk van arra, hogy épen megúszd a kalandot. Ezt leszámítva 48 óra, de felejtsd el, az visszafordíthatatlan károsodást okoz. A gyűrűt megtarthatod, a rubint kérem.
    Az apja nevetve tartja a kezét, hogy megkapja a tárgyat is, melynek már vége, de még el kell tüntetni.
    -Mondjuk ki, most ez volt a szerencséd. Ha nem makacs, akkor nem biztos, hogy túléled. Bár az idézés... hm... vakmerő húzás volt tőle. Egyedül.
    Elhűlve hallgatja az apját, a vakmerő résznél elvigyorodik ő is. Tudja, de meg akarta mutatni, hogy képes rá, nem olyan kisgyerek már, hogy egy ilyen kifogjon rajta. Persze érti, kellett volna még valaki mellé, de akkor erre nem volt lehetősége... szerinte.
    -Nem lehetett Will, senkire nem hallgattál, semmit nem hittél el. Azt gondoltad, azért mondom ezt, mert féltékeny vagyok. Muszáj voltam így a tudtodra adni, ne haragudj.
    Mosolyogva nyom egy puszit Will arcára, és megnyugodva dől neki. Jasmine már soha többé nem bánthatja őt, és ez a legnagyobb öröm jelenleg. Biztonságban van.





    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Hétf. Júl. 09 2018, 23:08

    Noelt magamhoz ölelve és a derekát néha megsimogatva ülök, és jelenleg el se tudok képzelni ennél csodálatosabb dolgot.
    - Tessék - nyújtom át az ékszert azonnal, amint Raul először kéri. Azért megtörlöm előtte a pólómban, hiszen mégiscsak a gyomromból bucskázott elő. - Csinálj vele, amit csak akarsz.
    Undorodom a tapintásától, a látványától, még attól a gondolattól is, hogy ez bennem volt még az imént. Még mindig fáj a nyelócsövem, de Richard vérének köszönhetően már csak alig. A hangom is normalizálódik kissé.
    Elvigyorodom, és Noelhez odafordulva adok egy puszit a halántékára, amikor Raul azt ecseteli, hogy "ha azt veszed észre, hogy hirtelen elkezdesz valaki után epekedni, azonnal fordulj segítségért".
    - Te hívtál már segítséget? - kérdezem tőle évődve, de a figyelmem aztán ismét Raulé. Nagyon durva részleteket árul el az átkomról. Nagyon... nagyon brutális és kegyetlen dolgot tett velem Jasmine. Szörnyülködöm, hogy tényleg, komolyan, Jasmine ennyire gyűlölt, hogy meg akart ölni? Ez azért elég durva, bár a felvételen hallottak után már semmin sem kellene elcsodálkoznom. De azért fáj.
    Vagyis igazából? Nem fáj. Ez a legfurcsább és a legszebb az egészben. Hiszen már halott. Nem tud nekem ártani soha többé.
    - Várj... Fogtad magad, és egyes-egyedül megidézted Jasmine-t? De mégis honnan tudtad, hogy hol keresd? Egy erős és a jelek szerint gonosz boszorkány volt. Egyáltalán mikor csináltad ezt? - nézek megrökönyödéssel és csodálkozással Noelre. És egy kicsi csodálattal és meghatottsággal.
    Ennyi mindenen keresztül ment értem, én pedig szörnyű dolgokat vágtam a fejéhez. Összefűzöm az ujjainkat, és a számhoz emelem a kezét, hogy megcsókoljam.
    - Köszönöm.
    Szerintem ez lesz az elkövetkező néhány évem kedvenc szava.
    - És Raul, te... csak emiatt utaztál ide?
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Hétf. Júl. 09 2018, 23:33

    Megkönnyebbülten bújik Willhez, így is öleli, nem szeretné elengedni, sem elveszíteni már, ha lehetséges. Hálás az apjának, hogy ezt megtette értük, mert simán mondhatott volna nemet is, főleg így, hogy tulajdonképpen a saját életéből áldozott bele, és sejthetően nem keveset.
    A gyűrűre undorodva néz, bár már nem árthat, de tudja, hogy tényleg el kell pusztítani.
    -Köszönöm. Nem a gyűjteményembe szánom.
    Az apjára pillant, aki pár másodperc alatt el is zárja azt is, így most már tényleg vége. Az, hogy a Willen lévő mennyire brutális volt, nem is kérdés, és ugyan nem szokása senkit sem gyűlölni, de ezt a boszorkányt most tiszta szívből. Velejéig romlott.
    Willre a pillant, a kérdésén vigyorogni kezd, és megrázza a fejét.
    -Lebuktam? Úgy döntöttem, nem akarok.
    Belegondol, tényleg nem tudja, mikor jött rá arra, hogy a férfi igencsak tetszik neki, de már lényegtelen. Szerelmes, és ha ezzel elveszett, akkor büszkén vállalja.
    Az újabb feddésre morran egyet, tudja, hogy nem lett volna szabad, de nem volt ideje arra, hogy bárkit is megvárjon. Ez megbocsátható, nem?
    -Ezt tette, de ami ide vonatkozik, azt majd tisztázzuk.
    Ahogy Raulra nézz, látja rajta, hogy tényleg haragszik, ám valahol mégis büszke, és ez mosolyt csal az arcára.
    -Igen. Azt nem árulhatom el, de tudtam, akkor már tudtam. Á, lesajnált az első pillanattól kezdve. Hm... pár nappal ezelőtt, amikor már láttam rajtad, semmire nem hallgatsz.
    Willre pillant, és bár a kézcsók meglepi, de szerelmesen lop egy csókot tőle cserébe. A szívesen részt már csak suttogja, látszik rajta, hogy szíve szerint már nem is itt lenne, hanem azt ellenőrizné, hogy a férfi tényleg ép és egészséges. No de az hogy festene az apjával szemben? Nem teheti meg, akkor sem, ha a holnapi napot biztosan vele tölti, vagy hármasban, és átbeszélik az elmúlt 8 évet.
    -Tulajdonképpen igen. Tervbe volt véve, hogy hosszabb időt a szigeten töltök majd, de az pár hét múlva történt volna, nem most. Ám az átkod nem tűrt halasztást.
    Raul sem vak, látja rajtuk, hogy egymással lennének elfoglalva leginkább, ami magától értetődő. Szeretik egymást és végre boldogok. Őt pedig úgy is látja, hiszen nem nem két napra jött, így lesz idő minden mást bepótolni.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Szomb. Júl. 14 2018, 14:27

    Halkan nevetek, és belekócolok Noel hajába. Lebukott hát... A válasza viszont olyan aranyos, hogy nem tudok neki ellenállni. Imádom.
    Szörnyen felszabadító az a tény, hogy egyáltalán képes vagyok ilyesmire gondolni, hogy imádom. Felkavar. És megváltoztat.
    Képzelen vagyok levenni a szemem Noelről. A kezemet meg főleg. Legszívesebben kifulladásig csókolnám.
    Nagyon igyekeznem kell, hogy udvarias legyek Raulhoz, és ne vessem rá magam Noelre itt és most. De az éjszaka lassan végetér, nekünk pedig ideje mennünk. Megpróbálok felkelni a földről, és Noelre támaszkodva sikerül is. Kicsit még gyengének érzem a végtagjaimat, de minden bizonnyal rendben leszek. Csak innom kellene még egy kortyot. Talán Noelből.
    Elszakítom róla a pillantásom.
    - Ez remek hír! Noelnek hiányoztál, szóval jó, hogy ideutaztál végre - szalad ki a számon a váratlan őszinteség. De az iméntiek után: dühöngtem, hörögtem, sírtam és még el is ájultam, gyakorlatilag nincs olyasmi, amit szégyellnék bármelyikük előtt.
    - A klánom területén mindig szeretettel látunk. Érezd magad otthon Manhattanben és Bronxban. Van már szállásod? - kérdem, mert ha nem lenne, pillanatok alatt el tudok intézni egy lakást neki. Nem a sajátom, hiszen oda nem szívesen hívok nem-vámpír vendégeket hajnal utáni tartózkodással. Nem azért mert nem vagyok vendégszerető, hanem mert olyan könnyen meg tudnak feledkezni arról, hogy valójában mennyire ártalmas nekünk a napfény, hogy az életveszélyes.
    - Viszont nekünk hamarosan vissza kell vonulnunk a szabad ég alól - fűzöm hozzá a szomorú emlékeztetőt. Közeleg a hajnal.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Szomb. Júl. 14 2018, 19:56

    Lebukott, ez van. Jó ideje figyelte Willt, igaz akkor még csak az egyetemen, túl sokat forgott a gondolataiban, még akkor is, amikor a jegyzeteit olvasta. Az az éjszaka volt az, ami sok dolgot a helyére tett, ahogyan azt is, még létezni akar. Miatta.
    Most pedig boldog, hiszen a férfin már nincs rajta az átok, szabaddá vált, nem vakítja el Jasmine szemétsége, és talán emiatt már nem fognak veszekedni.
    Leplezetlenül és vágyakozva nézi Willt, és bármennyire is tűnik tiszteletlennek az apjával szemben, nagyon de nagyon reméli, hogy ezt most megérti. Segít neki felállni, megtartja, ha szükséges, és vigyorogva fordul vissza az apja felé.
    -Tudok róla. Nekem is hiányzott, elhiheted, de majd bepótoljuk amit lehet... ám nem most.
    Az öregen látszik, hogy ő is tudja, a hozzá képest két fiatal egymásra vágyik, így tovább vigyorog, hálás pillantásokat küldve Raul felé. Nagyon mehetnéke van, ez nem vitás.
    -Köszönöm, Will. Van, várnak a szigeten.
    Ezen már meg sem lepődik, el is neveti magát. Majd pont készületlenül érkezne ide, hogyne. Megszorítja Will kezét, jelezve, ha most nem indulnak el, egyrészt reggel lesz, másrészt akkor nem vár hazáig.
    -Menjetek csak, Noellel úgy is lesz időm még találkozni. Örültem.
    Újabb kéznyújtás az apja felől, aki most már nem titkolja a nevetését, tudja, miért is ilyen sietős mindkettejüknek. Bősz bólogatással ért egyet, köszöni meg még egyszer a segítséget, és máris indul egy lopott csók után, arra figyelve, hogy Will még nem teljesen nyerte vissza az erejét.
    -Szia apa, akkor majd... majd később. Jaj Will, minden rendben? Jól vagy? Akarsz enni? Tegyünk kitérőt vagy valamit?
    Aggódik azért, hiszen elég kimerítő volt ez az egész, nem csodálná, ha a férfi így döntene. Ami biztos, nem fogja magára hagyni.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Szomb. Júl. 14 2018, 20:40

    Szégyen, nem szégyen, de muszáj Noelre támaszkodnom, hogy állva tudjak maradni. Átkarolom a vállát, csak így tudok egyenesen állni. Elmosolyodom, hiszen Raul nyíltan kimondja, hogy neki is hiányzott Noel.
    - A szigeten? Akkor add át üdvözletem atyámnak... És köszönöm a vért. Mondd meg neki, hogy most már belátom, igaza volt... - ismerem el, hiszen ő már az elején megmondta, hogy a Jasmine-ügynek nem lesz jó vége.
    Nem hallgattam rá.
    Megszorítom Raul kezét hálásan.
    - Még egyszer köszönök mindent. Remélem, hamarosan találkozunk. Jó éjszakát!
    Biztos máshogy is kifejezhetném a hálámat, de most semmi más nem jut eszembe azon kívül, hogy ágyba akarok feküdni, lehetőleg úgy, hogy Noel fölém másszon. Egyelőre csak ízelítőt kapok belőle egy rövid csókon keresztül, melyet követően elmosolyodom.
    - Jól vagyok, csak hívj egy taxit... - kérem. - Képtelen lennék sétálni.
    Szerelmesen nézek a szemeibe, és legszívesebben meg se mozdulnék, de haladnunk kell. Nemsokára virrad. Most azonban, erőtlenségem okán, kénytelen vagyok teljesen rábízni magam Noelre.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Szomb. Júl. 14 2018, 21:09

    Egyáltalán nem bánja, hogy most ő segít Willnek. Átkarolja a derekát, úgy fogja és kíséri, ha szükséges. Persze az apja is érdekli, hiszen nyolc év az nyolc év, de az akit szeret, gyenge, és nem maradhat magára.
    -Igen, Alexander már biztosított egyet. Átadom neki, azt hiszem már epekedve vár. Igazán nincs mit. Jó éjt nektek.
    Az apja is elköszön, tiszta szerencse, hogy nem veszi magára ezt az egészet, igaz, nem is fiatal, hogy így tegyen. Mire visszapillant, már ott sincs. Ezt meg hogy csinálta?
    No de most Will a legfontosabb, és nem is állja meg a csókot, és a féltő kérdéseit.
    -Biztos? Oké, hívom is, addig meg ha kell kiviszlek. Nem, nem sétálsz, most ágyban a helyed, és nem is megyek el mellőled.
    Egyik kezével telefonál, másikkal biztosan tartja a férfit, és amint végzett, máris indul tovább, ha kell, ölbe veszi őt.
    -Mindjárt itt lesz, pont a környéken van egy szabad. Kivigyelek?
    Vagy így, vagy úgy, de kijutnak, a taxiba is besegíti Willt, és máris mondja a címet. A kocsiban is öleli magához, a nyakába fúrva az arcát.
    Amint megérkeznek, fizet, támogatja szerelmét a kiszállásnál, hogy ha kell, felvigye őt a lakásba a saját karjaiban. Persze ha a saját lábán akar jönni, az sem baj, de az ajtón belépve máris az ágyhoz kíséri, hogy lefektesse azonnal.
    -És most nem kelhetsz fel. Éhes vagy? Mit szeretnél? Jó leszek én is?
    Vetkőztetni kezdi őt, néha apró csókokat adva, veszettül vigyorogva.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 15 2018, 00:14

    Raul magunkra hagy, de olyan gyorsan, hogy egy szempillantással később már ott sincs. Én betudom ezt a fáradtságomnak. Noel pedig rögvest hívja a taxit, én pedig csak bújok hozzá addig is.
    Felnevetek álmoskásan.
    - Eszedbe ne jusson felkapni, mert megharaplak. Komolyan beszélek!
    Nagyon ajálom, hogy ne emelgessen, mert akkor, akkor... Minden férfiaság eltűnne belőlem ma éjszakára, de tényleg. Képes vagyok járni, annyira, hogy ha kell, Noelt is elengedem, hogy bebizonyítsam, jól vagyok. Igaz, kicsit tántorogva járnék, mint egy részeg, de járnék.
    Szerencsére a taxi már ott vár minket, mikor kiérünk a parkból, és csak beülnöm kell, meg aztán kiszállnom. Noelnak dőlve, lehunyt szemmel ücsörgök út közben, miközben lassan simogatom a hátát, vállát és nyakát.
    A lakásnál Noel kezébe nyomom a lakáskulcsokat, és hagyom, hogy elnavigáljon a bejárati ajtóig, majd a hálóig. Eddigre már se a cipőm, se a fölsőm nincs rajtam, így félmeztelenül huppanok koporsó alakú ágyamba. Nevetek, hiszen rögtön átveszi az irányítást.
    - Nagyon éhes vagyok, és csak te tudod ezt csillapítani! - tájékoztatom, majd kitárom a két karom, hogy magamhoz húzhassam. - Gyere közelebb... - kérem csendesebben, és ha esetleg megteszi, amit kérek, magamra húzom és magamhoz ölelem, majd a nyakába csókolok.
    - Megmentetted ma éjjel az életemet Noel... - súgom a fülébe végtelen hálával és annyi érzelemmel, amit nagyon régen nem voltam képes kifejezni, sőt érezni sem. - Örökre hálás leszek érte.
    Sokkal lassabban vagyok képes viszonozni a csókjait, mint ahogy ő elhalmoz velük. Tényleg szörnyen fáradtnak érzem magam, de ha felkínálja magát, hát beleharapok a nyakába, és iszom belőle. Még mindig imádom a vérét, úgyhogy felnyögök ettől, és egyre szorosabban ölelem magamhoz. Nem akarom szárazra szívni. Természetesen nem. De annyira, annyira jó érzés a karjaimban tartani! Képtelen vagyok betelni vele.
    Végül sóhajtva abbahagyom az ivást, és rögvest az ajkait keresem, hogy hosszan csókolhassam. De ha ennél többet kéne mozognom, hát... tényleg képtelen lennék rá.
    - Annyira szeretnék szexelni veled, hogy mindjárt megőrülök, de a testem nem akar engedelmeskedni - panaszolom.
    avatar
    Noel Wyard

    Faj : Vámpír
    Klán : Staten Island
    Rang : Klántag/Khenti-Amentiu
    Tartózkodási hely : Staten Island
    Kor : 24
    Foglalkozás : Szabadúszó, diák...stb

    Re: Battery Park

    on Vas. Júl. 15 2018, 02:37

    -Oké, ez csak a vészforgatókönyv volt.
    Nevetni kezd, de tényleg hajlandó lenne erre is, ha észlelné, Will nagyon kimerült és gyenge.
    Oké, hogy megkapta Richard vérét, no de vámpírról még sosem látott átoklevételt, így fogalma sincs arról, hogy az mennyire tart ki vagy sem.
    Még a taxiban is úgy öleli, mint aki attól tart, eldől a következő pillanatban, pedig a jelek szerint erről szó sincs, szerencsére.
    Will meglepően könnyedén száll ki, ugyan az ajtót már ő nyitja a lakásnál, de mindenképp örömre ad okot, hogy semmi baja sincs a megszokottakon kívül.
    Mire a hálóba érnek, és Will ágyba kerül, rejtély, hogy hogyan, de szinte minden ruha lekerül róla, kivéve a nadrágját. Sejti, hogy kell még némi utánpótlás, és nem is téved.
    -Valóban? Bár nem leszek olyan erőteljes, mint atyád vére volt.
    Pajkos mosollyal hagyja, hogy Will magához húzza és átölelje. Be kell vallania magának is, hogy kívánja a harapását, de most nem ez az elsődleges. Vagyis de, csak most mégsem rohanhatja le őt.
    -Nem én voltam, hanem az apám, én ezt nem tudtam volna leszedni rólad. Szeretlek és aggódtam érted.
    Még nem tudja, hogy ezt hogyan fogja megköszönni neki, de majd elrendezi vele, most inkább Willel foglalkozik, örül annak, hogy kikeveredett ebből az egészből.
    Érzi az ólmos fáradtságot rajta, nem is erőltet semmit, de a nyakát felkínálja, hiszen a férfi éhes, és jobb ötlete jelenleg nincs, már ami kéznél van. Egyébként is megőrülne attól, ha elutasítaná, szinte megváltás, amikor végre megteszi. Felnyög a kéjtől, és nem is foglalkozik azzal, hogy mennyit iszik, mert az a mámor amit okoz, az bármennyit megér. Bánja, hogy ennek vége szakad, ám kárpótolja érte a kapott csók, melyet szenvedélyesen viszonoz.
    -Pihenésre van szükséged, ami azt jelenti, hogy alvás van. Majd... majd bepótoljuk, jó? Pár óra múlva.
    Még egy csókot nyom Will ajkaira, aztán betakargatja, de oda is bújik hozzá, hogy még így is átölelhesse, simogassa a mellkasát és a hasát.




    A halál csupán a kezdet.
    avatar
    Will Collins

    Faj : Vámpír
    Klán : Manhattan-Bronx
    Rang : Kancellár
    Tartózkodási hely : Manhattan, NYC
    Kor : 111
    Foglalkozás : Professzor, Columbia Egyetem

    Re: Battery Park

    on Hétf. Júl. 16 2018, 21:39

    Cseppet sem érdekel, hogy Noel vére potens-e vagy sem, ami érdekel, az a nyaka édes íze, a bőre bódító illata és a teste, amint rám nehezedik.
    A vámpírok valójában a harapáson keresztül is el tudják érni a gyönyört, nincs szükség rá, hogy létrejöjjön egy valódi aktus. Ez a szép a harapásunk mágiájában. Most azonban ez, bár borzasztan jó, mégis kevés. Legszívesebben egész éjszaka a karjaimban tartanám Noelt, miközben összeolvadunk eggyé.
    Annyira könnyű a lelkem, és annyira bldog vagyok a puszta ténytől, hogy itt van velem, hogy képtelen vagyok ezzel beérni. S kénytelen.
    - Majd Raulnak is meghálálom valahogyan.
    Ma éjjel másodszor mondja ki a szót, és ez nem kerüli el a figyelmem. Frászt kaptam volna ettől korábban, most azonban csak elmosolyodom tőle.
    - Rendben. De maradj velem - ígértetem meg vele, mint egy kiskölyök, aki attól fél, hogy a mamája majd kioson, miután elalszik, és lekapcsolja a lámpát is.
    Ujjaim selymes haját fésülik hátra, miközben elhelyezkedik a mellkasomon és hozzám bújik a takaró alatt. Ajkam a homlokára csókol, hüvelykujjam az arcát cirógatja.
    - Noel - szólítom meg. És nem akarom túljátszani, se túlanalizálni, de ki kell mondanom: - Én is szeretlek.
    Kíváncsi izgalommal várom a reakcióját, pedig szerintem tudja ezt már rég. Sokkal régebben, mint én. Csak előlem eddig elfedte az a teljes napfogyatkozás, ami a szívemet takarta ötven éven keresztül.

    Ajánlott tartalom

    Re: Battery Park


      Pontos idő: Vas. Szept. 23 2018, 19:05