Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

New York, mint ahogy minden más város, éli a mindennapi életét. Ám nem tudhatod, hogy aki rád köszön az utcán, odaadja a napi újságodat, az ki is valójában. Mert az emberek olyan világban lépdelnek, amiről fogalmuk sincs: természetfeletti lények veszik őket körbe, akár élnek is velük, szívük választottjaként. Szeretnél benézni a valóságot eltakaró fátyol mögé?

Várunk szeretettel!


Az oldal nyitott:2015. január 25.

Időjárás

Napjárás

Latest topics

» Hamilton, Ohio
by Nathaniel Montgomery Today at 21:22

» Álmok palettája
by Jackson Montgomery Today at 21:03

» Riverside Drive
by Nathaniel Montgomery Today at 20:50

» Fort Washington Park
by Al O'Connor Today at 20:40

» The River Café
by Gabriel Skoglund Today at 20:19

» McCormack lakás - Manhattan
by Damien James McCormack Today at 20:01

» Clove Lakes Park
by Vitaly Rayt Today at 05:21

» Brian lakása - Hálaadás
by Brian Cox Yesterday at 23:20

» Brian lakás - Brooklyn
by Brian Cox Yesterday at 23:19

» Raphael Hart
by Raphael Hart Yesterday at 22:17

Staff

D.J.
PM
Apple
PM

Köszönet


A leírások, képek, videók mind megtalálhatóak a világhálón, az oldal grafikájának alaptematikáját Quierra-nak köszönjük.

    Wall Street

    Share

    Wall Street

    on Pént. Jan. 16 2015, 09:42

    New York Stock Exchange
    NASDAQ
    New York Mercantile Exchange
    New York Board of Trade
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Wall Street

    on Kedd Ápr. 28 2015, 12:43



     
    Caterinának és Magnusnak

     

     

    Első ránézésre a mai nap sem különbözik a többitől. A szokásos rutinfeladatokat, amik a könyvesbolt zárását követik, igyekszem gyorsan letudni. Ma még muszáj egy kis kitérőt tennem, mielőtt pihenhetnék.
    Sietősen lépkedek a Brooklyni utcákon túl jó az idő ahhoz, hogy egy nevetségesen rövid táv megtételéért kocsiba üljek, vagy metrózzak. Na azt aztán végképp nem. Nem egészen értem, hogy más vérfarkasok, hogy nem őrülnek meg a tömegközlekedéstől, de annak az embertömegnek a szaga enyhén gyomorforgató. Bár megszokás kérdése az egész…
    Már épp elérném a megbeszélt találkozó helyét, mikor csipog a telefonom, hogy megváltozott a helyszín... Egy mordulással fordulok a metró irányába, most már semmi értelme visszamenni a kocsimért... Majd egy órás utazgatás után már kevéssé lelkesen sétálok a Wall Streeten és keresem az sms-ben írt kávézót. Könnyedén kerülgetem az öltönyös mondénok tömegét és gondolatban már vagy hatszor megfojtottam Bane-t meg a nagyzolási mániáját.  

    Sosem fogom megérteni a warlockokat… Illegális varázslöttyökkel kereskednek és ahelyett, hogy egy eldugott helyet adnának meg találkozási pontnak, egy zsúfolt kávézóba hívnak!
    Kis nézelődés után már egyből kiszúrom őt. Mondhatnám, hogy meglep a tiritarka boszorkánymester látványa, de ez tőle csak a szokásos viseletnek számít. Valakihez beszél, ám a zsúfolt asztalok miatt nem látom kihez, de ahogy odaérek megpillantom Caterinát, a másik boszorkánymestert. Őt meglehetősen régen láttam már, és nem is hagy senkiben olyan visszás emlékeket magáról... Egy esetlen pincért kikerülve odalépek az asztalhoz.

    - Caterina micsoda meglepetés! Egy boszorkánymester helyett rögtön kettő! - Talán egy kicsit érződik a hangomban a meglepetés, nem mondhatnám, hogy örülök a népes közönségnek.
    - Magnus, reméltem, hogy valami kevésbé zsúfolt helyet választasz, nem nagy itt a tömeg?  



     

     "Most ne azon tanakodjál, hogy mid nincs. Azon törd a fejed, hogy mihez tudsz fogni azzal, amid van.”
     ©
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Wall Street

    on Vas. Május 03 2015, 16:05


    Run away from me...





    Nem ért meglepetésként amikor Lucian - bocsánat most már Luke - felhívott hogy szüksége lenne egy főzetre. Én mondtam egy árat, ő elfogadta innentől nem volt több kérdésem. El is készítettem, és három kis egymás melletti fiolába adagoltam, ahogyan kérte, és most ezt el is hoztam magammal egy aprócska dobozban amit a kabátom belső zsebe rejt. Igazából mivel ennyire csodálatos idő van és nekem amúgy is találkozóm volt Catarinával, írtam egy sms-t a farkasnak hogy a Wall Streetre jöjjön, ahol éppen az egyik kávézó, kávékülönlegesség iszogatjuk Cattel, és éppen azt magyarázom neki, hogy ha valakik jönnek hozzám, akkor többnyire innen rendelek azaz varázsolok kávét. Kivéve persze ha Alec főz. Nem foglalkozom a vendégekkel, akik rám pillantanak néha ahogy fekete- narancssárga szettemben pompázok és a hajam is ezekben a színekben játszik, bár most össze fogtam egy gumival hogy ne lógjon bele a kávémba. Sárga szemeim éppen barnának tűnnek, gyenge álca csak a mundén szemeknek, Cat és Luke is látni fogja a valódi színét nem szeretem eltitkolni, bár néha szükséges.
    - És képzeld el, elég mániákus ha kávéfőzésről van szó. Képes akár fél órát is elszöszmötölni azzal, hogy megcsináljon egy nagy adagot, és még ízesítse is, mikor fél percbe sem kerülne, de hát... elképesztő néha mennyire óckdik a varázslataimtól - panaszolom éppen a nőnek, amikor megjelenik a vérfarkas és kissé megemelkedek hogy kezet fogjak vele, üdvözlésképpen.
    - Á, pont jókor jöttél. Hm? Mennyivel kellemesebb egy ilyen kávézó mint egy sötét sikátor, nem? És még a kávé is finom. Meg kell kóstolnod, sosem ittál még ilyen finomat... - rendelek neki is egyet, mit sem törődve az esetleges tiltakozásával. Ezt neki is meg kell kóstolnia, nem hiszem hogy Jocelyn valaha is tudott volna ilyen kávét főzni.
    - Elhoztad a fizetségem? - érdeklődök könnyed csevegő hangon, hiszen én elhoztam a kért varázslöttyöt, ami nem volt igazán megerőltető számomra és még csak nem is egy fél vagyont kértem érte. Ez tényleg nem olyan nagy dolog, mint egy démon idézés mondjuk. Annak megkérem az árát, a mágia ritkán van ingyen.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Wall Street

    on Hétf. Május 04 2015, 12:24


    Magnus & Luke

    Mert az üzlet, az üzlet






    Néha elgondolkodom azon, hogy miért is barátkozom Magnus Bane-nel. Olykor felmerül bennem a gondolat, hogy vajon a találkozásaink mögött tényleg csak a barátság húzódik meg, vagy én egyfajta kontrollt is jelentek számára. Talán mindkettő egyszerre. Mindenesetre mikor jött egy üzenet, hogy találkozzunk, nem gondolkodtam, csak elindultam.
    Nem szeretem a Wall Streetet. Túl nagy felhajtás a semmiért. Egy emberélet megy itt tönkre a másodperc tört része alatt. Gazdag emberek egyik napról a másikra koldusbotra jutnak, s mindezt miért? Hogy halmozzanak. Pénz és értékpapír cserél itt gazdát. Tárgyalásokat folytatnak vastag falak mögött, és nem is ismerik a világot teljesen.

    Magnussal ellentétben én álcázom a külsőmet. Az ő macskaszemei nem feltűnőek - főként nem egy napszemüvegen keresztül. Minden valószínűség szerint az emberek meghökkenését, sőt a gyűlöletüket váltaná ki, ha tudnák, milyen kék a bőröm. Előfordult már az elmúlt évszázadok alatt.
    Alig telt el néhány perc, mikor Magnus felvilágosított róla, hogy csatlakozik hozzánk még valaki. Azonban időm sem volt reagálni rá, mert jött a panaszáradat Alecról, a kávéról, és hogy mennyire értelmetlen az élet mágia nélkül. Néha igazán fejbevágnám Banet egy serpenyővel... vagy egy plüss tengerimalaccal?
    - Magnus, te mindig mindent mágiával akarsz megoldani. Mi lenne, ha legalább a fenekedet nélküle törölnéd ki? - sóhajtok fel reménytelenül, miután reménytelenül folytattunk egy vitát arról, hogy a kávéfőzés igenis jó dolog. Kézzel csinálva, és nem mágiával.

    Rámosolygok Lukera, mikor megérkezik. Érzem a szavai mögött az enyhe élt, de nem foglalkozom vele.
    - Rég nem találkoztunk! Tudod... valakinek vigyáznia kell Banere, ha ő már folyamatosan bajba keveri magát. - felelem mindezt olyan könnyedén, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk, s utalok itt Magnus simlis kis üzleteire. Egyszer még megüti a bokáját. Vagy ha nem, akkor én rúgom bokán, amiért belekever mindenbe.


    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Wall Street

    on Vas. Aug. 02 2015, 20:44


    Weston & Lana
    What are you want from me?



    reag reag reag reag Akkor nézzük is, hogy milyen volt a napom, hát... Nem is tudom, olyan átlagos, és semmit tevős, jobban mondva szétuntam a fejem, de most komolyan! Láttad te a reggeli divatbemutató közvetítést Párizsból? Remélem, hogy azt mondod, hogy nem mert nem sokat vesztettél vele, hogy lemaradtál róla, komolyan mondom borzalmas volt, hisz hogy lehet olyan borzalmakat közvetíteni a tévében? Egyből is írtam egy email-t hirtelen felindulásból. Még mindig nem bánom, hogy írtam nekik, hisz megérdemlik, konkrétan valami szart adtak le, és most nőiesen vissza is fogtam magam. Ennek örömére kitaláltam, hogy elmegyek vásárolni, hisz legalább nekem van ízlésem a ruhák terén nem úgy mint azoknak.. Szóval szekrényem elé ugrottam és nem is tudtam, hogy mit vegyek fel, annyi ruhám van már, de végül.. Nagy nehezen sikerült választanom egy világos, fodros és egyben rövid szoknyát húztam magamra és egy pántos fehér alapon fekete csipkével borított felsőt, lábikóimat pedig egy fekete magassarkúval koronáztam meg.
    Épp az utcán sétálgattam, még nem jutottam el a boltig, mikor valami halk zenét hallok jönni a Wall Street felől, hát nem tudtam megállni, hogy ne menjek oda és ne lessem meg mi folyik ott. Hatalmas tömeg volt, egy utcai zenekar zenélt egy tök jó ritmusra. Már kissé mozogva mentem oda, és élveztem a zenét, majd egyszer csak azt veszem észre, hogy a zenekar mellett vagyok és ara kértek, hogy táncoljak... Egyszer élünk, de akkor éljünk hát rendesen, elkezdtem táncolni, majd hátrálva neki koccantam egy kocsinak, és a tulajdonosára mosolyogtam.
    - Uppsz... - ahogy láttam nem karcoltam meg, és nagyon reménykedem benne, hogy nem kezd el velem kiabálni, mert most olyan jól érzem magam, s még bennem van a ritmus, még egy kicsit táncolok, majd mikor véget ér a zene tapsolok egyet, és újra a kocsi tulajdonosra mosolygok.
    - Sajnálom... - annyira azért nem, mert nincs semmi baja a kocsinak, de engem is neveltek a szüleim és kénytelen voltam elnézést kérni, mert tényleg én mentem neki a kocsinak. Bár azonban egy szemrevaló fiatal ember volt, és... Az előbb táncoltam, akkor a hajam valami iszonyat lehet... Gyorsan belepillantottam a visszapillantó tükörbe és megigazítottam a hajam, majd szép lassan egyenesedtem fel, ohh... Mivel az úriember a kocsi hátuljánál volt, akkor enyhén mondva bepucsítottam neki, ami nem igazán jó... Áhh mindegy, inkább figyelek rá, hogy mit reagál.
    Ruhaaa || music: - || words: számolj csak Razz
    ✖ K.P ✖
    avatar
    Vendég
    Vendég

    Re: Wall Street

    on Vas. Aug. 02 2015, 21:49


    Weston & Lana
    What are you want from me?




    Elég sokat melózom mostanság, mióta egyedül maradtam szinte minden időm és energiám a munkába fektetem, alig szoktam kikapcsolódni és nincs is igazán kivel. Jelenleg alig hiányzik, mondjuk a hasonló szórakozás. Örülök ha hazaérek néha és bedobhatom magam az ágyba egy nagyot szunyálni. A különleges ügyek mozgatnak továbbra, is mint valami megszállottként kutatom őket és vállalok el minden hasonló fura és megmagyarázhatatlan haláleset felkutatását. A maradék időmben pedig e különleges dolgok után kutatok a könyvtárak polcain. Már meg sem tudnám mondani hány hasonló témájú könyvbe ástam bele magam. Mindenkinek kell, hogy legyen valami célja, nekem most ez az. Szeretnék fényt deríteni az ügyek valós hátterére és szeretném tisztán látni, hogy mi is zajlik ebben a hatalmas városban a kulisszák mögött. Ebből a szempontból a legjobb helyen dolgozom, mint vezető nyomozó.
    Leparkoltam a szolgálati autómmal, a kedvenc kávézóm mellett, ami egy szürke színű Dodge Charger. Igazából kiváló szolgálati autó, megfelelő teljesítménnyel, az iroda nem spórolt rajta én meg csak örültem neki. Ha bármi van, egyszerűen ráteszem a villogót oldalról és már akcióba is lendülhetek. Jelenleg egészen civil formában vagyok jelen csak. Bementem vettem egy nagy adag erős feketét és most a kocsimnak támaszkodva oldalról kortyolgatom magányosan. Az eszem egészen máshol jár, szinte fel sem figyeltem a közelben lévő kis koncertre és a tömegre. Nem az én világom, de most egyszerűen csak jó itt állni, míg nem ásom bele újra magam a munkába és az asztalomon heverő tucatnyi aktába.
    Egészen addig tart ez még egy kissé szeleburdi hölgy neki nem megy az autómnak. Előfordul az ilyesmi, nem dühösen vagy ilyesmi csak felkapom rá a fejem. Nézem, hogyan is reagál pontosan, láthatóan nem esett semmi baja az autónak még egy apró karcolás sem. Igazából nem megyek oda megnézni sem, aggódóan, tudom, hogy így van. Kortyolok egyet a kávéból és csak röviden végigmérem az illető szépséget. Hát nem rossz látvány meg kell hagyni, biztos kitombolni jött ide magát.
    - Semmi gond igazán.
    Intek felé a kocsi mellől és még egy halovány félmosolyt is megeresztek. Jelezve, hogy tényleg nincs gond. Nem fogom lebuktatni magam hogy hivatali személy, vagyok, nincs is rá szükség. Jelenleg nem rí le rólam annyira, hogy nyomozó vagyok. Egyszerű kék pulóver van rajtam és egy fekete farmer nadrág. Nem vagyok olyan feltűnő jelenség, de ez pont jó így. Jobb néha csak beleolvadni a környezetbe, és figyelni mi történik.
    Ami még megmosolyogtat az egészben, ahogy megvizslatja a tükrömben kissé kócos haját a táncolás után. Ez sem zavar, szóvá sem teszem. Egy pillanatra kalandozik csak el a tekintetem a formás pucsítás okán, de zavartan inkább más nézelődni való után rántom oldalra fejem. Ugyan Weston ne marhulj! Lassan úgy is visszamászik a tömegbe te meg mehetsz a dolgodra. A maradék kávémat azért még kiélvezem, egészen frissítő és kezdek helyrejönni tőle.


    Ruha: -| music: - || words: 454
    ✖ K.P ✖

    Re: Wall Street

    on Vas. Jan. 15 2017, 22:34

    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Vas. Nov. 05 2017, 13:50

    To Családfö
    Nem értem, miért lep meg a megadott cím. Apám már csak ilyen, megtanulhattam volna már. De újfent elfelejtem, mennyire más, mint én. Mennyire... sakkjátékos.
    A taxiban majdnem bealszok, míg a házamhoz visz a sofőr, s kell két adag kávé, mire úgy érzem, vagyok valaki. Rövid tusolás után öltönyt húzok, majd inkább taxit hívok. Még nem bízok a reflexemben, egy újabb kávés csésze azért bánta az elhamarkodott mozdulatomat.
    Dühít, hogy velem is játszadozik apám, s mióta felébredtem, főleg a kóma után ébredésre értem, másként érzek iránta. Mert mégsem dühít úgy, ahogy előtte. Félelmetes, hogy átlátom a korábbi hézagokat, s hogy mennyire irgalmatlanul kemény játékos. S talán ezért is vagyok kissé elégedett, hogy még mindig nem tartozom a családjába. A vér szerintibe tartozhatok, a másikba sosem fogok.
    A telefonbeszélgetéstől számított félóra múlva – éljen az orvosi gyorsaság és precizitás egyszerre – az említett helyen jelentkeznék be, de ki sem nyitom a szám, a titkárnő már pattan is. Túl dekoratív, meg is nézem, aztán a célom felé fordulok. Arra az érzetre, amikor közel vagyok apámhoz. Már értem, miért taszított és borított be egyszerre a jelenléte, s ez még most is megvan. Erős, s nem csak mágiában. Karizmatikussága és vezéregyénisége egyszerűen fejbe ver.
    Önkéntelenül veszek egy mély levegőt, mielőtt belépnék, s magamra vonom a közöny álarcát. Meddig fog vajon fennmaradni? S vajon mi lehet mostanra a fiúval, aki lehet, hogy tényleg az öcsém? Főként ő miatta siettem ennyire.
    - Mire kellett ez az egész? Melyik színdarabot vetted ezúttal elő? – Semmi szia, vagy üdv apám. Az most valahogy kikopott, még ha a hangom nyugodt és érdeklődéssel is van tele. Nem rajongok azért, hogy bábuként vagyok kezelve egy sakktáblán.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Vas. Nov. 05 2017, 15:20

    Nem számítottam ilyen korán a telefonhívásra, legalábbis semmiképp sem Nathanieltől. Tulajdonképpen bármennyire is fogadkozott Mackenzie, hogy a nephilim fiú bevethető, és képes lesz megtenni, amit kérek, nem vártam el, hogy ez így is legyen. Nyilván igazán megdöbbentem volna, ha sikerül neki elém hoznia a fiam, ám inkább a gyanakvásom ébresztette volna fel, mint az elismerésem.
    Tehát egyelőre minden a terveim szerint alakul. Nathaniel idejön, én pedig addig még épp meg tudom inni kényelmesen a kávémat, és el tudok intézni egy megbeszélést a bankkal. Viszont a 9 órás callt Szingapúrral át kell szerveztetnem délutánra. Meg is kérem Caroline-t, hogy intézkedjen. Remek munkaerő, és valamiért még az ágyába sem sikerült bejutnom, ezért kifejezetten ragaszkodom hozzá.
    Éppen abban a pillanatban vonz magához az ablak, mikor Nathaniel kiszáll a taxiból. Noha csak egy pont odalent, a mozgását és az erejét is felismerem. Hallottam a mágikus tündér karperecről, ami abban segít neki, hogy elfojtsa és elrejtse az erejét. Most viszont olyan elemi erővel robban be az épületbe, mintha maga lenne az Armageddon. Ha a karpereccel együtt is ilyen a hatalma, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon megtehetem-e, hogy kiengedem egyáltalán az épületből, mikor távozni akar. Attól tartok, nem, de ne hozzunk elhamarkodott ítéleteket.
    Mikor beár, háttal állok neki. Érezze csak, hogy mennyire nem tartok a támadásától. Nem a legjobb fiú, akit kívánhatnék magamnak, már ami az engedelmességet és a tiszteletet illeti. De soha nem támadná hátba az apját. Túl nagyra értékeli a családi köteléket.
    Noha én is, azért nem vagyok olyan szentimentális, mint ő.
    - Nos, remélem, nem a Julius Caesart - felelem pikírten, elvégre abban Caesart, az apát halálra sebzi fogadott fia, Brutus, meg még vagy fél tucat összeesküvő.
    Egy hosszú pillanatig csak fixírozom a fiam. Próbálom felmérni az erejét, és nem mulasztom el, hogy megszemléljem a csuklóit. Azt is érzékelem az auráján, hogy kissé kimerült, kiegyensúlyozatlan, és épp tele van kérdésekkel.
    - Üdvözöllek az örökséged főhadiszállásán. Az egyik örökségedén - pontosítok. - Az igazi persze Bostonban vár rád, ha egyszer vennéd a bátorságot, és meglátogatnál.
    Ó igen, felettébb élvezem, hogy úgy teszek, mintha nem tudnám, miért van itt, és mit akar. Szándékosan terelem a témát. Elvégre a macska is mindig játszik egy kicsit az egérrel, mielőtt bekebelezi.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Vas. Nov. 05 2017, 18:37

    To Családfö
    Először nem akarok felnézni, aztán végül mégis felpillantok futólag az épület tetejére, mielőtt belépnék az épületbe. Habozok még útközben is, mennyire kéne nem hordanom a karperecet és mennyire igen. Még nagyon tartok attól, hogy a kontrollálatlan erőmmel olyanban vagy olyasvalakiben teszek kárt, amiben és akiben nem akarok. Csakhogy olyan helyre megyek, ahol már volt alkalmam tapasztalni dolgokat, s egy vészkijárat mindig jól jönne. Viszont mások is vannak az épületben, s nem venném a lelkemre, hogy ártatlanok haljanak meg miattam, vagy tegyem tönkre az életüket. Láttam, tapasztaltam mire képes az erőm és egyáltalán nem megnyugtató, főként, hogy láttam mások arcán is, tapasztalt arcán az aggodalmat. Nem voltam tőle nyugodt. Még akkor sem, hogy én magam nem tapasztalom még mások erejének a szintjét, legfeljebb az erősek erejét. Apám ereje például kifejezetten a földre passzírozó, így kétségem sincs a felől, hogy a kisujjával véget tudna vetni az életemnek, vagy másénak. Végül nem veszem le a karperecet. A szer még hat, halványan, s nem esküszöm meg rá, hogy végig higgadt tudok maradni.
    A dráma. A színjáték. Halványan húzom el szám szélét, ahogy látom a teátrális ablakon kibámulást. Egyértelmű, hogy engem vár. Csak játszik. Viszont most először érzem igazán, hogy hiba volt eljönnöm, magamra nézve. Voltaképpen besétáltam oda, ahová épeszű nem menne. Végül is, a húgom is a fejemhez vágta, hogy nem vagyok normális. A tekintetem rászegezem, s mint mindig, most is elfeledkezem íriszeim látványáról. Eszem ágában sincs ellene tenni, csak akkor jövök rá, hogy túl feltűnő, amikor a szemeimbe bámulnak.
    - Anyám inkább Othellora szavazna. Kár, hogy nekem meg csak Hamlet jutott.
    Őszinte vagyok magamhoz, nehéz állva maradnom előtte. Még sosem volt ennyire brutálisan nekem feszülő a lénye, jelenléte. Csakhogy egyet megtanultam: sem a befeszülés, sem a behódolás nem vezet jóra. Így csak állok kősziklaként, önmagamként.
    - Add másnak, van sajátom – korábban teljesen megkukultam volna ettől a válaszától és érzem, most is mellkason nyomnak szavai. Mert még valahol mindig fontos nekem az, hogy valaki számít rám. És ezek a szavak egyértelműen azok. De olyan könnyen nem megy még a labdavisszadobás, csak kis szünet után tudok a kibillent állapotból visszatalálni oda, amiért jöttem.
    - Miért akartál elraboltatni? Kinek volt teszt? Az öcsémnek, vagy nekem? Mit akarsz tőlem?
    Kigombolom az öltönyöm, s helyet foglalok, mintha valóban az örökségem részeként kezelném a helyet is. Valójában apám ereje akkora, hogy nem tudok megállni a lábamon. S bedobtam újfent a bombát. Kíváncsi vagyok, mit reagál arra, hogy tudom, a fiú az öcsém. S valóban az öcsém lenne?
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Vas. Nov. 05 2017, 21:59

    Irizáló szemeibe pillantva semmi nem ül ki az arcomra, viszont kissé meghökkenek. Miféle átok jelenléte ez? Ki kell derítenem. Tudatom letapogatja mágikus múltját, azt keresve, hol és mikor történt vele az, aminek ez a tünet köszönhető. Elátkozták? Vagy megáldották? Kik? Persze van egy gyanúm, amely a tündéreket okolja mindenért. Nathaniellel kapcsolatban mindig a tündérek a hibásak. Már átkozom magam, amiért anno jó ötletnek tartottam a vérrel táplálást.
    Nem mozdul ajkam se szellemesnek szánt megjegyzése hallatán. Ha Hamletnek tartja magát, akkor valami nincs rendben a fejével. Őrültnek tartja magát, vagy annak tetteti magát... Vigyázz, fiam, az ilyen megjegyzésekkel, mert csak fegyvereket adsz a kezembe. A pók elkezdte köréd szőni a hálóját.
    - Saját örökséged van? Éspedig? - kérdezek vissza.
    Kezeim a hátam mögött összekulcsolva, állam felszegve, délcegen állok, mint manapság már senki sem a fiatalok körében. Mintha ezen a világon mindig mindenki hagyná, hogy legyűrje a sorsa, az élet. Behúzott vállakkal, leszegett fejjel járnak, és bámulják az okostelefonjaikat, mintha maguknak már semmi sütnivalója nem volna, és csak azzal az eszközzel tudnának túlélni.
    Nagyon heves. Egyből a tárgyra tér. vajon azt hiszi, így hamarabb szabadulhat? Menekülni akar? Talán kellemetlen számára a jelenlétem. Igaz ami igaz, két ekkora mágikus hatalom ritkán fér meg egy ilyen kis (valójában igen tágas) helyiségben. Ahogy az elemek keverednek, abból előbb-utóbb robbanás lesz. Ez tény, a kérdés csak az, hogy mi lesz a katalizátor. És mikor.
    Amint leül, odalépdelek elé és lenézek rá szigorúan. Kicsit elmosolyodom szakállam rejtekében, és le is pillantok, mintha elismerést akarnék kifejezni a gesztusommal, mely ugyanúgy precízen kiszámított, mint az a pofon, amellyel az elmaradt üdvözlés helyett üdvözlöm vérem.
    - Számtalanszor elmondtam már, és most mondom el utoljára. Gondolkozz, mielőtt kérdezel! - dörrenek rá. - Mindne egyes feltett kérdésedre pontosan tudod a választ, Nathaniel. Miért nem teszed fel az igazi kérdéseidet? Amik valójában érdekelnek?
    Ha egy csepp Montgomery vér is van benne az átkozott tündérvéren kívül, jól tudja, hogy azért akartam elraboltatni, hogy elbőszítsem és magamhoz csaljam. Tudja, hogy ez a fiatal nephilim tesztje volt, amin csúfosan elbukott. Nem úgy, mint Nathaniel, akinek sikerült kiderítenie, hogy a fiú a féltestvére.
    Azt is tudnia kell, hogy mit akarok. Azt, hogy az örökömbe lépjen, és hagyja ott a nevetséges Chairmaneket. Ezt, hogy ezt pontosan hogyan tegye meg, majd készséggel elmagyarázom.
    Egyébként,nagyon örülök neki, hogy már másodszor hozza fel az öccsét, mert ez azt jelenti, hogy felkeltettem az érdeklődését.
    - Egyébként mi a véleményed a fiúról? - kérdezem, mintha csak egy futballmeccsen üldögélnénk, és az egyik játékosról tudakolnám a véleményét.
    Ő találkozott vele. És mindig is számított nekem a véleménye, még ha ezt soha nem is mutattam ki felé.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Hétf. Nov. 06 2017, 16:04

    To Családfö
    Míg a tündérvilágban híre ment sikertelen tündérré avatásomnak, s ez önmagában is elégedetté tett, a sógorom, volt sógorom, megérdemli, hogy ujjal mutogassanak érte rá. Talán azért is van az a sebhely-nyom az arcán? Már nem érdekel. Ellenben a mágus társadalomban csak kevesen tudnak róla, mi is történt, s hogyan is történt felébredésem. Szemem színe annyit elárul, hogy a háttérben tündérek keze munkálkodott. Ez sem foglalkoztat már. A tündérrel való csatározásom ürességet okozott bennem. Ezt az ürességet nem fogom sosem kitölteni már. Halott, nincs ott semmi, ezzel kell együtt élnem, ami igen nehéz.
    Sokat sejtető, csendes mosoly a válaszom. Ez is a nyerés egyik formája, s nem akarom hagyni, hogy apám fölém tudjon kerekedni, s átvenni a beszélgetés fonalát. Nem fogom az orrára kötni a saját örökségemet. Megküzdöttem érte, az enyém.
    Nézem a testtartását, s látom azt a látszat magabiztosságot, amit én is felveszek, ha úgy alakul a helyzet. Takarva a bizonytalanságot, ami legbelül van. Van, amiben eléggé hasonlítunk egymásra, ez pedig nem tölt el boldogsággal.
    Magamban bosszúsan sóhajtok, ahogy látom, máris át akarja venni a vezető szerepet azzal, hogy teljesen elém áll. Aztán máshogy is kifejezi felsőbbrendűségét, s az égő tenyér az arcomon felhergel. Ezt, pont ezt nem szeretem, csakhogy ez ellen már tudok tenni. A düh fortyogni kezd bennem, szavai még nem jutnak el hozzám, de hagyom végigmondani, mert le akarok higgadni. Csakhogy nem megy. Amint befejezte, felállok, s viszonzom a kapott üdvözlést. Amit szintén nem tudok visszatartani, s a karperec sem, az a felgyülemlett energia egy része, amely oly erős, s sok, hogy elszabadul egy része, átszüremlik a karperec erején, s végigremeg az épületen, morajló hanggal dübörög végig folyosókon, az épületen.
    Ez kijózanít, s mielőtt szóban folytatnám, veszek pár lélegzetvételt, s érzem, hogy ellep a hideg veríték. Megdöbbenek, hiszen a karperec erős. Ennyire nem lehetek dühös rá! Csak rá vagyok dühös?
    - Megmondtam már, hogy ne merészelj hozzám érni! – nem fojtom vissza a hangom, mégis próbálok nyugodt maradni, érzem, ahogy a karperec dolgozik, s állja útját a maradvány energiáknak.
    Idecsalt, de így is úgy is az lett volna a vége, hogy itt kötök ki. Akkor már jobb, ha a saját lábamon. Valahogy előnyt érzek benne. Ismét jön az örökséggel, de most már tudom, nem csak a céget érti alatta.
    - Ha azt akarod, hogy vegyem át a díszes családod irányítását, rossz ajtón kopogtatsz. Ha a céged nem kellett, honnan veszed, hogy ez kellett volna? Van elég talpnyalód, akik közül találsz alkalmasat – nem merem hozzátenni, hogy megtisztelő, hogy rám gondolt. Holott annak érzem valahol mégis. Simán átadhatta volna másnak, de várt. Kivárt.
    Az ablakhoz lépek, de leginkább friss levegő kéne az arcomba. A Chairmaneket választottam, s tudom, remélték, hátha árulkodok apámról és mágus Családjáról, azonban csalódniuk kellett. Ha tudtam is valamit, ha tudtam volna valamit, azt mélyen elzártam magamban. Nem vagyunk jó viszonyban apámmal, ez még nem jelenti azt, hogy el is árulom.
    - Mit számít az én véleményem? – Vetem oda, karba font kezekkel. Az arcom még mindig ég, gyengének érzem magam a kiszabadult energiától, de még meg tudok állni a lábamon. A hideg, az kéne. – Nephilim – vetem oda. Menteni akarom őt, s talán jobb, ha a felé vacillálok, ha nem tartom fontosnak, az erejét, tudását, akkor meg tudom menteni apám karmai közül. Már ha nem késtem el. Nagyon remélem, hogy nem.
    - Miért akartál egymás ellen fordítani két testvért? – Nem fordulok felé. – Jót szórakoztál magadban, miközben kiforraltad? Arra nem gondoltál, hogy fordítva is elsülhet? Mi van, ha szövetkeztem vele? – Kíváncsi vagyok, miért tette mindezt. S közben próbálom legyűrni mindazt az erőt, amellyel szinte összenyom.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Kedd Nov. 07 2017, 23:21

    Felpattan, de mégis mit akar? Meg akar ütni? Nem fogom hagyni neki. Az elképzelés is nevetséges - és felháborító.
    - Még az erődet sem tudod kézben tartani, fiú, nekem te ne mondd meg, mit tegyek - halkulok el úgy, ahogy ő emeli a hangját.
    Elképesztő, hogy még mindig egymásnak kell feszülnünk, újra és újra minden egyes találkozásnál, mint két alfának a falka élén, hogy megmérettessenek, és az egyik mindig gyengébbnek bizonyuljon - mivel azonban ebbe nem nyugszik egyikük sem bele, a csatát minden egyes alkalommal újra és újra lejátsszák.
    Nem tudom, meddig leszek még én a névleges győztese ennek a harcnak.
    - Tudod, Nathaniel, midnig azzal vigasztaltam magam, hogy csakis és kizárólag azért csatlakoztál a Chairman Családhoz, hogy tanulhass. Azt hittem, beláttad, hogy mellettem nem tudod megtanulni, milyen egy családot irányítani. Milyen küzdeni az irányításért. Milyen az, amikor a nulláról indulva addig törekszel, míg végül vezető válik belőled. Ugyanezt gondoltam a cégről is. Téged nem érdekel a pénzügy, jó, legyen. Téged a gyógyítás érdekel, ez se gond. Mint hobbi - hangsúlyozom ki az ujjam gesztikulációjával -, és nem több. A te hivatásod a mágia, Nathaniel. A fiam vagy. Az elsőszülöttem. Akár tetszik, akár nem, a vérem folyik benned. Akármilyen paktumot is kötöttél a tündérekkel, akármit is tartasz az örökségednek, ne feledd: az az én örökségem is. Te az én örökségem vagy.
    Hagyom, hogy elsétáljon. Úgyse tud messzire menni,c sak az ablakig. Miközben éberen figyelem, mint egy idomár a láncra vert medvét, megállapítom, hogy nincs túlzottan jó bőrben, és ez kissé aggaszt. Mégis mit művel mostanában magával?
    Megint kérdez, de igazából nem bánom. Ezek legalább már érdekesebb kérdések. Az iménti pofon úgysem a kérdésekről szólt, hanem a dominanciáról. Leckét kellett adnom neki abból, hogy hol van a helye - még mindig.
    - Mi bajod a nephilimekkel? - felelek kérdésre kérdéssel, jó kommunikációs szokásunkhoz híven átugorva, kihagyva egy-két lépcsőfokot közös gondolatmenetünkből, és csak a sarkalatos pontokat emelve ki, melyről tovább tudunk ugrani majd. A szavak csupán kövek a patakban.
    - Amikor legutóbb találkoztunk, még képtelen voltál szövetségeket építeni. Tudni akartam, hogy ez mostanra megváltozott-e. De mivel a kölyök nincs itt, és nincs nálad sem, azt mondanám, nem helyezted biztonságba, és nem gondoskodtál róla, mint ahogy egy szövetségesről az szokás. A kölyök még nem adott életjelet egyébként. Azt hiszi, elég messzire tud majd menekülni, de szegény még nem tudja, hogy egy mélységes mély kútba zuhant bele, amelynek nem lehet felmászni az oldalán.
    Gyerünk Nathaniel. Ugorjon már ki az a nyúl a bokorból. Valld be, hogy érdekel a fiú, vagy felejtsük végre el, és ejtsük a témát.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Csüt. Nov. 09 2017, 22:25

    To Családfö
    Le akarja fogni a kezem, így lendül a másik. Aztán bármi is történik, a kiszabaduló mágia felébreszt, nem éppen a legbölcsebb felhergelni magam, következménye van. Lehiggadni próbálok, arrébb lépve egyet.
    - Ami engem érint, meg fogom mondani, akár tetszik, akár nem – zárom le határozottan és tömören. Nem fogom engedni, hogy uralkodjon rajtam. Eddig sem ment. Mégsem dac van bennem. Ilyen téren eddig sem volt. Hiszen azzal meg tudna fogni. A közömbösség ellen azonban nehezen lehet tenni. Márpedig nem szokott hergelni az olyan kijelentése, mint ez, s most is a tette az, ami felhergelt. Talán mégis vissza tudok találni önmagamhoz.
    Először nem jutnak el tudatomig szavai, s csak utólag rakom helyre a mondatokat. A saját életét mondja el, s ez alapján feltételezi, hogy én is ilyen lehetek, hasonlóak a mozgatórugóim. Márpedig már elég régen megtapasztaltam, hogy mi alma és fája nem vagyunk.
    Elsőszülött. Súlyos szó, ha magamra venném. Nem tudom annak venni. Apa egy olyan álmot kerget, ami már régóta nem létezik. Azonban ő az erősebb, ezt mindig is tudtam, s most meg még inkább látom. Hogy lebecsmérli a hivatásom, tíz éve talán ingerülten válaszoltam volna, most csak tudomásul veszem, miként gondol erre. Ettől én még nem fogok változni, s nem leszek kevesebb sem.
    Paktumot? Kis híján korrigálom, azonban csak a szemem villanása jelzi, hogy közbe vágtam, kis híján. Nem fogom felvilágosítani, mi is történt. Lassan kúszik a tekintetem rá az utolsó mondatára. Érzem, ahogy kinyúl szavaival felém, s úgy körbezár, hogy levegőt is alig tudnék venni.
    - Nem tárgy vagyok, hanem önálló akarattal rendelkező személy. Mondd így ezt a talpnyalóidnak. Csak azért, mert az apám vagy, még nem biztos, hogy minden örökségem tőled származik, s innentől fogva nem biztos, hogy az a tiéd – majd rövid csend után felteszem a kérdést. – A fiú is az örökséged. Miért nem őt teszed utódoddá? – Gond megoldva. Neki utód kell, mindegy, ki az. Csakhogy... gyanú fészkelődik a gondolataim közé. Miért én? Van elég rajongója és követője, akik közül választhat, miért épp én?
    Lassan veszem be a levegőt és engedem ki, ahogy figyelek arra is, hogy megnyugodjak. Kéne a hideg, de ahogy figyelek, úgy múlik ez az igény.
    - Ezek szerint neked van bajod a nephilimekkel? – Kérdezek vissza.
    A válaszára felé fordulok, s a falnak dőlök, zsebre teszem mindkét kezem, úgy figyelek.
    - És én mi vagyok neked? Szövetséges vagy a fiad? – Érdeklődve nézek rá.
    Arra azonban összeszorul a torkom, amit a fiúról mondott. Meg akarom menteni, nem lehet bábja apámnak. Ahhoz túl kedvesek voltak a szemei, s túl kétségbeesett, elveszett.
    - Mi a terved vele? – nem, nem fogok rákérdezni, mi a terve velem, mert az úgysem fog megvalósulni, akármi is legyen az, nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá.
    A döbbenetem, hogy az energiám egy része kiszabadult, kezd alább hagyni, annak használatát viszont kezdem érezni. Többet kéne gyakorolnom. Aztán kicsúszik egy meggondolatlan mondatom.
    - A fiú a enyém.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Szomb. Nov. 11 2017, 17:29

    Látom előre, mit akar tenni. Természetesen. De ennyi erőt nem terveztem belefektetni abba, hogy a visszavágást megakadályozzam. Keze szakállamat éri, én pedig lassan fordítom oldalra a fejem.
    - Ha befejezted az aranyos paskolást, zabolázd meg a mágiád és figyelj rám! - dörrenek rá, szimbolikusan megragadva képzeletbeli grabancát, és odébb vágva, mint egy kölyök kutyát.
    Felfigyelek arra a kis villanásra a szemeiben, mikor a paktumot említem. Halálosan bosszant, hogy nem látom tisztán az igazságot ezzel az üggyel kapcsolatban, de a tündérekkel mindig ez volt a probléma: a lelki világuk feltérképezhetetlen, az elméjük letapogathatatlan, egyedül az álmok törékeny világán keresztül érhetem el őket, de ott igen gyakran a bolondját járatják velem.
    Nem kell emlékeztetnie, hogy ő önálló akarattal rendelkező lény. Sajnos, amióta csak megtanult járni és beszélni, ennek nagyon is a tudatában vagyok. Lojalitást és szubmisszivitást sugallok erőm alsóbb rétegein. Azt akarom, hogy megértse, hogy ez a kötelessége. Azt akarom, hogy azt akarja, hogy az övé legyen a Család.
    Arra még sajnos nem jöttem rá, hogy talán többre mennék, ha én próbálnám megérteni az ő motivációit.
    Felfigyelek rá, hogy a rövidke idő alat, mióta itt van, már másodszor említi a talpnyaló szót. Valami nagyon piszkálhatja ezzel kapcsolatban. Vajon féltékeny? Vagy?
    - Azért nem a kölyök az utódom, mert ő csak egy nephilim. Semmi köze a mágusokhoz, vagy a családi örökséghez - felelem, bár ez is egy olyan kérdés, amit nem kellett volna feltennie, de már nem játszok vele kitalálósdit, látom, nem élvezi annyira, mint én. Azt persze nem teszem hozzá, hogy a nephilim fiúval más terveim vannak, és abba se megyek bele, hogy eddig mire lett betanítva, és hogy milyen célokat tartottak szem előtt a nevelésénél. Ő csak egy fegyver, semmi más. - A sakktábblán csupán egy lovag - és csak azért nem paraszt, mert az én vérem folyik az ereiben. Te viszont, Nathaniel, játékosnak születtél, nem bábúnak. Mikor érted végre meg?
    Végre-valahára ráharapott a csalira. A fivérén keresztül akartam manipulálni eddig is, de idáig nem mutatott érdeklődést. Most viszont... Bevallom, elégedett vagyok. Ez a birtokló kijelentés végre olyasmi, amit eddig is vártam! Egy igazi vezető beszél így. Egy igazi családfő.
    - Ha kell neked a kölyök, adnod kell valamit cserébe.
    Lássuk, mit tud ajánlani. Pontosan tudja, mit várok tőle. Mennyit hajlandó feláldozni a fiúért cserébe, akinek még a nevét sem tudja? Hiszen még azt sem tudja, hogy hazudok-e. Mi van, ha nem is a testvére? (Ez mondjuk még tőlem is aljas húzás lenne.)
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Szomb. Nov. 11 2017, 21:33

    To Családfö
    - Ne viselkedj így velem és akkor nem ezt fogod kapni! – Az ereje azonban úgy támad felém, hogy kénytelen vagyok még tovább lépni, mint terveztem. Szinte ellök. Félelmetesen erős, talán tudattalanul is ezt éreztem, mióta az eszemet tudom.
    Már a válasza felénél rájövök, hogy ennél ostobább kérdést fel sem tehettem volna. A fiú nephilim, szavai semmit sem érnek a mágusok között, legalábbis úgy, hogy a család tagjaként. Néha tudok hülyéket kérdezni, s ezt egyáltalán nem a tudatlanságomnak, mintsem a helyzet szokatlansága folytán hozza ki belőlem. A hivatásomban tökéletesen működik a logikám, mert ez jelzi ott, hogy nem ismerek olyan fogalmat, hogy keret, határ. Azon kívülre lépek, tudtomon kívül, csak mert nem kezelek ilyen fogalmakat. Atyámmal viszont rendre pofára esek e miatt. S a mágus körökben is.
    - Talán azért sosem, mert nem akarok és nem szeretek játszani. Erre nem gondoltál? – Pillantok rá, a szemeibe. Nem vágyok játszmákra. Nem vágyok sakkozásokra. Sosem érdekelt. A hivatásomban teljesedek ki, az számomra mindaz, amiért úgy vélem, léteznem szükséges. Máshol mindenhol a kudarc, a szégyen és a keserűség ért. Megtanultam elengedni. Mint ahogy elengedtem a dühömet apám irányába, már régen. S nem haragszom húgomra sem, csak mert a képembe vágta azt, amit őszintén gondol rólam. S a fiúra sem, mert olyanokat mondott és tett velem, ami egyáltalán nem a kedves kategóriába tartozik. Minden mögött van ráció, még ha az én szemszögemből nézve nem helyes. Az övékében igen.
    S ha tudnám, hogy a Charimanek éppen úgy játszadoznak velem, mint ahogy gondolom, apám teszi velem, másként alakulna a beszédünk. Remélték, hogy ha elcsábítanak magukhoz, a Harvey család fej nélkül marad a jövőben. Hogy megtudhatnak dolgokat a családról, melynek apám a vezetője. Kíméletlen közönyösséggel kaptam meg a határidőt is, hogy ha addigra nem uralom az erőmet, veszélyt jelentek a világra, így nem lesz más választásuk, de végeznek velem. S mivel már most tudom, hogy képtelen leszek uralni az erőmet addigra, kicsit más szemmel nézek újfent a világra és önmagamra. Keresem a megoldást, de a gyakorlás kevés, holott erőmön és időmön felül gyakorlok. S most, hogy inkább ezt is elhagytam, s inkább a nagy képre koncentrálok, rengeteg kérdőjel merül fel bennem a mágus világgal kapcsolatban. Semmivel sem jobbak, mint az emberek világa, a korruptság éppúgy megvan. A számító jellem is. Apám a legjobb példa rá. Valahogy jobban örültem a dolgoknak, míg ember voltam. A mágiát magaménak érzem, még ha nem is tudom irányítani, de így nem kell. Van olyan, hogy elvegyék a mágikus képességet?
    A válasza nem lep meg, hiszen ahogy sejtem, erre ment ki a játéka.
    - Tartozik nekem – felelem egyszerűen, kiiktatva ezzel, hogy bármit is adnom kell cserébe. Hiszen akinek tartoznak, nem kérhetnek tőle mindaddig, míg a számla ki nincs egyenlítve. Azt azonban kifelejtem a képletből, hogy nem a fiúnak kell adnom valamit, hanem apámnak. Valahogy ismét felbőszített az, ahogy élő személyről beszélünk úgy, mintha tárgy lenne, s a feje felett döntenénk. S felettébb rossz érzés, hogy most én is ugyanúgy sakkozok, mint ahogy apám szokta tenni. Felemeltem a futót, s léptem egyet.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Vas. Nov. 12 2017, 17:47

    Összevonom a szemödököm, erre a válaszra nem tudok másként reagálni ugyanis, mint rosszallással. De ez a kijelentése el is szomorít.
    - Gyerekkorodban sokat játszottunk együtt. Akkor még nem gyűlöltél - sem játszani, sem engem. Kétféle befejezése is van a mondatnak, melyet nem zárok le.
    A várakozásaimat azonban mind felülmúlja, mikor mégis látom mozdulni a kezét. Felvett egy bábut. Mégpedig a nephilim fiú bábuját. Igaz, hogy az az enyém, de most annyira el vagyok ragadtatva ettől, hogy nem bánom.
    - Mivel tartozik? Kész vagyok kiegyenlíteni, hiszen ő egyelőre hozzám tartozik. De hajlandó vagyok tárgyalni róla. Foglalj helyet - húzom ki a széket az asztal mögött, és leülök. Kezem széles gesztusával felkínálom neki a szemben álló széket.
    - Nem vagy éhes? - érdeklődöm, mert ami azt illeti, nagyon is harsog az éhségtől, és jobb szeretek tiszta fejű partnerrel tárgyalni. Sokkal kiegyenlítettebb a játszma. - Hozatok Caroline-nal valami harapnivalót.
    Ha tiltakozik, akkor csak frissítőket kérek, kávét, teát, és vizet. Már csak azért is, mert ha már egyszer tárgyalóasztalhoz ül velem, akkor igen sok megbeszélnivalónk akad. Tehát nem állunk fel innen egyhamar.
    - Miért nem árulod el, mi történt ma reggel? - indítok inkább kérdéssel. Jó lenne látnom, de csak a fiúra vagyok képes kivetni érzékelő képességem szenzorait. Nathanielt egy jó ideje már nagyon homályosan látom, és az az érzésem, minden egyes nap egyre rosszabb a helyzet.
    Már attól tartottam, haldoklik, vagy valami olyan átok érte el, amely miatt nem érem őt el. Valójában főleg ezért jöttem - és mikor meggyőződtem személyesen is arról, hogy él és ép, megkönnyebbültem.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Vas. Nov. 12 2017, 22:19

    To Családfö
    Ledöbbenek az utolsó szón, egy ideig nem is tudok rá válaszolni, végül mégis kibököm, értetlenül.
    - De hiszen nem gyűlöllek – s ez igaz is. Haragudtam rá, de az is elmúlt, nagyon hamar. Féltem, ez az igazi szó. Folytonosan azt éreztem, hogy rámtelepszik a személye, s hogy minduntalan résen kell lennem, mert különben olyan helyzetbe keveredek szavaimmal s tetteimmel nála, amiből nem tudok kikeveredni. Kimerültem tőle, együttesen pedig kiszívott.
    Hát persze, hogy nem felel arra, hogy semmi kedvem nincs a játszmákhoz. Neki lételeme, én kerülöm, mint olyas valamit, ami elvesz belőlem.
    - Tehát tárgyként kezeled? Egy élő személyt? – Kicsit élesen kérdezem az elején, de visszaveszek. A fiúért megy a játszma. S a játszmát utálom, de most bele kell mennem. Vagyis nem kell. – Egyelőre? Mit értesz ez alatt? – Érdeklődéssé változik a hangom.
    - Azt akarom, hogy hozzám tartozzon – kifejezetten kerülöm, hogy mivel tartozik, sejtve, hogy az lenne a csatározás kezdete. Márpedig nem akarok belemenni, mert tudom, abban apám nagyszerű játékos. Így a bástyát fogtam, s tettem arrébb, az újabb futó helyett.
    Kis habozás után helyet foglalok. Szükségem is van rá, még mindig kimerült vagyok, sőt, most ért el igazán az, ami pár perce történt. Az idegek játéka, orvosként ismerős reakció. Átélni másabb.
    Ami ezután következik, attól meghökkenek. Egészen mást vártam, s egészen mást kapok. Nem is tudok azonnal reagálni, a gondolataim cikázni kezdenek, hol csapdát sejtve, ami apámnál egy teljesen természetes megoldás lenne, hol a fiúi érzet tör elő belőlem, hiszen gondoskodni akar rólam. Pedig nem érzem magam hatévesnek. Csak hiányzik tőle ez a gesztus. Nagyon.
    - Élnék vele, köszönöm – kell az energia, kávét is kívánok, és pihenést, az utóbbiról most szó sem lehet. A fiú a tét, s nem hagyom, hogy apám csápjai körbefonódjanak rajta.
    - Mert nem kérdezted. S mert hiszen tudod. Te tervelted ki. S biztosan elmondták már a pribékjeid, mi történt – sóhajtok egyet, beletúrva a hajamba. Kemény meccs lesz, nem lehetek cinikus.
    - Miért akartad ezt így? Mire voltál kíváncsi?
    Végül vágok egy elgondolkodó, várakozó arcot. Kis fáradtsággal keverve.
    - Mit akarsz tőlem, apa?
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Vas. Nov. 12 2017, 23:20

    Olyan nyíltan hömpölyögnek körülötte az érzelmei, mintha soha senki nem tanította volna neki azt, hogyan rejtse el mindezt. Pedig volt, hogy ilyesmire oktattam. Mégis mit művelnek vele a Chairmanek? És miért?
    A válasza viszont engem kavar fel. Természetesen a százezer biztonsági réteg alatt. Könnyedén mondhatnám, hogy nem magamra, hanem a játékra értettem, de nem teszem. Gyermekded dolog lenne. Megköszörülöm a torkom, és félrepillantok egy percre, míg tovább nem lendül a jelenet.
    - Tárgyként kezelném? Miből gondolod ezt? - érdeklődöm. Néha muszáj ráébresztenem a körülöttem levőket, hogy nem kell olyan érzékenynek lenniük. Az emberek néha tárgyak, a tárgyak néha pedig értékesebbek az embereknél. - Az imént jelentetted be rá az igényedet. Mintha csak egy tárgy lenne, tudod. Ezért a fiú státusza ideiglenes annak fényében, mit ajánlasz érte. És a legkevésbé sem érdekel a tartozása, mivel nem tartoztok egymásnak. Vagy ha igen, azonnal követelem, hogy támaszd alá ezt a kijelentést tényekkel.
    Óvatosan, Jackson. Tárgyalni akarsz, nem kiütéssel győzni.
    Megrendelem a kiadós reggelit, remélem, asszisztensem legalább öt szendvicset beküld majd, meg egy liter kávét. Az utóbbira nekem is szükségem van, bár az orvosaim szerint túl sokat kávézom.
    Nem akar válaszolni konkrétan semmire, amit kérdezek tőle. Mit tegyek, hogy szóra bírjam? Lomha az agya, talán az étel majd felfrissíti, de addig is majd beszélek én.
    - Ne legyenek téves elképzeléseid. Amikor egy ilyen feladatot kiadok, nem mondom el részletesen, hogy mit hogyan csináljanak. Bár talán nem ártana, tekintettel a hatékonyságra. Csak kíváncsi voltam, hogyan történt a te szemszögedből, és hogy milyen volt a fiú, de amióta betetted ide a lábad, egyetlen kérdésemre sem feleltél. Tudod, amikor beszélgetsz valakivel, illik válaszolni a kédéseire, máskülönben a párbeszéd megszűnik, mivel funkcióját veszti - emlékeztetem tőlem szokatlan gyengédséggel. Meglágyítottak az iménti szavai, pedig csak annyit mondott, hogy nem gyűlöl.
    - Már elmondtam, mire voltam kíváncsi - emlékeztetem. Tényleg elmondtam, részletesen kifejtettem épp az imént, hogy tudni akartam, sikeül-e szövetségest csinálnia a fiúból. Aggódni kezdek, és persze dühöt is érzek, amiért képtelen vigyázni magára. - Jól érzed magad, fiam? - kérdezem, és közelebb hajolok hozzá.
    Most, hogy egy helyiségben van velem, talán sikerül minden információt letapogatnom vele kapcsolatban az emléklenyomatokból, a mágiafoszlányokból, amelyek körülötte léteznek. Tudnom kell, mi történik vele, mert ez az állapot szörnyen aggasztó.
    Az utolsó kérdése egyelőre teljesen felesleges. Az a gyanúm, hogyha e pillanatban ki is fejteném, mit akarok, nem emlékezne rá egy perc elteltével. Talán leesett a vércukra. Szerencsére ebben a percben megérkezik a személyzet egy kis zsúrkocsival, rajta a termoszokkal (egyikben kávé, másikban forró víz teához vagy a zabpehelyhez), meg egy óriási tálcával, rajta két karcsú, magas pohár tele kockára vágott színes gyümölcsökkel, és hat gusztusos és gazdagon megtömött szendvics, 3 különbözőféle, van barna, fehér és közepes. Van két karika bagel, pirítva. Apró krémsajt, füstölt lazac... Nagyon pazar az egész. A nagy kerek tálcára van téve két kisméretű tányér és a bögrék, poharak, evőeszközök és szalvéta is. Amint a hölgy leteszi a tálcát közénk, megköszönöm, ő pedig távozik.
    - Jó étvágyat - biccentek Nathaniel felé, és elveszek egy tányért, melyre szedek ezt-azt, majd jól teletöltöm a csészét a forró kávéval, amelyet üresen fogyasztok.
    Nem muszáj beszélni. Az étel rendbehozza majd. Remélem. Mert ha nem...
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Hétf. Nov. 13 2017, 20:03

    To Családfö
    Meredten tekintek rá, s a reakció meglep. Nem erre számított? Nem kezdek bele dolgokba. Félek tőle, s egyben vágyom arra, még most is, hogy apa-fia kapcsolat legyen egyszer. De minek reménykedek olyanban, ami sosem lesz már? Inkább elfordítom a fejem, tekintetem.
    Hosszú, mély sóhaj hagy el. Ahogy sejtettem, az ő módszereit használva, labdába sem rúghatok. Úgy visszadobja, hogy gondolkodok egy ideig, míg válaszolok, már nem vagyok mérges, az elmúlt. A fiú a tét, erre koncentrálok.
    - A tartozása csakis rá és rám tartozik. Neked semmi közöd hozzá. Amíg le nem rója, egy ujjal sem érhetsz hozzá, semmi bántódása nem eshet. Semmilyen módon – nem, nem fogom bevallani, hogy rájöttem, kár is az ő módszereit átvennem. Nem is akarom, az nem én lennék. S kihagyom azt is, hogy bármit is alátámasszak. Kis híján a nyelvemről is kiszökik, hogy neki aztán tényleg semmi joga bármit is követelni, azonnal végképp nem. Nem akarok rontani a fiú helyzetén.
    - Párbeszédet és válaszokat vársz azok után, hogy pofon vágtál, mint egy kispisist? – Nem tudok kifakadni, a hangszín annyira... nem ő, nem ezt szoktam meg tőle. Válaszul az én hangom is közlékenyebb, él nélkül. – Nem, nem kötelező kérdésre válaszolni. Mióta érdekel téged az én szemszögem? – Ismét értetlenül, de most már gyanakodva kérdezem. Mi ütött belé? Mit tervel? Ha nem jön be az uralás, akkor jön a kedveskedéssel? Felhorgadnék, de annyira hiányzik tőle ez a modor felém, hogy szinte szomjúzom.
    A szemeibe tekintek hosszú ideig, mérlegelek. S ezzel szinte szabad utat adok a tényeknek, felé, kimondatlanul. Sürget egy határidő, s utána csak a sötétség létezik. Egy hónap kevés lesz uralni a képességem, a határidőből ki fogok csúszni. De semmi kedvem birka módjára a vágókés alá tenni a nyakam, és fogalmam sincs, kihez fordulhatnék segítségért. Ha apámhoz fordulok, rám teszi a kezét és nem ereszt. Zavar a kontrollálatlan erőm, s a halott tündér lélek üressége úgy kong bennem, mint egy harang belseje. S mindaz a keserűség és harag, amire a léte ráébresztett. Nem ismertem magamra a tükörben. Az az arc, az a tekintet. A gyűlölet, harag, a pusztítás, a keserűség és fájdalom alkotta őt meg és nem akartam olyan lenni. Az egy hónapig tartó kóma sem mosta ki belőlem azokat ráeszméléseket, sőt, talán megerősítette bennem. Jóval türelmesebb és kiváróbb lettem, pedig ezekkel sosem voltam híján, mint ahogy figyelmességgel sem. S még egy halvány érzet kapcsolódik mágiámhoz, mely teljesen más energiavonalat képvisel, s nem is a létre nem jött tündérénemhez kapcsolódik, de vele rokon, jelezve az elkerülhetetlen végeredményt. Ha egyszer valakit elindítanak a tündérré válás útján, mindegy mikor, végül az lesz.
    - Nem, nem vagyok jól – mit szépítsek rajta, tudom, amúgy a homlokomra van írva a számára. S még neki sem hazudtam sosem. – Hiszen te is megjegyezted, hogy nem tudom irányítani a képességem. Még most sem – azt hiszem az utolsó mondatot nem kellett volna kimondanom, s örülök, hogy a felét félbe is vágja az érkező étel és ital. Duplán hálás vagyok érte, megmentett az ostobaságomtól.
    Veszek a gyümölcsből, a cukor segít, s töltök kávét is. Üresen iszom. Veszek a kínálatból, mindegyikből keveset, s egy szendvicset is elveszek.
    - Jó étvágyat neked is – pillantok rá.
    Érzem, hogy patthelyzetben vagyok, s soha jobb alkalom nem lenne, hogy kecskét és káposztát megmentsek. Hiába tűnök el a Chairmanek elől, úgyis utánam erednek, hiszen égő fáklyaként lebegek a szemük előtt. Miért vágyom ennyire megmenteni a fiút? Talán, mert neki még van esélye normális életre. Nekem az már régen elúszott.
    - Azt mondtad, hogy képtelen vagyok szövetségeket építeni. A fiú az öcsém, öcsémként is fogom kezelni, nem pedig szövetségesként. Mit értesz szövetség alatt? Aki mindenre bólogat, vagy megmondja neked kereken, ha valami nem jó? A szövetségem nem a te világodban van. Az orvoslásban vannak szövetségeim, van nevem, van tekintélyem. De hát, csak hobbinak tartod – ránézek, az a kávéscsészéért nyúlok. – Csakhogy ez alapján megismerhettél volna, s megkaptad volna a válaszaidat.
    Nyitok? Egyáltalán nem. Ha szövetségest akar látni bennem, nem a talpnyalót kapja, eddig is megmondtam, ha valamit nem láttam megfelelőnek. A fia akarok lenni, mikor érti meg végre? Hogy az apámat akarom? S nem a Harvey családfőt? Önkéntelenül mély levegőt veszek.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Szer. Nov. 15 2017, 23:25

    - Blöffölsz - közlöm vele egyszerűen és tömören. Amíg nem avat be abba, hogy miféle tartozásra hivatkozik, nem fogom másként gondolni. Egyébként is bizseregnek az igazság-érzékelő szenzoraim, és nem azért, mert a sztori annyira kerek, hanem mert nagyon is sántít.
    - Te pedig visszaütöttél - emlékeztetem. Semmi értelme ártatlannak tettetnie magát, vagy játszania a sértettet. Ha épp nem arról akarnám meggyőzni, hogy kommunikáljon velem, most emlékeztetném, hogy egyébként az apját megütnie egy fiúnak a legnagyobb sértés, főbenjáró bűn és tiszteletlenség. Valószínűleg zeuszi dörgedelmekkel sújtanám, viszont most információra van szükségem, nem arra, hogy helyre tegyük az alfa kérdést a falkában.
    Nézzük egymást egy pár hosszú pillanatig. Sötétszürke szemeim kíváncsian fürkészik az ő átkozott vagy áldott élénkzöld szemeit. Elhallgattatom magamban a parancsolás és az uralom hangját, és elkezdek hallani. Elkezdek látni.
    Elkezdem látni a fiamat.
    A történet érzetek és emlékek képében kezd el felsejleni előttem. Homályos és összefüggéstelen, és rengeteg az összeférceletlen darabka, és nem is értem az egészet, de tovább hallgatok, még csak tapogatózni se merek, egyszerűen elfogadom azt, amit látni enged.
    Aztán pislogok. Lélegzem. Aggódom.
    Hátradőlök, amint az étel megjön, és figyelem, eleget vesz-e belőle. Én lassan eszem a saját bagelem, hiszen a reggelimen már túl vagyok rég. Kortyolom a kávém és közben hagyom őt enni. Kimondhatatlanul értékelem első őszinte szavait. Visszafogom magam, hogy ne borítsak rá rögtön egy vödörrel magamból. Hagyom, hogy közelebb és közelebb óvakodjon hozzám.
    Látnia kell, hogy nem akarok neki rosszat.
    - A család is egyfajta szövetség. Az egyetlen, amiben igazán hiszek. Ironikus, hogy mégis a családtagjaim az egyetlenek, akik a legkevésbé sem akarnak a szövetségeseim lenni. Jobb híján kénytelen vagyok beérni a Harvey Család tagjaival. Feltételezéseddel ellentétben, ők nem talpnyalók. Nem mind - pontosítok. - Ők eszközök, akik segítségével el tudom érni a célomat. De a legfőbb célom az, hogy egyben tartsam a Családot. Az, hogy a világ egy olyan hely legyen, ahol rend van és igazságos szabályok, ahol mindenki tudja, hol vannak a határok, és senki nem lép be a másik területére illetéktelenül. Én vagyok, aki megvédi a határokat, aki felrajzolja a határokat, és az, aki kiképzi a határőröket, hogy mindenki békésen élhessen a másik faj mellett - magyarázom el a koncepciót, bár talán ez most egy kicsit túl korai és túl tömör. El is hallgatok. Egyáltalán nem erről akarok most vele beszélgetni, de a visszakérdezéseimmel egyelőre várok. Mert még mindig nincs túl reszponzív hangulatban.
    Tűnődve nézek rá, karom kinyújtva, ujjaim az egyszerű, dísztelen fehér csészét babrálják, hátradőlve ülök, és azon töprengek, hogy ő vajon mit akar tőlem. De felteszem, ezt sem mondanámeg, ezért hát tovább beszélek, míg ő táplálkozik.
    - Az öcsédet Thomasnak hívják. Tizenkilenc múlt augusztusban. Az anyja egy nephilim volt, és már nincs életben. Ha a fiú mágusnak születik, akkor talán ismerted volna, melletted cseperedett volna, és most két fantasztikus mágus fiam lenne, de nem így lett. És mielőtt megrökönyödsz... Igen, megcsaltam anyádat - fűzöm hozzá, és közben rezzenéstelen arccal nézek rá.
    Elviselem a szitkait, ha vannak. Hiszen érzelmes fiú, mindig is az volt,a ki rajongott az anyjáért. De Heloise sosem értette volna meg, hogy miért teszem. Miért feküdtem le egy másik nővel, vagyis nem eggyel, hanem hárommal, és csak azért nem néggyel, mert nem találtam még tündért, aki érdemes lett volna rá, hogy donor legyen a következő utódomhoz. Sem angyalt, sem démont. De az ő fiaik vagy lányaik ugyanúgy csupán nephilimek vagy cambionok lennének, rajtuk pedig már túl vagyok.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Csüt. Nov. 16 2017, 22:21

    To Családfö
    Ránézek, majd bólintok.
    - Amennyiben így látod – nem fogok ezen kakaskodni, ráhagyom. Pár éve még felhorgadtam volna ezen is. Nem vágyom arra, hogy ezen vitázzak. Ráhagyom, s ezzel átlépek a témán.
    - Te mit tennél a helyemben? - kérdezem nyugodtan. elmondtam az indokaimat, s nem érdekelte. engem viszont érdekel, miért.
    Csendben marad, ami ritka nála, s mindig a taktika része, ezt megfigyeltem. Aztán érzékelem, mit tesz.. Sóhajtok egyet magamban. Rá nem kérdezne. Az aggodalma azonban átütött kérdésén keresztül, s ezt sem tudom igazán hová tenni.
    Némán hallgatom, de minden idegszálam rá figyel. Aztán elér legbelül a felismerés néma döbbenete. Semmiben sem különbözök tőle abban, hogy tőlem is elmenekültek. Húgom haraggal a szívében. Talán ő meglátta, hogy sokban hasonlítok apámra? Megakad a kávé, köhögnöm kéne, de lefojtom egy újabb korttyal. Elment az étvágyam, noha enni is inkább azért kezdtem, mert reméltem, jobb lesz utána. Leteszem a csészét és hallgatok tovább, a szavaira akarok koncentrálni. Talán még nincs késő bocsánatot kérni húgomtól.
    - Megkérdezted valaha, vajon miért mentek el tőled? – Az elszólás némileg jogos, mióta húgom hozzám költözött, aki azóta meg el, én voltam az, aki rendszeresen, vagy egyáltalán találkozott apánkkal.
    - Azt tudod, hogy azok az emberek, akik ilyen kijelentéseket tettek a történelemben, miként végezték? – Nézek rá. Aggódok, de leginkább ismét a félelem az, ami megjelenik bennem.
    - Miként gondolod ezt véghez vinni?
    A menekülés érzete elfog, ez a gondolkodás az, amitől messzire vagyok, s nem is támogatom. Egy ideje már nem eszem, a kávéhoz sem nyúlok.
    Nem reagálja le, amit elértem az életemben, amire büszke vagyok. Fiatalnak számítok ott ahol elismerik a nevem, s keresnek. De mit is vártam. Neki hobbi, ami nekem az életem.
    Komolyan hallgatom szavait. Thomas. Ízlelgetem a nevét. Legszívesebben tényleg felállnék és elmennék, de azok az idők elmúltak már, s Thomas miatt vagyok itt. Farkasszemezek vele, de túl sokáig nem megy, még ha ez a leghosszabb, amit valaha tettem. Erős és beszippantana, ha tovább tartanám a kapcsot.
    -A reggeli finom volt, köszönöm – állok fel, messzebb akarok most kerülni tőle. Alig ettem, hiába kellene most az energia, egy falat sem megy már le a torkomon.
    Az ablak ismét vonz, s a lábam megtart ugyan, de még mindig pihennem kéne. Pont erre nincs időm. Ha valóban tényleg csak egy hónapom van, ideje rendbe tennem magam körül a dolgokat. Ami legelsőként azzal kezdődik, hogy belül teszek rendet.
    - Thomas miatt jöttem. Nem szeretném, ha baja esne, sokkal inkább azt szeretném, ha ... – keresem a szavakat. – megismerhetné önmagát. Úgy, ahogy ő szeretné.
    Ha szeretné egyáltalán.
    - Azt szeretném, hogy hagyd békén.
    Felé fordulok, úgy tekintek ismét rá. Nagyon szeretném elmondani a határidőt is, s nem értem, miért van ez meg bennem. Megtanultam nála is, hogy hallgatni arany, s addig is, az előny nálam van. Remélem.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Szomb. Nov. 18 2017, 15:44

    - Semmiképp sem ütném meg az apámat - felelek röviden arra, hogy mit tennék a helyében. Ennyi mindössze az apró szemrehányás, de ezen most nem rugózunk. Nem várom el azt sem, hogy bocsánatot kérjen, mert én sem fogok.
    Látom, hogy valami most épp nagyon megforgatta benne a fogaskerekeket, amint a családra terelem a szót. Viszont természetesen semmit sem árul el, maximum találgatni tudok. Akármi is az ok, elment tőle az étvágya, aminek nem örülök, mert táplálékra van szüksége.
    - Az anyád meghalt - emlékeztetem, hiszen ez bizonyítja, hogy nem mindenki azért rohan el tőlem, mert el akar. Ez az egyetlen, ami reményt ad, hogy nem tettem mindent tönkre. - Dominique pedig még mindig lázad, mint egy tinédzser. Bízom benne, hogy visszatér, ha készen áll rá. Te pedig... Most is itt vagy - emelem meg a csészém felé, és kiiszom a kávé utolsó cseppjeit, majd félreteszem a porcelánt.
    Úgy tűnik, végeztünk a reggelivel, de nem hívom be a személyzetet. Nem akarok még egy újabb megszakítást.
    - Kikre célzol? - kérdezek vissza, mikor a történelem nagy embereit emlegeti. Őszintén kíváncsi vagyok, kihez fog hasonlítani. II. János Pálhoz, Obamához? Vagy Hitlerhez és Sztálinhoz?
    Veszek egy mély lélegzetet, mert ez a kis egyszerű visszakérdezése nagyon is bonyolult választ igényel, ebbe viszont nem akarok most belemenni, szóval gyorsan letudom:
    - Mindent nem lehet egyszerre, szóval fokozatosan, lépésről lépésre fogunk eljutni a végcélhoz. Még az elején vagyunk, de nem a legelején. Az első lépcső a Harveyk családfői székének megszerzése volt.
    Felkel, elmegy. Nem sóhajtok, de nagyon szeretnék. Hiába fogom vissza magam, nem közeledik. Minek próbálkozom egyáltalán? Felmerül bennem a kérdés, de persze tudom jól a választ. Azért, mert ő a fiam. Sose fogom feladni a próbálkozást.
    Őt azonban jobban érdekli az öccse, mint a saját jóléte. Ez nagyon rá vall, de meg kell tanulnia, hogy ez csak végkimerüléshez vezet, az pedig gyengévé és sebezhetővé tesz. Bárcsak hallgatna rám, hogy mindezt elmondhassam neki! Minden sokkal egyszerűbb lenne.
    - Hogy érted azt, hogy megismerje önmagát? - kérdezek vissza.
    Maradok a helyemen, és végül, most először leveszem róla a szemem. Megdörzsölöm az orrnyergem, megdörzsölöm az arcom, és sóhajtok. Kiterítek még egy pár kártyát, mást most nem tudok tenni.
    - Van egy gyámja, aki a Harveyk szolgálatában áll. Ő neveli és tanítja. Nem akartam én tanítani és nem akartam magamhoz venni, hogy elkerüljem azt, ami végül oda vezetett, hogy a Chairmaneket választottad helyettem. Nem akartam, hogy a csontjaira is fel legyen írva az, hogy az ellenség én vagyok, és mindegy, hová vagy kihez, de meneküljön előlem. Tehát pontosan azt tettem idáig, amit kérsz tőlem. Ez volt az első alkalom, hogy beleavatkoztam az életébe.
    Remélem, értékeli majd az őszinteséget, még ha nem is ez a teljes kép, de azért eléggé sok árnyalatát bemutatja - eggyel többet, mint akit bárki más előtt feltárnék.
    - Ha békén hagyom, mit teszel? Honnan tudod, hogy jó lesz neki, ha mindenki békén hagyja majd? Amennyire én látom, te is magadra vagy hagyva egy szörnyűséggel, és a Chairmanek hallgatása nem sokat segít, hogy előrébb juss, vagy megoldd a gordiuszi csomódat.
    Nem állok fel, hogy ne érezze sarokba szorítva magát, de az asztalra könyökölve előre hajolok, hogy ennyivel is közelebb legyek hozzá.
    - Segíthetek valamiben?
    Itt az ideje, hogy elkezdjek kérdezni.
    avatar
    Nathaniel Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Felébredett
    Foglalkozás : Idegsebész

    Re: Wall Street

    on Szomb. Nov. 18 2017, 18:28

    To Családfö
    Nem megy neki. Ha hazudott is, már nem foglalkozom ezzel. Sokan hazudtak nekem, s én naívan elhittem. Nem olyan régóta már mindent kétkedéssel fogadok. Így ezt a választ is, s mivel zsákutcának érzem, ami nem vezet sehová, úgysem értette meg apám, mit akartam ezzel, hagyom elsikkadni a dolgokat, bezsebelve egy újabb meg-nem-értettség fájdalmat. Minek is várom én el, hogy bárki megértsen? Azt legfeljebb a műtőasztalon és a konferenciákon kaptam meg.
    Megrándul a szám széle és a földre tekintek, ahogy kimondja, anya nem él. Dominique pedig fájdalmasan érint. Fáj, ahogy viselkedett a végén velem, s fáj, ahogy otthagyott. Még mindig úgy érzem, jogtalanul sértett vérig. Vagy mégsem?
    - Mert fontos számomra a család – olyan hirtelen jön ki belőlem, hogy zavaromban megköszörülöm utána a torkom. Családközpontú vagyok, s annyira fáj, hogy éppen ez nem adatik meg nekem. Azt reméltem, mostanra már a saját gyerekeimért rohanok a suliba. Hirtelen szakad rám a magányosság érzése, meglepetten pislogok párat, s inkább elfordítom az arcom, tekintetem. Nem gondoltam volna, hogy az lennék. Talán mégis.
    - Azokra, akik saját, nagyra törő terveik okán semmibe vették mások szabad akaratát, életét és világégést hoztak az emberiségre, amire egyáltalán nem lett volna szükség. Ezt akarod, apa? – kérdezek vissza.
    - Fogunk? Vagyunk? – Nézek rá.
    - Fogalma sincs róla, hogy kicsoda. S nem csak arra értem, hogy nem tudja, ki a családja. S nem hiszem, hogy tisztában lenne saját fajtájával, s képességeivel. Nem ismerem a nephilimeket olyan jól, mint ahogy őt sem. De nem azt láttam benne, akit látnom kellett volna. Azt láttam, hogy el van nyomva, eltévelyedett, s a sötétben tapogatózik – nem vagyok agyturkász, legalábbis lélek szinten nem. De idegsebészként tudom, ismerem a jeleket, s párat felismertem belőle.
    A szolgálatra megrándul a szám széle ismét. Aztán ismét letompulnak a gondolataim. Magamra ismerek a szavaiban.
    - Sosem tartottalak ellenségnek – csendesek a szavaim. Félek tőle, féltem tőle. Az energiája most is összenyom, de mást is elkezdtem érzékelni benne, s ez ismét sok kérdőjelet hozott fel bennem.
    - Akkor miért hagyod, hogy megbüntessék? A fiad, az isten szerelmére! – Fakadok ki, de nem emelem fel a hangom. – Te adtad ki neki a feladatot és itt vagyok. Ezt akartad, nem?
    Van sejtésem arról, miként kezelheti azokat, akik nem feleltek meg a feladatnak. S egyben meglep, hogy ilyen nyíltan és őszintén beszélt erről. De miként? Mint apa a fiának, vagy mint Családfő a lehetséges utódnak? Szeretnék abban hinni, hogy az előbbi miatt.
    A kérdések a fülemben dübörögnek, gondolkodom. Miért hallgatnának a Chairmanek?
    - Miről hallgatnak a Chairmanek? – Nézek rá értetlenül.
    Szinte érzem, ahogy a figyelme körbefog. Küzdenem kell, hogy ne akarjam magam a falba passzírozni. S valahogy még érzek mást is felőle. Nyitott. Felém. Segíteni szeretne.
    Sokáig hallgatok, előre tekintve magam elé. Nem ellene küzdök, hanem rakom össze mindazt, amit itt kaptam most apámtól, s amit átéltem az elmúlt másfél évben.
    Apám engedte, hogy a saját utamra lépjek. Nem tartott vissza, még ha nem is foglalkozott azzal, mit csinálok. Pedig visszatarthatott volna. Azt remélte, hogy majd egyszer úgyis nála kötök ki? Vagy miért engedett kicsusszanni a keze közül? S miért kezdtem el érdekelni, hogy... de hiszen kimondta, hogy az utódjának akart.
    - Miért fontos neked, hogy előrébb jussak?
    Aztán ismét a gondolataimba merülök, tovább rakva össze az információkat. Nem stimmel, sok nem stimmel.
    - Van megoldás az erőm uralására – döbbenek rá, s aztán nézek apámra.
    avatar
    Jackson Montgomery

    Faj : Mágus
    Rang : Családfő
    Tartózkodási hely : Boston, MA
    Foglalkozás : A Harvey Család feje

    Re: Wall Street

    on Szomb. Nov. 18 2017, 22:53

    Fontos számára a család? Számomra is az, mégis olyan távol vagyunk egymástól, mint a Nap és a Hold. Miért? Hogy lehet ez, ha ugyanaz a célunk és a motivációnk? Mindenesetre bólintok egyetértésem jeleként. Aztán elmosolyodom, majdnem fel is nevetek, hiszen ditátorokhoz hasonlít. Hát persze. Mit is hittem?
    - Fiam, nem azért vagyok a Család feje, mert szarul csinálom, amit csinálok - emlékeztetem finoman. - A Harveyk nevében beszélek - magyarázom meg neki azt is, miért használtam többesszámot. Ezt az egészet ugyanis nem egyedül viszem véghez. Az egész családra szükség van hozzá.
    Nagyon hosszú csúszással kapom meg a válaszomat arra a kérdésre, amit még a legelején tettem fel. De végre legalább kiderül, mi a véleménye a fiúról.
    Egyáltalán nem tetszik, amit hallok.
    - Ezt úgy érted, hogy... szellemileg sérült? Vagy visszamaradott? - faggatom, és nem akarom elhinni. Kizárt, hogy az én fiam degenerált legyen. De megcsóválom a fejem. - Ó nem. A feladata az volt, hogy hozzon ide téged. Ezt nem teljesítette, és tudnia kell, hogy nem vagyok elégedett. - Bár eddig szó sem esett büntetésről. Honnan szedte ezt?
    Nagyon örülök, hogy nem tart ellenségnek, de a tettei és a szavai nem ezt igazolják. Megint hallgatásba burkolózik, kattognak a fogaskerekek, én perig várok.
    - Ha nem hallgatnának, tudnád, hogy mit kell tenned és hogyan. A családnak az a dolga, hogy útmutatást adjon és segítsen.
    Már megint csak arról faggat, hogy mit akarok, mi a tervem, és miért csinálom, amit csinálok. Hát még mindig nem érti?
    - Azért, mert a fiam vagy.
    Újabb pillanatok telnek el, de én kivárok. És végül úgy tűnik, hogy megéri.
    - Van megoldás. Rengeteg megoldás létezhet rá. Az a karkötő a csuklódon lehet, hogy pillanatnyilag segít, de igazából szörnyen káros. Nem tudom, mi történt veled. Mindenhogy próbáltam látni, érzékelni, még az álmodban is jártam, de homályos folt ez az esemény körülötted. Ebből arra következtetek, hogy tündéreknek van köze hozzá. A szemeid is erre utalnak. Nathaniel... Ahhoz, hogy segítsek, tudnom kell, mi történt. Máskülönben azt, amit tervezek, szörnyen kockázatos.

    Sponsored content

    Re: Wall Street


      Pontos idő: Csüt. Dec. 14 2017, 21:38