Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Hamilton, Ohio
by Nathaniel Montgomery Today at 21:22

» Álmok palettája
by Jackson Montgomery Today at 21:03

» Riverside Drive
by Nathaniel Montgomery Today at 20:50

» Fort Washington Park
by Al O'Connor Today at 20:40

» The River Café
by Gabriel Skoglund Today at 20:19

» McCormack lakás - Manhattan
by Damien James McCormack Today at 20:01

» Clove Lakes Park
by Vitaly Rayt Today at 05:21

» Brian lakása - Hálaadás
by Brian Cox Yesterday at 23:20

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Yesterday at 23:19

» Raphael Hart
by Raphael Hart Yesterday at 22:17

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Chop't

    Share

    Chop't

    on Vas. Okt. 04 2015, 23:09


    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Szomb. Ápr. 09 2016, 20:15

    Dylan - Lucius

    Éhes vagyok, és ennek örömére eldöntöttem, hogy a kedvenc salátabáromat keresem fel, eskü a legjobb az egész városban. Nem arról van szó, hogy nem eszem tömegkaját meg egészségtelent vagy csokit, de muszáj néha figyelnem, mert nem mindegy a versenysúlyom.
    Persze rajtam kívül senki nem kért semmit, pedig tök fincsák vannak, amit imádok, hogy magamnak válogatom össze olyan öntetekkel, amikkel csak akarom.
    Egyszer el fogom ide hozni a többieket, higgyék már el nekem, hogy nem ehető ez is, nem csak a hamburger meg a tészták, itt nasi is van, hát akkor miért nem lehet kipróbálni?
    Amióta kiderült tök normális vagyok, csak máshová tartozom, egészen feldobódtam. Annyi de annyi mindent tanultam máris és annyi mindent nem tudok, hogy az fáj.
    Amiben már egész jó vagyok, hogy a többi boszorkánymestert felismerem... aha, azok közül akiket ismerek.
    Figyelem az apró jeleket is, de basszus mindenki rejt mindent, csak én küzdök a füleimmel.
    Ennek ellenére úgy belőttem a séróm, hogy öröm nézni, az öltözékem kifogástalan, nekem. Menő póló egy könyék alatti érő zakószerűséggel, fekete farmer és menő láncos-csatos csizma, bőr csuklóvédő és minden, mert ez így a tuti.
    Vígan robogok a bár felé a csajokat stírölve -tudom, hogy megnéznek, és nem azért mert nagyképű vagyok, hanem azért, mert ez így van.
    Adtam ám magamra rendesen, még jó, hogy, kajáláshoz is ki kell nyalni magamat, de nem? Hát de.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Vas. Ápr. 24 2016, 23:52

    *Saláta. Csak tudnám, hogy a nőneműeknek miért mániája ez?! Úgy értem... a cellulózt még csak meg se tudja emészteni a humán szervezet, meg egyébként is. Azok a zöld vicikvacakok totálisan ízetlenek. Teszem azt vegyünk egy cukkinit vagy mit - az néz ki úgy, mint az uborka, vagy az másik? -, ha sót szórok rá, csak annak az ízét érzem, ha borsot, akkor azét. De akkor minek egyáltalán megenni? Fel nem foghatom én ezt. A padlizsán, az a lila, értem én, ha valaki szín szerint eszik, akkor megkívánhatja hogy éppen lila legyen, abból nincs sok választék, de amúgy... Azok a leveles izék meg, hát nyulak vagyunk mi, hogy azt rágcsáljuk? Még a hamburgerembe se ragaszkodnék hozzá, magában meg pláne. Mi van még ezekben... paradicsom, meg paprika, oké, ezeknek elismerem a létjogosultságát, még ha amúgy semmi kedvem nem lenne a számba venni őket, bizonyos formában (fűszerként, vagy ketchupként, vagy ilyesmi) teljesen rendben vannak. De hogy az olívabogyót mit kell úgy isteníteni... és egyáltalán mit keres tojás egy salátában? Válogatás közben megvakarom a tarkómat, és ismételten megállapítom, hogy a nőstényállat, mint olyan, felfoghatatlan teremtmény számomra. De hát nőm azt mondta, salátát akar, és innen - ezt nem mondta, csak tudom, hogy mindig innen vásárolta be a zöldségeit -, én meg amilyen balek vagyok, mondtam, hogy oké, kap salátát. Szóval állok a pult előtt, és próbálom kitalálni, hogy mit, hogyan, merre és mennyit. Miért nem lehet egy jóféle véres steakre kívánós a kedves nejem, rögtön egyszerűbb dolgom lenne... nagy nehezen és rengeteg morgás, magamban puffogás mellett azért csak összeszedek egy olyan adagot, amivel reményeim szerint egy hétig is kihúzhatja, annál később kell esetleg visszajönnöm ide, fizetés után pedig már viharzanék is ki az ajtón, jóformán elsodorva a befelé igyekvőt. Azért csak jóformán, mert az illető nem esik áldozatul, ellenben a papírzacskó, ami a karomon volt, s nem fogtam elég szorosan, igen. Nyílással lefelé, a benne lévő mindenfélét potyogtatva hullik s nem vagyok elég kifinomult az áthelyező varázslatokban ahhoz, hogy értelme legyen egyáltalán megpróbálnom megmenteni és máshová átzsuppolni. Röptében úgyis elcseszném, és kis balszerencsével mondjuk egy fal belsejébe dobnám mentésként. Akkor már inkább megspórolom azt az energiát, és felhasználom arra, hogy leüvöltsem azt a bénát szerencsétlent, aki utamba tévedt.
    - Nem látsz a szemedtől?! - Kedves és simulékony vagyok, mint mindig. A szavak kiejtése közben azt is realizálom, hogy egy magamfajtát evett ide a veszett fene, ami csak még inkább bőszít. Hogy a mieink is ilyen kétballábasok legyenek...! Így múlik el a világ dicsősége! Mert hát arról, hogy esetleg én nem néztem körül, szó sem lehet. Végignézek rajta. - Manapság már minden fattyat életben hagynak? - morranok, bezzeg régen, a boszorkánymesterek felét úgy vízbe fojtották, mint a korán ellett macskakölyköt. Kivéve, ha a szerencsés anya (nagy ritkán apa) valahogy meg nem védte vagy el nem bújtatta a gyerekét addig, amíg az meg nem tanulta elrejteni a túl nyilvánvaló boszorkányjegyet. Nekem mondjuk nem szükséges, így ritkán veszem ilyesmire a fáradtságot: ahogy ráförmedek, ha szemfüles, akár ki is szúrhatja villás nyelvem - a fogakat nem, azok nyugalmi állapotban behúzva maradtak -, a hegyes(ebb) fül meg manapság már ki se rí a tömegből, főleg, hogy a hajam nagyjából eltakarja. Tekintve, hogy a neten keringenek a fotók a magát pixivé vagy sárkánnyá plasztikáztató tündérimádókról... hát, erre tényleg nem kapja fel a fejét az egyszeri ember. Valószínűleg a kölyök sem, csórikám. - Szedd fel! - mutatok a földre a kiszóródott cuccokra, én is lehajolhatnék, nem esne le a karikagyűrű az ujjamról - haha, tündérmunka, nem is tudna -, de ha már itt van ez a kis szerencsétlen, akkor ugráltatom őt. Félreállok az ajtóból, hogy azért más is közlekedhessen, nekidőlök mellette az üvegnek, két karom magam előtt összefonva, a kinyalt-kifent kölyökhöz képest (is) szolid vagyok és az átlag tuskók közé beolvadó (bakancs, farmer, póló), kis jelenetünk senkinek nem szúr szemet. Vagy ha mégis, majd gondoskodom róla, hogy a maga dolgával törődjön, ne velünk. A nyikhaj meg jobban teszi, ha szaporán felkapkodja az elszóródott zöldségeket...*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Hétf. Ápr. 25 2016, 19:24

    Dylan -Lucius

    Hangulatfüggő, mikor mit kajálok, no meg igyekszem betartani a tanácsokat is. Most még nem annyira vészes a dolog, majd később, de ezt tudom. Lényegében még bármit megehetek szinte, de nem ajánlott.
    Kár, mert pl. imádom a sült krumplit, abból tetemes mennyiséget meg tudok enni olyan szinten, hogy rosszul vagyok utána, mégis mindig megismétlem a mutatványomat.
    Most kivételesen nem, nyúlkajára vágyok, ami ritka, de előfordul, ezért szemeltem ki a kedvenc helyemet, ami felé tartok éppen.
    Már éppen belépnék az ajtón mikor látom, egy tag jön mint a tank, így megállok, hátha felnéz végre és nem csak rohan mint a vadbarom, de tévedek, mert simán elsodor. Én meg a kajáját ki a kezéből. Ennyire azért nem vagyok sem kicsi, sem láthatatlan, és már éppen elnézést kérnék ennek ellenére, mikor még neki áll feljebb és beszól.
    -Én látok, te rohantál belém, én itt álltam.
    Ennyit erről, és tényleg így volt, arról nem tehetek, hogy elhagyta a szemüvegét és a zacskója himbálásának követésével volt elfoglalva.
    Az az undor ahogy végigmér... hát nekem sem kell több, tudom, hogy warlock, meg idősebb, na de akkor is. Ezt már nem nyelem le, és annyira felkúrja az agyamat, hogy tudom, a szemem is bevált borostyán sárgára.
    -Igen, veled kezdték, azóta pedig próbálnak javítani.
    Én sem megyek a szomszédba a visszaszólásért, simán megteszem, hát sértegessen mást, semmivel sem jobb nálam, a látása romlik, vagyis a nagy előnye az, hogy tök öreg. A nyelve sem ijeszt meg, bár csak egy pillanatra látom, hát jó. Egy árnykézzel operáló gyilkos, aki legalább jó fej volt, most meg egy hüllőjegyekkel rohangáló vipera... na jó, kobra, de ha mocsok vagyok, csörgőkígyónak mondom, mert eleve csörög.
    Felsóhajtok, nem nagyon foglalkoztat a további sértegetése, erre még a kiesett salátáját is velem akarja összeszedetni, amire röhögni kezdek.
    -Ó, bocs, elfelejtettem, hogy ebben a korban már nem hajlik a derék... megértem, bár botot akkor hordanék magammal.
    Annyira kedves vagyok, hogy valóban összeszedek mindent, de laza mozdulattal rá is pakolom a férfi ruházatára, ha nem tartja a kezét. Én összeszedtem, azt nem mondta, hová tegyem, szóval egy szava sem lehet.
    -Van még valami, vagy végre kajálhatok?
    Magnus boldog lesz, ha ezt elmesélem neki, de hát na, nem én kezdtem, hanem ez a tök velem szemben.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Szomb. Ápr. 30 2016, 15:43

    *Nem elég, hogy egymásnak megyünk a kölyökkel - na jó, én tarolom le, de hát megszoktam, hogy kitérnek előlem az emberek, ha épp robogok, mint az úthenger -, még ráadásképpen egy magamfajtáról van szó! Aki visszabeszél nekem. Felé lódítom az energiámat, cseppet sem kíméletesen tapogatom le - na jó, ez aligha nevezhető letapogatásnak, mivel semmi kedvem óvatoskodni, inkább olyan érzés lehet számára, mintha egy husánggal szisztematikusan végigvernék igen gyors tempóban. Tudnék amúgy óvatosabb lenni, de azt leveszem első látásra, hogy itt semmi szükség rá, és első észleleteimet az alaposabb szkennelés is alátámasztja. A fiúnak még ott a tojáshéj a seggén. Nem tudnám számban megmondani, mennyi idős, de nyakamat rá, hogy még ötven sincs, így hiába van benne kakaó, feltehetően egy igen potens démon apuci révén, aligha tudja rendesen kihasználni az erejét. Szívás lehet ilyen kölyökképpel megállni az öregedésben, fogadok, hogy még kocsmázni se mehet el soha, a komolyabb nehézségekről (vajon kihívják rá a gyámügyet, ha sokat császkál egyedül? Ha nagyon kellemetlenné válik, bizisten megcsinálom a hecc kedvéért) nem is beszélve.
    - Én messze nem manapság vagyok, de tény: nem volt olyan szerencsés a világ, hogy idejében kinyírjanak - röhögök fel jóízűen. Most mit tagadjuk? Azt kellett volna tenniük, még a legelején, amikor a falubéliek kútba akartak dobni, anyámnak nem kellett volna közbelépnie. Akkor végtére még nem tudtam volna megvédeni magam, rövidre zárta volna a helyzetet a dolog. Én is egy elcseszett kölyök voltam. Nem meglepő, hogy anyámat is megöltem, s még csak nem is szánt szándékkal. Tény, hogy ő is elmebeteg volt, de attól még nem ezt érdemelte volna. Mindenesetre már e - valljuk be, megbocsáthatatlan - tett előtt is tudtam, hogy nem vagyok az a tündibündi édes kölök, amilyennek az emberek látni szeretnék csemetéiket, ellenkezőleg. S ha az önismeret nem lett volna elég, a nekromanciához való vonzódásom és az abban mutatott ösztönös tehetségem is bizonyította, mennyire sötét és rothadó a lelkem egészen a gyökeréig. S ezt a mélységes feketeséget múlhatatlan örömmel öleltem magamhoz annak idején, s máig szívesen mártózom meg benne. Aki azt mondja, hogy a magunkfajta nem képes pozitív érzelmekre, hatalmas tévedésben él. Nagyon is képesek vagyunk rá - máskülönben nem imádhatnánk magunkat és a hatalmunkat ennyire, nemde? az viszont nem igaz, hogy sértegettem volna, az nagyon nem így néz ki - nekem ez a stílus az alapvető kommunikációm, ha magamfajtával futok össze.
    - Botot? Úgy érted, a neveletlen kölykök regulázására? Arra vannak jobb módszerek - vonok vállat. Kaffog a kicsi, de leszarom, mása sincs, csak a nagy szája, hát járassa felőlem. Amíg teszi, amit mondtam neki, addig. Bár tény, hogy nem rossz ötlet, végtére a világ akkor gyorsult be a züllés lejtőjén rohanva, amikor valamelyik liberális idióta kitalálta, hogy a gyerekeket ne verjék. Pedig néhány kiadós nyakleves, netán egy istenes pálcázás helyretenné egy pillanat alatt a mai picsogókat is! Amikor végez, átveszem tőle a pakkot. Erős a kísértés, hogy hordárnak is használjam, de nem vagyok szemét. Legalábbis nem tartom magam annak...
    - Na, gyere, jómadár - hívom egy intéssel, csatlakozzon hozzám. Imádom szivatni a kicsiket, és hát valami szórakozás nekem is jár, nem? Folyton csak a munka, meg a Nora miatti készenlét... erre ma rám mosolyog a véletlen és idepottyantja ezt a végtelenül szerencsétlen srácot. Az univerzum nem lehet mindenkivel olyan kegyes, mint velem. - Csicseregd el ügyesen, mit vagy kit keresel itt - indítványozom leereszkedően, na nem segítő szándékkal. Csak simán tudni akarom. S ahogy szemlélem, feltűnnek a fülei. Hát ez kész! Nyíltan kiröhögöm. - Mi van, cicuska vagy? - Láttam már néhány cifra warlockjegyet, de ez kész. Tiszta buzis. Szegény kölyök tényleg peches! Kíváncsi lennék, ki lehet a nemzője, na meg mit szól az utódhoz. Bár lehet, ha tudná és találkozott volna vele, az illető démon személyesen csavarta volna ki a nyakát, ne hozzon már rá szégyent ilyen fejjel. Pedig a farkincát még nem is tudom... A kajálásra a zacskómba pillantok, egye fene, legyen jó napja... És visszanyújtom neki.
    - Hozzad, akkor kiszolgálhatod magad belőle - Valószínűnek tartom, hogy ebben a megviselt állapotában Nora amúgy sem fogja értékelni a zöldségeket. Vagy ez meg se kottyan nekik? Fogalmam sincs, sosem foglalkoztattak a gazok, csak annyira, amennyire mellette muszáj volt. A sütési-főzési tudomáyom leginkább húsfélékből állt mindig is. Ha meg nagyon muszáj, Norának majd rendelek házhoz még egy kört valahonnan. Vagy ráfanyalodok az áthelyező varázslatra, bármennyire kimerítő meg irritáló is számomra. Végtére most alaposan megszemlélhettem, mi hol van ebben a hülye nyúlkajáldában.*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Szomb. Ápr. 30 2016, 19:40

    Dylan - Lucius

    Eddig úgy tudtam, marha nyugodt gyerek vagyok, most mégis megdőlni látszik ez az elméletem is. Oké, hogy kamaszodok, és egyre nehezebben viseltem el a mostoháim marhaságait, de az mááás.
    Nekem jön egy tagbaszakadt ipse és még én vagyok a hibás, hát még mit nem. Az a szerencséje, hogy a ruházatomra semmi nem ment belőle.
    -Na, akkor csesztek el mindent, szóval ne csodálkozz, ha hozzád hasonló lombikszökevények rohangálnak mindenfelé. Mint például én.
    Vigyorgok, mert ha neki lehet akkor nekem is, és különben is. Ő jött nekem, hát nehogy már még ő legyen felháborodva, majd én. Most több jogom van hozzá és kész.
    Egyáltalán nem is az háborít fel, hogy lefattyaz, sokszor kaptam már meg ezt a jelzőt a nevelő szüleim miatt, de az, hogy majdhogynem kérdőre von, miért élek, az már igen. Ha neki lehet, nekem is, semmivel sem vagyok rosszabb vagy jobb nála, csupán fiatalabb.
    -Nem, neked, hogy be ne remegjen a lábad egy kis futástól... bocs, sétának nevezett szötymörgésnél. Nyugdíjas tempó... de nekem van egy előnyöm, én nem úgy festek mint egy kivénhedt nyugdíjas lassan megőszülve, mégis előadva a 20-as éveit taposó rocker csávót.
    Majd mindjárt megijedek a bot említésétől, perszeee, csak azt fogom tenni, de neki elkélne egy, mert a zacskót is elejtette, tehát remeg a keze, ami egyértelműen az öregedés jele. Az a ciki. Ha így teljes egészében megnézem, akkor egy kapuzárási pánik előtt álló fickót látok magam előtt, vagy már azon is túl van, a fene se tudja. Olyan 60-nak betippelném kinézet alapján, persze sokkal öregebb valójában, aztán lehet, tévedek.
    Bezzeg Magnus milyen jól tartja magát, őrület.
    Kb. úgy dobálom be a zacskóba a salátáját, hogy azt már mixelni sem kell, végül felé nyújtom, de el nem venné, nem, jó, majd kidobom a kukába.
    Hirtelen átvált túlságosan is kedves hangnembe ami felettébb gyanús. Sajnos jóval erősebb mint én, na de ki nem? Mégis érzem, készül valamire, de megvonom a vállam, éhes vagyok.
    -Nyulat akarok etetni, mégis mi a frászt keresnék egy salátabárban? Húst?
    Kajáért jöttem, nem másért, csak egy nyamvadt, nyomorult salátát szeretnék megenni semmi mást. Ebben mi olyan hihetetlen, de most komolyan kérdezem.
    -Az oké, hogy nem mai csirke vagy, de azért egy macskafület összekeverni egy kutyával na az hatalmas teljesítmény. Még nekem sem sikerült, pedig igyekeztem.
    Megszoktam a füleimet bármennyire tűnik viccesnek, és tök jól tudom takarni a hajammal, de az azért nekem is sértő, hogy valaki cicafülnek nézze. Ennyire nem lehet vak? Lehet, ajánlanom kellene egy jó szemészt neki vagy szemüveget. Akkorát fújtatok, hogy magam is meglepődök rajta. Ismerős a járás, voltam már itt, így pillanatok alatt összeválogatom amit akarok, utána pedig figyelem a fickót aki kb. annyiszor járhatott itt, mint én a konzervatóriumban, de hogy nem a földről összevakart zöldségeit fogom megenni, az biztos. A saját zacskóimmal térek vissza mellé, egyet belenyomok a kezébe, a lestrapáltat meg kihajítom.
    -Most arra gondolsz, hogy kísérjelek haza a salátával?
    Hú de normális vagyok, hú de nagyon, mert ezt tényleg úgy kérdezem, minden bunkóság nélkül. Kivételesen.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Szomb. Ápr. 30 2016, 21:30

    *Meglepően jól viseli a szkennelésemet, meg is jegyzem magamnak, hogy vagy tökösebb, mint amilyennek mutatja magát, vagy rejtett mazochista. Előbbi hidegen hagy, mert még azzal együtt sem ér fel velem pillanatnyilag, második viszont jó opció, azokkal lehet szórakozni. Volt nekem egy ideig afféle kísérőm, mondjuk az totál lábtörlőjellem volt, hasznos egy darabig, utána meg beáldozható, meg is tettem anno. Ez visszabeszél, nem olyan szelidített.
    - Igazad van, azt elcseszték - értek egyet készségesen röhögve. Komolyan azt hiszi, majd a lelkembe gázol azzal, hogy halnom kellett volna rég? Nagyon nem jön össze, igazából kicsit még jól is esik, ahogy szidalmazni próbál. Végtére tök igaz minden szava, csak éppen nagyjából másfél évszázada felhagytam azzal, hogy emiatt szarul érezzem magam. Csessze meg mindenki, én jól vagyok, élvezem az életem, a hatalmat, az utóbbi pár évtizedben a nőmet is - korábban kellett volna kapcsolniuk. Nem tud meghatni, ki mit ugat rólam.
    A fattyú még csak nem is szitok, egyszerűen tény. Mind azok vagyunk, démonfattyak, és ez még igencsak becéző megnevezés ahhoz képest, ahogyan hajdan tudott minket illetni a kreatív népnyelv. Furcsa, nagyon furcsa ilyen fiatalt látni magamfajtából, valahogy hozzászoktam, hogy idősebb körökben mozogtam. Meggyőződésem, hogy manapság kevesebb is születik közülünk, amelyik meg igen, arra már nem a babonás népek haragja jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem hogy bedugják valami kutatólaboratóriumba, leginkább katonaiba, aztán lehet rajtuk kísérletezni. Persze úgy kell nekik. Amíg nem fejlődnek ki a képességeik, addig csak erősödjenek a pocsék körülményeiktől, utána pedig rajtuk áll, hogy elég tökösek legyenek a helyzet megoldásához. Például kinyírjanak mindenkit, és porig rombolják a helyet. Egy olyat azért megnéznék...
    - Vicces, mekkora a szád. Ha sokáig folytatod, biztos szívesen befogja neked valaki - Fene tudja, mit láthat ez a gyerek, hogy egy életerős, nagyjából harmincnak kinéző fickót már aggastyánnak hisz? Mert hogy a valódi koromról nem sok fogalma lehet, arra fogadni mernék, meg különben is a látszatról beszél, nem a valóságról. De ha nem nagyon tudja kivárni ezt az alkalmat, én is szívesen elkalapálom majd valami edzőteremben. Amúgy se sokat nézek ki belőle, amilyen vézna, talán a saját súlyát is nehezen tartaná meg, nemhogy többet. Persze nem is csoda, ha nyúlkaján él... A gondosság nem nagyon érdekel, tőlem úgy dobál, ahogyan akar, úgysem a saját kajámról van szó, a nőknek meg baromi fura elképzeléseik s elvárásaik vannak ezzel kapcsolatban, amit úgyis totálisan lehetetlenség követnie egy férfinak. Mondjuk ha befogná eközben a száját, az határozottan pozitív lenne, mert ez a szarkasztikusnak szánt stílus baromira hülyén áll neki és rohadtul nevetséges vele, az ő korában még semmi jogalapja nincs az embernek a cinizmusra. Azt majd adom én ebbe a szituba.
    - Jól van, nagyfiú, átfogalmazom a kérdést. Mit keresel a városban? - Alapesetben semmi extra nincs abban, ha a világ legnagyobb metropoliszainak egyikében összefut két "ember", de New York híresen a természetfeletti központja ezen a parton, sőt az egész kontinensen, ide nem keveredik magunkfajta véletlenül. És ha nincs célja az itt-tartózkodással, akkor általában nem is marad sokáig, túl sok érdek fut itt össze hozzá, igencsak össze kell magát szednie a warlocknak, hogy eltűrje a többieket. Nekem legalábbis oda kell tennem a türelmemet... pedig abszolúte nem közösködöm a saját fajtámmal, sőt.
    - Nem vagyok én zoológus - hárítok legyintve. Kutya, macska, nem egyre megy? Ha épp éhínség tombol valahol, ugyanúgy megeszik őket a parasztok. És mindnek annyiféle fajtája van manapság, hogy egy látszólag patkányról is kiderülhet, hogy valójában valami tök más fajta. Elég csak azokra a táskákban hordható kis dögökre gondolni... Ha meg a gyerek ennyin megsértődik, akkor igen sok kellemetlensége lesz. Igazából minél többet beszélek vele, annál lejjebb és lejjebb tolom a saccolt korát. Amilyen éretlen kis csipisz... Kissé megütközve nézek utána, amikor mégiscsak berobog a boltba, de hát franc essen bele, ha két percen belül végez, akkor még itt talál, ha nem, akkor kalap-kabát, annál többet nem várok én a jézuskrisztusra sem. Mázlista a kölök, még éppen benne volt a határidőben. És sikerül ismét meglepnie, amikor kezembe nyom egy újabb zacskót. Felvonom szemöldököm, ezzel mutatom ki a döbbenetet, aztán ismét elröhögöm magam. - Csinosnak ugyan nem mondanálak, de lehet, felveszlek bejárónőnek, akkor még hasznod is lenne - szórakozom rajta, de hát ezért nem húztam el a picsába az előbb. Elindulok tempósan, nem nézem, tartja-e a lépést, ha lemarad, az ő baja. Azon se zavartatom magam, hohgy megtudja, hol lakom, hát tudja, és kenje a hajára, mást úgyse kezdhet vele, s nem titok.- Vagy talán másban is tűrhetően teljesítesz? - És bármilyen hihetetlen, az én szándékom sem bántó, nálam ez az alap taplóság, amit természetesen lehet fokozni, ha úgy hozza a helyzet.*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Szomb. Ápr. 30 2016, 23:10

    Dylan - Luke

    Akkor sem fogok megszólalni a feltérképezés miatt, ha a fene fenét eszik is. Nekem nincs rejtegetni valóm, Magnus meg már egy csomószor csinálta, hogy szokjam a gyűrődést. Azért utálom.
    -Akkor mi a probléma?
    Megvonom a vállam, és máris nem értem, hogy mire akadt ki annyira az előbb. Ő is fattyú, én is,  őt is életben hagyták, engem is, és így vége is, bezárult a kör.
    Ahogy figyelem, hát szegényt tényleg megviselte az élet, mert akárhogyan is próbálom fiatalítani, nekem akkor is egy jó 60-asnak tűnik látszólag, és nem, nem szeretnék ilyen szervezettel élni.
    Jó nekem a fiatal, az legalább energikus marad akkor is, ha öregszem. akárhogyan nézem, én vagyok a mázlistább és ebből nem engedek.
    -Aha, tudom. Ha nem szólnak be, én sem teszem, ha meg igen, akkor én is vissza, még jó hogy.
    Nem is tudom mit várt tőlem. Belém kötött, de nem beton, szóval nem fogom hagyni magam. Futni meg úgy is gyorsabban futok nála, nyilvános helyen meg előnyben vagyok, szóval nem aggódok, Magnus meg úgy is tudja, hogy salátáért ugrottam el.
    Bár még nem tudom, mit tud a férfi, csak azt a másikat láttam gyilkolni, de az óriási volt, ahogy megtette.
    Ahogy visszapakolom a mixét, ami most már valóban az, még mindig azon töröm a fejem, mit akar tőlem. Nem, nem bízom benne, lehet, olyan helyet keres ahol meggyepálhat, hát lelke rajta, az alkalmas időpontban majd eliszkolok.
    A kérdése meg egyszerűen idiótára hajaz, főleg, hogy ő most jött ki a Chop'tból, ahová én befelé tartottam... volna. Vajon mit szívott?
    -Nem hittem, hogy tudod fokozni az előbbi kérdésedet, de sikerült. Lehet, hogy a Colosseumot, csak eltévesztettem a várost?
    Most jutok el odáig, hogy hangosan röhögni kezdek. Mégis mi a fenét keresne egy éppen 14 éves gyerek itt? Na mit? Észbontó, ezzel most feldobta a napomat. Mégis minek néz? Aggastyánnak aki világot jár? Itt lakom, marhaaaa.
    Az már a hab a tortán, hogy a füleimet cicának nézi, esküszöm elkérem az egyik öreg szemüvegét, hogy jobban megnézhesse.
    -Ehhez még arra sincs szükség. Nyilvánvaló a különbség. Ez olyan, mintha leegerezném a kígyónyelvedet.
    Lehet, veszek neki egy biológia albumot, hátha azzal segítek rajta, bár... esélyes, elkéstem ezzel is.
    Tudom, hogy az ürge nem éppen arra gondold a "hozzad" felszólításával, hogy a bárban tűnök el, de hátha így felfogja, hogy kajás vagyok, zabás, és ahhoz nekem az ő mosléka igencsak kevés lesz. Elképzelésem sincs, kinek válogatta össze, azt az egyet vágom, hogy nem magának, bár azt nem nehéz, mert kb. mindent belerakott, még azt is, amit nem kellett volna. Jó, hogy nem tette rá az összes létező öntetet, mert tuti a fején landol, ezért hoztam neki másikat.
    -Elég, ha jóképűnek titulálsz, még félreérteném. A minek? Nem keresek melót, kösz.
    Csinos... az, hogyne, hagyjon engem lógva, ezen kívül meg tudom, hogy nézek ki, szóval bármit mond, nem hat meg, minden ujjamra találok csajt ha akarok. Melót meg keresek, de nem ilyet, inkább megyek Ave-vel raktárba pakolni.
    -Tessék? Minek nézel engem? Hímringyónak, vagy a japán divatot követed ahol idősebb fickó fiatal fiút keres, vagy mi?
    Ezen fennakadok, mi az, hogy másban is tűrhetően teljesítek? Tüzet gyújtani meg profi módon tudok bárhol és bármikor, Dorothea is látta, Magnus is. Az megy magától is. Mazochista vagyok, meg vakmerő is, mert persze nem hagyom ott a francba, hanem követem, lévén utálok zacskóból enni menet közben.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Hétf. Május 02 2016, 21:04

    *Utálni lehet, megúszni nem nagyon, s még szórakoztat is, ha efféle közvetett módon "gyepálhatom" a kölyköt. És senkinek egy rossz szava nem lehet miatta, hát tök logikus, hogy felmérem... jah.
    - Nekem ugyan semmi - vonok vállat. Elcseszett egy démonfattyú, de hát mi közöm nekem hozzá? A büdös életben semmi... amíg nem tesz nekem keresztbe és nem kerül az utamba rosszkor, addig tőlem fejre is állhat. Bár ezt valószínűleg már megtette, esélyesen az anyja kicsit túl sokszor ejtette le, és a koponyája meg a föld nem éppen baráti, ámde gyakori és erős találkozása miatt lett olyan dinka, amilyen.
    - Nem hallottad még a közmondást, hogy ne piszkáld az alvó sárkányt? Meg általában semelyiket se, ha nem vagy vele egy súlycsoport. Vagy ha mégis megteszed, ne csodálkozz, ha alád pörköl. - Jóindulatú és előzékeny dolog tőlem, hogy grátisz adok tanácsot, persze nem számítok rá, hogy értékelné a kis nyikhaj. Hiába, minden generáció egyre rosszabb és egyre degeneráltabb lesz, ő a legfrissebb eresztéshez tartozik, ennél fogva a legidiótábbhoz is. Sokáig járatja a pofáját, bevarrom neki. Nora egyik bűbáját kölcsönveszem és kissé átszerkesztem meg személyre szabom, máris készen lennék a dologgal. Sokkal elviselhetőbbé válna ez a gyerek, az tuti... gyilkolni meg szórakoztató dolog, de egyben csúnyán néznek érte, és nekem nem ér annyit a fiú, hogy eltegyem láb alól, még csak nem is fizetnének érte. Bár ki tudja, lehet, hogy apja tényleg szívesen megszabadulna tőle... és biztos azt tenném, ha az enyém lenne. Leszámítva, hogy sosem hagynám ennyire elkanászodni semmilyen fattyamat, hamarabb megnevelném. Bár, ha belegondolok... végül is otthagytam a fiamat Tibetben, szóval az is simán elkanászodhat a távollétemben. Hát, pech, lehet, tényleg ki kell majd nyírnom, azért csak nem szólhat rám még egyik rohadék fejes sem, végtére a sajátom, akkor irtom és úgy, ahogy nekem tetszik.
    Az meg, hogy tizennégynek néz ki, nem jelent semmit, attól még lehetne harminc is. Több nem, annál éretlenebb és gyengébb is.
    - Oké, utolsó esély. Kivel vagy itt? Ki felel érted, kinek a nyakán lógsz, kin élősködsz, fogalmazd meg úgy, ahogy akarod... - Röhögj csak, szarcsimbók, jön még kutyára dér, rád meg torokátharapás, kis nyikhaj... csak még nem döntöttem el, hogy tényleg ennyire hülye, vagy tényleg ennyire hülyére vesz. Mondjuk, jó kérdés, hogy melyik az idegesítőbb, de előbbiért nem csinálok belőle fasírtot, utóbbiért meg igen.
    A kinézetemre tett megjegyzése már igazán csak hab a tortán, felé vicsorítom méregfogamat is. - Szeretnéd megkóstolni az egeret, kisgyerek? - A mérgemet a démoni fertőzés úgyis semlegesítené benne, tehát nem patkolna el, csak nagyon, nagyon szenvedne tőle. De hát teher alatt nő a pálma, mint tudjuk!
    Mondhatnám, hogy kínos nekem, amiért a jöttment hoz kaját, de hazudnék. Helyes, végre rájött, hol a helye - bár életem elég sok szakaszában nem részesültem abban a luxusban, hogy bárki is kiszolgáljon, az nem jelenti, hogy nem szilárd meggyőződésem: amúgy ez jár (vagy járna) nekem. A srác minimális tiszteletet sem adta meg eddig, ezt a csorbát teljesen már aligha fogja kiküszöbölni nálam, de legalább valamennyit javít rajta. Az is valami. Én meg nagyvonalú vagyok, hogy ennyit megengedek neki.
    - Az se vagy - vágom rá, lévén épp ez volt a közlésem lényege. Mellesleg csak kiröhögöm és lesajnálom, de hülye nem vagyok. Éppenséggel nagyon nem... nem is ajánlat volt. Szintén nagyon nem. De a szavai azért még engem is kizökkentenek, és némi meglepettséggel meredek rá. - Te teljesen hülye vagy?! - Minek néz ez engem? Felháborító, benne van a hangomban is a véleményem. Kiül az arcomra a mérhetetlen, mélységes undor és megvetés. - Micsoda elfajzott környezetből jössz, hogy ez egyáltalán megfordul a fejedben? - Bloáh, a belem kifordul menten. Egyszer kerülnék úgy istenigazából hatalomra, az első kiirtandó célcsoportjaim között lennének a buzik is. Ha azoknak van igaza, akik szerint az tanult viselkedésforma, akkor azért kell kiirtani, mert aki ilyet tanul, az csak ne éljen, ha meg azoknak, akik szerint genetikus a dolog, akkor azért, végtére selejt árut bezúzni kell. Eme fantáziálásaim közepette azért csörtetek elég rendes tempóban, így hamarost meg is érkezünk a ház elé, ahol minden fakszni nélkül belépek. A portásnak, aki haptákba vágja magát a láttomra (nem személyes, minden ittlakóval ezt kell tennie csórikámnak) intéssel köszönök, s jelzem, hogy a fiú velem jön be, nem csak úgy becsavarog az utcáról. A hely abszolúte puccos, és árulkodik róla, hogy anyagilag nem szűkölködtem már jó ideje. Hívom a liftet, nincs kedvem lépcsőzni.*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Hétf. Május 02 2016, 22:06

    Dylan - Luke

    -Megbeszéltük.
    Megvonom a vállam, probléma nincs, kész, letudva, nem akarom folytatni. Ez a fickó valami mérhetetlenül irritálónak tűnik, csak azt nem tudom eldönteni, hogy direkt csinálja, vagy csupán idegenekkel viselkedik így?
    Milyen érdekes, senkivel nem tűztem még össze, még Mikhallal is elbeszélgettem, holott előttem nyírt ki valakit, de ez az ipse nem egyszerű eset. Fogalmam sincs kicsoda, de majd megkérdezem Magnust, hátha tudja. Piperkőc fószer nagy arccal. Lehet, a tudása is nagy, ezt én nem tudom, de na.
    -Ó, de, és nem szoktam piszkálni, ha nem adnak rá okot, ennyiiii.
    És tényleg így van, nem szoktam kötözködni, nem szoktam beugatni, de ha valaki elkezdi, hát én sem fogom be a számat. Mint most sem. Ő kezdte, nem én, én meg nem hagyom, hogy csak úúúgy beszóljon, mert neki úgy tetszik, pláne, hogy még rongyolt belém. Örüljön neki, hogy összeszedem a romhalmazát.
    -Na, akkor ezt kérdezd, így logikus, nem? Itt élek, itt nőttem fel, Magnus Bane-nél lakom és nem élősködök. Vagyis logikus, hogy nem keresek senkit és semmit, ez eszedbe sem jutott?
    Te jó ég. Minek kezd el ilyen titkos ügynökös dumát, hát úgy nézek ki mint aki bevetésen van, vagy mi? Könyörgöm, 14 vagyok, mégis mit csinálnék egyedül egy városban? menekülnék a yard elől?
    Ezt nem hiszem el, de tényleg. Most vagy ennyire hülye, vagy engem néz annak, de egyelőre a kettő ötvözetére gondolok. Persze jóval idősebb lehet nálam, de azért nem kell lekezelni. És még a füleimet is macskának nézi, hihetetlen.
    -Nem halok bele, ezt tudom, de itt sokan vannak, csak úgy mondom. Szép fogak. Melyik kígyó mérge? Fekete mamba, vagy egyéb?
    Ezt már az elején is elmondta Magnus, warlock ilyenformán nem tehet kárt bennem, csak kurvára fog fájni, tehát ha így nézem, nem ijedek meg a villogtatástól. Az nem azt jelenti, hogy nem nyírhatna ki, de na. és lám, még rendes is tudok lenni, megdicsérem a fogait, sőőőt, még érdeklődök is. Most mondja azt, hogy nem vagyok cukorfalat.
    Salátát is hozok neki, ne azt a hányadékot tegye már más elé, és remélem, megjegyzi mit pakoltam bele, mert az minőség.
    -De, az vagyok, ezen kár vitatkozni. Tudom, hogy nézek ki, és tudom, mik a visszajelzések, szóval erről is ennyit.
    Nem tud meggyőzni az ellenkezőjéről, és nem azért, mert beképzelt lennék, hanem mert csak. Húztam már hasznot a kinézetemből, és ha nem nekem lenne igazam, akkor nem tudtam volna élni vele.
    A következő kérdésén a bejárónős duma után olyan szinten kiakadok, hogy öröm nézni. Ami a legjobb, ő is.
    -Mégis mire kellett volna gondolnom egy ilyen kérdésből? Tűrhetően teljesítek... hát beszarás. Tudod te mennyi beteg állat van az utcán, aki ilyesmikre hajt? Jó ég, marha sok. Nem hiszem el, hogy egy darabbal sem találkoztál, én sokkal. Olyan ajánlatokat kaptam, hogy csak lestem. Pedofil barmokkal van tele a környék könyörgöm.
    Azt még nem tudom, miért nem vágom utána a salátáját és tűnök el a balfenéken, de mindegy, addigra elérünk egy házhoz, ami igencsak puccosnak tűnik. Annyira nem köt le, sosem érdekelt az ilyesmi, bár Magnus lakhelyétől még nekem is leesett az állam. A giccset leszámítva...
    Én a lépcső felé indulnék, de a fickó a liftnél toporog. Még jobb, így besorakozok mellé, és nagyon remélem, hogy végre nyugodtan megehetem majd a kajámat. Legalább ezt.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Pént. Május 13 2016, 21:56

    *Szóra sem méltatom a kölyköt, az én szememben már csak okoskodik. Hogy én reggeliztem pokrócot? Készséggel elhiszem, sőt. A modoromhoz képest a smirglipapír simulékony, de én így kedvelem. Holmi kedvesség meg bájolgás csak időpocsékolás, én mondom. Sokkal hatékonyabb vagyok így, s az fontosabb számomra, mint hogy bárki kedveljen. Ami azt illeti, kifejezetten bosszantó, ha kedvelnek. Akkor foglalkozni kell a nyűgjeikkel, amiket elmakognak, meg jönnek segítségért meg mindenféle hülyeségekkel, és ahhoz nincs türelmem. Szóval jobb, ha távol tartják magukat, és ha ehhez utálniuk kell, csak rajta, nekem az a szórakoztató, nem a tévéműsor.
    - Én ugyan nem adtam rá okot, kölyök - nézek rá szúrósan, nézdmár, a kis csipszar még rám kenné az egészet. Mondjuk tőlem, ha ettől alszik jól, ám tegye, nekem nem okoz vele álmatlan éjszakát. Mindenki tudja, hogy bunkó vagyok, még a nőm is, pedig ő momentán szinte semmire sem emlékszik a múltjából. Az más kérdés, hogy ő hajdan el tudott fogadni és szeretni így is, majd kiderül, másodszorra is megbirkózik-e a feladattal, vagy ennyi volt, én meg kinyírhatom a felelősöket. Ja, mondjuk a felelősöket mindenképpen kinyírom, szóval... az ő szempontjukból semmi nem változik, na de az enyémből nagyon is.
    - Bane? - figyelek fel a számomra lényeges információra, a pampogását úgy eresztem el a fülem mellett, ahogy van. Mit érdekel engem, ha nem tetszik neki a szóhasználatom? Szóval tanítvány, eh? Na, azok aztán élősködők, tetszik nekik vagy sem, ez az igazság. Jó darabig semmi hasznuk, csak nyelik az energiát meg a figyelmet, mire behoznak belőle valamit. - Dehogynem keresel, kölyök. Tudást, mentort, effélét. Mondjuk, a csillámos bohóccal aztán ki vagy segítve! - húzom az orrom. Bane legendásan erős boszorkánymester, és legendásan haszontalan. A szürkék között a legfehérebb, aki olyan erkölcsösnek állítja be magát, közben meg egy köcsög. Szó szerint. - Legalább már tudom, miért vagy buzis - vonok vállat. Polkorrekt sosem leszek, elő- (vagy inkább utó-)ítéletes viszont nagyon is vagyok. És nem bírom a homokosokat. Azokból még a zombik is selejtesek lesznek. Élve meg... pff. Nem is kommentálom. - Fogadok, hogy úgy óv a fekete mágiától, mintha hímes tojás lennél, mi? - az aztán rá vállana, meg a megmentési komplexusára... Kész az a fickó, komolyan. Jóval többet is meg tudna tenni, mint amennyit mutat magából. Kár érte.
    - Na és? Gondolod, bárkinek feltűnne? Maximum az, amikor már rángatózol. Epilepsziás roham, szar ügy... - vigyorgok, majdhogynem barátságosan. Ha komolyan azt hiszi, hogy manapság a szemtanúk bárkitől megvédhetik, bármire garanciát adhatnak, akkor jól el van tévedve. - Az emlékek módosításának lehetőségéről nem is beszélve - teszem hozzá, szinte kedélyesen, nehogy elfelejtse már, hogy mágikus képességeink vannak. Memóriát roncsolni nagyon könnyű, az emberi agyban futó szinapszisok olyan kurvára sérülékenyek, hogy az már gyönyörűséges. - Nem nyert, kölyök. Mit gondolsz, kígyótól kaptam? Természetesen démonméreg... - jegyzem meg, ahogy az ő édes anyucikája sem egy dán doggal elhált nászból hozta őt össze, úgy az enyém is a pokol bugyrából fogadott vendéget az ágyába. Bár ebben a világban a kígyókéhoz hasonlít ez a warlockjegyem (ahogy a lábamon a patát is lehet állatihoz viszonyítani), az eredete nem innen való, s így a benne futó méreg sem.
    - Nem is áll szándékomban leállni veled vitatkozni - röhögöm ki simán. Egy ilyen taknyossal? Van önbecsülés is a világon. Főleg, hogy még rendesen érvelni sem tud. Még ha azt mondta volna, hogy az ízlés relatív, talán-tán, esetleg elfogadnám, de így? Áh, inkább hagyom is, nem éri meg felhúznom magam rajta.
    - Mégis, mióta vagy közöttünk, te kölyök? Hogy az emberi világra asszociálsz... - csóválom a fejem, megint kénytelen vagyok egy tízest levonni a maximális korából, de így már eljutok oda, hogy nem lehet több, mint amennyinek kinéz. Ami viszont... hát, finoman fogalmazva is gáááz. - Önszabályozó közösség ez, annyi halandót vagy magunkfajtát kínzol halálra, amennyit képes vagy eltüntetni, rendben van, de az általad beteg állatnak titulált szemetet nagyon hatékonyan eltakarítjuk magunk közül - oktatom ki, még mindig fejemet csóválva a tudatlanságától. Mellesleg legyen tele, nem érint, végtére eléggé kilógok a "pedofil barmok" profiljából. Bááár... lehet, hogy a kölyök, ha tényleg ilyen kapós közöttük, jó kis csali lehetne, bár egy vérbeli pedifil ritkán adja 10 évesnél idősebbekre a fejét, csak ha nagyon megszorulna, az meg egy ekkora metropoliszban nem valószínű... szóval lehet, a kissrác mégse az ideális kukac a horgon. Kár, pedig az így összeszedett söpredék remek kísérleti alany lenne.
    Időközben beérünk a házba, a lift pillanatokon belül nyílik előttünk, s már szállunk is benne felfelé. Na nem a mennyekig, csak a huszonhetedik emeletig, ami majdnem az épület legteteje. Azért csak majdnem, mert utálnék legfelül lakni, kellemesen megnyugtató, hogy még két emelet választ el bármi égből alázuhanó áldástól. A semminél több. Benyitok a lakásba, amit - részben meglepő módon - üresen találok. Remek... eszerint a nőm megint a fejébe vett valamit, és elhúzott, meg se várva a salátáját. Az agyament tündéri szeszélyek... sóhajtva veszem tudomásul, és bevágom a papírzacskót a hűtőbe, miközben helyet mutatok az asztalnál a kölyöknek. Én meg eltűnök egy másik helyiségben. Fél percig se hagyok azonban nyugtot neki, felpakolva térek vissza. Lerakosgatom a cuccaimat a konyhapulton, és először is egy téglalap alakú réz(?)lapot csúsztatok sarkával a fiú elé az asztalon. - Szorítsd rá a kezed - utasítom, magamhoz képest kedvesen. Aztán, ha ezt megtette, közelebb lépek, mintha csak az eredményre lennék kíváncsi, és szándékomban áll egy gyors, precíz mozdulattal lemetszeni egy tincset a hajából. Éljen a tudományos kutatás!*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Szomb. Május 14 2016, 22:03

    Dylan - Luke

    -Aha, oké.
    Persze, én mentem neki, és én háborodtam fel azon, hogy miért mentem neki, teljesen világos, igen, tényleg. A hangsúlyomból érezhető, hogy kb. annyira gondoltam komolyan amit mondtam, hogy semennyire.
    -Igen, Bane. Vagy ez gondot okoz?
    Most mi ebben a meglepő? Nem érthetően mondtam a nevét, vagy mi? Miért kell ezen megütközni? És akkor sem vagyok élősködő, mindenki elindult valahonnan, még ez a fickó is, csak ezt már marhára elfelejtette a jelek szerint.
    -Logikus dolog, nem? Mégis mi más motiválna mint az, hogy mindig többet és többet tudjak? Csillámos bohóc? Mert te biztos jobb vagy, ugye? Hé, nem vagyok buzis, sem buzi, oké?
    Ez hihetetlen, eddig csak engem sértegetett, most már Magnust is. Az a vicc, hogy lehet, nekem is giccses az öltözködése, de neki mégis jól áll.Szerintem meg igenis sokat tud, és marha okosan lavírozik. Ez a figura meg... már csak legyintek rá, mert egyre inkább az az érzésem, hogy annyira öntelt, hogy saját magán kívül mindenkit szarnak tart.
    -Nem óv.
    Már miért tenné? Érthetően elmagyarázta, milyen lehetőségek vannak, a döntést meghagyta nekem. Dylan ha tudná, hogy mibe tenyereltem, szerintem ezt a mondatot ki sem monda volna. Csak két gyilkosságot néztem végig, kaptam pluszt, az apám Háború, Mikhal egy zseniális őrült, aha, akkor biztos elhatárolódtam a fekete mágiától, persze. A pluszom az én titkom marad, meghagyom abban a hitében, hogy én tuti jó kisfiú vagyok és leszek. Ilyen háttérrel... röhögni tudnék.
    -Hozzáértő szemeknek biztos. Szuper. Biztosan látványos is.
    Vonom meg a vállam. Minek vitázok vele, de tényleg? Ő úgy is mindent jobban tud mindenkinél, mert ő a profi, a hatalmas warlock.
    Nem akarom tudni, ki az anyja vagy apja, én már annak is örülök ha tudom, az enyém ki, és találkoztam is vele.
    -Akkor is ezerszer jobban nézek ki nálad, legalább nem vagyok nyugdíjasnak tűnő pasas.
    Vigyorogni kezdek, mert hát na, szerintem tök öreg a külseje, és ez a véleményem nem fog megváltozni. Persze tuti van apakomplexusos csaj, de azért nem olyan sok, hacsak nem duzzad a bankkártya, és akkor is csak ideig-óráig.
    -Mert? Nem régóta, de ez nem titok. Még nincs sok hasonlítási alapom.
    Pár hónapja, ez az igazság, ezért látja a füleimet is... még, mert még nem tudom elrejteni, de majd belejövök. Másra nem tudok asszociálni egyelőre, csak amit az ezt megelőző életemben tapasztaltam, de most ez ekkora baj? Na ne már. Ő sem úgy született, hogy rögtön mindent tudott két hónap után.
    -Igen? Őket örömmel irtom.
    Azt hiszem meg is van, hogy ha már annyira követnem kéne Mikhalék vonalát, milyen áldozatokat keresek. Ezzel két legyet ütök egycsapásra.
    Végül is még örülnének is neki, nem? Na, ez már egy jó kiindulási pont, apám örülhet, nem okozok csalódást, tessék. Ennyit a fehér vonalról, amit eddig sem tartottam elképzelhetőnek a magam részére.
    A liftbe szállva alig várom, hogy felérjünk, és ha pofátlan vagyok, márpedig ez kitelik tőlem, simán tartom a kezemet borravalóért. Hazahoztam a kajáját, nem? Ennyi jár.
    Körül se nézek a lakásban, annyira nem érdekel, végre a saját salátámat szeretném megenni. Az asztalhoz ülök, ahová Dylan mutat és kiszedem a dobozomat,de az evéssel még várnom kell, mert valami lapot vág elém, meg a fene tudja mit pakolgat.
    -Minek?
    Nem azért kísértem el, hogy mindenféle szart fogdossak és szorongassak, de ha ez őt boldoggá teszi, legyen. Az viszont már egyáltalán nem tetszik, hogy belevág a sérómba. Nem tudom mit akar, de van egy olyan érzésem, hogy nem tűzálló a lakása, márpedig az, hogy felgyújtsak magam körül mindent, az a specialitásom.
    -Ez jó, és ezt most felhasználod, mi? örülök. Nem lett volna egyszerűbb kérni egy tincset?




    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Pént. Május 20 2016, 13:36

    *Nem nagyon izgat, mit pampog, sosem foglalkoztattak különösebben mások nyavajái. Én tudom, amit tudok... és azt is, hogy ezúttal szándékosan nem objektíven viszonyulok az eseményekhez, mert nincs rá szükségem. És mert megtehetem. Ha meg annyira zavarná a kis seggdugaszt, lelépne, de még mindig itt van, szóval... tényleg megtehetem. Akkor pedig probléma sehol. Nem állok le vele, megtehetném, de inkább lerázom magamról a dolgokat végre.
    - Nekem ugyan nem gond - vonok vállat, de tovább vizslatom. - Bane időtlen idők óta nem vállalt be tanítványt, szóval valami komolyat láthat benned, hogy most megtette - állapítom meg fennhangon elmélkedve. Érdekes. Márpedig akit Brooklyn Főboszorkánymestere ígéretesnek tart... arra feltehetően nem árt odafigyelni. Ez persze egyáltalán nem jelenti, hogy megenyhülnék a kölyök iránt, vagy kevésbé lekezelően bánnék vele - ez nem bunkóság a részemről, illetve az, de nem kitüntetetten neki szól, egyszerűen mindenkivel egy irritáló faszkalap vagyok. És tudom is magamról. Részben azért csinálom... - Általánosságban nem vagyok jobb nála - ingatom a fejem azonnal. Az, hogy egy egoista barom vagyok, nem jelenti, hogy ne tudnám a helyem. Tudok én objektív lenni, szoktam is - többször, mint amennyiszer nem. Nem véletlen, hogy nincs saját városom, vagy akár egy városrészem sem. Nincsenek meg hozzá az adottságaim. - A magam szakterületén a legjobb vagyok, és abban messze lekörözöm, de alapvetően erősebb nálam. - A szürkék bizonyos szempontból jobban jártak, mert egy kicsit belekóstolhatnak mindkét oldalba anélkül, hogy el kellene köteleződniük mellette. Én ha megfeszülnék, se lennék képes fehér mágiára, és a szürkét is csak korlátozottan űzhetem. Nem mintha hiányozna. A fehérek úgyis mind idióták! A mi oldalunkon van a banda normálisabb fele, naná. És az elviselhetetlenebbek is. Mint én. De ez a világ törvényszerűségei közé tartozik...
    - Nem? - szemöldököm is felszalad meglepetésemben. Ez viszont nem vall Bane-re. Még a végén kiderül, nem is óvhatná, mert a kölyök is sötét tehetségekkel rendelkezik! Azon behalnék a röhögéstől, az tuti. Első körben. Másodikban meg anyáznék nagyokat, mert kénytelen lennék sok mindent újraértékelni. Köztük az emlegetett főwarlockot. - Egyre érdekesebb - dünnyögök most csak ennyit, ahelyett, hogy kifejteném gondolataimat. Végtére azokhoz senkinek semmi köze rajtam kívül.
    Nyugdíjasnak kinéző pasas? Egek, ez a fikarc legalább annyira el van tévedve a saját kis világában, mint én az enyémben. Nem mondom, hogy nem szórakoztató, főleg hogy úgy tűnik, vég nélkül hagyja magát szivatni. - Hány évesen álltál meg az öregedésben? - firtatom, puszta kíváncsiságból. Egy dolog, hogy én jó ha tizenkettőnek tippelném... de sosem voltam túl jó a gyerekekkel. És sokat is változott a világ azóta, hogy utoljára abban a korban voltam. Akkoriban tizennégy évesen már bőven felnőttnek számíthatott egy ifjú, akár már felesége is volt. Uraságok esetében sokszor nem is az első. A mai korhatár - tizennyolc, pláne huszonegy éves a felnőttség! -, azon valamikor betegre röhögtük volna magunkat. Igaz, akkoriban az átlagéletkor is a mainál jóval alacsonyabban tendált.
    - Meglepődtem volna, ha mást mondasz - bólintok. A "nem régóta" is képlékeny fogalom, de azért sokatmondó.
    - Dicséretes buzgalom - megállom, hogy kiröhögjem, pedig megérdemelné. - Az emberek irtását persze tiltják, szóval azért csak óvatosan örömködj - teszem hozzá. Nem mondom, hogy ne csinálja, mert miért ne tenné? Ha nem kapják el, akkor nyugodtan, sőt. Akár még segíteni is hajlandó vagyok, persze nem szívjóságból, hanem szórakozásból. Ha meg elkapják, az az ő baja, és úgy járt. Magunkfajtából meg nem igazán lesz lehetősége perverz állatokat irtani, mert akinek az aberráltságát nem nyelte be a közösség, az már eltűnt, aki meg jön a jövőben hasonló, annak a legyalulásával valószínűleg meg fogják előzni az erre szakosodottak.
    Amikor a markát nyújtogatja, röhögök rajta megint. És a tenyerébe csapok egy kétdollárost. Miért ne? A pénz rohadtul nem központi kérdés az életemben, a szemtelenséget viszont tudom díjazni. Egy bizonyos pontig így, azután meg kiadós pofonokkal. Valahogy mindenkinek meg kell tanulnia, hol a helye, és sosem voltam az a típus, aki elnézően gügyög, ha valaki átlépi az általam ildomosnak tartott határokat.
    - Mert megkértelek, és olyat csak egyszer szoktam - felelem, nem tartozom semmiféle elszámolással a kölyöknek, és nem tartom annyira, hogy bioelektromosságról és hasonlókról magyarázgassak neki. Tegye meg, mert azt mondtam, és mert engem érdekel, számomra sokatmondó az, ami kirajzolódik az elszíneződő rézlapon, ha hajlandó rátenni a mancsát. - Meg fogom vizsgálni - világosítom fel. Hogy használható-e, az csak azután fog kiderülni, de ez megint olyasmi, amit nem kell az orrára kötnöm. - Ha kértem volna, megengeded? - húzódik féloldalas mosoly a képemre, gyanítom, hogy erre határozottan nemleges lesz a válasza, bár igazából tök mindegy. Tényleg nem erősségem az udvarias kéredzkedés, általában csak teszem, amihez kezdvem van. Mint most is előfordult. A tincset egy kis fonallal összekötöm, fene se akar szétszóródott hajszálakat mindenhol a lakásban, és elteszem, aztán leülök a kölyökkel szemben. Hagyom vagy öt percig nyugodtan enni, miközben csak szemlélődök. Az energiám, ami általában szinte vibrál körülöttem, szintén elcsitul kissé a magam közegében. Még ha a lakás nem is az én ízlésemet tükrözi, hanem a nőét, akkor is otthon vagyok benne. Amikor lejártnak érzem a nyugalomra szánt időt - sosem a türelmemről voltam híres! - ismét kéréssel (és egy újabb rézlappal) rukkolok elő.*- Rejtsd el a warlockjegyeidet!
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Vas. Május 22 2016, 20:51

    Dylan - Luke

    Komolyan nem tudom, mi baja van Magnussal, szerintem halál jó fej, én legalábbis kedvelem. Egy csomó mindent tanultam, igaz, még inkább elméleti szinten, de érthető, hogy van ami kell ahhoz, hogy tovább tudjak lépni.
    -Nem? Ezt nem tudtam, de ellenem nem volt kifogása.
    Ez most komoly? Nem tudom eldönteni, hogy Dylan utálja magnust vagy még jobban utálja Magnust, de az biztos, hogy nekem arról fogalmam sem volt, jó ideje nem tanított senkit. Amikor Dorothea elvitt hozzá nem dobott ki, hanem befogadott, szóval nem tudom, most ez olyan különlegesség lenne, vagy Magnus csupán ilyen segítőkész? Megvonom a vállam, igazság szerint ez érdekel a legkevésbé, fejlődni akarok, ennyi az egész.
    -Akkor meg miért akarod azt elhitetni? Ennek semmi értelme.
    Hát nem tudok eligazodni ezen a fickón, tényleg nem, előadja a nagymenőt, és közben nem is emelkedik ki a "mezőnyből". Ez kinek jó meg minek? Lehet, neki, de nem fogom firtatni, ha ettől boldog, hát legyen az.
    -És mi a szakterületed? Oké, vágom, hogy mindenki specializálódik valamire, de mégis mi az, amiben egyedülálló vagy?
    Mikhalnak is van egyedi képessége, azt láttam, sőt, de most már marhára érdekel, mit tud ez a férfi. Azt is sejtem, hogy ennek köze van ahhoz is, ki melyik csoport tagja és ez sem választás kérdése, de nincs meg mindegyiknek az erőssége?
    -Nem, egy szóval sem említette, hogy tiltott dolog lenne vagy ilyesmi, azt se mondta, ne próbáljam ki.
    Ismét egy vállvonás és egy szemöldökfelvonás az "egyre érdekesebb" megjegyzésre.
    Ha jól értem, akkor ezek szerint Magnusnak óvnia kellett volna, megtiltania, de mivel nem ez történt, ez egy másik warlocknak meglepetést okoz. A kérdés az, hogy ez azért van, mert sikeresen pusztítok alapból vagy más miatt? Jó kérdés.
    -He? Ja, én most, pár hónapja, miért? 14 vagyok.
    Én nem tudom, hogy ő hány éves, de most ezen miért kell megdöbbenni? Nem rég még tök normális életet éltem, már amennyire lehetett a jegyeimmel és a tüzemmel. Mit hitt? Hogy több száz éve szerencsétlenkedek így? Á, akkor már sokkal de sokkal erősebb lennék, és a füleimet sem láthatta volna.
    -Akkor meg?
    Totálisan kész van a fickó, hát most hülye legyek ha értem. Egyszer az érdekli, hány éves voltam, aztán meg marhára egyetért a nem régóta szövegemmel. A nem régóta az tök egyértelmű, hogy nem éveket jelöl, vagy nem?
    -Miért? az ilyen szemeteket miért nem lehet legálisan?
    Na tessék, már kezdtem örülni, hogy találtam egy célt magamnak, erre lehűtenek, hogy azt nem lehet. akkor mit lehet? Más öl, az nem baj? Másnak lehet csak az újaknak nem, vagy ez hogy? Csináld, csak ne bukj le? Érdekes egy világ, na.
    Ahogy felérünk és a kezemet nyújtom a szállításért járó díjnak, belevág két dollárt. Neki sem hoznék ki semmit legközelebb, de azért zsebre is vágom, ez nekem járt.
    -De szaaaar duma... megkértelek, azért ez túlzás, de tessék, jól összefogdostam, most jó? Mi jött ki rajta? Milyen jel? Oké, azt a vizsgálatot megvárom.
    Vak nem vagyok, én is látom, hogy ott megjelent valami, és akkor igenis tudni akarom, mi az. Elvégre az enyém, tehát akkor egyértelmű, hogy nem mozdulok sehová, míg nem látom, mi jön ki.
    -Hát nem, vagy én vágok egy darabot, hogy ne legyen olyan izé. Most csinálhatom meg ismét a séróm, tuti látszik, fogadjunk.
    Végre ehetek, hallelujah, és én ki használom az alkalmat, az sem zavar, hogy a fickó leül velem szemben. Éhes voltam már, így gyorsan belapátolom a salátát, nem szöszölök vele órákat. Az utolsó falatomat igyekszem lenyelni amikor valami olyasmi hangzik el, hogy az meg is áll a pofázmányomban, majd hatalmas nyelés után tűnik el.
    -A mit csináljak? Nem tudom elrejteni, egyelőre még nem megy.
    Ez az igazság. Örülök, hogy a tüzemet kezelem úgy ahogy már, de ez még fogós feladat, sajna nem tartok ott, hogy eltüntessem. A rézlapra pillantok, gondolom ezt is fogdosnom kell, hát jó, de akkor sincs ötletem arra, hogyan rejtsek el valamit ami 14 éve ott van velem.





    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Vas. Május 29 2016, 17:34

    *Ami Lucius szerint halál jó fejség, az szerintem elviselhetetlen. Ráadásul irtanivaló is. Nem mintha én amúgy morális magaslatokon állnék - haha, jó vicc egy sorozatgyilkosról -, de megvannak a magam erkölcsi határai, és a nyamvadt buzik abba nem férnek bele. Ki kéne irtani az összeset, rögtön faszább hely lenne a világ.
    - Ez pedig még érdekesebbé tesz téged - bólintok eltűnődve. - Vagy nagyon ász vagy, vagy pedig nagyon utál téged, hogy ilyen célkeresztet festett rád - vonok vállat, szerintem ez a kettő a legreálisabb opció. Márpedig nem ártana kideríteni, mert előbbi esetben szimplán rajta kell tartanom a szemem a kölykön, utóbbi esetben viszont akár szimpatikussá is válhat a kölyök. Az ellenségem ellensége végtére is a barátom, vagy valami ilyesmi.
    Egyébként meg tök reálisan látom magam, már amennyire ez objektíve lehetséges, és bár nagy az arcom, de nem elég nagy ahhoz, hogy a kölyke előtt kihívjak nyíltan egy főboszorkánymestert. Kell a ragyának akkora balhé! - Nem hitetek én el semmit - legyintek az értetlenkedésén. Ha nem lenne ilyen fiatal, nem lennék vele ilyen türelmes, de így még összekaparok valamennyit a szinte nemlétező tartalékaimból, hadd örüljön. Különben meg nem azt mondtam, hogy "nem emelkedek ki a mezőnyből", a képességeim a magam területén messze kimagaslóak, és kelően kreatívan tudom alkalmazni őket, de ha az általános erőt tekintjük, abban mindig a szürkék fognak vezeni, s Bane közülük is az egyik legerősebb. Ilyen egyszerű. - Normális esetben ezt érezned kellene körülöttem - feddem meg, végtére nem szoktam véka alá rejteni miféleségem. Az efféle energialenyomatok meg elég szépen felismerhetőek. - De ha nem, hát nem. Nekromanta vagyok, és abban a legjobb, akit pillanatnyilag ezen a földrészen találhatsz. - Messzebbre nem megyek az állítással, mert a fene tudja, mindenféle dzsungelekben, szigeteken meg efféle belterjes lepratelepeken miféle warlockok élnek, nem végeztem globális közvélemény-kutatást. Ajánlom neki, hogy tudja mit jelent a szó, mert nem fogok mélyenszántó kiselőadást tartani, az tuti. Valami zanzásított összefoglaló a maximum, és akkor nagyon megembereltem magam.
    - Atyám - szalad ki a számon, eszemben sincs titkolni elborzadásomat. Egy tejfelesszájú, tizennégy éves kamasz kölyök, amint kibontakoztatja a képességeit?! Mint valami szar vicc, komolyan. - Mondanám, hogy tuti viccelsz, de sajna nem. Hát ez szívás - állapítom meg, ahhoz képest, hogy mennyire rossz hír ez (a mai gyerekek alapból éretlen kis seggdugaszok, ez a példány meg nagyon is illik közéjük, csak még kapott egy kis felturbózást is a kamaszos hisztijeihez, ami kész katasztrófa), elég hamar túllépek rajta. Bane egy mazochista hülye, ha bevállalta. Ahelyett, hogy elküldte volna egy világ körüli túrára, boldoguljon, ahogy tud. Az az igazi edzés és életre nevelődés, nem a pátyolgatása! Persze tény, hogy New York hemzseg az alvilágiaktól, így jó pár seggberúgást itt is begyűjthet, ha nem vigyáz. Szerencséje, hogy jó napomon talált be engem, különben én lettem volna az első, aki megejti ama bizonyos hátsón billentést. Mondjuk, még nem váltak el útjaink, szóval az esély nem úszott elé végleg.
    - Az én mércémmel az egész életed belefér a nem régóta kategóriába, ez elég szubjektív mértékegység - vonok vállat, nem értem minek értetlenkedik, de legyen neki öröme, felelek. - Mert az árnyvadászok nem nézik, milyen mocskot takarítanál el a föld színéről, ha ember, akkor meg akarnák védeni, vagy ha az nem megy, akkr megbosszulni. Velük kapcsolatban elmebeteg szeretetszolgálatosok, velünk kapcsolatban meg bármikor bizonyíték nélkül is kinyírnak, a kettős mércénél az ő törvényeiket találod illusztrációnak a lexikonban - vonogatom a vállam, engem annyira nem izgatnak... pedig kellene, mert én sem a patyolatfehér szabályaik szerint járok el sokszor, de sosem buktam le, szóval no para. Majd kitapasztalja magának is a kölyök, mit engedhet meg és mit nem, illetve mivel bukik le és mivel nem, de ezt rajta kívül a világon senki nem teheti meg. Én se bíztatom törvényszegésre, mit se tudok róla, simán rohanhatna akár a találkozásunk után feljelenteni is, ha megtenném. Olyat meg nem játszunk.
    Ha nem tetszik neki a stílusom, az az ő baja, én tényleg megkértem, olyan kedvesen, amilyenre csak képes vagyok egy hozzá hasonló idegennel kapcsolatban. A többi meg mindegy. Felmutatom neki a lemezt. - A színek - magyarázok csupán ennyit, és hagyom, hogy alaposabban megnézze. A tenyere lenyomatán változatlan maradt a fém, rezes árnyalata töretlen, azon kívül azonban színek szaladnak egészen a lemez szegélyéig, akár olajos vízfelszínen megtörő fény. - Kicsit megbízhatobb, mint aurákat bambulni naphosszat. A mágikus lenyomatod, gyakorlatilag. A benned lévő potenciál, amit sosem fogsz teljesen kihasználni, de jelen pillanatban úgy az egy százalékot érheted el, legalábbis a tudatos felszínen. - Hogy hogyan kell értelmezni, az már más kérdés, gyakorlat teszi a mestert, mint mindenben. Nekem se tisztem, se kötelességem bármiféle felvilágosítást adni neki. Hogy mégis megteszem valamennyire... hát jófej vagyok, ez letagadhatatlan. Kivéve, amikor nem, és az az esetek kilencven százaléka durván.
    - Na, ezért nem kérdeztelek - bólintok szinte elégedetten, amikor elismeri, hogy puszira nem adott volna nekem semmit. Erről van szó. Ha meg ő vágja le, az nem ugyanaz, mint ha az ember maga szerzi meg. Nüansznyi ugyan a különbség, de van olyan, amiben számíthat.
    - Dehogynem megy, legalábbis kellene. Ez a legalapvetőbb dolog. érzed magad körül a környezeted energiáit, nem? A mágia mindent behálózó szövevényét. Ott vannak a szálai rajtad, benned és körülötted is, ha becsukod a szemed, akár láthatod is. Semmi más dolgod nincs, mint azokat a szálakat, amelyek az elrejteni szánt területet érintik, megváltoztasd. Fűzd vissza önmagába, vagy tépd ki onnan, esetleg csak csomózd össze, hogy megakaszd benne az áramlást, amelyik módszer neked a legegyszerűbb - magyarázom, s várok, hogy megtegye. Úgy állítom be, mintha könnyű lenne, persze a valóságban nem az, főleg fiatalon és kezdeti próbálkozásokra nem az. Lefogadom, hogy Magnus nem ezt és nem így magyarázta neki - a módszereink közötti különbség finoman szólva is nyilvánvaló -, épp ezért teszem meg. Nekem is, miként az árnyvilágban mindenkinek, érdeke hogy a rejtőzést mindenki megtanulja, ne buktasson le minket óvatlanságból. S ki tudja? Lehet, hogy az én módszerem és magyarázatom közelebb áll hozzá, mint másé, az ilyesmi lutri, nem lehet előre kiszámítani. A mintalapon láttam bíztató jeleket, majd kiderül, mennyit számít.*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Szer. Jún. 01 2016, 18:00

    Dylan - Luke

    Még mindig nem vágom mi abban a pláne, hogy Magnus nem dobott ki, de Dylan biztos tudja, ha ennyire elcsodálkozott rajta, de különösebben nem hatódok meg rajta, elvégre fogalmam sincs, hogy Magnus mit csinált előtte.
    -Igen? Kérdezd meg tőle, nem tudom, de eddig nem adta jelét annak, hogy annyira utálna.
    Megvonom a vállam de azért én is elgondolkodom. Ász lennék? Áááá, nem hiszem, vagy nem tudok róla, és ezt persze senki nem fogja közölni velem. A második opciót meg nem tudom elképzelni, persze lehet, tévedek, és tényleg én vagyok a csali.
    Igaz, már tudom, ki az apám, de az akkora szó? Mikhal is tök türelmes lett velem, de ő már akkor is az volt, amikor láttam gyilkolni. A fene se érti ezt.
    -Mégis úgy viselkedsz.
    Állapítom meg csak úgy, és azt se értem, miért kellene nekem tudnom, hogy ő miben utazik? Mit kéne éreznem? De tényleg, mégis mit? Mire figyeljek, hogy levágjam, ő micsoda, kicsoda?
    -Aha, lehet, itt még nem tartok. Már annak is örülök, hogy tudom, ki warlock és ki nem. Ja, jó. Biztos? Oké. Azt tudom, hogy a legerősebb nekromanták Európában vannak, ráadásul igencsak túl van némelyik az 1000 éven is. Akkor az energiáid alapján más nekromantát is be tudok azonosítani? A tiéd úgy... más, azt érzem, csak eddig nem tudtam hová tenni, mert sosem láttam nekromantát.
    Magnusban azt kedvelem, hogy félinformációkat mond, a többit szedjem össze magam, hogy tapasztaljak. Ez is ilyen. Mondott pár szót, de nem jellemezte, hogy magam tudjam elraktározni, mit is érzek, mert szerinte az mindenkinél különböző. Ha Dylan nekromanta és nem teljesen egyedi az energiája, hanem vannak árulkodó jelei is, akkor tuti legközelebb már felismerem a másikat is. Remélem.
    -Most ez gáz? Nem tehetek róla, hogy nem születtem előbb.
    Most legyek már én a hibás mert apám nem kettyintett össze előbb. Szívás vagy sem, hát nekem most kell boldogulnom, ez van.
    Ahogy Dylan arcát nézem, kivételesen tényleg sajnál, de szerintem inkább saját magát és a warlockokat. Elhiheti, hogy nem kértem ezt az egészet, de ha már így alakult, akkor ebből kell kihoznom a lehető legjobbat.
    -Oké. Jaaa, azt olvastam, de ez akkora marhaság. Miért kell védeni a szennyet?
    Azt már sejtem, hogy a férfi nem 100 éves, hanem jóval felette jár, és amikor ecsetelni kezdi az árnyvadászokat... eddig bulinak tartottam őket, de így? Szerintem nincs mit védeni senkin, akár ember akár nem, ha speciel egy pedofil barom.
    Aztán sokkal jobban érdekel, hogy mi van azon a réz lapon amit az előbb fogdosnom kellett, mert Dylan is érdeklődve figyelte, hát nehogy kimaradjak már belőle.
    -Aha. És eszerint van bennem potenciál, csak marha sokat kell még tanulnom és gyakorolnom. Szuper.
    Mennyivel érdekesebb így, mint aurát keresgélni, ez sokkal hamarabb megmutat mindent. Tetszik. Most már tényleg érdekel, mire vihetem majd, de persze egy csomó minden rajtam múlik, nem vitás.
    -Akkor is, most tök csálé lett.
    Morgok, mert a hajamba belevágott, és szinte látom magam előtt, hogy pont ott, ahol nem kellett volna. Zselézhetem ezerrel. Tüntessem el a füleimet... olyan egyszerűen hangzik, de marha nehéz, mert hiába képzeltem el, hogy nincsenek ott, hát nagyon nem akartak úgy tenni, ahogyan azt elgondoltam. Az amit a férfi mond, az egészen másként hangzik.
    -Tényleg? Igen, érzem. Szóval akkor annyi, hogy azokat a szálakat, amik onnan lógnak ki, zárjam el, fojtsam el, hogy oda ne jusson? Akkor tuti eltűnik?
    Érdekesen hangzik és olyan logikusan, persze azonnal ki kell próbálnom, hogy ezzel előrébb jutok-e mint a másik módszerrel.
    Azt nem tudom mennyi idő telik el, azaz mennyit szerencsétlenkedek, és azt sem, hogy végül is mennyire sikerül az egész, mert megfogni azt nem merem, de mintha küszködések árán de sikerült volna. Dylant nézem, ő mondja meg, én halálra csomóztam az egészet, szerintem egy kész, elvághatatlan csomót alkottam, de akkor sem nyúlok oda. Amit viszont érzek, hogy a farkincám az már nincs, azt tutira érzem.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Csüt. Jún. 02 2016, 17:07

    *Muszáj elröhögnöm magam. Nem tudom, a kölyök naiv, vagy én vagyok paranoiás, de igazából mindegy, legalábbis a végeredmény szempontjából. Ha bízik Bane-ben, lelke rajta. Csak meg ne szívja vele.
    - Adok egy tanácsot, kölyök, soha ne bízz a saját fajtádban, ha szeretnéd végigélni azt a szép hosszú életet, ami megadatott! - vélekedem. Mocsok egy banda tudunk lenni, én már csak tudom, végtére magam is ezt a fajtát képviselem közöttünk. Nem azért mert sötét irányzathoz tartozom, ugyan. A hófehérkéink között is vannak szemétládák ugyanúgy, ahogy szent őrültek. Az, hogy a mágiánknak mihez van affinitása, nem jár egyben morális irányvonallal is. Bár azért a többség alkalmazkodik legalább a sztereotípiák egy részéhez... végtére az ember és egyéb a kisebb ellenállás felé halad folyvást. Ez a megszólalásom persze nem azt jelenti, hogy Lucius ne használja ki Bane-t és azt a tényt, hogy az hajlandó tanítani őt, épp ellenkezőleg. Ha neki lennék, kifacsarnám a főboszorkánymesterből mindazt, amit át akar (vagy át tud) adni, aztán eltűnnék a picsába. Azt persze nem tudom, kinek a fattya a kölyök, de annyira nem érdekel, ha hallanám, se hidalnék le.
    - Ha nem tetszik a viselkedésem, el is lehet menni - intek az utca felé hanyag-mogorván. Történetesen úgy viselkedem, ahogy akarok, és még a nálam erősebbek társaságában se sűrűn veszek vissza az arcomból, csak annyit, amennyit feltétlenül muszáj. Élni szeretek, az egómból lejjebb adni kevésbé, de ha muszáj az előbbihez, képes vagyok megtenni utóbbit. Mert az a prioritás és kész. Egy fenekén tojáshéjjal rohangáló warlock-palánta kedvéért viszont még akkor se vennék vissza magamból, ha az atyaúristen glóriája lebegne a feje felett.
    - Akkor figyelj jobban - szusszantok bosszúsan. Persze egy gyerektől mit is várjak? Szeles, szertelen, mint az összes. Nem csoda, hogy rühellem őket. Igazából annak is örültem, amikor jó okot kaptam rá, hogy a magamétól megszabaduljak. Nem öntöttek el irányába az atyai érzések az istennek sem, nyűg maradt mind az öt éven keresztül. - Jah, elvileg be tudsz - hagyom rá. Végtére igen, megvan a magunk jellegzetessége. - Minden fajta mágiának megvan a maga zamata. Gőzöm sincs, te éppen melyik érzékszerveddel fogod fel - ízleled, szagolod, tapintod, hallod, látod, hatodik-hetedik érzékkel sejted, vagy ezek bármiféle kombinációja -, de az egyedi energialenyomatokban megvan a rendszer. Minél többet ismersz meg, annál inkább el tudod különíteni, mi a személyes és mi az általános bennük. Például a hidegség vagy épp a hullaszag minden nekromanta körül ott van, aki rendesen praktizál - magyarázom kelletlenül. A régi időkben a tanítás amolyan közösségi feladat volt, ha valamelyikünk ifjoncra akadt, az foglalkozott vele egy darabig, én is efféle átutazóktól szereztem az első tippeket annak idején. Mondjuk, ők nálam jóval kevésbé voltak türelmesek, de akkoriban más idők jártak. Fogadok, ha csak egyeetlen körmöst adnék a fiúnak egy jóféle nádpálcával, már totálisan kiakadna. Amit mondok, az meg engem nem zavar, még akkor sem, ha más warlockok (s különösen a fehérek) kényes érzékeit sokszor csípik a nekromanták. Nem motoszkálhatsz éjhosszat sírokban anélkül, hogy az nyomot hagyna rajtad, és én szeretem a nyomait. Otthonos, megnyugtató. Mondjon bárki egy kellemesebb helyet az éjféli szellőborzolta, bagolyhuhogásos, enyhén zombifertőzött temetónél! Nem is léteik olyan. Az óvilágbeli kollégákra pláne nem tervezek semmit mondani, valóban van ott néhány erős alak, meg olyanok is, akiknek csak a hírük nagy. Én tudom, hol helyezzem el magam a palettán, s az a lényeg. - Ez alapján szerintem meg tudod tippelni, hogy az idézők vagy a gyógyítók körül mit fogsz érezni? - Két egyszerű banda, még csak nehezet sem kérdezek. A fenébe, talán tényleg kezdek elpuhulni Nora mellett...
    - Jah, az első egy-két évtized általában elég gázos. Persze, manapság sokkal könnyebb. Ha túléled ezt az időszakot, utána már viszonylag élheted világod - kalandozik el a tekintetem az utca végébe, ahogy visszaemlékezem erre. Persze, neki teljesen más lesz, főleg ha Bane kipécézte magának valamilyen okból. Nem hinném, hogy eleve tanítványt keresett volna, ilyesmiről szó sem esett eredetileg az alvilágban, pedig ha egy főwarlock ilyesmit forgat a fejében, az aligha maradhatott volna titokban. Mondjuk, a csillámporos buliherceg akár félrészegen is összeszedhette a kölyköt egy átmulatott éjszaka, nála sosem lehet tudni. Vannak hirtelen döntései.
    - Ugyanazért, amiért minden egyes démont is válogatás nélkül kinyírnak. Mert elmebeteg megszállottak. Amúgy kérdezd Bane-t, ő van úgy oda értük. Vagy azt a vadász köcsögöt, akit tart... - Hm, hát igen, remek véleménnyel vagyok róluk. Az süt. Persze ez az utálat is régre megy vissza bennem, hiszen a legtöbb fajtával kapcsolatban képes vagyok nagyjából normálisan megnyilvánulni, de a nephilimek... hát az a szennyes söpredék a szememben, és egyet se láttam, amelyik ne szolgált volna rá a véleményemre, vagy kiemelkedett volna közülük valamiért. Mondjuk szerencsére nem is kellett sokukkal és sokszor találkoznom, jó ideje sikeresen elkerüljük egymás köreit.
    - Jah, van. És egyértelműen nem lesz belőled profi gyógyító sose - vigyorodom el kicsit a végén. Bane érdeklődését még mindig nem magyarázza meg az eredmény, de sebaj. Attól még van benne tehetség bőven, s nem is csak egyféle, mint az esetemben. Én kizárólag a nekromanciában vagyok jó, még a fekete mágia többi ága is kihívást jelent, de épp ezért vagyok ezen a szakterületen belül olyan jó. Soha semmi más nem vonta el a figyelmem, ráadásul származásom minden ereje és hatalma ebbe az egy dologba sűrűsödött. És ezt imádom. Kicsit kreatívnak kell lenni a többivel, de cserébe... soha nem kell átlagosnak éreznem magam, mindig is kimagasló leszek. Legalább ebben az egyben.
    Erre a szintű ostoba hiúságra meg nem tudok mit mondani. Beteges, az tuti. Ezen túl viszont leszarom. - Mit nyávogsz, mint egy szűzlányka? Ha annyira zavar, visszanöveszted - vesztem el a türelmem egy pillanat alatt, mint mindig, ha (szerintem) idiótasággal kerülök szembe. Ha nem Magnus kölyke lenne, hanem az enyém, valószínűleg ilyen szintű fókuszvesztésre jó néhány kiadós nyaklevest is kiosztanék, de nem nekem kell vele bajlódnom hosszú távon, hála mindennek. Attl még pár alapvető dolgot azért nem árt, ha elsajátít, szóval egy kis gyorstalpalóról lehet szó, de csak addig, amíg képes kellően koncentrálni az eredményhez. Utána meg majd kidobom.
    - Nem tűnik el, fizikailag még mindig ott lesz, csak az érszékszervek számára felfoghatatlanul. Tudod, kell valami inger, hogy az agy regisztrálja a jelenlétüket. Ennek az ingernek az eljutását akadályozod meg ezzel a módszerrel, nem pedig magát a testedet próbálod megváltoztatni - magyarázom, magamhoz képest majdhogynem kedvesen és türelmesen. Végtére nem üvöltöm le kapásból a fejét a hülye kérdésekért... Közben meg felállok, kikapok egy mirelit pizzát a fagyóból, és betolom a sütőbe, beállítom az időzítőt és visszaülök a kölyök elé. Nem vagyok nyuszi, hogy leveleken éljek, és vendég előtt nem fogok nekiállni komolyabb sütögetésnek (pedig nincs is jobb, mint a kemencében órákon át piruló, előtte napkig pácolt szopós malac omlós húsa!), szóval marad a gyorskaja. Amíg várakozom, addig meg figyelem, mit szerencsétlenkedik a gyerek. Tizennégy éves, te jóságos ég... persze, abban a korban, amikorról én származom, ennyi idősen már országot és hadsereget lehetett vezetni, vagy épp egy uradalmat, de warlockok azért ritkán kapják meg az erejüket ilyen hamar. Általában meg kell érni valamiféle felnőttkort, mielőtt a mágia dolgozni kezd. A kérdés, mint mindig, az, hogy a vendégemnél egyedi eset e korai nyitás, vagy egyfajta tendencia kezdete? Nem ártana odafigyelnünk majd az újoncainkra. A napokban el kell látogatnom a Labirintusba és felhívnom a figyelmüket erre az apróságra, ha maguktól nem jutott volna eszükbe. Persze ott se hülyék vannak, de a sok tekercs és mágikus amulett között néha egészen elfelejtkeznek róla, hogy közben azért odakint zajlik az élet. Ilyféle eszmefuttatásokkal szórakoztatom magam, csupán fél szemem tartom a kölykön. Ha azt látnám, lankad a figyelme vagy elkalandoznak a gondolatai, belebökök vagy visszaterelem a feladatra. Dolgozzon csak, és tanulja meg fókuszálni a figyelmét, hiszen egy órákig tartó idéző rituálé alatt sem lesz majd lehetősége multitaskingolni! Egyébként egész jól megy neki, de hamarabb nyelném le a villámat, mint hogy agyba-főbe dicsérgessek valakit. Azért a kérdő tekintetére nyilván mondanom kell valamit. Pupillám néhány másodpercre függőleges hüllőtekintetté alakul (vagy csak úgy tűnik), ahogy tűnődve végigsvenkel rajta a tekintetem, majd biccentek. - Halandók nem látnák meg. Az én esetem persze más, és szerintem a tükörben te is látnád, de kezdetnek már ez is hatalmas előrelépés. Látom, csomóztál. Most... - Egyetlen határozott mentális mozdulattal átvágom a csomót, mire az energiaszálak, amikkel annyit dolgozott, szanaszét bomlanak. Szinte azonnal és egy intéssel újra összefűzöm, éppé teszem őket. - ...próbáld meg másik módszerrel. Tépd el a szálakat és hurkold vissza őket a kiindulási pontra, úgy még stabilabb lesz az eredmény. Amelyik szálvég helyre akarna állni a hurkoddal, azt olvaszd egy másikhoz, amelyikkel nem dolgozol, hogy ne legyen rá képes - utasítom, aztán kiveszem a pizzát a sütőből és jóízűen falatozni kezdek. Mielőtt kihűlne. Meg mielőtt bárkinek feltűnne, hogy még az efféle hétköznapi alkalmazások is képesek kimeríteni, ha nem nekromanciáról van szó... Nem véletlen, hogy ritkán élek a mágikus rejtőzéssel. Pláne helyreállítással. A pizza betolása éppen elég lesz ahhoz, hogy visszanyerjem az erőm, a kölyöknek meg épp elég lesz az új feladatra koncentrálnia, vagyis aligha veszi észre, hogy ha nem szorítanám annyira az evőeszközt, remegne a kezem. Utálok a természetem ellen való mágiával élni!*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Vas. Jún. 05 2016, 20:24

    Dylan - Luke

    Meghökkent Dylan kijelentése, mert oké, hogy vannak köztük rossz arcok, de annyira nem gondolnám például Magnusról, hogy át akarna verni, vagy meg akarna szívatni.
    -Ne már. Itt mindenki ilyen? Na ezt nem hittem volna.
    Bólintok, ha ő mondja, akkor lehet benne valami, de még mindig nem értem, hogy Magnusnak mi haszna lenne abból, ha tényleg meg akarna szívatni. Vagy ez így működik és mindenki kihasznál mindenkit amíg szüksége van rá? Ez most új dolog nekem is, nem gondoltam ilyesmire sosem, örültem annak, hogy megtanulom kezelni a képességeimet és nem is akkor agáz, hogy ilyesmiket alkottam, csak nem a halandók közé tartozom. Azért kicsit letaglóz.
    -Megfordult a fejemben ott a salátabárnál, és ne, ne kérdezd, miért nem tettem meg.
    Elröhögöm magam, normális esetben faképnél hagytam volna valóban, ám volt benne valami, ami érdekelt.Vagyis most itt vagyok, szóval nincs miről beszélni szerintem.
    -Jó, akkor majd figyelek.
    Sajnálom, hogy nem egy nap alatt tanulok meg mindent, hanem idő kell hozzá. Nekem az is nagy szó volt, hogy a mieinket felismerem, kiszúrom, de ott még nem tartok, hogy mindenféle ágazatot megkülönböztessek.
    -Ahaaaa... köszi. Körülötted olyan hidegség van, azt érzem, hullaszag az nincs.
    Mikhalon kezdek gondolkodni, nála fura szag is akad, de ezt eddig betudtam a bábjainak akikkel együtt él. Vagy mit csinál.
    Vajon ezt ők hogy tanulták meg? Mármint ezt az egészet, hogy kapásból tudják, ki micsoda, vagy mi a szakterülete? Ugyanígy?
    Senki nem mesél erről, így meg aztán infót sem tudok szerezni, de tuti nem véletlen. Mindenki maga boldogult, mindenki maga fejtett meg mindent? De ez kizárt, vagy nem?
    -Öööö... a gyógyítók olyan furák. Láttam néhányat, körülöttük túl sok a melegség, a jó meg a szeretet vagy mi. Zavaróan sok. Idéző... nem tudom, de gondolom náluk is ott van a hidegség meg valami furcsa energia, amit nem is lehet megmagyarázni, mintha egészen más szinten lennének. Vagy nem? Egyet sem láttam még.
    Jó kérdés volt, akivel nem találkoztam, azt nem tudom megmondani, csak tippelek. Annyira jó lenne, ha ilyen esetben mindig láthatnék egy-egy képviselőt, úgy sokkal könnyebb lenne minden.
    -Kösz, akkor várhatok 20 évet. Majd utána nyilatkozok, valóban könnyebb-e.
    A cél a túlélés, értem én, és naná, hogy később egyszerűbb, hiszen akkor már van valami tapasztalat és tudás mögötte. Az, ami most még egyáltalán nincs.
    Végül is Dorothea vitt Magnushoz, szóval egyelőre én annak is örülhetek, segítségem van, és nem gyújtok fel mindent csak úgy továbbra is.
    -Elmebetegek? Szuper. Oké, megkérdezem tőlük.
    Kezdem érteni, hogy Dylan legnagyobb problémája Magnussal, hogy egy férfi a párja, Alec. Jó, elsőre engem is meglepett, mikor a fő warlock bejelentette, hogy sokszor van nála Alexander, de hát na, az ő élete nem az enyém. Alec meg elég normálisnak tűnt, bár túl sokat nem beszélgettünk.
    -Igen? Ja, hát arra magamtól is rájöttem. Még nem tudom, merre kell indulnom, mi az erősségem, de az tuti, hogy pusztítani azt tudok.
    Az meg, hogy mi érdekel, az a másik fele. Az a kígyós trükk amit Mikhal csinált, az tetszik például. Az a bábos cucca bizarr, de érdekes, viszont nem tudom, hogy nekem ahhoz mennyi tehetségem van? Egyelőre minden bonyolult.
    -Vissza is fogom.
    Morgom már csak magamnak, mert nem, nem bocsátom meg, hogy levágott a sérómból.
    -Ahaaaa. Szóval akkor annyi az egész, hogy mások számára legyen láthatatlan? Ezt eddig miért nem tudta így mondani senki? Azt hittem, hogy konkrétan kell eltüntetnem magamról. De jóóóóó.
    Kiakadok, mert a kutya sem említette, hogy én barom ne azt akarjam, ne legyen ott, hanem azt, hogy ne lássák. Azért ez egészen más. Hát persze hogy nem jutottam egyről a kettőre, meg nem értettem, nekem miért is nem jön össze. Hát ezért.
    Miért nem lehet érthetően fogalmazni? Miért kell kétértelmű megjegyzésekkel tévútra terelni és hagyni, hogy szerencsétlenkedjek és szenvedjek? Ezt nem hiszem el. Jó, oké, ez valakinek tök egyértelmű lehet már ott több száz évesen, de egy kezdőnek nem.
    Nekilátok a feladatnak, ahogy Dylan magyarázta, az energiaszálakat válogatom szét és azokat kezdem el csomózgatni, amik az adott területekhez tartoznak. Nem tudom, mennyire megy könnyedén, én tényleg mindent megteszek az ügy érdekében, akkor is, ha éppen megbök, végül tőle várom a választ.
    -Tényleg? Ez az első alkalom, hogy sikerül valami.
    Már ennek is örülök, és érzem, hogy ez igenis fárasztó tevékenység, mert úgy leszívott, hogy öröm nézni. Persze örömködni nincs időm, mert a férfi ezek után szépen haza is vágja a művemet, és új feladatot ad.
    -Mi? Most tépdessem el és újra? Okéééé.
    Mivel az előző is sikerült, tudom, hogy ez nem lehetetlen, tehát nekilátok, hogy megoldjam ezt is.
    Amit azonnal észreveszek, hogy a tépdesés könnyű, hiszen az rombol, de újrahurkolni... na az már nem olyan egyszerű eset. Sokkal nehezebben megy most szétválogatni a szálaimat, meg "lefoglalni" azokat amik nem kellenek éppen, mint az elmondva hangzott. Az elején ami sikerül, az a végén kínlódás, és kezdhetem előröl.
    Azt is érzem, hogy ez sokkal kimerítőbb és tovább tart, mint az előző, és elszerencsétlenkedek vele egy ideig, mire úgy vélem, végeztem a feladattal. Mivel nem Dylannal voltam elfoglalva, az sem tűnt fel, hogy remeg a keze, szemben az enyémmel, mert az remeg.
    -Azt hiszem, kész.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Vas. Jún. 05 2016, 23:33

    *Az az igazság, hogy rohadtul nem izgat, mit gondolt vagy nem gondolt a kölyök, így a döbbent képén is csak mérsékelten mulatok. Hát ez nem a szeretetszolgálat, és igen, lesznek rossz tapasztalatai bőven. Kezdetnek velem, mert sokakkal ellentétben én legalább hótt őszintén hagynám faképnél, amint olyan jönne rám, és nem rejtem egy pillanatig sem véka alá, hogy egy feláldozható kiskölyköt látok benne. És jobb, ha ehhez már most hozzászokik, akkor nem éri olyan meglepetésként, amikor mások is kimutatják a foguk fehérjét.
    - Elárulom a kulisszatitkot: senkit nem fog érdekelni, még nagyon sokáig, hogy te mit hittél - vonok vállat hanyagul. És nem, nem kérdezem. Ugyanezen megfontolásból. Ha nem tette, magára vessen, mifelénk a tetteknek következményei vannak, jók és rosszak egyaránt. Nyert magának egy bunló seggfejet, aki bármikor kedvtelve lealázza, de ugyanakkor olyasvalakit is, aki mellesleg megtanítja erre-arra, ha hajlandó odafigyelni rá. Ez utóbbi már csak rajta múlik.
    - Figyelj is! Az az egyik legértelmesebb, amit tehetsz. Ha nem akarsz kinyírni valakit és a hullájából kiszívni a tudást, legalábbis - kacsintok rá, veheti ötletadásnak is, ha akarja. Bár amilyen kis béna még, aligha élné túl, ha tényleg letámadna egy rendes, felnőtt boszorkánymestert. Na meg a közösség se csipázza túlzottan, amikor ilyet csinálunk egymással. De az opció mindig megvan... szóval vétek lenne figyelmen kívül hagyni pusztán azért, mert egy hangyafasznyit problémás a kivitelezése. Azért lehet úgy is csinálni, hogy ne jöjjenek rá... khm, mindig lehet. Én már csak tudom.
    - Akkor te nem az orroddal fogsz tarolni. Fura, a kutyás vonásaidhoz képest. - Igen, ez a vigyorom az a bizonyos extrán lekezelő fajta, amitől még a béketűrőbb egyéneknek is ki szokott nyílni a bicska a zsebében, és engem ez (is) mérhetetlenül szórakoztat. Igazából a hőmérsékleti bizbaszokra szinte mindenki érzékeny, szóval azzal cseppet sem lep meg, hogy azt kiszúrta. Akkor hidaltam volna le inkább, ha még ahhoz is kakukknak bizonyul. A szaglás és a látás szokott lenni a második befutó. Persze tényleg mindenre van példa - a Labirintusban az egyik kutató például különféle hangszerekként hallja a kollégákat - és, mivel elég szenzitív a figura, még az embereket is, csak őket halkabban. Nem csodálom, hogy remeteségbe vonult, elbaszott egy élete lehetett idekint a nonstop csinnadrattával a fejében.
    Azért nem bírok megállni egy horkantást, amikor "szeretetet" emleget a gyógyítókkal kapcsolatban. - Jajj, ne dőlj már be azonnal a propagandának! Attól még, hogy az életet pártolják, nyugodtan rühellhetnek azok is bárkit. Csak azért, mert képesek gyógyítani, még rohadtul nem lesznek jók - dohogok, rühellem ezt a fajta demagógiát, ami őket piedesztálra emeli, minket meg mondjuk pokolravaló szörnyetegekként ábrázol, csak mert hullákat buzerálunk. Na és akkor mi van? Ítélkező seggfejek. - Gondolom, nem láttál még úgynevezett fehér mágiával gyilkolást, mi? Képzeld el, mi történik egy halandóval, ha túl sok életenergiával pakolják tele... én mondom, napokig kell utána takartani a cafatokat - húzom a szám, takarítani sem szeretek. Még jó, hogy a pénz ezt megoldja, ha már a rabszolgatartó idők elmúltak. Persze ez is egyfajta rabszolgaság, csak alkalmazkodott a korok múlásához. A rabszolgákat hajdan etetni, ruházni, oktatni, temetni - egyszóval: megtisztelni - kellett, ma már ezt meg lehet spórolni, gondoskodjon csak minderről a halandó magának, a főnöke csak a munkaerejét veszi meg, adott időkeretek között. Kényelmes megoldás, annyi tuti. - Ami meg az idézőket illeti, ha elég gyakorlott leszel, és ők nem rejtőznek túl intenzíven, még azt is megmondod majd róluk, hogy milyen rituálét hajtottak végre utoljára. Persze ahhoz is kell a tárgyi tudás. Például ha kiszagolod, milyen gyógynövénykeverék rakódott rájuk, akkor összepasszinthatod az adott idézéssel. Vagy esetedben a rájuk rakódott mágiafoszlányok kielemzésével. Minden tevékenység nyomot hagy, és nem elég egy zuhany hozzá, hogy lemosd magadról a szemetet. - Rajta is van, pirózik, tudom. A lángok elég jellegzetes lenyomatot hagynak, és a kölyök nem tisztogatja magát rendesen. Mondjuk, még nem is produkálja a mágiáját annyit, hogy központi kérdés legyen a dolog.
    Húsz év? Optimista a kölök, nem vitás. Persze, annyi idő alatt a világvége is eljöhet, szóval miért is ne? Én benne lennék a buliban, akár még azon az áron is, hogy el kell őt viselnem. Sajna a démonok manapság csak meresztik a seggüket, lusták pecséteket törögetni, antikrisztust keltegetni meg a szokásos marhaságok. Még arról se érkeznek hírek, hogy a misztikus szigetükön cseszegetnék a nephilimeket, ami szerintem igazán nagy kár. Vétek nyugiban hagyni őket.
    És igen, amolyan "homofób" vagyok (persze túlzás, mert a fóbia félelmet jelent, az meg nincs, csak undor és utálat), meg rasszista is, meg még egy csomó dolog, ami manapság nem éppen polkorrekt dolog, de sosem érdekelt, mi a polkorrekt, és nem manapság formálódott a gondolkodásom. Ami természetellenes, az az marad, akármit károg a pillanatnyi világtrend. És én már csak tudom, mi az, hiszen a sírbuzerálás is elég ékes példája a természet szabályainak meg- és áthágására.
    - Pusztítani könnyű - vonok vállat a kijelentésére. A legtöbbünknek csuklóból megy, mondhatni. - Okosan és kreatívan használni az adottságaidat, hogy minimális erőbefektetéssel érj el maximális hatást, na az a nehéz. - És nem két perc, még csak nem is húsz év lesz, mire ennek mesterévé válik, ez inkább évszázadokban mérhető. Mondanám, hogy élethosszig tartó folyamat, legalábbis soha nem lesz olyan állapot, amikor nem lehet már újat tanulni, de tény, hogy egy idő után eléggé belassul a dolog, onnantól már ritkán és egyre ritkábban jön új ismeret. Legfeljebb a határok tolódnak kijjebb viszonylag egyenletesen.
    - Nosza, rajta - legyintek. Ha annyira arcoskodik, akkor ne csak a szája járjon, hanem csinálja is meg. Egy hajtincs visszanövesztése, az eredményei alapján, megfelelően hozzáfogva nem lehetetlen feladat számára. Ha meg esetleg segítséget kér benne, mert még gőze sincs, hogyan tegye... nos, nekem annyi elégtétel elég lesz a szájalásáért.
    - A konkrét eltüntetéssel ráérsz később is. Van olyan is, de nehezebb, meg energiaigényesebb is, és neked egyelőre nincs sok tartalékod. Képzeld azt, hogy akksiról mész, ha odafigyelsz magadra, leveszed a jelzéseket, hogy hány vonalkát húztál már le magadról. Ha kevés maradt, töltekezned kell. Ha rosszul méred fel az erődet és lemerülsz, akkor feldobod a talpad és viszlát örök élet. - Bár ezt biztos Bane is elmondta neki, legalábbis remélem, mert ez is olyan alapvető tudnivaló, mint hogy nem pisálunk a kagyló mellé. Máskülönben még elkapja valami ifjonci hülyeség-hevület és rögtön arrébb akar pakolni egy hegyet vagy mittudomén, és kinyírja magát. Ami önmagában csak és kizárólag az ő baja, de a franc öl energiát olyasvalakibe, aki aztán az első adandó alkalommal kipurcantja magát! Mondjuk ha Bane még ezt az alap leckét se volt képes normálisan átadni neki, akkor franc tudja, mit művel vele oktatás címszóval. Talán körömlakkoznak, vagy a hajukat lövik be. Pedig ügyes a kölyök, nem olyan elveszett, mint amilyennek elsőre tűnt. Igazság szerint nagyon úgy fest, mintha menet közben találna magára. Legalábbis jobban megy neki ez, mint hogy normális legyen, az tuti... Azért megdicsérni nem fogom, nem az én műfajom, hogy babusgassam a lelkecskéjét. Ha meg tudja csinálni, az legyen elég önmagában, ne várjon mástól vállveregetést. Mondjuk a kijelentése így is meglep, meredek rá néhány pillanatig totál döbbenten.
    - Nem mondod komolyan? Na, szép. Még a végén kiderül, hogy Bane-nek azért nem volt soha tanítványa, mert olyan pocsékul csinálja - röhögök fel végül jóízűen. Legszebb öröm a káröröm, és ha van olyasmi, amiben az oly' csodálatosnak tartott Mr. Brooklyn szar, az felér egy gyereknapi mókával. A kölyök lelkes és nem tehetségtelen. Ha ebből nem tud mit kihozni az a pojáca, akkor magára vessen, de komolyan. Én a magam részéről nem hagyom veszni a lehetőséget, már rá is rúgom a szerencsétlent a köveetkező fázisra, amikor szétcseszem az eddigi munkáját. De hát ez is egy lecke: a mi "alkotásaink" ritkán maradandóak. Főleg, ha egy másik magunkfajta is képbe kerül. - Be'ony, csiná'd - biccentek, már egy falat pizzával a számban, amitől kissé elmosódnak a szavak, de nem izgat. Jó esetben úgyse rám figyel, hanem arra, amit kiadtam feladatként. Én pedig szép komótosan megebédelek, közben nem kerüli el a figyelmem, hogy ezúttal jóval többet szerencsétlenkedik. Egyrészt, mert nyilván ösztönösen a számára legkönnyebb módszerrel kezdett - ami nem rossz, végtére az önbizalmat sem árt tuningolni -, másrészt, mert fárad. És minél fáradtabb valaki, annál nehezebben teljesít. De hagyom, hadd szenvedjen vele, nem segítek be. Minek? Előbb-utóbb vagy megoldja, vagy feladja. Mindkettő az ő tanulsága lesz, kár lenne belerontanom. Én már benyomtam az egész pizzát, amikorra elkészült, sőt, a következő is készül, menet közben arról is gondoskodtam. Így összeszedetten, hátradőlve, kezeimet a tarkómon összekulcsolva fogadom a bejelentését.
    - Igen, kész. Ugyanaz az eredmény, mint legutóbb. Mit szűrtél le tanulságként? - Még a hülye is meg tud állapítani ezt-azt ebből a kis - legfőképpen önmagának tett - demonstrációból. - Kitikkadtál, vagyis merül az akksid. Első: igyál! A mágiahasználat elsősorban fejben dől el, és az agy kurva sok folyadékot igényel. Második: egyél vagy aludj! Mindkettő hatékonyan pótolhatja a bevitt energiát, később majd a meditáció is ezt a célt fogja szolgálni, de abban még szar lennél. - És lehet, hogy sosem fog menni. Hülye mítosz az, hogy meditálni mindenki tud. Lószart. Relaxálni tud mindenki, de a kettőnek semmi köze egymáshoz, mégis a sok barom egyiknek nevezi a másikat is. A sütő felé intek. - Mindjárt kész a pizza. Salátalevéltől te nem fogsz elég energiát szerezni, legjobb a hús - ha kell, szolgálja ki magát, én nem fogom. Még szerencse, hogy mindig bőségesen halmozok fel itthon tíz perc alatt elkészülő félkész és mirelit kajákat meg konzerveket. Pont azért, mert mindig jól jöhet egy kis benzin a motorba. Én így is, úgy is viszonylag nyugiban nézek vele farkasszemet. - Na, akarod még folytatni, vagy hazaszaladsz? - érdeklődöm szinte szórakozottan.*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Hétf. Jún. 06 2016, 15:48

    Dylan - Luke

    -Pfff, óriási. Engem ez aztán egyáltalán nem vigasztal.
    Ennyit erről, de ha senkit nem érdekel mit hittem, akkor engem miért érdekeljen az, mit gondolnak rólam például? Az egyetlen ami zavar, hogy rá kell jönnöm arra ismét, hogy ez a világ csak annyiban különbözik a halandókétól, hogy itt még betegebb egyedek vannak.
    -Legalább abban jó leszek. A mit csinálni? Ilyet lehet? De állat, ez jól hangzik. Ezt... ezt majd egyszer ki kell próbálnom, muszáj.
    Figyelni azt tudok, lassan már arra is, hogy a gatyám varrása miért csúszik el akár egy centit is. Viszont a következő kijelentés az amire úgy kapom fel a fejemet, mint akit a darázs csípett meg. A mit csinálni? Kiszívni másokból a tudást? Egyből felkelti az érdeklődésemet ez az egész, ami miatt ismét elgondolkodom azon, lehet, hasonlóan nem vagyok normális, mint Mikhal.
    Végül is ő is öl, meg ez is gyilkosság, de mégis más, ez olyan... olyan érdekes. Ahogyan meg ő teszi, abból egyedül a kígyósa tetszett, a szikése az nem.
    Észre sem veszem, hogy lazán vigyorgok... tényleg beteg vagyok, szuper, nem lógok ki mégsem a sorból, csak eddig fogalmam sem volt arról, mit találok igazán érdekesnek. Na ezt igen.
    -A fene akar szaglászni, idáig nem figyeltem ilyesmikre. Vagyis nem így. De azt amit az előbb mondtál,azt hogyan lehet? Gondolom nem örülnek neki, de ez kurvaaaa jó.
    Megvonom a vállam, hát jó, defektes kutya vagyok, majd csóválok, vagy tudom is én. Sokkal jobban foglalkoztat ez a tudás megszerzéses cucc, arra vagyok kíváncsi.
    -Jó, hát fogalmam sincs kinek mi a spéci megkülönböztetése. Nem, nem láttam olyat, sőt, tulajdonképpen eddig azt sem tudtam, hogy hogyan lehet még ezt is megkülönböztetni. Aha, mint egy lufi, szuper. De neked akkor sincs hullaszagod, ez fura. Olyan más a szagod mégis, de nem, neeeem hullaszag az.
    Bólintok, ezt a szétrobbantásos dolgot már láttam, azaz Mikhal-féle előadásban, és nem a teljes fickó robbant csak úgy a nyaka és ilyesmi. Biztos jó dolog az a gyógyításos cucc is, de semmiféle késztetést nem érzek afelé, hogy én ilyesmivel foglalkozzak. Azt tudom, hogy tényleg lehet bármelyik mágiát bármire használni.
    Megint ott tartok, hogy nagyon elcseszett kutya vagyok, mert sosem volt túl érzékeny az orrom, valahogy nem, és most sem, nagyon de nagyon koncentrálnom kell ahhoz, hogy egyáltalán valamit is érezzek ami más, mint a megszokott.
    -Komoly? Durvaaaa, ezt mennyi idő alatt tanulhatom meg. Mondjuk úgy... ha nekiállok ma, és azonosítom a gyógynövényeket a jellegzetes illat szerint, úgy egy-két hét alatt akkor már előrébb juthatok? Aha, akkor azt hogyan tünteted el? Ugyanúgy mint ezt az izét? Hogy lehet lemosni?
    Ez is marha érdekesen hangzik, kezdem megkedvelni ezt a fickót, tényleg. Többet tanultam most is így hirtelen, mint eddig. Oké, azért inkább az önkontrollal voltam elfoglalva, hogy ne gyújtsak fel semmit, na hát az húzós volt, mert nem ment egyszerűen sajna.
    Az, hogy ezeket a nyomokat is el lehet tüntetni, még jobb, csak én nem tudom, hogyan kell, így persze hogy a jelek szerint mindenki érzi, mi a "perverzióm".
    -Lehet, de abban tuti profi vagyok már kezdetektől fogva. Az a baj, hogy egy-két dolgot leszámítva nem tudom, mi az erősségem.
    Rombolni azt mindig is tudtam, bármit és bármikor felgyújtottam egy szempillantás alatt, az nem gond. Na de honnan tudjam, mi az erősségem? Már a tűzön kívül?
    Egyelőre ismerkedek magammal is, szóval ez így nem két percbe fog telni, de rá kell jönnöm, valahogyan.
    -Oké, akkor nekiállok.
    A visszanövesztést is úgy képzelem el, mint amikor el akartam tüntetni a jegyeimet, csak most nem csomózgatni kell a szálakat, hanem nyújtani. Asszem. Elméletben roppant egyszerű, de a kérdés az, hogy gyakorlatban mit tudok kihozni belőle? Azért lelkesen nekilátok a feladatnak, hátha összehozom, mert akkor sem lehet nehezebb mint a másik. Vagy de, a végeredmény majd kiderül, attól nem tartok, hogy Dylan nem közli.
    -Aha, és mivel én kezdő vagyok, gondolom nagyon hamar le is szívom magam, tehát nagyon meg kell gondolnom, minek állok neki, mit próbálgatok, gyakorlok.
    Ezt Magnus is említette, de a nehézségi fokokat nem sorolta fel, melyik mennyire merít le, de volt amit kategorikusan megtiltott, szóval az tuti kicsinálna.
    -Mindenki azt mondta, tüntessem el. Ez volt a lényeg. Azt egy szóval nem mondták, hogy ne úgy akarjam, hanem csak így.
    A kiakadásom lehet, viccesnek tűnik, de basszus én szó szerint értettem, mivel így is hangzott el: "Tüntesd el a jegyeidet." Gondolom másoknak ez nyilvánvaló volt, mit jelent, de a hülye kezdő azt hitte, hogy szó szerint kell érteni és azon szerencsétlenkedni, hogy ne legyenek ott. Hát nem. Kiderült, hogy nem is én vagyok ennyire béna, csak rosszul fogalmaztak. Lehet, ha sikerül elélnem pár száz évig, én is így fogok magyarázni? Ne már, csak nem.
    -Jó, nem lehet annyira gááááz.
    Hiszem én, mert ha ment az egyik, akkor megy a másik is, még ha nem is lelkesít a tudat, hogy amit összeszerencsétlenkedtem, azt szét is szedték egy pillanat alatt. Ennek ellenére az eleje kifejezetten tetszik, a másik fele is, csak kicsit bonyolultabb mint sejtettem. Nagyon kell figyelnem és ez egyre fáradtabban, egyre nehezebben megy. A végére még annak is örülök, hogy nincs több, arra már nem marad energiám, hogy ellenőrizgessem is, azt majd Dylan.
    -Azt, hogy tök hülyeség a bonyolultabb utat választani, mikor fele energiabefektetéssel is el lehet érni ugyanazt. Illetve ha szétromboltam, akkor sokkal nehezebb újra alkotni, mint ha nem azzal indítok, viszont sokkal jobban tetszett... nagyobb a kihívás. És azt, hogy elfáradtam.
    Annak már csak örülni tudok, hogy ha sokára is, de sikerült megcsinálnom, de ha most ismét előröl kellene kezdenem, akkor szerintem első körben a pizzára írnék egy végrendeletet. Mert érzem az illatát.
    -Oké. Jaj, hát meditálni nem tudok, inkább az alvás. Megpróbálták belém verni... gyakoroltam, de semmi. Jó, hogy türelmem sem volt hozzá, de akkor is. Köszönöm.
    Sajna igaza van Dylannak, a salátám az olyan, mintha nem is ettem volna semmit eddig sem, mert még a hasam is korogni kezd. De jóóó. Úgy örülök annak a pizzának, mintha karácsony lenne, de tényleg, és nem kell kétszer mondani, hogy kiszolgáljam magam.
    Az, hogy pihenjek, az nem okoz gondot, sem az, hogy igyak, enni néha elfelejtek, de csak néha, azért igyekszem rá odafigyelni, de azt most megjegyzem, a hús a legfontosabb.
    -Dehogy szaladok, így értem, miről beszélnek. Van olyan, amit meg tudok csinálni és amolyan alap? Jó, azt a tudás elszívást nem fogom megpróbálni, ahhoz nagyon kevés vagyok, de azért az érdekel. Keményen hangzik.
    Esküszöm amilyen tuskónak nézett ki a férfi, hát halál normális. Miért van az, hogy ahogyan ő mondta, azonnal megértettem az egészet? Ez talány, de egyszer majd rájövök.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Szomb. Jún. 11 2016, 23:59

    *Nem vigasztalja, na bumm... szívesen piszkálnám még ezzel, csak a hecc kedvéért (és mert megtehetem), mégis inkább hagyom. Különösebb macerát nekem nem ér a kölyök, és ha nekiállnék rendesen földbe döngölni, még a végén nekiállna sírdogálni nekem az élet igazságtalanságain. Bahh, nyálas szarság lenne, pfujj.
    - Sok mindent lehet, kölyök, amiről a halandók nem is álmodozhatnak, nekünk viszont a mindennapi rutin akár - vigyorodom el, bár a lelkesedése kissé irritáló. Tudom, sokan szeretik ezt, sőt, éppen ezt szeretik a tanításban, de én fel nem foghatom. Ezerszer jobb látvány az, amikor végre vért izzadva sikerül egy kölyöknek valami, mint ez az üres fecsegés, bármilyen csillogó kiskutyaszemekkel teszik is. - De persze kötelességem azt is megemlíteni, hogy természetesen súlyosan szabályellenes eljárásról van szó. Nyilván túlságosan hatékonynak találták egykor... - Jah, hatékonynak. Tanulásra is, meg arra, hogy tudásszomjasabb egyedek leöljék a békésebb kisebbséget. Ha sokáig csinálta volna mindenki, tisztára Hegylakó-feeling lett volna, mint abban az elcseszettül unalmas sorozatban: csak egy maradhat, a többinek vágd le a fejét. Persze a valóságban azért annál kicsit több warlockra van szükség az alvilágiak egyensúlyához. Mindenesetre határozottan piros pont, hogy a kölyök nem beijed a gyilkosság gondolatától, hanem azonnal le is teszi rá a voksát. Ez némileg életrevalóbbá teszi a szememben, és hát az egy fontos erény, ágyútöltelékekkel csak addig foglalkozom, amíg a vágóhídra küldöm őket. Vagy addig sem.
    - Azt minimum háromnapi migrénnel és sok gyakorlással. Egy kicsit magasabb iskola, kölyök, még beletörne a bicskád. Ha már... mondjuk, ha már van annyi naftád, hogy biztonságosan meg tudj nyitni egy portált és azon valaki mást átküldeni, akkor térjünk vissza rá - hárítom a kérdést, pillanatnyilag még nem aktuális neki. Illetve megpróbálhatja, és beledögölhet. Morcos lennék, hogy hiába téptem neki a szám, de különösebben nem rendítene meg a dolog, érzelmileg meg aztán pláne nem érintene. És az még csak a varázslat ellövése, végtére azt meg kell előznie annak, hogy kinyír valakit. Mondjuk azt intéztetheti mással, ha van elég suskája, akár én is levadászok bárkit, megbízó tekintetében nem lehet válogatós a rendes nekromanta. Csak kétlem, hogy rendelkezne olyan bankszámlával, amiről hatszámjegyű dollármennyiséget csak úgy átutalhatna a Fülöp-szigetekre.  - Lehet, hogy még nem szagoltál elég hullát, főleg nem régieket - vonok vállat, végtére ha eddig emberként élt a fiú, akkor vastagon benne van a pakliban. Ők ritkán császkálnak temetőkben, pláne nem tudhatják, milyen illata van egy kétszáz éves csontváznak például. Még ha a mágia húst pakol is rá és felöltözteti olyaformán, amilyennek életében látták, attól az még csak csontváz marad.
    Csak a fejem csóválom. - Először tanulj türelmet, aztán a növényeket, kölyök! Ezt nem elég beseggelni, érteni is kell, plusz érteni hozzá. Tanultál kémiát az iskolában, nem? Bevághatod a periódusos rendszert, ha nem vágod a kovalens meg ionos kötést, akkor cseszheted, hogy a molekulák felépítését igazán lekövesd. Mi mivel lép reakcióba és hogyan, az mit eredményez, hogyan lehet továbbfejleszteni, visszafejteni... az idézők munkája olyan, mint a legózás. Az alkotóelemek néhány tucatnyi válfajából szinte végtelen lehetőségű építmény lehet. Már ha elég tökös az idéző, és nem csak valami aktakukac, aki hozzád hasonlóan szimplán bemagolta volna a tananyagot, hogy utána majd nagy májer lesz - berzenkedem lenézően. Ezt a mai hozzáállást, hogy mindent és azonnal, cseppet sem kedvelem. Igen, sok minden van, amiben én is türelmetlen vagyok, vagy talán mindenben túl magasak az elvárásaim, de attól még a kemény, módszeres, évszázadokon át ívelő munkát is értékelem, és eszemben sincs megspórolni! Persze, ha valamit akarok mástól, az tegnapra kellett volna, de ez más kérdés.
    - Fokozatosan, leginkább - vigyorodom el megint. Na jó, lehet, hogy idegesítő a lelkesedés, de azért tagadhatatlanul jobb, mint ha látványosan unatkozna. Mondjuk ha nem értékelné, hogy én itt osztom neki az észt, akkor ki is rúgnám, páros lábbal. - Eleinte aprólékos és odafigyelést igénylő, megerőltető szellemi munka lesz, aztán ahogy belejössz és finomodnak a módszereid, meg az érzékeid, úgy egyre könnyebb. Kétszáz év, és már észrevétlenül része az alapjáraton működő rutinnak, mint a fogmosás - Kicsit gondban voltam, milyen hasonlatot adjak, amit ő is megért, ez remélhetőleg megteszi. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy van bármi fogalmam róla, hogy néz ki egy ember hétköznapja.
    - És mit vársz, te idióta? Majd én megmondom neked? Azt lesheted! Netán a kedvenc színedet is mástól kérdezed, vagy hogy melyik zenét szereted? Látod, hallgatod, aztán lesz véleményed. Csinálod, és megtapasztalod, melyik meg könnyen és melyik nem. Ezeket a köröket nem tudod lespórolni! Az önismeret legalább olyan fontos a mágiában, mint az elemek rendszeres feltöltése - csattanok fel, majd dohogok tovább kissé halkabban. Baj, baj... mit gondol, más úgy kelt fel a warlocksága első napján, hogy már kifingta magából a passzátszelet? Mindünk végigjárta azt a tanulási folyamatot, aminek során kitapasztalta a korlátait. Az kell ahhoz, hogy később majd kitolhassa őket, ahogy növekszik az ereje. Vannak dolgok az életben, amikre nincsenek kész és egyszerű válaszok, ez is ide tartozik.
    A haj visszanövesztésének módszere elméletben rendben van, már ha megint csak a látszatra akar hatni, de a gyakorlaton még van mit dolgozni. Így ha a kölyök felnéz, megerősítést vagy visszajelzést várva, csak ingatom a fejem: nem, még nem jött össze. Bíztatni sem fogom, nem az én dolgom, nem kért tőlem ezzel kapcsolatban semmit, szóval nem is adok semmit. Próbálkozzon csak, a kudarcaiból úgyis sokkal többet fog tanulni így eleinte, mint a sikereiből.
    - Pontosan. A raktárak a korral és a gyakorlattal is növekednek, de eleinte még minden le fog szívni - bólintok egyszerűen, örvendetes, hogy megértette elsőre is a helyzetet, mert utálnám ismételni magam.
    - Persze, hogy azt mondták! Eltüntetni sokféleképpen lehet, Bane is kíváncsi volt, hogyan járnak a fogaskerekek az agyadban - vonok vállat, már megint nyavalyog, eszméletlen. Pedig jobban teszi, ha az efféle tesztecskékre felkészül, a legtöbb warlock imádja őket kiadni másnak. Az én módszerem csak egy a sok közül, simán megcsinálhatta volna, hogy ténylegesen eltünteti... úgy egy év múlva, amikorra saccolom, hogy eljut odaáig a tudása. Persze ez a csomózgatós, energiaszálakkal játszogatós látszat-mágia sokkal könnyebb.
    - Másnak pedig az első módszer lenne a bonyolult, ez meg az egyszerűbb. Nem vagyunk egyformák, és nem tudhatod, melyik illik hozzád, amíg ki nem próbálod - teszem hozzá. Kis ferdítés persze, hiszen a tanulás folyamán eléggé megismeri majd a saját képességeit ahhoz, hogy a jövőben valamikor majd próba nélkül is meg tudja állapítani valamilyen pontossággal a szükséges energiabefektetést, de az megint csak évek tapasztalatából jövő tudatosság, nem egyik pillanatról a másikra történik.  Nem ugrasztom neki újabb feladatnak, látom én, hogy kivan. Persze, mókás lenne addig dolgoztatni, míg be nem ájul vagy fel nem lázad, de nem éppen kifizetődő, és hát a hasznosság a fő szempont. A pizza kész, csak ki kell szednie a sütőből, higgye csak, hogy én tudok ilyen betegül jól időzíteni (kismértékben nyilván, de hogy így pöccre kijöjjön, ahhoz nem ismerem eléggé a fiút), nem pedig a körülmények szerencsés összjátéka a dolog. Hagyom, hogy tüsténkedjen, nem az én konyhám, hanem Noráé, szóval semmi problémám azzal, ki hogyan matat benne. Amíg nem robbant fel semmit. Azért mondjuk morcos lennék. Megvárom, amíg eszik, közben nem háborgatom, végtére nem megölni hoztam ide, és tényleg fel kell töltődnie, mielőtt bármi mást csinálhatna.
    - Alapok? - röhögöm ki, amikor már menne is tovább. Ejj, tényleg nagyon türelmetlen. - Ezerféle van, például holt nyelvek ismerete, a rajzkészséged fejlesztése, a mozgáskoordinációd tesztelése... mind olyasmi, amin nap mint nap dolgoznod kell majd az elején - Egyvalamire senki sem taníthatja meg: hogy legyen türelmesebb. Pedig ha abban nem fejlődik, akkor ki fogja nyírni magát rövid úton. - De még kanyarodjunk egy kicsit vissza. - Egy apróságról lehet szó, amit még kontextus nélkül kipróbálhat. Az asztalra helyezem a kezem, tenyérrel felfelé, kiválasztok három energiaszálat, ami onnan indul belőlem, és elkülönítem a többitől. - Látod ezt? - Az amúgy halvány jégkék fonalakba csepegtetek a mágiámból, kicsit fel is erősítem a dolgot, hogy tisztán látható legyen, amint az alapszínbe úgy vegyülnek el a fekete töredékek, mint fövenyen a partra sodort szemét. - Én egy mozdulattal el tudnám söpörni a nyomokat, de neked, gyakorlat híján, egyenként kell kipiszkálni őket - Meg is mutatom: mintha szikével és csipesszel dolgoznék, olyan precízen húzom ki az energiaszálból a fekete szennyeződést. Aztán egyszerűen elenegedem, amikor nem kapcsolódik semmihez, és hagyom, hogy belehulljon a semmibe. A dolog persze ennél bonyolultabb, de neki egyelőre ennyi is elég lesz. - Tisztítsd meg ezt a három szálad, aztán ha még bírod, megpróbálkozhatsz magadon is - adom ki az instrukciót higgadtan.*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Hétf. Jún. 13 2016, 22:39

    Dylan - Luke

    -Nem is olyan régen én erről is csak álmodoztam, és most kiderül, hogy elérhető, csak nagyon sok tanulás és gyakorlás kell hozzá, hosszú-hosszú évtizedekben mérve.
    Engem már ez a tudat is boldogít, és ha vért fogok izzadni, akkor vért fogok izzadni, de meg akarom tanulni amit csak lehet.
    -Jó, de szerintem hülye aki nem próbálja ki, nem? Létezik olyan, aki nem tette meg?
    Engedélyezett vagy sem, de hát na, ha meg lehet tanulni, akkor azt ki is kell próbálni, tök egyértelmű. Mégis honnan tudnám, hogy tudom, ha nem nézem meg?
    Ráadásul ez túl érdekesen hangzik ahhoz, hogy kihagyjam egyszer, ha eljutok odáig. Elképedek annak gondolatától is, hogy van esetleg olyan warlock, aki nem élt egy ilyen képességgel. Az vagy hülye, vagy már nem is létezik, ez tuti.
    -Ó, csak tervezgetek. Gondoltam, hogy pár év múlva még hozzá se szagolok, csak... csak annyira klasszul hangzik. Ennyit megér egy migrénért, de előbb erősödjek meg annyira, gyakorolni is tudjak.
    Én még kispályás vagyok, nagyon is, másnak a szemében az én nagy tudományom röhejesen fest, de nekem ez is óriási haladás. Portál nyitás, de jóóó, ilyeneket fogok majd tanulni, ha elég "nagy" leszek hozzá... alig várom.
    Most már kemény évtizedekben számolok, addig pedig kemény és rögös út vár rám, de nem baj, végigjárom.
    -Öööö... azt sosem. Semmilyent sem szagoltam, hullát is csak akkor láttam, amikor temetés volt.
    Meg akkor, amikor Mikhal ölt, de ennyi is, szóval semmiféle összehasonlítási alapom nincs. Milyen lehet egy idősebb hulla? Ez is érdekesen hangzik, ha ezt bejelentem Magnusnak, hogy szeretném megnézni, vajon mit szólna hozzá?
    -Oké. Ha rájövök a nyitjára, akkor majd foglalkozom vele, de előbb az alapját is tudnom kéne, az is egy csomó idő.
    Bólintok, szóval itt is mindent tudni kell, bár legelőször tudjam azt, melyik hogy néz ki, és milyen az illata... meg ilyesmi. Az sem két nap lesz, hanem sokkal több idő, és még akkor sem biztos, hogy nem tévesztem el. Aztán majd ha megy, akkor legózok, hogy mi mivel meg hogyan használható és társai.
    -Ahaaaa, és addig meg gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Asszem telepakolom a napomat tanulással.
    Alig várom, át kell alakítanom de ez a legkevesebb. Persze szépen pontról pontra kell haladnom, mert ha nem lesz erős az alapom, akkor összeomlik az egész.
    -Nem azt mondtam, de attól még tanácsot lehet adni, na. Belecsöppentem ebbe az egészbe, rombolok mint az állat a tüzemmel, és akkor tudjam már most, mivel kéne foglalkoznom? Még azt is keresem, mi érdekel.
    Most mi baja van? Már van némi elképzelésem, de az se biztos, hogy az nekem jó lesz. Lehet, szeretnék valamit és kiderül, nincs hozzá affinitásom. Egyelőre még ott tartok, hogy azt nézem, mi fog meg, nem pedig azt, hogyan érjem el. Előbb legyen célom basszus.
    Az, hogy a hajam semmit nem változott, hát na, majd nekifutok akkor, ha pihentebb leszek, de addig fogom gyakorolni, míg nem működik az is.
    -Szuper, akkor majd feltankolok kajával is.
    Annyira gáz, hogy belőlem még a tüzem is sokat kivesz, de vigasztal a tudat, hogy mindenki így kezdte, szóval majd lesz jobb is.
    -Logikusan úgy gondoltam, hogy a testemen kell átalakítást végezni, mert úgy hangzott. Ennyi. Lehet, ezt meg lehet csinálni, csak nem hiszem, hogy még nekem. Majd később.
    Most már tudom, nem úgy kell, és így egészen másként hangzik, nem a számomra lehetetlennel szerencsétlenkedek, hanem valami olyasmivel, amit össze is tudok hozni. Sikerként könyvelem el. Aztán ha elég tudásom lesz és erőm, akkor majd megnézem az általam szó szerinti értelmezést is.
    -Biztos? Azért kérdezem, mert így kezdőként az egyszerűbbet tartottam hasznosabbnak, de csak azért, mert kevésbé volt fárasztó. Lehet, majd másként gondolom hónapok múlva.
    Elfáradtam nagyon, érzem, nem lennék képes megint nekilátni az egésznek, ez tuti. Hogy melyik módszer lesz az enyém majd elválik, egyelőre maradok annál, ami kevesebb energiát emészt fel.
    Hálás vagyok a pizzáért, komolyan, éhes is vagyok, és igazság szerint ki sem néztem Dylanből, hogy süt egyet nekem is. Kiszedem a sütőből, tányérra teszem, és azzal ülök vissza az asztalhoz, hogy enni kezdjem, amint ehető hőmérsékletű.
    -Igen, alapok. Amiket majd szépen lassan be kell iktatnom. Nem úgy gondoltam, hogy rögtön, csak azok érdekelnek, amikkel majd foglalkoznom kell. Holt nyelvek... oké, szuper lesz. Akkor ha itt az ideje, ezeknek is nekiállok.
    Jól hangzik, annak a mozgásosnak már nekiálltam, erősödnöm is kell mellette. Rajzolgatni szerettem eddig is, az majd nem okoz problémát.A holt nyelv meg... biztos nem holnap kezdem el, de legalább tudom, mi vár rám. Az is több mint a semmi.
    -Igen? Látom.
    De klassz, 3 kis szál lóg ki Dylan tenyeréből, hát ez is állati jól fest. Annyira hülye meg nem vagyok, hogy ne vágjam le, a fekete kis részek a szennyeződések. Figyelem, ahogy eltávolítja őket, sebészi pontossággal. ha az övé ilyen, akkor nem akarom tudni, az enyémek milyenek, mert én ilyet még sosem csináltam, szóval az lenne a csoda, ha nem az egész feketében pompázna.
    -Oké.
    Azt próbálom leutánozni amit Dylan mutatott, azaz szépen lassan egyesével leszedegetni a fekete részeket, hogy az energiaszálakon egy darab se maradjon. Ez sem két perc, de szívesen bajlódok el vele. Ezek szerint ezt így a saját tenyeremen is elő tudom "hívni".
    -És ezt mennyi idő közönként kell megcsinálni?
    Többet nem nagyon kérdezek, mert ehhez is koncentrálnom kell, ami ismételten fárasztó, pedig szeretnék legalább addig eljutni, hogy az enyémet is elkezdjem.



    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Kedd Júl. 19 2016, 23:09

    *Ez kész, még mindig tépi a száját. Bakker, ez a kölyök tényleg marhára idegesítő! Olyan flegmán és lekezelően felelek, hogy tapasztaltabb kollégák zsebében alapból kinyílna tőle a bicska. Hogy neki feltűnik-e, magára veszi-e vagy nem törődik vele, az már másik kérdés. - Nem is olyan rég még egy mocsok mundane-nek hitted magad - vonok vállat, jelezve: innentől kezdve nincs igazán miről beszélnünk.
    - A nagy többség nem tette meg. Nem kockáztatják meg, hogy a többiek kinyírják őket - Sajnos itt elég könnyű bizonyítani a tettet, hiszen hetekig-hónapokig tartó, lemoshatatlan nyomot hagy az ember kisugárzásán (vagy auráján, ahogy a new age-es marhák becézik), és egy warlock se nézi jó szemmel, ha fajtája gyilkosával találkozik. Valahogy úgy, ahogy az emberek között se sokan tapsolnak a kannibalizmus gyakorlóinak. Persze, meg lehet szervezni, hogy ne bukjon le a démon fia, én magam egyszerűen lementem a térképről is utána, véletlenül se fussak össze morcos rokonokkal. Főleg, hogy a szipkázás az első néhány napban - az említett irgalmatlan migrén miatt - kábé védtelenné is tesz. A sötétebb mágiaformák iránti vonzódása viszont tetszetős. Idegesítő, de mégis dicséretes. Rühellem a szentfazekakat, hát ez az idióta nem az. Attól még rühellhetem, de csak másért.
    - Höhö - röhhintek fel, muszáj. Ha ezen az úton tervez bandukolni, mint amilyennek most tűnik, akkor igen hamar találkozik majd az első tetemmel, amit valószínűleg több is fog még követni. Nem mintha a fekete mágia szükségképpen gyilkos szándékokat vagy akár csak rosszindulatot feltételezne, közöttünk is vannak az úgynevezett jófiúkból, de... attól még tény, ami tény, körülöttünk sűrűn termelődnek a hullák. Direkt is, balesetből is. És a warlock-tanoncok körül évezredek óta, mindig és minden korban történnek balesetek. Elvileg a tanító feladata a károkat megelőzni vagy minimalizálni, de hát mit ne mondjunk... a démonok fattyai nem éppen példás pedagógusok gyülekezete. - Hát akkor készülj fel rá lélekben - mondok ki csupán ennyit a gondolataim közül. Ha azt mondaná, érdekli, akkor mutatnék én neki bármilyen hullát, tényleg-elhunytat és látszat-élőt is, akármilyen korút... főleg, mert ha tényleg érdekli az ilyesmi, az jelezhet affinitást a nekromancia felé, és mi ritka rovarok vagyunk a csodabogarak között is, szóval rögtön érdekesebbé válna a szememben a kölyök.
    - Az alapját kilesed és bevágod a könyvekből, abban semmi extra nincs. Hogy megtanuld rendesen használni, amit beseggeltél, az a valami. Reakcióidő, kreativitás, intuíció... ezek olyasmik, amik ha hiányoznak, rácsesztél - legyintek megint, nem tudom, ő mennyit hordoz ezen tulajdonságokból, s mennyi lesz az, amennyit a gyakorlat hozzátesz. A világon nagyon-nagyon kevés olyan dolog létezik csupán, amin ne lehetne fejleszteni gyakorlással. Ezt is igyekszem megértetni vele, mit megértetni, a fejébe verni verbális bunkósbottal, és úgy tűnik, nem is hiábavalóan. - Mér', eddig volt jobb dolgod, mint a tanulás? Amatőr - vigyorgok lenézően, bár ez inkább az eddigi tanárának szólt. Komolyan velem kellett összefutnia, hogy levonja ezt a következtetést, Bane mellett nem jött rá? Hát behalok azon a pojácán. Mit csinált eddig a kölyökkel, Twisterezett?! Mondjuk rá vallana. Vagy inkább vetkőzős póker, vagy mittudomén. Bloáh, gusztustalan.
    - Jah, elég erős az elemi kapcsod a tűzhöz. Próbálj meg linket kiépíteni a többi őselemhez is, úgy könnyebben kordában tarthatod már az elején is - kapom magam azon, hogy már megint úgy osztogatom a tanácsot, mint pedofil a cukorkát. Szar ügy. Attól még amit mondtam, áll, vagyis végig kell kóstolnia a menüt, mielőtt megállapíthatná, hogy melyik ízlik belőle. És igen, benne van a pakliban, hogy néhány fogásra allergiás lesz, és visszaüt a próbálkodás, meg arra is, hogy hiába néz ki valami jól elsőre, beleharapva pocsék lesz. Ugyanakkor persze az is előfordulhat, hogy a látszólag kellemetlen valami a tányéron az istenek eledelének bizonyul majd. Szó nélkül hagyom tehát a további nyafogását, bár mondhatni léleksimogató, ha épp Bane-re (vagy akár a módszereire) panaszkodik, de na, nem bátoríthatom folyton. Még elkényelmesedne.
    - Persze, hogy biztos! Egy kezdő gyógyító például utálná szaggatni az energiaszálakat és megszenvedne vele, elhiheted - Az elején ráförmedek, ha nekiáll kételkedni akár egyetlen szavamban is azután, hogy csak úgy zúdítom rá grátisz a tudást, hát leharapom a fejét! Pimasz kölyök. Aztán mondjuk visszaveszek a hangerőből, mert nem az a célom, hogy a gatyájába csináljon. Persze az sosem baj, csak néha büdös. Ahogy enni kezd, a helyiség túlfelén lévő ablakon bámulok ki, látszik a fák teteje. Nora? Tudom, hogy ott van arrafelé, de egyre zavarosabban, már nem lennék képes pontosan mellé érkezni, ha ugranom kéne hozzá. Aggaszt, de hát ez van, ha mehetnékje van, hadd menjen.
    A bemutató sikeres, vveszi a lényeget, neki is áll.
    - Ezernyi tényezőtől függ. Minden, amit teszel, nyomot hagy. Minél gyakrabban vagy minél erősebb varázslatokat tolsz bele, annál telítettebb lesz az aurád, egy idő után be is zavarnak majd ezek a szennyeződések a mágiába, de ha hagyod odáig fajulni, akkor nem csak béna vagy, de hülye is. Persze van öntisztulási folyamat is, kinek jobb, kinek rosszabb. Szóval minden relatív - fejtegetem, megvárom, amíg végez a tenyeremmel. - De mint mondtam, egy idő után ez már automatikusan menni fog. Valahogy így: figyelj... - megvárom, amíg szót fogad, kicsit rásegítek a látására, hogy észrevegye, mi folyik körülöttem. Egy széllökés, nagyjából ennyi érződik számára, és felfénylik körülöttem a jégkék energia szövevénye, bármiféle fekete piszoktól mentesen. - Na, így csinálják a profik - jegyzem meg önelégülten. Mielőtt belesüppedhetnék ebbe az érzésbe, jeges vasmarok szorítja össze zsibbasztóan a mellkasom. Ujjaim megszorulnak az asztallap körül, szilánkosra robbantva azt. - A rohadt életbe! - Nem törődök a kölyökkel, sem azzal, ha a szanaszét repülő fadarabok megsebezték, felpattanok és az ablakhoz lépek. - A rohadt életbe! - ismétlem meg halkabban, ahogy kibámulok a Central Parkra. Tudom, mit jelent az érzés. Nőm Tündérföldre lépett. De miért? Egyáltalán: mióta emlékszik az odavezető utakra? Nem értem... államon a sercegő borostát simogatva, a kölyökről csaknem megfeledkezve bámulok kifelé, míg meg nem zavar ebben valamivel.*
    avatar
    Lucius Evans

    Faj : Cambion
    Kor : 15
    Foglalkozás : tanuló

    Re: Chop't

    on Pént. Júl. 22 2016, 22:36

    Dylan - Lucius

    Dylan válaszára vállat vonok, na és? Az a nem rég a múlt, most meg most van, szóval nem hat meg.
    -Na és? De valami sosem stimmelt velem. Nem elég nyilvánvaló a fülem? Az, hogy felgyulladt minden körülöttem? De. Most már tudom, hogy miért.
    az viszont feltűnik, hogy a férfi milyen gyűlölettel beszél a mundane-ekről. Hát nem tehetnek róla, hogy annak születtek, nem? Mindegy, erről nem fogok vitázni vele, mert tök felesleges.
    -Kár. Én tuti kipróbálnám, aztán felszívódnék évekre.
    Ne már, ha ilyen lehetséges és kivitelezhető, akkor azt muszáj kipróbálni. Minek tudható, ha tilos? Ez szerintem tök hülyeség. Nekem logikus, hogy azért van, hogy megcsinálják, hát de nem? Aki meg nem meri, ne is tanulja meg, vagy tudom is én, menjen öngyilkos jelöltnek.
    Dylen röhögésére rápillantok, most ez olyan vicces volt, vagy éppen érdekes, hogy esetleg az ilyesmi érdekel?
    -Szóval, ha elég erős leszek, tuti megcsinálom.
    Tök mindegy mivel jár, el lehet bújni is, aztán majd amikor lecsillapodtak a kedélyek, előkerülni. Ez így tetszik, és nem azért elsősorban, mert tök ingyen tudáshoz juthatok, hanem maga a módszer az, ami felkeltette az érdeklődésemet.
    -Neked vannak hulláid? Vagy ezt most azért mondod, mert nagy valószínűséggel Magnus hülyét fog kapni tőlem, amikor termelek neki párat véletlenül? Deeeee... ha meg vannak, akkor azokkal kezdeni is lehetne valamit, ez király. Valamit majd kitalálok.
    Rájöttem, nekem kell egy hulla. Muszáj beszélnem Mikhallal, neki van egy csomó, azaz bárkit kinyír, de nekem akkor is kell egy olyan. Mekkora buli már, ha mozgásra bírom? Oltári. Sőt, ez már döfi.
    Bár ha Mikhal nem ad, akkor még mindig tudok tüzet gyújtani, nem? Na ugye? Ha véletlen tűzesetnek álcázok valamit, akkor máris lesz egy hullám, de a baj az, hogy az szénné fog égni. na az meg nem jó, tehát mást kell kitalálnom.
    -Oké, de én egyelőre örülhetek az alapoknak is. Fogalmam sincs, mi van meg bennem és mi nincs, itt még nem tartok, egyelőre, de ha valami nincs, akkor majd gyakorlok rá.
    Tuti, hogy ha van gyengeségem, akkor arra akad módszer, hogyan fejleszthető. Majd megkérdezem, illetve előbb rájövök, mi az ami hiányzik, vagy csak nem tudok róla, mert nem foglalkoztam vele.
    -Volt, edzettem. Most is, csak sokkal több a tanulnivaló, de ezek legalább érdekelnek is. Amatőr vagyok, igen, de nem szégyellem, még leszek profi.
    Már megint a korom, hát tehetek én arról, hogy nem születtem előbb? Egyszer eljön az az idő, amikor lesz elég erőm, és lesz olyan, amiben én leszek a legjobb. Aha, csak találjam is meg, mi az, márpedig meg fogom előbb-utóbb, csak legyek túl a tuti alapokon.
    -Igen, azt tudom. Oké, akkor majd építek egy hidat, egy utat, valahogyan.
    Azt, hogy hogyan csinálom, még nem tudom, de ki fogom találni, maximum nem működik, és akkor keresek más megoldást. Asszem. Ha legalább minimális szinten tudnám mindegyik elemet kezelni, akkor tutira könnyebb dolgom lenne, tehát akkor azt ide, az elejére kell beiktatni.
    -Tényleg? Na olyan én sosem leszek, azt nem nekem találták ki. De miért allergiásak rá? Pont azért, mert gyógyításba nem fér bele az ilyesmi, vagy másért?
    Ez érdekesen hangzik, mi baja a gyógyítónak az energiaszálak tépkedésével? Ennyire érzékenyek rá?
    Egy csomó mindent tanultam máris, többnek érzem, mint amiket eddig. Mintha Dylan olyan nyelven beszélne amit azonnal megértek. Érdekes, mert amilyen morcosnak tűnik, ahhoz képest tök jól magyaráz. Nem gondoltam volna, az az igazság, már csak azt nem értem, ő miért nem vállal tanítást?
    Ezzel most nem is foglalkozom tovább, elvégre tényleg érzem, hogy hulla vagyok és ennem kell. A pizza finom, nagyon jól esik, én meg szórakozok, és próbálom úgy érzékelni, mint amikor az akku töltődik visszafelé minden egyes falatnál.
    Aztán jön a játék, szedegessem le a szennyeződést az energiaszálairól.
    -Szuper, akkor ezt minden egyes rituálé és egyéb munka után kötelező. De jó.
    Annak ellenére, hogy sokkal nehezebbnek tűnik mint az előző feladat, élvezem. Mikor végzek Dylan tenyerével, jön az enyém, azaz a saját szálaimról szedegetem a piszkot. Macerás ez így, de ha ez szükséges, akkor szükséges.
    Arra viszont tátva marad a szám, hogyan csinálja az, aki nem éppen fiatal. Tényleg profi, ezzel nem tudok vitatkozni.
    -Ezen a szinten még nem tartok, de így mennyivel másabb.
    Ide el kell jutnom, nincs mese, hát pár másodperc vagy órák kérdése, na az nem mindegy, nagyon nem.
    Tovább szedegetem a saját mocskomat mikor robban az asztallap, egy része simán pofán talál. Most mit csináltam? Nem én voltam, ugye nem?
    -Ööööö... baj van? Elrontottam?
    Felpillantok, Dlyan az ablaknál áll, de mi van ott, ami ennyire érdekes? Mi a fene történt? A koncentrációmnak annyi is, egyelőre összezavarodva ülök, mert nem tudom, mi váltotta ki a robbanást és a káromkodást. Eskü nem én voltam, azt azért éreztem volna, ráadásul nem is ég, szóval tuti nem én vagyok az oka.





    Magamnak: #C5EC2A
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Chop't

    on Szomb. Júl. 23 2016, 00:43

    *Tehetetlenül megvonom a vállam én is, hogy jelezzem, ilyen mérvű és szintű hülyeséggel bizony nem tudok már mit kezdeni. Ha ennyire értetlen, akkor legyen neki jó! Dagonyázzon benne, ahogy a disznók a sárban.
    - Minden warlocknak megvan a maga jegye, és eszerint voltál olyan mázlista, hogy anyád életben tartott ahelyett, hogy vízbe fojtott volna, mint egy kelletlen macskakölyköt. Örülhetsz - intézem el ennyivel, láthatóan nem rezonálok a problémájára, hagyjuk már a drámát meg a nyáladzást. Az, hogy ilyen görcsösen ragaszkodik ehhez az egészhez, csak arra jó hosszú távon, hogy saját magával kicsesszen, és nem mellesleg fellökje bennem az ideget. Egyik sem éppen szerencsés tett. Még jó, hogy nem kezdi el a mundane-eket védeni, talán ki is dobnám helyből.
    - Bezony, ez az egyetlen módja annak, hogy túléld, ha megteszed - értek egyet. Voltak önteltek, akik hittek benne, a magukba szívott tudással majd megvédik magukat, s legyőzik a többieket, de azok nem számoltak a természet örök törvényével, amit úgy szokás egyszerűen összefoglalni: mindig van egy nagyobb hal. Egy warlock sem lehet olyan hatalmas, hogy ne találkozzon valaki nála is erősebbel, vagy ha mégis volna, akkor a kisebbek összefogásától kellene tartania. Biztonság nem létezik. - Ha idő előtt kinyíratod magad emiatt, talán még meg is bánom, hogy túl hamar árultam el neked a lehetőséget. - Szinte elnézően mosolygok rajta, kivételesen még a lelkesedése sem idegesít annyira. Ez most nem valami általános örvendezés, ez inkább ígéret arra, hogy a fiú olyasfélévé válik majd idővel, ami érdekes és hasznos lehet számomra. Rengeteg ha és amennyiben csücsül még ebben a képletben, de ígéretesebb, mint warlockjelöltek hosszú sora az elmúlt évszázadban. Talán még viszi is valamire. Talán ő nem nyiffan ki öt éven belül, mint az újoncok zöme. Talán...
    - Nekromanta vagyok, nem mondtam még? - vetem oda, ez válasz a kérdésére. Naná, hogy vannak hulláim. Az más kérdés, hogy nem szem előtt, mert egy magát-embernek-képzelő-nyártündér feleség idegrendszerének nem tett volna jót, ha körülötte grasszálnak állandóan, de attól még körülvesz a halál, máskülönben nem is érezném jól magam. Én szó szerint és átvitt értelemben is a sírokon élősködöm. - De te is termelsz majd párat, legalábbis ennyi alapján biztosra veszem. - Az ördög nem alszik, azért hozzáteszem az utolsó félmondatot, így ha nem következik be jóslatom, akkor sem jöhet hozzám senki reklamálni, hiszen jeleztem, hogy a dolgok mindig megváltozhatnak. Bane pedig tényleg hülyét fog kapni a kölyöktől, ő mindig is ügyelt, hogy ne piszkítsa be túlzottan a kezét. Én is kezdek, csak én másért, engem a pattogása akaszt ki. Megdörgölöm a halántékom.
    - Említettem már, hogy TÜRELEM? - Az utolsó szót váratlanul elbődülve, házimozi hangrendszerét megszégyenítő erővel zúdítom rá. Remélhetőleg használ majd valamelyest, vagy ha nem, akkor hülye, én viszont nem gyógypedes vagyok, hanem warlock, és nincs idegrendszerem a hülyékhez. Az amatőr mivoltot meg nem erre értettem, de mindegy, tényleg nincs cérnám folyton kijavítani a kölyköt. Akkor legyen neki gyereknap és értse, ahogy akarja. A következő intelmemet is nyitottan fogadja, ámbár szerintem túlságosan is félvállról veszi. Hátradőlök. - Rendben, vedd úgy, hogy kíváncsivá tettél. Hogy tervezel utat építeni és melyik elemet választottad másodiknak? - Amúgy komolyan nem tudom, mit fog erre felelni, mert fogalmam sincs, mi van a mai fiatalság fejében, remélem, hogy Bane azért töltött már bele ezt-azt, és akkor nem kell valami hatalmas sületlenséget végigszenvednem, hanem tényleg lesz füle-farka annak amit mond majd.
    - A gyógyítói képességek és erők építeni akarnak, nem pusztítani. Nem erre találták ki őket. Hozzád a rombolás áll közelebb. Jól jártál - summázom röviden, annak ellenére, hogy szerinem enélkül is rájött a válaszra, legfeljebb megerősítem, amit felteszem eddig is gondolt. Az persze már csak személyes és magánvélemény, hogy a mi irányzatunkkal sokkal több mindent lehet kezdeni és sokkal kreatívabban alkalmazni, mint a fehérekét. Persze, ha abban merültem volna fejbúbig és még mélyebbre, akkor nyilván azt tartanám többre, de nem ez a lényeg. Szeretem a képességeimet, sőt. A tanítványokat annál kevésbé, falra is másznék, ha hallanám a gondolatait. Én jó tanár, bah... egy fenéket. Ahhoz túlságosan előítéletes, ingerlékeny és maximalista vagyok, hosszú távon valószínűleg kinyírnék minden szerencsétlent, aki mellém szegődne. Nem sokan szokták bírni a tempómat, az elvárásaimat.
    - Kábé. Persze kipróbálhatod majd a variációkat egy témára. A rossz hír, hogy rá kell szánni az időt, a jó hír, hogy minden egyes alkalom számít és egyre kevésbé lesz megerőltető vagy időigényes, ahogy haladsz előre. - Nora mellett bizonyára tényleg elpuhultam, más magyarázata nincs, miért hangzanak tőlem bíztató szavak ahelyett, hogy elégedetlenkednék és még többet követelnék. Mondanám, hogy csinálja például a tűzzel, ha már olyan haver vele, de eszemben sincs tűzoltósat játszani, szóval azt majd máshol eljátssza, ahol kevesebb az éghető vagy értékes cucc. A bemutatóm feletti ámulat persze legyezgeti a hiúságom, el is vigyorodom. - Ahogy mondtam: kétszáz év mindennapos gyakorlással, és menni fog, mint a karikacsapás - ... ha megéred, teszem hozzá ezt csupán gondolatban. Nincs rá garancia, de hát semmire sincs, igazából még én is simán elpatkolhatok, nemhogy ő. Ennyit az egóról, legalább ezt beismerem. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni ehhez az objektivitás jegyében, hogy azért viszonylag nehéz dolga lenne bárkinek az én leszedésemmel, Lucius ellenben még könnyű préda. Lenne, ha nem Bane tanítványa lenne, mert Brooklynnal azért kevesen akarnak ujjat húzni. Hagynám, hadd dolgozzon, elvan a gyerek ha játszik felütéssel, de Nora húzása nem engedi, kihoz a sodromból, s ingerültségemben még a kölyök jelenlétével sem törődök. Hiba... de a saját otthonomban vagyok oly öntelt, hogy ne tekintsek fenyegetésnek egy ilyen suhancot. Az más kérdés, hogy én mekkora fenyegetést jelentenék neki, ha rűzúdítanám a bennem fortyogó dühöt, de szerencséjére józanabb gondolkodásmóddal vertek meg az illetékesek annak idején. Egy-két percig állok az ablak előtt ökölbe szorított kezekkel, a hangszigetelt lakásba nem hallatszik fel hangja a parkban elszabaduló haragos erők hatásainak, csak a kifelé irányuló nagy mennyiségű energia érezhető meg, de azt is elvágom, mielőtt visszafordulnék felé, szemrevételezni az asztal által benne okozott károkat, és felelni végre.
    - Nem te rontottad el - nem lenne korrekt ezt nem leszögezni az elején. Elhúzom a szám. - Nők! - pöffentem ki magamból a szót mérgesen. Miért, Nora? Mi okod volt odamenni? Mi okod volt eltűnni előlem? Tündérföld mágiája nem engedné, hogy kövessem, még akkor sem, ha utánamennék. A családjáról nem is beszélve, finoman szólva nem rajongtak értem soha. A gond csak az, hogy Nora meg velük nem volt éppen rózsás viszonyban, amire nem feltétlenül emlékszik jelen állapotában. A francba, a fészkes francba! - Találkoztál már tündérmágiával, kölyök? Mocsokul tud működni, és cseles egy szerkezet, vannak területei, amikkel szemben még a mi fajtánk is tehetetlen - vonok vállat, a kárt szemlélve, amit idebent okoztam. Kevesellem. Végtére ha Norának nem kell... kicsinyes dolog, de jólesik. Az ablak mellett a falnak tolt komód úgy horpad be, mintha egy óriás ragadta volna a markába egy kiadós szorongatásra. Lépek egyet előre, egy vonalba kerülök a távolabbi falnál, a konyhában a mosogatógéppel - szikraeső kíséretében kivágódik a helyéről, eltépve a vezetékeket, és a plafonig katapultálva lapul ki a mennyezeten. Újabb lépés, és a bejárati ajtóval szembeni tükör közepe roppan meg, hogy a következő pillanatban már ezüstös porként szállongjon a földre. Odaértem, visszaülök a helyemre - a rombolás is megszűnik a lakásban, vagy legalábbis csillapszik egyelőre s nem történik semmi látványos. - Szóval? Találkoztál már egyáltalán tündérrel? - fonom össze magam előtt a karjaim, láthatóan cseppet sem zavar, hogy eltűnt előlünk az asztal, én ugyanolyan kényelmesen tudok terpeszkedni anélkül is. Az arcom kőmerev, semmiféle érzelem nem olvasható le róla azóta, hogy visszafordultam az ablaktól, de a tekintetem jéghideg maradt.*

    Sponsored content

    Re: Chop't


      Pontos idő: Csüt. Dec. 14 2017, 21:46