Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Wall Street
by Jackson Montgomery Yesterday at 23:59

» Brian lakása - Hálaadás
by Thomas Mackenzie Yesterday at 22:12

» The River Café
by Allena Rhys Yesterday at 21:59

» Broadway
by Damien James McCormack Yesterday at 13:24

» Hudson Heights
by Admin Yesterday at 00:05

» Brooklyn Army Terminal
by Leo Veikko Szer. Nov. 22 2017, 23:03

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Szer. Nov. 22 2017, 21:16

» Hotel Plaza Athénée
by Camilla Wander Szer. Nov. 22 2017, 17:51

» Gabriel Háza
by Gabriel Skoglund Szer. Nov. 22 2017, 13:20

» Clove Lakes Park
by Mikhal Zharkov Szomb. Nov. 18 2017, 20:13

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Crawford ház

    Share
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Crawford ház

    on Hétf. Nov. 02 2015, 22:40

    ..majd lesz, ha a férjem keres képet..
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Crawford ház

    on Vas. Jan. 03 2016, 12:21



    To: my only hope Crawford


    Tried to keep you close to me,
    But life got in between
    Tried to square not being there
    But think that I should've been


    Uj ev, uj elet, mondhatnam, ha ugyan lenne kedvem elmelkedni barmirol ilyen szentimentalis magassagokban. Am de nincs hozza semmi affinitasom. Meghozza azert nem, mert az eletem igy is furcsa dolgokat produkalt, az emlekeim visszateresevel is csak megbonyolodott, nem kell meg az a gondolatfolyam, mely onnan indul, hogy elhagytam Natet (tudom, sose voltunk egyutt es nem is arrol van szo, hogy szerelmes lettem volna bele, egyszeruen csak sajnalom, hogy ennyire meltanytalanul nyulfarok modon ert veget az egesz kozottunk a ferjem elokerulesevel), s ott fejezodik be, hogy a ferjemmel igyekszem osszekoltozni a sajat hazunkban, abban, amelyre ugyan nem emlekszem, de megis emlekszem. Bonyolult.
    Bennem vannak erzesek, illat- es kepfoszlanyok, de semmi megfoghato. Nem emlekszem pontosan arra, hogy mikepp volt berendezve a konyha, de azt tudom, hogy szerettem olyannak, amilyen. Van bennem egy kellemes erzes, ha ragondolok, ebbol biztosan tudom, hogy minden olyan ott, ahogy en elkepzeltem, s megalmodtam, epp csak fogalmam sincs arrol, hogy ez targyiasult butorformaban mit jelent.
    - Meselsz nekem rola? - fordulok Dylan fele meg mielott megint kimenne valamiert a kocsihoz (hogy o cipekedik-e, vagy fizetett erte valakiket, s azokat kommandirozna odakint, azzal en nem sokat foglalkozom). A hazra gondolok, termeszetesen. Minden berndezes eszmeisege es tortene pte erdekel, hiszek benne, hogy mindnek van valami elmeselnivaloja, mert erzem rajtuk egyszeruen. De emlekezni nem emlekszem rajuk pontosan. Ahogy arra sem, hogy milyen volt Dylant szeretni. Csak arra, hogy tudom: igenis szerelembol mentem hozza annak idejen.
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Crawford ház

    on Vas. Jan. 03 2016, 14:14

    Nőm és én: hazaköltözés


    *Sosem voltam egy szentimentális barom, most is leginkább a praktikumra törekszem, semmi másra. Magamtól legalábbis így tennék, de még egy magamfajta érzelmileg csökevényes létforma is érzékeli, hogy nőm egy kissé meg van borulva, ami tulajdonképpen logikus is, ha logikusan végiggondolom mindazt, amin átmegy. Az emlékei még mindig messze vannak a visszatértektől, bár már nem tekint rám totál idegenként, ami tulajdonképpen haladás. Örülnöm kellene, de valójában csak kurva türelmetlen vagyok. Azt gondoltam, hogy ilyenkorra már régen túllendülünk ezeken a kezdeti nehézségeken, de nem. Viszont legalább hazajött velem, és már nem érzi szükségét, hogy Montgomeryről beszélgessen, vagy pláne dicsérje nekem azt a világmarháját. Cserébe én is békében hagyom a mundanet. Na nem szívjóságból, várom, hogy túléli-e a tündérré válását. Ha igen, én ottleszek. Akkor már nem védik majd mindenféle egyezségek meg ostoba nephilimek.
    Nem vesződöm holmi költöztetőkkel, az erőm arravan, hogy megkönnyítse az életünket, hát most maguktól lebegnek be a helyükre a cuccok. Utána úgyis kajálni akartunk, szóval belefér. Miután levezényeltem a bepakolást (egy nagy kupac a nappali közepén, nem vagyok én lakberendező!), nőm után indulok, s a konyhában bukkanok rá. Épp a pultot tapizza, csak meg ne kérdezze tőlem senki, hogy miért, mert lövésem se lenne. Az ilyen fura csajos cuccokhoz nem konyítok, nem is akarok.
    - Miről meséljek? - kérdezek vissza némileg értetlenül, és követem a pillantását. - A házról? Miért nem nézel inkább fotókat? Mondjuk kissé csatateres helyszínre értem haza, de némelyik albumod azért épségben maradt. Imádtál velük pepecselni, sokat fotóztál - magyarázom, és ha kéri, némi mágikus rásegítéssel előkapom a cuccokat. Szándékosan varázsolok előtte minél többet, hadd szokja. Lassan neki is el kell majd kezdenie ismét használnia az erejét... Bár nem akarom sürgetni. Azt majd megteszi ő saját magának. Aztán úgy döntök, kicsit megerőltethetem magam a kedvéért, és olyasmit kérdezek, amit magamtól biztosan nem tennék, csakis az ő hatása miatt fordulhat most elő, hogoy kiszalad a számon.
    - Milyen érzés? Mármint itthon lenned. Kellemetlen? - próbálok olyan kedves és barátságos lenni, amennyire csak telik tőlem, de valljuk be, az elmúlt években elszoktam tőle.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Crawford ház

    on Szomb. Márc. 26 2016, 11:15

    Nem dicsérek, de nem azért, mert nem gondolom úgy, hogy megérdemelné. Szeretem Natet, de ezt Dylan úgyse értené meg. Mert ez nem szerelem, soha nem is volt - s bár talán lehetett volna - nem is lesz már az. Neki is megvan a maga élete és nekem is - ahogy egyre több emlékfoszlány éled fel bennem, sokkal jobban érzem - így hát pláne nem érzem szükségét annak, hogy szóba keverjem a dolgokat és a "világmarháját" (ezért de megütném - pedig nem vagyok verekedős - a férjemet, nem szép dolog valakiről így nyilatkozni, aki a lelkét is kitette értem).
    Nem akarok én rosszat senkinek, sosem akartam. Éppen ezért csendben vagyok és még véletlenül sem fejtem ki a véleményemet semmiről, ami ellenérzéseket válthatna ki Crawfordból. Hagyom, hadd ömöljenek át rajtam a mádospercek, hadd duzzadjanak percekké, hosszabb szívdobbanásnyi pillanatokká. Mondnaom kellene valamit, tudom én, de nem jön ki hang a torkomon. Végül csak kérdezek, mert ezt tartom a legegyszerűbbnek.
    Felpillantok Dylanre, eleresztem a konyhapultot, ölembe húzom vissza kezemet. Én elhiszem, hogy szerettem valamikor, érzem is, hogy nem halt ki belőlem a szikrája, de mindig megdöbbenek, amikor szóra nyitja ajkait. Hogy lehet ilyen.. ilyen?
    - Amiről szeretnél, de a házra gondoltam, igen.
    Jegyzem meg csendesen, s mosolyommal sikerül elrejtenem a "vajon mit szeretek benned?" kérdésemet. Még isteni szerencse, hogy a gondolatolvasás nem tartozik a skilljeink közé, vagy legalábbis én nem tudok róla.
    - Hol vannak?
    Ütközöm meg azon, hogy albumokat készítettem. Nincs bennem semmi foszlány erről, bár kétségkívül ettől még lehet, hogy így volt, ha ő mondja, akkor biztosan.
    - Akkor mi az, amiről tudnál nekem meséln, s nem pepecseltem vele?
    Kérdezem akkor ezt, mert tényleg szeretném a hangját hallani, a fogalmazásmódjával, a szavaival ismerkedni. Azt hiszem, hogy ránk férne.
    - Furcsa, mert az egyik részem tudja, hogy ez az otthonom, a másik számára viszont a közeg teljesen idegen. Nem kellemetlen, nem kell aggódj.
    Körbepillantok, hűtőszekrényt keresve tekintetemmel. Nateéknél előfordult, hogy főztem, bár nem volt a konyhájuk akadálymentesített, de azért megoldottam. Talán itt is sikerülne, ha van miből.
    avatar
    Dylan Crawford

    Faj : Cambion
    Rang : Sötét
    Tartózkodási hely : New York
    Kor : 285
    Foglalkozás : khm, egyéni vállalkozó...

    Re: Crawford ház

    on Kedd Márc. 29 2016, 13:36

    Nőm és én: hazaköltözés


    Hangulat: nemromantikus

    *Nem mondhatni, hogy féltékeny lennék Montgomeryre - ahhoz túl sok önbizalommal áldott meg a sors, semhogy egy ilyen takonygerincű puhapöcs miatt aggódjak, egyszerűen undorítónak találom azt a fickót, s épp ezért érthetetlen számomra, hogy nőm mit karmolt rajta. Na meg ha valamit/valakit ennyire rühellek, akkor nem állhatnám, ha folyton beszédtéma lenne. Azonban ahhoz nem kell matekzseninek lenni, hogy rájöjjek, Nora másként áll ehhez, így megtettem a magam engedményét: én sosem beszéltem róla. Régen sem mondtam meg neki, kivel járjon össze és haverkodjon, ahogyan ő is szemet hunyt afelett, ha hozzám jöttek az ő szempontjai szerint megkérdőjelezhető identitású partnerek. Tisztelem őt annyira, hogy ne akarjam irányítani, engem meg úgysem lehetne, szóval ezzel kvittek voltunk. Most sem emlegetem fel tehát ezt az embert, sem annak tündéresedési folyamatát, sem igencsak megkérdőjelezhető viselkedését. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok gondolni én, aki amúgy imádtam háborús körülmények között lubickolni képességeimben, de nőmmel jobb a békesség.
    A nő ellenérzéseit nem, elkeseredését is csak nagyon kis mértékben veszem észre. Hiába, ez nem az erősségem... nekem csak annyi jön le, hogy valamiért nagyon merengős hangulatban van. Na jó, az okra van tippem, de egy kicsit azért értetlen maradok. Oké, persze, hiányoznak az emlékek meg minden, de hogy ezt miért kell ennyire mellre szívni? Hiszen már itt vagyok, ő is itt van, a megoldás is karnyújtásnyira, akkor meg...? Furák a nők, én mondom.
    - Idehozom őket. Mindjárt - de nem mozdulok, mert annál jobban szomjazom a társaságát. Évekig nélkülöztem. S még ha én nem is hiányozhattam neki ezen évek alatt, a magam részéről kegyetlenül megszenvedtem nélküle. Sose gondoltam volna, hogy ilyen nyálas idióta leszek, aki képtelen meglenni egy nő nélkül, de... öt éven keresztül nem tudtam kiverni a fejemből. Talán a gyereket is ezért nem sikerült megszeretnem: végtére az ő hibája volt, hogy nem lehettem itt, ahol szívem szerint maradtam volna. S most meg, amikor azt reméltem, hogy vége az aszkétizmusnak, arra jövök haza, hogy nagyon is folytatódik, csak megváltozott formában. Nem rohanhatom le a nőt sem férfias vágyakkal, sem nagyon is férfiatlan gyengédséggel, mert egyáltalán nem lennék benne biztos, hogy nem vágna hozzám valami nagyot és nehezet. Főleg előbbi esetben persze, de az utóbbi se hiszem, hogy jól venné ki magát, amíg majdnem-idegennek tart. A következő kérdésre tehát elmosolyodom, mert azt jónak veszem, hogy kérdez és nyitottnak mutatkozik felém. Hát próbálok én is az lenni felé. Egyfelől könnyebb dolgom van, hiszen én pontosan tisztában vagyok kilétével s azzal, hogy mit jelent számomra, másrészt viszont nehezebb, hiszen soha nem voltam a megnyílós és romantikázós fajta. Na jó, nem nagyon... mindenkinek van gyengéje.
    Odasétálok, és egy laza mozdulattal ölembe kapom. Ő nem nehéz, én meg nem vagyok nyápic, szóval ez simán kivitelezhető. - Mit szólnál például ahhoz, amikor először jártunk itt? - vetem fel, s próbálok a tőlem telhető legmegnyerőbben mosolyogni. - Április volt, neked tetsző tavasz. Amúgy is mindig izgatott voltál a tavasz miatt, bezsongva vártad, hogy átforduljon a nyárba, akár hónapokon át örömmel készülődtél a magad közegére. Azért is időzítettük így a lakáskeresést - kezdek bele, miközben az ablakhoz sétálok vele. A lakás mind a hat méretes ablaka a Central Parkra néz, csupa zöldön pihenhet a tekintete. Engem egy üres szürke tűzfal se érdekelne, de neki ez fontos volt, és mivel az én igényeim körülbelül egy patkánylyuk is képes ideiglenesen kielégíteni, tökéletesen az övéire szabva keresgéltem. Neki persze ezt nem kellett tudnia. - Az ajtóból észrevetted az ablakot, és egyenesen ide jöttél, pont itt áltál meg, az üvegnek döntötted a homlokod, és csak bámultál kifelé elragadtatva, ragyogtál a napsütésben. Nézted a fákat meg a piknikezőket meg nem is tudom, mit, de mintha nem is ebben a világban lettél volna percekig. - Azt viszont a világért be nem vallanám, hogy én meg őbenne gyönyörködtem ezalatt. Nincs is annál gyönyörűbb, mint ő, amikor teljesen elvarázsolódik. Még az álcáját is ledobta, annyira megfeledkezett magáról, úgy kellett kizavarnom az ingatlanost, hogy ne kelljen még az ő emléktörlésével is vacakolnunk. - A rend kedvéért azért körbevezettelek, de akkor már döntöttél, nem érdekeltek a lestrapált, kicserélendő bútorok vagy a málló tapéta, beleszerettél a kilátásba és nem akartad elengedni. Vagy lehet, hogy még külön örültél is, hogy felújítani kell, ebben nem vagyok biztos, csak abban, hogy úgy vetetted bele magad, mint az őrült. Meggyőződésed volt, hogy még azon a tavaszon el kell készülnöd. Szóval másfél hónapig festékesvödrök és bútorkatalógusok között laktunk... - Nem bírom megállni, muszáj mosolyognom az emléken. Előrehajolva a nyakába fúrom az arcom, belélegzem illatát, ajkammal csiklandozom bőrét azon az érzékeny ponton, amit úgy szeretett. Vajon megváltozott ebben? - Nem voltál hajlandó mágiát használni, mindent a két kezünkkel kellett csinálni. Engem is befogtál, és felháborodtál, ha csalni próbáltam... mondjuk joggal, mert általában nem sült el jól. - Majd látni fogja a fotóalbumokban, végtére mindent dokumentált. Azt is, amikor merő véletlenségből beszakítottam egy tartófalat, és talán csak az ő mágikus közbenjárásának köszönhettük, hogy nem omlott a fejünkre az egész kóceráj. Khm... Ezután én sem erőltettem túlzottan, hogy sötét mágiával próbáljak nyártündéri lakot varázsolni a helyből. - Közben persze a bútorvásárlás is napirenden volt, akkoriban még nem volt internet, szóval a boltokat és főleg a mesterembereket jártad minden szabad percedben, elég sokszor elrángattál engem is, már csak sofőri szolgálataimért is, aztán itthon meg szerelhettek össze mindent, ahelyett, hogy egészben elteleportáltuk volna ide a cuccot... szigorú voltál, és nagyon hagyományosan és emberien akartad csinálni, ha már az emberi világról volt szó - fordítom magam felé, hogy megcsókoljam. Már ha hagyja. Igyekszem én türelmes lenni, de nem erősségem, mindenesetre vele nem akarok erőszakoskodni. Ha épp sikerül. Amúgy szerintem a régi Nora büszke lenne rám, amiért ilyen pedánsan viselem magam, semmi lerohanás meg siettetés. Azt hiszem. Áh, mindegy.
    - Nekem azért egy kicsit kellemetlen - ismerem be sóhajtva, erősen szépítve a valót. Kurvára kibaszottul az, na. Csak Nora előtt moderálom magam. Ugyanakkor viszont el is engedhetem. Megint a hajába temetkezem. - Tudod... hiányoztál - ismerem be kissé habozva, nem sűrűn hangoztatom az érzéseimet, de vele megtehetem. - Ne aggódj! Tudom, hogy ez nem kölcsönös - teszem hozzá gyorsan, mielőtt félreértené, inkább témát is váltok villámgyorsan. - Szóval, én éhen veszek. Valamikor imádtad az olasz kaját, és van itt egy jó kis étterem a közelben, van hozzá kedved? Amolyan... első randi. Újrakezdős. Vagy valami ilyesmi - vetem fel az ötletet. - Vagy inkább kéred most rögtön azokat az albumokat? Hozathatok is ebédet, és akkor nyugodtan ismerkedhetsz a hellyel - ismertetem a lehetőségeket, de hogy én be akarok falni valamit, az tuti.*
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Crawford ház

    on Vas. Jún. 19 2016, 20:45

    Na persze, még mi vagyunk furák. Ha hallanám az uram gondolatait, akkor talán erőteljesen mellre szívnám őket, de így igazából nem tud földhöz vágni semmi, amit produkál. Tulajdonképpen még tetszik is az, hogy azzal nyit, idehozná nekem az emlékfelelevenítés céljából elkért holmit. Mondjuk a mindjárt erőteljesen lejjebb csavar éledő jókedvemen.
    Nyomatékosításom jeléül le nem veszem róla a pillantásomat, de a szemmel verés nem ment soha, hiába is gyakoroltam - nem, nem gyakoroltam - szóval most is csak a kérdések maradnak nekem. Mondjuk azokból is van bőven, így annyira nem akadok fenn azon, hogy itt tartunk, s nem valami kapkodósabb módon elégíti ki kíváncsiságomat.
    Rongybabát sem könnyebb felkapnia, mint engem. Nem sikkanok fel, nem jelzem semmivel, hogy kínos nekem ez az egész, de ha lenne rám radarja, akkor bizony kiérezhetné rezgéseimből, hogy azért annyira nem gömbölyű a helyzet emígy.
    - Tökéletesen megfelel, legyen az.
    Mit mondhatnék mást? Eddig is csak azt osztotta meg velem, amit akart, hát kezdem azt hinni, hogy ez nála egyfajta stratégia lehet. Legyen úgy, nincs vele gondom, hagyom neki. Így legalább megtudok dolgokat és nem kell a sötétben tapogatózzak tovább.
    - Szeretem az évszakokat, főleg azokat, amik változást hoznak. Erre emlékszem, bár lehet, hogy nem is igazi emlék ez, csak valami zsigerbe oltott észlelet. Na..
    Nate, fejezném be a szót, de inkább nem akarok Montgomeryről beszélni. Nem tenne jót ennek a beszélgetésnek, úgy hiszem.
    - ..gyon érdekes látvány lehetett, ha annyira bele tudtam merülni, ahogy leírtad. Szép ez a park. Jártunk sokat odakint?
    Kérdéseim még mindig vannak, nem is igyekszem elapasztani őket, de persze arra odafigyelek, hogy ne fojtsam Dylanbe a szót.
    - Jó ég, mit műveltél?
    Nevetem el magam, s közben azt veszem észre, hogy kezdem kifejezetten élvezni a fizikai közelségét is és nem akarok rögvest a csigaházamba bújni miatta, tőle.
    - Nem emlékszem rád, de van egy részem, ami úgy hiszi, hogy te is hiányoztál nekem. Bár megbocsáss, de a mai napig nem tudom megérteni mit is láttunk egymásban. Azt sem, hogy te mit láttál bennem, ha az vagyok, aki, s azt sem, hogy én éppen mit benned. De.. ettől volt érdekes és bizarr, nem jól gondolom?
    Elmosolyodom, miközben megérintem az arcát.
    - Van kedvem, igen. Legyen az étterem. Közben mesélsz nekem arról, amikor először találkoztunk? Tudod, ez nagyon érdekel.
    Sok minden érdekel, de valahol el kell kezdeni, nem igaz?

    Re: Crawford ház

    on Hétf. Jan. 16 2017, 00:41


    Sponsored content

    Re: Crawford ház


      Pontos idő: Pént. Nov. 24 2017, 04:33