Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Long Island villa
by Emanuel de Medici Today at 00:53

» Fangtasia
by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 22:21

» Theo szobája
by Theodore Miles Montgomery Vas. Dec. 09 2018, 22:30

» Freshkills Park
by Admin Vas. Nov. 25 2018, 19:40

» Cox professzor irodája
by Thomas Montgomery Vas. Nov. 25 2018, 19:20

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Utopia Parkway

    Share

    Utopia Parkway

    on Vas. Okt. 04 2015, 23:44


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Csüt. Okt. 08 2015, 00:55


    Riikka& Aatto & Natan
    avagy
    Mikor Jancsi és Juliska megtalálják apucit a nagyvárosban... ©

    Nyugodt, enyhe szellő hidege érint, s a napsütés megcirógatja arcomat. A fél pofázmányom még mindig tele van a fallal való találkozás nyomaival, elmehetnék Kétarcnak a Batmanből... Csuklya rejti el az arcom a kíváncsi szemek elől. Ma kicsit távolabbi szegletébe jöttem Queens-nek. Hívtak az új illatok. Morrighan a levegőben követ, nyugodtan sétálok. Hiába viselek bakancsot, még az apró kavicsok se roppannak meg léptem alatt. Hegyezem a fülem, magamba iszom az új helyszín szépségét, az illatokat, a kellemes időt. Megnyugtat, s nem kell azzal foglalkozom, mi történt pár nappal ezelőtt a Betegszobában. Azóta persze már rendbe raktam, mármint a fejemmel kirobbantott falat, de mégse a kedvenc emlékeim közé fog tartozni. Ryan egyik nap be is jött, épp meszeltem a falat, és még annyira be volt dagadva a pofám, hogy az valami eszméletlen. Kiröhögött, hogy "Jééé, Quizimodo!!!" Azzal a lendülettel intettem is be neki, s rávágtam a még ép ajtót. Utána azt is csavarozhattam vissza, mert akkora lendülettel csaptam rá, hogy kiszakadt az egyik tartószeg... Az üzletek kirakatainál állok meg. Épp egy fotóstúdiónál. A sok tájkép, pár, esküvős képek közt felfedezek egy apukát a két csemetéjével. Egy kisfiú és egy kislány. Apjukba csimpaszkodva nevetnek a kamerába. Eszembe juttatja ez a fotó a kölykeimet. Emlékszem, ők is valahogy így csimpaszkodtak belém, mikor játékra ösztökéltek, mikor vadászni kellett mennem, s próbáltak visszafogni, hogy velük maradjak. Eszembe jut Aatto harciassága, eszembe villan Riikka csengő kacagása. Milyen rég is volt. Az Istenek kegyetlensége, hogy annyi kölyök vesz körül, annyi lelket neveltem, tanítottam. S a magam kölykeit másra kellett bíznom. Nem tudom, hol, merre járhatnak, talán már el is feledkeztek rólam. Bestiám megmorran bennem. Nehezen viseltük, mikor másra bíztuk a két kölyköt. De ez akkor, így tűnt helyén valónak. Ejj Natan... Nem vagy az a merengős típus. Tudom jól. De ez a fotó felidéz bennem sok mindent. Az egyetlen kép, amit magamnál tartok, egy rajz. Én készítettem róluk, mélyen, a druida felszereléseim közt elrejtve pihen. Ez maradt nekem, s az emlékeim. Felpillantok az égre, s látom, hogy Morrighan a közeli kis sétány felé veszi az irányt. Lassú, halk léptekkel követem.

    Örökségem... Vérem... Életem

    Photograph

    Ruha

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Csüt. Okt. 08 2015, 19:56



    Natan& Szupercsapat



    Fingom  nincs arról, hol és merre járunk, az az érzésem, hogy órák óta bolyongunk körbe-körbe, és nem jutunk sehová. Riikka szeret sétálni, én meg pláne, de semmit nem látok, mert a térképet böngészem. Mint egy szabásminta, komolyan mondom, amit azért készítettek, hogy kicsesszenek az emberrel.
    Ennek örömére folyamatosan magyarázok, be nem áll a pofám, és hőstettet hajtok végre azzal, hogy felpillantok. Valami benzinkút-szerűséget látok. Szuper, piás vagyok, vagyis arrafelé veszem az irányt, és rongyolok befelé vásárolni. Kifelé jövet már két flakont betoltam, kettőt Riikkának adok, egy pedig a vésztartalék arra az esetre, ha eltévednénk.
    -Te Rikka, drága szerelmetes hugicám… az oké, hogy sétálunk, az is oké, hogy térkép van nálam, de áruld már el, hogy minek? Azt se tudom mit kell nézni, szerintem lejöttünk róla, mert ez a hely nincs is rajta.
    Az, hogy esetleg lapozzak, vagy fordítsak, ááá, így sokkal érdekesebb a dolog, és már indulunk is tovább, megint a fene tudja, merre. Valami sétányt szemelünk ki, persze utca tábla az smafu.
    Hirtelen torpanok meg, mert valami ismerőset érzek, ismerős szagot és energiát, olyat, amit nagyon régen éreztem, és azt nem lehet elfelejteni. Tudom, hogy a húgom is felfigyel rá, ő is tudja, én is tudom, ez a szag, ez… egyvalakié.
    Bundásom morran egyet, mérgesen, dühösen, és én a következő pillanatban sprintelni kezdek, egyenesen arra, ahonnan jön a „jel”. Egy kicsit sem lassítok, a térképet elhajítom a susnyásba, és ezerrel robogok tovább, míg ki nem szúrom a csuklyás tagot, aki felől a feledhetetlen energia és szag ered.
    -Állj meg te puha pöcsű, impotens, gyáva féreg! Ott hagytál minket, mert begyulladtál, de most megfizetsz mindenért!
    Hatalmas ordítással, csatakiáltással és mindennel együtt vetem rá magam az alakra,  és úgy kezdem ütni, hogy ha nem szedik ki a kezeim közül, megölöm, biztos, hogy megölöm.
    Az elmúlt 70 év összes feszültségét, haragját és dühét adom bele a csépelésbe, mert nem tudok megbocsátani neki, egyszerűen képtelen vagyok.
    Bestiám is morogva ugrik a másiknak, a torkára pályázik, hiszen velünk együtt őt is ott hagyták egy nősténnyel. Hirtelen megállok az ütések halmazában, mert mi van, ha véletlenül másnak mentem neki? Mi van, ha ez nem is Vreth? A következő pillanatban visszatérek a megszakított tevékenységemhez, vagyis ütni akarok tovább… már ha van esélyem, mert melyik az a hülye, aki egy ilyen alkalmat nem használ ki?
    -Riikka, mondd, hogy nem nyúltam mellé. Ugye nem?
    Lehet, a csuklyát le kellett volna venni róla? Már mindegy, valakit vertem, valakit darabokra akartam tépni, és amikor belém csap a felismerés… hát lefagyok. Tényleg Natan Vreth az, tényleg őt tekintettem bosszúm tárgyának.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Pént. Okt. 09 2015, 00:06

    Natan és Aatto & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Itt vagyunk New Yorkban és  hajóról természetesen a cuccainkkal együtt jöttünk el, hoyg egy szállodába húzódjunk meg és kellemes, nagy sétákat tehessünk, imádok sétálni, és imádok a testvérembe karolav vigyorogni, hogy a sok ostoba azt hihesse nekem van a világon a legmenőbb pasim, holott csak az iker bátyám. Talán hasonlítunk is egymásra, nem tudom, mert én jelenleg kék hajjal pompázom, és extravagánsan öltöztem fel. Fekete-piros mini szoknyát húztam, magasított talpú bokacsizmával, és egy szaggatot-tépett felsőt, ami elég merész kivágást enged, de merjen valaki belém kötni és lekurvázni, élvezettel töröm be a fejé, az atyaisten. Na persze... ha elég gyors vagyok, és nem Aatto veri szét a tagot. Elég heves természet de hát ez van, én se vagyok könnyű eset. Mindenesetre hallottam innen pletykákat, és most nyomozgatok egy kicsit, amiről drága testvéremnek nem kell tudnia, csak elkísérnie, és megköszönöm neki az innivalót.
    - Köszi. Szóval, drága egyetlen és utánozhatatlan bátyuskám, élvezzük a gyönyörű várost, és még mindig a térképen vagyunk, méghozzááááá  itt - mutatom ahogy betájolom magunkat, és rámutatok egy pontra a térképen. Nem tudok eltévedni csak nagyon nagyon nagyoooon ritkán, ha részeg vagyok mint az atom. Akkor igen. Tovább indulok miután is ittam, és Aatto-val szinte egyszerre dermedünk meg az  szag... az az érzés... Uramisten!
    - Aatto.... ne menj.... - sóhajtom, ahogy a mellettem álló semminek beszélek, mivel bátyám már ki is lőtt mint valami ágyúgolyó és tarol mindent ami az útjába áll, én pedig szolid nőies lépteimmel követem, de azért eléggé tempósan, és egy ismerős életkép áll elém. A bátyám, ahogy hülyére akar valakit verni, csak hogy ez a valaki nem akárki, hanem az apánk ha úgy vesszük. A verekedők mellé lépek, és egyszerűen lerántom róla Aatto-t, ha csak ő még le nem rúgta magáról.
    - Helló Natan - mosolygok bájosan az apánkra, de aztán következőre az én öklöm is meglendül és behúzok neki egyet. Csak egyetlen, egyet. Nekem ennyi elég.
    - Nem Aatto, nem nyúltál, ő Natan, az apánk, igaz apuska? - pillantok rá, de nem ütöm meg többször, lecsillapodok, én ebben jobb vagyok mint a testvérem.
    - Hiányoztunk esetleg? Alig győztünk válaszolni a sok szép leveledre amit tőled kaptunk, nem igaz? - fordulok kicsit a bátyám felé.
    - Miért?! - mindössze ennyi kérdésem van, de ezt már milliószor megkérdeztem tőle, amikor vele álmodtam.  


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Pént. Okt. 09 2015, 01:29


    Riikka& Aatto & Natan
    avagy
    Mikor Jancsi és Juliska megtalálják apucit a nagyvárosban... ©

    Az élet az Istenek igen érdekes játéka, melybe minket, lelkeket vonnak be. Újabbnál újabb fordulatok, kalandok, élmények várnak ránk. Van, hol jobb, hol rosszabb. Az szél nem hozza felém az illatot, melyet éreznem kellene, helyette az enyémet viszi tova. Ám a két energia hirtelen dermeszt meg, a csatakiáltás úgy szakít bele az elmémbe, mintha épp most vágtak volna a koponyámba egy ezüst vadászkést. Ez nem lehet... Lehetetlen.
    A felém támadó Farkas ugrását könnyedén hárítom, elkapom a vállát, s magam felett áthajítom, kihasználva és segítségül hívva a lendületét. Nagy csattanással landol a sétány közepén, de rá nehezedve guggolásban leszorítom a karjait, s ezüst szemem rávillan. A tekintetében látom a haragot, a gyűlöletet, a csalódottságot, s a mélységes űrt, amit akkor láttam sokszor, ha tükörbe néztem. Ez az űr jelentette a kölykeim hiányát. Bestiám energiái nyugtatóan fogják közre a kölyökét. Leszorítja, de csupán csak tartja. Nem morog, nem fenyeget... egyszerűen ugyanabban a döbbent transzban van, amiben én. Újra viszont látja a kölykét.
    - Aatto... - suttogom rekedten, mikor egy csengő hang köszön rám. Árnyéka rám vetül, felnézek, hogy lássam a kis nőstény arcát, s egy akkora ütést kapok, hogy érzem, az arccsontom ismét olyan erejű találkozásban részesült, mint a fallal való csók. Az ütés következtében elfordítom arcom, a szám újra felreped. A vérem a betonra fröccsen, s finn szitkok halkan hagyják el a számat. De nem vagyok dühös. Nem érzek haragot. Nyugodt békesség érződik felőlem. A kérdéseire még mindig nem nézek fel, Aatto vonásait nézem, akit még mindig nem engedtem el. S elhangzik az utolsó kérdés... Miért?
    Ekkor engedem el a fiam, nézek fel a kislányom tekintetébe. S az ő tekintetében is ott van... Ott az űr, a csalódott fájdalom. Nem oly hevesen kimutatva, mint a bátyja szemében. Az övében elrejtőzik. De ott van. És ez fáj, hogy látom, mit okoztam a gyermekeimben. Fáj látnom, hogy mit tettem e két csodálatos lélekkel. Felrántom Aattot a földről, ahogy magam is felállok. Megállítom a kishúga mellett, s végignézek a gyermekeimen. A szívem lassan, ütemeseket üt, mégis érzem, hogy mélyeket dobban. Ők a gyermekeim. Ők az örökségeim a világ számára...
    - Hogy miért? - nézek rájuk, s lehúzom a csuklyámat, láttatni engedve így a berepedt pofám, s az újból felrepedt számat. - Mert akkoriban nem nyughattam. A világ hívott, a Káosz magvai a lelkemet őrölték... S az Őrület még a magunk fajtát sem kímélik.
    Nem szónoklatnak szánom, ez az igazság. A gyászt ugyan, melyet a tanítóm miatt éreztem, enyhült a kölykeimnek hála, de a vér bűze, a halál mocska ott volt a lelkemen. S nem engedhettem, hogy ez bármilyen módon is kihasson rájuk. Féltem, hogy a vérszomjam, hogy az őrületem őket is felemészti majd. Féltem, hogy olyanná válnak, mint én.
    Az emberek meredten, összesúgva néznek ránk, s kis triónkra. Ennek ellenére mégis oda lépek hozzájuk közel, s mit sem törődve azzal, mit fognak tenni, újból nekem esnek, vagy megpróbálnak megtépni... Átölelem őket kovácsmunkámban megedzett karjaimmal, s úgy, mint rég, mind a kettőt szorosan magamhoz ölelem. E mozdulatot sosem fogja kiölni belőlem semmi. Magamba iszom illatukat, Bestiám átfonja óvón őket, mint régen. Bennem vannak azok az ösztönök, melyek egy szülőt, szülővé tesznek. Egy Farkast, Farkassá. Egy apát, apává. Sosem akartam elszakadni a kölykeimtől, de mégis erre vett rá az őrület. Hisz nem tudhattam, hol végzem, hová ránt majd a mélység. Energiáimba a fájdalom érzése vegyül. A fájdalomé, melyet a megbánás szült az évek alatt. S az örömé. Az örömé, hogy a kölykeim újra a karjaimban vannak.
    - Sosem volt olyan nap, mikor ne gondoltam volna rátok. - suttogom, s ölelésem még szorosabbá válik.


    Örökségem... Vérem... Életem

    Boiler

    Ruha

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Szomb. Okt. 10 2015, 22:21



    Natan& Szupercsapat



    Riikka megoldja a térkép gondomat, ja, hogy tényleg fordítani kellett volna, ja, hogy egészen másfelé tájolok, mint ahol vagyunk… nem érdekes. Jobban szeretek menni a fejem után, úgy sosem tévedek el, de ilyen papírokkal a kezemben simán. Sosem tudtam térképet olvasni, valahol mindig elkeveredtem, bezzeg a hugicám kezében olyan egyszerűnek tűnik az egész.
    -Ja, vagy úgy. Már értem.
    És ennyit az egészről, mert a következő pillanatban már lefagyok, majd elhajítok mindent, és rohanok a szag irányába, hogy leteperjem az apámat. Már akit annak vélek. Arról nem volt szó, hogy kivédi a mozdulatomat és én kerülök alulra, de azért is gerincbe rúgom, ha mást nem.
    Riikka pedig érkezik, és zene füleimnek az a csattanás, amit hallok, ahogy a válasza is, nem trafáltam mellé, tényleg Natanre vetettem magamat. A káromkodásom alább hagy, helyét a büszke vigyorgás veszi át. Köszi hugi, szép ütés volt.
    Heverek a földön röhögve, mígnem az apám felrángat és beállít a húgom mellé, mintha csoportképet akarna készíteni.
    -No? Most ellövöd a szelfit, hogy legyen nálad egy példány az elkövetkezendő 70 évre?!
    Mégis mit méricskél ennyire, na mit? A húgom kérdésére adott válaszra én is kíváncsi vagyok, vajon mivel rukkol elő? Bevallja, hogy gyáva, vagy közli, nem is így akarta? Gyerünk fater, nyögd ki, nehogy beléd szoruljon.
    Amivel előrukkol, hát arra még az én pofám is leszakad rendesen. A Káosz bammeg, a káosz, érted? Ez kb. olyan jó kifogás, mint a plázapicsáké, akik azért akarnak kontaktlencsét hordani, mert a szemüveg miatt két számmal kisebb műszempillát tudnak feltenni. Berosálok.
    Bestiám is megrökönyödve nézi a hímet, hogy ezt hogyan sikerült összehozni? Jobb nem volt?
    -Tudod te, mit okoztál? Az a csoda, hogy nem lettem buzi a nőstények között. Akkor hagytál ott, amikor szükségem lett volna egy apára, pontosan akkor. Most mit szeretnél? Boruljak a nyakadba és kezdjek el énekelni egy üveg sörrel a kezemben?
    Most komolyan, kaptam egy nőstényt, aki magyarázott, de éreztem, nekem ez nem elég. Szegény Riikka tudta, érezte, hogy feszült vagyok, és mégis végig kellett csinálnom azzal a nővel, mert ő vigyázott ránk. Ő is tudta, hogy nem képes megadni azt nekem, ami kellene, csak tehetetlen volt, mert Natan elment.
    Odalép és átölel, röhögni kezdek… most akkor ennyivel el van rendezve az egész? Ennyi volt, felejtsek el mindent? Az utolsó mondata mindent visz, hangos röhögésem kapásból megöli a meghitt családi összeröffenést.
    -Kurva jó nekünk. Gondolatok voltunk Riikka, napi gondolatok, mint egy rohadt napi bölcsesség, hát ez beteg.
    A farkasom ha nem bújna az apjához, ellökném magamtól Natant. Látom, hogy mennyire hiányzott neki az öreg, nekem is bassza meg, nekem is hiányzott, csak kötelék ide vagy oda, én nem vagyok ennyire megbocsátó.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Vas. Okt. 11 2015, 18:41

    Natan és Aatto & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Aatto már ki is lőtt hogy letámadja ennek az ismerős energiaforrásnak a tulajdonosát, és igazából nem is hibáztatom érte, magam is éppen ezt teszem és két acsargó farkas állja körbe a nagyobb hímet. Nem igazán vagyunk jelenleg a megbocsátás és szerető gyermekek mintapéldányai de ez azt hiszem érthető. Ahogy a bátyám Natan alá ragad, nem esek kétségbe, tudom hogy az öreg nem bántana minket de ezt jelenleg saját magunkról nem mondhatom el, és inkább ő kezdjen el aggódni, de sürgősen. Nem igazán vagyunk túl jóban, azóta mióta elment és ott hagyott minket a halál után valahol egy nőstényre bízva! Elképesztő. Ahogy felhúzza a földről a bátyámat és mellém penderíti nem tudom mit akar de elhúzom a szám ahogy ránézek, és a már eleve felrepedt arcát nézem, amire még én is rá segítettem egy jól irányzott ütéssel, amire az egykori aikido tanárom is roppant büszke lenne ha látta volna.
    - A káosz magvai, az őrület mi őrölte lelkedet, hogy te milyen költői lettél az évek során, ki se néztem belőled - mosolyodok el bájosan mintha minden rendben lenne, aztán megint kifakadok, mert eléggé hirtelen haragú természet vagyok, nem nőttem ki, és szerintem már nem is fogom.
    - Nem érdekel a rizsa! Az igazat mondd meg! A terhedre voltunk, vagy nem voltunk neked elég jók? Miért passzoltál le mint két zsák rakományt?! - támadok rá megint de ezúttal csak szóban, és bensőm forrong. Egyszerűen felrobbanok, és biztos vagyok abban is hogy ezt a bátyám is érzi, hiszen elég közeli a viszonyunk, és őt is szétveti az indulat úgy hiszem. Azaz, tudom, érzem hogy mennyire dúl benne az indulat és a kifakadását meg is értem. Együtt voltunk ott.
    - Ez igaz. Nem érdekelnek a gyenge kifogásaid és szavalatod arról hogy gondoltál ránk, akkor miért nem kerestél meg?! Hol voltál akkor, amikor szükségünk volt rád, mert nem érettük a világot és a bennünk rejlő farkast? Egy nőstény, édeskevés volt hogy helyettesítsen téged érted?! Nem mellesleg pocsék ízlésed volt, és nem is bírtuk sokáig vele, eljöttünk - teszem hozzá ahhoz, amit a bátyám is mondott és közben nem is akarom leplezni a szemeimben bujkáló haragot , ahogy Natanra és a kinyújtott kezeire nézek, hogy átöleljen minket. Elhátrálok előle, de mégis átölel, mire megfeszülök és minden erőmmel tiltakozom az ölelése ellen és nem hagyom magam magához szorítani holott, a farkasom örül annak hogy találkozott a régi mentorával, ismerősével de nem engedem neki, visszatartom, nem örülünk neked! Nem, igazán nem.
    - És ennyi?! Ennyivel el akarsz intézni minket? Apai ölelés és már kész is?? - háborgok ahogy ellököm magamtól.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Vas. Okt. 25 2015, 02:27


    Riikka& Aatto & Natan
    avagy
    Mikor Jancsi és Juliska megtalálják apucit a nagyvárosban... ©

    Míg engedik, szorosan húzom magamhoz őket, magasról tojok a felháborodásukra, a gúnyra, az értetlenségükre, a haragjukra. A Fenevadam és az elmúlt évek keserű terhe, amit hordtam magamban, most ugyanúgy szabadon áramlik hullámaimban, mint ahogy a kölykök indulatai irányomba. Gyűlöltem magam a döntésemért. Emlékeimbe villan, ahogy a két apró szőrgombolyag először kelt életre, hát most így látva őket két gyönyörű, felnőtt Farkassal állok szemben. A pestistől fertőzött, beesett arcukat sosem felejtem el, ahogy a tekintetükben az égő élet lángjait sem. Sosem találkoztam még ilyen erős élni akarással, mint amit az ikrektől tapasztaltam. Még soha, senkitől, azóta sem. És szemeikben most is ott látom ezt a lángot, ezt a vehemenciát, ezt az elsöprő erőt, mely bennük lüktet. S a Farkas csak még inkább felerősítette ezt bennük.
    Szavaik ugyan leperegnek rólam, tudják jól, hogy az ilyesmi nálam sosem jött be. Felelősségre vonnak, mert nem ismerik az igazságot. Megértem őket? Talán. Elhagytam a kölykeimet, mert ezt kellett tennem. A haragjuk jogos. Gyermeki harag. Kölykök haragja. De igazuk van. Annyival legalább tartozom, hogy az igazságot elmondom nekik. Sóhajtva engedem el őket lassan, ahogy érzem, hogy Riikka mindenáron szabadulni akar.
    Feltekintek az égre, s látom fenn szállni Morrighan alakját. Elmosolyodok, majd ismét a kölykeimre pillantok. Erősek és gyönyörűek. Ahogy mindig is azok voltak. De az a kevés idő, ami adatott mellettük, nem volt elég, tudom jól. És azt is tudom, nem vagyok pótolható... Legalábbis a kölykeim számára nem.
    - Nem kérem, hogy bocsássatok meg, ilyet egy szóval se mondtam. Ha az igazságot akarjátok hallani, akkor gyertek velem. Elmondom mit, miért tettem. - intek a fejemmel, majd elfordulva tőlük séta tempóban indulok a közeli parkosabb területre. Bestiám körbefonja a két kölykét, ahogy haladunk. Sokáig nem szólalok meg, csupán élvezem a fiatal Farkasok közelségét, a gyermekeim energiáit, még ha azok még mindig ellenségesen, haragosan is állnak velem szemben. Már jó távot megteszünk a parkon belül, mikor Morrighan egy közeli ágra leszállva jelez felém rikkantásával, tiszta a levegő. Itt nyugodtan beszélgethetünk.
    - Amit mondtam nektek, igaz. Talán költőien hangzott, de attól még így van. Mindegy, győzködni nem foglak titeket. Ami most itt elhangzik majd, rajtatok múlik, elhiszitek-e vagy sem. Megváltoztatni a múltat nem tudom. De tudnotok kell, hogy gyűlöltem magam a döntésemért. Ne, most ne vágjatok közbe, kérlek, gúnyolódni ráértek később is. Csak hallgassatok meg. - elveszem a cigarettámat, megkínálom őket is, s ha vettek, meggyújtom a magamét. Hosszú story lesz.
    - Emlékeztek, hogy meséltem a nagy Geradorról? A Mesterről, aki halandóként többet ért bármely más nem evilági teremtménynél? Elmeséltem nektek, hogy tanított, a druidák próbáit, s átadtam egy keveset nektek is az örökségéből. Ám a haláláról soha egy szót sem ejtettem nektek. Én öltem meg. - végigfut a hideg a hátamon az emlékre. Így, kiejtve szavakban, újból feltámad bennem a gyűlölet és harag, még annak ellenére is, hogy tudom, kérésre zabáltam fel a Mentoromat. - Az ő halála sodort a mélységbe, és őrültté tett a bűnbánat. Ölésbe menekültem, felzabáltam mindent, ami az utamba került. Angyalok, Árnyvadászok eredtek a nyomomba, Vámpírok és Démonok tűztek ki a fejemre vérdíjat, Tündérek és Szellemek riogatták velem a fiatalokat. A lényeg az, hogy a régi énem porig égette volna, ha teheti, a Világot. Háborúkat, harcokat, csatákat jártam. Kergettem a Halált, remélve, így könnyebb lehet a teher. Mikor is rám nem lelt egy démon. - egy pillanatra megállok. Az arc, mely felsejlik lelki szemeim előtt még mindig ugyanolyan élesen rajzolódik ki, mint egy rémálom sötét képe. Ahogy a holttestek, s vér tengerében, fekete öltözékében nyújtja felém a kardját, s felsegít, majd vértől mocskos, bevert arcomat kezeibe véve maga elé emeli. Suttogó szava még mindig viszzhangzanak a fülemben:
    Eljött érted a Háború...
    - Ez a démon, a Háború démona volt. Figyelte a ténykedésem, a kiüresedett, halálmocskától bűzlő lelkem. És úgy döntött, alkut ajánl számomra. Szolgálom őt, míg dicső halálban nem részesülök, így lemosva magamról a szégyent. Vagy míg háborgó, őrült elmém és lelkem nyugodalomra nem lel. Elfogadtam az ajánlatát, s elnyertem katonái közé a bebocsátást. Billoggal bélyegzett meg. Emlékeztek arra a tetoválásra, ami a bal mellkasomat borította? Az volt a Háború démonának bélyege. Míg ez rajtam volt, szolgálnom kellett őt. A világháborúkban gyilkoltam, szabadjára engedve a Bestia gyűlöletét. Hagytam az őrület táncát tombolni a lelkemben, hogy mindez egy démon ideáit szolgálja. Amikor ti csöppentetek be a képbe. Magam sem tudtam pontosan, miért? De a beharapottjaimmá váltatok, a kölykeimmé. És ekkor történt meg velem először, hosszú idő után, hogy a lelkem háborgása lecsillapodott. Nektek hála.
    Elnyomom a közben elszívott cigarettát, majd a dobozba dobom a kihült csikket. Az elmúlt idők emlékei viharos tengerként sodornak hullámaikon.
    - Ti voltatok a gyógyír, s az démont, kit szolgáltam, hátat fordítottam neki. De a Háború elől nem lehet ily könnyedén elmenekülni, keresni kezdett a világháború végével, hogy másutt hintse el a Káosznak magvait. Minél inkább maradni akartam, annál inkább tudtam, hogy menni kell. Az őrületem nem csillapodott, a vérszomj kísértett, a hús csábított, de leginkább a rettegés éltetett. Rettegtem attól, ha megtalál engem, titeket is maga mellé vesz. Felhasznál benneteket ellenem, vagy ami még rosszabb, megölet benneteket, általam. - az utolsó gondolatra elhallgatok, de nem sok szünetet hagyok, folytatom - Azért jöttem el tőletek, mert szolgáltam a Háború démonát. Követnem kellett őt, és nem akartam, hogy tudomást szerezzen rólatok. De most már, nem szolgálom. Hála a Falkámnak. - apró mosoly szökik a szám sarkába. Végignézek a kölykeimen.
    - Nem kérem, hogy megbocsássatok. Nem kérem, hogy higgyetek nekem. Nem kérek semmit, mert nincs jogom ilyesmihez. Elhagytalak benneteket, mert rettegtem attól, hogy elvesznek tőlem titeket, hogy olyan üres lelkekké váltok, mint amilyen én voltam egykoron. Sajnálom, de ez az igazság.
    Szavaim őszinték, lelkem nyugalmában szomorú lüktetés érződik, mégis, Bestiám szilárdága, az apai szeretet, a büszkeség a kölykei iránt. Mindez ott érződik, s körbefonja az utódait, s ott csillan ezüst szemem íriszében.


    Örökségem... Vérem... Életem

    Marsk

    Ruha

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Hétf. Nov. 02 2015, 19:18



    Natan& Szupercsapat



    Bábuként lógok Natan ölelésében, még véletlenül sem emelem fel a karomat, de nem ám, én most kérem szépen túl feldúlt vagyok, sértett, és egyébként is, tehát nekem lehet. Tessék kiengesztelni, testtartásom erről árulkodik, és nyilvánvaló, hogy az nem lesz egyszerű.
    őt annyira hatja meg a mi mondandók, mint engem az övé, azaz semennyire. Az igazság… az, az következik, és én erre gúnyosan felröhögök.
    -Most jön Grimm bácsi meséje? Alig várom apuci, tényleg, de akkor szállodába menjünk, hogy aludni is tudjak.
    Natan elindul, én pedig Riikkára pillantok, szívem szerint én is mennék… az ellenkező irányba. Bundásom az egyetlen, aki az öregét követné, hát morogva engedek neki. Élvezze ki a pillanatot, mert az elkövetkezendő időben megint nem fogja látni a teremtőjét. Tuti. A húgom is feldúlt, érzem rajta, nem tudja leplezni az indulatait, de ezt nem csodlom, én sem, és nem is akarom.
    Az, hogy alig megyünk pár percet… újabb röhögést csal ki belőlem. Ez most komoly? Na nemár.
    -Mesélj, apuci, tessék. Most minden egyes bekezdésed után sétálunk pár métert? Szóljál, hozok sétabotot, mert még elfáradsz nekem.
    Halljuk hát azt a marha nagy igazságot, hogy kiderüljön végre, miért is kellett teremtő nélkül felnőnünk, szinte odadobva egy szerencsétlen nősténynek, aki nem volt képes megbirkózni a feladattal. Kíváncsian várom, tényleg, pofám olyan érdeklődést mutat, mint sosem.
    -Mi is, ez kölcsönös. Éljen, akkor most mindenki utál mindenkit, happy end, mehetünk haza.
    Nem állom meg, hogy bele ne pofázzak, mert ilyen vagyok, és igenis beleugatok, hiszen mint mondtam, még mindig én vagyok a sértett felek egyik tagja. A cigit persze elfogadom, azonnal rágyújtok, mert nehogymáááá, ennyi jár.
    Gerador említésénél bólintok, aztán a megölésénél is, és természetes dolog, hogy ehhez is van hozzáfűznivalóm.
    -És most? Hívjam a zsarukat, mert kinyírtál valakit? Vicces vagy, Natan Vreth, tényleg.
    Tényleg berosálok. Az öregem kinyírt valakit. Minő csoda, mintha mi nem tettünk volna hasonlót. Most ezen meg kellene lepődnöm? Nem fogok. Jóízűen szívom a bagót, aztán hallgatom a többi mesét, amiben aztán minden van, csak halálcsillag nincs. Az kimaradt.
    -Nem tudom, mit szívtál, de ez jobb, mint a Star Wars, a Grimm és a Vámpírakták együttvéve. Ja, meg a Spartacus. Volt itt minden, démon, szolgaság, őrület, káosz, gyilkolászás. Te apuci, akkor már művészneved is van? Átálltál a sötét oldalra, és Vödör nagyúr lettél, akiben mégis maradt valami jó, és megóvtál minket? Imádlak, de mi lett volna, ha megkérdeztél volna, mi mit szeretnénk? Na? Naaaa? Naaaaaaaaaaaaa?
    Most mi van? Most kéne a nyakába borulnom, hogy jaj szegény apuci, mit élt át éveken át? Nem, nem tudom megtenni. Engem egy dolog érdekel, az, hogy elment, és magunkra hagyott minket, akkor, amikor szükségünk lett volna rá. Ennyi, nem több, nem kevesebb, ez az, amit nézni tudok. Sajnálom.
    Gyógyír vagyok, mi? Akkora gyógyír, hogy megakadtam az öregem torkán. Ezt nem kajálom be.
    -Az a baj, hogy amíg azon vívódtam, hogy buzi vagyok, vagy sem, lehet, egy démonka mellett nem lett volna ilyen problémám? Nézz már rám, könyörgöm, tudod jól, mit örököltem… káoszt, azt, és még ezt is elveszed tőlem? Akarok egy olyan billogot, vagy mi a frászt. Mutass be a démonodnak, és elhiszem minden szavadat.
    Na erre mit lépsz fater? Te kipróbálhattad, én meg nem? Nehogy már. Így is amerre megyek káoszt okozok, így legalább lesz értelme is. Vigyorogva figyelem apucit, kíváncsi vagyok, erre mit lép most.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Pént. Nov. 06 2015, 22:19

    Natan & Aatto & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    Azért el kell ismernem, tetszett a jelenség, hogy a testvérem csak így zsigerből nekiment, szerintem pontosan tükrözte, hogy milyen érzésekkel viseltetünk Natan iránt egyenlőre, és igen nem véletlenül jöttünk pont ide. New York más részein is sétálgathattunk volna, de valahol mélyen reméltem hogy megtalálom, mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a farkasom vágyik az öregebb hím után, az apja, tanára, mentora ,nevezzük aminek akarjuk. Mindegy. Követtem az ösztönöket, Aatto meg engem, jobb híján. Most meg itt vagyunk, és itt állunk az apánkkal szemben, aki maga a megtestesült bűnbánat és atyai törődés. Egészen.... nyálas, na.
    - Hát még jó hogy nem kéred, mert azért ez nem olyan egyszerű - méltatlankodok, de azért hagyom beszélni, ha már így adódott a lehetőség, kíváncsi vagyok mit hoz fel egyáltalán mentségére, mi lehetett az, ami miatt el kellett mennie. Tipikus pasi amúgy, de komolyan, eszem eldobom tőle is, mint oly sokszor a tesómtól is. Azt hiszi hogy mi tehetetlenek vagyunk, és nm tudtunk volna segíteni neki!
    - Jah, ismerős a neve, meséltél róla - szúrom közbe ahogy a testvérembe karolva megyek, mert kell az ismerős, megnyugtató érintése, még akkor is ha forr a vére. A kis nőstényfarkasom, oda simul mellé szinte. Szinte egyszerre nyúlunk a felkínált cigi után, mindketten hódolunk ennek a szenvedélynek, és olykor még egymásét is lenyúljuk. Testvérek közt, ez a legkevesebb.
    - Jah hát Natan Vreth a gyilkos. ÉS aztán nagy ügy, mintha mi mások lennénk. Mi van? Ne nézz így rám, te tanítottál minket, magadra vess ha valami nem tetszik - válaszolok a meghökkent - vagy legalábbis és annak láttam - pillantására. Nem tudom mit kellene szólnom ehhez, amit mesélt, biztosan nem lehetett egyszerű, és őszintén szólva nem tudom hogy szabadult meg a démontól, de tuti szar lehetett. Mármint neki.
    - Nézd, csodálatos hogy ennyire óvni védeni akartál minket, de azért megkérdezhettél volna, vagy szólhattál volna. Tudod, ha akkora gyógyírt jelentettünk volna, kihasználtad volna, és nem menekültél volna el. Tudom hogy pasi vagy, akaratos seggfej mint olykor más is, de attól még rohadtul nem volt jogod dönteni a fejünk felett akár az apánk vagy akár nem! Tartoztál volna legalább egy viszláttal. Érted? Nem tudjuk megemészteni egyenlőre - fakadok ki hasonlóképpen, és szemeimben kisebb vihar tombol, jó hogy nem egy mundane látja ezt, valószínűleg meg is ijedne és elfutna előle. Felzaklatott-e ez a kis monológ, találkozás, és mese a démonról? Neeeeem, kicsit seeeeem. A káosz amit örököltem, örököltünk felkavarog, szinte érzem hogy gomolyog bennem, olyan ideges vagyok! Értem én persze de.... nem értem bassza meg! Én ehhez kicsi vagyok úgy tűnik, vagy akármi. Mindenesetre megállok, ahogy a bátyám is, és szembe fordul Natannal. Na erre mit lépsz? Kihívóan felszegem az állam, de egyetértek Aattoval, ha nem tenném, már hallattam volna csodás hangomat is.
    Ahh mit érezzek... túl sok érzés...


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Kedd Nov. 17 2015, 15:06


    Riikka& Aatto & Natan
    avagy
    Mikor Jancsi és Juliska megtalálják apucit a nagyvárosban... ©

    A gúnyolódásra Aatto részéről úgy reagálok, mint mindig, mikor kiskölyökként úgy gondolta, ha ugat, az mindent megold. Figyelembe se veszem. Egy idő után így vagy megsértődött, vagy elszaladt, de talán ez utóbbi jellemvonásait már kinőtte. Sajnálom fiam, attól, mert a vérem vagy, nem engedhetek mindent. Nem, nem értik még szavaim súlyát. Nem hisznek nekem, vagy ha igen, azt fél vállról veszik. A bennük tomboló harag vezeti őket, a csalódottság, amit megértek. Tudom, mit örököltek tőlem, tudom, mily lehetőségek rejlenek bennük, mily csodálatos Bestiák ők, ahogy azt is tudom, hogy a Káoszt is tőlem örökölték. S mivel nem felügyeltem őket hosszú idő után ez csírát bonthatott bennük. Márpedig ez veszélyt jelent nem csak rájuk, a környezetükre is. S ha a Káosz teljesen eluralkodik bennük a Sötétség Világában szabadon vadászhatókká válhatnak. Basszus... Az én vérem... Az én felelősségem... Az én gyermekeim!
    Megingatom a fejem, ahogy szembe állnak velem. Aatto utolsó szavaira azonban lassan, túlságosan is lassan fordítom rá a tekintetem. Kettőjük közül ő az, aki a leginkább belesüppedt az Őrület mélységébe, vagy legalábbis híven szolgálná azt. Az én sötét természetemből ő örökölte a legtöbbet, plusz még a saját vérmérséklete az, ami ezt fokozza.
    Villámgyors mozdulattal fogom be a fiam száját, hogy utolsó mondatát már ne fejezhesse be. Soha, soha nem engedem meg, hogy a Háború elragadja bármely kölykömet is. Soha! Csak egy pillanatnyi harag az, ami kiérződik, de utána ismét nyugodt vagyok. Majd ezek után leányom szempárjába nézek.
    - Lehet, hogy illett volna megkérdeznem tőletek. De mint Atyátok, döntöttem így, ezt láttam helyén valónak. Most azonban, dönthettek. - elengedem a fiam száját.
    - Én felajánlom, hogy tartsatok velem. Legyetek a Falkám tagjai, s adjatok nekem egy esélyt arra, hogy mint Atyátok, mint Beharapótok helyre hozzam a hibámat, amit elkövettem 7 évtizeddel ezelőtt. Kerestetek, nem hiába jöttetek ide, nem csak azért, hogy a szememre olvassatok, s magyarázatot követeljetek. - a Farkasaik elárulják őket, ahogy engem is a magamé. Ezt egyikünk sem tagadhatja. Hiányoztunk egymásnak. Lehet nyálas, lehet ez minden, amit ez a két kölyök most letagad, és legszívesebben sárba tiporna. De sosem tudják majd tagadni, hogy ők az én kölykeim. Hogy valahol mindig ragaszkodni fognak hozzám.
    - A ti kezetekben a döntés. - Bestiámat kissé elhúzom a kölyköktől. Hogy ne befolyásolhassam őket. Mint apa, mint Beharapó, igen, gyötrődöm belül, de szeretem a két kölykömet. Nem, tudom jól, hogy mindazt az elvesztegetett időt nem tudom visszaadni, hogy a hibám mély sebet ütött. De nem érthetik még, és talán sosem fogják ezt megérteni, de legalább had kapjak egy esélyt. Egy esélyt arra, hogy visszakaphassam a gyermekeimet. Akiket a Háború jóvoltából el kellett dobnom magamtól. Kinyújtom a kezem feléjük. Nem kell megkapaszkodni benne, nem kell ellökni, nem kell semmi. Csak tegyék meg ők is a felé a lépést, hogy engednek. Hogy igen, engedik az Apjukat javítani.


    Örökségem... Vérem... Életem

    Marsk

    Ruha

    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Szomb. Nov. 21 2015, 21:53



    Natan& Szupercsapat



    Eddig marionett bábu voltam, és mire a mondókám végére érnék, Natan befogja a számat, hát nem, azt nem hagyom, megnőttem, és addig ütöm, amíg, el nem enged, és folytatom a szövegelést, megállás nélkül. Irtózatosan dühös vagyok, tudod apuci? Nagyon is. Bólogatok Riikka szavaira, hát így van ez mifelénk, miután egyedül nőttünk fel.
    Farkasszemet nézek az öregemmel, neki nem tetszenek a hallottak… nekem sem, szóval állom a tekintetét, és még egy rágót is a pofámba dobok, hogy csámcsogni kezdjek rajta. Elmúlt az az idő, amikor ezzel a tipikusan figyelmeztető, lassú odafordulással megrémített. Már nem. A haragjával sem törődök, egye meg amit főzött. Erre nem befogja megint a számat? Ilyen nincs, hát most már beleharapok a kezébe.
    -Mi a baj apuci? Nem tetszik amit mondtam? Tanítottál volna meg kezelni, és akkor nem ezt hallod tőlem. Szóval… hol a démonod?
    Amit mond, az több a soknál. Illett volna, meg most már dönthet… na ne már, most komolyan azt hiszi, hogy akkor összeborulunk, és örülünk? Nem, nem vagyok ilyen, nem felejtek, és nem érdekel a magyarázkodás. Akkor kellett volna, nem most.
    -Szóval ha jól értem… lefordítom amit mondtál, hogy az ilyen tanulatlan barbárok, mint mi, megértsük. Te, mint Apa, leléptél a picsába, mert döntöttél, így láttad jónak, és én ezt fogadjam el, mert te voltál a felnőtt. Most pedig hirtelen én dönthetek, hogy menjek a rühes falkádba csak azért, mert most meg akarod mutatni, mekkora ász fater vagy? Te teljesen megőrültél? Miért nem hozod meg az áldozatot, mondd? Miért nem mered azt mondani, hogy akkor most te lépsz ki onnan és jössz velünk? Ez megint a TE döntésed. Nem a miénk. Mézesmadzag, mert ott sok tag van, ha nem figyelsz ránk, akkor sincs baj, akad más. Semmit nem változtál, csak ne legyen felelősséged. Tudod Natan Vreth, nem vagyok játékszer, sem én, sem Riikka, hogy kényednek kedvednek megfelelően ugráltass. Lépj ki TE a falkádból, hogy egy családot alkothassunk. Hozzál TE áldozatot, én már lejártam a lábamat miattad, a boldogulásunk miatt. Te jössz.
    Ez a véleményem, az elmúlt 70 év fájdalma, dühe, haragja, ami kijön, egyszerre. A felénk nyújtott kezet egyszerűen megrázom, oscart érdemlő alakítás volt.
    Farkasom az egyetlen, aki Natan felé indul, én nem akarok, ő az, aki ragaszkodik, aki menne az örege után, és ezzel ránt magával. Arról mélyen kussolok, hogy tulajdonképpen az ő nevét vettük fel és használjuk, de ennyi járt nekünk is.
    -Kereszt is van rajtad? Gyóntál és megvilágosodtál? Hogyan akarod jóvá tenni? elviszel egy kuplerájba, Riikkának meg elmeséled, mit kezdjen a sminkkészlettel? Elkéstél, felnőttünk apuci, vedd észre. Nem tudod jóvá tenni azt az időt, amit hazavágtál az eltűnéseddel. Nekem nem most van rád szükségem, akkor lett volna.
    Sokkal dühösebb vagyok annál, hogy 2 perc alatt elfelejtsem a múltat, és engedjek. Győzzön meg, bizonyítsa be, hogy tenni akar értünk. Leülök a földre, és az előttem lévő placcra mutatok. tessék, lehet bizonyítani. Ez most kurva jól néz ki, makacs vagyok, és várom, hogy a bundásom is leheveredjen, erre az a barom nem elsprintel az öregéhez? Hülye marha. Nem kell nekem senki, elég a saját farkasom, hogy keresztbe tegyen.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Vas. Dec. 20 2015, 23:04

    Natan & Aatto & Riikka@
    “Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






    A park valahogy ma nem ad menedéket apánknak, aki épp nem a legjobbkor járt erre, vagy hát nézőpont kérdése. Ha nem jár erre, akkor mi megyünk más merre és keressük meg őt, hogy lenyomjuk a torkán a jelenlétünket, és a kissé heves gesztusainkat, de el kell fogadnia, ha már egyszer ő idézte elő ezt a helyzetet. Felmorranok, hörrenek a válaszára, de mielőtt megfogalmaznám mit is akarok mondani, addig Aatto kimondja, azt amire én is gondoltam, nem véletlen vagyunk ikrek, van amiben különbözünk, de ebben nem, és abban sem hogy egyikünk sem szereti ha így bánnak velünk.
    - Aattonak igaza van, akkor nem voltál ott, amikor a legjobban kellettél volna, mégis mit vársz most tőlünk? Hogy ne legyünk felháborodva, hogy megértsük neked milyen szar volt egy démonnal bizniszelni? Jah, hát képzeld el nekünk is az volt hogy nem voltál ott. Pedig nem kértünk sokat. Tudod? Egy apát akartunk, nem egy szánalmas nőstényt akire rásóztál minket. Az apánk vagy? Tényleg? Akkor sem volt jogod meghozni a döntést, akkor már nem voltunk öt éves gyerekek! Megértettük volna! - csendül az én hangom is ugyanolyan vádlón, de több szomorúsággal, mégiscsak nő vagyok, kicsit, de csak egészen kicsit érzékenyebb mint a bátyám, és nem egy éjszakán át téptem magam ezen, hogy miért tette azt amit, és miért nem igazán akart akkor magyarázkodni. Mert megtehette volna, ha annyira fontos neki a véleményünk, és valószínűleg megértettük volna ha elmagyarázza hogy mit miért akar tenni, és hová menne. De hát ő nem tette. Ebből már nem mossa ki magát. Hátradobom a hajam, ahogy megállok. Felnevetek Aatto mondókájára, ha rám nézhet Natan akkor láthatja is hogy nem kell már a sminkelés művészetét megtanítania, hiszen már rájöttem magamtól is hogy mire jó egy szemceruza. Elég.... feltűnő lehet.
    - Jah és el kell mesélned hogy mi a szitu a méhekkel meg a szexi virágokkal, és hogyan működik a természet rendje, és na és persze el kell vinned állatkertbe is, ahogyan el kell magyaráznod a nőiességem sajátos jegyeit is.... - vigyorgok, kissé gonoszan, ahogy a bennem élő fenevad éppen az örege fülét húzigálja, mert játszani akarná vinni. A fene vigyen el, én épp haragudni próbálok! Rohadt nőstényt! Mindenesetre dacosan fonom össze a karjaimat, és billegek egyik lábamról a másikra.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Utopia Parkway

    on Szomb. Jan. 23 2016, 02:18


    Riikka& Aatto & Natan
    avagy
    Mikor Jancsi és Juliska megtalálják apucit a nagyvárosban... ©

    A harapást elviselem, s továbbra is tartom kezem a fiú száján. Nem érdekel a dacosság. Mindkettőjük véleményét végighallgatom, annak ellenére, hogy tudom, a Farkasaik hozzám húznak, ragaszkodnak, s az öregre vártak. mindkét kölyök, ahogy a Bestiámhoz simul, gondozva viszonozza. Érezteti ő is, hogy a kölykeit most már semmilyen okból nem dobná el magától. Mély csöndben nézem a gyermekeimet. Fáj mindez, s végül teljes nyugalommal veszem elő a telefonomat a zsebemből. Megnyomok néhány gombot, majd beleszólok.
    - Dante? Igen. Nem, minden rendben. Beszélnünk kell. Kilépek a Falkából. - hirtelen mély csönd telepedik mind a telefonra, mind rám. A torkom összeszorul, mégis nyugodtság árad az energiáimban. - Igen. Igen, mindenképp. Persze. - folytatom - Megoldom. Igen, nem felejtettem el. Rendben. Értettem. És köszönöm!
    Kinyomom a telefont. A két kölyökre nézek, majd mindkettőt elkapom a grabancuknál fogva. Farkasom közre fogva őket szorosan tartja a két kölyköt, elnyomva Farkasaikat, esélyt se adva arra, hogy egyáltalán megmoccanjanak. A keserű düh lép a nyugalom helyébe, mégis, valamiféle elégedettség halvány fénye sejlik fel.
    - Legyen kívánságotok szerint. Én bebizonyítom, hogy értetek megteszek, s feláldozok mindent. Elmegyünk együtt, s én szépen felmondok annak rendje s módja szerint az Alfának. Ha ez sikerült, veletek tartok a világ végére is, vagy ha menekülni próbáltok, a nyomotokban leszek. De előbb akkor láthatjátok, miként vállal felelősséget atyátok. - morgom a Bestia hangjával. A terepjáró nincs messze, betuszkolom a két kölyköt, a hátsó ülésekre, s mindkettőt az ajtó belső fogójához bilincselem. Nem mintha attól tartanék, hogy átalakulnak, de ha ki is tépik a bilincset, egy ajtóval nehezebb kiugrani az úttestre, mint egymagukban.
    Akármit is vágnak a fejemhez, beugrok a vezetőülésre, s max sebességen, őrült tempóval, s éles kanyarbevételekkel száguldok a Falka szállásra végig a városon. Amint felsejlik a hatalmas kapu, már nyugodtabb vagyok. A parkolóba berongyolva látom meg Dnte alakját, ahogy várakozik a bejáratban. A telefonban kérdéseket tett fel. Röviden, tömören. "Hozol valakit?" Igen. "Ide jössz a szállásra?" Igen, mindenképp. "Megtudod oldani?" Persze.
    A kölykeim és a Falka közt kell választanom. Hát választok. Megállok a kocsival. Kiszállok, pillantásom találkozik Dantééval. Gyorsan elfordulok, s kinyitom az ajtót, kioldom mindkét kölyköt, de Bestiám még mindig tartja őket. Mindkettőt a karjánál fogva vezetem, s megállítom őket Dante előtt.
    - Alfám. - enyhe fejhatás és némi morgással jelzek, hogy a két kölyök is kövesse a példám.
    - Nem akarok kertelni. Kilépek a Falkából. A kölykeimért. - nézek Dante szemébe. Nem. Nem viccelek. Széttéphet ez miatt. De az elhatározás szilárd. És tudom, őrült vagyok. De a kölykeimért ezt meg kell tennem.


    Örökségem... Vérem... Életem

    Marsk

    Ruha

    Re: Utopia Parkway

    on Vas. Feb. 26 2017, 18:33

    avatar
    Garrett Seabrooke

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Alfa
    Tartózkodási hely : New York City
    Kor : 301
    Foglalkozás : Rektor

    Re: Utopia Parkway

    on Szomb. Aug. 04 2018, 21:20

    Van olyan, hogy néha ki kell ruccanni a négy szigethatár mögül. És olyankor sem vagyok tétlen. Egy parki kis jamburee a legjobb lehetőség haverkodni. Kémkedik a halál, Dante tudja, hogy ma belegyalogoltam a területükre. Amit megkövetelek másoktól, azt visszafelé is megadom.
    Piszok jó kis műsort rittyentettünk, és csak nekem nem volt melegem. Néha be kellett vizeznem az arcom, hogy úgy tűnjön, nekem is melegem van. Nincs. Afrika éghajlatát még mindig nem veri a mostani idő.
    Ahogy a műsornak vége, a diákjaimnak csak gratulálni tudok, na meg betolni pár csokis sütit és fahéjas fánkot. Sörre nem vágyom, csak egy citromos vízre és a cigimre. El is pakolom a cigit, s miután a közszereplés nagy láza lement, a gitárt a dobozába visszatéve, egy padra dobom magam, hat üveg ... nem, nem sör, hanem limonádé társaságában (ami narancsos vodka, csak jól álcázza magát).
    Már messziről vigyorgok, ahogy meglátom az ismerős fazont, még integetek is felé.
    - Helló! Van kedved rongylabdázni? – Bökök az egyik csapat felé, akik éppen az imént intettek, meghívva a buliba.
    avatar
    Ryan Elvestaad

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Queens
    Rang : Gweir
    Kor : 290

    Re: Utopia Parkway

    on Vas. Aug. 05 2018, 19:49

    Nem lennék bundás, és nem szoktam volna meg Amerika időjárását, akkor beledöglenék ebbe a rohasztó hőségbe. Izland ehhez képest maga a kánaán nyáron. Én is mikor indulok el persze, ha nem a legnagyobb meleg kellős közepén, mert éppen buli van, azaz Garreték csaptak a húrok közé. Miért nem lehetett ezt a víz mellett? Miért?
    Mindegy, buli van és az nekem lételemem, tehát nem meglepő, hogy arrafelé veszem az irányt, mert ki nem hagynám semmi pénzért. Adok ám a látszatnak, mert nem elég, hogy rövidgatyában tolom, de a pólóm is vizesen van a nyakamba kötve, nehogy már kitűnjek a tömegből.
    A napszemüveg kötelező kellék, ahogy a pofámból lógó cigi is, melyet úgy rágcsálok, mint aki éppen a reggelijét fogyasztja. Garretet meg nem nehéz kiszúrni messziről sem, de az, hogy lekéstem az egész bulit, az nekem is sok. Mit néztem el ennyire?
    Vigyorogva lépek oda hozzá, a limonádés üveg látványa egyáltalán nem téveszt meg. Hogyne, majd biztos azt issza, persze.
    -Szeva Garret! Rongylabdázni? Neked megártott a limonádé.
    A társaságra lesek egy pillanat erejéig, aztán a limonádés üveget vizslatom. Messziről érezni az alkohol szagát, persze ez a többségnek fel sem tűnik.
    avatar
    Garrett Seabrooke

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Alfa
    Tartózkodási hely : New York City
    Kor : 301
    Foglalkozás : Rektor

    Re: Utopia Parkway

    on Hétf. Aug. 06 2018, 21:52


    Nézem, ahogy a cigi lóg a szájában. Ja, igen, az kell a piához. Kiveszem a dobozt, mikor látom, elfogyna a szál (ha egyáltalán rágyújtott. Néha szokásom a vizet úgy magamra önteni, hogy a cigi a számban van. Majd megszárad elven), megkínálom, s én is rágyújtok. Elméletileg itt lehet.
    - Kérsz? – Ez már a limonádénak szólt. Pontosabban a kínálása Ryan felé. Ki nem hagynék egy jófajta, osztozzunk a piában dumálásos dínom-dánomot.
    - Nem eléggé – hunyorgok egyet derűsen.
    - Pedig milyen jó vakkantva utána ugrálni – sóhajtok lemondóan, valójában vigyorral a képemen.
    - Van ideged megvárni a szünetet? Utána is lesz ám móka és kacagás – dőlök hátra, megtámasztva magamat a karjaimmal, mögöttem.
    - Baromi jókat lehet rá pogózni.
    Látom, ahogy a rongylabda, amely van elég súlyú, nagyságú, hogy tudjon messzebbre menni, éppen Ryan felé tart. A mutatóujjamat a szám elé tartom, mint aki mondani akar valamit.
    - Szavadat ne felejtsd – s mutogatok közben a háta mögé.
    avatar
    Ryan Elvestaad

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Queens
    Rang : Gweir
    Kor : 290

    Re: Utopia Parkway

    on Kedd Aug. 07 2018, 21:09

    A limonádéra nézek, és vigyorogva bólintok, imádom a limonádét, nem mondhatok nemet.
    -Köszi, ez most jól fog esni. Nézd meg, még a pólóm is csurom víz.
    Ebben a melegben muszáj a folyadékot pótolni, még kiszáradunk, és akkor mi lesz, na mi? Semmi. Mivel nem vagyunk képesek a kiszáradásra, de műsornak tökéletes.
    -Áááá, régen tettem, pedig... pedig. Régi szép idők.
    Bólintok Garret szavaira, mert valljuk be, azért egyikünk sem nyeretlen két éves, hogy ne essen át ilyesmin, és ne tudjuk, milyen az amikor becsípve rohanunk az erdőben a fák között.
    -Tudok jobbat? Nem a semmi miatt jöttem idáig.
    Így is lecsúsztam a feléről, akkor nehogy már ne várjam meg a végét. A pogóra vigyorogva bólogatok, ez sem áll messze tőlem, ha arról van szó, de persze csak mértékkel, mert még lecsapok valakit.
    Épp belekortyolok az italba, mikor Garret ujjára lesek. Valamit mutat a hátam mögött. Reflexből hajolok el, időm nincs megnézni, mi jön felém, így azt már csak remélem, nem őt találja telibe.
    Morcosan fordulok a társaság felé, nem szeretem az ilyesmit.
    avatar
    Garrett Seabrooke

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Alfa
    Tartózkodási hely : New York City
    Kor : 301
    Foglalkozás : Rektor

    Re: Utopia Parkway

    on Szer. Aug. 08 2018, 22:28

    Nagyon komolyan nézem a pólóját.
    - Hát hooogyneeee. Mint ahogy az én arcomról is csurog a veríték – vigyorodom el féloldalasan.
    Megcsóválom a fejem, még ciccegek is hozzá.
    - A legjobbkor jöttél, barátom, a legjobbkor. Ideje azokat a régi szép időket előrántani.
    A boldog, labda utáni viháncolás. Na, az úgy sosem volt meg.
    - Hogyne tudnál! Bekapcsolódsz a jambureeba – csapok a térdemre vigyorral. – Nem is. Találkoztál velem – hó, hát az ego. Van egy frászt, tiszta csoki inkább.
    Hú, jön pogózni, az úgy jó lesz!
    Hű, a francba! Éppen a homlokomon talál el, és muszáj vagyok hagyni, hogy eltaláljon, mert ugye, ha én most villámgyorsan elkapom a lasztit, az feltűnő.
    A visszapattanást viszont már elkapom és istenesen feléjük hajítom. Hihi! Azért csattant, én meg lelkesen integetek, higgyék csak, hogy már kellő lélekmelegítőt benyakaltam. Még vigyorgok is hozzá.
    - A lasztizásnak lőttek. Sajna.
    Megdörzsölöm a homlokom, s fel is hajtom a nedű felét, jó hangosat szusszantva.
    - Tudod, jó öreg barátom, a véletlenek sosem véletlenek. Na de előbb a buli, aztán jöhetnek a füstjelek! – Ugrok fel, magammal rántva a pólója ujjánál Ryant és bedobom magunkat a tömeg közepébe.
    Minden van itt! Pogó, akármi, dobálás, akármi, üvöltés, akármi! Teljesen szétkurjongatom a torkom, s jó pár sör is lemegy még a víz után.
    avatar
    Ryan Elvestaad

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Queens
    Rang : Gweir
    Kor : 290

    Re: Utopia Parkway

    on Pént. Aug. 10 2018, 21:15

    -Na, hát érted te, miről beszélek, pontosan erről, erről a tikkasztó hőségről.
    Egyet kell értenem, Garret is úgy izzad, mint én, azaz semennyire. Sebaj, majd fröcskölök rá vizet.
    -Máris? Akkor kezdjük, mert még elfelejtem, miről van szó. Tudod, korai szenilitás… akkor aztán bajban leszünk.
    -Igazad van. Majdnem elfelejtettem, hogy itt vagy, most mondd meg. De örülök neked, hogy látlak. Tényleg, kéritek vissza a létrát, amit Natan elhozott magával akkor? Megőriztük.
    A homlokomra csapok, és tényleg. Garettel találkoztam, most ha nem említi meg, mire hazaérek, nem tudom megmondani, ki volt az a szőrös fickó. Azt nem szabad, még megsértődik mindenki, aztán leshetek.
    Pogózni bármikor megyek, na nem bárkivel, de bármikor, Garettel meg szívesen teszem, ha kiheverte, hogy hókon csapta a rongylabda. Ennyit a lasztizásról, pedig a derekam egész szépen bemelegedett már ennyitől is. Erre nem visszavágja a labdát? Épp emelném az ujjam, hogy egy kicsit finoman, de már hallom is a csattanást. Végül is… finom volt az, lehetett volna rosszabb is.
    -Menjünk, menjünk, mert kihűlök, és kezdhetem előröl a bemelegítést.
    Vigyorogva indulok, bár mennem annyira nem is kell, mert Garret máris húz maga után. De jó nekem, nem tévedek el a tömegben, és mégis levezethetem az energiáimat. Igyekszem azért nem lecsapni mindenkit, több-kevesebb sikerrel.
    avatar
    Garrett Seabrooke

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Alfa
    Tartózkodási hely : New York City
    Kor : 301
    Foglalkozás : Rektor

    Re: Utopia Parkway

    on Vas. Aug. 12 2018, 00:06

    Vigyorgok sokat értően a válaszra.
    Úgy pillantok vissza rá, mint aki éppen most látja először.
    - Mit is mondtál az imént, fiam? Tudod, nagyon rossz már a memóriám – veszem vissza a napszemüvegem.
    - Hol? – Nézek körbe. Ha elfelejtette, hogy itt vagyok, akkor régen mehettem el, nem? Csokis bajuszra fogadok, hogy a nevemet is elfelejtette. Csak mert.
    Elvigyorodom a homlokon csapásra.
    - Abban az esetben fogadom el a létrát, ha Natan személyesen hozza el, fel is mászik az erkélyemig és elénekeli az O sole miot – eszem ágában sincs szivatni bárkit is. De azért megnézném, ahogy egy hím farkas ilyen dalt vonyít az ablakom alatt. Nem, nem nézném meg. Fel is röhögök.
    - Jó helyen van nálatok. Majd néha azért porolja le Natan. Csak ne random ideszaladással vele. Odaszaladással – mert hogy ja, én nem otthon vagyok.
    Vigyorogva nézem a laszti érkezését, érzékelem Ryan mikéntjét, de csak legyintek. Sokkal inkább így, mint úgy legyintsem nyakon a lasztidobálót, hogy lebólint a feje. Úgy a földig.
    - Jajdeoda neszaladjak – de már a tömegben vagyunk.
    Csak azért nem ugrok fel a kezekbe, mert a színpadról dobja le magát az énekes, éppen a mi kezünkbe. Naná, hogy megcsikizem, de előtte cinkosan Ryanre tekintek.
    Issteni jó hakni, haverral még jobb kiengedni a gőzt.
    Egy árnyékos helynek döntöm a hátam, miután kikúsztunk az oszló tömegféléből. Cseppet sem fáradtam el.
    - Te, figyi, még ott maradunk, isten bizony végig pogóztam volna Queenst!
    Nagyon fel tudok reppenni az ilyen buliktól. Mint ahogy a bluestól meg teljesen átmenni kékhalálba.
    - Deh – ó fene, kéne valami pia! – kitikkadás közben ezt sasold meg, öreg barátom. Ha nem egy matuzsálem dob meg vele, akkor simán körberöhögnék vele bárkit.
    A térképfoszlány valódi. Azért foszlány, mert három darabban kaptam drága Sarahmtól és ebből csak egyet hoztam el. A másik Noelé, a harmadik Armandé lesz majd. Utóbbival általában taccs részeg dajdaj a vége, pedig bitang jól bírja a piát.
    Kíváncsi vagyok, mikor szúrja ki Ryan a jelet, ami egyáltalán nem egy régi, ó-egyiptomi térkép leírásra illik.
    avatar
    Ryan Elvestaad

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Queens
    Rang : Gweir
    Kor : 290

    Re: Utopia Parkway

    on Vas. Aug. 12 2018, 00:25

    -Korral jár papus, korral jár. Az enyém is romlik, hidd el,, nem az a 10 év az oka.
    Komoly ábrázattal veregetem meg Garret vállát, de nem tiszteletlenül. Legyünk bármilyen jó viszonyban, haverságban, barátságban, akkor is tudom, hogy Alfa.
    -Tudom én? Te vagy az idősebb.
    Ártatlan arccal vigyorgok, néha úgy hiányzik ez az ökörködés, persze most a fél bagázs feszült, főleg a régiek közül, így az is meló, hogy őket lenyugtassuk, hogy cseppet se féljenek, míg minket látnak. Na jó, Dantét. Tudja mit csinál.
    -Erre simán vevő lesz, ismered. Ha akkor megcsinálta a marhája, most is előadja. Füldugót vegyél, ez a tartomány neki is magas lesz.
    Röhögök, mert az a látvány amire mi odaértünk... felejthetetlen. Mindezt a hollója miatt, amit értek én, de esze nem volt, az is biztos. Nem lett volna éppen marha éles a helyzet, akkor már ott fetrengtem volna a földön a röhögéstől.
    Garret simán kinyírhatta volna a játszópajtimat, azért ez nem olyan mulatságos. De, pont hogy az volt. Azt hiszem a két falka már akkor tudta, hogy jó viszont lesz köztünk, mert mis hasonlóképpen vagyunk állatok, mint ők.
    -Nem vállalod be, mi? Én se tenném. Veszek neki tollsöprűt hozzá.
    Máig nem értem, hogy azt miért hozta magával, lévén nem a miénk volt, bár abban a helyzetben a fene se mondta volna meg, hogy nem úgy indult útnak.
    Na de buli van, és megfordul a fejemben, hogy azért sem kapom el az ugró énekest, de majd megkérdezem, jól van-e, de még időben döntök úgy,nem teszem, különben vége is az egésznek, aztán minket kergetnek.
    Egy bajom van, nagyon rövid, még tolnám, de tartani kell a látszatot, mennyire kifulladtunk. Hajaj. Ehhez még fa is dukál.
    -Miért nem maradtunk ott?
    Fogós kérdés, felőlem mehetünk vissza, a kondinkat megmagyarázni sem kell. Aha... annyira.
    -Mit találtál? He? Ez honnan? Ne szórakozz... ez komoly.
    A jelre bökök, és várom a folytatást. Hol a többi része? Megyünk kutatni? Benne vagyok, már ha lezajlik az ami még el sem kezdődött és nem tudjuk, micsoda.
    avatar
    Garrett Seabrooke

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Manhattan
    Rang : Alfa
    Tartózkodási hely : New York City
    Kor : 301
    Foglalkozás : Rektor

    Re: Utopia Parkway

    on Kedd Aug. 14 2018, 23:14

    Elröhögöm magam a korkülönbség emlegetésére, vállon veregetem, ha nem érem el a vállát ültömben, akkor a felkarját. Azon meg külön röhögök, hogy Ryan dettó ugyanezt teszi. Csokizom.
    Sóhajtok egyet színpadiasan.
    - Hogy megint lehet majd üvegest hívni – hogy azért, mert kihajítom a nyávogó macskahangút, vagy kitörik az ablaküveg a hangmagasságra, na hát azt csokifelhőben hagyom.
    - Türkiz zöld színű legyen a tollbunda, ha kérhetem – adom elő az úridámát, aki sosem voltam.
    Meghökkenve nézek rá, majd mutatok a nézőtérre.
    - Felőlem pogózhatunk még a tömegüres térben – vigyorgok.
    Türelmetlen csöndben várom, hogy kiszúrja, s el is vigyorodok győzedelmesen, mikor megszólal.
    - S még az is jó, hogy egyidős az anyaggal, amire írták – bólogatok. Totál nem értek én ehhez, a bantu költemények és táncok a zsánereim, nem ilyen izék. Bár a tetkóimról csak csend.
    - Az anyag viszont érdekes helyről került elő. Ugandából.
    avatar
    Ryan Elvestaad

    Faj : Vérfarkas
    Falka : Queens
    Rang : Gweir
    Kor : 290

    Re: Utopia Parkway

    on Szer. Aug. 15 2018, 21:07

    -Nektek még nincs külön bejáratú? Ne máááár. Nálunk kőműves is akad, asztalos is. Minden van. Felkészültünk minden eshetőségre.
    Felröhögök az üveges említésén, kölcsön adjuk a miénket, nem probléma. Majd Natan mellé kötjük, és akkor még várni sem kell rá.
    -Türkiz? Van egy ízlésed. Legalább rikítót választottál volna, akkor még a sötétben is világít.
    Végül is, nem én fogom bámulni, tehát ha Garrett türkizt akar, akkor az lesz.
    -Tudom, hogy az a lényeg, leüsd a másikat, de így van hely.
    Én se leszek már hülyébb, ettől rosszabbra nem kell számítani tőlem, de az fix.
    A térkép részletet nézed, és úgy ledöbbennek, ahogy kell. Ezt meg hol a fenébe szerezte?
    -Az oké, bár ha valaki vágja ezeket, az Dante, én sem vagyok otthon benne. Na de ez mit keresett Ugandában? Kiástad?
    Még mindig döbbenten meredek Garrettre, mert ha ez valódi, akkor... ez baromi fontos leletet rejthet.

    Ajánlott tartalom

    Re: Utopia Parkway


      Pontos idő: Vas. Dec. 16 2018, 05:57