Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Freshkills Park
by Marcus Van Beest Yesterday at 22:49

» Pince
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 22:47

» Long Island villa
by Admin Vas. Nov. 11 2018, 18:53

» Theo szobája
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 22:42

» Belső udvar
by Dorian M. Montgomery Szomb. Nov. 10 2018, 21:54

» Carlmichael Ház - Tárgyaló
by Reinald Carlmichael Szomb. Nov. 10 2018, 21:51

» Cox professzor irodája
by Brian Cox Szomb. Nov. 10 2018, 19:40

» Rising Star Cave - Dél-Afrikai Köztársaság
by Armand Assante Vas. Nov. 04 2018, 20:49

» Azrael
by Desmond O. Cross Vas. Nov. 04 2018, 17:52

» Reinald Raoul Carlmichael
by Admin Szomb. Nov. 03 2018, 23:39

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Dorothea szobája

    Share
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Dorothea szobája

    on Vas. Okt. 11 2015, 23:56



    A hozzászólást Dorothea Coldstone összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 10 2016, 15:04-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Pént. Okt. 16 2015, 21:09

    Már egy ideje készülök meglátogatni valakit. Egy bizonyos illetőt, aki talán azt hiszi, hogy már nem is élek. Sajnos csak most jött el az ideje, hogy neki induljak a világnak. Pedig szívem szerint már rég itt lennék. De jobb később, mint soha. Amint helyre jöttem teljesen, már pattantam is az első repülőgépre. Hosszas utazás után most végre megérkeztem. Utamat egyből a helyi intézet felé veszem, bizakodva abban, hogy tényleg itt van Thea. Látni akarom. Minél hamarabb annál jobb. Már nagyon hiányzik. Hisz már van egy éve, hogy nem láttam a bájos kis "törpe" parabatai-mat.
    Lépteim igen szaporák, és kisebb dömpernek is elmennék. Mondjuk néhol a nagy tömegben ez még jól is jön. Egy egyszerű sötét farmernadrágban, sötétkék felsőben és egy bőrdzsekiben gyakorlatozom a városban. Az eligazodó képességem nagyjából a helyén van, de azért nem tökéletes, így kell, egy kis idő mire az intézethez érek. Innen viszont már két percbe se kerül megtudnom, hogy melyik is Dora szobája. Ügyesen beengedem magam és elkezdek nézelődni. Sehol senki. Gondolom, még bőven van dolga, de ráérek itt meg várni.
    Leülök az ágyra és szemeimmel körbe fürkészem a szobát. Néha, néha szuggerálom az ajtót, mire egyszer tényleg csak kinyílik. Fel pattanok és bájos mosollyal lépek előrébb. Semmit sem változott. Mondjuk ennek örülök is. –Szia. – nyögöm ki végül.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Pént. Okt. 16 2015, 23:34




     

    Még egy találat. És még egy és még egy. Kora reggel óta késeket és baltákat vagdosok a falra festett céltábla közepébe. Nem tudtam aludni az éjjel, hol rémálmok gyötörtek, hol a démonaim voltak túl hangosak, így felkeltem hajnalok hajnalán, hogy csináljak valamit. Mielőtt észbe kaphattam volna, az olvasás helyett, amit terveztem, már a kezemet és a karomat égettem az egyik gyertyámon, tehát úgy döntöttem, ideje távolabb kerülnöm a szobámtól. Felvettem a gyakorló felszerelést és az edzőterembe vettem be magam egy kis elő bemelegítésre, hogy kicsit normálisabb elmeállapotban legyek, mire a tanítványom is megérkezik. Letudtam vele az edzést és visszaindulok, hogy lezuhanyozhassak. Menet közben már leveszem a kesztyűmet, mert nem tervezek több emberrel találkozni forró fürdőmig. Belépek az ajtómon, becsukom magam mögött és azonnal ledöbbenek. Percekig csak bámulok, meg se tudok szólalni, csak állok földbe gyökerezett lábakkal.
    -Caleb…? Te… Hogy? Hiszen meghaltál. Ugye csak képzelődöm, végleg megkattantam… -dadogom végül egyre inkább kétségbe esettebb hangon. Lassan hátrálok vissza az ajtómhoz, ahol nekitámasztom a hátamat és lecsúszom a földre. Nem hinném, hogy a parabatai-om tényleg él, hiszen láttam, éreztem meghalni. Régen letettem arról, hogy viszont láthatom, pláne így, zavarodott elmém termékeként. Bár sejthettem volna, hogy előbb-utóbb így lesz és én végül egy diliház zárt osztályán kötök ki, a különösen veszélyes betegek között. Kezembe temetem arcom, amin friss égés sebek és vágások éktelenkednek, jól láthatóan nem véletlenül szereztem őket. Egy újabb önbántalmazási rohamnak esett áldozatul, és éppen nem volt senki és semmi körülöttem, amivel elterelhettem volna a figyelmem. Azt hittem segíteni fog, ha engedek a kényszernek, de utána csak bűntudatot éreztem. Próbálom magam összeszedni és elhitetni magammal, hogy az imént nem a halott bajtársamat láttam a szobámban.

    Zene: My immortal | ©| Ruházat: Ezt viselem ma




    A hozzászólást Dorothea Coldstone összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 17 2015, 23:57-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szomb. Okt. 17 2015, 21:14

    Alig vártam már, hogy újra lássam. Mint valami kis gyerek karácson táján, úgy lehettem én is bezsongva. Már tűkön ültem az ágyon mire végre kinyílt az ajtó. Óvatosan elő léptem és legbájosabb mosolyomat elővéve álltam elé. Ám mintha kissé sokkot kapott volna tőlem. Belegondolva viszont fordított helyzetben én se biztos, hogy épp ésszel fel bírnám fogni, hogy az, akit halottnak hittem éppenséggel él és virul.–Igen, én vagyok az. Dehogy kattantál meg. –lépek mellé és leguggolok hozzá. Látom szavát nem sikerült betartania, hisz elég szépen néznek ki kezei. Nem tudom, hogy ez miért jó. Igazából sosem értettem és talán nem is fogom, hogy ezek mire jók. Jó tudom a vágások például endorfint szabadítanak fel, de az még is meddig jók? Míg az ember meg csinálja. Utána ugyan olyan rossz lesz. Sőt rosszabb is, hisz nem épp a legszebb látvány főleg egy ilyen szép nő karjain az égési sebekkel együtt. Pedig már örültem, hogy egyszer sikerült leszoktatnom róla. Legszívesebben megint tartanék egy gyors agymosást erről, de most se az idő, se pedig a lelki állapota nem megfelelő ehhez. Így most elnézem neki, így első találkozás terén, de ezt azért nem fogom ennyiben hagyni.–Nézd, annyira vagyok halott, mint te, vagy itt bárki. –hangom semmit sem változott. Ugyan olyan lágy és nyugodt, mint régen volt.– Hé, fel a fejjel! Sajnálatodra élek és virulok. –felemelem a fejét és rá mosolygok.–Hidd el, nincs neked olyan szerencséd, hogy tőlem ilyen könnyen megszabadulj. Viszont ha már utaztunk, igazán meg várhattál volna. – ahogy elnézem jöhettem volna hamarabb is. Szüksége lett volna rám. De most már itt vagyok. És amit csak tudok meg teszek azért, hogy mind ezt bepótoljam.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szomb. Okt. 17 2015, 23:56




     

    Belépek és megáll számomra a világ. Akár démonok is ellephetnék a várost, nekem az se tűnne föl. Talán csak akkor, ha az ajtót törnék be a többiek, hogy meneküljek én is. Nem létezik, hogy él, csakis az én elmém szüleménye lehet, hogy most mégis itt látom. Nem is akarom elhinni, azt próbálom magamnak bemagyarázni, megőrültem, végleg megőrültem, ezért van itt. De… Akkor is az agyam terméke, ha érzem a testének melegét? Vagy csak ennyire élénk a fantáziám? Biztosan az utóbbi, nincs más magyarázat. Könnyeim elkezdik szúrni a szemeimet, mint ezernyi apró tű. Azt hittem, a halálánál jobban semmi nem fájhat, de úgy néz ki, újra látni sokkal jobban fáj. Mire felemeli a fejem már szabadon folynak végig az arcomon, fekete csíkokat húzva maguk után, ahogy a sminkemet is feloldják.
    -Mégis mire vártam volna? Azt hittem halott vagy. Éreztem, ahogy elszáll belőled az élet. A holttestedet nem találtuk, túlélőkről nem szólt jelentés. Vártam néhány napot, de eltemetni nem tudtunk, csak járkáltam fel és alá az Intézetben, mint egy zombi és minden rád emlékeztetett. Arra, hogy miattam haltál meg. Nem tudtam otthon maradni. Olyan messzire mentem, amennyire lehetett. Ahol nem vártam, hogy bármelyik sarkon veled futok össze –hangom közben is el-elakadozott, de itt török ki végül zokogásba. Az ember akkor sír, ha fáj neki valami, ezt már megtapasztaltam. Hát, ez most úgy mar belülről, mintha savat öntöttek volna a lelkembe. Végig, amióta eljöttem sajogtam, de nem kellett szembenéznem vele, elnyomhattam az érzelmeimet és nem kellett különösebben foglalkoznom velük, de most muszáj. Idegesen törlöm meg arcomat a ruhám ujjába, ezzel felszakítva a friss sebeket, amik így szövetbe eresztik véremet, de ez most nem érdekel. Utálom, ha ennyire kiszolgáltatott vagyok, még ha a parabatai-om is az, aki látja a lerobbanásomat.

    Zene: My immortal | ©| Ruházat: Ezt viselem ma


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szer. Okt. 21 2015, 22:25

    Így elnézve nem kis sokkot kapott tőlem.  Most biztos őrültnek hiszi magát. Pedig ez nem csak egy illúzió, tényleg itt vagyok. –Nehogy azt hidd, hogy meg kattantál. Tudod, ami azt illeti… igen, meghaltam, de szerencsém volt és még épp időbe vissza hoztak. –bár ezt még mindig nem értem, hogy ezt hogy lehetséges. Olyan kevés volt az esélye és mégis. Ez több mint szerencse volna. –Jól van. Nyugalom! –átkarolom és megölelem, hátha kicsit megnyugtatja, de így elnézve, hogy az eddigi elképzeléseim sem jöttek össze… már azon se csodálkoznék, ha ez se sikerülne. –Nem a te hibád volt ugye tudod? – nem hibáztatom én érte, hisz tényleg nem ő tehet róla és szeretném ha ezzel ő is tisztába lenne. Csak egy rossz véletlen, amit előre megérzett és még jelzet is. Bezzeg, ha hallgattam volna rá… most nem kéne így látnom. Sosem szerettem szomorúnak vagy rosszkedvűnek látni. Most így látván a könnyeit kezdem magam rosszul érezni. Tudom, nem feltétlen kéne, hisz én csak jót akartam, de erre még vagy már nem állt készen.
    Letörli könnyeit, de egy kis fekete csík még ott maradt, így a következő könnycseppével együtt letörlöm, és a szemébe nézek, majd le a sebeire. Megfogom a karját és kicsit feljebb tűröm a ruha ujját. Nem nézz ki fényűzően. Utálom, mikor ezt csinálja. Ugyan nagylány már, de azért szeretném én ellátni a sebét, viszont nem tudom, hogy errefelé mit hova pakolt. Minden esetre gyorsan rögtönzők két kis ruhadarabot és egyenlőre azzal oldom meg a problémát, már ha engedi is. Később majd még erre is komolyabban vissza térünk, viszont előbb a lelkét kell rendbe rakni.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szomb. Okt. 24 2015, 18:31

    -Tudtam... Éreztem, hogy meghaltál-suttogom magam elé patakzó könnyeim közepette. De miért nem éreztem akkor azt, hogy visszahozták? Ennek több magyarázata is lehet, de remélem nem az, amelyiktől félek. Ha ezzel az egy pillanatnyi halállal megtört közöttünk a kapcsolat, nem tudom, mihez fogok kezdeni, most hogy a parabatai-om él. Miután meghalt meg se néztem a rúnát, nem akartam még több fájdalmat okozni magamnak. Az a pláne, hogy a bal lapockámon nem is látom. Megölel, egy pillanatra ledermedek, majd a vállába temetem az arcom és görcsösen kapaszkodom a ruhájába. Elkezdek még jobban zokogni, de ez már a megkönnyebbülés miatt van. Ennyire nincs élénk fantáziám, ezt nem képzelhetem, igazinak kell lennie. De mégis kell egy próbát tennem, hogy tényleg elhiggyem.
    -Mondd ki a nevem. Kérlek. Úgy, ahogy szoktad -hüppögöm, miközben könnyeimmel összemaszatolom a felsőjét. Megfogja a karom, amitől nagyon rosszul kezdem érezni magam. Megígértem neki, többet nem fogom csinálni, erre tessék, arra jön vissza, hogy rosszabb állapotban vagyok, mint sok éve. Bűntudatosan nézek félre, félek, mit találnék a tekintetében.
    -Ugyanott van -Az éjjeliszekrényben. Ezt mindig is ő akarta megcsinálni, hiába utálta az okát. Egy időben sokszor kellett bekötöznie a karomat, ezért, hogy ne kelljen az egész Intézetnek az önpusztításomat látnia, rendszeresítettem egy kötszeres dobozt a szobámba és egyet az övébe. Így könnyen és gyorsan meg lehetett oldani a dolgot.

    //Később kódba is teszem//
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Kedd Okt. 27 2015, 20:51

    -Igen meg, de visszatértem hozzád.-ahogy elnézem szüksége is van rám. Rosszabb állapotban van mint régen, mikor erre rászokott. Megölelem, mire ő belém kapaszkodik. Ezek szerint lassan kezdi el is hinni, hogy tényleg itt vagyok. Ahogy a vállamba temeti arcát, kicsit szorosabban magamhoz ölelem. - Jól van. Semmi baj. - kezemmel a fejét óvatosan cirógatni kezdem ezzel is egy kicsit megpróbálva lenyugtatni. Úgy hiányzott már. Viszont kicsit fáj ilyen állapotban látnom.
    Kérését halva halvány mosolyra húzom a szám. Szóval még mindig nem hiszi el.
    - Dora... -teszek eleget kérésének és letörlöm az újabb könnycseppeket. Karjait látván viszont arcomról letörlődik a mosoly. Kissé mérgesen felnézek Dorára aki, szemmel láthatóan nem kerüli a szemkontaktust. Mondjuk az tény, hogy nem nézek rá valami szépen. De akár mennyire is haragudnék rá e miatt, most nem megy. Később talán, de most még nem. Egyenlőre, még próbálom meg nyugtatni. A fejmosással még ráérünk.
    Az éjjeliszekrényhez pattanok, az elsősegély dobozért és amint megtaláltam már fordulok is vissza a lányhoz. Kiveszem a dobozkából a fertőtlenítőt és neki látok a sebének. Tudom, hogy nem fáj neki annyira, vagy csak nem érdekli, de én azért próbálok óvatos lenni. Mikor végeztem szépen befáslizom és vissza pakolok. -Kész. - jelentem ki és vissza ülök mellé.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Hétf. Nov. 02 2015, 22:08




     

    Úgy kapaszkodom belé, mintha az életem múlna rajta, ami lényegében igaz is. Ha nem lenne bennem túl erős a belénk vert életösztön és nem tettem volna neki ígéretet, már régen meghaltam volna, vagy így, vagy úgy. Valószínűleg baleset lett volna, figyelmetlenségből egy vadászaton kapok végzetes sérülést vagy túlhajtom magam nulla alvás és evés mellett esetleg túl mélyre vágok egy alkalommal és elvérzek.  
    Nevem hallatára szívem nagyot dobban és ha lehet, akkor még közelebb fészkelődöm hozzá. Vádlón néz rám én pedig teljes tudatában vagyok a bűnömnek. Megszegtem a szavam, pedig neki tettem ígéretet, aki mindennél fontosabb számomra az életemben, ráadásul nem egyszer és nem kicsit, hanem sokszor és nagyon. Várom a szidást, amit teljesen jogosan kapnék, de helyette csak az általános kedvessége érkezik, amire nem is mertem számítani.  
    Letisztogatja a karomat és bekötözi, csak ekkor merek újra felnézni rá.  
    -Hogy... Hogy élted túl? -teszem fel az egyik kérdést, amire vágyok tudni a választ, most hogy végre elhiszem, nem csak a képzelhetem szüleménye. Az emlékre belém nyilalló bűntudat hatására újabb könnycseppek szabadulnak el.  

    Zene: My immortal | ©| Ruházat: Ezt viselem ma




    A hozzászólást Dorothea Coldstone összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 16 2015, 21:39-kor.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Hétf. Nov. 16 2015, 21:36

    Ahogy belém kapaszkodik, szorosan magamhoz ölelem, és ameddig csak tehetem, nem engedem el. Úgy hiányzott már. Nélküle üresnek éreztem magam, mintha az egyik felem nem lenne velem. Talán ez azért is van, mert nélküle nem vagyok én senki. Hiába mondják, hogy jó harcos vagyok, még így is és, hogy szinte semmit nem változtam, de ez még nem jelent semmit. Nélküle más vagyok. És a tudat, hogy végre megint itt van mellettem az valami elképesztő és felül múlhatatlan. Szinte már nekem is hihetetlen, nem hogy neki. Így adok neki időt, hogy tényleg felfogja, hogy mi is történik most. Hogy rá jöjjön, hogy én nem a képzelete szüleménye vagyok. Ám féltem, hogy esetleg nem érek ide időben. Ismerem és tudom, hogy támaszték nélkül butaságokra is képes. Mint a túl hajszolás, vagy az ér vagdosás. Ugyan meg ígérte nekem, hogy nem teszi többet, de közben pillanatnyira eltűntem a színről és a fájdalomtól nem biztos, hogy képes volt ellenállni a gondolatnak.
    A biztonság kedvéért ellenőrzöm is karjait, amit hát igen… Megint elcsúfítja magát ezekkel a hegekkel. Most adnék neki egy fejmosást, de nem ilyen állapotban. Meg hát nem valami jó kezdet így rögtön. Így szó nélkül indulok is a ködszerért és, mint évekkel ezelőtt, gondosan el látom sebeit és ugyan, nem örülök neki, különösebben nem hozom szóba. Tudom, hogy nehéz hónapokon van túl. Így most csak lélekbe hatoló csúnya nézéssel le is rendezem az ügyet.
    -Hát igazából fogalmam sincs. Elvileg életveszélyes állapotban szállítottak a kórházba és tán egy ideig küszködtek az újra élesztéssel is, mikor végre sikerült vissza hozniuk. Viszont, hogy mi történt, arról nincs túl sok emlékem. Mi után el mentél neki láttam valami más kijárat keresésének, mikor valami leüthetett, mert innen minden fekete. Elég jól sikerült megégnem, de az orvosok még így is csodálkoztak azon, hogy egyáltalán túl éltem. Már úgy ahogy… Nem jósoltak nekem túl sok jövőt, ám most még is itt vagyok. Szerencsémre. – mondom el dióhéjban a dolgokat. Fájni, fáj vissza emlékezni, de nem annyira, hogy most ne tudnék róla beszélni, viszont nem túl vidám egy téma és nem akarom lehúzni egyikünk életkedvét sem. –Remélem azért nem esett túl nagy bajod, míg nem voltam itt.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Vas. Nov. 29 2015, 01:46




     

    Megértem miért néz rám csúnyán, de ennél sokkal rosszabbra számítottam a részéről, hiszen megérdemlem. Végez a sebeim tiszításával és kötözésével, én pedig végig a szemem sarkából figyelem. Nem tudom levenni rólam a tekintetem, amióta csak újból megláttam. Az én csodálatos parabataiom tényleg él. Fel sem tudom fogni.
    -Sajnálom. Az egész az én hibám -lehajtom a fejem, nem nézek a szemébe. Végre ki tudtam mondani, neki is elmondtam, mit is érzek. Hiába hallgattam végig az otthoniaktól vagy kismilliószor, hogy baleset volt, nem az én hibám, de engem nem lehetett meggyőzni. Végig tudtam, hogy minden az én lelkemen szárad és sosem fogom tudni jóvá tenni. Könnyeim is elhagytak már, annyiszor ébredtem zokogva egy-egy rémálomból. És én még azt hittem, erős vagyok, vagy legalábbis ép lelkivilágú. De az ellentéte bizonyosodott be, pláne most, hogy megint része lehet az életemnek. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szükségem lesz valakire valaha is. De most hogy újra velem van, csak még jobban érzem, mennyire a kiegészítőm és kell, hogy ép maradjak.
    -Hát… Semmi olyan, amit ne éltem volna túl -próbálok ködösíteni, hogy ne tűnjön föl, hogy a teljes igazságot mondom. Nélküle nem vagyok annyira jó harcos és történt egy-két olyan dolog, amiért nem lenne oda, ha tudná. -Viszont kötöttem néhány… érdekes barátságot.
    -Hadd lássam a hegeid. Nekem is megmaradt a nyoma, neked is meg kellett -kérem talán kicsit pofátlanul, de muszáj látnom a tetteim következményét. Talán nem akarja, hogy lássam, és én meg is értem, ha nem engedi, én sem szívesen láttatom őket. Viszont ha megmutatja, akkor én is az enyémet.

    Zene: My immortal | ©| Ruházat: Ezt viselem ma


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Vas. Dec. 13 2015, 00:20

    Gondolom, nem számított arra, hogy ennyivel megússza. Már biztos látta előre szidó szavaimat, amit most hanyagolok. Mérges vagyok rá, hogy ilyet csinált magával, már megint, de valahol meg is tudom érteni. Hisz nem lehetet valami könnyű neki ez az időszak. Már annak is örülök, hogy legalább ő is életben van és látszólag, komolyabb baja sincs. Valahol azért még is motoszkál bennem a dolog, hogy mi van, ha még is történt valami.
    -Nem kell. Nem te voltál a hibás! Az egész azért van, mert nem hallgattam a megérzésedre és nem figyeltem oda eléggé. Te szóltál időben, hogy baj lesz, de én még is vakon követtem a parancsot. –sóhajtok fel. Valahogy éreztem, hogy magát hibáztatja az egész balesetért. Jó talán az ő fegyvere okozta a tüzet, de akkor is én voltam az az ostoba, aki nem figyelt oda a parabatai-ára. Pedig, hát ez elég nagy gond. Mindig ügyelnünk kell a másikra, mert épp elég egy ilyen és tessék. Máris megtörtént a baj.
    Válasza nem túl nyugtató hatású. Olyan mintha valamit nagyon el akarna sunnyogni. –Ki vele! Mi történt? – hangom lágyan, némi kis aggodalommal cseng. Én sem most jövök ám a falvédőről. Tudom, hogy ez nagyon el akar rejteni valamit.
    -Érdekes barátságot? – vonom fel szemöldökömet. –Ez mit jelent? – most így hírtelen nem is tudom, mire gondoljak. Azért gondolom, túl rosszra felesleges tippelnem, ezért inkább nem is próbálkozok vele. De azért kíváncsivá tett ezzel. – Persze, hogy meg van még. Sajnos az ilyen nehezen múlik el. – gyűröm fel a kabát ujját mutatván a karomon lévőt. Mivel én tovább maradtam bent a tűzben van több is rajtam nyomából, de szerintem elég ez a nagyobb folt a karomon. Engem már nem zavarnak olyan nagyon, csak az a millió kérdés hozzájuk, így ha nem is vagyok fázós, mindig hosszú van rajtam.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szomb. Dec. 26 2015, 22:26




     

    -De én gyújtottam a fejünkre a házat! Ha nem esek kétségbe és megőrzöm a hidegvérem, meg tudtuk volna oldani máshogy és te nem égsz benn! –emelem fel a hangom, de még nem ordibálok. Nem érti, hogy tényleg az én hibám? Egészen eddig magamat hibáztattam, nem tudok máshogy gondolkozni a történtekről, egyik pillanatról a másikra. Nem tudom magamat ebben az esetben az ő szemszögéből látni, hiába próbálkozom.
    Igyekszem elsumákolni a választ, tudom, mennyire nem tetszene neki, amit magammal műveltem, vagy mások tettek velem a köztes időben. De ha már konkrétan rákérdezett, muszáj vagyok rendesen válaszolni, mert addig nem hagyja annyiban, míg nem adok kielégítő feleletet.
    -Azt hiszem, nem kell ezt ecsetelnem –tartom fel a karjaimat- És a saját magam túlhajtását sem –Ezeket már ismeri, látta tőlem őket és nem újdonság számára, hogy ilyesmiket szoktam magammal művelni. Az már nagyon is új lesz neki, amit most mondok. –Volt egy harcom egy démonnal nem is olyan régen, talán egy hete, esetleg kettő. És hát… Nélküled közel sem vagyok olyan jó harcos, mint gondoltam, és… Végigszántotta a hasam, elég mélyen, a rúnák a méreg miatt nem segítettek. Majdnem elvéreztem. De volt velem valaki, ő visszahozott és túléltem –Felkészülök és várom, hogy rám engedi minden féltését, amit eddig tartogatott, mert távol voltam tőle. Tudom, mennyire védelmező tud lenni, főleg, ha rólam van szó és ezért hálás is vagyok neki. Ezzel tartott egészen eddig életben, még akkor is, amikor halottnak hittem.
    -Hát öhm… -vonakodom ezt is elmondani, hiszen ez is a meggondolatlanságom eredménye – Van egy falkányi vérfarkas, akik a mamijuknak tekintenek. Nem kell kiakadni, teljes biztonságban vagyok velük, meg is védenek, ha arról van szó és segítettek nekem életben maradni –igyekszem azonnal megnyugtatni. Teljes joggal háborodhat fel, az alvilágiakkal nem szokás csak úgy huzamosabb ideig szövetkezni.
    Ahogy felhúzza a ruhaujját, finoman végig futtatom rajta az ujjaimat, mintha még mindig fájnának neki. Így ő is láthatja az én sérüléseim nyomait is, mivel nem fedi őket a kesztyű, amit azóta hordok.
    -Mondd… mondd, hogy még mindig rajtunk van a rúna –Nem tudnám elviselni, hogy ne kössön minket egymáshoz többé a rúna, most hogy visszakaptam.

    Zene: My immortal | ©| Ruházat: Ezt viselem ma


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Kedd Feb. 02 2016, 21:39

    Szavaira csak felsóhajtok. Tudom, hogy erről nem tudom meg változtatni a véleményét, de azért megpróbáltam. –Bárhogy is érzed én, nem hibáztatlak a történtek miatt. Akkor ez tűnt jónak. – mondom, hisz tényleg nem hibáztatom én őt semmiért sem. Igazából én magamat tartom bűnösnek, de ezt úgy se fogja belátni. Annyira meg ismer már, hogy tudja, hogy megérzem, ha valamit rejtegetni próbál előlem és azt előbb-utóbb ki is szedem belőle. Nem szeretem, mikor bántják vagy ő sajátmagát, de azért mégis jobban tűröm, mikor hamar tudok róluk és nem pedig a végén tudom meg. Nem bírom nézni, hogy ezt teszi magával, de nem is hagyom, hogy szenvedjen. Végre újra mellette vagyok, hogy megvédjem a saját démonjaitól is. Karjait jobban szemügyre veszem, és csak fejet csóválok. Pedig már majd nem sikerült neki győznie, erre a tűz miatt, most megint kezdi. Pedig ennek rossz lesz a vége. És ezt ő is tudja nagyon is jól, ami azt illeti. A következők hallatán, elkerekedik a szemem. Szóval most meg ő halt meg majd nem, miattam. Mert nem voltam mellette. –Dora…- nyögöm ki elsápadtan és nyakába borulok. Nem tudom ki volt helyettem az őrangyala, de tartozok neki. –Ilyet legközelebb ne csinálj! Megértetted! – suttogom a fülébe miközben szorosan ölelem és addig míg hagyja is nem engedem. – Ki volt az? – kérdem kíváncsian. Tudnom kell kinek kell megköszönnöm, hogy újra magam mellet láthatom.
    Mikor meg hallom, hogy anyuka és nagymama lett, ráadásul egy falkányi farkasnak…hirtelen nem is tudom, hogy most mosolyogjak rajta, vagy háborodjak fel. Mert végül is viccesnek is tartom, ugyanakkor veszélyesnek is. De hiszek neki, hogy nem volt és lesz baja mellettük. Így csak bájosan rá mosolygok. – Hogy keveredtél, te oda? – ilyet még álmodni se tudtam volna.
    Ahogy végig húzza újait sérüléseimen, kicsit meg moccan az arcomon pár izom. Úgy különösebben nem is seb, inkább az emlék fáj még mindig. Az övéi is elég szépen megmaradtak. De legalább még él, és ez számít.
    Válasz helyet leveszem a felsőmet és mosolyogva állok meg előtte, hogy nézze csak meg. Nincs mitől tartania. Még meg van és meg is lesz. Végre itt vagyok, hogy vigyázzak rá.
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szomb. Feb. 13 2016, 23:23




     

    -Idővel máshogy lesz… -motyogom alig hallhatóan. Tudom, hogy idővel és a segítségével képes leszek változni és ismét a gyógyulás felé lépéseket tenni. Egyszer már majdnem sikerült teljesen meggyógyulnom, a segítségével ment, de a baleset mindent megváltoztatott. Egyikünk sem erre számított, én pedig nem tudtam megtartani az ígéretem. Azóta is emésztem magam mindkét dolog miatt, de most végre fordulhat a helyzet és nem az én vállamat fogja nyomni az egész. Ahogy említem a kisebb incidenst a démonnal, látom rajta, mennyire megijedt még a gondolattól is, hogy elveszíthet. Pedig tőlem nem olyan könnyű megszabadulni, még egy démonnak sem. Nem is kell mondani, olyan szorosan bújok hozzá, amennyire csak lehet, szeretném megnyugtatni, hogy nem fogom többet elhagyni, sosem fog tudni levakarni magáról. Sosem akarok tőle távol kerülni.
    -Most tényleg nem akartam, muszáj volt… -Szinte már reflex, hogy magyarázkodom, annyiszor kellett már az évek során, mert mindig kérdőre vont. De érthető a részéről, így a legkönnyebb életben tartani engem. -Egy helyi árnyvadász növendék. Hivatalosan Simon Lovelace, de a mondén nevét szereti, a Lewist -Adok rögtön teljes felvilágosítást. Most érkezett, semmiről nem tud semmit, csak ha én mondom el.
    Tudom, hogy félt a farkasoktól is, hiába biztosítom, hogy nem fognak bántani, sőt még segítenek is a nem hétköznapi életükkel. Nem annyira, mint Caleb tud, de azért tartották bennem a lelket. -Egy nap a parkban láttam egy érdekes figurát, követtem és mint kiderült egy új falkának volt a tagja. Én meg a szokásos felelőtlen formámat hoztam, felhívást kínált és kínáltam keringőre, de hát nem verekedhettünk mindenki szeme láttára, így elvitt a falkájához, ahol nem a harci, hanem a főzési képességeimet próbálták meg… Azóta gyakran járok hozzájuk sütni és játszani -lényegesen vidámabb a hangom a két perccel ezelőttihez képest, hiszen végre nem arról beszélünk, hogy valamelyikünk meghalt vagy meghalhatott volna. Persze benne volt a kockázat, hogy Natan nem süttet velem egy hadseregre való palacsintát, hanem tényleg alaposan elver, ahogy ígérte, de mint látjuk nem ez történt. Amilyen felelőtlen vagyok és nem érdekelt akkor, mi lesz velem, simán megtörténhetett volna.
    Kérdésemre feláll és leveszi a felsőjét, nekem sem kell engedély, hogy gyorsan megkerüljem és megnézzem, tényleg ott van még mindig a bal lapockáján a rúna, ami összeköt minket. Pontosan a szívünk mögött mindkettőnknek. Óvatosan érek hozzá, de nem kell sok idő, hogy megnyugodva öleljem át hátulról a parabatai-omat.

    Zene: The Last Night | ©| Ruházat: Ezt viselem ma


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Kedd Márc. 01 2016, 13:13

    -Tudom, és én végig itt leszek melletted. – már egyszer majd nem elértük a célt, de ez a fránya baleset…félek elég sokat rontott a helyzeten. Talán megint a nulláról kezdjük a lépéseket a gyógyulás felé, de tudom, hogy képes rá. Erős lány és mellette állok, bármi történjék is. Nem hagyom, hogy baja essen, vagy, hogy olyanért hibáztassa magát, amiről nem tehet.
    Szorítására halvány mosolyra húzódik a szám és megsimítom a haját. Hányszor hallottam én már tőle ezt, vagy hasonló magyarázkodást. De valahogy sose tudok olyan kemény és szigorú lenni, hogy az e féle szövegen meg ne essen a szívem.
    -Simon Lovelace…- memorizálom a nevet. Sajnos még nagyon is új vagyok erre, így aligha tudok valamiről. Na meg azért az az egy év kiesés se volt olyan jó, mert így meg duplán vagy lemaradva mindenről. Remélem, azért még könnyen fel tudok zárkózni. A farkasos dolog hallatán nem is kicsit lepődöm meg. Egy pillanatra meg állt bennem az ütő, ahogy a sztorit hallottam, de végül rá jöttem, hogy nem lesz itt semmi baj és nyugodtan fel lélegezhetek. –Te és a meggondolatlanság igen jó barátságban vagytok. – mosolyodom el. Azért sose gondoltam volna, hogy egy nap Dora ilyen kedvelt vadász lesz egy csapat vérfarkasnál. Hisz elbűvölő egyéniség tény és való, de azért ezt még én se képzeltem volna el.
    A sok szomorkodás után jön egy kétségbe esett kérdés is. Elegendő lenne bólintanom vagy egy egyszerű igent ráböknöm, viszont az úgy jó, ha saját szemével is látja. Így leveszem a felsőm, hogy maga is megbizonyosodjon róla. Átölelem a kezét és most már nyugodtan állok előtte. –Ne aggódj, minket lehetetlen elválasztani!



    Első felvonás vége Very Happy
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Vas. Ápr. 10 2016, 02:22

    Thea & Ruko@
    “Came, teste the vine....”






    Elgondolkodva ballagok az intézet folyosóin keresztül, hogy a saját szobám helyett egy másikat keressek fel. A menyasszonyomét. Először kinevettem a parabataiom, mert olyan nincs hogy ez igaz legyen, de végül az intézet vezetői is megerősítették hogy a Klávé a Herondale fiú után rajtunk is ki akarja élni magát, lévén nekem már régen gyereket kellene nevelnem, mert benne vagyok a korban. Csak mert majdnem harminc éves, még nem vagyok öreg... Az is kiderült hogy ki lesz az a nő, akit el kell vennem, és éppen felé tartok hogy ha már így alakult megismerkedjek vele. Egyszer már futólag találkoztunk egy hajnali edzésen, de az kevés.
    A szobájához érve kopogok, de nem kapok választ így benyitok. Könnyű női parfüm illat terjeng, és mivel nincs kedvem feltúrni az egész kócerájt még egyszer, letelepszem az ágyára, hogy itt várjam meg. Addig felmérem a szobát, nem nyúlok semmihez, csak nézelődök, és fél óra után meg is hallom a cipőinek kopogását. Felülök az ágyon, és ahogy belép az ajtón velem szembesül.
    - Ohayo Dorothea - mosolyodom el bájosan, de jellegzetes kedves-üres mosolyaim egyike ez is. Remélem nem ijesztem meg nagyon ahogy a fekete hajam szinte beleolvad a ruhámba és a fél szemem eltakarja. Most nem edzéshez öltöztem.
    - Azt hiszem, beszélnünk kellene valamiről - vetem fel, mert gyanítom ő is tudja már hogy mit talált ki nekünk a drága vezetőség.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Vas. Ápr. 10 2016, 15:33

    Ruko & Thea
    My... Fiancé?

    Alig néhány napja érkeztem vissza Londonból, ahol megtudtam azt igazán nagyszerű hírt, miszerint férjhez kell mennem valakihez. Ráadásul a világ túlfeléről származó japán férfihoz. Mégis mi a francot gondoltak a szüleim, hogy amint felvetődött ez az ötlet a Klávé elborult elméjében, rögtön beajánlottak engem a programba? Pontosan tudjak, ennyire legalább ismernek, ha nem is jobban, hogy nem érdekelnek a férfiak. De a nők sem, ha már itt tartunk. Az egyetlen, akit ilyen szinten közel engedtem magamhoz, az Caleb volt, de hát őhozzá nem mehetek feleségül. Meg amúgyis, hogy lehetnék én bárkié egyáltalán, nem tudok megfelelő társa lenni senkinek, amíg magam is támaszra szorulok. Egyedül az vígasztal, hogy találkoztam már a vőlegényemmel és nem egy teljesen idegenhez kell hozzámennem és tudom róla, meg fog érteni, legalább egy kicsit. Egy normális embernek nagyon nehéz felfogni, hogy egy ilyen sérült személy, mint én, mit miért tesz és miért fordul maga ellen. A következő órám előtt megyek vissza a szobámba, hogy összeszedjem a jegyzeteimet és könyveimet, amikkel bestiatant fogok tanítani fiatalabb árnyvadászoknak. Benyitok és olyat látok az ágyamon, amira nem számítottam. Talán zárnom kellene az ajtómat, akkor esetleg nem lepnek meg többször kínos beszélgetésekkel.
    -Ohayo Ruko -köszönök vissza, de nem mosolygok rá, ahogy becsukom magam mögött az ajtót. Úgy érzem, most olyan beszélgetés jön, amit jobb, ha nem hallanak mások. -Tartsd meg kérlek az álarcot annak, aki nem lát át rajta -Ösztönösen látok át az emberek maguk alkotta maszkjain, hiszen nap mint nap én magam is ezzel találkozom szembe a tükörben. Nem kell megjátszania, hogy tetszik neki a helyzet, mert nekem sem.
    -Egyetértek -lépek oda a szekrényemhez, leteszem a papírjaim és kezembe veszem az öngyújtómat. Most nem akarom bántani magam, pláne nem előtte, de túl ideges vagyok, hogy kibírjam a gyertyáim nélkül, szép sorjában meggyújtok párat és az egyiket a kezembe véve telepszem le vele szembe a fésülködő asztal székére.
    -Figyelj… Nem kell úgy tennünk, mintha házasok lennénk. Persze megteszem a kötelességem, és szeretnék adni ennek az egésznek egy esélyt, hátha jó sül ki belőle, de nem muszáj, ha te nem akarod.
    Zene:War of change | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Vas. Ápr. 10 2016, 22:28

    Thea & Ruko@
    “Came, teste the vine....”






    A menyasszonyom szobájában várok, hogy megérkezzen és közben bőven marad időm gondolkozni ezen a pálforduláson, amire semmi szükségem nem volt, és amit igazán kihagytam volna az életemből. Megnősülni, én... hát pont erre lettem kitalálva komolyan, és alig akartam elhinni Rurunak amikor közölte hogy bizony oltár elé fognak rángatni és fel kell vennem az aranyszínű öltönyt. Még mit nem! Mindenesetre legalább olyan nőt kell elvennem, akit már láttam élőben is, nem csak fényképről, és tudom hogy a látszattal nem lesz baj, igen csinos nő, nem is arról van szó de... egy ilyen szörny mellé mint én, egy ilyen nőt illeszteni nem tisztességes. Vele szemben nem.
    Aztán meg is jelenik, és a kijelentésére kissé megrezzen az arcom, de elkomolyodom, egyszerűbb így nekem, a mosoly csak arra szolgál hogy mások ne faggassanak.
    - Gomen, a többiek miatt csinálom, de szerintem érted - hiszen a hajnali edzésből sok mindent le lehetett szűrni azért. Tőle sem ismeretlen a fájdalom, és annak okozása. Ne moccanok innen.
    - Alkalmas most, vagy jöjjek vissza később? - pillantok a pakolászásra, nem lehet mindig a legjobb időben elkapni az embereket, és végül is én ráérek csak ezt jó lenne megbeszélni. Meglepően értelmes gondolat, bennem is ez fogalmazódott meg.
    - Nos, nagyjából én is erre gondoltam. Megteszem amit kell, de nem akarom hogy még inkább erőszaknak érezd ezt a dolgot. Szerencsés lenne ha legalább... barátok lehetnénk később vagy hasonló de nem fogom erőltetni, csak szerettem volna ha tudod. Ha már döntöttek helyettünk, akkor mi is döntsük el hogy ebből megpróbáljuk a legjobban kihozni amit lehet - javaslom, mert szerintem ez lenne a korrekt.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szomb. Ápr. 23 2016, 17:12

    Ruko & Thea
    My... Fiancé?

    Visszatérek a szobámba, hogy elüssem valamivel a következő pár órát, mielőtt a következő órámra kéne mennem. Belépve, egy túlontól fekete ruházatot és hajzuhatagot látok, ami csakis egyvalakihez tartozhat. A rám erőszakolt vőlegényemhez.
    -Értem, de nem szükséges. Miattam ne tegyél erőfeszítést, tudom milyen-Bár nem mosolyodom el, de hangom megnyugtató, vagy legalábbis annak szánom. Velem nem kell megjátszania magát, akármilyen is. Ha megismerem, milyen is a normális embereknek mutatott álarc mögött, akkor könnyebben eldönthetem, megéri-e erőfeszítést tenni, hogy legyen igazi kapcsolat közöttünk, vagy csak papíron leszünk házasok.
    -Van bőven időm- Elteszem a jegyzeteimet és a már meggyújtott gyertyámmal ülök le vele szemben. Ujjaimat az apró lángban táncoltatom, de olyan gyorsan mozgatom őket, hogy meg sem érzem a melegét.
    -Akkor azt hiszem, az lenne a legokosabb, ha megismernénk egymást- javaslom viszonylag kimérten. Azt már nem teszem hozzá, hogy miután megtudtam a hírt, figyelni kezdtem a vele kapcsolatos híreszteléseket Idrisben és az Intézetben és hallottam egy-két pletykát, hogy egy vérengző fenevad az angyali arca mögött. Nem adok a szóbeszédek igazságtartalmára, de a parabatai-om is elég rendesen elsápadt, amikor elpanaszoltam, kivel is akarnak összeboronálni. Ha hihetek neki, akkor vigyáznom kéne magamra, de mint tudjuk, az engem nem szokott érdekelni. Sajnos a macskám, zafír, ezt a pillanatot választotta, hogy előkerüljön az ügyeletes alvóhelyéről, hogy az ágyra ugorjon és elkezdjen Rukohoz dörgölőzni. Lehet, hogy magamat nem féltem, de az a cica már más tészta.
    -Figyelj… Az a macska fontos nekem… Ne bántsd, kérlek -nyújtom oda lassan szabad kezem, hogy ha kell, meg tudjam védeni az állatomat. Zafír segített tartani bennem a lelket, amikor elköltöztem Londonból és maga alá temetett az önvád, a depresszió és más hasonló gondjaim. Nem hagyhatom, hogy baja essen, sokat köszönhetek neki. De az, hogy a macskám egyáltalán a közelébe ment a férfinak, meglep. Mindig is úgy emlegettem "sámán macska", mert mindig a sérült emberekhez vonzódott, akiknek gyógyulásra van  szüksége, vagy akik segíthetnek egymásnak. Calebet is rögtön szerette, amikor először hazahoztam a cicust.
    Zene:War of change | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Kedd Május 03 2016, 21:05

    Thea & Ruko@
    “Came, teste the vine....”






    Semmi dolgom, nincs így az ágyon üldögélve várom a nőt, aki később a feleségem lesz, nem tudom hogyan viszonyuljak egyenlőre hozzá. Azt már észrevettem hogy nem egy átlagos nő, kemény és érzékeny, mintha lenne bennünk valami hasonló vonás, de még nem tudom mi lehet az. Ki kell derítenem mindenesetre. Nem sokkal később meg is jelenik Dorothea.
    - Megjegyzem mindenesetre. Nem akartam rossz benyomást kelteni - teszem hozzá, hiszen ha valóban tudja, akkor olyan lehet mint én, nem egy nyugodt és kiegyensúlyozott lélek. Bár ki tudja, az angolok okoztak már meglepetést nekem, nem egyszer. Lehetséges hogy most is ez lesz. Majd kiderül.
    - Az remek. Akkor beszélgethetünk - mosolyodom el ezúttal nem megjátszott mosollyal, egészen halvány ami azt illeti, de legalább egy igazinak az árnyéka. Ez sem minden napi jelenség az ajkaimon. Maximum Ruru látott már így.
    - Igen, ez valóban sokat segítene a helyzetünkön. Mindenesetre nem szeretnék ellenségeskedést vagy hazugságokra épülő kapcsolatot szóval... játszunk nyílt lapokkal - javaslom én is ahogy ránézek, azt hiszem tetszik a hozzá állása. Mármint, hogy ő sem akar ilyen összvisszaságot. Elhelyezkedtem az ágyon és már moccannék hogy felkeljek, amikor nem várt meglepetés ugrik elő. Nem is láttam eddig ezt a jószágot. Hol a fenébe rejtőzött az éles szemeim elől. Mindenesetre ahogy rám ugrik, megrezzenek, és felnézek a nőre. Azt feltételezi hogy bántani fogom?
    - Miért bántanék egy macskát? - vonom össze a szemöldököm, nem tudom mit hallhatott rólam, de ezek alapján elég csúnya dolgokat. Mármint nyilván hallotta a meséket a jellememről, és a tetteimről. Nem fogom letagadni előtte hogy egy vadállat vagyok. Talán jobb is lesz ha tudja. Felemelem a kezem, és megsimítom az állat hátát, mire szinte berregni kezd. Puha a bundája, és macskaillata van.
    - Furcsa, nem szotkak szeretni az állatok... - jegyzem meg, hiszen olykor magam is az vagyok. Ezt alighanem ők is megérzik, de ez a macska más, nem menekül el, és fújtat rám.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szer. Május 11 2016, 21:28

    Ruko & Thea
    My... Fiancé?

    -Nem keltettél rossz benyomást, a hajnali edzés után tudtam, te is álarcot viselsz, innentől nem nehéz átlátni rajta - lépek oda a székhez. Hangom egyáltalán nem vádló, inkább mintha csak azt közöltem volna, hogy szeretem az étcsokit. Azt már nem említem, kit értek "is" alatt, mert természetesen magamra gondolok. Ő elég nyílt lapokkal játszik a személyiségét illetően, ha tudjuk, mire kell figyelni, de én mindig is titkoltam minden részemet a világ elől. Az nagyon ritka, ha én bármi konkrétat megmutatok az elfogadható jellemvonásaimon kívül. A mosolya meglep, most kezdek rájönni, hogy ritka ajándék ez, és csakis a kiváltságosok kaphatják. Most érezzem magam kivételezettnek? Valahol annak is érzem.
    -Nem lesz könnyű… -Nem igazán fedtem fel még senkinek igazán a problémáimat, a teljes kórképet csakis Caleb tudja. Azt persze tudják Londonban, hogy a parabatai-om haláláért magamat okolom és a gyász miatt depressziós is lettem egy rövid időre, de a többiről maximum a nagyon jó megfigyelők tudhatnak. Valamiért a macskám úgy dönt, a legrosszabb pillanatban kell előkerülnie és az ismeretlenhez dörgölőznie az ágyamon. Egy pillanatra lever a víz, hiszen hallottam pletykákat és nem akarom, hogy a cicámnak baja essen.
    -Sajnálom… Hallottam történeteket a… bestialitásodról -Nem ragozom tovább, biztosan tudja, miről beszélek. Nincs olyan, hogy ez nem jutott vissza a fülébe, vagy ő maga nem ismeri el. Vagy ha mégis, akkor gondban vagyok, de nem olyannak ismertem meg eddig, hogy ezzel gondok lesznek. Még mindig ugrásra kész vagyok, hogy védjem az állatot, ha szükséges, de látom, hogyan simogatja kedves kis jószágomat. Eszek szerint mégsem érzéketlen gyilkológép, mint mások állítják. Gyilkológép talán, de érzéketlen semmiképp.
    -Ez egy különleges példány. Csak azokat szereti, akik vagy maguk is sérültek és segítségre szorulnak vagy gyógyulást hozhatnak mások lelkének. Engem és parabatai-omat is nagyon szeret -Ezzel burkoltan el is árultam magamról az első dolgot, amit tudnia kell. Sérült vagyok. Nem hívom magamhoz a cicát, ismerkedjen csak a férfival, ha jól sejtem, lesz itt még egy párszor.
    Zene:War of change | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Csüt. Május 26 2016, 23:51

    Thea & Ruko@
    “Sometimes the world doesn't need another hero. Sometimes what it needs is a monster.”






    - Igen, elég árulkodó edzés és volt, és magam is levontam a magam következtetéseit, tudom hogy kit fogok elvenni - legalábbis sejtem, és ha nem is a teljes igazságot, de tudok dolgokat a többit nem kell bemutatni, mert mint kiderült én is kész orvosi eset vagyok, és élő nyugtatóval, Ruruval. Nem beszélünk hangosan egy hallgatózó semmit nem hallana, éppen csak megértjük egymást, én mindig is eléggé halk voltam csak akkor kiabálok ha nagyon muszáj és harc van. Ott hallani kell a hangot, és hát... énekelni nem szoktam, még véletlen sem. Figyelem a nő arcát, semmi nincs rajta, mégis beszédes. Azoknak az arca ilyen, akik olyanok mint én.
    - Nem, sosem könnyű. De tudom hogy jobbat érdemelnél nálam. Megmásítani nem tudom a Klávé döntését, de nem is akarom pokollá tenni - jelentem ki, hiszen tudatában vagyok annak hogy nem én vagyok a legjobb választás, sosem lennék. Nekem sosem kéne megnősülnöm, és mielőtt Raiden nem közölte velem a hírt, eszembe se jutott hogy egyszer családot alapítsak.
    Megzavarja a gondolataim hogy felugrik rám a macska, és megsimogatom, ahogy ide dörgölőzik. Meglep, és felnézek a menyasszonyom arcára, eléggé elsápadt, szóval valószínűleg a jó hírem megelőzött.
    - Vannak történetek róla. Elhiszed őket? - billentem oldalra a fejem kissé hogy lássam a reakcióját, és ne lógjon bele a képembe a macska. Kíváncsi vagyok ki meri-e hogy mit gondol erről. Sokan csak a hátam mögött mesélnek erről, mégis tudom, és amilyen kicsi vagyok, annyira halálos. Ezt elismerik, ezért is lehetek oktató, az már más kérdés hogy nem mernek tőlem órát kérni sokan.
    - Szóval akkor mi jól megleszünk igaz? - nézek az állatra aki nyíltan az arcomba nyávog, ahogy szinte a fejemre ül hogy simogassam.
    - Ez sok mindent elárul rólad és a parabataidról. Igaz, hogy nem rég találkoztatok csak újra? - kérdezem.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szer. Jún. 01 2016, 20:13

    Ruko & Thea
    My... Fiancé?

    -De még így sem a teljes igazságot tudod -jegyzem meg. Sejtem, mire következtetett, és az valószínűleg igaz is, de az nem minden, hanem annál még sokkal rosszabb. Sokan még a tüneteim nevének a jelentését semi ismerik, nemhogy magát a szindrómát vagy hogy mit kell vele kezdeni, ha beüt a krach. Az a szerencsém, a legtöbbet kordában tudom addig tartani, amíg egyedül nem leszek vagy Caleb meg nem érkezik és megnyugtat. Nem tudom, el fogom-e tudni mondani neki ezeket, sosem meséltem erről senkinek, de igazán megérdemelné, hogy tudja, milyen nőt is kell elvennie. Hogy ő milyen, az engem nem különösebben zavar, nem tud velem olyat tenni, amivel fájdalmat okozhatna.
    -Ezt én is elmondhatom. Veled szemben sem igazságos, hogy pont engem néztek ki melléd. Nem tartom magam éppen párkapcsolatba valónak -Éppenséggel jó embernek sem tartom magam, pláne nem olyannak, akit hosszabb távon el lehet viselni a hatalmas türelem nélkül, ami Calebnek van. A rengeteg problémám mind olyan, ami naponta többször megmutatja magát és nem egyszerű őket kezelni, könnyen elege lehet ezekből valakinek. A macskám remekül elvan, de azért még mindig féltem.
    -Normális esetben nem adok a pletykák igazságtartalmára. De a parabatai-om is azt mondta, érdemes vigyáznom veled, látta egyszer, mit csináltál egy démonnal. Egy felismerhető darab nem maradt belőle, mielőtt elporladhatott volna -Érdekes módon, olyan szenvtelenül tudok róla beszélni, mintha csak az időjárásról lenne szó. Még magamat is meglepem vele, általában tudok érzelmeket varázsolni a hangomba, de vele nem érzem szükségét, mintha úgyis értené, mit akarok, hogy nem támasztom alá érzelmekkel. Visszadőlök, és a hátamat az asztalnak támasztom mögöttem.
    -Így van. Direkt nem mondtunk senkinek semmit, hogy miért csak most került elő, szóval azt hiszem, tartozom egy történettel -Mély levegőt veszek, mielőtt nekikezdenék, meg kell magamat nyugtassam, nem akarok most egy emlékbetörést, nem tudnám most kezelni és Caleb sincs a közelben, hogy segítsen.  Megszorítom a gyertyát a kezemben és elkezdek játszani a forró viasszal. A fájdalom a jelenben tart, nem enged vissza az emlékeim közé. -A helyzet az, hogy Caleb meghalt. Miattam. Még Londonban beszélgetni küldtek egy vámpírklánhoz kettőnket, mert szabályt szegtek és előbb tárgyalni akartunk, mint rögtön támadni. Figyelmeztettem Calebet, hogy rossz érzésem van, de lerázta, mondván nem lesz gond. Csakhogy lett. Megtámadtak minket, rengetegen voltak, nem volt kiút. Kétségbeesésemben magunkra gyújtottam az épületet ezzel -érintem meg a nyakláncomat -Engem Caleb megmentett, de ő bent ragadt a tűzben. Éreztem meghalni. Nem bírtam a saját bűntudatommal, így elhagytam Londont és ide jöttem, de nem lettem sokkal jobban, itt is őt gyászoltam. Még most is alig tudom elhinni, hogy tényleg él… -A mese elején még a szemébe néztem és hangom is jó hallható volt, de a végére már lesütöttem a tekintetem és már szinte csak suttogok. Még mindig nehéz erről beszélni, ennyi idő után is. Hiába tettem lépéseket a gyógyulás felé, továbbra is vannak rémálmaim és villannak be emlékek arról a napról teljesen véletlenszerűen. A macskám érzékeli a lelki viharomat és leugrik az ágyról, hogy az ölembe furakodjon megvigasztalni. Segít visszatalálni ahogy megsimogatom. -Kérlek ezt ne add tovább, nem akarunk figyelmet vonni magunkra, így is kérdezősködnének, ha hagynánk.
    Zene:War of change | @ | Ruházat: Ezt viselem ma
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Dorothea szobája

    on Szomb. Jún. 25 2016, 22:51

    Thea & Ruko@
    “Sometimes the world doesn't need another hero. Sometimes what it needs is a monster.”






    - Nem. De meg fogom tudni nem olyan sokára ami azt illeti - mosolyodok el ahogy a nőre nézek, és felmérem. Már elárult egy két dolgot, de még nem sok mindent, de az az érzésem hogy következtetéseim jók, és tetszik benne hogy ő is megpróbál a lehető legjobban hozzáállni, és nem ellenségeskedik, vagy utál csak azért mert hozzám kell jönnie. Én sem vágyom ezt a házasságot jobban mint ő, és tudom hogy sokkal jobb férjet is találhattak volna mellé, aki képes mellette azt adni neki, amire egy nő vágyik. Én mit adhatok? Vért és gyilkosságokat? Csodálatos házasság lesz a mienk.
    - Akkor ebben egyetértünk mert én sem vagyok éppen az a tipikus családcentrikus vadász. Bárki más alkalmasabb lenne nálam, melléd, de sajnos ezt osztották, és ezért nem akarom még jobban megnehezíteni, érted - nem mondok ki sok mindent, de biztosan megérti ha egy cipőben járunk akkor tudja mennyire kellemetlen ez mindenkinek. Amit mesél, csak kuncogok, mert igaza van és bátor nő hogy ki meri mondani.
    - Ezt nem sokan merik a szemembe mondani - jegyzem meg ahogy eltűröm a hajam és két sötét szememmel nézek a nőre, ahogy folytatom.
    - Kétségtelenül igaz a hír. Nem megöltem, levadásztam és ízekre szedtem, elkapott a harci láz. Úgy igazságos ha tudsz róla, könnyen begőzölök, de többségében stratéga vagyok bár a közelharc az erősségem mint láttad magad is - nem ragozom tovább, szerintem tisztában van a képességeimmel, a hajanli edzésen sok mindent megtudtunk egymásról, szavak nélkül is. Vannak helyzetek amikor nem kellenek szavak, mert van ami beszél helyettük. Ahogy kijelenti hogy történet jön előre könyöklök, és már már cuki pózban hallgatom mit mesél, én is tartozom neki egyel, de mint mondani szokás, hölgyeké az elsőbbség. Amint a végére ér megértően bólintok és nem firtatom tovább, egyenlőre ennyit kötött az orromra, és ezzel elégedett vagyok.
    - Nos úgy illik hogy viszonozzam a történetet. Nem vagyok könnyű eset, és amikor felkapom a vizet Raiden Ruru az egyetlen aki megnyugtat a parabataiom. A szüleim és nagymamám halála után ő volt az aki mellém csapódott hogy ne omoljak még összébb, és összekötöttük magunkat. Bár néha túlzás amit művelek, nem tagadom le a pletykákat, ez is én vagyok, ahogyan az is akivel reggel edzettél. Nem fogok hazudni neked Dorothea. Nem vagyok jó ember, soha nem is voltam az, de megpróbálok együttműködni és nyitni, ennél többet egyenlőre nem ígérhetek - sóhajtok fel, ahogy dióhéjban összefoglalom kihez forduljon ha előjön belőlem a pszcihopata hajlam. Ruruval valószínűleg jól ki fog jönni, ő könnyebben megérteti magát az emberekkel mint én, csak az a farkaskaland... Egek, nem. Elég nekem a saját fejfájásom.
    - Szóval... nekem lenne egy javaslatom erre az esküvőre ha...benne vagy - jegyzem meg a végén kicsit elmerengve, nem tudom még mennyire bevállalós a menyasszonyom, de majd mindjárt kiderül értékeli-e a humorom vagy sem.



    Ajánlott tartalom

    Re: Dorothea szobája


      Pontos idő: Hétf. Nov. 19 2018, 07:14